Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Kedvenc dal :
ξ it's my own design, it's my own remorse, help me to decide, help me make the most of freedom and of pleasure, nothing ever lasts forever, everybody wants to rule the world
Tartózkodási hely :
ξ always follow the bloody yellow flicker road



Alec J. Hannigan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 03, 2016 6:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
rebekah & alec
unfortunately i promised to never let you go
Amíg csak vártam, volt időm visszaemlékezni azokra az időkre, mikor először engedtem be ezt a szörnyet az életembe. Eleinte békésnek tűnt a kettőnk közötti viszony... abból a szempontból, hogy én sem voltam kisebb vagy kevésbé félelmetes szörnyeteg. De az idő múlásával rá kellett jönnöm arra, hogy mi mindenre igaz ez a két dudás nem fér meg egy csárdában... ahogyan két dudás, úgy két szörnyeteg sem, habár talán kettőnk közül is én voltam a rosszabb. Ő képes volt kegyelemre. Nő, egy ártatlan női lélek nyugszik szíve lankadatlan mélyén, és megannyi tragédia ellenére tud jót is cselekedni. Tudtam, hogy képes rá. Ezért kellett annyira, hogy velem legyen. De a várakozásaim ellenére belőlem nem tudta ezt kihozni. Bennem nem maradt a jóság egy apró szikrája sem, valószínűleg már akkor kiölték belőlem, mikor embrióként fejlődtem anyám méhében. A hányatott gyermekkor erre csak bónuszként jött, én pedig... egyszerűen rájöttem, hogy jónak lenni egyáltalán nem kifizetődő. Akkor sem volt, és ahogy most körülnéztem a világban, hát még most sem az. A politikusokat hallgattam tegnap abban a televízió nevezetű dobozban. Sütött szemükből, hogy hazudnak. S megannyi ostoba "jó" ember elhiszi ezt. Azt hallják, amit hallani akarnak, tökéletes kampány, remek propaganda. Legalább még mindig nem veszett ki az emberből ez az ótvar hiszékenység.
Az zökkentett ki a gondolatoból, hogy a szemem elől eltűnt a látvány. Hátam a falnak koppant. Azt sem tudtam, miért nem mozdult az orrom, miért nem vettem észre a jellegzetes illatot. Virág, talán orchidea illata, amelyet a haja árasztott közel fél évszázaddal ezelőtt is... és valami úgy tűnik, hogy idővel sem változik.
Arcomra nem ült ki megdöbbenés, mikor magammal szemben fedeztem fel az arcát. Ellenkezőleg. Elmosolyodtam, de nem a jókedvű, örülök hogy újra látlak-féle ezer wattos mosoly volt ez, inkább az az ördögi, hogy tudtam, én vagyok fölényben a meglepetés erejével. A meglepetés tulajdonképpen én magam vagyok. - Örvendek - biccentettem, majd felsóhajtottam, és megfogva a kezét, leemeltem magamról. - Most vettem ezt az öltönyt, légy rá tekintettel - jegyeztem meg a szokásos kemény hangívvel, majd kiegyenesedtem, és leporoltam az említett ruhadarabot.
Utána ismét felé fordultam, majd egy elegáns mozdulattal rántottam vállaimon. - Úgy gondoltam, ideje beköszönnöm. És esetleg felajánlani a bátyjaidnak, hogy ha netán bosszantanád őket, valaki még mindig szívesen megfojtana - mondtam, arcomról nem távozott a mosoly, ellenben határozottságot tükröztem. Még mindig fájt, amit velem tett, elvégre kinek ne fájna? A férfiúi lelkembe gázolt bele azzal, hogy lecserélt valami kicsinyes vámpírra, aki magának akarta ezt a számomra amúgy is unalmas várost.

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jan. 20, 2016 8:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
rebekah & alec
he was not poetry. and you were not a poet.
but still you wrote the stars into his skin
Sok mindent megéltünk már, de álmaimba se gondoltam volna azt, hogy egyikünknek meg fog adatni egy gyermek. Hope lett a család szemefénye és mindenki óvni akarta, de persze ezzel még messze nem ért végett a meglepetések tárháza, hiszen előkerült a nővérem is. Klaus nem bízott benne, de én minden egyes nappal egyre jobban. Megértettem az önös érdekeit is, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen érzés mások kénye-kedve szerint. Amikor megölik azt, akit szeretsz, vagy te zúzod porrá azt, ami a világot jelentette számomra, mert így legalább nem kell attól félned, hogy csak a sírját fogod újra látni. Így még volt esély arra, hogy egyszer az élet újra úgy osztja a kártyalapokat, hogy ti keresztezzétek egymás ösvényét, de minél több idő telt el, annál inkább halványabb lett a remény.
Hosszú ideje nem jártam már a városban, s az ajánlat, hogy én is jöjjek vissza egyszerűen még fura volt és képtelen voltam rá, ahogyan Hope se kerülhetett még vissza. Veszélyes egy hely volt, s jobb volt úgy, ha az emberek halottnak hiszik, viszont Freya kezeire újra rámertem bízni. Nem tudom, hogy milyen lehet a viszonya Hayley-vel, de úgy éreztem, hogy képtelen lenne ok nélkül bántani az unokahúgunk édesanyját, ahogyan abban is megállapodtunk, hogy Klaus se lehet állandó vendég. Mi ketten vigyáztunk rá most már, s a szabadnapomnak köszönhetően sietve indultam el a városba, hiszen dolgom volt. Próbáltam nem feltűnést kelteni, mert nem szeretném, ha a mi kis titkos szövetségünk a testvéremmel a bátyáim fülébe jutna, hiszen eléggé kicsi az esélye annak, hogy örömmel fogadnák. Jó pár perce szeltem már az utcákat, amikor feltűnt, hogy valaki követhet, de még se adtam jelét. Egyszerűen csak sétáltam tovább, mintha semmit se éreztem volna meg, mintha a gyanú apró szikrái nem jelentek volna meg. Végül pedig besétáltam az egyik házba, s az illat és az érzés egyre erősebb, illetve ismerősebb lett.
Sietve hagytam el az épületet a másik oldalt és igyekeztem becserkészni, megfigyelni a másik felet, így eshetett meg az is, hogy mögé lopóztam, majd a kezem a vállaira siklott, hogy a következő pillanatban a sikátor falának nyomjam, de amikor szembe került velem, akkor egyszerűen lefagytam és úgy éreztem, hogy ez biztosan valami boszorkány műve lehet, ez nem a valóság. Sietve engedtem el őt, majd hátráltam is pár lépést… - Alec? – csúszott ki a neve ajkaimon, de ebbe az egy szóba milliónyi érzés tódult, hiszen egykoron szerettem őt és még most is, de nem lehetett akkoriban se, mivel minden félresiklott. – Te mit keresel itt? – s a csodálkozás nem tűnt el az arcomról, vagy éppen a hangomból.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Kedvenc dal :
ξ it's my own design, it's my own remorse, help me to decide, help me make the most of freedom and of pleasure, nothing ever lasts forever, everybody wants to rule the world
Tartózkodási hely :
ξ always follow the bloody yellow flicker road



Alec J. Hannigan ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 12, 2016 7:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
rebekah & alec
unfortunately i promised to never let you go
A modern technika vívmányai még alapjában véve nem arattak osztatlan sikert. Nem tudtam felfogni egy-egy apróság működését... telefonok? Egy olyasvalami tud a világról mindent, ami elfér a kezemben? És egyáltalán mi ez az egész, mi ez a tévének csúfolt doboz, amibe emberek szorultak? Lámpák az autók mellett? És egyáltalán milyen csúf szerzetek ezek az autónak nevezett szerzetek?
Ezek voltak az első gondolataim, miután hatvan éves saját döntésű fogságból szabadultam. Nevettek rajtam, mikor besétáltam egy-egy üzletbe, és olyan kifejezésekkel kértem a szükségleteimet kielégítő elemeket, amelyek mint kiderült, már régen kihaltak a nyelvből. Ez nem az én hibám, habár senki nem kényszerített arra, hogy önmagamat zárjam el hatvan évre... az első táplálkozás olyan volt pár napja, mintha ismét megszülettem volna. Világra bújtam egy koszos, poros pincéből. A ház, amelyben elrejtőztem, már majdnem teljesen leomlott. Egykoron otthont adott nekem és családomnak. Habár ritkán szálltam meg ott, elvégre állandó mozgásban voltam bizonyos ügyleteim miatt, az otthon finom illatát éreztem, mikor beléptem a falak közé. Távol volt innét. Amerika déli részén, egy meleg kis pontban... de ez is, mint sok más, a történelem egy foltjává vált. Folttá, amelyre nem emlékezik senki... rajtam kívül.
Nem lepődtem meg azon, mi volt az első gondolatom a kegyetlen álom után. Mintha villám csapott volna belém, úgy jutott eszembe a szőke hajú bestia. Meg kellett volna fojtanom az első adandó alkalommal, mikor megtehettem volna. Bár vámpírként aligha lett volna rá hatással egy kis fojtogatás, esetleg nyaktörés. És nem volt eszközöm ilyesfajta kicsinyes gyilkosság, a stílusosságra törekedtem, akárcsak ő. Elvégre kinek jutott volna eszébe egy velős veszekedés után a legjobb embereim kivégzése? Inkább... kivéreztetése. Szétfolytak a padlón, a szívük pedig a járdán hevert. Holmi ember számára undorító lett volna. A szememben művészet volt. De dühös voltam rá, és hidegen hagyott hogy a művészet mely fokát próbálja éppen megugrani ezzel a bámulatra méltó alkotással.
Megálltam az egyik kis utca sarkánál, ahonnan rálátást kaptam arra a házra, ahová nemrég bement. Csak távolból figyeltem őt, habár az arcát egyszer sem láttam. Azt fecsegték, régóta nincs már a városban. Talán a sors keze, hogy három nap elteltével végül mégis itt találtam meg. Ahol ott van az egyik Mikaelson, nincs messze a többi sem. Én pedig csak vártam. A falnak dőlve. Zsebre vágott ujjakkal. Időm aztán volt. Az örökkévalóság.

©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 23, 2015 6:53 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There’s something inside me that pulls beneath the surface, consuming, confusing. This lack of self control I fear is never ending, controlling. I can’t seem to find myself again.

Tartózkodási hely :
burn in Hell
Hobbi & foglalkozás :
steal another's soul
Humor :
I heard that you like the bad girls



Devyn Snowdon ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 23, 2015 6:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2



Elijah and Devyn

Amit el akartam kerülni, abba bele is futottam szépen. Zavarosan magyaráztam, elhallgatva részleteket, ugyanakkor olyan lett a sztori, mintha Wyatt nem is akart volna az életem része lenni, s bár valóban, nem akart, csak a jó szándék vezérelte. Meg akart gyógyítani és nem gondolta, hogy meg is öl ezzel. Mert bármit is adtak nekem, az ellen későn kaptam meg a vért, mint ellenszert. Így maradt a halál, aztán a vámpír lét. És nem, ez nem olyan volt, mint a filmekben, hogy jött a fehér fény az alagút végén. Ez feketének és véresnek tűnt, olyannak, amivel nehezen tudtam harcolni egyedül, de nem is akartam, hogy más segítsen rajtam. És erre a múltam kutatásáról szóló dolgok csak olajként szolgáltak a lobogó tűzre. Miért? Mert az elmélet kedvéért boszorkány felmenőim voltak. Kérdés, én miért nem lettem az? Na, azt én sem tudom, de nem rémlik, hogy anyám hatfogásos ebéd főzése helyett bájitalokat kotyvasztott volna.
-Ő nem az a típus, aki annyira szeret beszélni, és arra se igazán számított, hogy meghalok. Mind a ketten azt hittük, hogy meggyógyultam és túl fogom élni.-mondom, mielőtt végleg rossz színben látná Wyatt, mert bár nem örültem, hogy vámpírként léteztem, és egyáltalán a ténynek, hogy vannak vámpírok, de így vagy úgy, éltem. Azt hiszem ez lehetne valamiféle pozitív dolog is.-Mindig is elvakult voltam, ha a célom akartam elérni. De ez... Ez nem volt célom.-hangom elhalkul, ahogy a mészárlásra utalok, amit magam vittem véghez. Nem volt célom az öldöklés. Voltaképp a túsztárgyalásról szóló fejtágító óráim szerettem a legjobban az egyetemi évek alatt. Mikor még nem számított, hogy hol fogok szolgálni, csak felkészítettek mindenre, ami velem történhetett. Ezért is tudhattam, hogy mit akar tudni, a plusz tény mellett, hogy egyértelmű volt, a miért vagyok itt kérdés, ami kezdetektől a levegőben lógott.
-Nem akarok a városban maradni. Nem tovább, mint szükséges.-jegyzem meg, hangom immár magabiztos, tökéletesen érzékelteti, hogy eszem ágában sincs itt maradni, pláne nem két darabban végezni. Nem én leszek az, aki megmutatja másoknak, mit ne tegyenek, és hogy ne éljék túl a város törvényeit. -A segítséget megköszönöm.-végre végignézek rajta. A zakó, az ing, a megtestesült kimértség, ami mögött a tökéletes ragadozó nagyon jó álcát kap, és tipikusan olyan ember, vagyis vámpír volt, akinek a szavában nem kételkedik vagy talán nem is mer kételkedni az ember. Bár gyanítom volt ideje ezt gyakorolni, hogy a kellő hatást elérje mindenkinél.
-Hiszi vagy sem, de kedvelem.-eresztek meg egy mosolyt, ami annak a jele is, hogy kezdek kiengedni, de ujjaim még mindig idegesen a gyűrűmön pihennek. Utána indulok, vagyis inkább mellette lépkedem, a pulóverem cipzárját magasra húzva, hogy a pólómon éktelenkedő vérfoltot eltakarja, és ahogy elindulunk, hálát adok az égnek, hogy élek és a fejem a nyakamon van. Ugyanakkor remélem, hogy nem most sétáltam bele eszetlenül egy csapdába, ahonnan nem lesz kiút.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 22, 2015 6:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Úgy tűnik, ha őrült is, nem teljesen reménytelen. Legalábbis annyi sütnivalója van, hogy rájöjjön, mit szeretnék kérdezni. A fenyegetésem hatásos-e ennyire, vagy magától is beszélne, nem tudom, de máris dalol, mint egy fülemüle.
A története viszont nem tesz simábbá vagy egyszerűbbé semmit. Zavaros a sztori. Valaki átváltoztatta, aki ott hagyta, küzdjön egyedül a démonjaival. Eddig világos. Hogy boszorkány rokonai is lehetnek? Elsőre azt mondanám, ez lehetetlen, de végeredményben New Orleansban vagyunk, ahol szabadon folyik a zene, a szerelem, a jazz, az élet, és ahol szabadon tevékenykedhetnek minden faj tagjai. Jól vagy rosszul, a tömegbe simulva vagy kitűnve, az már az ő dolguk. Egy ilyen városban miért lenne lehetetlen, ha csakugyan ilyen rokonokat keresne magának?
- Bárki is teremtett, nem tudom az indokait, mert nem ismerhetem őt. De felelőtlen és bárdolatlan módon viselkedett. Ezzel a tettével nem örök életet, hanem gyors halált szánt neked. Bármikor belebotolhatsz itt egy boszorkányba, vagy vérfarkasba. Egyikük sem szívleli a fajtádat, főleg ha az illető épp egy mészárszékké alakítja át az egyik utcát - jelentem ki. - Meg kellett volna tanítani rá, hogyan élj halhatatlanként - gombolom ki az öltönyöm zakóját, és kényelmesen nekidőlök a falnak, úgy, hogy még mindig elálljam az útját, ha készülne elinalni.
- Menjünk egy kissé nyugodtabb helyre, ahol beszélgethetünk. Hajlandó vagyok segíteni neked, legalábbis nagy vonalakban elmagyarázni a létezésed újdonsült mivoltát. Megadom a városban fellelhető kedvesebb és türelmesebb boszorkányok nevét, akiknél kérdezősködhetsz. De már most figyelmeztetlek: egyetlen rossz mozdulat, egyetlen hazugság, vagy bármiféle aljas húzás azt fogja eredményezni, hogy a tested a város egyik, a szíved a város másik pontján hagyom, elrettentésül a törvény megszegőinek - nézek a szemébe halálos komolysággal, aztán némileg megértőbb arcot vágva elnézek a vállai felett, a nyílt utca irányába.
- New Orleansban vagyunk, eziránt remélem, kedveled a jazzt. Ismerek egy remek bárt a közelben. Kérlek - mutatom neki udvariasan az utat.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There’s something inside me that pulls beneath the surface, consuming, confusing. This lack of self control I fear is never ending, controlling. I can’t seem to find myself again.

Tartózkodási hely :
burn in Hell
Hobbi & foglalkozás :
steal another's soul
Humor :
I heard that you like the bad girls



Devyn Snowdon ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 22, 2015 5:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Elijah and Devyn

Az első lecke, hogy ne keveredjek bajba, saját magam által lett megszegve. Beszámíthatatlan voltam, bár régebben is hajlamos voltam meggondolatlanul cselekedni, először ütni, aztán kérdezni, de ez most egészen más volt. az érzés is. Ebből nem tudtam már jó ideje kimászni és egyszerűen az agyamra ment, hogy egy időzített bomba vagyok. Utáltam a meglepetéseket, és az egész életem egy meglepetés lett. Valami, ami nap, mint nap új dolgokat ad, de újakat is vesz el. Azon kapom, hogy kezdek megőrülni és ennek nyomán felbukkan egy Ősi, akiről rövid itt tartózkodásom óta megtudtam, hogy a kedvesebbik, bár ez nem sokat segít a tényen, hogy a szívem elkezd úgy dobogni, mintha nem is a testemben lenne és tényleg külön életet élne.
Dadogva próbálok kimászni abból, amibe keveredtem, noha emlékeim igen haloványak, fogalmam sincs, hogy hogyan mászhatnék ki ebből. A kapucni vállamon landol és a férfi arcán végigfuttatva tekintetem, végül mikor hozzám szól, képes vagyok a szemébe nézni. Egy lépés előre, hogy nem vagyok én annyira beszari általában, mint amilyennek most tűnök. Ha ezzel máris aláírom a halálos ítéletem, hát legyen, eddig is találtam olyan helyzeteket, mikor kockáztatni kellett. Megállom, hogy nagyot nyeljek, és a remegést, ami végig akarna futni testemen, szintén megfékezem. Muszáj összeszednem magam. Elém lép, aztán odébb vezet. Az idegességem nő ugyan, de harcolok, hogy a látszat ne legyen kiborítóbb, mint amit érzek.
-A városban pár napja, a vámpír létben úgy fél éve.-reagálok szavaira, hajamba túrok, aztán a számhoz emelem kezem, hogy letöröljem az ott maradt vért, aztán jó szokáshoz híven a körmöm kezdem rágni, míg ismét mond valamit, ami magamtól is kitalálható kérdésekről szól. Összeszedem magam, a falnak dőlök, hogy lehiggadjak.
-Fél éve egy sikátorban tértem magamhoz, valaki azt hitte, hogy meggyógyított, de fogalmam sincs miért, meghaltam. Mystic Falls-ban születtem, és miután senkim nem maradt, elkezdtem kutakodni. Állítólag az egyik üknagyanyám boszorkány volt. Nem hinnék az ilyesmiben, ha nem tudnám már, hogy ez esélyes. Szóval beleástam magam még jobban a témáéba, és azt mondták ebben a városban talán ismerhetik.-mit hallgatok el? Azt, amit eddig is, és a katonai kiképzésnek köszönhetően a hazudozás legapróbb jelét sem mutatom, még a lélegzetem és a szívhangom is egyenletes. Nem hazudozok, csupán nem mesélek részletekbe menően a tényről, hogy fél éve egy cirkálóról kerültem abba a sikátorba és fogalmam sincs róla, hogy hogyan. Ez kizárt, hogy lényeg lenne a jelenlegi helyzetben.-Vannak dolgok, amik kiesnek. Olyan, mintha a testem felett nem tudnék uralkodni. Egyik pillanatban még sétálgatok, a következőben teljesen máshol vagyok és arra eszmélek, hogy véres a szám vagy a kezem.-magyarázom, ezzel el is érkezve oda, amiért most bajban vagyok. A fékezhetetlenségem, amin nem tudok felülemelkedni, pedig régebben jó voltam benne, hogy befolyásoljam a testem minden reakcióját. De ahogy látom, ez a vámpírsággal kihalt belőlem, ahogy sok minden más is.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 22, 2015 4:43 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Kíváncsian várom a reakcióját, és nem kell sokáig várnom rá. A nevem hallatára - hála a vámpírhallásnak - magam is hallom, hogy a szíve úgy áll meg néhány pillanatra, mintha már nem is a mellkasában dobogna, hanem a kezemben tartanám. Természetesen kitépve. Aztán ledobja a fejéről a kapucnit, és úgy áll előttem, mintha nem is Ősi vámpír lennék, hanem legalább az atyaisten. Nos, az öcsémnek nyilván tetszene ez a fajta hozzáállás, én azonban nem kedvelem, ha túlzottan piedesztálra emelnek.
Hang nélkül nézem az előbukkanó arcot, a rövid hajat, a tetoválásokat. Hm. Mintha csak Gia merészségét és határozottságát látnám, csak épp jóval vadabb kiadásban. A kapkodó mondatai és mentegetőzése hallatán pedig az a gondolat is felvillan a fejemben, hogy szegény talán nem teljesen beszámítható. Ideges mozdulatai, és pillantásának ide-oda cikázása pedig erőteljesen alátámasztja ezt a véleményemet. Egy darabig hezitálok rajta, vajon Marcel egyik túlságosan buzgó és vérszomjas újoncával állok-e szemben, akinek agyára ment az átváltozás, de aztán ezt a gondolatot hamar elvetem. Még ha így is lenne, az ifjú Marcellus van annyira rátermett, hogy erős kézzel tartaná kordában a serege tagjait.
Szembe fordulok a lánnyal, egy lépéssel közelebb megyek. Mivel egyszerre tűnik beszámíthatatlannak és kiszámíthatatlannak, nem szándékozom megijeszteni. Legalábbis egyelőre nem, így hát kedvesen nézek rá.



- Gyanítom nem tévedek, ha azt mondom, új vagy a városban, és a vámpírlétben egyaránt - állok meg előtte. - Mindazonáltal szerencséd, hogy nem Niklaus akadt a nyomodra. Ő általában röviden, és véresen intézi a konfliktusokat, ellentétben velem - nézek a hátam mögé, amerre a hullák hevernek, majd kissé arrébb kormányozom a lányt, messzebb a tett színhelyétől.
- Most jönnek a kérdéseim, amiket nyilván fel sem kell tennem, mert magadtól is tudod, mik lennének azok. Kérlek, válaszolj. Ne kelljen erőszakhoz folyamodnom egy lánnyal szemben - mondom olyan hangsúllyal, amiben benne van az ígéret, hogy ha kell, egy percig sem fogok habozni, hogy ilyen módon jussak információhoz. A többi már csak rajta áll.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There’s something inside me that pulls beneath the surface, consuming, confusing. This lack of self control I fear is never ending, controlling. I can’t seem to find myself again.

Tartózkodási hely :
burn in Hell
Hobbi & foglalkozás :
steal another's soul
Humor :
I heard that you like the bad girls



Devyn Snowdon ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 21, 2015 7:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Elijah and Devyn

Úgy burkolózok a kapucnis pulcsiba, mintha az bármi ellen nyújthatna védelmet. Pedig semmi elől nem nyújt. Néha kiesnek dolgok, az átváltozásom óta minden perc egy újabb őrület. Az agyam valamiért küzd, valamire emlékezni akar, de nem tudom mire és az egyetlen dolog, ami megeshet velem, hogy arra eszmélek fel, valami szörnyűséget tettem. Megint. Nem tudom irányítani, emlékeznék, de nem tudok, pedig próbálkozom. Órákig ülök a sötét hotelszobában, hátha elmúlik. De semmi sem segít. Erre egy városba tévedek, ahol a családomról tudhatnak valamit, és arra sem emlékszem, hogy tegnap délután mit tettem, ahogy arra sem, hogy húsz perce hol voltam. Amiben biztos vagyok, a kezemre vér tapadt, mert a vámpír énem éhsége ismét alábbhagy, és a fémes íz még nyelvem hegyén ott pezseg. Nem jó érzés. Sőt. Visszavonhatatlanul utálok az lenni, ami. A jobb napok, mikor tudom kezelni a dühöm, a kétségbeesésem, olyankor teljesen józan vagyok. De vannak percek, mikor semmi sem segít és jön a filmszakadás. El sem hiszem, hogy fél éve még annak a cirkálónak a fedélzetén töltöttem a napjaim vagy azt, hogy géppisztollyal lövöldöztem a lőtéren. Ha így haladok, én húzom a rövidebbet és az én fejembe fognak golyót repíteni hamarosan.
Ahogy menekülőre foghatnám, szó szerint nekirohanok valakinek és idegesen hátrálok a becsapódás erejétől. Felnézek, de a kapucnit nem veszem le fejemről, míg meg nem hallom nevét. Szívem kettőt kihagy, ha nem többet, és úgy kapom le a fejemről az oda nem illő ruhadarabrészt, mintha ismét a seregben lennék, épp csak vigyázzba nem vágom magam.
-Egy ősi, bár gyanítom nem azért van itt, hogy ezt elárulja, vagy bármi mást magáról.-nyelek nagyot, minden csontom összerezzen, s nem tudom eldönteni baromi nagy mázlista vagyok vagy baromi nagy szerencsétlen. Utóbbi fél éve minden nap mellkasomban lüktető érzés, ami a torkom kaparásánál kezdődik és az őrületnél, a filmszakadásnál ér véget.
-Én nem akartam, meg tudom magyarázni.-nézek rá végül, nagyot nyelve és rövid hajamba túrok, nyakamon elővillannak a tetoválások és úgy dörzsölöm meg a bőrt, mintha a megoldás ott rejlene. Pedig kétlem, hogy így lenne.-Próbálom uralni, de nem megy. Valaki megmentett, de nem segít ebben az egészben.-rázom meg fejem. Mégis mit mondhatnék? Azt, hogy a családom keresem, de fél év alatt csak addig jutottam a nagy tanulásban, hogy csak minden harmadik ember vérét akarom megízlelni, de azokét folyamatosan magaménak akarom? Mert most valahol itt állok, és egy helyben toporgok napok óta, mint egy idióta, mert a családom ügyében sem haladtam előre semmit. az érzés pedig nem kellemes...
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 21, 2015 5:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Úgy érzem, mintha az egész világ ellenem és a családom ellen fordult volna. Mióta betettük a lábunkat New Orleansba, a feje tetejére állt minden. A város eddig is háborúban állt, és noha mi állunk a tápláléklánc tetején, veszély bennünket is fenyeget. Noha minket megölni nehéz akár egy boszorkánynak, akár egy vámpírnak, van veszíteni valónk. A városunk, a jogos örökségünk. Annak idején mi emeltük ki New Orleanst a mocsárból, és noha az esetek nagy százalékában vannak fenntartásaim Niklaus puszta gondolkodását illetően is, mégis el kell ismernem, hogy van igazsága a tetteiben. Mi vagyunk ennek a városnak a jogos urai, és visszavesszük, ami jár nekünk. Amennyiben nem sikerül, nemcsak egy földrajzi helyet veszítünk, hanem valamit, ami fontos alapja a létezésünknek. Az öcsém esetében a vesztenivalók listája kiegészül az önbecsülésével is, ennek pedig általában káosz és mészárlás a végeredménye.
Marcel szállította nekem a híreket, miszerint valaki megszegi a szabályokat, és túristák helyett helyiekből lakmározik minden éjszakán. És nemcsak az étvágyát elégíti ki velük, hanem a tetemeket a város különböző részein szórja szét. A rendőrség már szaglászik, még akkor is, ha a városi rendfenntartó erők jelentős hányada a zsebünkben van.
Így hát úgy döntöttem, a saját kezembe veszem az irányítást, és járok utána a titokzatos idegen kilétének. És nem is kell messze mennem... mintha az ördög egyengetné az utamat, hallom meg esti séta közben a sikításokat, amik szinte egyenes vonalon vezetnek a történtek színhelyére.
Lehajolok, szemrevételezem a kivérzett áldozatokat, és szemem sarkából meglátok egy alakot mozogni az árnyékban, olyan könnyedén, mintha eggyé vált volna a sötétséggel. A kíváncsiságom legalább olyan nagy, mint a törvények betartása iránti elkötelezettségem, így hát a következő sarkon az illető útjába állok, minek következtében egyenesen nekem rohan, és visszatántorodik kissé az ütközés erejétől.
Mivel elzárom az útját, és nem tud meglépni mellettem, kissé megigazgatom az összegyűrt zakómat, majd a nyakkendőmet, és az alakra rá sem pillantva az égre nézek.
- A nevem Elijah Mikaelson. Gondolom nem kell bemutatkoznom, mert hallottál már rólam - teszem hozzá. Egyelőre kedves hangnemet ütök meg, és nem kezdek azonnali megfélemlítésbe. Ez az alapvető különbség köztem és Niklaus között. Aztán az alak felé fordulok, de nem látom az arcát. A csuklya, ami a fejét takarja, árnyékba vonja a vonásait, csak szemei világítanak a lámpák halvány fényében.

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
There’s something inside me that pulls beneath the surface, consuming, confusing. This lack of self control I fear is never ending, controlling. I can’t seem to find myself again.

Tartózkodási hely :
burn in Hell
Hobbi & foglalkozás :
steal another's soul
Humor :
I heard that you like the bad girls



Devyn Snowdon ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 20, 2015 9:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Elijah and Devyn

Úgy sétáltam az utcán, mint akinek semmi baja nincs. Közben pedig a  torkomban éreztem az égető érzést. Ujjamon csavargattam a gyűrűt, úgy szorongatva, mintha az segítene. Egyik utcát szeltem át a másik után, és mindig csak arra tudtam figyelni, hogy hány ember van körülöttem. Minek jöttem ide? Nyomozni a családom után, de ha így folytatom csúnya kudarc lesz a vége. Körmöm végül tenyerembe vájom, hátha ezzel több hasznot érek el, mint eddigi próbálkozásaimmal, de semmi sem hat. Csak a dübögést, a szívverések zaját hallom. A kapucnis felsőt fejemre húzom, de nyakamon így is virít az egyik tetoválásom, ahogy kézfejemen is, és még hülyébben érzem magam, mint ahogy éreztem eddig. Miért? Mert most pont úgy rohanok, mint egy szánalmas drogos. És még csak célom sincs igazán.
Egyszer csak elfogynak az üzletek, az emberek, és valamiféle kísértet járta helyre tévedek. Zavarodottan nézek körbe, az agyam megint besokkolt, és rájövök, hogy valakinek a kiáltására leszek figyelmes. De nem a közelből jön, olyan, mintha a szél hozná a hangot. Aztán ahogy a szédülés abba marad, már nem vagyok éhes. Miért? Mert az életemből ismét kiesett ki tudja mennyi idő, és azért vagyok itt egyedül, mert eddig el tudtam jutni a sebességemnek köszönhetően, de zsákutcába kerültem. Az éhség elmúlt, kezemre nézve ugyan nem látom jelét annak, hogy meggondolatlan lettem volna, de ahogy megnyalom szám, a vasas íz azonnal gyomromba szökik.
-Nem, nem, nem....-kapok rémülten számhoz, és sajnos a válasz de. Megint elvesztettem a kontrollt, ráadásul egy városban, amiről annyit tudtam, hogy furcsa szabályokra épül. Körbenézek, senki sem követett. Elkezdem letörölni a számról a vért, minden porcikám remeg, és a hangzavar egyre nagyobbnak tűnik. A sikoltás a távolból kész káosszá növi ki magát, nem tudok már kivenni hangokat, csak azt tudom, hogy én okoztam azt a felfordulást pár utcányira. S bármennyire nem akarom ezt elhinni, kénytelen leszek beismerni ismét, ezzel egyedül nem tudok megbirkózni. Menekülnék, de nincs hova, hátam nem merem a falnak vetni, inkább futni próbálok, kijutni innen, de ekkor beleütközök valakibe...
-Bocsánat, én csak...-kezdenék neki, de mégis mit én csak? Én csak eltévedtem? Ugyan, még ha ez igaz is, akkor sem hinné el. Érzem, hogy valami furcsa alak, nem ember, bár lehet, hogy elmúlt az éhségem. Ez jó kifogás, csakhogy az éhség nem múlik el. Körbenézek, de ő áll előttem, mögöttem pár méternyire kőfal, két oldalt szintén pár méternyire a kihalt utca falai.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i'm gonna N E E D some people
Kedvenc dal :
sucker for P A I N
Tartózkodási hely :
❖ around the world ❖
Hobbi & foglalkozás :
❖ finding myself ❖
Humor :
❖ sweet ❖



Caroline Forbes. ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 1:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

care & hedy



Szinte már kezdett az idegeimre menni ez a folyamatos szívverés. Már szinte a tömegben is csak ezt hallottam. Valahogy túlságosan sokszor hallom az utóbbi időben és kezd az idegeimre menni. Olyan, mintha szándékosan játszaná velem ezt a játékot, hogy egyedül csak az ő szívverésére tudjak koncentrálni. Valakinek ilyen halálvágya lenne? Nem kell többször szólnia szívesen cselekszem én. Legalábbis addig, míg megvan az esély arra, hogy elkapjam. Ki tudja lehet, mikor üldözőbe veszem, akkor pedig eltűnik a tömegben csak azért, hogy engem bosszantson. Soha nem tudhatom. Szándékosan lépek ki a bárból, hiszen bármennyire is szeretném magam jól érezni az a nyamvadt szívverés nem engedi.
Mikor sétálok a szinte kihaltnak tűnő utcán, ami eléggé furcsa már önmagában is, hiszen elég ritkán találkozni New Orleans városában kihalt utcával most mégis sikerült belefutnom ebbe az egyetlen egybe, de talán pontosan ezt fogom tudni a hasznomra fordítani, mert nekem most ebből a helyzetből igen is hasznot kell kovácsolnom. Meg kell tudnom, hogy mégis kihez tartozik ez a titokzatos szívverés, mert ha nem, akkor én esküszöm, hogy bejelentkezek egy elmegyógyintézetbe. Egyszerűen elviselhetetlen. Nem bírom. Nem és kész.
Végül pedig, mikor az egyik sarkon befordulok óvatosan eltűnök és várom, hogy a drágalátos követőm is pontosan ugyanígy cselekedjen, hogy akkor végre nyugodtan szoríthassam a falnak a nyakánál fogva. – Elárulnád nekem végre, hogy mégis mi a franc fenéért követsz? – Legszívesebben már most átharapnám a torkát, de nem tudhatom, hogy nem-e lesz még ilyen csilingelő gyalogkakukk, ha vele végzek. Még soha nem találkoztam semmivel, ami ennyire elviselhetetlen lett volna, de komolyan. Ez egyszerűen szörnyű. Már kezdeném élvezni, hogy nem liheg senki a nyakamban erre tessék. Itt is van egy. Mintha hiányoltam volna. Pedig szó sincs ilyesmiről.



©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
i'm gonna N E E D some people
Kedvenc dal :
sucker for P A I N
Tartózkodási hely :
❖ around the world ❖
Hobbi & foglalkozás :
❖ finding myself ❖
Humor :
❖ sweet ❖



Caroline Forbes. ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 21, 2015 1:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
******
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Kihalt utcák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-