Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Máj. 25, 2017 5:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Freya and Elijah



Olvasás közben az lehetsz, aki csak akarsz. Egy időre elmenekülhetsz saját magad elől. Az olvasás - ha élvezetet okoz - segít élni. Átélni és túlélni is. Az olvasók és az álmodozók nem különböznek. Nem a világhoz ragaszkodnak, belső képeiket hajszolják csupán, és a többi olvasót és álmodozót hívják hozzájuk tanúként. Én kétséget nem tűrően tudom, hogy vigaszt csak az irodalomban találok, és minden, amire szükségem van, megtalálható a könyvek borítói között. Mindig ehhez a módszerhez nyúltam - vagy épp menekültem - ha úgy éreztem, összecsapnak a fejem felett a hullámok, vagy ha már képtelen voltam elviselni öcséim viselkedését, esetleg azt a káoszt, amit forrófejűségükkel és vérszomjukkal hoztak a családunk fejére.
Mióta kiszabadultam Kol öcsém kényszerű marasztalással nyomatékosított vendégszeretetéből, és búcsúajándékként megkaptam rémálmaim és szörnytetteim ezer éves listáját, jobbnak láttam, ha meghúzódom Algír viszonylag békés falai között. Időről időre feltűntem a Mikaelson villában, de amikor csak lehetett, mondvacsinált ürügyekkel kimentettem magam mind Hayley, mind Niklaus társaságából, bár tisztában voltam vele, hogy ez egy bizonyos határon túl már nem mehet, és előbb vagy utóbb de felkeltem azok gyanúját, akik elől titkolni szerettem volna azon énem jelenlétét, mely nem volt méltó sem bizalomra, sem a szeretetre. Azok után, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával mindössze egy hajszál választott el attól, hogy Camille saját testközelből tapasztalhassa, milyen is egy Ősivel való - nem épp békés - találkozás, valahogy bölcsebbnek tűnt, ha egyedül önmagam társaságát fertőztem meg önmagammal. Vannak olyan dolgok, amikről nem beszélünk, és vannak terhek, amiket egyedül kell cipelnünk. Azt mondják, a sebek az idő múlásával begyógyulnak, de minél mélyebb a vágás, annál nehezebb visszanyerni korábbi épségünket. A fájdalom tompul, de a hegek - a lelkiek is - emlékeztetnek majd szenvedésünkre. Az idő múlása eltereli a figyelmünket, feszültséget vált ki belőlünk, mélységes agressziót, míg eluralkodik rajtunk a harag, és előre nem látható következményeket hozhat magával.
Lapozok egyet a könyvben, a régi pergamen serceg ujjaim alatt, és megmozdítom lábaimat, majd kinézek az időette borító mögül, és bosszankodva látom, hogy a szőnyegen fekvő halott lány vére beszennyezte makulátlanul tiszta cipőmet egy cseppnyi vérrel. Pedig biztos voltam benne, hogy engedve az éhség, és a bennem tomboló szörnyeteg szavának, annyit sem hagytam az ereiben, amiből egy szúnyog táplálkozhatna.
Különös dolog a vámpírlét. A létezés néha valószínűtlenre nyúlt hosszát is csak kevesen viselik el, a szomjúság pedig minden kínok legfokozhatatlanabbikával ajándékoz meg bennünket. És itt sajnos nem a vérszomjról beszélek, hanem a színtiszta vágyakozásról olyan tettek után, amik felül emelnek bennünket az átlagembereken. Azt hiszem, a börtönben senyvedő gyilkosok is ezzel az indítékkal követik el az emberölést: vonzza őket a törvények felülírása. Csak ők épp kevésbé szerencsések, mint mi vagyunk. Míg az átlag gyilkosok ifjúságukkal, vagy életükkel fizetnek egy emberélet elvételéért, számunkra a hétköznapi szintjére süllyed ez a cselekedet. Az egyetlen, aki megbüntethet bennünket ezért, mi magunk vagyunk.
Előhúzom öltönyöm zsebéből makulátlan fehér zsebkendőmet, és egy halk sóhajjal letörlöm cipőm orráról a rátapadt szennyet. Az egyetlen hátránya Algírnak: kevés megigézhető személy van a körömben, így kénytelen leszek saját magam gondoskodni az olyan hozzám méltatlan tettekről, mint egy hulla eltávolítása a lakásomból.
Akkor sem izgatom magam túlzottan, mikor léptek kopognak az ajtómhoz egyre közelebb. Igaz, nem túl régóta ismerjük még egymást, de már most felismerem mozdulatai alapján, hogy ki a látogatóm, és nem tévedek, ha azt mondom, ez az első alkalom, hogy Freya látogatást tesz nálam, némileg puritán otthonom falai között.
- Nővérem. Úgy tűnik vannak még váratlan, ámde kellemes meglepetések a napok folyamán - mosolygom el magam, majd összecsapom a könyv lapjait, és leteszem a mellettem álló kis asztalra, hogy felkelvén üdvözöljem a megszólítottat. Csakugyan örülök, hogy láthatom - még mindig csodaszámba megy előkerülése ezer év nélküle töltött idő után. Örülök a létének, és ittlétének egyaránt: ha túlnézünk a veszekedésen, fájdalmon és sértődésen, olykor jól esik emlékeztetni magunkat arra, hogy a családon kívül az égvilágon nincs fontosabb. Az ember szeretheti vagy gyűlölheti őket, lehetnek vér szerinti vagy a szív által befogadott tagjai, a család azonban mindenki számára az oxigént jelenti. Nélküle nem lehet élni. És ha saját helyzetemet nézem: minél értékesebb a segítség, annál valószínűbb, hogy rokontól jön.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 21, 2017 6:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Egy dolgot meg kéne tanulnom az életbe, vagyis listát kéne vezetnem, hogy miket kéne megtanulnom. Például, hogy a Mikaelson család tagjai a világ legmakacsabb emberei, teljesen mindegy mit mondok és teszek, nem fog nekem hinni. Elkönyvelte magát rossznak, pontosabban eredendő gonosznak. Veszek egy mély lélegzetet és tudom, hogy nincs értelme tovább erősködnöm, hogy nem akarja, hogy meggyőzzem, egyszerűen csak fürdeni akar a bűntudatban. Talán ez is egyfajta szinonimája a gyávaságnak.
– Tudtommal az predesztináció nem volt jellemző a te korszakodra, de talán a reformáció eszméi annál inkább hatottak rád.  – mert szavaiból csakis arra lehet következtetni, hogy ő hisz az eleve elrendelésben. Az én nézeteim szöges ellentétben állnak az övével, attól még hogy valaki szörnyű dolgokat tett, még megváltozhat. Semmi sem örök és maradandó, egyik dinasztia sem maradt fent örökre.. De mint mondtam, hiába mondok bármit is, ő tagadni fogja és ellenkezni fog, így inkább csak csendben maradok és hallgatom őt. Természetesen nehéz megállnom, hogy ne nyissam ki a számat, hogy ne hozzak fel érveket az ő "igazának" megcáfolása érdekében.. Végül elhangzik az általam leggyűlöltebb idézet,  Jo Nesbo szavai.  – "Az egyensúly lényeges. Ez minden jó, harmonikus kapcsolatra vonatkozik. Egyensúly a bűntudatban, szégyenben és lelkiismeret-furdalásban." – felelem neki, de aztán.. aztán olyat tesz, melyre nem számítottam.
Meghökkenek és hátrálni kezdek, de nem is a félelem, sokkal inkább a meglepettségem miatt. Talán épp olajat öntök a tűzre azzal, mikor újra szóra nyitom az ajkaimat. – Most már csak egy kérdés maradt.. kinek akarsz bizonyítani? Nekem vagy önmagadnak?  – teszem fel a kérdést jóval hangosabban, mint szerettem volna, de a testemben szétárad az adrenalin.. az agyam valamelyik része tudja, hogy jobb ha félek.. – Viszlát Elijah. – lépek el mellőle és indulok el a kabátom felé, ha csak meg nem állít engem. De nem nagyon fejezi marasztalási szándékát, így hazamegyek..

Angel By The Wings •• Köszönöm a játékot! ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 21, 2017 5:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Létezik egyáltalán a jóság mint fogalom, vagy mint megfoghatatlan, mégis jelen lévő tényező a világban? Miért várna büntetés a rosszra, amikor azt látjuk, hogy nincs megjutalmazva a jó? Nem vagyunk mindig annyira bűnösök, mint amennyire érezzük magunkat, de annyira bűntelenek sem, mint ahogy hinni szeretnénk. Én magam is, miközben gyakoroltam a bűnt, néha a jót is elkövettem. Vajon melyikük fog többet nyomni a latban - nem, a másvilágban nem hiszek - de ebben az életben talán szükséges lesz, hogy tetteink valamikor mérlegre kerüljenek. Néha ezen múlik minden: belső béke vagy harc, háború vagy megnyugvás, kárhozat vagy feloldozás a vétkek oly hosszú és nyomasztó súlya alól.
Csak egy pillantást vetek Camille-ra első szavait követően, majd összefont ujjaimat nekitámasztom államnak, és elgondolkodva nézem a sör barna üvegét, ahogy megcsillan rajta a világítás.
- A rémek már kiskorunktól kísértenek bennünket, Camille. Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben. A te ágyad alatt is ott vannak a szörnyetegek, csak még nem találkoztál velük. Vagy ha találkoztál is, nem láttad az igazságot, hogy ami rémnek születik, annak lételeme a pusztítás, és soha nem válik mássá - ütögetem mutatóujjammal a szám sarkát. - Én is szörny vagyok Camille, bármennyire is igyekszel meggyőzni az ellenkezőjéről akár engem, akár önmagadat. Kedves tőled, ha másképp gondolod, de ez nem más, csak önámítás. És tévedsz, ha úgy hiszed, nem ártottam a szeretteimnek. Néha épp azoknak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, akik nem érdemlik - állok aztán talpra, és hiába igyekszem uralkodni feldúltságomon, fel-alá kezdek járkálni a kanapé és az ablak közti keskeny sávban. Eszembe jut minden ártó szó, amit Hayleynek mondtam - az egyetlennek, aki fenntartások nélkül, őszinte szívvel állt mellettem. Ha belegondolok, hogyan viselkedtem vele, vagy miféle szavakat hagyták el számat mikor szemben álltam vele, legszívesebben én fordítanám a fehér tölgyfa karót a saját mellkasomnak. Aztán kissé keserűen mosolygom el magam, ahogy arra tereli a szót, hogy mindennél jobban bízik bennem.
- Bocsáss meg, ha újra csak azt kell mondanom, tévedsz. Hogy mindeddig nem bántottalak, nem önmagamnak, hanem a körülményeknek köszönhető.  Te úgy véled, alapvetően mindenki jó, és a gonoszság nem születik, hanem megteremtődik. De ez a tézis alapvetően téves, mert egyszerűen minden rossz. Gonosznak születünk. A gonosz a kiindulópont, az a természetes. De olykor felragyog egy kevés fény. Ez azonban átmeneti, mert vissza kell térnünk a sötétségbe - rázom meg a fejem, aztán megtorpanok, és szemöldökömet összeráncolva hallgatom szavait.
- Tényleg így hiszed, Camille? - csikordul meg hangom kissé élesebben, mint eddig, és villámok cikáznak a tekintetemben. - Mit tudsz te igazán a jóságról? Azt gondolod, hogy akit ismersz és szeretsz, az olyan is, mint amilyennek látod. Nem ismered még az emberi szívet, hogy mekkora keserűség és milyen gonoszság lakozhat benne. De tarthatok bemutatód, ha igényét látod - termek előtte a másodperc tört része alatt, és - mintha csak a semmiből születne meg - szemem alatt érzem kiütközni a fekete ereket, vámpír mivoltom legszembetűnőbb velejáróját, miközben talán megmagyarázni sem tudnám, honnan támad fel bennem az a hirtelen, pusztítani vágyó erő, ami azt suttogja a fülembe, hogy meggyőzhetném róla egy harapással, hogy a jóság nem több, mint gyermeteg, hagymázos agyszülemény, egy olyan gondolat, amit az emberek reménysugár gyanánt hoztak létre a saját gondolataikban.

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 21, 2017 4:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Tudom, hogy ezernyi titok tartja őket és talán nem látok át mindent, nem tudom milyen lehet a vérszomj melyet éreznek, azonban egy biztos. Magam is megtapasztaltam milyen, amikor a démonaim átveszik a testem felett az irányítást. Milyen, amikor olyat teszek, mely ellen minden egyes idegszálam tiltakozik és vadul kiabál, hogy ne tegyem meg. Biztosan állítom, hogy nem találkoztam Elijahnál nemesebb lélekkel, talán nem is fogok már hátralévő életem alatt. Több apró dolog miatt nem tudok ítélkezni felette, mondjuk nem is nagyon szokásom, azonban tisztán látszik rajta, hogy mennyire nyomják bűneinek súlya a vállát, mennyire megbánta mindent, amit tett. Van azonban egy dolog, amitől félek. Sokan képesek a bűntudat hatására azzá a szörnyeteggé és rémképpé válni, melyet maga előtt lát. A bűntudat tud a legkárosabb lenni az elmére, de ezt minden egyes ember és természetfeletti tudja, talán ők jobban, hisz érzéseik felerősödnek.
Elhangzott mondatára kisebb sokkhatás ér és magam sem tudom, hogy mire véljem a mondandóját, azonban próbálom figyelmen kívül hagyni, ezen ráérek később is elmélkedni. Aztán jön egy még annál hosszabb és elgondolkodtatóbb monológ, melyre magam sem tudom mit kéne mondanom. Először csak szóra nyitom a számat, de egyetlen hang sem jön ki belőle. – Velem egyik sem fog megtörténni, mivel nem szörnyetegekkel vagyok körülvéve. Nem ti akartatok ilyenek lenni és nem vagytok mindannyian erkölcsileg romlottak Elijah. – mondom neki minden egyes szavamat komolyan gondolva. Ők nem szörnyeteget és nem tehetnek róla, hogy az édesanyjuk ilyennek teremtette meg őket, mert ha valakit lehet okolni, az akkor ő. De most nem az a fontos, hogy minek és kinek a tettének következménye miatt történt ez meg, most az a lényeg, hogy meg fog nyílni és elmondja milyen teher van a vállán.
Szavai hallva együttérzés tölti meg a lelkemet és egyetlen egy pillanatra sem szakítom meg a mondandóját és gondolatmenetét. Miután elmondta az egészet, akkor pár másodpercig csak csendben ülök és nézek rá. Nem, egyáltalán nem tudom elítélni és mindenképpen segíteni szeretnék neki, éppen ezért emelem fel a poharamat és kiiszom a tartalmának felét. Nem igazán szeretem a sört, de igaza volt.. ha ebbe belemegyünk, akkor alkoholra lesz szükségem. – Tudod eddig egyetlen egyszer sem történt meg ez, nem bántottál egyetlen egy szerettedet sem. – mondom neki tényszerűen, majd lerakom a poharat és nem hagyom, hogy megszólalhasson. – Ha a legrosszabbon gondolkodsz, az semmiképpen sem fog segíteni neked. Egyszerűen bevonzod a rosszat és pont azért történik meg minden szörnyűség, mert mindig ezt látod magad előtt és esélyt sem adsz egy másik kimenetelnek.  – veszek egy mély lélegzetet. Olyat fogok neki mondani, melyet nem hittem volna, hogy valaha is kimondok hangosan. – Egész eddig melletted voltam a legbiztosabb arra, hogy bármilyen állapotban is vagy, nem leszel képes bántani. Ez mostanáig nem is változott. És egy embert sok fajta módon lehet bántani, például az emlékek kitörlésével, ahogyan Klaus is tette velem.. – mondom neki, majd végül felállok és kinézek az ablakon. Hagyom, hogy megeméssze az általam mondott dolgokat, de még mindig nem hagyok neki lehetőséget, hogy megszólalhasson. – Ott van benned a jóság Elijah Mikaelson, csak engednek kell, hogy átvegye feletted az irányítást. – nézek a szemébe végül, miután tekintetem elemelem az ablaktól.

Angel By The Wings •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 01, 2017 6:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



A tiszta lelkiismeret és a jóakarat. E kettő adja meg a szilárd horgonyt az élet viharaiban, s szolgál legelső feltételül az igazán kielégítő cselekvéshez. S e tényezők egyúttal a leghatékonyabb védelmet is jelentik a gyötrő megbánás kínjai ellen. A bűntudat nem olyan érzelem, aminek megmondhatod, hogy tűnjön el, és ő majd készségesen továbbáll. Ott marad benned, minden napod minden percében, életre kel és erőre kap az éjszaka sötétjében, mikor éber szemekkel nézed a mennyezet repedéseit, és belesuttog a füledbe olyan szavakat, amikkel darabokra tépi a lelket és az elmét egyaránt.
Mindenki rákényszerül kisebb-nagyobb megalkuvásokra. Nem fekete-fehér a világ, hanem számtalan színárnyalata van. Mindenki boldogulni akar valahogyan. Csakhogy az apró megalkuvásokból és árulásokból lassanként jó nagyok lesznek, és ettől bizony szét tud rohadni egy ember erkölcsi tartása, vagy épp vérgőzös bestiává válik, aki még önmaga elől is elkendőzi a valóságot - ahogy jómagam is tettem századokon át. A strucc a homokba dugja a fejét, hogy le lássa a valóságot, vagy a fenyegető veszélyt maga körül, én öltönyök és álszent szavak mögé bújtam, mert úgy hittem, ezzel különbé válok a lelkem mélyén lakozó rémnél.
- Azt hiszem Camille, most már tökéletesen tudom és értem, mit lát benned Niklaus - szólalok meg végül. - Fogalmam sincs, miféle mozgatórugó vezérel téged abban, hogy meglásd a jót abban is, akiben a legkevesebb van, vagy épp talán nincs is. Talán semelyik más ember nem lenne képes arra, hogy a szörnyek láttán ne meneküljön sikítva, hanem képes legyen ráérezni, hogy néha a vadság, a lidércek és démonok tükre mögött mi rejtőzik. Egyszerre adózom neked elismeréssel, sajnállak, és féltelek ezért. Elismerem azt az erkölcsi magasságot, ahová az én családom egyetlen tagja sem tudott eljutni, még én magam sem, hosszú századok alatt. Sajnállak ezért, mert aki a fenevadak közelébe kerül, vagy a lelke tisztaságát veszti el, vagy az életét. És féltelek, pontosan ugyanezen indokok miatt - dörzsölöm meg homlokomat fáradt mozdulattal.  - Semmivel sem tehetem jóvá a múltban történteket, legfeljebb azzal tehetek próbát, hogy nem fognak megismétlődni a jövében. De garancia nincs semmire a világon, még a legnagyobb akarattal és erőkifejtéssel szemben sem. A lelkiismeret fontos dolog, és szeretnék úgy élni, hogy reggel, mikor belenézek a tükörbe, ne tegyen fel nekem olyan kérdéseket, amelyekre szégyellnék válaszolni. Lehetek egyáltalán egyszerre két ember - egy jó és egy rossz -, vagy muszáj lesz összemosni őket, és a végén egy jó ember leszek, aki a gonosz szüntelen kísértésében él? - tűnődöm hangosan. - De a legnagyobb félelmem nem önmagam vagyok. Ha már teljesítem küldetésemet, ami miatt ezer éve élek, és elvégzem a munkámat, ha a lelkiismeretem vádló szavai túl hangosak lennének, tudnám, mit kezdjek magammal - nézek a gyűrűmre. Igen, nem csupán a fehér tölgyfa karó hozhatja el a megsemmisülést, vagy a megszabadulást a legborzalmasabb emlékektől. - De még van dolgom a világban, Camille. És ez jelenti számomra a legnagyobb félelmet. Hogy mi történik, ha egyszer akkor tör ki belőlem a vérgőzös bestia, mikor Hayley-vel vagyok, vagy épp Hope-ot tartom a karomban? Mi történik, ha a te társaságodban hajt engem uralma alá a vérszomj? Mi van akkor, ha végül én leszek okozója családom és szeretteim pusztulásának? - teszem fel végül azt a kérdést, aminek puszta feltételezése is jeges tőrként járja át újra és újra a szívemet. Ha van bennem rettegés a jövőtől, annak nem a háború és gyilkolás az oka... hanem egyedül ez.


Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 29, 2017 11:13 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Elijah is megnyílik nekem, mint ahogyan Klaus is tette.. szeretnék neki segíteni és minden tőlem telhetőt meg is teszek. Megérzésem azonban most sem tévedett, volt oka távozásának vagy az ő általa "férfi magánynak" nevezett cselekedetének. Nagyon elképzelni sem tudom, hogy milyenfajta lehet a probléma és mekkora, azonban egy biztos, nem fogok ítélkezni feletette, mindenkinek megjár a második esély és a változtatni akarás eléggé él benne. Látszik, ahogyan lelkiismerete mardossa és nehézkesen tud csak belekezdeni, már régen megkezdődött nála a feldolgozás folyamata. Teljes mértékben tisztában van bűnei súlyával és mások erről alkotott véleményéről. Azonban kérése semmiképp nem felelhettem úgy, ahogyan ő azt szerette volna, nem lennék képes átszúrni a mellkasán egy tőrt, miközben ő változtatni szeretne, sőt. Sosem bántanám őt, mert megvannak a démonai, nekem is megvannak.
Következő mondatára, melyben szerepel a lojalitás szó, nem is reagálok, magam és talán neki is tudnia kéne, hogy nem lennék ilyenre képes. Mikor pedig a titoktartásra kér engem, csak halványan elmosolyodom. – Nálam biztonságban lesz és az orvosi titoktartás kötelez. – nem mondom, hogy nem csigázta fel az érdeklődésemet, mindaz ellenére, hogy talán nem olyan dolgokat fogok hallani, melyeket elvárnék tőle. Nézem mit csinál, ahogyan támaszkodik és az ujjait nézi. Talán nem kéne erőltetni, hogy megossza velem a titkot, mely ennyire nyomja a lelkét, hisz alig ismer engem. Bár sosem tettem fel magamnak a kérdést, de mindig is érdekelt, hogy vajon mit gondolhat rólam, hogy milyennek lát.
Végül elkezdi mesélni. Nem tudtam sokat a testvérükről, szinte semmit sem, mert nem meséltek róla, azonban.. Talán ő hangzik a leginstabilabbnak a családjukban, de jelenleg nem szeretnék Kol-on elmélkedni, mert nem is igen találkoztam vele, ráadásul nem is értem, hogy miért ezzel kezdi az egészet, megértem a tettét, hogy mit miért tettek, belátták, hogy meg kell fékezni. Igaz az a része, hogy nem segítettek neki, pontosítva nem siettek a segítségére valamilyen szinten elítélendő, de szavaiból úgy veszem ki, hogy volt ennek egy nyomos oka is. Végül folytatja és értelmet nyer az ezt megelőző monológja. Hirtelen egy szót tudtam kimondani.. – Sajnálom.. – nem részleteztem, hogy mit, de szerintem ő maga is tudja. Mindent, amin keresztül kellett mennie, hogy múltbéli tettei meghazudtolják azt az embert, akivé vált. Talán az elméje így próbálta megvédeni magát attól, hogy ne tudatosuljon benne annak a ténye, hogy a vámpírtermészet átvette felette az irányítást. – Még mindig az a férfi vagy, aki voltál és aki lenni szeretnél. – mondom neki komolyan, mert talán a múltjában elkövetett gyilkosságokat és tett borzalmas dolgokat, de sosem késő változtatni és ő tud is. Senkinek sem könnyű belátni a bűneit és ő tisztában van azzal, hogy ezek nagyon is súlyos bűnök. – Nem szabad hagynod, hogy ezek a képek átvegyék feletted az uralmat, te nem ilyen vagy Elijah. – minden egyes szavamat halál komolyan is gondolom. Ő nem rossz ember, nem így ismertem meg és tudom, hogy képes ilyen ember maradni. Talán ez most adott egy hatalmas pofont önmagának, talán kicsit letéríti az útról, melyet választott, de nem szabad elvesznie és ha ebben segítenem kell, akkor segítek is neki.

Angel By The Wings •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 19, 2017 8:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Születéskor a férfiaknak bizonyára pont annyi könnycseppet osztanak ki, mint a nőknek. Mivel azonban nekünk tilos könnyet ejtenünk, jóval a nők előtt halunk meg; a szívünk felmondja a szolgálatot, a vérnyomásunk az egekig emelkedik, vagy a májunkat felfalja az alkohol, mert nincs rá mód, hogy bánatunk tava túláradjon. Mi, férfiak, azért halunk meg, mert nem áztatja elég könny az arcunkat. A férfi, még ha senki sem látja, akkor sem pottyant könnyet, imkább lenyeli a bánat minden cseppjét. Néha úgy gondoljuk, hogy amikor az élet kihívások elé állít minket, akkor egyúttal büntet is minket, mert letértünk a helyes útról. Az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért.
Arcom elkomorul, ahogy Cami roppant ügyesen és megfellebbezhetetlenül kikerüli a kérésemet. Talán ő látja még bennem a fényt, amit elvett tőlem a mivoltom, a múltam, vagy anyám, akár éppen Kol, a kínzó látomásaival, mik úgy jelentek meg képzeletem palettáján, mint egy mozivásznon. Csak épp, míg egy filmet kikapcsolhatunk, mikor kívánunk, a rémálmokból jó darabig nem volt menekvés, és mivel önmagamba láttam, így hiába is hunytam le a szemeimet, hogy meneküljek a kínzó képektől.
- Ha a szavadat nem vehetem, akkor a diszkréciódra és lojalitásodra apellálok - szólalok meg végül rekedten, és megállok egy fotel mögött. Úgy támaszkodom az elém tornyosuló támlának, mintha ez lenne a tényleges támasztékom - nem, ezúttal nem fizikailag. - Senki nem tudhat arról, ami a közelmúltban történt - úgy értem, senki a családom tagjai közül. Az egyetlen, aki birtokában van az igazságnak, az Hayley. Nem szeretném, ha a velem történtek valami elhamarkodott cselekedetre adjnaka okot akár Rebekah, vagy Niklaus számára. Ami megtörtént, egyedül az én szégyenem - nézem az ujjaimat, amikor erősen marnak bele a fotel huzatának brokát mintáiba.
- Kol öcsém mindig is nehezen kezelhető volt. Ha úgy hiszed Camille, hogy Niklaus viselkedése kimeríti a probléma fogalmát, nos akkor azt kell hogy mondjam, Kol képes volt túllendíteni ezen a viselkedésen is. Egyszerre volt kiszámíthatatlan és beszámíthatatlan minden egyes tette, és a véres, szadista gyilkolás elkötelezett rabja volt. Egészen addig, míg Niklaus koporsóba nem fektette... a segítségemmel. Kol a jelek szerint ezt képtelen megbocsátani. Ahogy azt is, hogy néhány évvel ezelőtt nem siettünk segítségére, mikor mellkasa és szíve találkozott a fehér tölgyfa karóval - kerülöm meg aztán a fotelt, és leülök, de a tekintetem nem merem Camille-re emelni. Gyanítom, hogy csalódást, megvetést és borzadályt látnék benne. - Nem tudom hogyan, mi módon, de Kol visszatért, és viselkedése alulmúlja régmúltbeli önmagát. Engem napokig tartott láncon, kiéhezve, hogy a maga módján kiélvezze a bosszúját. De nem ez volt a legrosszabb. Hanem hogy szembesített önmagammal. Azzal, hogy a vasalt öltönyöm, és ékes szavaim mögött én magam sem vagyok más, mint egy kegyetlen gyilkos. És azokat a képeket, áldozataim ezreinek utolsó másodpercét, és halálra vált sikolyukat azóta sem tudom kitörölni magamból. Hallom őket a nap minden percében, és az éj csendjében egyaránt. És most érzem először azt a félelmet és tehetetlenséget, amihez már oly régóta nem volt szerencsém. A világom megingott Camille... és félek, hogy másokat is magammal rántok a feneketlen mélységbe.


Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 17, 2017 2:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Nem, talán nem látom még, hogy mi a gondja, hogy mit próbál rejtegetni, hogy miért jött ide és választotta a magányt, de.. ez nem most kezdődött. Ez egy olyan gyökeres probléma, mely elég régóta nyomhatja lelkét és tudom, hogy a felismerés a realizálás a legrosszabb.. Talán nem éltem át egyetlen hatalmas traumát sem, de mikor felismertem, hogy akkor jó sok éve.. amikor azt tettem a fiúval, amikor bántottam és fájdalmat okoztam neki, élveztem.. Nem, ezt el kell felejtenem, ez egy olyan dolog, melyről nem beszélhetek, talán épp ásom magam bele az ő gondjaikba, éppen ezért próbálom megérteni a démonjaikat. Szavai most is, mint minden esetben átgondoltak és bölcsek, mégis szavai kitérő válasznak hatnak és nem tudom eldönteni, hogy a bizonytalanság vezérli-e, de ha igen, akkor saját magában vagy esetleg bennem nem bízik?
– A titkok súlyosak és olyan terhet helyeznek a vállainkra, melyekbe beleroppanunk, csak idő kérdése. – mondom el neki a nézőpontomat a titkokról, hisz titkok nincsenek, minden egyszer kiderül, de talán az az előnyösebb, ha minden szép lassan.. De nem az én tisztem ítélkezni és megmondani neki, hogy mit hogyan tegyen, így mindent teljesen baráti alapon adok tudtára. Tudom, hogy helyes döntést fog hozni és idővel nem fogja megbánni a tettét, mindent átgondol és megfontolt ember. – Minden embernek megvan a saját keresztje és meg van az esély arra, hogy nem reagál az elvártnak megfelelően az ember, akit beavatsz. – kezdek bele, hisz tényleg meg van az esély erre, talán ha elmondanám a titkomat az én rólam alkotott képük is megváltozna, gyökerestől. – azonban ha nem vállalod a kockázatot csak te fogsz beleroppanni az örök hallgatásba. – nem véletlenül nem térek ki Hayleyre, nem tudom megmondani jelenleg milyen viszonyban van és hogyan reagálna, ő is rengeteg dolgon ment keresztül oly rövid idő alatt.
Nem szólok közbe, csak nézem ahogyan feláll és az ablaknak nyomja a tenyerét és a szavai.. Kissé meglepnek, nem hittem volna, hogy ilyen is megfordul a fejében, ez esetben már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy egy nagy probléma nyomja a lelkét. – Mint a pszichológusod azt mondanám, hogy megígérem, de én a barátod vagyok Elijah. – állom a pillantását és egyetlen pillanatra sem szakítom meg a szemkontaktust. – Te vagy az egyik legerősebb és legnemesebb lélek, akit életem során megismertem Elijah. – nem fogom megtenni, nem fogom neki megígérni azt, hogy egy tőrt szúrok át a mellkasán. Nem lennék rá képes, még ha veszélybe sodorna, akkor sem tenném meg vele, tudom hogy megtudja tenni, hogy letudja győzni a saját démonjait. – Sosem a rossz kimenetelen kell gondolkodni, képes vagy rá. – mondom neki magabiztosan és szeretném, ha ezt ő is belátná.

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 16, 2017 6:37 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



A titok ajtaját nem olyan nehéz kinyitni, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Ellenkezőleg, az a szörnyű, milyen nehéz bezárni. Emberek vagyunk. Titkolózó faj. A többi állattól eltérően ruhában járunk, zárt ajtók mögött szaporodunk, és szégyelljük, amikor valami bajunk van. De ki tudjuk ezt nőni, méghozzá úgy, ha beszélünk róla. De a kérdés, hogy vajon megtehetem ezt? Elmondhatom-e legnagyobb félelmeimet és szégyenemet Camille-nak anélkül, hogy gyávának vagy férfiatlannak tűnnék, mutathatok-e olyan jellemvonásokat, amiket apám igyekezett gyökerestől kiirtani bennünk? A titkok néha szükségesek. A titkok az acél, belőlük kovácsoljuk védpáncélunkat, belőlük szabjuk az töltönyt a testünkre, és velük kendőzzük el félelmeinket, és ők óvnak, ők védelmeznek meg minket az elől az igazság elől, hogy végül mindannyian bűnösök és gyilkos fenevadak vagyunk.
- Néha meg kell békélnünk a gondolattal, hogy titkokkal élünk együtt, Camille - állok aztán fel, megkerülöm a fotelt, megállok az ablak előtt, és kibámulok New Orleans utcájára. Nézem a téren muzsikáló zenészeket, mintha ezzel akarnám elűzni önmagam magamtól, mintha csak testükbe kívánkoznék, oda, ahol nincsenek természetfelettiek, viszály, gyilkolás, csak hétköznapi emberek vannak, jelentéktelen problémákkal. - A traumát gyakran nem csak az okozza, ami történt, hanem az, hogy soha nem lehet beszélni róla. Ha megtenném, vajon mit gondolnának rólam mások? Mit gondolnál te, és mit.... mit gondolna Hayley, ha valaha megtudná? - teszem fel a kérdés második felét szinte már csak önmagamnak, félhangosan. Ez talán, amitől a legjobban rettegek. Hogy a szeretett nő egy nap szembesül azzal, hogy Elijah Mikaelson, akit megismert, soha nem is létezett. Hogy vasalt öltönyökkel, és mázos szavakkal rejtem el a szörnyet, amivé váltam azon a napon, mikor anyám és apám a világ legiszonyúbb lényeivé tettek bennünket.
- Minden elme egyedi, és egyedi módon is hibásodik meg. Az én elmém kissé máshogy hibásodott meg, mint másoké. Camille - nyomom egyik tenyeremet az ablak hűvös üvegének. - Csakugyan kíváncsi vagy rá, hogy mi rejlik egy ezer éves vámpír pszichéjének legmélyén? Bár mondhatnám, hogy megőrzöm a titkomat az örökkévalóságig, de félek, nem leszek képes rá. Ha tudatában akarsz lenni a történteket, ám legyen - fordulok meg, és belenézek Camille szemeibe. - De cserébe kérek tőled valamit. Ha azt látod, hogy kiszámíthatatlanná válok, ha veszélybe sodrok másokat... ha úgy véled, hogy képtelen vagyok felülemelkedni a démonjaimon, amik rettegésbe taszítanak, tégy ellene. Ha másnak nem is, de neked Niklaus odaadja a kincsként őrzött tőrjét. Akkor tudod, mit kell majd tenned - szorítom össze az ajkamat. A legkevésbé kecsegtető a gondolat, hogy az elkövetkezendő éveket, vagy évtizedeket egy koporsóban töltsem el, de ha ez kell ahhoz, hogy megvédjem Hayleyt, vagy akár Hope-ot, vagy bármely testvérem önmagamtól, akkor önként vállalom a hosszú álomba száműzetés terhét.

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Ápr. 13, 2017 6:09 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Klaus még nem igazán mesélt nekem a gyerekkoráról, azt azonban tudom, hogy az apja boldogtalanná tette. Sosem értettem, hogy hogyan képes valaki ilyen gonosz lenni a gyermekével, de még ha nem is volt az édesgyermeke, ő nevelte és Klaus nem tehetett volna, hogy az édesanyja más férfival is jóban volt. De csak mosolyogva hallgatom mindazt, amit mond nekem, talán Klaus jelenleg nem ilyen, de én hiszek benne, hogy újra ilyenné válhat és ebben Hope csak segíteni fogja. – Talán már elindult azon az ösvényen, melynek végén újra az az ember lehet, aki egykoron volt. – mondom neki egy biztató mosollyal az arcomon, miközben bele gondolok abba is, hogy mennyit változott az első találkozásunk óta. Talán mára már könnyebben nyílik meg nekem, mint az elején és ez jól is esik. De most nem Klausról szeretnék vele beszélni, eleinte Vincent miatt jöttem, most mégis az ő helyzete érdekel, mert látszik, hogy valami nem hagyja nyugodni őt.
Tudom, hogy sokkal többről van szó, mint két konfliktusról, hisz náluk ezek állandó jelenségek, minél tovább élnek, annál több nézeteltérés születik és ők mégis csak majdnem ezer éve állnak ki egymás mellett. Jó hallani azt, hogy milyen sokat jelentenek egymásnak, hogy milyen erős és elszakíthatatlan kötelék van köztük. Aztán beavat a gondolatába, mely nem csak igaz, hanem nagyon szép is. Mindenkinek megvan a saját sötét oldala, mindenkinek megvannak a saját démonjaik, melyekkel nap mint nap küzdenek. Még nekem is vannak démonjaim, mely.. – Mindenkinek van saját démona avagy démonjai, melyekkel küzd. – inkább hangosan kimondom gondolataim egy részét, minthogy a múlton és a súlyos tettemen kezdjek el gondolkodni. Következő megjegyzésére felvonom a szemöldökömet. – Nem mindenki nyílik meg az alkohol hatására. – mondom komolyan és teljesen biztosan is vagyok minden egyes szóban, amit kiejtek az ajkaimon.
Következő megszólalása kissé váratlanul ér, de kedves mosolyra húzom az ajkaimat. – Köszönöm szépen a bizalmadat, azonban.. – természetesnek érzem megköszönni a szavait. – ha valamit nem szeretnél elmondani, akkor nem vagy köteles úgy tenni. – mondom neki, de reménykedem benne, hogy ezzel nem rontom el a beszélgetést vagy nem akadályozom meg abban, hogy megnyíljon, felemelem a sörösüveget s töltök magamnak az egyik pohárba, majd rá nézek és várom, hogy hogyan dönt végül.. elmondja és bizalmába fogad vagy esetleg meggondolja magát.

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 09, 2017 4:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Szép idő a gyermekkor. Ha az ember egyebet sem ismert meg a folytonos nyomorúságnál, ínségnél, megaláztatásnál, mégis szereti szépnek, jónak, boldognak mondani. Ha kell, hát hazudik még önmagának is édes, kellemes emléleket. Akkor is, ha fogalma sincs róla, milyennek is kellene lennie a gyermeklét gondtalan éveinek. Vannak, akik a biztonságérzet hiányával küszködnek, mások pedig teljes biztonságban tudhatják magukat. Sok gyermek nő fel a szeretet és a megbecsülés légkörében, mások viszont sohasem érzik szüleik szeretetét és megbecsülését.
- Kár, hogy nem ismerhetted Niklaust a régi időkben, mikor még emberek voltunk - mondom csendesen, mikor az öcsémre terelődik a szó. - Bátor volt, tettre kész, kedves, érzékeny... olyan tulajdonságokkal bírt, amit apám képtelen volt becsülni. Pedig Niklaus igyekezett... mindhiába. Túl sok bántalom, túl sok bánat és gyötrelem érte őt ahhoz élete folyamán, hogy kiölje belőle azt a kisgyermeket, és annak ártatlanságát, aki valaha volt. Tudom, életünk folyamán sokszor Bekah sem értette, ahogy Kol és Finn sem, hogy miért nem mondtam még le az öcsémről, és miért hiszek benne tántoríthatatlanul, hogy az az énje, amit még rég eltemetett, visszatérhet. Hát pont ezért. Mert nem magától vált rosszá, vagy kegyetlenné. Mások tették azzá - öntök magamnak újfent egy pohár sört, de kezem árulkodóan megreszket, ahogy Camille célzást tesz rá, hogy van valami, amit mélyen elrejtek önmagamban. A férfiaknak tudniuk kéne, hogy a nők a legprofibb kémek, és előttük nem lehet titkot tartani. A nők szerint a titok vagy túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül hordozzák, vagy túlságosan kicsi ahhoz, hogy érdemes volna megőrizni. Csak épp azt nem értik, hogy vannak dolgok, amiket az ember takargat, mint a hős harcos a vérző sebet. Csak míg épp a hős titka a bátorság próbája és dicsősége, a titkok a legtöbbször a legmélyebb szégyenről árulkodnak. A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Mindenkinek vannak titkai. Némelyek a lelkük legmélyebb, legsötétebb zugaiba dugják el őket, és nem engedik felszínre törni. De ezek a titkok ott vannak, türelmesen várnak, és ha egyszer kiszabadulnak, agyaraikkal széttépik annak a szívét, aki olyan sokáig fogva tartotta őket. Camille pedig tökéletes érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy ha a mélységes titkokat ne is lássa át teljes valójukban, tisztában legyen vele, hogy valami lappang a lélek sötétségében. Ez a lány túl sok titkot tud már, amelyek közül szinte egyik sem az övé, így hát kezelhetőek és kielemezhetőek. Az én titkom viszont sötét, örvénylő, és súlyos teher.
- Minden ember hold Camille: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek - emelem el végül tekintetem az üvegről, hogy az említettre nézzek. - De a titoktartás egy olyan szilárd halmazállapotú anyag, amely alkoholban oldódik - mosolygok rá, és felé tolom a sört, jelezvén, hogy ha a történetemre kíváncsi, hát társuljon hozzám: igyon, mert jobban jár így. Amik velem történtek, túl bizarr dolgok ahhoz, hogy bárki képes legyen józan ésszel elviselni.
- Minden barátság alapja az őszinteség. Két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat. Én nem adok könnyen egyiket sem, sem a titkaimat, sem a bizalmamat. De talán te vagy az az ember, aki érdemes rá.



[/i]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 05, 2017 8:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Természetesen félreérti a távozási szándékomat, mert nem a megbántódás és a sértettség hajt erre a tettre, hanem nem érzem.. nem is tudom hogyan fogalmazzak. Jelenleg talán nem lenne jó, ha maradnék, mert további kérdéseket tennék fel ő pedig talán félreérthetően reagálna.. Most is ez történt, de én tudom, hogy nem állt szándékában megbántani és közölnie sem kellene velem, hogy rossz passzban van, hiába mosolyog. Felvett egy olyan maszkot, melyen szerinte nem látok át és ő is nagyon jól tudja, hogy nem hiába választottam ezt a hivatást. Megállok, veszek egy mély lélegzetet, jelenleg még mindig úgy látom, hogy helyesebb lenne a távozás mellett döntenem, ő azonban próbál meggyőzni az ellenkezőjéről. Mérlegelnem kell, hogy melyik a kisebbik rossz, mert ha itt hagyom és a távozás mellett döntök csak igazat hagyok a sejtésének, hogy haragszom rá, ha maradok, akkor számolnom kell a következményekkel.
Felesleges gondolkodnom, szívem maradásra bír, azonban még nem fordulok meg. Valami gond lehet, van valami amit nem mond el nekem és talán még saját magának sem.. szeretnék neki segíteni és szeretném, ha tudná, hogy én itt vagyok és nincs egyedül. Azzal is tisztában vagyok, hogy jobban örülne, ha helyettem Hayley állna itt. – Klaus az apjától való félelem hatására egyre inkább kezdett olyanná válni, mint ő, de próbál megváltozni, változásra bírni személyünket pedig nem könnyű. Természetesen teljes mértékben megértem, hogy miről beszélsz. – egyáltalán nem akartam, hogy kitérjünk Klausra, kezdem úgy érezni, hogy próbálja elterelni a témát, ami árulkodó. Van valami és nem rosszak a megérzéseim, de ha ő nem segít, akkor én sem tudok semmit sem tenni, ehhez két ember kell és az egyik igyekezete nem elég. De reakciója érdekel, talán túlságosan is.
Újra szóba kerül Vincent, válasza pedig semmivel sem másabb, inkább kielégítőbb, mint az iménti. Nem tudok mást tenni, mint bólintani egyet, hogy megértettem a dolgot. Egyáltalán fel sem merült bennem a gyanú, hogy esetleg bántotta Vincentet, nem vallna Elijahra, az inkább Klaus viselkedési normája. – Hiszek neked Elijah. – mondom neki, miközben újra felé fordulok és a szemeibe nézek. Szívem egyenletesen ver, miközben beszélek, tehát tényleg komolyan beszélek hozzá. – Azonban teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy van valami, amit nem mondasz el. – mondom neki éppoly őszintén, mint az előbb. Mielőtt még megszólalhatna, teszek egy lépést közelebb felé. – És tudom, hogy többről van szó, mint átmeneti konfliktusok.. – magyarázom neki, hisz látszik rajta, hogy egyáltalán nem beszél őszintén ezzel kapcsolatban. – Tudod, hogy meghallgatlak és sosem adnám ki a titkaitokat. – most már a lelkére próbálok hatni. Tényleg soha és semmilyen körülményke között nem adnám ki őket, én is megbízom bennük és tudom, hogy számíthatok rájuk.

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 03, 2017 4:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Az elmúlt időszakban - talán a családommal való hosszú összezártságnak köszönhetően - de meglehetősen sikerült átvennem Niklaus stílusát, és olyan embereket bántanom meg, akik a legkevésbé ezt a viselkedésformát várják, vagy éppen érdemlik tőlem. Kezdődött Hayleyvel - bár nyilván roppant nyomós okom volt rá, hogy a lelkébe gázoljak - és most folytatom Camille-el. Azzal a Camille-el, aki ráadásul szintén nem épp a legkényelmesebb cipőben jár. Egy halott testvér, egy félig őrült, és azóta szintén holt nagybácsi, megtetézve mindez az öcsém természetével... mások alighanem már sikítva menekülnének a világ túlsó felére, míg ő ennek a tézisnek ellentmondva nem csak lelkesen, de elszántan is veti bele magát a természetfeletti világ folyamába. Nagyjából sejtem, mit áll ki a családjának köszönhetően, hiszen én magam is ismerem az érzéset: a halott testvért sirató gyászt, és a félőrült gondviselő által kiváltott iszonyt és félelmet. A különbség csupán annyi, hogy Kieran atya a maga elmét emésztő állapotában igyekezett utolsó leheletével is óvni Camille-t, míg apám - akire az elmúlt időszakban sajnálatos módon már több illik, mint a "félőrült" jelző - azon dolgozik, hogy megsemmisítse a gyermekeinek még az emlékét is a világban.
Ahogy aztán Camille kissé megbántva inkább a távozás mellett dönt, és felkel a fotelból, rájövök, hogy talán jobban igénylem a társaságát annál, mint ahogy először gondoltam. Ritkán jutok hozzá, hogy messzemenően művelt és határozott emberekkel társalogjak, így talán meg kellene ragadnom a lehetőséget. Azt már csupán lábjegyzetben teszem hozzá, hogy az ittléte remélhetőeg eltereli a figyelmemet az önvádló, vagy épp öngyűlölő gondolatokról.
- Bocsáss meg... - szólok utána, és fáradt mozdulattal megdörzsölöm homlokomat. - Kérlek, maradj. Nem állt szándékomban Niklaus viselkedését tükrözni irányodban. Hidd el, ez még önmagam számára is meglepő. Nem akartalak megbántani, csak úgy hiszem, az elmúlt időszak meglehetősen sűrű történései némileg rányomták a bélyegüket a hangulatomra, és a modoromra is. Szívesen látott vendég vagy nálam, és remélem elhiszed, hogy őszintén beszélek - mosolygok végül rá, aztán egy kézmozdulattal jelzem, hogy foglaljon ismét helyet. Nem kell félnie tőlem, nem áll szándékomban rajta köszörülni sem a nyelvemet, sem a fogaimat.
- Nos, hogy újfent választ adjak a kérdésedre, ezúttal már szélesebb körű tájékoztatást adva, elismétlem, amit mondtam: fogalmam sincs Vincent Griffith jelenlegi tartózkodási helyéről.  Még csak sejtésem sem volt róla, hogy kámforrá vált. Bár az előbbi véleményemet nem változtatom meg: ha egy Ősinek is megterhelőek néha a városban történtek, egy emberi lénynek, még egy ily ritka erős boszorkánynak is betelhet egyszer a pohár. Ugyanakkor bárki is irányított hozzám, az informátornak egy valamit illetően igaza volt: csakugyan találkoztam Mr. Griffith-el. Nagyjából másfél héttel ezelőtt élveztük rövid ideig egymás társaságát,  azóta nem keresett, ahogyan természetesen én sem őt. Volt egy meglehetősen tartalmas, ugyanakkor sajnos azt kell mondanom, hogy eredménytelen beszélgetésünk. Ennek a sikertelenségnek ellenére nem öltem meg - kúszik egy mosoly ismét az arcomra. - A velem ellentétes véleményt táplálók hezitálás nélküli lerohanása nem az én magatartásom ismérve.


Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 02, 2017 11:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Lassan meg kell tanulnom, hogy sokan nem igénylik a tanácsaimat és a segítségemet, hogy nem kellene mindenkinek tanácsokat osztanom. Tudom, hogy ő neki egyáltalán nem tetszik, hogy itt "osztom az észt". De én csak segíteni akarok neki, hisz tudom, hogy nem jó a magány, hogy nem megoldás semmire sem. Mi is veszekedtünk néha Seannel, de most hogy már nem él.. kikaparnám a sírból, csak még egyszer láthassam és halljam a hangját. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy kezdjek valamit a most fennálló helyzettel.
Természetesen jelenleg sem szakítom meg, megvárom míg teljesen végigmondja és egy egész monológgal vár. De szóba kerül Klaus is, erre pedig én is tudok valamit mondani, mert tökéletesen igaza van, ismerem már őt valamennyire. – Klaus az apjától való félelem hatására egyre inkább kezdett olyanná válni, mint ő, de próbál megváltozni, megváltozni pedig nem könnyű. Természetesen teljes mértékben megértem, hogy miről beszélsz. – egyáltalán nem akartam, hogy kitérjünk Klausra, kezdem úgy érezni, hogy próbálja elterelni a témát, ami árulkodó. Van valami és nem rosszak a megérzéseim, de ha ő nem segít, akkor én sem tudok semmit sem tenni, ehhez két ember kell és az egyik igyekezete nem elég.
Aztán jön egy olyan dolog, ami egyáltalán nem vártam volna tőle, pont tőle nem vártam volna ilyet. Szavai kissé bántóak, de természetesen tudom, hogy nem ez volt a célja. – Nem analizállak, csak próbálok segíteni. – természetesen a mosoly már nem olyan széles az arcomon. Klaus-szal folytatott beszélgetéseim sem csak arról szólnak, hogy feltárom lelkének legmélyebb bugyrait és próbálom rávezetni a helyesebb útra. – Sajnálom, ha így érzed a dolgot, hogy analizállak. – nem tudom mi mást mondhatnék, mert tényleg nem ez volt a célom ezzel az egésszel. Egy dolog már teljesen biztos, nem fog megnyílni előttem, mert nem bízik bennem. Mások bizalmát pedig egyik pillanatról a másikra lehetetlen elnyerni, ezért talán ma még nem is fogja elmondani nekem az igazi okát az itt tartózkodásának, azonban talán egy nap bízni fog bennem és én szívesen fogom fogadni őt.
Aztán választ kapok a kérdésemre, de ilyen kellemetlenül egyáltalán nem éreztem magam még. Egyáltalán nem is céloztam arra, hogy megölte volna, próbáltam úgy feltenni a kérdésemet erre vonatkozóan, hogy erre egyáltalán ne gondolhasson. Ehhez kelleni fog ez a sör, odahajolok az asztalhoz, felbontom és töltök a poharamba, megszakítva a szemkontaktus.
– Egyáltalán nem céloztam erre. – mondom neki, majd visszahajolok a pohárral a kezembe és újra a szemébe nézek. – Talán nem vagyok mindennel tisztában, azonban az eddigiek ismeretében sem hittem volna rólad ilyet. – mondom őszintén, majd gyorsan megiszom a poharam tartalmát. – Szerintem jobb lesz, ha én most távozom. – nem, egyáltalán nem sértett meg, kicsit bántottak a szavai, de.. tényleg nem hiszem, hogy direkt mondott nekem ilyeneket.

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 02, 2017 10:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Jelzésértékűnek szánom a gesztust, hogy mindazok után, hogy nemet mondott a kínálásomra, mégis két üveg sörrel térek vissza az asztalhoz. Egyrészt ismerem annyira Camille kisasszonyt, hogy tudjam, roppant kíváncsi, és ugyanakkor roppant okos természet. Úgy olvas mások lelkében, mint egy nyitott könyvben, de míg Niklaus számára ez a kapcsolat - bármily különös és furcsa is - megfelel, én nem szándékozom a "Pszichológusok félórája" című műsor vendégszereplője lenni. Nem árt hát előre tisztázni, vagy a magam finom módszereivel jelezni a szabályokat: egyelőre az irányítás az én kezemben van, és nem szándékozom kiadni onnan a gyeplőt. Persze, szó nincs itt kényszerről, kedvelem Cami-t. Ez pusztán a beszélgetésünk alapjainak és irányvonalának lefektetése. Másrészt tény, hogy bármiről is tervezzen Camille érdeklődni, az szoros kapcsolatban fog állni... nos a lehetőségek száma végtelen: Marcellal, a családunkkal, farkasokkal, boszorkányokkal, vérrel és háborúval. Ezt a témát pedig halandó ember számára nem sokáig lehet színjózanul elviselni.
- Mindenkinek vannak gondjai Camille - válaszlom végül puhatolózó kérdésére. - Csak a mélységük és mennyiségük változik egyénenként, a létük nem - dőlök hátra kényelmesen a fotelban. - Bár az "ezer évig komfortos" jelzőt azért megvétóznám. Niklaus tett róla, hogy a komfort messzire kerüljön minket, puszta viselkedésének köszönhetően, de nyilván nem kell bemutatnom őt neked. Nem egyszerű eset. Dacos, rossz modorú, és szeszélyes, ugyanakkor te szélesebb utat találtál romlott lelkéhez meglepően rövid idő alatt, mint ahogy nekem századokon át sikerült. És hogy mindennek ellenére még életben vagy... nos, azt hiszem megállapíthatod önmagadról, hogy nem vagy mindennapi. Alighanem Niklaus is eme jellemvonást értékeli benned. Üdítő az őszinteség és bátorság ebben az aljas, korrupt és lelkiismeretlen világban - mosolygom el magam, aztán ujjaimat összetámasztom, és államhoz érintem, míg összehúzott szemöldökkel hallgatom további mondanivalóját.
- Kérlek - emelem fel aztán egyik kezem, hogy megállítsam mondanivalójában. - Egyrészt ha ezer évig vagy összezárva olyanokkal, akikkel néha nem más, mint a kényszerűség fűz össze, te is vágynál némi egyedüllétre. Másrészt, bocsásd meg kérlek, hogy ezt mondom, de nem vagyok az öcsém. Nincs szükségem rá, hogy analizálj. Mint látod, a családunkból talán egyedüliként, de teljesen rendben vagyok mentálisan - teszem hozzá, és igyekszem, hogy tényleg meggyőzőnek tűnjek. Eszem ágában sincs neki felfedni lelkem legmélyebb titkait, és ehhez több ok is vezet. Egyérszt mert nincs szükségem a sajnálatára. Voltam már ennél nagyobb problémák súlya alatt, és sokkal nehezebb helyzetekben is ezer év leforgása alatt. Megtanultam, hogyan kezeljem a mételyt, ami néha megrohanta, és féregként rágta a lelkemet. Más szempontok alapján, az óvatosság sosem árt. Camille, bármily talpraesett és bölcs légyen is, mégis csak emberi lény, ennél fogva akár meg is igézhető. Kapcsolatot tart fenn Niklaussal, továbbá Marcellussal is, és nem akarok támadási felületet adni senkinek ahhoz, ha megtudnák, hogy Elijah Mikaelsonon jelenleg talán könnyebb fogást találni, mint bármikor máskor a világtörténelemben. Ha fegyvert adok az ellenség kezébe, azzal tulajdonképpen átengedtem az esélyt a győzelemre. Ami viszont jelen helyzetben a Mikaelsonok, továbbá Hayley és Hope bukásával és halálával érne véget. Inkább tépetném ki a szívem, vagy mennék vissza önként és dalolva anyám, vagy Kol rabláncára, minthogy ilyen áldozatot hozzak meg a saját démonjaimtól való szabadulásom érdekében.
Mikor viszont meghallom kérdését, akaratlanul is előredőlök, és belenézek a kék szempárba, ami kíváncsian, ugyanakkor valamiféle óvatos tartózkodással pislog rám.
- Nos, Camille, nem vagyok sem gyámja, sem testőre Mr. Griffithnek. Nem fordult még meg a fejedben, hogy talán az ő pszichéjére is ráfér némi idő, amit külön tölt a várostól, és ettől az egész őrülettől, amit Niklaus csak városrendezési tervként aposztrofál? - kérdezek vissza. - A helyedben nem aggódnék. Vincent Griffith felnőtt férfi, ráadásul meglehetősen erős boszorkány. Nem hiszem, hogy lenne okod félteni őt. Abban pedig csak reménykedem, a kettőnk közti jó viszony fenntartása érdekében, hogy nem arra célzol, hogy bármiféle közöm lehetne az eltűnéséhez. Ha gondolod, nézz bele a szekrényeimbe - teszem aztán hozzá fanyarul - nem akadályozlak meg benne, hogy keresd a tetemét. Ami persze nem is biztos, hogy létezik.




Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 01, 2017 8:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Beigazolódott a sejtésem, nem mondott semmi olyat, amiből valamire is tudnék gondolni, kitérő és semmitmondó választ adott. Talán csak én gondolom rosszul, tán csak félre értettem valamit vagy rosszak a megérzéseim? Nem, nem hiszem. Kell lennie valaminek, valaminek amit nem mond el, amiről nem akar beszélni és mégis ennyire gondolkodtatóba ejti. Hiába mondok nemet a sörre ő mégis két pohárral és két üveg sörrel tér vissza, de én tényleg nem fogok egyetlen egy kortyot sem inni addig, míg.. nem is tudom, megakarom tudni, hogy mi lehet a baj, mert érzem, hogy valami történt. Neki is éppúgy segíteni szeretnék, ahogyan a testvérének is.
Végig hallgatom a válaszát, egyetlen pillanatra sem szakítom félbe és a szemkontaktust sem szüntetem meg. – Szóval olyan egyenlőre megoldatlan konfliktusaid akadtak, melyek megoldása nélkül kénytelen voltál eljönni a számodra ezer évig komfortos környezetből. – foglalom össze röviden azt, amit mondott, mert valójában ezt mondta. Náluk a veszekedés és a konfliktus mindennapi dolog, ezen meglepődöm, azonban Elijah nem igazán volt az a személy, aki választja a magányt, mintsem megoldja a gondokat. Aztán következő mondatára csak egy halk sóhaj hagyja el az ajkaimat, férfi magány.. ez éppoly, mintha egy nő azt mondaná, hogy vásárlási terápia. A tényleges megoldás helyett egy olyan döntés meghozatala, mely további konfliktusokat generálhat, nem a legoptimálisabb. – Semmilyen magányt nem lehet pozitív jelzővel ellátni, pláne nem életstílusnak nevezni. – mondom neki komolyan, ámbár van egy olyan érzésem, hogy ellentétesek a nézeteink ezzel kapcsolatban. Talán a probléma feltárása és megoldásának megkezdése előnyösebb lenne anélkül, hogy ezt a magánnyal kötné össze.
Magányos.. valamilyen szinten tisztában van a saját gondjával és problémájával, azonban ez ellen a helyében kezdenék valamit. Biztosra veszem, legalábbis a szavaiból kiveszem, hogy számára ez nem épp a legkellemesebb dolog, azonban nem szándékozik változtatni ezen túlzottan. De a bók, amit kapok aranyos, kicsit szélesebb lesz a mosoly az arcomon. – Elijah sosem vagy magányos, mindig ott van neked a családod és a barátaid is, mint én. – nem, nem vagyok tisztában, hogy mennyire tartja a mi kapcsolatunkat barátinak, én azonban inkább érzem annak, mint szakmainak. – Én azt tanácsolom neked, hogy a két élethelyzet közötti ingázás helyett próbáld választani egyiket és koncentrálni arra, hogy megold a jelenleg fennálló konfliktusaidat. A magány és a távolságtartás néha nem javít a gondokon, sokkal inkább ront a helyzeten.  – kezdem úgy érezni, hogy ez a beszélgetés kezd átcsapni egy.. egy olyan beszélgetéssé, melyet gyakran Klaus-szal is folytatok.
Rákérdez, hogy mit szerettem volna kérdezni, azonban nem érzem fontosnak a kérdést, bármennyire is elítélendő, Vincent ráérhet. Sokkal fontosabb jelenleg, hogy próbáljak a lelkére hatni és meggyőzzem arról, hogy a magány nem megoldás a gondjaira. Meg kellene beszélnie a dolgot a többiekkel, de biztosan nem fog belemenni, így talán ha rátérünk most a Vincent témára mégis, akkor.. talán visszatudok majd kanyarodni ehhez a  témához kicsit később. Veszek egy mégy lélegzetet. – Napok óta nem hallottam Vincentről és még a hívásaimra sem válaszol.  – mondom neki, miközben a szemeibe nézek. – Elkezdtem érdeklődni a dologgal kapcsolatban és többen is mondták, hogy veled beszélt mielőtt eltűnt volna.  – hangom egyáltalán nem vádló, hanem nyugodt. Nem szeretném, ha ezt érezné, hogy valamivel is vádolom. – Esetleg tudsz valamit?

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 01, 2017 9:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Érdeklődve nézek továbbra is Camille-ra, s úgy hiszem nem járok tévúton ha azt mondom, az érdeklődésem nem csupán őszinte, hanem teljes mértékben kölcsönös is. Mint párbajhősök a pisztoly kirántása előtt, úgy vizslatjuk a másikat, a különbség mindössze abban rejlik, hogy nekünk eszünk ágában sincs leteríteni a másikunkat. Eddig is kijöttünk egymással, amiért őszintén csodáltam Camille-t. Kevesen lennének olyan bátrak, hogy nem csupán besétálnak az oroszlán barlangjába, de a bajuszát is megcibálják, és kevesen lennének olyan bölcsek mint ő, hogy egy idő elteltével meglássák: a ragadozók királyának vérmes üvöltését hallatva az oroszlán csupán a diadalmas hatalom álarcra mögé rejtett bizalmatlanságát leplezi.
Kínálásomra nemet mond ugyan, ennek ellenére két üveg sörrel térek vissza az asztalhoz, és két üvegpohárral. Az üvegből történő ivást valahogy mindig is túlzottan méltóságnak alulinak találtam számomra. Persze lehet, hogy ez sem több, mint egy kép, egy máz, egy szépen csengő és nemesnek tűnő álca, ami mögött ott lapul ugrásra készen a szörnyeteg, amely nem sokkal azelőtt vérbe mártotta fogát. Egyben biztos vagyok: ahogy évszázadokon át mások, így Camille sem láthatja meg ezt a rémlényt, aki a sötétségben él, és onnan les prédára. Eddig is híven és gondosan rejtegettem mások elől, nem lesz ez másképpen most sem. Igazából nincs sem szívemnek, sem lelkemnek semmi baja. Éppen olyan, mint én. Néha bolondul elharapódzik benne a pánik, megbokrosodik tehetetlenségében, hányja- dobálja magát, aztán belefárad félelmébe, lehiggad, mint a földönfutó, ha körülnéz és látja, hogy senki se hajt a nyomában.
- Nos, úgy hiszem meglehetősen nyilvánvaló volt még kevésbé avatatlan szem számára is, hogy éppen némileg híján vagyok az elfoglaltságnak, így ne aggódj, nem zavarsz. Sőt, örülök a társaságodnak. Nem csupán New Orleansban, de a Mikaelson villában is sajátságosan zajlik az élet, és hogy őszinte legyek, ez néha még egy olyan ezer éven át edződött idegrendszer számára is magasra teszi a lécet, mint az enyém. A helyzetem mostanában sem Niklaussal, sem Hayleyvel szemben nem túl zökkenőmentes, jobbnak láttam hát, ha olyan helyen ütök tábort, ahol a család része lehetek, mégis anélkül, hogy naponta ezerszer tesztelnénk a másikunk stressztűrő képességét - mondom aztán, ezzel tulajdonképpen megadva a választ a kérdésére, miért is élek ezen falak között. - A férfimagány a legszebb, legnemesebb érzelem és életstílus, Camille - mosolygom el aztán magam. - Néha magányos vagyok, és nem könnyű, de ez az ára annak, hogy kitaláljam, milyen úton kell haladnom, és miféle célt kell elérnem. Ennek ellenére nem vetem meg a társaságot, főképp akkor, ha olyan kellemes, mint a tiéd - bontom fel a sörömet. - Egyébiránt csak az időm felét töltöm ebben a lakásban. Ha már eléggé lehiggadtam ahhoz, hogy elviseljem családom tagjainak meglehetősen beszámíthatatlan vagy kiszámíthatatlan életstílusát, néhány napot újra a Mikaelson villában töltök. Te alighanem azt mondanád, a mazochizmus jegyében - dőlök aztán hátra, és figyelmesen fürkészen Cami arcát.
- De kétlem, hogy azért jöttél volna, hogy egy ezer éves Ősi bölcsességnek nevezhető élettapasztalatait és családi drámáját hallgasd végig. Egy kérdést emlegettél, ha emlékezetem nem csal. Miben állhatok rendelkezésedre? - érdeklődöm, és nagyon remélem, nem Kol, vagy Niklaus legújabb húzásáról sikerül értesülnöm. Mostanában a családom mintha szánt szándékkal táncolna egy kés élén. Ezúttal egy olyan késén, amely mindannyiunk vesztét okozhatja.




Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 31, 2017 4:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Mindig is azt hittem, hogy pszichológusnak lenni majd könnyű lesz, hogy annyi lesz a dolgom, hogy egy emberrel beszélgetek csak, pedig ennél sokkal többről szól. Az emberek képes maguk köré olyan falakat építeni, melyeket tégláról téglára kell lebontani. Mindeközben vigyáznunk kell a másik lelkére és érzéseire, legalább kétszer át kell gondolni mit mondunk ki. Az emberi lélek a legsebezhetőbb és legnehezebben gyógyuló dolog és nem számít, hogy az illető halhatatlan vagy halandó, mindenkinek van lelke. Általában mások tetteik után ítélkezünk, képesek vagyunk bizonyos hibák után megbélyegezni a másikat és olyan dolgokat rájuk ragasztani, melyek nem mindig helytállóak. Minden van oka.. minden valaminek a hatására alakul úgy, talán a legridegebb és legelzárkózottabb embereknek van a legszebb lelke.
Alberts Einstein szerint az életét kétféleképp lehet leélni; vagy mindent csodának tartunk vagy semmit. Talán nem lehet mindent csodának tartani, talán néha nehéz meglátni a nehézségekben és a kudarcokban a kiutat, de próbálkozni kell, mert egy rég feladott harcot sosem lehet megnyerni. Talán ha kitartunk az emberek mellet, talán ha beleadunk mindent, akkor megmenthetjük őket, hogy végleg elvesszenek a sötétségbe, mert nekünk kell lennünk a világítótoronynak, mutatnunk kell a legsötétebb éjjel is fényünket. Próbálok én lenni ez a fény a Mikaelson család életében, de míg Klaus falát szépen lassan le lehet bontani, Elijah fala.. kitartó és masszív. Az ő lelkébe nehéz belátni.. Invitálására pedig nem mondok nemet, helyet foglalok a kanapén. – Ha nem alkalmas tényleg visszajöhetek máskor. – a halvány mosolya ellenére arca meggyötörtnek tűnik, mint aki nem is itt lenne. A gondolatolvasás képessége oly sokszor hasznos lehetne, szeretnék belelátni az elméjébe és megtudni, hogy min elmélkedhet, hogy mit élhet át jelenleg. Ha tagadná sem hinném el, hogy valami baj van.
Számomra ő az, aki az igazi úriember fogalomnak a megtestesítője, az évek alatt megőrizte emberségét és másik iránt való tiszteletét. Persze benne is van egy elegancia és sugárzik róla, hogy nem érdemes vele vitába keveredni, most még inkább tapintatosnak kell lennem, meg vannak neki is a maga bajai. – Köszönöm, de nem kérek. – utasítom vissza az ajánlatát a sörrel kapcsolatban. Nem tervezek sokat maradni, de jelenleg elkezdett a felszínre kúszni valami, egy érzés.. talán mégis maradnom kéne, talán ki kéne derítenem, hogy mi gondja lehet, hogy miért jött el a villából. A magány sosem megoldás, nem tud segíteni megoldani a gondjainkat, talán kitolja a megoldás fázisát és ronthat a helyzeten. – Mielőtt feltenném a kérdést..  – kezdem mosolyogva.. nem is tudom, hogy hogyan kérdezzek rá, így tartok pár másodpercnyi szüntet. – van valami oka, hogy itt tartózkodsz? – fejezem be a kérdést.
Nem, valójában nem várok tőle jelen helyzetben őszinteséget, nagy az esély arra, hogy mosolyogva azt mondja nincs semmi baj csak egy kis magányra van szüksége, sőt. Ilyen választ várok tőle, senki sem szeret a gondjairól beszélni, Elijah meg főleg nem. Talán azt érzi, hogy teher lenne számomra az ő gondja.. nem tudom, nem tehetek mást, mint megvárom a válaszát.

Titanium •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 31, 2017 3:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
https://www.youtube.com/watch?v=ZYoVq-0IR7I




Sok mindent elmondtak már a bátorságról, de a bátorságot a félelem határozza meg. A félelem a sötétségtől. A bennünk rejlő áthatolhatatlan homályról, és a nem létező bocsánatáról bűneinknek. Tudod, hogy vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, tudod, hogy van, amit elvesztettél, és ami sosem lesz meg újra, és hogy van, ami a halálnál is rosszabb. Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik... Ez a lelkünkkel is így van. És a kosz a koszt vonzza. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. És az emlékezés a rémálmok és rettegések végtelen sorozatát.
Szakaszokra emlékszem régi tetteim sokaságából, nem látom át őket, nem merengek minden egyes cselekedeten, amit a múlt hosszú során át elkövettem.  Talán mert képtelen vagyok rá, vagy mert nem is kívánom a teljes emléket. A darabokat is alig bírom elviselni, amiket láttam azokon az éjszakákon, mikor kénytelen voltam szembesülni énem legborzalmasabb részével, amit oly hosszú időn át fedtem el magamban. Amikor a múlt olyan emléket idéz az eszünkbe, amely feltép egy régi sebet, hirtelen az összes többi sérülés is a felszínre kerül, olyannyira, hogy a lélek vérezni kezd, és addig abba sem hagyja, míg térdre nem rogyunk, és ki nem tör belőlünk a zokogás.
Szinte újra látom magam, ahogy vérfolyamban heverő testek százain gázolok át képletesen. Vámpír vagyok, Ősi, aki úgy élt át századokat, ahogy az emberek olvasnak végig egy téli estét a kandalló előtt: de az én papírom a halál volt, és a tintám a vér. Itt vannak a bánatok. Sok-sok-sok. A fájdalmas emlékek. Amelyek nem csak a retinámba, hanem a lelkembe is beleégtek. Mélyen, vastagon. Ezeket csak tömöríteni lehet, kidobni nem, mert kitörölhetetlen nyomot hagynak. A fájdalmas emlékek pedig nem tapintatosan térnek vissza - berúgják az ajtót, és elárasztják az elmét. Százakat, ezreket mészároltam le olyan higgadt nemtörődömséggel, hogy a tetteim borzalmas mivolta Niklauséval vetekedik. Érzem, ahogy elszorítja torkom a félelem, mert nem csupán a múlt árnyai kísértettek a rémálmaim közepette, nem csak a rég halott, vagy általam megölt ismerősök arca látszott ki a homályból... utolsó képként élénken él bennem ahogy Hayley és Hope holtteste felett állok, mert elérte őket a halál, ami olyan bőven árad New Orleans minden egyes háború dútta sarkán.
Nagy levegővétellel igyekszem visszanyerni önuralmamat, visszaszerezni a hatalmat lelkem sötét erői felett, amelyeket a múltban Esther, most pedig a Kol tépett fel. Nincs borzalmasabb szembesülni a ténnyel: én magam is kegyetlen gyilkos vagyok, aki megtanult hidegen gondolkodni, hogy az elkerülhetetlen emlékek többé ne sértsék az érzékenységét. A torkomat szorító félelem szinte megbénít, érzékelem, ahogy úgy vágtat felém a pánik, mint közelgő gyorsvonat, és minden erőmre szükségem van, hogy eltoljam magamtól az érzést ahelyett, hogy gyáván és küzdelem nélkül a karjaiba hullanék. Harcolok önmagam ellen. Ehhez még van erőm. Ezt nem tudta, és nem is tudja elvenni tőlem sem anyám, sem az öcsém.
Csak akkor tudom kitépni magam a fénytelenül fenyegető érzelmek közül, mikor léptek hangját hallom, ahogy közelednek szobám felé. Az illat már messziről elárulja, hogy látogatóm emberi lény, ahogy azt is, kit tisztelhetek azon bátor halandóban, aki az oroszlán barlangjába merészkedett.
Elszakítom magam az ablaktól, és az alkonyati homályba süllyedő New Orleans látványától, hogy sarkon forduljak, és halvány mosollyal üdvözöljem a belépőt.
- Camille - biccentem meg a fejem. Meglep a jelenléte, nem mintha nem jönnénk ki jól egymással, csupán úgy vettem észre, jóval nagyobb figyelmet fordít az öcsémre - és Niklaus is őrá - mint családunk többi tagja irányába. A dolgok meglehetősen ismerős forgatókönyv szerint formálódtak minden alkalommal. Ha Cami megjelent Niklausnál általában a sötétség vonzó mámorát kereste. Ha engem keresett meg, alighanem nyomós ok motiválta erre.
- Kérlek... - teszek egy apró mozdulatot az apró dohányzóasztal, és a kanapé felé, jelezvén, hogy érezze magát otthon nálam, még akkor is, ha jelenlegi hajlékom messze nem oly' impozáns, mint a Mikaelson villa falai.
- Bocsáss meg, jelenlegi körülményeimnek köszönhetően vendégszeretetem jeléül csak némi sörrel tudok szolgálni - állok meg vele szemben, a fotel támlája mögött, válaszára várva, majd mosolyom kissé kiszélesedik.
- Rendkívül titokzatos vagy, Camille. Nem tudom, miben kéred a segítségemet, de őszintén remélem, választ tudok adni a kérdésedre - hallgatok aztán el, és míg elsétálok a szoba sarkában álló minihűtőig, kihasználom ezt a néhány másodpercet, hogy rendezzem vonásaimat. Úgy hiszem, a Niklaussal együtt töltött idő már így is minden alkalommal próbára teszi Camille idegrendszerének rugalmasságát és szakítószilárdságát. Nincs szükség rá, hogy ha felfedezi a jelenlegi mentális instabilitásomat, kérdezősködni kezdjen, és az én ezer évem elviselhetetlen súlyát is a vállára vegye. A saját bűneimért nekem kell vezekelnem.




Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
× The way to my happiness ×
Kedvenc dal :
× I don't wanna live forever ×
Tartózkodási hely :
× New Orleans ×
Hobbi & foglalkozás :
× I'm a bartender ×
Humor :
× I love cats? ×



Camille O'Connell ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 30, 2017 4:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
to Elijah
Az élet tele van megpróbáltatásokkal és leküzdendő feladatokkal. Ezekhez a feladatokhoz általában segítséget kapunk környezetünktől, barátainktól és miért ezzel a gondolattal kezdek? Napok óta nem találkoztam Vincenttel, nem fordult meg a bárban és a telefonhívásaimra sem válaszol, talán nem kéne annyit aggodalmaskodnom, de ebben a városban az ilyen dolgok nem jelentenek jót, sőt. Nagyon rosszat jelentenek. Elkezdtem kérdezősködni, próbáltam kideríteni, hogy kikkel beszélt az elmúlt napokban és öt emberből négy azt mondta látták Elijahval beszélni. Tegnap már elhatároztam, hogy felkeresem őt és érdeklődöm tőle is Vincent felől, azonban most is a bárban törölgetem a piszkos poharakat. Azt tudom, hogy jelenleg nem a villában van, hanem különköltözött, ami annyit jelent, hogy gondjai lehetnek. Érzem, hogy nem kéne felkeresnem, hogy talán nem a legremekebb ötlet, mégis nagyobb az aggodalmam, mint a helyzetfelismerésem..
Amint lejár a munkaidőm, felveszem a kabátomat és elindulok Elijah lakása felé, miközben gondolataimban merülök el. Vajon mibe keveredhetett megint Vincent? Talán elrabolták? Elég sok utálója van, főleg mióta az egyik Mikaelson fivér költözött a testébe. De felmerül még egy kérdés egy nagyon is fontos kérdés, miről beszélgethetett Elijah és Vincent? Nem rohanhatom le egyből ezzel a kérdéssel, nem értékelné és a jelenlegi helyzetét nézve, talán az én jelenlétemet sem fogja igényelni. Ha náluk gond van, akkor tényleg gond van, valami nagy gond. Talán ők az egyetlen család, akiknél sosem lehet tudni, hogy mire lehet számítani, de mindennek ellenére összetartóak és szeretik egymást, ennyire év alatt kialakult egy ragaszkodás és elvághatatlan vonal, mely összeköti őket.
Lassan de biztosan megérkezek az úti célomhoz, kicsit gyorsabban ver a szívem és.. ez nem félelem, izgulok, jobban mondva aggódom, hogy milyen választ fogok kapni tőle. Talán kissé furcsa, hogy nincs ajtó, amin kopogni tudnék és kénytelen vagyok egyből behatolni a magánterületére. Majd mikor megtalálom egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon. – Elnézést, hogy zavarlak Elijah, remélem nem zavartalak meg semmiben. – mondom még mindig mosolyogva. Talán én vagyok a szavak embere, aki mindig tudja mikor mit kell mondani, aki rámutat a dolgok lényegére, de jelenleg nem igazán tudom, hogy hogyan kérdezzek rá. – Lenne egy kérdésem és reménykedem benne, hogy tőled válaszokat fogok kapni. – ez megteszi, remélem nem vagyok tolakodó és sürgető.

Hangulatzene •• Remélem tetszeni fog 40 ©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 01, 2016 1:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Remélem azt is tudod, hogy nem csak a lista lesz hosszabb, de ha bajod esik, akkor szerintem se nem akarsz majd visszatérni, se megvárni a másik világban, amit cserébe kapnál. – mondtam teljesen komolyan, hiszen nem vicceltem. A testvérem volt, így még szép, hogy nem tetszett az, hogy esetleg baja eshet és a saját vesztébe rohanhat. Tény, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy külön utakon járunk, hogy nem avatjuk be teljesen a másikat a tervünkbe, de attól még nem kell tetszenie és tétlenül nézne, mert nem is fogom hagyni. Főleg, hogy mások is számítanak rá és már nem sétálhat csak úgy el az örökké létező naplementébe, vagy miként szokás mondani a giccses filmek legvégén.
- Ebben nem kételkedek, hogy a csöppet se szentnek nevezhető életünk miatt is már simán a fejünket vehetnénk, de azt se felejts el drága bátyám, hogy amikor összetartottunk, akkor senki se volt képes rajtunk kifogni… - hívtam fel egy apró dologra a figyelmét, hiszen ezt ő se tudja megcáfolni. Külön-külön is eléggé erősek vagyunk, mellé pedig makacsak, hiszen ha a fejünkbe veszünk valamit, akkor az is biztos, hogy egyikünk se tudja a másikat lebeszélni róla. Ahogyan ez most is eléggé szembe tűnő. Amikor megérzem a testvéri pusziját, akkor csak elmosolyodom, majd lassan én is felállok a kanapéról.
- Üdvözölöm Halyeyt és Hopet is, kérlek add át nekik és mielőtt egyedül kezdesz harcba, kérlek gondolj arra, hogy rajtam kívül még legalább ketten életben akarnak látni. – mondtam neki aggódva, majd ha engedte, akkor megöleltem őt szorosan, mintha csak attól tartanék, hogy már nem sokszor tehetem ezt meg. Ő mindig is különleges volt számomra a családban és ez most se változott. – Köszönöm és meglátom, hogy mit tehetek az ügyben. - feleltem mosolyogva és kissé sejtelmesen, hiszen annyira azért én se vagyok vérengzős, de néha kell a szórakozás is. Most viszont egyáltalán nem állt szándékomban felhívni mások figyelmét arra, hogy itt vagyok. Idővel úgyis el fog terjedni, mint a futótűz is.

Köszönöm a játékot és bármikor benne lennék egy folytatásban! :hug:
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 01, 2016 7:48 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Naná, hogy nem tetszik neki, amit hall. Fordított esetben én alighanem ugyanezt érezném. Néha hajlamosan vagyunk elfeledkezni az "örökkön örökké" szent esküvése közepette, hogy ettől függetlenül vannak helyzetek, mikor nem családként, hanem egyénként kell funkcionálnunk. Ha van valaki, aki a legtöbbször hozta már meg a családért az áldozatot, azok mi vagyunk, Rebekah és én. Ez a helyzet sem sokkal másabb, csupán a körülmények, és az ellenfeleink palettája változik.
- Sok minden történt már velünk ezer év alatt Rebekah, ami nem tetszésünk szerinti volt - szólalok meg elgondolkodva. Ő is legalább ugyanolyan jól tudja, hogy kilométeres hosszúságú listán lehetne felsorolni életünk ezen szegmenseit, kezdve az átváltozásunkkal, és folytatva az életünk Niklaus alakjával kísért árnyain, majd betetőzve árulások garmadával. - Vegyük úgy, hogy ezzel is hosszabb kissé az a bizonyos lista - mosolygom el magam végül, de el is komorulok, ahogy rátér az igazságra: hogy a körülöttünk lévő világ utálata irányunkban oly nagy, hogy nem lesznek képesek szétválasztani az egyént a családtól.
- Hidd el, tenni fogok róla, hogy bármilyen eredménnyel is záruljon a küldetésem, mindenki tudja majd, hogy ez ezúttal csupán az én agyszüleményem volt. Ha a boszorkányok és farkasok bosszút akarnak állni rajtunk, akkor azt hiszem, te magad is olyan jól tudod, mint én, hogy az eddigi bűneink és épp eleget nyomnak a latba ennek a megindoklásához - kelek fel aztán a fotelból, és odalépek húgomhoz, hogy egy lágy csókot nyomjak a homlokára.
- Azt hiszem, ideje indulnom. Meg szeretnék róla győződni, hogy Hayley még nem vesztette el minden ép eszét vagy önkontrollját Niklaussal összezárva, és azt hiszem itt az ideje hogy a bátyánk megtudja, hogy visszatértetek a városba, és úgy gondolom jobb, ha az első percben én leszek a haragjának tárgya, nem te - szögezem le tárgyilagosan. - Néhány nap múlva jelentkezem. Addig is érezd otthon magad, az én otthonom most már a tiéd is. És ha lehet, ne edd meg a fél várost - válik a mosolyom szélesebbé, de még mielőtt Bekah bármit reagálhatna, kisétálok az ajtón.
Az elkövetkezendő napban elég szoros, és embert próbáló program vár rám.

(Mikaelson villa)
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 23, 2016 9:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Egyáltalán nem tetszett az, hogy nemet mond a kérésemre, vagyis inkább a kijelentésemre, mert tényleg szerettem volna segíteni benne. Ő is tudja, hogy a béke számomra is fontosabb és egyszerűbb lenne összefogni, mint mindenki külön hadjáratba kezd és végül egymás terveit ássuk alá. Ez se lenne meglepő ebben a családban, hogy akár akarattal, akár akaratlanul, de megtörténik. Az pedig csöppet se tetszik, hogy szinte csöndre int és ezt láthatja is arcom vonásaiból, de bármennyire is nehéz most mégis megállom, hogy ne szólaljak meg. Csak kényelembe helyezem magam a kanapén és őt figyelem, miközben beszél. Talán olykor-olykor kicsit feljebb is szalad a szemöldököm a hallottaknak köszönhetően.
- Egyáltalán nem tetszik, amit hallok. – szólaltam meg végül egy kisebb sóhaj keretében, hiszen nem tetszett  a bukás lehetősége. Az pedig még inkább nem, hogy esetleg a másik fivérem által koporsóba végezze. Nem, azt már Hayley se hagyná és szerintem ilyen téren már Niklaus se kockáztatna, legyen néha bármennyire is őrült a viselkedése, azért még tudja használni ő is az eszét, még ha nem is elsőre. – Ha te buksz, akkor mind bukunk, ezt te is tudod. Nincs olyan ebben a családban, hogy egy valakinek a lelkén száradnának a dolgok, és ezt pont nem az itt élők kezdenék el gyakorolni. Ha elbuksz, akkor mi is célpontokká fogunk válni, ahogyan Hayley is. – tettem végül hozzá egy kisebb habozás után, mintha csak a megfelelő szavak után kutatnék. – Egy család vagyunk és mindig támogatjuk a másikat. Nem akarom, hogy egyedül kezdj bele a dolgokba, de sok mindent úgy se tehetnék, hiszen te is pontosan annyira makacs tudsz lenni, mint bármelyikünk. Még ha nálad ez ritka pillanat is, de azt ne felejtsd el, hogy nem azt fogják nézni, hogy Elijah, az ősi mit követett el, hanem azt, hogy a Mikaelson család egyik tagja mit tett, s mit tehet annak fényében a többi. A név nem eltitkolható, nem mosható le. Az már ránk ragadt, amit néha büszkén, míg máskor talán kevésbé büszkén viselünk. Ellenségeink midig is voltak és lesznek is, de a legtöbben nem egy fejet akarnak, hanem többet. Ezt tartsd szem előtt és időben kérj segítséget. – inkább volt óvás, mintsem kioktatás a szavaimban, de ezt neki is be kell látnia, hogy a tetteinket már sok esetben nem külön nézik, hanem az egész családra ráhúzzák, így egyikünk botlása, akár a többiek életébe is kerülhet. Emiatt kell óvatosabbnak is lennünk, mint előtte bármikor. Most már nem csak magunkra kell vigyázni, hanem Hayleyre is, de legfőképpen Hopera.
- Rendben, akkor azt hiszem, hogy ez rád fog maradni, de talán célszerű lenne úgy megtenni, hogy Hayley is ott van. Őt sose merné bántani, ha tagadja is, de fontos számára a gyermeke anyja, s ha ostobaságot is tesz irányába, akkor az emészti őt. – mondtam komolyan, hiszen ez volt az igazság. Reménykedtem, hogy ebben sose fog változni, mert ha ártani fog neki, akkor vélhetően Elijahval szemben fogja magát találni, nem pedig mellette. Túlzottan fontos számára a hibrid lány.
- Másképpen talán nem is maradt volna életben ezen a zord és háborús vidéken. A dallamok még mindig könnyedén csendülnek az utcákon, pedig az utcaköveket vér szennyezi… Fura ez a város, talán sose fog változni, vagy ki tudja.. – rántottam meg alig hallhatóan a válaszomat, vagyis talán csak hangosan gondolkodtam. – Vigyázni fogok rá, de az a te feladatod lenne, s ha nem akarod összetörni ismét a szívét, akkor óvatos leszel. – pillantottam komolyan a fivéremre és láthatta, hogy nem viccelek. Láttam, hogy miként néz rá a családunk új tagjának az édesanyja. Még ha Klaus gyermekének is adott életet a szíve máshoz húzza és talán más gyermekét is szívesebben hordta volna a szíve alatt, mint a vérmes Klausét, ki tudja…


|| Nagyon sajnálom, hogy eltűntem és ennyire megvárakoztattalak a reaggal. Sad
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 24, 2016 8:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Nevetve emelem arcom elé a kezem, a díszpárna a földre hullik, felveszem, aztán leülök a fotelba és mosolyogva nézem a húgomat. Nem teszem szóvá, hogy annak idején, mikor szent esküvéssel megfogadta apánknak, hogy nem csinál női házat a családi kunyhónkból, sosem volt képes megtartani a szavát, mert a díszítés és cicomázás szava erősebb volt benne, anyánk pedig nem győzte elégetni a Rebekah által gyártott dolgokat, amit ő a ház ékességének szánt, még mielőtt apánk agyvérzést vagy dührohamot kapott volna. Bekah "dekoratőr" hajlamainak beszédes példája volt, amikor még apánk nyilának tegzébe is virágokat dugdosott, ami pedig felért egy kisebbféle szentségtöréssel. Szóval a jelen helyzetet illetően tényleg csak reménykedem benne, hogy mire legközelebb visszatérek nem borít be mindent a rózsaszín dolgok garmada, vagy nem lesz telezsúfolva a lakás kiscicás kiegészítőkkel.
Mikor rákérdez a tervemre, kifejtve, hogy részt szeretne venni benne, összefonom ujjaimat, és ajkamnak támasztom őket. Tudja jól, hogy hacsak lehetőség nyílt rá, mindig is magányos harcos voltam, és most sem lesz ez másképpen.
- Nem akarom, hogy részt vegyél benne - mondom ki aztán nyíltan, finomkodás vagy kertelés nélkül. - Nem azért, mert nem tartalak hozzá megfelelőnek - emelem fel kezem, még mielőtt közbevághatna. Tény és való, hogy a kishúgom remekül ért mind a meggyőzéshez, mint a konspirációhoz, mind a manipulációhoz. - Egyszerűen arról van szó, hogy ez a terv nem kétszemélyes. Az óvatosság mondatja velem, hogy szeretném, ha kimaradnál ebből. Nem tudom, sikerrel járok-e majd, vagy sem. Amennyiben belebuknék a tervembe, alighanem a boszorkányok és vérfarkasok önérzetükben mélyen megsértett serege liheg majd a nyomomban, bosszúra szomjasan. Nem akarlak kitenni benneteket is annak a lehetőségnek, hogy ti igyátok meg a levét az én bukott tervemnek. Továbbá ebben az esetben, ha nem járnék sikerrel, és Niklaus szerét venné, hogy mire készültem a háta mögött, alighanem az első lesz a bosszúszomjas alakok listáján, és mindketten tudjuk, hogy ő hamarabb cselekszik, mint gondolkodik. Nem kizárt, hogy egy tőrrel a szívemben végzem, jó időre kiiktatva. Ha ez így történne, azt akarom, hogy te vigyázz Hayleyre és Hope-re, mert senki másra nem mernék, és nem is szeretnék rábízni egy ilyen feladatot. Kol túl komolytalan hozzá, Niklaus pedig... nos, ő Niklaus. Te vagy az egyetlen, aki képes felelős döntéseket hozni úgy, ahogy én is tenném. Ezért nem avatlak a tervembe, és ezért nem társulhatsz. A második frontvonalat bízom rád - mosolygok rá, és biztatóan megveregetem a kezét. - Ami pedig Niklaus tájékoztatását illeti, úgy hiszem, szívesebben venné ha egy családtagtól tudná meg, hogy visszatértetek a városba. Bármit is gondolj róla, és bárhogy is viselkedjen néha az öcsénk, abban biztos vagyok, hogy szeret téged, és örülni fog neked. Még akkor is, ha nem mutatja ki, hiszen ismered - vonom fel a szemöldökömet. - Ami pedig Hayleyt illeti, ne becsüld le. A szelíd külső roppant vérmes belsőt takar. Igazi anyatigris, és a fél várost szét tudná szedni puszta kézzel. Ha valami oknál fogva én akadályoztatva lennék - célzok finoman a koporsóra, amibe az öcsém fektetne - abban biztos vagyok, hogy ti ketten felérnétek egy egész hadsereggel. Nem szeretnék az ellenségeink helyében lenni, ha ti ketten összefogtok - nevetek fel, elképzelve magam előtt a helyzetet.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 22, 2016 6:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
- Héé, nem szép dolog.. – s játékosan felé dobtam a kanapén heverő egyik díszpárnát, ha volt olyan itt. Bár az mindegyik kanapén manapság szokás tartani. – Olyannak ismersz, aki ezt művelné egy védtelen házzal? – kérdeztem meg tőle játékosan és mosollyal az arcomon. A szemeim pedig csillogtak a boldogságtól és a jókedvtől, hiszen nagyon is hiányzott a fivérem. Jobban, mint azt gondoltam volna és itt lenni… Nos, mondjuk azt, hogy remek érzés volt. Természetesen voltak még mindig ellenérveim a visszatérésemre vonatkozóan, de most nem akartam velük foglalkozni. Reméljük, hogy most nem fogok egy karóval a szívemben végezni, mert az eléggé nem tetszene. Ahogyan azt is tudtam, hogy családban az erő, így minél többen vagyunk, annál erősebbek is lehetünk a ránk leselkedő veszéllyel szemben. Mondjuk azt se fogom állítani, hogy most nem fog virág kerülni a lakásban, hiszen az mindig képes mindent otthont feldobni kicsit és több életet csempészni bele, illetve az illatuk is mindig remek.  
Miután megosztottam a testvéremmel a gondolataimat a másik fivéremmel kapcsolatban, akkor után kíváncsian pillantottam Elijahra és a válaszára vártam. Mind a ketten tudtuk, hogy van igazság a szavaimban, hogy még mindig két esélyes az, hogy mit fog tenni Niklaus, s mit nem. Ahogyan az is, hogy milyen hatással lesz Hope rá. Mindenki reménykedik, ami szerintem nem baj, csak nem szabad hagyni azt, hogy a remény elvakítson minket és esetleg emiatt essen baja bárkinek is, de legfőképpen Hopenak. Amikor pedig megszólal, akkor picit oldalra döntöm a fejemet és kíváncsian pillantok rá, s csendesen hallgatom azt, amit mond. Kár lenne tagadni, hogy nem lep meg azzal, amit hallok. Bár annyira már ismerem, hogy sose bírja ki azt, hogy ne csináljon valamit. Annak meg felettébb örültem, hogy a békéért tevékenykedik. Szeretnék maradni, de azt is szeretném, ha ez a város kevésbé lenne őrült és Hope olyan helyen nőhetne fel, ahol nyugodtan sétálhat az utcán, mert nem les rá minden egyes lépésénél valami sötétárnya, illetve idővel barátokra is szert tehetne…
- Mégis mi a terved? Hogyan akarod ezt elérni? Segíteni akarok! – faggattam őt tovább, illetve eléggé határozottan tudtára adtam azt is, hogy rám számíthat, mert segíteni fogok benne. Ha van egy aprócska remény is a békére, akkor tenni akarok érte. Még akkor is, ha erről Niklaus még egyelőre nem tudhat. Talán sikerrel járhatunk, már csak az a kérdés, ha tényleg sikerül, akkor miként is adjuk a testvérünk tudtára, hiszen az se lesz könnyű és ki tudja, hogy milyen áldozatokkal fog járni ez az egész.
- Rendben van, akkor meglátom, hogy merre is hajtom álomra a fejemet és mire visszatérsz, addigra biztosan visszakapod a szobádat is. Ha visszamész oda, Niklausnak elárulod, hogy én is a városban vagyok, vagy egyelőre még titok lesz? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mi a terve ezzel kapcsolatban. Magam sem tudom, hogy készen állok-e arra, hogy újra a másik fivéremmel találjam magam szemben, hiszen lehet, hogy Hopet rám bízta, amivel eléggé meglepett, de attól még ki tudja, hogy mit érez az irányomba, vagy azzal kapcsolatban, hogy visszatértem. Amikor meg megérzem a testvéri simogatást, akkor mosolyogva pillantok rá és kicsit elveszek ebben az érzésben. Elijah szavai kicsit meglepnek, de amikor arcára siklik a keze, akkor eléggé árulkodó. – Ezek szerint tényleg megtapasztaltad, hogy nem olyan védtelen, mint amilyennek tűnik. Talán jobban közénk való, mint az elsőre bárki is gondolta volna, nem? Az csak jó, ha nem kell őt félteni senkivel se szemben, legalább nem kell állandóan szemmel tartani, vagy tévednék? – pillantottam rá mosolyogva.


hey brother 40
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 

Elijah új otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-