Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 08, 2015 12:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Furcsa volt, hogy bármennyire is tagadni kívántam túlságosan sok dolog volt, ami igaz volt rám. Mintha könnyedén átlátna rajtam. Nem is tudom megmagyarázni, de nem is akarok túlságosan sokat belemagyarázni a dolgokba, hiszen biztos vagyok benne, hogy van bőven tapasztalata ebben, hiszen már több, mint ezer éve a földön jár kell és rengeteg dolgot megtanulhatott az emberek viselkedéséről. Meg azt hiszem emberként is könnyen olvashatott volna belőlem az, aki egy kicsit is odafigyelt volna rám. Nem voltam az a típus, aki mindenki előtt siránkozott, hogy mi minden fáj, mégis a zenével úgy éreztem, hogy ennek egy részét képes voltam kifejezni anélkül, hogy bárki a fejemhez vágta volna, hogy miért panaszkodsz újra és újra.
- Biztos vagy benne, hogy nem vagy pszichológus? Mert szerintem teljesen nyugodtan elmehetnél egynek. Főleg, mivel szerintem még a legnehezebb eseteknél is képes lennél hulla nyugodtan ücsörögni és végighallgatni minden egyes problémáját. - Nem akarok túlságosan komolyan belemenni mindabba, amit mondott, mert azt hiszem ő maga is tudja, hogy épp elég igazság volt benne, hogy ne akarjam túltárgyalni. Sőt legszívesebben már most elfelejteném ezt az egész témát. Ha annyira magamról akarnék beszélni, vagy a szokásaimról, akkor elmennék egy pszichológushoz, vagy önismeret teszteket töltögetnék ki. De nem is tudom mire számítottam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén belém lát. Olyan volt, mintha egy könnyből olvasta volna fel mindezt. Nem is.. Sokkal könnyedebb volt, mint a könyvekben lévő betűkből szavakat formálni. Ez egyszerűen az elméjéből, a lelkéből jött. Mintha minden egyes mozdulatomat, szavamat elraktározta volna, hogy később összerakhassa rólam a tökéletes puzzle-t. Elsőre talán rémisztőnek hangzik, de mégsem az. Bár ezek után én már határozottan nem merek mondani semmit sem róla. Félek, hogy hatalmasakat lőnék mellé és azok után, hogy ő ilyen könnyedén kiismert nem szívesen esnék pofára, hogy nekem még ebből is van mit tanulnom.
©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 01, 2015 11:38 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Elmosolygom magam, mikor kikerüli a kérdésemet, legalábbis homályos választ ad. Pedig csakugyan érdekelt volna, hogy irányító típus-e... más körülmények között is. Persze lehet, hogy értette a burkolt célzást, csak épp esze ágában sem volt válaszolni. Mellesleg, erőteljesen csodálkozom magamon, hogy egy ilyen kérdést egyáltalán feltettem, én, aki mindig kínosan ügyel a távolságtartásra, és a személyes szféra szentségére.
Az utolsó mondataira viszont gondolkodva döntöm oldalra a fejem. Noha mindig is azt vallottam, akár évtizedek is kevesek lehetnek valaki kiismeréséhez, jó emberismerő vagyok. Vagy vámpírismerő, nevezzük bárhogyan. Ennélfogva képes vagyok rá, hogy a szemébe nézve sorolni kezdjem a gondolataimat.
- Előrebocsátom Gia, hogy nem ismerlek, és pszichiáter sem vagyok. A mostani véleményem merő sötétben tapogatózás lesz, éppen ezért, ha valamit nem találok el, esetleg megbántanálak vele, kérlek, bocsáss meg érte - vázolom bevezetőképpen, aztán ujjaimat összetámasztom az ajkam előtt, így tartom rabul a barna szempárt.
- Magányos vagy. Riadt, félénk kislány, aki igyekszik erősnek látszani, amolyan legjobb védekezés a támadás alapon. A világod eddig sem volt rózsás, és most képtelen vagy mit kezdeni a kialakult helyzettel, és az új életeddel. Nyilván sokat bánthattak gyerekként, vagy az elmúlt éveidben, és itt nem kimondottan fizikai bántalmazásra gondolok. Félsz a bizalomtól, félsz mások megismerésétől, félsz a kötődésektől, közben fel sem méred, milyen bátor, és milyen csodálatos lány vagy. Mert a félelmeid mélyén olyan erő lakozik, hogy ha kitör, elmos akár hegyeket is. Tettrekész vagy, okos és ravasz, de még le kell győznöd a démonjaidat ahhoz, hogy erre magad is rájöjj. Ezért vagyok én melletted. Ebben foglak téged segíteni - dőlök aztán hátra kényelmesen, és kíváncsian várom, vajon mennyire láttam bele a lelkébe az elmúlt egy óra alapján.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 29, 2015 11:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz olyan alkalom, amikor valakinek a szívét tartom a markomban, de azt végképp nem, hogy valamilyen formában még élvezni is fogom a hatalmat, amit sugárzott. Úgy, hogy a kezeim között vert a szíve, mondhatjuk azt is, hogy felette álltam és talán, ha akartam volna könnyedén megszemlélhettem volna közelebbről is úgy, hogy már nem öleli körbe a mellkasa védelmezően. De meg sem fordult a fejemben. Az, hogy ezt megengedte.. Nem is tudom. Már nem merem azt mondani, hogy a kiváltságos állapotomnak köszönhetően engedte meg, hogy úgymond ilyen messzire evezzek a veszélyes vizeken. Talán volt egy icipici bizalom is a pohárban, amit valószínűleg a megjelenésemmel érdemeltem ki, hiszen még nem ismerjük egymást. Mindössze a legfelsőbb rétegeket vizsgálgatjuk, de ezek alatt még annyi lehetőség, annyi rejtély és megannyi kérdés lakozik, hogy az egymással kapcsolatos tudásvágyunk talán soha nem múlik el.
A helyzet adja, de itt most határozottan jól esett, hogy nem a fordított helyzet állt fenn. – Láttam, hogy fájdalmai vannak. Még akkor is, ha nem annyira, hogy sírva könyörögjön, hogy engedjem el, de nem volt számára kellemes. Pontosan ezért örülök a helyzet alakulásának, mert nem szívesen tapasztaltam volna meg fordított estben. Bár nem hiszem, hogy hozzá kellene szoknom nekem bármi ilyesmihez, hiszen ha valaki egyszer megragadja a szívemet az nem biztos, hogy el fogja engedni.
Miért nem mesélsz te? Elmondhatnád, hogy rövid ismertségünk alapján mégis mit sikerült leszűrnöd rólam. Cserébe persze én is megteszem ugyanezt.  
©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 19, 2015 3:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Csendes érdeklődéssel hallgatom Gia szavait, mert tényleg kíváncsi vagyok, vajon hogyan érezte magát az elmúlt néhány percben. Tény, hogy a körülmények elsőre meglehetősen ijesztőek, bár erről nem tudnék véleményt mondani. Amikor én először tartottam a markomban valaki szívét, én ki is téptem, és öltem. Soha nem kerültem olyan helyzetbe, mint ő, hogy enyhébb körülmények között legyen övé a tapasztalás és tudás. Mint látható, ezer év elteltével még nekem is van új a nap alatt.
- Te vagy az első, akinek megengedtem, hogy megtegyen velem egy ilyen fajsúlyú cselekedetet, megtorlás nélkül - vetek egy futó pillantást ismét a vérfoltos ingemre. Nem mondom ki, hogy érezze magát megtisztelve, amiért egy Első mellkasában kotorászhatott, nyilván ő maga is átérzi ennek a jelentőségét. A következő pillanatban azonban apró, kissé hamiskás mosoly kúszik az ábrázatomra.
- Vehetem a szavaidat olybá, hogy szeretsz fölényben lenni? Irányító típus vagy? - babrálok aztán a nyakkendőmmel, hogy valamilyen tevékenységgel elűzzem a mosolyomat, másrészt a fantáziámba befurakodó képet. Nem tudom, hogy mi történt, vagy hogyan történhetett, de abban a pillanatban, ahogy szemébe néztem, miközben eleven szívemet tartotta a kezében, mintha valami szikra gyúlt volna, és pattogott volna köztünk oda-vissza. Ha most sötét lenne a szobában, talán még a kék fényét is látni lehetett volna a levegőben sziporkázni. Ha eddig azt mondtam, hogy érdekelt ez a lány, ez az érzés most meghatványozódott.
- Mesélj nekem... tulajdonképpen milyen az a Gia, aki most itt ül velem szemben? - szólítom fel.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 17, 2015 12:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még nem értettem, miért vagyok különleges. Meg miért Elijah az, akinek ki kell képeznie engem. Aztán pedig már a kezeim között tartottam a szívét, ami nem is tudom megmondani, hogy milyen élmény volt a számomra. Vagy egyáltalán élmény volt-e. Azt kell mondanom, hogy elég nagy bizalommal lehet felém, ha ezt megengedte. Mármint azért mégis a szívét szorongattam a kezeim között.
Huh, rendben. – Ezek után valahogy megkönnyebbülésként fogom fel, hogy nem lesz több harc. Mára legalábbis. Azzal tisztában vagyok, hogy van még mit tanulnom, de őszintén hiszem, hogy kezdek ráérezni a dolog ízére és pontosan ez a lényeg, nem? Idővel pedig csak jobb leszek. Nem hiszem, hogy különösebben tudnék rontani azon, amit már eleve tudok. Hacsak nem lesz amnéziám és találom magam egy teljesen idegen helyen, ahogyan akkor is, amikor mondhatjuk azt, hogy az új életem kezdetét vette. A tudatom vitt vissza Marcel-hez és most itt vagyok. Azért, hogy hozzászokjak mindahhoz, amit ezzel a lehetőséggel együtt sikerült megszereznem.
Dicséretére elmosolyodom, majd pedig helyet foglalok vele szemben és az egyik sört felkapom, majd belekortyolok párat. Valahogy most sokkal jobban esik, mint máskor és még mindig hozzá kell szoknom a felturbózott érzékszerveimre, ami még a sörre is kihat. – Köszönöm szépen a dicséretet és ígérem én ettől nem igazán fogok elszállni magamtól.  – Próbáltam nem odafigyelni a félmondatára, amit inkább nem fejezett be. Ha be akarta volna befejezi. Bár néha az idegeimre tud menni, hogy valaki elkezd valamit, de nem mondja végig. Azonban most ez egyáltalán nem volt igaz a jelenlegi helyzetre. Nem kell minden gondolatát kinyögnie és azt hiszem most pont ezt szakította félbe. Az ő dolga.
 Őszintén? Nem is tudom. Egyszerre rémített meg az egész, de ugyanakkor valami furcsa bizsergető érzés járta át a mellkasomat. Mintha élveztem volna azt, hogy én vagyok fölényben. Ha nem is vagyok erősebb, de abban a helyzetben nekem volt meg az előnyöm. Ahogyan éreztem, hogy lüktet a szíved az.. Leírhatatlan.  – Rémült voltam. De tetszett is. Ez pedig talán még jobban megrémített, amivel azért nem mondhatnám, hogy ki lennék segítve.
©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 08, 2015 5:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Nagy levegőt veszek, ahogy ujjaival elhagyja a mellkasomat mindenféle habozás nélkül, mintha csak a végszavamra várt volna, én pedig automatikusan megdörgölöm a bőrömet, majd szemügyre veszem az ingemen terjengő vörös foltot. A tulajdon véremet.
- Mára ennyi. A harcból legalábbis - válaszolom végül, mikor érzem, hogy sebem lassan összeforr, a vámpírtermészet elvégzi a munkáját, és alig egy perc alatt gyógyít meg.
Lassan elsétálok a bárszekrényig, bár jelen helyzetemben le kell sajnálatos módon mondanom a minőségi italokról. De hála az égnek, olyan típus vagyok, aki mindenkoron képes alkalmazkodni a körülményeihez. Még ha nem is szívesen. Mindenesetre a családunkat ért csapások, és a minket fenyegető háború küszöbén nem az lesz életem központi problémája, hogy nem juthatok hozzá egy üveg igazi Chateau Ausonne-hoz.
- Jól csináltad - veszek elő két üveg sört, szertartásosan az asztalra helyezem őket, majd leülök, és invitáló mozdulattal jelzem Gia felé, hogy foglaljon helyet ő maga is. Nyilván némi ideje akad még rám. Nem ok nélkül kérem.
- Azt hittem, nehezebb dolgom lesz veled. Alighanem Marcel most hevesen irigyelne, pláne ha belegondolok, hogy ő alighanem jobban megszenved a saját újoncaival, mint én veled - nézek a lányra kedvesen. - Pozitívan megleptél. Nem tudom, hogy... - hallgatok el. Nos, vagy tényleg olyan okos, hogy rögtön megértette, mit és hogyan szeretnék, vagy csak nagyon jó a beleérző képessége. Esetleg - ahogy ő is rávilágított már - túl sokszor, és a kelleténél keményebben kellett már megharcolnia magáért. Nem feszegetem a kérdést. Ha úgy gondolja, hogy itt az ideje, és rám is tartozik, el fogja mondani magától.
- Milyen érzéseket váltott ki belőled az egész? - érdeklődöm, belekortyolva a saját sörömbe. Csakugyan érdekelnek a gondolatai. Főképp arról, hogy milyen volt neki egy dobogó szívet tartani a markában, és tisztában lenni azzal, hogy a szó szoros értelmében valaki más élete van a kezében.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 07, 2015 11:51 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Rettegek. Bármennyire is benne van az új természetemben ez az egész, úgy érzem magam, mintha tehetetlen lennék. Ha az életem múlna rajta sem hiszem, hogy habozás nélkül képes lennék megtenni, akkora pedig már túlságosan is késő lenne. Most azonban, hogy a puszta gyakorlás végett kell megtennem talán csak még jobban megrémít, hiszen nem kívánok neki fájdalmat okozni. Azért valakinek a szívét megszorongatni lehet, hogy egyszerűbb, mint amilyenek tűnik, de ez nem azt jelenti, hogy a másik feléről kellemes lenne. Túlélésért. Ez kattog a fejemben és igyekszem arra koncentrálni, hogy azon falakon kívül, amik jelenleg körülölnek minket az ellenségeink csak arra várnak, hogy egyetlen egy gyenge pillanatunk legyen és azt kihasználhassák. Ahogyan az én félelmemet is. Soha nem gondoltam, hogy valaha ki kell ontanom egy életet, de az, hogy ezzel most itt szembesültem egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetemet.  
Mély levegőt veszek és végül lendületből hatolok a mellkasába, hogy a kezeim közé vehessem hevesen dobogó szívét. A tekintetét keresem és csak remélni tudom, hogy nem az a végeszakadatlan fájdalom tükröződik vissza belőle, amitől félek. Mert neki nem akarok ártani. Másnak lehetséges, hogy ártanék, de őket sem tudnám megölni. Legalábbis jelen pillanatban még rettenetesen félek attól, hogy egy életet ontsak. Bár az is lehet, hogy ez az első után teljesen megváltozik. Hogy utána, már természetessé válik a számomra. Először mindentől idegenkedünk, ahogyan én most ettől is. Hiszen nem mindennap szorongathatjuk egy másik személy szívét a kezeink között.
Mikor azt mondja, hogy elég mindenféle gondolkozás nélkül húzom ki a kezemet a mellkasából, de a lehető legóvatosabban, hiszen nem akartam neki eddig sem és most sem fájdalmat okozni. – Akkor mára ennyi?


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 07, 2015 9:28 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Nagyjából erre a reakcióra számítottam. A döbbenetre, ami lassan tanácstalan ijedtségbe vált át, és a hezitálásra. Ezen körülmények pedig - ha most valódi, vérre menő harcot vívnánk - már megpecsételték volna a sorsát. Egy átlag vámpír talán minden teketóriázás nélkül ölne, de Gia művészlélek. Mélyebben, és jobban érez másoknál, talán ez a magyarázata annak, hogy ódzkodik megtenni, egy ilyen fajsúlyú lépést. Persze, az is lehet, hogy csak emberként is érzőbb lélek volt másoknál. Meg tudom érteni a helyzetét. Én magam is megsínylettem lelkileg az első gyilkosságomat, még akkor is, ha eszemet vette a vérszomj. Számomra sem volt túl szívderítő feldolgozni, és beletörődni, hogy ölésre teremtődtünk.
- De igen, képes vagy rá - mondom aztán csendesen, megfogom a kezét, és visszahúzom a mellkasomra, ahol az előbb is pihentek az ujjai. - Meg tudod tenni... a túlélésért - magyarázom, aztán elengedem, és kissé széttárom a karjaimat. Most már rajta a sor, hogy lépjen, hogy legyőzze önmagában a tusakodást. Vajon mit fog választani?
Még mindig látom a szemeiben a félelem apró, halvány szikráját, ennek ellenére cselekvésre indul. Meglendíti a karját, és már tudom, mi készül... összeszorítom a fogaimat, így mindössze egy nyögés tör fel a torkomból, mikor ökle a mellkasomba csapódik, hogy keresni kezdje az eleven, lüktető szívemet. Nem kellemes érzés, sőt, kimondottan fájdalmas, de most a kínjaimról van, ami elterelje a figyelmemet. Az arca alig tíz centire van előttem, barna szemeiben tükröződni látom magam, és miközben érzem, ahogy ujjai körülfonják a mellkasom közepén hevesen dobogó szívet, semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy hihetetlen, milyen szép ez a lány...
- Elég - préselem mi aztán fogaim között az apró szót, és várom, hogy elhagyja ujjaival a testemet.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 05, 2015 11:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Valahogy minden egyes lépésem magabiztosságot ad nekem, hiszen mintha pici lépéseket is, de haladnék előre. Érzem, hogy jó úton járok. Lehet, hogy újra és újra kivédi az ütéseimet felismerve a célomat. Szinte teljesen kiismerhető vagyok a számára, de aztán megváltoztatom az egész dolognak a lényegét, hogy a meglepetés erejével sikeresen felülkerekedjek rajta és ezt már nem is kell igazán mondania, mindössze a bennem lüktető zene ritmusára figyelek, ami csak úgy, mint a harcbeli stílusom változatosságot követel.
Megváltoztatod a kulcsot. – Az elismerése nélkül is boldoggá tett a sikerem, hogy sikerült őt a falhoz szorítanom, de nem akartam túlságosan elszállni magamtól, vagy pont azért hallani valami negatív kritikát, mert örülök, mint majom a farkának, hogy ez sikerült. Ezért is harapok bele az alsó ajkamba, hogy leplezzem a mosolyom, amit a sikerem és az elismerése okozott. Mondhatjuk szerencsének is, de az igazság az, hogy már tényleg ráéreztem.. Azt hiszem nem is állhatott volna elő jobb példával, mint a zene. Lehet, hogy képtelen vagyok jelen pillanatban játszani, de ez nem azt jelenti, hogy nem érzem a csontjaimban a hatását.  
A tekintetem csak úgy, mint az egész testemet a rémület tölti el, hiszen nem számítottam erre. Mármint persze, hogy benne volt a pakliban az is, hogy ölnünk kell legfőképpen azért, ami az utóbbi időben zajlik a városban. Háborúk az emberek orra alul eldugottan, akik pedig tudnak róla azok is inkább elfordulnak az egésztől és várják a megoldást. Nem akarnak beleavatkozni, mert nem sok mindent tehetnének. Vagy tényleg egyszerűen csak másra bízzák a piszkos munkát. Ami talán leginkább minket érint vámpírokat. – Mi van, ha nem vagyok rá képes? – Az egyik kezem óvatosan hullik le magam mellé és a tekintetem is lesütöm egy pillanatra, hiszen nem akarom, hogy lássa mindazt, ami a tekintetemben tükröződik ezzel az egyetlen kérdéssel kapcsolatban. Lehet, hogy vámpírként már természetes reakció lenne a részemről, de még mindig túlnyomóan emberi vagyok és ezt a kapcsolatot nem akarom megszakítani.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 04, 2015 7:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Nagy levegőt vesz, újra és újra próbálkozik. Erősen, keményen, eltántoríthatatlanul. Ennek ellenére újra kivédem a támadását.
- Ostinatio - jegyzem meg, jelezvén, hogy még mindig kiszámíthatóak a mozdulatai. Rájöttem, hogy ez a legjobb, és a legegyszerűbb nyelv. A zene nyelvén adott utasításaimat megérti, hiszen úgy lüktet benne a tehetség, mintha az anyatejjel szívta volna magába a művészvénát.
- Újra - szólítom fel, és látom a szemében, hogy ezúttal teljesen beleélni magát a helyzetbe, és a támadásba.
- Crescendo - hozom fel az újabb zenei példát, mikor láthatóan kezdi pedzeni a dolgokat. Legalábbis már nekem is gyorsabbnak kellett lennem, mint az első két alkalommal. Alighanem ő is érzi, mert látom felcsillanni a barna szempár mélyén a diadal és a siker halvány villanását.
Biztatóan bólintok, erre újra támadásba lendül. Ezúttal pedig már tényleg résen kell lennem, hogy képes legyek kivédeni a mozdulatait, és elhárítani a meglepően heves és ügyes támadást. Csak az utolsó pillanatban sikerül lefognom a karját.
- És amikor már megvan a ritmus... - kezdek bele a mondatba, de a befejezésig már nem jutok el. A következő másodpercben kiszabadul a szorításomból, érzem, ahogy karja nagyot csattan a mellkasom közepén, és azon kapom magam, hogy hátammal a falnak támaszkodom, szinte Gia karjainak bilincsébe zárva.
- Nagyon szép - mondom őszinte elismeréssel, és rámosolygok. Végre, megérezte és megértette, amire igyekeztem mindeddig rávilágítani. Nemcsak ügyes és szép ez a lány, de a jelek szerint bőven van sütnivalója is. És látom, hogy tetszik neki a helyzet, hogy alulmaradtam, legalábbis a szájába harap, hogy elfojtsa apró, diadalmas kis mosolyát.
- Nos, akkor szív, vagy fej? - teszem fel a kérdést. Ez a végső, amit meg kell tennie, és meg kell tanulnia. Habozás nélkül ölni, ha kell. Ugyanakkor látom rajta a döbbenetet. Erre a lehetőségre láthatóan végképp nem számított.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Aug. 04, 2015 2:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Kezdem egy kicsit úgy érezni magam, mint egy kisgyerek, akinek a szüleinek újra utat kell mutatni neki. Végtére is ez valamilyen szinten igaz, hiszen újjászülettem bizonyos módon és egyedül nem tudom végigjárni az első lépcsőfokokat még szükségem van a segítő kezekre, hogy később már biztosan lépkedjek felfelé, avagy inkább rohanjak felfelé. Elmehetnék, hiszen senki nem tart itt erőszakkal és az eddig teljesítményem csak egyetlen egy apró próbálkozás volt. Nem rohanok el. Nem rohanhatok el, hiszen még én is tudom, hogy ennél többre vagyok képes.  

Mondja a feminista. -  Valahogy sokkal közelebb kezdem érezni magamhoz a dolgokat, ahogyan megpróbálja zenei terepre átvezetni. Maga az elmélet egész jó, már csak az a kérdés, hogy mennyire vagyok képes ezt gyakorlatban is végrehajtani. Nem lehet túlságosan nehéz, hiszen minden, ami zenével kapcsolatos számomra annyira természetes volt, mint az egyik lábamat a másik után helyezni, miközben járok. Mély levegőt veszek és próbálok a fejemben kialakítani egyfajta ütemtervet és újra ütök egyet, de ez sem érte különösebb meglepetésként egyszerűen kivédi. A kudarcok nélkül nem értékeljük a győzelmet, nemde?
Bizonyítanom kell saját magamnak és neki is, hogy igen is képes vagyok erre. Nem akartam, hogy különlegesnek lásson ő, vagy Marcel, de valahol mélyen mégis jól esik, hiszen nem mondhatnám azt, hogy az életemben túlságosan sok embernek lett volna ilyen véleménye rólam. Mikor játszottam lehet, hogy felkeltettem az emberek figyelmét, de akkor sem igazán én magam fogtam meg őket, hanem a dallam, ami a fülüket kényeztette.
Még egyszer támadásnak lendülök, de kivédi. Újra és újra. Mintha belelátna a fejembe. Vagy egyszerűen csak túlságosan átlátható ritmust választottam, amit még ő is könnyedén előre kiszámíthat. De nem adom fel. Most már nem, hogy kezdek ráérezni a dolog nyitjára.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 03, 2015 12:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5


Látom a tekintetén, hogy legszívesebben felvenné a nyúlcipőt, mindössze két ok tartja ettől vissza. Az egyik, hogy nem akar előttem gyávának tűnni, a másik pedig, hogy túlságosan csábító a mézesmadzag, amit elhúztam az orra előtt. Még ha az első indok nem is sokat számítana neki, a második annál többet. Persze, ez a tény nem akadályozza meg abban, hogy ne tegyen egy kissé csípős megjegyzést.
- Azért Gia, mert mostantól az én felelősségem vagy - válaszolom köntörfalazás nélkül. - És mert nem vagy olyan, mint a többi fiatal vámpír, akiket Marcel oktat. Fogadd el a tényt, hogy különlegesnek tekintünk. Én legalábbis mindenképpen - engedem le a kezeimet.
- Ahogy te ütsz, olyan, mint mikor a játszótéren verekszenek a gyermekek. Próbáljuk újra, de ezúttal másképpen - mélyesztem tekintetem az övébe. - A harc ugyanolyan, mint a zene. Harcolni ritmusra kell. Van zene, ritmus és ütem. Hagyd, hogy ez a ritmus elkapjon. Szóval, újra - emelem fel ismét a kezeimet. Látom a tekintetén, hogy egyrészt a pokolba kíván, másrészt felpiszkáltam benne az önérzetet. Most már mindent meg fog próbálni, hogy legyőzzön. Már csak azért is, mert a zene nyelvén szólva megértette, amit másképp talán nem tudtam volna elmondani.
Újra felém üt, ezúttal lendületesebben, és erősebben, mint az előbb. Bár a gyorsaságon van még mit fejleszteni. Ismét könnyűszerrel kivédem a próbálkozását.
- Legato - jegyzem meg mintegy mellékesen, ugyanakkor apró mosollyal az arcomon, utalva a zenei stílusra. Vagyis, megkötött. Igen, még mindig így harcol. Túlságosan kiszámíthatóan.
- Újra - szólítom fel, és látom rajta, hogy egyre erősebb benne az elhatározás, és az akarat. Akárcsak a harci kedv, ami lassan felgyúl a barna szempár mélyén.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 11:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Megmondom őszintén, hogy szórakoztat a gondolat, ahogyan elképzelem Elijah-t egy hangszerrel a kezében, habár sokkal elképzelhetőbb hozzá, hogy megtalálja a zenében a szépséget és mindazt, amit képviselni próbál, mintsem ő maga is egy hangszert ragadjon a kezébe, hogy játsszon valamin. De ha már annyi ideje volt lehetősége a zenének minden egyes hangzását megtapasztalni, akkor tényleg látok benne reményt, hogy nekem is visszaadhatja, amire azóta sóvárgom, hogy átváltoztam. Önmagam kifejezésére a zenén keresztül. Lehet, hogy nem azaz első gondolata az embereknek, mikor rám pillantanak, hogy egy hegedűt fogok a kezeim közé, hanem inkább egy elektronikus gitárt, de nem stimmelhet mindig a külső jelzések a belső lelki vágyakkal. A külső egy gyönyör illúzió, amit a betolakodók ellen húzunk fel. Csak, mint a lakásunk előtti kerítés. Vagy akár a chips csomagolása. Elhiteti veled, hogy televan finomsággal, de mikor kinyitod, hogy mélyebbre áss, rájössz megtévesztés az egész és üresebb nem is lehetne.  
Nagyot nyelek, amikor elkezdi feltűrni az ingének az ujját és legszívesebben addig hátrálnék, míg véletlenül ki nem esek a lakásából. Oké.. Ez határozottan nem volt rajta a mai menün. Egy ősivel verekedjek, vagy harcoljak? Bárhogy is nevezzük őrültség, mert az esélyeim nem is lehetnének alacsonyabbak. Erősebb és gyorsabb nálam, de most ha megfutamodok, ahogyan mindig is tettem gyávának fog tartani és egyáltalán nem fog a szárnyai alá venni, hogy újra képes legyen játszani. – Szóval ürítsem ki mindazt, amit tudok. Hát.. Nem lesz túlságosan nehéz, mert nem mondhatnám, hogy annyi mindent tartózkodik jelen pillanatban a fejemben. Vagy úgy egyáltalán. – Nem vagyok a harcművészetek királynője. De azért sosem kellett engem félteni, mert tudtam jól, hogy mit csinálok. Most azonban? Egyáltalán nem.
A szemöldököm felcsúszik a homlokom tetejére, de végül is mire számítottam.. Meg amúgy is. Nem hiszem, hogy hagyná, hogy megüssem. Mert nem is tudnám. Mély levegőt veszek és óvatosan felemelem a kezemet, majd pedig próbálom őt megütni, de ahogyan gondoltam olyan egyszerűen védi ki, mintha egy szellő érte volna most a karját. Tudtam, hogy ez nem fog elsőre menni, ahogyan semmi más sem, mégis valahogy nem tetszik nekem a finoman szólva is lekezelő hangsúlya. – Emlékeztess még egyszer kérlek, hogy miért is kötöttem ki pont én melletted?


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 3:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Csak átsuhan egy mosoly az arcomon, mikor megjegyzi, vajon hogyan bánnék egy hangszerrel. Nos, azt hiszem, pocsékul. Semmi zenei érzékem és tehetségem nincs, szóval maximum tüzelőt tudnék aprítani belőlük. Azt viszont nem tenném, mert a zene és a művészet meggyalázásnak érezném. Még egy olyan sötét lénynek, amilyennek mi teremtődtünk is van lelkiismerete, ami nem engedi ilyen barbár tettek végrehajtását. Az már csak külön lábjegyzet, hogy mindeközben egy hozzám meglehetősen méltatlan gondolat villan át az agyamon. Gyorsabban, mint egy üstökös. Igazából fel sem fogom, de ezúttal nem bánom, és nem is akarom. Az ilyesfajta gondolatok legfeljebb Niklaushoz illenek, vagy a vad farkasokhoz a mocsárban, akik általában a tiszta gondolatok helyett az elvakult ösztön szavát követik.
- Hangszeren játszani ugyan nem tudok, de a nótádat szívesen elhúzom - jegyzem meg aztán, és felgyűröm az ingem ujját, hogy jelezzem, a harcra gondolok, nem másra. Igen, nemesség és erkölcsösség. Ez különböztet meg engem nemcsak más lényektől, de a fajtám többi tagjától is.
- Ha verekedtél már valaha, mindazt felejtsd el - csatolom le méregdrága órámat is, és egy komód tetejére rakom. - Emberként az a harcmodor megfelelt, de már nem vagy ember. Más lényként születtél újra, ez másfajta harcmodort kíván. Ne feledd, mindig légy az erősebb, a gyorsabb, és a kíméletlenebb, mert ha te nem vagy az, akkor az ellenséged az lesz. Ne hagyj időd nekik arra, hogy föléd kerekedjenek. Lepd meg őket, akkor nem veszíthetsz. Eltökéltség, és kreativitás, ez a jó harcos két legfőbb jellemzője - ismétlem el neki szinte ugyanazokat a mondatokat, amiket ezer évvel ezelőtt apám tanított nekem, mikor életem első vívóleckéjét kaptam. Sosem hittem volna, hogy egyszer még mély igazságot találok az akkori szavaiban. Még akkor is, ha már azokban az időkben sem volt teljesen beszámítható.
- Jól van, Gia. Szeretném, ha megütnél - állok meg az említett előtt, leeresztett kezekkel. - Látni szeretném a gyorsaságodat, és az erődet. Adj bele mindent - biztatom, mert látom a meglepett, és hezitáló tekintetét.
Néhány másodperc múlva könnyűszerrel kivédem a mozdulatot, és megcsóválom a fejem produkciója láttán.
- Ha nem lennék elkötelezett feminista, most azt mondanám, úgy ütsz, mint egy lány - jegyzem meg, de nem bántó éllel, csupán tárgyilagosan, aztán magamban jót mosolygok a reakcióján, ahogy mérgesen toppant, és elfordul. Igazi női hiszti, de rám nincs hatással. Belőlem ezzel nem lehet engedményeket kicsikarni.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 11:34 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Megnyert magának mindössze azzal, hogy azt mondja lehetséges. Miért is hazudna ilyesmiről? Plusz, nem hiszem, hogy minden vámpír képtelen lenne játszani valamilyen hangszeren. Ez talán csak az én saját hátulütőm. Az átváltozásom egy kellemetlen következménye, ami nem örökre szól. Meg is vesznék, ha a zene nélkül maradnék. Persze a világban továbbra is jelen lenne. A fülemet kényeztetnék, az édes, vagy éppenséggel szenvedélyes dallamok, de mindig a szívembe szúródna egy-egy tőr, amikor ráeszmélek arra, hogy én már soha nem leszek képes így játszani. De, ha van rá esély, lehetőség, hogy ez újra az enyém lehessen, akkor nem akarok várni. Egyenesen fejest akarok ugrani ebbe az egészbe, hogy újra egésszé válhassak és ne csak egy hátrahagyott maradék legyek. Nem lehet az, hogy végre megkapom az illettől, amire mindig is vágytam, egy családra, ahol számítok. Most pedig megfoszt attól, ami miatt egészen idáig képes voltam kitartani. Ez annyira nem fair. De küzdeni fogok azért, ami az enyém. Ahogyan mindig is tettem.  
Pedig, ha őszinte akarok lenni megnéztem volna, hogyan is bánsz egy hangszerrel. – Lehetséges, hogy ezer év után már könnyedén ráérezne a nyitjára anélkül, hogy tanulnia kellene és, ha tényleg így lenne, ha ő képes lenne, míg én nem.. Hát maradjunk annyiban, hogy jobb, ha nem ad most nekem egy magánkoncertet.
Kezemet a kezébe helyezem, majd felállok és követni kezdtem őt amerre megy, de közben végig odafigyelek arra, amit mond, mert azt hiszem az lesz a legjobb, ha mindezt a fejembe vésem, olyan erősen, hogy semmi ne irthassa ki onnan.
Visszakaphatom a régi önmagam. Csak ennyit kellett hallanom. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, és meg kell küzdenem érte. Most, mikor már kezdtem elhinni, hogy véget ért a küzdelem az életemben és elértem arra a pontra, hogy már csak élveznem kell. – Nem mondhatnám, hogy fekete öves karate bajnok lennék, de azt sem, hogy elsírom magam, ha letörik a körmöm, vagy valami balul sül el.. Verekedtem, már, de nem mondhatnám, hogy rendszeresen és, hogy abban volt valami rendszer, amit csináltam. – Ritka volt, hogy bajba kerültem. Legalábbis ennyire mélyre bele a bajba, de akkor sem kellett félteni, mert megtaláltam a kiutat a helyzetből.



©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Néma csendben figyelem Giát, igyekszem kitalálni a gondolatait. Arcán az érzelmek úgy változnak mint a fény, és az árnyék. Reménykedés,  bizakodás, félelem és tartózkodás egyesülnek a vonásain, és elmélázó tekintettel mered önmaga elé. Azt hiszem, rátapintottam a gyenge pontjára. Ő is művész, akár az öcsém. Niklaus, legyen bármilyen fafejű és vérszomjas is, alighanem elvesztene egy darabot önmagából, ha többé nem festhetne. Ilyesmit érezhet most ez a lány is. Reményt kapott arra, hogy valamit, amiről már úgy hitte, végérvényesen elvesztette, visszaszerezzen. Ezért a célért pedig képes lesz átmenni bármin, tűzön-vízen is akár. Ez az eltökéltség pedig nemcsak jó tulajdonság, de a jövőben még hasznunkra is lehet. Az enyémre, meg az övére egyaránt. Mindenesetre kissé szélesebben elmosolygom magam, mert a kíváncsi, mégis félelemmel átitatott viselkedése erőteljesen egy macskára emlékeztet, amelyik igyekszik körbetáncolni a túl forró ételt. Csábító, de még mennyire... csak elérhetetlen. Legalábbis pillanatnyilag még az.
- Nos, ha úgy gondoltad, magam is hangszert ragadok, hogy a saját példámon keresztül inspiráljalak téged, akkor azt kell mondanom, tévúton jársz - csóválom a fejem. - Nem játszom egyetlen hangszeren sem. Ezer év alatt soha nem érdekeltek, nyilván most sem fogom elkezdeni. Ugyanakkor mindennél jobban élvezem a festészetet, a zenét, de csak - úgymond -  műkedvelő szinten - állok talpra, aztán körbejárom a fotelt, majd kinyújtom a kezem. Várakozásteljesen tekintek rá, jelezvén, hogy várom, hogy csatlakozzon hozzám.
- Hogy hol fogjuk elkezdeni? Mindenhol - válaszolom, miközben a szoba közepére vezetem. - Mentálisan, és fizikailag is. Megteremtjük az egyensúlyt. Megmutatom neked, hogy a világod nem is lett olyan más, de hogy ennek a különbözőségnek szépségei is vannak. Amint minden rendben lesz idebenn, és itt is - érintem meg ujjammal finoman először a homlokát, majd a jelképesen a szívét - újra az leszel, aki voltál. Gia, az elhivatott, és tehetséges művész. Ötvözve egy harcos bátorságával és erejével. Nem mondom, hogy már holnap képes leszel újra hegedűt fogni, de ha jól haladunk, hamarosan eljön a pillanat. Csak bíznod kell bennem, és hallgatnod rám - dobom le a zakómat, és felgyűröm az ingem ujját.
- Verekedtél már valaha? Volt olyan az életedben, amiért harcolnod kellett? - pillantok fel futólag a mandzsettámról a szemébe nézve.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

- Hát, hiszed vagy sem nem történelem leckéért jöttem. – Nekem már az is bőven elég, hogy hallottam az eredeti családokról. Éppen elég lenne ahhoz, hogy távol tartsam magam tőlük és ne akarjak a közelükbe férkőzni mégis itt vagyok én. Várom, hogy az egyikük a mentorommá váljon. Mondjuk, amíg a saját szememmel nem látom, hogy mi károm származhatna ebből addig nem is fogok meghátrálni. Mondhatjuk azt is, hogy idejöttem, hogy játszadozzak a tűzzel. Lehet, hogy a végén megégetem magam, de az is előfordulhat, hogy a lehető legjobban fogok kijönni a helyzetből. Soha nem láthatjuk előre a jövőnket. Legalábbis nem teljes egészében. Igazából abban sem vagyok biztos, hogyha lenne alkalmam a jövőmet látni magam előtt, hogy beleselkednék a kis résen, ami mindent elmond, hogy jelen állapot szerint mi a sorsom. De azt minden egyes döntésünk megváltoztatja. A jövő sosem állandó. Ahogyan semmi sem.
Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki előtt éppen most húzták el a mézes madzagot és bármilyen csapdába képes lenne belevetni magát csak azért, hogy egyetlen egyszer megfoghassa azt. A kezében tartva pedig megvizsgálhassa, hogy mégis miért olyan érdekes, de minél közelebb kerülne hozzá, annál gyorsabban távolodik, és végül eltűnik a semmiben. Ezért sem nyúlok szinte rögtön utána, hiszen tudom, ha megteszem, akkor eltűnik, és soha többet nem látom. De a szememben ott csillog a remény és a vágyakozás aziránt, hogy megtanuljak újra játszani. Nem akarom elveszíteni önmagamnak egy ilyen fontos részét és, ha ő képes engem megtanítani arra, hogy újra játsszak.. Hát nincs olyan kihívás, vagy legyen szó bármiről, ami az utamba állhatna. – Talán csak még egy. Mégis, hogyan tudsz segíteni abban, hogyan tanuljak meg újra játszani? Mármint nem megsérteni akarlak, csak tényleg érdekel. – Ezer év alatt sok minden történhetett. Hát miért ne akadhatna a kezei közé több hangszer is? Szükségem van a tapasztalatára, amit ezer éven keresztül gyűjtögetett és lehet, hogy nem volt a legkönnyebb menet, de végül is örülök annak, hogy Marcel engem választott arra, hogy megadjon Elijah-nak valamit, amit vele kapcsolatban kihagyott. – De, akkor hol is fogjuk elkezdeni ezt az egészet? Harc, vérszomj, vagy.. igézés? – Meg kell mondanom, hogy a zenén kívül talán még ez az, ami engem igazán érdekel. Hogyan irányítsam valaki másnak az elméjét. Mert nem tudom más szavakkal illetni ezt. Mondjuk nem is az számít, hogy miképpen nevezzem, hanem miként sajátíthatom el.



©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 6:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5


- Bocsáss meg, de nem azért vagyunk itt, hogy a családom sötét múltját kiterítsem, és hogy tagjairól elmekórtörténeti véleményt állítsak fel - emelem fel a kezem kissé elutasítóan, jelezve, hogy ezt a témát hanyagoljuk. A családom rám tartozik, senki másra. Az én vállamat nyomja ezer éve ez a különös kötelék, amelynek jóvoltából láthatatlan lánc fűzött minket össze. Örökkön és örökké.
Viszont kissé meglepve felvonom a szemöldökömet, mikor azt mondja, már nem tud játszani. Különös dolog, még nem nagyon tapasztaltam ilyesmit. Niklaus már gyerekként is festett és faragott, nála zökkenőmentesen folytatódott ez a tevékenység az után is, hogy változtatott a táplálkozási szokásain, fogakat növesztett,  és ráállt a vérivásra.
- Nos, ez meglehetősen szokatlan - támasztom ujjaimat az ajkamhoz. - Úgy értem, a vámpírrá válással felerősödnek bizonyos jellemvonások és tulajdonságok. Bár talán itt kell keresni a nyitját annak, vajon miért érzed magad lebénulva a hegedűd társaságában - veszem kézbe újra a poharat, és elmerengve körbeforgatom, csodálva a whisky aranyba hajló karamellszínét.
- Számunkra ez más - mondom aztán lassan, elgondolkodva. - Az érzékek tapasztalása megváltozott. A harmónia, a ritmus, a hangok... Kiélesedett érzéseinkkel már mások vagyok, mint emberi mivoltunkban. Halandó esze ezt fel nem foghatja. Gyorsabban mozgunk, élesebben halljuk a hangokat. A csendek hosszabbak, és mélyebbek. Egyszerűen csak minden megváltozott a számodra, mert úgy érzed, most látsz először színeket, és most hallasz először hangokat. És ott vannak az érzelmek, amikkel képtelen vagy mit kezdeni. Elég nehéz ezt szavakkal kifejezni... de elég, ha érzed. Hiszen nyilván tökéletesen tisztában vagy vele, miről beszélek, mert ott játszódik le minden benned - mutatok a mellkasa tájékára. - A zenét, az önfeledt örömöt, amit átéltél játék közben, képes vagy újra megtanulni, ha rendet teszel a téged ért összhatások zűrzavarában. Én tudok segíteni benne. És ha már itt tartunk, a válaszom a kérdésedre, hogy miért gondoltam meg magam, nagyon is egyszerű. Mert nem akarom, hogy olyan nehéz utat járj be, mint amilyet nekem kellett évszázadokon át. Ennyire kézenfekvő az egész. Elégedett vagy a válasszal, esetleg van még kérdésed, vagy áttérhetünk a dolgok lélektani részéről a tettekre?
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 2:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Szóval most azt akarod mondani, hogy a családod egyetlen sötét foltja Klaus lenne? Mert azért eléggé hihetetlen, hogy ezer év alatt egyikőtök sem esett át a ló túloldalára. – Nem egy történet kering körbe a világon és Marcel-től is volt lehetőségem megtudni egy-két dolgot. Elsőként rögtön ott van Mikael, aki a saját fiára vadászik. Na, jó Klaus nem teljesen a fia, de azért ez nem mondható egy teljesen épp tettnek, de nem az én dolgom az, hogy eldöntsem ki a jó a családban és ki nem. Ezer év alatt rengeteg dolog történhetett velük, amik megváltoztatták egykoron ártatlan lelküket, ami mostanra már tökéletesen a homályba veszett. Ezer évnyi öröm és veszteség. Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges ennyi év után megőrizni a teljes józanságot. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen elgörbült már számukra a vonal és, amit normálisnak gondolnak az igazából a közelében sincs a normálisnak.
Örülök, hogy ezt tisztáztuk. De, ha nem túl nagy kérdés, akkor elárulnád nekem, hogy mégis mi vett téged arra rá, hogy meggondold magad? Úgy értem, miért vállaltad most mégis el azt, hogy ennyit fáradozol velem? Mi változott? – Tényleg nem tudom mi ez a hirtelen változás, de abban sem vagyok biztos, hogy ténylegesen akarom hallani a választ, de most már eszem ágában nincs visszavonni a kérdésemet. Mondjuk az, hogy feltettem még nem egyenlő azzal, hogy válasszal is meg fog jutalmazni. Pedig a kíváncsiság most még jobban furdalja az oldalamat, mint eddig valaha.
Hát, ha ez valamit számít, akkor nem hiszem, hogy valaha is hallani fogsz újra. Mióta átváltoztam egyszerűen nem tudok játszani. Valahogy nem megy. – Nem tudom, hogy ebben képes nekem segíteni, vagy ez olyasvalami, amit örökre elveszítettem. Pedig a zene hatalmas része volt a világomnak, a lelkemnek, önmagamnak. Teljesen nem veszítem el, hiszen hallom, ahogyan körülöttem játszanak, de az koránt sem olyan, mintha én magam venném a kezembe a hegedűmet és kizárva a világot válnék vele eggyé. Hiányzik. De a kezeim meg vannak kötve, mert akárhányszor megpróbálom, hogy talán most újra képes leszek ráérezni kedvemet veszítem és egyre közelebb érek arra a pontra, amikor már nem is igazán akarom megpróbálni, hiszen kénytelen vagyok elismerni, hogy egyáltalán nem javulok.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 10:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
- Amit a vámpírok az öcsémről hallottak, nyilván megalapozza a távolságtartás vágyának a gondolatát - válaszolom végül kimérten. - És ezt teljes mértékben képes vagyok megérteni. Bár nem szeretném, ha kizárólag Niklaus egyszerre beszámíthatatlan és kiszámíthatatlan viselkedése alapján ítélnéd meg mondjuk a családunk többi tagját. Vagyunk néhányan, akik jobban preferáljuk azt a viselkedést, ami megüti az épeszűség szintjét - kortyolok bele a whiskybe, aztán halványan elmosolygom magam. Ennek a lánynak aztán tényleg jól felvágták a nyelvét.
- Nincs szükség lézerkardra. Abban a percben, hogy megtanulsz harcolni, igazán jól küzdeni, önmagad veszélyesebb leszel bármilyen fegyvernél. Te magad leszel a tökéletes fegyver - válaszolom. - És csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és mivel a pimaszságod egyszerre bátor és botor cselekvés, cserébe én is őszinte leszek veled. Csakugyan nem vágytam tanítványra, mások mentorálása nem tartozik a kedvenc cselekedeteim közé. Ugyanakkor tudom, mi munkál benned. Bizonytalanság, határozatlanság, félelem. Nem találod a helyed az új világodban, és ez érthető. Ráadásul tudom, milyen ebben a cipőben járni. Én pedig segíteni szeretnék neked ebben - teszem le a whiskyt, és ültömben előre dőlök.
- A félelem normális, és természetes tényező. Ahogy a vérszomj is, és noha most úgy érzed, beleragadsz saját érzelmeid zűrzavarába, a helyzet sokkal könnyebb, mint ahogy gondolnád. Minden megtanulható, minden kontrollálható. Olyan életet és hatalmat kaptál most a kezedbe Gia, amit még fel sem tudsz fogni. A második lecke: élj ezzel a hatalommal és erővel, de ne élj vissza vele. Ha megtalálod ezt az egyensúlyt, sokkal könnyebb lesz minden - lazítom meg a nyakkendőmet. - Egyébként szerencsés vagy. Láttam már az öcsémen, mit képes kihozni valakiből az átváltozás folyamata. Niklaus a művészetbe menekült, és ezen a téren neked is van egy nagy előnyöd. Hallottalak már játszani. Tehetséges vagy.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 9:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Remélem, hogy ez a nyilvánvaló teher, amit jelentek a számára átalakul valami mássá, mert azért én sem rajongok azért, hogy valakinek a nyakába akaszkodjak, ha az nem kívánja a társaságomat, vagy éppenséggel elutasító velem szemben. Bár talán mégis van rá esély, ahogy jobban belegondolok, vagy ahogyan Elijah-ra pillantok, hiszen mintha szórakoztatná egy icipicit a jelenlétem. Bevallom őszintén, hogy amilyen hevesen próbálja mindezt titkolni, egy apró reményt ad nekem, hogy talán ez az egész, amit most nagy nehezen próbálunk itt kialakítani Marcel akaratoskodása miatt még a végén valami jóra fordulhat. Hátha meglátjuk az alagút végén mindketten a fényt, habár még félünk belelépni, hiszen a sötétsége, szinte mindent felemésztően rideg. Mégis, miután beléptünk csak akkor tapasztaljuk meg igazán a keserűségét, vagy éppenséggel pont az ellenkezőjét és lehetőségünk nyílik a napos oldalát meglátnunk, és átélnünk.
Nem mondhatnám azt, hogy a vámpírok ugrálnának örömükben, ha egy eredeti közelében kellene lenniük. Mármint a legtöbben Klaus-ról hallottak és nekik ez épp elég ahhoz, hogy ne akarjanak belecsöppeni egy kiváltságos helyzetbe, mint jómagam. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem érdekelné őket, hogy miért pont én, szóval.. Tökéletes megértem a helyzetet. – Élek a lehetőséggel és kényelemben helyezem magam az egyik kanapén és amolyan melléktevékenységként játszadozni kezdek az ujjaimon lévő gyűrűkkel.
Átveszem tőle a whisky-t egy köszönömmel párosítva, már nem mintha lett volna választásom, hiszen mondhatni belenyomta a kezembe, de amúgy sem utasítottam volna el. Nem vagyok és nem is voltam a közelében sem az alkoholizmusnak, de egy italt soha nem tudnék megvetni. A helyzetet tekintve meg még úgy sem. – Mikor jutunk el a lézerkard szintjére? – Tudom, hogy teljesen nevetséges utalás, de előfordul, hogy egyszerűen csak nem tudom visszafogni magamat. Na, jó az esetek többségében képtelen vagyok magamban tartani dolgokat, aminek a gondolata felüti magát a fejemben. Ami a szívemen, az a számon. Lehet, hogy megbánom, de inkább bánjam meg, hogy kimondtam, minthogy nem. – Képes vagyok tiszteletet mutatni feléd, ha nem tekintesz úgy rám, mint egy púpra a hátadon. – Lehet, hogy kimondják, hogy tiszteld az idősebbet, vagy éppen a magasabb rangú személyt, de mégis mi a fenéért tisztelném, ha ő semmibe vesz? Vagy, ha valamilyen módon egy kicsit is lenéz. Szerintem mindenki megérdemli, hogy kölcsönösen tiszteljék, másképpen mi értelme van?



©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 8:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Nos, sokféle viselkedési formára számítottam, de a pimasz hangra nem. Meglepődtem ezen, de természetesen palástoltam. Sőt, egy apró, szemmel alig látható mosoly jelent meg az ajkaimon, miközben magamban levontam a konzekvenciákat. Már értem, Marcel miért akarta rám bízni ezt a lányt. Ő legalább olyan lobbanékony és forrófejű, mint Niklaus, és gyanítom, egy egyszerre újonc, és pimasz lánnyal nem nagyon tudna mit kezdeni. Én viszont értem, mi az ifjú Gia mozgatórugója. A félelem. Ezt láttam ezer éven keresztül az öcsémen, ezt látom sokszor a mai napig Hayley viselkedésében is. A félelem az, ami megvadítja az embert. A félelem, és bizonytalanság az, ami elviselhetetlen, és ilyenkor - ahogy a régi mondás tartja - a legjobb védekezés a támadás. És mivel az elmúlt hosszú hónapokat az öcsém lányával várandós farkaslány mellett töltöttem, elég jól megedződött az idegrendszerem ahhoz, hogy ne akarjak azonnal megtorolni minden apró pimaszságot. Ha nem így lenne, Hayley ma már apró cafatok formájában tartózkodna csupán a földön.
Közelebb lépek Giához, és belemélyesztem tekintetem a szemeibe. Megrebbennek a pillái, és ebben a pillanatban a lelke mélyébe látok. Rettegés van benne, bizonytalanság, zűrzavar, és szeretetvágy. Legalábbis úgy tűnik. Nem feszegetem a dolgot túlzottan, ez nem annak az ideje. És egyébként is, néha a tettekből többet lehet megtudni, mint a szavakból. A tettek ideje pedig eljött, egy újonc vámpír számára is.
Szó nélkül hagyom hát a nem épp legkedvesebb beköszönő mondatát, sőt, ha figyelmesen néz rám, talán látja a tekintetemben azt az apró szikrát, ami jelzi, hogy némileg szórakoztat is a helyzet.
Csupán egy mozdulattal invitálom beljebb, aztán lassan elsétálok az italos szekrényig.
- Helyezd magad kényelembe - fordulok aztán újra felé. - Nyilván Marcel neked ugyanúgy vázolta az ittléted okait, ahogyan nekem is. Remélem megbocsátod, ha nem az ő házában akartam találkozni veled, de úgy gondoltam, jobb, ha nem teszlek ki annak a belső viszályt okozható ténynek, ami megfordulna a többi vámpír fejében, hogy te miért vagy kissé különleges - töltök neki egy pohár whiskyt, aztán odasétálok, a kezébe nyomom, és magam is helyet foglalok, szemben vele. - Tisztában vagyok vele, hogy a tanár, a mentor szerepét fogom játszani melletted, és nem zárkózom el a feladat elől. Ugyanakkor ki is használom az alkalmat, hogy megkapd a mai nap első leckéjét. Noha az őszinteséged üdítő és becsülendő, mindig és minden körülmények között tisztelj kissé jobban egy Ősit - dőlök hátra, és figyelmesen fürkészem. Tény, hogy eddig úgy gondoltam, kb úgy kell nekem ez a lány, mint szívembe egy tölgyfa karó, most viszont kissé átértékelem a jelentétét. Érdekel az ifjú Gia. Talán azt hiszem, ez a legtalálóbb szó.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Keresem :
i already got him
Kedvenc dal :
paint it, black Δ
Tartózkodási hely :
new orleans Δ
Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 1:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah
Őszintén nem értem, hogy Marcel, miért akar engem jóformán letolni Elijah torkán. Egyértelműen nem ugrik ki a bőréből, hogy a nyakába akasztottak. Persze ez a fajta negativitás, ami az első, és egyetlen találkozásunk során szinte kézzel volt tapintható az én kedvemet is valahova a föld alá dobta. Most haragudhatnék Marcel-ra, amiért engem nem vesz egyenesen a szárnyai alá és tanítja meg nekem, hogy mivel is jár, úgy igazán vámpírnak lenni. A vérszomjam még mindig képtelen vagyok uralni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem is lehetne nehezebb ennél már. Nem ugrok rá minden szembejövőre, de azért nem olyan könnyű türtőztetni magamat, mint azt bárki gondolná.
Megtehetném, hogy keresek valakit, akinek nem kell mondhatni könyörögni, hogy kezdjen velem valamit. Bár eddig még csak egy visszautasításban volt részem. Az is lehet, hogy Marcel-nek igaza van és Elijah beadja a derekát. Talán pontosan azért kerülgetem újra és újra azt az épületet, amiben jelenleg tartózkodik. Nem is igazán a vérszomj tompítása hajt. Egyetlen dolog van, amire őszintén vágyom. Hogy újra képes legyek játszani.. Nem tudom mennyire esetlennek kellene tűnnöm, vagy kétségbeesettnek ahhoz, hogy egy kicsit megessen rajtam a szíve és végre úgy határozzon, hogy eljött az ideje, hogy tanuljak valamit. Nem valaki mástól, hanem tőle. Nem akarok én lenni a kiválasztott vagy ilyesmi. Nincs szükségem arra, hogy babusgassanak, de nem vagyok ostoba. Beismerem, ha szükségem van segítségre és ez most határozottan egy olyan pillanat, amikor őszintén el kellene nekem egy kis segítség. Kitől tanulhatnám meg a vámpírlét összes oldalát, ha nem attól, aki az elsők között élvezheti ezt az életformát?
Nem lopakodom, de azért nem is vágom a földhöz a lábamat minden egyes lépésnél. Tisztában vagyok vele, hogy már szerintem kilométerekről érezte, hogy a közelben vagyok. Már, ha egyáltalán érdekelte a jelenlétem. – Nem éppen. – Kicsit beljebb lépkedek, majd összefonom a karomat a mellkasomon. – Szóval, akkor lényegében megszánsz az egy évezrednyi tudásoddal? – Lehet, hogy nem így kellene beszélnem vele, mert mégis egy eredeti vámpír, de ha valaki anélkül ítél el engem egy púpnak a hátán, hogy igazából rám nézne, vagy egy szót is váltana velem az nem éppen kellemes.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 25, 2015 4:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Leteszem a kabátomat egy szék támlájára, kissé széjjelebb húzom az ablakokat borító sötétítőfüggönyöket, aztán miközben meglazítom zakóm gombját, kibámulok a városra. Legalábbis arra az apró részére, amit látok innen.
Különös volt új otthonban élni a régi Mikaelson ház helyett. Ez a hely némileg egyébként is alatta maradt annak a színvonalnak, amelyhez évszázadok alatt hozzászoktam, és amit el is vártam. De egyet már megtanultam: egy vámpír mindig alkalmazkodjon a körülményekhez. Még egy Ősi is, mint én. Nem mellesleg úgy tűnik, az öcsémnek csakugyan szándékában áll mindenkit elűzni maga mellől. Visszavette a régi házat, jogos örökségünket, igaz. De lassan úgy fog járkálni az évszázados falak között, magányosan, akár egy kísértet. Marcelt elűzte a folyó túloldalára, Hayley amikor csak teheti, elmenekül a mocsárba, a sajátjai közé. Bekah a világ ki tudja melyik részén jár Hope-al, és most jobbnak láttam magam is, ha Klaustól némileg távolabb rendezem be az életteremet. Nem volt ínyemre a tény, hogy az öcsém városfoglaló - ahogy ő nevezte roppant sajátságosan: városrendező - és a gyász köntösébe bujtatott őrültségeiben részt vegyek. Foglaljuk vissza a várost, vegyük át újra a jogos örökségünket, és alkotásunkat? Rendben, legyen. De a megvalósítást illetően más és más az elképzelésünk. Az enyém mondjuk úgy, kevésbé véres, mint az öcsémé. Itt, a kissé puritán módon berendezett falak mögött legalább zavartalanul átadhattam magam a gondolatoknak, és a felkészülésnek.
Igaz is, felkészülés. Képtelen voltam megérteni - pedig általában belelátok az emberek veséjébe - hogy Marcel miért köti annyira az ebet a karóhoz abban a kérdésben, hogy én legyek a mentora a legújabb "felfedezettjének". A kis hegedűvirtuóz friss vámpír... Gia, azt hiszem, így hívják. Sosem kedveltem a tanári szerepet, Marcel nevelését is ezért bíztam főképpen Niklausra. Most pedig addig duruzsolt a fülembe ez a kis ex-rabszolga kölyök, míg be nem adtam a derekamat, és beleegyeztem, hogy megtanítom Giát arra, amit tudok. Nem csupán a harcra, hanem a vérszomj elfojtására is. Nos, ha belegondolok, a dolgok ezen részét illetően megértem Marcel kérését. Bármennyire is higgadtnak tűnt sokszor, rajta túlságosan is meglátszott az öcsém nevelése. Ugyanoly makacs, konok, fafejű és lobbanékony tudott lenni, akár Klaus. Az ifjú Gia talán mégis jobban jár velem.
Mintha csak a gondolat hatására történt volna, az ajtóban megjelent egy árnyék. Csak a szemem sarkából láttam a mozgást, de az illatot felismertem volna ezer közül is. Pedig eddig mindössze egyszer éreztem...
- Isten hozott, Gia - fordulok sarkon, és belenézek a mélybarna szempárba. - Fáradj beljebb. Bocsásd meg a kissé primitív körülményeket, de sajnos... - vonok vállat, jelezve, hogy momentán erre kényszerültem. - Bár gyanítom, nem házavatóra jöttél.
Vissza az elejére Go down

avatar

Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 25, 2015 4:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Vissza az elejére Go down
 

Elijah új otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-