A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Elijah új otthona


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
i'm cool for now Δ
† Kedvenc dal :
paint it, black Δ

† Tartózkodási hely :
new orleans Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 02, 2015 11:34 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Megnyert magának mindössze azzal, hogy azt mondja lehetséges. Miért is hazudna ilyesmiről? Plusz, nem hiszem, hogy minden vámpír képtelen lenne játszani valamilyen hangszeren. Ez talán csak az én saját hátulütőm. Az átváltozásom egy kellemetlen következménye, ami nem örökre szól. Meg is vesznék, ha a zene nélkül maradnék. Persze a világban továbbra is jelen lenne. A fülemet kényeztetnék, az édes, vagy éppenséggel szenvedélyes dallamok, de mindig a szívembe szúródna egy-egy tőr, amikor ráeszmélek arra, hogy én már soha nem leszek képes így játszani. De, ha van rá esély, lehetőség, hogy ez újra az enyém lehessen, akkor nem akarok várni. Egyenesen fejest akarok ugrani ebbe az egészbe, hogy újra egésszé válhassak és ne csak egy hátrahagyott maradék legyek. Nem lehet az, hogy végre megkapom az illettől, amire mindig is vágytam, egy családra, ahol számítok. Most pedig megfoszt attól, ami miatt egészen idáig képes voltam kitartani. Ez annyira nem fair. De küzdeni fogok azért, ami az enyém. Ahogyan mindig is tettem.  
Pedig, ha őszinte akarok lenni megnéztem volna, hogyan is bánsz egy hangszerrel. – Lehetséges, hogy ezer év után már könnyedén ráérezne a nyitjára anélkül, hogy tanulnia kellene és, ha tényleg így lenne, ha ő képes lenne, míg én nem.. Hát maradjunk annyiban, hogy jobb, ha nem ad most nekem egy magánkoncertet.
Kezemet a kezébe helyezem, majd felállok és követni kezdtem őt amerre megy, de közben végig odafigyelek arra, amit mond, mert azt hiszem az lesz a legjobb, ha mindezt a fejembe vésem, olyan erősen, hogy semmi ne irthassa ki onnan.
Visszakaphatom a régi önmagam. Csak ennyit kellett hallanom. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, és meg kell küzdenem érte. Most, mikor már kezdtem elhinni, hogy véget ért a küzdelem az életemben és elértem arra a pontra, hogy már csak élveznem kell. – Nem mondhatnám, hogy fekete öves karate bajnok lennék, de azt sem, hogy elsírom magam, ha letörik a körmöm, vagy valami balul sül el.. Verekedtem, már, de nem mondhatnám, hogy rendszeresen és, hogy abban volt valami rendszer, amit csináltam. – Ritka volt, hogy bajba kerültem. Legalábbis ennyire mélyre bele a bajba, de akkor sem kellett félteni, mert megtaláltam a kiutat a helyzetből.



©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Néma csendben figyelem Giát, igyekszem kitalálni a gondolatait. Arcán az érzelmek úgy változnak mint a fény, és az árnyék. Reménykedés,  bizakodás, félelem és tartózkodás egyesülnek a vonásain, és elmélázó tekintettel mered önmaga elé. Azt hiszem, rátapintottam a gyenge pontjára. Ő is művész, akár az öcsém. Niklaus, legyen bármilyen fafejű és vérszomjas is, alighanem elvesztene egy darabot önmagából, ha többé nem festhetne. Ilyesmit érezhet most ez a lány is. Reményt kapott arra, hogy valamit, amiről már úgy hitte, végérvényesen elvesztette, visszaszerezzen. Ezért a célért pedig képes lesz átmenni bármin, tűzön-vízen is akár. Ez az eltökéltség pedig nemcsak jó tulajdonság, de a jövőben még hasznunkra is lehet. Az enyémre, meg az övére egyaránt. Mindenesetre kissé szélesebben elmosolygom magam, mert a kíváncsi, mégis félelemmel átitatott viselkedése erőteljesen egy macskára emlékeztet, amelyik igyekszik körbetáncolni a túl forró ételt. Csábító, de még mennyire... csak elérhetetlen. Legalábbis pillanatnyilag még az.
- Nos, ha úgy gondoltad, magam is hangszert ragadok, hogy a saját példámon keresztül inspiráljalak téged, akkor azt kell mondanom, tévúton jársz - csóválom a fejem. - Nem játszom egyetlen hangszeren sem. Ezer év alatt soha nem érdekeltek, nyilván most sem fogom elkezdeni. Ugyanakkor mindennél jobban élvezem a festészetet, a zenét, de csak - úgymond -  műkedvelő szinten - állok talpra, aztán körbejárom a fotelt, majd kinyújtom a kezem. Várakozásteljesen tekintek rá, jelezvén, hogy várom, hogy csatlakozzon hozzám.
- Hogy hol fogjuk elkezdeni? Mindenhol - válaszolom, miközben a szoba közepére vezetem. - Mentálisan, és fizikailag is. Megteremtjük az egyensúlyt. Megmutatom neked, hogy a világod nem is lett olyan más, de hogy ennek a különbözőségnek szépségei is vannak. Amint minden rendben lesz idebenn, és itt is - érintem meg ujjammal finoman először a homlokát, majd a jelképesen a szívét - újra az leszel, aki voltál. Gia, az elhivatott, és tehetséges művész. Ötvözve egy harcos bátorságával és erejével. Nem mondom, hogy már holnap képes leszel újra hegedűt fogni, de ha jól haladunk, hamarosan eljön a pillanat. Csak bíznod kell bennem, és hallgatnod rám - dobom le a zakómat, és felgyűröm az ingem ujját.
- Verekedtél már valaha? Volt olyan az életedben, amiért harcolnod kellett? - pillantok fel futólag a mandzsettámról a szemébe nézve.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
i'm cool for now Δ
† Kedvenc dal :
paint it, black Δ

† Tartózkodási hely :
new orleans Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 7:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

- Hát, hiszed vagy sem nem történelem leckéért jöttem. – Nekem már az is bőven elég, hogy hallottam az eredeti családokról. Éppen elég lenne ahhoz, hogy távol tartsam magam tőlük és ne akarjak a közelükbe férkőzni mégis itt vagyok én. Várom, hogy az egyikük a mentorommá váljon. Mondjuk, amíg a saját szememmel nem látom, hogy mi károm származhatna ebből addig nem is fogok meghátrálni. Mondhatjuk azt is, hogy idejöttem, hogy játszadozzak a tűzzel. Lehet, hogy a végén megégetem magam, de az is előfordulhat, hogy a lehető legjobban fogok kijönni a helyzetből. Soha nem láthatjuk előre a jövőnket. Legalábbis nem teljes egészében. Igazából abban sem vagyok biztos, hogyha lenne alkalmam a jövőmet látni magam előtt, hogy beleselkednék a kis résen, ami mindent elmond, hogy jelen állapot szerint mi a sorsom. De azt minden egyes döntésünk megváltoztatja. A jövő sosem állandó. Ahogyan semmi sem.
Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki előtt éppen most húzták el a mézes madzagot és bármilyen csapdába képes lenne belevetni magát csak azért, hogy egyetlen egyszer megfoghassa azt. A kezében tartva pedig megvizsgálhassa, hogy mégis miért olyan érdekes, de minél közelebb kerülne hozzá, annál gyorsabban távolodik, és végül eltűnik a semmiben. Ezért sem nyúlok szinte rögtön utána, hiszen tudom, ha megteszem, akkor eltűnik, és soha többet nem látom. De a szememben ott csillog a remény és a vágyakozás aziránt, hogy megtanuljak újra játszani. Nem akarom elveszíteni önmagamnak egy ilyen fontos részét és, ha ő képes engem megtanítani arra, hogy újra játsszak.. Hát nincs olyan kihívás, vagy legyen szó bármiről, ami az utamba állhatna. – Talán csak még egy. Mégis, hogyan tudsz segíteni abban, hogyan tanuljak meg újra játszani? Mármint nem megsérteni akarlak, csak tényleg érdekel. – Ezer év alatt sok minden történhetett. Hát miért ne akadhatna a kezei közé több hangszer is? Szükségem van a tapasztalatára, amit ezer éven keresztül gyűjtögetett és lehet, hogy nem volt a legkönnyebb menet, de végül is örülök annak, hogy Marcel engem választott arra, hogy megadjon Elijah-nak valamit, amit vele kapcsolatban kihagyott. – De, akkor hol is fogjuk elkezdeni ezt az egészet? Harc, vérszomj, vagy.. igézés? – Meg kell mondanom, hogy a zenén kívül talán még ez az, ami engem igazán érdekel. Hogyan irányítsam valaki másnak az elméjét. Mert nem tudom más szavakkal illetni ezt. Mondjuk nem is az számít, hogy miképpen nevezzem, hanem miként sajátíthatom el.



©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 6:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5


- Bocsáss meg, de nem azért vagyunk itt, hogy a családom sötét múltját kiterítsem, és hogy tagjairól elmekórtörténeti véleményt állítsak fel - emelem fel a kezem kissé elutasítóan, jelezve, hogy ezt a témát hanyagoljuk. A családom rám tartozik, senki másra. Az én vállamat nyomja ezer éve ez a különös kötelék, amelynek jóvoltából láthatatlan lánc fűzött minket össze. Örökkön és örökké.
Viszont kissé meglepve felvonom a szemöldökömet, mikor azt mondja, már nem tud játszani. Különös dolog, még nem nagyon tapasztaltam ilyesmit. Niklaus már gyerekként is festett és faragott, nála zökkenőmentesen folytatódott ez a tevékenység az után is, hogy változtatott a táplálkozási szokásain, fogakat növesztett,  és ráállt a vérivásra.
- Nos, ez meglehetősen szokatlan - támasztom ujjaimat az ajkamhoz. - Úgy értem, a vámpírrá válással felerősödnek bizonyos jellemvonások és tulajdonságok. Bár talán itt kell keresni a nyitját annak, vajon miért érzed magad lebénulva a hegedűd társaságában - veszem kézbe újra a poharat, és elmerengve körbeforgatom, csodálva a whisky aranyba hajló karamellszínét.
- Számunkra ez más - mondom aztán lassan, elgondolkodva. - Az érzékek tapasztalása megváltozott. A harmónia, a ritmus, a hangok... Kiélesedett érzéseinkkel már mások vagyok, mint emberi mivoltunkban. Halandó esze ezt fel nem foghatja. Gyorsabban mozgunk, élesebben halljuk a hangokat. A csendek hosszabbak, és mélyebbek. Egyszerűen csak minden megváltozott a számodra, mert úgy érzed, most látsz először színeket, és most hallasz először hangokat. És ott vannak az érzelmek, amikkel képtelen vagy mit kezdeni. Elég nehéz ezt szavakkal kifejezni... de elég, ha érzed. Hiszen nyilván tökéletesen tisztában vagy vele, miről beszélek, mert ott játszódik le minden benned - mutatok a mellkasa tájékára. - A zenét, az önfeledt örömöt, amit átéltél játék közben, képes vagy újra megtanulni, ha rendet teszel a téged ért összhatások zűrzavarában. Én tudok segíteni benne. És ha már itt tartunk, a válaszom a kérdésedre, hogy miért gondoltam meg magam, nagyon is egyszerű. Mert nem akarom, hogy olyan nehéz utat járj be, mint amilyet nekem kellett évszázadokon át. Ennyire kézenfekvő az egész. Elégedett vagy a válasszal, esetleg van még kérdésed, vagy áttérhetünk a dolgok lélektani részéről a tettekre?
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
i'm cool for now Δ
† Kedvenc dal :
paint it, black Δ

† Tartózkodási hely :
new orleans Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 2:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Szóval most azt akarod mondani, hogy a családod egyetlen sötét foltja Klaus lenne? Mert azért eléggé hihetetlen, hogy ezer év alatt egyikőtök sem esett át a ló túloldalára. – Nem egy történet kering körbe a világon és Marcel-től is volt lehetőségem megtudni egy-két dolgot. Elsőként rögtön ott van Mikael, aki a saját fiára vadászik. Na, jó Klaus nem teljesen a fia, de azért ez nem mondható egy teljesen épp tettnek, de nem az én dolgom az, hogy eldöntsem ki a jó a családban és ki nem. Ezer év alatt rengeteg dolog történhetett velük, amik megváltoztatták egykoron ártatlan lelküket, ami mostanra már tökéletesen a homályba veszett. Ezer évnyi öröm és veszteség. Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges ennyi év után megőrizni a teljes józanságot. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen elgörbült már számukra a vonal és, amit normálisnak gondolnak az igazából a közelében sincs a normálisnak.
Örülök, hogy ezt tisztáztuk. De, ha nem túl nagy kérdés, akkor elárulnád nekem, hogy mégis mi vett téged arra rá, hogy meggondold magad? Úgy értem, miért vállaltad most mégis el azt, hogy ennyit fáradozol velem? Mi változott? – Tényleg nem tudom mi ez a hirtelen változás, de abban sem vagyok biztos, hogy ténylegesen akarom hallani a választ, de most már eszem ágában nincs visszavonni a kérdésemet. Mondjuk az, hogy feltettem még nem egyenlő azzal, hogy válasszal is meg fog jutalmazni. Pedig a kíváncsiság most még jobban furdalja az oldalamat, mint eddig valaha.
Hát, ha ez valamit számít, akkor nem hiszem, hogy valaha is hallani fogsz újra. Mióta átváltoztam egyszerűen nem tudok játszani. Valahogy nem megy. – Nem tudom, hogy ebben képes nekem segíteni, vagy ez olyasvalami, amit örökre elveszítettem. Pedig a zene hatalmas része volt a világomnak, a lelkemnek, önmagamnak. Teljesen nem veszítem el, hiszen hallom, ahogyan körülöttem játszanak, de az koránt sem olyan, mintha én magam venném a kezembe a hegedűmet és kizárva a világot válnék vele eggyé. Hiányzik. De a kezeim meg vannak kötve, mert akárhányszor megpróbálom, hogy talán most újra képes leszek ráérezni kedvemet veszítem és egyre közelebb érek arra a pontra, amikor már nem is igazán akarom megpróbálni, hiszen kénytelen vagyok elismerni, hogy egyáltalán nem javulok.


©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 27, 2015 10:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
- Amit a vámpírok az öcsémről hallottak, nyilván megalapozza a távolságtartás vágyának a gondolatát - válaszolom végül kimérten. - És ezt teljes mértékben képes vagyok megérteni. Bár nem szeretném, ha kizárólag Niklaus egyszerre beszámíthatatlan és kiszámíthatatlan viselkedése alapján ítélnéd meg mondjuk a családunk többi tagját. Vagyunk néhányan, akik jobban preferáljuk azt a viselkedést, ami megüti az épeszűség szintjét - kortyolok bele a whiskybe, aztán halványan elmosolygom magam. Ennek a lánynak aztán tényleg jól felvágták a nyelvét.
- Nincs szükség lézerkardra. Abban a percben, hogy megtanulsz harcolni, igazán jól küzdeni, önmagad veszélyesebb leszel bármilyen fegyvernél. Te magad leszel a tökéletes fegyver - válaszolom. - És csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és mivel a pimaszságod egyszerre bátor és botor cselekvés, cserébe én is őszinte leszek veled. Csakugyan nem vágytam tanítványra, mások mentorálása nem tartozik a kedvenc cselekedeteim közé. Ugyanakkor tudom, mi munkál benned. Bizonytalanság, határozatlanság, félelem. Nem találod a helyed az új világodban, és ez érthető. Ráadásul tudom, milyen ebben a cipőben járni. Én pedig segíteni szeretnék neked ebben - teszem le a whiskyt, és ültömben előre dőlök.
- A félelem normális, és természetes tényező. Ahogy a vérszomj is, és noha most úgy érzed, beleragadsz saját érzelmeid zűrzavarába, a helyzet sokkal könnyebb, mint ahogy gondolnád. Minden megtanulható, minden kontrollálható. Olyan életet és hatalmat kaptál most a kezedbe Gia, amit még fel sem tudsz fogni. A második lecke: élj ezzel a hatalommal és erővel, de ne élj vissza vele. Ha megtalálod ezt az egyensúlyt, sokkal könnyebb lesz minden - lazítom meg a nyakkendőmet. - Egyébként szerencsés vagy. Láttam már az öcsémen, mit képes kihozni valakiből az átváltozás folyamata. Niklaus a művészetbe menekült, és ezen a téren neked is van egy nagy előnyöd. Hallottalak már játszani. Tehetséges vagy.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
i'm cool for now Δ
† Kedvenc dal :
paint it, black Δ

† Tartózkodási hely :
new orleans Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 9:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah

Remélem, hogy ez a nyilvánvaló teher, amit jelentek a számára átalakul valami mássá, mert azért én sem rajongok azért, hogy valakinek a nyakába akaszkodjak, ha az nem kívánja a társaságomat, vagy éppenséggel elutasító velem szemben. Bár talán mégis van rá esély, ahogy jobban belegondolok, vagy ahogyan Elijah-ra pillantok, hiszen mintha szórakoztatná egy icipicit a jelenlétem. Bevallom őszintén, hogy amilyen hevesen próbálja mindezt titkolni, egy apró reményt ad nekem, hogy talán ez az egész, amit most nagy nehezen próbálunk itt kialakítani Marcel akaratoskodása miatt még a végén valami jóra fordulhat. Hátha meglátjuk az alagút végén mindketten a fényt, habár még félünk belelépni, hiszen a sötétsége, szinte mindent felemésztően rideg. Mégis, miután beléptünk csak akkor tapasztaljuk meg igazán a keserűségét, vagy éppenséggel pont az ellenkezőjét és lehetőségünk nyílik a napos oldalát meglátnunk, és átélnünk.
Nem mondhatnám azt, hogy a vámpírok ugrálnának örömükben, ha egy eredeti közelében kellene lenniük. Mármint a legtöbben Klaus-ról hallottak és nekik ez épp elég ahhoz, hogy ne akarjanak belecsöppeni egy kiváltságos helyzetbe, mint jómagam. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem érdekelné őket, hogy miért pont én, szóval.. Tökéletes megértem a helyzetet. – Élek a lehetőséggel és kényelemben helyezem magam az egyik kanapén és amolyan melléktevékenységként játszadozni kezdek az ujjaimon lévő gyűrűkkel.
Átveszem tőle a whisky-t egy köszönömmel párosítva, már nem mintha lett volna választásom, hiszen mondhatni belenyomta a kezembe, de amúgy sem utasítottam volna el. Nem vagyok és nem is voltam a közelében sem az alkoholizmusnak, de egy italt soha nem tudnék megvetni. A helyzetet tekintve meg még úgy sem. – Mikor jutunk el a lézerkard szintjére? – Tudom, hogy teljesen nevetséges utalás, de előfordul, hogy egyszerűen csak nem tudom visszafogni magamat. Na, jó az esetek többségében képtelen vagyok magamban tartani dolgokat, aminek a gondolata felüti magát a fejemben. Ami a szívemen, az a számon. Lehet, hogy megbánom, de inkább bánjam meg, hogy kimondtam, minthogy nem. – Képes vagyok tiszteletet mutatni feléd, ha nem tekintesz úgy rám, mint egy púpra a hátadon. – Lehet, hogy kimondják, hogy tiszteld az idősebbet, vagy éppen a magasabb rangú személyt, de mégis mi a fenéért tisztelném, ha ő semmibe vesz? Vagy, ha valamilyen módon egy kicsit is lenéz. Szerintem mindenki megérdemli, hogy kölcsönösen tiszteljék, másképpen mi értelme van?



©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 8:02 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Nos, sokféle viselkedési formára számítottam, de a pimasz hangra nem. Meglepődtem ezen, de természetesen palástoltam. Sőt, egy apró, szemmel alig látható mosoly jelent meg az ajkaimon, miközben magamban levontam a konzekvenciákat. Már értem, Marcel miért akarta rám bízni ezt a lányt. Ő legalább olyan lobbanékony és forrófejű, mint Niklaus, és gyanítom, egy egyszerre újonc, és pimasz lánnyal nem nagyon tudna mit kezdeni. Én viszont értem, mi az ifjú Gia mozgatórugója. A félelem. Ezt láttam ezer éven keresztül az öcsémen, ezt látom sokszor a mai napig Hayley viselkedésében is. A félelem az, ami megvadítja az embert. A félelem, és bizonytalanság az, ami elviselhetetlen, és ilyenkor - ahogy a régi mondás tartja - a legjobb védekezés a támadás. És mivel az elmúlt hosszú hónapokat az öcsém lányával várandós farkaslány mellett töltöttem, elég jól megedződött az idegrendszerem ahhoz, hogy ne akarjak azonnal megtorolni minden apró pimaszságot. Ha nem így lenne, Hayley ma már apró cafatok formájában tartózkodna csupán a földön.
Közelebb lépek Giához, és belemélyesztem tekintetem a szemeibe. Megrebbennek a pillái, és ebben a pillanatban a lelke mélyébe látok. Rettegés van benne, bizonytalanság, zűrzavar, és szeretetvágy. Legalábbis úgy tűnik. Nem feszegetem a dolgot túlzottan, ez nem annak az ideje. És egyébként is, néha a tettekből többet lehet megtudni, mint a szavakból. A tettek ideje pedig eljött, egy újonc vámpír számára is.
Szó nélkül hagyom hát a nem épp legkedvesebb beköszönő mondatát, sőt, ha figyelmesen néz rám, talán látja a tekintetemben azt az apró szikrát, ami jelzi, hogy némileg szórakoztat is a helyzet.
Csupán egy mozdulattal invitálom beljebb, aztán lassan elsétálok az italos szekrényig.
- Helyezd magad kényelembe - fordulok aztán újra felé. - Nyilván Marcel neked ugyanúgy vázolta az ittléted okait, ahogyan nekem is. Remélem megbocsátod, ha nem az ő házában akartam találkozni veled, de úgy gondoltam, jobb, ha nem teszlek ki annak a belső viszályt okozható ténynek, ami megfordulna a többi vámpír fejében, hogy te miért vagy kissé különleges - töltök neki egy pohár whiskyt, aztán odasétálok, a kezébe nyomom, és magam is helyet foglalok, szemben vele. - Tisztában vagyok vele, hogy a tanár, a mentor szerepét fogom játszani melletted, és nem zárkózom el a feladat elől. Ugyanakkor ki is használom az alkalmat, hogy megkapd a mai nap első leckéjét. Noha az őszinteséged üdítő és becsülendő, mindig és minden körülmények között tisztelj kissé jobban egy Ősit - dőlök hátra, és figyelmesen fürkészem. Tény, hogy eddig úgy gondoltam, kb úgy kell nekem ez a lány, mint szívembe egy tölgyfa karó, most viszont kissé átértékelem a jelentétét. Érdekel az ifjú Gia. Talán azt hiszem, ez a legtalálóbb szó.
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
i'm cool for now Δ
† Kedvenc dal :
paint it, black Δ

† Tartózkodási hely :
new orleans Δ
† Hobbi & foglalkozás :
finding my way Δ



Gianna Calliope ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 26, 2015 1:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

gia & elijah
Őszintén nem értem, hogy Marcel, miért akar engem jóformán letolni Elijah torkán. Egyértelműen nem ugrik ki a bőréből, hogy a nyakába akasztottak. Persze ez a fajta negativitás, ami az első, és egyetlen találkozásunk során szinte kézzel volt tapintható az én kedvemet is valahova a föld alá dobta. Most haragudhatnék Marcel-ra, amiért engem nem vesz egyenesen a szárnyai alá és tanítja meg nekem, hogy mivel is jár, úgy igazán vámpírnak lenni. A vérszomjam még mindig képtelen vagyok uralni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem is lehetne nehezebb ennél már. Nem ugrok rá minden szembejövőre, de azért nem olyan könnyű türtőztetni magamat, mint azt bárki gondolná.
Megtehetném, hogy keresek valakit, akinek nem kell mondhatni könyörögni, hogy kezdjen velem valamit. Bár eddig még csak egy visszautasításban volt részem. Az is lehet, hogy Marcel-nek igaza van és Elijah beadja a derekát. Talán pontosan azért kerülgetem újra és újra azt az épületet, amiben jelenleg tartózkodik. Nem is igazán a vérszomj tompítása hajt. Egyetlen dolog van, amire őszintén vágyom. Hogy újra képes legyek játszani.. Nem tudom mennyire esetlennek kellene tűnnöm, vagy kétségbeesettnek ahhoz, hogy egy kicsit megessen rajtam a szíve és végre úgy határozzon, hogy eljött az ideje, hogy tanuljak valamit. Nem valaki mástól, hanem tőle. Nem akarok én lenni a kiválasztott vagy ilyesmi. Nincs szükségem arra, hogy babusgassanak, de nem vagyok ostoba. Beismerem, ha szükségem van segítségre és ez most határozottan egy olyan pillanat, amikor őszintén el kellene nekem egy kis segítség. Kitől tanulhatnám meg a vámpírlét összes oldalát, ha nem attól, aki az elsők között élvezheti ezt az életformát?
Nem lopakodom, de azért nem is vágom a földhöz a lábamat minden egyes lépésnél. Tisztában vagyok vele, hogy már szerintem kilométerekről érezte, hogy a közelben vagyok. Már, ha egyáltalán érdekelte a jelenlétem. – Nem éppen. – Kicsit beljebb lépkedek, majd összefonom a karomat a mellkasomon. – Szóval, akkor lényegében megszánsz az egy évezrednyi tudásoddal? – Lehet, hogy nem így kellene beszélnem vele, mert mégis egy eredeti vámpír, de ha valaki anélkül ítél el engem egy púpnak a hátán, hogy igazából rám nézne, vagy egy szót is váltana velem az nem éppen kellemes.


©
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 25, 2015 4:48 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Leteszem a kabátomat egy szék támlájára, kissé széjjelebb húzom az ablakokat borító sötétítőfüggönyöket, aztán miközben meglazítom zakóm gombját, kibámulok a városra. Legalábbis arra az apró részére, amit látok innen.
Különös volt új otthonban élni a régi Mikaelson ház helyett. Ez a hely némileg egyébként is alatta maradt annak a színvonalnak, amelyhez évszázadok alatt hozzászoktam, és amit el is vártam. De egyet már megtanultam: egy vámpír mindig alkalmazkodjon a körülményekhez. Még egy Ősi is, mint én. Nem mellesleg úgy tűnik, az öcsémnek csakugyan szándékában áll mindenkit elűzni maga mellől. Visszavette a régi házat, jogos örökségünket, igaz. De lassan úgy fog járkálni az évszázados falak között, magányosan, akár egy kísértet. Marcelt elűzte a folyó túloldalára, Hayley amikor csak teheti, elmenekül a mocsárba, a sajátjai közé. Bekah a világ ki tudja melyik részén jár Hope-al, és most jobbnak láttam magam is, ha Klaustól némileg távolabb rendezem be az életteremet. Nem volt ínyemre a tény, hogy az öcsém városfoglaló - ahogy ő nevezte roppant sajátságosan: városrendező - és a gyász köntösébe bujtatott őrültségeiben részt vegyek. Foglaljuk vissza a várost, vegyük át újra a jogos örökségünket, és alkotásunkat? Rendben, legyen. De a megvalósítást illetően más és más az elképzelésünk. Az enyém mondjuk úgy, kevésbé véres, mint az öcsémé. Itt, a kissé puritán módon berendezett falak mögött legalább zavartalanul átadhattam magam a gondolatoknak, és a felkészülésnek.
Igaz is, felkészülés. Képtelen voltam megérteni - pedig általában belelátok az emberek veséjébe - hogy Marcel miért köti annyira az ebet a karóhoz abban a kérdésben, hogy én legyek a mentora a legújabb "felfedezettjének". A kis hegedűvirtuóz friss vámpír... Gia, azt hiszem, így hívják. Sosem kedveltem a tanári szerepet, Marcel nevelését is ezért bíztam főképpen Niklausra. Most pedig addig duruzsolt a fülembe ez a kis ex-rabszolga kölyök, míg be nem adtam a derekamat, és beleegyeztem, hogy megtanítom Giát arra, amit tudok. Nem csupán a harcra, hanem a vérszomj elfojtására is. Nos, ha belegondolok, a dolgok ezen részét illetően megértem Marcel kérését. Bármennyire is higgadtnak tűnt sokszor, rajta túlságosan is meglátszott az öcsém nevelése. Ugyanoly makacs, konok, fafejű és lobbanékony tudott lenni, akár Klaus. Az ifjú Gia talán mégis jobban jár velem.
Mintha csak a gondolat hatására történt volna, az ajtóban megjelent egy árnyék. Csak a szemem sarkából láttam a mozgást, de az illatot felismertem volna ezer közül is. Pedig eddig mindössze egyszer éreztem...
- Isten hozott, Gia - fordulok sarkon, és belenézek a mélybarna szempárba. - Fáradj beljebb. Bocsásd meg a kissé primitív körülményeket, de sajnos... - vonok vállat, jelezve, hogy momentán erre kényszerültem. - Bár gyanítom, nem házavatóra jöttél.
Vissza az elejére Go down


Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=Evesz3tyrgM
Grizfolk - The struggle
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Niklaus visszatartása az őrültségeitől



Elijah Mikaelson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 25, 2015 4:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 11:15 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Vissza az elejére Go down
 

Elijah új otthona

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Palmwoods - a jövő hírességeinek otthona
» Shan és Wade otthona

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-