Share | 

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 26, 2015 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


angie & mark
Arra vártam, mikor fog hátat fordítani nekem, hogy így jelezze, elege volt a társaságomból, mehetek utamra. Vagyis inkább fel voltam készülve egy e fajta királynői kivonulásra, ami jellemző volt Angie-re, legalábbis azokban az időkben, amikor megismerkedtünk soha nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint megunta a beszélgetést és ennek a viselkedésében is megmutatkoztak a jelei. Ez volt az egyik legjobb tulajdonsága: nem köntörfalazott, attól függetlenül, hogy egyáltalán nem volt nyitott könyvnek nevezhető tudni lehetett, ha elege volt valamiből. A világért sem akartam felzaklatni, mégis úgy tűnt, sikerült kihoznom a sodrából és igencsak meglepett, hogy megrepesztette az általa felállított és őt állandóan körülvevő kőfalat. Régen szó nem volt már arról, hogy előttem karótnyelt boszorkányként mutatkozott volna, akit nem lehet megtörni, sőt, ha a villám belecsapna, akkor ő visszaküldené azt az égbe, ám szó, mi szó, nem számítottam akkora kirohanásra a mai napon, ami a tükröket is leveri a falról. Főleg, hogy ugyan lehet, hogy öregedő fejjel már nem emlékeztem minden egyes szavamra, tudtommal semmi olyat nem mondtam, aminek következményeképpen ordítania kellett volna. Azon kívül, hogy elkezdtem piszkálgatni a farkas-témát, mert hát tény, hogy mióta ismertem Angie-t, azóta nem láttam közel engedni magához senkit egy bizonyos értelemben, amit nem értettem abból a szempontból, hogy egy gyönyörű, erős, határozott, kissé néha labilis, de egyébként istennői tulajdonságokkal megáldott nő állt velem szemben, akárhányszor találkozót beszéltünk meg.
- Ma valamiért többet beszélsz rébuszokban, mint eddig valaha. – Jegyeztem meg elkapva jeges tekintetét, amely egyáltalán nem jelezte, hogy a testtartása némileg fellazult és viszonylag nyugodtabban vette a levegőt, a hiszti kezdett eltűnni az atmoszférából. Kezdtem egyre jobban ráncolni a homlokom, idegesített, hogy nem tudtam mi van ezzel a nővel. A mai nap túlságosan is ingadozó volt, az eddiginél is kiszámíthatatlanabb, arról nem is beszélve, hogy semmilyen rendszert nem alkalmazott, ami jellemző lett volna rá.
- Akkor kiért aggódsz? – Kérdeztem rá egyenesen, felé fordulva, le sem véve róla a szemeimet. A kezét birizgálta, baj lehetett. Csakhogy nem akartam annyira belefolyni, hogy nekem ugorjon, ettől függetlenül érdekelt, mi nyomaszthatta.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Nem olyan voltam, mint amilyennek sokan hittek. Az anyatermészet furcsa "humorral" áldott meg, és az évek felruháztak olyan páncéllal, ami szinte mindent lepergetett rólam. Egyeseknek ellenszenves voltam, régebben épp ezért szívesen égettek volna meg máglyán. Akkoriban egy érős, határozott személyiség veszélyes volt, ha nő birtokolta. Most pedig visszataszító egy idő után a kiismerhetetlenség. Sajnos, ez velem öregedett, s öltött egyre komolyabb formát. Lett egyre inkább az életem, a lényem része, mint amennyire kezdetekben magaménak akartam tudni. Viszont Mark nem akart úgy megfejteni, ahogy mások. Azt viszont kétlem, hogy a hangulatváltozásaim és az olykor rám törő viselkedésformát, mely egyszerre lekezelő és rideg, elviselte volna sokáig. Ilyenkor jött az a rész, hogy távoztam a szobából, és hagytam, hogy bármilyen vendék kikísérje magát. Most viszont sem a szobából nem akartam távozni, sem a társaságából, mert akkor megbolondultam volna. Ez pedig most hátrányommá lett, mert olyasmi futott át arcomon, ami szépen megbújhatott volna bennem még egy darabig. Hittem, hogy nem vette észre, tudtam, hogy egyenesen kisütöttem vele szemeit. Kire voltam tulajdonképpen féltékeny a magam korával? Próbálom összeszedni vonásaim, de felülkerekedik rajtam jó pár percre az a nő, akinek érző, dobogó szíve van, és nem az üzletelés tölti ki a napjait.
-Legalább őszinte vagy.-a szavak -ellentétben előbbi viselkedésemmel-, olyan semmitmondóan hatnak, mintha nem is lenne tartalmuk. A lehető legnagyobb közönyösséggel próbálom őket kimondani, miközben nyelvemre kell harapnom, hogy sikerüljön, és egy pillanatra gyermeteg érzés kerít hatalmába, amitől toporzékolhatnékom lehetne. Érzem, ahogy bal szemem alatt a bőr meg-meg mozdul, rándul párat. A testem évszázadok óta először esik ki abból a megszokott, nyugodt és kiegyensúlyozott külsőből, amiben élt, ami a legkisebb jelét sem mutatta semmi nemű zavarodottságnak vagy érzésnek. Most viszont érzelmek hada rombolta le a felépített kártyavárat, ami én magam voltam.
Muszáj visszatalálni magamhoz, és minden próbálkozásom sikeres lehetne, ha nem zökkentene ki ismét megint, aminek a vége egy olyan kirohanáshullám lesz,amit gyanítom sem ő, sem más nem látott még. Régebben sűrűn előfordult velem, hogy a dolgozószobám falai között el-el törtem ezt-azt, de egyedül voltam olyankor, elrejtve a kíváncsi szemektől gyengeségem és dühöm. Most viszont úgy fordulok felé, hogy szinte a házat omlasztom rá, mit sem törődve, hogy a valószínű elméjében élő kemény nő képét darabokra törtem, és helyére egy zavarodott nő alakja költözhetett be. Ez is dühíteni kezdett, de leírhatatlanul.
Mellém lép, és bár testem kezdi a higgadtság jeleit ismét felölteni, mikor rá emelem a tekintetem, süt rólam, hogy ha nem lennék a minimális önkontrollon belül, már kitörtem volna a nyakát.
-Éppenséggel lenne annyi tartalékom, hogy tükröket vásárolgassak.-nézek rá, egy gúnyos fintorral arcomon, az eddigi merevséget megtartva, és állhatatosan mélyen szemébe nézek.-Tőlem meg is halhatna, csak azt is nekem kellene feltakarítanom. Nem a farkas miatt aggódom.-hangom árulkodó lesz, a megállapítása, amit tett, beigazolódik, és szinte megválaszolom a kimondatlan kérdést. A törődés, amivel mindig bírtam irányába, most sem kerül kimondásra, s csupán érzékeltetem vele, de testtartásom megváltozik, jobban, mint én szeretném, és valamivel könnyedebb lesz, mint eddig, eltüntetve a karóba húzott énem egy részét.
-Egy dolog nem változik soha, de az az egy dolog soha nem is kerülhet a felszínre. De az nem egy farkas iránti aggodalmam, ő van a lista legvégén jelenleg.-megenyhülésem jelei hanglejtésemben is visszaköszönnek és veszek egy mély levegőt, bal kezemmel megmasszírozva a másikat, megforgatva a napgyűrűm ujjamon, tekintetem viszont ismét is árulkodóbb, mint szavaim vagy viselkedésem.


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


angie & mark
Angie-vel nem volt könnyű. Akármennyire is szerettem, tiszteltem őt és hálás voltam neki, amiért szinte még nyikhajkoromban maga mellé fogadott és megmutatta, hogyan is működik a vámpírlét kihegyezve az első körökben előforduló buktatókra neki mindig megvolt az a varázsa, ami egyben a legnagyobb taszítóereje is volt: sosem lehetett tudni, mikor mi fog következni, melyik pillanatban melyik arcát kapja magára és ezzel együtt milyen hangulat lesz nála az uralkodó, meghatározó. Mire hozzászokhattam volna az egyikhez talált valamit, ami előcsalogatott egy másikat, egy teljesen különböző pólusút, így az ellentétek széles tárházát volt képes elém tárni három percen belül. Eleinte felettébb frusztráló volt ez a fajta viselkedése, nehezen fogadtam el, hogy ennyire szélsőséges, aztán az idők folyamán rájöttem, hogy attól függetlenül, hogy rezzenéstelen arcot erőltetett magára, az előző gondolatai megvoltam és azokkal játszadozott fejben. Az unalom, mint fogalom biztosan nem szerepelt a szótárában, hiszen mindig tett arról, hogy a mellette lévők se ásítozzanak, ha más nem, felébresztette őket a hirtelen változásokkal. Az én érdeklődésemet ezért kaphatta meg mindig, most különösképpen, mivel olyan érzelmeket láttam megvillanni az arcán és megcsillanni a szemeiben, amelyeket eddig nem. Képtelen lettem volna megnevezni őket, nem abból éltem, hogy a szupererős empátiám lévén beleéljem magam a helyzetébe, a furcsa pillantásokat akkor is elkaptam, amikor a Chantele-ről szóló regémet hallgatta. Mindenesetre jólesett hallana, hogy valaki megerősített a hitemben, miszerint végül is jól végeztem a dolgomat a lánnyal, csakhogy a mellékelt ábrák nem folyamatosan ezt mutatták. Ha így lett volna, már régen összeszedett lenne, túlesett volna a nagy mélypontján, eldönthette volna, pontosan milyen életmódot szeretne folytatni, hogyan akarja tengetni a mindennapjait és nem lenne szüksége rám. Ami azért valljuk be, ugyanolyan szomorú lett volna nekem, mint amekkora boldogság, sőt, talán a rossz érzés még nagyobb lett volna.
- Szinte szeretném, ha szüksége lenne rám. – Vallottam be Angie-nek. Úgyis a vesémbe látott, nem mindegy? Egyébként is a mentorom volt, egyfajta pszichológusom, a felcsattanó, őszinte, zavaros fajtából, de mivel majdnem mindent tudott rólam, azt sem titkolhattam volna el előtte, ami akartam volna. – Ennél többet nem tudok mondani. – Tártam szét a karjaimat és már csak arra vártam, hogy ő legyen az, aki valamit mond. Valamit, ami az ő kételyeivel és állapotával kapcsolatos, mert ugyan nem volt kenyerem a túlzott aggódás sem, de Angie kétségkívül más volt. Többet ért annál, minthogy legyintsek és mint a tudtára adtam, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ennyire megviseljék az üzletei, sőt, akármi miatt ilyen szinten aggódjon és rágódjon. Például, hogy elém teregesse a biznisz részleteit… egy kezemen képes lennék megszámolni, hányszor volt erre alkalom.
A hangja egy jégcsapéhoz hasonlított, amikor ismét megszólalt, lemertem volna fogadni, hogy a szobában minimum tíz fokot csökkent a hőmérséklet. Az arca, mint a márvány, rezzenéstelen, kifejezéstelen, akkor ült ki rá a düh tipikus kifejezése, amint felcsattant és a dobhártyáimat erősen megsértette sikításhoz hasonlító hangereje. Összevontam a szemöldökeimet, a szemeim méretük felére csökkentek a hirtelenségtől, kellett egy hosszú pillanat, míg felkapartam magam a döbbenettől és felálltam, hogy ráérős léptekkel mellette kössek ki. Láttam ökölbe szoruló ujjait, azoknak kiengedését, mellkasának gyorsabb emelkedését és az, hogy engem okolt a kirohanásáért ürügyet adott arra, hogy ugyan közelebb hozzá, de csupán a falnak dőlve kezdjem figyelni őt.
- Nem akarok beléd látni. Nem is lennék képes rá. – Szögeztem le komolyan kiejtve a szavakat a számon várva, hogy megjutalmazzon a pillantásával legyen az akármilyen hideg és gyilkolásra készen álló. – De azt tudom, hogy viselkedtél és viselkedsz velem a mai napig, én pedig fontos vagyok neked. – Jelentettem ki. Nem volt titok, esetleg ő nem szerette hangoztatni, ettől függetlenül én tisztában voltam vele. – És te nem szoktál holmi jöttmentekért aggódni, ezért is lepett meg, hogy ezért a farkasért igen. De akár úgy is veheted, hogy meg sem szólaltam és akkor nem kell új tükröket vásárolnod, mert még egyszer nem csattansz fel ennyire. – Ami szintén jelezte, hogy itt nagy dologról volt szó, ám nem terveztem tovább feszegetni a témát, ha ő le akart szállni róla.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 14, 2015 6:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Nem köböl vagy jégből faragtak, én is ember voltam, legalábbis részben bírtam ezzel a természetemmel is. És most, mivel nem idegen, ügyfél vagy ellenség volt a beszélgetőpartner, hagytam, hogy arcom ridegsége és semmitmondósága kifejezetten érdeklődést mutasson a lány és a szóban forgó téma irányába. Ezzel, ha jól vettem ki, meg is leptem némiképp, de nem bántam, a legkevésbé sem. Helyette egyre inkább hagytam, hogy átjárjon a kíváncsiság, és testhelyzetemből is sugározzon ez. Olyan voltam, mint egy gondoskodó anya, míg tudtam, hogy ennél többről van szó, amit eddig is tökéletesen el tudtam rejteni előle. Vagy inkább előle is.
-Egy fiatal jellem, aki össze van zavarodva. De biztos jó mentora vagy, ha már ezeket ilyen jól le tudtad szűrni.-hangom elismerő, de érdeklődésem szememben továbbra is ott csillog, és várom, hogy konkrétan kimondja azt, amire vártam tőle. Még akkor is, ha tudtam, hogy mit fog mondani, szerettem a kimondott szavak igazában, nem pedig a megérzésekben hinni. Pedig néha ez is hibádzott, és nem volt annyira biztos az az igazság, mint amennyire hinni akartam benne.
-Jobb szeretem a kimondott szavakat.-reagálok, hangom egy pillanatra megremeg, és azon kapom magam, hogy a féltékenység első hullámai úgy ülnek ki rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ezt érzem. Viszont ennek köszönhetően hirtelen zavartság lesz úrrá rajtam és nehezemre esik kontrollálni a mimikám, mely most ennek a két érzésnek a tökéletes, mégis tökéletlen elegyéből áll. És hirtelen elkezdem magam ostorozni, hogy hogy lehetek még ennyi idő után is ilyen könnyen befolyásolható valaki által, akit közel engedtem magamhoz. Amit mond, attól éber leszek ismét, és arcomról hirtelen tűnik el minden jele az előbbi zavartságnak. Ismét márványhoz hasonló simaság ül ki arcomra, semmitmondóan nézek vissza rá, és bal oldalon szemöldököm a homlokom közepére siklik.-És miben is kételkedem pontosan mr. Greene?-érdeklődöm, bár tudom, hogy mire céloz, úgy teszek, mint akinek fogalma sincs semmiről. Pedig éreztem, hogy az egész helyzet, a kérdés az üzlettel kapcsolatban őt épp annyira meglepte, mint engem, hogy felhoztam a témát. Egyszerűen ő nem olyan volt, mint én. Egyszerű jellem a maga bonyolultságával, és mindig is ki akart és ki tudott maradni a világból, ami számomra maga volt a megszokott bioritmus. Az örökös bájolgás és kedves fogadtatás, mégis a komoly befolyások és kapcsolatok építgetése volt az elsődleges célom, mert az tartott életben. Ahonnan én jövök, ott a nő nem volt más, csupán egy valaki, aki gyereket nevel és háztartásbeli, akit semmibe vesznek, megvernek és kihasználnak. Ez volt az, ami miatt képes voltam máshogy kezelni az életem, mert nem akartam erre emlékezni.
Fogalmam sincs, mi üt belém, miért lesz úrrá rajtam a kételkedés. De be kellett látnom, hogy régi sebeket téptem fel ezzel a kérdéssel, amiket nem kellett volna feszegetnem és egyszerűen azt kellett volna válaszolnom, hogy elég volt a követelésből, nincs üzlet. Viszont nem uralhatta egész életem valami, ami a múltban volt, s már régóta nincs. Kinézek az ablakon, kezeim szinte ökölbe szorulnak, hogy el tudjam nyomni a kétségeket, amik bennem ébredtek.
-Ez sem visel meg.-hangom rideg, elutasító és cseppet sem barátságos, pillantását viszont érzem hátamon, és megint csak azon kapom magam, hogy frusztrált vagyok és szívverésem önkontroll nélkül kezd el egyre hangosabban dobolni a fülemben. Szavai kizökkentenek az önkínzásból, és visszaterelnek a helyes útra, ismét megfagyasztom azt a dobogó valamit, és elhallgattatom, mintha nem is létezett volna igazán soha sem. Arcom próbálom visszavarázsolni az érzelemmentesség maszkjába, de ehhez épp annyi időm van csak, hogy meg ne halljam, amit mond, amit kérdez.
-Ő csak egy oktondi farkas, aki azt hiszi, hogy az összes emberét képes kordában tartani. Mi mást jelenthetne nekem?-úgy csattanok fel és fordulok ismét felé, hogy szinte beleremegnek az üvegek és a szobában lévő tükrök. egyszerűen kiesek az önkontrollomból és visszavonhatatlanul elveszek a bennem kavargó és elnyomott érzésekben. -És különben is honnan tudod, hogy hogy viselkedek azzal, aki többet jelent? Ne élj vissza a helyzeteddel és akarj belém látni.-ökölbe szoruló kezeim kiengednek ugyan, de az utolsó mondatom épp annyira volt árulkodó és sejtelmes, mint amennyire leleplezte mindazt, amit olyan szépen építgettem és rejtegettem magamban. Épp azt nem akartam, hogy ő megfejtsen, mert azzal túl sok mindenre jönne rá, plusz jelen témát tekintve olyasmire is fény derülne, amire emlékezni sem akarok.

Castle Walls▲686▲  :szeri:  :szeri:  Inspiration

Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Szer. Szept. 09, 2015 7:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


angie & mark
Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek el beszélni neki Chantele-ről. Én sem és ő sem volt hozzászokva ahhoz, hogy nőről meséljek, még az anyámnak is mindig az volt a baja, hogy nem vittem haza senkit és miután kiváltottam azt a bizonyos vámpír oldalamat és kiderült, hogy unokával sem ajándékozhatom meg, majdnem szélütést kapott. Sajnáltam őt, hiszen a húgom is vámpírrá változott, muszáj volt az öregkorát anélkül leélnie, hogy pudingot főzhetett volna a körülötte szaladgáló lurkóknak, de nem éreztem senkit méltónak arra, hogy bemutassam neki. Ez a beszédben is megmutatkozott, ám Chantele teljesen más kategória volt. Olyan, akiről megérte és akiről tudtam volna szavakat szőni, mert volt miről és Angie-n is láttam, hogy kíváncsi. Nem sokszor mutatkozott meg rajta, ha érdeklődött valami iránt, csakhogy a jelenlegi arckifejezése annyira sajátos volt, hogy még meg is mosolyogtatott, mennyire ki akarta belőlem húzni a terveimet, a gondolataimat, hogy mit akarok tenni és egyáltalán miért vagyok itt.
- Vele nem lehet eljátszani azt, amit te csináltál velem. Ahhoz ő túl törékeny és gyengéd, teljesen más módszerekhez kell folyamodni. Beszélni kell neki, meggyőzni arról, hogy elég erős az ellenálláshoz, ki kell belőle szedni, hogy mi bántja, mert hiába jár állandóan a szája, sokkal jobban szeret a jelentéktelen dolgokról csacsogni, mint konkrétan megnevezni a dolgokat. – Mondtam el egy levegővételre, ami hirtelen eszembe jutott a lányról és a fennálló helyzetről, elhallgatva néhány olyan mellékes információt, hogy mennyire fontos nekem a jólléte és nem csupán arról volt szó, hogy felelősséggel tartoztam érte attól a pillanattól fogva, amikor megismertem és kiderült, micsoda. – Különleges számomra, ha erre akartál kilyukadni a célozgatásoddal. – Mosolyodtam el halványan. Gondoljon akármit, Chantele volt az, akire vigyáznom kellett és akartam is, nem éreztem muszájnak, hanem szívesen csináltam és rosszul esett volna, ha bármi baja esett volna. – Hallgat rá, úgyhogy nem hinném, hogy nem járok sikerrel. Most felőled érzek egyfajta kétséget, Angie. – Vallottam be összeráncolva a szemöldökeimet. Már túltettem azon magam, hogy szokásától eltérően beavatott az üzleti ügyeibe, amelyekben még véletlenül sem voltam érdekelt, soha nem vonzott a természetfeletti világnak azon aspektusa, ami bonyolultabb volt, mint a maffia. Nem volt szükségem semmiféle bonyolult kapcsolati rendszerre, ármányokra, szövetségekre, elég volt, hogy voltak hozzám hasonló barátaim, de elképzelni sem tudtam, hogy érdekelt legyen egy háborúban vagy összeesküvésben. Angie-nek viszont mindennapos volt az üzletelés, ez tette ki az életét, a keménykezűség, a határozottság és az elszántság asszociációja lehetne, ha akarna. Nem az én tisztem volt feltételezésekbe bocsátkozni, meghallgattam és láttam, hogy feszültté vált, felpattant a helyéről és az ablakhoz sétált, hogy azon bámuljon ki, a hanghordozása is megváltozott, de szerintem túlságosan aggódni kezdett amiatt az üzlet miatt, amibe belevágott.
- Régebben nem viseltek meg ennyire a bizniszeid. – Állapítottam meg le sem véve róla a tekintetemet. Nem ijesztett meg, hogy kezdte felölteni a jégkirálynő fizimiskáját, ismertem ezt az oldalát is és tény, hogy ilyenkor nem volt vele egy álom a találkozás, de túl lehetett élni. Egy idő után biztosan, miután már a delikvensek hozzászoktak a viselkedéséhez. – Konkrétan arra gondoltam, nem lehet, hogy túlságosan személyesként kezeled az ügyet? Akkor szoktál így viselkedni, ha aggódsz valakiért és ha te aggódsz valakiért, akkor ahhoz komolyabb közöd van, mint egy üzletpartnerhez. – Vártam, hogy ismét felém forduljon, de abba nem gondoltam vele, vajon most mi látszódhat az arcán. Ki tudja, lehet, hogy rosszak voltak a megérzéseim.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 05, 2015 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Tündérmesékben nem hittem már, és kétlem, hogy ő máshogy vélekedett volna erről a kérdésről. Az ölembe nem hullik semmi sem magától, őt pedig a sors hozta az utamba. A sors, ami néha kifürkészhetetlen volt, és vele jó nagy feladatot adott. Nem volt könnyű eset, a szó szoros értelmében, és kicsit emlékeztetett arra az énemre, aki nem volt képes a vámpír létet kellő körültekintettséggel kezelni. A vicces része a dolognak az volt, hogy vele szemben nem igen vetettem be olyan eszközöket, amiket anno ellenem be kellett vetni. Az, hogy cellába volt zárva pár napig, hogy kiürüljön a vér a szervezetéből, hogy érezhesse az igazi éhséget, olyasmi volt, ami mindenkivel megesett, aki a vér rabságában élt vagy élhetett a jövőben. Csupán az volt a kérdés, hogy éhesen milyen hamar találja meg a józan eszét, és kezd el hallgatni másokra.
-Nem kellene egész nap itt ücsörögnöd, nyugodj meg. Csupán egy-két telefonhívás, vagy személyes találkozó. A sebészettől nem fosztanálak meg.-nyugtatásul közlöm vele, hogy eszem ágában sem volt kifordítani őt a környezetből, amiben most volt. tudtam, hogy szereti csinálni, amit csinál, kétség sem fér hozzá, hogy jó is volt abban, amit csinált. És nem is igazából a tanácsa miatt vettem volna fel, csupán hiányzott már a társasága, a döntéseimről mind a ketten tudtuk jól, hogy olyan dolgok, amiket én hozok meg, mások véleménye nélkül. Furcsa, még ennyi idő után is el-el gondolkodtam azon, hogy némely döntésem során mi mindent nem vettem figyelembe, pedig igyekeztem a körültekintő emberiség mintaképe lenni. Vele sikerült így eljárnom, most viszont olyasmiről döntöttem, ami meglehetősen elhamarkodott reakciót válthatott ki belőlem.
-Céloztam volna valamire?-vonom fel a szemöldököm, mosolyomon sejteni, hogy valóban volt egyfajta célzó szándékom, csupán kíváncsi voltam, mennyire jogos az a célzás.-Kellene valamire céloznom?-érdeklődöm, immár kíváncsi hangon, ami annyira nem jellemző rám, s hagyom, hogy kivételesen arcomra is kiüljön ez a fajta emberi érzés. Most pedig tipikusan a kíváncsiságom, a női lét egyik alappillérét játszom ki ellene, válaszára pedig őszintén kíváncsi vagyok. Mert valahogy úgy tűnt, mintha a kérdés hirtelen érte volna. Nos még egy előnye annak, hogy jól ismerem, s kiszámíthatatlanságom még most is jól működik ellene. Majd megtudom, hogy miről is van szó, és elmosolyodom.
-Fogalmam sincs, honnan olyan ismerős.-rázom meg a fejem, majd nyúlok a teámért, ami az asztalon gőzölög, és belekortyolok.-Ugye tudod, hogy attól, mert gardedámot játszol mellette, nem lesz neki jobb. Valami stratégiával előálltál már? Vagy félsz, hogy nem járnál sikerrel?-látom, hogy törődik a lánnyal, akit névről s pár szóbeszédből ismertem, és valóban, ha valakinek az ölés gondolata a napjait kitölti, akkor ott már problémák lehetnek. Ő maga ugyan ilyen volt annak idején, a helyzet ismerős volt, s az emlék élénken élt elmémben. Félnem kellett volna anno, amikor elengedtem a kezét, hogy sebészként nem fogja bírni a csábítást, amit a vörös nedű kínál, de mára bebizonyosodott, hogy minden aggályom hiábavaló volt.
Azzal, hogy beavattam az üzletelésembe, megdöntöttem egy szabályt, amit felállítottam vele kapcsolatban. Őt kihagyom ebből. Nos, ez jelen pillanatban olyan volt, mintha soha nem is gondoltam volna ilyesmire. Kételkedtem benne, hogy jó ötlet, ahogy ahogy abban is, hogy amit meg fog tudni, az valóban jó ötlet e. Nem szerettem más kezébe hatalmat adni, legalábbis nem úgy, hogy tisztában voltam vele, elég egy, aki más nézeteket vall és ellenem fordul. Érzem rajta, hogy amíg hallgat, és figyeli, mit mondok, próbálja magát úgy összeszedni, hogy a kételkedés legparányibb szikráját is kiirtsa magából. Én pedig próbálok ebben hinni, hogy ez valóban meg is történhet.
-Igen, épp ettől tartok. Mert elég egy birka a sok farkas közé, akit követni kezdenek, ugyanakkor ha valami rosszul sül el, fel is koncolnának. Bízom abban, hogy Nicholas jól irányítja a falkát, de valami azt súgja, hogy ez a fajta átállás nem ilyen egyszerűen működik.-fejtem ki az aggályaim, de érzem a hangszínén, hogy azért korántsem tartja a legbölcsebb döntésemnek, vagy legalábbis némi szemrehányást próbál elnyomni. Magam sem tudom hirtelen, hogy mitől tartsak, vagy mit gondoljak, így a poharat lassan teszem vissza az asztalra, és a kérdést hagyom előtörni belőlem.
-Valami furcsát érzek a hangodban. Azért kérdeztem, amit kérdeztem, hogy az igazat megtudjam. Mindig azért kérdezek. Szóval célozgatás helyett légy konkrét, ha kérhetem.-valamiféle figyelmeztetés szerű érződik hangomon, szemem sötéten csillan meg, és keresztbe font lábaim "kibogozva" állok fel, s sétálok az ablakhoz, amin kinézve az imént szóban forgó falka lakhelye felé tekintek el. A fülem viszont szívverése és mozgása apró rezdüléseire koncentrálom, hogy így is jobban meg tudjam fejteni őt.


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Szer. Aug. 26, 2015 2:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


angie & mark
Az biztos, hogy belőle sok mindent kinéztem volna, de a tétlenséget nem. Meglett volna mindene ahhoz, hogy egy egész létezésen keresztül valamelyik gyönyörű tengerparton járjon-keljen, ott süttesse a hasát, mégis mindig járt az agya és azon gondolkozott, hogyan tudná még jobban bebiztosítani magát üzletekkel, szövetségekkel. Ha nem így élte volna az életét, akkor minden bizonnyal velem sem futott volna össze, ami valljuk be, számomra is sokkal inkább a szerencsétlenség kategóriába lett volna sorolható, mint a jó dolgokéba. Ha nincs Angie, én sem lettem volna. Előbb-utóbb, de főképp miután túl sok ártatlan embert bántottam volna, ezer százalék, hogy elkapott volna az őrület és addig mentem volna, míg fel nem dobom a talpam. Nem hittem volna, hogy ő lesz az, aki megtanít azoknak a dolgoknak egy jelentős részére, amit tudok. Talán még a hozzáállását is örököltem, miszerint sohase álljunk le, mindig csináljunk valamit, bár ez az eredeti személyiségemben is gyökerezett: emberként sem szerettem unatkozni és attól függetlenül, hogy már nem a halandók táborát erősítettem jó néhány éve, ugyanúgy dolgoztam, utaztam, megpróbáltam minden egyes cseppet kifacsarni abból a dologból, amit életnek kellett neveznünk.
- Tanácsadónak? Ha jól fizetsz, otthagyom a sebészi pályafutást. - Nem volt szüksége neki senkire, aki megmondja, hogy mit csináljon vagy éppen csak kisegítse a döntéseiben. Az egyik leghatározottabb személy volt a világon, legalábbis azok közül, akiket ismertem, de szívesen ringbe szálltam volna a feltételezésem igazolásáért. Ahogy azon sem csodálkoztam, hogy kissé talán meglepte, miért jöttem a városba. Én magam sem értettem, hogyan vagyok képes egyetlen kérés miatt órákat utazni, hogy aztán végül az a nő is, akihez jöttem ugyanazt csinálja, amit addig is, mert neki sem arra volt szüksége, hogy hallgasson rám, hanem arra, hogy valaki támogatást adjon az ötleteihez. Persze sok minden megváltozott abban a pillanatban, amikor Chantele lerántotta a leplet az ittlétem igazi okáról.
- Mégis mire célzol, kedves? - Vontam össze a szemöldököm. Pontosan tudtam, mit akart kihozni abból, ahogyan viselkedtem, hiszen ő is nagyon tudta, hogy milyen a hozzáállásom az életnek ezen területéhez. Ismert, nem volt titok előtte, hogy bár nagy tisztelője és csodálója voltam a női nemnek, nem sokan voltak, akik nagy hatást voltak képesek gyakorolni rám. - A lánynak segítség kell, fél attól, hogy elveszíti a kontrollt. Egyre többször gondol arra, hogy szívesen átharapná a vele szembejövő nyakát. Ismerős? - Halványan elmosolyodtam annak ellenére, hogy nem éppen kedves és pozitív emlékről volt szó, olyan időszak volt az az életemben, amit szívesen kitöröltem volna, de ha nem éltem volna át, akkor nem ugyanaz lennék, aki most voltam. Tényleg van abban valami, hogy a kudarcok is szükségesek a fejlődéshez.
Arra viszont sokkal kíváncsibb voltam, hogy miért férkőzött csöppnyi aggodalom a tekintetébe, az pedig, hogy bevont az egyik üzletének részleteibe akár előrelépés is lehetett volna a kapcsolatunkban. Nem szívesen keveredtem volna olyan helyzetbe, amelyben Angie-vel kellett volna komolyabban egyezkednem úgy, hogy nem is ismertem, de erre már szerencsémre nem kerülhetett sor. Ha segítségre lett volna szükségem tőle, akkor mertem remélni, hogy szó nélkül kisegített volna, ahogy én is cselekedtem volna hasonló helyzetben. Ezért is hallgattam végig türelmesen, amit mondott, ha szokásom lett volna az aggódás és nem próbáltam volna a dolgok jó oldalát nézni, akkor minden bizonnyal már csak azért az oldalához ugrottam volna, hogy megdörzsölte a homlokát. Ritkán láttam ennyire gondterheltnek.
- Ha már így megkérdeztél, szerintem megérte belevágni ebbe az üzletbe. - Kaptam el a tekintetét, a sajátomba nyugtató hangulatot akartam csempészni, hogy kicsit jobb közérzete legyen. [b]- A föld a tiéd, egy csapatnyi farkas akkor fog ugrani, amikor te fütyülsz nekik és a saját polgárháborújuk az ő gondjuk kell, hogy legyen, neked azzal nem kell foglalkoznod. Vagy talán aggódsz a vezetőért, amiért alábecsüli a falkája tagjait? - [/b]Kérdeztem most én ugyanazzal az éllel, amivel ő állapította meg, hogy sokat elmond az, hogy idejöttem Chantele miatt.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 13, 2015 9:39 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Voltak helyzetek, amikor azt kívántam, bárcsak kevesebb ideje lennék az, aki. Ha nem ismernék már annyi utat, amitől csak megnehezednek a döntések. Ha nem ismernék annyi mindenkit, aki már nem lehet mellettem, vagy ha mellettem is van, akkor sem tudom magam fesztelenül érezni. Mark mégis valahogy a szívem közelébe férkőzött, ami furcsa volt számomra, és akarva, akaratlan kerestem a választ erre a miértre. Felsegítettem őt, amikor azt hitte, nincs kiút, közben pedig a lelkem egy részének ő volt a segítség. Az évtizedekig tartó felesleges bolyongás, annak a valakinek a keresése, akiben megbízhatok,  rengeteg energiámba került, s emésztett el előlem. Így amikor eljött az az idő, hogy muszáj a megérzésemre hallgatni, hogy találhatok én is egy biztos pontot, akkor le kellett csapnom. És megtettem. Ő ismer egyedül, legalábbis tudhatja, hogy mikor mit és miért teszek, de azért teljesen neki sem tudtam megnyílni. Félek, az soha, senki felé nem ment volna.
Igaza volt. Élhettem volna boldogan, de nem éreztem, hogy itt lenne az ideje a lassításnak, ahogy az emberek hívják a munka teljesítését bizonyos kor után.
-Nyugodtan éldegélek most is. Viszont azt tudhatod, hogy a tétlenség nem rám jellemző. Plusz, nem hiszem, hogy te el tudnád képzelni, ahogy kötőtűkkel a kezemben sapkákat készítek.-mosolyom széles lesz, és az abszurd kép máris éles körvonalakban rajzolódik ki szemem előtt. Ez nem én lennék. Amióta az eszemet tudom, nem tudok nyugodtan hátradőlve tölteni egy napnál többet, a korom pedig az én esetemben nem hátrány, hanem hatalmas előny. Minden téren. Hát miért épp most hagynám abba az aktív életet?
-Nem most először fordul meg a fejemben, de felvennélek tanácsadónak. Mert mások nem így gondolkodnak, ami nekem nem akkora probléma, plusz egy ügyfél már nem sokat változtat. De a bókot köszönöm.-megfontolt voltam, valóban, intelligensnek tartottam magam, viszont sokan mást nem láttak belőlem, csak azt, hogy nő vagyok. Ez az abszurd és sablonos megítélés, előítélet, ami az évtizedek, évszázadok során mintha nem akart volna soha megkopni.  
Sejtettem, hogy nem én voltam az oka annak, hogy errefelé tévedt, de a legkevésbé sem bántam. Ha a sors, amiben erősen hittem, néha pedig átkoztam, úgy hozta, hogy újra össze kell futnunk. Rég láttam már, és tudtam jól, hogy amióta megbíztam benne annyira, hogy tudjam, semmi őrültségre nem készül, abban is biztos voltam, hogy tud boldogulni a saját életében. Már nem kellett mellé a pesztra, aki segíti, aki megóvja a józan esze elvesztésétől.
-Szóval a lány hívott? Ez azért sokat elmond.-nem arról vagyok híres, hogy szókimondósággal ostromolom a másikat, de most mégsem tudtam megállni, hogy az első gondolatom hangosan is kimondjam, sejtelmes mosollyal arcomon, és olyan fürkésző tekintettel, hogy az már-már idegesítő lesz, mennyire meg akarom fejteni. Nem az én dolgom volt, örültem volna neki, ha ő is talál valakit, bár egy részem azért nőként kezdett féltékenységet táplálni a téma irányába.
Elnevetem magam. Nem gondoltam, hogy ilyesmit kinéz belőlem. Ennél azért finomabb módszereim voltak, hisz mégsem a tizedik században éltünk, ahol az volt a normális, hogy minden ügyes-bajos dolog miatt a hóhér elé vitték az embert, ezzel megadva neki az utolsó útját, amit a két lábán tölthetett, ép testben, ép lélek módban.
-Ha ilyeneket feltételezel a végén szavadon foglak, és még az ötletet is megköszönöm, hogy segítettél módszert találni.-válaszolok kérdésére, arcomon elégedett mosollyal, amiért már nem vagyok olyan jégkirálynő, mert ezt neki köszönhetem most.
Az, hogy tanácsot kérek tőle, meglepő lehetett neki is, s nekem is. Bár ő nem volt járatos ezekben a dolgokban, most úgy éreztem, szükségem van némi megerősítésre ahhoz, hogy megfejtsem, valóban a jó döntést hoztam e meg, vagy sem. Felvázolom hát a dolgot, de elég szűkszavúan, csak a lényegre szűkítve a teljes történetet, ami így két szóban is leírhatóvá vált: farkas, holdgyűrű.
-Ez több, mint egy lehetőség, és ezért ingatag az érzés bennem, mely szerint jó döntést hoztam. Ez kiváltság, sokkal erősebbek lesznek emberként, mint eddig. Az pedig, hogy mit kapok tőlük?-rázom meg fejem, kezem homlokomhoz emelve, megdörzsölöm a fejem.-Hűséget, segítséget, ha szükségem van rá. Mást esélyem se lenne kérni tőlük, mert ha meg is tenném, akkor sem kapnám meg. Viszont túl sok mindent áldoztam fel emiatt. Az én családomé volt ez a föld, de az ő területükön van. Szükségem van erre, ahogy nekik is. Attól félek csak, hogy a vezetőjük alábecsüli azokat, akiket nem részesít a kiváltságban, és ezzel nagyobb káoszt okoz, mint amennyi hasznot hozna az üzlet számára.-vázolom fel immár részletesebben a helyzetet, és az ujjamon lévő gyűrűre nézek. Nem ez volt az első nehéz döntés az életemben, amit meghoztam, de most mégis annak éreztem.


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Szer. Aug. 12, 2015 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Angelique & Mark
It's nice to see you again, dearie

Kíváncsi voltam, mi járhat a fejében. Kiszámíthatatlan volt, nem olyan, akinek az arcára pillantva rögtön egy egész élettörténet tárulhat elénk és még azt is elárulja a mimikája, hogy mit evett vacsorára és mit tervez nézni a tévében. Gondolkozni kellett azon, hogy vajon ő mire gondol, ám így sem volt borítékolható az arra irányuló siker, hogy meg lehet fejteni. Sőt. Bonyolult személynek ismertem meg, aki mindig pontosan tudta, hogy mit és miért csinál, csak éppen hangoztatni nem szerette és ha olyan kedve volt, akkor harapófogóval sem lehetett kihúzni belőle. Persze nem állandóan volt szükség beszédre, ám ha az ember fia szinte látta, hogy forognak a fogaskerekek az agyában néha késztetést érzett arra, hogy rákérdezzen dolgokra. Angie mellett megtanultam, hogy nála ez nem működik. Ha mond valamit, akkor mond valamit, muszáj megelégedni annyival, amit ő ad magából. A mentoromként tekintettem rá, nélküle sokkal több ideig tartott volna megtanulni uralkodnom magamon vagy esetleg annyit elérni, hogy kilépve az utcára ne az legyen az első, hogy a velem szembejövő nyakára akartam ugrani, de nem sok mindent tudtam róla. Mindig mindössze annyit, ami aktuális volt, a múltja szintén egy elrejtőző kis történet volt, soha nem is zavartattam magam emiatt… talán Angie hatására vettem fel ugyanezt a stílust, amióta Chantele-el foglalkoztam. Én sem voltam odáig az életem régi részleteinek kiteregetéseiért és eddig a lány sem érdeklődött, legalábbis nyilvánosan, biztos voltam benne, hogy néhány kérdése fű alatt arra irányult, hogy komplexebb képet alkosson rólam. Ettől függetlenül nem tűnt jó ötletnek hagyni, hogy teljesen megismerjen akárki.
- És mégis melyik jövőt tervezed békésre? Ha most abbahagynád az üzletedet már akkor sem lenne problémád. Eltűnhetnél vagy éppen csak nyugodtan éldegélhetnél valahol. – Hátradőltem. Nem volt nyugdíjas típus, a fejemet tettem volna rá, hogy nem fog eljönni az életében az a pillanat, amikor azt kiáltja: elég volt ebből az egészből, hagyjatok békén, majd jelentkezem, ha úgy gondolom, hogy egyáltalán embert akarok látni a közelemben. – Sajnos nem mindenki lehet olyan megfontolt és intelligens, mint te. Az meg, hogy előítéletesek és esetleg félnek veled szövetségre lépni, már legyen az ő bajuk. – Nem bókolni terveztem, tényeket közöltem. Okos nő volt, túlságosan is átlátott a szitán, főleg ha az ügyfeleiről volt szó. Viszont láttam a mosolyán, hogy jólestek neki a szavaim, mintha elkezdett volna felengedni. Előbb-utóbb várható volt, hogy nem fog karóval kitámasztott gerinccel velem szemben ülni, ez nem az én univerzális hatásomból volt adódó, hanem abból, hogy igenis kapcsolat volt közöttünk. Ha nem így lett volna éppen az a helyzet állt volna elő, amit felvázolt: a nyugati boszorkány régen kidobatott volna az ajtaján, nem hellyel kínált volna, hanem vasvillával.
- Chantele hívott. Már meséltem neked róla. – Válaszoltam kérdésére, hogy miért jöttem ide. Talán nem éppen kiteljesedett szavakkal adtam elő, hogy milyen kapcsolat fűzött a lányhoz, de még én magam sem tudtam. Éppen elég lehetett az, hogy egy telefonhívás hatására ugrottam és meg sem álltam, míg ide nem értem. Nem tudtam volna figyelmen kívül hagyni a kérését, miszerint szüksége van rám. – Tényleg túlságosan kedves vagy. Akkor nem kell félnem, hogy felszúrsz a kerítésre egy rosszabb pillanatodban? – Vontam fel a szemöldökömet mosolyogva, majd összeráncoltam a szemöldökömet, amikor azt közölte, szeretne valamit kérdezni tőlem. A véleményemre volt kíváncsi, így érdeklődve figyeltem, vajon miről lehet szó. Nem hittem volna, hogy belevonna az üzleteibe és meg is lepődtem ezen az indíttatáson, de elgondolkoztam a felvetésen. Holdgyűrű a farkasoknak? Nem voltam annyira benne a többi természetfeletti csoport átkainak mechanizmusaiban, de az el bírtam képzelni, hogy a farkasok sem ugráltak örömükben, amikor át kellett változniuk.
- Attól függ. – Jelentettem ki előre dőlve megdörzsölve az ujjamat, amin a saját gyűrűm pihent. – Mit kapsz cserébe tőlük akkor, ha ilyen lehetőséget adsz a kezükbe? – Kérdeztem. Adok-kapok alapon működött ez a téma, a mérlegelésnek pedig mestere volt.


▲ music: miss jackson▲ ▲Words: 612▲ ▲Note:  :szeri:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 06, 2015 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Én is ember voltam egykor. Nem olyan, mint most, de az idő mindenkit és mindent megváltoztat. Volt, hogy a nyomás alatt úgy éreztem, nem kapok levegőt, hogy összenyom az, akivé lettem, hogy a mélységből nincs lehetőség a felszínre törni. Azt hiszem, az emberek ezt depressziónak nevezik. Én inkább annak, mint a házasságban az a bizonyos hetedik év. Túlélni és megélni nem volt ugyan az. A múló korokat, a folyton cserélődő embereket, akiket ha nem tettem vámpírrá, hogy hullottak ki mellőlem, mintha ott sem lettek volna, s furcsa mód életem majdnem minden napjára emlékeztem. Arra is, ahogy őt megtaláltam, arra is, ahogy belőlem vámpír lett. Még ha nem is tudta, hogy nem a könnyebbségéről volt híres az az időszakom... Talán pont ezért akartam, hogy vele máshogy történjen, hogy elboldoguljon és megtanulja kezelni azt, ami eleinte kezelhetetlennek tűnik. De ahogy arcára pillantok, nem tudok ezekre gondolni, arcom sejtelmessége nem árulja el kavargó gondolataim jelenlétét, tudom, hogy mosolyom sokat sejtet, mégis keveset mond, s bár nem úgy ülök vele szemben, mintha ügyféllel társalognék, van egy álarc, amit csak éjszaka vetek le magamról, mikor senki sem lát, mikor gyengének érezhetem magam egy darabig. Mikor megengedhetem magamnak, hogy gyenge legyek. Amiért ide kellett jönnöm, ahhoz nem a gyengeség volt a legjobb indíttatás. A kelleténél is nagyobb erőfeszítésekbe került a jelenlegi állapot elérése, és a fenntartása annál inkább, hisz az nem csak tőlem függött.
-Ez több, mint munka. Ha nincs rend, nincs hely a pihenésre, ha pedig kemény munkával, szabályok között, békésre tervezzük a jövőt, jöhet a pihenés.-tudom, hogy minden szavam hitelesnek hangzik, de egy pillanatra azért szememben megcsillan a mondat lényegének igen erős tartalma. Ez az idő sosem jön el, mert mindig lesz valami, ami beleszól a tervekbe. Most például a holdgyűrű kérdése, amit meg is kell oldanom, de ódzkodok is tőle. Talán még Mark-ot is be kellene vonnom, mert bár nem vagyok tanácstalan, kíváncsi vagyok egy kívülálló véleményére. Talán... De ennek még nincs itt az ideje, hisz csak most érkezett, és az illem azt diktálja, hogy ne támadjam le egyből olyasmivel, ami tőle teljes mértékben idegen, és újszerű. Hisz ő hozzám képest fiatal, s tapasztalatlan, a maga módján legalábbis biztos.
-Nem akarok túl nyers lenni, de nem én tehetek róla, ha valaki nem látja be az üzleti lehetőségek előnyös oldalát, és csupán azért ítél el, mert vámpír vagyok. Pláne, hogy csak részben vagyok az. Soha nem értettem,hogy ezen miért nem lehet felülemelkedni, mikor visszautasíthatatlan ajánlattal állok elő.-valóban az volt az ajánlatom, hisz védelmet ígértem nekik az ellenségeik ellen. De úgy látszik, ez sem elég. Hát, az új vezetőjük nem csak védelmet kap, de a jelek szerint többet is, ami egészen mástól védi majd meg. Ez az üzlet lényege. Cserébe n megkapom a nyugalmat egy olyan birtokon, ahol egykor élhettem. Persze azok egészen más idők voltak.
A mosolyom kiszélesedik, és őszintévé válik, elárulva, hogy kedves szavai igazán jól esnek.
-Köszönöm a bókot, de neked nem kell levenned a lábamról. Azon már túl vagyunk. És mi hozott ide?-billentem oldalra fejem, érdeklődve, és remélem, hogy minden titkunk ellenére a kapcsolatunk továbbra is zökkenőmentes lesz, és kiegyensúlyozott, akár az alapja. Az alapja, amihez mind a ketten kellettünk, hogy felállítsuk.
Valóban örültem látogatásának, de mintha kételkedett volna ebben. Vagy csak annyira rég láttam, hogy elfelejtettem, milyen a modora, a jelleme. Bár ezt kétlem. Nem szokásom ilyesmit elfelejteni.
-Miért Mr. Greene, mit gondolt? Hogy kitépem a szívét és megsütöm ebédre?-vonom fel szemöldököm mosolyogva, hangomban jól érezhető a meglepettség, hogy ennyire megleptem viselkedésemmel.-Ha a gonosz boszorkát vártad, neked más ajtón kell kopogtatnod. Vannak, akiknek viszont ez a hely tökéletes erre. De te nem vagy akárki, pláne nem egy makacs és idegesítő ügyfél.-válaszolok végül kérdésére, kicsit kitérően, jelezvén, hogy azért kiváltságos helyen áll, érezze csak, hogy ez így van, s remélvén, hogy így is marad, nincs mitől tartania.
-Tulajdonképpen kikérném a véleményed is egy dologban, ha már meglátogattad a jégkirálynőt a palotájában. Mi a véleményed a farkasokról és arról, hogy Hold gyűrűt adjunk a kezükbe?-érdeklődőm, nem kerülgetve tovább a forró kását. Egyszerűen szükségem van erre, még ha a döntésem meg is hoztam, nélküle.  


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Szer. Aug. 05, 2015 5:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Angelique & Mark
It's nice to see you again, dearie

Sikerült mosolyt csalnom az arcára és elégedetten állapítottam meg, hogy szinte rögtön fel is engedett. Előttem nem kellett adnia a megrendíthetetlen üzletasszonyt, akit még egy atombomba sem zavart volna meg az ügyei elvégzésében, de ha szerette volna magára ölteni ez a szerepet, nem akadályoztam meg benne. Hozzászoktam már és felettébb jól állt neki, hogy szinte a szeme sem rebbent. Jól felépített élete volt, személyiségének talán túlságosa is érdekes része volt ez a fajta viselkedése, ami biztosan jól jött akkor, ha egy-két biznisz megkötésére készült. Állandó mosolygással hogyan várhatta volna el, hogy komolyan vegyék és tartsanak tőle? Persze én az apró, ravasz, hol ilyen, hol olyan stílusú somolygásért is odavoltam, amely a társaságomban előbb-utóbb az arcára került, de ez a nő olyan volt mint a tavasz időjárás: felettébb szeszélyes, leginkább pedig a hirtelen feltámadó esőzéshez volt hasonlítható, amire senki sem számított és soha nem is ismerhette ki egyetlen ember sem.
- Mindig csak a munka. – Leültem a fotelba, amelyikre mutatott és hátradőltem megcsóválva a fejemet. – És mi lesz a pihenéssel? Egyáltalán ismered még ezt a szót? – Kérdeztem elmosolyodva. Jómagam nagy híve voltam a megérdemelt pihenés eltöltésének és kiélvezésének, Angie-nek is csupán az agyát húztam, hiszen hiába állt megrendíthetetlen hírében, nem hiszem, hogy lemondott volna a szabadidejéről. Ám valamiért azt sem tudtam kinézni belőle, hogy a tengerparton sütteti a hasát, esetleg túrázik a hegyekben… ez a nő egyszerűen tényleg kiismerhetetlen volt.
- Szóval farkasokkal üzletelsz? Meg sem kérdezem mi lett annak a sorsa, akit leváltottak. – Mosolyom sejtelmessé vált. Nem szívesen kezdtem volna ki vele ilyen téren annak ellenére, hogy nem tartoztam az ijedős fajtába, de tisztában voltam azzal, hogy mire képes. Kinek az ötlete volt az, hogy a nők nem képesek sakkban tartani az egész univerzumot? Valószínűleg túl sokat ivott vagy egyszerűen nagyon ostoba volt, amikor ez az ötlet megfordult a fejében. Igenis vannak olyan egyedek a gyengébbik nemben, akik megérnek nem is egy misét.
- Én is csak most jöttem, de rögtön a fülembe jutott, hogy itt vagy. Egy ilyen egyéniség érkezése nem hiszem, hogy sokáig titokban maradhat egy ehhez hasonló helyen. – A fotel karfájára könyököltem, így pillantottam vissza rá. Felrémlett bennem annak az emléke, amikor először találkoztunk, akkor nem volt ennyire nyugodt a hangulat. Az enyém semmiféleképp, éppen olyan időszakomat éltem, amiben ártatlan emberek voltak az áldozataim annak ellenére, hogy nem akartam bántani őket. Persze, miután félig vámpírrá változtam azt hittem, hogy képes leszel ellenállni a vérnek, egyszeri alkalom volt az emberi nedű megkóstolása és mivel naponta vérrel találkoztam a műtőben, már biztosan hozzászoktam. Azzal nem számoltam, hogy egy szó szerinti ragadozó veszett el bennem.
- Milyen kedves hangulatban vagy. Minek köszönhetem ezeket a szép szavakat? – Semmi szarkazmus nem volt a hangomban, sokkal inkább viccelődve tettem fel a kérdésemet.

▲ music: miss jackson▲ ▲Words: 449▲ ▲Note: nagyon tetszett *.*

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 03, 2015 12:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

Furcsa volt a nagy ház, a vidéki levegő, de az elmúlt hónapok sikerességének köszönhetően úgy látszott, jó volt hátrahagyni mindent. A farkasokkal kötött békeszerűségnek köszönhetően a dolgok könnyen mentek a földön, ami egykor nagyon régen már az enyém volt, noha akkoriban más idők jártak, s szükség szerű volt egy férfi oldalán élnem. Igaz, ő úgy táncolt, ahogy én akartam, a házasság ezen része nem volt olyasmi, amivel baj volt.
Az ittlétem sok jóval kecsegtetett bizonyos vállalkozásoknak, míg egyéb teendőim városokkal odébb szólítottak. Ez nem volt probléma, máskor is több felé kellett kapnom egyszerre. De ugyebár az évek és a tapasztalat. A délelőtt kellemessége rejtett magában meglepetéseket is, így a nem várt vendég, a mentortálam, aki sokat köszönhet nekem, s aki meglepően rövid idő alatt egész közel nőtt szívemhez. Ez pedig azért is meglepő volt, mert nem tartottam magamhoz senkit sem annyira közel, hogy túl jól ismerhessen, ő viszont azt hiszem, kezdett megismerni. Tudta, hogy a jégkirálynő külső csak egy álarc, hogy ne a gyengeségeim lássák, mégsem rettent el tőle soha, hogy hűvös tudok lenni, mint a téli csapadék. Sőt. Megismertem a problémáit, és valamiféle lelki társra leltem benne, ami megmagyarázhatatlanul jól esett, s sok dologban segítség volt. Viszont rég nem láttam már, amivel pedig meglepett, hogy egyszerűen besétált hozzám.
-Nem mondom, mert nincs így. Csupán megleptél.-mosolyodom el, ahogy csókot dob arcomra,és a fotelre mutatok, hogy foglaljon csak helyet. Magam is visszaülök oda, ahonnan felálltam, és kibámulok a hatalmas ablakon a napsütéses, zöld gyepre.
-A munka. Ez a föld az enyém volt egyszer régen is, majd a felújítások után gondoltam, mint pihenőhely megtartom. De akadt egy kis problémám a helyi farkasokkal, akikkel kötöttem egy üzletet. Az üzlet egy vehemens farkasnak köszönhetően majdhogynem dugába dőlt, így új lépett helyére. De minden a legnagyobb rendben, békés ez a hely. Tetszik, hogy nem üldöznek vasvillával, mint régen.-arcomra a kimért mosoly helyére szórakozott mosoly szökik az emléknek köszönhetően, és tekintetem Mark arcára siklik. Egy napot sem öregedett, ahogy én sem. Megkérdőjelezhetetlenül kortalan, és a maga megfoghatatlan módján jóképű. És az én tanítványom, amire büszke vagyok.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?-érdeklődöm, arcomról immár eltűnik a mosoly, kíváncsiság költözik szemembe, és úgy méregetem arcát, mintha a válaszát ki tudnám belőle olvasni.-Bár bevallom nem különösebben érdekel. Hiányzott már a legjobb tanítványom, és a legközelebbi barátom, akit az évszázadok alatt szerezhettem.-ujjaim a napgyűrűm köré fonódnak, és a hideg fém érintésétől tudom, hogy az előtörő rossz emlékeim elmúlhatnak. Elmúlhatnak, amiket a barátokról elképzeltem, és helyére a Mark-ba fektetett bizalmam kerülhet csakis. Ezt nem ronthatom el, mert tudom, akkor végleg egyedül maradnék, még ha az érdekek sokak számára azt is akarják, hogy életben maradjak.


Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
■ ■ mystic falls ■ ■
Hobbi & foglalkozás :
■ ■ surgeon ■ ■
Humor :
■ ■ sarcastic ■ ■



A poszt írója Mark Greene
Elküldésének ideje Vas. Aug. 02, 2015 5:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2






Angelique & Mark
It's nice to see you again, dearie

Úgy döntöttem meglátogatom kedvenc és egyébként egyetlen mentoromat, ha már Mystic Falls-ba sodort az élet. Élet? Dehogyis, kellett hozzá az a lány, akinek akkor sem tudnék nemet mondani, ha a karom levágásával fenyegetnének. Felelősséget éreztem iránta és jólesett, amikor derült égből villámcsapásként volt képes mosolyt csalni az arcomra annak ellenére, hogy nem voltam az a tejbetök módra vigyorgó típus. Chantele energiái az enyéimre is hatottam, pedig nem éreztem magam öregnek mellette, de tény, hogy ha nem karoltam volna fel, ha nem pillantottam volna meg a kórházban és éreztem volna meg, hogy olyan, mint én és szinte már akkor is látszott, hogy töri valamin a fejét annak ellenére, hogy nem igazán tudott mit kezdeni a helyzetével… szegényebb ember lennék, bármennyire is furcsa ezt bevallanom magamnak. Nem hittem, hogy Angelique is éppen így tekintett és tekint rám, ahhoz ő túlságosan kimért és ahhoz a képhez hű volt, amelyet kialakított magáról az üzletasszonyokhoz illő viselkedésével. Csodáltam őt. Rengeteg dolgot tartott a kezében, mindegyikről tudott és soha nem láttam még kiborulni sem, nem úgy, mint más nőket. Tőle tanultam azt, hogy kell viselkednem ahhoz, hogy a legnagyobb nyereségeket könyvelhessem el, amelyeke lehetségesek voltak úgy, hogy közben a következmények káros hatásait minimális mértékben tartsam. A személyiségem is ezen a vonalon mozgott, ő a tanaival csak rátett minderre egy lapáttal. Miután átestem az általam csak átoknak nevezett félig-meddig átváltozáson volt idő, amikor nem találtam a helyem, hogy mit kezdhetnék magammal. Nem hirdettem, de megütköztem és ha a porcelánfehér bőrű, tökéletes, végzet asszonyának is beillő mentorom nem karolt volna fel, sokkal több időbe tellett volna talpra állnom. Nem lett volna lehetetlen küldetés, mégsem ment volna könnyen.
Nem is lepődtem meg, hogy bejelentkezésre volt szükség és biztonsági őrök hada fogadott a birtokon, amelyet akarva-akaratlanul is megtaláltam volna, akkora volt. Kissé túlzásnak találtam a rendszert, ami fogadott, de mondhatni már hozzászoktam. Régen láttam őt, ám már akkor is ügyelt a saját biztonságára, egy pillanatra még elnyomva is éreztem magam a gorillái társaságában attól függetlenül, hogy a 190 centimmel nem számítottam aprónak. Végezetül nem dobtak ki, hanem egy nappaliba tereltek, ami nagyobb volt, mint a portland-i lakásom, de csak elmosolyodtam erre az észrevételre, főleg, hogy megláttam a nőt, akinek a mosolyából most sem tudtam messzemenő következtetéseket levonni. Túlságosan titokzatos volt ahhoz, hogy az univerzum egyszerű lényi megfejtsék. Mintha pontosan tudta volna, hogy mikor fog beköszönteni a világvége, csakhogy senkivel sem tervezte megosztani az információt.
- Azt ne mondd, hogy már a meglátogatásod is tilos. – Odaléptem elé és lehajoltam, hogy egy csókot nyomjak selymes, hideg arcbőrére. Szokásom volt megadni női ismerőseimnek a tiszteletet, a vele lévő közvetlenebb kapcsolatom számomra megengedett ilyesfajta gesztusokat.
– Mit keresel ebben a kisvárosban? Nem hozzád való. – Állapítottam meg. Angie nagyvilági nő volt, ha valami idehozta, az nagyon nagy dolog lehetett.

▲ music: miss jackson▲ ▲Words: 453▲ ▲Note: megérkeztem

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Kedd Júl. 28, 2015 9:48 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



to Mr. Mark Greene
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
women don't like questions

A ház meglepően csendesnek bizonyult ahhoz képest, hogy nem voltam egyedül. Az őrök mégis megtanulták, hogy csendesen mozogjanak, ne csapjanak zajt. Igazából nem értettem, hogy minek is tartom őket. A magam korával és képességeivel bármikor eltehetném a betolakodókat láb alól, viszont a farkasok miatt szükség volt rájuk, hogy ezzel is érzékeltessem, nem vagyunk egy súlycsoport, és az ügyes-bajos dolgaikból nyugodtan kihagyhatnak. Az üzlet viszont így sem áll meg, továbbra is tőlem függnek, függetlenül attól, hogy a vezetőjük kicsoda. Pláne, hogy a vezetőjük az én jóakaratomból él, és nekem köszönhetően felejtettek el mindent, ami vele és a hozzá kötődő aggályaikkal kapcsolatos lehetett. Roppant meggyőző tudok lenni.
A nappaliban, egy pohár vér kíséretében futom át a szerződéseket, és szignózom őket, hogy életbe léphessenek, majd egy mappába teszem őket, és bólintok az asszisztensnek, hogy viheti őket, aki felkapja a dossziét, és eltűnik az ajtó mögött. Kényelmesen ücsörgök, kipillantva az ablakon, amikor mellém lép az egyik egyenruhás, és bár tudom, hogy mi jön, úgy teszek, mintha nem lennék vele tisztában. Ő csak a rá bízott feladatot teljesíti, semmi többet.
-Miss Clifton, Mr. Greene megérkezett.-az órámra pillantok, mintha csak bejelentés alapján jönne, pedig nem tartottam számon, hogy ő mikor jön, s mikor megy.
-Jöjjön csak, és küldjön ki mindenkit a házból. Ha bármire szükségem van, majd szólok.-nézek a férfira, aki bólint, és távozik, mire én a poharat az asztalra teszem, egy tisztát teszek mellé, és lassan felállok a fotelből. A lépések zaja felé fordulok, mosolyt varázsolva arcomra, mint szinte mindig, és ahogy látóterembe kerül Mark, a mosoly sejtelmessé változik.
-Minek köszönhetem a nem várt látogatást?-vonom fel íves szemöldököm, kimérten, míg kicsit oldalra billentem fejem, és várom, hogy a nappaliba érkezzék. De ő is olyan, akárcsak én. Képes megjelenni a legváratlanabb pillanatokban. Az én tanítványom volt, és jót tett a szívemnek, hogy büszkén tekinthettem rá. Egy viszont biztos volt, kimértségem idővel kedvessé változik mellette, és ez már annyira nem tetszett. Nem akartam ismét a múlt hibájába esni. Jól leplezem a gondolatot, rezzenéstelen arccal, csak szemem villan meg egy pillanatra, ahogy elfojtom magamban a nem túlzottan kívánatos gondolatot.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Kedd Júl. 28, 2015 8:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Nappali és étkező

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» Nappali
» Nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Kertváros :: Clifton birtok
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3