A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Melisandre Faith háza


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 01, 2016 2:24 pm
to mom
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kellett volna idejönnöm, nem kellett volna megkeresnem azt a medált, amit oly régóta kutattam és végül pontosan ott találtam meg, ami a pokol volt számomra. Jöttem volna és mentem volna, de helyette ez lett a börtönöm és a démonom előcsalogatója is. Vajon mióta várt arra, hogy újra visszatérjek ide? Netán figyeltet? Miért tenné, hiszen nem kíváncsi rám, egyszer se kopogott be az ajtómon, inkább csak elsétált, ha falakba ütközött. Melyik anya tenne ilyet? Csak egy rossz, vagy egy olyan, aki inkább csak a boldogságot képes választani, a küzdelem és a rossz helyett. Az évszázadok elrepültek a fejünk felett, mi pedig változtunk, vagy talán még se, de az biztos volt, hogy egyre távolabb sodrottunk egymástól. Amikor anyámra pillantottam, akkor néha úgy éreztem, hogy egy idegen áll velem szemben és nem az, akinek a szoknyájához egykoron bújtam, akinek az ölelésében menedéket kerestem. Nem ismertem őt, a szívemben nem éreztem melegséget többé, csak jéggé vált, amikor a közelemben volt és ezen nem tudtam változtatni, inkább csak egyre vastagabb lett a jég páncélja…
- Melyik anya fárad bele? Az, amelyik csak a boldogságot képes választani a küzdelem helyett… - a megvetés könnyedén kiolvashatta a hangomból, hiszen még ő tanított meg egykoron a küzdelem, erre pont ő az, aki meghátrál a harcból. Egy anya elméletileg mindig szereti a gyermekét. Sajátomat sose tarthattam a kezemben, de mégis szeretem még most is. Hiányzik, pedig nem ismeretem. Ő pedig… egyszerűen feladja, mintha tényleg csak egy gond, egy semmi lettem volna az életében, ez pedig jobban vág át minden jeget a szívemhez vezető úton, hogy utána még inkább darabokra hullajtsa azt.
- A múltunk nélkül nincs jelenünk, a múlt tesz olyanná, amilyenek vagyunk a jelenben, vagy tévednék? – fontam össze a karomat magam előtt és nem érdekelt, hogy éppen az ő szavait, vagy a nagyiét használtam fel ellene. Mit kéne még tennem, hogy lássa az, amit tesz… Esélyem se lett volna közel engednem őt. – Futsz, futsz az elől, ami bennem lakozik. Mégis mit vársz? Azt, hogy elfelejtem a múltam, azt, hogy miként hagytál cserben, hogy a jelenben miként löktél el magadtól, hiszen egyszer nem kérdezted meg azt, hogy jól vagyok-e, segíthetsz-e. Nem vágytam másra, mint az ölelésedre, vagy a gyengéd szavaidra, mint egykoron, de te helyett inkább csak elsétáltál, hogy a saját boldogságoddal törődj. Szeretnélek megérteni, de nem tudlak, hogy miként voltál képes csak úgy hátat fordítani, ellökni még inkább magadtól, hogy új családod legyen és ennyire hidegen hagyni az, hogy az unokád vesztette életét, és majdnem én is. Talán sose kellett volna újjá születnem! – ridegség, fájdalom és könnycsepp. A szavak mellé ez járt, még ha utóbbit nem is engedtem útjára. A szememet inkább egy pillanatra becsuktam, hogy véletlenül se gördülhessen végig arcomon a könnycsepp, a régi-poros tükör pedig pontosan úgy tört darabokra, ahogyan a szívem is, minden egyes szavával. Egy anya, aki pont a vér szerinti gyermeke segélykérését képtelen meghallani. Hová lett az anyám, akit egykoron oly jól ismertem, akinél menedékre leltem?
Az ajtó kinyílik, mintha csak a menekülés kerülne előtérbe, de a lábaim nem mozdulnak. Csak állok ott megsemmisülve, úgy, mint akit most cincáltak szét darabokra. Az évszázadok terhe, fájdalmai és serelmei egyszerre zuhannak ismét a vállaimra és egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy szép lassan be fog temetni és megfulladok. Fáj, hogy csak úgy elengedne, hogy nem tartan itt, nem akar a karjai zárni, mintha csak két idegen lennénk. A kékes szempárt pedig tényleg egyre inkább kezdi ellepni a könnyes fátyol, de még mindig tartom magam. Nem mozdulok, csak figyelem anyám alakját, mintha hirtelen a nagyit látnám, ő vált néha ilyen kőszoborrá. – Mit tettél anyámmal? – csak ennyi csúszik ki az ajkaim között alig hallhatóan, mint aki látja, de nem érzi őt. Mintha az egykoron ismert nő csak a képzeletemben élne, de a valóságban nem. Az pedig, hogy hallja e ezt, vagy nem magam sem tudom.
- Tényleg nem tudod mi tart? Hogy miért jöttem? – kérdeztem meg könnyes szemekkel, de most már a könnycseppeket semmi se tarthatta vissza. Nem közeledtem felé, csak álltam ott, mint egy összetört gyermek. – Az anyámat kerestem, mert míg ha neki nincs is szüksége már rám, nekem igen… - csak ezeket mondtam ki, mielőtt végül jobban összeszorítottam az öklömet a medál körül. Talán tényleg hiúábránd volt, hogy itt megtalálhatom őt, hogy van még számunkra esély. Jég ekkor repedt meg és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. A talaj könnyedén csúszott ki a lábaim alól, hogy az ajtónak dőlve a földön kössek ki, mint egy kisgyerek, aki hirtelen elveszett és nem találja a családját... Túl jól ismertem már ezt az érzést.



Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 01, 2016 1:54 pm
to my daughter
[You must be registered and logged in to see this image.]
A ház csak egy hely volt. Emlékek és holt lelkek temetője, örökség, mely inkább köt gúzsba, mint enged élni a saját életed. Nem volt okom maradni. Phil mellett annál több dolog volt, ami fontos lett. Nem kényszerültem az álmokban élni, továbbléphettem mellette, és ez jó volt. A lányom nem érthette meg ezt. Neki a sors nem azt szánta, amit születésénél én gondoltam. Szenvedett, tudtam, éreztem, és engem büntetett, amiért a dolgok nem úgy mentek, mint ahogy kellett volna nekik. Ezért sem hibáztattam. Nem most nézek vele először farkasszemet, de most először néz rám vissza egy vadász tekintete. Most először éreztem a gyűlölködő, kék, jeges szempárt, hogy szinte szívembe lát, de mégsem haragudtam rá. Mégis felülemelkedtem a beletörődésen és a harcon, hogy segítsek rajta, hogy változtassunk a helyzetünkön. Nem érdekelt, már, hogy mennyi időt vesztegettem rá, feladtam, hogy olyan anya legyek, amilyen mindig akartam. Nehezen ment, s talán senki sem látta a harcot, amit vívtam emiatt magamban, de így volt. A szavak most mégis könnyedén siklanak ki számon, és tudom, hogy ismételten csak két forgatok szívében, ahogy szavai enyémmel ugyan ezt teszik. Nem ismertem őt. Túl sok ideig voltam a túlvilágon, emlékek nélkül, hogy tudhassam, mit élt át, min ment keresztül, nélkülem.
-Ugyan már Renee. Esélyt sem adsz, hogy védhesselek. Mindig van kibúvó, miért nem kellek. Belefáradtam.-mondom ki hangosan is azt, amit eddig csak gondoltam, mertem gondolni, s tudom, hogy további sebeket szakítok fel, mégis mindent feltettem egy lapra. Mi okom lett volna máshogy tenni? Semmi. A lényeg az volt, hogy biztonságban tudjam, de erről neki nem kellett többet tudnia. Tudtam, nem eshet baja, de az ő döntése, hogy mellettem, vagy nélkülem akarja élni tovább az életét. Én illedelmesen félreálltam egy ponton.
-Mit vársz te tőlem? Felnőtt nő vagy, nem foghatom a kezed, nem vezethetlek, és igen. Nem bírtam a szemedbe nézni, mert tudtam, min mentél keresztül. Tudtam, hogy mennyi mindent hagytam ki, mennyi mindenről maradtam le. De azt hiszem, ennyi évszázad után, ha ezen kieső időkért is könyörgök, könyörgünk, már késő. Nem élhetünk a múltban. Nem kérem, hogy megértsd, hogy bocsásd meg. Nem értheted.-összefüggéstelennek tűnő mondandóm ellenére azt hiszem érti miről beszélek, ha mégsem, majd kérdez. Nem mintha eddig hagyott volna választási lehetőséget arra, hogy bármit is mondhassak. Elvolt a maga világában, én pedig nem nyitottam, ahogy ő sem. Ha tudta volna a teljes történetet, talán most nem így nézne rám. A gondolataim fájó gyorsasággal cikáznak ide-oda, összefüggéstelenül.
A szeme könnybe lábad, rajtam mégsem rezzen meg egy izom sem. Szoborként, érzelmektől mentesen nézek rá vissza. Belül sírok, zokogva ölelem magamhoz kislányom, s végül utat engedek neki. A kilincs kinyílik, én pedig hátat fordítva neki, teszek egy lépést a nappali felé.
-Nem harcolok veled Renee. Többé nem. Azt teszed, amit jónak látsz. Ha mesélni szeretnél, úgyis tudod, hogy hol keress.-bár elfordulok tőle, ajkamba harapva nyelek nagyot, hogy nehogy kimutassam azt, amit ő is próbál visszafogni. Nem fakadok sírva, inkább teszek befelé még pár lépést, és kinézek az ablakon. Nyakamon lógó medálomhoz érek. A medál másik fele nála van, kezében pihen. Az ablak tükörképéből nézek rá, olyan kimérten, ahogy rám nézett anno anyám. Tudom, hogy semmit sem tud rólam, hogy nem értheti miért történt a múlt úgy, ahogy. Ugyanakkor anyám szava felcseng fülemben, s rádöbbenek, én is épp olyan vagyok, mint amilyen ő volt. Ha átléped a házam küszöbét, sose térj vissza! Drága anyám, itt vagyok, és ugyan ezt mondom a lányomnak. A történelem ismétli önmagát.
-Sose mond, hogy soha.-nem tudja, hogy nem minden van úgy, ahogy hiszi. Mikor megöltem az apját, épp őt védtem. Védtem egy csapat farkastól, akik nem tudták volna felnevelni. Végül én sem tettem, de legalább életben maradt, és nem volt a fején célkereszt, amiért nem tiszta vérű. Legalábbis ezt hittem.-Semmi sem tart itt. Neked ez nem otthonod, nem örökséged. Te mondtad, emlékszel? Nem vagy a családom. Ha ezt el is hiszed, nem értem miért vagy még itt.-nézek rá ismét, szememben érzem, hogy megcsillan egy könnycsepp és az eddig érzéstelen arcomon az anyai fájdalom apró jelei kezdenek előbukkanni.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 31, 2016 6:14 pm
to mom
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mintha csak tudta volna, hogy mikor érkezem vissza a majdnem mindig üres házba, hiszen már ő is az új családjával él, én pedig igyekszem minél távolabb élni ettől a helytől. Tőle, mintha csak ő lenne minden rosszért felelős az életemben, hiszen még sose jöttem rá arra, hogy miért születek újra, miért vagyok képtelen meghalni. Olykor farkasként, amit az apám hagyott rám, máskor boszorkányként, ami anyámtól örököltem, de mind a kettőt az idő múlásával gyűlöltem, mintha csak a fura csatájukba csöppentem volna bele és én lennék az a fél, amit ők ketten ketté akarnának tépni. Nem akarok egyikükhöz se tartozni, még ha apám elvesztése a mai napig is fáj. Tettem olyat, amire nem vagyok büszke, elvettem életeket, ahogyan ők és talán pont ebből lett elegem.
Szemmel láthatóan most a farkas gének nem születtek velem együtt újjá, de a boszorkányságot képviselő annál inkább. Néha hallom álmomban, ahogyan hívnak az ősök, mint egykoron tették, amikor az anyám bevezetett ebbe a világba. Az erő ott van bennem, hiszen megmutatkozott, de mégis mindent elkövetek azért, hogy ne törhessen felszínre, de magam sem tudom, hogy meddig leszek képes elnyomni és dacolni az őseimmel, a múltammal és a legnagyobb démonommal, az anyámmal.
A külsőnk se hasonlít már egymásra, mintha csak ezzel is az ellentétet akarná sugallni a természet, mintha csak ez is csak az erősítené, hogy vadász lett belőlem, még ha nem is a legjobb és a legerősebb, de ha kell megvédem az ártatlanokat, de vajon tényleg ez lennék én? Nem, talán csak egy kisegér vagyok mélyen legbelül, aki legszívesebben elfutna az örökléttől, a múlttól és az álmatlan éjszakáktól, vagy csak az ádáz tudás elől, mely néha úgy ül a vállaimon, mintha éppen össze akarna passzírozni szép lassan.
Sietve haladok el anyám mellett, hiszen neki már meg van mindene, de nekem? Hirtelen úgy érzem, hogy semmim nem maradt, de míg neki ott a szebb jövő, a boldog és idilli családkép, addig a valódi családja meg romokban hever, vagy ez már nem is számítana neki. Amikor meghallom a szavait, akkor sietve állok meg és elnevetem magam keserűen. – Ohh, hogyne. Az önfeláldozó anya, aki védi a családját, csak azt nem amelyiket kéne. – mondom keserűen és pontosan annyira ridegen, mint amennyire egy jégszobor tenné, ha tudna beszélni, amikor viszont a kilincshez nyúlok, akkor egy kisebb szisszenés közepette rántom el a kezemet, hiszen megégett. Dühösen pillantok az anyámra.
- Minek csapnám az arcodba, hiszen te is jól tudod ezt, de képtelen vagy szembe nézni velem. Nem akarod az időmet velem tölteni? Képtelen vagy elviselni azt, hogy nem mindenki rajong érted, de mégis itt tartasz? Hol az igazság abban, amit mondasz drága anyám. – és az utolsó két szót pontosan annyira ridegen mondom ki, amitől a legtöbb dolog megfagyna. Sose voltam ilyen, a külsőm se árulkodna ilyen ridegségről, de valahogy mellette újra és újra jégcsappá változom. – Éld az életed és hagyj élni engem is, hiszen ha eddig nem számítottam neked, akkor miért most kezdene el érdekelni, hogy mi van velem? Hol voltál akkor, amikor ismét megszülettem?! Sehol! Hol voltál akkor, amikor az életem darabokra hullott, mert elveszítettem a gyermeket egy vámpírnak köszönhetően?! Sehol! Őket véded, de azt akit kéne, azt sose! – a húr elpattant, az özönvíz pedig könnyedén tört utat magának szavak formájában. Éreztem, ahogyan egy könnycsepp megjelent az a szemem sarkában, de nem engedtem lehullani és a dühömnek köszönhetően pedig könnyedén törd darabokra egy idő után az előszobában található tükör, pedig nem voltam hangos, de az erőm viszont könnyedén elszabadult. Az, amit nem akartam többé útjára engedni, hogy ne váljak olyanná, mint amilyen ő is.




Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 31, 2016 5:37 pm
to my daughter
[You must be registered and logged in to see this image.]Megannyi évszázad, elvesztegetett szellemlét után a nyugalmas jelen egészen furcsa volt. A testvérem eltűnése ugyanakkor nyugtalanított is, ahogy Phil is újra felbukkant az életemben, amivel lavinát indított el, ugyanis teljesen más nézőpontba került a múltam a jelenemhez képest. A lányom felbukkanása azonban nem ilyen hatásokkal járt. Nem értettem meg, ő nem értett meg engem. A feltépett sebek ellen nem tudtam tenni, a történetem nem mondtam el, hagytam, hogy gyűlöljön. Mi mást tehettem volna? Ha nem ez, hát más áll közénk, és amennyire láttam, a társaságomra épp annyira nem vágyott, mint én arra a megvetésre, amivel engem jutalmazott napokig. Azt a kort, hogy a tinik hogyan is viselkednek, még megértem mellette, még nem haltam akkor meg. De nem sokkal később, már az apja vére a kezemen száradt, jogosan, persze ezt ő nem érthette. Okolni ezért sem okoltam. Ez volt a könnyebbik mód. Tartani a hátam, hagyni, hogy tomboljon.
Nem hasonlított rám jelenlegi teste. Boszorkányok, farkasok után, most egy vadász testét öltötte rá a természet, szőke hajjal, elragadó tekintettel. A régi, jól ismert barna fürtök, és a dacos szempár megváltozott. Helyére egy jeges tekintet, és teljes más külső, mint az eddigiek. Meglehet, a családunk nagy szégyenfoltja én voltam. A lány, aki szerelembe esett egy vámpírral, majd felejteni akar, s bár már rég nem volt oktalan csitri, összefeküdt egy farkassal. Megszületett a gyermeke, aki nem maradhatott egy testben egész életében, hisz újra és újra más alakokban született újra, és akkor most a természet folyamatait végletekig leegyszerűsítettem.
Tudom, hogy a házhoz megy, és én, a szégyentelen fekete folt, hasonlóan teszek. Megállok a lépcső alján és várom, hogy jeges kék tekintet lesújtson, megtiszteljen. Szavai pont olyanok, amilyenekre várok. A kedvesség és a megértés most mégsem érezhető válaszomon, ugyanis a csapás, amivel sújt, nem csak ellenem szól, hanem mindazok ellen, akit hasonlóan szeretek, mint őt. Nem válaszolok, még nem. Hagyom, hogy elsuhanjon mellettem, a medált szorongatva, de ahogy a kilincshez nyúlna, visszaélek azzal, hogy erősebb benne a vadász, mint a boszorkány, ereje ugyanis még csak próbálgatja a határait.
-Büntess, amiért elhagytalak. Amiért az apádat megöltem,. majd a falkája megölt engem. Büntess azért, mert nem tudtam mi mást tehetnék. De Philt és a családját hagyd ki belőle.-fordulok felé, a kilincs fémje ugyanis felforrósodik, ha hozzá is ér, a bőrét szinte azonnal megégeti.-Azért viszont nem fogok bocsánatot kérni, amiért úgy viselkedsz, mint egy hatéves kölyök, akinek elvették a játékát. Nem hallgatsz meg, rendben. De ebben az esetben ne is várd el tőlem, hogy az időm veled töltsem, drága lányom. És ha ennyire gyűlölsz...a szobád miért nem üres még? Mi tart itt, minek térsz vissza újra és újra, hogy a képembe vághasd, csapnivaló anyád voltam?-szegezem neki a kérdést, kihúzva magam, arcom a szokottnál jobban kőszobri maszkot ránt magára, és nem mutatja a szívem maró fájdalom apró jelét sem.
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 31, 2016 3:50 pm
to mom
[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt hiszem, hogy nyugodtan állíthatom azt, hogy nem éppen békés volt a viszonyom az édesanyámmal. Tudtam jól, hogy ki ő és mit tett a múltban. Egy boszorkány segítségével tért vissza, hiszen meg akartam törni azt az átkot, amibe egykoron én kényszerítettem őt. Fura belegondolni, hogy voltam már boszorkány, farkas és mind a kettő egyszerre, most pedig inkább vagyok vadász és olyanokra vadászok, akik szerintem nem érdemlik meg azé letet. Nem egyszer fordultam már meg a kórházban sérülésekkel. Mindig valamit ki kellett találnom, de szerencsére eddig mindig hihetőre sikeredett. Fogalmam sincs arról, hogy mennyit tud, hogy nem olyan régen szabadultam a kórházból, ahogyan azt se tudom, hogy mit szól ahhoz, hogy nem vagyok boszorkány, hanem vadász. Lehetnék, ha hagytam volna az erőmet kibontakozni, de többé nem akartam. Mintha csak ezzel is azt akarnám kifejezni, hogy minél távolabb akarok tőle lenni. Túl sok évszázadod éltünk meg együtt, idővel pedig külön is, amikor a halál markában ragadt hála nekem, de úgy éreztem, hogy édesapám tettéért megérdemli. Sok testben megfordultam már, hiszen amikor a halál eljönne értem az idővégeztével, akkor nem meghaltam, hanem mindig újjá születtem egy veszendőbe küldött testbe. Szerencsére sose gyerek testbe, hanem tinédzser vagy kisfelnőttében. Sose beszéltem erről senkinek se, hiszen jobb ezt eltitkolni. Másrészt meg pár éve megadatott volna az is, hogy családom legyen, de egy vámpírnak köszönhetően elveszítettem, így keveredtem részben a vadászok útjára. Amúgy inkább csak megpróbáltam volna egyszerű emberként élni a hétköznapjaimat. Ami néha ment, néha nem.
Fülembe jutott az is, hogy édesanyám máris családra lelt és éppen papás, mamásat játszik valami vámpírral. Nem is értem, hogy képes erre. Megölte az előző férjét, a gyerekének az apját, s úgy tesz, mintha semmi se változott volna? Talán kár volt engednem neki azt, hogy éljen. Sietve léptem be a régi házunkba. Évek óta leszármazottról leszármazottra szállt ez a ház. Egykoron a boszorkányok gyülekező helye volt, ha igaz a mese. Olyan helyre épült, ahol az erő eléggé nagy. Bár ez most engem nem érdekelt, mert nem varázsolni jöttem vissza, még akkor is, ha ezzel szégyent is hozok a családunk vérvonalára. Tisztavérük boszorkányok, akik közül az egyik vámpírral hetyeg. Akkor talán még se én vagyok a legnagyobb szégyenfoltja a családnak. Tudomásom szerint nincs ma itthon, ezért is jöttem most. Sietve túrom fel az egykori szobámat és hamarosan meg is lelelem azt a medált, amiért jöttem, de alig, hogy elindulok lefelé a lépcsőn megpillantottam anyámat.
- Ohh, hirtelen már nem köti le minden egyes percedet az új családod? – kérdeztem meg kissé cinikusan, még ha a legtöbb esetben ez nem volt rám jellemző, de akkor se tudtam jó szemmel nézni rá. Főleg azok után nem, hogy szinte meg se próbált velem beszélni mióta visszatért. – De ne félj, nem tartalak fel. Már megyek is, megtaláltam amiért jöttem. – tettem hozzá még sietve, s újra megindultam, ha csak valahogy nem állta az utamat.




Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Keresem :
§ Friend from past
† Kedvenc dal :
§ Yellow Flicker Beat
† Tartózkodási hely :
§ Monsterland
† Hobbi & foglalkozás :
§ find myself



Renee Winter ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 24, 2016 12:01 pm
| Fagyasztott játék karakter leadás miatt! |
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 27, 2016 7:09 pm
|| Játék újraélesztve!





mom & & daughter
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem igazán tudtam, hogy mit fog hozni a jövő, de azért arra sem számítottam, hogy a kiszámíthatatlan valóságot és múltat megfejeli a jelen. Ez kimerült abban, hogy egy idegen teremtés nézett velem farkas szemet, aki egészen érkezésemig megbújt az árnyékban. Furcsa, ismerős arc, fogalmam sincs, hogy miért, próbálok az emlékek tengerében turkálni, de semmi, csak a csendes tudatlanság, ami hozzá köt. A jelek szerint pedig igenis ismer. Egyértelmű, az arcára van írva, és szavai is alátámasztják ezt. Az egészben az a még abszurdabb, hogy testem úgy reagál, mintha fenyegetnének. Kétlem, hogy ez lehetőség lenne, az erőm ugyanis a kezdeti nehézségek ellenére kiteljesedett, amit köszönhettem a harmonikus vonalba igazodó életemnek is. Annak, hogy vége úgy éltem, vagyis közel úgy, ahogy elképzeltem a múltban és a jelenben. Az, hogy mit tettem anno, nem érdekelt. Valahogy szinte lehetetlennek éreztem, hogy bárki is ismerne most, vagy felismerne, hisz mégis csak százötven évig éltem a feledés édes homályában, mint szellem,  még ha nem is változtam, ez épp elég idő volt arra, hogy szinte lehetetlennek gondolják, hogy valaha is vissza fogok térni. Valakinek örömet okoztam, de ez a lény... fogalmam sem volt, hogy örül e vagy nem, egyszerűen semmiről sem árulkodott az arca.
-Köszönöm, jól vagyok így. Én legalább a saját házamban verem be a fejem, nem máséban.-hangomban semmi jele nincs annak, hogy elgondolkodnék rajta, a helyzethez mérten milyen hangnemet üssek meg. Nem érdekelt túlzottan, ha gyűlölt eleve a múltban, a jelenben sem fog szívvel lélekkel üdvözölni, hát mit erőltessem magam a világba feleslegesen. Így legalább nem hazudok neki sem és magamnak sem, hogy mit érek a helyzettel kapcsolatban, vagy iránta. Egyszerűen minden ködös volt, a gondolataim pedig ide-oda csapongtak valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon, mintha emlékezni akarnának, csak valami blokkolja őket. És ebben az volt csak a baj, hogy semmin sem lepődtem meg amióta visszatértem.
Valami bevillan, érthetetlen módon, érthetetlen, zavaros, kissé homályos képek. Nem szédülök meg, de össze kell ehhez szorítani a fogaim, hogy valóban ne érezzem úgy, forog velem a szoba, pedig nem, hogy forgott, szinte táncolt. Arcomon a bőr szám sarkában épp, hogy megremeg, de tűröm a múlt emlékeit. Egy gyerek keserves sírását, farkasokat, akik vicsorognak rám és vért. Rengeteg vért, ami megfesti a tiszta, friss havat. Fogalmam sincs, mik ezek, nem értem z összefüggést...
-Na, mert te aztán biztos hű de bölcs vagy.-tőlem nem túl megszokott módon reagálok, szinte végig sem gondolva a hangsúlyt vagy azt, hogy pontosan mit is reagáltam. Aztán érzem, ahogy lábaim maguktól mozdulnak meg, s úgy foglalok helyet, hogy nem is akarok igazán leülni. Gonosz kis fruska, de nem teszek egyenlőre ellene semmit.
Elgondolkodom a lehetőségeken, és ugyan nem akarok beleegyezni, nem szívesen megyek bele ebbe a játékba, mégis megtörik bennem valami, a gyermeki kíváncsiságom, hogy igenis kiderítsem mi folyik az életemben, vagy mit kellene tudnom saját magamról.
-Fajtádból fakadóan nem árthatsz egy tiszta vérű boszorkánynak úgy, hogy magadnak ne árts. Most akkor ki a bölcs? -vonom fel szemöldököm, immár magabiztos hangon, és ujjaim meglendítve alá tolom a széket, így már mind a ketten ülünk, s egyikünk sem azért, mert annyira ilyen pozícióban akart lenni.-Na, akkor halljuk, ne fogd vissza magad.-biztatom, hogy végre nekikezdjen, és úgy érzem, hogy múlt béli énem igencsak felszínre tör, hisz olyan jegesen és ridegen kezdem el kezelni a helyzetet, ahogy emlékeim szerint régen is tettem. Kíváncsian méregetem, fiatal még, aligha olyan tapasztalt, plusz bár meglepett, magam megleptem azzal, hogy a testem feletti uralmam egyre jobban működtetem, s élek vele, ha kell.



||:hug:|| [You must be registered and logged in to see this link.]



Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :

No heroes, villains, one to blame
While wilted roses filled the stage
And the thrill, the thrill is gone
Our debut was a masterpiece
But in the end for you and me
Oh, the show, it can't go on

† Tartózkodási hely :
ζ on the road
† Hobbi & foglalkozás :
ζ Looking for my mom



Lara Syreth Maybelline ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 23, 2015 7:40 pm

mom & daughter
[You must be registered and logged in to see this image.]
Biztos voltam abban, hogy nem lehetett kellemes hirtelen visszatérni és élni. De legfőképpen az, hogy túl sok emlék lepi el az elméjét. De mindegyik csak egy aprócska volt, ami egy hatalmas hazugságot képez az elméjébe. Viszont szemmel láthatóan tényleg nem lehet lelke az anyámnak, mert még mindig él. Még az se ölte meg őt, hogy tudja, hogy miatta halt meg a nagymamám. Akkorát nem is téved. De ez még se a teljes igazság. Kíváncsi lennék, hogy mit szólna akkor, ha megtudná, hogy a falka miért támadt rá. Ha látná azt, ahogyan egy aprócska teremtést megfoszt az élettől. Türelmesen várok arra, hogy hazaérjen, majd amikor a lámpák fénye megtölti a szobát, akkor csak mosolyogva figyelem őt és nem félek szavakkal a szívébe döfni és megijeszteni.
Fura dolog, hogy annyi káosz után, ami az elmédben lappang, el akarod küldeni azt a személyt, aki válaszokat adhat. Nem tartok tőled, így hagyjuk ezt az ijesztgetős dolgokat, mert szemmel láthatóan te rettegsz egyedül, így jobb lenne, ha leülnél. Még a végén bevered a buksidat. – mondom neki ártatlan pillantás keretében, majd újra a székre mutatok. Én vagyok előnyben. Tudom, hogy ki ő, miket tett, míg ő neki fogalma sincs arról, hogy én kivagyok. Hamarosan pedig, hogy ne ellenkezzen a leülés ellen újabb emlékképeket küldök neki, de csak olyat, amitől nagyobb lehet a fejében a káosz. „Gyereksírás. Farkas. Vér a fehér hóban.” S közben le se veszem róla a pillantásomat.
Ebből is látszik, hogy a kor nem jelent bölcsességet. – mondom egy sóhaj keretében és ha még mindig nem foglalt helyet, akkor az erőmmel kényszerítem rá, majd mosolyogva figyelem.
Miért küzdesz? Tudom, hogy ki akarod deríteni az igazságot és én megadhatom neked. Ha kértél is eddig segítséget biztos vagyok abban, hogy kudarcba fulladt. – teszem hozzá negédes hangon, mert biztos vagyok abban, hogy Roselyn már próbálta megtörni Melissandre elméjébe épített gátat, de azt a vérem nélkül képtelenség.
Nos, maradjak vagy távozzak?- kérdezem tőle kicsit talán színpadiasan a dolgot, de mindegy mit felel, mert nem fogok távozni. Azt akarom, hogy szenvedjen és tegyem meg nekem dolgokat vagy a fájdalma még nagyobb lesz.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 23, 2015 6:58 pm




family reunion with Syreth
[You must be registered and logged in to see this image.]
Túl sok emlékem tért vissza és túl nagy volt az űr, amibe estem. Eddig az a felem hiányzott, ami minden emlékét birtokolja, most az, amelyiknek semmije sem volt. Philippel való találkozásom felemésztette minden kétségem arról, hogy a dolgok a múltban nem mentek jól, ugyanakkor a nővérem mellett pont azt éreztem, hogy semmi sem ment jól. A hibáim el kellett fogadnom ahhoz, hogy túl tudjak mindenen lépni, mégis ahogy a bérelt ház felé megyek, a mai nap is csak olyannak tűnik, mint aminek semmi haszna nincs, csak a naptárban egy következő dátum.
Rossz érzés fog el, ahogy a kezem a kilincshez ér, de semmibe veszem, belépek a házba, és pár másodpercig a sötétbe meredek, várva, hogy valami történik, hogy valami megváltozik, hogy valami lesz. De sehol semmi.
A lámpát felgyújtva viszont egy idegen arc fogad, és a táskám szinte kiesik a kezemből. Testem átjárja valamiféle rémület, ujjaim a pántba mártom, ami megnyekken, és megszédülés ellen az asztalra teszem a táskát, míg a valós oka a cselekvésnek a szék nyújtotta támaszban keresendő.
-Fogalmam sincs ki vagy, vagy mit keresel itt, de jobb lenne, ha most távoznál.-nézek a lányra egy elég éles pillantással, miközben felmérem a terepet, hogy mit kereshet. Nem ismerem, vagyis nem emlékszem rá, hogy ismernem kellene.-Boszorkány vagy, érzem, de nem hiszem, hogy bármi közöm lenne hozzád Syreth.-furcsa, ismerősen csengő név, ritka, egyedi, és még egy rakás jelzővel illethetném, de nem értem, miért érzem azokon a jelzőkön, hogy azért vannak, mert tetszik ez a név. Életemben nem hallottam még, s bár enyém sem olyan volt, ami minden nap visszaköszönne, talán túl sok évig voltam szellem, elfeledve, hogy milyenek az emberek manapság. De ha boszorkány, nem feltétlen mostanság született, ezt is be kell ismernem.

||Bird On A Wire|| words: 284 || note: gyenge  27 ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :

No heroes, villains, one to blame
While wilted roses filled the stage
And the thrill, the thrill is gone
Our debut was a masterpiece
But in the end for you and me
Oh, the show, it can't go on

† Tartózkodási hely :
ζ on the road
† Hobbi & foglalkozás :
ζ Looking for my mom



Lara Syreth Maybelline ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 29, 2015 12:03 am

mom & daughter
[You must be registered and logged in to see this image.]
Régóta vártam már ezt a pillanatot, hogy újra láthassam azt a nőt, aki életet adott nekem, majd megfosztott tőle. Lehet nem ölt meg, nem feszített keresztre és a többi hasonló dolgot, de mégis megfosztott tőle. Megölte az apámat, elvette tőlem azt a személyt, akinek annyi mindent köszönhetek. Soha nem fogom elfelejteni azt a szempárt, azt a selymes és puha szőrt, amit az emberek bundának hívnak. Soha nem fogom elfelejteni a gyerekkoromat, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem halt az édesapám, azt ahogyan édesanyámat megtaláltam. Nem volt semmi se könnyű, de mégis elértem a célomat. Vezér lettem, talán a farkasok rémálma is, hiszen nem voltam teljesen közülük való. Két erőt birtokoltam és birtoklok is, amik szemmel láthatóan ennyi év után is úgy engedelmeskednek nekem, mintha valami bábok lennének. Megöltem a családomat, de nem volt más választásom. Nem vagyok túl öreg, így veszélyes lett volna visszahoznom édesanyámat, illetve azt szerettem volna, ha a korábbi próbálkozásaim nem fulladnak kudarcba. Nem azért béreltem fel egy boszorkány évtizedekkel korábban, hogy végül ne az akkor elhintett hamis nyomokat keltsem életre. Minden a tervem szerint halad. Saját magát okolja, megismerte a nővérét, aki szintén megtudta, hogy a nagyim nem volt annyira szent és halott, mint egykoron hitte. Sok mindenre képes egy boszorkány, de talán legjobban arra, hogy kijátssza a halált.
Lassan simítok végig a medálom, ami jó pár hónapja darabokban állt még. Összetört, amikor az emlékek felszínre kerültek, a testvérek egyesültek. Persze gondos voltam, hiszen rólam semmit se hintettem el, ahogyan apámról se. Arról, hogy mit tett és az érzéseit. Azt szeretném, ha szép lassan jönne rá és megtörne, hogy a kicsi Syreth él és nem mást, mint a lánya. Persze azóta felvettem már a Lara nevet, de ezt ő nem tudhatja. Lassan sétáltam végig a lakásban, míg végül az egyik fotelben kényelembe helyeztem magamat és a kezemben vettem a medált. Mosolyogva figyelem, majd hamarosan egyre közelebbről érzem az ismerős illatot. Csendesen figyelem az ajtót, majd alig, hogy a villanyt felkapcsolja és becsukja maga mögött az ajtót egyszerűen megszólalok, miközben mosolyogva várok arra, hogy megforduljon és a váratlan vendégre, vagyis rám pillantson.  – Hello Melisandre! – Egy apró tincset az ujjaim közé csíptetek és a mosoly továbbra se olvad le az arcomról. Végül lassan felmutatom a medált, ami immár egyben van. – Syreth Maybelline vagyok. Emlékszel rám? –kérdezem tőle ártatlanuk, miközben pontosan tudom, hogy nem emlékezhet rám, csak ha én azt akarom. Profi tüntettem el mindig is a nyomaimat, akár még bizonyos személyek emlékéből is. Ártatlan arc, de ördögi lélek. Ez volnék én!


|| Remélem kezdőnek jó lesz! 40

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :

No heroes, villains, one to blame
While wilted roses filled the stage
And the thrill, the thrill is gone
Our debut was a masterpiece
But in the end for you and me
Oh, the show, it can't go on

† Tartózkodási hely :
ζ on the road
† Hobbi & foglalkozás :
ζ Looking for my mom



Lara Syreth Maybelline ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 28, 2015 9:18 pm
****
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:37 pm
Vissza az elejére Go down
 

Melisandre Faith háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» ›› faith is my sword. truth my shield. knowledge my armor

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed-