Ostobaság egyszerű jellemrajzokra hagyatkozni. Nincs két egyforma ember. De létezik az érme két oldala...
Azt gondolnád, a hozzám hasonló férfiaknak nem szükséges ésszrel rendelkeznie ahhoz, hogy megállja a helyét a világban. Egykoron én is abban hittem, hogy fiatal, vonzó testem segítségével bármit elérhetek, hogy az ajtók csak úgy nyílnak előttem, s vár majd rám; gazdagság, hírnév. Egy jónevű nőbe fektetni a bizalmat, mára már eléggé... nevetséges. Önként adtam magam, önző voltam, ám már akkor elcsábított a sötétség hívogató ereje, méghozzá egy rangos férfi, Christopher képében, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok képes tiszta úton sikereket elérni. Hogy szükségem lesz valaki segítségére. Alkut ajánlott a számomra, tüntessek el egy egész családot, s egy tagjának vegyem el az emlékeit. Rábólintottam. Ismét győzött az önzőség. Nem voltak kérdéseim, hogy miért akarja ezt, s azt sem tudtam meg, hogy miért pont azt a lányt hagyta életben. Életemben akkor tapadt először vér a kezemhez. S a mai napig nem bántam meg a döntésemet, melyet meg kellett hoznom. Hiszen az életben maradt lány, kit csak az emlékeitől kellett megfosztanom, már az első pillanattól fogva különös vihart ébresztett a gyomromban.Erről soha nem árulkodtam Christophernek, a varázslat után elhagytam őt. Ám kíváncsiságom újra és újra visszaszólított Constance-hoz. Időről időre lettem egy érettebb, egyre szelídebb, mikor mellette voltam, ám eljött időként a távozás pillanata is. Ismét visszarántott a magány abba a sötét alagútba. Talán az elvárásaim és ambícióim voltak jelentősek, hát nem hagyhattam, hogy a lány olyan útra tévedjen, amely veszélybe sodorja az életét. Akkor még nem volt ott mellette Christopher, hogy védje minden lépésétől. Tökéletesen ismerem minden lépését, baklövését. Elkövetett számtalan olyan hibát, amit én is megléptem már.
Sötétbarna, már-már fekete haja gyönyörűen ragyog a napfény hatására, szemem pedig igazi égszínkék. Magasságom közepes, nagyjából 180 centiméterre rúg, és a természetben edződtem, így az izmaim javarészt innen származódnak. A laza viseletet preferálom inkább, az öltönyömet az idő nagyrészében hagyom a szekrényben.

Név » Ági
Kor » 24 év
Multik » nincsen *-*

Őt néztem. Vállára omló fürtjei miatt eszembe jutott, milyen volt egykoron, mikor testét terebélyes báli ruha borította, hajtincseit göndörítve tűzték fel, ékszerei pedig kihangsúlyozták azt, amelyre amúgy minden férfi kíváncsi. Ám soha nem jegyezték volna meg, hisz modortalanság társaságban egy nő dekoltázsát illetlenül dícésrni, vagy csupán említés szintjén felhozni.
Lehunytam a szemem, s éreztem azt az illatot. Azóta már számtalan alkalommal láttam és találkoztam vele, de az első együtt töltött pár perc úgy vésődött belém, mintha a halál előtt még elszámolással tartoznék vele valakinek. Tartoztam is. Magamnak és neki. Azért, amit tettem egy vámpír parancsára. Egy olyan vámpír szavát hallgattam, kit nem ismerek, ki nem apám és nem anyám, de még csak nem is hősies bajtársam. Idegen volt számomra, ám ígéretet tett, s azt be is tartotta, cserébe nekem is fizetnem kellett valamivel.
A név újra és újra ajkamra égett, még akkor is, mikor nem voltam mellette. Vagy épphogy ő nem volt mellettem? Constance. Számomra mindig csak Connie volt, és erre mosolyognom kellett. Féltem tőle, attól, hogy elrontok mindent, ha úgy alakul. Lehetőséget kaptam a folytonos újrakezdésre, köszönhetően a saját bűbájomnak, amely megtörését már nem egyszer fontolgattam, de Christopher bosszúját soha nem lennék képes kivédeni.
Ismét mosoly, és a fejemet annak a bizonyos kőfalnak borítottam. Úgy tűnt, hogy élvezte a főiskolai tanulmányait. Azt is tudtam, hogy a Grill gyakran szolgál második otthonául. Mondhattam volna azt is, hogy mióta csak tudtam, hogy hol kell keresnem, a nyomában voltam.  Nem mint zaklató, hisz nem is sejtette, hogy itt vagyok, s őt figyelem. Valószínűleg nem figyelt fel rám, hisz nem vagyok feltűnő jelenség, főleg ha próbáltam óvatos is lenni. Még nem akartam felfedni magamat előtte, még idő kell. Többé nincs visszafordulás. Amit tenni fogok, azt úgy kell tennem, hogy meghatározza a kapcsolatunkat. Nincs több visszaút. Nincs több kiskapu és egérút. Csak ő van és én, s valami, amit nem ismertem soha, mégis odaköt hozzá, mintha egy láthatatlan láncolat lenne. Elvágni sem lehetett. De nem is erőlködtem.