Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Edmund C. Gallagher

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 06, 2015 6:54 am
Ugrás egy másik oldalra
Edmund Christian Gallagher


személyes információk

• becenév: Ed
• születési idő: 1992. június 13.
• születési hely: Cambridge, Nagy-Britannia
• kor: 22 év
• play by: Eddie Redmayne
• foglalkozás: A Whitmore főiskola a második otthonom. Mit gondolsz?

• faj: ember
• család: A szüleimmel szinte minden kapcsolat megszakadt, mikor úgy határoztam, hogy nem az Egyesült Királyságban folytatom a tanulmányaimat. Úgy gondolták, az én helyem az Oxford-on van, de ki kellett őket ábrándítanom ebből a hitből; kalandot akartam, méghozzá egy, a szüleimtől távoli földrészen. Lassan négy éve, hogy nem találkoztam velük. De a húgom valószínűleg kárpótolja őket mindenben.

a felszín alatt
Ha belegondolunk, gyerekként egyikünk sem tudja még, hogy mit fog kezdeni az életével, milyen irányt vesz majd az egész... és mi fogja meghatározni. Vallom azt, hogy nem ugyanazon jellemvonások tartanak minket meghatározónak egész életünk során. Változunk... akárcsak az időjárás. Hol zavarosak, kiismerhetetlenek vagyunk... hol egyértelműbbek, mint bármi más a világon. Én élni akartam. És akarok most is! Ezért váltam el a szüleimtől. De nem tudom, mennyi adatik még meg abból a nagy katyvaszból, amelyet életnek neveznek.
Sokáig hittem valamiben... abban, hogy létezik halhatatlanság. Egészen addig, míg a hitemet keresztül nem metszette egy orvosi diagnózis. Míg mások húsz évesen alig várják, hogy lediplomázzanak, számomra az is nagy előny lesz, ha eljutok az államvizsgáig élve. Betegnek lenni... annyira mássá tesz. Reménytelenné, hitetlenné... elfelejtünk mosolyogni, bízni az életben. Bízni Istenben... ha létezik, miért bánik oly' kegyetlenül egy-egy védtelen teremtményével? Miért győzi le az erősebb a gyengébbet? Elfelejtettem bízni a Bibliában... amelyet kötelező olvasmányként tartottak a szüleim a saját fiókomban. Hiába, brit család. Az első a vallás. Ezért is jöttem el otthonról. Bevallani, hogy minden hitemet elveszítettem a teremtő irányába, olyan lett volna, mintha a családomat tagadtam volna meg. A szüleim nem tudnak arról, hogy milyen betegséggel küzdöm, de csupán azért, mert így láttam jónak.
Szóval... egyelőre az a legnagyobb célom, hogy eljussak a diplomáig, és ha már azt megszerzem, azt hiszem, hogy nem hiába éltem. Nincs más értelme az életemnek, csak a tudomány... a nők már régen nem érdekelnek, vagy inkább... én nem érdeklem őket. Ugyan melyik életvidám szépségnek lenne szüksége egy ilyen búval bélelt, életimádattal egyáltalán nem rendelkező, porosodó fiú? Mert férfinak sem mondanám magam. Olyan vagyok, mit egy kisfiú, és ezt régen, a betegséges kiderülése előtt ki is használtam.
Soha nem hiszek csak úgy a szememnek, mindenről meg kell győződnöm... általánosságban emberbarát vagyok, de nem szeretek túl sokat beszélni. Inkább hallgatom a beszélőt.
A külsőm alapján viszont már nem vagyok olyan átlagos. Eléggé kitűnök a tömegből, ha éppenséggel úgy akarom, hiszen a külsőm meglehetősen... brit. Hajam eléggé rövid, sötétbarnás árnyalatú, de a napfény néha világos fényt kölcsönöz neki. A szemeimet nehéz megítélni. Ha nincs rajtam az amúgy midnig viselt sötét keretes szemüvegem, kéknek tűnik, amúgy zöld. Öltözetem szintúgy szokványos. Egy farmer... egy ing.

user információk
Nem adhatok túl sok támadófelületet, sajnálom...
életem lapjai
Összekoccantak a fogaim, a hideg végigfutott egész testemen. Előttem egy vaskos fizikakönyv hevert, de össze kellett szorítanom a szemeimet, és mikor éreztem, hogy verejtékcsepp vonul végig homlokomról az államig, lekaptam magamról a szemüvegemet. Fájt. A mellkasomat maró égés elviselhetetlen fájdalmat ébresztett bennem, az agyam mintha fel akart volna robbanni... miért kell ilyen kegyetlennek lennie? Ami nem öl meg, az megerősít. Talán így van. Én inkább hiszek abban, hogy lassan mindenre lesz gyógyír. Csak... mire erre megtalálják, én már nem fogok élni.
Alig múltam húsz éves, mikor diagnosztizáltak. Azóta mindenki lesajnáló pillantásokat vet rám; már unom. Gyűlölöm. Küzdök és küzdöttem, mióta csak az eszemet tudom, és nem térített le az utamról sem gyilkos kórság, sem hithű szülők, kiktől távol vagyok, de valószínűleg ez az egyetlen jó dolog jelenleg az életemben. A hitet, mint eszközt, ők tanították, ám nem jó módszerekkel. Sajátos tudással, felfogással ruháztam fel ezt az apró szócskát. Elbizonytalanodni csupán akkor szoktam, mikor azok a szánakozó pillantások megtalálnak... és akkor feleslegesnek érzem az egészet. Bátornak tartottam magam, erősnek. Azzal, hogy még így is le akarok diplomázni, azt akarom csinálni, amit szeretek... ha anyám baráti köréből erről valaki tudomást szerezne, valószínűleg olyat mondana, amelyet sosem lennék képes megbocsájtani.
Összecsuktam a könyvemet, majd felsóhajtottam. A fájdalom lassan csillapodott, még pár nehéz lélegzetvétel, és ki tudtam nyitni a szemeimet. Az óra hamarosan kezdődik. A professzor az egyetlen a főiskolán, aki tud a betegségemről, és gondosan őrzi ezt a titkot. Azt hiszem, ő büszke rám.
Úgy suhantam le a lépcsőn, mint valami szellem, arcom sápadt volt, és a sietség ellenére sem tudtam fokozni a lépéseimet. Egy perc... talán még belefér.
Még egy nagy levegő, visszatettem a szemüvegem, de a könyvek a földön landoltak. Valaki másé is. Elég vaskos könyveket cipelhetett magával, az esés hangjából ítélve. Egy fiatal lányba ütköztem. - Bo... bocsánat - bukott ki belőlem, rögtön guggolva is le, és az egyik kinyílt könyvéből kiolvastam a nevét. Gretel. nem az a szokványos amerikai név... bizonyára ő sem innen származik.
Felálltam, és csak ekkor néztem először az arcára, átnyújtva felé a könyveit. - Tényleg sajnálom - fűztem még hozzá, majd megragadva a saját könyveimet, ismét eltűntem a folyosók között.  

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 06, 2015 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra


gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk a diaries frpg oldalán


Edmund!  :hug:
Bocsánat, hogy csak most értem ide, de tudnod kell, hogy már reggel elolvastam a lapodat, aminek segítségével még a napom is szebben indult. A sorokat olvasva azt mondhatom, hogy tényleg igazi túlélő vagy, a betegséged ellenére is ennyi motiváció és tanulni, élni akarás van benned... nagyon becsülendő, lenyűgöző! Főleg, ahogy idézőjelesen papírra vetetted, milyen személyiséggel rendelkezel.. imádom, ahogy írsz, a karakter túlságosan sok lehetőséget rejt magában, szerencse, hogy megszületett.  40 Ne aggódj, már nem is kell olyan sokáig várnod arra, aki az általad búvalbélelt ábrázatnak nevezett lényeg mögött meglátja az igazi valódat, azt, amit semmi sem torzíthat el. Te így vagy tökéletes!
Menj, foglald le az arcod és a neved, aztán irány a játéktér. Érezd jól magad! Smile

Vissza az elejére Go down
 

Edmund C. Gallagher

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Vivien Laur-Gallagher
» Vivien Laur-Gallagher
» Vivien Laur-Gallagher

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Emberek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •