Share | 

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ashley && Ariel

Csak bólintottam arra, amit mondott, mert nem fogok leállni vitatkozni arról, hogy ki is volt a hibásabb. Érthető, hogy az én szemben ő és nem én. ÉN csak az illem miatt kértem elnézést, ahogyan szerencsére sikerült elég rövid időn belül megállapítanom azt is, hogy a lábamnak nem lett remélhetőleg semmi baja, mert ha igen, akkor biztosan nem csak egy grimaszt kap a lenyelt szavaim miatt, hanem tényleg neki estem volna. Nekem már csak ez volt, a tánc és más semmi. Csak ez az egy dolog volt, ami még képes volt jelenleg egyben tartani és kicsit talán melegséget csempészni a megtépázott lelkemben.
- Legalább akkor nem törtelek össze, már azt hiszem ez is haladás. – szólalok meg még mindig nem túl barátságosan, de mostanában nem is nagyon voltam az. Apa halála túlzottan is nagyhatással volt rám. Kicsit jobban kifordultam önmagamból, mint kellene, ahogyan az se segített, hogy a családom még mindig titkolni akarta előttem azt a tény, hogy apámat nem baleset érte, hanem megölték. Csak kerüljön egyszer a kezem közé az, aki tette és tuti fájdalmas harapásokban lesz része. -  Jól vagyok, szerencsére nem lett komolyabb bajom, így nem kell aggódnom a következő előadás miatt. Végül is részben rajtam landoltam, így neked kéne jobban fájnia. – fejtettem ki a véleményemet, de érezhette, hogy nem kívánom azt, hogy tényleg szarul legyen, csak hát nahh. Ha ő volt alul, én meg ráestem, akkor így lenne logikus. Végül sietve dobáltam vissza a táskámba azt a pár dolgot, ami kihullott belőle az esésnek köszönhetően majd felálltam.
- Segítsek? – kérdeztem meg, és ha kellett akkor nyújtottam neki a kezemet, hogy utána körbepillantsak az utcán. – Biztosan jól vagy? Nem tudom merre mész, de úgy érzed eljutsz oda egyedül? – mert ha igen, akkor nekem lenne dolgom is, ha nem, akkor meg majd jön úgyis a következő kérdés, hogy mennyire van rosszul, csak le kell ülnie kicsit a közeli kávézóba, vagy mentőt hívjak inkább, mert agyrázkódást kapott és társai…



Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
Humor :
dark, very dark, honey



A poszt írója Ashley Hatfield
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 07, 2017 9:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ariel &Ashley

A történéseket vehetné akár égi jelnek is a testvérem ami a találkozásunkat illeti, ha nem lenne részemről teljes mértékben kitervelve az egész. Valójában nem vagyok alapvetően esetlen, nem az én formám, hogy csakúgy felbukjak valamiben, ezzel teljesen tönkretéve egy kifejezetten szép cipőmet és felsőmet, továbbá kisebb kárt okozva magamban. Nem is az ügyetlenségem okozta ezt sem, minden egy jól átgondolt terv része. Amiben végre talán némileg előrébb is léphetek.
Az eséstől úgy teszek, mintha megijednék kicsit, ezért sikítok egyet, nem azért mert annyira megütöttem volna magam. A térdem lehorzsolódott persze egy kissé, de az nem olyan vészes, hamar rendbe jön, különben sem fáj elviselhetetlenül. Hogy a cipőm sarka kitört és így mezítláb, koszos felsőben caplathatok haza és a táskám teljes tartalma szanaszét gurult körülöttem a földön, már annál kellemetlenebb, de ez most afféle járulékos veszteség, amit vállalnom kell a cél érdekében. Ahogy elesek előtte, nővérkém annyira elmerül a gondolataiban, hogy észre sem vesz, csak mikor már ő is átbucskázik rajtam és lényegében egymáson fekszünk. Ahogy rápillantok, látom az arcán átfutó fojtott indulatot. Láthatóan dühíti a helyzet, még ha uralkodik is magán. Túl jól tudok olvasni az emberek érzéseiben, hangulataiban ahhoz, hogy ez elkerülje a figyelmemet, leplezze bárhogyan. Persze érthető, hiszen balett táncos, egy sérülés akár a karrierjébe is kerülhet. Mindemellett még félig vérfarkas is, akik szintén nem kontrollálják jól az indulataikat, ha fájdalom éri őket. Valószínűleg nekem is ugrana, ha tudná, hogy ez az egész valójában abszolút szándékos volt a részemről. De végül is érte teszem. Jó okom van feltételezni, hogy a nővérünk következő célpontja az apánk után ő lesz. Ezt pedig nem hagyhatom. A közelébe kell férkőznöm. Ennek pedig ez a "véletlen" találkozás az első lépése a terveim szerint.

- Semmi baj, én voltam figyelmetlen - állítom meg az egyébként láthatóan  kényszeredett szabadkozását. Úgy teszek, mintha nem venném észre az arcán átfutó indulatot, ami egy visszafojtott fintorban nyilvánul meg. Elvégre barátkozni szeretnék majd vele, nem rögtön ellenérzéseket kelteni benne és konfliktusba keveredni egy kis semmiség miatt. Fontosabb annál, hogy megnyerjem őt a szövetségesemnek. Ha már féltestvérek vagyunk, még ha ő erről egyelőre nem is tud. De mindent majd szépen a maga idejében. A nagy családi leleplezésnek még nem jött el az ideje. Nem áll még rá készen. Pláne nem így.
- Igen, köszi. Semmiség, csak egy horzsolás. Igazából csak megijedtem. És te? Nagyon megütötted magad? - mondom kissé szabadkozva, szégyenlős mosollyal, miközben felkelek a földről. Elég instabil így, mivel igencsak magas sarka van a cipőmnek, ezért lerúgom magamról mindkettőt, a törött és az épsarkút is, majd kezemet Ariel felé nyújtom, bízva abban, hogy elfogadja a segítséget, ha már miattam került a földre. És ez most kivételesen tényleg így van, még ha ő véletlennek, balesetnek is gondolja az egészet. De nem volt más választásom, másként aligha vett volna észre. A cél pedig szentesíti az eszközt, mint azt tudjuk.


Titanium| 468 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Raise Hell
Tartózkodási hely :
∞ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
∞ prima ballerina
Humor :
∞ depending on the mood



A poszt írója Ariel Nadine Breslin
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 10:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ashley && Ariel

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden úgy ment tovább, mint előtte. Semmi se volt már ugyanolyan, az élet apa nélkül egyszerűen sivár volt és még mindig úgy éreztem, hogy elveszett vagyok. Nem voltam kezdőboszorkány se, hiszen 6 éves voltam, amikor megjelent először az erőm, talán túlzottan is korán, magam sem tudom, de mindent tőle tanultam és nem pedig anyámtól. A szépségemet, a kecsességemet és talán az akaratomat részben tőle, de majdnem minden mást apától. Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy továbbra se mondják el azt, hogy apámat valaki megölte, mégis mitől tartanak? Attól, hogy a gyilkos nyomába fogok eredni? Már így is megtettem, de még mindig semmit se találtam.
Hetek óta nem táncoltam már, így fura volt visszatérni közéjük, de mégis úgy éreztem, mintha hazatértem volna. Az első lépések nehezek voltak most is, kicsit bizonytalan, de aztán szép lassan ismét megszűnt a külvilág és nem maradt más, mint a zene, a tánc és a lelkem. Mondhatni ez a három összefonódott mélyen legbelül és nem volt menekvés. Újra részben otthon voltam azokban a pecekben, amíg meg nem zavartak. Erősnek mutattam magam, pedig nem voltam az, de még se lehettem gyenge, túl veszélyes volt. Ez pedig könnyedén megmutatkozott az elmúlt időszakban, ha nem akad segítőm, akkor ki tudja, hogy mekkora károkat is okoztam volna.
Sietve öltöztem át a balett óra után utcai viseletbe, majd pedig magam mögött hagyva a csoporttársaimat egyszerűen csak hagytam, hogy az utcán hömpölygő tömeg elrejtsen. Hallottam, ahogyan még a nevemet kiáltják, de mégis úgy tettem, mintha nem is hallottam volna. Nem akartam egyikükkel se beszélni, még a fülemet is bedugtam, hogy a zene elnyomjon mindenmást. Éppen a telefonomat nyomkodtam, hogy keresek valami másik zenét, amikor is valaki elesett előttem. Hallottam a csattanást, de mielőtt felfoghattam volna, hogy mi történt egyszerűn átestem a lányon. Egy kisebb sikoly még az én torkomból is kiszakadt, ahogyan a földhöz simultam, majd egy aprót sóhajtottam.
- Sajnálom, én nem láttam! – szólaltam meg sietve, a többit pedig elharaptam, mert legszívesebben kicsit neki estem volna, de még se tettem meg. Nem tehetem meg, hiszen még se hozhatok szégyent a családomra, vagy mégis? Nem tudom, de hirtelen nem is érdekelt. Sietve másztam le a lányról, hiszen félig rajta landoltam, majd kíváncsian vettem szemügyre őt.
- Jól vagy? – tettem fel a kérdést, miközben egy-két holmiját összeszedtem, majd felé nyújtottam, hogy utána kicsit a sajgó testrészeimet megmasszírozzam. Nálunk eleve túlzottan is veszélyes az esés, de szerencsére úgy érzem a lábamnak nem lett semmi baja, mert ha igen, akkor nem kizárt, hogy dühömben hamarosan lángokra kapna a lány… Tudom, eléggé bizarr, de egy boszorkány semmindig tudja kontrollálni az erejét, legyen bármennyire is idős.


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
Humor :
dark, very dark, honey



A poszt írója Ashley Hatfield
Elküldésének ideje Kedd Júl. 04, 2017 4:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ariel &Ashley

Érzem, hogy kell errefelé lennie valaminek. Vagy valakinek. Persze az is lehet, hogy már csak az agyamra ment a tétlenség. Hogy megfeneklett a kutatásom, minden. Türelem, türelem. Ez a kulcsszó persze, ha le akarok számolni a féltestvéremmel, de már egyre kevésbé bírom. Szinte mániákusan igyekszem elfoglalni magam valamivel. És most, mikor már a legkevésbé sem számítottam rá, úgy néz ki, előreléphetek valamelyest. Végre tudom, hol érjem utol az egyik féltestvéremet, Arielt. Ha a közelében lehetek, könnyebben szemmel tudom tartani és megakadályozhatom, hogy a nővérünk behálózza. Hiszen neki fogalma sincs róla, mekkora veszély leselkedik rá. Viszont ha szép fokozatosan a bizalmába tudnék férkőzni és felfedhetném előtte az igazságot, ketten együtt biztos, hogy le tudnánk számolni az apánk gyilkosával. Végül is mindhármunk, Ariel, az én és a másik nővérünk mágikus ereje apánktól ered, így ő sem lehet híján ennek, erős szövetségest találhatok benne. De most sem szabad kapkodnom.
Alaposan kiterveltem és végiggondoltam mindent. Már napok óta figyelem, tanulmányoztam a szokásait és úgy érzem, ez az a nap, amikor ideje elé állnom. Persze nem mint a húga, csak mint egy idegen, akivel összehozza a "véletlen". Tudom, hogy ilyentájt ér véget a táncórája (balett táncos ugyanis, mint kiderítettem) és ezen a sétányon vág mindig keresztül. Erre apellálok én. És helyesen is. Már látom is, ahogy velem szemben befordul a sarkon és megindul az úton. Ez az én esélyem.

Megszaporázom a lépteimet, mintha épp nagyon sietnék valahová. Valószínűleg észre sem vesz, miért tenné, csak egy lány vagyok a tömegben, aki épp vele szemben megy a sétányon. Ez azonban csak addig maradhat így, amíg már majdnem el nem haladunk egymás mellett. Ekkor azonban "megbotlom valamiben" és nagy csattanással épp az ő lába előtt landolok. Nagyon nem ütöm meg  magam nyilván, de "ijedtemben'" kiszakad belőlem egy kiáltás, a táskám pedig esés közben kiesik a kezemből és tartalma körülöttem szanaszét gurul a földön. Mindent jól átgondoltam, megterveztem persze, így már nem tud nem észrevenni, vagy észrevesz és megtorpan, vagy ha nagyon elmerülne a gondolataiba, lényegében keresztül esne rajtam. Akárhogyan is, az első találkozásunk immár egész biztosan elkerülhetetlen. Ahogyan én azt szeretném is.


Titanium| 344 |
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Zharkov pub tulajdonosa



A poszt írója Dimitrij Zharkov
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 05, 2017 8:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Juliana & Dimitrij



Nem tagadom, nem éppen erre a reakcióra számítottam, de a mai nők nem olyanok, mint amilyenek az én koromban voltak. Sokat változott a világ, és bár a részese voltam, és én magam is megpróbáltam tartani a lépést az új korral, még mindig nehezemre esik elfogadni, hogy miként fordult ki magából.
- Nem látok rajtunk kívül mást a közelben. – felelek kissé ridegebben, amikor meghallom a kérdését, ahogy pedig felém tekint, egyenesen szemeibe nézek. Úgy érzem, hogy a kedves szavak és a helyes arc ide kevés, és amikor ezek csődöt mondanak, akkor jöhet a vámpírság előnye, az igézés. Szerencséjére azért annyira méltatott, hogy felém nézzen, így amikor tekintetünk találkozik, egy ártatlan mondatba csempészem a parancsot.
- Úgy gondolom, meg akar ismerni engem! – ajkam lassan mosolyra húzódik, mint egy ragadozóé, de hamar rendezem vonásaimat. Az ő műmosolyához képest az enyém legalább őszinte volt, de még mielőtt felfogná a történéseket, kényelmesen hátradőlök, majd a maradék kávémat is elfogyasztom.
- Nem mondtam egy szóval se, hogy aggódom. – most már nem nézek felé, inkább ismét az utca felé irányítom sötét íriszeimet, miközben érdeklődve várom, miként hat majd nála az igézésem. Úgy teszek tehát, mintha szavait felfogva valóban nem foglalkoznék tovább vele, így nemsokára jelzek a ki-kikukucskáló pincér lánynak, hogy fizetném a számlám. Az én italom elfogyott, nincs hát értelme tovább itt maradnom, de a képességem miatt úgy hiszem, hogy a hölgyemény is velem akar majd tartani.


Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
blues saraceno - the river ◽◾
Tartózkodási hely :
always on my way ◽◾
Hobbi & foglalkozás :
honestly? polymath ◽◾
Humor :
deadly ◽◾



A poszt írója Juliana Munn
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 22, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

I'm not in good mood
Dimitrij && Juliana

A finom kávé szinte melengette a lelkemet. Annak tiszteletére, hogy már este volt, csak egy kapucsínóval rontottam a gyomromat, de ez bűnözés, káros szenvedély olyan jólesett, mint kevés más dolog. A napjaim legnyugodtabb részei azok voltak, amikor néhány percre kizártam a külvilágot és feltöltöttem magam a koffein segítségével. Ilyenkor hiába volt a kezemben valami, záros határidőn belül nem figyeltem másra, mint hogy aprókat kortyolva elmerenghessek kicsit. Pedig nem voltam lassú, tutyimutyi fajta, szerettem, ha zajlanak körülöttem az események és nem bírtam elviselni a vánszorgást. De hát, néha mindenkinek kijár egy kis lazítás.
Most mégsem engedtem, hogy magával ragadjon a pillanat, a szemeimet le sem vettem a zsebemből előhúzott telefon kijelzőjéről: ha már kitaláltam, most kell repülőjegyet foglalnom Londonba, máskülönben elfelejtem és holnap meglepődök, hogy miért van egy üres lyuk a naptáramban. Hajlamos vagyok hagyni, hogy kirepüljenek az információk a fejemből, ezért is van nálam mindig a naptáram, beosztás nélkül káosz lenne az életem.
- Hozzám beszél? - A kávézó és az utca zörejeit ki tudtam zárni, de mivel egy férfi hangja váratlanul megtörte a magam körül kialakított csendet, muszáj volt oldalra fordítanom a fejem. Utáltam, rosszul voltam attól, ha valaki megzavart valamiben, bármiben. A férfire néztem, próbáltam felidézni, vajon láttam-e már valahol, ám egyáltalán nem rémlett. Egy szinttel lejjebb is csúszott a szememben, ismeretlenül szakított ki abból, amit csináltam, láthatta az arcomon, hogy nem feltétlenül volt jó ötlet beszélgetést kezdeményeznie.
- Nagyon kedves, de ne aggódjon, nem lesz semmi bajom. - Automatikusan halvány mosolyra húztam a számat, azért, mert nem voltam odáig azért, mert megszólított, még nem fogom bunkó módon első körben elküldeni a pokol fenekére. Sokkal jobban szerettem a kifinomult stílust, ma egyébként sem volt olyan rossz napom, hogy mindenért puffogni kezdjek. - Majd pihenek, ha lesz rá lehetőségem. Addig is, ez a kávé éppen elég lazításnak. - Visszafordultam a kijelző felé, hogy befejezhessem a foglalást és megírhassam az ismerősömnek, hogy a holnaputáni találkozást inkább napoljuk el. Amint ez megtörténik, akár haza is indulhatok.

by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Zharkov pub tulajdonosa



A poszt írója Dimitrij Zharkov
Elküldésének ideje Szer. Dec. 21, 2016 8:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Juliana & Dimitrij



Érdeklődve figyelem a munkájukból hazafelé induló emberek mindennapi életét, miközben a kezemben lévő forró ital apró kortyokban fogyatkozik. Nem nézek meg senkit se túl hosszú időre, egyikük se köt le igazán, egészen addig, amíg egy barna hajú, fiatal nő néhány lépéssel tőlem úgy nem dönt, hogy visszafordul. Az előbb haladt el mellettem, akkor még nem törődtem vele igazán, de most, hogy úgy dönt, csatlakozik a kávézó vendégeihez és pont a mellettem lévő asztalnál foglal helyet, minimálisan felkelti az érdeklődésemet. A legtöbb ember ilyenkor fázik és bemegy a melegbe, vagy nem akarva egyedül ülni inkább a tömeget választja, de ő mégse így tesz. Egyedül akarna lenni? Nem figyelt oda arra se, hogy hova teszi le a hátsóját, csak leült az egyik szélső asztalhoz, így nem zavarja, hogy van a közelében valaki, csak magával foglalkozik, a saját dolgaival, ez pedig még egyértelműbbé válik, ahogy a naptár is előkerül. Zsúfolt napirendje lehet. Véleményem szerint nemrég végezhetett, és máris a további napjait tervezi? Hol marad a kikapcsolódás? Egy munkamániással lenne dolgom? Kedvem támadt ismerkedni! Nem mozdulok a helyemről, ugyanis nincs nagy távolság kettőnk között, hangomat pedig innen is tökéletesen hallani fogja.
- Szerintem megengedhetne magának néhány nyugdt percet is kisasszony. – egyértelmű, hogy nem vár senkire, hiszen akkor nem csak így fordult volna vissza, hanem határozottan ebbe a kávézóba tartott volna, a határidőnapló átnézése pedig tervezgetést jelent. Nincs semmi közöm a dolgaihoz, ez egyértelmű, de olykor mulattatnak az emberek, és nem tagadom, ennyi év után előfordul, hogy vágyom a társaságra.
- Elnézést, hogy megzavartam, csak rossz látni egy ilyen csinos hölgyet ennyire gondterheltnek. – bár alapvető jellememhez nem ez a kedves viselkedés tartozik, tudok én ilyen is lenni. Nemes volnék, mindig is így neveltek, tehát nem esik nehezemre a megfelelő társalgás, a célom pedig most nem az, hogy elijesszem a másikat, hanem pont annak ellenkezője. Vajon miként reagál majd rám? Nem foglalkozik majd velem vagy inkább örülne némi társaságnak?




A hozzászólást Dimitrij Zharkov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 26, 2016 8:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Tündér •• akinek nem adtak valódi szárnyakat
Chatkép :

Keresem :
Kedvenc dal :
blues saraceno - the river ◽◾
Tartózkodási hely :
always on my way ◽◾
Hobbi & foglalkozás :
honestly? polymath ◽◾
Humor :
deadly ◽◾



A poszt írója Juliana Munn
Elküldésének ideje Kedd Dec. 20, 2016 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

I'm not in good mood
Dimitrij && Juliana

Besötétedett, mire elértem odáig, hogy hazainduljak. Túlóráztam, ami tőlem nem volt meglepő: mióta az eszemet tudom, nem érdekelt, hivatalosan vagy elvártan mennyit kellett volna dolgoznom, foglalkoznom egy-egy dologgal, az alaposság és tökéletesség érdekében hajlamos voltam túlzásokba esni. Az utóbbi pár hétben még inkább elfelejtettem a lazítás szó jelentését, egyre csak azon voltam, hogy kihozzam az apámat a börtönből, lesikáljam a nevére - ugyan jogosan, de akkor is... - ragadt koszt és megtaláljam, akiben volt annyi kurázsi, hogy hátba szúrja a családomat. Mindemellett nem hanyagolhattam el a saját munkámat sem, a válófélben lévő házaspárok fényévekkel rosszabbak voltak, mint a rendőrök, akiket múltkor a nyakamra küldtek és akik valószínűleg most is megfigyelés alatt tartanak. Ha nem lett volna a mostani ügyem sürgős és nem szerettem volna minél hamarabb megszabadulni attól a nőtől, aki megbízott, már a világ másik felén lettem volna. Meglátogattam volna az öcsémet, hogy az anyjától kicsit szebben magyarázzam el neki, miért nem töltheti az apjánál a karácsonyi szünetet, aztán szétnéztem volna a szicíliai házban, majd elkezdtem volna foglalkozni a kiadatással. Amihez én sajnos nem értek, ezért is kellene felkeresnem valakit, aki piszok jó a szakmájában és nem azon elvek mentén éli az életét, amelyeket a társadalom elfogadhatónak tart. Kérem ezt úgy, hogy nekem semmi közöm a bűnösséghez, tisztességes kettős állampolgár vagyok. Szerencsére nem úgy tűnt, hogy túlzottan megviselne az ambivalencia, a mellkasom nem szorított és a lelki világom is rendben volt, mindössze egy erős kávéra volt szükségem.
Mintha ezen imáim meghallgattattak volna, amikor megcsapta az orromat a friss koffein illata, láttam, hogy egy kávézó mellett sétáltam el. Visszafordultam és leültem a hozzám legközelebb eső szabad asztalhoz. Eszem ágában sem volt bezsúfolódni az épületbe, a kellemes, kora esti szellő simogatása földöntúli érzés volt, nem láttam az értelmét zárt falak között kortyolgatni, hiszen az egész napomat egy épületben töltöttem. Elővettem a naptáramat, nem volt még időm belenézni és meglátni, mit tartogat a holnapi nap, mivel az egyik barátnőmmel eltöltött vacsora kicsit elhúzódott. Sebaj, holnap negyed 10-kor tárgyalás, az utolsó, ha minden jól megy, holnapután ebéd egy kollégával... az sztornózható, helyette beütemezhető egy utazás a testvéremhez, előtte pedig beugorhatnék az anyámhoz. Tökéletes, kávéval rögtön könnyebben megy!

by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Tartózkodási hely :
Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
Zharkov pub tulajdonosa



A poszt írója Dimitrij Zharkov
Elküldésének ideje Kedd Dec. 20, 2016 11:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Juliana & Dimitrij



Akadt némi elintézetlen ügyem Seattle-ben, így a nap nagy részét ebben a városban töltöttem. Kissé elhúzódott a megbeszélés, de erre számítottam, így nem ér meglepetésként, hogy miután elhagyom az épületet, már a sötétség az úr. Vámpír vagyok, ilyenkor érzem igazán elememben magam, így ajkam automatikusan mosolyra húzódik, miközben megigazítom vérvörös színű ingemet. A zakót kigombolom, most már nem kell elegánsnak lennem, majd hajamba túrok, így igazítva rajta kissé és megindulok a sétány felé.
A hely tele van élettel, mert bár még csak este 7 óra felé jár az idő, azért sokan mégis hazamerészkednek sötétedés után, pedig tudom, hogy az emberek legnagyobb részénél mindez alaptalan félelemre utal. A média megőrjíti az embereket, csak a sok erőszakot és veszélyt látják. Régen még nem ez volt.
Nem tervezek még visszaindulni Mystic Falls-ba, így egyelőre az autómat a parkolóban hagyom, kezeimet pedig zsebeimbe süllyesztve élvezem az éjszakai életet. Nem vagyok igazán éhes, de ha úgy alakul, nem fogom visszafogni magam, de talán egy sima kávé is megfelelne kezdetben. Nem állok meg az első kávézónál, amit látok, én a tökéletesre törekszem és a pénz se számít, így nagyjából 10 perc séta után szúrom ki azt, amelyik a legmegfelelőbb lesz a számomra. Nem sokan ülnek kint, de én nem óhajtok odabent, a meleg és levegőtlen helységben zsúfolódni, így kint foglalok helyet. A pincérlány hamar érkezik is, és bár kicsit didereg falatnyi ruhájában, kedvesen üdvözöl és veszi fel a rendelésemet. Még egy pokrócot is ajánl, amit én egy laza mozdulattal utasítok el. Nem szeretem ezt a kirívó viseletet, így bár láthatóan szemezne velem, fejemet elutasítóan fordítom inkább vissza a sétány felé. Veszi a lapot, nem olyan kis buta, mint amilyennek látszik, így nagyjából két perc múlva már a kávémmal tér vissza. Leteszi az asztalra, én fizetek, hogy ne kelljen később még visszahívnom, majd kényelmesen hátradőlve kezdek neki az ital elfogyasztásának, miközben a törékeny emberi lények esti ténykedéseit figyelem. Mindenféle szerzet megfordul errefelé, nem olyan unalmas ám az embernek magában kávézgatni, mint ahogy azt sokan hiszik.




A hozzászólást Dimitrij Zharkov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 26, 2016 8:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Kedd Feb. 23, 2016 9:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Seth && Eve
folytatás itt
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
your money
Kedvenc dal :
i'm your prisoner
Tartózkodási hely :
in your pocket
Hobbi & foglalkozás :
thievery



A poszt írója Seth Greer
Elküldésének ideje Pént. Feb. 19, 2016 8:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eve & Seth
egy sem jut az eszembe
Általában igen. – értek vele egyet. Talán ma először, és jó eséllyel utoljára is. Remélem megjegyezte. – De ezúttal nem hinném. Te túl… jól nézel ki, hogy utcagyerek legyél. Ezt pedig vedd sértésnek! – mégis milyen tolvaj az, aki nem az utcáról jött? Fogalmam sincsen, ilyennel még nem is igazán találkoztam. – Viccen kívül, a járásod, a kiállásod… túl sokat néztem másokat, hogy felismerjem. – tuti valami pénzes családba született. A mázlista. Lennék a helyében. Én nekem ez nem nagyon adatott meg, az apámnak áltálában semmire sem volt pénze, ha mégis, elvették tőle, mondván: a tartozásodat kell kiegyenlítened. És ez most rám maradt. Az egyetlen örökségegem apámtól a rohadt tartozása.
Azt hittem, mindent meg fogsz tenni, hogy visszaszerezd. – most meglepett, beismerem. Nem tudom, hogy végül miért döntött úgy, mégsem akarja visszaszerezni azt, ami az övé. ”Övé”. Nem mintha számítana az, hogy kinek a tulajdonában van, de… jó kimondani, hogy most már az enyém.
Nézzenek oda, a híres általánosítás! Te is jóban vagy vele, igaz? – mosolyogtam rá, jót nevetve a szavain. – Amúgy meg… csak attól függ, hogy mit veszünk testrésznek. – csak viccelek, bár nem tudom, hogy ezt mennyire fogja komolyan venni. Igaz, nem vagyok olyan szörnyen barátságos látvány, de erősen kétlem, hogy egy pszichopata jutna bárkinek is eszébe rólam.
Dolgozok is. Keményen. Csak sokak szerint kell egy normális, szar meló is. –vontam meg a vállamat. Érezhető volt a hangomban, hogy milyen rohadtul púp ez a hátamon. Van elég bajom anélkül is, hogy a felügyelőtisztem folyton utánajárjon annak, hogy mit csinálok. Múltkor utánam jött a piacra és figyelte, hogy elveszek-e valamit. Persze, elvettem, méghozzá tőle. Nem vette észre, de nem is vártam, hogy kiszúrja majd a dolgot. Hülye pöcs, aki azt hiszi, hogy azért, mert a bíróságon mondtak valamit, felettem van a táplálékláncban. Csak azért nem verem be a pofáját, mert rosszabb lenne a helyzetem, ha megtenném.
Ugye tudod, hogy ez most kissé úgy hangzott, mintha csak egy prostit írtál volna körül? Nem mintha elítélném, valamiből mindenkinek meg kell élnie. Nem mindenki olyan, mint a … mifélénk. – az ő szavaival élve. Ismerek prostikat, jó fejek, lehet, hogy elég szar munkájuk van, sokan el is ítélik őket, de ettől nem lesznek kevesebbek. Tudom milyen a nélkülözés.
Már szinte vártam a kérdését. Mosolyogva pillantottam le rá. Szerintem már tudta előre a választ. – Szabályok? Azok mik, hangszerek? – kérdeztem vissza vigyorogva. Nincsenek szabályok. Csak egy: hogy nincsenek. Közhely, de igaznak szokott bizonyulni, és most is az. – Mivel úriember vagyok, így átadom neked a helyválasztás jogát. – színpadiasan bólintottam felé, és amerre indult, követtem. Csak remélem, hogy nem valami vesztőhelyre vezet. – A játék amúgy egyszerű. Én kiszemelek neked valakit, akitől lopnod kell, aztán te is nekem. Hogy miként csinálod meg… rád van bízva. – apámmal és a testvéremmel sokszor játszottuk ezt még régebben. Mindig kikaptam. De ő mondta: ez lehet az én napom.

Just gime me a reason •  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 13, 2016 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

seth & eve
rules are made to be broken
- A látszat általában csal - vontam meg a vállam. Nem is vártam, hogy sokáig megúszom ezt az egész "nem úgy nézel ki, mint egy piti bűnöző" témát. Bár nem gyakorta beszélgettem erről senkivel, egyedül a lakótársam tudta, és ő sem véletlenül. Ő avatott be egy csomó olyan dologba, amit akkor zöldfülűként még nem is sejtettem. Mondhatni, miután felhagyott ezzel az egésszel, én vettem át azt a bizonyos stafétát, és rá kellett már jönnie arra, hogy remek mentorom volt, egyszer sem buktam még le, nyilván nem véletlenül.
Elgondolkodva néztem magam elé egy pár másodpercig, majd megráztam a fejem. - Visszalopni eléggé gyenge húzás lenne. Én ennél stílusosabb vagyok - villantottam felé egy szemtelen mosolyt. Vehette hadüzenetnek is, hogy ezt a témát még nem zártuk le, de a következő felvonásnak nem most jött el az ideje. Talán mert egyelőre még semmi nem jutott eszembe, amivel méltó kis bosszút tudnék állni, na meg a pénzemet is épségben kapnám vissza. Eleve problémát okozott ez az egész, elvégre... ha engem ki tudott zsebelni, akkor ért valamihez. És valószínűleg nem két éves tapasztalata van ebben. Furcsa erről úgy beszélni, mintha karrier lenne az egész... pedig bizonyos szinten az. Csak ez ilyesfajta tapasztalat nem jelent előnyt a "legális életben". - Mint mondtam, ez legyen a te napod - fűztem aztán hozzá. Én tudok gondoskodni magamról, de ehhez nem szoktam hozzá.
- Hát - néztem felé megint, és pár másodperc alatt végigmértem. - Nem csöpög vér a ruhádból, nem habzik a szád, szerintem ártalmatlan vagy.  Úgy látom, a hátizsákodban sincsenek levágott testrészek. Bár lehet, hogy sötétben tényleg nem ültem volna le. - Teljesen őszinte voltam, minek tagadtam volna meg a véleményemet? Bár ez leginkább általánosítás volt, amiért magamat is szívesen fejbekólintottam volna, hisz én utálom ezt a legjobban. A legtöbb hozzá hasonló ártalmatlan... de akadnak olyanok, akik nem. És velük nem szívesen osztozkodnék egy padon.
Egy halk sóhaj kíséretében mosolyodtam el. - Azt hittem, most is dolgozol - húztam fel a szemöldököm. Persze tudtam én, hogy mire érti. Vagyis... inkább csak sejtettem. Nem akartam elemezgetni senkit, bár volt, amiért már csak és kizárólag az a bizonyos plusz x kromoszóma volt okolható, mint például ez is. Semmi közöm nem volt hozzá, de abból fakadóan, hogy nő vagyok, csak spontán beleütöm az orrom mások dolgába.
Felálltam a padról, majd ártatlan somolygással vontam újabbat a vállamon. - Az elit helyeken a legkönnyebb egyesek zsebébe belenyúlni, mert azt hiszik, hogy az ilyen helyeken nincsenek... mifélék. Arról nem is beszélve, hogy a hozzám hasonló, ártatlannak tűnő lányok sosem fizetnek italért. - Némileg beképzelt megjegyzésnek tűnt, de igaz is volt. Felesleges pénzpazarlás lett volna, és ha valamin, hát ezen jól tudtam spórolni.
A kabátzsebembe bújtattam kezeimet, miközben ő is felállt. A nevét egy párszor megismételtem fejben, hogy biztos ne felejtsem el. Nem mintha annyira feledékeny lennék. Elindultem előre, eléggé jól ismertem ezt a környéket is, habár talán célszerű lett volna rábízni a választást, a stílusunkban elég látványos különbségek akadtak. - Szóval mindent vagy semmit? - álltam meg, szembefordulva vele, ekkor véve észre, hogy jóval magasabb mint én, és elmosolyodtam. - És mik a szabályok? - kérdeztem. Csak abban bíztam, hogy rávágja: a szabály, hogy nincs szabály. A szabályok arra valóak, hogy megszegjük őket.

40©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
your money
Kedvenc dal :
i'm your prisoner
Tartózkodási hely :
in your pocket
Hobbi & foglalkozás :
thievery



A poszt írója Seth Greer
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 08, 2016 5:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eve & Seth
egy sem jut az eszembe
Engem a legkevésbé sem aggasztott a kialakuló helyzet. Kezdett kissé kínossá válni, hogy ilyen hosszan nézünk farkasszemet, de végül elengedtem magam és csak jókedvűen mosolyogtam rá, mint akinek fingja sincsen, hogy miről beszél. Az értetlenkedés mindig is ment, könnyen eladom a hülyegyereket bárkinek. Nem mintha ez olyan rohadtul jó lenne, de több, mint a semmi.
Csak sokat hallgattam. –vontam meg a vállamat. A rendőrségen és a javítóban is minden második mondat az volt, hogy mennyire elindult ez a város a leejtőn. Persze, azt is megkaptam, hogy az olyanok miatt, mint én. Pedig én még kispályás vagyok. Ha ismernék az apám haverjait... – De ezt amúgy én is kérdezhetném. Nem úgy nézel ki, mint… valami utcagyerek. – a gazdagok meg minek lopnak, igaz? Vagy csak megunta, hogy nincs elég izgalom az életében és úgy döntött kipróbálja milyen is ez? Soha nem jöttem ki a gazdag kölykökkel, de ez gondolom érthető. Akinek nincs semmije, nem fogja kedvelni azt, akinek minden meg van.
Tegyük fel, hogy elloptam. Mi lesz? Visszalopod? – pillantottam rá mosolyogva. Nem, nem hinném, hogy megpróbálná. Legalábbis így biztosan nem. Akármilyen ügyes is, az erősebb én vagyok. Néha igaz, hogy ott a legkönnyebb lecsapni, ahol számítanak rá, de az nem ez a helyzet. – Ha elloptam volna, nem hinném, hogy vissza is adnám. Félre ne értsd, de… mindenki gondoskodjon magáról. – ne vegye ezt az egészet személyesnek. Persze, tudom én, hogy ez lehetetlen. Mikor velem történt ilyen, nem bírtam addig kiverni a fejemből a dolgot míg vissza nem vágtam. Az ilyenek mindig személyesek, nincs kivétel.
Eléggé mi? – kérdezte kíváncsian. Nem igazán vettem magamra a dolgot. Nem vagyok sértődékeny alkat, vagyis… ez így nem teljesen igaz. Elég gyerekes tudok lenni és ebben is a sértődékenység is benne van, de ennél azért több kell, hogy vérig legyek sértve. – Amúgy meg, az éjjelt kivéve, leültél mellém egy padra. Bátor dolog. – elismerően elmosolyodtam, aztán egyszerűen csak felnevettem. Ez az egész rohadt abszurd volt. Nem feltétlen a legokosabb ötlet azt sértegetni, aki kirabolt, de én nem vagyok egyszerű tolvaj. Legalábbis szeretem magamat így látni. A legtöbb dolog lepattan rólam, hallottam már szinte mindent, amit mondani lehet rám. Nem hiszem, hogy újdonságot fog mondani, de azért adjuk meg neki az esélyt.
Dolgoznom kéne. – rántottam egyet a vállaimon. Nem azzal volt a baj, hogy dolgozni kellett. Azzal volt a baj, hogy alja munkát kéne csináljak, nekem pedig senki nem mondhatja meg, hogy szedjek szemetet, vagy pucoljak wc-t. Majd megcsinálom, ha akarom. Nem értem miért böki a csőrüket ez. Mintha nem lenne annál komolyabb baj ezen az elcseszett világon, hogy szarok a szar munkára. – Így legyen egy férfi úriember…  húztam el a számat. Igaza volt. De ez csak apróság. Most már mindegy, nem? Az ő pénze már az én pénzem. – Jó megfigyelő vagy. – bólintok egyet a szavaira. – Ezek szerint te viszont igen. Ha ilyen elit helyekre jársz, a pénz nem mindegy? – gondolom gazdag családba született, ahol még a villa is aranyból volt. De ha így van, akkor mégis mi a francért csinálja ezt? Jó poénnak jó poén, de… nem szorul rá. – Seth. – mutatkoztam be, ha már ő megtette az első lépést. – Jól van, akkor húzzunk. – álltam fel a padról, és nyújtóztam egyet. – Mit szólnál egy mindent, vagy semmihez?

Just gime me a reason •  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 04, 2016 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

seth & eve
rules are made to be broken
Olcsó grimaszba torzult az arcom. Még hogy csak egy kicsit... nem kellett ahhoz viselkedéselemzőnek lennie egyikünknek sem, hogy megállapítsuk, távol volt ő attól, hogy csak "egy kicsit" élvezze a helyzetet, én pedig nem voltam az a fajta, aki szeretett rögtön a dolgok mögé látni. Ha lett volna rá alkalmam, vagy lehetőségem, bizonyára elkezdtem volna kutakodni a lelke mélyén, vajon mi lökte őt az utcalét ezen oldalára, aztán rájöttem, hogy engem sem kérdezett soha senki. Bár az én történetem nem túl egyedi, megannyi olyanról tudtam, akinek meghalt az anyja, és a helyébe valami ostoba mostoha került. Néha képesek voltak együttélni. Viszont a mi esetünkben ez ki volt zárva. Nem voltunk rá képesek, és féltem, hogy ha sokáig alszom egy fedél alatt vele, hát legyilkolom álmában.
- Nem is értem. Ha ennyire kened-vágod a statisztikákat, miért nincs ennél... kifizetődőbb állásod? - kérdeztem, bár meglehetősen költőien, miután felvilágosított arról, hogy hol is vagyunk, és mégis milyen arányban fordultak itt elő olyanok, mint mi. Mondjuk ki a kedvéért, tolvajok. Az igazság az volt, hogy eddig megfértem mellettük, sosem akadtam össze velük, ő volt az első, aki így megtalált. Még nem döntöttem el, megbocsájtok-e, annyi biztos, hogy meglehetősen haragtartó típus vagyok.
Ahogy csűrte és csavarta a szavakat, váratlanul elmosolyodtam, de nem a tiszta, jókedvű stílusban. - Te mondtad, nevezzem nevén azt, amit csinálunk. Tolvaj vagy. És nem nálad hagytam, hanem... elloptad. Tökéletes eszmefuttatás - mondtam elismerően, habár a hangomba némi gúny költözött. Ha nála hagytam volna, nyilván nem így rontottam volna rá. A baj csak az volt, hogy mégis hogy hagytam volna nála, ha nem is ismerem? Szóval kizárólagos alapon egy módon kerülhetett hozzá.
Ám hirtelen nevetést váltott ki belőlem egy kérdésével, és felé fordítva a tekintetem, megráztam a fejem. - A hajadnak ehhez semmi köze. Bár tény, nem szívesen ülnék le melléd éjjel egy padra, eléggé... - Inkább nem mondtam tovább. A külső sokszor megcsalt már embereket, alapvetően hiba, ha külső alapján sorolunk be valakit egy kategóriába. Csak egy újabb skatulya, én pedig pontosan tudtam, hogy a külleme ellenére semmi köze Hasfelmetszőhöz. - Bocs, ezt nem kellett volna mondanom - köszörültem meg aztán a torkom. Végül is, nem mondtam ki, de nagyjából kitalálhatta, hogy mi lett volna a befejezés. Ugyan szívesen töltöttem volna azzal az időmet, hogy sértegessem, de nem láttam sok értelmét. Van egy még lejátszandó körünk, de nem ma fogok belekezdeni. Megfelelő taktikát kell hozzá találnom.
- Mi jönne ezután? - kérdeztem rá arra, ami felkeltette a figyelmemet a beszédéből. Az előbb még menni akartam, de most már ott tartottam, hogy felhúztam a lábaimat a padon, és törökülésbe ülve helyezkedtem el, így nézve hol rá, hol az elénk táruló látványt fürkészve. Ami még mindig nem tűnt túl érdekfeszítőnek. - Ital? Van egy olyan sejtésem, hogy ha elfogadom, az olyan, mintha magamat hívnám meg - jegyeztem meg vállat vonva, de már nem volt sértegetés a hangomban, inkább csak közöltem, hogy tudtam, miből fizetné azokat az italokat. - Nem ismered Seattle elit helyeit, ugye? - kérdeztem végül félrebillentett fejjel. Nem néztem ki belőle, hogy ilyen helyeken járna, bár eléggé gyanús is lenne, ha ott kezdene el bóklászni. Én már tökéletesen kiműveltem magam az ilyen helyekkel kapcsolatban, itt születtem, itt nőttem fel, ezer meg ezer ilyen felső tízezernek fenntartott helyre jutottam már el a városban. - Egyébként... a nevem Evelyne - tettem végül hozzá, mikor rájöttem, hogy ez a formula eddig még lemaradt.

40©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
your money
Kedvenc dal :
i'm your prisoner
Tartózkodási hely :
in your pocket
Hobbi & foglalkozás :
thievery



A poszt írója Seth Greer
Elküldésének ideje Szer. Feb. 03, 2016 8:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eve & Seth
egy sem jut az eszembe
Nekem nem volt jövőm eddig sem. Mondják, hogy ami soha nem volt a tied, annak nem is fájhat a hiánya és ez esetben ez igaz is. Amúgy meg egy baromság, hiszen mindenki azt akarja, ami nem az övé, nem? Itt vagyok én, csakhogy legyen egy jó példa is erre. Elveszem mások cuccait, mert nekem soha nem voltak azok meg. – Csak egy kicsit. –rántom meg a vállam mosolyogva. Ez hazugság volt persze, sokkal jobban, mint kellett volna, de… jó érzés, hogy végre egyszer én vagyok az, aki meglepte a másikat. Vertek már át, szívtam mások miatt, végre én vagyok az, aki jobb helyzetben van.
Hát, hiába keresed rajtam azt, amit elvesztettél, akármi is legyen az. Tudod, ez itt Seatle, az egyik legmagasabb bűnözési százalékkal bíró város. Akármit is hagytál el, nos… nem valószínű, hogy vissza fogod kapni. – nem mondom, hogy sajnálom. Elvégre egyáltalán nincs így. Én ma nyertem, ő pedig vesztett. Holnap majd megpróbálhatja újra. Ez az igazán szar ebben a ”munkában”. A szerencse forgandó, egyszer úgy is ki fogsz majd belőle fogyni. Nekem ez mindig akkor jött el, mikor rohadt nagy szükségem lett volna egy kicsi kis mázlira. Már meg sem lepődöm, az életem csupa SZÍVÁS, nagy betűkkel. – Tudod, általában semmi nem történik. Nem mindennap jön nekem valaki azzal, hogy nálam hagyta valamijét. De várj, te nem is ezt mondtad, ugye? Szerinted én… elloptam. – és igaza is van, de egy picit sem tör rám a bűntudat. Ebben nőttem fel, nekem ez a normális. Ha valaki nem vigyáz a dolgaira, akkor nem is érdemli azt meg. – A tolvaj elegáns, a bűnöző elég lesajnáló. Legyen az előbbi, bár elégé fáj, hogy ezt nézed ki belőlem. A hajam miatt, mi? – általában mindenkinek azzal van baja. Már a gimiben is folyton megkaptam, hogy nem kéne ennyire kitűnnöm a tömegből pedig… volt a sulinkban egy csaj, aki csávónak öltözött. Én viszont csak meghagytam a hajamat egy vonalban. – Kösz, tényleg nem volt rossz. – értek vele egyet mosolyogva. Azzal, amit ma szereztem, el leszek egy darabig. Nem szoktam csak úgy szórni a pénzt, úgyhogy nem fenyeget nagy veszély. Viszont apám tartozását el kell kezdenem törleszteni. A végén még engem is megtalálnak miatta. – Gondoltam, így majd megtalálsz. – vonom meg a vállamat. – Nincs nagy kedvem ahhoz, ami ezután kéne, hogy jöjjön. – mondom végül ki az igazat. Nincs ebben semmi nagy dolog. Nem akarok visszamenni a javítóba, tele van gyökerekkel, és dolgozni sem akarok, főleg nem azt szart, amit a bíróság adott. – Tudsz valami jó helyet? Mert, akkor hallgatlak. Talán még egy italra is meghívlak. – mosolyogtam rá. Persze, az ő pénzéből, ami már az enyém. Valamiért szörnyen jó érzés volt ezt kimondani. Nem néztem őt le, ha nem lenne jó segge, jó eséllyel ki se szúrom, hogy mit csinál. Magamat viszont sokra tartom, és most szerencsésnek is éreztem magam.

Just gime me a reason •  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 12:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

seth & eve
rules are made to be broken
Ismét felvontam a szemöldököm. Elég volt ránézni, bárki kitalálta volna, hogy kicsit sem bánja azt, hogy lebukott - még ha nem is vallja be, hogy ő tette. Sőt, éppen az ellenkezője, és ha nem lett volna bennem annyi tartás, már nemes egyszerűséggel kivertem volna a hisztit, mint egy toporzékoló úrilány. Egy ideig az is voltam, jó iskolába jártam, voltak álmaim és terveim, de az egyetemi évek elmaradtak. Mondjuk az érettségi is, de ez már részletkérdés. - Te ezt élvezed, igaz? - kérdeztem ekkor már összeszűkült szemekkel, de hülye kérdés volt. A helyében én is élveztem volna, bár tény, hogy nem akkor, ha egy hozzá hasonló magasodik fölém. Csak meg kell nézni, én egy vézna kishercegnő küllemére hajazok, ő viszont nyilván ijesztőbb tud lenni, ha nem ilyen idióta mosolyokat produkál. Önként nem lettem volna az ellensége, pedig megfordult a fejemben, hogy a "ha nem az enyém, hát a tiéd sem lesz"-elvet vallva kikapom a táskájából azt, ami nem is olyan régen még az enyém volt, és a sétány korlátjához szaladva belevágom a vízbe. De a sejtés, miszerint abban az esetben én is a vízben kötöttem volna ki, és ebben a hideg évszakban nincs hangulatom tüdőgyulladással ágyba kényszerülni, hát maradtam a normál ész eszközei mellett. Ami jelenleg annyit jelentett, hogy eltűröm, hogy elvette az én részemet. Legalábbis most. Elég bosszúszomjas tudok lenni, ezt pedig egyenesen kihívásnak tekintettem... szóval ha most kudarcot is vallottam, nem most látott utoljára.
Félrebillentettem a fejemet. - Mindketten tudjuk, hogy kicsit sem vagyok eltévedve - vontam egyet a vállamon. Ha úgy lenne, képes lennék bocsánatot kérni, elvégre ez volt az első lecke, amit anya megtanított nekem. Lássuk be, ha másnak van igaza. Kérjünk bocsánatot. Köszönjünk meg mindent. De jelenleg nem éreztem azt, hogy tartoznék valamivel a srác felé. Felsóhajtva vettem tudomásul, hogy közelebb oldalazott hozzám, de nem fordultam ismét felé, helyette próbáltam tényleg mindenestül eldobni a vízbe dobós ötletet. - Mihez képest jók? - kérdeztem vissza eléggé halkan, némileg gunyorosan, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy pillanatok alatt rámjött a letargia. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy engem játszanak ki. Ez eléggé kegyetlen csavar volt az élettől. Amúgy is, jók vagyunk? Mintha nem az lenne nála, amiért én ma töretlen lelkesedéssel megküzdöttem. - Melyik szinonímáját szeretnéd hallani? Bűnöző? Tolvaj? - kérdeztem kíváncsian. Magamról tudtam, hogy mi vagyok, róla pedig szintúgy elmondható volt, hogy nem most kezdte az... "ipart". - Tudod mit? Legyen neked egy jó napod - dőltem előre felsóhajtva. Nekem viszonylag zsebpénz volt, nem halok bele, de rossz a tudat, hogy... mindegy. Ugyan még mindig nem vallotta be, hogy nem tévesztettem el a házszámot, de én se mondtam ki, hogy velem kikezdeni bátor lépés. És most még nyilván nem tudja, de nem szándékoztam ennyivel végleg feladni. - Amúgy mit üldögélsz egy padon? - kérdeztem, miközben körülnéztem. Na jó, ha nem itt üldögélne, valószínűleg nem találtam volna meg, csak hogy mint utólag kiderült, jót mosolyogjon azon, hogy hülyének néz. - Innen még a kilátás se jó, ennél ezerszer nyugisabb helyek léteznek ebben a városban. - Bár talán nem nekem kellene kikapcsolódási lehetőségekkel ellátnom, inkább folytatnom kéne a napi rutinomat, és lelécelni, hogy ne zökkenjek ki.

40©


A hozzászólást Evelyne O'Hara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 03, 2016 9:55 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
your money
Kedvenc dal :
i'm your prisoner
Tartózkodási hely :
in your pocket
Hobbi & foglalkozás :
thievery



A poszt írója Seth Greer
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 30, 2016 6:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eve & Seth
egy sem jut az eszembe
Kicsit élveztem a helyzetet. Velem is megesett, hogy elhagytam azt, amit megkerestem. ”Megkerestem”. Persze, mondhattam akármit, meg kellett tanulnom, hogy amint valamit elvesznek tőlem, az már rohadtul nem az enyém. Szóval azóta jobban őrzöm azt, amim van. Főleg, mert szinte semmim sincsen. Ez van, ha nincs örökség, amit kaphatnál. A neveden kívül, mert azt persze megkaptam apámtól.  – Hát, ha igen, akkor szörnyen  rossz színésznő lennél. – rántom meg a vállamat  mosolyogva. Most már nem kicsit élveztem a helyzetet. Szeretek mások idegein táncolni, és a jelen helyzetben amúgy is úgy éreztem magam, mint valami kiskirály. Végre nem én vagyok az, aki mások miatt szí Rohadt jó érzés.
Mi van, most azt mondod, hogy loptam a cuccaimat? – kérdezem nevetve. A cuccaimat nem loptam. Csak azt, amiből vettem őket. Nem mintha drága és minőségi ruháim lennének. Idegenek. Furán érzem magam bennük, mintha… célpont lennék. Egy tolvaj attól lop, akitől lehet, én pedig a legkevésbé sem nyújtok ilyen látványt. Egy csövest sem rabolnak ki, igaz?  – Te aztán rohadtul eltévedtél! – csóváltam meg a fejemet mosolyogva. Igazából, jó helyen járt, én vagyok az, akinél a pénze van, de tőlem nem is fogja visszakapni. A rendőrségre meg nem mehet. Soha nem értettem azokat, akik odafutnak. Mit várnak tőlük?  – Eddig jólesett. – bár, sokkal jobban élvezem, mióta ideállt, hogy a pénzét keresse rajtam. A régi időkben még létezett a tolvajok között is egyfajta becsület, legalábbis apám valami ilyesmiről beszélt. Azt is mondta, hogy csak azért lett jobb, mint mások, mert magasból leszarta. Aki szabályok szerint játszik, az nem is győzhet. Kockáztass, vagy baszhatod, ezt mondogatta az öregem mindig.
Mosolyogva, de kissé gyanakodva néztem továbbra is, mikor leült a padra.  – Komolyan? – kérdezem kissé letörve, meglátva, hogy milyen messze ült le. Közelebb csúszok, majd a kezeimet előhúzom a kabátzsebemből.  – Így jók vagyunk? – nem hinném, hogy lenne mit elvennem még tőle. Azért ez a távolságtartás kissé… kemény volt. Nem gyilkos vagyok, csak tolvaj.  – A hozzánk hasonlóknak? Miért nem mondod ki, csak egyszerűen? – tolvajok. Bűnözők. Mondhatja akárhogy, én nem fogok megsértődni. Viszont az eddigi tapasztalataim alapján csak az nem mondja ki a nyilvánvalót, aki tart tőle.

Just gime me a reason •  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Pént. Jan. 29, 2016 5:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

seth & eve
rules are made to be broken
Elég látványosan forgattam meg a szemem, majd felemelve a fejem némileg a távolba nézve sóhajtottam nagyot. Nehezemre esett visszafogni magam, bár megtettem, de csakis azért, mert éppen egy nő döntött úgy, hogy a sétányon átfutva fejezi be a napi edzését. És semmi szükségem arra, hogy bajba keverjem magam azzal, hogy kiherélem a térdemmel. - Úgy nézek ki, mint akit érdekelne, ha megzavart valamiben? - kérdeztem kíváncsian, negédes mosolyt villantva. Nagyjából éppen annyi színészi tehetség szorult belém, mint amennyi belé is, de ez most nem is annyira lényeges. Nem voltak problémáim a dühkezeléssel, viszont mikor ilyen szinten néztek hülyének,  nem csak ő, hanem más is, hát megfordult a fejemben, hogy milyen széles vigyorral lennék képes lelökni egy háztetőről, aztán nézni, ahogyan felkanalazzák onnan a cafatjait. Talán néha nem ártott volna beülnöm egy pszichológus rendelőjébe, mert nem normális ilyesmiken fantáziálnia még egy olyan kis bűnözőnek sem, mint én. Soha nem bántottam senkit. Legalábbis úgy nem, hogy maradandó kár származzon belőle. De minimális fizikai akció még nem ölt meg senkit. Hacsak közben nem táncol le arról a háztetőről. Mert akkor igen.
Halk nevetés bukott ki belőlem, és lassan megcsóváltam a fejem. - Hát jó. Ha úgy nézzük, nálad se sok olyan van, ami a tiéd lenne, nem igaz? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Az a pénz nem az övé, és nem is az enyém. Egy balféké, aki nem figyelt eléggé. És most én is balfék lettem egy ilyen padon üldögélő ficsúr miatt. Hagyhattam volna, legyen egy jó napja, tiporhattam volna a lelkébe, bár az utóbbiról úgy gondoltam, hogy nem lenne lehetséges. Nem azért, mert nincs lelke, hanem mert aki így, ebben nő fel, vagy egyáltalán csak belecsöppen, az megtanulja kezelni a verbális támadást. - Üldögélj, ha jólesik. Felőlem megrohadhatsz ezen a padon, vagy számolhatod a lehulló faleveleket a nyugdíjas évekig, de... - Nem is tudtam mit mondani. Mivel sértegessem azt, aki ugyanazt csinálja, amit én? Nem vagyok különb nála, ez olyan, mintha odajönne hozzám egy kizsebelt áldozatom, és visszakérné azt, amit elcsórtam tőle. Ő okosabb volt, én nem figyeltem. De ettől függetlenül még nem lett kevésbé jobb, és ugyanúgy viszketett miatta a tenyerem. - És azt gondolnánk, hogy elég nagy ez a város a hozzánk hasonlóknak - sóhajtottam lemondóan, és jó nagy távolsággal tőle ugyan, de leültem a padra, amin ő is csövezett éppen. Nem szívesen adtam fel semmit, de ebben e helyzetben el kellett ismernem, hogy ő nyert. Bár ahogy mondani szokás, a csatákat bárki nyerheti, a háború attól még ugyanúgy hozhat meglepetéseket.

40©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
your money
Kedvenc dal :
i'm your prisoner
Tartózkodási hely :
in your pocket
Hobbi & foglalkozás :
thievery



A poszt írója Seth Greer
Elküldésének ideje Pént. Jan. 29, 2016 4:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eve & Seth
egy sem jut az eszembe
Nem fogok szenteskedni. Magasból teszek rá, hogy kinek a zsebében nyúlkálok. A pénz az pénz, nekem pedig szükségem van rá. Megvédem azt, ami az enyém, ha az én zsebemben matatnak, akkor odacsapok, ők  miért nem teszik meg? Vigyázzanak arra, ami az övéké, ha pedig nem így tesznek, akkor ne sírjanak azért, hogy nincs már meg a tárcájuk. Nem egy gazdag családban nőttem fel, az apám sokat dolgozott azért, amije volt. Na jó, ez így nem igaz, sokat vett el másoktól, hogy legyen valamije. Dolgozott is, de közel sem élvezte annyira, mint mások zsebeiben turkálni. A bátyám és én szintén így tettünk, egy gyerekben senki nem lát veszélyforrást, nem? A különbség csak annyi köztünk, hogy a bátyám meggondolta magát és most a kitörésre készül. Nekem meg elég volt ez. Nem idegeskedem miatta, vannak, akiknek soha nem volt jövője.
A szokásos napi rutinomat csináltam. Miután le tudtam a kötelező takarítást, amit a bíróság adott, illetve, amint jelentkeztem a felügyelő tisztemnél, már mehettem is a dolgomra. Seattle egy nagy város, a bűnözés ehhez mérten szintén nagy, de senki nem szereti ezt kimondani. A tömegben könnyű elvenni az emberektől az értékeiket. Nem tűnik fel annyira az, ha neked mennek. Arra figyelsz, hogy ne ess el, hogy merre mész, nem arra, hogy mások keze hol jár. Általában nem nézem  meg az arcukat. Mégis minek? Úgyse látom őket soha többet, nem jelentenek semmit sem. Könnyebb úgy, ha nem tudsz semmit az áldozatodról. Bár, ha tudnék, akkor sem tennék máshogy. Egy kicsit talán megszánnám, de… majd legközelebb jobban odafigyel. A tömeggel mentem ide és oda, hagytam, hogy az emberek lökdössenek egymáshoz, néha „véletlen” meglöktem őket annyira, hogy elejtsék a táskájukat. Olyankor persze rendkívül segítőkész voltam. Akkor még meg is köszönték ezt nekem, utána viszont… képzelem, hogy miket mondhattak rólam. A mai világban mindenki óvatlan. A nők nem húzzák össze a zipzárt a táskájukon, könnyebb belenyúlni, mint hinnék, főleg, ha valami másra figyelnek oda. Például, hogy azt csinálják, amit én. Őszinte leszek, nem a táska keltette fel a figyelmemet. Először a seggét láttam meg, nem mondanám, hogy különösebben szégyellném ezért magamat. Utána tűnt csak fel az, amit csinál. Persze, óvatos volt, de, ha figyelnek, ráadásul úgy, hogy szakmabeliek, akkor le fogsz bukni. Én vettem először észre őt, úgyhogy nálam volt az előny, amit ki is használtam. Elvettem azt, amit addig keresett, minden különösebb morális baromságok nélkül. Nem kellett belenézek a tárcába, hogy tudjam, szép kis summát szedett össze. Volt súlya, úgyhogy felesleges lett volna számolgatni.
Kissé meglep a hang, amit hallok, pihenni ültem le, nem számítottam arra, hogy odajönnek hozzám. Bosszúsan is fordítottam a hang forrása felé a fejemet és szerencsére sikerül lepleznem azt, hogy felismerem őt. Bár, az arcát annyira nem néztem meg amúgy sem.  – Helló, igen, nem zavarsz, kösz, hogy kérdezted! –mosolygok rá kissé színpadiasan. Nem kínálom hellyel, van még hely a padon, majd leül, ha akar. – Bocs, de szerintem összekeversz valakivel. Nincs semmim, ami a tied lenne. – ráztam meg a fejem. Ez még igaz is, nem? Csak az van nálam, amit ő vett el másoktól. Ez miért lenne az övé? – Most pedig, ha megbocsátasz, üldögélnék tovább anélkül, hogy olyat keresel rajtam, amim nincs. – na persze, akármilyen jól is adom a hülyét, aki nem érti miről beszél, mindketten tudjuk, hogy nincs ez így. De azt is tudjuk, hogy nem fogom visszaadni neki a pénzét.

Just gime me a reason •  27  • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
coming soon
Kedvenc dal :
keep holding on
Tartózkodási hely :
₪ in a little flat
Hobbi & foglalkozás :
₪ i guess, my job is illegal



A poszt írója Evelyne O'Hara
Elküldésének ideje Szer. Jan. 27, 2016 7:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

seth & eve
rules are made to be broken
Sok mindenre akadt már példa életem során. Nem volt jellemző az, hogy kikerültem az élet hozta lehetőségeket, vagy az utolsó pillanatban beijedtem volna. Mindig kellett valami kis plusz, az, hogy újdonság legyen a mindennapokban, és ehhez kellett a változatosság. Talán maga a célcsoport változott meg, akik közé járni szerettem. Vagyis, szeretni éppen nem szerettem, de a szükségletek ezt diktálták. Úgy voltam vele, ez majdnem olyan, mint a munka. Csak jobban kerestem vele. Ez már tényleg teljesítménytől függött. Gyakorta inkább bele sem gondoltam, kitől veszem el... egyértelműen ezért is váltottam célcsoportot, és kezdtem el azok után kullogni, akiknek volt a számláján pénz, és nem sír pár apró dollár után. Azelőtt túlzottan zavart az, hogy talán olyasvalakitől veszem el, akinek gyerekei vannak, esetleg nyakig ül az adósságban. Nem voltam az a kifejezetten családcentrikus, és ha valaki megkérdezte volna, rezzenéstelen szemmel hazudtam volna egy indokot, miért a pénzeseket választom. Ez volt a berögződésem. Közöttük nőttem fel. Tudtam mozogni úgy, hogy ne keltsek feltűnést.
Szóval... kilógott a sorból ez az egész mizéria, ami ma délután történt. Szerettem csak spontán sétálgatni a belvárosi utcákon, a nagy tömeg kifejezetten az én közegem volt, nem is vették észre azt, hogy eltűnik valami a zsebükből. De a mai sétálgatás után csak annyi tűnt fel, hogy az én táskámban sem az van, amit én beleraktam. Hiányzott valami, mégpedig az, amiben a mai zsákmányomat tartogattam. Nem csekély összeg volt, és szinte láttam magamat, hogy szétdurranok a méregtől, arcom paprikavörössé változik, de nem a pirongástól.
Beletelt egy időbe, mire sikerült minden kis darabot egymás után raknom. Mit láttam vagy éppen kit a közelemben. Volt idős, virágot vásárló nő. Volt, aki csak rohant egyik pontról a másikra, na meg jó pár egymással játszadozó gyerek. Nehezemre esett visszaemlékezni, hiszen eleve nem arra éleződtem ki, hogy arra figyeljek, engem ki akar meglopni. És az a kis mocsok sem tudja még, kivel kezdett ki. Talán tényleg csak az üvegcipő hiányzik a lábamról, gondolnák sokan, de nagyot tudok rúgni, méghozzá kényes területekre.
A sétányon sétálgatva állt össze a teljes kép. Valószínűleg azért, mert az egyik padon ücsörgő fickóról eszembe jutott a délután egy apró másodperce. Láttam őt délután. Na igen, elég jellegzetes feje van. Hogy miért nem jöttem rá rögtön, hogy ő sem más, mint én, abból él, amit elvesz... annyi a különbség, hogy rajta látszódott. Bár jó pont, hogy nem egy koszos padon számlálgatja a "saját bevételét". Az túl átlátszó lenne.
Jobb esetben mosolyt erőltettem volna az arcomra, és elegánsan odasétálva a lábai közé térdeltem volna, mert ez tükrözte volna leginkább a temperamentumomat, végül erőt vettem magamon, és zsebre vágott kezekkel sétáltam oda, mint aki éppen nem tudja, hol jár. A fejemet félrebillentettem, mikor megálltam a pad előtt, lenéztem rá, de mindennemű mosoly elkerülte az arcomat. - Tudod, bármilyen remek közhely, de nem minden szőke nő ostoba. És szerintem van nálad valami, ami az enyém. - Nem féltem a lényegre térni, habár tudtam mi következik. Nem tudja, miről beszélek. De akkor esélyes, hogy a drámai változatra módosítok, és tökön rúgom.

40©
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 12, 2015 7:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mollie & curtis
i need you

- Szeretem, ha valaki elővigyázatos. - Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy ha tehetem, nem kavarodom bele más emberek életébe, inkább meghagyom az efféle lehetőségeket az akaratgyenge boszorkányoknak, éhséget érző vámpíroknak, és a holdra vonyító farkasoknak, csak hogy kicsit is fontosnak érezhessék magukat. Személy szerint én elég fontos voltam a saját világomban, ha másnak nem, hát magamnak eléggé, és ki nem állhattam, ha valaki átlépte ennek a világnak a határait, és esetlegesen megpróbált a bőröm alá fészkelni. Egyszerre éreztem dühöt és furcsa eufóriát, hiszen nem éltem az újdonságokkal, én megmaradtam a megszokott dolgoknál. És lássuk be, inkább legyek önző és éljek évszázadokig, mint legyen önzetlen és két nap után kitépjék a szívemet. Sokan ezt felejtik el, túlzottan is előtérbe helyezik a másikat, pedig évszázadok óta... sőt, évezredek óta ez a titok: és bárhogyan nézzük, ezt burkoltan úgy lehet közölni, hogy önzőnek kell lennünk ahhoz, hogy életben maradjunk. Már az ősember is az volt, ölt féltékenységből, ösztönből, éhségből...  ugyan, mi változott azóta? Pár felhúzott épület és a választékos ruházat? Nem hittem ezekben, az ember nem változik, maximum megpróbálja elnyomni azt az ösztönt, amely hívja a születésétől fogva.
De szégyen bevallani, most szükségem van erre a lányra. Animágusokat pedig nem találok minden utcasarkon.
Viszont kiváltott belőlem egy élénk szemforgatást, mikor éppen hangot adott annak, hogy mégis mit képzelek arról, hogy a feláldozásáról fantáziálok. Hm. Érdekes kérdés, habár bíztam abban, hogy a humora nem hagyta cserben, vagy nem maradt a másik nadrágjában, de úgy tűnt, hogy ebben teljes mértéknem tévedtem. - Hm. Szóval nem egy humoros animágussal van dolgom. Ez igencsak szomorú, de igazad van, miért is lenne szükségünk humorra egy lehetséges üzlet kellős közepén? - kérdeztem költőien. Bár igazat adok neki annyiban, hooogy... eléggé morbid, abszurd és félelmetes humorom van, hát nem véletlen, hogy ráhoztam a frászt. Istenem, még a végén tényleg megsajnálom, és elkezdem komolyan venni azt, hogy normális legyek. Normális? Egyáltalán mi a francot jelent ez a szó?
Annak ellenére, hogy eléggé hevesre sikeredett a reakciója, én még akkor is vigyorodtam, mikor hátat fordított nekem, és elindult az ellenkező irányba. Imádtam a heves nőket, de erre momentán kicsit sem érek rá. És nem tetszett, hogy próbára teszi a türelmemet. - Szerintem nem mérted fel a helyzetet tökéletesen - léptem oda mellé, ám nem állítottam meg, felvettem a tempóját, és nem nézve rá, csak az utat figyelve lépkedtem mellette az ő ritmusában. - Egyrészt cukrosbácsinak túl ártatlan vagyok, másrészt ha lenne benned némi üzleti érzék, rájönnél, hogy egy hozzám hasonlóval egyezségre jutni azt jelentené, hogy soha többé nem emel rád kezet senki. Sőt, azon is képes lennél bosszút állni, aki ezelőtt megtette. Hát ennyire kegyetlen a biztonság érzetének ígérete? - kérdeztem zsebrevágott kézzel. Nem hiszem, hogy sokáig fogom viselni az ellenkezését.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 20, 2015 3:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mivel nem bíztam az előttem álló férfiban, leellenőriztem, valóban az e, aminek vallja magát. A boszorkányok, warlockok mellett kellemes érzés fogott el, bizsergető melegség. Szerettem a társaságukban lenni, ezért gyakran lógtam a nagyi vagy az unokatestvéreim nyakán. De ők a családom voltak, ez a férfi pedig egy ismeretlen. Mégis az érzés ugyanaz volt a közelében. Egyszerre tartottam volna távolságot tőle és öleltem volna magamhoz. Nagyon fura, igaz? Nekem legalábbis morbid volt a szituáció. Főleg azok után, amilyen gyorsan átváltott barátságos tekintetből totál érzelemmentesbe. Hogyan is bízhatnék egy ilyen pasasban, aki egyik pillanatban még kedves, a másikban meg olyan üres, mint egy kiszáradt sivatag?
- Bárki, bárhol, bármikor, bármit hazudhat a másiknak, csakhogy elérje a célját. Főleg, ha az egyik személy túl sokat tud a másikról. Logikus nem? Nem bízom meg csak úgy egy idegen szavaiban. De bebizonyosodott, hogy valóban az vagy, aminek vallottad magad.  - feleltem a kijelentésére. Két lépést hátrált, azt hittem, hogy túl közvetlennek találta az előbbi kis akciómat, de hamar kiderült számomra, hogy nem azért tett két lépést visszafele. Inkább, hogy jobban megbámulhasson. Túl intenzíven vizslatott a tekintetével, a kezeim automatikusan összekulcsolódtak az altestemnél. Ez már szinte akaratlanul jött. Nem szerettem, ha a férfiak túlságosan megnéztek, mindig két gondolat fordult meg a fejemben. Az egyik, hogy talán ennyire látszódik rajtam, hogy még soha nem voltam férfival? A másik, tudtam, mennyire nem voltam tökéletes és hogy vajon mit gondolhatnak rólam ilyenkor? Elhessegettem a zavaró gondolatfoszlányokat.  Lehet, csak azért nézett, hogy felmérje, mennyire lehetek jó véráldozat. Vagy a fene se tudja. De mielőtt bármit is szólhatott volna, felvázoltam neki a jelenlegi helyzetemet, hogy figyelmeztessem, nem jár jól, ha bántani áll szándékában. Erre csak nevetni kezdett. Pedig én komolyan gondoltam. Halálosan komolyan. De az ő baja, ha ezt ennyire nevetségesnek találja. Már megint ködösített, de azt nem árulta el, tulajdonképpen mit is akart tőlem, azt később szándékozott megosztani velem.
- Miféle alapokkal? - kérdeztem vissza. Mikor hangosan elmerengett a szavaimon, hogy szerinte nem lenne rossz ötlet ez a feláldozósdi, majd lemondó sóhajjal legyintett, hogy majd máskor, felszaladt a szemöldököm. Nem akartam neki ötleteket adni, de ez a férfi tényleg elképzelte, milyen lenne feláldozni engem.
- Nem lesz olyan, hogy máskor! És ha ezt nem fejezed be, még a sétány végéig sem megyek veled! - szakadt ki belőlem picit hangosabban a kelleténél. Elképesztő, hogy a fülem hallatára és a szemem láttára próbált meg a sorsomról dönteni, ha csak gondolatban is. Mert a gondolatok szülik a tetteket. Aki egyszer ilyesmiről fantáziál az bármikor eljuthat a megvalósítás szintjéig. Beteg elme! És még ezek után mutatkozzak be neki??? El nem tudtam képzelni, hogyan is várhatta ezt.
- Tudtad, hogy ijesztő egy pasas vagy ezekkel hangos elmélkedésekkel? Hogyan is várod el, hogy egyáltalán bárhová is menjek veled azok után, hogy milyen elmélyülten képzelegtél a feláldozásomról? - néztem rá felvont szemöldökkel. Egyre kevésbé éreztem szükségét annak, hogy vele tartsak. De az a fránya kellemes érzés még mindig kísértett. Miért? Hisz simán feláldozna egy kősziklán! Szemernyi emberség sem szorulhatott belé ezek szerint. Egyszer már majdnem megöltek, nem akarok még egyszer egy férfi halálos játékszere lenni.
- Tudod mit? Úgy szólítasz, ahogy akarsz. Felesleges lenne elárulnom a nevem hisz nem szándékozom már egyezségre jutni veled. Nem vagyok hülye, csak mert szőke a hajam. Még tíz évvel ezelőtt sem dőltem volna be a cukrosbácsiknak. Nem is olyan régen majdnem megölt egy átkozott férfi, nem adom meg az esélyt arra, hogy egy másik is az életemre törjön. Azt hiszem jobb lesz, ha más áldozat után nézel, nekem elegem volt az áldozat szerepéből. Ezegyszer én akarok a vadász lenni! Szóval én megyek erre, te pedig menj arra! Minden jót!  - mutattam az ujjammal az ellenkező irányba, majd hátat fordítottam neki és elindultam az általam választott úton, ami a belváros felé vezetett. Warlock volt a férfi, de ha szerencsém van, nem annyira erős. Nem akartam megküzdeni vele, de ha rám támad, nem adom könnyen az életem, harcolok, míg csak erőm engedi. Nem leszek olyan gyáva nyúl, mint akkor, amikor az a hibrid…Összeszorítottam a fogaim, úgy haladtam tovább az alkonyba borult sétányon, de a gyomrom az nem nyugodott. Az idegesség miatt remegni kezdtem. Mély levegőt vettem, egyenletesen fújtam ki, majd szívtam be ismét. Próbáltam megnyugtatni magam, hogy csillapodjon a gyomorideg és a remegésem. Minden rendben lesz, bemész egy gyorskajáldába, eszel valamit, aztán hazamész, megmosakodsz és olvasol egy könyvet a kanapéra dőlve. Holnap pedig új állás után nézel és ez a találkozás a feledés homályába vész.

⤿ episode 3 ⤾
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Csüt. Szept. 17, 2015 11:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mollie & curtis
i need you

Meg is lepődtem volna azon, ha nem kezd el gyanúsan méregetni. Valamiért mindannyian így reagálnak rám, habár ez nyilvánvalóan nem véletlen. Egyrészt képes vagyok a lehető legfurcsább szavakkal kommunikálni, illetve a tekintetem sem midnig a legtisztább, néha nagyon el tudom veszíteni a kontrolt, bár általában eléggé tisztán tartja  a fejemet az a tény, ha nyilvános helyen vagyunk. Nem mintha momentán lenne körülöttünk bárki is, de ez bármikor változhat. Közterület... bármikor idesétálhat valaki, és mondhatja azt, hogy tűnés. Vagy hogy mit csinálok én szegény kicsi, ártatlan lánykával. A legtöbb már régen nem ártatlan, legalábbis szeretik azt a benyomást kelteni, mintha a világ minden tisztasága bennük gyűlt volna össze, de ez leginkább csak valami nyomasztó álarc. Ha őket nem is, engem nyomaszt.
- Micsoda szaglás - sóhajtottam fel a furcsa rituálé után, meglehetősen összeszűkült szemekkel, bár ez leginkább annak volt köszönhető, hogy előtte még sosem volt dolgom ilyesmivel. A lánynak ezek szerint már volt dolga boszorkányokkal és warlockokkal, bár ez tiszta tény. Valahogyan animágussá kellett válnia. Hacsak nem vele született adomány, hiszen akkor... nem kötelező a mágia egy  hívét sem ismernie. - Remek. Ha egyszer elárulod, hogy mi okom lett volna hazudni, azért küldök egy csomag bonbont - tettem még hozzá rezzenéstelen arccal, momentán semmit nem tudott volna leolvasni az arcomról. Meglehetősen kegyetlen tudtam lenni, ha akartam, de nem azokkal, akik közel álltak a fajámoz. Boszorkányt még sosem öltem, animágusokat sem tervezek irtatni, megmaradok a vámpíroknál és azoknál a lényeknél, akik ezt a... hát nevezzük génnek - vámpírságot hordozzák magukban, még ha csak félig is. Tulajdonképpen a saját testvéremet is képes lennék megnyúzni, amiért vámpírboszorkány, és a szemem sem rebbenne.  
Tettem egy lépést hátra. Majd még egyet, végül pedig összefontam ijjaimat a hátam mögött, hogy így méregessem őt. Ő is megtette az előbb, én pedig valószínűleg már sokadjára csinálom, de végül is... inkább tudjam, mivel vagy kivel is állok szemben. Az egész nem merül ki annyival, hogy animágus és egy kis ártatlan nebántsvirág. Ennél nyilvánvalóan bonyolultabb a képet, és nem is szándékoztam rögtön az első lépcsőfoknál megállni. Ha egy egész hegyet átszelő lépcsősorozatot kell átszelnem, hát megteszem, de semmi hangulatom új animágus után szaladgálni.
- Elég sok mindenben, de nem akarlak rögtön lerohanni, kezdjük inkább az alapokkal - billent oldalra a fejem, majd elvigyorodtam. A szavak csak úgy dőltek belőle, én pedig már meg sem lepődtem. A nők rengeteget beszélnek, én pedig általában csak hallgatok. Nem azért, mert nem lenne mit mondanom nekik, inkább mert a világ levegője sem lenne elég két sokat beszélőnek egy légtérben.
Mindenesetre egy nevetést kiváltott belőlem. - Bátor dolog ennyire nyíltan elmondani, hogy ki vagy te és hogy mennyire keresnek, meg hogy... mi történne, ha egy kőszírten találnának feláldozva. Nem is rossz gondolat - tűnődtem el, majd végül mintha elvetnék egy gondolatot, felsóhajtottam. - Majd máskor - vontam egyet a vállamon. - Tulajdonképpen mindent elmondtál, csak a nevedet nem. Nevezzelek Jane Doe-nak? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - És ha ennyire éhes vagy, hát térjünk be valahová, egy közösségi helyre - adtam meg magam. - És együnk. Mellette elmondom, miről is lenne szó. És hogy mire is mennék én a te animágus adottságaiddal. Nos?

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Szept. 16, 2015 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A mosoly próbálkozásom gyorsan lefagyott az arcomról. Hamar kibújt a szög a zsákból. Az elején kedves, barátságos turistának tűnt, de hirtelen stílust váltott és hogy is mondjam? Nem tudom rendesen szavakba önteni milyenné vált. Furcsa volt az egész jelenség. A hozzám hasonló lányok? Nem hozzám hasonló lányok??? Mire akar kilyukadni?? Ez a pasi talán utcalánynak néz? Pedig most elég rendezett a külsőm, néztem körbe magamon, majd értetlenül, összeráncolt szemöldökkel néztem fel rá. Mi-re a-kar ki-lyu-kad-ni??? Elég ködösen fogalmazott, csak a neve volt számomra világos. Curtis, aki hozzám hasonlót keresett és tudta mi vagyok. Nem tudtam kiigazodni rajta. Aztán felvilágosított arról, mire is gondolt pontosan. Szóval innen fúj a szél! Úgy hánytorgatta fel azt, hogy a boszorkányok teremtették meg hosszú, hosszú idővel ezelőtt az animágusokat, mintha ezzel jogot formálhatna bármelyikőnkre is. Csak mert egy sámán alkotott meg minket, az nem jelenti azt, hogy mindjárt az ő vagy más boszorkány, warlock tulajdona leszek. Nem vagyok senki tulajdona sem, a magam ura vagyok. Az ijedtségem hamar dühvé formálódott.
- Szóval warlock vagy. - jegyeztem meg halkan, karbafont karokkal, miközben tetőtől talpig végigmértem. Egyszerre volt megnyerő és ijesztő a pasas. Az a nyájas mosoly pofátlansággal párosult. Fogalmam sem volt, hogyan is viszonyuljak hozzá. Pár pillanatig hezitáltam, aztán elé léptem és megfogtam az egyik tenyerét, majd felpipiskedve a nyakába szagoltam. Ugyanazt a kellemes fuvallatot, azt a meleg érzést éreztem, mint a boszorkány családtagjaim közvetlen közelében.
- Tényleg warlock vagy. - jelentettem ki. És nem egy részeges őrült, állapítottam meg magamban a mondat másik felét, majd elléptem tőle megtartva a kellő távolságot. Hiába a kellemes, családias érzés, a férfi idegen volt számomra, nem bíztam benne, főleg azok után, amiket mondott. Vajon miért is tett meg hosszú utat, hogy egy animágust találjon? Mennyi az esélye annak, hogy kiült ide a park közepére arra várva, hogy egy animágus majd errefele kószáljon? Elég kevés. És mért estem pont én bele ebbe a kevéske százalékba?
- Tulajdonképpen mire lehetnék én hasznodra? - tettem fel azt a bizonyos mindent eldöntő kérdést. Három lehetséges válasz fogalmazódott meg a fejemben. Az elsőt mindjárt ki is zártam. Képtelenség, hogy azért keresett egy random alakváltót, hogy összekapcsolódjon vele. Hisz ki bízná a lelke egy darabkáját egy tök idegen személyre? Én ugyan nem. Nekem bizalom kell, kötődés. A titkaimat nem fedem fel egy idegen pasas előtt. És ahogy néztem őt, az volt az érzésem, hogy neki is voltak titkai, sok sok furcsa titka, amit nem teregetne ki csak úgy egy random idegennek. Ráadásul felvetődött bennem a kérdés, hogy van a köteléknek valamiféle jele? Érez valamit az alakváltó, ha a megfelelő boszi a közelébe kerül és fordítva? Hiába kérdeztem ezt meg anno nagyitól, ő mosolyogva azt felelte, hogy majd meglátom, ha itt lesz az ideje. Sajnos ezt ő már nem érheti meg. De lehetséges, hogy én sem fogom megérni. A második lehetőség a kémkedés. Talán bevállalom, ha megfizet érte. Inkább az, minthogy hányadékot sikáljak egy gazdag, öntelt picsa fürdőszobájában. A harmadik lehetőség az ijesztő volt. Most azt mondja, hogy nem fog bántani, de ki tudja? Elcsal egy kietlen helyre és aztán feláldoz egy sötét oltáron. Elvégre nem tudhatom, hogy a pasas milyen mágiát űz, feketét vagy fehéret. Nem bíztam benne, nem bíztam senkiben sem, csak magamban.
- Elöljáróban azért annyit megjegyeznék, ha azt tervezed, hogy elcsalsz egy kietlen helyre és ott feláldozol valami sötét szertartás közepette, akkor ne pazaroljuk tovább egymás idejét. Ma még nem ettem semmit sem, éhes és fáradt vagyok, nincs kedvem fogócskázni. Ráadásul nagyon rosszul tennéd, ha megölnél. Először is, még kiskorúnak számítok itt az államokban és nem szeretik a börtönökben azokat, akik kiskorúakat bántalmaznak, molesztálnak vagy gyilkolnak meg. Másodsorban a rendőrség is a nyomomban jár, kis túlzással, de fél Seattle engem keres. Szóval ha holtan találnának egy vértócsa közepén valami oltáron, akkor nagyon megütheted a bokád, ugyanis a rendőrség lehet még rád sózna egy családirtást is. Nem viccelek. Harmadrészt pedig van egy nagyon fontos, elvégezetlen ügyem e világon és ha megölsz, nemcsak hogy a rendőrség szakad a nyakadba, de az én dühös kísértetem is. Mert kísérteni foglak, nem hagyok neked egy nyugodt percet sem, ott teszek keresztbe, ahol csak tudok, ott okozok fájdalmat, ahol csak tudok, nem szabadulsz meg tőlem. Azt hiszem, ennyi lenne. - fújtam ki magam a magyarázatom végén. Mikor lettem én ilyen bátor??? Talán az adrenalin volt az oka. Bár sokkal inkább hajtott a bosszúvágy. Nem halhattam meg, élnem kellett. Holtan akartam látni azt hibridet, aki elvette a családomat és tönkretette az életemet. De előtte azt akartam hogy szenvedjen, ugyanúgy szenvedjen, ahogy minden egyes családtagom szenvedett, mikor Istent játszva kioltotta az életüket.
- Szóval ki vele, mit akarsz tőlem azon kívül, hogy nem akarsz bántani? - érdeklődtem tőle bizalmatlanul méregetve.

⤿ episode 2 ⤾
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Keresem :
• light of the night sky
Tartózkodási hely :
• mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
• a riddle: why they call me frankenstein's monster?
Humor :
• ageless



A poszt írója Curtis Alcwyn Straug
Elküldésének ideje Kedd Szept. 15, 2015 7:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mollie & curtis
i need you

El sem hiszem, hogy ez a lány ennyire kis kedves és barátságos. Na nem azért, első ránézésre pont ilyennek tűnik. Próbáltam megállapítani, vajon mi lehet a foglalkozása, emiatt néhány másodpercre csak hallgattam, és az arcát fürkésztem. Lehet akár bébiszitter is, ahhoz tökéletes alkata van, és az arca is megnyerő. Minden szülő szívesen bízza ilyenekre a gyerekét, és az életkora sem lehet több húsznál, de megkockáztanám, hogy még azt sem töltötte be. Pont tökéletes. Már most egészen nevetségesnek és egyben ördöginek érzem magam, hiszen az ilyen ártatlan szépségű lányokat sosem szoktam kipécézni magamnak. Az én választásom általában a romlott, erkölcstelen, mocskos nőkre irányul, habár tény, hogy soha nem szexuális partnert kerestem, és emiatt lényegében... teljesen mindegy volt, hogy kikkel kezdek és hogy milyen a ruhájuk, az arcuk... vagy éppen a pofacsontjuk. Ezek lényegtelen információk. Talán itt az ideje stílust váltani, pontosan ezért szemeztem annyit a lány árnyékával is, mikor felbukkant. Valamiért azt akartam, hogy megálljon, és az a valami eléggé nyomatékos indoknak bizonyult. Még ha ő nem is sejtette az okát, de én igen. És csupán ez az egy fontos van a történetben. Szeretem a résztvevőket, de ez a lány nem vámpír. Nem-nem. Velük amúgy is egy másfajta játékot szoktam játszani. De ez a lány... animágus. Az, amire most mindennél jobban szükségem van.
Mintha némi félelmet, legalábbis ijedtséget véltem volna felfedezni a tekintetében, mikor kiejtettem a szavakat. Érdekes reakció, bizonyára azt gondolta, hogy hasfelmetsző ismét felütötte a fejét, de valamiért azt éreztem, hogy egyáltalán nem volt jó napja. Hát, lehet, hogy én sem varázsolom jobbá. Hacsak a társaságom nem olyan lenyűgöző, hogy azt gondolja, ezért megérte felkelni. Még mindig nem tudom, mivel foglalkozik!
- Nem-nem. Nem lesz szükségem a helyismeretre. Arra sem, hogy különböző nevezetességeket mutass be, vagy fogalmam sincs, hogy egy magamfajta férfi mit szokott még kérni a hozzád hasonló lányoktól... vagy épp ez az, hogy nem hozzád hasonlóak? - gondolkodtam el, saját szavaimra reagálva. Tőlem ezt el kell fogadni, én elég gyakran rreagálok a saját gondolataimra rögvest. Nem véletlenül élem úgy a napjaimat, hogy tudom, két személyiség lakozik bennem. Egy higgadt, nyugodt Curtis, és egy másik, aki úgy vágyik a vérre, mint szülinapozó kisgyerek a tortára.
- Áh, hagyjuk! Nem ez a lényeg! - legyintettem, és elmosolyodtam, elővéve azt a negédes vigyort, amely rám nem gyakran jellemző, de talán még ijesztőbb voltam így, mint a komor, mogorva bámulással. - A nevem Curtis. És elég hosszú utat tettem meg ahhoz, hogy találjak egy hozzád hasonlót. Mert tudom, hogy mi vagy... - billent oldalra a fejem, még közelebb lépve hozzá. - A magamfajták teremtették a fajtádat. Bár ezt minden ostoba tudja - sóhajtottam fel a szememet forgatva. - És kérlek, kímélj meg az... ijedségtől. A sikítástól. És az egyéb ilyen finomságoktól. Nem foglak bántani, ezt az egyet megígérhetem.

©
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Sétány

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3