Nézz rám! Mondd, mit látsz?! Egy törékenynek tűnő fiatal, és csinos lányt. Barna hajkoronával, sötét, olvashatatlan szemekkel. Ha a külsőmre alapoznék, kitárulna előttem a világ. És minek hazudjak? A bujaság előnyeit gyakorta a javamra is fordítom. A külcsín gyakorta játszik tréfát a gyanútlan emberekkel. Hiszem, hogy mindenki egyéniség, és mindenkire más volt hatással az életben... A legapróbb dolog is hordozhat magával sorsdöntő pillanatokat. Hogy rám mégis mi hatott? Mi alakította ki a belső szörnyetegemet? Hmm.. Csupán két dolog, amit meg tudok említeni ennek kapcsán: az elvárások és a szabadság iránti vágy. Szöges ellentétei egymásnak, nem működnek együtt. Én választottam.. A korlátok nélküli, szabad életet. Pontosan az után, hogy megízleltem, a mágiám engem és csak is engem szolgál. A természet bár nem tűri, ha kihasználják, az öncélú varázslásról senki kedvéért nem mondok le... Szokd meg!

Név » sweetheart
Kor » 21
Multik »  

Huszonhárom évvel ezelőtt, Jersey-ben láttam meg a napvilágot, befolyásos család gyermekeként. Nem volt testvérem, nem is viseltem volna jól, ha nem rám irányul minden figyelem. Egyenesen követeltem magamnak. Főként az eredményeim mutatták, mekkora sikerrel. Koromhoz képest érett, és okos voltam, mindez magyarázat arra, hogy csupán 17 évesen, egy osztály átugrásával teljesítettem a gimnáziumot. Az életemből mégsem maradt ki semmi és senki.. Sportoltam, buliztam, pasiztam, barátkoztam, akár bármelyik korombeli. Apropó barátok. A többes szám megtévesztő lehet, hisz nem bővelkedtem egész sereggel - a siker és népszerűség árny oldala az érdek. Viszont volt valaki, kiben kezdetben megbíztam, akihez ragaszkodtam. Neal. Nem volt átlagos srác, talán ez volt az oka, hogy észrevétlenül vándorolt át kapcsolatunk a baráti státuszból, valami sokkal bonyolultabba. Hasonlítottunk is, ó de még mennyire.. Ő is boszorkány volt, csak épp nem az a fajta, mint én. Bennem volt valami már-már egészségtelen, gonoszság iránti vágy... Érthetetlen, de szerettem és ahogy egyre mélyebbre ástam magam, lassanként teljesen maga alá temetett az önös érdek. De Neal más volt, nem tartott velem a sötét úton, sőt meglehetősen váratlanul kivont az életéből. Teljesen. Nem tudtam magammal rántani. Én viszont még mélyebbre kerültem, bele a közepébe. De nem az lökött oda, amit úgy hívunk szerelmi bánat, hanem a szülői terror, amiben éltem. Az elvárások, és a teljesítménykényszer, ami miatt lelkem megsérült. Sosem voltam önzetlen, jótét lélek, hát még akkor, mikor belekóstoltam a varázslás igazi ízébe. Nagyobb erő birtokában voltam, mint valaha azt képzeltem volna, és ez nem elég. Sosem elég!!  Még többet akarok. Talán tudom is, ki segíthet megvalósítani a céljaimat. Neal! Követtem őt a városba egy egyszerű bűbájjal. Nem fordítottam különösebb gondot arra, hogy rejtőzködjek. Felesleges menekülni, megszerzem, amit akarok. Ha valami, hát ez sosem változott életem során... Kompromisszum?! Mondd, mi a hasznom? A magam oldalára fogom állítani, megvannak hozzá a módszereim és ugyan ki másban bízhatnék, mint benne? Persze csak akkor, ha már meggyőződtem róla, hogy  rászolgált a bizalmamra és hasonlóképp gondolkodik mint én. Vagyis aláveti magát az akaratomnak. Másra nem is lesz szükségem.