A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Philip Normann háza


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 07, 2015 2:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Leginkább úgy éreztem magam, mintha a gyomromban pillangók élnének, és hirtelen az egész világ feje tetejére állt volna. Tettünk dolgokat, sötét dolgokat, amiknek soha nem szabadott volna megtörténnie, viszont míg ő ezekkel tisztában volt, én csak kis adagokban kaptam emlékeket erről. Azt viszont tudtam, hogy a szívem összetört minden alkalommal, mikor megláttam ő mit művel, persze a megjátszás nagymestere voltam én is, s míg nem léptem túl rajta, vagyis nem hittem el, hogy tovább tudok lépni rajta, addig egész jól lepleztem az ellenszenvességet, amit kiváltott belőlem érzéseim ellenére.
Most pedig egy házban, egy szobában, egy viszonylag nagy nappaliban ácsorgunk és két ismeretlen gyerekkel szembesülök, ismeretlen anyától. Aztán mintha semmi sem változott volna, valahol szerettem volna ennek a családnak a részese lenni, de tudtam jól, hogy egy csökönyös szamárral van dolgom. Ő nem akart a gyerekek apja lenni, és valahogy meg tudtam érteni, de valami furcsa mód azért dacoltam vele, hogy már pedig az lesz, ha én vállalom az anya szerepét. De valóban akartam vállalni? Fogalmam sincs.
-Maximum warlock, boszorka én vagyok. De nem érzem, hogy ilyen adottságai lennének, és amúgy is fiatal még hozzá.-csapom le az ötletét, hangom kicsit durcás még a boszorkákra tett megjegyzésének köszönhetően, de ez inkább csak dacolás vele, mintsem valódi harag iránta. -De azért rajta tartom a szemem, hidd el.-nem, nem akarom megnyugtatni, de komolyan érdekel, hogy miből gondolja ezt és ha kell utána is járok. Mindenkinek jobb volt úgy, hogy kicsit figyeltem erre-arra a gyerekekkel kapcsolatban, pláne, hogy a nagyobbik nem igazán nézett ki úgy, mint aki a világban akar tartózkodni és igen zárkózottnak tűnt.
-Roppant mód örülök, hogy így állsz ehhez a dologhoz.-ismerem el, szintén szélesen mosolyogva rá, igaz tudom jól, hogy az irányításmániás énem előtört, s még csak meg se rezzen tőle, mert régen is képes voltam egy perc alatt elérni, hogy az legyen, amit én akarok. Ő pedig talán pont ezért szeretett a közelemben maradni, mert nem dőltem be neki, vagy hajoltam meg előtte. Viszont a kölcsönös érzések és tiszteletnek köszönhetően nem akartuk eltaszítani a másiktól magunkat. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon eltűrtük a másik társaságát.
Aztán a fenntartásaim eltűnnek, mikor immár a szobában vagyok, túl egy forró fürdőn. Az isten sem tudja miért, vágytam rá, hogy ismét karjaiban tartson, mikor félek tőle, hogy megint elhamarkodok mindent és egyszerűen bedőltem neki. A törölköző eltűnik rólam, ahogy a falnak nyomja hátam, ajkaim birtoklón csókolja, egészen addig, míg fel nem képelem. Ez elég volt ahhoz, hogy kitisztítsa a fejét annyira, hogy ígéretet tegyen, és ha nem tartja be, valóban képes vagyok megtenni, amit mondtam.
-Remélem is...-csuklik el a hangom, hisz olyan hévvel kap fel, hogy elnevetem magam. Karom nyaka köré fonom, tudom mire készül, épp ezért ahogy szavakba is önti mit akar, egyszerűen hátravetem fejem, és hagyom, hogy megtegye. Testem megfeszül alatta, felnyögök, hisz a fájdalom végigjár, de ugyanakkor még inkább kezdem kívánni őt. Érzem, ahogy keményen hozzám simul, amitől halk sóhaj szalad ki torkomon, s kezei testemen végigsimítva éreztetik, hogy birtokolni akar. Lehunyom szemeim és ajkaimba harapok. A testem átjáró bizsergés felerősödik, szívverésem hevessé változik, fülemben dobol a pulzusom és légzésem szabálytalanul próbálja elérni, hogy a földöntúli érzés, a szédülés, amibe sodródtam még erősebben érezhessem.
Ujjaim végigszántják hátát, majd a fenekéről oldalára siklanak, hogy a félig kigombolt nadrágot lejjebb húzzák róla. Mikor elérem a célt, a combom belső részéhez nyomódó férfiasságát, a bokszer alá csúsztatom ujjaim, hogy tenyerem köré fonva érzékeltessem vele, még mindig ugyanannyira vagyok gondoskodó, mint régen. Vizes barna hajam pedig lassan elkezdi felszívni a nyakamból csordogáló vérem, mégsem zavar.
-Akarlak...-suttogom a levegőbe, elfúló hangon, épp úgy, ahogy régen is tettem. De ez most más volt. Jobban vágytam rá, mint eddig bármikor és ez furcsa mód még boldogabbá tett. Nem voltak kimondott érzések, tettek, mint rég, de sokkal hevesebben éreztem őket, talán az időnek köszönhetően, amit külön töltöttünk, talán csak azért, mert mindig is a karjai között éreztem magam igazán otthon. Mikor birtoklón csókolta ajkam, bőröm, mikor csak mi léteztünk és a bennünket körülölelő édes homály.
||Hold Me Down || words: 648 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
† Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
† Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



Philip Normann ÍRTA A POSZTOT
Vas. Dec. 06, 2015 3:32 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Nem mondhatom azt, hogy hűű, de nagyon megváltoztam volna az idő alatt míg úgy hittem Melis halott. Persze voltak övezetek mikor csak úgy öltem mert a dühöm magam iránt annyira tombolt, hogy nem tehettem mást. Voltak pillanatok mikor csak megunva mindent nem tettem semmit sem és persze ott volt még az az időszak is mikor az érzéseimet sutba dobva váltam ismét olyanná, mint századokkal ezelőtt. Gondolom, jobban mondva tudom, hogy miket gondolhat és érezhet azzal kapcsolatban amik régen voltunk. Nem mondhatom azt, hogy most minden más lesz meg szebb és idilli, mert ebben a mocskos világban ilyen nem létezik már, nincs ebben semmi jó és bizonyára megsínyli még sok minden ebben a világban viszont nem vagyok hajlandó lemondani róla, egy percig sem. Ezt nem csupán a bennem feltámadó vágy mondatja, ebben vannak sokkal mélyebb dolgok is, bár bevallani őket nem szeretném. Nem vagyok az a szerelmes típus, aki képes ömlengeni órákon át. Én tettekben szeretem kimutatni az érzéseimet, a szavak üresek, tárgytalanok, semmi hasznuk, hisz a szó elszáll a tett pedig nyomot hagy. Bár tudnám igazából Melis mit gondol most kettőnkről. Mert az én gondolataim kuszák és értelmetlenek. Az, hogy magamban eltemettem már csak még jobban bonyolítja a helyzetet.
-Rendben, Én neveltem őket, ettől még nem válok az apjukká. - Morranok fel. Egy vámpír nem való szülőnek és ezen a véleményen egy percig sem vagyok hajlandó változtatni. Egy vámpír az éjszaka teremtménye, egy gyilkos aki örömmel öl, nem arra van teremtve, hogy esti mesét meséljen pár gyereknek. Felnevelem őket, mert az ígéreteimet mindig betartom, de a kölykök nem lesznek közelebb hozzám ezáltal. De ezt Melis is befogja látni idővel, nem most, de egyszer biztosan.
A boszorkákra tett megjegyzésem azért gondolom valahol bántó, de nem tehetek róla, nem lehet bennük megbízni, és persze itt nem Melis-ről van szó hanem a többiről.
-Fogalmam sincs egyáltalán ennek az egésznek van-e értelme, de jó volna kicsit utána nézni a kölykök múltjának, talán ebben is tudsz segíteni. Az idősebbiknél furcsaságokat veszek észre mostanság és a gyanúm szerint boszorka a gyerek. - Fintorodom el kissé. Sajnos mostanság nagyon úgy fest a dolog, hogy a gyerek mutat némi hajlandóságot a boszorkányok mágiájára, hogy honnan veszem ezt? Ebben a hónapban a 20. villanykörte robban szét csak úgy magától a kölykök szobájában. Ez semennyire sem lehet véletlen.
-Nem tervezem a túlvilágot látogatni, efelől megnyugodhatsz. - Villantok egy széles vigyort. Határozottan ez a vehemencia volt az, ami annyira magával ragadott benne. Tetszett benne, hogy képes volt bármikor és bármilyen helyzetben csupán a szavaival fölém kerekedni.
Miután a kölykök ágyba kerültek a szobámba megyek és ott fogad az egy szál törölközőbe csomagolt nőm. A fogaimat vágyam hozza lázba és kipattannak, megnyúlva és sóvárogva a puha, jól ismert bőr iránt. Vérének íze vajon még mindig olyannyira kellemes és selymes, mint egykor? Nem tudok tovább távol maradni tőle és a falnak szorítva karcsú testét simítok végig a puha bőrén a vénája felett.
Ruháim szép lassan a földre hullanak, vigyorgom miközben hagyom, hogy leszedje rólam ezeket a göncöket. Jobb szeretem, ha a bőr melege ér hozzám.
A pofon váratlanul ér, kissé kiesem a ritmusból, de hamar visszatalálok.
-Nem fogok benned többet kárt tenni, megígérem. - Csapnak le ajkaim az övéire, karjaim köré simulnak és meztelen teste melegen simul mellkasomhoz.
Talán észre sem veszi azt a pillanatot mikor felkapom és már az ágyon is fekszik a testem alatt. Csókjaim ajkairól nyakára vándorolnak és szemfogaim kacérkodva karcolják meg kissé a bőrét.
-Megfoglak harapni. - Ebben a mondatban nincs sem kérdés, engedély kérés, egyszerűen kijelentem és már le is csapnak szemfogaim a nyakára és belemélyednek a bőrébe az édes vér után kutatva. Az első korty ízétől felnyögök, az ismerős nektár kellemes élményként ér. Lassan, élvezve iszom minden cseppjét. A kettőnk közt ezáltal nyílt csatorna lehetővé teszi, hogy a gyönyörömet érezze Ő is, hogy ezzel fokozhassam a vágyát. Testem szorosabban simul az Övéhez, kezem pedig mely eddig a csípőjénél pihent most a mellére simul.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 10, 2015 3:31 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Bár emlékeim többsége előjött, nem akartam azokon rágódni, amik hozzá fűztek, mert az határozottan nem tett volna jót a kapcsolatunknak. Nem ugyan azok voltunk, mint akkor, és ez talán jobb is volt. Reméltem, hogy a makacssága enyhült annyit, hogy ne kelljen mindig szemet hunyom tettei felett, ugyanakkor abban is reménykedtem, hogy nem kell végignéznem, ahogy szabadidejében nőket cibál a lakására. Akkor tényleg faképnél hagynám, mert azt az érzést nem akarom újra érezni. Tudtam, hogy férfi, olyan, mint a többi, de a szívem és az eszem mást súgott. A szívem szerette, az eszem figyelmeztetett, hogy összetörhet, s csak ő lenne képes olyannyira a földbe döngölni, hogy ne tudjak onnan és abból az érzésből kievickélni.
Elhagytam, akkor megtettem, mert nem bírtam tovább elviselni, hogy hazudozok neki, s magamnak is. Hátat fordítottam és nem akartam visszanézni, aminek az lett a vége, hogy felelőtlen fruskaként a saját vesztembe rohantam. Hogy aztán mi történt vele, nem tudom, mert ahogy átléptem a túlvilágra, úgy az emlékeim semmissé lettek. Akartam hinni, hogy azokban az években, évtizedekben jól boldogult, de valami azt súgta, jobb, ha nem is kérdezősködöm róla, mert nem tetszene, amit mondana. Talán ez tart vissza, talán más, és míg megannyi gondolatom ekörül jár, látom rajta, hogy rosszul érinti a dolog. De félek, és nem tőle, hanem meglépni azt, amit régen sem tettem. Egy új ajtót nyitni a jövő felé, lapozni a könyvben, új fejezetbe kezdeni.
Megrázom a fejem, inkább nem erősködöm, tenyerem viszont hirtelen viszketni kezd, mert nem akarom elhinni, hogy igaza van, de igaza volt. Ő volt az, aki a sötétségbe taszított azzal, hogy gyerekesen viselkedett, mintha ő lenne a világ közepe, s a játszadozása, hogy hol semmibe vett, hol a tenyerén hordozott, csak rontott a helyzetén. Boszorkányként mindig is ott volt az erő a kezemben, hogy cselekedjek, de nem tudtam. Miért? Mert ebben a szívem és az agyam is egyet értett, nem tehettem.
Nem erőltetem a dolgokat, amikről nem akar beszélni, valahogy ez a szokásom megmaradt, bár most erősen a nyelvemre kell harapnom, hogy ne firtassam ezt az apa dolgot. Mondjon bármit, én kinéztem belőle, hogy jól viseli gondját pár gyereknek. Az a nő valamiért rá merte hagyni őket, hát kizárt, hogy ha azt hitte volna, megöli őket vagy kiteszi őket az utcára, akkor engedett volna ilyesmit.
-Na látod, igazam van. Te nevelted őket.-mutatok rá a lényegre, amikor már a négy fal között vagyunk, tudtára adom, hogy amiről beszéltünk, még mindig fejemben motoszkál, és akkor sem tud meggyőzni a maga igazról, ha akar, mert saját magát hazudtolta meg ezzel a mondatával. Felnevelte őket, legalábbis jó ideje gondjukat viselte, ez már túltesz azon, amit egy idegen, ráadásul egy vámpír tehet pár anyátlan, s család nélküli gyerekért.
-Hát én sem arra gondoltam, hogy hívjuk meg vacsorára!-mordulok fel, meg sem hallom, hogy mit mond a boszorkányokra. Ez gyenge pont. -De ezt majd bízd inkább rám, hátha ez a boszorkány meg tudja oldani.-tudom, hogy a többség fizetséget kér, sokan igen önzőek, pedig sok dolog fele annyi erőfeszítésükbe sem telik, mint ahogy azt elhitetik másokkal. Pláne nem egy ilyen kereső igézet, amihez egy térképen és némi koncentráción kívül nem sok minden kell.
-De figyelmeztetlek, ha a túlvilágról köszönsz be, teszek róla, hogy vissza se gyere onnan.-akár fenyegetésnek is veheti, de komolyan mondom, amit mondok. Nem láttam volna szívesen szellemként, vagy álltam volna a teste felett, ami kiszáradva hevert volna a lábam előtt. Vannak dolgok, amiket nem akartam megismerni, megtudni milyen érzés elveszteni azt, akié a szívem.
Mi üt belém? Nem tudom. Fürdés után minden másnak tűnik, nem gondolkodom, hallom, hogy a szobába lép és törölközőbe csavarva lépek ki a szobából Ez nem az, amit kértem tőle. Nem lassítok. Ő velem szemben áll, szinte látom a tekintetén, hogy megdöbben, aztán előttem terem és a törölköző olyan sebességgel hagyja el a helyét, mintha értelmetlenül lett volna rajtam. Nem mozdulok, ahogy elém lép, tekintetem övébe fúrom, látom, ahogy méreget, éhség és vágy egyszerre süt róla, ütközik nekem, de nem zavar.
Közelebb hajol, és a nyakam lüktető részére tereli ujjait. Tudom, mit akar, nem zavar. Nem most lát először, és kezeim mellkasára siklanak, ahogy méreget. Elmosolyodom, de esélyem sincs megszólalni, lesújt, vadul csókol, hátam a falnak csapódik, ami ha nem lenne mögöttem, már a földön feküdnék, az egyensúlyom ugyanis hevességének köszönhetően elhagy.
Eltolom magamtól, hogy elkezdjem megszabadítani ruháitól, de mikor a legkevésbé sem vár rá, olyat teszek, amivel magamat is meglepem. Kezem előre lendül, arcán hatalmasat csattan úgy, hogy a tenyerem égni kezd. Megérdemelte, és ez arcomra is kiül.
-Ha még egyszer össze mered törni a szívem, saját kezűleg fogom azt kivágni a helyéről, megértetted?-hangom egyszerre fűtött vágyaktól és fenyegető, és fogalmam sincs, hogy ezek után mire számítsak tőle. De kezem gondolataim előtt cselekszik, letépem róla az inget és a földre dobom, oda, ahol a törölköző is landolt az imént.
||Let It Go|| words: 785 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
† Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
† Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



Philip Normann ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 25, 2015 3:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Kapcsolatunk, ha nevezhetem így vakmerően, sose volt felhőtlen, legtöbbször vihar tombolt felette, villámokkal ékesítette felszínét és záporozott rá a hatalmas jégkockák sokasága. Talán csak akkor csitult eme vihar mikor hagyta magát és igazat adott nekem. Sosem voltam egy megalkuvó személy, ez valahogy emberi lényként sem sikerült, hát ez vámpírként erősebben kiütközött rajtam. Melis pedig mindig okosan vonult vissza, tudta hol szabad és hol már nem átszakítani a gátakat. Akkoriban mindig úgy éreztem ettől, hogy fölényben vagyok, hogy az akaratom teljesül, látszik is ezen mekkora egy balek voltam. Akkoriban még hajlamos volt előtörni belőlem az egoista, magabiztos szemétláda, csak akkor tudtam ezt valamelyest csökkenteni mikor halál híre eljutott füleimbe. Ott akkor valami igazán nagy változás robbant be. Fájdalom volt, a mellkasomat sajgó érzés kínozta, közel nem dobogó szívemhez. Kikapcsoltam érzéseimet és igyekeztem mindent elzárni egy mély ládába és azt a mélybe hajítani. Hosszú évekig sikeresen ott is maradt az a láda majd valahogy ismét előkerült és kinyitódott, az érzések, emlékek velük kapcsolatban ismét kiszabadultak. Említenem sem igazán kell, következményei az a két kis vakarcs kik az otthonomban élnek.
Most azonban az érzések kevesek ahhoz, hogy elmondhassam mi zajlik le bennem Melis láttán. A vágy, a felfokozott érzés áradatai mindent elsöpörnek. Ám hiába is akarnak cselekvésre sarkalni, nem moccanok, hárítása világos számomra és visszafogom magam. Bár nem akarok várni, mégis édesebb gyümölcse a várakozásnak mint az erőszakos azonnali tettnek.
-Elveszíteni? Melis, ha jól emlékszem Én voltam az aki elveszített téged és nem fordítva. Én maradtam itt, az Én ágyam maradt hűvös és hideg. Nekem volt végtelennyi gondolkodási lehetőségem azon mit és hol szúrtam el ennyire. - Tárom szét a kezeimet kissé csalódottan, és az elmúlt évek gyötrelmével fűszerezve. Lehet régen csupán kalandokat éltünk át, nem voltam egy normális ember, na nem mintha most oly rendben lenne minden mégis sok mindenre rávilágított hiánya és persze az idő amit utána nélküle kellett folytatni. Tudom, bántam vele hozzá nem méltóan is, nem is kevésszer, de ez a múlt és már régen tova szállt. Most kaptunk egy nyúlfarknyi esélyt az újrakezdésre, hát akkor miért nem azon vagyunk, hogy ezt meg is ragadva próbáljunk valamit kihozni a lehetőségből? Bár okoztam jócskán fájdalmat neki, de kész vagyok jóvá tenni vagy legalább semlegessé tenni a régi hibákat.
Az apai dolgokra csupán morranok és nem vagyok hajlandó erről tovább tárgyalni. Tudom nagyon jól, hogy nem vagyok ember, csak az ember képes gyengéd lenni, gondoskodó, egy vámpír csupán gyilkol, kínoz és a saját érdekeit helyezi előre. Már így is van velem valamilyen hiba, valahogy eme két válaszút között rekedtem, gyilkolok ha kell, kínzok ha úgy kívánom ám gondját viselem, ha nem is közvetetten én, de a kölykök jól élnek, meg van mindenük, hagyom, hogy az apjuknak tekintsenek, bár nem igazán tetszik, hogy így tekintenek rám, ennek ellenére hagyom, Darius-nak valahol igaza volt mikor puhánynak tartott.
Azonban, hogy el is ismerjem, hogy törődöm velük, azt soha, van bennem büszkeség.
-Elfelejted, hogy ezeket a kölyköket Én neveltem, ha szeretnéd, ha nem, akkor is olyanok, mint Én, kezelhetetlenek, rosszak és bizony igazán hizelgősek, haragudni egyikünkre se tudsz, majd meglátod. - Természetesen ez valahol nem igaz. Thomas egyre csendesebb, nyugodtabb gyerek, a kisebbik azonban olyan akár egy búgócsiga, sose áll le, ugrik, mászik, pörög és minden rosszban benne van a bátya helyett is duplán. Ha Melis valóban akar maradni és úgy tekinteni szedett-vedett bandánkra, mint "családjára" akkor jobb ha felkészül, se Én,s e a kölykök nem vagyunk angyaliak.
-Nos igazad van, ki lehet deríteni, de nem bízom a boszorkákban, még szerencse, hogy Te itt vagy, majd valamit kitalálunk, minden jobb volna ha az illető likvidálva lenne,legyen is akárkicsoda. - Úgy, hogy a kölykök apja lehet bárki minden nehezebb, nem biztos, hogy emberi lény az apjuk, ezt majd felvetem később Melisande-nak is.
-Persze, meg tudjuk védeni őket, efelől nincs kétségem, engem csupán hajt a vadászösztönöm, holtan akarom látni a figurát, ennyi. - Ne nézzünk rám aranyos kis Húsvéti nyúlként, ragadozó vagyok és mióta a kölykök itt vannak azóta érdekel ki lehet az apjuk, az anyjuk óvva intett tőle, úgy hogy tudta mi vagyok. Itt több van a dolog hátterében, mint azt sejteni véltem eleinte.
A srácokat szobába terelve, villanyt leoltva lépek ki, hogy most már saját szobámba igyekezhessek Melis-hez. Ami ott fogad nos kicsit sem az a kategória amire jelenleg a "lassú" tempóban számítani véltem. Egy száll törölközőben áll a szoba átellenes részén, ha kell a másodperc töredéke alatt ott lehetnék előtte, hogy megszabadítsam a töröközőétől, ohh, de szívesen megtenném.
Hallom hevesen kalapáló szívét ami most nem a félelem miatt oly heves. Beindítja érzékeimet testének rezdülései, ereiben száguldó vére. Vágyam megsokszorosodik, fogaim élesen előtűnnek és ott termek előtte, egy rántással letépem a törölközőt puha testéről és így mérem végig, ragadozó pillantásomban nem talál mást csak vágyat, érezhető vonzódást irányába. Fogaim követelik jussukat ahogy nadrágomban is akad bőven tettre kész testrész.
Végig simítok bőrén, a vállától fel a nyaka ívéhet ahol száguld édes vére. Lassan csókot lehelek a vadul lüktető érre.
-Ohh, bizony, más terveim vannak. - Nyögöm ki valami nem e világi hangon, majd szembe kerülve vele hevesen birtokba veszem ajkait.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 14, 2015 8:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Lényem egy része visszavonhatatlanul szerette, vele akart lenni. Volt viszont egy részem, ami tanult a múlt hibáiból és bármennyire el akartam engedni ezt a részem, féltem, hogy akkor nem marad semmi, ami emlékeztetne, mit ne tegyek. Nem ismételhettem meg a hibáim, nem veszíthettem el, és épp ezért a jelenben mindennek akartam időt adni, hogy kialakuljon. Megváltoztunk, bár most sem mondtuk ki, mit érzünk, tudjuk, hogy mi lebeg kettőnk között a levegőben. Néha azt kívántam, bárcsak tudtam volna, miért haltam meg. Most, hogy tudom, nem tetszik a miért és az sem, hogy megint ebbe a helyzetbe kerültem. Semmi kétség, őt akartam, de olyan hamar jött ez, váratlanul, hogy fel sem tudtam rá készülni.
Tetszik vagy sem, ez nem az élet volt, amiben eddig éltem, ez egészen más volt, valami új. Phil mellett nem kellett másnak mutatnom magam, mint ami voltam, de féltem, bizonyos mértékben megváltoztam, ami inkább taszító is lehet. Például abban, hogy nem akartam siettetni a dolgokat.
-Nem vagyok elzárkózva tőled. De akárhányszor rád nézek, egyre csak az jut az eszembe, hogy egyszer már elvesztettelek, s félek, ismét el foglak.-mondom, hangom elcsuklik ugyan, de akkor is kimondom, amit gondolok. Hiába rejteném el, szememben megjelenik egy könnycsepp, s csak összeszorított állkapcsom akadályozza meg, hogy le is gördüljön. Így viszont visszaküldöm oda, ahonnan jött. Nem tudtam volna neki hazudni, nem is tettem, bár tudtam, az őszinteség régen sem volt mindennapos elvárás tőlem. Akkor csak kalandok voltunk a másik életében, és nem egyszer szorult össze a szívem, mikor más nőt vitt az ágyába, mert azt gondolta én messze járok tőle. Akkor jól jöttek a titkok, hogy ne ártsunk úgy a másiknak, hogy soha többé ne tudjunk ránézni, de most nem akartam ezeket a titkokat, mindent egy lapra akartam feltenni. Régebben a fájdalom rejtegetése lényem része volt, most már nem megy. És próbáltam nem a múltban ragadni, az emlékeket nem újra megélni, de jó adag emlék idegen volt számomra, mintha nem is én tettem volna, amit akkor tettem.
Mosolyt erőltetek arcomra, nem feszegetem tovább a témát, ha ő sem akar róla beszélni, de próbálom megérteni, mi tartja őt vissza abban, hogy emberibben viselkedjen. Elhitte, valaki elhitette vele, hogy vámpír, és az szörnyeteggé teszi és most ebben él, ami nem tetszik. Ez különbözött azzal, amilyennek én gondoltam és amilyennek én ismertem, de ezt nem kötöttem az orrára.
A szoba csendjét, ahogy belépünk megtöri a két gyerek közeledtének zaja, ami nem zavart, s egyből a kisebbik le is csap. De ahogy felemelem, megy is vissza Phil-hez, amin elmosolyodom.
-Soha ne mond, hogy soha. Nem mindenki olyan kezelhetetlen és nevelhetetlen, mint te.-mondom dacosan ingatva a fejem, de ajkaimon mosoly jelei láthatóak. Eszem ágában sem volt máris anyáskodni a kölykök felett, de azért kíváncsi voltam, ő mire jutott velük.
Arra, amit mond, összevonom a szemöldököm, érdekes felállás ez, és próbálom megfejteni, ennek mi lehet az oka. De nem lep meg annyira, hisz elvesztette az anyját, és még olyan fiatal, ő már érzi a hiányát, nem úgy, mint a kisebbik, aki szinte még fel sem fogja, mi folyik körülötte.
-Az apjuk kilétét könnyen kideríthetjük. Egy gyerek elég kapocs az ilyesmihez.-világosítom fel, hisz boszorkányként nem volt olyan ördöngőség felkeresni egy családtagot, aki eddig ismeretlen maradt. Ha egyáltalán ugyan az az apjuk...-Bárki is az apjuk, ha veszélyes, akkor is meg tudjuk őket védeni. Még csak gyerekek.-állapítom meg a nyilvánvaló tényt, hogy ha valóban veszélyes az apjuk, az ellen is tudok tenni, hogy rájöjjön, vannak egyáltalán gyerekei. Vagyis egyről nyilván tud.
Ahogy eltűnök, hallom, hogy a gyerekkel együtt indul a szobába, míg én eltűnök a fürdőszobába, és veszek egy forró fürdőt. Ruháim a szobában hagyom, és mikor meghallom az ajtó csukódását, elmosolyodom. Lekapok egy törölközőt a polcról és megtörölközöm, magam köré csavarom, míg gondolataim vad cikázásba nem kezdenek. Az ajtónak támaszkodom, tudom, mit akarok, ő mit akar, és hiába próbálnám tovább titkolni, nem menne. Nem tudnék mellette feküdni egy éjszakán keresztül úgy, hogy ne érezzem ölelését.
Kibontom dús, sötétbarna hajam, hagyom, hogy vállamra omoljon, míg a törölköző takarásában kilépek a fürdőszoba ajtaján, szinte mesébe illő módon, mert a forró víz párája utánam szökik.
-Szükségem lenne valami ruhára...-szólalok meg suttogva a félhomályban úszó szobába lépve, tekintetem szinte izzik, de a távolságot megtartom kettőnk között. -Vagy más terveid vannak?-érdeklődöm billegve lábaimon, az ágy felé sandítva, de továbbra sem mozdulok. A szoba két ellentétes végében vagyunk, ő a homályba burkolva, én a komódon égő lámba fényében úszva. Érzem, ahogy szívverésem felgyorsul, és testem szinte minden porcikájában érte kiált.
||Let It Go|| words: 727 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
† Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
† Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



Philip Normann ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 11, 2015 4:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Bár nem mutatom, igyekszem nem kimutatni mennyire is akarom sürgetni ezt a közeledést. Tudom, bunkóság és egy csepp érzelmesség sincs benne, hisz ramaty állapotban van, nem rég még zokogva hátrált előlem, Én pedig mindezek ellenére még mindig ugyanúgy vágyom rá és talán azért amilyenné váltam, nem teszek egyelőre semmit, hagyom, hogy maga döntsön, bár gondolati síkon Én már messze előrébb járok. Az érintéseimet nem tudom visszafogni, bőre mindig meleg, puha és kellemes tapintású volt, szerettem végig simítani egész testén, ott cirógatni ahol a legjobban vágyott rá. Talán bűn, hogy ezt most is épp úgy akarom, mint ezelőttekkel? Egy vámpírnak az idő relatív fogalom, egy halandó lénynek azonban nem, tudom, hogy számára idő kell míg mindezen túlteszi magát...csak tudnám ugyan nekem mennyi időre van szükségem ahhoz, hogy végül az ágyamba ne hurcoljam és megismételjem a múlt ezen, örömteli pillanatait.
-Akkor miért nem Melis? Miért vagy ennyire elzárkózva tőlem? - Minden egyéb csalódottságtól mentesen kérdezem ezt, csupán érdekel, hogy tényleg annyi az egész, hogy ez neki most épp új és még lassan, de biztosan akar haladni, vagy valami több is van a hátterében, amit elmondani már nem szeretne. Sose érdekeltek az érzései, sose voltam kíváncsi arra igazából mint gondol, de most, ez az ami igazán előtérbe került, nem csak azért mert zavar, hogy nem akar közeledni felém legalább feleannyira, mint régen, hanem mert elég volt egyszer elkövetni a hibát és elveszíteni Őt, még egyszer ezt nem fogom hagyni.
-Jó, mert félek többet látnál a dologba, mint ami van vagy éppen lesz. - Ez a téma nem éppen az, amit szeretnék kivesézni, Darius-tól így is mindig megkapom mennyire elgyengültem, mennyire "emberesedtem" ahogy Ő fogalmaz. Igaza is van, belátom, egy vámpír nem való szülőnek, főleg nem egy olyan múlttal amivel nem is dicsekedne előttük. Mert most még alighogy világra jöttek, de később tudatukra ébrednek és kérdeznek majd, a múltamról, tetteimről, cselekedeteimről, mindenről, a válaszok pedig nem tündérmesék lesznek amivel ágyba lehet ringatni őket, nem, az a kegyetlen, gyilkos valóság lesz. Akkor pedig nem fogok hazudni, elmondok mindent, mindenkinek joga van tudni arról hol és kinek a társaságában él, most még hiába is mondanék bármit, nem értenék, megmosolyognák, majd elviccelnék, talán másnapra el is felejtenék. Most még nincs jelentősége, nem lehetek az apjuk, egy vámpír magánka való, mellette egy védtelen, egyszerű embergyerek csak veszélyben van, nem pedig biztonságban.
-Te csak azt hiszed, ezen a két gyereken már nem sokat tudsz változtatni, a rossz és a neveletlenség jobban ragad rájuk, mint a kosz, de természetes próbálkozni ér. - Nos nagyon keveset tartózkodom itt, egyrészt a kölykök biztonsága érdekében, bár van önuralmam, egy dühkitörést két ekkora borsszem nem biztos, hogy túlélné. Másrészt Darius-szal kísértem az öreg Mystic Falls-t, nem sok időm adódik az itt létre, de a kölykök nem hiszem, hogy annyira hiányolnának, megkapnak mindent, legalább is Én igyekszem.
A káosz kellős közepébe érkezve a két gyerek a nappaliban szedi szét egymást, idillikus családi kép, ahogy az lenni szokott.
A kissé szőkés fejű törpe szinte azonnal Melisre támadt és elérte, hogy kézbe vegyék, bár amilyen mozgékony sokáig nem bírt ott maradni és már le is kérte magát, hogy engem vegyen célba.
-Nem tehetek róla, hogy ennyire ragad rájuk a jó modor. Christian még talán neveletlenebb, mint a bátya, készülj fel. Mellesleg jó ha még azt az egyet tudod, hogy Cody nem szereti a nevét, egy ideig tűrte majd Ő maga kérte, hogy Thomasként szólítsam, nem tudom ez a név számára mit jelent, de fontosnak tartja. - Világosítom fel Melis-t így az elején. Tartunk családilag egy nem hivatalos keresztelőt, már az öccse is, bár nehezen, de Thomas-nak szólítja. Sok gond van a gyerekkel, elzárkózott mindenki elől, ahogy idősebb úgy kezd inkább magába zárkózni. Nem beszél velem ha kérdezem, ezen azonban Én nem tudok segíteni.
-Tudom nagyon jól, de nem szeret beszélni, nem mond semmit, furcsán viselkedik jó ideje, magam pedig erre nem tudok rájönni, mi változott olyan hirtelen. Egyelőre az is nehéz a számomra, hogy míg egy darabig úgy hittem a kölykök apja halott az anyjuk a halálos ágyán közölte ez tévedés, az apjuk él és jobb ha megvédem a gyerekeket tőle. Jelenleg is ezen dolgozom, bár fogalmam sincs ki lehet az apjuk vagy miféle alak, egy 4 éves lelkiállapota már nem fér bele. - Ez nem hangzik kedvesen, de így van, nem tudok mit kezdeni a fiúval. Magam is elvesztettem egykoron az anyám és az apám, sőt a testvéreim is, mind meghaltak, fel tudtam magam is dolgozni a tényt, Ő sokkal jobb helyzetben van, van fedél a feje felett, itt van az öccse is, gondoskodnak róla, egyszer majd csak túlteszi magát a két évvel ezelőtt történteken.
-Renden, ott várj rám. - Vigyorogva kapom fel a szőke kis kölyköt aki ezt visongva élvezi.
-Hallottad a hölgyet Chris, irány az ágy, fogalmam sincs hol van a vigyázótok, de most Én fektetlek le benneteket, még szerencse, hogy a pizsama rajtatok van, tehát megvolt a fürdés is. Remek. - A csukott ajtón benyitva Thomast már az ágyában fekve egy könyvvel találom. Nem zavarom meg, de furán méregetem a fiút, 4 éves, nem tud olvasni, még is úgy láttam azt tette. Christ az ágyba rakva betakarom, keze felnyúl mire a kedvenc ívósüvegét a kezébe adom, befordul a fal felé és inni kezd majd lassan lecsukódnak a szemei.
-Thomas, alvás van, add ide a könyvet. - Fel néz rám és minden ellenkezés nélkül átadja majd betakarózik és a szokásos Jóéjt apa helyett, most csendbe burkolózva fekszik le. Fejemet csóválva oltom le a lámpát és csukom be az ajtót. Már majdnem kiérek mikor megszólal.
-Apa, égve hagyod a kislámpát? Félünk. - Rá, majd öccsére nézek, Chris már alszik, Thomas azonban többes számban beszélt, vámpír létemre a hideg kirázott.
-Persze. Aludj Thomas. - Feloltom az apró éjjeli lámpát és most már távozom a szobájukból.
A sajátomba belépve várom, hogy Melis is megérkezzen, remélhetőleg minden egyéb felesleges ruha darab nélkül.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 06, 2015 3:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2


Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Próbálok megmaradni annak, akinek most hittem magam, nem elsietni a nyilvánvalót, amire vágyok, ugyanakkor megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy mi van akkor, ha éppen így húzom keresztül a terveim és pont magam ellen hangolom ezzel? Mi a helyes? Engedni annak, amire nyilvánvaló, hogy mind a ketten vágyunk, vagy elzárkózni ettől még egy darabig és elviselni a jelent, kicsit megmutatni, hogy képesek vagyunk türtőztetni magunkat? A szememből tudom, hogy süt a kételkedés, és érintése nyomán bár szinte ég a bőröm, azért nem mozdulok, igyekszem nem lehunyt szemmel érezni a gyengéd érintést és kitartani. Csak lassan haladjunk, ne siettessünk semmit. Persze ezt is gondolni könnyebb, mint csinálni, de próbálkoznom kell, érzem.
Nagyot nyelek szavai hallatán, kicsit megremeg a lábam, de nem mutatom jelét ennek a pillanatnyi zavarnak. Kivételesen még szememben sem csillan  meg, titokzatos mód magamban tartom.
-Nem csak te akarod olvasni azt a könyvet. Én is, jobban akarom ezt, mint bármi mást.-engedem előtörni a pillanatnyi gondolatot, elnyomva a továbbiak előtörésének lehetőségét, ami kimerülhetne abban is, hogy nem csak tettekben, de szavakban is előhozakodok azzal a ténnyel, lassítanunk kell, nehogy elrontsuk. De ha egyszer én sem akarom annyira azt a lassítást... Éltünk már eleget, vagyis én csak részben éltem eleget, de ez elég volt ahhoz, hogy el tudjam dönteni, mit akarok az élettől, ha visszakapom. És nem a magány volt az első helyen, ahogy nem is az, hogy magamat emésszem a nap minden percében, mert esetleg megbánom, hogy elszalasztottam egy pillanatot.
Megtudom, hogy mibe is csöppenek, ha nem szalasztom el a mostani pillanatot. De még így sem változtat azon, amit akarok. Nem hátrálok meg, és kiállok mellette, nem kell többet egyedül szembenéznie a rideg valósággal.
-Nem erőltetem tovább, ígérem.-mosolyom csupán halványan jelenik meg, ahogy jön, úgy is tűnik el. Soha nem változtattam volna meg, ahogy ő sem akart engem más utakra terelni, és ez ide sodort minket, de nem éreztem kötelességemnek most sem, hogy olyasmit erőltessek rá, amit ő nem akar. Ha nem akarja beismerni is, akkor is neveli a gyerekeket, és kétlem, hogy rossz munkát végezne.
-A két kicsi modorán és viselkedésén legalább lehet változtatni. A nagyon... hát, ő már belopta magát a szívembe hiába minden ellenállás.-szemeim felcsillannak, és mosolyom kiszélesedik Ismét egy nagy adag hangulatváltozás, amik a jelen állás szerint normális állapotom adják. Egyszer sírhatnékom van, pár másodperccel később pedig a nyakába ugranék a boldogságtól. Hiába, a jó darabig nem élsz igazán, és visszatérve idegen mégis ismerős helyre tévedsz, elkerülhetetlenül is elveszel abban, amibe belecsöppensz. Nincs összhang, nincs megszokott, minden szinte újnak hat és kontroll nélkül sodródhatsz az árral. Én pedig pontosan ezt tettem sodródtam az árral.
A házba lépve szinte azonnal nekem rohan egy lurkó, szinte feldönt, de annyi időt azért hagy, hogy leguggoljak hozzá. Fel is kapnám, de szinte azonnal visszarohan Prhil-hez, miután kiélvezte az ölelést.
-Jó nő? Na szépen vagyunk Mr. Normann, hát mire tanítja maga ezeket a gyerekeket?-szökik szemöldököm a homlokom közepére, mikor lepacsizik a kisebbikkel, de a komoly álca hamar eltűnik arcomról, helyére mosoly szökik és figyelem őket. Majd tekintetem Thomas-ra vándorol, érzem a pillantásán, hogy maga sem tudja, mit érezzen. Elutasítóan méreget, ugyanakkor valami csillog a szemében, ami pont ennek az ellenkezőjéről árulkodik. Majd Phil kérésére egy fejrázás a válasz, s egy másodpercen belül el is tűnik a nappaliból, mintha soha nem is lett volna ott. Felállok, és Philre nézek, mikor megszólal és összevonom szemöldököm szavain, de hamar összeáll a kép.
-Mit vársz tőle, hisz gyerek még. Elvesztette az anyját, ő már nem olyan kicsi, hogy ezt csak úgy elfelejtse, vagy fel se fogja.-hangom máris anyáskodóvá válik, szinte lehurrogom Philt, és szememből süt, hogy kicsit azért más szögből látom a dolgokat, mint ő. Végül is, azt mondják, minden nőben ott él az anyai ösztön, még akkor is, ha mélyen van és nem teljesülhet ki, mert nincs kin gyakorolni. Hirtelen most épp azt kezdem el érezni, hogy lesz kin gyakorolnom, ami megnyugtat, sőt, még fel is dob kicsit.
-Késő van már, ágyban a helyük. Azt hiszem mára belőlem ennyi elég volt nekik. Majd megszokják, adj nekik egy kis időt. Addig is körbenézek kicsit, talán még a szobádat is megtalálom magamtól.-mosolygok, vagyis már szinte gyermeki vigyorral nézek rá, és lehajolva még egy csókot nyomok a kis lurkó homlokára, aztán eltűnök és feltérképezem a terepet. A nappaliból a konyhába jutni, ha egyik irányba indulunk, a szobákhoz, ha a másik irányba. Utóbbit választom, és csendes léptekkel kezdek el haladni a folyosó szerű kis átjárón, elhaladva egy csukott ajtó előtt, ami alól halovány fény szökik ki. Elmosolyodom, de nem állok meg, holnap reggel többre mehetek vele, mint most. Helyette a folyosó végi szobába nyitok, felkapcsolva a lámpát, és elmosolyodom a széles, távolról is puhának tűnő ágy láttán. Végignézek magamon, és rájövök, hogy nem épp vagyok szép látvány ma, szakadt ruhám elrejti egy kabát, Phil kabátja. Az egyik szék háttámlájára akasztom, majd a fürdő felé indulok, pár másodperccel később már a földön hagyott ruhakupac mellett lépek be a zuhany alá, amiből forró víz csorog bőrömre. Idegen, ismerős érzés...
||Let It Go|| words: 813 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Tartózkodási hely :
itt is, ott is, ahol lennem kell
† Hobbi & foglalkozás :
Háztartásbeli vérszívó
† Humor :
Utálom a konkurenciát! - Mondta Dracula és lecsapta a szúnyogot!



Philip Normann ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 02, 2015 7:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Természetesen nem gondoltam volna sohasem, hogy hamarost ismét összefutok Melisandre-val. Hogy is gondolhattam volna mikor tudtommal réges-rég eltávozott sorainkból, ami igencsak megviselt. Erre hirtelen, egyik hajanlról a másikig már ismét itt van, ugyanolyan gyönyörű, ugyanannyi bájjal és kecsességgel, szeretettel és macskás vadócsággal. Ez mind minden napomat valahogy felvillanyozta, mintha hideg, halott testembe valamilyen melegséget, életet lehelt volna a jelenléte. A halála után valahogy minden szürke, sivár lett, mint akárcsak egy tűzhányó kitörésének közepén, minden hamu, halál és sötétség.
Akarva, akaratlan, de megérintem, inkább akarva, sose voltam az udvariasság vezető egyéne, ha valamit akartam akkor azt mindig megszereztem vagy megtettem, ez továbbra sem halt ki belőlem, jó vicc, kihalni...mintha lenne bennem bármi is ami élő volna.
Érzem, hogy mennyire akarja azt, hogy érintsem, hogy kezemmel lágyan, szinte alig érintve a testét cirógassam. Vágyik egyben arra is, hogy vadul vessem rá magam, de mégis visszafogja magát...
Tudom, hogy sok mindenen estünk keresztül mind a ketten, de önző dolog az, hogy ezen felül Én most is többre vágyom pár "örülök, hogy újra látlak" érintésnél? Meghalt majd feltámadt..lehetnék azért valamelyest elnéző és nem egy megszokott seggfej, amit csupán Darius képes értékelni. Fogd vissza magad Philip!
-Melisandre...Én nem szándékozom a múltat ismételni, a múlt mindkettőnk számára egy hétpecsétes lezárt fejezet, de nem is szándékozom nem megnyitni egy új könyvet és beleolvasni, hogy megtudjam mi lehet belőle ha elkezdem. - Na kitört belőlem az egykori félig-meddig arisztokrata kisnemes. Már rég nem éltem az ékes hasonlataimmal, Darius mellett az ember a beszédképességét is elveszti....hogy szebbet már ne mondjak.
Még mielőtt minden túlságosan idillinek tűnhetne feljönnek a kölykök, mint esetleges akadály. De még mindig tisztességesebb előre figyelmeztetni rájuk, mint belevetni egyből a mély vízbe.
-Nos ezt mind ketten máshogy látjuk, de ez van, egy vámpír nem való szülőnek, ezen tovább nem is akarok gondolkodni. - Nem fogom magam sohasem apának tartani főleg úgy nem, hogy egy Darius-hoz hasonló félőrült pszichopata gyilkossal vagyok mondhatni összeláncolva. Ő nem fogja hagyni, hogy túlságosan is elhagyjam azt ami vagyok, amiért titkon valamennyire hálás is vagyok, mégiscsak vámpír vagyok, a háborúban még egy eszmét vallottam vele, most már valamelyest nem, ami kicsit lejjebb ad hitelességemből.
-Vigyázz mit mondasz, három Normann kicsit sok még ha nem is látszik annak. - Vigyorodtam el komiszan. Még ha vérszerintileg nem is tartoznak hozzám a kölykök, a legkisebb igencsak hasonlít rám, természetileg mindenképp, szegény Thomas inkább menekül az öccse elől. Tipikus ember.
Belépve anarchia fogad, szokásos rendszer, szerintem a felvigyázójuk már a haját is kitépte.
Hátrébb állok a gyerekektől és Melis-től, itt az ideje annak, hogy megismerkedjenek. Thomas mereven nézte Melisandre-t, az öccse ellenben méregette, hogy mekkora ellenfél lenne ha futásból ráugrana. Végül megtört a jég a kisebbik részéről és szinte azonnal a lány karjaiban kötött ki.
-Van a srácnak ízlése, jó nő Meli, ugye? - A törpe tartotta is a kis tenyerét amibe belecsaptam majd elvigyorodtam, ha itthon vagyok azért tanítom kultúrára a kölyköket...
-Thomas, gyere ide, ismerkedj meg Melis-szel. - Thomas csak a fejét rázta hevesen majd a szobája felé szaladt.
-Bocs, ilyen, nem szokása nagyon beszélni sem. - És ezt kb az anyja halála után vettem észre, egyre csendesebb, zárkózottabb lett, de egy vámpír ugyan mit tehetne, nem vagyunk érzelgősek, nem?
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 16, 2015 5:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2




Philip & Melisandre
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mondani könnyebb volt, mint elhinni, vagy beismerni. A dolgokról tudtam, hogy nem lehetnek feketék vagy fehérek, muszáj átmenetnek is lennie, de egyszerűen nem akartam beismerni a múlt tudatában, hogy én is lehetek szürke. Nem kellett feltétlen rossznak lennem, de jó sem igazán akartam lenni. Viszont, ha ebbe belevágok, el kell magamat is fogadnom, különben viták alakulhatnak ki a saját makacsságok miatt. Éreztem rajta, hogy nem magát győzködi, a valódi véleményét tárja elém, de én továbbra is valamiféle szakadék szélén ácsorogtam, aminek egyik, mély és sötét fele az örökös kárhozatot és önmarcangolást, míg másik fele a megbocsájtást és a könnyebb életet akarta megmutatni nekem. A döntés rajtam állt, de szükségem volt rá, hogy én meghozhassam azt. Vicces, hogy pár perc alatt mennyi minden történhet, és mennyi elhatározás születhet a semmiből.
A levegő tüdőmben ragad, és testem az érintésétől akaratlan megremeg. A mosolyom, és lehunyt szemeim viszont jól érzékeltetik, ez nem a félelem vagy az elutasítás jele. Hagyom, hogy ujjai ajkaimat súrolják, és a kellemes bizsergető érzés gerincemen végigszökve szinte megremegteti a lábaim.  Tudtam, hogy nem siettet, de azzal is tisztában voltam, hogy mire vágyik, és azzal még inkább, hogy most én mit akarok. Viszont ezt jól sikerült lepleznem, lecsillapítanom, hogy ne a múlt hibáiból élve tápláljuk a jövőnk.
-Helyes.-ajkaimba harapva mosolyodom el, hangom halk és sejtelmes, szemem csak úgy csillog az esti fényben. Tudom, hogy süt rólam, hogy mit gondolok, és mit akarok elnyomni egy kicsit még a jövőben, de nem tehetek róla, képtelen vagyok kitisztítani a fejem.
Csendesen hallgatom, bevallom kicsit dühössé tesz, hogy elrontja a pillanatot, de értékelem, hogy az igazságot tárja elém, és nem kertel, vagy mesél hazugságokat. Elfogadom, amit kénytelen vagyok elfogadni, de megértésem erősebb ennél, és a kezdeti zavarodottságom hamarosan őszinteséget sugárzó lesz. Épp olyan, ami egyszerre sugározza a megnyugvást és a beletörődést, a segíteni akarással egyetemben.
Mintha maga is meglepődne a feltételezésen, ezért felszisszenek.
-Vedd bóknak vagy sértésnek, nekem nem számít, de szerintem jó apa lennél...vagyis vagy.-javítom ki végül saját magamat is, mert végül is már most is ő nevelte őket, tehát részben az apjukká lett. -Egyet vagy hármat kell nevelni, nem igazán számít.-teszek pimasz megjegyzést, rá kacsintva, de amit mondok, nem holmi játékosság, hanem komoly elhatározás a jövőre nézve.
-Azt hiszem el fogok vele bírni, ha veled elbírok.-mosolygok, arcára óvatos csókot nyomva, majd újra közel simulok hozzá, hogy mellette lépdelve megismerhessem a szóban forgó rosszcsontoknak beállított gyerekeket. A gyerekeit... vagyis részben a gyerekeit. Egy pillanatra ismét összeszorul a gyomrom, de nem mutatom semmi jelét annak, hogy a helyzetet nem emésztem meg olyan könnyen, mint ahogy mutatom. Ez így jobb mindenkinek. Mert még egyszer képtelen lennék őt is elengedni.
A ház külsőre is melegséggel áraszt el, és ahogy az ajtón belépek, ugyan ez többszörösében kezdi eluralni testem. Megfoghatatlan idegen, de kellemes érzés. Figyelem, hogy mi történik, majd elmosolyodom, és szemeim a kis családon pihentetem, míg végül leguggolok, és barátságosan nézek a két kisfiúra.
-Ugye nem vagytok olyan rosszcsontok, mint ahogy az apukátok beállított titeket?-érdeklődöm mosolyogva, majd a két fej nemre int, de közelebb nem lépnek hozzám.-szeretsz túlozni.-nézek "rosszallóan" Phil-re és felállva körbepillantok a házon, de sokra nem jutok, mert kabátom valaki erőteljesen megrángatja. Lepillantok, s két csillogó szempár fogad, amik szinte követelik, hogy vegyem fel a tulajdonosát, és nem is teszek másként.
||Let It Go|| words: 534 || note: :bb: ||
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Keresem :
Azure Lebrun
† Kedvenc dal :
Let It Go
I Found
† Tartózkodási hely :
Ahol épp akarom
† Hobbi & foglalkozás :
újra élni
† Humor :
hidd el, tudok én szellemes is lenni



Melisandre Faith ÍRTA A POSZTOT
Szer. Szept. 16, 2015 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:06 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Philip Normann háza

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed-