Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 10:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Csak állok a konyhában, úgy nézve rá, mint ahogy a nép nézhet a prófétákra kinyilatkoztatás előtt, vagy közben, és azt hiszem, igazából nem is tudom eldönteni, melyik válasznak örülnék jobban, az igennek, vagy egy nemnek. Valahol a tudatom mélyén ott motoszkál, hogy azt hiszem, jó apa lennék, és vágyom egy gyerekre... de a körülmények nem a megfelelőek arra, hogy családunk legyen. Most semmiképpen.
Egy másodpercig félő, hogy lábon fogok kihordani egy infarktust, mígnem megkönyörül rajtam, és felnevet. Vidáman, csengő hangon, és kétszeresen is megkönnyebbülök. Egyrészt a nemleges válasz hallatán, másrészt mert az igazi Les tényleg ott van emögött a nevetés mögött.
- Értem - sóhajtok fel, és érzem, ahogy a szívverésem lecsillapodik, és a szín is visszatér az előbb még tésztafehérségű arcomba. Hát, ez a fél perc jobb ébresztő volt, mint a reggeli kávé, az fix.
- Félre ne érts, akarom én... - dünnyögöm, Les homlokának támasztva az enyémet. - Csak épp se a hely, se az időzítés nem megfelelő. Szóval, kicsit későbbre tartogatnám a dolgot. Néhány évvel későbbre - teszem hozzá, aztán bólogatok, bár igazából megérteni megértem, de átérezni nem tudom a magyarázatát. És nem vagyok félvér, farkas vagyok, így számomra nem ismerős milyen érzés lehet, ha a kétféle személyiségből egy valahogy hiányzik, vagy takarékra téve pihen.
- Abban mellesleg igazad van, hogy már visszaemlékezni sem tudok rá szinte, mikor voltunk együtt utoljára - nyűgösködöm kissé, mint a gyerek, akinek azt mondják, egy jó darabig nincs csokoládé és más édesség. Persze nyilvánvalóan idióta én se vagyok, hogy jelen állapotában bármiféle ilyen elvárást támasszak vele szemben, de nagyon nehéz megállnom, hogy féken tartsam magam. A papoknál kb ilyesmi érzés lehet a cölibátus.
- Egyébként hoztam neked ma reggel még valamit... de mivel kissé morcosan ébredtél, gondoltam, megvárok egy alkalmasabb időpontot, míg odaadhatom - fordulok aztán el, és hátizsákomból kihalászok két kis csomagot. - Ezt azért kapod, hogy tudd, bármi is történt, bárhogy is küldtél el, bárhogy is veszekedtünk, vagy fogunk esetleg még a jövőben is, az az én érzéseimen nem változtat. Szeretlek, és akarlak, egész hátralévő életem folyamán - nyomom az első csomagot a kezébe. - Ez arra vár, hogy megtöltsük... az életünkkel.
(1. csomag tartalma:)
http://kepkezelo.com/images/5k1fse4cs27iwj8xja2r.jpg
- Ezt pedig azért hoztam, hogy tudd... amit az előbb mondtam... nem csak egy-két évre tervezek veled. Téged akarlak, az egész jövőt veled... és majd idővel nem csupán veled - hunyorgok rá, és kezébe adom a másik csomagot is, aztán izgatottan várom, hogy mindkettőről letépje a díszpapírt.
(2. csomag tartalma:)
http://kepkezelo.com/images/kpg8xn1cb7dsxe5f4mh7.jpg
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 10:01 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Bármit is mond, makacskodom, semmi kedvem az egész napom ismét ágyban tölteni, és ennyi fekvéstől szinte minden porcikám elgémberedik és úgy kell küzdenem, hogy egyáltalán tudjak úgy menni, hogy a konyháig ne essek össze, a tálcát pedig ne röptessem meg. De sikerül és örömittas mosollyal nyugtázom, ahogy mögé lépek, és hozzá simulok, hogy a kezdeti nehézségek ellenére egész jól vagyok. Leszámítva az émelygést.
Nem kötözködik, pedig szinte érzem, hogy szíve szerint rám parancsolna, hogy feküdjek vissza, de hagyja, hogy ácsorogjak mögötte, hozzá simulva.
Nem áll szándékomban a szívbajt ráhozni, de úgy fordul meg, hogy még a pultnak támaszkodva is megszédülök, és kis híján elbotlok abba a fél lábamban, ami tart, mivel a másikat kényelmesen lógatom, kicsit behajtva.
-Értem én, hogy az ágyban akarsz tartani, de azért ha kérhetem, ne akard, hogy örökké oda ragadjak.-szólok rá csípősen, bár látom, ahogy elsápadva, szinte keresi a helyét a konyhában. Értetlenül döntöm kissé oldalra fejem, a tegnap esti vizes hajam immár megszáradva, de igencsak kócosan omlik vállamra. Leülök hát a pultra, és mivel még így is valamivel magasabb, mint én, felnézek rá, értetlenül és kíváncsian.
Szavai mellé párosuló arckifejezése láttán, csendes, bűnbánó arccal nézek rá, mintha igaza lenne.
-Hát...-vonok vállat, majd mikor már nem tudom az arcvonásaim kontrollálni, hangosan elnevetem magam, napok óta először, őszintén felvidít arckifejezése, bár feltett szándékom nem éppen az volt, hogy kinevessem.-Tudod, kifejezetten ennivaló vagy, mikor ilyen vagy.-simítok végig mellkasán, és közelebb húzom magamhoz.-Félre ne értsd, akarok majd gyereket. Valamikor a jövőben, de nem most, nem ebben a helyzetben, és nem itt szeretném felnevelni.-nézek körbe a kislakásomon, vagyis lakásunkon, ami kettőnknek elég volt, hármunknak már bizonyára kicsi lenne.-Azért vagyok rosszul, mert nem igazán vagyok jelenleg a boszi képességeim csúcsán. Kicsit kimerültek a forrásaim, vagyis inkább tettek róla, hogy pár napra el is tűnjenek azok a források. azért vagyok rosszul, mert egy részem, ha úgy tetszik hiányzik. Plusz, mivel napok óta nem ettem, egyfolytában éhesnek kellene lennem, de ma reggel a puszta kávé illatától is felfordult a gyomrom.-vallom be, és végigsimítok borostával fedett arcán.-Nem lennék önző veled. Majd ha eljön az ideje, megbeszéljük és belevágunk. Mert ez nem csak az én döntésem. És ne aggódj, nem, nem vagyok terhes. Bár pár nap kimaradt a tablettákból, de azóta nem is voltam veled.-vonok vállat, és ajkam szél hagyom, hogy mosolyom továbbra is ott csücsüljön. Ujjaim továbbra is vállain nyugtatom, és szinte érzem, ahogy szívverése visszatér a normális ütemébe és a színe is visszatérni látszik arcába.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 9:38 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Mivel háttal állok a szobának, csak félig-meddig, a szemem sarkából látom, ahogy feljebb tornázza magát az ágyban, és maga elé húzza a tálcát, teljes tartalmával együtt. Úgy nézi a péksüteményeket, mintha nem tudná eldönteni, kell-e neki vagy sem, aztán mégis falatozni kezd. Elcsipeget egy croissant-ot, majd egy másikat is. Miután a narancslét is legyűri, úgy tűnik, valamivel már jobban van. Legalábbis már amikor talpra áll, nem kóvályog. Persze, miért is maradna ágyban, ha elmondtam neki... ismerve a makacsságát és akaratosságát, csak azért is talpra áll.
Kemény küzdelembe telik, mire elér a konyháig, bár szemem sarkából figyelemmel tartom, hogy ha meginogni látnám, azonnal ott teremjek, és megfogjam. De nincs szükség rá, megoldja a feladatot, mégha nehezen és körülményesen is.
Leteszi a tálcát az asztalra, aztán hozzám lép, és ahogy hozzám simul, már olyan, mint egy doromboló kiscica, mintha az ébredéskori nyűgös énét félig-meddig elfújták volna. Lerakom a lábast, aminek már csaknem lyukat súroltam az oldalára, és nagy sóhajjal megfogom derekamra kulcsolt kezeit.
- Semmi baj - mondom, már apró mosollyal. Eddig is ismertem ezt az oldalát, ami hihetetlen gyorsasággal vált nyűgösből hízelgővé, de a jelenlegi helyzet úgy látom, csak fokozza ezt. Nem számít, némi morcosságért én sem megyek a szomszédba, és ha látja bennem saját tükörképét, akkor talán elismeri, hogy nem a legjobb megoldás abba marni bele, akibe a legkevésbé kéne. Persze, ezzel a fegyverrel csak végszükség esetén fogok élni, nincs kedvem végképp elmérgesíteni a köztünk lévő viszonyt.
A következő szavaira viszont úgy érzem, mintha minden csepp erő kifutna a lábamból. Azt hiszem - noha nem látom magam - hogy el is sápadok, és úgy fordulok meg, Les felé, hogy egy pillanatig félő, hogy én fogom őt ledönteni a lábáról.
- Jaj... ne haragudj... - motyogom, elkapva a karját, aztán a konyhaszékre ültetem. Kitágult szemekkel siklik szemem oda-vissza a testén, és nagyot nyelek, ráadásul háromszor kell nekifutnom, mire ki bírom nyögni a kérdésemet.
- Az, hogy azt mondtad, tudod mitől van az egész... a hányinger, és ilyesmi - kezdek bele ijesztően kalapáló szívvel - Les... terhes vagy? - bököm ki végül, miközben minden szőrszál égnek áll rajtam. Tény, hogy vele képzelem el a jövőmet, és gyerekeket, családot is szeretnék, de majd csak idővel. A gondolat, hogy ez már most elkövetkezne, megijeszt. Nem azért, mert nem akarnám, hanem mert azt hiszem, nem jött még el az ideje, és csak tovább bonyolítaná a helyzetet, aminek a közepén éppen ülünk.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 8:52 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Nem akartam morcos és kiállhatatlan lenni, csakhogy a gyomrom vagy az éhségtől vagy a tegnapi kései vacsorától vagy valami mástól, egyszerűen közbeszól a terveimnek. Az álmaim édessége szintén megkérdőjelezhető volt, és feltett szándékaim között nem szerepelt, hogy megsértsem, kis híján mégis sikerült ráförmednem, bár még így is a nyelvemre haraptam kissé. A felkívánkozó ételt magamban tartom ugyan, de a szédülést csillapítva visszadőlök az ágyba. Nagyot nyelek, és mikor az ágy mellé tesz egy tálcát, végre eljutok odáig, hogy ne azt lássam, ahogy jobbra-balra kileng a tengelyéből, hanem azt, hogy egyenesen áll velem szemben.
-Fogalmam sincs, hogy éhes vagyok-e.-vallom be elfintorodva, de feltornászom magam az ágyban, hogy felkeljek, viszont rám szól, így visszabújok a takaró alá, és ölembe veszem a tálcát, felmérve a kínálatot. Fogalmam sincs, hogy az édes vagy a sós esne-e jobban, így megmaradok annál, hogy letörök egy darabot a sós és egy másik darabot egy édes croissant-ból, de végül az édes nyeri el tetszésem, így lassan nyammogva, elrágcsálom a süteményt, a narancslével leöblítve. Az émelygés abbamarad, így megkockáztatok még egy croissant, hátha ettől sem dőlök ki még jobban. Amikor ez is lent van, napok óta először érzem úgy, hogy tulajdonképpen jól is laktam. Az biztos, hogy az utóbbi napoknak hála megszabadultam pár kilótól.
Veszek egy mély levegőt és feltápászkodom, kezembe veszem a tálcát, rajta a megmaradt péksüteményekkel és az üres pohárral, és leteszem az asztalra. Ezt a rövid utat, fél lábamra támaszkodva alig több, mint három perc alatt teszem meg, de eltökélten csoszogok előre, fogam összeszorítva.
-Azért az edény falát hagyd meg, különben nem lesz miben főznünk.-lépek mögé, kezem végigcsúsztatom vállán, majd alkarján, végül kézfeje köré fonom ujjaim, és kissé megemelkedve a nyakára apró csókot nyomok.-Bocs az előbbiért. Azt hittem, hogy kidobom a taccsot. Plus, azt hiszem ennek az okára is rájöttem.-fintorodom el, bár ezt kizárt, hogy láthatja, hisz háttal van nekem. Valószínű, mivel nincs erőm, a bennem élő boszi még kicsit lázad, de ha minden jól megy, ez is pár napon belül helyreáll, és képes leszek ismét farkasboszorkány lenni, nem pedig "csak egy nyomorék farkas".-Mik a terveid mára?-érdeklődöm elhúzódva tőle, és nekitámaszkodom a pultnak, mert a kissé átvérzett kötéssel tarkított lábam még mindig nem bírja el a súlyom.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 18, 2016 9:22 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Nos, ha azt reméltem, hogy felébred végre az évszázadoknak tűnő Csipkerózsika-álmából, akkor nem tévedtem. Viszont az ébredése mondható mindennek, csak épp rózsásnak és jókedvűnek nem. Úgy sziszeg rám az ágyból, mint egy dühös macska, és ha jól látom, néhány apró böffentéssel csaknem kiadja az éjjel megevett néhány falat ételt. Feltápászkodik, aztán visszarogy, láthatóan a gyomra háborgása már kissé megnyugodott, mert nem szentelte fel sem a padlót, sem az ágyat.
A kávéillat viszont érezhetően és láthatóan irritálja. Nos, legyen akarata szerint, neki nem töltök, én viszont nem élhetek koffein nélkül. A sípolás elül, szerencsére már lefolyt az értékes nedű. Magamnak egy jókora adaggal löttyintek a bögrémbe, aztán pár péksüteményt halmozok egy tányérra, és az ágyhoz viszem, egy bögre narancslé kíséretében.
- Sajnálom. Mármint a kávéfőzőt. Tessék... biztos éhes lehetsz. Hoztam mindenfélét - teszem le a kaját és a poharat az éjjeliszekrényre, de rosszkedvem a legkevésbé sem tudom palástolni. Úgy hittem, hogy a tegnapi zűrös éjszaka után, és miután sikerült elvileg mindent átbeszélnünk, felvehetjük a történtek fonalát ott, ahol köztünk félbeszakadt, vagy épp szőhetünk egy új, közös szálat. De ahogy most rám néz, és ahogy az előbb rám sziszegett, valahogy ettől abszolút nem lesz jókedvem. Megértem én, hogy nincs a régi állapotában, de a fenébe is, nem én vertem csaknem halálra!
- Jobb, ha nem kelsz fel. Pihenj csak... rád fér - teszem hozzá, aztán visszatérek a konyhába, és nekikezdek a koszos edények súrolásának. Olyan vehemensen sikálom a lábasokat és fazekakat, mintha ott akarnám levezetni minden csalódásomat és frusztrációmat. A két apró csomag, amit ajándék gyanánt szántam Lesnek, a hátizsákom mélyén lapul. Azt terveztem, hogy átadom neki rögtön ma reggel, de egy ilyen ébredés után nem úgy érzem, hogy ennek itt és most lenne az ideje.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 18, 2016 8:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Nem kellett sok, szavai már csak suttogásként értek el tudatomig, záros határidőn belül elaludtam, olyan mélyen, mint egy téli álmot alvó medve. Tagadni sem tudtam volna, hogy hiába tudtam a lábamra állni, még azért nem voltam önmagam, az erőm még nem tért vissza, May-nek köszönhetően egyenlő voltam jelenleg egy kissé tépázott, egyszerű farkassal.
Reggel fogalmam sincs, hogy meddig húzom a bőrt, álmaim vadul cikáznak a valóság eseményei és a múltam dolgai között, a jelenem és a múltam között, nem túl kellemes, szédelgő érzést biztosítva ezzel, és nem mozdulok még akkor sem, mikor tudatomig is elér, hogy egyedül maradtam. Érzem, ahogy a matrac megemelkedik mellettem, és a forró érzés a takaró alól elmúlik, s csak én vagyok, aki még inkább beleburkolózom a szoba melege ellenére a puha paplanba.
A kelés nem édes mégsem, a kávéfőző hangjára álmosan pislogok fel, szédelegve törlöm meg szemem, és a mérhetetlen hányingerem kisebb erőfeszítések árán tudom csak csillapítani és feljebb tornázni magam az ágyban.
-Kapcsold ki! Könyörgök.-sziszegem, hányingertől kóválygó fejjel, ez a hangzavar olyan, mintha satuba fogták volna a fejem.-Kapcsold ki!-sziszegem immár erőteljesebben, és úgy erőlködök, hogy ne jöjjön vissza az éjszakai zsemle és leves, de nem sok sikert érek el, kikecmergek az ágyból, és úgy érzem, hogy a gyomrom szaltókat vet. A kávé puszta szagától szintén így érzem magam, csak tovább fokozza jókedvem, és megszédülve ülök vissza az ágy szélére.-Bármit is csinálsz, kávét nekem ne tölts.-kérem, visszadőlve az ágyba, hátamra fekszem, és lehunyt szemmel, homlokomra teszem a kezem, hogy az ágyban se akarjon visszajönni az éjszakai kis ebédem.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 4:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Talán túlságosan is hozzászoktam az elmúlt napokban a csak tessék-lássék pihenéshez, mert meglehetősen hamar kipattan a szemem, és pislogva meredek az éjjeliszekrényen világító óra számlapjára. Alig van hajnal... vagyis reggel. Mások még ilyenkor fordulnak a másik oldalukra, én viszont teljesen kipihentnek és frissnek érzem magam, a minimális alvás ellenére is. Talán az az okozója ennek az egésznek, hogy már nem kerülgetnek rémálmok, vagy gyötrő érzések, mert visszakaptam azt, aki nélkül már tényleg nem vagyok egész ember.
Az említett viszont még mélyen alszik, és a jelek szerint nem is szándékozik felkelni. Néha szisszen egyet, amit meg tudok érteni. Hiába a puha párna és takaró, meg a tiszta ágynemű, a kéken-zölden pompázó testével még így is olyan érzése lehet, mint a fakírnak a szögeságyon. Felébreszteni viszont nincs szívem. A gyógyulás egyik alapfeltétele az alvás, és neki azt hiszem, igen van mit pótolnia. Az elmúlt hat napban az a heverés, amit művelt, nem alvás volt, hanem ájulás. Ráfér az igazi, pihentető heverészés.
Óvatosan kihúzom ujjaimat az ujjai közül, és még mielőtt kimásznék az ágyból, féltőn és gondoskodón betakarom. A gyomrom viszont egyre hangosabban követeli a maga betevő falatját, legyen az bármi, egy zsömle, egy kis kenyérhéj, vagy akármi... viszont nem mondhatnám, hogy bőséges vendéglátást tervezhetünk abból a minimális készletből, ami a lakásban van. Néhány szikkadt zsömle, olyan szárazak, hogy szöget lehetne a falba verni vele, meg egy kevés a tegnapi levesből. Egy embernek sem elég, nem még kettőnek, pláne egy napra. Azt hiszem, hoznom kell valamit, mert Les is nyilván farkaséhes lesz, amikor felébred.
Csendben magamra kapom a cuccaimat, egy papírt hagyok csak a párnámon, hogy reggeliért mentem, aztán zajtalanul kilopakodom az ajtón.

Azt hittem, mire visszaérek, Les már ébren lesz, mivel tettem egy nagyobb kitérőt is, hogy visszahozzam a lakókocsimat a parkolóba. Tessék-lássék megoldottam a zár problémáját is, de valahogy jobbnak tűnt, ha szem előtt áll az én kis kincsem, mintha az erdőben bárki más prédája lenne.
A pókháló sem szakad le csendesebben, mint ahogy én belépek, bár Les állapotában semmi változás, ugyanúgy húzza a lóbőrt, csak épp másik testhelyzetben. Nem tudom, a gyér világosság teszi-e, vagy tényleg jól látom, de mintha mosolyogna álmában, és egy apró nyálcsík folyik szájáról a párnára. Nem tudom, miféle képet láthat álmában... remélem, hogy engem.
Ledobom a dzsekimet, aztán kirakom az asztalra a pékség teljes kínálatát, amit elhoztam. Sós és édes croissantok, kelt tészták, pudinggal és lekvárral töltött bukták, perecek jónéhány választékban. Nem tudom, mit fog kívánni, hát legyen mindenből. Az ebédhez valókat pedig a hűtőbe tuszkolom, ráér még elővenni szakácsművészetemet a nap folyamán.
Úgy döntök, várok még egy keveset, és belemerülök egy könyvbe, de az óra mutatója már a 9-et is eléri, Les még mindig alszik. Egyrészt viszont elég hangos gyomorkorgást hallok az ágya felől, másrészt egy kávé nekem is jól esne, így hát az ébresztés látszólag kíméletes módját választom: felteszek főni egy kávét. Az özönvíz előtti kávéfőzőjének visításától nincs olyan, aki ne ébredne fel.
És lám, most is így van: alig jönnek le az első cseppek, és megszólal a gőzmozdonyszerű fütty, máris mozgatni kezdi a szemeit, és egyidejűleg az orrát is, majd felül az ágyban, és néhány pillanatig bután néz maga elé, mint aki most esett ide egy másik bolygóról, és most eszmélkedik, hol is van éppen.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 16, 2016 5:24 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Lemondóak fújok egyet, aztán megforgatom a szemem.
- Hallottam már párszor, az "időt kérek" dumát. Általában ez a nagyon finom megfogalmazása annak, ha valakit lapátra tesznek, legalábbis tapasztalataim alapján. Örülök, hogy nálad a jelentés kissé megváltozott - húzom oda magamhoz, és amikor lehajtja a fejét bánatosan és bűnbánóan, már képtelen vagyok nem mosolyogni rajta. Ahogy pedig az ő arcán is egy széles vigyort látok felvillanni, valahogy azt veszem észre, a harag és neheztelés legutolsó szikrája is kihuny bennem.
- Nem fogsz elmenni, mert nemhogy nem küldelek, de nem is engedlek. És igen, megegyeztünk. Innentől majd így csináljuk...És nem lesz több vita, és veszekedés, és nem fogjuk bántani többet egymást - motyogom, ahogy hátat fordít nekem, és mivel kezem nem engedi el, eléri, hogy hátulról hozzásimuljak. Nem mintha nagyon erőlködnie kéne, boldogan ölelem magamhoz, és élvezem, ahogy mellkasomat perzseli teste melege.
Érzem, hogy alig néhány másodperc választja el csupán az álomtól, így hát finoman a nyakába harapok, és még mielőtt mély kómába zuhanna, lágyan mormolni kezdek néhány szót a fülébe.
- Mondok neked valamit, Les. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy "bolond"? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek. Jobban, mint önmagam, jobban, mint bármi mást - cirógatom hasát kezemmel, amit még félálmában is magához szorít, aztán úgy hiszem, neki elég alig fél perc, hogy a fáradtság lerohanja. Az én szememre viszont nem jön álom. Csak ölelem boldogan, mint aki visszakapja az elveszettnek hitt, és mégis megtalált kincsét. Azon kapom magam, hogy ahogy beszívom teste friss, üde illatát, minden rossz dolog messze száll, mintha a puszta lénye hozná el nekem a megnyugvást.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 16, 2016 3:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Megértettem, hogy én pontosan ugyan azt tettem, amit tőle rossz néven vettem. Arra kényszerítettem, hogy nyelje le, én nem mondhatok el mindent, míg ő engem ilyesmire nem kérhetett volna. Nem volt fair, és elismertem, még ha hangosan ki nem is mondtam. Nem kérhettem volna tőle ilyesmit, az előző vitáink fejében ez a világ legnagyobb önzősége volt tőlem, de nem tudtam mást tenni. Elmondani nem mondhattam el mindent, és egészen idáig nem is igen gondoltam arra az időre, amit rejtegetnem kell vagy kellene.
-Elmennék. Kérdés nélkül.-válaszolok teljes őszinteséggel kérdésére.-Időt kértem, nem kirúgtalak. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a titok, melyre fény derült, s melyről tudok, nagyobb bajt okozna nekünk, mintha nem tudnék róla. De ha most azt mondanád, hogy menjek el, megtenném.-erősítem meg szavaim, bár tekintetem tudom, hogy még mindig a fájdalomtól és a reménytelenségtől ködös és kétségbeesett, de nem érdekel, tekintetét állom, és őszintén mondom ki minden gondolatom.
Szívverésem felgyorsul, ahogy viszonozza csókom, a pólón keresztül is érzem, ahogy forró és nagy tenyere a derekamra siklik, és az emlékeztetőként ható pillanatot még az sem rontja le, hogy el kell húzódnom tőle.
-Lenne rá okod.-ezt a megjegyzést inkább csak az orrom alatt mormogom el, miközben kicsivel lejjebb hajtom a fejem és nagyot sóhajtok.
A feltételei érthetőek, logikusak és tiszták, még akkor is, ha az időközben rám törő kisebb fejfájástól még azon is el kell gondolkodnom, hogy hogyan feküdjek nyugodtan az ágyban. De ahogy szemébe nézek, kénytelen vagyok elmosolyodni, ami nem éppen a szavaira várható reakció, de nem tudom befolyásolni jelenleg az arcvonásaim sokaságát.
-Megegyeztünk.-suttogom, végigsimítva borostás arcán.-Te sem, s én sem kérek semmi olyat a másiktól, amit ne adhatnánk meg egymásnak. De, amit mondunk, az az igazság legyen, mert pár titok lehet eltörpülő még az életünkben, de a hazugságok nem vezethetnek sehová.-mivel kis híján leragadnak ismét szemeim, visszahajolok a párnámra, most mellőzve mellkasát, és helyette hátat fordítok neki, de úgy, hogy kezét elkapva, minden erőfeszítést bevetve, magam felé fordítom, és egyik kezét áthúzom a vállam felett, így mellkasához fészkelve magam.-Aludjunk, messze még a reggel...fáradt vagyok...-dünnyögöm, de ahogy kimondom, szinte azonnal kiüt rajtam ismét az álmosság és alávetem magam a pihenésnek. Hiába akarok ébren lenni még egy kicsit, testem elnehezedve süpped a matracba, és a friss ágynemű ölelésében az álom még gyorsabban kerít magába. Nem alszom békésen, fel-fel szisszenek álmomban, és meg-megborzongok, ahogy pár emlékkép elrontja az illúzióját annak, hogy mindent ki tudok zárni a fejemből, de legalább élek és őt sem veszítettem el.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 15, 2016 8:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Csak magamban hümmögve hallgatom a szavait. Értem én, amit mond, hogyne érteném. Ahogy azt is elfogadom, hogy van a múltjának olyan darabja, ami nehéz, vagy egyenesen veszélyes lehet. Azt viszont már nem tudom lenyelni - ahhoz túl keserű ez a pirula - hogy mindaddig, míg ő elvárja tőlem, hogy faggatózás nélkül fogadjam el őt minden dédelgetett titkával egyetemben, mikor az én Benedict-féle titkom, és az általa hordozott veszély napvilágra került, ő azonnal azt a megoldást választotta, hogy elküldött, és ellökött magától. Valahogy nem érzem, hogy az elvárások és ezeknek a teljesítése kettőnk részéről egy és ugyanazon erőfeszítés lenne. Amit ő szemrebbenés nélkül a fejemhez vág, ugyanarról elvárja, hogy én szó nélkül belenyugodjak.
Elönt a keserűség, bensőmben a hiúságát sértett farkas felemeli a fejét. Néhány pillanatig erősen küzdök magammal, hogy ne pattanjak fel, és ne rohanjak el újra, teljes erőből bevágva az ajtót magam után, csupán azt tart vissza ettől, hogy tudom, ezzel végképp feltenném az i betűre a pontot, és onnantól már tényleg semmi nem működne. Nem csak úgy, mint ezelőtt, hanem egyáltalán nem. Ettől függetlenül a kezem ökölbe szorítom, hogy kissé lecsillapítsam magam, és visszanyerjem az önuralmamat.
- Elfogadtalak így, ahogy vagy - válaszolom végül, némi hallgatás után. - De te nem érzed ennek a helyzetnek a visszásságát? Kiderült a titkom Benedictről, és azzal jutalmaztad, hogy kirúgtál. Most pedig elvárod, hogy a te titkaidat ne feszegessem. Mit szólnál, ha én ugyanígy reagálnék, mondd? Ha ugyanúgy ajtót mutatnék, hogy menj? - dünnyögöm magam elé, de a mondat többi része valahogy eltűnik a fejemben lévő ködben, mikor hozzám hajol, és megcsókol.
Ez a pillanat most olyan, mint azelőtt. Ugyanazt a szenvedélyt és odaadást érzem benne, ami volt a veszekedésünk előtt, és azon kapom magam, hogy átfogom a derekát, és viszonozom ajka mozgását. Aztán mikor elválik tőlem, belenézek könnyfátyolos kék szemeibe, és nagyot sóhajtok, mint aki megemésztett valami nehezet, vagy pontot tesz egy fájdalmas történet végére.
- Sosem kérném tőled vissza azt a gyűrűt - emelem fel a kezem, és játszani kezdek egyik vizes hajtincsével. - Én is szeretlek Les, mert nem véletlen, hogy a történtek után még mindig itt vagyok. Kellesz nekem, úgy, ahogy még soha senki más egész életemben. Elvarázsoltál, elbűvöltél, és azt hiszem elmondhatjuk, hogy mikor belevágtunk, mindketten tudtuk, hogy nehezebb lesz az átlagosnál. Hogy ez önmagunk miatt van-e, vagy az eddigi szar életünk miatt, nem tudom, de nem is érdekel. Veled akarok lenni, mert szeretlek. Veled akarok élni, és megöregedni. Feleségül akarlak venni, hogy tényleg, igazán hozzám tartozz, a törvény előtt is. Nem foglak a múltadról faggatni többé, elfogadom, hogy van olyan része, amit sosem ismerek meg. Azt az egészet akarom, ami eddig is köztünk volt. De van két feltételem. Az egyik: azt mondtam, nincs már titkom előtted. Persze lehet, hogy van amiről megfeledkezem, amit nem tartok lényegesnek... ha így van, és valami egyszer előbukkanna a múlt homályából, ugyanúgy nem lesz jogod a fejemhez vágni, ahogy én belenyugszom abba, hogy nem fogsz nekem beszélni arról, ami történt veled. A másik: ha bármikor is úgy érzed, hogy már nem működik, vagy nem akarsz engem, mondd a szemembe nyíltan, és egyenesen. De dühből, haragból, rosszul értelmezett bosszúból többé ne küldj el. Mert ha megteszed, onnan már nem lesz visszaút, Les. Akkor már nem jövök vissza soha többé, akárhogy bánod is meg. És ezt nem fenyegetésként mondtam el neked, hanem azért, hogy indítsunk tiszta lappal, és lerakjuk az újfajta bizalom alapjait. Mit mondasz erre?
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 7:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Tduom, hogy nem ezt akarja hallani, én sem ezt akarnám hallani,de ez az igazság. Egy részem most ismét a felszínre került, amit ő nem is ismerhetett eddig és nem is akartam, hogy megismerje. Az a lány falak között élt, elrejtve minden érzését. Most úgy érzem magam, mintha ennek a falnak a tetején egyensúlyoznék és nem tudnám, hogy merre dőljek. Azt elmondtam neki anno, hogy mit tett a nevelőapám, hogy az átkom hogyan is váltottam ki. Ahogy azt is, hogy kikkel éltem ezután. De a munkáimról és feladataimról sosem beszéltem neki és a mai napig nem is éreztem úgy, hogy az a lényem még létezik. Azt se vertem nagy dobra, hogy a múltam jó pár éve az alvilághoz köt, és annak hála, hogy erre emlékeztettek, azt hiszem, hogy csak bajt hoznék a fejére, ha többet tudna rólam.
Hallatom, amit mond, de nem nézek rá. A fehér, árnyékokkal tarkított plafont bámulom, mintha elbűvölne, de közben csak a múltam látom magam előtt, a kilátástalan lányt, akit végül jól helyben hagytak, és újra talpra állt. De bármennyire is próbálok, most mintha nem tudnék talpra állni.
-Mert vannak dolgok, amikről nem beszélhetek. Mert, ha megtenném, ugyanúgy helyben hagynának, mint most. Sőt, megölnének valószínűleg. Ahogy téged is.-vallom be kérdésére, de akkora gombóc van a torkomban, hogy hiába akarom mindezt hangosan és fejére olvasva megértetni vele, ha hangom elhalkul, és egyáltalán azzal is küzdök, hogy bármit mondani tudjak.
Összekoccannak a fogaim, ahogy megfeszül arcom minden izma, és valóban...fogalmam sincs, hogy jelenleg melyik a fontosabb, mert bármennyire is szeretnék elmondani neki mindent, nem tehetem. Sem magam, sem May miatt. Az a világ nem úgy működik, mint ez, nincs csak úgy kiszállás, de nekem volt, mert elértem, hogy lehessen, s pont ez okozhatja a vesztem is.
-Minket akarom választani, nem magam. A jövőnket akarom választani. De nem beszélhetek...-az eddig elnyomott könnycsepp most végigsiklik arcomon, amit letörlök kezemmel és a nyelvemre harapok, hogy többet ne engedjek szabadjára.-Vannak dolgok ebben a városban, ami kívül esik a "Nagy család" vagy a rokonaim körein kívül. Egy világ, ahonnan nincs kiút, ha bekerülsz, vagy a gépezet részese leszel vagy meghalsz.-nézek rá, még mindig könnyes szemem most tanácstalanul és hitehagyottan csillog, mintha valóban sehová sem tartoznék.-Emlékeztettek, hogy egykor én is a gépezet részese voltam és bármennyire elhitettem magammal, hogy az a gépezet nem rendelkezik felettem, nem így van. Tudják, hogy hol lakom, hogy kivel, tudják, hogy ki a családom. Nyitott könyv vagyok, akinek mindenki, aki ismer csak egy célpont lesz és én nem akarlak a célkeresztben látni.- rázom meg fejem, és letörlöm arcom, hogy a könnycseppek minden nyomát eltüntessem.-Amikor abban a bárban találkoztunk, pont ezt a lányt engedtem el örökké. De hat napja emlékeztettek, hogy az a lány is én vagyok és nem felejthetem el csak úgy.-nem mondhatom el a teljes történetet, de ennyit joga van tudni, és látszik rajtam, hogy megannyi dolgot akarnék elmondani, de nem tehetem, amitől a kétségbeesés tengerén hánykolódom.-Nem várom el, hogy megérts, vagy így elfogadj... de minden erőmmel azzal vagyok, hogy ezt az egészet helyrehozzam köztünk és hiszem, hogy menne. De ha te nem így gondolod, azt is megérteném. Én hiszek ebben az egészben, de ne küzdjünk olyanért, amiben nem hiszünk közösen.-nézek a gyűrűre, és ujjaim közé fogom.-Mert az én fejemben nem fordult meg egyszer sem, hogy ezt visszaadjam. Mert szeretlek, jobban, mint eddig bárki vagy bármi mást a földön.-végigsimítok arcán, és az este először, de minden erőm összeszedve feltápászkodom, hogy gyengéden, mégis határozottan megcsókoljam.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 7:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Épp fel akarom neki ajánlani a vállamat - jól megszokott helyét - mikor észreveszem, hogy nem néz rám. A plafont bámulja, mikor beszélni kezd, én pedig azonnal úgy érzem magam, mintha valami érzelmi táncot járnék... egyet előre, kettőt hátra. Az előbbi boldogság után most megint jön az elbizonytalanodás, egyszer szárnyakon lebegek az ég felett, egyszer pedig hat láb mélyen vagyok elásva alatta.
- Értem - mondom csendesen, komoran, a paplan virágmintáit kapirgálva körmömmel. Valahogy most nekem is könnyebbnek tűnik, ha nem nézek rá. - Én nem páncélos lovag akarok lenni melletted, vagy testőr, hanem a társad. Ugye tudod, mit jelent a szó? - emelem fel aztán a fejem, hogy ránézzek. - Valaki, akivel mindent megosztasz. Aki előtt nincsenek titkaid. Akivel talán nem mindig egyszerű minden, de bármi is történik, bármekkora is legyen a vita, vagy a harag, tudjuk, hogy emögött ott vannak az érzelmek, amik összefűztek bennünket hónapokkal ezelőtt. Nekem már nincsenek titkaim előtted, ismered az egész életemet. Nincs több sötét folt, ami előugrik az árnyékból szellemként, hogy sötét felhőket hozzon fölénk. Nyitott könyv vagyok a számodra. És egyszerűen nem értem, fordítva miért nem működik - dőlök én is hanyatt, de én nem a plafont nézem - legalábbis látszólag - hanem valahová mélyen önmagamba bámulok. Az érzés, mintha gyomorszájon vágtak volna, újra visszatér, és a legkevésbé sem kellemes.
- Azt mondod, nem kérheted, hogy bízzunk egymásban? Akkor mi lesz köztünk, mondd? Miféle jövő vár ránk, ha pont a legfontosabb dolog rezdül meg köztünk? Mindig arra gondoljak, vajon mi az, amit elhallgatsz, vagy titkolsz előttem? Szerethetjük egymást, de ez mindig falként áll majd köztünk, Les. Azt mondtad, akarod, hogy maradjak, és nem csak most, hanem végleg. Részemről leraktam a kapcsolatunk alapjait, azt viszont neked kell eldöntened, mit akarsz. Nem kérlek, hogy változz meg, nem is kérhetek ilyet. Így szerettelek meg, ahogy vagy. De azt is neked kell eldöntened, hogy mi fontosabb. Önmagad, vagy kettőnk... a mi közös életünk - bicsaklik meg a hangom kissé. Éreztem, és átéltem már ilyet... miután Gwen előkerült, ugyanígy viselkedett velem. Azt mondta szeret, de közben a távolság nem csökkent, amit felállított kettőnk közé. És most mintha a történelem kísértetiesen ismételné önmagát. Én pedig nem tudom, mit tehetnék hogy megakadályozzam. A szívem adtam neki, az egész életem. Ha ez nem elég... akkor mi az?
- Én nem csupán életben akarlak tartani. Én ennél sokkal többet akarok. És azt hiszem, nem sokkal ezelőtt még te is ugyanígy akartad - nézek egy pillanatra a gyűrűjére.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 6:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Karjai között ismét otthon voltam, bár a közelsége kicsit talán még mindig feszélyezett, ami jelen helyzetben azt hiszem, hogy normális is kicsit. Szavai megnyugtatóak, és mivel abban egyet értünk, hogy a véres ágyneműbe tisztán nem kellene visszamászni a fotelbe cipel, én óvatosan a nyakába kapaszkodom, majd mikor letesz, apró mosollyal szám sarkában, figyelem, hogy a párnákkal és a takaróval milyen harcot folytat le. Jobb esetben talán kinevetném, de jelenleg nem sok életerő van bennem, és oldalam még egy apró kacajtól is megfájdult az előbb.
Csendesen ücsörgök hát, míg minden a helyére nem kerül, majd szavaira bólintva, feltápászkodom és míg ő a fürdőbe megy, elaraszolok az ágyig és hátamra feküdve a plafont bámulva várok érkezésére. Próbálom visszajátszani az eseménykét, May arca egyből felvillan előttem, ahogy azt mondja, hogy soha többé ne menjek vissza. Majd akkor is, ha igazat mondok, egy rossz döntésemnek köszönhetően szinte kibelez, mintha valódi ellensége lennék úgy, ahogy a többiek. Pedig sosem voltam az. Összerezzenek, mikor mellém fekszik, de nem nézek rá, még akkor se, mikor nekem címzi szavait.
-Amikor azt mondtam, hogy menj el, úgy is éreztem, hogy jobb, ha elmész.-vallom be őszintén.-abban a pillanatban nem bírtam tovább tűrni a magyarázkodásod, és amit akkor is mondtam...-nyelek nagyot, hogy folytatni tudjam.-Lehet, hogy ott állunk mindig a másik mögött, hogy elkapjuk, vagy a másik mellett, hogy elrántsuk a száguldó kocsi elől, ami a sorsunk, de a titkaink úgy se hagynak minket, a múltunk pedig nem hagyja a jövőnk békén, ezt ideje belátnunk.-csak most fordulok felé, s így folytatom.-Bármit akarsz kérdezni erről az egészről, nem fogok rá válaszolni, és ezt te is pontosan tudod. Ahogy azt is, mikor azt mondtam, hogy a magam ura vagyok és nincs szükségem se páncélos lovagra, se senkire, akkor is komolyan gondoltam, amit mondtam.-előbb vagy utóbb úgy is elmondtam volna ezeket, hát nem éri meg késleltetni.-És ne... meg ne próbálj ellenkezni vagy vitatkozni, mert ez vagyok én. És ezen se te, se más nem változtathat. S mivel a múltam egy részét nem mondhatom el... nem kérhetem, hogy bízz bennem, és te se tőlem, hogy bízzak meg benned. Mert valami mindig elő fog kerülni a múltunkból.-bármennyire is szerettem, az igazság az volt, amit egyikünk sem mert eddig kimondani, de ott lengett kettőnk között minden percben. A világ egy más pontján, ahol nem volt ismerős, ahol csak két turista voltunk, ott nem számított semmi. De ez nem az a város, ahol lehet így élni. Nekünk nem. -De attól félek, és arra gondoltam, mielőtt elájultam, hogyha egy ember sincs, aki emlékeztet rá, hogy a jelen lehet szép, akkor van-e értelme egyáltalán a létezésnek. Mert nekem ez vagy te. Aki életben tartja a jelenem, hogy a múltam minden hibáját el tudjam rejteni és el tudjam fogadni.-nem tudom, hogy mit fog mondani, vagy mit nem fog, tekintetem visszafordítom a plafon felé, mert nem bírok a szemébe nézni. Mert egyenlőre magammal is harcban állok.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 5:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Ahogy megfogom derekát, és beszélni kezdek, látom szemeiben a félelmet. Ugyanazt a félelmet, amit én is éreztem, mikor úgy éreztem, hogy itt most mindennek vége... és ha ő már nincs nekem többé, akkor az életemnek is vége. Nem úgy persze, hogy ártanék magamnak, csak úgy, mint ahogy a fa is elkorhad, ha kivágják alóla az éltető gyökereit.
Amikor azonban beszélni kezdek, látom ahogy a pillantásában ülő szorongást, és azt is, hogyan enged ez fel benne szóról szóra, hogy a végén lehunyja a szemeit, mint a fáradt vándor, aki egy hosszú út után megpihen. És mikor kimondja azt, amire vágytam, amire hat napja vártam... hogy nem dob el újra magától, hogy kellek neki, ugyanúgy, ahogy ő nekem, nem vagyok képes semmi másra, csak egy néma, lassú bólintásra. Tudom, hogy a tekintetem ezer szónál is szebben, és jobban beszél, és mondja el mindazt, aminek a megfogalmazására szavakkal képtelen vagyok.
Csak akkor nyitom ki a szemeimet újra, ahogy érzem, hogy kisiklik a kezeim közül, és az ágy felé kezd araszolgatni, majd röviden felnevet, ami azonban köhögésbe fúl. Szemmel láthatóan az a tény, hogy áll a lábán, még mindig nem jelenti azt, hogy teljesen rendben lenne.
- Na gyere - hajolok le, és óvatosan a karomba emelem, úgy, hogy lehetőleg ne fájós tagjain találjak fogást. Nem tudom minek köszönhető, a hat napig tartó koplalásának, vagy épp a határtalan megkönnyebbülésemnek és örömömnek, de mintha egy pihét vinnék a kezemben, meg sem érzem soknak amúgy sem mondható súlyát.
Leteszem a szobában a fotelba, aztán nekiállok, hogy lerángassam a koszos ágyneműt, és pótoljam a tisztával. Nem könnyű munka, nem is nagyon csináltam még ilyet, hát elég tisztességesen megkínlódom vele, közben szemem sarkából látom, ahogy szája szélén megjelenik egy apró mosoly. Alighanem ha ereje teljében lenne, most teli szájjal vigyorogna rajtam, én pedig már egy párnával dobnám fejbe jó alaposan. Tekintettel azonban jelenlegi állapotára, inkább eltekintek a fegyelmezés eme formájától, helyette összenyalábolom a koszos huzatot.
- Mire a fürdőből visszaérek, az ágyban akarlak látni! - szólok szigorúan, aztán elmosolyodom. - Melléd fekszem én is - enyhítem az előbbi parancs hangnemét.
Kiügetek, a szennyeskosárba vágom a sáros, izzadt, véres darabokat, majd ledobom a vizes bokszert magamról, csak egy melegítőnadrágot és könnyű pólót kapok én is. Elégedetten látom a szobába lépve, hogy már a takaró alá vackolta magát, és úgy pislog rám, mint a kislány, aki esti mesére vár.
Odabújok mellé, féloldalasan felkönyökölök, és nézem azt arcát, a szemét, amit azt hittem, talán már soha nem kapok vissza. Az elmúlt hat nap hirtelen mintha kimondhatatlan távolságba kerülne, és mintha meg sem történt volna, most minden visszazökken a megszokott kerékvágásba. Itt a helyem mellette, az ágy megszokott oldalán, a lélegzetét hallgatva, érezve kézfejemen hajának lágy hullámait.
- Tudod, sokat gondolkodtam az elmúlt napok alatt, vajon a szerelem tényleg ilyen illékony, és törékeny dolog-e, hogy egy szóval, egy mondattal megölhető: "menj el". Gondolkodtam, vajon igazából mi is a szerelem. És azt hiszem az, hogy van valaki, aki atombiztosan áll mögötted, és nem fél elkapni, ha épp esni készülnél. Aki nem kérdőjelezi meg a lépéseidet, még akkor sem, ha tudja, valami iszonyat nagy baromságot csinálsz. Bízik benned, és hisz abban, hogy még ebből is a legjobbat hozod ki. Ha meg a szakadék felé tartasz, egy laza mozdulattal visszaránt a karjai közé, megkímélve attól a fájdalomtól, amit ha egyedül lennél, biztosan megszenvedtél volna...- emelem színes foltokkal tarkított kezét az ajkamhoz, és apró csókot nyomok rá.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 12:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Kérdésemre nem válaszol, én pedig, mint egy tini harapok alsó ajkamba, de tekintetem nem veszem le róla. Érzem, ahogy egy pillanatra megáll a keze, nem tisztítja tovább sebem, majd ismételten folytatja a műveletet. A csend, a másodpercek talán sosem tűntek ennyire hosszúnak. Nem akartam, hogy elmenjen, akkor mégis szükségem volt pár napra, hogy átgondoljam. Helyette kaptam egy estét és pár nap éber kómát, amikor félhulla farkasként gyógyulgattam, de inkább hasonlítottam egy kivert kutyához, akinek nincs gazdája. Most pedig hirtelen elönt valami kétely és félelem, amit eddig nem éreztem. Még akkor sem, mikor megkértem, hogy menjen el.
Lábra segít, és ellépnék mellette, de nem hagy, mire kicsit megremeg testem, és törölközőbe bugyolált fejem megemelem, hogy szemébe nézhessek. Ismét ajkamba harapok szavaira, s nem mozdulok, kezem esetlenül nyugtatom testem mellett. Lassan, még mindig kissé kábán pislogok rá, erőtlenül és bágyadtan, s szavait hallva nagyot nyelek.Ahogy ujjai arcomon simítanak végig, lehunyom a szemem, és élvezem a testem végigszántó meleget.
-Hát, ha túléltem ezt a hat napot, akkor ugyanúgy harcolunk.-szisszenek fel, kissé oldottabban. Azt tudtam, hogy mikor elsötétült a világ, mi volt az utolsó gondolatom. Az, hogy ezt az egészet nem tudom már helyrehozni, hogy eldobtam a lassan felépített életem, ismét. De élek, hát mégsem dobtam el annyira, mint hittem. Kezem lassan, és fájdalmasan felemelve végigsimítok arcán.-Szeretném, ha nem mennél el többé. Akarom, hogy mellettem legyél. És...-húzódok el tőle az ágy felé biccentve, ami túl távolinak tűnt jelenleg.-Szeretném, ha velem tartanál. De azt hiszem jó lenne, ha az ágyneműt száműznénk a mosógépbe.-nehézkesen, de elengedek egy apró nevetést, ami köhögésbe torkollik, de legalább őszinte volt tőlem. Elveszem kezem arcáról, és teszek egy lépést hátrébb, hogy levéve fejemről a törölközőt, hagyjam, hogy vizes hajam vállamra hulljon, majd a törölközőből is kicsavarom magam, és ismét felkapok egy tiszta rövid ujjút, olyan sebességgel, hogy a lehető legkevesebb részletességgel rajzolódhasson ki előtte kék-zöld testem. Igazából magamat sem akartam ezzel sokkolni, nem, hogy őt. Szégyelltem, és mivel tudtam, hogy az ő érdekében nem számolhatok be neki mindenről, csak még nehezebbnek éreztem ezt az egészet.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 9:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Ahogy kiemelem Lest a kádból, visszanézek egy pillanatra, és úgy döntök, hagyom még egy darabig folyni a vizet, hogy levigye ezt az alvadt vérből, izzadtságból és ki tudja mi mindenből összeálló masszát ami elfolyt a kád alján, és igyekeztem megakadályozni, hogy Les odanézzen, mert alighanem elájult volna, ha meglátja, mit fürdött le magáról.
Leül a székbe, míg én jódot kenek a sebe köré, és csak dünnyögök halkan, mint egy jókora medve.
- Persze, hogy tudom, hogy nem kellene ezt tennem. De ne hidd, hogy csak te tudsz akaratos és makacs lenni ebben a történetben - teszem hozzá, és épp a gézt készülnék a lábára tekerni, de a mozdulatom megakad. Kezem finoman megreszket, mert attól, amit mond, a szívem olyat dobban, hogy azt hiszem, még a szomszéd lakásban is lehet hallani.
Felemelem a fejem, látom szemei csillogását, azt az igazi, jól megszokott mosolyát, de nem válaszolok neki azonnal, csak nyelek egyet, mintha meg kellene válogatnom a szavaimat, amiket mondani készülök. Pedig szó sincs erről, csak nemes egyszerűséggel egy mondatától olyan boldogság szakad rám, ami néhány másodpercre elveszi minden hangomat.
Ahogy elkészülök a kötéssel, segítek neki felállni, de még mielőtt egy lépést is tehetne finoman megfogom a derekát.
- Nyilván nem újdonság, ha azt mondom, hogy én is nagyon szeretlek - suttogom legalább olyan halkan, mint ő. - Máskülönben nem lennék itt, és nem lettem volna az elmúlt hat napban sem. Nem is túl régen elhagytam valakit akkor, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Veled ilyen hibát nem akarok elkövetni, mert ahhoz túlságosan fontos vagy nekem. A szívünk összeköt bennünket. Te vagy az én fényem, én pedig a te árnyékod. Egyikünk sem létezhet már a másik nélkül - simítok végig sápadt arcán. - De ahogy neked idő kellett, hogy átgondold a dolgokat, amiket elkövettem, nekem is kellett, hogy beforrjon a seb, amit azzal ütöttél rajtam, ahogy elküldtél, alig egy másodperc alatt eldobva mindent, ami hónapok alatt felépült köztünk. Volt időm ez alatt a hat nap alatt átgondolni mindent, és nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én! Mert mi összetartozunk, bármi történt is. Feltéve, ha még te is így akarod. Egyet tudok: ha újra el is küldesz, újra és újra eljövök. Mert nem foglak harc nélkül feladni - nyomom homlokomat az övének, és felsóhajtok. Kell nekem ez a nő, minden őrültsége, morcossága, hisztije és makacssága ellenére is, mert őrülten, elmondhatatlanul szeretem. Az viszont, hogy innentől hogy és merre tovább, egyedül csak rajta múlik.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 8:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Bármennyire megszoktam a magam huszonöt éve alatt, hogy csak magamra számíthatok, de most mégis úgy éreztem, hogy kell valaki, aki nem csak ápol, de újra eszembe juttatja, hogy bármekkora baromságra is készüljek, képes szemet hunnyi és kicsit félretenni mindazt, ami nemrég kettőnk között történt. Idő kellett, hogy rájöjjünk, merre tovább, de talán megérte még kitalálni ezt. Ha mégsem, az így is, úgy is kiderül.
Látom az arcán, hogy meglepődik, ahogy felállva apró csókot nyomok arcára és ahogy elindulok a fürdőbe, egy pillanatra megtorpanok, mikor úgy dönt, csatlakozik hozzám. Érzem, ahogy testemen furcsa, de határozottan kellemes bizsergés szalad végig de ahogy a fürdőbe érünk, elkap valamiféle félelem. Testem nem szégyenlem előtte, ellenben tudom, hogy borzalmas látvány vagyok és még büdös is, mert szó szerint egy hete nem fürödtem. De nem zavartatja magát, mégis félénken emelem fel kezeim, s hagyom, hogy levegye a pólót, mely eddig minden foltot elrejtett, ami a testemen volt. Kivéve a karjaim és a lábaim.
A kellemesen meleg víz cirógatása először kellemetlen hatásként ér, megremegek, és próbálok nem felszisszenni, ahogy sebeimbe csorog, de idővel hozzászokom. Lehunyt szemmel élvezem a testem átjáró megkönnyebbülést, ahogy bőröm szinte fellélegzik a mocskos, alvadt vér alatt, s megszabadulok minden egyéb, farkashoz köthető szagtól is.
Ezelőtt sosem mosta meg a hajam, most mégis élvezettel hunyom vissza a szemem, és szívom be a párás, samponos, szappanos levegő illatát. Az émelygés kezd elmúlni, én pedig egyre jobban, és otthonosabban érzem magam a bőrömben.
-Ugye tudod, hogy nem kellett volna ezt tenned és nem is kellene.-egyszerre kérdés, és kijelentés, amikor kiemel a kádból és leülök a fürdőben lévő székre. A térdemre nyomott csóktól viszont érezhetően végigfut testemen egy jóleső borzongás, és tekintetemmel övét megkeresve, arcomon egy apró, halovány, de határozott mosollyal jelzem, hogy cseppet sincs ellenemre, amit csinált. -Ugye tudod, hogy még mindig szeretlek?-próbálok nem suttogni, de hirtelen a szavakat olyan nehezemre esik kimondani, mintha a nemleges választól félnék, s félek is. Érzem, ahogy a bizonytalanság arcomra is kiül, bárhogy is próbálkozok változtatni ezen a helyzeten. A sajgó lábam továbbra is kezében pihen, én pedig kissé előre dőlve úgy fogom magam vissza, hogy ne simítsak végig arcán, s várok valami világmegváltó válaszra, mintha az segítene túlélni vagy elősegíteni a vádlimon végigfutó, mély, de már legalább tiszta sebem gyógyulását. Hirtelen azon kapom magam, hogy pont úgy várok a válaszára, ahogy ő várhatott enyémre, mikor kimondta ezt a szót, vagy mikor megkérte a kezem.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Csendesen ülök mellette, míg nagy kanálcsörgetéssel bekanalazza a levest, aztán kivesz egy zsemlét az asztalon lévő zacskóból. Nem állítom meg, nyilván érzi, mennyi az elég, és látom sápadt arcán, meg kissé zöldes színén, hogy ha ezt most nem eszi meg, talán tényleg gyorsan vissza is köszön, amit az imént letuszkolt a torkán.
Lassan elmajszolja a zsemlét is, míg én elteszem előle a tányért, aztán látom, hogy kezem felé nyúl, és engedelmesen hagyom, hogy belém kapaszkodjon, támasza vagyok, amíg talpra tornázza magát, és meglepődöm, ahogy egy apró csókot nyom az arcomra, és a szavai, amikkel kíséri... nem nyugodtam még meg teljesen, de már némileg vidámabban, és szabadabban lélegzem, mintha a mellkasomat szorító vaspánt - nem, még nem pattant le, de a szorítása már érezhetően meglazult. Ami köztünk történt egy hete, nem lehet egy perc alatt semmissé tenni, de azt hiszem, lassan talán újra eljuthatunk oda, ahol eddig voltunk. Reménykedem ebben, mert mi mást tehetnék, ha még mindig szívemből szeretem ezt az elviselhetetlen, makacs nőt?
- A mosogatás várhat. Nem hagylak egyedül... nem biztos, hogy könnyen boldogulnál - rázom a fejem, aztán óvatosan a fürdőbe támogatom, és megnyitom a zuhany vizét. A kis helyiséget alig egy perc alatt belepi a pára, én pedig Les elé állok.
- Emeld fel a karodat - kérem kedvesen, és csodák csodája, ellenvetés nélkül engedelmeskedik. Óvatosan kibújtatom a rajta lévő két darab ruhából, aztán némi hezitálás után én is ledobálok mindent, az alsóm kivételével. Egyrészt alighanem magam is vizes leszek, másrészt én se sűrűn részesültem a mosakodás áldásaiban az elmúlt napok alatt.
Kezét fogva a víz alá segítem, és hagyom, hogy bőre megszokja a víz lágy permetezését. Engem a legkevésbé sem zavar, vagy érdekel nem éppen parfümillata, amiben keveredik a vér, és a farkas szaga is, de tudom, hogy egy kiadós zuhanyzás után ő is másképpen fogja érezni magát a bőrében.
- Óvatos leszek, ígérem - nyugtatom meg, aztán a fürdőrózsára nyomok egy kis tusfürdőt, és lágyan mosni kezdem minden porcikáját. Néha felszisszen, ha kényes pontra tapintok, pedig így is alig érek hozzá, ilyenkor sajnálkozva motyogok valamit az orrom alatt. Tudom, hogy nyilván nem kellemes, de amit muszáj, azt muszáj...
Beletelik jó néhány percbe, mire kiszabadítom az alvadt vér testére száradt fogságából, aztán háttal fordítom magamnak, és finom, masszírozó mozdulatokkal megmosom a haját is, majd kiemelem a kádból, mint egy gyereket, és egy törülközőből turbánt tekerek a fejére, a másikba beburkolom, mint egy indiai fakírt.
- Ülj csak le... ezt majd én megoldom - nézek sebes lábára, aztán kötszert veszek elő a kis szekrényből. Letérdelek elé, és nem tudom megállni, egy lágy, aprócska csókot nyomok a térdére.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 7:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Bár jelenleg szükségem volt rá, hogy mellettem legyen, arról nem szóltam, hogy azt akartam, az a vigyázó kéz ő legyen, ahogy arról sem szóltam egyenlőre, hogy azt sem akartam, hogy elmenjen innen, sem most, sem a távoli jövőben. De egyenlőre ezeket magamban tartottam, makacsságom pedig jelezte, hogy teljesen magamnál vagyok, hisz nem tettem említést az alvilági iszogatásomról és az alvilág királynőjéről. Nem akartam ebbe belekevreni, elég volt, hogy én benne voltam, de az eset után már nem derékig, hanem nyakig süllyedve.
Lassan lábra kényszerítem magam és elcsoszogok az asztalig, majd hasonló tempóval le is ülök és ahogy kimeri a levest, érzem, hogy elkap az éhség érzete. De ugyan ezzel a lendülettel arcomra fintor is szökik a mennyiség láttán.
-Végelgyengülésben már nem halok meg.-jelentem ki, lassan bekanalazva a levest, amit a tányéromra mert, majd nagyot fújok, hisz a gyomromban a folyékony halmazállapotú tápanyagok szilárdért kiáltanak. Az asztal közepén lévő zacskóól előveszek egy zsemlét és török egy darabot.-Ha nem eszek valami szilárdat, minden kijön belőlem, ezt garantálni tudom.-úgy émelyegtem, mintha hajón lennék és nem bírnám az utazást. Végignézek magamon, ahogy mindenhol véres vagyok és ragacsos az izzadságtól és kutya szagom van, vagyis inkább farkas. Figyelem, ahogy elpakol, vagyis a tányért a mosogatóba teszi, majd mikor elég közel ér hozzám, elkapom kezét, és szabad kezemmel rásegítve felállok ismét.-Maradj velem, maradj itt. S ne csak most.-kérem, esetlenül lábujjhegyre tornászva magam apró csókot nyomok arcára, jelenleg több nem telik tőlem. De már ez is békésebb, mint, ahogy elváltunk egymástól egy hete. -Azt hiszem, amíg elmosogatsz, lefürdök. Nem vagyok valami szép látvány és a sebeim is ki kell tisztítani és be kellene kötni.-engedem el kezét, és lassan hátat fordítok neki, s elindulok a fürdő felé. De nem mondom, hogy ne kövessen, nem kérem, hogy megtegye. Szabad döntést adok neki ez ügyben, de egy biztos, ha jön, ha nem, muszáj megszabadulnom attól a mocsoktól és szagtól, ami beborít. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mit éreztem. Nem féltem, most úgy éreztem, ha ezt túléltem, bármire képes vagyok. Csupán attól féltem, hogy ami köztünk volt, végleg elveszett. A gyűrű még mindig ujjamon díszeleg, de ha visszakérné, azt is megérteném. Furcsa távolságból szemléltük a másikat, s most ismét lépésről-lépésre kellett felépítenünk mindent, már, ha bele akarunk vágni ebbe ismét.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 7:03 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Csak némán, komoran bólintok, mikor befejezi az általam félbe hagyott mondatot, miszerint úgy hittem, nincs már benne élet, aztán csak egy vádló, ugyanakkor értetlen tekintetet vetek rá, mikor azt mondja, jobb lett volna. Kinek? Mert nekem nem, az fix. És alighanem neki sem. A másvilágon már piszkosul megbánta volna a dolgot.
Aztán amikor kitör belőle egy meglehetősen baljóslatú kacaj, némileg gyanakodva nézek rá, mert néhány pillanatig azt hiszem, a fejével is történt némi baj, aztán a következő pillanatban megnyugszom. Szavai olyannyira sajátosak, olyan igazán Leslie-sek, hogy hálát adok az égnek, amiért ő még mindig önmaga, és bárki is támadta meg, nem verte a fejét is puhára. Ugyanakkor rájövök, hogy felesleges feszegetnem a kérdést, ki bánt el vele. Nem fogja elmondani, ismerem már ennyire... és igazából nem vethetem a szemére. Annak idején megígértük egymásnak, hogy amíg együtt leszünk, nincsenek titkaink egymás előtt. Nos... a helyzet nem tudom mi, együtt vagyunk-e még egyáltalán, de ha most titkolózni akar, tegye. Egyrészt azért sem kérdezek rá, mert ismerem a makacsságát. Másrészt azért, mert nem hiányzik, hogy a fejemhez vágja, miszerint foglalkozzam a saját dolgommal.
Mindenesetre azért kellemesen érint, mikor megkér, hogy maradjak. Abban persze nem vagyok biztos, hogy ez a személyemnek szól, vagy az ápolónak, aki vigyázza, amíg ténylegesen és teljesen összeszedi magát, azt nem tudom eldönteni. És ha ő nem akarja, alighanem nem is fogok. Néha egyszerűen kiismerhetetlen, és képtelenség a lelkébe, és gondolataiba látni.
Aztán csak pislogok, ahogy feltápászkodik az ágyból, és egy mozdulattal elutasítja a segítségül nyújtott kezem. Lassan, nagyon lassan araszolni kezd a konyha felé, én pedig a háta mögött állva követem, készen arra, hogy ha összeesne, elkapjam még mielőtt közelről ismerkedik meg ismét a földdel, de baleset nélkül eléri a konyhaasztalt, és jólesően szippantja be a leves illatát.
Nem is kéretem magam, szedek neki egy keveset, és nem tudok nem mosolyogni a megnyúlt arcán, ahogy meglátja az alig néhány kanálnyi lét úszkálni a tányérában.
- Nem azért nem adok többet, mert nincs, vagy sajnálom. De hat nap alatt annyit ettél, amit máskor egy nap alatt jó étvággyal legyűrsz. Nem terhelheted hirtelen tele az üres gyomrodat. Edd meg először ezt, és később, néhány óra múlva újra kaphatsz. Bár én eredetileg úgy gondoltam, ágyban maradsz, és ott eszel - teszem hozzá kissé korholóan, mert nem tartom túl jó ötletnek, hogy máris talpra akart állni. De persze ha valamire elhatározza magát, nincs az az isten, aki meggyőzné őt bármiről is.
Sokat nem beszélünk, szinte csak tőmondatokra korlátozódunk, legalábbis ő. Nem várom el tőle persze a jelen állapotában, hogy homéroszi körmondatokban és jambusokban szónokoljon, de ettől a köztünk lévő légkör szinte kellemetlenül hűvös, és hideg. Borzongok tőle.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 6:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

A válasza, hogy meddig voltam kiütve, cseppet sem tetszik. Felszisszenek, és megvakarom sebes homlokom, amire emlékszem, hogy egy kés pengéje okozta. Majd nagyot nyelek, ahogy kitér arra, hogy miért is jött ide. Na, ez az sms dolog már kevésbé éles emlék, ellenben a kellemetlen "balesetemmel". Már épp megszólalnék, mikor megállít, mire csak ajkamba harapva figyelek tovább, és koncentrálok, hogy ne dőljek vissza az ágyba. A sápadtságomról anélkül is tudok, hogy látnám magam. A szarul festek kifejezés pontosan leírja, hogy hogyan is nézek ki és hogyan is érzem magam.
Hallgatom a lelkes beszámolót, és agyamban kezd összeállni a kép, de azért homlokom tovább dörzsölgetem, hátha az émelygés és a hányinger idővel ettől elmúlik. Kevés esélye van, ki tudja, hogy miután kiájultam May házában, hogy jutottam haza, egyáltalán hogyan jutottam ki onnan élve. Mikor ahhoz a részhez ér, hogy a fürdőben fekszem, akaratlan megszólal bennem a pozitív kislány.
-Hogy halott vagyok.-fejezem be a mondatot elfintorodva.-Lehet, hogy jobb lett volna.-dünnyögöm az orrom alatt fájdalmasan. Jelenleg nem sok pozitivitás van bennem semmire nézve sem.
Ahogy ő, úgy én is összeszorítom a szám, és magamban tartom a kitörni készülő, cseppet sem kedves gondolatmenetet, és inkább csak megrázva fejem egy elfojtott, fájdalmas felkacagással jelzem, hogy pontosan tudta, hogy mit akarok neki mondani.
-Olyan kérdést teszel fel, amilyet akarsz. De okom van nem elmondani, hogy ki volt. És ha tetszik, ha nem, változni ez nem fog.-tisztázom akaratosan, még úgy is, hogy félig élek csupán. Nem akartam belekeverni, s jobb volt neki így. Ugyanis az ő neves farkasbarátja ehhez a nőhöz képest kezdő kis angyal volt.
Nyelek egy nagyot, elengedek a leves gondolatára egy apró mosolyt, de a köztünk lévő hűvös levegő még jobban lehűl, amikor arról beszél, hogy elmegy.
-Maradj. Kérlek.-mondok ennyit, egy apró, bátortalan mosollyal, és megpróbálok felállni, és a konyha felé bicegek, de mikor kezet nyújtana, nem engedem. Először kiropogtatom elgémberedett tagjaim, majd egyik lábam teszem a másik mellé, vagyis azt, amelyiken eltört a bokám, a farkasom sikeresen meggyógyította. Ellenben a másikat, ami borzasztóan néz ki. Magamra kapok egy egyszerű fehér rövid ujjút, ami a térdemig ér, mert nem is az enyém, hogy ezzel is megkíméljem a kék-zöld foltos, hegektől csíkos testem látványától. Nem kapcsolok villanyt, csupán az a pár kislámpa ég, ami az ágy mellett van, illetve a konyhában, de ez a fény is annyira zavar, hogy hunyorognom kell.
-Jó illata van.-állapítom meg, mintha most a tőszavakban beszélés lenne a normális tőlem, s helyet foglalok az asztalnál, ameddig sikeresen, és erőfeszítések árán eljutottam.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 5:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Mohón, nagy kortyokban nyeli el a narancslét, aztán jóleső sóhaj szakad ki belőle. Aztán ahogy lerakom az üres poharat az éjjeliszekrényre, és leülök az ágy szélére ő is nekikezd, hogy fájdalmas fintorokkal és szisszenésekkel ülésbe tornázza magát, aztán egy pillantással szemrevételezi a testét. Hát, van mit, az tény. Tele van horzsolásokkal, sebekkel, mindenféle színű foltokkal, és azon kapom magam, hogy a fejem töröm, ha most, egy hét elteltével is ilyen, vajon hogyan nézhetett ki hat nappal ezelőtt? Még jó, hogy a bundája eltakarta, mert alighanem az összes szőrszál égnek állt volna rajtam a sokkhatástól.
Feltesz két kérdést, és mérlegelem, melyikkel kezdjem a válaszadást, aztán úgy döntök, ragaszkodom a sorrendhez.
- Hat napja találtam rád - nézek a szemébe. - Hat napja fekszel itt, jóformán eszméletlenül. Örülök, ha néha legalább annyira magadhoz tértél, hogy enni és inni tudtál egy keveset - dörzsölgetem az államat. - Hogy találtam rád? Kaptam tőled egy smst... és egyszerűen beszélni akartam veled. Más okból kifolyólag is... mert találkoztam a falra festett ördöggel - teszem hozzá, aztán egy kézmozdulattal jelzem, hogy elmesélek mindent majd, némileg később. Most nem ez a lényeg. - Láttam, hogy a motorod a ház előtt áll, de nem nyitottál ajtót... pedig hallottam a neszezést bentről. Kockáztattam, hogy kidobj, de bejöttem, mert az ajtó nem volt kulcsra zárva. És ott hevertél a fürdőben... - húzom össze a szemem a nem túl kellemes emléktől. - Megállt a szívem, mert azt hittem, hogy... - hallgatok aztán el, nem fejezem be a mondatot, magától is kitalálja, hogyan hangzott volna a vége. - De ahogy látom, nem sok híja volt. Most millió kérdést szeretnék feltenni, köztük a legfontosabbat, hogy ki tette veled ezt, és miért. De talán jobb, ha ezt később tárgyaljuk ki. Feltéve, ha nem mondod azt, hogy nincs semmi közöm hozzá - szorítom össze az ajkaimat, mert figyelmemet nem kerülte el a mozdulat, ahogy távolabb húzódott tőlem, mintha nemhogy az érintésemet, de még a közelségemet se lenne képes elviselni. Noha nem mutattam, arcizmom sem rezdült, de úgy ért ez az apró mozdulat, mintha ököllel gyomorszájon vágtak volna.
Nem akarom őt tovább kitenni annak, hogy osztoznia kelljen velem a köztünk lévő fél méternyi területen, így hát felkelek, és megállok az ágy lábánál.
- Ennél valamit? - kérdezem. - Van egy kis leves... - mutatok a konyha felé. - Talán utána megpróbálhatsz lezuhanyozni... segítek majd, ha egyedül nem megy. Biztos jobban éreznéd magad. De ha akarod, és nem szeretnéd, hogy itt legyek, akkor elmegyek, és majd visszanézek holnap. Nem akarom, hogy... - ragad bennem újra a mondat vége, és csak megrázom a fejem. Nem mondom ki, hogy neki most minden energiáját a gyógyulásra kell fordítania, nem arra, hogy az foglalja le, hogy zavarja a jelenlétem.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 13, 2016 9:19 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Keserű szájízzel ébredek, az alvadt vér jelenlétét még érzem szám sarkán, de a vállaim már kevésbé fájnak. Az elmúlt egy hét olyan volt, mintha egy kiképzőtábori túlélés lett volna a feladatom, amiről nem jöhettem csak úgy el. Mérhetetlen zsibbadás volt testemen, valószínű, mivel napok óta a fejem felemelésénél több mozdulatra nem voltam képes, így felesleges lett volna próbálkozni mással.
Igazából arra sem emlékszem, hogy ettem-e vagy ittam-e, most pedig a pillanatnyi dacnak hála, mely felébresztett és arra ösztönzött, hogy felüljek, még jól meg is szédültem.
Meghallom Chriest hangját, mire kicsit összerezzenek és összetapadt hajamba túrok. Nem szólalok meg, míg vissza nem tér, kezében egy adag narancslével, amit lelkesen és mohón töltök magamba, míg ő fejem támasztja. Végül arra a döntésre jutok, hogy ideje lenne megszólalnom végre. A lábamon egy méretes, véres seb tátong, de már hegedve, amitől elfintorodom. Olyan vagyok, mint egy élő néma, egyenlőre nem sok kedvem van a beszédhez. Feljebb tornászom magam az ágyban, felszisszenve és grimaszokat vágva, hogy ne adjak ki más hangokat, ebben makacsságom még most is mellettem áll.
-Hány napig voltam kiütve?-hunyorgok a félhomályban, és távolabb húzódok tőle. Nem azért, mert a törődés nem esett jól, s nem is azért, mert büdös voltam és koszos. Sokkal inkább valamiféle gátat emelt bennem ez az egész, ami most még túl magas volt. -Hogy találtál meg?-az egész hét szinte kiesett, mintha meg se történt volna, vagy valamiféle kómában lettem volna. Furcsa érzés volt, cseppet sem felemelő vagy kellemes. De át kellett gondolnom pár dolgot, abban biztos voltam. És mivel tudtam, hogy ki tette ezt velem, már most tudtam, hogy kérdezzen bármit, az igazságot nem mondhatom el neki. És ettől már most görcsbe rándult a gyomrom.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 12, 2016 9:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Mikor elindultam ide nem tudtam megtippelni sem, vajon meddig tart majd a látogatàsom. Nos, arra nyilvánvalóan álmomban sem gondoltam volna, hogy hat napig. Mert pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy rátaláltam Les-re a fürdőszobában. És ez az elmúlt egy hét olyan volt, mint egy életre kelt rémálom... A tény, hogy még napokkal később is csak farkas alakjában létezett, világította meg teljes valójában milyen állapotban is lehet. Még látni is borzalmas, és szívszorító volt a fájdalmát, bele sem gondoltam, vajon átélni milyen lehet. Talán nem tévedek ha azt mondom, hogy ha az elmúlt napokban nem lettem volna vele, mellette, akkor talán nem élte volna túl ezt az egészet. Mert noha a gyógyulásáért én magam sokat nem tehettem, annyit mindenesetre igen, hogy ébrenléte ritka pillanataiban megitattam, és belé diktáltam néhány falat ételt. Ez a kevés is több volt a semminél... És legfőképpen ágya mellett ültem szinte minden percben, hogy érezze, bármi is történt, bárhogy is haragszik rám, itt vagyok vele és ilyen àllapotban nem hagyom egyedül. Csak néha, mikor ő maga is talán kissé könnyebben pihent, engedtem magamnak némi alvàst a fotelban összegömbölyödve.
Egyik éjjel, még az éjszaka sötétjében aztán sűrű ropogások hangjára ébredek és úgy ülök fel az ágyamul szolgáló padlón, mint akinek tűt szúrtak a körme alá. Még épp idejében ahhoz, hogy lássam a visszaváltozás végső mozzanatait, ettől pedig úgy önt el a megkönnyebbülés, mintha forró vizet öntenének a nyakamba.
- Szia - motyogom feltàpászkodva, aztán csak állok és bàmulok rá. Nem voltam még soha ilyen helyzetben, fogalmam sincs mit kellene mondanom. Kérdezzem meg, hogyan érzi magát? Nyilvánvalóan pocsékul, bár ha már képes volt a visszaváltozásra, ez alighanem azt jelenti, hogy túl van a nehezén. Ennek ellenére még mindig úgy fest a teste, mint aki kipróbálta a ketrecharcot, és vesztes meccset vívott.
A legokosabb amit tehetek az, hogy hozok neki egy pohár narancslét a hűtőből, és az ágy szélére ülve, kezemmel a fejét megtámasztva itatni kezdem. Nem kell hozzà nagy logika hogy tudjam, teljesen ki lehet tikkadva. Ugyanakkor legszívesebben kérdésekkel árasztanám el, de tökéletesen tudom, hogy ez nem a legmegfelelőbb idő arra, hogy arról faggassam, ki tette ezt vele, és miért.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 12, 2016 8:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Chriest & Leslie

A gondolat, hogy egyedül vagyok, vérem pedig magam mögött hagyom minden lépésem után, olyan, mintha a sírom felé lépdelnék egyre jobban. A szomjúságom két nap elteltével érzem igazán, mikor összeszedem magam annyira, hogy lábra tudjak állni, és el tudjak vánszorogni a fürdőig, s mint egy rossz kutya, a mosdókagylóba elkezdem engedni a vizet, s fejem a hűsítő folyadék alá nyomva, lassú kortyokat lefetyelek, de a kitartásom elhagy, és a földre zuhanok.
Szuszogva ébredek valami ismerős hangra, melyről elsőre elhiszem, hogy csupán képzeletem játszik velem, s valami csúf tréfa ez is, ami csak megkoronázhatja a mai napot, vagy az elmúlt kettőt.
De nem hallucinálok, nem a gondolataim játszanak velem. Egy kéz siklik végig bundámon, majd emeli fel megtermett testem, mire felvonyítok a tüdőmbe fúródó kellemetlen érzésnek hála, lógó lábam pedig már annyira elzsibbadt, hogy észre se veszem a jelenlétét.
Lassan pislogok, mikor a puha ágy ölelő karjaiba lapulok, és próbálom megemelni fejem, ölébe fektetni, de erőtlen próbálkozásom csupán addig tart, míg részben meg tudom emelni a felem, ami aztán visszazuhan a párnára. Felnyüszítek, mikor megszólal, és, mintha szólni akarnék, eltátom szám, de hang nem jön ki rajta. Fura...ha az életedért küzdve gyógyulsz, a fenevad szunnyad, ha egészséges vagy, félő, hogy bárkinek nekimész, hogy bárkit kérdés nélkül tépsz szét. Látom arcán az aggodalmat, a félelmet és a dühöt, s minden porcikám üvöltve reagálna, de a fájdalom akkora, hogy esélyt sem ad a szenvedésen túl másra. Éhes vagyok, de nem tudom elmondani, még mindig szomjas, de erről sem tudok szólni.
A próbálkozás, hogy szóljak hozzá, feleslegesnek bizonyul, és ismét álomba zuhanok, mint egy rossz királykisasszony valami tucatmesében.

Eltelik egy hét, legalábbis időérzékem szerint, mire a farkasom annyira begyógyítja sebeim, hogy éjszaka a csontjaim ropogására kelek fel, és térek észhez, mint ember, talpig az alvadt véremben. Fogalmam sincs, hogy meddig vagyok kiütve, vagy meddig nem voltam túl társalgó kedvemben, hogy mit ettem, mit csináltam. Semmi. Igazából a fejem fáj, de legalább törött csontom összeforrt vállamban, mert ahogy hátamra gördülök, nem sajog az említett testrész. Ellenben lábaim még most is sajognak, s szinte mindenhol kék-zöld foltok tarkítják testem. Felszisszenek, ahogy a félhomályos szobában körbenézek. Megpróbálok felülni, de az elgémberedett végtagjaimnak hála ez nem igazán megy, így a próbálkozást hamar elvetem, és inkább a plafont bámulva, mintha semmi sem lenne körülöttem, egyszerűen visszadőlök az ágyra. Hasam megkordul, és érzem, hogy kiszáradt szám még mindig a saját véremtől keserű ízű. Sosem éreztem még így magam, és a sokkból nem tudok felalélni sem...

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 8:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next
Vissza az elejére Go down
 

Leslie lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 21 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 13 ... 21  Next

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-