Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 6:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
- Valld be, hogy imádod amikor riszálom egyes részeimet - cukkolom Les-t, aztán elgondolkodva nézek rá. - Nos, nem tudom, figyelnek-e még bennünket. De ha igen, az se érdekel. Nézd... - magyarázom élénken - Benedict azt hiszem nagyvonalú volt, már ha egy ilyen szemétládáról mondhatok ilyet. Valahol a lelke mélyén értékelte, hogy merészeltem egy ilyen húzással fellépni ellene Gwen érdekében - teszem hozzá tűnődve. - A lényeg, hogy ha figyeltet, mert nem bízik bennem, és miért is bízna, mit fog látni? Hogy ülünk nyugodtan a fenekünkön, és ennyi. Nem teszünk keresztbe, és én nem szegem meg a szavam, amit adtam. Szóval, tőlem az ablakon is leskelődhetnek - mondom, aztán gyengéden megütögetem Les hátát, amikor éppen készül belefulladni az ebédjébe.
- Tehát akkor megállapíthatjuk, hogy ha mázlink van, és jól viselkedünk, senki nem akar eltenni bennünket láb alól - sommázom a végeredményt, bár a nyelvem hegyén van a válasz, hogy ki volt az a nő, akire utal, de lenyelem a kérdést. Nincs szükség még egy balhéra, abból mostanában volt az életünkben éppen elég.
- Nos, elmehetünk motorozni, bár erősen kétlem, hogy te képes lennél felülni a sajátodra. De mögöttem biztonságban leszel. Tudom, hogy ha beindulsz, úgysem lehet téged az ágyba kötözni. De mint mondtam, délután engedlek csak felkelni. Addig ide bújok melléd, és kapsz tőlem egy gyengéd masszázst. Az izmaidnak sem fog ártani, meglátod - mászok be Les mellé az ágyba. - Lenne kedved elmenni a mocsárba? Nem kell találkoznunk senkivel, de hát végeredményben mindkettőnk gyökerei onnan indulnak. Kicsit olyan lesz ez, mintha hazamennénk.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 5:52 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie

-Bizonyos testrészeid riszálása nem a konyhába való, s nem akkor, mikor lábra se tudok állni, hogy elejét vegyem a dolgoknak.-nem zavar a vigyora, sőt, én is visszamosolygok rá, és ujjaimmal végigszántok borostás állán, majd visszatérek az evéshez, és inkább magamba kanalazom az ételt, minthogy osztozzak vele, ha már ő jól van lakva.
A kérdéseimre szeretnék választ kapni, vita nélkül, így a falatozást abbahagyom, leteszem a villát a tányér szélére és adok magamnak egy szusszanásnyi időt, míg rá terelem minden figyelmem.
-Roppant biztonságban érezhetjük most magunkat. Téged is, engem is figyeltek vagy figyelnek.-nem értem miért, de akaratlanul is vidáman megvető hangon közlöm a tényt, majd figyelek rá ismét. -A képzelgést kihagyom, ha nem baj.-semmi kedvem egy opcióban sem halottan látni, hát még továbbiakról képzelődni, még akkor is, ha a vita pillanatában, bő egy hete, egy kanál víz is elég lett volna, hogy megfullasszam.
-Kmmff...-adok ki furcsa hangot, mikor az én testi épségemről esik szó, és belegondolva, magam sodortam bajba, az ő élete viszont nem forgott a szó szoros értelmében veszélyben, s reméltem, hogy a jövőben sem tesz hülyeségeket, hogy máshogy legyen. Visszatérek az ebédhez, és csak akkor válaszolok, mikor már mindent eltüntettem a tányérról. Akkor viszont a tálcát odébb tolom, és közelebb húzom magamhoz.-Szóval mától nem kell osztoznom rajtad. Ez tetszik.-csókolom meg, majd mosolyogva húzódom el egy kicsit.-Te nem csinálsz hülyeséget, mert én bánom meg. Én nem csinálok hülyeséget, mert én is meg te is megbánod. Fair ajánlat a jövőnkre nézve a férfi és női ördögeinktől.-foglalom össze és elégedetten mosolygok rá.-Na és Mr. Részben szabad legény, mit tervez a nap további részére? Egy séta vagy egy motorozás vagy feltétlenül muszáj egész nap az ágyban maradnom?-egy szava nem lehet, megettem az ebédet, tulajdonképpen biztosítottuk a jövőnk, ideje lett volna tovább élni az életünk. Úgy, hogy abba senki nem szól bele, és kis ideig legalább békesség uralkodjon köztünk minden téren.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 5:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
- Ezek szerint bizonyos testrészeim a kelleténél jobban elvonták a figyelmedet, mert nem láttad, hogy közben én már tömtem magam - vigyorgok Les-re, és örömmel nézem, ahogy végre tisztességesen eszik. Látni is élvezet, ahogy tömi magát, már csak azért is, mert ez azt jelenti, hogy már tényleg jobban van.
Büszkén ki is húzom magam, ahogy megdicséri a főztömet, de aztán szóba kerül Benedict, mire kissé össze is megyek. Isten ments, hogy veszekedés legyen, bár úgy hiszem, erre egyikünk sem vágyik, és a téma - ha megtudja az igazat - szintén nem fogok okot adni rá, hogy ismét tőlünk zengjen a ház, vagy ajtókat csapkodjunk egymás fejére.
- Nos, ha van valami, amiért hálát adhatok, amikor összevesztünk, az az, hogy elmentem innen. Mert a mocsárból hurcoltak el. Fogalmam sincs, honnan tudták, hogy hol vagyok, de ha akkor éppen itt tartózkodom, félő, hogy téged is vittek volna. Szóval, ennyi minimális pozitívum azért volt a balhéban - hümmögök. - Hidd el, biztosra vettem, hogy vagy laposra leszek verve, hogy fejbe leszek lőve, esetleg kibelezve, és még magadban képzelj el kb tízféle halálnemet - fintorgok. - De legnagyobb csodálatomra semmi ilyesmi nem történt. Pedig hidd el, rajta voltam, hogy teljesen felhúzzam, mert még mindig jobbnak tűnt, ha gyorsan végez velem. De semmi bántódásom nem esett. Mint kiderült, Benedictnek nem Gwen kell, hanem Lucas. Ő pedig már nagyfiú, és tud vigyázni magára. Tudom, hogy azt mondtam, igyekszem menteni a maradék becsületemet azzal, hogy segítek a kis galambpárnak, de Benedict feltétele az volt, hogy maradjak ki ebből az egészből. Ellenkező esetben a te testi épséged bánná - hajtom le a fejem. - Szóval, ha választanom kell a nem létező becsületem megmentése, és a te életed közt, azt hiszem, egy pillanatig sem kell gondolkodnom, hogy téged választalak. Szóval innentől a Benedict-Lucas-Gwen trió azt csinál, amit akar, nem szólok bele. Tehát - tárom szét a két kezem - innentől tényleg nincs mitől félni. Nem lesz bántódásunk. De egyél, mielőtt kihűl - mosolygok rá Les-re, aki úgy belefeledkezik a mondandómba, hogy elfeledkezik az ebédről is.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 5:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Az ágy felé indulok, magammal húzva, mintha nem akarnám ereszteni. És őszintén szólva nem is nagyon akarom. Leülök, majd a takarót magamra fordítom, és figyelem, ahogy eltünteti a hagyma maradékát, de ahogy felém fordul, a poros, szinte pépes hagyma látványa a hozzá kapcsolt ötlettől olyan fintor ül az arcomra, ami az undorom a lehető legtökéletesebben kifejezi.
-Sok mindenen spórolhatunk, de ezen nem fogunk.-jelentem ki, és ez függetlenül a makacsságomtól, de ahogy elneveti magát, én is hagyom magam, megrázom fejem és mosolyogva dőlök a párnára, majd felé fordítva tekintetem, figyelem a kis műsorát. Tudom jól, hogy élvezi, hogy kínozhat, és magamban olyanokat mormogok, amiket jobb, ha nem hall. Mondjuk, ha két lábon tudnék állni, vagy lenne a jelenleginél kicsivel több erőm, már nem a konyhában táncolna, az biztos.
Érzem a levegőben kavargó illatokat, és napok óta először érzem úgy, hogy bármennyit képes lennék megenni, és nem fog visszajönni, vagy próbálkozni sem fog ilyesmivel. Ez már megint egy lépés előre. A tálca megérkezik, fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, de mikor leül velem szemben, és felveszem a villát, azért kérdőn nézek rá.
-Ha egyedül kell ennem, nem leszünk jóban. Vagy annyit kóstolgattál, hogy elment az étvágyad?-érdeklődöm ülő alakját felvont szemöldökkel végigmérve, mintha csak az ebéd nyomait keresném rajta. Felveszek a villámra némi tésztát, majd megfújom, és hümmögve hunyom le szemem.-Szerencséd, hogy nem.-vigyorgok elégedetten az első falat után és a vízből kortyolok egyet, kiszáradt torkom helyreállítva, s remélem vörösre dagadt szemeim végleg eltűntek, és ismét a végtelen és furcsa kékség vizslatja arcát, mikor témát vált.
-Hmm...-reagálok először ennyivel, mivel gy falat a számban van megint, majd miután azt is lenyeltem, kifejtem a véleményem, melyből szándékaim szerint nem lesz vita.-Ez biztos? Mármint komolyan ennyivel elengedett? Semmi feltétel, semmi hátsó szándék?-vonom fel szemöldököm, hisz az ilyenek nem szoktak csak úgy elengedni másokat.-Mit mondtál te neki, hogy így meggyőzted? Egyáltalán akkor hogyan tovább? Kimaradsz a kis ügyletekből is?-talán nem megfelelő szó arra, amire az a másik farkas meg Gwen készül, de jelenleg ennyire futja. Leteszem a villám, míg a válaszra várom, és látszik arcomon, hogy azért féltem annyira, hogy szavaiban kicsit kételkedjek, hiába bízok a legjobbakban.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 05, 2016 5:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Lehúzza rólam a kabátot, mintha csak ezzel akarna pontot tenni a történet végére, hogy tényleg ne menjek sehová, mert itt az otthonom, és ide tartozom. Ott a helyem, ahol ő is van, mellette, én pedig boldogan hagyom, hogy lecsúsztassa vállamról a feleslegessé vált ruhadarabot. Aztán - láss csodát - mindenféle ellenkezés nélkül az ágyhoz biceg, és ahogy lerogy rá, engem is magával húz.
- Jól van, ebben igazad van - biccentek, mert a hagyma szúrós szaga eléggé megül a lakásban. Remélem, nemsokára az ebéd illata elnyomja majd. - Na mars a takaró alá! - nyomok csókot a szájára, és amíg ő bekecmereg a helyére, egy lapáttal, seprűvel és egy nedves ronggyal eltüntetem a dührohamom maradékát a kandalló mellől.
- Nézd... - mutatom meg neki a meglehetősen pépes állagú zöldséget. - Tökéletes az ebédbe. Nem kell másikat felvágni - teszem hozzá pókerarccal, és csak akkor nevetek fel hangosan, amikor látom a tekintetét, amivel erre a mondatra reagál.
Elsietek a konyhába, és nekifogok a lasagna gyártásának. Közben folyamatosan érzem hátamban a tekintetét, hát néha megtáncoltatom az izmaimat, vagy teszek egy-két csábos csípőmozdulatot, mert tisztában vagyok vele, hogy tökéletesen képes vagyok húzni ezzel az agyát, és nagyon jól elvigyorgok magamban, mikor az ágy felől csak valami sziszegést hallok. Noha nem látom, de bármibe le merem fogadni, hogy épp izzó tekintettel szívja a fogát.
Az ebéd gyorsan elkészül, egy jókora adagot rakok tányérra, majd egy üveg ásványvízzel együtt Les egy igazi ágyba-ebédet kap tőlem.
- Jó étvágyat. Remélem nem múltam alul a várakozásaidat most sem - ülök le az ágy szélére, és míg ő felragadja a villát, eszembe jut valami.
- Igaz is - mondom - a történtek a veszekedések zűrzavarában el is felejtettem mondani, hogy találkoztam Benedicttel. Ne aggódj - mosolygom el magam, ahogy látom kissé ijedt tekintetét. - Nincs mitől félnünk. Se neked, se nekem.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 04, 2016 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Próbáltam a sokkhatásból feleszmélni, de nem ment Életemben először annyira megtört bennem valami, annyira felnyitotta valami a szemem, hogy könnyeim szakadatlanul folynak, és hiába néz szemembe, rá kell harapnom nyelvemre, hogy meg tudjam tenni, amit kér. Mert jelenleg nem megy még. Ám, amikor keze közé fogja arcom, ajkamra halovány mosoly szökik, és kifújom a tüdőmben ragadt levegőt. Mikor pedig azzal "fenyeget", hogy elás, elnevetem magam és megtörlöm szemeim, hogy a könnyes fátyolosság eltűnjön és felbukkanjon a reménykedő szempárom, ami valamiért furcsán ragyog, mintha a megkönnyebbülés tenné ezt.
-Azt próbáld meg Chriest Wolfswood.-sziszegem mosolyogva.-Szerintem a szomszédok már megszokták a hangoskodást.-szélesedik ki mosolyom, apró célzást téve, hogy vitákon kívül sem szokásunk visszafonni magunkat, bár nem gondoltam, hogy vékonyak a falak, de ki tudja. Ha valaki hallgatózni akar, szíve joga.
Kezébe adoma  kulcscsomót, majd a gyűrűt is, és nyitva hagyom előtte a kérdést. Nem akartam vitatkozni ezen is, de jelenleg nem éreztem úgy, hogy bármin változtatna, ha le se vettem volna. A vita akkor is fennállna, viszont megértem, ha a reménykedés egyenlőre erre a szintre nem lépne. Mégis felemeli kezem, és felhúzza az ujjamra újra a gyűrűt, mire nagyot nyelek, és remegő lábaimról próbálok nem tudomást venni.
-Köszönöm.-simítok végig mellkasán, és lehúzom a kabátja cipzárját, mert jelét sem akarom annak látni, hogy elmenne, s pont ezért megemelve kissé karjaim, a válláról le is tessékelem a ruhadarabot.
-Igen, de...-kezdek neki, eszemben sincs ellenkezni vele, de a terveibe beletennék még valamit, és pont ezért egy fintorral nézek a kandalló felé.-Mielőtt nekikezdenél a főzésnek, összetakarítanád, mielőtt a hangyák is otthon nem érzik magunkat nálunk?-érdeklődöm, és ahelyett, hogy tenyerébe csapnék, összefonom ujjaink, és közelebb húzom magamhoz, s mellette lépdelve indulok az ágy felé, s leülve arra, lehúzom pólójánál fogva magammal.-Alvás és tévézés helyett nézhetlek?-érdeklődöm, miután apró csókot nyomok ajkára.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 04, 2016 4:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Ahogy átölel, és megérzem lapockáimon kezét, önkéntelenül is felsóhajtok. Már nem bánatosan, szomorúan, sokkal inkább újraéledő reményekkel. Nem könnyű a mostani helyzetünk, nagyon nem. A kés élén táncoltunk, és azt hiszem, fogunk is még párszor. De most már ő is rájött, hogy mit veszíthet. Hogy én mit, azt már tudom régóta... ennek ellenére muszáj volt megtennem ezt a lépést, hogy lássa, érezze, ha minden így marad, akkor nem működik már sokáig. Sokkhatás volt, de szüksége volt erre az ébresztőre, hogy elgondolkodjon rajta, hogyan és merre is haladjunk tovább.
- Ne sírj... - suttogom, mert érzem, ahogy könnyei szakadatlanul folynak. - Nincs már miért. Ide hallgass - fogom két kezembe arcát, és belenézek a könnyek fátyolozta kék szempárba. - Nem hagylak el. Nem akarok menni. Sosem lennék képes. Tudom, hogy egyikünk sem könnyű természet, és nem csak voltak, vannak, hanem lesznek is még vitáink. De ha felül tudunk kerekedni ezen, tudom, hogy élhetünk boldog életet. Legfeljebb kissé hangosabb lesz, mint másoké - vonok vállat. - És ha kiborítasz, akkor sem hagylak el. Legfeljebb majd eláslak - vigyorgom el magam, hogy oldjam a hangulatot.
Lenézek a kezemre, mikor kezembe nyomja a kulcsot, és a gyűrűt is. Zsebre vágom - legalábbis az egyiket. A kulcsot, amellyel azt mondja, hogy ez az a hely, amit még mindig, mindenek ellenére is otthonomnak hívhatok.
- Nekem nincs mit gondolkodnom, Les - emelem fel a kezét, és visszahúzom a gyűrűt az ujjára. - Ez a tiéd, mert amikor neked adtam, szívből adtam. És nem gondoltam meg magam azóta sem. Azt akarom, hogy hordd, és lássam, hogy te is lásd, hogy igazából semmi, de semmi nem változott meg köztünk. Veszekszünk, vitázunk, de az érzelmeink ugyanazok - fogom aztán meg a karját, ahogy szemmel láthatóan lábat vált.
- Akkor most hajlandó leszel szót fogadni nekem, és bemászni az ágyba? - kérdezem félrehajtott fejjel. - Mondtam, kössünk kompromisszumot. Én elkészítem az ebédet, te pihensz. Ebéd után, ha akarsz, és jobban érzed magad, felkelhetsz, de csak óvatosan, és fokozatosan terhelve magad. Megegyeztünk? - nyújtom felé a kezem mosolyogva, hogy belecsapjon a tenyerembe.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 04, 2016 8:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


Nem akartam sokat az élettől. Most az egyszer és először csak annyit akartam, hogy kis időre békesség legyen az életemben, hogy ne kelljen a változástól tartanom, hogy amim volt nem is olyan régen, ismét az enyém lehessen, s az enyém lehessen, úgy, hogy én is rendben vagyok magammal. Fel kellett állnom a pofonból, hogy nem vagyok biztos abban sem, ki vagyok, és ezt a pofont, az igazságot tőle hallani még rosszabb volt, de talán pont erre volt szükségem. Egy erős és jó indokra, hogy változtassak magamon, a helyzetemen, amiben jelenleg toporgok.
Nem néz rám, míg én óhatatlanul és makacsul keresem tekintetét, szinte úgy érezve, ha képes ismét rám nézni úgy, ahogy tette eddig, már némi reménysugarat láthatok.
-Én is...-tartottam tőle, hogy ha mindez nem sikerül, és nem találunk vissza a másikhoz, egyszerűen elmúltnak tekintjük, ami volt, akkor nem fogok tudni továbblépni ismét, és megrekednék valahol, ahonnan nincs visszaút. Érintésétől derekamon, egyszerűen megremegek, és eddig kezét szorongató ujjaim elernyedve zuhannak testem mellé, s nehézkesen, bizonytalanul sikerül őket csak felemelnem, és lapockájára csúsztatom tenyereim, mélyen beszívva illatát, melyet a hűvös anyagú kabát egészen beivott már. A könnycseppek lassan, csendesen szivárognak szememből, s gördülnek végig arcomon, hiába hunyom le szemem, nem ismernek akadályokat.-Csak veled akarom, senki mással.-suttogom, mikor elenged, és ujjainak érintésétől arcomon ismét megremegek, de olyan melegség tölt el, amit régóta nem éreztem ennyire hevesen a közelében.
-Én is szeretlek.-engedem el, és húzódok hátrébb, mert a lábam végérvényesen kezdi feladni az ácsorgással járó fájdalmakat, így súlyom áthelyezem az ép lábamra, és összeszorított fogakkal, de nem engedem el magam.-Tudom, hogy menni fog, mert akarom, hogy menjen.-törlöm meg szemem, és kezembe veszem a kulcscsomót, meg a mellette lévő gyűrűt.-Ez a tied, hozzád tartozik. A mi lakásunk,a mi életünk.-adom kezébe a kulcscsomót először, majd felemelem másik kezét, és tenyerébe teszem a nemrég még ujjamon lévő gyűrűm.-Én nem gondoltam meg magam. De talán, ha újra elérkezik az idő, ismét fel fogod tenni azt a kérdést.-arcomra halovány mosoly siklik, reményteli kék tekintetem pedig tökéletesen sugallja azt, ami a gondolataim között jár. Nem lesz egyszerű, de képes lehetek a változásra, s újra felépíthetünk valamit.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 03, 2016 5:28 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz. Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk. De az igaz, hogy az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson. Nekünk ez az utolsó esély most jött el. Ha most nem vagyunk képesek szembenézni a problémákkal, és átlépni ezeken, ha nem tudunk változtatni magunkon, vagy épp egymáson, akkor már végképp nincs remény semmire. Akkor mindketten magunkra maradunk, egy soha be nem gyógyuló sebet hordunk majd magunkban, amíg csak élünk. Már ha ezek után lesz még bármiféle értelme a létezésnek egyáltalán.
- Nem akarok elmenni innen - mondom végül rekedten. - Bízni akarok benned újra, ahogy régen. Nem akarom, hogy feladd értem minden apró titkodat, vagy feladd magadat. Egyszerűen kompromisszumot ajánlok, mert úgy hiszem, csak úgy tud működni minden. Te is, én is, mi egymással. Meg akarom próbálni újra... de félek - nyelek nagyot, és belenézek a kéklő szempárba, amely az enyémet vizslatja. - Ha tényleg akarsz engem, akkor akarj igazán, szívből. Ha változni akarsz, azt ne csak mondd, hanem tedd is. Akkor talán még helyrehozhatjuk azt, ami most elromlott - suttogom, aztán karjaimmal átfogom a derekát, és fejem a vállára hajtom. - Nem akarok nélküled élni, mert nem is tudnék nélküled élni. Csak mondd, hogy akarod velem ezt az egészet... éppúgy akarod, ahogy én - emelem fel a fejem, és letörlöm ujjaimmal arcáról a könnycseppeket. - Szeretlek, Les. Nem tudok létezni nélküled.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 03, 2016 5:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


Játszhattam volna tovább az ártatlant, aki nem érti, mi a baj, de nem ment. A pillanat, amikor kilépett az ajtón, valamit eltört bennem, valamire figyelmeztetett. Talán arra, hogy egyedül lennék ismét, és azzal már nem tudnék olyan könnyen megbékélni. Talán azzal szembesített, hogy hiába is tagadnám tovább, nem az vagyok, akinek hitt, de azt hiszem képes lennék változni és hátrahagyni azt az énem. Talán. Annyi nyitott kérdés volt, hogy van-e értelme folytatni, hogy megéri-e próbálkozni vagy sem... Magam sem tudtam, de harcolni akartam, s ezt akkor értettem meg, mikor ránéztem az elkeseredett arcra, ami pontosan annyira nem tudta, hogy ezek után merre tovább, ahogy én sem. Egyszer ár elküldtem, még egyszer nem tettem volna meg, s ő is magától ment, ami pedig egyenes arányos volt azzal, hogy mérhetetlenül felesleges tagadnom tovább, semmi sem olyan, mint régen. Akkor este, mikor megismertem, valamit elhatároztam. Azt, hogy más leszek, hogy magam mögött hagyok mindent, de mégsem ment, s megint itt voltunk,e gy vita kellős közepén, avagy mindennek a végén?.
-Semmi.-tudom, hogy ha akar, képes élre lökni, hisz most még inkább meginoghatok, mint máskor. Szerettem volna hinni benne, hogy tudok változni, s talán mellette ment volna, megjátszás nélkül, valóban, változásokat hozva az életünkbe. De annyi talán volt, hogy magam sem tudtam, bármely adott szavamban én magam megbíznék-e vagy sem.
-Tudom, hogy megváltoztam. Mert egy részem attól félt, hogy megismersz, minden titkommal, és ellöksz magadtól. Rettegtem, hogyha rájössz, mennyire elcseszettül nem tudok mit kezdeni egy kapcsolattal, más létezésével, az alkalmazkodással...-vonok vállat, míg kócos hajamba túrva ajkamba harapok és elfojtom az előtörni készülő könnyeim.-Teszek a szabadságomra, mert mikor azt hittem, hogy az is az enyém, rángattak zsinóron, mint egy marionett bábút.-ez volt az igazság. Sosem voltam igazán egyedül, mindig alkalmazkodtam valakihez, de úgy, hogy dacból mindent megtettem, hogy az a másik érezze, hiába vagyok ott, nem tud minden cselekedetem, gondolatom ellen cselekedni. Akaratlanul is megremeg alsó ajkam, és hátrébb lépek úgy, hogy elmehessen mellettem, ha akar.-Nem tudok mit mondani. Tudom, hogy milyen vagyok, pontosan olyan, ahogy mondtad. Egy makacs, önző dög, aki képtelen osztozkodni vagy másra hallgatni. De pont ezért, hogy ezt végre valaki a képembe mondta...-nyitom ki az ajtót remegő kezekkel-Megértem, ha nem bízol többé abban, hogy képes lennék változni. És megértem, ha mást akarsz keresni magadnak. Nem tarthatlak itt, hiába szeretlek mindennél jobban, s akarnék, próbálnék változni. Lehet, hogy veled menne, de ha nem...-vonok vállat egyszerűen-Ha nem, akkor kétlem, hogy a városban kellene maradnom, egyáltalán bárhol lenne keresnivalóm. Tudom, hogy mit tettem veled. Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogom ezek után semmit sem kérni. És bármennyire is szeretlek, kívánlak, ha mellettem vagy, nem kérhetem, hogy bízz bennem, hogy bízz abban, hogy tudok változni.-engedem el az ajtót, és akaratlanul is azon kapom magam, hogy közelebb lépek hozzá és gyengéden végigsimítva arcán, könnyes szemekkel nézek rá.-Egész életemben bánni fogom, hogy elszalasztottam a lehetőséget egy boldog, hosszú életre veled. De meg kell próbálnom tenni azért, hogy ismét bízz bennem. És kész vagyok mindent megtenni.-ismerem be elcsukló hangon, ahogy a borostyán szempárba merülök.-Mindent elmesélni, amit eddig titkoltam, mindent feladni, ami eddig én voltam, és megtanulni szeretni úgy, ahogy te szerettél, ahogy az elején feltétel nélkül szerettelek. Amikor csak mi voltunk, a múltunk pedig nem állt közénk. Amikor én nem álltam mindennek útjába.-bármennyire el akarom engedni, nem megy. A szívem olyan hevesen ver, s pulzusom úgy pulzál fülemben, hogy szinte már szédülök a hangzavarától, de nem eresztem tekintetét, nem mozdulok, csak elveszek a szempárban, és érzem, ahogy az átható tekintet, tükörképem a lelkemig hatol, és a szép lassan ismét felhúzott jégfalat olvasztani kezdi.-Kérlek próbáljuk meg.-suttogom erőtlenül, sosem mutatva magam ilyen gyengének előtte, de nem is bánom, nem is érdekel. Vele akartam lenni, senki mással, s életemben először úgy éreztem, hogy képes lennék változtatni azon, aki vagyok.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 03, 2016 7:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Furcsa, hogy azok a dolgok, amikért úgy érezzük, hogy igazán érdemes élni, ugyanazok, amik megölhetnek. Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra is. Akiket a legjobban szeretünk, azok képesek leginkább megbántani. És ő megbántott, újra és újra. Bárhogy igyekeztem, akartam, próbáltam, mintha öntudatlanul is szenvedéllyel vert volna szét mindent, amit felépítettünk. Mintha - mikor eljött a választás számára - a közös jövőnk, és az őt irányító démonok közt - ő habozás és hezitálás nélkül a saját ördögeit választotta volna. Fura tény, hogy ezeket a szavakat - remény, sors, közös jövő, vagy éppen együtt - túl gyakran használják az emberek, a végén legtöbbször mégsem marad belőle semmi. Az ember járkál, olyanok között, akiket jól ismer, az arcukba néz - és az arcok egyszer csak megváltoznak - már nem ismerős néz rád - hanem idegen - kegyetlen idegen.
Nem hallom, amikor az ajtó nyílik mögöttem, csak arra eszmélek, hogy két kéz szorítja a csuklómat, és Les arcába látok bele. A tekintetében ugyanaz a szenvedés tükröződik, ami az enyémben is, szavai pedig csak újabb és újabb ütések a lelkemen. Ne menjek el? Nem akarok. De mégis, ha így folyik minden tovább, mi mást tehetnék? Érzékelem a félelmét, a fájdalmát, mert pont olyan, mint az enyém. De néha muszáj szembenézni ezzel a fájdalommal, mint élni egy üres, vagy reménytelennek látszó kapcsolatban. Néha tudni kell, mikor kell elmenni... de ezúttal nem hagyja, hogy ezt megtegyem.
Visszalök a lakásba, egyetlen, határozott és erős mozdulattal, majd ő maga is követ. Bezárja az ajtót, mintha meg akarná akadályozni, hogy ellépjek mellette, és itt hagyjam újfent. Én pedig csak állok a szobában, néma csendben, és nem érzek semmi mást, csak a teljes, reményvesztett keserűséget.
- Mi értelme beszélgetni, ha már nem lehet megbízni a szavakban? - kérdezem olyan halkan, hogy magam is alig hallom a hangomat. - Hisz mindig újra és újra ide lyukadunk ki. Én küzdök, igyekszem, próbálkozom. Feladtam mindent, önmagamat is érted, értünk. De rajtad nem látom a változást. Vagyis látom... és talán ez a legrosszabb. Mert amerre változtál, az.... - rázom a fejem - az a legrosszabb út, ahol csak járhatsz. Oly sokszor ígérted már meg, hogy másképpen lesz, aztán egy nap múlva ment tovább minden a maga útján. Les, én nem vagyok képes rá, hogy ebben éljek, ami most bennünket körbevesz. Én is kaptam sebeket az élettől, utánam is utánam nyúlt már a mocskos múltam, de vagy túllépek ezen, és tanulok belőle, megtanulom, milyen NE legyek, vagy egyszerűen semmi értelme többé semminek. Magadnak is érezned kell, hogy nem vagy többé, aki voltál. Én nem változtam. Amíg két test, egy lélek voltunk, bízvást számíthattunk arra, hogy boldogok leszünk. Most homlokegyenest ellenkező módon viselkedünk, és ez csak boldogtalanságot hozhat ránk. Hogy mennyit és hogyan töprengtem ezen, arról nem szólok, de kimondom nyíltan, hogy kész vagyok visszaadni szabadságodat. Mert ha minden így marad, akkor élj tovább úgy, ahogy jó neked... de egyedül. Mert ennyi csalódás után már nem tudok több hitet vinni abba, ami köztünk van, vagy éppen volt. Nem akarlak megváltoztatlak, és átformálni, de mikor minden napod minden perce arról szól, hogy makacssággal, akaratossággal, daccal és szájalással érvényesítsd az akaratodat az enyémmel szemben, akkor ott már nem látok szép, és közös jövőt, Les. Ott már nem látok mást, csak sötétséget, mintha kilopták volna belőlem a mosolyt, humort, életörömet, bizalmat. Neked kell eldöntened, mi akarsz. És ha úgy döntesz, hogy engem, akkor tégy is érte. Ne ígéretekkel, vagy szavakkal, amikből holnapra nem marad már semmi. Tégy érte másképpen. Úgy, hogy érezzem minden porcikámban, hogy te is úgy akarod, ahogy én.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 7:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


Sosem értettem miért vagyok ilyen, nem volt okom felelősségre vonni magam, nem volt értelme mások előtt tagadnom, hogy ki vagyok, hisz állandóság az életem része sosem volt. Folyton úton voltam, folyton elkerültem az őszinteséget, nem volt szükségem arra, hogy valaki pátyolgasson, mert éltem egyik napról a másikra. Nem más miatt, magam miatt. Mert ha senkihez sem tartozol igazán, ha a múltad sötét része, ahogy a tested ellen cselekszik egy idegen, akit apaként szeretsz, és szétrombol mindent, hirtelen felnőttként már nem tudsz dolgokra úgy nézni, ahogy kellene.
Pár napja valami megváltozott. Az utolsó vitánk, a sokadik a sorban, más volt. Elültetett egy férget a köztünk lévő hídban, ami szép lassan aztán lerágta azt a hidat, és feltűnt minden, ami valaha a partokat összekötötte. Én néztem az ő oldalára, ő az enyémre. Próbáltuk a másikat megérteni, sikertelenül.
Egy "értem" és mintha a szívemből kitépnének egy darabot. Mintha soha életemben nem szembesültem volna még ennyire azzal, hogy mi ereje van annak, ha valami végre az enyém, s csak az enyém. Marasztalhattam volna, de miért tettem volna, mikor esélyt sem láttam a változásra? De mégis...ahogy lehúzom a gyűrűt az ujjamról, ő pedig az asztalra teszi a kulcsot, mintha valaki megszólalna a fejemben, hogy változzak meg, hogy harcoljak, mint régen, cselekedni mégsem tudok. Lesütött szemmel, a földet, majd a kezemben lévő gyűrűt bámulva hallgatom szívverésem, hogy könnyeim ne hagyjam szemembe siklani, hogy ne hagyjam, hogy gyenge legyek megint. Érzem, ahogy távolodik, ahogy az ajtóig elhalad, ahogy kinyitja azt, majd mielőtt becsukná, kimondja a szavakat, amire én képtelen vagyok. Nem mozdulok, de ahogy becsukódik az ajtó, pár másodperc sem telik el és úgy szorul össze a szívem, s kezdem el kapkodni a levegőt, mintha valamiféle rohamom lenne. Az egyedüllét puszta érzése lassan hatol csontomig, ahogy a nappali és a konyha közti kis részen ragadok.
Azon kapom magam, hogy hagyom, hogy tenyeremből a gyűrű az asztalra kerüljön, és gondolatok nélkül, üresen indulok el az ajtó felé, de nem zokogva, egyszerűen robotszerű léptekkel, és kinyitva az ajtót, szembetalálom magam a hátával, ami remegve mozog, kezét pedig még így is látom, hogy arcába temeti. Ebben a pillanatban, ezen a ponton érzem, hogy én is megadom magam mindannak, ami eddig csak távoli maró, szorító érzés volt szememben és torkomban, és a forró, sós könnycseppek lassacskán hullanak alá.
-Ne menj el, könyörgök, maradj.-nem tudok ránézi, s mintha gondolataim ellen cselekedne testem, valami dacnál fogva egyszerűen elé lépek és elveszem kezeit arca elől, minden erőm összeszedve, hogy meg tudjam magam tartani a lábaimon és ellenkezésének se hagyjak.-Nem teheted ezt! Nem sétálhatsz csak így el!-olyan dühösen szorongatom kezét, amilyen fájdalmas tekintettel nézek rá.-Nem hagyom, hogy elmenj, még egyszer nem!-erősködöm, könnyes szemekkel, hangom a zokogástól erőtlen, a levegőt továbbra is kapkodva veszem, de nem érdekel, az sem, hogy elcsuklik-e hangom vagy érti-e, amit mondok.-Az első pillanattól kezdve szerettelek, ahogy átöleltél ismeretlenként az éjszaka. Sosem éreztem magam ennyire biztonságban senki mellett, sosem gondoltam, hogy valaha érezhetek így bárki iránt is. Sosem gondoltam, hogy valaki képes megtanítani másvalakit szeretni. De megtetted. Igen, önző vagyok, makacs, és elviselhetetlenül nagyszájú, de egészen addig, míg ki nem mondtad, hogy isten veled, nem éreztem magam üresnek, nem féltem még ennyire a jövőtől, amiben egyedül vagyok...-nézek szemébe, amiről azt hittem, hogy nehezen fog menni, most mégis képtelen vagyok máshová nézni, s a sötétkék íriszem olyan fakó kéken, jegesen és üresen világít, mintha nem is lakna mögötte senki.-Én nem akarok tovább úgy élni, ahogy éltem egykor. Úgy akarok, ahogy éltem egy hónapja. Melletted ébredve, veled osztozva, veled beszélgetve, melletted aludva, a te ölelésedbe simulva. Haladjunk lassan vagy bánom is én, de nem hagyhatsz el, nem teheted! Nem hagyom, hogy elmenj.-állok a sarkamra, és fogalmam sincs milyen erőket mozgatva, de pár másodperc alatt lököm vissza a lakásba, magammal együtt, mintha vámpír lennék, aki a gyorsaságával bárkit le tud kőrözni a világon.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 6:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Hallgatom a szavait néma csendben, és úgy érzem, mintha a lelkem egy másodperc alatt fagyna jégbe, és aztán darabokra törne, összeforraszthatatlanul, és gyógyíthatatlanul. Talán én is csak a magam szemszögét nézem, és a saját igazamat fújom, de neki is be kell látnia azt, amit saját maga előtt is tagad. Hogy valami tagadhatatlanul megváltozott köztünk, és ez nem én vagyok. Vele változott valami, benne, a lelke mélyén, és ez magával hozza a kapcsolatunk teljes széthullását, mert ezen nem fogunk túllendülni.
Látom, ahogy lehúzza gyűrűjét, és úgy forgatja ujjai között tanácstalanul, mintha nem tudná, mit is tegyen vele. Amiket pedig mond nekem, egy-egy ostorcsapás a belsőm legmélyén. Oly sok mindenen mentünk át, olyan sok mindent tettem meg érte... látom magam előtt a boldog pillanatainkat, egy-egy érintést, egy simogatást, vagy épp csak egy ölelést. Látom, szinte érzem, ahogy hozzám bújik este, mert már szinte mindketten csak így voltunk képesek aludni, egymás adta biztonságban. Látom a mexikói utat, ahol még mindig olyan jó volt, békés, mintha a béke apró szigetén éltünk volna mi ketten.
Most pedig semmit nem látok, csak egy fekete ködöt, ami rátelepszink az életünkre, mintha levegőt sem engedne nekünk. És én már csakugyan nem tudom, mit is tehetnék, vagy mit is mondhatnék. Választott... döntött. Önmagát, és a saját egóját választotta helyettünk, kettőnk helyett. Én pedig ezt nem vagyok képes elfogadni. Ilyen áron nem akarok együtt élni vele... így nem, mert tudom, hogy belehalnánk mindketten lelkileg.
- Értem - válaszolom csendesen, aztán ellépek mellette lassan, mintha csak attól félnék, egy erőteljesebb, gyorsabb mozdulattól darabokra törne a testem. Felveszem a kabátomat, berántom a cipzárt, és egy pillanatra lehunyom a szemem. Mondjak még valamit? Nincs már értelme... amit akartam, elmondtam. Szeretem őt... és azt kívántam, ő is szeressen engem, talán kissé jobban, mint önmagát. Úgy látom, hiába volt az álmom.
Kiveszem a kulcsot a kabátom zsebéből, egy apró koppanással teszem le a szekrényre, aztán az ajtóhoz lépek, és kinyitom. A kinti levegő az arcomba csap, és nagy levegőt veszek, mintha nagy szavak kimondására készülnék. De képtelen vagyok szólni, mert üres vagyok. Egy lélek, és gondolat nélküli báb vagyok, és leszek is nélküle.
- Isten áldjon, Les - suttogom halkan, de nem nézek hátra. Nem akarom, hogy lássa eltorzult arcomat, és nem akarom látni a tekintetét, mert nem bírnám... nem viselném el. Nem tudnék elmenni. Pedig ha most nem teszem... akkor önmagamat ítélem vesztésre.
Mintha nem én akarnám, nem saját akaratom mozgatni, lépek ki a küszöbön, és halkan beteszem magam mögött az ajtót, mintha pontot tennék egy történet végére. Az erőm eddig a pontig tart ki, és ebben a pillanatban összeomlok, mint a fa, amelynek elvágják a törzsét, vagy gyökerét.
Nem tudok semmit, nincsenek gondolataim, csak érzéseim, amik jobban fájnak bármi másnál. Nem vagyok képes másra, csak az arcom elé emelni a kezem, és érzem, ahogy a tenyerem nedves lesz a néhány kósza könnycsepptől, amivel elbúcsúztam a szerelemtől... elbúcsúztam tőle.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 5:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


Az, ami eltört köztünk, most úgy látszik még jobban előtérbe kerül és  mivel tudom, hogy az a hat nappal ezelőtti cselekedet elég ahhoz, hogy a saját jégfalam ismét felépítsem, az ő akaratán kívül, szinte azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok. Miért? Mert egyszerűen hagytam egész idáig becsapni magam azzal, hogy én nem az vagyok, aki voltam. Nem az az elcseszett, makacs, magányos lány, aki képtelen alkalmazkodni, aki mindent megtesz, hogy senkihez ne legyen köze, de ezt az énem ő nem ismerhette. A makacsságom mérhetetlen hullámokat kevert, és ahogy előtte állok, mégis szavai nem késszúrások, nem is a tükör, ami az igazságot mutatja, inkább csak még dühösebbé tesz, hogy ne akarjam belátni, igaza van valahol.
-Igen, én vagyok a hibás! Mert ilyen vagyok! Önző, makacs, akaratos és mérhetetlenül unom már, hogy ezt képtelen bárki is belátni rajtam kívül!-nyelem végül le a hirtelen előtörni készülő ellenkező énem szavait, de olyan hangnemben sikerül ezt megtennem, ami a gyűlölet összes létező fajtájával felruház.-Nem vagyok az a lány, aki hat napja voltam. Azt hittem, hogy a múltam elfelejthetem, hogy túl tudok lépni a te dolgaidon épp úgy, ahogy a sajátjaimon, de nem tudok. Ez az egész Istenverte dolog egy hazugságra épült, amiről elhittem, hogy én vagyok!-úgy vágom neki a szavakat, mintha ő én lennék, a lány, akinek ezzel feltétlenül szembesülnie kell ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Talán így volt, talán nem. Érzem az ismét ereimben fortyogó dühöm, hogy az erőm előkerül valahonnan, ahová az elmúlt napokba az a némber elrejtette.-Tudod mi zavar? Hogy azt hiszed, meg tudsz változtatni. Hogy úgy kezelsz, mint egy törékeny virágszálat, aki nem képes gondoskodni magáról, akit pátyolgatni kell. Nem vagyok ilyen, én képtelen vagyok ebbe belesimulni. Mindig is egyedül voltam ezen a rohadt világon! Mindig. És még itt vagyok, nem? -érzem, ahogy az izzó kék tekintetem egyre sötétebbé válik, az igazi önző bestiát előre engedve.-Egy rakás pasi között megtanultam dolgokat, amiket nem kellett volna. Szinte úgy neveltek, hogy ne legyek olyan, mint a többi nő a világon. Hogy ne szoruljak rá másra, hogy ne kelljen az az érzés, hogy valaki törődik velem. Te nem ilyen vagy. Neked kell a romantikázás, hogy gondoskodj valakiről. Nekem ez tök idegen, ez az egész dolog idegen! Zavar, hiába teszek ellene, nekem szükségem van arra, hogy a saját fejem után menjek, hogy a másik szava az enyém ellen legyen!-magamnak éppúgy teszek most vallomást, mint neki, igaz hangom jóval vádaskodóbb és hangosabb, mintha egyszerűen meggyónnám, hogy ki is vagyok.-Nekem ez nem megy, képtelen vagyok változni, és te is tudod, nem mondhatod, hogy nincs így. Így pedig ez az egész értelmetlen, mert csak elrontok mindent, amit te próbálsz építgetni. Az a hat rohadt nap elindított bennem valamit, emlékeztetett valakire. Ez az egész emlékeztetett arra, hogy gyenge vagyok, mint a harmat, mert van, aki gyengévé tegyen. Mert örökösen attól félek, hogy elszúrom, hogy mi lesz, ha megint egyedül maradok, nélküled, de melletted csak mindent elrontok.-azon kapom magam, hogy szavaim közben leveszem ujjamról a gyűrűt, de nem teszem le, csak ujjaim között forgatom. Szerettem, s végül elhalkuló hangon magamnak is beismertem, hogy se vele nem működik ez, se nélküle és rá kellene valahogy jönnöm ismét, hogy ki vagyok.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 4:56 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Még mindig egy helyben állok, lihegve a bennem dúló haragtól, ami szinte meg akart fojtani, és a keserűségtől, ami csaknem gombócként ül a torkomban, olyan ízzel, mint a rothadt cseresznye, mikor Les vetődik ki a fürdőből, olyan vehemenciával, mintha semmi baja nem lenne. A jelek szerint ő sem a türelméről híres, viszont bennem most emberére akadt. Elég volt már abból, hogy minden szarságért én viszem el a balhét, és a nyakamba veszem a világ nem létező bűneit is. Itt és most volt elég, hogy itt az idő rá, hogy szembe nézzen saját viselkedésével, mert ha így haladunk tovább, nagyon gyorsan el fogunk jutni arra a pontra, hogy elviselni sem fogjuk tudni egymást. Valami mintha elromlott volna köztünk, és nem tudom, nem értem az okát, vagy a miértjét.
- Tényleg nem érted, mit csinálunk? És tényleg nem érted, hogy főképpen miért? - hangsúlyozom ki az utolsó szót, és nem érdekel, hogy felpaprikázódott, amiért a kajával dobálózom. Én sem megyek messzire a haragért, vagy a dühös szavakért, és azt hiszem, ez a jó pillanat arra, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.
- Akkor ide hallgass, mert elmondom az igazat! Te vagy a bajom! - emelem fel a kezem, és a képe felé szúrva a mutatóujjammal. - Hat nap, Les, hat istenverte, k*rva nap! Ennyi ideig ültem melletted, kértem az égieket, hogy ne vegyenek el tőlem, itattalak és etettelek, ha magadhoz tértél rövid időre, mert olyan szinten voltál ko., hogy közelebb álltál a halálhoz, mint az élethez! Gondoltam, talán megjött az eszed annyira, hogy ne kísértsd újra a sorsodat, de a jelek szerint piszkosul tévedtem! Semmi mást nem kértem tőled, csak hogy maradj nyugton, és pihenj, gyógyulj, mert még mindig rád fér! De nem, miért is tennéd csak egyszer az életben azt, amire kérlek? Nem, mert neked sokkal fontosabb a dac, a "csakazértis" hozzáállás, a saját akaratos, önfejű mivoltod, mint az, hogy hallgass az okos, és értelmes szóra! Tényleg nem veszed észre, hogy ami tönkremegy, az azért van, mert te szúrod el? Nem tudom, milyennek képzeled a kapcsolatunkat, vagy a jelenleg meglehetősen kérdéses jövőnket, de ha ilyennek, akkor sajnálom, de azt kell mondom, félreismertelek, mert más vagy, mint amilyennek eddig hittelek, és ha te ilyen jövőt szánsz nekünk, akkor jobb, ha keresel olyat, aki elfogadja majd ezt, mert én nem vagyok rá képes! Semmi mást nem várok el, csak azt, hogy legalább néha tegyél úgy, mintha az én szavam is számítana, vagy érne valamit a szemedben, nem csupán a sajátod! És ha gondolod, nagyon szívesen elmegyek, hogy ne zavarjam a köreidet, és adok időt arra, hogy eldöntsd, mi fontosabb számodra, a kettőnk jövője, vagy kapcsolata, vagy éppen a saját önző, makacs és akaratos hozzáállásod, amivel az egódat simogatod! - csapom le a vállamról a konyharuhát az asztalra heves mozdulattal. - Igen, szeretem a szájaskodásodat, a makacs fejedet, de van az a pont, amikor igenis hogy ki kell mondanom, és szembesítselek kell vele, hogy itt és most jött el a határ! Mert te most újra képes voltál megkockáztatni egy veszekedést, pedig tudtad, hogy ez lesz, de akkor is, tűzön-vizen át a saját akaratodat viszed keresztül. Sajnálom Les, de nekem ez így nem megy. Ha ezt akarod, akkor legyen, tedd... de egyedül, és nélkülem!
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 02, 2016 1:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


-Fair dolognak tűnik.-egyezek ki a döntetlenben, arcomon a mosolyom ott ül, de hiába az ellenkezése és a nemtetszése, nem fogok az ágyban maradni. Utáltam ücsörögni és a lakás forgott maga körül, olyan kosz volt. A ruhák szanaszét, a fürdőben a fürdés után maradt vízben pedig csak a lábtörlő hűsölhetett, és dagadhatott meg büszkeségében, amiért annyit felszívott, hogy senki se akarjon hanyatt borulni.
Makacsságom határtalanságában elvánszorgok a fürdőig, meglepően könnyen a tegnapi bicegéshez képest és megküzdve a szennyesekkel teli lavórral, a mosógépbe pakolok, amolyan előmosással, mivel a vérfoltoknak ennyi nem feltétlenül lesz elegendő. A nemtetszését anélkül is érzem, hogy rá néznék, és a konyha felől felém szűrődő hangokból ítélve, szintén elkönyvelem, hogy éppen magában forrong.
Amikor kilépnék a fürdőből, a bekapcsolt mosógép egyenletes zümmögésének kíséretében, egy -szaga alapján- hagyma húz el előttem, és koppan, vagy inkább loccsan szét a kandallón, amit fejem kidugva az ajtóból, végig is kísérek némi figyelemmel.
-Tudod, örülnék, ha nem döntenéd romba a lakásom!-fordulok vissza hozzá olyan hevesen, hogy azon kapom magam, szinte tökéletesen lépek párat, és állok meg előtte. Fel sem fogom, hogy a lakásom nem ugyan az, mint a nemrég még lakásunk alatt futó kifejezés.-Dühös vagy, amiért képtelen vagyok a fenekemen maradni? Legyél dühös rám, és gyerünk, vágd a képembe, ne kímélj! De örülnék, ha kettőnk érdekében, egyben hagynád ezt a helyet, mivel jelenleg lássuk be, rohadtul nincs máshol laknunk!-sziszegem, és szemem a dühtől olyan kék és élettel teli lesz, mintha mindig is ez lett volna a legtermészetesebb szín, amiben játszhat. Veszek egy mély levegőt, és próbálok tisztán látni megint.-Ne rontsuk el. Ha ez így megy tovább...-rántok vállat, mert nem akarom befejezni a mondatot, és nem is akarom, hogy ő befejezze.-Ez egy agyrém! Mi a francot csinálunk?-fakadok ki, homlokomhoz emelve kezem, és ismét teszek pár határozott lépést, ez inkább egy helyben toporgás, mintsem valódi haladás bármely irányba. Régen nem voltunk ilyenek. Egy hete még akkor is működött volna a munkamegosztás, hogyha én lustálkodva reggel még az ágyban maradtam volna. De most... egyszerűen nincs türelmem tovább tétlenül ücsörögni, ideje lenne a munkakeresésnek és annak, hogy egyenesbe jöjjünk végre. Tehetetlenül, de nem kétségbeesetten nézek rá, egyszerűen válaszokat próbálok keresni, hogy mi az, amit nem érzek úgy, mint fél órája, s mi az, ami kettőnk között megváltozott, úgy látszik jelenleg, hogy végzetesen. És a mi a francot csinálunk kérdésre bár tudom, hogy épp egy vitát próbálunk kirobbantani, nem akarok hangosan válaszolni. Nem akartam vitatkozni, de jó lett volna mindent a régi kerékvágásba visszahozni.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 01, 2016 8:31 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Elgondolkozva merengek kissé el magam is, vissza a múltba, aztán vállat vonok.
- Elmondtam már, milyen életem volt. Igazi magányos farkasként éltem már tíz éve, és amúgy is arra neveltek, hogy legyek kemény. Néha félreértelmeztem, és bunkóság lett belőle. Hát, ez van. De azért hála az égnek, néha vannak, akik átlátnak a szúrós páncélon amit felöltöttem - teszem hozzá. - És te sem voltál a kedvesség mintaképe, szóval egyezünk ki döntetlenben - nyújtózom akkorát, hogy szinte hallom hogy csikorognak a vállcsontjaim, és vetek egy pillantást a gyűrűjére. Nem teszem szóvá - legalábbis hangosan - hogy ismerve régi önmagamat, engem jobban meglepett, hogy egy fénylő karikát húztam valaki ujjára, mint ahogy őt magát.
Mire azonban visszatérek a jelenbe a merengésből, már le is dobja magáról a takarót, és a fürdő felé veszi az irányt. Az ajtó nyitva marad, látom, ahogy a nehéz lavórral küszködik, és már megint, csak azért sem teszi azt, amit mondtam neki, vagy kértem tőle.
Egy lendülettel ugrom ki én magam is az ágyból, felkapom a ruháimat, és egyrészt nagyon savanyú arccal, másrészt csakugyan nagyon dühösen veszem tudomásul a fejleményeket. Ennek ellenére egy szót sem szólok. Egyrészt, mert felesleges, másrészt, mert jobb, ha nem teszem... mert már így is a robbanáshatáron állok.
A konyha felé veszem az irányt, és igyekszem figyelmemet az ebédre összepontosítani. Teljes mértékben sikertelenül. Az előbbi, fél órás boldogság-léggömb úgy pukkan szét a lelkemben, mintha soha nem is létezett volna. Állok a konyhapult előtt, de már a nagy levegővételek sem segítenek... egyik kezemben a kés, a másikban a hagyma, de nem vagyok képes semmire, csak bámulni a semmibe. Aztán érzem, hogy hiába minden, úgy árad szét bennem az emésztő düh, mintha szökőár öntene el. Sarkon fordulok, és úgy dobom a fej hagymát be a szobába, erőm teljéből, hogy szétkenődik a kandalló oldalán, mint a túlérett paradicsom, én pedig állok, és úgy fújtatok, mint egy dühös bika, szinte minden kontrollomat elvesztve, keserűen megállapítva magamban, hogy úgy tűnik, valami végképp, és teljesen felborult közöttünk.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 30, 2016 8:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie

Látom, ahogy megjegyzésemnek hála dagad a melle a büszkeségtől, mire csak mosolyogva megforgatom szemeim. Igazából nem gondoltam, hogy menni fog mindez, az se, hogy lábra fogok álli, de egész jól haladtam a jelek szerint.
-Hah, legalább nem tagadod!-vigyorgok rá, ahogy isteníti magát, de süt rólam, hogy igazából nem zavar, azt csinál, amit akar, úgy is tudjuk, hogy ami nemrég történt, sem nekem, sem neki nem volt közömbös együttlét, vagy olyan, mint máskor. És e mellé a múlt csak szép lehet, még akkor is, ha tulajdonképpen felképeltem volna abban a pillanatban, mikor kis híján rám morgott, olyan igazi farkas módban.-Ha kedves lettem volna... ha úgy reagálsz, a jövőben se várd, hogy kedves leszek! Az, hogy tahó vagy, tahó választ érdemel, ezen nem tudsz változtatni.-nem tagadom, hogy én sem voltam vele kedves, de okom volt rá azt hiszem, sőt. -Hmm...-mélázok el, majd alig megmozdulva rá emelem tekintetem ismét.-Akkor egyébként én nem gondoltam, hogy...-kezdek bele, majd vállat vonva, magammal megbeszélve, hogy nyugodtan kimondhatom, amit gondolok-Tudod, előbb hittem volna azt, hogy lefekszem veled, reggel pedig kidoblak, mint ezt.-emelem fel kezem, a gyűrűvel.-De nem hagytam a kísértésnek, és azt azt követő napokat sem bántam. Sőt...-mélázok el, majd megrázva fejem kiszakadok a múltból és a jelenre, hogy mozgásképtelennek érzem magam, de harcolok, akkor is makacskodom.
Lesütött szemmel vágok grimaszt.
-Jól van apa!-öltök rá nyelvet, és mivel kezd melegem lenni a takaró alatt, még mielőtt bármit szólhatna, elindulok a fürdő felé.-Azt mondtad, hogy a vécéig mehetek el. A kikötésben a miért megyek addig, nem volt benne.-csoszogok a padlón eltökélten és lehajolok a földön heverő tiszta pólómért és magamra kapom, majd a csipkét is, a kötésre kiemelt figyelmet fordítva, és az egy hetes mocskos ruháimra nézek, amik egy lavórban sorakoznak. Felemelem, és eltökélt célom, hogy kimossam őket. Persze, a makacsságom határtalansága most is ott ül köztünk, és tudja jól, hogy lenyugodni vagy meghátrálni nem fogok.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 29, 2016 5:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Érdeklődve nézek rá kis ideig, mikor az őrültségről beszél, és a mindenféle színű foltjairól, de láthatólag ennyivel le is zárja a témát, én pedig csak némán biccentek, hogy rendben. Még ha nehéz is, de tudomásul veszem, hogy van, amit a jelek szerint mély titok fog övezni számomra. Még ha nem is örülök ennek, de úgy hiszem, egy titokba még nem halok bele sem én, sem a kapcsolatunk.
Aztán ahogy tesz egy megjegyzést a teljesítményemre, el is felejtem ezt az apró kis titok-szösszenetet, büszkén kihúzom magam még fektemben is, és megfeszítem a mellkasomat. Hiába, hogy csóró vagyok, és vérfarkas, de van, amiben Chriest Wolfswood utolérhetetlen. És zene a füleimnek, hogy ezt a jelek szerint más is elismeri.
- Hát ha akarnád, se tudnád tagadni - vágok olyan fintort, meg átszellemült arcot, amit ő szokott szex közben, aztán nevetek, amikor látom, milyen tekintetet kapok erre válaszul. - És mellesleg ha már az őszinteségnél tartunk - fogom meg az ujjait - hidd el, te sem voltál túl kedves akkor este. Nem is értettem, miért jöttem utánad. Na jó, reménykedtem kapok valamit... ha mást nem, egy kis szeretetet, vagy megértést, vagy nem is tudom, minek nevezzem - mélázok vissza a múltba, a nem épp zökkenőmentes megismerkedésünkhöz. Milyen különös volt, hogy alig fél órával azután, hogy először hozzám szólt, a legmélyebb éjszaka közepén is úgy éreztem, mintha kisütött volna a világban - vagy épp a lelkem mélyén - a nap.
Viszont amikor vázolja a további programot, már összefut a szemöldököm, és nagyon morcosan nézek rá.
- Na azt már nem! - jelentem ki olyan ellentmondást nem tűrően, hogy érezze, ezúttal tényleg nem viccelek, és nem nyitok vitát. - Itt maradsz az ágyban, maximum a vécéig mehetsz el, és nem tovább. Innen végigdrukkolhatod az ebédkészítést, vagy nézhetsz tévét, vagy bánom is én, de ha ki mered tenni innen a lábad, készülj rá, hogy nem leszek szívbajos összeveszni veled - ígérem meg neki halálosan komolyan.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 27, 2016 8:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Chriest & Leslie


A hisztérika helyett érthetetlen okokból előtörő nevetéssel adózok előtte, amitől látom, hogy teljesen hibbantnak néz, de nem veszem zokon. Ellenkező esetben én is így viselkednék valószínűleg.
-Ohhó, drágám, ne becsüld alá a határaim. Azt hiszem, hogy a bolondabbat már akkor kihúztam a listámról, mikor...-kezdek bele lelkesen, majd elharapva a szavakat, végighúzom ujjaim arcomon.-Szóval, mikor kék-zöld lettem.-zárom rövidre, de arcomról most ennek ellenére sem hervad le a mosoly, sőt.
Ajkam szélén ott ül a mosolyom maradványa, mikor felkönyökölve felém fordul, ujjaim végigsiklanak oldalán, majd vállán, és bár megmozdulnék, nem megy, igazából a mámorból csak most éled fel testem, és szembesít vele, hogy valóban elmentek nekem otthonról.
-Hát, másból is kijutott bőven. Hála neked.-nem tagadom, hogy neki köszönhetően mit éltem át, s ha tenném is, mindketten tudnánk, hogy hazudok, és ebben a témában jelenleg felesleges az ilyesmi.
Élvezem, ahogy elveszik tekintetemben, s én övében, ahogy kiszélesedik a mosolya, s ahogy bőröm cirógatják ujjai. Enyémek továbbra is oldalán nyugszanak, és próbálok nem vigyorogni annyit, mert kezd az arcom igazán fájni.
-Lássuk be, a bátor és dilis részt akkor kihúzhattam a listáról, mikor melléd ültem. Szerintem senki sem lett volna akkora marha, hogy elviseljen hosszabb ideig.-vallom be őszintén, de olyan kedves hangon, hogy magam is meglepem. Kezdek visszatérni régi énemhez, a csipkelődéshez.-Viszont te azt mondtad, hogy nekem ma ágynyugalom van. Ha már ez nem annyira jött össze, mert a reggeliért kimásztam, és lássuk be, még így is többet mozogtam pár percet, mint ami az ágynyugalmat kiteszi...-vonok vállat, s továbbra is íriszében elveszve folytatom-De mivel valakinek ebédet s kell csinálni, és úgy sem tudsz az ágyhoz kötözni, segíteni fogok.-harciaskodom eltökélt szándékaim felvázolva előtte is, aztán ki tudja, mennyire futja maradék erőmből.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 27, 2016 5:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Néhány percig néma csend van, míg kissé mindketten összeszedjük magunkat, aztán Les oldala felől valamiféle halk kuncogással kevert hangos nevetés hangzik fel, én pedig egy pillanatig megdöbbenek. Sokféleképp viselkedett már együttlét után, de így még nem, és egy másodperc erejéig megfordul a fejemben, hogy a fejét is jókora ütés érhette, nemcsak a testét.
Aztán persze megkapom a magyarázatot, amitől nem érzem magam sokkal jobban, sőt. A hideg végigfut a hátamon, és kimeredt szemekkel bámulok rá. Ennek a nőnek néha tényleg teljesen elmennek otthonról?
- Istenem... - sóhajtok aztán fel, és csak megrázom a fejem, mert a szavakat már tényleg nehezen találnám erre a.... minek is nevezzem? Hazardírozásra? Bátorságra? Őrültségre? Talán mindhárom megfelelő kifejezés.
- Esküszöm néha tényleg nem tudom elhinni, hogy lehetsz bolondabb még nálam is - fordulok aztán féloldalra, és felkönyökölök. Ha a takaró nem fedné, most alighanem aggodalommal szemlélném végig a testét, de talán jobb is, ha nem látom a sebeit. Még hevesebben támadna bennem a lelkifurdalás.
- Ettől féltem, hogy fájdalmat okozok. Tényleg nem akartam ezt, mert önszántamból soha, semmilyen körülmények közt nem bántanálak. Azért örülök, hogy a jelek szerint nem csak a fájdalomból jutott ki azért neked - mosolygom el magam, és fölé hajolok, hogy belenézzek a hihetetlenül kék szempárba.
- Soha életemben nem ismertem még másik nőt, aki ilyen bátor, dilis, és imádnivaló lett volna, mint te - simogatom a vállát, és egy csókot nyomok a homlokára. - De azt hiszem, épp ezzel vettél le a lábamról, és érted el, hogy beléd szeressek. Azt már előre látom, hogy egyikünknek sem lesz unalmas élete a másikunk mellett - vigyorgok már szélesen.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 26, 2016 4:26 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
+18

Chriest & Leslie


Magamhoz húzva élvezem forró testét, ahogy szívverése egyszerre dobog enyémmel, ahogy minden mozdulata lelassul, majd átadva magát a kéjnek, egész testével betakar. Zihálva kapaszkodom belé, szorítom magamhoz még pár percig, szívom be testének illatát, és nem törődök vele, hogy szinte minden porcikám sajog. Talán annyira vágytam már érintésére, mint még soha. És ez szinte sütött rólam, s testén, illetve vállán fogaim nyomát hagytam, de nem sajnáltam, hogy így tettem. Nem akartam visszafogni magam, s képes sem lettem volna rá abban a pillanatban.
Szívverésem fülemben dobol, pulzusom szinte hallhatóan az egekben van, és ahogy ránk húzza a takarót, egyik tenyerem homlokomra emelve, a kócos kontyomba túrok. Percekig halkan fekszem, még akkor is, mikor hozzám szól, majd egyszerűen elnevetem magam, mintha bolond lennék, de ekkor már csukott szemeim kinyitom és a plafont bámulva kapom el róla a tekintetét, alsó ajkamba harapva, hogy elfojtsam nevetésem.
-Hát, hiszed vagy sem, fogalmam sem volt róla, hogy ki fogom-e bírni.-vallom be őszintén, felé fordítva fejem, és kissé megfeszül elernyedt testem, ahogy a sajgó fájdalom gerincem vonalán elindul felfelé, de a nemtörődömségem továbbra is kitart és elhessegetem a gondolatot, hogy felszisszenjek az érzéstől.-Nem bántottál, sőt. Én akartam így...-nem kertelek, azt hiszem azon a részen már rég túl vagyunk, hogy ne beszélhessünk ilyesmiről egészen nyíltan.-Meggyógyítanálak, de jelenleg még magamat sem tudom.-simítok végig válla vonalán, így a kékes-lilás folton is, amit nem is olyan régen én okoztam neki. Magamhoz húzom ismét, és gyengéden megcsókolom, ujjaimmal tarkóján végigsimítva, majd ahogy elhúzódom tőle, ismét alsó ajkamba harapok, hogy leküzdjem a folytonos vigyorgásom, ami napok óta az első ilyen tőlem.
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 26, 2016 2:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Tudom, hogy fájdalmat okozok neki, ahogy azt is, hogy most nem számít, és nem érdekli, mert a fájdalmat elnyomja a kéj, és a gyönyör érzése. Körém fonja lábait, érzem derekamon a gézkötés súrlódását, magához húz és csókjával borít be, majd vállamat és nyakamat kényezteti, én pedig belekezdek a véghajrába, mert érzem, hogy ahogy nálam, hát már nála sem sokat várat magára az újabb gyönyör... még alig néhány mozdulat, és fejem hátravetve szinte felrobbanok teste mélyén, görcsös csípőmozdulatokkal moccanva még néhányat, de saját gyönyöröm közepette is tisztában vagyok vele, hogy ő ugyanúgy átlépte a felhőket, ahogy én is. Megfeszül körülöttem, tátott szájjal, de némán merül bele a mámorba, aztán mindkettőnk teste elernyed, és néhány pillanatig megpihenek rajta izzadtan, fáradtan, de boldogan.
Néhány másodperc múlva azonban - még szinte alig innen az eszmélés határán - kihúzódom belőle, és mellé gördülök, hogy több fájdalmat már ne okozzak. Alig tudok megszólalni, úgy kapkodom a levegőt, félig vak vagyok a szemembe csorgó önnön verejtékemtől, de már bűnbánóan és kissé félve pislogok rá.
- Ne haragudj... - dünnyögöm. - Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. Nem akartam... sose bántanálak akarattal - nyomok még egy-egy csókot melleire, majd kissé feljebb húzom magunkon a takarót, és cirógatni kezdem a hasát, míg fel nem nyitja szemeit, és meg nem látom ködös tekintetét.
- Hihetetlen nő vagy, Leslie Elisabeth Shay - csóválom a fejem elismerő jókedvvel.
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Stone Sour - Gimme Shelter
Beth Hart - I'd Rather Go Blind
Shinedown - How Did You Love
Linkin Park - Final Masquerade

Tartózkodási hely :
N.O.



Leslie Elizabeth Shay ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 26, 2016 9:20 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
+18

Chriest & Leslie


A múló percek egyre magasabbra és magasabbra csapták vágyaim, míg végül át nem adtam nekik magam. A percek óráknak tűntek, s mikor mozgását ismét megéreztem magamban, hátamra gördültem, magammal húzva őt.
Nem érdekeltek a sebeim, vagy a kék-zöld foltok, melyeket hozzám simuló teste enyhén meg-meg nyomott, még az sem érdekelt, hogy egész gerincem fájdalmasan ropogott, míg hátam a puha matracba fúródott. Nem szisszentem fel, nem mutattam fájdalmam jelét, mert valahogy szükségem volt ezekre a fájdalmakra, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Hogy elfelejtsem, mennyi sebet vágtunk már a másikon, mennyi mindennek nem úgy kellett volna alakulnia, ahogy alakult... Csak az érdekelt, hogy felejtsek, vele és mellette. Szorosan fonom dereka köré lábaim, és hevesen csókolom, hol összeforrasztva ajkaink, hol nyakának, vállának bőrét ostorozom, míg ujjaimmal is hátán játszok, szorosan tartom magamon. A végtelen percek között minden gondolatom eltűnik, csak ő marad és én, a szoba összeszűkül, ahogy a vágyaink egyre jobban közelednek beteljesülésük felé, s ahogy megérzem őt felrobbanni bennem, úgy követem én is, és hang nélkül, ahogy tüdőmben akad a levegő, lehunyt szemekkel adom át magam ismét a mámornak. Heves szívveréssel percekig hagyom, hogy elnehezedett teste beborítsa enyémet, nem eresztem, csak elveszek az átölelő forróságban és biztonságérzetben, ami ismét hatalmába kerít mellette.

Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
https://www.youtube.com/watch?v=ptH60ktLqBM
Lead me home
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 25, 2016 10:43 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Amilyen intenzitással a vállamba harap bármibe lefogadom, hogy holnapra az én testemen is pompázik majd néhány színes folt, de oda se neki. Legfeljebb még ilyen tekintetben is jobban illünk majd egymáshoz. Így hát a kezdeti fájdalmas felszisszenés után csak egy vigyor lopakodik a képemre, és csendes elégedettséggel nézem a mámortól kisimult arcát, és várom meg, amíg kissé visszatér a felhők közül a földre.
Ahogy újra mozogni kezdek benne, úgy fordul, hogy immár a háta éri az ágyat, és önkéntelenül is fordulok vele. Nincs sok választásom, mert ő maga is húz engem, az egyetlen, amit tehetek az, hogy két könyökömmel megtámasztom magam feje mellett, bár gyanítom, hogy ez vajmi kevés igyekezet, és így is nyomom a fájós részeit, amikből pedig igencsak van bőven... ugyanakkor magamban, a lelkem mélyén képtelen vagyok nem elismeréssel adózni neki. Tegnap még szinte halálán volt, ma meg úgy húz magára, mintha ettől függene az élete. Életemben nem láttam még ilyen nőt, és ezt teljes mértékben bóknak szánnám, ha hangosan mondanám ki a gondolataimat.
Ahogy azonban telnek a percek, és a kis szoba megtelik verejtékünk szagával, és halk nyöszörgésekkel, amiket az egyre közelebb kerülő kéj csal az ajkunkra, minden gondolatomat elvesztem, és már semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy remélem bírja még addig, amíg én, mert ami azt illeti, én már a közelében járok a beteljesülésnek.
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 5:11 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next
Vissza az elejére Go down
 

Leslie lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 21 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 21  Next

 Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-