Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 
Lucy & Pascal┃It's party time!

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
it's a cruel, cruel world

Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Júl. 21, 2016 7:49 pm
Lucy& Pascal
The random things always happen for a reason. Am i wrong?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Pascal első ránézésre, sőt néhány mondatos beszélgetés után is  olyannak tűnt, aki nem szeret fejjel menni a falnak, hanem előtte szét is  néz és beveszi a kanyart, ha szükséges. Szóval, megfontoltnak, röviden és velősen. Pedig még nem is ittam olyan sokat, hogy gondok lehessenek a fogalmazó képességemmel..
Talán okkal botlottam pont Pascal-ba. Mintha a sors azt próbálná így az érzésemre adni, hogy jobb néha megfontoltnak lenni, ahelyett hogy mindig a pillanatnak élnék és az aktuális hangulatom szerint reagálnék az eseményekre.
- Ez igaz. És ezt pont úgy mondtad, mint akinek már nagyon tele van a hócipője a stricikkel. Hát igen, az fáj a legjobban, mikor az embernek pont a szeretteiben kell csalódnia..  - Sóhajtok fel, bár ezt a sóhajt a zene miatt aligha hallhatta ő.
- Rendben. Úgy lesz. - Bólintok mosolyogva, majd hálából egy amolyan hirtelen ötlettől vezérelve egy gyors puszit is lehelek az arcára.  Hogy ez honnan jött, azt ha agyonvernének sem tudnám megmondani, de mindegyis, megtörtént és kész. Csak nem fog elüldözni magától ezek után..
Aztán a sorba állás. Nos, én világéletemben a türelmetlen emberkék táborát erősítettem, így hát ezuttal sem hazudtolhattam meg önmagamat a viselkedésemmel. Sőt, természetes reakció volt a részemről, hogy előre gyúródjak Pascal-t is húzva magam után.
Aztán miután mindketten feladtuk a rendelésünket, majd kézhez is kaptuk az italainkat, óvatosan kiválltunk a sorból.
- Nem valami gyakran szoktál előretolakodni, ugye? - Kérdezek rá mosolyogva, hisz az arcára volt írva, hogy mennyire kellemetlenül érezte magát az egész miatt.

//Bocsi,hogy csak most írtam Sad
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Chatkép :

Kedvenc dal :
ϡ Wicked ones
Tartózkodási hely :
ϡ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
ϡ Egyetemista
Humor :
ϡ Állítólag cinikus



Pascal Johnson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 27, 2016 7:08 pm

Lucy & Pascal
A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Mondhatjuk azt, hogy hiba lett volna ma otthon ülni? Mert ha nem jövök el, akkor biztos nem találkozom Lucy-val sem, ami valljuk be elég kár lett volna. Nemde? Most így... semmi igazából nem tudom mit mondhatnék. Kedvesnek kedvesnek látszik, mint mindenki első látásra, de csak a sokadik ’látás’ után derül ki, hogy az első megfigyelésünk mekkora nagyot tévedett. Különben csak néhány idő eltelte után hozok végleges választ, de maradjunk annyiban még nem adott semmi okot arra, hogy valami rosszat feltételezzek róla. Nincs rá okom. Remélem nem is lesz. Tényleg. Persze, hogy néztem őt. Nem tehetek róla. Ami szép az szép és nem tetethetem magam vaknak. Bár ezzel szerintem nem csak én lennék egyedül, mert valljuk be, mindenki megnéz mindenkit. Az már teljesen mindegy, hogy miféle célból, van aki alaposan végig akarja mérni mi van a másikon, mennyire néz csinos vagy rondán ki abban amit hord. Hogy én miért néztem Lucy-t? Kitűnő kérdés! A választ inkább megtartanám magamnak. Pontosan azért amiért akár mindenki más megnézné őt. A kisugárzása miatt, mert megakarja fejteni miféle titkokat rejthet, az arca miatt, hátha sikerül jobban megjegyezni azokat a kifejezéseket amikkel mimikáit formálja majd megosztja azokat a világnak. Vagy jelen esetben nekem. Elmosolyodtam. Igazából nem azért, mert nem volt nekem sem jobb dolgom, ahogy neki és a barátnőjének ezért belógtak a bulira. Hanem a puszta gondolattól, hogy ezidáig képes voltam minden lányt alábecsülni egyet kivéve, most már kettő van. Hátborzasztóan rémséges érzés. Tényleg. Kirázott a hideg. Na jó annyira nem, csak egy kicsit.
- Részben, addig a pontig biztosan amíg nem buktatnak le. Nincs rosszabb érzés annál, amikor kiderül, hogy stricik vesznek körül nem barátok. – elhúzom egy picit a számat, mert amúgy ez az igazság. Mármint az, hogy nem kedvelem az árulókat, a besúgókat, azokat akik nem a szemedbe nézve mondják meg neked az igazat, hanem hátba támadnak. Ennyi.
- Rendben, de ha mégis beléd kötne valaki, nyugodtan hivatkozhatsz rám. – persze nem hiszem, hogy megeshetne ilyesmi, mégis jobb félni, mint megijedni. Nemde?
- Van aki felejteni akar, vagy egy kicsit kivetkőzni önmagából és olyasvalakivé válni aki sosem szeretett volna lenni józanon. Bár, hogy vele mi a helyzet, fogalmam sincs. – részben az anyámra gondoltam, aki az italba bújt anno és abban lelte a megnyugvását. Most már úgy hiszem nem, tiszta, vagy legalábbis annak tűnik.
A pulthoz indultunk. Túl nagy sor. Nem igazán tetszik. Sokáig várakozni meg nem szeretek, de férfi létemre csak nem vágtathatok végig a tömegen, mert hogy nézne ki? A fejemhez vágnák, hogy az anyám nem nevelt eléggé meg, látszik az apai erős kéz hiánya, meg hasonlók, amiket most egyáltalán nem lett volna kedvem végighallgatni. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy ilyesmiket tűrjek el olyanoktól, akik nem is ismernek teljesen vagy egyáltalán. Lucy azonban megtette helyettem. Neki volt elég bátorsága hozzá, nekem nem. Tiszta szégyen vagy nem.
- Jöhet ugyanaz csak jég nélkül, köszi. – nem mertem elmosolyodni, pedig olyan szívesen tettem volna. Vagy inkább röhögni, mert nem hiszem el, hogy ilyen nyugodtan kezelem az ilyesmit. Hogy egyáltalán nem zavarnak a szúrós szemek. Pedig ha egyesek ölni tudnának a nézésükkel, most biztos halott lennék.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
it's a cruel, cruel world

Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 19, 2016 4:34 pm
Lucy& Pascal
The random things always happen for a reason. Am i wrong?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elmosolyodtam a megjegyzésére. Be kell valljam, egész szimpatikus a számomra ez a fiú, azt hiszem, nem fogom megzabálni. Nem mintha szándékomban állt volna bárkit is megkóstolni, de a Pascalhoz hasonlókkal inkább mást tudnék elképzelni. Hogy mit, az rajta is múlik, mindenesetre tudni illik rólam, hogy én semmi jónak elrontója nem szoktam lenni. Különbenis, egyedül lógtam be erre a partira, nem egy barátnőm oldalán, mint azt mondtam, nem tartozom senkinek sem magyarázattal.. legalábbis addig nem, míg senki más nem tudja hol vagyok.
Mondjuk, egy célom azonban van, mármint a mostani mókázáson kívül, ami semmiképpen sem hagy nyugodni. Meg kell tudnom, miből fakad az a furcsa érzésem, hogy kerüljem Seattle-t. Esetleg járhattam már korábban itt, s szereztem egy ellenséget, aki ilyen módon tiltott ki a városból? Nem hiszem. Nem rémlik semmi hasonló. Netán pont ez a probléma?
Bár, ezen a dolgon Pascal nem hiszem, hogy bármit is tudna segíteni. Ő nem egy vámpír, ahogyan mágus sem. Azt kiszúrnám, már van gyakorlatom a felismerésükben. De, hogy micsoda.. arra még nem jöttem rá. Nem teljesen ember, az biztos.
Aztán, a nevetése láttán furcsállóan vonom össze a szemöldökeimet. Ő most kinevetett engem? Remélem nem, mert rosszul járhat, ha mégis.
- Igazából nem volt jobb dolgunk - vonok vállat, lazán, még mindig nem látva át, miért is lenne ez az egész vicces. - És persze, ha tilosban jársz, minden sokkal izgalmasabbnak tűnik. Te nem így gondolod? - Játszom továbbra is a szerepemet, egy huncut vigyorral az arcomon. Aztán eszembe jut, hogy lehet ő még nem járt soha tilosban. Elsőre inkább a jófiú kategóriába sorolnám.
Édes tőle, ahogy azt hiszi félek a lelepleződéstől. Sőt, épp ellenkezőleg, igazság szerint kíváncsi lennék arra, hogy miként járnának el, ha rájönnének, hogy igazából semmi közöm az egyetemhez. Viszont erre nem kerülhet sor, ugyanis nincsen a homlokomra írva, hogy kivülálló lennék. Másrészt, Pascal-on kívül senkinek sem említettem semmit erről az egészről, őt meg kétlem, hogy lebuktatna, ha meg mégis, akkor meg kell majd igéznem pár halandót. Sima ügy. Nulla kockázat. Tehát, nincs mitől félnem.
- Nem félek, de köszi, hogy felajánlod - mosolygok rá bájosan, majd elnevetem magam, miközben követve a pillantását rájövök, hogy mire is gondolt. Oké, akkor még akkora kockázat sincs a lebukásomra, mint ahogy eddig gondoltam. - Nem értem, egyesek mit élveznek abban, hogy leisszák magukat az asztal alá. Oké, buli van, meg minden, de ha túlzásba viszed, még emlékeid sem maradnak az éjszakáról - Teszem hozzá, nem ítélkezve, mindössze csodálkozva a mai szánalmas generációk szokásain. Lehet, jobb is, hogy nem mostanában születtem.
Aztán, ha már a bárpultnál kötöttünk ki, rendeljünk is valamit alapon beálltam az éppen várakozók sorába, Pascalt is húzva magam után a kezénél fogva, remélvén, hogy nem bánja. De körülbelül két perc után meguntam az egy helyben ácsorgást és a többiek elé pofátlankodtam magam. Rosszallóan néztek, de nem igazán foglalkoztam velük.
- Egy whiskyt jéggel, és ő pedig.. - adtam fel a rendelésemet a bárosnak, majd Pascal fele fordulok, hogy ő is elmondhassa, amit kérni szeretne.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Chatkép :

Kedvenc dal :
ϡ Wicked ones
Tartózkodási hely :
ϡ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
ϡ Egyetemista
Humor :
ϡ Állítólag cinikus



Pascal Johnson ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 18, 2016 11:08 am

Lucy & Pascal
A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem kedvelem ezt a nagy tömeget. Egyrészt azért, mert útban vannak és megakadályoznak a célom elérésében. Másrészt ilyen a természetem, akkor vagyok boldog ha kevesebben vesznek körül, de legalább barátok, ismerős arcok. Jóval ismerősebb arcok. Az elsősökből alig ismerek valakit, a végzősök meg... Hát hozzájuk szoktam. Most mit mondjak? Más lesz nélkülük az élet? Az biztos! Több felelősség zúdul ezáltal a nyakamba? Idővel igen. De nem is ez az egész a baj, hanem úgy összességében minden. A mai generációnak semmi sem tetszik, könnyen hibát kap ebben meg abban is. Ilyen egyszerű. Hogy én más lennék? Nem hiszem. Az édesanyámnak szerintem eléggé meggyűlt velem a baja, már ha azt vesszük figyelembe mennyire a nyakán voltam, hogy szokjon le az italról, mert az nem vezet semmi jóhoz. Választhattam volna apát is, de legbelül mintha tudtam volna, hogy annak nem lett volna jó vége. Szót értek vele, nem ez a gond, csak... Az anyai szeretet nem múlja túl semmi sem. Mert bár veszekedhetek vele, elhordhat akárminek, de úgyis tudom, hogy szeret és valójában annyira nem gondolja komolyan. Állítólag a javamat akarja. Mindenki ezt mondja. Aztán egy váratlan pillanatban valami teljesen más történik. Ki bízik meg egy másik félben ebben a bizonytalan világban? Jó, ez csak költői kérdés, mert biztos akadnak hozzám hasonló fura fazonok.
- Remélem nekem sem kell találkoznom vele a végzésig. – nem mintha azzal lenne baj, hogy növelem az ellenségeim számát, de régen megtanultam már ha nem muszáj nincs értelme eltöretni a csontjaimat vagy másét. Így vagy úgy de az anyám kicsinálna, elmondaná, hogy szégyent hoztam a családra – nem mintha eddig nem lenne elég baj a hírnévvel – elküld otthonról, meg mit tudom én. Őszintén szólva fogalmam sincs mire lehet képes egy nagyon, de nagyon dühös anya. Csak azt tudom milyen ha ittas állapotban van és az mindennél rosszabb. Ha lehet akkor igyekezni fogok ezután is megkímélni őt az ilyesmiktől. Nem akarom, hogy szégyenkezzen. Nincs rosszabb annál amikor az ő képén van bőr, az enyémen meg nincs. Kevés a szégyenérzetem. Olykor teszek más véleményére, mert nem másnak akarok megfelelni hanem magamnak. Csak ugye... Itt van ez a csak. Minden probléma okozója.
Amint a lány bemutatkozik és elmondja, hogy őt Lucy-nak hívják, meg az egyik barátnőjével úgy döntöttek beszöknek ide, egyszerűen nem tudom megállni: nevetni kezdek. Nem azért, mert nem hiszem el azt amit mond, hanem a bátorsága miatt. Minő meglepetés! Az ember fia azt gondolná, hogy a bátor lányok régen kihaltak, aztán meg kiderül mégsem.
- Érdekes. Mármint nem rajtad nevetek. Pusztán viccesnek találtam, hogy vannak még kíváncsi lányok ezen a földön, akik bemerészkednek egy csomó ismeretlen közé. – elhiszem én, hogy a klubokban, diszkókban ez nap, mint nap megesik, mert na az természetes jelenség, ha valaki elmegy bulizni... De ez... Na jó, szinte ugyanott van, de azért lényeges, hogy nem tizenévesekről van itt szó, ezen a bulin, hanem kevésbé komoly egyetemistákról ebben a pillanatban.
- Még csak másodikos, igen. De nem kell félned, majd ha valaki kérdezné nyugodtan megmondhatod, hogy Pascal hívott. Nem biztos, hogy érteni fogják... Legalábbis őt elnézve, biztosan nem. – az egyik szervező felé fordítom a fejem, aki teljesen elveszett. No nem az iratok között, az asztalfoglalásokat és ki tudja mit vizsgálva, hanem a pohárkában. Túlságosan is az aljára nézett. Ami vicces. Szegényre biztosan rátukmálták, hogy szórakozzon már egy kicsit, mert már itt volna az ideje.


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
it's a cruel, cruel world

Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 27, 2015 8:01 pm
Lucy& Pascal
The random things always happen for a reason. Am i wrong?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Alig tudtunk eljutni a bárpultig. Komolyan, képtelen vagyok megérteni a mai generációkat. Egy kicsit sem érdekli őket, hogy kit mikor, illetve hol taposnak le, csak és kizárólag saját magukkal törődnek. No, meg azzal, hogy a kiszemelt srácot  vagy csajt levehessék a lábáról. Régebb minden olyan más volt.. mintha a világ azóta a feje tetejére állt volna. Mondjuk, néhány dolgot egyáltalán nem bánok. Például a mai divatot. És a zenét sem.. a techno részeket leszámítva. Arra csak azok tudnak mozogni, akik előtte jól beszívtak.
Elmosolyodtam, látva, hogy kapható a poénomra. Örültem, hogy nem vette teljesen komolyan az újjletörős megjegyzésemet, mert nem akartam elijeszteni, vagy hasonló.
- Én sem ismerem, de egyáltalán kit érdekel a neve? Valószínüleg többet úgysem fogom látni- legyintettem nevetve, mikor felemlegette annak a tetünek a valódi nevét.
Aztán bemutatkozott, majd megjegyezte, hogy nem látott korábban a kampuszon. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hazudjak és elsősnek adjam ki magamat, de aztán elvetettem a gondolatot. Fölösleges lenne, valószínüleg akkor sem fog elítélni, ha azt mondom, csak úgy belógtam a buliba, sőt..
- Én Lucy vagyok - mutatkozom be én is neki. - Illetve, egyik sem. - Teszem hozzá kisebb hatásszünet után.  - Valószínüleg azért nem láttál korábban a környéken, mert hosszú idő óta most jövök először a városba. Egy barátnőmmel úgy döntöttünk, belógunk ide.. - vallom be ártatlanul a "bűnömet". Remélem ő nem a stréber kategóriába tartozik, aki az ilyesmi hallatán elborzad és csalódik bennem, mert ha igen, lehet, hogy a vacsorámként fogja végezni.. khm, na jó, nem megyek át hasfelmetszőbe.
- És veled mi a helyzet? Másodikos vagy? - érdeklődök kíváncsian.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Chatkép :

Kedvenc dal :
ϡ Wicked ones
Tartózkodási hely :
ϡ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
ϡ Egyetemista
Humor :
ϡ Állítólag cinikus



Pascal Johnson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 02, 2015 8:31 pm

Lucy & Pascal
A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerintem egy-két pohár után nem lehet valaki iszákos. Persze ki kell mindent próbálni, mert miért ne, de ami nem hoz lázba azt rögvest el is vetem ha arra kerülne sor, hogy például ezt a fajta féktelen iszogatást elkezdjem. Tudom, hogy sok értelme nincs és hosszútávon nem a legjobb megoldás. Láttam a hatását, éltem és benne is fogok élni ha nem csak egy személyt kell támogatni a családban, hanem emellett még engem. De ismerem önmagam, néha túlságosan is jól, azonban képes vagyok meglepetéseket okozni magamnak. Amikkel semmi gond sincs, kivéve ha súrolja az elhihetőség határait. Senki elé nem állhattam úgy, hogy képzeld csak el ez valami hihetetlen, de nyércé váltam a minap és nem tudok rájönni miként csináltam. Az első személy akinek ezt fogom mondani az biztos egy elmegyógyintézetbe szeretne küldeni és jó távol szeretne tudni a közeléből. Szóval érthető, hogy ebben az elkeseredésemben magam vagyok. Nem is vágyom vigasztalásra, sokkal inkább válaszokra, hogy mégis mi ez az egész s, miként befolyásolható, ki lehet egyáltalán kapcsolni és ami a legfontosabb, van rajtam kívül a családban bárki aki ilyesmire képes, mint én. Talán ha ezekről a nagyon fontos információkról tudnék, akkor most sokkal okosabb volnék és nem elterelésnek használnám a buli lehetőségét. Csak az a bökkenő, hogy már semmi sem vidít fel. Nem tudok úgy előre nézni, hogy ne az jutna az eszembe amit átéltem. Biztos észre vették már ezt az állítólagos barátaim is és ezért kezdtek el cukkolni egy idegen lány kíváncsi figyelmével. Azokról akiket látásból ismerek biztos nem feltételeznék semmit sem, mert ha akartak volna eddig észre vettek volna és minden bizonnyal én is őket, szóval teljes mértékben felesleges őket szóba hozni, mert előbb... Jó, hagyjuk a témát. Úgyis itt vagyok mellette, már késő bánat azon sopánkodni, hogy máshogyan terveztem a bemutatkozást, nem pedig így. De tudom, akkor nem lettem volna igazán önmagam. Tény, hogy a piától senki sem lesz ura a saját szavainak és felettébb közlékeny, nekem az iménti példa alapján egyelőre csak megeredt a nyelvem, dőlnek belőlem a szavak és miután végeztem, úgy tűnik nem csak én vagyok az egyetlen aki beszélni, azt tud. Gondolom felesleges megjegyeznem, hogy mennyire lelkesítő volt azt hallani, hogy a kevésbé szimpatikus ismeretlen ismerősöm számára nem fog majd gondot okozni, ha elbeszélgetek a látszólagos kiszemeltjével vagy akármijével. Megmosolyogtat, de nem nevetem ki amiért azt is hozzá tette, hogy egyenként törné le az ujjait. Biztos megérdemelné. Sőt azon nevettem volna, ha tényleg megtörténik. De az már kész szemétség volna a részemről és inkább filmbe illő, mint ide. A pulthoz érve megnyugodva nyugtáztam, hogy nehézkesen ugyan, bár elértünk ide.
[color:7d2f= #354869]– Igen, amúgy szerintem is lehet az az illető beceneve. Bár azt nem tudnám neked megmondani mi a neve, mert személyesen hála az égnek nem ismerem. Én azonban Pascal vagyok, téged hogy hívnak? Még nem láttalak az egyetemen. Ugye nem elsős vagy? Vagy rejtőzködő másodikos volnál? – az évfolyam társaimat kizártam, mert meg voltam győződve arról, hogy őket ha látásból is de ismerem annyira, tudjam róluk ők bizony velem egyidősek vagy csak annyik szeretnének lenni, ha az idősebbekre gondolok akik most élik egyetemi éveiket.



[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
it's a cruel, cruel world

Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 16, 2015 8:45 pm
Lucy& Pascal
The random things always happen for a reason. Am i wrong?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Seattle-el kapcsolatban mindig is volt egy fura érzésem.  Soha nem jöttem ide, nem motiváltak a turisztikai látványosságai, semmi nem irányított ide. Ez azért is fura, mert engem minden látványosság kíváncsivá tesz, nincs olyan város vagy helyiség a bolygónkon, ahol ne fordultam volna meg hosszas életem során ezt a városkát leszámítva. Nem hagy nyugodni az az idióta érzés.. mintha jártam volna errefelé korábban, évtizedekkel ezelőtt, csak épp emlékeim nincsenek az adott időről.. Semmi.  Mint, amikor megígézek egy halandót, hogy felejtsen el mindent, ami vele történt. Engem azonban nem lehet megígézni, maximum az Eredetieknek lenne rá hatalma, nekik viszont semmi okuk rá. Azt se tudják, hogy létezem.. Ezidáig kizártam a gondolataimból eme gondolatokat és éltem tovább az életemet. Egészen mostanáig. Most, hogy átléptem a város határát, képtelen vagyok tovább vakságban élni. Lehet, hogy kacsa az egész és kezdek megőrülni, de az is lehet, hogy történt valami.. itt velem. Valami azt súgja odabent, hogy kövessem a megérzéseimet, mert nincs mit veszítenem. Scott biztonságban van Mystic Fallsban, nem árthatnak neki, ahogyan Will is tud vigyázni magára. Jelenleg nincs fontosabb az életemben a családomnál. Ha történne velük valami, azt nem élném túl.. alig szereztem tudomást róluk, nem akarom elveszíteni őket.
Elsősorban a kikapcsolódás hozott Seattle-be. Másfelől viszont, az a bizonyos megérzésem sem hagyott nyugodni. Úgyhogy, jó ötletnek tűnt elvegyülni egy egyetemi buliban, kirúgni a hánból, összehaverkodni a helyiekkel, plusz reménykedni, hogy némely ismeretség a továbbiakban is a hasznomra válik majd.
Aztán, néhány röpke percen belül az az ismeretlen srác sikeresen kirángatott a fantáziavilágomból, azzal hogy kis híján a földön kötöttem ki az egyensúlyvesztése miatt. A véletlen műve lett volna, vagy annál több? Áh, a csudába is, megtörtént és kész. Mit kell túlbonyolítanom mindent?
Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor válaszul hirtelen a nyakamba zúdított egy egész monológot. Nagyon siethet, vagy épp ellenkezőleg elege lehet a tömegből.
- Igen, azt észrevettem. Mehetek, ebből a disznócsordából már kezd elegem lenni. Ha a korábbi seggfejre gondolsz, akivel az imént táncoltam, nem, nem jön vissza, lekoptattam. Gondolom tapimesternek hívják, mert képtelen volt féken tartani az újjait.. kicsin múlott, hogy nem törtem le egyenként az újjait.. - válaszoltam neki egy a monológjához hasonló mondathalmazzal. Bár, az utolsó mondatot igazán lehagyhattam volna a végéről, még azt hiheti, hogy valamiféle szörnyeteg vagyok és akkor beletrafálna az igazságba. A ma este a szórakozásé. A pia mámorító hatása kezd szétterjedni a belsőmben és ezt muszáj kihasználnom! A problémákkal majd ráérek holnap foglalkozni. Miközben az újonnan megismert fiúval a pult fele tartottam, akaratlanul is azon kezdtem el morfondírozni, hogy vajon ő tud-e a valamit a természetfeletti lényekről.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Chatkép :

Kedvenc dal :
ϡ Wicked ones
Tartózkodási hely :
ϡ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
ϡ Egyetemista
Humor :
ϡ Állítólag cinikus



Pascal Johnson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 03, 2015 12:02 am

Lucy & Pascal
A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudom, hogy az első benyomás számít, nem is kicsit. Amit azonban a fejemben elképzeltem, már nem fog megtörténni. Talán nem baj, mert így nem leszek az a gepárd aki ráugrik az űzött vadra, a mókus aki diadalmasan becserkészi a környék legnagyobb dióját vagy a sas aki szélsebesen lecsap a gondtalan életet élő kis mezei pocokra. Hogy honnan ez a sok állatos gondolat a fejemben? Ha iszom elvész az értelem, ami ritka, mert nem vagyok egy alkoholista aki rabja az ínycsiklandozó nedűnek s, talán ez a baj. A rendszeresség 'megerősítene' és sokkal kitartóbbnak bizonyulnék, de nem megy. Tudom milyen rossz hatása van, ha meg ez a torta nem volna elég, akkor habnak a tetején ott van az a kellemetlen fejfájós olykor hányós állapot. Utóbbit meg utálom. Szerintem más is, de én mindenkinél jobban. Ha van olyan pillanat, amikor nők és férfiak egyaránt sebezhetőek s, gyengék akkor az nem a hálószobai aktivitás során van, hanem... Oh mégis miről beszélek? Hogy gondolhatok most pont arra a szörnyűséges állapotra buli közben? Megrázhatnám a fejem, hátha segítene valamit, de akkor biztosan azt hinné, hogy azért teszem, mert nem vagyok jól. Mert nem csak én voltam kíváncsi a testi épségére, hanem ő is az enyémre. Azért persze külön hálálkodni kezdtem az égnek, hogy nem kezdett el jelenetet rendezni, jobban is vigyázhattam volna, meg tegyek szemüveget ha nem látok, mossam ki a csipát a szememből, meg mit tudom én miféle beszólások léteznek a 'na most jól megmondjuk a másiknak a tutit univerzumban'. Ebből gondolom látszik, hogy a személyek fejében lévő kép, a gonosz, nagy, izompacsirta, másokat bántó olykor lelki és testi terrorban tartó alak, nem én vagyok. Az ilyen személyek élete magányos és nagyon szerencsétlenek lehetnek ha mindenki fél tőlük s, nincs egy igaz barátjuk sem. Persze a félelem jó, amíg félsz biztos lehetsz abban, hogy van mi kordában tartson, ami megfékez akkor ha nagyon elszállnál önmagadtól. Tehát ha minden úgy történt volna, ahogy előre eltervezem, garantáltan elaltatom a közvetlen előttem álló lányt. Ezt meg ugyebár csak nem akarhatom? Az a rossz akaró és vak ember nem én lennék, szóval megelőzve azt, hogy akár untatni kezdjem őt, meg igazából feleslegesen is jártassam a szám, helyesnek látom ha mindkettőnk életét megkímélem. Mosolyt csalt az arcomra, úgy értem a viselkedésével és tényleg nagyon hálás voltam azért, mert nem kaptam egy jó nagy agymosást a történtek miatt. Valójában véletlen volt nem? Ennyire ügyetlen azért nem vagyok.
– Még lélegzem. Bár ha rajtuk múlna az utolsó szuszt is kitaposnák az emberből ha éppen útban van és táncolni akarnak. Nagyon nagy térség kell nekik, minden kis centiméter számít. Szóval azt hiszem jobb lesz ha a pulthoz megyek. Van kedved jönni? Vagy az egyik barátoddal vagy itt, aki rögvest visszajön a mosdóból hozzád? – erről beszéltem, csoda, hogy be tudtam fogni a számat és nem bombáztam agyon a kérdéseimmel. Teljesen józanon rendszerint egymás után tenném fel a kérdéseim, de most mindet egyszerre ami eszembe jutott és még érdekelt is. Persze közöm ehhez annyi volt, mint a bolhának az esős időhöz. Tehát sok nem, az biztos.



[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
it's a cruel, cruel world

Tartózkodási hely :
wherever i wanna be ❥
Hobbi & foglalkozás :
practising magic and trying to be good at this witchy thing ❥
Humor :
im a hilarious person ❥



Lucy A. Montgomery ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 01, 2015 10:55 pm
Lucy& Pascal
The random things always happen for a reason. Am i wrong?

[You must be registered and logged in to see this image.]
Seattle. A város, melyet ezidáig valamiért kerültem. Hogy miért, arra pontosan ha akarnám, se tudnám megadni a választ. Talán, mert semmi cél nem irányított arrafelé. Most sem igazán volt okom ide látogatni, azon kívül, hogy imádom egyetemistának kiadni magamat és belógni különböző rendezvényekre. A kinézetem adott, a bejutás sem nehéz, hiszen elég megígéznem a megfelelő személyt, aki adott esetben be tud invitálni a buli helyszínére.
Néha jó dolog kilépni a komfortzónából, cél nélkül a nyakadba venni a világot és csak suhanni addig, amíg valami, például egy kellemes illat vagy egy szép látvány megállásra nem késztet. Most én is így tettem. Az a legjobb dolog a vámpírlétben, hogy nem kell órákig utaznod egy kényelmetlen, zsúfolt buszon ahhoz, hogy eljuss az egyik városból a másikba. Oda mész ahová akarsz és akkor amikor szeretnéd.. kívéve, ha van egy fiad, akiről nem olyan rég szereztél tudomást és emiatt úgy érzed, muszáj bepótolnod vele a kimaradt éveket. Mintha az lehetséges volna.. hiszen Scott már felnőtt, ha úgy vesszük kinézetileg velem egyidős, tud vigyázni magára.
Jelen pillanatban nem érdekelt senki és semmi, úgy döntöttem a családi drámákat egy időre magam mögött hagyom és csakis a buli fog számítani.
Mint ahogy elterveztem, elérvén a buli zajos helyszínére, behivattam magam egy szerencsétlen flótással, majd igyekeztem elvegyülni a tömegben. Nem volt nehéz dolgom, mivel szó szerint, annyian voltak odabent, mint az oroszok. Ilyenkor eltöprengek azon, hogy vajon miként tud elférni ennyi ember, egy ekkora helyen? Mint a heringek.. ah, mindegy. A pulthoz érve, miközben rendeltem egy erőset, már össze is "barátkoztam" egy kótyagos végzőssel, aki annyira elvolt magával az eddig elért eredményei miatt, hogy alig tudtam megállni, hogy ne húzzak be neki egy nagyot.. de kibírtam! Inkább az italomra fókuszáltam, aminek az lett az eredménye, hogy az elsőt hamarosan követte a következő, majd a következő és a következő is..
Hamarosan azon kaptam magam, hogy két izompacsirta között ringatózom a zene ritmusára és egy tőlem távolabb eső fiút figyelek. Ahhoz képest, hogy azt hittem, itt kisebb lesz a természetfeletti arány, csalódnom kellett. Itt is elég vegyes a felhozatal. Mikor a részeges ürgék túlságosan elkezdtek taperolni, jobbnak láttam lekoptatni őket, még mielőtt vér folyt volna - és nem az enyém. És ha mindez még önmagávan nem volna elég, hamarosan még nekem is jött egy fiú, a hirtelen mozdulatával ki is lökve engem a koordinátáimból. De a kezdeti dühöm rögtön el is párolgott, mikor a tekintetünk találkozott. Ötször jobban nézett ki, mint az eddigi összes ficsúr együttvéve, akikhez a mai este során szerencsém volt.
- El van nézve - mondom, közben legyintve egyet, jelezvén, hogy nem neheztelek rá amiatt, hogy kis híján fellökött. Tényleg nem sértődtem meg, valamiért nem is akartam megenni őt vacsira, pedig a korábbi végzőst bármikor szívesen felfaltam volna.  Vele egész mást szórakoztást tudnék elképzelni.. na jó, visszafogom magam. - Megvagyok. Hát te? - Bólintok, egy kérdéssel folytatva, hiszen előbb őt kapta el az embertömeg.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Animágus •• a boszorkányok legfőbb hírnöke vagyok
Chatkép :

Kedvenc dal :
ϡ Wicked ones
Tartózkodási hely :
ϡ Seattle
Hobbi & foglalkozás :
ϡ Egyetemista
Humor :
ϡ Állítólag cinikus



Pascal Johnson ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Okt. 01, 2015 7:58 pm

Lucy & Pascal
A véletlennek van egy olyan szokása, hogy mindannyiunkat meglep.


[You must be registered and logged in to see this image.]
Halkan felsóhajtok. A zene és vonagló testek mellett ez alig észre vehető. Sőt senki sem figyel. Vagy ha mégis akkor az csakis állítás, amit a 'nagyon jóakaróim' állítanak. A hiszékenység sosem volt az életem része, nem kötöttünk egymással örök házasságot sem, szóval átláttam rajtuk. Azonban itt volt az Achilles sarkam, amiről ők nagyon jól tudtak. Nem, nem a szőke és kék szemű Daisy volt, aki most is ott csüngött Prudence nyakán s, nem félt felvállalni egyetlen fiú, lány, tanár előtt sem, hogy ők igenis sokkal boldogabbak együtt, mint mi az eddigi párkapcsolataink során bármikor. Nem. Másoknak talán ez a végzete, nekem nem. Aki egy kicsit is hasonlít rám hajszínileg az megnyert. Az édes kicsi ártatlan külső meg elmehet a sutba, mert tudom, hogy egyikük sem az aminek látszik. Nem arról van szó, hogy sok tapasztalatom volna, mert nem váltogattam a lányok addig sem úgy, mint az inget, de ha az álszentségükről van szó, arról, hogy ők sosem perverzek csak ha muszájságból a legnagyobb hazugság a világon amivel Éva gyermekei elő álltak. Mi szegény Ádámok meg, szépen elhisszük, hogy perverzséggel, túlzott tenni akarással csak mi vagyunk megáldva. De nem! Ha piát adsz nekik, akkor garantáltan kivetkőznek magukból és igazi Lilithekké válnak. Vagy itt egy jó szemléltető példa arra, hogyha nem teszed azt amit ők akarnak akkor egymásnak esnek és ezt az orrod alá dörgölik. Az ismerőseim felé pillantottam. Tudom, hogy pusmogtak valamit egymásnak. Biztos valami ahhoz hasonlót, hogy ez a Pascal kölyök milyen szépen le fogja égetni magát mert bevette, hogy a lány tényleg őt stíröli. Az ital beszél belőlük, nem mondom, hogy én nem ittam, mert az hazugság volna, de még észnél vagyok. Bár, hogy egészen pontos legyek akkor még nem látok senkiből sem duplán vagy triplán, semmi kedvem a vandálkodásra, az összes lány megtáncoltatására, beleértve azokat akiket nem ismerek vagy boldog párkapcsolatban élnek. Szóval még csak annyit ittam, hogy a hatása ott látszik meg, képes vagyok többet beszélni annál amennyit általában szoktam. Tehát felszabadultan vigyorgok és játszom meg az idiótát, mint akinek semmi sejtése sincs arról, mit mondhatnak a háta mögött. Persze nem biztos, hogy nekem van igazam. A tudósok hipotézisei sem jönnek mindig be, tévednek, én is tévedhetek. De már túl jól ismerem őket. Józanon kezesbárányok, olyan nyájasak, hogy a csillagokat is képesek volnának leimádkozni, ittasan azonban olyan veszedelmes tisztességevő fenevadakká vállnak, hogy sokszor én sem tudom hányadán állok velük igazán. A poharam aljára néztem, majd rájuk és egy újabb sóhaj hagyta el a számat. Nem a lelkemet készültem kilehelni, sokkal inkább azon gondolkodtam mit mondjak a lánynak. Az egyszerűen ugorj rá, fojtsd meg a jelenléteddel, majd üldözd el, hadd higgye azt, hogy bolond vagy módszer nem az én stílusom. Se józanon, se ittasan. Aztán megelégeltem az ördögi vigyort utánzó képüket és ott hagytam őket. Ismerkedni még tudok. Előtte azonban jobb volna letenni az üres poharat, még mielőtt valami beteges pohárfogós alaknak titulálna így első vagy nem tudom hányadik állítólagos ránézésre. Különben az ismeretség sosem árt, nem igaz? Addig legalább nem azon kattognak a fogaskerekeim, hogy mit láttam a múltkor és hol jártam miként. Ahhoz, hogy letegyem vagy visszavigyem a poharat át kell vergődnöm a tömegen, ami nem kis munkába telik. Persze jobb lett volna megkerülni őket, de Mózes módszerét választva azon ügyködtem, hogy ketté válasszam a tömeg tengerét. De elszámoltam magam. Hiába igyekeztem még véletlenül se lökjem egyik tagot a másikra, sikerült úgy kikerülnöm az egyik hadonászósat, hogy neki mentem valakinek. Csodás, mondhatom. Ami meg a habot képezi a tortán, hogy pont annak akinek nem lett volna szabad és ronda első benyomást keltettem, már így puszta jó szándékból is.
– Bocsánat. Nem volt szándékos. Ugye jól vagy?


[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

Lucy & Pascal┃It's party time!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» [Játékos Küldetés] Halloween Party!
» Lucy szobája
» Karakter kereső
» Lucy lakása
» Shine Party Club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék :: Múlt-