Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Activity Check :: 03. 04. - 04. 04.

Adminisztrátor
Rising of the Mortals
Tartózkodási hely :
Egy lépéssel mindig előtted



A poszt írója Rising of the Mortals
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Sziasztok!
Ezúttal is eljött a szokásos "évszakos" csekkolás ideje. Beköszöntött a tavasz, még ha az időjárás erre néha rácáfol. Ez az évszak pedig általában magával hozza a tavaszi nagytakarítást, és úgy döntöttünk, hogy a hamarosan érkező új külsőnk mellett egy aktivitás ellenőrzés keretein belül megkíváncsiskodjuk (van már ilyen szó?) jövőbeni céljaitokat a karaktereitekkel.
Eltelt már pár hónap a legutóbbi ellenőrzés óta, legutoljára novemberben került sor rá, és a staff közös megegyezés alapján úgy döntött, hogy szeretnénk látni ismét, kiknek milyen szándékai vannak a jövőre nézve, valamint kik szeretnék, ha a karaktereik inaktív, fagyasztott státuszba kerülnének.
Ezúttal is megmarad, hogy szeretnénk és szépen kérünk titeket rá, hogy MINDEN - beleértve a készülődő karaktereiteket is - karaktereket soroljátok fel, amelyet meg kívántok tartani, vagy linkeljétek a multis listátokat, amin szerepelnek a különböző arcaid. Ez nagy segítség lenne részetekről. 40 Ami változás, hogy ez csupán az első fordulója lesz az activity check-nek. Ezúttal viszont ténylegesen érkezni fog egy lista azokról, akik nem csekkolnak be április 4-ig. Aki felkerül erre a listára, annak Két hét áll majd a rendelkezésére, hogy még jelezze a listán szereplő karakter maradását; ez amolyan kis segítség, mert megvallom őszintén, néha én magam is lehagyom egy-egy arcomat. *sok-arcúság átka* Akik nem jelentkeznek, azok értelemszerűen inaktiválásra kerülnek, illetve törlésre, ha nincs előtörténet, vagy játéktéri hsz.
Azok, akik egyszerűen csak becsekkolnak, de három héten belül nem születik reag tőlük a játéktéren, ugyanúgy inaktív státuszba kerülhetnek, az arcuk felszabadul, illetve ha keresett-, sorozatbéli karakterről van szó, újrahirdetésre kerülnek.
Mivel vannak olyan userek, akiknek néhány multiját csak az adminok ismerik, ezért fontos, hogy nem kötelező felfedni az userek kilétét egy-egy karakter esetében, az eddig inkognitó alatt lévő karakterekkel is jelezhettek külön, a lényeg, hogy mindenki becsekkoljon. Smile
Határidő: április 04.

Számítunk rátok továbbra is! 40

Köszönettel:
Admin

Maradók listája:

Wyatt Firestone
Serena Parker
Eric Newsome
Aurora Larson
Gwyneth Findley
Aurora de Martel
Constance Mathis
Serah-Ann Lawrence
Adeline Dumont-Crane
Cameron Spacey
Sasha Elinor Harper
Klaus Mikaelson
Anastasia Steele
Kieren Grebon
Dorothy Yates
Patrick Hawthorne
Alec J. Hannigan
Alex J. Wilmer
Elijah Mikaelson
Chriest Wolfswood
Pansy Coverture
Eioto d'Helion
Levi Timothy Snyder
Ebony Tate-Smith
Tatia Petrova
Jemma Tonkin
Faye Charpentier
Camille O'Connell
Mabel Chevalier
Lydia Adler
Mark Greene
Margot Evans
Virginia Cook
Charlice Barrish
Kiara Davenport
Gretel Britanova
Cassidy F. Gilbert
Delena Salvatore
Aubrey Sullivan
Zooey D. Fischer
Dane Halding
Cora Ainsworth
Gwendolyn Lowell
Freya Sigurrson
Megan Wallace
Gabriella Ross
Zara Henderson
Ramona Anderson
Kevin Godbert
Emma Raynor
Leena Stowe
Jo Parker
Frida Ivanova
Mairéad Ahearne
Calder Sachi
Theodore Ray
Helmut Griffin O'men
Adrian Herondale
Aud Olander
Amara
Chloe Winslet
Lyla Hathaway
Sarah Nelson
Avery Scodelario
Alexia Branson
Lucy A. Montgomery
Katie West
Arabelle Kingsley
Crystal Lola Alston
David Winchester
Lorelai Gilmore
Lacey Queshire
Damon Salvatore
Amita Deganeres
Nora Hildegard
Kai Parker
Wyatt Nolan Reyner
Davina Claire
Zoé D. Gilson
Luca Campanella
Shanna Kwanten
Maggie Ross
Ariel C. Straug
Florence Foxes D’Agoult
Destiny Maryetta
Nefertiti Menefer
Hedwig C. Gallow
Maybelle Morgenstern
Talya Vodianova
Maisie Caleigh
Lara S. Maybelline
Holly Dewdney
Renee Winter
Seraphina Heaven Winfrey
Kendra Fields
Caitlyn Stewart
Apocalypse Benson
Birdie Maizie Hellfire
Poppy Aisling Armanskij
Shaylee A. Snowflake
Hayley Marshall
Alaska Sachi
Anubis Andre
Stefan Salvatore
Braylin Hill
Carmen Destry
Cairy Fermin
Lea Tate
Ophelia Henstridge
Noah Christianson
Quinn R. Walsh
Kol Mikaelson
Alana Moretti
Jason G. Cromwell
Wynona K. Hindsley
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
*Összeköti a két lábát* Nem megyek sehova
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Ugyan mostanság nem igazán tudtam lenni az iskola miatt, de most már szabadabb leszek kicsit és igyekszem hamarosan visszatérni. Maradnék.

Serena Parker
Eric Newsome
Aurora Larson
Gwyneth Findley
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Tőlem se szabadultok ám :merges:
Jövőhéttől megszépítem az életeteket :tancitanci:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Akik tuti, hogy maradnak:
Constance Mathis
Serah-Ann Lawrence
Adeline Dumont-Crane
Cameron Spacey (vele nem tudom lesz-e hsz három héten belül, ez a partneremtől függ, hogy ír-e addig, sajna ez nem rajtam múlik ^^)
Sasha Elinor Harper

--------------------------

Pandora Krauser (ő még átgondolás alatt, de jelezni fogom, hogy mire jutottam esetében)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
• Klaus Mikaelson
• Anastasia Steele
• Kieren Grebon
• Dorothy Yates
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Tudom eltűntem mostanában és ez még egy kicsit sajna ez így is marad de a karaktertől nem szeretném leadni a karaktert, egyszerűen csak kell egy kis szünet az érettségire készülés miatt, de amint megleszek a vizsgákkal jönnék vissza teljes erőbedobással! 40 :bb:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Alec J. Hannigan és Alex Wilmer még foglal egy kis helyet. Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 5:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Elijah és Chriest is természetesen maradnak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nemrég érkeztem, maradni szeretnék.

Játéktéri hozzászólást egyelőre nem tudok felmutatni mivel játéklehetőségem sajnos még nincs. Rolling Eyes
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Maradnék!

Eioto d'Helion
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Dettó maradok Cool
Levi Timothy Snyder
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
Activity Check :: 03. 04. - 04. 04. Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Természetesen maradok, de április 1-ig kicsit (nagyon) foghíjasan fogok írni, ám utána csak májusban szabadultok ismét tőlem egy kicsit. A listám itt található. Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Cora Ainsworth - 37  Marad 38
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nem is kérdés, minimum egy apokalipszis kellene ahhoz, hogy kirobbantsatok innen. Sorry guys. Maradok mindenkimmel. Razz
Vissza az elejére Go down

Druida
Calder Sachi
Activity Check :: 03. 04. - 04. 04. 0DH76
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
Mystic Falls / New York
Hobbi & foglalkozás :
being your worst nightmare



A poszt írója Calder Sachi
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Maradnék én is :mer:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Én is maradni szeretnék Smile Karakterek: Theodore Ray, Helmut Griffin O'men Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Természetesen, maradok! Smile
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Maradok! :033:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Nem szabadultok tőlem. 31 Nèv szerint: Amara, Chloe Winslet, Lyla Hathaway, Sarah Nelson, Avery Scodelario, Alexia Branson
Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Activity Check :: 03. 04. - 04. 04. Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Tőlem sem szabadultok meg 41 Túl régóta vagyok itt, ahhoz, hogy csak úgy lelépjek 38 Mivel, lusta vagyok mindenkimet felsorolni(sokarcúság átka Rolling Eyes ), inkább linkelem a listát 40
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Én is maradok mindenkimmel. Lista itt található, a reagok meg függenek attól, hogy kapok-e válaszokat addig, de több szálat jelenleg ooc dolgok miatt nem tudok bevállalni. Megértést köszönöm! :033:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 7:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Jelenleg készülőben vagyok, de maradnék, ha lehetséges. :033:
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Még csak most jöttem, és maradnék! 40
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 04, 2016 8:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Kai Parker, Wyatt Nolan Reyner, Zoé D. Gilson nem mennek sehova. :fogas:
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Vissza az elejére Go down
 

Activity Check :: 03. 04. - 04. 04.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Activity Check
» Activity check - február
» Activity check - augusztus
» Activity check - szeptember
» Activity Check - 2015. 06. 12 - 07. 12.

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •