Share | 
A topik címe: Rebekah Mikaelson kis lakása

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 22, 2015 2:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak bárki életébe, de a nyilvánvaló dolgokat sem titkolni nem lehet előlem, sem elvárni tőlem, hogy semmisnek veszem a létezésük. Épp ezért reméltem, hogy ezt a beszélgetést nem nekem kell kezdeményeznem, hanem Hayley magától talál meg a témával. És a megérzéseim sosem csalnak...most sem tették.
A forró ital csak amolyan körítés volt, de nem zavart. A felhozatal is lényeg valahol. Viszont az tény, hogy az előadásban és a téma boncolásában kettőnk közül ismét én voltam az, aki jobb volt. A dadogás, a nyilvánvaló idegesség viszont pont arra ad bizonyítékot, amire eleve gyanakodtam már. Így némiképp egy lépéssel előttem jár. Legalábbis járna, ha nem kapcsolnék automatikusan és szavaiba vágva ki nem fejtem véleményem anélkül, hogy kérdezne bármit is. A bátyám viszont nyilvánvalóan nem süket, ha akarja, megtalálja a módot rá, hogy kihallgasson minket is. Ez a szokás is családban marad, azt hiszem.
-Nos, azt csak remélni tudom, hogy hiányozni fogok a kisasszonynak. És számomra volt öröm, hogy vigyázhattam rá eddig is, és ezután is, s remélem máskor is a karjaimban tarthatom majd őt. Viszont egyenlőre nem szeretnék visszatérni. Természetesen ha Hope ismét veletek lehet, talán én is vele tartok, de azt hiszem ideje lenne kicsit a magam uraként létezni.-vallom be őszintén, de kétség kívül a Hope-val töltött idő szép emlékként marad szívembe zárva, és csak remélni tudom, hogy a bátyáim segítik majd Hayley-t és nem neki kell ezt a terhet egyedül cipelnie. S bár Elijah-t erre a feladatra alkalmasabbnak tartom, Klaus büszke lehet a lányára, és fordítva is. Még a kisebb, nagyobb bökkenők és meggondolatlan cselekvések ellenére is. Legalább egy valaki legyen a családban, aki úgy tud felnőni, hogy nem kell a családja miatt szenvednie. Hisz még olyan apró, és mégis annyi életerő van benne, mint bennünk és a Mikaelson családban összesen. Ugyan ez az anyukájáról is elmondható. A gondolat nyomán elmosolyodom, gondolataim visszaterelem a beszélgetésbe és a teába kortyolok.
-Majd ha annyi idős leszel, mint én, rájössz, hogy hogyan lásd meg az összefüggéseket és ismerd ki mások érzéseit.-reagálok egy mosoly kíséretében, várva, hogy végre ő is kifejthesse, amit szeretne, hallhassam, hogy igazam volt, megint. Még akkor is, ha a félsz ott ül bennem, mert bármennyire is szeretem a bátyám és természetesen Hayley-t is, szembe kellett nézni a tényekkel. A farkasok épp úgy ellenségesen kezdhetnek el viselkedni, mint a boszorkányok, révén a vámpírbiológiát felrúghatta valami, ami ismeretlen volt eddig, mint lehetőség. És ennek köszönhetően hamar nem csak a családdal szembeni ellenszenvességnek, vagy Klaus királyi viselkedésének lesz visszhangja, de Hope-nak is és ez sok olyan dologra is kihatással lehet, amit előre nem látunk. És felveti az ötletet, hogy a farkasok vagy a vámpírok adhatnak neki nagyobb biztonságot, esetleg végre visszaállhat a rend és a béke. De túl nagyot álmodni sem szabad.
Csendesen hallgatom szavait, nem vágok közbe, hagyom, hogy kibontakozhasson és elmondhassa, mi is nyomja a szívét. Sajnos, amikor én ilyesmivel küzdöttem magamon kívül senkire nem számíthattam.
-Tudod, Klaus sok mindenkinek tud és képes is ártani, és nem tagadom, ez alól mi, a családja sem vagyunk kivétel. De ha teszel vagy tesztek egy próbát azzal, hogy megmutassátok neki, mi van köztetek, még talán meglepetést is tudna okozni. Mert az a szeretet, amit érez irántad, még ha ő azt is hiszi, hogy szerelem, nem más, mint holmi szeszély, de a lánya a szeme fénye. Természetes, hogy gondoskodni akar róla, de ettől még nem birtokolhat téged.-beszélek egyszerre a bátyám mellett és ellen is, de a helyzet komplikáltsága és összetettsége miatt semmit sem nevezhetünk feketének vagy fehérnek. Vannak érvek és ellenérvek, a józan és és az elérhetetlen, messzinek tűnő vágyak, épp ezért még intelemként hozzáfűzök valamit.-De soha ne a vágyaid miatt cselekedj, inkább a szíveddel láss és gondolkodj. Én itt leszek neked, ha szükséged van valakire, aki meghallgat, csak kérlek szépen, légy óvatos. Mindkettőtök érdekében mondom.-nem voltam abban a helyzetben, hogy bárkinek is tanácsokat osztogassak, de szerettem volna némi békét elérni legalább a családon belül, és e mellé szerettem volna, ha mindenki egyszerűen képes boldog lenni. Még ha csak kis időre is. Az ablak felé nézek, halovány mosoly ül arcomra, mikor Hope felsír és szinte egyszerre állunk fel Hayley-el.
A kisasszonyt tisztába tesszük, felöltöztetjük, és máris nyugodtabbak tűnik, majd a reggeliztetést is megejtjük, figyelem, ahogy az anyukája kezében is egyre felszabadultabban érzi magát, majd mikor Elijah megjelenik, ismét elmosolyodom.
A kislány mosolyogva néz végig rajtunk, majd mikor a nap már jóval magasabban jár, mint mikor felébredtünk, ideje lesz a búcsúnak. Sajnálom, hogy Hayley nem lehet még a lányával, de először oldódjanak meg a problémák, hogy aztán felhőtlen nyugalom és boldogság vehesse őket körbe. Elbúcsúzom tőlük, ahogy Hope is, gügyögve nézi, ahogy távoznak én pedig visszatérek vele a házba és felolvasok neki egy mesét, miközben gondolataim egészen máshol járnak.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Dec. 22, 2015 4:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

A vámpírlétnek voltak árnyoldalai, fel sem tudnám sorolni talán, hogy mennyi. Viszont előnyei is szép számmal, és ebbe nem csak a mindig sima bőr tartozik bele, amit sosem törnek majd meg a ráncok, hanem a hallás is. Noha Hayley és Bekah a teraszon ültek, úgy hallottam minden szavukat, mintha csak a nappaliban álltak volna, a kanapé mellett.
Egyrészt dühöngeni szeretnék, másrészt egyetértek mindkettőjükkel. Bekah számára nem titok, hogy mit érzek Hayley iránt. Már kislányként is mindig kiszúrta, ha tetszett nekem egy falubeli lány, csak hogy utána a halálba szekálhasson a célozgatásaival. Most viszont úgy hallottam, egész korrekt is védőbeszédet mondott mellettem, körítve persze némi óvatosságra intéssel Niklaus vérmérsékletét illetően. Ebben mélyen egyetértettem vele. Még ezer év után is tudott az öcsém meglepő viselkedéssel szolgálni, lévén hogy az esetek túlnyomó többségében egyszerre volt kiszámíthatatlan és beszámíthatatlan.
Hayley szavait illetően viszont a szívem olyat dobban, hogy azt hiszem, elhallani egészen New Orleans városáig. Amiben eddig csak reménykedtem, amiről csak ábrándoztam, íme valósággá vált. Ugyanolyan érzésekkel viseltetik irántam, mint én iránt. Csak éppen az ő vesztenivalója is jóval nagyobb, ha az öcsém úgy dönt, nem nézi jó szemmel a köztünk kialakuló kapcsolatot. Két hatalmas szerelmet is vesztettem már ezer év alatt, és nem akarom újra azt a gyötrelmet érezni a mellkasomban, amit Tatia és Celeste halálakor kellett. És abba is belehalnék lelkileg, ha Hayley megvetéssel vagy gyűlölettel telve nézne rám, mert Niklaus úgy dönt, Hope-ot fordítja ellene fegyverként, ezzel zsarolva őt az irántam táplált érzéseiért.
Rebekah ugyan elmondta a véleményét pro és kontra, de a helyzet ettől nem lett könnyebb. Ugyanaz a tiltott, ámde roppant édes gyümölcs vagyunk egymás számára, ahogy eddig is. Néha a vámpírlétet odaadnám azért, ha jóssá válhatnék, és beleláthatnék a jövőbe...
Mikor úgy döntenek bevonulnak, már nem mímelem tovább az alvást. Ahogy megjelenek a konyhaajtóban, Hope már túl van az öltözésen és a reggelin, és kimondatlanul is tudjuk, hogy Hayley számára és nekem is eljött az indulás ideje. Még ha roppant nehéz szívvel is...
- Légy jó, húgom - lépek oda Bekah-hoz, és lágy csókot nyomok a szőke haja tetejére. - Ha bármire szükséged van, ne feledd, hogy van egy épelméjű és megbízható bátyád is - mosolygok rá, aztán Hope-ot fogom magamhoz pár pillanatra, és beszívom az illatát, mintha örökké el akarnám raktározni a fejemben.
- Ideje indulnunk - nézek aztán Hayley-re. - Ha tovább maradunk, elég nehéz lesz Niklausnak megmagyaráznunk, hol töltöttük az időnket.
Mikor kilépünk a házból, kézen fogom Hayleyt. Tudom, hogy kapaszkodót kell neki nyújtanom, hogy képes legyen ott hagyni Hope-ot, hiszen mintha a szívét szakítanák ki, hogy újra el kell válnia a lányától, és ki tudja, milyen hosszú időre. Néma csendben ülünk az autóba, és adok gázt. A távozás egyikünk számára sem könnyű és egyszerű. És a köztünk lévő vibrálás sem teszi ezt sokkal egyszerűbbé.

(hatvanhatos út)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 11:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

| Szabad játéktér! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 10:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Jó pár nap eltelt azóta, hogy itt járt Haley és Elijah. Fogalmam nem volt arról, hogy mikor lesz várható egy újabb látogatás, de ennek gondolatára egy kicsit összeszorult a szívem, hiszen az újabb látogatás már azzal is kecsegtetett, hogy elviszik Hope-t, én viszont ezt nem szerettem volna, ahhoz túlságosan is megszerettem az unokahúgomat. Gyönyörű volt és volt benne valami különleges, egyszerűen csak ránézett az ember és egyből melegség, remény és szeretet költözött a szívébe.  Mindent megtettem azért, hogy biztonságban legyen és ne eshessen neki baja, ugyanakkor minden egyes nap meséltem neki a családjáról is. Olvashattam volna fel könyvből is, de úgy éreztem, hogy sokkal jobb, ha a meséim által megismeri azt, hogy kik is a szülei, vagy ki a nagynénje, vagy éppen a nagybátya. Mosolyogva meséltem neki, de természetesen gyerekverzióban, hiszen mindent megértett, én legalábbis úgy láttam. A hónapok szinte csak úgy elszaladtak, miközben ő egyre nagyobb lett és egyre inkább elrabolta a szívemet.
Későre járt már, a karjaimban ringattam őt, miközben egy újabb történetet meséltem rólunk. Szerettem visszaemlékezni, még annak ellenére is, hogy néha szomorúság vagy hiánynak az érzete költözött a szívembe. Túl régóta éltünk már, túl sok vér tapadt a kezünkhöz és sokszor hibáztunk is, de ennek ellenére most úgy éreztem, hogy egy újabb esélyt kaptunk arra, hogy ha a múlt hibáit nem is, de legalább a jelenben kevesebb hibát kövessünk el és Hope által újra remény és szeretet költözzön a szívünkbe. Lassan álltam fel, hogy berakjam a kiságyába, amikor is motorzúgása csapta meg a fülemet. Fülelni kezdtem és ha beszélgettek az illetők, akkor először abból próbáltam rájönni, hogy kik lehetnek és mit keresnek ilyenkor itt. Elijah megígérte, hogy hívás nélkül nem fognak beállítani. De hamarosan egy nő és egy ismerős illat ölelt körbe. Klaus?! futott át eme egy szó az elmémbe, de vajon kivel van itt? Mit keres itt? A szívem összeszorult és automatikusan Hope-ra pillantottam, aki békésen aludt. A lépteim sietősek voltak, majd a bejárati ajtó hamarosan nyílt. – Bátyám? – szólaltam meg csodálkozva, majd az ismeretlen nőre pillantottam. – Ő ki? – aggódás kicsengett eme két szóból. Nem szerettem volna, ha az unokahúgomnak baja esik, mert valakit csak úgy idehoz Klaus.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 11:42 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

|| rebekah & freya & klaus  ||

Magam sem tudom, hogy miért fordultam először Klaus-hoz. Talán úgy voltam vele, hogyha sikerül őt meggyőznöm, akkor Elijah hozzá képest már sokkal egyszerűbb eset lesz. Nem mondhatnám, hogy ismerem őket, mindössze hírből tudom, hogy milyenek is a testvéreim és próbáltam őket valamilyen szinten megismerni, de ez nem azt jelenti, hogy kiismerhettem őket. Idegen voltam a számukra és nem is várhatom el, hogy egyik pillanatról a másikra bízzanak bennem. Pontosan ezért akartam bizonyítani Klaus-nak az igazamat. Talán pont egy olyan tettel, amivel inkább felidegesítem, mintsem elnyerem a bizalmát, de be kell bizonyítanom neki, hogy pontosan tudom miről beszélek. Habár még mindig érzem a kezét a nyakam körül már némán kocsikázunk én pedig egyszerűen csak az irányt mondom neki. Nem olyan nehéz ez az egész főleg, hogy érzem azt, akihez tartunk. Tudom, hogy Dahlia is pontosan őt akarja megkaparintani magának és, ha valakit kiismertem az évek során az maga Dahlia. Szükségük lesz rám ahhoz, hogy legyőzhessék. Nélkülem nyugodtan mondhatom azt, hogy a saját vesztükbe rohannának, ha megpróbálnák. Óvatosan lekanyarodunk egy kisebb házikóhoz, ami egyben a célunk is volt.
Megérkeztünk. – Látom, hogy megfeszül a teste, mert tudja pontosan jól, hogy hova hoztam el. Ha nem is akarja elfogadni, könnyedén hallhatja a lányának a szívverését. Még azelőtt kipattanok a kocsiból, hogy megint megpróbálna nekem esni és lassú léptekkel indulok a bejárat felé, amit ő valószínűleg nem enged így csak mögötte lépegetek, amikor megpillantom a húgomat, ahogy kilép a bejárati ajtón. Talán számára is nyilvánvalóvá válik, hogy nem először találkozunk, de az is lehet, hogy már el is felejtette, hogy körülbelül száz évvel ezelőtt mi történt. – Rég láttalak, húgi. Bár nem emlékezhetsz igazán rám, hiszen meg sem születtél, amikor még élvezhettem a családi légkört. – Klaus egyáltalán nem hisz nekem. Vagy tényleg ennyire paranoiás, vagy csak attól fél, hogyha hinni fog bennem, akkor eggyel több ember kerül fel a listájára, aki miatt aggódnia kell majd. Bár kétlem, hogy a közeli jövőben bármikor eljutnánk arra a pontra, hogy én kerüljek aggodalmának célkeresztjébe.



 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 12:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


rebekah & freya
Nem tudom, hogy mekkora idiótának néznek engem titokban az emberek, hogy valaki csak úgy felkeres engem és az állítja, hogy ő nővérem. A legjobb tudomásom szerint a nővérem meghalt, még mielőtt megszülethettem volna, de nem igazán van olyan ember, aki letesztelheti a szavahihetőségét. Az anyám, ha meg is erősítené szavait, akkor sem vagyok benne biztos, hogy elhinném neki, amit mondd. Ahogyan az apámnak sem. Egyiknek sem hinnék el semmit, ami elhagyja a szájukat. Az egész egy kész vicc. Hazudozó bagázs. Most már kezdem érteni, hogy mégis honnan sikerült nekem ilyen jól elsajátítanom a dolgot. Bár szívesebben kitörtem volna a nyakát, de annyira azt mondta, hogy van egy bizonyítéka, amivel minden amit mondd igazzá válhat. Habár nem hiszem, hogy van bármi, amivel meggyőzhet engem az igazáról. Azonban, ahogy az út egyre inkább fogyott előttünk és az irányok, amiket mutatott olyan érzést keltett bennem, hogy a legjobb lenne, ha leállítanám a motort kitépném a szívét és többé nem foglalkoznék vele. De ha ilyen könnyen tudja, hogy mégis hol van Hope, akkor nem végezhetek vele csak olyan könnyedén. Mert nem tudhatom, hogy még ki tud róla, meg persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy minden kínzás után kitart-e a kis meséje mellett, miszerint ő a nagynénénk által elrabolt nővérünk. Avagy az első Mikaelson gyermek.
Könnyedén elé vágok, mert nem fogom engedni, hogy csak úgy berontson a lakásba és azt csináljon, amit akar. Már így is épp elég veszélyes volt idáig vezetnem. Az egyszer biztos, hogy a lányom közelébe nem fogom engedni. A küszöböt sem lépheti át. Lehet, hogy tudja hol van, de ez semmire nem jogosítja fel. Miután már Rebekah-nak is előadja félig-meddig a kis történetét – pontosabban a történetének a lényegét miszerint a testvérünk – egyszerűen csak megforgatom a szemeimet. – Amint láthatod ez az őrült nőszemély azzal akar beetetni, hogy a testvérünk, illetve a nagy bizonyítása pedig az lett volna a számomra, hogy idevezetett, ami roppant érdekes. – Freya felé fordulok és kezeim ismételten a nyakára fonódnak, majd pedig a ház falához szorítom. – Áruld el boszorkány, hogy mégis mi a fenét akarsz. Ne gyere megint azzal az unalmas mesével, amit megpróbáltál már egyszer beadni nekem. – Még, hogy Dahlia keze van a dologban, meg Esther eladta azért, hogy több gyereke lehessen. Na, jó ezt talán még el is tudom hinni az anyánkról. De semmi bizonyíték nincs arra, hogy mindez igaz lenne.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 4:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Nem kellett volna itt lennie, nem kellett volna, hogy idejöjjön. Arra meg pláne nem volt szükségem, hogy egy olyan személy is vele tartson, akiben meg se bízik. Tény, hogy a boszorkányokkal régóta nem volt a legjobb viszonya a családunknak. Főleg azóta, hogy az unokahúgom életét megpróbálták elvenni, előtte meg még minket is manipuláltak. Egyszerűen nem értettem, hogy miként történhetett meg. Védtem ezt a helyet, s nem is engedtem, hogy bárki tudjon róla, de ahogy lenni szokott, ha egy titokra fény derül, akkor az többé már nem maradhat titokban. Talán el kellett volna mennem innét, de senkire se szerettem volna a frászt hozni, illetve ott volt az a tény is, hogy Hope szeretett itt lenni. A közelben volt a játszótér is, ahova gyakran elmentünk és más gyerekekkel is ismerkedtünk, de a figyelmem egy pillanatra se lankadt, ahogyan most se.
Sietve álltam meg az ajtó előtt, majd hamarosan ki is nyitottam és kiléptem rajta. A karomat összefontam magam előtt és úgy figyeltem őket, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. Nem bíztam senkiben se, vagyis a testvéremben igen, de a látottak alapján fogalma se volt arról, hogy kik jártak itt korábban. S ebből még nagy baj lehet, hiszen most sincs rózsáskedvében. Amikor meghallom a nő szavait, akkor egy kisebb grimasz jelenik meg arcomon, majd sietve rázom meg a fejemet. – Freya? – hallottam már róla, de korábban már máshol is láttam őt. Biztos vagyok abban, hogy már valamelyik évtizedben találkoztunk. – Nos, valóban nem emlékszem rád és tudomásom szerint meghaltál. – jegyzem meg komolyan, majd amikor meghallom Nicklaus szavait, akkor egy kisebb szemforgatást is produkálok, mert bennem legalább ennyire erősen nem él az, hogy hazudna. Ki akarna közénk tartozni? Akik ismernek, azok közül szerintem a legtöbben menekülnének, mint a testvérünknek adnák ki magukat, de mire észbe kapok Klaus cselekszik és mellettem ér célba. Sietve termek mellettük, majd a bátyámat próbálom lefejteni a nő nyakáról. – Klaus, elég legyen! – szóltam rá dühösen, s ha sikerrel jártam, akkor nem bántottam, ha továbbra se akarta elengedni, akkor egyszerűen csak kitörtem a nyakát, majd a lányra pillantottam. – Még is miért bíznánk benned? Még akkor is, ha az vagy, akinek mondod magad? Mivel tudod ezt bizonyítani, hogy nem ártani akarsz nekünk? – tettem fel neki a kérdést higgadtan. Ha esetleg Klaus-t sikerült lehámoznom róla, akkor csak közöttük álltam valamennyire, hogy ne öljék meg egymást. – Elég legyen! Felébresztitek Hope-t, ha háborúzni akarok, akkor tűnjetek innét! – s nem vicceltem a szavaimmal. Ez a ház a békesség és szeretet szigete volt, nem pedig az őrültek és a háború szigete.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 31, 2015 7:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

|| rebekah & freya & klaus  ||

Őrültségnek tűnhet, hogy ilyen módon fejest ugrottam a családi drámába, de nem igazán volt lehetőségem. Nincs sok időnk, mielőtt Dahlia felbukkan és a gyermek életére tör. Míg Hope fel sem fogná, hogy mi történt, hogy volt Dahlia előtt is családja, aki igazán szerette őt, én tisztában voltam vele, mit veszítettem. Nem tudom, hogy melyik a rosszabb. De az igazság az, hogy nem engedhetjük, hogy a gyermek hozzá kerüljön. Dahlia most már közös ellenségünk és nem kötelességem egyedül szembenézni vele. Ezúttal nem. Már felnőttem, ahogyan a testvéreim is. Ha értem nem is, de van azaz érzésem, hogy a gyermekért bármit megtennének. Mindkettőnket ugyanaz a veszély fenyegeti. Szóval, ha őt képesek megvédeni azzal engem is megvédenek. Így mind a ketten nyerünk rajta és remélhetőleg lehetőségem lesz arra is, hogy megismerhessem a családot és esetleg az idő múlásával a tagjává válhassak.
Azzal már tisztában voltam, hogy Niklaus nem lesz az első számú rajongóm erre nem is számítok, ha őszinte akarok lenni. Amilyen paranoiás sosem fog senkiben teljes mértékben megbízni. Vagy, ha meg is fog bízni valakiben abban biztos vagyok, hogy nem én leszek. A Mikaelson család nem a békesség jelképe. Lehet, hogy többnyire összetartanak. Mármint örökké egymás mellett maradnak, de úgy veszekednek, mintha meg tudnák ölni a másikat.
Meg kell mondanom, hogy számítottam arra, hogy Rebekah egy kicsit megértőbb lesz és, ha akartam volna könnyedén leszerelhetem Klaus-t, de a bizalmára utaztam és nem arra, hogy megmutassam erősebb vagyok nála. Sokkal erősebb. De most nem az erőmmel kell bizonyítanom. Megkönnyebbülten sóhajtok, amikor enged a szorításából és végre egy kicsit levegőhöz kapok. – Mert egy ellenségünk van. Ha én képes vagyok megtalálni a gyermeket, akkor neki sem fog sokáig tartani. Dahlia, a nagynénék. Esther és ő alkut kötöttek. Azért, hogy Esther-nek gyereke lehessen minden egyes generáció első gyermeke Dahlia-t illeti. A mi esetünkben én voltam a gyerek. Egyedül Finn emlékezhet rám.. Gyerekként rengeteget játszottunk együtt. Esther pedig terhes volt Elijah-val, amikor átadott engem Dahlia-nak. Ő pedig most eljön a te gyermekedért, ahogyan az ezer éves alkuban Esther-rel megegyeztek. Mindketten azt akarjuk, hogy ne távozzon élve, mert ha így alakul, akkor magával viszi Hope-t és megöl mindenkit, aki az útjába kerül. – Nem tudom, hogyan is értethetném meg velük, hogy Dahlia mekkora veszélyt jelent a számunkra. Igaz, hogy önző célok vezérelnek, mert szabad akarok lenni, de ez nem azt jelenti, hogy bárkinek is azt a sorsot kívánom, amit nekem kellett átélnem.



 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 11:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nem bízom benne. Pontosan ezért taszítottam a falhoz és másodpercenként finoman erősítettem a kezem szorításán, ami a nyaka köré fonódott. Még az sem állított meg, hogy tudtam nem olyan messze innen valahol a lányom pihen. De, amit nem láthat az nem is fájhat neki. Mert nem akarom, hogy én legyek az, aki egyenesen az ördögöt hozza el az ajtaja elé. Mindent megteszek azért, hogy megvédjem a lányomat. Nincs olyan dolog, amire ne lennék képes. Előbb áldoznám fel a saját életemet, mintsem hagyjam, hogy bántódása egyen a lányomnak. Bármennyire szeretném elhinni, hogy ilyen egyszerű az egész, hogy ő pontosan tudja a megoldást a helyzetre. Nem csak a helyzetre, hanem azt is tudja, hogy mivel is állunk szemben, avagy kivel.
Rebekah erőszakoskodása után elengedem könnyedén és hagyom, hogy szóhoz jusson. A húgom mindig is könnyedén bedőlt mindennek és mindenkinek. Attól, hogy még őt sikerül neki meggyőznie még nem azt jelenti, hogy engem is sikeresen megvett magának. Hozzám azért ennél sokkal több kell, mint egyszerű mese a régen elvesztett nővérről.
Tegyük fel, hogy minden amit mondasz az igaz. Mégis honnan tudjuk meg, hogy ténylegesen az? Mármint komolyan, mit tudnál mondani, ami miatt elhinnénk neked mindezt? Nem vagyunk futóbolondok, hogy fejet hajtsunk, ha valaki azt mondja, hogy a régen elveszett nővérünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a halál könnyedén kijátszható, de azért mindennek megvan a maga határa. – Sosem bíztam könnyedén az emberekben. Finn az egyetlen, aki ismerhette. Már nem azért, de hozzá se szívesen mennék azért, hogy meggyőződjek arról, hogy tényleg a testvérünkkel állok-e szemben. Finn mindig is megvetéssel tekintett ránk. Talán pontosan azért, mert egy jó nővér helyett kapott olyan testvéreket, akik szinte semmibe vették, vagy egyszerűen megvetették. De hát erről sem igazán mi tehettünk. Hanem az ő folyamatos ragaszkodása az anyánkhoz. Lehet, hogy pont azért állt ki mellette mindig, mert félt, hogy ő lesz a következő, akit elajándékoz, ha éppenséggel szüksége lesz valamire, ami még nincs meg neki. Nem is annyira rossz stratégia. Bár nem értem, miért nem vetette meg Esther-t azok után, hogy eldobta magától a testvérét. Komolyan mondom, hogy közöttünk egyetlen egy normális Mikaelson nincs. Az apánk őrültté vált. Az anyánk pedig tettét megbánva akar kiirtani minket. Megfosztani minket valamitől, ami már ezer éve a részünk. Finn azok után is anyánk szoknyájába bújt, hogy ő félredobta az első szülött gyermekét. Elijah-t pedig a gyermekem anyja vakította el. Rebekah mindig is naivan hitt mindenben és a szerelmet kutatta, az emberi létet. Kol pedig mindig a csínytevő volt közülünk. Magamról már inkább említést sem teszek. Egyikünk sem normális, mégis a maga módján szerethető. Kíváncsi lennék, hogy milyen jelzővel lehetne illetni az első Mikaelson testvért. Ha ő az, ha nem.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 6:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Egy dolgot tudtam, még pedig azt, hogy nem kellett volna idejönniük. Túl közel kerültek Hope-hoz és ostobák, ha azt hiszik, hogy azért mert alszik nem hal ebből a csatározásból semmit se. Egy dolgot már megtanultam, hogy a gyermek mindent meghal és meg is ért. Szerintem csak percek kérdése, hogy mikor fog felsírni ekkora lármára. Legszívesebben mind a kettejüket elküldtem volna, mert egyáltalán nem tetszett az, hogy a béke „szigetét” csatatérré akarják változtatni, viszont úgy éreztem, hogy ez a tettem csak olaj lenne a tűzre. Így inkább elsődlegesen azt a célt tűztem, hogy ember módjára meg beszéljük ezt.
Amikor a bátyám elkapta a nő torkát, akkor nem volt kérdés, hogy megpróbálom benne megállítani. Ne itt akarjon hullákat hagyni, s ne bosszantson fel még több boszorkát. Viszont az is fura volt, hogy nem használta az erejét. S talán igazat mondott, nem ártani jött, ha pedig a bátyám ide hozott egy olyan személyt, aki bánthatja Hope-t, akkor jobb, ha nem kerül a kezem közé, mert a sír se fog tudni visszatartani a bosszúmtól. Figyeltem őket karba font kézzel, de egyikük szavába se vágtam. Miért nem tudták ezt még New Orleansben lemeccsezni. Tényleg azt hitte Freya – már ha tényleg ő az -, hogy ezzel meg tudja győzni a testvérünket? Akkor még se ismer minket annyira, mint korábban hittük.
- Miért higgyük el azt, hogy Hope védelmében vagy itt? Más részt, ha elviszi az első gyermeket, akkor te mit keresel itt? Miért nem vagy vele? Miért engedett szabadon? – kérdeztem tőle kíváncsian. Érdekelt a válasza, hiszen azért ez még se olyan dolog, hogy csak úgy kiszökhet egy boszorka hatalma alól. Most még is miként sikerült neki? Miért van itt pontosan mit vár tőlünk? Folyamatosan ez kattogott a fejemben, amikor is odasétáltam a bátyám mellé, majd neki dőltem a korlátnak.
- Tegyük fel, hogy igazat mondasz, mármint, ha végre nem egy hazug boszorka lépett be köreinkbe, aki ártani szeretne neki, akkor is neked ebből mi hasznod származik? Esetleg szabad leszel, ezért vagy itt, hogy helyetted mi öljük meg őt? – pillantottam rá most először picit gyanakvóan, mert a testvéreim szavai azért kicsit engem is eltaláltak.
- Bár abból ítélve, hogy nem ártottál Klaus-nak, amikor majdnem megölt, így talán tényleg az vagy, akinek mondod magad. Akkor se értem, hogy miért most bukkantál elő... – tényleg nem értem, hogy korábban miért nem tette meg. Miért csak akkor, amikor az unokahúgunk meglátta a napvilágot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

|| rebekah & freya & klaus  ||

El akartam nyerni a bizalmukat. Ha már Klaus-t sikerül meggyőznöm, akkor nyert ügyem van mindenkinél. Ő a családban a legkeményebb dió. Ezért is kezdtem a legnehezebbel. Habár talán jobb lett volna először több embert a saját oldalamra állítani, mielőtt hozzá megyek személyesen, de a helyzet az, hogy nincs túl sok időm cseverészni mindenkivel és a bizalmukért esedezni. Ezért is vágom a fejszémet a legkeményebb fába, mert ha azt kivágtam onnantól kezdve már tényleg nincs, ami megakadályozzon minket az összefogásban és Dahlia hatalmának megdöntésében.
Azért, mert nem akarom, hogy bárkinek is keresztül kelljen mennie mindazon, amin nekem kellett, de ha a szavamban nem bíztok kérlek hadd mutassak valamit. – Mindkettejük felé kinyújtom a kezemet, nem számít, hogy melyikük fogja meg, de nagyon reménykedem benne, hogy legalább Rebekah ráveszi magát és megmutatom neki azt a pillanatot, amikor Dahlia elragadott engem a családomtól akaratom ellenére.
Nem tagadom, hogy megvan a magam önző indoka azért, hogy Dahlia-nak keresztbe tegyek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ő nem csak engem veszélyeztet, hanem az odabenn pihenő gyermeket is. Nincs, amit ne tenne meg azért, hogy megkaparintsa a kislányt. Az alkujának köszönhetően pedig könnyedén megérzi a babát, teljesen mindegy, hogy hol is van. Így találtam ide én is. – Nem tudom, hogy mivel győzhetném meg őket, hogy mit kellene még mondanom ahhoz, hogy higgyenek végre bennem. Szeretnék nekik segíteni, de a segítségükre is van szükségem van ahhoz, hogy szerencsésen felülkerekedhessünk Dahlia-n. – Dahlia egy varázslattal halhatatlanná tett minket. Minden évszázadból egyetlen egy év lehet a miénk. Ebben az évben sikerült előbb felkelnem és elszöknöm előle. De nem vesztegethetjük az időt. Bármire képes azért, hogy megkaparintsa a gyermeket. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg. Miután megtudta, hogy vámpírrá változtatok én maradtam az egyetlen reménye arra, hogy egy újabb gyereket megkaparinthasson. Megpróbáltam megtagadni a szerelmet, de elbuktam. A férfit, akit szerettem a szemem láttára ölte meg. Akkor pedig meg akartam ölni önmagamat is, mert nem akartam tovább Dahlia akaratához igazodva élni. A legerősebb mérget vettem a kezembe, de utána könnyedén felébredtem. Akkor jöttem rá, hogy halhatatlan vagyok. De a varázslat nem védett meg mindenkit. Ez pedig csak tovább erősíti Dahlia akaratát, hogy megszerezze azt a gyermeket. Nem telik sok időbe, mire ő is felbukkan. Ha jót akartok a gyermeknek, akkor olyan helyre viszitek, ahol tényleg meg tudjátok védeni. Ezen felül pedig nem szabad elfelejteni, hogy fel kell készülnünk Dahlia érkezésére. A legfontosabb, hogy meglegyen a fegyver, amivel megölhetjük. Különben soha nem fog lemondani Hope-ról. Egy dolgot pedig elmondhatok, hogy Dahlia nem egy kislány, aki játszadozik az erejével. Sokkal erősebb, mint Esther. Nem hiába tőle kért segítséget és kötetett meg az alku. De gondolom már azzal is tisztában vagytok, hogy anyánk sem túl gyenge. – Csak remélni tudom, hogy képesek leszünk összefogni a közös cél érdekében. Mert jelen pillanatban ez jelent számomra mindent. A családra vágyom, ami soha nem lehetett meg és a szabadságomra.




 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 02, 2016 8:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Én már nem igazán tudnám, hogy mit szólhatnék az egészhez hozzá. Örülhet, hogy nem öltem meg, habár tényleg meglepett az a tény, hogy meg sem próbálta használni ellenem az erejét. Mintha ennyire elkeseredetten próbálna megnyerni magának. De valljuk be, hogy elég gyengén megy neki. Mindössze csak szavakkal tud minket hitegetni semmi többel. Bár engem nem tudom, hogy mivel tudna megnyerni magának. Valószínűleg semmivel, mert a szavain kívül nem látok semmit, amit fel tudna kínálni nekünk. Vagy talán mégis?
Először vonakodni kezdek a dologtól, hogy mégis mit akar, de ha eddig nem használta rajtam az erejét, akkor kétlem, hogy most akar végezni mindkettőnkkel. Ez egyáltalán nem a bizalom jele. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, mivel próbálja beetetni a húgomat, aki szinte minden jött-mentnek elhiszi minden egyes szavát.
Végül megfogom a kezét, de úgy helyezkedem, hogy a legrosszabb esetben is csak rajtunk keresztül tudjon átjutni Hope-hoz. Nincs olyan dolog, amit meg nem tennék érte. Ez pedig a saját állítólagos nővérem megölését is tartalmazza.
A jelenet, ami lejátszódik előttem a terhes anyámat ábrázolja és Finn-t meg egy szőke göndör hajú kislányt, aki egy sötét hajú nő karjaiban sikoltozik. Meg kell mondanom, hogy ez a jelenet talán még az én kőszívemet is meghatotta egy pillanatra. De különösebben nem tud érdekelni. Azonban látom, hogy Rebekah arcvonásai kezdenek sokkal barátságosabbá válni és megenyhülni. Nem is ő lenne, ha nem hatná meg ez az egész. – Kezdődik a mesedélután. – Megforgatom a szemeimet, amikor belekezd a kis meséjébe. Lehet, hogy igaza van, de ettől függetlenül én nem fogok megbízni benne. Mármint nagyon úgy hangzik, hogy ez inkább szolgálja a saját célját, mint a miénket. -  Én annyit szeretnék tudni, hogy mégis miért kell elhinnünk mindazt, amit mondtál? Mármint leginkább azt a részét, hogy ez az úgynevezett veszély Hope-ra is kihat és nem csak rád? Na, meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy honnan tudjuk, hogy te nem azért vagy itt, hogy idecsalogasd azt a nagyon emlegetett veszélyt? – Nekem még mindig túl sok kételyem van vele kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyom, amit mondott. Mert, ha veszély leselkedik a lányomra azt mindenképpen szeretném kiiktatni.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 1:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Nem tagadom, hogy én is meginogtam egy pillanatra, hogy hihetünk-e ennek a nőnek, de nem éreztem, hogy erről hazudna. A szíve nem vert gyorsabban, a pulzusa nem emelkedett, izzadság cseppek nem jelentek meg sehol se, így vagy remekül megtanult hazudni, vagy tényleg igazat mondott. Bár tisztában voltam azzal is, hogy a bátyám szemében én vagyok a kis naiv, aki mindenkinek mindent elhisz és talán így is volt, vagy legalábbis az esetek többségében. Most is az elsők között voltam, aki elfogadta a felé nyújtott kezet, majd Klausra is ránéztem, hogy gyerünk. Tegye meg, hiszen veszteni valónk nincs, s csak nem fog tudni oly könnyedén átverni minket.
Másodpercek töredéke alatt találtam magamat újra a múltban, pontosan ott, ahol jó darabig mi is éltünk. Láttam anyámat, a sokat emlegetett Dahlia-t is. Láttam a másik bátyámat Finn-t, azt, hogy édesanyánk babát vár és láttam a szőke hajzuhatagot viselő gyermeket is. Láttam azt, ahogyan elviszi, ahogyan ő próbál szabadul és akaratlanul is a szívem meglágyult. Sajnáltam őt, a fájdalmát magaménak éreztem és magam sem tudtam, hogy min mehetett keresztül. Majd a kép elillan, de a történetnek még nincs vége, hiszen a képek helyett most már szavak nyernek teret. Lassan összefonom a karomat magam előtt, figyelem őt, csendesen hallgatom, de ugyanakkor érzem azt is, hogy Klaus képes lesz bármikor ugorni, ha úgy gondolja, hogy hazudok és csak egy imposztor az, aki előttünk áll. Nem vágtam a szavába és mielőtt még bármit is mondhattam volna Klaus megelőzött. A pillantásommal most őt tiszteltem meg, majd megráztam a fejemet picit. – Nem volt még elég az, amit láttál az elmúlt ezer év alatt, bátyám? A családunk sose volt normális, s ez alól mi se vagyunk kivételek. Sok olyan kötelék kötetett, aminek nem lett volna szabad, ami megpecsételte a sorsunkat. – szólaltam meg komolyan és kicsit talán kimérten is. Nem érdekelt, hogy kivételesen újra a lelkébe gázolhatok-e, de egy pillanatra még Freya-ról is megfeledkeztem. – Nem próbáltak már meg nekünk ártani a saját vérünk? Miért oly hihetetlen, hogy újra itt vannak, hiszen apánk is itt volt, van! Él! Anyánk is más tesztben, de újra él, akkor Daliah miatt ne térhetne vissza, hogy anyánk ballépéséért mi fizessünk meg és elvegye azt a kincset tőlünk, amit már mások is megpróbáltak? – talán a hangomat is kicsit felemeltem, majd a harmadik félre mutattam. – Talán ő a régen elveszett nővérünk, az a személy, akiről nem beszélhettünk. Itt van, de lehet, hogy nem ő az, csak szabad szeretne lenne. Szabad, amire mi is oly sokszor áhítoztunk, hogy ne kelljen menekülnünk.! Nem hiszem, hogy ártani szeretne nekünk, különben nem mondta volna el mind ezt, viszont ő segíthet megölni Daliah-t, megvédeni a lányodat! Miért nem tudod beismerni, hogy egyedül nem fog menni? – pillantottam újra a bátyámra, majd megráztam picit a fejemet és mielőtt bármit mondhatott. – Tudom, hogy a te szíved is azt súgja, hogy ő az, akinek mondja magát, de nem tudom, hogy mi kelhet, hogy a sebeidre gyógyírt lelj, de a saját önzőséged miatt nem sodorhatod veszélybe Hope-t, azt nem engedem! – nem vicceltem. Általában behúztam a fülemet, farkamat előtte, vagy legalábbis ritka volt az, amikor ennyire a szemébe mondtam a dolgokat, de úgy éreztem, hogy most szükség van az igazságra, s valahogy észhez kell térítenem őt, mielőtt túl késő lesz és egy újabb vérontás veszi kezdetét….
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 07, 2016 12:18 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

|| rebekah & freya & klaus  ||

A család melyre oly régóta vágytam most is kívülállóként állt hozzám. De nem is várom, hogy rögtön meleg öleléssel fogadjanak, hiszen semmit nem tudnak rólam. Mindössze annyit, amit szükségesnek éreztem elmondani ahhoz, hogy bizalmat ébresszek bennük az irányomba. Mégis ki akarna a Mikaelson család tagja lenni? Az egész annyira értelmetlen. Őrült a családunk. Apánk beleroskadt abba, hogy elveszített. Finn-nek igaza volt arról, hogy már nem az a férfi, akire emlékeztem. Nem teljesen. De hozzám még mindig ugyanolyan kedvességgel fordul. Szeret. Ahogyan én is őt. Lehetetlen őt nem szeretni. Legalábbis az én szemszögemből nézve.
Megértem, hogy bizalmatlanok vagytok mind a ketten velem szemben, de most nem rólam van szó. A kislányról. Igaz, hogy az ő sorsa és az enyém össze van kötve, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen önző célokkal érkeztem. Hiszen az a kislány odabenn az én unokahúgom is. – Lehet, hogy nem ismerem őket egyáltalán, de a veszekedésükből igyekszem kimaradni, akármennyire is esik nehezemre. Fogalmam nincs, hogyan csitíthatnám őket, mert nem volt alkalmam az ilyen dolgokat kitapasztalni. Az a kislány odabenn részese a családomnak és nem hagyom, hogy baja essen. Mert ha ő elveszik, én magam is vele pusztulok, mert Dahlia még a jelenleginél is jobban megkeseríti az életem. Mintha nem lenne határ, amit ne tudná átlépni. Szinte minden egyes percben, mikor vele vagyok meghal bennem valami. Nem fogom ezt tovább bírni. De nem is kell, mert itt és most pontot teszünk ennek a fejezetnek a végére.  
A legfontosabb most az, hogy biztonságos helyre vigyétek. A lehető legkevesebb ember tudja, hogy merre mentek. Viszont szükségünk lesz Hope vérére, hogy elterelést készítsünk, amivel együtt megszüntethetjük a veszélyt. – Nem akarom, hogy amiatt is nekem essenek, mert a vérére van szükségem az aprócska gyermeknek ezért egy kicsit arrébb sétálok. – Előtte azonban szükségünk van arra, hogy létrehozzuk a fegyvert, amivel megölhetjük. Szükségünk van pár hozzávalóra, ami könnyedén megszerezhető, ha összefogunk. – Az a baj, hogy teljesen biztosra akarok menni így pedig Mikael belevonása a képbe is beletartozik a részemről. Az már teljesen más kérdés, hogy ők mennyire fognak örülni ennek. – Amit viszont megemlítenék, mielőtt meglepetésként érne titeket. Találkoztam az apánkkal. Ahhoz pedig, hogy biztosan legyőzhessük Dahlia-t az ő segítségére is szükség lesz. – Eddig sem mondanám azt, hogy a szíve csücske voltam a kétszemélyes társaságnak, de hogy ezután nem én leszek a nyerő az egyszer biztos. Nem tudom, hogy apám miért nem próbálta meg ugyanúgy szeretni utánam is a gyermekeit kipótolva ezzel a hiányom által keletkezett űrt. Fáj, hogy nem tette meg, de még talán nem késő, hogy a jelenlétemmel újraépítsem ezt a köteléket.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 11, 2016 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nem tudok szemet hunyni a tény felett, hogy még ő maga is lehet a veszélyforrás, amiről annyira próbál minket figyelmeztetni. Lehet, hogy mindaz igaz, amit mondott, de mindenki tisztában lehet azzal, hogy nem én vagyok az a személy, aki vakon beleöli a hitét másokba. Nem is most fogom ezt elkezdeni. De mindenre képes lennék azért, hogy Hope-t biztonságban tudhassam azért is fáj Bekah kijelentése. Veszélybe sodorni? Soha nem tenném. Akár az életemet is odaadnám csak azért, hogy soha az egész élete során ne kelljen szenvednie, ne ölelje körül a veszély, ami már a születése pillanata óta jelen van az életében. Annyit akarok, hogy boldog legyen. Lehet, hogy a sajátos módszereimet használom, de a célom sosem fog változni. A lányom biztonsága. Mert nekem csak erre van igazán szükségem.
Az unokahúgod, de igazából nem jelent a számodra semmit, mert nem voltál ennek a családnak a tagja az elmúlt évezredben, amivel jól jártál. Nekem elhiheted. De talán a testvéreim szívesebben fejtegetnék ennek indokait. – Képtelen vagyok úgy gondolni rá, mint a családom egyik tagjára. Nem megy ez az egész egy apró csettintésnek köszönhetően. Ez annál azért sokkal bonyolultabb. Elhiszem, amit mondd, de ez nem azt jelenti, hogy vakon bízni is fogok benne. Ahhoz még bőven bizonyítania kell.
Megtudhatnám, hogy pontosan mihez kell a vére? – Próbálok a lehető legvisszafogottabban reagálni, ha már mindenki úgy véli, hogy túlságosan is hitetlen vagyok. Igyekszem nyitott lenni a dologra, mert ha a lányom tényleg veszélyben van, akkor nincs olyan dolog, amit meg ne tennék. Se most, sem pedig később. – Rebekah szerepe lesz a vér a listát pedig odaadod nekem én pedig akkor összeszedetem, amit csak kell. Minél hamarabb magunk mögött tudhatjuk ezt az egészet annál hamarabb térhet vissza a lányom oda, ahová tartozik. – Tisztában vagyok vele, hogy Hayley is kikészült. De nem mondhatnám, hogy az én dolgom lenne őt babusgatni. Nem is érzem azt, hogy erre szükség lenne. Megteszi azt a bátyám. De az ilyen babusgatástól csak gyengévé válik. Hayley erős nő önmagában és erre neki kell rájönnie. Nem attól fog megvilágosodni, hogy valaki végig fogja a kezét. – Bele akarod keverni az ügybe Mikael-t? – Csattanok fel és érzem, hogy az eddig nyugalom, amit magamra erőszakoltam, szinte rögtön ködbe vész. Az egyszer biztos, hogy ő egy pillanatig sem mehet a lányom közelébe. Azt nem fogom engedni. Nem akarom azt, hogy a lányomnak látnia kelljen a töredékét is annak a férfinak, aki felnevelt engem. Mert félek azaz apró töredék is elég lenne ahhoz, hogy megtörje őt olyan módon, hogy azt már soha nem lesz képes elfelejteni.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 6:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Családunk sose volt egyszerű, hiszen sokat kellet menekülnünk és még az életünk felett is egykoron édesanyánk döntött. De ha mind ez nem lett volna elég, akkor néha még a családi kötelék is eléggé meginogott, hiszen mindenki mást akart, de nem lehetett, mert az akár a vesztünket is okozta volna és rövid időre, vagy éppen szép lassan meg is lett az eredménye, hiszen nem egy testvérünk halt már meg. De mi hárman… Elijah, Klaus és én összetartottunk, még akkor is, amikor eléggé nehéz volt és legszívesebben hátat fordítottam volna a bátyáimnak, vagy legalábbis Klaus állandó parancsolgatásai és szabályi ellen, hiszen számára a szerelem gyengeség, pedig nem így van.
Figyeltem a testvérünket és sokszor lehet rám azt mondani, hogy naiv vagyok, de most nem voltam. Láttam dolgokat, ahogyan éreztem is a szívemben, hogy ő a testvérem és legszívesebben megöleltem volna, de úgy éreztem, hogy ennek nem lenne jó következménye. Csendesen hallgattam a civakodásukat, majd végül egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat.
- Nem lehetne végre ezt befejezni? Elhiszem, hogy nem akarsz ártani Hope-nak, ahogyan azt is, hogy önös érdek is vezérel. Rólad meg tudom, hogy – s azzal a lendülettel a bátyámra pillantok – nem bízol szinte senkiben se és mindenkiben a rosszat látod. Nem tagadom, hogy nincs okod rá, de egyszer az életben próbálj meg bízni abban, hogy nem akar ártani nekünk a saját vérünk és segítségével végre hazatérhet Hope. Ha nem is magad miatt, akkor gondolj a gyermek édesanyjára. – mondom komolyan, ugyanakkor testvéri szeretettel, mert ha ez így folytatódik, akkor biztosan tovább állok Hope-l, mert nincs kedvem kitenni a csöppséget a veszekedésnek. Nem, ő ahhoz túl ártatlan és bármi áron megvédem. Nem eshet baja, még a testvéreim árán se. Pár pillanattal később pedig máris arról beszélnek, hogy mi kell hozzá.
- Hope-t senki se fogja megtalálni, el tudom rejteni, de ha annyira segíteni szeretnél, akkor akár be is bizonyíthatod, hogy mellettünk állsz és valami védőbűbájjal is elláthatnád a házat. Legalább nem könnyítenéd meg a drága rokonunk tettét. És Hope vérét is megszerzem. – jelentem ki könnyedén, hiszen nem nagy dolog. Bár tény, hogy nem örülök neki, mert nem szeretnék ártani a csöppségnek, de nem akarom, hogy meglássa őket. Nem biztos, hogy utána könnyű lenne az unokahúgommal az élet, mert így is tudom, hogy hiányzik neki az édesanyja és az édesapja. S Hayley utolsó látogatása ezt még inkább bizonyosabbá tette, mert azóta is olyan, mintha a csöppség arra várna, hogy anyuci egyszer csak be fog toppanni.
- Mikael-t?! Miért Miként tehettél ilyet, hiszen tudod, hogy üldözz minket, hogy Klaus szívét akarja. – s eme szavakba már egy kisebb düh is társult. Hayleyt is megpróbálta már megölni. Nem értem, hogy miként tehette ezt a nővérem. Talán Klausnak lett volna igaza? Még sincs velünk? Mégis hátba támadhat minket? Nem, nem akarok erre gondolni, biztosan jó okkal tette, de a ha bármelyik bátyámnak baja esik, akkor jobb, ha Freya is örökre eltűnik, mert különben megölöm őt.

|| Bocsánat a késés miatt! 27
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 02, 2016 11:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

|| rebekah & freya & klaus  ||

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a családba való beilleszkedésem, de jelen pillanatban úgy éreztem, hogy a legkönnyebb és a legnehezebben meggyőzhető személy között ácsorgok. Mert Klaus soha nem hinne el semmit, senkinek. Én pedig az igazat megvallva Rebekah-ban mindig is reménykedtem, hogyha egyszer lehetőségem adatik, akkor ő lesz az első, aki a testvéreként fog rám tekinteni. Hiszen neki nagy szíve van és igazán tud szeretni, ahogyan egyetlen egy testvére sem képes. Ezzel engem már az első pillanattól kezdve levett a lábamról. Igaz, hogy nem volt szerencsém túl sokáig beszélgetni vele, de az a rövid társalgás is megmutatta felém, hogy milyen is a családunk. Végig arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is ott állok közöttük és erre most itt van az esélyem. Dahlia-val végeznünk kell. Mert nincs más lehetőség arra, hogy mindannyian szabadok legyünk. Mert, ha elbukunk, akkor biztos vagyok abban, hogy ők nem maradnak életben én pedig továbbra is szenvedni fogok, ameddig csak élek.
Rendben van. Mindössze csak pár csepp vér kell. Nem akarom, hogy baja legyen emiatt. Utána pedig el tudom végezni majd a varázsigét, amivel elhitetjük Dahlia-val, hogy Hope nálunk van New Orleans-ban. Oda fog jönni hozzánk és, akkor megpróbálhatjuk legyőzni. De azért fel kell készülnünk arra is, hogy a megtévesztés nem fog sikerülni és rájön majd, hogy hamis cél felé tart és, akkor pedig ide fog fordulni. Téged sem hagyhatunk egyedül. Szükség lesz támogatásra. – Én az apámra gondolok, hogy ő itt lehetne vele, de nem tudom mennyire menne bele. Talán Klaus gyermeke még változtatna a mostoha fia iránti érzelmein. Hiszen, ha meglátja, hogy egy angyali teremtmény köszönhető neki, akkor talán Klaus sem lehet olyan rossz ember. Egyszerűen csak megtörte az a hosszú ezer év.
Tisztában voltam vele, hogy egyikük sem fog kiugrani a bőréből, amikor megemlítem az apánkat. De úgy gondoltam, hogy így a helyes, mert ha elhallgatom előlük, akkor azt hiszik, hogy hátba támadom őket. – Garantálhatom, hogy nem fog nektek ártani. Nem ismeritek úgy, ahogyan én. Mindig ott volt mellettem. Ő mutatta meg nekem igazán, hogy milyen érzés egy család részesének lenni. Ha úgy tetszik én voltam a szeme fénye. – Tényleg sokat jelentettem a számára, ahogyan ő is nekem. – Csak gondoljatok bele. Mennyire változtatna meg titeket az, ha elbuknátok és elvinné a kicsi Hope-t Dahlia? Nem törne össze benneteket? Kifordítana önmagatokból. Ő pedig még azzal sem vigasztalhatta magát, hogy életben vagyok, hanem azt hitte meghaltam. A legrosszabb az egészben talán az, hogy ezerszer kívántam azt, hogy bár tényleg meghaltam volna. Az is jobb lett volna, mint a Dahlia-val eltöltött évek. – Senkinek nem kívántam ezt a sorsot. Mert ennél rosszabb már egészen nehezen lehetne.  

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 18, 2016 10:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lehet, hogy velem volt a baj, de az igazság az, hogy én már ott megragadtam, hogy mégis miért is akarunk mi együtt dolgozni Mikael-el? Lehet, hogy neki is megvan a joga ahhoz, hogy megbosszulja, amiért elvették tőle a lányát, de ez egy percig sem garantálja a számomra azt, hogy miután végeztünk Dahlia-val nem fordul ellenünk. Mert lehet, hogy a kicsi lánya jelenleg a szeme fénye és soha nem ártana neki, meg nem venné el tőle a család lehetőségét, de mindannyian tudjuk, hogy engem sosem tartott igazán a család részesének és mióta kiderült, hogy ténylegesen nem voltam a család részese, nem voltam több egy fattyúnál. A helyzet csak még rosszabb lett. Most pedig együtt kellene dolgoznom egy olyan emberrel, aki megvet? Meg hát azt sem tudom elhinni, hogy ő szívesen dolgozna velünk együtt, hiszen az életcélja mindig is az volt, hogy megöljön minket. De leginkább engem. Úgyhogy egy percig sem bízom benne.
Attól, hogy te megbízol benne én még nem fogok. Egyszerűen gondolkodsz te? A legnagyobb ellenségünket beszervezed azért, mert téged szeretett? Minket meg akar ölni, amióta csak létezünk. Ő akarta, hogy ilyen szörnyetegek legyünk most meg nem látnak jobb megoldást arra, hogy megöljenek minket, hogy állandóan az anyánkkal együtt kijátsszák a halált és újra meg újra megpróbálnak minket eltenni láb alól. – Egyszerűen bele sem akarok gondolni, hogy elfogadom ezt az egészet. Itt és most elvágjuk az alkut. Kitépem a szívét és, akkor megoldjuk mi magunk az egész problémát. Szükség van arra, hogy legyen valami más megoldás. Ha kell egyedül én magam találom meg. – Nem fogom ezt a hülyeséget tovább hallgatni. Nem megyek bele ebbe az egészbe. Mikael számára ez az egész csak egy újabb lehetőség arra, hogy megöljön minket! Ha nem is mindenkit engem határozottan nem venne le még a kedvedért sem a listáról. Kétlem, hogy te pedig kiállnál egy fattyúért, hiszen meglenne a család többi része, nemde? – Kétlem, hogy bármennyit is érdekelné, hogy a család hány főből áll, hiszen csak egyet akar. A részese lenni egy családnak. Az pedig, hogy egy fővel kevesebb mégis miért is számítana neki. – Szóval, vagy velünk dolgozol, vagy vele. A kettőt nem lehet összevonni. Nem akarok arra ráeszmélni, hogy Mikael a helyzetet kihasználva, kihalássza a szívemet a mellkasomból.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 9:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



to my sister & brother


Tudnom kellett volna, hogy semmi jó nem fog abból származni, ha megjelennek itt a házamnál. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyi ideig bírnak higgadtak maradni, annyira, hogy Hope-t ne verjék fel, de minél több szó hagyta el ajkainkat, annál inkább nőtt bennem az a dolog, hogy erre nagyon kicsi az esély. Bátyám is fékezte magát, de még se eléggé. De nem akartam azt, hogy a város zűrzavara és őrültsége betelepedjen ebbe a rejtett és szeretet által lakott otthonba. Hope jobb életet érdemelt, mint a háború. Legyen szó a családjáról, vagy a városban tartózkodó őrültekről.  
Biztos voltam abban, hogy Niklaus nem fog egyből megbízni benne és talán még hónapokig, vagy évekig se. Egyszerűen csak megint én voltam képes látni azt, hogy ő tényleg a testvérünk és nem ártani akar nekünk? Ilyenkor legszívesebben lekevertem volna egyet Klaus-nak, hogy térjen már észhez, de szavaira csak egy apró sóhaj szökött ki az ajkaim. – Kérlek, Klaus… - kezdtem bele a dologba, mert kezdtem úgy érezni, hogy pár perc még és elküldöm őket a francba, mert semmi kedvem ehhez a civakodáshoz. –Szeretnéd egyszer a karjaidban hordozni őt? Látni azt, ahogyan sétál, érezni azt, ahogyan hozzád bújik és apának szólít? Szeretnéd ezt, vagy örökké azt szeretnéd, hogy egy idegen légy számára, akit csak nagyritkán láthat? Veszélyes, de nem lehetetlen. –tettem hozzá, majd hosszú szőke tincseimbe túrtam, majd hol az egyikükre, hol pedig a másikra pillantottam. – Sok mindent megéltünk már az elmúlt évszázadok alatt, de senki se volt képes kifogni ezen a családon és ez most se lesz másképpen. Melletted állok én és Elijah is, s most már Hayley és a farkasok is. Sőt, talán még a boszorkányok is Davina lévén, vagy legalább ő. Nem kedvelnek minket, az életére akartak törni, de Davina nem lenne képes bántani Hope-t. Akkor vond be őt, kérd az ő segítségét. – jegyzem meg kérlelően, majd picit megrázom a fejemet és neki dőlök az ajtó mellett a házfalának. Figyelem őket, de már magam sem tudom, hogy mit mondhatnék.
- Ha a bátyám beleegyezik megkapod a vérét, de apánk nem teszi be ide a lábát, se a gyermek közelébe nem megy! Ha bármi rosszra fordul, akkor tűnj el azelőtt, hogy a fülembe jutna a híre, mert megöllek, akár a nővérem vagy, akár nem, de a családnál nincs számomra fontosabba és a bátyáim jelentik a családot számomra! – jegyeztem meg komolyan, majd reménykedtem, hogy Freya nem fog átverni minket, hiszen akkor biztosan megismeri a rosszabbik énemet. Lehet, hogy sok ellenséget szereztem az évek alatt, de biztosan találnék olyat, aki segíteni ártani neki. Nem hagyhatom, hogy a családomnak baja essen, s mint egy vészóra meghallottam Hope hangját is.
- Vagy abbahagyjátok ezt a háborúskodást és akkor bejöhettek, vagy tűnjetek innét, de nem fogom engedni, hogy Hope közelébe az életünk és a város veszedelmét elhozzátok! – majd pedig egyszerűen besétáltam és a karjaimba vettem a tündért, s halkan dúdoltam neki, hogy megnyugtassam őt. Mosolyogva figyeltem a mosolyát, majd egy apró csókot leheltem a homlokára.


|| Köszi a játékot, ha esetleg nem maradtok! (:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 6:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

| szabad játéktér |
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 05, 2016 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

(Elijah új lakása, N.O)

Az út most sem tartott rövidebb ideig, mint legutóbb. Az egyetlen, ami változott, csupán a cél volt. Ezúttal nem látogatóba járultunk el idáig. A "csomagunk", amit elviszünk New Orleansba, mindennél drágább és értékesebb mindannyiunk számára.
Az éjszaka gyorsan telt, és reggel Hayley mellett ébredtem. A közelsége megnyugtatott, elöntött boldogsággal. A jelek szerint tényleg megbocsátotta nekem az apró kis elhajlásomat, és szinte félálomban vontam magamhoz, hajtottam államat feje búbjára, hogy így merüljünk még mindketten kissé vissza az álmok világába. Gia nem jött haza, gyanítom a női ösztöne megsúgta, hogy most teret és időt kellett adnia nekünk. Ha legközelebb találkozunk, köszönettel tartozom neki a tapintatáért.
Lekapcsoltam az autórádiót, és csak  az autóút mellett lévő földekről lehetett behallani a pacsirták trillázását, és a tücskök ciripelését, amik mind a tavaszt köszöntötték.
- Úgy hiszem, nem csak neked volt olyan lemondani Hope-ról, mintha kitépnék a szívedet. Gyanítom Bekah hasonlóképpen fogja érezni most magát - mondom csendesen. Ismerem jól a húgomat. Mindig saját családról, normális életről álmodott, és ha a sors - és anyám - elvették tőle ezt az álmot, a lelkében összegyűlt szeretetet most Hope kapta meg. Remélem a hugom velünk tart vissza New Orleansba, ahol minden alkalommal láthatja az unokahugát, így az elválás talán valamivel könnyebb lesz számára.
- Ha jól számolom, van egy hibrid anya, egy hibrid apa. Egy vámpír nagybácsi, egy vámpír nagynéni, egy boszorkány nagynéni, meg egy egész falkányi farkas, és ez a sereg fog vigyázni Hope-ra. Senki nem lesz nagyobb biztonságban nála - nézek Hayleyre biztatóan, hogy megnyugtassam. - Aggódsz amiatt, hogy mi történhet? - kérdezem, mikor feltűnik előttünk Bekah házának pirosló teteje.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 07, 2016 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Gyorsan elreppent az éjszaka, vagy talán csak azért gondolom így, mert nem sokat aludtam az éjszaka. Eleinte inkább csak forgolódtam, majd idővel pedig sikerült nekem is elaludnom, de az már csak Elijah mellett ment. Reménykedtem abban, hogy az éjjeli vándorlásomat nem fogja zokon venni és szerencsére nem is így történt. Biztos vagyok abban, hogy más nő a helyemben simán felképelte volna a tettéért, s jó ideig elkerülte volna őt és talán én is így tettem volna, de valami miatt még se ment. Egyszerűen csak a közelében szerettem volna lenni.
Alig vártam, hogy reggel elinduljunk, de éreztem azt is, hogy a gyomrom görcsben van. Főleg amiatt, hogy vajon milyen lesz Hope-val együtt élni. Féltem attól, hogy csődöt fogok mondani, mint anya, hiszen nekem se mehet minden és amúgy se volt előttem egy minta szülő kép. A szüleimet nem ismertem, a nevelő szüleim meg egyszerűen utcára tettek. Szép kis család, de azóta megleltem az örökségemet és már csak az számít, hogy újra velem lesz a lányom. A zene egyszer csak elhal, mire kíváncsian pillantok Elijah-ra.
- Valószínűleg így lesz, de talán enyhíteni fogja a fájdalmát az, hogy eljöhet velünk és előtte mindig nyitva fog állni Hope szobájának az ajtaja. Másrészt meg, ha valami miatt el kellene mennem és a lányom nem jöhetne velem, akkor biztos vagyok abban, hogy őt kérném meg arra, hogy vigyázzon rá, hiszen már biztosan igazán megszokták egymást. – pillantottam a szeretet férfira egy apró mosoly keretében.
- Reméljük, hogy igazad van, de néha pont azok árulnak el, akiktől nem várnád. – a hangom szomorúan cseng és nem rá gondolok és arra, amit tett, hanem sokkal inkább a nevelő szüleimre. Először csak bólintok. – Igen, túlzottan és reménykedek abban, hogy nem követek el hibát azzal, hogy elhozom. – a kezem a kezére siklott, mintha csak valami támaszra lenne szükségem. – Te? Izgulsz, esetleg tartasz valamitől? – kérdeztem kíváncsian őt, miközben figyeltem a távolban felbukkanó házat. Hamarosan megérkezünk.
- Azt hiszem már késő lenne visszafordulni. El se hiszem, hogy ma hazatérhet. – szólaltam meg anyai meghatottsággal.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 16, 2016 4:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Leveszem lábam a gázpedálról, így minimális sebességgel gurulunk csak Bekah háza felé. Ez a tempó épp elég ahhoz, hogy megbeszéljük még azt a néhány dolgot, amire szükség van, míg négyszemközt vagyunk.
- Annak örülök, hogy nem akarod a hugomat kizárni Hope életéből - bólintok komolyan és méltóságteljesen. - Már csak azért is, mert ebben az esetben alighanem ökölharcra kellett volna számítani, én pedig végképp nem tudnám, kinek az oldalára álljak. Látod, már csak ennyiből is jobba békesség - villantok egy jókedvű mosolyt Hayley felé, ami gyorsan le is hervad, mikor azt mondja, mindig azokban csalódik a legjobban, akikben nem kellene. Kényelmetlenül érzem magam, és szégyenkezem, amit nem igazán értek. Mi eltávolodtunk egymástól, nem is kevés ideig. Gia pedig okos, és gyönyörű nő, felnőtt emberként pedig mindketten éltünk a másikunk nyújtotta vigasz lehetőségével. Azt hiszem, talán ezt hívják a két szék közt a padlóra effektusnak. Ezt egész eddigi életem folyamán Niklaus játszotta a lányokkal, és tapasztalta meg a kellemetlen következményeket. A helyzet jelenleg úgy fest, hogy mintha nem is én lennék hatással az öcsémre, hanem épp fordítva. Ennek a ténynek pedig nem igazán örülök.
- Biztos vagyok benne, hogy hibának semmi esetre nem lehet felróni, ha a lányoddal akarsz lenni - váltok témát, elvégre semmi értelme hangosan is elkezdeni boncolgatni a kimondatlan gondolataimat. - És nem, nem tartok semmitől. Mint mondtam, egy egész hadsereg vigyáz majd Hope-ra. De az óvatosság azért persze nem árt - állítom le a motort mikor odaérünk Rebekah háza elé. - A város értünk sem rajong, nyilván Hope-ért sem fog. De tényleg nincs miért aggódnod - szorítom meg Hayley kezét. - Rossz lóra tesz az, aki megpróbálja bántani a családunkat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 29, 2016 12:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Örülök, hogy így gondolod, de meg se fordult a fejemben kizárni őt. Sok mindent köszönhetek neki és azt hiszem nekem is lenne mit tanulnom tőle Hope érdekében. – pillantok rá egy halovány mosoly keretében, hiszen még mindig izgulok és félek. Nagyon remélem, hogy nem követünk el semmilyen ostoba lépést és minden rendben lesz. Ha Hope-nak bármi baja esne, azt szerintem én se élném túl. Óvni akarom és a szeretetemmel körbeölelni. – Ohh, nem hiszem, hogy ettől kellett volna tartani. S szerintem nem kellene választanod. – pillantok rá reménykedően, miközben egyre közelebb érünk a házhoz. Mintha hirtelen a bátorságom is kicsit tovaröppenne, de az anyai ösztönök mégis erősek.
Nem akartam megbántani őt, de még mindig nehéz volt azzal a tudattal együtt élnem, hogy milyen könnyedén keresett vigaszt magának másnak a karjai között. Ha valaki elmesélte volna ezt, akkor biztosan elsőre azt hiszem, hogy Klausról beszél és nem pedig Elijah-ról, de róla volt szó, viszont nem akartam veszekedni. Idővel majd halványul ez az emlék, hiszen én is hibáztam, eltűntem, de még se keveredtem másnak az ágyába. Viszont szeretem őt, s még ez a tény se tudta ezt megváltoztatni. A kezem lassan siklik a combjára, mintha az érintésemmel akarnám biztosítani arról, hogy nem kell szégyenkeznie, vagy nem kell emiatt emésztenie magát. Amúgy is most a lányomért jöttünk ide és azért, hogy őt biztonságban visszavigyük a városba.
- Köszönök mindent, Elijah. Azt, hogy mindig vigyáztál ránk és nem engedted, hogy bajunk essen. Ahogyan azt is, hogy most itt vagy velem – pillantottam rá őszintén, majd egy apró csókot leheltem ajkaira, mielőtt még kiszálltam voltam. Sietve hagytam magam mögött az autót, majd egy mély levegőt vettem. – Azt hiszem, hogy most már nincs visszaút. – s közben őt kerestem meg a tekintetemmel, mintha csak bátorítást szerettem volna nyerni a közelségéből. Megfogtam a kezét, s úgy indultam el a ház felé, ahol óvatosan kopogtam, hiszen lehet, hogy Hope még alszik.

|| Bocsánat a késés miatt és köszönöm a türelmet! :hug: 38
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 08, 2016 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Tudtam jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat is, amikor eljönnek érte, de álmaimban se gondoltam volna azt, hogy ennyire hamar lesz az. Vagy talán csak nekem tűnt rövid időnek? Nem tudom, de azt tudtam, hogy túlzottan megszerettem az unokahúgomat, hogy olyan könnyedén kiengedjem a kezeim közül, viszont azt is tudtam, hogy remek helyen lesz Hayley-nél, illetve Elijah-nál, mert mind a ketten védeni fogják őt mindentől. De még eme gondolatok se tettél túlzottan ezt a napot. Egyszerűen csak reménykedtem abban, hogy sokára fog eljönni ez a reggel, miután beszéltem a bátyámmal, de persze, hogy most ez túl hamar köszöntött be és azt is tudtam, hogy hamarosan itt lesznek.
Nem sokat aludtam már este se, hiszen vagy Hope-t figyeltem, vagy pedig az ő dolgait rámoltam össze, hogy ne maradjon itt semmi se. Még egy pillanatra egy apró könnycsepp is végiggördült az arcomon a holdjátékában, ami így ezüstös színben tündökölt, de nem érdekelt. Legalább rövid ideig megtapasztalhattam azt, hogy milyen érzés is lehet anyának lenni, lévén, hogy én ezt már sose fogom tudni. Most pedig, hogy hamarosan elveszik tőlem, vagyis inkább visszakerül oda, ahova tartozik, úgy érzem, hogy egy aprócska űr kezd keletkezni a szívemben és a lelkemben. Remélem, hogy hamarosan látni fogom.
Miután reggelizet, könnyedén aludt el az ölelésemben a történeteimet hallgatva, amik részben igazak voltak, míg másrészt nem, hiszen néha finomítani is kell a meséken, hogy nehogy megijedjen. Óvatosan helyeztem vissza a kiságyába és éppen a konyhában kortyoltam a kávémat, amikor is egyre inkább hallottam a motorzúgását, majd hamarosan meghallottam az ismerős beszédeket. A szívem összeszorult, a nap egyre magasabban járt közben, majd pedig rendeztem a vonásaimat és úgy indultam ajtót nyitni nekik.
- Elijah! – köszöntöttem a fivéremet, s ha engedte, akkor karjaimban zárta őt, majd pedig Hayley-nek is köszöntem.
- Gyertek beljebb, viszont Hope még alszik. – adtam a tudtukra azt, hogy jó lenne, ha nem vernének túl nagy zajt. Láttam mind a kettőjükön, hogy milyen hatással van rájuk ez a találkozás, de talán leginkább Hayleynek arcvonásain látszódott meg a dolog.


|| Köszöntem a so-so türelmet! (:
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Rebekah Mikaelson kis lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Rebekah hálószobája
» Rebekah Mikaelson
» Rebekah Mikaelson
» Lakónegyed

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Lakások és szobák-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:20 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3