Share | 

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Kedvenc dal :
I hate you I love you
I hate that I love you
Don't want to, but I can't put
Nobody else above you

Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Marshall
Elküldésének ideje Vas. Dec. 13, 2015 11:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Lassan haladtam a város utcáit szelve. Nem tudtam, hogy merre menjek, vagy mit tegyek. Jó érzés volt az, hogy Elijah újra itt volt, de ugyanakkor, ami köztünk történt még inkább összezavarta a dolgokat, az érzéseimet. Tudtam jól, hogy mit érzek iránta, ahogyan azt is éreztem, hogy nem helyes… Viszont este már egyikünk se tudta igazán kordában tartani azt, ami mélyen, legbelül a szívében lappangott. A legféltettebb dallamok keltek életre, hogy utána mind a kettőnket elnyeljenek, megperzseljenek, de ugyanakkor még közelebb sodorjanak egymáshoz. Figyeltem az embereket, a többi vámpírt vagy éppen farkast, ahogyan a város utcáit megtelítették. Tudtam, hogy képes leszek uralni magamat. Muszáj, hiszen szeretném, ha Hope is itt lenne, illetve több életet nem akarok kioltani. Amikor pedig befordultam az egyik saroknál, akkor megpillantottam Elijah-t. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de úgy éreztem, hogy tud valamit, valamire készül és pedig egyszerűen csak a távolból figyelni kezdtem. Követtem őt a tömegen át, de szerencsére az új életem, az új énem, az, hogy félig hibrid lettem segített abban, hogy a kellő távolságból is tudjam követni őt. Amikor pedig rövid időre betért egy házba, akkor nemes egyszerűséggel várakoztam az út túloldalán, de ügyeltem arra, hogy véletlenül se szúrhasson ki, ha kicsit jobban körül néz. Majd hamarosan pedig újra úton voltunk.
Nem voltam profi követő, de szemmel láthatóan egész jól ment, mert amikor kocsiba szállt, akkor is valameddig sikerült követnem őt. De aztán egyszer csak elveszítettem őt. Nem tudtam, hogy merre mehetett, vagy hova igyekezhetett ennyire, hiszen volt egy olyan érzésem, hogy ő se biztos abban, hogy merre is kell pontosan mennie. Egy darabig még ott maradtam a kocsiban és lassan fújtam ki a levegőt, majd végül félre álltam az egyik elágazásnál és kiszálltam a kocsiból. Ha így nem megy, akkor próbálkozzunk mással. Gyalog indultam el és közben próbáltam az új érzékeimre hagyatkozni, lassan haladtam, figyeltem minden apró neszre. Majd hamarosan egy ismerős illatot fújt felém a szellő és nekem se kellett több, sietve indultam el abba az irányba, de közben óvatos maradtam. Nem szerettem volna csapdába sétálni, ahogyan azt se tudhattam, hogy mit is keres itt pontosan Elijah. A fák takarásából hamarosan egy házat pillantottam meg. Rövid időre megálltam és hallgatózni kezdtem, miközben egyre több ismerős illat ölelt körbe, kúszott be a bőröm alá, s így egyre közelebb csalogatva a házhoz. Óvatosan és halkan sétáltam egyre közelebb, mert nem szerettem volna semmilyen zajt csapni, de pillanatok alatt már a teraszon voltam. Nesztelenül lépdeltem az ajtó felé, majd alig, hogy beléptem, megpillantottam őket. Rebekah-t, Elijah-t és a lányomat. Elijah tartotta a kezében, s alig akartam elhinni azt, hogy amit látok az igaz.
- Hope?! – csak ennyit bírtam kinyögni meglepettségemben, s ajkaim elé siklott a kezem. Figyeltem őket, de még se bírtam megmozdulni. Annyiszor ábrándoztam arról, hogy újra láthatom őt, hogy a karjaimban fogom tartani… De most, hogy itt volt még se bírtam megmozdulni, csak figyeltem őket, úgy, mint aki nem hiszi el azt, amit lát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Dec. 09, 2015 4:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

- Bocsáss meg húgom, de tényleg úgy gondolod, hogy képes vagyok Hope vagy a te testi épségedet vagy akár életeteket veszélybe sodorni? - kérdezem kimérten, bár nem haragvóan. Annyira ismerhetne már, hogy inkább venném le a napfénygyűrűmet egy napkitörés vagy kánikula kellős közepette, minthogy azokat sodorjam veszélybe, akik mindennél fontosabbak nekem. Márpedig ők ketten azok. Szeretem a testvéremet, és az unokahúgomat is, ez nem is lehet kétséges, és ezt soha, semmi, semmiféle körülmények között, vagy hatására nem változtatja meg.
- Úgy látom, a te számodra is ő jelenti a fényt - jegyzem meg, és nézem, ahogy átszellemült arccal bámul a kicsire. Kegyetlen paródiája a sorsnak, hogy megadta nekünk az örök életet, a magány kárhozatával egyetemben. Nem lehet családunk, nem lehetnek szeretteink, vagy ha igen, két lehetséges jövő áll előttük. Vagy gyorsan haláloznak el a köztünk lévő kapocs miatt - hiszen ellenségek mindig lapulnak, akik tudják, hol a legfájdalmasabb az ütés - vagy nemes egyszerűséggel végignézzük, ahogy halandó életük végén eltávoznak a túlvilágra. Egyik verzió sem túl fényes. Most viszont itt van Hope, és Bekah úgy érezheti, saját családja lehet. Valami, és valaki, amire és akire mindig is vágyott. Másfajta szeretet és ragaszkodás ez, mint amit irántunk érez. Hope létezése úgy ragyogja be az életét, mint a legragyogóbb gyémánt.
- Hm, mintha már ezer év alatt hallottam volna ezt a szádból - mormolom aztán, mikor Bekah megjegyzést tesz arra, hogy hiányzik neki az öcsém. - Aztán amint egy légtérbe kerültetek, magának Zeusznak a villámai csapkodtak a levegőben - mosolygom el magam. Hiába, a mi családunk a több dudás egy csárdában tipikus esete. Mi ugyanúgy nem vagyunk egyszerű esetek, ahogy Niklaus sem. Csak épp egyikünk kevésbé, másikunk jobban viseli az ezzel járó megpróbáltatásokat.
Amikor viszont Hayleyre terelődik a szó, újfent elkomorulok.
- Nos, azt kell mondanom, mi már igencsak elsodródtunk az árral, ha érted, mire célzok - pillantok Bekah arcára. - Nem hinném, hogy Niklaus bánná ezt, hiszen nem kötik össze érzelmek Hayleyvel. Engem viszont annál inkább. Ez a nő egyszerűen elrabolta a szívemet, amit már csaknem kétszáz éve nem kapott meg senki sem - sóhajtok nagyot, aztán megrázom a fejem. Hiába gondolkodom, ez a helyzet ettől nem lesz könnyebb, vagy kevésbé bonyolult. Zűrzavar a köbön. Azon pedig már csak kedvesen pislogok, ahogy ígéretet tesz arra, hogy bárki, aki ártani merne Hayleynek, hamar a testén kívül találja a szívét. Ismerem a húgomat, sokan azt hiszik, elkényeztetett porcelánbaba, de én tudom, hogy milyen erős, okos, és független nő valójában. És hatalmas szíve van, amibe belefér mindenki, aki ezt megérdemli. Azt hiszem elmondhatom, hogy mindannyiunk közül ő a legkülönb.
- Hogy Niklaus hogy viseli a helyzetet? - nevetek fel önkéntelenül. - Nos, ahogy már sejtheted. Duzzog, morog, hisztizik néha, mint egy óvodás. Saját számára sem ismerné el, hogy immár van valaki, aki fontosabb nála - vonom meg a vállaimat, és mintha csak ez lenne a végszó, Hope szemei felnyílnak.
Néhány másodpercig ébredezve pislog, aztán ülésbe tornázza magát. Kissé legörbül a szája, de nem sír, csak kíváncsi tekintetét hordozza fel alá Bekak és köztem.
- Megfoghatom? - nézek a húgomra, és elönt valami különleges érzés. Nekem sosem volt gyermekem, a sors nem adta meg ezt nekem, és sosem lesz. Most már tudom, mit érez Rebekah Hope közelében.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 07, 2015 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

A reakcióján elmosolyodom, mert sejtettem, hogy hiányzik neki is Hope, de sokkal inkább a miértje érdekelt. Tudni szerettem volna, hogy pontosan milyen motiváció vezérelte a bátyámat. Szerettem volna tudni, hogy mennyire maga miatt keveredett ide és mennyire a gyermek édesanyja miatt. Láttam, amit láttam korábban is és úgy éreztem, hogy ez idővel még inkább változott, de nem volt jogom ahhoz, hogy beleszóljak, vagy tanácsokkal lássam el a bátyámat. Egyszerűen csak kíváncsi voltam rá, az érzései és a véleményére, ez pedig szerintem egyáltalán nem baj, hiszen még is csak a kicsi húga vagyok és régóta nem hallottam már róla… róluk…
- Sejtettem, hogy hamarosan az ő érkezésük is eljön, de egy dolgot ígérj meg, hogy csak akkor árulod el nekik, ha úgy érzed, hogy tényleg biztonságban van. – a hangom komolyan cseng és kicsit talán kérlelően is, mert sose tudnám megbocsájtani senkinek se, ha Hope-nak baja esne és mindannyian megtanultuk már azt, hogy az érzéseink és a vágyaink milyen veszélyesek tudnak lenni. – Hope nem csak Klaus számára hozhat megváltást, vagy fényt a sokak által sötétnek ismert szívéhez, hanem mindanyiunknak ő hozhatja el a fényt. Azt, amire annyira vártunk. Ő a remény mindenki számára. – tettem hozzá egy kisebb hallgatás után, mert úgy éreztem, hogy mindenki életében fontos szerepe van. Csak mindenki számára más miatt. Meg kell találnia mindenkinek magában azt, hogy miért is fontos számára eme apró teremetés, mert nem csak amiatt, mert különleges, vagy azért, mert már korábban is védtük. Itt van közöttünk és több rejlik benne, mint első pillantásra tűnik. – Tudod, kicsit talán hiányzik is már Klaus magának való és egyedi stílusa. – mosolyodtam el, s egy apró nevetés is társult hozzá, mert tényleg hiányzott már a másik bátyám is, de a basáskodó dolgai már nem annyira…
Nem számítottam arra, hogy a kérdésemmel, vagy a szavaimmal ilyen hatást fogok kiváltani, de úgy néz ki, hogy még mindig egész jól ismerem a testvéreimet, vagy legalábbis Elijah-t. Tudom, hogy mi vezet a szívéhez, látom a pillantásaiból, hogy kiért áhítozik, ahogyan az is feltűnt, hogy miként ejti ki az imádott nő nevét, mintha valami kincs lenne, de olyan kincs, amit az ember sose kaphat meg igazán…
- Néha talán nem kell akadályozni a dolgokat, hanem hagyni, hogy kicsit megégessenek minket, sodrodni az árral bátyám. – szólalok meg komolyan. Nem akarok én neki tanácsokat adni, majd végül egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat. – Nem akarom megmondani, hogy mit tegyél, de légy óvatos. Nem a temetésedre szeretnék hazatérni. – jegyzem meg még mindig komolyan, hiszen ismerjük Klaus-t, hogy mennyire könnyedén ki lehet hozni a sodrából és mennyire hirtelen tud cselekedni. Szeretem Elijah-t, ahogyan Klaus-t is, ők az én testvérem, a bástyáim és mindig is vigyázni fogok rájuk. Akár mellettük vagyok, akár nem. Néha talán ajkaim mást mondanak, de a szívemben örökké őrizni fogom őket és a feléjük érzett testvéri szeretetett.
Hamarosan pedig a farkasokra és Hayley-re terelődik újra szó. Kicsit hátrébb dőlök a kanapén, kényelembe helyezem magamat és úgy figyelem őt. Néha bólintok egy aprót, annak jeleképpen, hogy figyelek rá és értem, de attól még aggódom érte. Ő is már a családunk része, így ő rá is vigyázni fogok, de ezt lehet sose vallanám be nyíltan…
- Csak ez a tisztelet sose változzon, mert ha baja esik neki, Hope édesanyának, akkor jobb, ha nem kerülnek az utamba azok, akik bántották ők. Legyen szó a bátyám kicsinyes tetteinek köszönhetően, a boszorkányoknak vagy éppen a saját falkájának köszönhetően. – nem vicceltem azzal, amit mondtam és ezt Elijah is jól tudhatta. A szavunkat ritkán szegtük meg, s ismert annyira, hogy tudja a család számomra mindig is fontos volt, történjen bármi is. – Nicklaus, hogy viseli az új helyzetet? Mármint azt, hogy már nem csak az ő szava számít? Hogy nem teheti azt, amit szeretne? – biztos voltam abban, hogy nehezen, hiszen szerette mindig is azt, ha irányíthatta a dolgokat. Végül lassan felkeltem és odasétáltam Hope-hoz, hogy megnézzem, majd óvatosan betakartam. Ügyeltem arra, hogy ne ébresszem fel, de ha még rövid ideig maradni fog Elijah, akkor biztos láthatja ébren is a kisjövevényt, aki mindenki életét bearanyozhatja. – A jövő még kifürkészhetetlen, bátyám. Nem tudni, hogy kit merre sodor, de csábító, hogy büntetlenül bosszanthatnám őt. – mosolyodom el játékosan, miközben őt fürkészem. – Emlékszem a régi időkre, emlékszem, hogy milyen volt és ha csak abból a jóságból kapott Hope is, ami benne lakozott és lakozik még mindig, akkor nagy baj nem lehet, nem igaz? – s továbbra is a testvéremet figyeltem, illetve néha unokahúgunk felé pillantottam.


Brother <3
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 05, 2015 10:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Felvonom a szemöldökömet Rebekah kérdése hallatán, és csak fél kézzel teszek egy amolyan "azt hittem ez egyértelmű" jellegű mozdulatot.
- Természetes, hogy hiányzik az unokahúgom - válaszolom. - Főképp, mivel eddig az egész családunk az ő megmentésén és védelmén fáradozott, jómagam már egészen a fogantatása óta, és azóta, hogy Niklaus tudomást szerzett a létéről - válaszolom. - Nem mellesleg a kis Hope a kulcsa Niklaus romlott lelkének fényesebbé sikálásához, szóval igen, húgom, természetesen hiányzik nekem. Ahogy a szüleinek is. Akik alighanem most átkokat zúdítanának a nyakamba, ha tudnák, hogy itt ülök veletek. Apropó, nyilván nem kell mondanom, hogy hamarosan vendégeket várhatsz, méghozzá az ő személyükben. Ne aggódj. Majd igyekszem meggátolni, hogy Niklaus önmagához mérten bunkó legyen - mosolygom el magam halványan, de ez le is fagy az arcomról abban a pillanatban, mikor rákérdez, mi van köztünk Hayleyvel.
A feszültség érezhetően nő bennem, olyannyira, hogy felkelek, és a fotel háta mögött róni kezdek néhány lépést fel-alá.
- Ez a kelleténél bonyolultabb - válaszolom végül. - Nos, hogy a te szavaiddal élve, még mindig sokat aggódom, nem kizárt. Ugyanakkor azt hiszem, ez a jellemvonásom ment meg attól, hogy olyan dolgokat tegyek, amik akár tragikus következményeket is hordhatnak magukban - csóválom a fejem. - Bár az is tény, hogy Hayleyvel már mindketten túlléptünk azon a bizonyos ponton, amikor a következmények elhárítása talán a lehetetlenséggel határos - ülök le újra, de nem akarok erről beszélni többet. A húgom már nem az a kislány, aki volt ezer évvel ezelőtt. Felnőtt lett, és legfőképpen nővé érett. Pontosan tudja - érzéseim szerint - miféle gondolatokkal viseltetem Hayley iránt. Ezen pedig nyilván nem lepődik meg, hiszen évszázadok alatt mindig is azt láttam, hogy a tragikus szerelmi drámák váltak a keresztemmé.
- Ami viszont Hayleyt és a farkasokat illeti, azt hiszem, ennél nem is lehetett volna jobb döntést hozni - támasztom össze az ujjaimat az ajkam előtt, és elgondolkodva nézek Rebekahra. - Tisztelik őt, és a saját fajtájának keretein belül hercegnőnek számít. Amit mond, a farkasok számára a törvény. Hayley pedig azzal, hogy farkasként is a családunk része, kapcsot jelent a két faj között. Ő a béke záloga, ha mondhatom így. Ő biztosítja, hogy a vámpírok és a félholdasok ne akarják vérmezővé változtatni New Orleans utcáit, és ne szándékozzanak egymás fejével dekorálni a lámpaoszlopokat. A boszorkányokról ez viszont nem mondható el. Kisebb csoda lenne, ha nem indítanának ellenünk háborút, és nem tudom, Davina Claire elég tekintéllyel bír-e ennek a harcnak a megakadályozásához - dörgölöm meg aztán a halántékomat. - Szóval húgom, ha visszatérsz New Orleansba, garantálom, hogy nem lesznek unalmas óráid. Már csak annál fogva sem, hogy Niklaus mostanság, talán Hope miatt is, de igyekszik visszafogni a nem éppen kedves személyiségét, több-kevesebb sikerrel. Alighanem azt is szó nélkül eltűrné, ha viszonzásképpen néhány száz évnyi bosszúságért rajta szeretnéd köszörülni a nyelvedet - mosolygom el magam újra szélesen. Mindig imádtam, egészen gyerekkorunktól azt a kitartást és tehetséget, amivel Rebekah képes volt felbosszantani az öcsémet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 03, 2015 8:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Picit talán aggódva hallgatom azt, amit mond. Tényleg mindent elkövettem azért, hogy remekül elrejtsem az ártó szándékú emberek elől Hope-t. Nem tudtam volna elviselni, ha baja esik és nem csak amiatt, mert akkor csalódást okozok a bátyáimnak vagy Hayley szíve megreped, hanem azért, mert Hope számomra fontos volt és a legfontosabb az volt, hogy ő biztonságban legyen, de mind emellett szeretetben tudjon felnőni. Kényelembe helyezkedem én is, kicsit hátrébb dőlök, majd végül Elijah szavai megnyugtatnak. – Ezt örömmel hallom, hogy nem hagytál nyomokat. Nem lenne jó, ha esetleg más vendégre is kellene számítanom, hiszen már azon is meglepődtem, hogy itt vagy. Bár gondolom nem csak a kíváncsiságod vonzott ide, esetleg hiányzik Hope neked is? – kérdezem tőle kíváncsian, a tekintetét fürkészve. Mintha abban reménykednék, hogy többet leolvashatok arcának rezdüléseiből, mint esetleg szavaiból. Néha egy-egy pillantás többet rejt, mint egy-egy szó. – Még mindig túl sokat aggódsz bátyám. – mosolyodom el közben, majd picit meg is rázom a fejemet. Mindig is gondoskodó és oltalmazó volt. Néha képes volt nálunk is többet aggódni, de talán pont emiatt még inkább szeretem őt. Ő volt vélhetően a legérettebb személy.
A reakciója kicsit meglep, de még se, hiszen már korábban is láttam, hogy nem csak azért védi, mert a testvérünk gyermekét hordja a szíve alatt. Itt ennél többről lehet szó, de magam sem voltam biztos, hogy mi miatt gondolom ezt. Talán csak megérzés, vagy lehet, hogy néhány szemnek, ami láthatatlan volt, az számomra nem.
- Minden rendben van? Történt valami, Elijah? – faggatom tovább a dologgal kapcsolatban, mert a reakciói furcsák számomra. Arcának rezdülései, torkának köszörülése. Tudnom nem kell, hogy mi történik ott, mert nem akkor szeretném, ha arcon csapna egy lengő ajtó, amikor visszamegyek. Klaus lehet, hogy nem törődik senkivel se, de attól még érez. Tudnom kell, hogy Elijah és Hayley mire készül, milyen állapotok uralkodnak ama régi házba, amit egykoron otthonnak hívtunk. Nem fogom egyiküket se felelősségre vonni, nem rám tartozik, de jobb előre felkészülni, mint utólag rosszkor betoppanni. Hamarosan pedig kicsit másabb vizekre evezünk. Türelmesen várom a válaszát, miközben kíváncsi szempárral fürkészem őt.
- Klaus és barátok. – nevetem el magamat kicsit. – Ő sose volt olyan, aki csak úgy bízna másban. Ritka dolog ez nála, de örülök annak, hogy rendeződtek kicsit távozásom óta az állapotok, viszont Hayley… - kezdek bele a dologba, majd picit megrázom a fejemet. – Biztos, hogy jó ötlet volt a farkasok élére állítani? Nem akarom, hogy az unokahúgom édesanyjának baja essen. – teszem hozzá a dolgot, ahogyan azt se szeretném, ha esetleg általa sérülne meg valamelyik bátyám, testvérem. Az újabb szavainak köszönhetően csodálkozva pillantok rá, majd egy apró mosoly is arcomra ül újra. – Csak nem hiányzom, bátyám? – kérdezem játékosan. – Lehet, hogy hazatérek, de Klaus mindig is szerette irányítani az életemet, amit többé nem akarok és még te se védhetsz meg vele szemben. Ezt te is tudod, hiszen ismered milyen, amikor dühös. De ott vagy, ott lesz majd Hope is… - s ekkor apró teremtésre pillantok, aki békésen alszik. – Miattatok visszamennék, de nehéz ez a döntés. Végre szabad vagyok, de nélküle már minden nap sivárnak tűnne. – miközben beszélek végig Hope-t figyelem. – Maradsz egész napra, esetleg éjszakára is, vagy sietve viszed a hírt a családunk másik új tagjának? – fordulok újra a testvérem felé. Hayley is már a család része volt, azzá lett, amikor Klaus gyermeke a szíve alatt megfogant. Másrészt meg tudnom kell, hogy Elijah mit tervez a későbbiekre nézve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Dec. 02, 2015 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mosolyogva hallgatom Bekah szavait, aztán kényelmesen hátradőlök a fotelben, és egymásra pakolom a lábaimat.
- Megnyugodhatsz húgom - válaszolom jókedvűen. - Remekül elbújtál. Úgy tűnik, az ezer évvel ezelőtt, a fák és erdő sűrűjében megnyert bújócska-csaták nem érdemtelenül hullottak az öledbe, és amit tanultál, ma is remekül alkalmazod. Mindazonáltal tisztában vagy vele magad is, hogy mi Ősiek eredményesebbek vagyunk a rejtett igazságok kiderítésében, vagy épp kicsikarásában, mint mások - teszem hozzá. - És mint mondtam, ne aggódj. Momentán én vagyok az egyetlen - rajtad kívül persze - aki tudja a búvóhelyetek hollétét. Engem pedig már ismerhetsz annyira, hogy tudd, nem vagyok egy fecsegő típus. Sosem voltam, most pedig két indokom is van rá, hogy ne is legyek - hordozom a tekintetem közte és Hope között. Mindkettejüket veszélybe sodornám ha bárki más is birtokában lenne eme információnak, én pedig mindkettejüket féltem. Hiszen mindkettőjüket szeretem.
Megrándulok, mikor Hayley szóba kerül, és kissé zavarba is jövök, bárhogy is igyekszem leplezni. Nem tudom, röntgenszeme van-e a húgomnak, vagy csak egyszerű női megérzés mondatja vele, de mintha különös hangsúlyt kapna a szava, mikor azt kéri, vigyázzak Hayleyre. Persze az sem kizárt, hogy csak a lelkiismeretem csapja be az érzékeimet, és olyasmit magyarázok bele, ami nincs is.
- Ez természetes. Persze, hogy vigyázok rá - köszörülöm meg a torkomat, és igyekszek közömbös arcot vágni. Több-kevesebb sikerrel. Nincs szándékomban kiteregetni az érzelmeim kártyáját még Rebekah előtt sem, ezért örülök neki, amikor sikerül témát váltanunk.
Kapva kapok az ötleten, előveszem a telefont, és kattogtatni kezdek. Nem mintha Hope-ot nagyon zavarná, alszik olyan békésen és háborítatlanul, hogy az ítéletnapi harsonázás után még alighanem őt külön kellene ébreszteni. Csak gyermekek tudnak ilyen mélyen és a világról megfeledkezve pihenni.
Bekah utolsó kérdésén némileg elgondolkodom, mielőtt válaszolnék.
- Igen, úgy hiszem, egyszer beköszönt majd a béke New Orleans városába. A vérfarkasok, hála Hayleynek, már nem lázadoznak ellenünk, és úgy hiszem, Davina vezetésével is boszorkányok is belenyugszanak majd a mi létünkbe, és Hope létébe egyaránt. Még ha nem is leszünk egymást ölelgető jóbarátok, azt hiszem eljön majd az idő, mikor legalább megölni nem akarjuk egymást, és ez több, mint amennyit eddig is elvárhattunk. Túl sok a halott és az áldozat már minden oldalon. Senki nem akar többet gyászolni, és megsiratni a szeretteit, akiket elvesztett - halkul el a hangom. - Igen, úgy hiszem, Hope nemsokára hazatérhet. És ne feledd Bekah, hogy az a ház a városban a tiéd éppúgy, ahogy a miénk is. A szobád érintetlen, és csak arra vár, hogy hazatérj. És ha így lenne, ígérem segítek majd, hogy Niklaus az őrültségeivel ne kergessen ki a világból - szélesedik ki a mosolygom. - Remélem húgom, hogy Hope-al együtt te is hazatérsz. Én nagyon szeretném. Hiányzol az életemből.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 01, 2015 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Mosolyogva hallgatom azt, amit mond, hiszen szavainak köszönhetően rengetek emlék jelenik meg a lelki szemeim előtt. Idővel pedig egyre szélesebb lesz. Sok minden történt azóta velünk, de a testvéri kötelék közte, illetve Klaus irányába csak egyre szorosabb lett. Szerettem mind a kettőjüket, de egy kis „szabadságra” vágytam, amikor pedig megkértek arra, hogy unokahúgomra vigyázzak egyből igent mondtam. Amikor még meg se született, akkor is óvtam már és vigyáztam. S neki köszönhetően részben egy álmom is valóra vált. Megtapasztalhattam azt, hogy milyen érzés lehet egy apró csemetére vigyázni. Mellette még sokszor azt is elfelejtettem, hogy egy ősi vámpír vagyok. Természetesen a szükségleteimet nem tudtam félretenni, de sokkal boldogabb voltam Hope közelében. Egyszerűen képes volt arra, amire sokan nem. Pedig ő még csak egy gyermek volt, de igazán különleges. Örültem annak, hogy Elijah itt van, de ugyanakkor kicsit féltem is, vagyis inkább picit belül elszomorodtam, mert tartottam attól, hogy azért van itt esetleg, hogy máris elvigye Hope-t, pedig hónapok óta nálam volt már a leányzó, de mégis olyan volt, mintha csak tegnap érkezett volna.
- Természetesen örülök annak, hogy itt vagy. De ez azt jelenti, hogy nem bújtam el elég jól vele. – szólaltam meg játékosan, mert tényleg örültem a bátyámnak, mert szerettem őt. De ha ő rám talált, akkor más is megteheti. Bár ez nem jelenti azt, hogy ne védem még meg Hope-t. Az életemet is adnám érte. Régebben a testvéreimért lettem volna képes bármire, de ez továbbra se változott. Egyszerűen csak még egy személlyel bővült ez a lista. Csendesen hallgatom azt, amit mond, majd egy aprót bólintok. Nem csoda, hogy Hayley maga alatt van, hiszen a gyermekét „veszítette” el, még ha képletesen is. Biztosan szeretne ő is Hope mellett lenni és felnevelni, s mindig is tudtam, hogy egyszer el fognak érte jönni, de szerettem volna még ha maradhat, de azt is tudtam, hogy nem itt van a helye, hanem az édesanyja mellett.
- Sajnálom, de remélem jól van. Vigyázol rá? – kérdeztem kicsit aggódva, hiszen ha én Hope-ra vigyázok, akkor Elijah-nak Hayley-ra kell, mert Klaus mindig is inkább a saját ügyeivel volt elfoglalva, mint mások érzéséivel. S nem lepődnék meg, ha Hayley-vel se foglalkozna, a gyermeke édesanyával. – Mi lenne, ha készítenél Hope-ról egy-két fényképet? Legalább ő is láthatná, hogy jól van és gyertek, ha úgy ítéled meg, hogy biztonságos az, hogy idejöjjetek, de előtte kérlek szólj. – nem szeretem a hívatlanul beállító vendégeket. Azok után nem, amik történtek.
- Egyszer szerinted béke lesz és biztonságos lesz Hope számára az a város? – kérdeztem a bátyámat érdeklődve, mert tudom, hogy előbb vagy utóbb az édesanyja mellett lesz a helye az unokahúgunknak, ahhoz pedig biztonságra is szükségünk lenne. De ha kell, akkor visszamegyek én is, feladom a vágyaimat, hiszen megígértem, hogy oltalmazni fogom és sose szegném meg eme ígéretemet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Nov. 10, 2015 4:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Hangosan elnevetem magam Bekah szavaira, amivel a bátyám és az öcsém erősen hiányos szépérzékét illeti.
- Na igen - bólintok. - Finn gőgből, Niklaus pedig bizonyítási vágyból képes lett volna úgy berendezni a kunyhót, hogy mindenhonnan fegyverek, halott állatok és törzsi totemek lógjanak. Lássuk be húgom, veled jobban jártunk - mosolygok. Milyen különös most Bekah. Talán az önfeledt, menekülés nélküli életnek tudható be, talán a félig-meddig valóra vált vágyainak. Hiszen ha Hope nem is az ő vére, de nagyjából élhet olyan életet, amit mindig is elképzelt. Az viszont tagadhatatlan, hogy Bekah eddig is sugárzó szépség volt, de most mintha valami belső erő, valami belső ragyogás fűtené. És csakhamar be is igazolódik a gyanúm, mi, vagyis ki okozza ezt a fényt. A kérdés, amit feltesz egyszerű, de hallom meghúzódni alatta a fájdalmas élt.
- Nem, nem viszem el - nyugtatom meg egy mondattal. - Tényleg csak szerettelek volna látni benneteket, hogy jól megy a sorotok, és nem szenvedtek hiányt semmiben. Vagy vegyem ezt úgy, hogy nem is örülsz a bátyádnak? - vonom össze a szemöldökömet, de a kérdésem mindössze tréfa csupán. Ha volt valaki a családunkból, aki mindig is közel állt hozzám, az a húgom. Már gyermekkorunkban is közel álltunk egymáshoz, hiszen öltöztettem, meséltem neki, játszottam vele, néha még a haját is befontam, még akkor is, ha apám rosszallóan nézte, hiszen számára ez meglehetősen férfiatlan tevékenység volt. De nem érdekelt. Óvtam, és védtem a hugomat, és ez a mai napig sincs másképpen. Ha kell, az életemet is odaadnám érte, Hayleyért és Hopeért. Ők hárman azok, akik gondolkodás nélkül megérdemelnék.
- Az az igazság, hogy körbenézni jöttem. Hayley meglehetősen kiakadt, mióta Hope nincs vele. Nyilván megérted. És noha még nem vihetjük vissza a kicsit, hiszen a városban dúló fajok közti háború még most is dúl, de talán visszatérhetnék vele együtt. Nagyon sokat jelenteni számára, ha látná Hope-ot.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 07, 2015 1:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Elijah & Rebekah
Család csak egy van..
We are a family.. always and forever..


Elijah mondatán mosolyra fakadtam. Hát igen, volt némi szépség akkor is abban az életben, de ha választhatnék, hogy hol legyen ember tuti, hogy nem akkor.  Vagy a mostani időkbe, vagy talán a húszas években.
Valahogy szeretek öltözködni, és az emberi koromban soha nem lehetett ezt megtenni. Szeretem ennek a kornak a stílusát, igaz, hogy rosszul vagyok attól már, hogy mindenki nyomja a szelfiket, de akkor is van valami szép ebben a korban.
- Hát igen, hiszen nem nagyon szerették a lányos dolgokat vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nem igazán bírták elviselni, hogy a húguknak volt némi stílus érzéke.




Mosolyogtam gúnyosan. Hiszen ez igaz is volt. Egy percre elgondolkodtam. Elijah olyan ártatlansággal nézte a kis Hope-ot, mint ha csak a saját apja lenne. Soha nem láttam még ezt a fajtacsillogást a szemében, pedig régen ismerem. Talán ő is vágyik az apai szerepre, hogy abban tetszelegjen?
Majd megjegyezte, hogy milyen szép, az emberek mindig azt mondják, rám hasonlít, ez jó érzéssel tölt el, de nem. Hayley szépségét örökölte, és nem érek soha fel ehhez.
- Az bizony. – Vajon miért van itt? De gondolatmenetembe vágott fivérem és nem is tudtam nagyon mit felelni. Hayley jól van az remek, de még is mi lesz ezután?
- Elijah- Szóltam rövid kis hangon.
- Azért vagy itt, hogy elvidd őt? . Kérdeztem a legfájdalmasabb kérdést, amit csak lehetett.



||Credit : @ ||




Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Nov. 05, 2015 9:51 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

- Ezt egy kicsit később - válaszolom Bekah első kérdésre, miszerint hogyan sikerült a nyomukra bukkannom. Nem a teraszon állva szerettem volna megbeszélni vele a történteket, így megkönnyebbülve lépem át a küszöböt, mikor beinvitál.
A lakás tényleg otthonos. Azt hiszem - és nem lekicsinylés gyanánt mondom - csak egy nő képes így berendezkedni. Csak egy nőben lehet meg a színes és formák ily ösztönös harmóniája, és csak egy nő tudja ilyen melegséggel megtölteni a legkomorabb falakat is akár. A húgom pedig egy valódi, igazi nő. Már kislányként is az volt.
- Emlékszem, amikor gyerekkorunkban is folyton a kunyhónkat cicomáztad - érintek meg egy vázát óvatosan, elmerengve az emlékeken. - Mindenhonnan virágok lógtak. Apánk és anyánk értékelte, de Finnt és Niklaust az őrületbe kergetted vele - fordulok aztán szembe Bekah-val, és futólag megölelem. Az érzelmek hosszas kimutatása sosem volt a sajátom.
- Nem kérek semmit, köszönöm - rázom meg aztán a fejem, és közelebb lépek a kiságyhoz.
A csoda, aminek látására annyit vártam, most itt fekszik előttem, és szuszog olyan békésen, ahogy csak egy álmodó kisgyermek képes rá. Hope arca békés, elégedett, és meglepve tapasztalom, mennyit nőtt, mióta nem láttam.
- Milyen gyönyörű - mondom őszinte, elragadtatott mosollyal, aztán benyúlok a kiságyba, megérintem apró kezét. Kinyitja a szemét, mindössze résnyire, azon keresztül megnéz magának, aztán alszik tovább, semmitől nem zavartatva.
- Azt hiszem, elmondhatom otthon Hayleynek a hírt, hogy a jelek szerint minden rendben - egyenesedek fel, aztán elsétálok a kanapéig, és kényelembe helyezem magam. - És hogy ne aggódj feleslegesen, elmondom, hogy Hope egyik ruhadarabja, és egy ritka erős boszorkány segített felfedni a lakhelyeteket. Nincs okod aggodalomra, mások nem fogják tudni - emelem fel a kezem, még mielőtt közbevághatna. - Hope ruhája azóta hamu, a boszorkány pedig halott. Nem hagytam esélyt rá, hogy esetleg eljárjon a szája. Muszáj volt, hogy eljöjjek. Mindenképpen látni szerettelek volna benneteket.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 03, 2015 12:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Elijah & Rebekah
Család csak egy van..
We are a family.. always and forever..


Válasz érkezett a sötétségből, de nem egy idegen volt az, hanem az én testvérem. Elijah és köztem mindig is olyan kapcsolat volt, ami talán Nick-kel soha nem jöhet majd létre. Nick mindig is elnyomott gyerek volt, talán azért is lett ilyen, amilyen. Apák, mivel tudta anyánk árulását, elnyomta és gyűlölte őt emiatt. Mindig féltettem, hogy megöli, hiszen mindig olyan szemekkel pásztázta őt. Egyszer még jómagam is tört rántottam, hogy apám életére törjek, amit Elijah akadályozott meg és bíztatott, hogy lesz még jobb is.  Elijah mindig védelmezett engem, tanított és, ha rossz is voltam megdorgálni soha nem dorgált. Talán azért is volt ez így, mert én vagyok az egyetlen lány a családban, de nem tudom. Apának is hercegnő voltam, addig még nem akart megölni. Mosolyogva válaszoltam és lehiggadtam, hogy ő az, de miért talált meg? Talán nem működött a varázslat, talán a lány átvágott engem? Tekinttettem látszódott a kérdő állapotom, hogy nem értek semmit. Mindent úgy tettem, ahogyan azt Nick „parancsolta”.




Lerejtettem a házat és nem mentem vele sehova. Biztonságba tartottam a kicsikét. Ezért értetlenségem talán érthető volt a mostani szituációban.
- Hogy találtál meg? – Érdeklődtem, hiszen örültem, hogy látom, ezt ő is tudja, de féltettem akis Hope életét. Egy rosszul sikerült kis varázslat megölheti őt, és azt Elijah se akarja.
- Gyere.. – Mutatom az utat neki, hogy kerüljön beljebb. Majd elindulok a konyhába és megnézem, mi van itthon. Sütit sütöttünk múltkor, az nagyon tetszett neki, nagyon sokat nevetett.
A vérkészletem a pincében van lezárva, hiszen a szomszédok sokszor jönnek át, kérni valamit. Néha már unom, hogy annyira kedvesek. Nem lehet valaki ennyire kedves.
- Kérsz valamit?– Kérdezem .



||Credit : @ ||



[/quote]
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Okt. 28, 2015 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Hosszú ideig tartott az út, bár tény és való, hogy autóban utazni kényelmesebb volt, mint régen hintókon zötykölődni. Ettől függetlenül kezdtem úgy érezni magam a hatodik, vezetéssel töltött óra tájékán, hogy a húgom nemes egyszerűséggel leköltözött még a térképről is, Hope-al egyetemben. Egyrészt bosszankodtam a tény miatt, másrészt elismeréssel adóztam Rebekah logikájának. Tény, hogy minél messzebb kerülnek New Orleanstól, az unokahúgom annál nagyobb biztonságban élhet.
Kiszállok a kocsiból, amikor megpillantom a ház fényeit. Szerencsére a városunkban vannak olyan boszorkányok, akiknek a segítségét kérhetem egy egyszerű helymeghatározó varázslathoz. Sajnos az, hogy meg kellett utána ölnöm, mielőtt eljárhatott volna a szája, amolyan felírható járulékos veszteség.
Lassan sétálok el a sötét fák között a kis házig. Tény és való, hogy úgy tűnik, a húgom álma valóra vált. Noha kissé elrejtőzve ugyan a kíváncsi tekintetek elől, de itt áll a fehér deszkakerítéses ház, az udvaron néhány gyerekjáték sorakozik. A környékbeliek nyilván nem is sejtik, hogy aki a szomszédságukba költözött, nem emberi lény. Az álca tökéletesen működött.
Megállok az ablaknál, és belesek, egyenesen az apró lámpával megvilágított szobába. Otthonos hely, hívogató, szinte érzem a bentről kiáradó szeretet melegét, és hallom Bekah hangját, amin önkéntelenül is elmosolygok magam. Emlékszem erre a dalocskára, mikor a testvéreim apró gyerekek voltak, anyám ezzel altatta őket el. Nos, a jelek szerint Rebekah is tökéletesen emlékszik rá, és benne is szép emlékeket idéz, akárcsak bennem.
Hope-ot ugyan nem látom, de hallom elégedett, mély szuszogását, ami azt jelzi, hogy alighanem elaludt. A hugom is abbahagyja a halk éneklést, a gyerekjátékok folytatják a dalocskát, és biztosítják az unokahúgom békés álmát.
Szinte meg sem mozdultam, hogy hallott-e valamit, vagy csak a hatodik érzéke működött remekül, nem tudom, de Bekah úgy perdül hátra, mintha kísértetet látna, és belemélyeszti tekintetét a félhomályba, ahol állok. Elsétálok tehát az ajtóig, de mielőtt kopoghatnék, kiront rajta a húgom, én pedig rámosolygok az előttem álló testvéremre.
- Szép estét, Rebekah - mondom széles mosollyal, és elönt a boldogság, hogy látom. Nem változott semmit, nem mintha mi változhatnánk. Egyedül csak valami különleges fényt látok rajta, mintha csak a lelkéből világítaná meg az arcát.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 27, 2015 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Elijah & Rebekah
Család csak egy van..
We are a family.. always and forever..


A boszorkány sikeresen le védte a házat, de még mindig nem éreztem magam biztonságban. Nem tudom, hogy hogyan védjem meg még inkább a kis Hope babát. Nem tudom ugyan azt nyújtani neki, amit egy igazi hús vér anyuka tenné, de annyira vágyom rá, hogy az legyek. Talán minden nő úgy érzi nem kell neki a terhesség, a puffadás, a hangulat ingadozás, de nekem kell.  Mindig azon gondolkodom, hogy milyen lehetne az életem, ha ember lettem volna. Persze nem az akkor bele született időmben gondolkodom soha, hanem arra gondolok, hogy például, ha ma élnék én is selfiznék vagy nyomnám az instagramot a facebookot? De ami legjobban érdekelne, hogy megtalálnám-e az igazit, hogy el tudnám képzelni az életem egy olyan férfi mellet, aki mindent megadna nekem, és hercegnő lennék? Persze, életem minden egyes pontján azt akartam, hogy valaki olyan legyen velem, aki szeretne, megbecsül és több száz babával népesítjük be az embereket. Vannak anyák, akik nem gondolnak bele. Persze az abortusznak vannak olyan oldalai, amik nem jók. 19 évesen ne vállaljon valaki babát, de nem vettetném el a gyerekem, ha tudom, hogy mindent megadnék neki. És ebben ez a szomorú, hogy olyan anyáknál vannak a babák,a kik nem érdemlik meg ezeket a szépséges csemetéket.



Hope baba nagyon álmosnak néz, ki ezért kiveszem a játszójából, majd be fele indulok a kisszobába, ahol az úgy nevezett szoptatós szék van. Azért is vettem meg a kis széke, mert ringatni lehet. Ahogyan fel le mozgok a babával látom, hogy csöpp szemei már ragadnak le. Itt az ideje, hogy énekeljek. Kedvenc dalomat énekelem, amit anyám mindig nekünk is énekelt.

Elaludt… lassan állok fel, s majd helyezem bele a kislányt az ágyába, ahol kis elefántok, macik és sok álatt táncol és énekli tovább a dalt.

Hirtelen zajra leszek figyelmes.  Szemeimet jobbra-balra forgatom és fülellek. KI suhanok az ajtó elé, ahol már a csillagok világítanak.
- Ki van ott? – Kérdezem bele az éjszakába.



||Credit : @ ||



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére Go down
 

Rebekah Mikaelson kis lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

 Similar topics

-
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» Rebekah hálószobája
» Rebekah Mikaelson
» Rebekah Mikaelson
» Lakónegyed

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 33 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 24 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3