A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :

† Kedvenc dal :
Foxes - Devil Side
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



Maisie Caleigh ÍRTA A POSZTOT
Pént. Aug. 05, 2016 8:02 am
| Lezárt játék! |
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
† Kedvenc dal :
X World On Fire
† Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
† Humor :
X bloody good



Adam Donner ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 25, 2016 3:19 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
Kettőnk közül, én besavanyodhattam volna a munkába, ő pedig csak egyszerűen megunta, hogy mindig ugyan azzal a bajjal küzd. A vámpírság hátulütőjével, a vérszomjával. Így a kis kirándulás, a lovak, jó terápiás célt szolgáltattak mindkettőnknek. Kikapcsolódás és a múlt újraélése. Hisz volt mire emlékeznünk, életünk nem minden perce volt rossz, nem minden részét ette meg az ördög, s az idő vasfoga. Egyes pillanatok szinte még most is képesek voltak élesen villogni elmémben.  Ilyen volt a jelen történései által előtérbe kerülő illatok emlékei is. A fák susogásának hangja, ahogy előttem halad, vörös fürtjeibe pedig belekap a szél.  Az apám említésétől egy pillanatra mégis megmerevedik arcom összes izma. Az apám rosszalló pillantása… nem is emlékszem, hogy volt-e neki más fajta pillantásai is, vagy mindig ilyen sötét tekintettel méregetett, csak mert Adam, a kicsi fiú nem hajtott fejet a rabiga alatt, amit apaként ő a nyakamba sózott. Maisie ezt nem érthette, bár a családom szabályainak nyomása miatt ő is jó pár dolgot elszenvedett. Miattam, mert mint mondta, én voltam a makacs és a hajthatatlan, amiért a szívem előtérbe helyeztem, s később be kellett látnom, hogy az eszem jobb lett volna előbbi helyett.
-Mertem remélni, hogy így látod. Bár egy olyan kisasszonynak is nehéz lett volna ellenállni, aki így mosolyog.-imádtam a ragyogó szempárt, ahogy arcom kémlelte, a mosolyát, ahogy ajkai felfelé görbültek, finom vonásait arcán, az apróráncokat, melyek ettől a mozdulattól keletkeznek szeme alatt, orra mellett.  A tisztásra érvén a szél még mindig társunkként tartja ki magát. Bár hallok mást is. Mintha egy hinta suhogna a levegőben, valahol a távolban. De nem foglalkoztam vele, minden figyelmem Maisie-nek szenteltem, ahogy hátrafordul, és felém kiált szavaimra reagálva.
-Egész ötlettáram van kedvesem, a választást rád fogom hagyni.-vigyorgok rá kisfiús bájjal, mikor mellé érek végre. Azonnal elkapom kezét, és megszorítom. A vér szaga engem nem zavar, minden nap találkozom vele, de neki ez még új. S hirtelen a pillanat varázsa megtörik, ahogy arca át-át változik a benne élő vérengző vad arcvonásaira.-Érzem. De meg kell nyugodnod, semmi baj nem lesz.-húzom magamhoz csuklóját megcsókolva azt, majd vágtára ösztökélem a lovat, hogy a mezőn átvágva megnézhessem, hogy honnan jön a vér szaga. Leugrok a lóról, szárával kikötöm a fához, és a lány mellé sietek, a hintát megállítva felette.
-Biztos a lova ijesztett rá, aki pedig a mijeinktől ijedhetett meg. -vázolom fel a lehetséges helyzetet és a lány fölé hajolva megvizsgálom. Nem mély a seb, viszont mivel az ember feje egy merő csont, nyilvánvaló hogy nem eshetett neki sem jól, ahogy koppant a hinta. A seb nem mély, vérzik, bőre felszakadt, és a seb környéke szinte azonnal véraláfutásos is lett.-Lehet, hogy agyrázkódást kapott. De nem hiszem, hogy jót tenne neki, ha mozgatnánk.-érzem rajta, hogy boszorkány, nyilván ő is érzi rajtam is, de gondolkodás nélkül harapok csuklómba és nyújtom azt felé.-Innod kell, mielőtt elájulnál.-jelenleg nincs időm foglalkozni Maisie-vel, vállam flett mégis felpillantok rá. Nem akarom kockáztatni a lány testi épségét sem, de övét sem. Jelenleg az egyetlen vízválasztó a kábult lány és közte én vagyok.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :

† Kedvenc dal :
Foxes - Devil Side
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



Maisie Caleigh ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 23, 2016 8:17 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
Túl sok minden történt velünk, így érthető volt, hogy ki akarok szakadni a világ őrült kerekéből, hiszen még mindig nem igazán tudtam uralni a vérszomjamat, s itt legalább nem kell attól tartanom, hogy legszívesebben megcsapolnám valakinek a nyakát, s megízlelném a vérét és esetleg még meg is ölném, pedig nem akarok senkit se bántani. Nem értem, hogy miként képes Adam a kórházban dolgozni, de emiatt még inkább felnézek rá. Én sose akartam vámpírrá várni, nekem elegendő volt a boszorkányság is, de valaki úgy döntött, hogy ezen változtat és inkább szörnyeteggé tesz…
Örültem annak, hogy sikerült neki is kicsit kikapcsolódnia és ha a múlt nem is volt mindig gyönyörű és békés, mégis mind a ketten arra emlékeztünk. Csak a jó emlékek jutottak eszünkbe és pontosan úgy bolondoztunk, ahogyan egykoron. Mosolyogva figyeltem őt, majd hamarosan már lóháton is voltunk. A kérdéseit hallva egy apró nevetés hagyja el ajkaimat, majd hamarosan egy bólintás is társul hozzá. – De, emlékszem mindenre. Arra, ahogyan bűnre csábítottál, ahogyan az apád rosszalló pillantása ellenére se lehet elkergetni és még hosszú lenne a lista. – szólaltam meg jókedvűen, s kicsit talán megkönnyebbülve is, hiszen egy pillanatra képes voltam elhinni azt, hogy újra minden normális lehet és nem kell semmi miatt aggódnom, vagy attól tartanom, hogy olyat cselekszem, amit nem akarok. Egyszerűen csak végre kicsit hétköznapinak éreztem magamat és úgy, mint akinek a vállát nem nyomja megannyi teher.
- Ki tudott volna ellenállni egy ilyen sármos férfinak? Vagy egy olyan kézcsóknak, amivel megajándékoztál? – kérdeztem tőle egy kisebb kuncogás keretében, miközben egyre inkább eltávolodtunk az istállótól, hogy az erdőn át egy tisztáshoz érjünk. Amikor pedig boszorkának szólított, akkor csak egy pillanatra hátrafordultam nevetés közepette, majd még inkább gyorsítani kezdtem. Élveztem azt, ahogyan a szél körbeölelt, s azt is, hogy hirtelen a város zaja és gondja nem csengett a fülemben. – Mit szeretnél kapni? – kérdeztem kicsit hangosabban és incselkedve, majd figyeltem azt, ahogyan egyre közelebb ér, de mielőtt igazán elkezdődhetett volna a verseny valami fémes szag csapta meg az orromat. Másodpercek töredéke alatt ismertem fel a vér illatát, éreztem, ahogyan az arcom elkezd elváltozni, mire sietve álltam. A kezembe temettem az arcomba és mély levegőt vettem újra és újra. Próbáltam megnyugodni, s percek teltek el, mire sikerült visszanyernem az önuralmamat.
- Érzed? – kérdeztem remegő hangon, majd hamarosan meg is pillantottam a távolban egy alakot. – Előre mész? – kérdeztem óvatosan, hiszen ha nem bírnék magammal, akkor ő közénk tud állni és nem történt semmi baj, de a vérszomj még mindig túl erősen élt bennem. Akár akartam, akarnám, de már bennem is ragadozó élt. Amikor elég közel kerültünk a lányhoz, akkor leugrottam a lovamról, majd a kantáránál fogva kikötöttem a fához.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle meg óvatosan, miközben Adam-et figyeltem, hiszen ő orvos, nekem pedig jobb, ha nem megyek még közelebb. Nem akarok bajt.  




[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Gyermek gyógytornász
† Humor :
Mikor milyen



Nevaeh Shailene Fernee ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 20, 2016 2:26 pm
My sweet family
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy ideje már figyelem őket, nem nagy ördöngösség, még a magunk fajta is képes néha a biztonság érzetébe belesüppedni. Sziruposan jól elvoltak, ami bevallom, rohadtul zavart, mert basszus, ne legyenek boldogok, még ennyi év után sem. Hát nincs lelkiismeretük, hogy eldobtak egy ártatlan kislányt, aki semmiről sem tehetett? Sanszosan apámra ütöttem egyébként, bár közvetlen közelről még nem láttam, a vörös lobonc sosem volt sajátom.
Gőzöm sem volt, merre indultak, de nem voltam rest berúgni a motoromat, és hamarosan utánuk robogni. Nem volt túl sok hangulatom ma a sétakocsikázáshoz, de kíváncsi vagyok, merre andalognak.
Jóval a taxi mögött álltam meg, és állítottam le a motoromat, majd bandukoltam lassan arra. A bakancsomban lazán vesztek el farmerem szárai, könnyű, tavaszias szövetkabátom egyszerű barna volt, csak a vékony muszlin sál csempészett üdeséget a megjelenésembe. Félig-meddig feltűzött loboncom lustán omlott a hátamra, lépéseim ütemére meg, meglendülve járták könnyed táncukat. Alapvetően friss és üde benyomást keltettem, a mosoly ajkaimon valódiságot hazudott.
Szerencsémre épp akkor érkeztem be, mikor ők kivezették a lovakat, így gond nélkül csavarhattam az ujjaim köré a tulajdonost, és fűztem be, hogy én is kapjak egy lovat. Abszolút nem nehéz megtalálni a fogást az embereken, bájos, ártatlan küllemmel megáldva pláne nem. Hamarosan már én magam is megindultam, ez egy lovarda, nem kelt feltűnést, hogy más is jár erre, nem egyedi eset. Mégis, én alig jutottam ki a karámok területén, máris vágtába kezdtem, hogy elébük kerüljek, kifejezett tervem még nem volt, így tekintetem lázasan kereste a kapaszkodókat valamiféle hirtelen összeeszkábált kis tervecskéhez, és szerencsére kegyesek voltak hozzám a szellemek.
A közeli rét kedves, friss és zöld volt, a lágy szellő édesen cirógatta épp úgy a fűszálakat, a fák lombkoronáját, miként az arcomra csalt könnyed kis pírt finomságával. Az egyik fa alsó ágára hintát aggattak, tökéletes hely egy kis piknikre szerintem, de én most nem ezért jöttem, lepattantam a lóról, és kikötöttem egy másik ágra, majd meglapogattam azt az okos fejét. Régen volt már, hogy sajátomnak mondhattam egy ilyen gyönyörű állatot, de évszázadokkal ezelőtt minden nap volt szerencsém lóháton ülni, és imádtam. A mai modern világban ez már nem igazán jellemző közlekedési forma.
A hinta fa ülőkéje egy ideig zavaróan hűvös volt, de most nem ez számított, lendületet véve kezdtem el hintázni, bár olyan magasra nem mentem, nem megölni akarom magam, csak egy cseppet bajba jutott hölgy látszatát kelteni. Így vártam, bár sokat nem kellett, hamarjában előbukkantak immár vágtázva a rét másik oldalán, az én kölcsönzött lovam felnyerített, és ezt a pillanatot használtam ki arra, hogy ijedtséget mímelve lezúgjak hátrafelé a hintáról, sőt, nevetséges ostoba nőként még meg is próbáltam rögtön felülni, így a visszaérkező hinta istenesen homlokon csapott. Nos, az ismételt hátra esésemet már nem kellett megjátszanom, mert azt bizony istenesen megéreztem, még azt is megkockáztatnám, hogy megrepedt a homlokom, de jelen pillanatban nem volt túl sok energiám arra, hogy odaemeljem a kezemet, és megbizonyosodjak róla, csak meg-megrebbenő pillákkal figyeltem, ahogy a hinta ide-oda himbálódzik felettem, egyre lassabban.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
† Kedvenc dal :
X World On Fire
† Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
† Humor :
X bloody good



Adam Donner ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Márc. 19, 2016 7:55 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
A sorsunk elől sosem menekülhettünk. Lehetek rosszabb, jobb pillanatok, amikért érdemes volt élni, s amelyekért nem. Vámpírrá változtatta valaki, fogalmam sincs, hogy ki, és ki akartam deríteni, de dolgoznom is kellett. A munkám szerettem, és szükségem is volt rá, ha valahogy a megfelelő életet akartam neki biztosítani. Sikerrel jártam, míg szabadidőmben próbáltam vele foglalkozni, figyelni rá, segíteni, ahogy tudom. Elfeledtetni vele, amit tett és új jövőképet mutatni számára. Valamit, ami kecsegtetőbb, amiben nem a vér játszik vezető szerepet, hanem az élet. Egy boldog élet, ami nekünk sosem adatott meg igazán.
Tudtam, hogy gondolataim csak ő képes kikapcsolni és a terve nagyon is mutatta, hogy sikerrel jár. A természet szépsége most is olyan volt, mint régen. Távol a város zajától, az emberektől, itt csak mi voltunk. Emlékemből előtűnik a kép, ahogy elraboltam őt, elcsábítottam, és kedvenc lovát lefoglalva, eltüntettem a világ kíváncsi szeme elől. ugyan ezt teszi velem. Próbálja gondolataim elterelni, semleges környezetbe cipelni, ahol a múlt kellemes emlékein kívül semmi nincs, csak mi.
-Talán téged nem? Nem emlékszel, hogy mennyire mások voltunk, mikor napnyugtáig a természetben voltunk, s mennyire mások, mikor a családunk veszélyező tekintetében tettük, ami a dolgunk volt? Bájologni idegen férfiakkal, sorozatosan kezet csókolni kisasszonyoknak, akikről azt se tudtam, hogy kicsodák?-elmélkedek, bár annak az időnek is megvolt a szépsége. Akkor még emberek voltunk, ám nővérem nyomán ismertem a családi unszolást a férjkeresésben, s az esküvőszervezésben. Bár visszamehetnénk abba az időbe és feleségül vehetem volna akkor úgy, ahogy megérdemelte volna már akkor is. És megtenném most is. És meg is fogom, nem vesztegetem időm, mikor most kaptam csak vissza őt.
-Mintha annyira unszolni kellett volna, hogy gyere velem.-emlékeim szerint nem kellett győzködnöm órákig. Egyszerűen igazából arra sem emlékszem, hogy hogyan is tudtam olyan könnyen elcsábítani. Már nem is érdekel, a jelenben akarok emlékezni rá, a múltban csakis a szép emlékekre. Ez kellett ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni valamin, ami tönkretett minket.
-Megdolgoztam akkor is azért, hogy az enyém légy.-vigyorgok rá kajánul, de elégedetten dagadó mellekkel, s ahogy leelőzve felpattan a lóra.
-Na várj csak te kis boszorka, amíg el nem kaplak!-kiálltok utána, majd magam is nyeregbe pattanok és sebes vágtába kezdek a lóval, aki mintha érezné, hogy mi a tét, hamarosan beéri Maisie-t és lovát.-Mit kap az, aki nyer? Akkor már legyen tétje ennek a versenynek.-lihegem, a tempón egyikünk sem lassít, ám lovam nagyot ugrat, mire kis híján leesek a nyeregből. Elszoktam én már ettől, ez tény. Figyelem lobogó vörös haját és a nosztalgia érzése ismét magába kerít.



[You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :

† Kedvenc dal :
Foxes - Devil Side
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



Maisie Caleigh ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 15, 2016 6:35 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
Fogalmam nem volt arról, hogy mennyire jó ötlet az, amiben belevágtam, de reménykedtem abban, hogy így sikerül kicsit kiszakadnunk a fogaskerékből, s nekem se kell állandóan attól tartani, hogy valakinek neki esik. Nem is értem, hogy képes a kórházban dolgozni, biztos, hogy idővel hozzá lehet szokni a vérszomjhoz, de szerintem teljesen nem lehet megszokni. Legalábbis én így gondolom, hiszen az elsődlegesen mindig is a vér lesz a legcsábítóbb számunkra. Nem egy vámpírt bűntettem már meg, vagy öltem meg, esetleg vertem át, de csak azokat, akik megérdemlik és sose akartam azzá válni. Nem akartam szörnyeteg lenni, de helyettem döntött más és nem volt menekvésem. Óvatlan voltam és ez okozta a vesztemet, s a véletlennek köszönhetően pedig a sors a legjobb emberhez sodort. Nem könnyedén tudott rávenni arra, hogy menjünk el valahova, vagy kísérjem el vásárolni, hiszen ott annyi az ember és könnyedén megsérülnek. Ezért is tűnt jó ötletnek a lovaglás, hiszen ott nincsenek emberek, az erdőben talán még annyira se, hiszen beköszöntött már az ősz is. A levelek pedig színes ruhába öltöztek és úgy csalogatták az embert egyre beljebb és beljebb. Próbáltam legalább kicsit meglepni őt, de biztos voltam abban, hogy szaglásával és a hallásával sincs gond, így már a kocsiban kitalálhatta azt, hogy hova is tartunk, hiszek a lovak beszéde eléggé elárult, de nem baj. Csak kicsit a múltban akartam ragadni, hiszen akkoriban annyira könnyű volt minden. Egy apró mosoly kúszott az arcomra, amikor kiszálltunk és láttam a mosolyát.
- Talán egy picikét. – mosolyodtam el, majd széles mosollyal pillantok fel rá és a szemeim csillogtak a boldogságtól, majd amikor meghallottam a szavait gyengéden végig simítottam az arcán. – Csak nem magába szippantott a múlt emlékei? – kérdeztem tőle játékosan, hiszen tisztán emlékeztem a szavaira, majd végül megfogtam a kezét és elindultam a felnyergelt lovak felé. – Vigyázz, még a végén apám megkerget téged, vagy talán a fejedet vétetik, mert egy hajadon lányt elrabolsz. – szólaltam meg pár perccel később, s egy tincset a fülem mögé simítottam. – Ohh, mintha ezt annyira bánnád. – utaltam arra, hogy régebben nem volt oly könnyű bejutni valakinek a szoknyája alá, vagy éppen megszabadítani a ruháitól, hiszen nem csak a ruhák voltak több rétegűek, de ott volt még a fűző is. Végül pedig felpattantam a lóra, majd mosolyogva pillantottam hátra. – Kapj el, ha tudsz. – majd azzal a lendülettel el is indultam az erdő felé, s egyre gyorsabb tempóra bírtam a lovat.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Keresem :
X Love of My Life
X my beloved mother
† Kedvenc dal :
X World On Fire
† Tartózkodási hely :
X Mystic Falls, Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
X doctor and savior
† Humor :
X bloody good



Adam Donner ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 11, 2016 10:03 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
Őszintén, fogalmam sem volt, mit forgat a fejében és nem is kérdezősködtem. Volt még mit tanulnia, így ha emberek közé mentünk, mert voltam olyan makacs, hogy elcipeljem vásárolni, hogy legyen mit ennünk a véren kívül, rá fért a pihenés. És most még kifogás sem kellett, mint az előbb említett esetben a "én azt se tudom megkülönböztetni, hogy melyik a mosószer és melyik a mosogatószer", ami ugyan nem volt igaz, s ezt ő is tudta, de könnyített a dolgon és beadta a derekát. Fél, és úgy simult hozzám, mintha az élete múlt volna rajta. A keze szinte lila foltokat hagyott karomon egy-egy ilyen séta után, de idővel ez is változni fog. A haditerv, amit ismertem és használtam anno a húgomon is, most is bevált, csak idő kellett, hogy egyik lépcsőről a másikra tudjunk lépni.
A taxi kényelmes, gyors megoldás volt, és bár tett róla, hogy ne lássak, a hallásommal nem olt gond, így arcomon megbújt egy mosoly, a régi szép emlékeknek köszönhetően. Mégis örültem, hogy erősen próbálkozik, olyasmivel is, ami a múltat felelevenítheti, és annak még jobban örültem, hogy nem akart a négy fal között kuksolni. Ugyan már nem volt nyári meleg, de az őszi szellő hűvösségének ellenére is kellemesnek mondhattuk az időt, hisz nem esett, nem volt köd, nem tombolt a szél.
Ahogy leveszi a kendőt, bebizonyosodik az elmélet, hova hozhatott.
-A sors iróniája, nem?-lépek hozzá közelebb, és az őszi táj változatos sárgás, pirosas, zöldes színeivel és jellegzetes nedves, hűvös illatával még inkább emlékeket csalogatott elő belőlem, s így gondolom belőle is.-Szívesen elrabolom a kisasszonyt, ha esetleg atyja félti őt. Bár kétlem, hogy a nyeregben nem lenne biztonságban.-ugyan ezt mondtam ötszáz éve is, mikor elvittem a város szélén lévő lovardához, és  ahol később bebizonyosodott, hogy igen jól lovagol. -De azt hiszem a divat változásának köszönhetően már nem kell majd a segítségem.-indulok el az istálló felé, ahol két felszerszámozott ló vár. Gyanítom ő a mijeink mára, így a magasabbik mellé lépek és tenyeremen egy kockacukorral ismerkedni kezdek a hátassal. Valóban, régen szüksége volt rá, hogy felemeljem őt, ami akkoriban épp annyira nem volt ellenemre, mint amennyire most sem lenne.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :

† Kedvenc dal :
Foxes - Devil Side
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



Maisie Caleigh ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 28, 2015 4:26 pm

maisie & adam



[You must be registered and logged in to see this image.]
Régebben mindig is szerettem ilyen helyekre járni, illetve abban az időben még loval közlekedtek az emberek. Volt valami ezekben a jószágokban, valami megfoghatatlan, valami olyasmi, ami képes volt megfogni az embert és teljesen száműzni minden gondot. Tudtam, hogy még sokat kell gyakorolnom az önkontrolt, illetve a többi dolgot, de eddig szerintem egészen jól haladtunk. Még akkor is, ha nem volt éppen egyszerű velem. Adam nem adta fel és segített mindenben. Támogattuk egymást, miközben újra visszataláltunk a másikhoz, mint régebben is. Egyszerűen tökéletes volt a harmónia, mintha nem szakadtunk volna el egymástól több száz évre. Tisztában vagyok azzal is, hogy még nem minden okés, de küzdeni fogunk és csak ez számít.
Izgatottam vártam arra, hogy megérkezzen, mert nem árultam el neki, hogy mi jutott eszembe, de egészen jóba lettem a lovarda tulajdonosára és megengedte, hogy két lovat elvigyünk és a közelben lévő erdős vagy éppen tisztás területet bejárjuk. Talán egy kis régi és jól megszokott kikapcsolódás mind a kettőnknek jót fog tenni. Segíteni fog, hogy kicsit kikapcsolódjunk és élvezzük az életet. Legalábbis nagyon reménykedtem abban, hogy jól fog elsülni ez az egész. Taxival érkeztünk, majd egy idő után még a szemét is bekötöttem. Bár az illatból tudott következtetni, de akkor se akartam megegyszerűsíteni a dolgát, így sötétben kellett tapogatóznia és közben pedig hallgatnia, illetve bíznia bennem. Majd amikor az egyik kerítéshez értünk, akkor felé fordultam.
Készen állsz? - kérdeztem izgatottan, majd pedig ha igen volt a válasz, akkor levettem a kendőt róla, vagyis azt, amivel bekötöttem a szemét. Mosolyogva és izgatottan figyeltem őt, s vártam a reakciójára. Nagyon is érdekelt, hogy vajon mit fog szólni ehhez az egészhez.
Nos, gondoltam egy kis kikapcsolódás ránk férne, így jött ez az ötlet. Régebben te is szerettél lovagolni, illetve én is. Persze nem kötelező, ez csak egy puszta ötlet. – teszem hozzá az utolsó mondatot sietve, majd idegességemben az ajkamba harapok. Figyelem őt és tényleg úgy izgulok, mintha nem is tudom én mi múlna rajta…


|| Lesz még jobb is. 27



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :

† Kedvenc dal :
Foxes - Devil Side
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls ↙



Maisie Caleigh ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 28, 2015 4:16 pm
*****
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:04 am
Vissza az elejére Go down
 

Lovarda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-