Share | 

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 18, 2017 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Kai & Kaleb

- Oh, hát ez remek! - ironizálok, dühömben majdnem elhajítva Kolt a vállamról. Nem mondhatnám, hogy meglep a hazugság, mostanság ugyanis senki sem az, aminek elsőre látszik, és mindenki átver, átejt, vagy épp a sors rendezi úgy a szálakat, hogy valami nagy kalamajkába keveredjek. Így tényleg nem sokkol le az, hogy Kai sem egyszerű turista, sőt, ez a felállás már-már túlontúl egyszerűnek tűnt.
- Várj, hadd találgassak! Te is Mikaelson vagy? Vagy maga a Sátán? Vagy egy őrült vérfarkas? - igyekszem minél szörnyűbb lehetőséget felvázolni, mert magamat ismerve tuti pszichopatába botlottam. James kiakadna, ha látná, mi lett belőlem: két lábon járó pszichopata mágnes. A válasza azonban rögtön eloszlatja a jókedvemet, már amennyi eleve megmaradt belőle. Ádámcsutkám riadtan megugrik, hallván, hogy képes volt megölni egy ártatlan embert. Márpedig a taxisok nem sokat árthattak neki, a túlságosan magas fuvardíjuk ellenére sem. Remek, nem csak pszichopata, de még gyilkos is... A kacsintása mögött megbúvó, rejtett tartalomtól azonban leesik az állam. Pszichopata is, gyilkos is és még boszorkány is, remek! Nem baj, mert ezek szerint mindent látott, ami azt jelenti, hogy tudja, nem érdemes kekeckednie velem. Térdre kényszerítettem két ősit.
- Nem tudtam. Az egyetlen koven, amivel találkoztam, megátkozta a testvéremet és ki akart nyírni - felelem végül, mert ez az egyetlen dolog, amire képes vagyok. Őszinteség. Még annyira a korábbi, sokkoló események hatása alatt állok, hogy képtelen vagyok befogadni a fenyegetést, amit Kai jelent. Egyszerűen kizárja az agyam, elutasítja, nem fér bele több.
- Nos, kösz a jótanácsot, és... Ezek szerint taxival nem jutunk haza - Hiszen kinyírta a sofőrt. Halk, nehéz sóhajjal igazítom meg Kolt a vállamon, és kikerülöm a fickót, hogy tovább indulhassak a hídon. Gyalog sem olyan vészes a táv, és muszáj haladnom, mielőtt Kol magához térne.
- Nem fog bántani. Ő nem olyan - pillantok Kaira a vállam felett, bár nem vagyok túlságosan meggyőzve a szavaimat illetően. Igazából Kol pont hogy olyan... de még így is hiszem, hogy meg tudjuk beszélni ezt az egészet anélkül, hogy eldurvulna a helyzet. - A barátom. Nem hagyom itt. Elmagyarázom neki a dolgokat és meg fogja érteni - teszem még hozzá, mielőtt tovább indulnék.
- Ha te is a belvárosba tartasz, akkor gyere. Hosszú az út, és le kell intenünk egy kocsit a főúton, ha hamarabb haza akarunk érni. De több sofőrt ne ölj meg ma már, jó? - Nem mintha szót fogadna nekem a két szép szememért, de nem szeretnék mészárlás szemtanújává válni. Az kéne még mára, de komolyan... Márpedig ha Kol magához tér, nem ússzuk meg a vérfürdőt, úgyhogy nem ártana sietni.
- Szóval, te is boszorkány vagy, eh? Nem sokkal találkoztam az elmúlt... - kilencven évben - ...évek során. Honnan jöttél?
Ha már rám tapadt, akár beszélgethetünk is.
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
● me and the devil walking side by side ●
Tartózkodási hely :
● maybe in hell ●
Hobbi & foglalkozás :
● i want to kill you ●
Humor :
● sociopath ●



A poszt írója Kai Parker
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 04, 2017 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

kaleb || kai
Szerencsére a fiú egyáltalán nem ellenséges. Nem, mintha félteném magamat, hanem egyszerűen kár lenne bántanom őt. Jobb, ha tartja magát. Láttam, hogy mekkora pácba keveredett, és csodálom, hogy ennyire elhiszi az én kis ártatlan történetemet miszerint én csak egy eltévedt, szerencsétlen turista vagyok. Talán a fiú nem ismerheti annyira a környéket, mert akkor tudná, hogy ide még a kutya se nagyon járna. Kimondottan rideg egy környék, másoknak akár ijesztő is. Feltételezem, hogy azért is választották ezt a helyszínt. Ez persze részletkérdés, ugyanis engem korántsem izgat, hogy ők épp mit bokszoltak le. Hidegen hagy. Az érdekel, hogy betaláljak a belvárosba, ugyanis a taxis addig nem fuvarozott be engemet. Lehet azért, mert talán megöltem útközben, nos, nem tudom. Annyi biztos, hogy valószínű minden félrevezetés és Jo nem tartózkodik itt. Ki jönne ide? Szép város, nagy a nyüzsi, de az én húgom nem az a fajta, aki pont egy ilyen helyre telepedne le. Szeret eltűnni mindenki elől. Leginkább előlem. Ahhoz pedig kisváros kell, nem pedig New Orleans. Tudtommal nem véletlenül hagyták hátra a szülővárosunkat is. Nagy a nyüzsi. Mindenki ismer mindenkit. Könnyen terjednek a pletykák, na meg a buta emberek... kis hülyék nem fogják elfogadni az olyan családból származó embereket, mint amilyenből Jossy is származik. Tehát, mi a teendő? Egyszerűen csak bujdosni kell.
Megállok egy pillanatra. Az arcomat a csillagoktól hálózott égboltra emelem, aztán egy fáradt sóhajjal nyugtázom a tudatot, hogy bedőlt az én kis füllentésemnek.
- Nos, Kaleb. - Harapok mélázva az ajkamba, majdan visszapillantok rá a háta mögül. - Az a helyzet, hogy hazudtam. - Vallom be komolyabb hangnemmel, ami már bőven elárulhatja, hogy lehullt a kétségbeesett arculatom magamról és helyette valami egészen határozott stílus veszi át a szerepet. - A  taxis valóban odavitt volna, ha nem öltem volna meg. Illetve, egy aprócska jó tanács; legközelebb valami jobb helyszínt válassz az ilyen esetekre. El sem tudod hinni, milyen drámai jeleneteknek lehettem a szemtanúja...- vigyorogva gesztikulálok kezeimmel - De mielőtt megijednél, hidd el, nem fogok senkinek sem szólni. Tudtad, hogy a boszik összetartóak? - Kacsintok rá sejtelmesen, mégis valami ördögi vigyorral az élen. Nem lenne túl sok értelme, ha ártanék neki. Haverkodni is néha szükségszerű.
- Én a te helyedben itthagynám őt. Nem félsz, hogy nem lesz fejed? - Kérdezem csak úgy csevegés gyanánt, korántsem ártó szándékot bocsájtva magamból. Nem szokásom másokkal törődni, sőt; most sem azért tettem fel a kérdést. Egyszerűen csak valami érdekessel szeretném kitölteni ezt a tátongó némaságot, ami az éjszakában lappang.

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 4:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Kai & Kaleb

Képtelen voltam felfogni, mi történt, és hogyan vehetett az egész este ilyen drámai fordulatot. Hiába agyaltam rajta Elijah távozása után, a józan eszem egész egyszerűen csődöt mondott. Így aztán azzal próbáltam elkerülni, hogy sokkot kapjak és/vagy megőrüljek, hogy Kolhoz beszéltem. Kol hullájához. Tudtam, hogy nem hall semmit, és igyekeztem kihasználni ezt a lehetőséget, hogy elhordjam mindenfélének, aztán meg eláruljak neki olyan titkos és nyálas dolgokat, amiket talán még ilyen állapotban sem kellene hallania. Mentségemre szóljon, azt hittem, egyedül vagyunk, és ez a hitem mindaddig meg sem dőlt, amíg elő nem lépett valaki az árnyékból.
- Jézusom! - hátrahőköltem és lehajítottam Kolt a vállamról, ahogy a mellkasomhoz kaptam. Hallottam, hogy jó nagyot puffan a híd deszkáin, de nem éreztem bűnbánatot, hiszen úgysem fájt neki. Gyanakvón méregettem az ismeretlen fickót, aki külsőre tipikus turistának tűnt, és szép lassan, ahogy beszélt, meggyőzött róla, hogy ártalmatlan ránk nézve. Jó, mert nem szívesen törném ki senki más nyakát ma éjszaka. Meg úgy soha többé... De miért pont New Orleans legkihaltabb részét kell betalálnia az összes nem idevalósinak?
- Hát... Olyasmi. Vad volt a buli - szabadkozom Kolra pillantva, és csak ekkor tudatosul bennem, hogy lehajítottam a földre, mint valami zsákot. Sietve lehajolok hozzá, elkapom a karját és felrántom magamhoz. Ártatlannak leplezett mozdulattal beleszagolok a vállába, de még nem érzem, hogy különösebb szagot árasztana, így ha távol tartom a fickótól, remélhetőleg nem derül ki előtte, hogy meghalt.
- Rendes tőled, köszi, de boldogulunk. Tényleg. Nem ez az első ilyen este. Ez a srác imád bulizni... Igazi partyarc. - veregetem meg Kol derekát. - Ha nem lennék vele, már rég megölette volna magát.
Egy pillanatra lefagy mindenem, aztán zavartan nevetgélni kezdek. Nem tudom, hogyan rázzam le az idegent, főleg, hogy úgy tűnik, eltévedt. Namármost nem szívesen hagynék magára valakit a bajban... Csak hát közben a másik baj meg épp ott lógott a nyakamon. Mérlegelnem kellett, melyik a fontosabb.
- Itt élek egy ideje, ja, de gyalog jobb, ha meg sem próbálod az utat. A legegyszerűbb, ha hívsz egy taxit és megmondod neki, hogy a külvárosi hídnál vagy. Egész olcsón visszavisznek a belvárosba, nem kell ilyenkor bolyongnod - teszem még hozzá, remélvén, ezzel segítettem neki. Bár nem hinném, hogy ez magától még nem jutott eszébe, de hát fő a jó szándék. Apró, mosolygós bólintással könyvelem el a nevét.
- Kaleb vagyok. Ő meg itt Kol - bökök a vállamon lógóra, és mivel zsibbadni kezd a karom, átemelem őt a másik oldalamra. - Mondd csak, mit keresel a semmi közepén, ilyenkor? Erre nincs valami sok turistalátványosság.
Kérdőn pillantok rá, nem gyanakvón. Nem feltételezek róla rosszat, bár azért nem teregetném ki előtte rögtön az egész életemet, még sincs okom kételkedni abban, amit elmondott magáról. Leköti amúgy is minden figyelmemet, hogy elsumákoljam a tényt, milyen állapotban van Kol. Nem hiszem, hogy ki tudnám magyarázni, főleg, ha lecsuknak. Főleg, ha Kol közben meg magához tér...
Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
● me and the devil walking side by side ●
Tartózkodási hely :
● maybe in hell ●
Hobbi & foglalkozás :
● i want to kill you ●
Humor :
● sociopath ●



A poszt írója Kai Parker
Elküldésének ideje Pént. Aug. 04, 2017 11:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

kaleb || kai
Mi tagadás, alig tettem be a lábamat az ismeretlenbe és máris szembeütközök egy egészen rendhagyó párbeszédsorokba. Kissé déjà vu érzés kapott el, hisz pont olyan jól moziztam az alábbi jeleneteken, mint mikor a börtönvilágban láttam azt a két szerencsétlen kínlódni. Persze, akkor nem neveztem volna őket szerencsétlennek, hisz bárhogy is nézzük, nos, a fiatal Bonnie Bennett volt az én kulcsom a szabadulásomhoz. Ohó, hová is gondolok? Hálás a nyári villám... kis híján felgyújtottam a barátját majdnem és ő a szórakozásomat a pillanat tört része alatt tette tönkre! Van erre bocsánat? A-a!
Eléggé érdekes módon keveredtem ide a városba. Mondjuk úgy, hogy ismerd meg a világot útvonal? Vagy épp szó szerint értendő, hogy égen-földön keresem az ikremet? Mondhatni. Talán az is közrejátszik, hogy mielőtt véget vetnék a kis életemnek a koven végett, jobb, ha kicsit világot látok. Különben is, huszonkét év az huszonkét év. Magány. Nem mintha annyira kedvelném a társaságot, de a börtönvilág kevésbé volt olyan tágas, mint a valós világ. Kicsit kezdtem magamat már úgy érezni, mint majom a ketrecben. Arról azonban nem is feledkeznék meg, hogy hányszor vetettem véget életemnek önnön kezem által, te jó ég! Kezdve a kis szilánkokkal, ipari fűnyíróval, vadászkés, drog és gyógyszer túladagolás, tizedik emelet, meg minden amit eltudsz képzelni. A börtönvilág persze közelről sem arról ismert, hogy könnyű onnan a kijutás. Hát, nem volt egyszerű. Maga Bonnie és a haverja volt nagy áldozat a részemről, talán megérte volna bent maradnom. De á, mégsem! (...) Kíváncsian figyeltem végig, ahogy a két idegen eltávolodik az incidens után egymástól, ámde a másik ragaszkodóan kapja fel a kis utánfutóját és viszi mint egy rongybabát. Kissé túlértékeltem a dolgot, ugyanis sokkal több időt adtam meg az elfáradásának, de lám, sokkal előbb megállt. Talán nem a fáradtságtól, hanem az események végiggondolásától. Nos, haver, ha jól hallottam és láttam, akkor neked nem lesz túl hosszú életed amint felébred az az izé.
Hosszas mozi után aztán egyik vállamra kapom a hátizsákom, s kényelmemet kirázva magamból, nos, felegyenesedem állásmódba. Pedig már kezdtem érezni a pázsitot magam alatt, sőt, mi több alvásra is alkalmas lenne. Különben sincs hol lennem. Mázli, hogy nem itt tervezem leélni az életem, hanem mindössze néhány órácskáról van szó. A taxis lelkére kötöttem, hogy guruljon értem vissza majd, hisz én nem tudok autót vezetni. Mily szerencsétlenség. (..) - Csak nem hosszú volt az éjszaka? - Megállok a két ismeretlen előtt egy kirívó vigyorral a képemen. Úgy tettem, mintha csak egy átlagos gyalogos lennék akinek fogalma sincs a történtekről, hanem csak úgy fogja fel, mintha a részegségtől ájult haverját hurcolja hazafele. Egyértelműen hallottam mindent, szóval aránylag kapiskálom a dolgot. Sőt, éppen azt néztem, hogy melyikőjük fog kipurcanni. Ha pedig valakivel fogadtam volna, akkor balszerencsémre most elveszítettem volna a fogadást, ejj! - Ha gondolod, segíthetek. Én is a belváros felé tartok. Azonban gőzöm sincs, hogy merre van az a bizonyos belváros. - Valóban így volt. - Kérlek, nyugtass meg, hogy idevalósi vagy! - Tettem hozzá aggódó pofával. Komolyan, én félek attól, hogy elveszem itt? Te jó ég Luke, ilyen szarházi voltál? Hisz bárhogy is nézzük, az érzelmeiddel is osztozkodom, te szerencsétlen!
- Ó, bocs... - Forgatom a szemeimet egy komolyabb pofával. - Az én nevem Kai. Még tanulom a jó modort. - Egy kis csepp rejtett infó belőlem. A börtönvilágban kellett bárkinek is illemet gyakorolnom? Hah, az lett volna még szép!



Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Keresem :
i think a man has to have his own heaven to be happy. Δ
Tartózkodási hely :
look around Δ
Hobbi & foglalkozás :
i'll cut you up and make you dinner Δ
Humor :
— are you a clown? — haha, sometimes Δ



A poszt írója Quinn Anas
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 5:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

kaleb & quinn

Az éjjeli órák rángatnak mindig ki a lakásomból, olykor felriasztva álmaim átéléséből. Többnyire egy telefonhívás az, ami felkelt engem aztán egy mély, mégis lágy férfi hang utasít engem, hogy még is mely helyszín az, ahová ki kell, hogy menjek. Már egy jó ideje, hogy fent vagyok, mégsem vett rá a lélek arra, hogy valóban kikeljek az ágyamból és elinduljak körbeszemlélni. Állítólag a külvárosi hídon történik amolyan affér, amit ha valaki nem állít meg, nos, súlyos következményei lehetnek annak. De mégis én volnék a rendőrség, akinek ezt meg kéne állítani? Hah, én csak egy nyomozó vagyok, és ez korántsem tartozik hozzá a munkámhoz! Tudtam, hogy elkéstem. Pontosan onnan, hogy direkt úgy terveztem. Nem vagyok ellensége a természetfeletti világnak, hisz ha az elbukik, nos, vele együtt bukom én is, elvégre mi vagyok, ha nem egy természetfeletti? Jól tudtam, hogy a hídon csak is hozzám hasonlóak lehetnek, hisz az átlagos emberek egészen másként vezetik le a fáradt gőzt összetűzés esetén. A természetfelettiek ezt kicsit komplikáltabban vezetik le, szabályokat nem ismerve. (...) Egy fiú pihent a híd végénél alig néhány méterrel attól, mellette pedig egy földön heverő test mely előbb volt ismerős, mintsem az éber fiúé. Az ott csak nem egy Mikaelson?! Ez a pillanat jelenleg a sajtó számára egy tökéletes téma lenne az újságba, ámde nem média vagyok, hanem egy nyomozó akit a semmiért hívtak ide.
Úgy vélem, hogy a legkevésbé sem kellene közbeavatkoznom. Mégsem zavarhatok közbe a cipőm kopogásával, különben lehet, hogy én is ott végzem a látszólag halottnak tűnő férfi mellett. Inkább csak várok tőlük távolabb, s ha tovább mennek, akkor én is folytatom az utamat vissza haza, azzal az indokkal, hogy minden félreértés volt, amit láttak. Téves bejelentés.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 17, 2017 7:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Kol and Elijah



Miután Kol egy időre sikeresen ki lett iktatva a képből, látom a kölyök arcán, hogy mikor talpra állok, és közeledni kezdek felé, lélekben felkészült a halálra, magában már a miatyánkot motyogja, vagy épp a kaddist - tudja az ég, miféle hitű lehet. Annál inkább meglepődik, mikor rájön, hogy eszem ágában sincs belekóstolni a vérébe - egyrészt mondjuk úgy, viszonzásképp a lekötelezettségért, hogy kitörte az öcsém nyakát, másrészt elismervén ezzel a bátorságát, amiért volt mersze egy Ősivel szemtől szemben állni, és mindezt úgy, hogy tökéletesen kivívta ezzel Kol meglehetősen erőteljes formákban megnyilvánuló haragját. Bár ha jól sejtem, emez utóbbival ő még nincs tisztában: nem élt végig évszázadokat úgy, hogy lássa, a neheztelés az öcsém részéről miféle eredményekkel járhat. A szemmel láthatóan nem teljesen beszámítható mivolta ellenére sajnálnám a kölyköt, ha az élete ilyen gyorsan és kegyetlenül érne véget, pesztrálni viszont nem fogom: legyen boldog, hogy túlélt egy olyan merész tettet, mint egy Ősi térdre kényszerítése. Az egyetlen szóba jöhető lehetőséget választom: egy fiolányi vámpírvérrel felvértezve túlélhet bármit - már ha a mi létünk életnek nevezhető egyáltalán. Az, hogy él-e majd ezzel a lehetőséggel, vagy úgy dönt, hogy Kol keze által akar halni, már az ő belátásán múlik. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lesz tisztán gondolkodni - mintha az erejét kiadva eltűnne acélosabb énje, visszatér a hebegéshez, és ahhoz a viselkedéshez, amivel nem látszik értelmileg érettebbnek egy három évesnél.
Csak egy fanyar mosollyal reagálom le az idézetet, amit Hérakleitosztól puffogtat el. Nem világosítom fel róla, hogy noha nem ismertem személyesen a görög bölcset, de néhány utódját akik generációk óta egymásnak adták a filozófia stafétáját viszont igen. Egészen addig, míg az utolsót én magam nem küldtem át a túlvilágra - sajátos filozófiával cáfolva meg egy másikat.
- Én úgy mondanám, semmi nem állandó, csak Kol személye - szólalok meg végül, halott öcsém vonásait figyelve. - Reménykedjen benne, az ön jól felfogott érdekében, hogy kapcsolatuk milyenségét nem becsüli túl, ifjú barátom. A maga helyében mindenesetre fogalmaznék egy végrendeletet, mondjuk úgy,  minden eshetőségre készen - készítem fel a kölyköt a várható lehetőségekre, majd hátrálok egy lépést, és úgy nézek rá, mintha megőrült volna - komolyan engem akar ölelgetni? Ez a srác tényleg hibbantabb a kelleténél. Úgy tűnik, tényleg volt mit eltanulnia Kol-tól.
- Kérem - emelem fel kezem egy elhárító mozdulattal, mire két kitárt karja visszahullik teste mellé. - Ne ragadtassa el magát. Hagyja meg ezen gesztusokat az öcsémnek - veszem fel ismét az érzelmi három lépés távolságot. Életem ezer éve alatt mindig is jobban kedveltem a hozzám közelebbi ismeretséggel fűződő hölgyek ölelését - egy kezemen megszámolható, családom tagjai hányszor részesültek efféle gesztusokban részemről. Vadidegenekkel efféle fizikai konkaktusba kerülni nemes egyszerűséggel nem vall rám. Ahogy látom ő maga is gyorsan belátja igyekezete hiábavalóságát, így jobb híján Kolt kezdi felkanalazni a földről. A megbotránkoztató, ugyanakkor nevetséges tényt, miszerint Kol a házvezetőnőjének tekinti őt, már csak hallom, de nem látom - sarkon fordulva, lassú léptekkel kezdek távozni. Még elkísér egy jókora, fémes koppanás, meg az utána következő szapora káromkodás, aztán a hangok - ahogy az édes páros kettőse is - belevesznek a magam mögött hagyott éjszaka sötétségébe.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 15, 2017 10:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb - Kol
Azt mondjuk átgondolhattam volna, mennyire hatékony egy szentbeszéd, ha közben a hallgatóság kínok kínjától vergődik a földön. Nem biztos, hogy teljes mértékben érdekli őket, miről zagyválok, sőt, valószínűleg még elég finoman fogalmaztam. De hát nem tehettem róla, hogy elpattant a cérna, és így, hogy újfent belekóstoltam a mágia ízébe, nem tagadhattam, tetszett a dolog. A srác, akit mindenki lebecsül, térdre kényszerített másfél ősit (Kolt számoljuk csak félnek). A hatalomittasság azonban csak néhány röpke pillanatra szédítette meg az elmémet, tiszta maradtam és nem adtam meg magam neki. Nem azért küldtem átkot rájuk, hogy élvezzem a szenvedésüket, hanem hogy véget vessek a civakodásnak és kihangsúlyozzam, pontosan mit is akarok. Talán nem a legjobb módszer, de ezentúl talán jó módszerek kutatása helyett a saját utamat kéne járnom.
Őszintén szólva borzasztó így látni Kolt. Az a bestiális kifejezés az arcán nem ígér semmi jót, a belőle áradó gyilkos szándékot pedig tapintani lehetne. Tudom, hogy átléptem nála a határt, de nem érdekel, makacsul állom a tekintetét és végig fogva is tartom, míg végül egyetlen mozdulattal öntudatlanságba nem taszítom. Halálba, egész pontosan. Már megint megöltem valakit, akit szeretek. De ő legalább vissza fog térni.
Elijahval nem merek hasonlóképpen eljárni. Biztosra veszem, hogy amint a kínjai enyhülnek, kitekeri a nyakamat, és valószínűleg csak magammal tennék rosszat, ha ezt még egy nyaktöréssel tetézném. Ráadásul az, hogy Kol ellen fordítottam az erőmet annyira lesokkolt, hogy el is feledkezem pár percre a fivéréről, és csak levegőért kapkodva bámulom a mozdulatlan testet a lábaim előtt.
A szemem sarkából érzékelem, hogy Elijah talpra áll, és a kezem máris védekezőn mozdul, csupán csak egy centivel feljebb, de akkor is. Tévedtem, nem állok még készen a halálra, és nem akarom, hogy azzal a morbid, véreres arcával belém döfje a szemfogait és... Mi? Hallucinálok, vagy tényleg bocsánatot kért? Az ott egy mosoly? Túlsütöttem volna az agyát? Ez egy trükk? Megzavarodva bámulok rá.
- Ööö... Hát, köszönöm... - leengedem a kezem, a tartásom ellazul, ahogy a közelembe lép. Elhúzom a szám, ahogy nem valami kedvesen Kolba rúg, de szegénynek már úgyis mindegy, ezért inkább nem szólok semmit. Nem mondanám, hogy mardos a bűntudat azért, amit tettem, inkább csak összezavarodtam. Nem hittem, hogy valaha is a sarkamra kell állnom és azon töprengeni, hogy Kol kiskutyája helyett vele egyenrangú társa akarok lenni.
- Élt nagyon régen egy görög muksó, Hérakleitosz, aki azt mondta: "Semmi sem állandó, csak a változás maga." Nem tudom, ez pontosan mit jelent, de ha azt, hogy mindenki képes a változásra, akkor hiszem, hogy Kol is. Hiszen halhatatlan, előtte a végtelen idő... - tekintetem Kolról a fivérére emeltem, ahogy megéreztem a kezét a vállamon. Nem tagadom, elég bizarr volt ez a hirtelen jött meghittség és bizalom a részéről az irányomba. Távolságtartóan és sznob kioktatással kevésbé tűnt hátborzongatónak, mint kedvesen. - Nem fog bántani senkit, a szavamat adom. Mint mondtam, tudom kezelni. Jó, nem pont így gondoltam...
Tehetetlenül a földön fekvőre bökök, majd zavartan megvakargatom a tarkómat. Jó, nem épp erre gondoltam... Inkább érvekre és meggyőzésre. Nem szeretném, ha a jövőben újból bárkinek is ki kéne törnöm a nyakát, függetlenül attól, feltámad-e az illető vagy sem.
- Nem lesz semmi baj, amint Kol megérti, hogy nem árultam el. Talán kicsit hülyén hangzik, hogy a saját érdekében nyírtam ki, de... Meg fogom értetni vele, hogy az ő oldalán állok. Meg azt, hogy ebben a "csatában" nem igazán vannak oldalak. - veszek egy jó mély levegőt és hangosan kifújom, mielőtt még vidáman Elijahra mosolyognék, és szuicid vakmerőségemben még arra is vetemedek, hogy barátian megveregessem a vállát. - De azért kösz! Ha mégsem jönne össze, örülök, hogy megismerhettem. Igazán élmény volt találkozni önnel. Gondolom, a tegeződésig nem jutunk már el...
Összedörzsölöm a két tenyerem és leguggolok Kol mellé. Valahogy haza kéne cipelnem ezt a nagy melákot, mielőtt még magához tér. Érzékelem, hogy Elijah eltávolodik, gondolom, indulni készül, ezért nem is figyelem, mit csinál. A hátára fordítom Kolt és indokolatlanul letaperolom a mellkasát, nem azért, mert titokban annyira buknék a halott pszichopata férfiakra, hanem mert tényleg próbálom felfogni, hogy az, aki az előbb dirigált és tombolt, most nem mozdul. Nem ver a szíve. Nem csinál semmit. Elég ijesztő.
A lépteket és Elijah szavait hallva felegyenesedem mellőle, bizonytalankodva veszem át az üvegcsét, és amint rájövök, mi van benne, egyből elfintorodom és kicsit messzebb tartom magamtól.
- Wow. Szóval, ha... Akkor nekem ezt... Az ön vérét meg kell... És akkor az bennem... Wow... Izé, köszönöm! Nagyon köszönöm! Szóval, ha én ezt meg, és Kol meg...
Hálásan biccentek, még ha kisebb sokkot is kapok a gondolattól, hogy még egy Mikaelsont valamilyen formában a testembe engedjek. Attól meg még inkább, hogy vért igyak. Attól meg pláne, hogy ha Kol úgy nyír ki, hogy megittam, akkor búcsút inthetek a korai halálnak, és társulhatok hozzájuk a vámpírlét gyönyörűséges útján. Legalábbis legjobb tudomásom szerint így van... Viszont, ha túlélem Kol dühét, Elijah vére remek gyógyír lesz. Más kérdés, hogy bízok-e abban, hogy túlélem, vagy megiszom a vérét, mielőtt Kol felébredne. Mennyire bízom Kolban?
Gondosan a kabátom belső zsebébe dugom  a fiolát és azon töprengek, a kapcsolatunk tovább fejlődött-e ettől arra a szintre, hogy hálám jeléül és egy kis bátorítást remélve megöleljem őt. Jól esne, ha megveregetné a hátam és megnyugtatna, hogy á, minden rendben lesz, a gyilkos hajlamú öccse nem fog kinyírni, amint kipattant a szeme, sőt, holnaptól mindannyian egy nagy család leszünk, és akár már hívhatnám őt bátyónak is, nem kell az a merev Elijah-zás. Plusz így, hogy Kolt kiiktattam, nincs, aki megölelgessen, pedig nagyon rám férne, szeretethiányom lett...
- Na jó, mi lenne, ha...? - ölelésre tárom a karom, aztán szinte rögtön meggondolom magam és visszakozom. - Nem, semmi, felejtsük el... Khm... Még egyszer: köszönök mindent! És sajnálom, hogy ez az egész így alakult. És klassz az öltönye - Utóbbit fogalmam sincs, miért teszem hozzá, magam is eltöprengek rajta egy pillanatra, aztán lehajolok Kolhoz és felkanalazom a földről, a nyakamba akasztva a karját. - Basszus, de nehéz vagy! Az a sok süti, amit megsüttetsz velem! Ha ezt túlélem, esküszöm, hogy elrángatlak az edzőterembe.
Ahogy elindulok a hídon, vontatva félig magamon, félig magam mellett lógatva Kolt, hirtelen eszembe jut, hogy el sem búcsúztam rendesen, leszámítva az ölelésre tett, halva született kísérletet.
- Tényleg, Mr Elijah! Minden jót! - Olyan hirtelen pördülök hátra, hogy elköszönjek tőle, hogy a lendületben véletlenül beleverem Kol fejét a híd korlátjába. - Oh, bakker, ne már!

én is köszönöm a kört mindkettőtöknek, baromi jó volt!
mikor ismételjük meg? :valami:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Jún. 14, 2017 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

miss me? || to my brother &  my friend
A látszólag nyugodtnak tűnő szavait csak egy iránta való szánalmat keltő mosollyal jutalmazom. Mielőtt még azt hiszi, hogy megrezzenek szavaitól akárcsak egy falevél, vagy netán visszatántorodok, nos... nem fogok. Mindennek meg van a maga alapja, a miértje, én pedig nem puszta unatkozásból dobom el magamtól a családomat, hanem mert egyszerűen tönkretettek. A család nem az erő, sem pedig a szabadság. A sablon szöveg ugyan ezt diktálja, ezáltal is nem csak, hogy Elijah másnak hazudik hanem ugyanakkor önmagának is. Nem. Ez a család sohasem volt hatalom! Elijah is épp olyan szájhős, mint amilyen Niklaus. Volt kitől tanulnia.
A szavam egy pillanatra megakad, amikor Kaleb belekezd egy dirigálási projektbe. Ugyan háttal álltam neki, és nem is szándékoztam őt jelenleg azzal megtisztelni, hogy felé forduljak, ám most még is a parancsolgatásaival eléri. Nem is értem, hogy Kaleb hogyan lehet ennyire bolond, ennyire... naiv? (...)
A földre zuhanok térdeimre érve, s ha nem tartanám magamat a kezeimmel magam előtt, akkor a földön feküdnék a mérhetetlenségig hatoló, gyötrő fájdalomtól. Úgy éreztem, hogy az ereim elpattannak és a forró vérem megtölti az üreges zugokat a testemben, ám ez mind manipuláció a testre nézve, hiszen nem így történik. Egyszerűen csak elhiteti veled a fájdalmat, azt, hogy mindjárt meghalsz.
Forrt a fejem. Szemeimet erőteljesen lehunytam, miközben testem teljesen összegörnyedt a kíntól. Hagytam. Aligha került volna sok energiámba, hogy átvegyem a fájdalmam felett az irányítást, hogy aztán elvágjam az én kedvesem gigáját. Szörnyen stabil és erőteljes késztetést éreztem azon pillanatban, hogy a beleivel felkössem valahova, ugyanis amit rohadtul nem tűrök; az pedig az árulás. Persze, rengetegszer megéltem már, de ez még nem jelenti azt, hogy bele is törődtem az e fajta gesztusokba. Nagyon nem.
Aligha tűnik fel, hogy a fivérem is osztozkodik a fájdalomban. Nem érdekel. Csak az érdekel, hogy az én szerencsétlen döntésemet helyrehozzam és véget vessek Kaleb életének. Megmondtam neki; csak egy rossz mozdulat és vége.
Kétségbeesetten vontam magamhoz a levegőt, egészen lassan, szinte már lihegtem a fájdalomtól. Mindez addig, amíg meg nem hallom Kaleb hangját. Nem akartam hallani. Nem, nem...!
Amint ránéztem, teljesen eltorzult az arcom. A levegőt dühösebben és nehezebben szívtam magamba, elvégre a fájdalmat jócskán csak növelte bennünk. De még is, mire odaléptem volna hozzá és megtegyem azt amire jelenleg mérhetetlenül vágyom, nos; Éppen, hogy csak láttam mikor fordult a csuklója,s mire felfogtam a tényt, már be is következett.
Csak egy reccsenés, és én magam az oldalamra helyezkedve hullok a földre teljesen élettelenül. Halottan. Még.

|| Köszönöm a játékot srácok, nagyon élveztem Very Happy Remélem, hogy még lesz ilyen Razz
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Jún. 14, 2017 3:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Kol and Elijah



A bosszú a legjobb gyógyír a sebzett szívre. Lehet, hogy börtön, de az én saját börtönöm. Remek motiváló erő, és férfias dolog: csak egy erős ember képes rá. Mégis, az élethez hasonlóan a bosszú is zavaros, és mindkettő sokkal egyszerűbb lenne, ha az agyunk irányíthatná a szívünket. De a szívnek is megvannak a maga indokai, még ha néha éppoly érthetetlenek is. Ha úgy vesszük, a bosszú maga az igazságszolgáltatás, és valahogy igaz a régi mondás, hogy a gonosztevőknek még az íze is édesebb. Legalábbis Kol-é csakugyan az. Érzem, ahogy áramló vére betölti torkomat, perzselően és forrón fut végig minden porcikámon, és ez alkalommal tisztában vagyok vele, hogy mindaddig nem állok le, míg teljesen ki nem szipolyozom, vagy amíg valami csoda el nem szakít tőle.
Sajnos, a második verzió - mély bánatomra - hamarabb következik be, minthogy a végkimerülésig táplálkozzam tébolyult öcsémből. Talán a bosszú vörös köde tehet róla, mely szemem elé ereszkedik, talán a még mindig nem megszokott tény, miszerint Kol immár nem tiszta vérű boszorkány, de elfelejtkezem a tényről, hogy ugyanolyan képességekkel bír, akár hajdanán, átváltozásunk idején. Így hát alig néhány pillanatig élvezhetem hát a revans édes és mámorító másodperceit, mert máris elszakítja magát tőlem, és ott áll a kölyök oldalán - egész pontosan előtte. Ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy immár teljes nyugalommal - mintha csak a vérszomj és megtorlás elégtétele tenné - előhalásszam zsebkendőmet, és megtörölgessem vértől szennyezett ajkamat, alighanem elmosolyognám magam a bájos jeleneten. Még akkor is, ha nagyjából vannak róla elképzeléseim, hogy Kol az elmúlt negyed óráért még keserves percekben fogja részesíteni Kalebet - és a kölyökre nézve úgy látom, ezzel ő maga is tisztában van.
- Ugyan Kol - válaszolom teljes higgadtsággal fenyegetőző szavaira. - Már gyerekkorodban is a nagyzolással igyekeztél kitűnni a családból, lévén, hogy mással nem voltál képes. Köszönöm, hogy ennyire érdeklődsz kapcsolatom milyensége iránt Hayley-vel, de biztosíthatlak, hogy hamarabb találnád magad kitépett szívvel a Mikaelson villa ajtajában, mintsem ártani tudj nekik. Lehet, hogy erős vagy öcsém, de elfelejted a legnagyobb erősséget, amelynek mi birtokában vagyunk, veled ellentétben: a család erejét. Két hibrid, egy Ősi, és egy roppant erős boszorkány: azt kell hogy mondjam, ebbe még a te fogad is beletörne, hidd el. És egy valamit megígérhetek: amennyiben egyetlen ujjal is hozzá mernél érni bármely szerettemhez, nem érdekelne az erőd, én magam segítenélek át a másvilágra. És remélem nem hiszed úgy, hogy a levegőbe beszélek, ha biztosítalak róla: roppant hosszas, és fájdalmas halálban lesz részed - teszek felé egy lépést, miután a vérfoltos zsebkendőt visszagyűröm immár kevésbé makulátlan öltönyöm zsebébe. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy... - villan meg a szemem, de a mondat végéig már nem jutok el. Mert a jelek szerint találkánk harmadik, eddig végtelenül csendes főszereplője eddig bírta cérnával a történteket.
Mintha vasdoronggal sújtanának fejbe, úgy roskadok le a híd piszkos betonjára. Agyamban atomrobbanások sorozata játszódik le, káprázó szemem még épphogy felfogja, hogy Kol is hasonló kínokat él át, mint amit én. A fájdalom szinte tudatomat veszi, mintha csak vastag függönyön át, úgy szűrődnek el hozzám Kaleb szavai: azt azonban felfogom, hogy ezúttal nem engem ostoroz. A bolond kölyök, úgy tűnik, sokkal bátrabb, mint amilyennek először mutatta magát. Elítélő és bíráló szavai mindenesetre nem hagynak kétséget afelől, hogy mi a véleménye rólunk, meg a családi viszálykodásunkról. Nem tudom, Kol mennyit fog fel jelen állapotunkban a szavakből - talán kb annyit, amennyit én - de a tett néha erőteljesebben beszél minden szónál. Momentál azt parancsolja: álljunk le, mert ha nem, egy nálunk nagyobb erő fog kényszeríteni rá.
Kínjaim lassan szűnni kezdenek, látásom kitisztul, és még épp eljut tudatomig, ahogy egy hatalmas reccsenést követően Kol a földre rogy, átmenetileg élettelenül. Úgy tűnik, én ezen sorsban nem fogom osztozni, inkább szabad vagyok - így hát lassan, megfontoltan, de feltápászkodom a földről, és miután megigazítom némileg gyűrött ruházatomat, néma elismeréssel nézek Kaleb irányába.
- Mily különös az élet és az útjai. A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit megadhat nekünk - közeledem lassan, remélve hogy felméri, eszem ágában sincs ártani neki. - Legyűgöz, ifjú barátom. Bevallom, hajlamos voltam úgy hinni, ön mindössze egy gyermeteg őrült. Fogadja bocsánatkérésemet ezen tévedésemért - jelenik meg egy gondolatmosoly szám szegletében, majd szemügyre veszem ahogy Kol magatehetetlenül - és hála az égnek egy ideig néma csendben - hever lábam előtt.
- Tudom, mi vezérelte önt ifjú barátom, és sajnálom, de már az első percben tudomására hoztam: téved. Ismerem az öcsémet, sokkal hosszabb ideje, mint ön. Szerettem őt, ahogy csak fivér a fivérét szeretheti, de múltnak egyszer és mindenkorra vége. Amivé Kol mostanra vált, azon már nem változtathatunk. Amikor az igazságból hazugság lesz, a barátból ellenség, a szerelemből gyűlölet és a szabadságból börtön, akkor már csak egy lehetőség marad: bosszú mindhalálig. De az ön iránt érzett frissen támadt tiszteletemtől vezérelve hajlandó vagyok a kompromisszumokra. Emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy, de harag, az a szívós, számító, váró harag, ez lehetetlen. Eltemetem hát magamban az engem ért sérelmeket, és Kol nem fog bosszúm célkeresztjébe kerülni. Egyetlen feltétellel. Amennyiben bármely szerettemnek is baja esik, vagy Kol az elpusztításukra tör, el fogom felejteni az itt önnek tett eskümet, és ha kell, az öcsém halálával fogom őt megállítani. Remélem, megérti az érzelmeimet, és az ezek által vezérelt indokaimat - teszem a kezem Kaleb vállára, ekkor már baráti gesztussal. Milyen gyorsan is tud változni megítélésünk a másik ember iránt: semmi más nem kell hozzá, hogy egy közös cél, és egy közös ellenfél.
- Biztos, hogy mellette akar maradni? - mozdítom meg lábammal Kol testét, nem túl kíméletesen. - Nem lesznek könnyű órái vagy napjai, ifjú barátom. Kol nem bocsátja meg az árulást, sem azt, ha a háta mögött cselekednek. Fogadja meg a tanácsomat: menjen, amíg lehet, és felejtse el, hogy valaha ismerték egymást. A barátság lehet szép dolog, de higgye el, a hosszú, és tartalmas élet sem megvetendő, főképp ha az ön éveinek meglehetősen csekély számát nézem. Ne dobja el a maga előtt álló évtizedeket egy reménytelen esetért - teszem hozzá, de Kaleb arcán látom, hogy alighanem az én szavaim legalább olyan hiábavalóak, mint azok, amiket ő Kol felé címzett.
Körülnézek, és a híd korlátjának tövében, kissé távolabb, megpillantok egy eldobott, apró üveget. Gondolkodás nélkül emelem fel, aztán fogaim újra megvillannak - ezúttal nem Kaleb a cél, hanem önmagam. Nézem, ahogy feltépett csuklómból szinte fekete érben folyik a vér, amíg az üveg meg nem telik, és a sebem össze nem zárul.
- Fogja - nyújtom át az apró fiolát. - Mondjuk úgy, biztosíték gyanánt - fűzöm hozzá, de ennél többet nem mondok. Már bebizonyította, hogy nem fafejű: nyilván kitalálja, miért adtam neki véremet, és tisztában van vele, ha Kol az életét veszélyeztetné, hogyan és miképpen használja magán.

/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Kedd Jún. 13, 2017 8:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb + Kol
Fogalmam sincs, hogyan szabadulhatott el így minden. Pedig azt hittem, mindkét oldalt a kezemben tartom, erre most már szinte sorszámot kéne húzniuk, melyikük verjen meg előbb. Ebből is látszik, hogy nincs tapasztalatom a testvérek terén - James is nehéz eset volt a maga módján, de bármilyen hatalmas gonddal is szembesültünk, egyetlen dologban legalább mindig is egyet értettünk, ez pedig az egymás iránt tanúsított hűség és szeretet volt. A Mikaelson családból mintha ez hiányozna, vagy éppen egy egészen torz módon van jelen.
Abszolút nem tudom Elijah-t okolni. Komolyan, Kol párti vagyok, ha készültem volna, most felvenném a "team Kol" pólómat is, de azok után, hogy beszélt a bátyjával, ha lenne szemfogam, én is nekiesnék. Szóval tök jogos Elijah kiakadása, mégis gyomron vág a látvány, az, ahogy Kol nyakára tapad. Annyira lesokkol, hogy földbe gyökerezett lábakkal állok csak, riadtan és dühösen, és nem tudom, mit csináljak. A tehetetlenség szinte megfojt - pontosítok: tudom, mit csináljak, de nem akarom. Nem akarok kilépni az ostoba bohóc álarca mögül, amit éveken át sikeresen ápoltam és építgettem. Nem akarok boszorkány lenni, nem akarok semmit sem csinálni. Szerencsére nem is kell, levegő után kapkodva figyelem, hogyan bukkan fel Kol előttem, és hálát adok az égnek, hogy nem kellett beleavatkoznom. Mindeközben pedig szégyellem magam, mert tudom, hogy amúgy sem léptem volna közbe, túlságosan gyáva vagyok ahhoz, hogy kiálljak magamért. Azok után, hogy a szeretetem megölte az egyetlen embert, akit családtagnak nevezhettem, hogy én öltem meg őt, nem szívesen próbálnám megvédeni egy újabb szerettemet.
- Kol, basszus!
Tétován kapok utána, de a kezem végül megáll a háta felett, nem merek hozzáérni. A sebe pillanatok alatt begyógyul, de ettől még ugyanolyan szenvedő, aggodalmas fejjel bámulok rá. Tudom, hogy mérges, és ahogy a fivérének, úgy neki is minden oka megvan rá... De aztán szónoklatba kezd, én pedig elszörnyedve hallgatom. Nagyon sok dolgot elnézek Kolnak, mert tudom, hogy valójában milyen, el tudom különíteni a kattanásait a valódi jellemétől. Tudom, mikor szájal és mikor gondolja komolyan, amit mond. Látom, mikor provokál és mikor teszi építő hátsó szándékkal. De közben meg látom Elijah arcát a szavai közben, és egyszerűen elég.
Elég.
- Elég, Kol... - suttogom egészen halkan, bár abban sem vagyok biztos, elhagyta-e egyáltalán hang a számat, vagy csak némán tátogok. Nem fenyítheti a testvérét azzal, hogy ártatlanok halálával fenyegetőzik. Olyasvalakiével, aki fontos a bátyjának; egy gyermekével, a testvérével. Ezt egész egyszerűen már nem teheti meg. Aztán megértem: nincs béke áldozat nélkül. Milyen igazad van.
- Azt mondtam, elég!
A kiáltás úgy robban ki belőlem, ahogy a varázslat. Még csak az igét sem kell elmormolnom, elég csupán, hogy a düh vörös köde körülölelje: ah sha lana... Mindketten érezhetik, ahogy az ereik lángra lobbannak, ahogy a migrénszerű fájdalom szét akarja szakítani őket belülről, ahogy az ősi erő a talaj felé préseli a testüket, kezem mozgását követve. Mindegy, milyen gyorsan regenerálódnak, én annál gyorsabban újítom meg a varázslatot, hogy a fájdalmas, gyötrő kín térdre kényszerítse és ott is tartsa őket.
- Elegem van mind a kettőtökből. Ha az anyátok nem ejtett volna át, nem kéne itt állnom és az életemet kockáztatnom a gyerekes cívódásotokon. Ha az anyátok nem lett volna ilyen kattant, nektek sem kéne egymást ölnötök, ti mégis egymásban és másokban keresitek a bűnbakot. Elegem van ezekből a gyerekes játszmákból.
A haragom egyszerűen nem csitul, hónapok óta elfojtott indulatok szakadnak most fel belőlem. Előre lököm a másik tenyeremet is, valószínűleg tetézve az eddigi kínt, de nem érdekel. Fel akarom őket égetni, azt akarom, hogy elevenen lángoljon a vérük, hogy megfeledkezzenek a büszkeségük utolsó darabjáról is és végre arra figyeljenek, ami igazán fontos. Például hogy a családegyesítés nevében meg akarom sütni az agyukat... Nos, legalább hosszú idő óta először közösen élnek át valamit.
- Tudom, hogy ki fogsz nyírni, de a te oldaladon állok, és mindig is azon leszek - pillantok le Kolra. - A barátod vagyok, az isten verje meg! Nem én kértem és sosem voltam más, mégis a barátod lettem. Ezért amíg itt vagyok, rajtam kívül nem nyírhatsz ki mást, aki nem szolgált rá, érted? Sem viccből, sem gyerekes fenyítésből, még csak verbálisan sem. Ha ez nem tetszik neked, akkor állok elébe a büntetésednek. Gondold át!
Elkapom a tenyeremet Elijahról, hogy Kolra szegezve másfajta varázslatba foghassam a fejét. Csuklóm erőteljes csavarása és egy reccsenés, mely remélhetőleg azt jelzi, sikeresen kitörtem a nyakát. A saját tettemtől lesokkolódva bámulom egy darabig, végül lezuhan mindkét kezem a testem mellé, jelezve Elijah szabadságát.
Kimerülten bámulok magam elé, készen arra, hogy Kol mellé zuhanjak a hídra, de még tartom magam. Nem is tudom, miért, de tartom magam.
- Sajnálom ezt az egészet. Szerettem volna, ha ezt Koltól hallja, de... - lemondóan legyintek felé. - Sajnálom. De ettől még áll, hogy nem bánthatja. Talán megőrültem, de ha bosszút akar állni rajta, előbb velem kell végeznie. Mindezeken túl mélységesen sajnálom az előző... hm... öt percet.
Tekintetem Elijahra emelem, csalódottan, fásultan, kábán, mégis készen rá, hogy megvédjem magam, ha kell. Akkor is, ha ezzel arra kényszerítenek, hogy fájdalmat okozzak másoknak. Van az a pont, amelyen túl már nem érdekel.
- Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Megkérhetném rá, hogy hagyjon minket távozni, hogy az öccse átrendezhesse a beleimet?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 10, 2017 3:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

miss me? || to my brother &  my friend
A bátyámnak látszólag korántsem tetszik Kaleb viselkedése. Történetesen nekem sem nyerte el a tetszésemet ez a fajta hozzáállása, ám már kellően megszoktam ezt a reakciót, elvégre közel néhány hónapja együtt élek vele. Engedelmes, szófogadó, becsületes, mindössze annyi a probléma, hogy nagyon is csak bárány a lelke. De hát tudni illik, hogy ahol egy bárány ott egy farkas is van.  Én jelen helyzetben nem felfalom, hanem egyszerűen felemésztem azt az ártatlan lelkét. A helyén majd csak egy sötét űr lesz, épp, mint amilyen nekem. Terveim vannak vele, amit minden bizonnyal az ostoba bátyám nem tud. Miért is kellene tudnia? Vannak dolgok, melyek korántsem tartoznak rá, így hát nem kötöm az orrára, hogy mi fog rá várni. Legyen inkább csak meglepetés a számára.
Nem különösebben reagáltam semmit sem Kaleb reakcióira. Természetesen a nekem szánt nevezője sem túlságosan boldogított, ám most nem a legjobb pillanat, hogy ezt lebokszoljam vele. Jelenleg a kis életét sikeresen megmentettem, most azonban akadt fontosabb teendő, miszerint Elijah jobban teszi, ha most elmegy. Vagy ha nem ő, akkor majd mi. Nem gyávaság, hanem egyszerűen Elijah érdeke. Nem szeretnék neki ártani. Nem most jött el annak az ideje. Még szenvedne eleget ahhoz, hogy megtegyem a végsőket. 
- Óvódással? - Felvonom a szemöldökeimet vigyorogva. Tetszett a fivérem megnevezője Kaleb iránt, merthogy  nagyon is jellemző rá olykor e nevező. - Mint halhattad; drága anyánk azon illetékes, aki Kalebet belesodorta ebbe a roppant családias környezetbe.  - Szinte ott csücsült a vállamon a szarkazmus. Szégyellnem kéne, hogy Kaleb mellettem van? Hm, nem igazán. Kaleb  igen csak gyáva, de ha lenne mersze Elijahoz, már is pórul járna a fivérem. De nem gond, elvégre nem szeretem, ha beleköpnek a levesembe. Kaleb inkább csak maradjon a helyén, ott, ahol most van. Így is a szememben kellően nagy pácban van, úgyhogy most ne is szóljon hozzám egy darabig.
A további szavakra sem igazán tudtam mit reagálni. Nos, valóban nem sikerült még mindig meghalnom, bármennyire is vágyakozik azon cél felé a fivérem, de el kell keserítsem, hogy nem fog az olyan könnyen menni. Legalábbis nem olyan egyszerűen, mint ahogy egykoron történt. Kellemes verbénás zuhany, aztán jött az idétlen képével a ribancnak az öccse azzal a becses kis karóval...  Kellemetlen. Bár tény, hogy egy gyönyörű hölgy karjaiban volna csak jó meghalni. De ez sajnos egy magamfajtának nem igazán adatik meg. Persze, nem a gyönyörű hölgy nem adatik meg, hanem egyszerűen csak a békés halál folyamata. (...)
A fivérem egyszeriben csak őrült módon ront szemfogaival a nyakamnak, hogy fájdalmasan és szorongatóan belemélyessze azokat, szinte már-már érzem szorításán, hogy legszívesebben kitépné nyakamból az összes létező ideget. De nem teszi meg.
Egy pillanatig ledermedt a testem, s szokatlan volt a fájdalom, melyet okozott. Boszorkányként jóval érzékenyebbé lettem minderre, ám vámpírként kellően gyorsan tudok ennek véget vetni.
Amint szemfogait húsomba mélyesztette melyt követően vérem kicsordult akárcsak szemből a könnycsepp, nos, a pillanat tört része alatt szűnök meg ott lenni mellette és végezetül alig egy másodperc telt bele, mire Kaleb előtt jelenek meg vérző nyakkal.
Kalebnek háttal álltam, jelenleg most kedvem sem volt ahhoz, hogy szemeibe nézzek. Nem tudtam. Félő lett volna, hogy abban a pillanatban nekirontok és én teszem meg azt, ami elől megmentettem most. Merthogy nem az ő nyaka lett átharapva, hanem az enyém. Csak azért, mert megmentettem. Remélem elődrukkol majd valamivel, amivel ezt az oly' nemes tettem meghálálja. A kárpótlás most jócskán csak rám fér, merthogy nem szokásom senkinek sem az életét csak úgy önfeláldozóan megóvni. Ez esetben Kaleb elérte.
- Még egy ilyen, és szörnyen morcos leszek. És azt tudod, hogy mit fog jelenteni? - Elijahval szembe fordulok, és a helyett, hogy őt nézném, inkább csak végignézem miként húzódik össze nyakamnál bőrfelület, ezáltal eltakarva a ronda sérülést. Konkrétan nem ért el vele semmit, szimplán azt, hogy ezt most igazán sértésnek fogtam fel. - Azt, hogy mindenki meghal. - Egyszer biztosan. Csak épp az nem mindegy, hogy mikor. De inkább előbb, mint utóbb. - Meghal Hope. Szegénynek még azt sem lehet majd elmondani, hogy ki végett ölték meg azt a parányi lelkét. - A fejemet ráztam, miközben Elijahra egy igazán gúnyos tekintetet mérek. - Meghal Hayley. Szegénynek nem volt elég egy Mikaelson? Azt hittem, hogy te nem a ringyókat kedveled. - Némi csalódottságot sugallt hangnemem, ám tudom, hogy ez kellően bosszantani fogja. De mint mondtam; még egy ilyen, mint az előbbi, nos, az ígéretemet előbb beváltom s akkor nem lesz ideje arra, hogy a meggondolatlan és ostoba hibáját helyre hozza. Nem. Mert addigra ő maga is halott lesz.  - Apropó, ha egy napon Hope megkérdezi, hogy anyuci miért éppen a nagybácsival kavar, te mit felelnél? - A feszülő vigyoromban megjelentek hófehér fogaim, melyek épp olyan rémisztőnek tűnhettek mintha maga a sátán vigyorodott volna el. - ...és Nik is meg fog halni. - jelentem ki teljesen ridegen. - Jelenleg ugyan a város a te kezedben van, de ez még nem azt jelenti, hogy királyként kell viselkedned. Te még mindig csak egy alattvaló vagy! - Merthogy Nik csúnyán eltűnt. De attól még Elijah ugyanúgy az ő talpnyalója maradt. Mily szomorú sors.
- Nos, megértettél, Fivérem? - Szemeimet összehúztam, hogy jobban szemügyre vegyem őt. Ha bármi hasonló merényletet elkövetne mint az előbbit, nos, azt ő is megbánja szinte abban a pillanatban, ám vele együtt a többiek is. Nem szokásom szórakozni, én pedig különösebben mérgesebb vagyok mostanság.
Kis időkvantum elteltével végül Kaleb felé fordulok vigyorogva.- Ó, Kaleb, hát te is itt vagy?!- egy tökéletes meglepődöttséget imitáltam, ám mindez volt fenyegető mintsem jó szándékú. - Kezdem sajnálni a dolgot, hogy hagyod magad Ő vele szemben. - Egy hanyag mozdulattal mutattam Elijah felé, s végül újra hagytam nyugodni karjaimat magam mellett.
- Ez az egész annyira szürreális! - Mindegyik felé fordultam kissé távolabb lépve, miközben a hangom néhány oktávval megemelkedett dühösen. - Mindannyian tudjuk, hogy  áldozat nélkül nincs béke. - Mintha csak Esther beszélne belőlem.
 
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 10, 2017 12:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Kol and Elijah



Látom, ahogy Kaleb élénken bólogat szavaim hallatán, és meglehetősen üres tekintetét látva felsejlik bennem a ki nem mondott gyanú, hogy nemes egyszerűséggel el sem ér tompának tűnő tudatáig, hogy éppen elmeállapotára teszek apró, ámde biztos utalást. Ha a történetbe nem keveredne bele Kol neve, és a kettejüket összefűző nevesíthetetlen érzelem, alighanem azon sem csodálkoznék, ha most megjelenne két izmos férfi a hídon egy fehér kabáttal, és foglyul ejtenék a szökevényt. Most már tudom, miért választotta őt a nem éppen nemes érzelmek által vezérelt kisebbik öcsém: mert egy őrültnek mindig könnyebb megmagyarázni és indokokkal alátámasztani a nem létező logikát a tettekben, és könnyű elérni ezen logika mentén haladva, hogy teljes mellszélességgel támogassa tervünket - vagy épp bennünket - akkor is, ha ezzel minden percben saját sírját ássa még mélyebbre.
Ahogy közelebb lépek hozzá, és a vállára kifejtett erőhatással demonstrálom, hogy jobb, ha nem ejt át, állja a pillantásomat, bár tekintetében keveredik valamiféle dac és határozottság a tétovázással. Mintha némileg megingattam volna azon hitében, miszerint Kol őszinte és nyílt barátsággal közelít felé. Ennek ellenére szavai kétséget sem hagynak afelől, hogy kitart a pszichopata és szadista öcsém mellett, mire csak némán megcsóválom a fejem. Hogy is hívják azt, aki önként és dalolva rohan bele a végzetébe? Nem, nem őrült. Mártír. Egy piruló mártír, ha egész pontos akarok lenni, és nem túl meggyőzően, de tiltakozik az általam felvázolt kapcsolatok sokszínűségének lehetőségén. Lesajnálandóan bájos, legfőképpen annak tükrében, hogy eszembe sem jutott olyasféle ötlet, amilyet ő jelenleg feltételez. Nyilván nincs vele tisztában, hogy az elmúlt századok azon évei alatt, mikor Kol éber állapotban létezett, és nem egy díszes fadoboz mélyén pihent, több nőt fogyasztott el - minden létező módon - mint én és Niklaus együttvéve. Tagadhatatlan, hogy az öcsém kifordult korábban ismert önmagából, de vannak dolgok, amik soha és semmilyen körülmények közt nem változnak - a vágyakozás ízlésének tekintetében sem.
- Ifjú barátom, igyekeztem úgy összefoglalni az általam támasztott gondolatokat, hogy egy önhöz hasonló, nem épp értelmi magaslatokon álló halandó is megértse - jegyzem meg kissé lenézően, mikor csodálkozva kapkodni kezdi a fejét, és szemmel láthatóan elvesztette az eddig sem biztosan kezében tartott fonalat. Hosszas monológja és értetlensége végén viszont - az általam felvetett gyanú árnyékában - már biztosra veszem, hogy bárhogy is, de ő ma nem fog innen távozni élve, vagy legalábbis tetemesebb mennyiségű vérveszteség nélkül. Hátrál előlem döbbenten, miközben tekintete hirtelen látványosan elkalandozik a vállam felett, aztán úgy néz rám, mintha épp biztatna, hogy vegyem vérét, vagy életét is, mert ez még mindig a kellemesebbik verzió annál, mint aminek már tudatában van - én viszont még nem.
A hang hallatán, ami ekkor megszólal a hátam mögött, hirtelen perdülök sarkon, gyomromban a megvetés és az undor eltéveszthetetlen keverékével.
- Miért ne bántanék egy kölyköt, aki semmit nem jelent nekem? - érdeklődöm szokásos, kedves és udvarias mosolyomat magamra öltve. - Hogy őszinte legyek, nem épp a legjobb táplálása a renomédnak kedves öcsém, hogy te magad egy óvodással végezteted el a piszkos munkát. Csak nem elkényelmesedtél az elmúlt napok alatt? Az igazat megvallva sajnálom szegény ifjút, amiért osztoznia kell roppant kétes társaságoddal. Tulajdonképp még szívességet is tettem volna azzal, ha gyorsan és fájdalommentesen megszabadítom eme gyötrő béklyótól. Meglehetősen elkeserítő a gondolat, hogy még csak szabadulni sem tud tőled, lévén hogy olyannyira megtelt már a pokol, hogy a hozzád hasonlóknak nem jut benne hely - jegyzem meg, palástolva újfent éledező dühömet, miközben vetek egy pillantást Kaleb felé, akinek szemmel láthatóan rogyadozik lába a rémülettől, és úgy áll ott, szemét eltakarva, mint az oktalan gyermekek a bújócska szabályait nem értve: azt hiszi, ha ő nem lát, hát őt sem látják. Ez persze hamvába holt gondolat, mivel csaknem 185 centis magasságban tornyosul a híd betonpadlózata fölé. - Na persze, az sem kizárt, hogy téged nemes egyszerűséggel nem engednek be a gyötrelmes kínok túlvilágába - fordítom aztán vissza figyelmem Kol irányába. - Anyánkkal karöltve nyilvánvalóan konkurenciát jelentenél Lucifernek, esetleg épp trónbitorlási tervekkel érkeznél - szorul önkéntelenül is ökölbe a kezem, ahogy szóba kerül nem csupán a romlottság, ami vámpírként már ezer éve sajátom, hanem rég halottnak hitt szerelmem Tatia is, ki önnön kezem által végezte be életét halandóként. A seb, amit a vele való találkozás ejtett rajtam, még mindig elevenen sajog, Kol pedig hihetetlen belső érzékkel képes megtapasztalni ezen sebek helyét, és kéjes örömmel nyomni bele fájó lüktetésükbe cipője sarkát. A düh, amelyet nemrég még a kölyök irányába fordítottam most célpontot vált, és Kol kerül a közepébe. Mintha minden szó, amit cinikusan kiejt a száján, egyre beljebb lökne engem valamiféle szakadékba, aminek lángtenger áll a közepén, és ez a tűz úgy árad szét bennem, mint mikor valaki egy kád forró vízbe ereszkedik. Felvillan fejemben a néhány héttel ezelőtti időszak, mikor élvezettel nézte kínlódásomat, és a neki köszönhető bestialitás, ami úgy él bennem, tomboló vadállat gyanánt, mint ezer évvel ezelőtt, az első áldozataim vérét ontva, és kéjjel fürödve a vér tobzódásában.
- Sajnálom ifjú barátom, bármilyen szívélyes is az invitálás a kulturált tárgyalás formái iránt, de most mégis másként beszélgetünk - nézek ismét Kaleb irányába, akiről lerí, hogy legszívesebben láthatatlanná válna, vagy teleportálna innen, majd fejemet lassan, már-már vontatottan fordítom ismét Kol irányába. Szinte kívülállóként látom önmagamat: a vasalt öltönyös, fehér zsebkendős alakot, kinek vámpír mivolta újra ott játszik arca minden vonásán, látom a megvillanó fehér fogakat, a fekete ereket, a vöröslő tekintetet, és már semmi más nem motivál, csak hogy elpusztítsam, eltiporjam, megsemmisítsem kínjaim okozóját: és ezen okból kifolyólag, a másodperc tört része alatt termek Kol előtt.
- Most így beszélgetünk - mondom hűvös, tettemet meghazudtoló hanghordozással, és a soron következő másodpercben elmondhatatlan vadsággal mélyesztem fogaimat öcsém nyakába.


/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 10, 2017 1:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb
Megfontoltan bólogatok Elijah szavai hallatán, s csak egy perccel később esik le, hogy tulajdonképpen épp abban adtam igazat neki, hogy lehülyézett. Talán jobb is, ha így vélekedik rólam. Mindig is jobb szerettem az egyszerű, lüke srác képében tetszelegni, és szerencsére kilencven év alatt nem sokszor volt szükségem rá, hogy megvillantsam a varázserőmet. Amikor meg mégis... Nem szerettem azt az oldalamat. Inkább maradok az a fajta őrült, akinek egyetlen mozdulat eltörni a nyakát, minthogy a végén magamra se ismerjek azok után, amit tettem.
Szíven ütnek a szavai, nem azért, mert bármi újdonságot mondana azzal, hogy Kol nem egy érzelgős-barátkozós típus, hanem azért, mert egyetlen dologban mégis igaza van: a tesójaként jóval régebb óta ismeri, mint én, és pont úgy beszél, mint aki teljesen meg van győződve az igazáról. Félre lehet ismerni valakit ezer év alatt? Vagy csak Kol ment át drasztikus változáson azóta, hogy visszakapta a testét? Nem tudom megítélni, melyik verzió a hitelesebb, hiszen fogalmam sincs, milyen volt előtte. A legelső emlékem róla az, amikor magamhoz tértem a cellájában.
Nem felelek semmit, nem fogom megerősíteni Elijah-t abban, hogy igazat adok neki, de nem ragaszkodom konokul a saját hülyeségemhez sem. Talán Kol beáldozna az első adandó alkalommal - talán neki ezt jelenti a barátság. Talán. Fene tudja. Nem is érdekel, barátomként tekintek rá, és nem hagyom, hogy ebben bárki is megkérdőjelezzen. Hiszek Kolban, és ha végül ez lesz a vesztem, akkor is így döntöttem.
Kissé talán ingerülten szuggerálom a férfit, de megmerevedett tartásom hamar felenged, amint visszatereli a beszélgetésünket az eredeti mederbe. Megkönnyebbülten felsóhajtok a témaváltásra, hiszen inkább beszélgetnék az őrült terveinkről tovább, mintsem az öccse indítékairól meg a lelki világáról. Vagy az enyémről.
- Igen? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm, mikor a titkomat említi, és pontosan úgy bámulok rá, mint akinek fogalma sincs, miről beszél, mégis nagyon akarja tudni a választ. Gőzöm sincs, mit titkolhatok előle, de ha ő tudja, elárulhatná, hátha valami agymosáson mentem keresztül, vagy mit tudom én... - Hohó, nem! Dehogy! - tiltakozom hevesen, amikor látványos célzást tesz a kapcsolatomra Kollal. Lányos zavaromban még azt is megkockáztatom, hogy a szavába vágjak. - Nem, egek... Nem. Semmi olyan...
Még a fülem is belevörösödik a gondolatba. Még hogy Kol meg én, úgy, pff... Bár magam is tisztában vagyok a tényekkel, hiszen pontosan az a célom, hogy Kol találjon másokat helyettem, akikre támaszkodhat, mégis rosszul esik ezt Elijah szájából hallani. Azért csak nem dobna el olyan könnyen..... Aztán még egyszer képzeletben jól övön alul rúg, amikor megemlíti, hogy Kol tud-e erről az egészről. Nehogy nekem elmondja neki, mi történt! Ő még nem takarította ki Kol házát, fogalma sincs, milyen kínzóeszközöket rejteget, és hogy ezeket milyen élvezettel fogja demonstrálni rajtam, ha megsejti, hogy a bátyjával bratyizgatok a lelki békéje miatt... Így hát kissé riadtan bámulok Elijah-ra a monológja közben, ami aztán egyre bizarabb fordulatot vesz, az arckifejezésemmel együtt.
- Egy pillanat, elvesztettem a fonalat - emelem fel a kezem védekezőn. - Ki akar megölni kit? Miről is beszélünk most? Miféle csapda? Bajban vagyunk?
Zavartan kapkodom körbe a tekintetem, mert ha csapdába kerültünk, azt azért jó lenne minél előbb megtudni. Visszatért az anyjuk, hogy újból kölcsön vegye a testemet? Csak nehogy nekem Elijah-t tegye belém, egy Mikaelson egy életre bőven elég volt! Aztán ahogy közelebb lép hozzám, én ösztönösen hátrálok. Feleslegesen, mert az elborult tekintet és a kirajzolódó erek ismerősen pszichopata hálója már sejteti, miről van itt szó, és rögtön hátrébb hőkölök.
- Woahh, szóval a paranoia is családi vonás... Ne már, komolyan?! Tényleg valami agyafúrt, beépített kémnek tűnök, és pont egy olyan nővel játszanék össze, aki megszegte a nekem tett ígéretét és... Jézusom!
Elijah válla felett összeakad a tekintetem valami sokkal rosszabbal, mint ami épp előttem áll. Ennél már csak Mrs Mikaelson felbukkanása lett volna brutálisabb... vagy maga Jézusé. Nem mintha vallásos lennék, bár jelen esetben szívesen elmondanék néhány miatyánkot.
- Meggondoltam magam, essünk túl rajta gyorsan - pillantásom visszafut Elijahra, és félreérthetetlen mozdulattal magamra bökök. Komolyan, inkább ő nyírjon ki, mint Kol - benne talán maradt annyi emberség, hogy gyorsan véget vet a szenvedéseimnek.
Tanulság: ha valaha találkozol egy középkorú nővel, aki megjegyzi, milyen csinos pofid van, vágd orrba és menekülj! Különben egy hídon végzed, teljesen ártatlanul, két gyilkos szándékú Mikaelsonnal.
A híd korlátjának vetem a hátam és eltakarom az arcomat, hátha sikerül lepleznem, hogy itt sem vagyok, de amint Kol ismerős, önelégült hangja felcsendül, már tudom, hogy vesztettem. Végignyúzom tenyeremmel az arcom és ugyanazzal a "könyörgöm, ölj meg" pillantással bámulok Elijahra, mint eddig.
- Miért nem lep meg, hogy követtél? - szarkasztikus mosollyal, mégis dühösen fújtatok. Nem az bánt, hogy feltehetőleg pocsék színészi alakításom gyanússá vált számára, és a nyomomba szegődött, hogy utána járjon, miféle öngyilkos merényletre készülök már megint - az bánt, hogy állítólag szabadon engedett, ezek szerint viszont mégsem bízik bennem annyira, hogy tartsa a szavát. Felügyel, mint egy gyereket. Láncok nélkül is a rabja maradtam.
Szeretnék cseppfolyóssá válni, hogy a híd deszkáin átcsöpögve a hullámok közé vethessem magam. Vagy egyszerűen csak ugrani... De ahogy Kol folytatja, még az életkedvemet is elveszi tőle. Ne már, nem őt akarja kinyírni a bátyja, mégis tovább provokálja? Vadul kalimpálni kezdek Elijah háta mögött, hogy jelezzem Kolnak, hagyja abba most rögtön, mert a bátyja átkapcsolt pszicho-üzemmódba, és nem szeretném, ha a haragja bármelyikünkön is csattanna.
- Ne már, te hülye, ne görénykedj! Fogd be! - suttogom, bár hiába, mert elég nehéz úgy beszélni valakihez, hogy aki közöttünk áll, ne hallja meg. Főleg, ha egy ősi vámpírról van szó. De most komolyan, ne szemétkedjen már azok után, hogy ő maga kínozta meg szerencsétlen tesóját! Aztán még csodálkozik, hogy ki akarják nyírni, az eszem megáll!
- Öhm... mi lenne, ha az elejéről kezdenénk az egész beszélgetést, és átugranánk azt a részt a csapdákról, a kinyírásomról meg egyebekről?
Igyekszem menteni a menthetőt. Becsületemre legyen mondva, hogy próbálkozom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 05, 2017 7:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

miss me? || to my brother &  my friend
Ó Kaleb, te ostoba fiú! Hányszor kellett elmondanom neki, hogy maradjon az ülőgumóján? A tíz ujjamon és lábujjamon sem igazán tudom pontosan megszámlálni, merthogy ahhoz sokkalta több végtag kellene. Nem mintha annyira félteném, hanem egyszerűen nem volt szó arról, hogy engem a családommal összeboronáljon. Tisztelem, s becsülöm, de ezt most korántsem alkalmas. Az valahogy evidens, hogy Elijah nem fog békepipát szívni egykönnyen, úgy, ahogy én sem.
Mindennek ellenére azonban kellően jó műsorban részesítettek engem a tudtukon kívül. Természetesen nem nyugtáztam le Kaleb távozását csak úgy, merthogy különösebben eléggé zavart volt a fiú, mikor meglépett. S lássuk be, Kaleb nem az a fajta, aki kellően jó színészi tehetségekkel van megáldva. Korántsem. Én pedig nem vagyok ostoba. Így aztán könnyű leszőni, hogy még is miként döntöttem az mellett, hogy kövessem a 'lábnyomait'. Abban már az első pillanatban biztos voltam, hogy nem egy áruló fajta. Ahhoz ő túl okos a maga módján. Ennyit a keretről.
Figyeltem mindkét fél arcát. Néhol elmosolyodom, majd aztán komoly arcvonalak húzódnak rám, s végül csak bambulok meredten még is odafigyelve a párbeszédre.
Mindössze a híd mellett lévő fűznél álldogáltam zsebre tett kezekkel, innen tökéletes volt a rálátás és nem utolsósorban ők korántsem vetettek figyelmet erre a szomorú fűzre. Szegény pára. Pont, mint amilyen én is vagyok jelenleg. Hiába is, de túlságosan is kedves az én tündibündi szívem, hiszen minden szívfájdalom nélkül tehettem volna meg azt, hogy sorsára hagyom a fiút. Holott tisztában vagyok azzal, hogy Elijah lelke hiába nemes, nos... nem egy Kaleb-féle az ő ideálja. Ez pedig eléggé pech, merthogy ha én nem lennék itt, valószínű Kaleb fej nélkül térne vissza. Márpedig  a mindennapok fej nélkül nem túl előnyös.
(...) Lassú léptekkel közelítem meg Kalebet és a fivéremet, miközben egy  bestiális vigyor feszül ki a képemre. Abban a pillanatban Kaleb tekintetébe süllyesztem az enyémet sejtelmesen, ezzel is az ő tudtára adva, hogy nagyon is csak lebukott. Bármennyire is szerettem volna titokban tartani az ittlétem, nos, ha így tennék, abban az esetben Kalebnek hamarosan ténylegesen nem lenne feje. Boszorkány létére egyelőre még túlságosan is bátortalan, hogy szembeszálljon egy ősivel. Márpedig az ereje meg van hozzá.
- Ez rettentően elkeserít engem! - Szinte duzzogva állok meg Elijah mögött körülbelül három méter távolságban. - Képesek voltatok kihagyni egy ilyen szívélyes beszélgetésből? Ejj, ejj... - A nyelvemet csattogtattam, miközben finoman ráztam a fejem, némileg csalódást imitálva irántuk. - Természetesen nem maradtam le semmiről, kár lenne előröl kezdeni a témát. Mindössze csak jobbnak láttam, ha becsatlakozom. Nem bánjátok? -  Költői kérdés, elvégre korántsem várok rá semmilyen választ. Sőt, jobb, ha egyikőjük sem szólal meg. Jelenleg csak egy csettintésembe kerül és mindkettő szenvedni fog. Csak egy rossz szó, mozdulat... mi a fene állítana meg engem?
- Bátyám, ami pedig téged illet; Képes lennél egy kölyköt bántani? - A meglepettség kitelepszik arcomra, miként felvonom szemöldökeimet. - Kezdem úgy érezni, hogy te még nálam is rosszabb vagy! - Hiszen mi fáj jobban számára, ha leszörnyetegezik? - Bár nem is értem, miért lepődöm meg, ha egykoron hőn szeretett szerelmed halálát is te okoztad. - Megráztam újra a fejemet, s bár arcomon sajnálat ült, még is belül valami kegyetlen vigyorgott rá. Mindössze csak szerettem volna emlékeztetni őt a nem túl régi rémálmaira. - S mondd csak; szép álmaid vannak az óta? - Nem igazán nyerte el a tetszésemet, hogy képes volt Kalebre rámorranni. Már az elejétől fogva nem tetszett, javítom. Ha úgy gondolja, akár repetázhat a múltkoriból, nem vagyok ellene!  
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 05, 2017 6:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Elijah



Mindnyájunknak akad oka rá, hogy őrült, meggondolatlan dolgokat tegyen az életében. Legtöbbször ez nem vezet sehová, főként nem akkor, ha utána az embernek tovább is kell élnie ez életet. De ha ez az ok bármiféle érezelem - szerelem, barátság, család, vagy épp negatív érzelmek, mint harag, rettegés és félelem -  úgy talán az egész már nem is olyan őrült dolog, mert az emberek hisznek az érzelmeikben. Tudják, hogy ez mozgatja a világot, de közben ők maguk válnak őrültté ezen emóciók áradatában.
Ezer évet éltem már végig ahhoz, hogy tudjam, naponta egy őrült vendég a világ legtermészetesebb dolga. Ellenben ha naponta tíz hülyével van dolgod, akkor te szúrtál el valamit. A jelek szerint én alaposan elronthattam a dolgot, bár tudnám, hogy hol. Talán ott, hogy engedtem, évszázadok alatt úgy menjen hírem, mint a legempatikusabb és megfilantrópabb ősié. Ez a vélemény aztán egy idő után visszafoghatatlanul életre kel, mint valami Gólem, egy mítosz, és előttem jár - ahogy Niklaus előtt jár a saját renoméja. Talán ennek a hibának köszönhető, hogy minden kötözni való bolond engem talál meg elmeháborodásával: bíznak benne, hogy túlélik a találkozást.
Épp akkor fordítom pillantásom a fiú felé, mikor épp tökéletes tanújelét adja, hogy valami csakugyan hibádzik a pszichéjének a legmélyén: nyelve kilóg, miközben úgy hadonászik hosszú karjaival, mint egy szélmalom. Felvont szemöldököm, égre függesztett tekintetem láttán viszont igyekszik mederbe terelni az őrületét, legalábbis alábbhagy a hadonászással, és visszagyömöszöli az iménti pillanatokban kitépéssel fenyegetett szervét a szájába. Ideje is volt, épp úgy festett, mint egy kutya, amely arra vár, hogy eldobjam a labdát, hogy aztán farokcsóválva visszahozhassa.
- Az őrült, aki beszél, kevésbé ijesztő vagy elítélendő, mint az, aki ki sem nyitja a száját - jegyzem meg blazírtan. Az őrültségnek is két formája van. Az egyik az, ahogy Kol viselkedik - egyszerre kiszámíthatatlan és beszámíthatatlan, ön- és közveszélyes. A másik a szórakoztató formája, ahogy a Kaleb nevű kölyök is csinálja: bosszant minden megnyilvánulása, ennek ellenére valahol mulattat is a dolog. Ambivalens érzés, viszonylag szimpatikus, szórakoztató bohóc a maga nemében. Talán már csak ezért is érdemes lenne életben hagynom. Nem véletlen, hogy a régvolt korokban is az udvari bolondok voltak a király legmegbízhatóbb támaszai és örvendtek tekintélynek és tiszteletnek.
- Igen, ifjú barátom, ennek tökéletes tanújelét is adta - igazítom meg zakómat, mikor arról beszél, pszichésen teljesen rendben van. Nos, ha a mostani viselkedése a "rendben" fogalma, akkor minimum részvéttáviratot kellene küldenem a hozzátartozóinak. Bár ahogy szavaiból kiveszem, ezen emberek személye jelenleg kizárólag egy valakire korlátozódik: kontrollálhatatlan fivéremre. - Kérem, ne folytassa! - emelem aztán fel fél kezem elhárító mozdulattal, mikor némileg több információt hoz tudomásomra a kelleténél. Igyekszem elhessegetni a képet, még mielőtt túlságosan beleégne az agyamba, hogy ő és Kol egy testen osztozva mi mindent kellett, hogy lássanak, vagy érintsenek. Alighanem ő maga is rájött erre, mert elhallgat, csak az öklét tömködi a szájába, amitől erőteljesen hasonlít egy túlfejlett csecsemőhöz.
- A barátság normális dolog. Ha valakinek vannak barátai, az nem lehet őrült, vagy épp ellenkezőleg: talán ez az a kapocs, ami összetart két embert - fordulok a fiú felé. - Nézze, tisztában vagyok vele, milyen ember Kol. Még úgy is, hogy Niklausnak köszönhetően néhány évszázadon át nélkülöznöm kellett legifjabb öcsém társaságát. De épp ezen ismeretek által felvértezve, hagy magyarázzak el önnek valamit. Kol nem szerez barátokat. Ő áldozatokat szerez, feláldozható figurákat a sakktáblán, esetleg, ha épp jókedvében van, maximum társaságot. A barátság szó számára egy értelmezhetetlen definíció mindössze, és mondom ezt annak tudatában, hogy végignéztem tetteit, és azoknak következményeit meglehetősen hosszú időn át. Hazudhat önmagának ifjú barátom, hitegetheti magát, hogy a történtek létrehoztak önök közt egy különös köteléket, de engedje meg, hogy figyelmeztessem: mindig tartsa nyitva a fél szemét Kol társaságában - biccentek. Kár lenne ezért a kölyökért, bár nyilván nem ő lenne az első és egyetlen azon emberek végtelenül hosszú listáján, akiknek a bizalma okozható halálukért - na meg persze öcsém.
Beáll némi csend, míg igyekszem a kölyök szavait feldolgozni, és bepakolni őket a fejemben lévő képzeletbeli fiókba, szétválogatva persze. Tehát az ajánlata meglehetősen előnyösnek tűnik, ugyanakkor hiányzik belőle a logika. És ez az, ami talán a legjobban zavar az egész történetben.
- Tehát, ha jól értelmezem a szavait, akkor hajlandó lenne segíteni abban, hogy némileg kezelhetőbb és a család iránt lojálisabb formában kapjuk vissza öcsémet, mint ahogy jelenleg ismerjük - állapítom meg, önkéntelen mozdulattal is megfogva csuklómat, mert felsejlik elmémben a lánc szorítása a kezemen, ami biztosított róla, hogy egy darabig Kol "vendégszeretetét" élvezzem. - Valamit viszont nem értek, és valamit úgy hiszem, titkol előlem ifjú barátom - teszem a fiú vállára kezem, mikor megállunk egymással szemben, és csak hogy éreztessem vele nemtetszésemet, vagy épp bizalmatlanságomat, egy-két mozdulattal erőteljesen megszorítom vállaizmait, mígnem nyekken egyet, mint a kutya, aminek a mancsára lépnek. - Arról igyekezett meggyőzni, hogy ön elnyerte Kol öcsém meglehetősen kétes barátságát, vagy bármilyen kapcsolat is fűzze össze önöket - engedek meg magamnak egy halvány mosolyt. - Nem igazán értem viszont, miért akarja akkor visszaszolgáltatni nekünk. Tudja, a családunk köteléke, fogalmazzunk így, túl szoros ahhoz, hogy bizonyos külső tagok is részesévé váljanak, tehát ha Kol visszatér a Mikaelson famíliába, alighanem önök elveszítik egymást. És ennek nem értem a logikáját, hacsak ez nem valamiféle végrendelkezés az ön részéről. Ugyanígy érdekelne természetesen az is, hogy Kol ismeri-e eme tervet, vagy ez csupán afféle nemes emberbaráti gesztus az ön részéről öcsém irányába? - érdeklődöm. - Tudja, mit gondolok jelenleg? Hogy ez a találkozás, az eme alku az ön részéről nem más, mint csapda. Legfőképpen úgy, hogy anyám neve is belekerült ebbe a történetbe - engedem el a kölyök vállát, és teszek egy kört körülötte, mint a vadász a préda körül. - Jelen pillanatban azt gondolom, hogy az ön felajánlása, Kol visszatérésének a lehetősége a családba csupán egy célt szolgál: hogy anyánk is köreinkbe kerüljön - akár közvetetten is. Onnan, abból a bizonyos belső körből már bármit megtehet családom elpusztításának érdekében - állok meg aztán ismét a kölyök előtt. - Nem vagyok bolond, önnel ellentétben - jegyzem meg lenézően. - Bár azt el kell, hogy ismerjem, lenyűgöző előadás volt. Egyetlen, aprócska információn siklott félre az egész - emelem fel ujjamat tanáros mozdulattal. - Ha ön néhány hónapja találkozott anyámmal, akkor az a ribanc alighanem még mindig a közelben tartózkodik, és bevet minden eszközt, hogy megsemmisítsa azt, amit élete legnagyobb tévedéseként jellemez - vagyis gyermekeit. És nyilván megérti, ifjú barátom, hogy ez az ötlet nem tölt el engem határtalan lelkesedéssel. Tegyen meg nekem valamit: legközelebb jobban gondolja át a szavait, és ne szórjon el lényegtelennek tűnő, mégis fontos információkat. Már feltéve persze, ha lesz az ön számára legközelebb - borul el tekintetem, szemem alatt kirajzolódnak a fekete erek, és fogaim előbukkanak ajkam mögül. Talán a kölyök hullájal enne a legékesebb jelen annak, hogy közöljem mind Kol-al, mint anyánkkal: átláttam a szitán, és nemet mondtam az alkulra.

/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Vas. Jún. 04, 2017 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb
0.7 másodperc. Nem vagyok fizikus - sem matematikus, biológus, vagy bármilyen diploma is kell ehhez -, de tippjeim szerint körülbelül 0.7 másodperc szükséges hozzá, hogy egy ereje teljében lévő vámpír kitépje egy egyszerű ember szívét. Erős szembeszélben talán 0.8. Ez azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy úgy hunyom le a szemem, hogy még minden rendben van, és mire felnyitom, már Elijah kezében dobog a szívem. A tanulság: ne pislogj!
Meg sem próbálom leplezni az arcomra kiülő megrökönyödést, amikor a megcsonkításomról, mint valami perverzióról... prevencióról... kéne már egy kisszótár beszél, és öntudatlanul is átmozgatom a nyelvemet és a karjaimat, hogy tudjam, még megvannak. Pont akkor néz a szemembe, amikor a nyelvem fele kilóg a számból és karjaimmal olyan mozdulatot teszek, mintha madár lennék és repülni akarnék. A pillanat tört része alatt mozdulatlanná dermedek, majd minden testrészem visszakerül a helyére.
- Értékelem a nagyvonalúságát - felelem végül minden diplomáciai érzékemet bevetve, és nem is firtatom tovább a témát, nehogy a végén még lebeszéljem erről a nagyvonalúságáról. Nem hiszem, hogy ki tudnám magyarázni Kol előtt, ha nyelv nélkül mennék haza.
- Fordulat - szúrom közbe sietve, bár lehet, hogy költői kérdésnek szánta csak, de véletlenül sem szeretném, ha ajándéknak hinné. Önként mentem bele Esther ajánlatába, ez igaz, de attól még nem volt olyan jó buli, sem áldás, sem semmi más. Igen, őszintén szólva maga volt a semmi. Üres, hideg és sötét. Reményvesztett.
- Pfff - legyintek, jelezve, mennyire semmiség a dolog. - Dehogy, mentálisan teljesen rendben vagyok. Akadnak még kínos témák köztünk Kollal, de egész jól túltettem magam rajta, hogy látott... - elharapom a nyelvemet, okulva az előbbi néhány percből. Miért is érdekelné Elijaht a sok kellemetlen nehézség, amit két pasinak át kell élnie, miután ugyanazon testen osztoztak? Ráadásul nem hiszem, hogy ez a téma megfelelne az ő ízlésének. Így hát inkább befogom a számat, öklömet az ajkaimhoz préselve, és hagyom, hogy ő beszéljen, mielőtt újabb hülyeség csúszik ki a számon. Ahhoz talán elég, ahhoz viszont nem, hogy ne röhögjek fel Elijah megjegyzése hallatán. Kezdem egyre inkább megkedvelni ezt a fajta elegáns, mégis cinikus humort, még ha esetleg komolyan is gondolta, hogy hipoval kéne kimosnom a szervezetemet a fivére után. Bocs, Kol.
- Az öccse nem feltétlenül olyan szörnyű vagy velejéig romlott alak ám. Nem mintha kioktatást akarnék tartani a saját családját illetően, nyilván többet átéltek együtt és jobban ismeri, mint én. De én vagyok az egyelőre még élő bizonyítéka annak, hogy Kol is szerezhet barátokat - magyarázom leengedve a karjaimat, két kezem a farzsebemben köt ki. - Nem tagadom, hogy pszichopata, és lehet, hogy csak a Stockholm-szindróma beszél belőlem, de attól még Kol jól bánik velem. Szeretek nála élni és eszembe sem jutna magára hagyni őt.
Nem mintha feleselni óhajtanék a férfival, de a hangom elég határozottan cseng ahhoz, hogy már ne riasszon meg annyira a csonkítás általi halál gondolata. Tény, hogy bizonyos értelemben együttműködés reményében kerestem fel őt, de ettől még ugyanúgy Kol oldalán állok, és megvédem őt akár a verbális bántalmak ellen is - ha kell, akkor a saját családjával szemben. Azért ne nagyon pislogj!
Ahogy közelebb lép hozzám, öntudatlanul is kihúzom magam és igyekszem gyomorgörcs nélkül állni a tekintetét. A kérdései enyhén szólva meglepnek, egészen másra számítottam tőle, tétován ingatom a fejem tanácstalanságom jeleként.
- Nos, ha Kol nem tépi ki egyéb szerveimet - megjegyzem, ez is egy gyönyörű családi szokásnak tűnik -, amiért beleszóltam az életébe, akkor egy egészséges mértékben pszichopata, megalomániás őrültet nyerek a dolgon. Az egyetlen barátomat. Hetven év óta a legjobbat, aki talán minimálisan örömre lel végre a családjában és megfeledkezik rólam annyira, hogy békében távozhassak. - tekintetem, mely eddig valahol Elijah válla felett a sötétségben kalandozott, most visszatalál a férfi arcára. - Ön is megmondta, Elijah: nem vagyok örök életű. Semmi keresnivalóm már ezen a bolygón, és nem is kívánom sokáig rontani itt a levegőt. Várnak rám odaát. - színpadiasan a víz felé intek, de remélem, megérti, hogy nem búvárkodni óhajtom, hanem annál sokkal sötétebb mélységekbe süllyednék, egyirányú jegyet váltva.
- Szóval, amit én szeretnék az együttműködésünkért cserébe, hogy Kol végre éljen. Nem egy koporsóba zárva, nem a testvérei megkínzásáról fantáziálva, nem olyanok barátságába kapaszkodva, akiknek már rég meg kellett volna halniuk... - zavartan vonogattam a vállamat. Sosem éreztem magam még annyira sebezhetőnek Elijah előtt, mint most, mert bár eddig is fenyegetett a jelenléte és féltettem tőle a testi épségemet, most azonban sokkal kényesebb dolgokat tártam fel előtte, egy Mikaelsonnal lelkizni pedig elég kínos és fájdalmas dolog tud lenni. Remélem, beérjük csak az első ponttal.
- Esther néninek? - csapom össze lelkesen a két tenyerem, és mély levegőt véve átugrok a következő pontra. - Nem tudom, nem láttam őt már, pfff, talán hónapok óta. Kötöttem vele egy üzletet. Neki szüksége volt egy boszorkányra, akinek a testébe áthelyezheti az egyik fiát, nekem meg szükségem volt egy erős boszorkányra, magánéleti jellegű dolgok miatt - tartottam egy levegővételnyi szünetet. Szükségtelennek láttam Elijah-t beavatni a részletekbe. Minél kevesebbet tudnak mások Jamesről és a rám bízott kéréséről, annál jobb. - Úgyhogy Esther néni megígérte, hogy teljesíti a kérésemet, én pedig hagytam, hogy rendelkezzen a testemmel. Akkor láttam őt utoljára, amikor belém gyömöszölték Kol lelkét, és mondanom sem kell, jól átvert.
Megvonom a vállam. Ennyit tudok a történtekről, meg persze Kol mesélt még ezt-azt, de mivel nem tudtam, Elijaht mennyire érdekli a dolog, untatni pedig véletlenül sem akartam, ezért nem mondtam többet.
- Szóval, áll az alku? Nem indítanak bosszúhadjáratot a testvérük ellen?
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Május 28, 2017 3:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Elijah



Nem tudom, létezik-e túlvilág, bármilyen formában. Apám annak idején - mint bármely falubeli férfi - tántoríthatatlanul hitt a Walhallában, a viking harcosok halál utáni világában, bár nyilván évszázadok alatt az ő véleménye is változott eme kérdést illetően. Én magam nem tapasztaltam meg sem a menny, sem a pokol létezését, de tény, hogy valamilyen formában bűnhődünk az elkövetett bűneinkért, és egyre többször gyanítom úgy, hogy számomra a penitencia az, hogy folyamatosan bolondok akadnak az utamba, olyan terhet téve a vállamra, amit csak nagyon kevesen bírnának el mentálisan. Eddig csupán családom két legbotrányosabb tagja, Niklaus és Kol tették próbára türelmemet, de az elmúlt időszakban erőteljesen tesztelte idegeim szakítószilárdságát Katerina is, most pedig ez a Kaleb nevű kölyök. Még akkor is, ha -  figyelmeztetésemet megfogadván - igyekszik megadni a nekem kijáró tiszteletet, igaz, még mindig van mit tökéletesíteni a hangnemén.
Miközben beszél, hátat fordítok a fodrozódó hullámoknak és a felette elterülő beláthatatlan sötétségnek, nekitámaszkodom a híd korlátjának, és kényelmesen karba fonva kezeimet hallgatom a monológját.
- Nos, ifjú barátom, bízom benne, hogy van annyi sütnivalója, hogy csakugyan belátja, jobb, ha néhány titok nem kerül a város népének orra elé, terítékre. Persze, a biztosíték az lenne, ha itt és most kivágnám a nyelvét, és leszakítanám a karjait, hogy sem szóban, sem írásban ne tájékoztathasson senkit, de mivel reménykedem - az ön érdekében is - hogy gyümölcsöző kapcsolat veszi ma kezdetét, és tökéletesen értékelhető információkkal fog ellátni, pillanatnyilag eltekintek a prevenció eme formájától - nézek a fickó szemébe. A humoromra tett megjegyzését válaszra sem méltatom. Pláne azért, mert amit ő humornak nevez, számomra teljes komolysággal kimondott szavak, ezt azonban nem közlöm vele. A meglepetés ereje - ha sor kerülne rá - mindig tökéletes fegyver.
- Nos, nem tudom milyen egy testet egy másik lélekkel megosztani, a sors mindeddig megkímélt ezen kellemetlen fordulatoktól, vagy ajándéktól - támasztom végül ujjamat az államnak, és elgondolkodva figyelem a kölyköt - de fogadja sajnálatomat a tényért, hogy az öcsémmel kellett osztoznia saját testén. Ahogy Mr. Griffith-et, úgy önt is meg tudom érteni, ha ez az információ, visszanyerve önnön tudatát, okozna mentális megingásokat vagy problémákat - vonom fel a szemöldökömet. - Sajnálatos módon ön nem örök életű, így nem javasolhatok olyan drasztikus lépést, hogy saját érdekében igyon meg egy liter fertőtlenítőt, bár talán még az is kevés lenne, hogy kimossa önből Kol lelkének minden mocskát - vonom meg vállamat alig észrevehető mozdulattal, majd a szemöldököm akaratlanul is felvonom a kölyök következő szavai hallatán.
- Ifjú barátom, úgy sejtem, önnek sem kell humorért kilincselnie a szomszédban - szólalok meg, mikor elmondja, jelenleg Kol tulajdonképpen házi inasként tartja őt, de hamar rájövök, hogy ez nem vicc, ez a meredek valóság. - Roppant bájos - jegyzem meg lenézően. - Bár nem csodálkozom. Emberség és mindennemű emberi kapcsolatok terén az öcsém mindig is földöncsúszó volt - osztom meg vele meglehetősen lesújtó véleményemet. Az meg már csakugyan a hab a tortán, hogy ahogy az ifjú Kaleb fogalmazott - miszerint, leszida Kol-t - még mindig életben van. Fogalmam sincs, miféle kapcsolat fűzi őket jelenleg össze, de Kol vagy szelídült valamicskét a kényszerű fogságában Kaleb testében - erre látom a kevesebb esélyt. A valószínűbb az, hogy drága öcsém az eddigieknél is nagyobb disznóságra készül, és ez a bolond kölyök valami módon még remek eszköz lesz hozzá a kezében. Bárhogy is, nem az én dolgom. Nem vagyok bébiszittere sem az öcsémnek, sem fiatal varázslóknak. Az igazat megvallva tőlem aztán kölcsönösen ki is nyúvaszthatják egymást.
- Hm.... - ráncolom a szemöldömet, és néhány lépést kezdek sétálni fel-alá, Kaleb tekintetétől követve. - Tehát, ha egészen jól érelmezem a szavait, tájékoztatott engem arról, amiről sajnos első kézből sikerült meggyőződnöm: hogy az öcsém, ahogyan ön fogalmazott, kezd bekattanni. Higgye el barátom, ha látta volna őt abban a kriptában, rájönne, hogy ez egy nagyon finom megfogalmazás - hallgatok egy percet, csak cipőm kopogása töri meg a csendet.
- Hát jó - torpanok meg aztán, közelebb lépve az ifjú Kalebhez - tételezzük fel, hogy családom szeretné visszakapni Kolt, abban a kevésbé bosszantó formában, ahogy annak idején ismertük. Most már csak két kérdés nem világos még előttem. Mit nyer ön az ügyön, a szabadságán kívül? - érdeklődöm. - Ahogy a mondás is tartja, a világon semmi nincs ingyen. Miféle jutalmat vagy tettet vár tőlem ezért cserébe? A másik kérdésem még viszont talán ennél is fontosabb. Mi köze az ön által elmondottakhoz az anyámnak?



/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Szomb. Május 27, 2017 5:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb
Jó, persze, ekkora család esetén nem ártott volna azzal kezdenem, éppen melyik testvérről van szó. Valószínűleg a legtöbb panasz Elijahhoz érkezik és érkezett mindig is a testvérei viselkedése miatt. Az ő helyében az én fejemben totális káosz lenne, kéne hozzá minimum egy jegyzetfüzet, hogy számon tudjam tartani, mikor éppen melyik rokonom okozott valami katyvaszt. De Kol más, egészen új módon pszicho, legalábbis a hallottak alapján nem sok köze lehet Niklaushoz. Nem akarom, hogy reménytelen esetnek titulálva ismét egy koporsóba zárják, vagy ami még rosszabb, végleg megfosszák az életétől. Nem érdemli meg. Többet érdemel.
- Mégis kinek pletykálnám el? - tárom szét a karomat. Neki talán fogalma sincs róla, hogy egészen eddig Kol házi manójaként éltem, bezárva egy 3x3 méteres cellába, így aztán nem akadt túl sok társaságom. Azóta persze visszanyertem a szabadságomat, hála az égnek, de nem vagyok olyan ostoba, hogy kikotyogjak mindenfélét a városon terpeszkedő ősiekről. - Természetesen tartom a számat. Lakat rajta, viheti a kulcsot! - teszem hozzá sietve, mert eszembe jut, mit említett a tiszteletről. Nagyot pislogok a beszólásán, egyrészt azért, mert nem vagyok benne biztos, jól hallottam-e, aztán amint leesik, hogy tényleg beszólt, röviden, de harsányan felnevetek, mely végül elkeseredetten a torkomon akad.
- Haha... Jó vicc volt... Ön aztán... Haha! - bratyizós mosolyt villantok rá, mutatóujjammal megfeddve, s az arcomra fagyott mosollyal szegem le a fejem. Aha, jól tippeltem korábban - a Mikaelsonok humora tényleg családi vonás.
Ahogy beszélni kezd, teljes testemmel felé fordulok, belefeledkezvén a szavaiba. Amilyen körmönfontan beszél, nagyon kell figyelnem, hogy ki tudjam hámozni a lényeget a szavaiból. Mi a fene az az agitálás?
- Ó, nem-nem, arra semmi szükség. Nem Kol mondta el. Mármint, nem kellett elmondania. Hogy mondjam... - elhallgattam egy pillanatra, és a fejemet ingatva felbámultam a csillagokra, hátha azok megsúgják a választ. - Tudja, amikor egy tök idegen lelket belesuvasztanak az ember testébe... Az azért elég bensőséges kapcsolatot teremt. Aztán Kol hónapokig fogvatartott egy cellában, mert nem tudta eldönteni, megöljön-e vagy sem, azóta pedig az alsógatyáit mosom és takarítok rá. A lényeg csak az, hogy kiismertem őt. Látom rajta, ha történt valami, vagy ha rosszat csinált... Ne féljen, leszidtam a fejét. Össze is kaptunk. Nem tudja, hogy itt vagyok... Ha lehet, ebben a témában én számítanék az ön diszizéjára... diszkréciójára.
Nem mintha én nem lennék nyitott könyv Kol számára, de tudom, hogy nem szereti, ha beleszólok a dolgaiba - felkeresni a fivérét pedig eléggé annak számít. Nem akartam feleslegesen feldühíteni, ezért úgy gondoltam, nem szólok neki a találkánkról. Majd beszámolok neki a fejleményekről, ha már történt bármi előrelépés.
- Oh, köszönöm, ez megnyugtató - széles, kisfiús vigyort villantok rá, amikor kijelenti, nem óhajt bántani. Kezdhette volna ezzel, és akkor nem stresszelem végig az estét. Tekintetem nyugtalanul fut körbe a környéken, de sehol nem látom jelét az életnek, így aztán folytatom. - Nem sokat értek a vámpíros dolgokhoz, de a boszorkánysághoz igen. Kol kezd teljesen bekattanni az erejétől... nem eszik, nem alszik, őrültségeket művel. Nem akarom megfosztani az erejétől, csak szeretném lekorlátozni annyira, hogy ne őrüljön bele, hogy újra kezelni tudja a hatalmát és a megfelelő emberek ellen használja fel. Hogy mit nyernek? Visszakapják a kissé dilinyós, de jófej testvérüket, aki nem akar ártani egyiküknek sem.
Fogalmam sincs, sikerül-e tényleg segítenem Kolnak. A családi dráma évszázadokkal mélyebben gyökerezett annál, minthogy a holnap egyszerűen megoldja, de ha azt elérem, hogy ne kínozgassa mindenféle kriptákban a testvéreit, akik cserébe ne akarják holtan látni, plusz hogy ne úgy járkáljon otthon, mint egy két lábon járó atombomba, akkor máris nyert ügyem van.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Május 27, 2017 4:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Elijah



A protokoll betartása és az udvariasság nem valamiféle fellengzős viselkedés, hanem mások tisztelete legalább annyira, hogy nem hozzam önmagam kényelmetlen helyzetbe általuk - azáltal, hogy nem vagyok kénytelen elvenni életüket az ősinek kijáró kötelező tisztelet hiánya miatt. Az udvariasság alapja: önismeret. Elsősorban magát becsüli az ember: nem attól függ a viselkedésem, hogy mások mit érdemelnek, hanem attól, hogy mi az én normám. Mellesleg a hatalom íze akkor a legjobb, amikor megédesíti egy kis udvariasság. Azonnal fixálja az erőviszonyokat. Tény az is, hogy míg az udvariasság a belső erő jele, a kihívó viselkedés és pökhendiség az önbizalom és intelligencia bizonyos hiányosságaira vezethető vissza. Vagy épp a félelemre, ahogy Kaleb jelenlegi viselkedését látom. Egy pillanatra meghökken szavaim hallatán, aztán stílust vált: nem mondanám, hogy nincs benne némi gúny, legalábbis az első percben, viszont mikor öcsémre kerül a hangsúly, még mindig nem tudom, hogy vajon melyikükről beszél. A finomkodó beszéd hiánya kettejükre is tökéletesen ráhúzható kabát: sem Niklaus, sem Kol nem voltak képesek évszázadokon át sem elsajátítani a műveltség azon fokát, amelyen én álltam, ők általában gátlások nélkül szórták mások arcába gondolataikat és véleményüket. Viszont ahogy szóba kerül anyám, azt hiszem, kezdem sejteni, hogy ezúttal nem Niklaus beszámíthatatlan viselkedéséről kell értesülnöm. Ha anyánk is a történet részévé válik, akkor alighanem kizárható, kire is célozgat az ifjú Kaleb nem éppen megfelelő stílus címszó kapcsán. Finn bátyám halott, családom többi része pedig viszonylagos biztonságban él távol szülőanyánk befolyásától. Az egyetlen kivételt Kol öcsém jelenti - igaz, magára vessen, amiért inkább az apánkkal egyenértékűen őrült anyánkat választotta az általam felajánlott tiszte helyett a családunkban.
Ezen sejtésem a következő másodpercben ezer százalékosan bizonyosodik be, mikor az ifjú boszorkány végighordozza rajtam tekintetét, és ahogy pillantásából látom, teljes mértékben tisztában van vele, hogy a mentális és fizikai kínszenvedésért ki is a felelős.
- Ifjú barátom, higgye el, nem minden titok gonosz titok. Vannak jó titkok is. Vannak szükségszerű titkok is. Alighanem nem kell mondanom, hogy az öcsém és köztem történtek is ebbe a kategóriába tartoznak. Számítok a teljes diszkréciójára, hogy amiről tudomást szerzett, az nem kerül a nyilvánosság elé. A saját jól felfogott érdekében mondom ezt - villantok fel egy kedves mosolyt Kaleb felé, majd rezzenéstelen arccal hallgatom tovább a szóáradatot. Lehet, hogy a tiszteletet képes volt magában felébreszteni, de a felesleges locsogásról nem képes leszokni.
- Szerencséje, hogy nincs családja, akik leszúrnák, ha idegesítővé válna. Most aligha beszélgetnénk itt - teszem hozzá, mert ezen két perc alatt sikerült elérnie, hogy egyrészt az idegeimre menjen a szómenésével, másrészt félig belealudjak a teljesen felesleges mondandóján.
- Tehát ha jól értem, és jól foglalom össze azt, amit azt hiszem ezen haszontalan percek helyett két mondattal is elmondhatott volna: ön van olyan szerencsés, vagy épp peches, hogy ismerje Kol fivéremet, és valamiféle önjelölt ügyvéd módján igyekezzen engem azon agitálni, hogy egy esetleges következő találkozás alkalmával ne toroljam meg Kol-on azt, amit velem szemben elkövetett. Nos, csak hogy megnyugtassam: lojalitásom kiterjed arra is, hogy ne akarjam agyon csapni abban a pillanatban, ahogy meglátom a.... hogy is mondta? - a hülye fejét, elnézést a nem hozzám méltó szavakért. Bár azon gondolkodom, hogy talán a nyelvét kitépem azért az egyszerű tényért, amiért elmondta, vagy épp egyenesen eldicsekedett azzal, miféle szándékkal csalt engem abba az idők előtti kriptába - vágom zsebre a kezeimet. - Most már csak dolog érdekelne, de az szerfelett. Ahogy szavaiből kivettem, ön azon agitál engem, ne ártsak a fivéremnek. De miféle segítséget tudna ön nyújtani nekem? - érdeklődöm. - Ne féljen tőlem, ifjú barátom. A bátorság, mégha néha ostobaságának is tűnik, tiszteletet érdemel. Nem akarok ártani önnek, hacsak nem elkerülhetetlen.

/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Szomb. Május 27, 2017 1:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb
- Aha, szóval a vérfagyasztó humorvilág családi szokás.
Bambán merengő fejjel összegzem Elijah szavait, és ajkaim halovány, nosztalgikus mosolyra húzódnak, ahogy visszaidézem, a szétválasztásunk után, fogvatartásom első napjaiban Kol miféle bájos köntösbe bújtatta azt, hogy egyetlen rossz mozdulat és kitépi a belső szerveimet a helyéről. Elijah fogalmazásmódja ugyan kacifántosabb, de a lényeg ugyanaz: kuss, Kaleb!
- Bocsásson meg, uram, kissé elszoktam az öccse mellett a finomkodó beszédtől. - színpadiasan meghajtom a fejem, épp csak annyira kísértve a sorsot, amennyire még illendő. Uralkodom én magamon, természetesen, de ez itt mind én vagyok. Nem lehet csak úgy kikapcsolni. - Utoljára az édesanyját... mármint édesanyjukat magáztam, mielőtt még a testembe zárta volna azt az istencsapását.
Újabb nosztalgikus mosoly. Szívem szerint megkérdezném, nincs-e néhány gyerekkori fotója Kolról, valami kínos, mondjuk amin hiányzik egy foga vagy épp pucéran fürdik a folyónál. Tök jó lenne utána ugratnom vele. Elijah arckifejezése viszont hamar letörli a vigyort a képemről, és emlékeztetem magam a kulcsszavakra: tisztelettel és lényegretörőn.
- Oh, igen, pont miatta vagyok itt. Mármint nem Esther néni miatt, hanem Kol miatt. Hallottam róla, hogy... öhm... mi történt.
Jelentőségteljesen végigmérem a férfit, kutatva rajta a Kollal történt találkozás jeleit. Nem akarom nyíltan kimondani, hátha a kellemetlen emlékek hatására dühbe gurul és tényleg kitépi valamimet, amit a teremtő nem ok nélkül teremtett belülre.
- Tudom, hogy ez elég bizarr és nevetséges, már-már őrülten gyerekes kérés lesz, amit semmi oka teljesíteni, hiszen nem ismerjük egymást... de Kolt ismeri. Mégis csak együtt nőttek fel. Jó, néha évtizedekre koporsóba dugták egymást, de attól még ezer év az ezer év. Bármilyen morbid módon is, de a családjuk ezer év után is hellyel-közzel teljes. Ezt az egy dolgot mindig irigyeltem Koltól - Zsebre vágott kézzel visszafordulok a korláthoz, megkapaszkodom benne és lebámulok az örvénylő hullámokra. - Nekem sosem volt részem családban. Nem voltak testvéreim, akik ledöftek volna, ha túl idegesítővé válok. Az egyetlen embert pedig, aki törődött velem, idejekorán elvesztettem... Ezért igenis irigy vagyok mindannyiukra. Tudom, hogy Kol mostanában...
Visszafordulok Elijah felé és vadul gesztikulálva keresem a megfelelő szót, amivel jellemezhetném az öccsét. Elég nehéz egyetlen egyet találni. Az angol nyelv nem elég tág Kol Mikaelson személyiségének leírásához.
- ...megőrült. Mármint totál bekattant. Elborult az agya teljesen... De attól még ugyanaz a testvér, mint az a gyerek, aki ezer évvel ezelőtt is volt. Szóval, azért hívtam el erre a borzasztóan hátborzongató és utólag belátom, hogy baromira vérfagyasztó, kietlen helyre, hogy megkérjem, ha bármiféle gyilkos szándék fortyogna magukban a testvéreivel Kol iránt, bizonytalan időre jegeljék. Megkedveltem a hülye a fejét, és szeretnék észt verni belé, ha még nem késő. Elvakítja picit a bosszúvágy, és ettől nem látja, hogy a Mikaelson fivérek minden intrikája ellenére mennyire szerencsés, hogy van még családja... - Mély levegő. - Arra gondoltam, talán kölcsönösen egymás segítségére lehetnénk...
Az alsó ajkamba harapva elhallgatok. Te jó ég, elég tisztelettudó voltam? Elég lényegretörő? Ébren van még?? Igyekszem leplezni a pánikot, ahogy Elijaht fürkészem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Május 22, 2017 9:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Kaleb and Elijah



Valószínűleg lehet valamiféle morbid, vagy akár természetfeletti, esetleg Murphy-törvénybeli oka annak, hogy bárki, aki névtelenül hív találkozóra engem, pontosan erre a hídra helyezi a "légyott" színterét. Utoljára Katerina csábított ide egy aláírás nélküli üzenettel, és hőn remélem, hogy ennek az újabb anoním hivásnak a kiötlője nem ismét ő. Egyrészt világosan értésére adtam, hogy ha nem is veszem el az életét, a társasága meglehetősen nemkívánatos számomra - a kriptában történtek után végképp nem. Sosem túl szívderítő olyas valakivel egy légtérben tartózkodni, aki látott megalázott, kiszolgáltatott helyzetben, és ismerve miss Pierce meglehetősen csípős nyelvét, alighanem ezt nem állná meg szó, én pedig megtorlás nélkül. Ugyanakkor valami belső sejtelem azt súgja, hogy ennek a mostani üzenetnek nem sok köze van Katerinához. Mindazok után, hogy Kol a vérét vette, és felhasználta őt egy őrült boszorkány-szertartáshoz, miss Pierce alighanem már a világ másik végében nyalogatja sebeit - és ez nem meglepő annak tükrében, hogy Katerina nem csupán fondorlatos, hanem roppant önző is, ami legfőképpen saját életének féltésében nyilvánult meg mindenkoron.
Ahogy a híd felé közeledem, kissé megélénkül az eddig lágyan fújdogáló szél, és ismeretlen férfi illatát sodorja felém, még azelőtt, mielőtt meglátnám az idegen hátát, ahogy a híd korlátjára támaszkodik, és bámészan nézi az alul rohanó Mississippi vad hullámait. Bőrének kipárolgásából egyszerre csapja meg érzékeimet a mágia, és a félelem semmi mással összen nem téveszthető illata. Boszorkánynak tűnik, egy eddig még sosem látott New Orleans-beli boszorkánynak, aki nem mellesleg a jelek szerint pontosan tudja, kivel találkozik, és a rettegő idegesség a jele az irántam való, kissé babonás tiszteletének.
Mikor aztán végül megérzi jelenlétemet, és megmozdul, hogy szembe forduljon velem, oly szavak hagyják el a száját, amik nem éppen ezen tiszteletről árulkodnak, Szemöldöm finom felvonásával jelzem nemtetszésem, majd állok mellé, a híd korlátjához, magam is a folyó tajtékját figyelve, és mikor megunom feszült fecsegését, felemelem a kezem - anélkül, hogy egyetlen pillantásra méltatnám.
- Cssss... - intem hallhatásra röviden és némi fensőbbséggel, egy halvány mosollyal az arcomon. - Néhány száz évvel ezelőtt néhány államban még élt a törvény, miszerint botütéssel büntették a feleslegesen fecsegőket. Ön, ifjú barátom, alighanem nem örült volna, ha abba a korba születik - jegyzem meg. - Remélem tisztában van vele, hogy szívesen megtorolnám a tiszteletlenségét, de ezúttal hajlamos vagyok a félelmének tulajdonítani a szavait. Ajánlanám hát, hogy kezdjük eme roppant ígéretesnek tűnő társalgást előlről. És ezúttal, ha kérhetném, kissé nagyobb tisztelettel, és lényegre töréssel - szélesedik ki a mosolyom, ami általában két befejezést ígérhet: vagy a kedvesebb és lojálisabb énem felbukkanásával szembesülhet az ifjú Kaleb, vagy láthatja még néhány másodperc erejéig saját kitépett szívét a markomban.

/ zene: a dal címe / megjegyzés: -

Vissza az elejére Go down

avatar
Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans
Hobbi & foglalkozás :
held captive by someone
Humor :
sassy



A poszt írója Kaleb Westphall
Elküldésének ideje Vas. Május 21, 2017 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Kaleb
Találkozom Elijah Mikaelsonnal. Te szent szar, találkozom Elijah Mikaelsonnal! Habár még mindig jobban jártam, mintha a fiatalabbik fivérnek üzentem volna, hiszen az ősi vámpírok közül mindig is Niklaust tartották a legvérszomjasabbnak - Elijah a békésebb, alkuképes fivér képében tetszelgett, aki kifinomult és emberséges, már amennyire a türelme engedi. Remélem, azok után, amit Kol tett vele, méltóztat majd kellő megértéssel és türelemmel felém fordulni. Úgy készültem, annyi végtaggal megyek haza, ahánnyal jöttem, és lehetőleg a saját, két lábamon.
A megbeszélt időpont előtt fél órával a helyszínre értem már. Tartottam tőle, hogy ha elkések, azzal a lendülettel leszedi a fejem. Nem csodálkoznék rajta azok után, Kol mit művelt vele... Persze közelről sem ismertem minden részletet, de amit igen, az épp elegendő volt ahhoz, hogy aggasszon. Nem magamat féltettem - Kolt. Ő talán nem veszi komolyan a testvérei által nyújtott fenyegetést és azt hiszi, elég megtanítania rá, hogyan hozzam őt vissza a halálból, de ezzel nem oldja meg a problémát. Nem a lombkoronát kell kezelni, hanem a gyökereket: el kell érnünk, hogy a testvérei ne akarják megölni. Ha pedig Kol nem hajlandó erre, nekem kell cselekednem. Nem fogom elveszíteni még egy barátomat!
A híd korlátjának dőlve várakozok, szórakozottan babrálva a karkőtömmel. Nem csak elővigyázatosságból érkeztem korábban: tettem pár varázslatos óvintézkedést a találkánk előtt... Elhoztam magammal néhány mágikus kütyüt, illetve biztosítottam egy-két csapdát a közelben. Eszem ágában sincs kikezdeni egy eredeti vámpírral, viszont eléggé nem fair, hogy ő halhatatlan vámpírként érkezik a hídra, míg én csak egy egyszerű, nagyon is halandó srác vagyok. Be kellett biztosítanom magam, hogy ha meg akarna ölni, legalább ne legyen olyan könnyű dolga.
Már épp ellenőrizni akartam a karórámon, mennyi az idő, amikor megéreztem a jelenlétét a közelben. Egyszerűen tudtam, hogy itt van. Addigi laza tartásom egyből megfeszült, kihúztam magam és lassan, óvatosan ellöktem magam a híd korlátjától, hogy szembeforduljak vele. Hunyorognom kellett a sötétségben, hogy ki tudjam venni az alakját.
- Lám-lám, Elijah Mikaelson, élőben! Mármint személyesen... Az élő egy kissé pontatlan... - elharaptam a mondatot. Na tessék, Kaleb, remek indítás, sértegesd még egy kicsit, ha ki akarod nyiratni magad már a legelején! - Nem hittem, hogy tényleg eljössz. Nem azért mert nem tehetnéd meg... Nem gondolom, hogy gyáva vagy, sőt, épp ellenkezőleg. Szerintem olyan erős vagy, hogy azt hittem, a megkeresésemre csak rálegyintesz majd, mert mégis mit érdekel téged, mit akar egy piperkőc warlock srác egy ősi vámpírtól... Egyébként Kaleb a nevem. Nem sokan használják, az öcséd például imádja a beceneveket. Némelyik elég kínos... Túl sokat dumálok, igaz?
Grimaszolva zsebre vágtam a kezem és megpróbáltam lakatot tenni a számra. Talán előnyösebb, ha hagyom, hogy ő beszéljen, csak hát így nincs semmi, amivel leplezhetném az idegességemet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Feb. 26, 2017 10:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

A találkozó Katerinával megtörtént, bár a miértjére ittléte alatt még nem adott választ. Hogy csakugyan látni akart-e? Kétlem. Ő a szomszéd városig sem ment el soha anélkül, hogy valami hátsó szándék ne lappangott volna tette mögött. Alighanem Klaus után jött szimatolni, vajon hallotta-e már hírét, hogy ezúttal sebezhetőbb bőrben van, mint bármikor, vagy - bár ez volt a második számú tippem - valamiféle biztosítékot akart rá, hogy élhet újra vámpírként. Vagy épp egy esélyt, általam? Igazából nem is érdekel a válasz.
Csak elmosolyodom, ahogy megjegyzést tesz a külsőmre, aztán az említett drága öltönyöm zsebébe dugom a kezem.
- Emlékeim szerint már annak idején is ez a kettősség vonzott téged, Niklausban és bennem. Nikben megismerted a vadságot, a könyörtelenséget, és hogy kissé megfürdesd a nem létező lelked az ellenpólusban is, utána hozzám szaladtál, hogy engem ajándékozz meg kétes tisztaságú bájaiddal- csóválom a fejem lenéző mosollyal. - Mellesleg, mondjuk úgy, lábjegyzetben teszem hozzá, hogy egy magára valamit is adó vámpírnak kell, hogy legyen stílusa. Nem áll szándékomban bármiféle dicsérettel illetni téged, de ez ezúttal rád is igaz. Már amennyiben a "ribanc" jelző dicséretnek számít. A te felfogásodban előfordulhat - bazsalygok még mindig olyan kedvességgel, mintha réges-régen nem látott jóbarátom felbukkanásának örülnék. Persze, boldogságnak nyoma sem volt bennem. Nemes egyszerűséggel Katerinát annyira sem méltattam, hogy bármiféle reakciót kiváltson bennem a jelenléte, vagy a szavai.
Aztán az égre emelem a tekintetem, majd lemondóan legyintek egyet. Hiába, akivel még évszázadok alatt sem lehet megértetni valakit, az már csakugyan reménytelen eset.
- Nem gyűlöllek, Katerina - mondom ki végül a nyilvánvalót. - Egész egyszerűen hidegen hagy élsz, vagy halsz. Ha te most valamiféle nosztalgiából kifolyólag akartál a karjaimba borulni, akkor azt kell mondjam, hogy felesleges utat tettél meg a városig. Éld a magad nyomorult kis életét, és felejtsd el a létezésünket is. Nem gyere ide többször, mert nincs értelme. A tigris sem törődik a jelentéktelen hangyával. Én is ezt szándékozom tenni veled - fordulok végül sarkon, aztán néhány lépés után visszanézek rá.
- Egy javaslatom azért van számodra. Mondjuk úgy, hogy jó tanácsként, mementóul a szép időkre. Tűnj el innen, minél gyorsabban. Menj el a városból, és vissza se nézz. Addig tedd meg, míg Niklaus hírét nem veszi az ittlétednek. Mert ha ez megtörténik, habozás és gondolkodás nélkül meg fog ölni - indulok el újra, távolodva Katerinától, s csak a vállam fölött szólok még vissza neki.
- Én pedig segíteni fogom őt ebben - aztán gyorsítok. Cipősarkam koppan a betonon, és hátra sem nézek, vajon Katerina ott áll-e még a hídon, vagy kétségbeesésében a folyóba vetette magát. Lezártam vele a múltat, és esélyt sem adok a jövőnek.

(Elijah új otthona)
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
■■ one step ahead you
Hobbi & foglalkozás :
■■ survivor
Humor :
■■ bittersweet



A poszt írója Katherine..Pierce
Elküldésének ideje Kedd Feb. 21, 2017 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Elijah & Katherine





Kezdett igazán dühíteni Elijah viselkedése. Nem mintha nem lett volna igaza a legtöbb dologban, ami elhangzott tőle, de ahogy ő nem akarta, hogy a fejére olvassam a bűneit, úgy én sem akartam ezt hallgatni. Már megfontoltam, hogy hátat fordítok neki és csak úgy egyszerűen magára hagyom, ha már úgysem kíváncsi rám, de valami visszatartott. Nem akartam haragban elválni tőle, még ha nem is töltött el örömmel vagy élvezettel ez a találkozó. Mert többet vártam tőle. Mindenre gondoltam, de arra nem, hogy halál nyugodtan ácsorog majd velem szemben és szid, mintha erre várt volna évek óta. Nem akartam én sajnáltatni magam senkinek, vagy elvárni, hogy halandó létemre másként bánjanak velem, a szidalmakat megérdemeltem, sőt, fele annyit nem kaptam, mint amennyit érdemeltem volna, de szerettem volna úgy találkozni valakivel, hogy nem a bűneimet sorolja. Csak beszélgetni, vagy még annyit sem, csak élvezni valaki társaságát, aki nem az ördög legjobb cimboráját látja bennem. Micsoda szép gondolatok! Egy undorodó fintorral megráztam a fejem, félig Elijah szavaira, félig a gondolataimra, és igyekeztem az érzelmes Katherinet kicsit háttérbe szorítani. Gúnyos mosoly ült arcomra, ahogy a tökéletes Mr. Mikaelson megigazította  mandzsettáját. Annyira furcsa volt itt állni vele szemben, a kifinomult vámpírral. Mindig ilyennek ismertem őt, sok minden változott, de ez nem. - De határozottan a tökéletességre törekszel, mint mindig. Makulátlan külső, méregdrága öltöny, nem beszélve a zsebkendődről, amivel eltünteted a vérnyomokat. Nem ítéllek el, kell valami kapaszkodó, ha már a gyilkosság a mindennapjaink részévé válik. - tényként közlöm vele, választ nem várva, de számítok valami epés megjegyzésre, vagy tiltakozásra. Nem is értem, hogyan szerethettük mi egymást a múltban, mikor szinte semmiben sem értünk egyet. De első találkozásunkkor és még ártatlan, halandó ember voltam, kissé ironikus, hogy most megint így találkozunk. Elijah az öccse pártját fogja, mindentől védi, kitart mellette, én pedig újra a halandók ösvényére léptem. Ettől függetlenül nem lettem sem ártatlan, sem emberi, csak törékenyebb. - Tudom, hogy sok mindenben nem értünk egyet és hogy szörnyű dolgok jutnak eszébe mindenkinek, aki rám gondol. De hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd nekem, hogyan éreztem irántad vagy bárki más iránt? Hangsúlyozzam ki, mennyire tévedsz? Szerettelek. De talán erre később jöttem rá. Klaust pedig nem a pénz miatt választottam, ha a vagyon számított volna, miért ne elégedtem volna meg veled? Nem, drága Elijah. Ha ennyi évszázad után nem jöttél volna még rá, a nők élnek-halnak a rossz fiúkért. - hátradobtam a hajamat a vállam fölött és elfordultam tőle, hogy tegyek néhány lépést előre, majd vissza az ő irányába. Még mindig türelmetlen voltam, de most még okom is volt rá, az idő áldozata voltam, ahogy mindenki más, kivéve a halhatatlan lényeket. Minden hét, minden nap, sőt, minden óra számított. - Gondolj amit akarsz. De túl sok mindent megéltem már, hogy épp valami gyógyír törjön meg, amit egy tizenéves újonc vámpír küldött le a torkomon. Megfizeti majd az árát. Nem véletlen olyan erős az a lány, Petrova vér csörgedezik az ereiben. - már-már büszkén jelentettem ki, s ha nem épp én lettem volna ennek ez a tragikus végkifejletnek az áldozata, talán elismerően gratulálnék is Elenának. Vagy már csak azért sem. Viszont hogy erősebb nálam? Ugyan... Ha erősebb volna, nem az érzelmei hajtanák. - Tényleg ennyire gyűlölsz? - tettem fel a kérdést ártatlanul, nem csodálkoztam, nem bánkódtam, csupán érdekelt a válasza. Természetesen kissé furcsa volt a ridegsége, de nyilvánvalóan rászolgáltam, ahogy mindenki más viselkedésére és szavaira is. Azt azonban egyelőre még nem döntöttem el, beavassam e abba a kis titokba, hogy a gyógyír miatt a szervezetem nem veszi be a vámpírvért. Nem tudtam, kihasználja ezt a tudást, vagy sem, nem kockáztathattam meg, hogy bárki más tudomására jut, különösen Niklaus miatt aggódtam, bármit is ígért Elijah. Sosem lehet az ember elég óvatos. - Nem akarlak feltartani, csak... látni akartam valakit, aki ismer engem. A valódi Katerinát. De ha még te is egy lelketlen szörnyetegnek tartasz, akkor bizonyára úgy is van! - újabb gúnyos, gonosz mosoly terült el az arcomon, de csak néhány másodperc töredékéig maradt fent, majd rögtön el is tűnt. Mintha az ördög megmutatta volna a valódi arcát, majd újra álca mögé rejtette. Mások legalábbis ezt az énemet tartották valódinak, a kegyetlen nőt, aki képes bárkin átgázolni. Az évek alatt annyi rosszat elkövettem, annyi mindenkin mentem keresztül, hogy túléljek, hogy a legtöbb hazugságom már én magam is elhittem, talán a személyiségem is épp így változott meg. Az álca valósággá változott, a régi, ártatlan lány pedig süllyesztőben végezte és örök feledésbe merült.

731 szó;  outfit; music; kusza és elég gyenge de most csak ennyire futotta  27
©️

Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Jan. 01, 2017 9:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Úgy állunk itt a hídon, az éjszaka sötétjében, mint a westernfilmekben a párbajhősök a végső pillanat előtt. Csak figyeljük a másikat, minden rezdülését, minden szemvillanását, és igyekszünk belőle kitalálni a következő lépést, hogy megelőzhessük, és elkönyvelhessük a győzelmet. Persze, mindössze szimbolikusan. Ha nem lenne a fejemben Katerina nem épp emberbarát, és önzetlen viselkedésének, és áldozatainak hosszú listája, alighanem még élvezném is a helyzetet. Ritka alkalom, hogy méltó ellenféllel hoz össze a sors. És hogy őszintén bevalljam, még mindig hatással van rám a közelsége. Csak éppen negatívabb előjellel, mint ahogy hajdanán.
- Nem tartom magam messiásnak - válaszolom röviden az engem ostorozó szavaira. - Mint mondtam, ezer évnyi létezés magával hozza az olyan elkövetett bűnök sokaságát, amelyért a pokol legmélyebb fenekére fogok zuhanni, már ha elhisszük, hogy a túlvilág ilyentén megnyilvánulása csakugyan létezhet. Azt mindenesetre meglehetősen szórakoztató, ugyanakkor felháborító látni, hogy pont az ostoroz, és olvassa fejemre hibáimat, aki talán túltesz még rajtam is - igazítom meg mandzsettámat, majd fojtott hangon, röviden felnevetek. - Katerina, ennél jobban mi sem mutathatná meg jellemedet, mint a régvolt dolgok felemlegetése. Azt mondod szerettél, mégis alárendeltél mindent a vagyonnak, és a lehetséges elképzelésnek, hogy miféle élet várhat Klaus mellett. A pénz és egzisztencia már akkor is többet jelentett számodra az érzelmeknél. Egy árucikk voltál, semmi más. Áruba bocsátottad magad céljaid elérésének érdekében. Szóval ne papolj nekem szerelemről, és hasonló érzelmekről, mert a te szádból meglehetősen hiteltelenül hangzik - hajtom félre a fejem. - Ami az ifjú Gilbertet illeti, eszem ágában sincs isteníteni. A vér nem válik vízzé, ahogy mondani szokás. Az ártatlan kislányból csakhamar ugyanolyan bestia vált, mint amilyen te vagy. Mindazonáltal elismeréssel adózom neki a bátorságáért és tettrekészségéért. Különös, hogy a jelek szerint szinte minden téren erősebb nálad - vágom zsebre a kezeimet.
- Nos, láttál - biccentek aztán, és csupán a jó neveltetés fog vissza attól, hogy nemtörődöm módon vállat vonjak. - Teljesült a kívánságod, ez már több, mint amennyit bárki elmondhat. Ha Niklaus miatt aggódsz, nem szükséges. Nem fogom tájékoztatni az ittlétedről, sem az állapotodról. Igazából a köztünk történteket, az elmúlt negyed órát el fogom felejteni, mintha sosem lett volna. Jobb lesz ez így neked, és nekem is. Ha visszakívánod a vámpírlétet, hozzásegíthetlek. Idővel újra erőssé válsz majd, és azzá a ribanccá, aki mindig is voltál. Ennél többet ne kérj, és ne is várj tőlem. Adok egy percet a döntésre, és aztán megfosztom magam roppant becses társaságodtól. Sem kedvem, sem időm, sem gyomrom nincs további perceket kettesben tölteni veled.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére Go down
 

Külvárosi híd

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Külterület
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3