Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
catch me if you can
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



Sybille Diana Morgan ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 16, 2016 8:38 am
- lezárt játék -
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
catch me if you can
Tartózkodási hely :
∞ mystic falls & all around the world
Hobbi & foglalkozás :
∞ witch
Humor :
∞ bloody



Sybille Diana Morgan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 10, 2016 6:07 pm



to silas & stefan

never give up

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy ideje már egy poros, koszos lécsőn üldögéltem. Azt sem tudtam, hogyan kerültem ide, tekintve, hogy mikor lefeküdtem pihenni, hát... a szobámban voltam, méghozzá Cassidy lakásában. Bizonyára rajongott az én váratlan látogatásomért, de bíztam abban, hogy valahogy megbékélünk a szituációval. Azzal, hogy megannyi ostobaság után ismét vele vagyok. Segíteni akartam neki, hogy megtalálja az apja gyilkosát... de akkor még nem szerepelt a képletben az, hogy azt sem tudom, hol kötök ki. Az pedig főleg nem, hogy egyetlen ajtó sem fog kinyílni, a varázserőmmel pedig semmit nem fogok tudni elérni.
Egy ideje vártam. Valami csodára. Azt gondoltam, hogy majd egy fehér lovon érkező valaki megment, bár már régen nem hittem a csodákban. Abban viszont igen, hogy nem voltam egyedül ezen a helyen. Hallottam odalentről valamit... és a falak mintha mozogtak volna. Vagyis... a tárgyak a falon egészen biztosan. Jó ideit azt hittem, csak képzelődöm, mert hajlamos voltam rá. Aztán ahogy már harmadjára esett le egy kép a falról, már tudtam, hogy igencsak nagy bajba keveredtem. De az ég szerelmére, én aztán semmit nem csináltam!
Hangokat hallottam. Felkaptam a fejem, és úgy álltam fel a lépcsőkről, mintha a megváltó érkezett volna el hozzám. Férfi volt. Vagyis... mindkettő az volt, mert ketten beszélgettek. A hallásom még mindig hibátlan volt annak ellenére, hogy egyetlen képességemet sem őriztem meg. Ami baj volt. Ha képes lettem volna rá, már valószínűleg régen máshol lennék.
Leporoltam magam, majd sétálva pár métert, megláttam a két férfit, aki vitatkozni kezdett. Teljesen egyformák voltak, én pedig megtorpanva mértem végig mindkettőket. - Ti... óh, azt hiszem, túl sok poros levegőt szívtam be, és képzelődöm - hunytam le a szemem pár másodpercre, de mikor kinyitottam, még mindig ott álltak. Most... vagy ikrek, vagy... - Ti Stefan és Silas vagytok, ugye? - kérdeztem aztán, miután felfogtam, hogy mi történik. Az egyiket már láttam egy Mystic Falls-i rendezvényen. És amúgy is, a hasonmásokból diplomáztam a természetfeletti egyetemen.
Én nem mutatkoztam be, viszont fellelkesültem. Talán van esélyem kijutni innen, hiszen... ha tényleg Silas az egyik, akkor... csak tud egyet s mást. Mintha nem egy szigeten rohadt volna több mint kétezer évig... - Én... öhm... már nagyjából egy órája itt kóborlok. A legtöbb hang a pince felől jön, de... nem találtam kiutat. A varázserőm nem működik - magyaráztam, mintha kényszert éreztem volna rá. Így legalább tisztáztam, hogy mi is vagyok. - Az emeleten találtam pár újságot. Ez egy... diliház volt még a múlt században. A pincében több mint harminc boszorkány égett halálra. Én... azt hiszem, őket halljuk - néztem körbe, hiszen a hangok és a mozgolódás továbbra sem csillapodott. A megoldásnak pedig valahol itt kell lennie... elvégre olyan nincs, hogy nincs, ugye? - Létezik olyan, hogy a halott boszorkányok ereje valamiben... összegyűlik? Csak mert... én úgy vettem észre, hogy velünk ellentétben ők... nincsenek megfosztva semmitől - néztem rájuk felváltva. Stefan vámpír volt, míg Silas warlock... én pedig még midnig azt hittem, hogy csak a képzeletem szüleményei.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 28, 2015 5:16 pm


To Sybille & Stefan

Fogalmam sincsen arról, hogy ki az a bátor, de egyben mégis őrült, s elvetemült személy, aki képes volt engem, és velem együtt még másik két személyt is ide bezárni, de minden bizonnyal elkönyvelheti magának, hogy nem lesz kellemes, ha egyszer szembe találja magát velem. Olyan szinten aláírta mindezzel a halálos ítéletét, hogy öröm lesz majdan nézni, miközben ezernyi darabra porhad szét a teste, s elevenen megnyúzom mindeközben. Ígérhetem a számára, hogy majd még visszasírja eme éjszakát, s mindazt, hogy ellenem ezt merte meglépni. Bátor tett volt a részéről ez nem kétség, de a lehető legnagyobb hiba is, hisz ne várja meg, míg megtalálom, és apró cafatokra morzsolom szerteszét. Szerintem már említenem sem kell mindazon tényt, hogy a kínzás sem marad el emellett, s hogy könyörögni fog még a halálért, melyet majd megváltásnak képzel el. Oh, csak jussak ki innen, és találjam meg..
Egyre csak idegesebbé válok, és nyugtalanabbá, ami persze egyáltalán sem csoda, hisz idegileg rettentően kikészített ez a nem normális idióta. Szinte fel sem bírom fogni, hogy hogyan is képzelhette el azt, hogy ide bezárhat engem... ismétlem: engem! Kiakadásom tárgya tehát nem véletlen, és az sem az, hogy lassan őrült leszek. Persze csak képletesen, de akkor is.. Mély levegővétel keretén belül próbálom magamat megnyugtatni, de sikertelen lépés mindez a részemről. S ha nem lenne elég maga a helyzet, akkor még itt van két személy is mellettem. Az egyik az idegesítően nyálas hasonmásom, míg a másik egy számomra teljesen ismeretlen. Bár őszintén szólva semennyire sem érdekelnek, de mivel nincsen ki út, így igénybe kell vennem a segítségüket, amelyet szóvá nem fogok tenni, de valahogy muszáj lesz őket rávezetni. Ah, mi a fenének jöttem én ide, és még ráadásként boszorkányerőm sincs. Őrület ez az egész helyzet, de komolyan! Csak egy szánalmas ember vagyok, ámbár eddig is az voltam, viszont legalább tudtam használni azt a nyamvadt mágiát. Dühöm még inkább fokozódik, s a józan gondolatoknak jelenleg nyoma sem akad. Ki kell találnom valamit, de sajnos egyedül nem fog menni..
-Azt hiszed, hogy egyedül csak te gondolkozol itt, ember?-Vetem neki oda a kérdést ironikusan, ahogy megemelem a hangomat is ezáltal.-Néz már körbe okoska!-Írok le a mutatóujjammal egy kört a levegőben, majdan megrázom egyszerűen a fejemet.-Szerintem mindenki tökéletesen észrevette, hogy a tárgyak mozognak, s hogy mindezt szellemek csinálják, és nem holmi drótok.-Túrok a hajamba, ahogy végül a falba ütök idegesen, de semmi hatása a cselekedetemnek. Ugyan érzem, hogy ott a térmező, de mivel képtelen vagyok varázsolni, így nem tudom megtörni. Nincs erőm, sőt nincs semmi, amivel hasznos tudnék lenni.-Úgy hiszem már rég varázsoltam volna ki utat, ha netán működne is az erőm, azaz lenne boszorkányképességem, de lámcsak Stefan, nos sima ember vagyok, ahogy gondolom ti ketten is.-Szögezem le hirtelen a tényt, majd felsóhajtok. Kell valami megoldás... kell lennie valaminek. Valami tárgynak, amibe mágia van, vagy.. vagy valami pontnak, ami gyengébb a varázsfalon. Töprengek, miközben Stefan megjegyzését hallgatom, és eltekintek az irányba, amelyet oly élésen mutogat. Hmm, nem is annyira rossz ötlet, hogy induljunk meg arra.
-Még mielőtt őrültségbe vágunk, nos jobb lenne átgondolni a kész tényeket, hogy mivel is számolhatunk.-Nézek felváltva rájuk, és immáron nyugodtabb vagyok részben, de még mindig ott van a véremben a hevesség, hisz mégiscsak idegesít, hogy valakinek sikerült kelepcébe csalnia, viszont nincs idő rajta agyalni, hisz józannak kell maradni, és megoldásra kell lelni. Teljes mértékben együtt kell működnöm velük akármennyire is nem akarok, így nehezen ugyan, de láthatóan beadtam a derekam, hogy közösen egyezségre juthassunk, és ezáltal együtt dolgozhassunk, mint egy nagy csapat, bár a gondolata koránt sem szívbe markoló, de elmegy... csupán néhány órára, míg kiszabadítjuk önmagunk, aztán meg már itt sem vagyok.


† Megjegyzés: - / Zene: Ghost Town   ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Storyteller
perhaps i'm your friend or your enemy
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



The Author ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Dec. 28, 2015 10:14 am


Módosítás


Stefan & Silas & Sybille


[You must be registered and logged in to see this image.]
Chriest Wolfswood kiszállt a közös játékból, helyére kerül Sybille C. Quigley.
A játék befejezésének határideje: január 31-február 14.
A hsz-sorrend változatlan!
A hsz-sorrend: Stefan - Silas - Sybille
Nemsokára találkozunk!

Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Tartózkodási hely :
✿ excuse me, which level of hell is this?
Hobbi & foglalkozás :
✿ i'm bored, play with me
Humor :
✿ happy



Orchydea Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 27, 2015 11:05 pm
Silas, Chriest & Stefan
lol, i hate everyone.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Teljes valósággal őrült vagyok, és abszolút nem rémiszt el ez az épület. Nem érzek, s mindössze viccesnek találom ezt az egész dolgot. Olyan, mint a vidámparkokban a kaszásokkal, ördögökkel és szörnyekkel telített hely, ami arra szolgál, hogy az emberek megijedjenek. Ámde abszolút hidegen hagy ez az egész hely. Engem mindössze az érdekel konkrétan, hogy végtére is mi mit keresünk itt, illetve ki hívott ide minket. Meglep azonban, hogy Silast is beinvitálták, aki látszólag eléggé felkapta a vizet a történő dolgok végett. Mozognak a tárgyak, oda-vissza cikáznak, s szinte magam sem vagyok benne biztos, hogy nem e a részegség homálya szállt le rám, avagy ez csak egy ócska álom, amely életem egyik legbetegebb képzeletszüleménye. Hogy normálisnak tartom ezt az egészet? Az számomra sokkalta furcsább, hogy rajtam kívül még ketten vannak itt, akik velem egyetemben nem tudják, hogy mit keresünk itt. Ámde, hiába is próbálkoztunk, hogy a kijárat felé siessünk, azzal a naiv hittel, hogy ha azon ajtón átlépünk, akkor szabadon és önként dalolva elmehetünk, nos, sajnos nem ilyen egyszerű a tényállás. Amikor elindulok ama ajtó felé, akkor valami hullám söpör végig a falakon, mintha az egész nem is téglából lenne, hanem valami téglamintás függönyből, amit megráznak, és hirtelen átvált egy teljesen üres falra, amelyre egy fénykép rajzolódik, ámde a fejét ábrázoló festék elfolyt rajt. Nos, eddig abszolút nem gondoltam, hogy ijesztő lenne ez az egész, de egyre inkább kezd futkosni rajtam a hideg. Nem arról van szó, hogy félek, avagy sem, hanem arról, hogy mennyire unszimpatikus ez a hely. Nos, mivel kiút nem igazán ígérkezik az épületnek ezen részén, ezért amondó vagyok, hogy leleményesebbnek kellene lennünk, tehát tovább keresni azt a becses kis ajtót, ami nem tűnik el, és ami egyaránt a kiúthoz vezet.
Egy szót sem szólok még egyelőre, csupán csak arcomra rajzolódott vigyorral nézem a két embert, akik naivan gondolják, hogy innen kijutnak. Ugyan... ez csak egy ócska tréfa, amit valaki megszervezett, és csak arra tör, hogy összezavarodjunk. Nos, én leszek az utolsó mindhármunk közül, akinek közben elmenne az esze. Aztán lehet, hogy a következő kanyarnál már összekuporodva ülnék az egyik sarokban ringatózva. Persze, nyilván nem így lenne, de nem hiszem, hogy túl sokáig fogom tartani a türelmemet eme hely iránt. Hogy miért? Tekintve, hogy Silas is e falakon belül tartózkodik, és a másik idegen, aki olyannyira sem tisztel  meg bennünket, hogy legalább bemutatkozzon, ő állítása szerint mi vagyunk az Olsen ikrek. A mai nap ostobasága; pipa.
Szempárom fent akad, s feszes mellkasom előtt összefonom a karjaimat, majd egy mély, fájdalmas levegőt veszek, mosollyal az élen.
- Egyedül csak én gondolkozom?  - nevetek ironikusan, miközben az oda-vissza cikázó tárgyakat figyelem. – Nyilván nem ébredt egyik tárgy sem öntudatra, valami mozgatja őket. Ettől függetlenül kijárat sincs, szóval Silaspapa tedd hasznossá magad, és varázsolj egy kiutat aztán én már nem is zavarok. – Tanácsolom. Aztán egyik pillanat követte a másikat. Mint két örült, mennek csak úgy a nagyvilágba, az egyik valamibe beleüt, a másik meg a semmiről lepattan. Ennyire még a legkeményebb cucc sem üti ki az embert, amit én most látok. Igyekszem nyugodtan maradni, tekintve, hogy valamiért nem visz a lábam.
- Mihamarabb kéne kiutat találni, ugyanis nem szeretném veletek itt leélni az életemet. Szóval hajrá! – mutogatok hátrafele, miszerint arra egy sötét folyosó vezet, ámde hiába is próbálkozom, hogy lépjek, valamiért nem megy. Na mindegy, előbb vagy utóbb kijutok innét, és aki ezt kitalálta, annak bizony nagyon szépen fog kinézni a kitömött feje az ágyam felett. A szarvas fejet már meguntam kissé.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



Chriest Wolfswood ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 18, 2015 3:51 pm
Október 31, Halloween éjszakája. Az anyukák ilyenkor küldik ki csemetéiket az édességbeszerző körút előtt, hogy nézzék meg a "nagy tököt" az égen. Nos, jelenleg van is mit látni, és találó a magyarázat. Naná, hogy ma éjjel telihold van... a fene vinné el. Szívesebben szórakoznék a belvárosban, minthogy kénytelen legyen a csonttörő perceket végigszenvedve, bundában rostokolni az erdőben.
Leállítom a kocsit, kiszállok, be sem zárom az ajtaját. Minek? Itt az isten háta mögött alighanem úgysem jár senki. Lépteim alatt zörög az őszi avar, ahogy egyre beljebb haladok a fák között. Érezhetően beköszönt nemsokára a tél, már foga van a levegőnek, és még a behúzott dzsekiben is fázom. Mi lesz majd, ha le kell vetkőznöm, hogy ne amortizáljam le a ruhatáramat? Nem szeretnék egy szál micsodában autókázni visszafelé. Ha megállítana a rend valamelyik éber őre, elég nehézkesen tudnám megmagyarázni, mit keresek ott egy ádámkosztümben.
Különös kopogás riaszt fel a gunyoros mélázásból. Először nem tudom mire vélni, de mikor kibukkanok a fák közül egy tisztásra, minden érthetővé válik. Mert a lombok ugyan elfogták előlem eddig az égi áldást, most viszont úgy ömlik az eső, mintha feltett szándéka lenne, hogy egy erdő közepén fulladjak meg.
- A szentségit! - káromkodom el magam, mert alig egy perc elteltével bőrig is ázom. A kocsi már messze van, sokáig tartana visszaérnem, ugyanakkor - mivel már heves villámok is csapkodják a levegőt - a fák alatt sem szeretnék sokáig időzni. Úgy csörtetek át mindenen, mint akit űznek, és mikor ritkulni kezd a sűrűség, egy épület körvonalai derengenek át az éjszaka sötétjén.
Kirobbanok az erdőből, mint akit kilöknek, és noha nem vagyok gyáva ember, mikor meglátom az épületet, a hátamon égnek áll minden egyes szőrszál. Ha már átváltoztam volna, alighanem behúzott farokkal, nyüszítve tűnnék el innen a fenébe, most viszont úgy döntök, bemegyek. Bár lehet ez életem leghülyébb tette, mert az ilyen elhagyatott, sötét, málló falú és tapétájú épületekben szoktak megbújni - legalábbis a filmekben - a baltás gyilkosok, Hasfelmetsző Jack, zombik, démonok, szellemek, és még hosszasan sorolhatnám. Remélem, nekem max néhány csavargóhoz lesz szerencsém, ha jól sejtem, alig fél óra múlva, farkasként már én is beállhatok, erősíteni a szörny-tábort.
Az egyik betört ablakon mászom be, és sziszegve vizslatom a tenyeremet, amit felsebzett egy szilánk. Néhány csepp vérem a poros padlóra kerül, hallom kemény koppanásukat, aztán a sebemre zsebkendőt csavarva indulok beljebb. Persze, nem túlzottan, nem akarok valamiféle önkéntes pokolba kerülni. Elég nekem az épület széle is ahhoz, hogy ne ázzak végképp szét.
Épp hajamból borzolgatom kifelé a vizet, mikor hangokat hallok. Felkapom a fejem, megfeszülő idegekkel, készen arra, hogy ha kell, ugorjak is visszafelé, a szabadságba, majd egy halk sóhajjal leengedek. Nem látom a beszélőt - egyelőre - de teljes tanácstalanságot hallok ki a hangjából. A jelek szerint őt sem a sátán hozta ide, hanem az überpusztulatosan fostos idő, ahogy engem is.
A telihold fénye, és a cikázó villámok kissé bevilágítják a belső teret, vagyis azt a jókora hodályt, ahová érkeztem. Ebben a pillanatban látom meg az eddig beszélőt is. Fiatal srác, alighanem nálam is fiatalabb, legalábbis ránézésre. Ugyanakkor a terem másik végében feltűnik egy harmadik alak.
- Te mi a fenéről beszélsz? - nézek vissza az első fickó felé. - Ki az ördög hívott ide titeket? Hogy én nem, az fix - rázom a fejem, és elhatározom, hogy lassú hátrálásba kezdek. Úgy látszik, ezt a helyet tényleg olyanok lakják, akiknek a fejével nincs minden teljesen rendben...
A mozdulat viszont megakad, ahogy a két ismeretlen közelebb kerül egymáshoz, és most vagy megőrültem, vagy két teljesen egyforma embert látok. Kitátom a számat bámulatomban - ami nyilván engem sem tüntet fel mentálisan beszámítható színben - de mire megszólalnék, a terem végében lévő ajtó megmozdul, és néhány tárgy - mintha láthatatlan alakok játéka lenne - arrébb vándorol néhány métert.
- Mi a franc? - mondom, és mi tagadás, ezúttal tényleg sikerül kissé berezelnem. - Jól van, Olsen ikrek, azt hiszem, én leléptem - fordulok sarkon, de az ablakig már nem jutok el. Mintha láthatatlan gumifalról pattannék le, úgy puffanok egy jókorát a terem közepén.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 17, 2015 11:35 pm


To Chriest & Stefan

Október 31.-ét írunk, az éjszakai időszak immár beköszöntött, és ha mindez nem lenne elég, akkor Halloween-t ünneplünk eme csodálatos napon. Számomra, nos nem megjegyzendőek az ünnepek, avagy az, hogy mikor éppenséggel mi is van. Így kicsit sem izgatott az a tény, hogy bármiféle jelmezt öltsek az estére tekintve, sőt, hogy őszinte legyek eme tevékenységet jobban megszerettem volna tartani azok számára, akik gyerekesnek érzik önmaguk. Van épp elég őrült, és elég naiv ember ahhoz, hogy szerte a világon ez a hagyomány éltetve legyen, így nem kívántam csatlakozni a hülyék táborába, hanem megmaradtam azon tervnél, miszerint sétálni fogok az utcán, avagy beülve valahova iszogattok. Nem akartam ma feltűnést okozni, hisz a céljaimnak a kivitelezési menete szépen halad. De eme ötletet, nos kidobhattam az ablakon azon pillanatban, amikor is invitálást kaptam egy számomra ismeretlen helyre, s ráadásként egy ismeretlentől. Rábólintottam, mert hát miért is ne, nos annyira nagy bajom nem eshet, míg másrészről utána jártam ennek a helynek. Mert nem mehettek el valahová úgy, hogy azt sem tudom hol is van..
Mostan pedig megérkeztem ebbe a híres, sőt neves elmegyógyintézetbe, amely már nem üzemel egy bizonyos ideje. Nem néztem utána tüzetesebben, de néhány dolgot sikerült megállapítanom már most. Elsősorban tényleg elhagyatott helyről beszélünk, aztán pedig némileg romhalmaz az egész, és kissé ijesztő is, ámbár engem nem rémiszt meg egy ilyen helyszín. Halál nyugodtan léptem be az épületbe két személlyel az oldalamon. Az egyik a hasonmásom Stefan, a másik pedig... nos fogalmam sincs. Meg kell valljam nem számítottam arra, hogy többen is ide leszünk rendelve, vagy az egyikük szórakozott vajon, hogy megviccelje a másik kettőt?
Koromfekete falak köszönnek vissza ránk, ahogy belépünk az épületbe. Tekintettem azonnali hatállyal végig siklik a belsőrészlegen, de a fényviszony miatt, nos nem sokat lehet látni. Akármennyire is fiatal volt az idő, mégis csak az esti, sőt sötétes szakasz megnyilvánul jelen helyzetben. S már csak hab a tortán mindazon tényező, hogy az ajtók mozogni kezdenek, a félig megégett tárgyak egyik helyről a másikra vándorolnak, és olyan érzés fog el, mintha minden egyes négyzetcentin egy-egy szempár figyelne minket. Borzasztó, rémisztő, aggasztó.. Oldalra döntöm a fejemet, ahogy a mellkasom előtt keresztbe font karokkal feléjük fordulok, és kérdőn méregetem őket. Gondolom az már mindenkinek leesett, hogy szellem járta a hely, csupán az a kérdés, hogy kettejük közül melyik a hunyó.
-Eléggé jó trükk, fiúk..-Kezdem el magyarázni miközben hol az egyikre, hol a másikra nézek.-Viszont kicsit sem vicces. Mégis mi a fenéért kellett ide jönnöm, vagy kérdezhetném úgy is, hogy melyikőtök volt azon szerencsés feltaláló egyed, aki ide invitált feleslegesen?-Megrázom a fejemet, ahogy veszek egy mély levegőt eközben, majd hátat fordítva megindulok a kijárat felé, hogy távozzam, de amint odaérek valamilyen láthatatlan varázsfal megakadályoz mindebben. Mégis mi a franc van ezzel a hellyel?
Kezdek idegessé válni, és mondanom sem kell, hogy dühös pillantással fordulok vissza azonnal. Végül rákoncentrálva egy varázsigére elkezdenék varázsolni, de rájövők, hogy nem vagyok boszorkány... ez mégis mi a....? Sima emberi erőm van, vagyis egy sebezhető halandóvá lettem. Nos remek mondhatom!
-Valaki mondja meg nekem, hogy mégis mi ez itt?-Teszem fel a kérdést ironikusan, ahogy ökölbe szorított kézzel bele ütök a láthatatlan falba, csakhogy bennük is tudatosuljon, hogy innen ugyan nem megyünk el a mai este folyamán..


† Megjegyzés: Ohh, fiúk.. / Zene: Miss Jackson   ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :


Tartózkodási hely :
✿ excuse me, which level of hell is this?
Hobbi & foglalkozás :
✿ i'm bored, play with me
Humor :
✿ happy



Orchydea Shalya Nirvan ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 15, 2015 12:35 am
Silas, Chriest & Stefan
lol, i hate everyone.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Minden nap oly egyforma, de ez most különösen kivétel. Hogy miért? Nos, éppenséggel nyugodtan fogyasztottam a nappaliban áldozatom vérét, miközben az asztalon megszólalt a telefonom. Hogy örültem –e neki? Tény és való, hogy abban a pillanatban kivágtam volna az ablakon a telefont. De visszakanyarodva a lényegre.
Végül is kíváncsiságból odasétáltam a telefon felé, ami akkor már teljes némasággal feküdt az asztal egyik sarkában. Felvettem, és egy olyan üzenetet kaptam, ami arra kér, hogy a közeli elmegyógyintézetbe menjek. Aki írta, nos, ismeretlen volt, de az ugyan mindegy, hogy kitől kaptam az üzenetet, az már azonban jobban érdekel, hogy egyáltalán miért. Nem terveztem azt, hogy ma elhagyom a lakásomat, elvégre igen csak jól megvoltam egymagam is egyedül egyaránt. No, de szó se róla, természetesen ott lapul kis fekete és csúf lényem mögött a kíváncsiság, a kalandvágy, a vágy, hogy le kell tépnem az illető fejét. Miért is hagynám ki a szórakozást?
Tehát elfogyasztva a ’vacsorámat’, nemes egyszerűséggel indultam útnak, miszerint egy elmegyógyintézetbe kell menjek. Hogy ridegnek hangzik? Nem igazán. Nem félek semmitől sem, kérlek.
Az utat lassan járom, csak oly könnyedén, elvégre igen csak gyerekidő van még. Mondtam már egyébként, hogy utálom a halloweent? Sok ártatlan arcot egy ostoba jelmez mögé rejtik, néha nem tudom megérteni a szülőket.
Igyekeztem a belváros legbelső közepét kikerülni, hiszen nagyon nem vágyom az e féle ostobaságokra. Jobb szeretem a nyugodtabb környezetet, s nekem pedig most ez kell.
És  itt állok egyes egyedül egymagamban, szempárommal fürkészvén az időt, amely nem sokára ugyan csak besötétedik. Lehet, hogy talán be kéne mennem az épületbe? Nincs az az isten!
Tehát, így jutottam én ide ebbe a lepukkadt elmegyógyintézetbe, ami nem csak hogy rideg, de még elhagyatott is. Azt pedig nem is sejtené senki sem, hogy kivel hozott újra össze a sors! Merő véletlenség, hogy Silas is eme falak közt tartózkodik, s ha ez nem elég, akkor még egy idegen is rója az utat eme épületen belül. Már csak az a kérdés, hogy egyáltalán miért is jöttünk ide be?
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Storyteller
perhaps i'm your friend or your enemy
Tartózkodási hely :
▷ everywhere
Hobbi & foglalkozás :
▷ i help you, darling



The Author ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 02, 2015 8:21 pm


Where you lose your mind


Stefan & Silas & Chriest


[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy elmegyógyintézet már magában ijesztő azoknak, akik kívülállóként néha betekintést nyernek a falak mögé. Orvosok, ápolók és nővérek gondoskodnak a betegekről, akik valószínűleg már azt sem tudják, hogy kik ők, mik ők, és honnan jöttek. Gyakran kapott helyet egy apró kis kápolna, amelyben apácák imádkozhattak a betegeik életéért, vagy éppen gyászolhatták az elhunytakat.
De a New Lake-i elmegyógyintézet valamiben más volt, mint a többi. Míg a földszinten embereket kezeltek, az alagsorban megtébolyult boszorkányok kaptak helyet, akik erejüket már nem tudták mások érdekében jóra használni... veszélyesek voltak másokra.
Harminc évvel ezelőtt az egész tűz martalékává vált, csupán páran élték túl, de az alagsorban fogvatartott boszorkányok egyike sem jutott ki. Az épületet lezárták, néhány szoba épségben megúszta, de senki nem látogatta a helyet. A környéken élők viszon esküsznek arra, hogy néha hangok szűrődnek ki az épületből, amelyre nem találtak logikus magyarázatot.

A szituáció kezdete: a három férfi közösen lép be a koromfekete falak közé, miután invitációt kaptak oda egy idegentől. Ám elég gyorsan rájönnek arra, hogy a hely szellemjárta. Az ajtók mozognak, a félig megégett tárgyak változtatják a helyüket, és mindig azt érzik, hogy valaki figyeli őket. Az érzékeik kizárólag emberiek, miután az idegen férfi alapos mágiával látta el a helyet, és az oda belépők minden képességét - beleértve minden természetfeletti képességet - elszívta. Kijutni azonban nem képesek mindaddig, míg nem jönnek rá, hogyan törjék meg a köréjük varázsolt burkot, amely nem engedi, hogy elhagyják az épületet. Mágiát kell találniuk... az alagsorban talán lelhetnek rá megoldást, de egy dologra nem készülhetnek fel előre. Az ott időző megtébolyult boszorkányok szellemei nem szeretik a betolakodókat. És most, ezen az estén nemcsak őrjítő visítással tudják őrületbe kergetni azokat, akik belépnek az alagsor börtönszerű celláiba...

A hsz-sorrend: Stefan - Silas - Chriest
A mesélő nem vesz részt minden körben, így rá nem kell várnotok, de még találkozunk! Cool
A kaland lezárása december végén várható, de ha előbb kerül sor a zárásra, az sem lesz probléma! Wink
Sok szerencsét!

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

New Lake Asylum

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Salt Lake FRPG

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: A határokon túl-