Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chantele A. Roux
Mr. Adelsberger Original
Keresem :
Mr. Adelsberger Tumblr_nsd8l0hglD1s7ctgzo3_r1_250
● i found him
Mr. Adelsberger Tumblr_nob703BM0z1u6hkdwo3_250
Tartózkodási hely :
● always next to ebony
Hobbi & foglalkozás :
● i'm interested in science



A poszt írója Chantele A. Roux
Elküldésének ideje Hétf. Május 16, 2016 10:20 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Nos, Mr. Adelsberger,
kicsi kellett volna hozzá, hogy elfeledkezzek erről a canon karakterről... de azt hiszem, sikerült felidéztetned minden apró részletet, amit beleírtunk, és mi több, sokkal többet is adtál. 31
Kezdhetném azzal, hogy ez az arc tökéletesen passzol ehhez a szemmel láthatóan határozott, némileg beteg jellemhez, bár talán állapodjunk meg annál, hogy egyszerűen tudja, mit akar. Wink Kilenc évszázad... azt hiszem, lesz mit behoznod, de talán jobb, ha egy ideig nem kerülsz pár régi társad orra elé. Senki se garantálja, hogy jól viselik az árulást. Twisted Evil
A történeted nagyon hatásosra sikerült, engem megvett kilóra az a furcsa közönyösség - gondolok itt éppen a csirkehúsodra tongue -, a kegyetlenség, a ravaszság... igen, ez egy druida. 31
Nem nagyon akarlak feltartani, utadra is engedlek, remélem, hogy minél előbb olvashatom tovább ennek a furcsa férfinak a gondolatmenetét; de előtte még járd körbe a foglalókat, aztán... nyomás tovább keresgélni. Csak vigyázz, nehogy olyan találjon rád, aki szintúgy nem bánik kesztyűs kézzel másokkal. Wink Jó játékot!

Vissza az elejére Go down

Druida
Delmar Adelsberger
Mr. Adelsberger Matt
Tartózkodási hely :
time and space
Hobbi & foglalkozás :
i love funerals!



A poszt írója Delmar Adelsberger
Elküldésének ideje Hétf. Május 16, 2016 7:17 pm
Ugrás egy másik oldalra

Delmar Adelsberger

890 év
Iwan Rheon
New York
Druida

csak fecseg a felszín, hallgat a mély...
Ha egy szajha mellett nősz fel, akkor igazán kevés gátlásod lesz. Nem volt külön szobám, végig néztem mindent, amit az anyám csinál, meg amit vele csinálnak, sokat tanultam. Nem csak a szexről, de arról is, hogy miként használható eszközként egy test, miközben még élvezed is a dolgot. Megtanultam hazudni, nélkülöztünk, én pedig szörnyen rossz tolvajnak bizonyultam, folyton elkaptak, és meg kellett tanulnom kibeszélni magam a bajból. Általában anyámra hivatkoztam, csak szét kellett tennie a lábát és már is elfelejtették minden bűnömet. Nem hemzsegtek körülöttem a barátok, a többi prostinak a fiaival pedig nem jöttem ki valami jól, folyton sértegettek és bántottak, az okát viszont nem tudom. Szóval meg kellett tanulnom barátokat szerezni, és nem ment valami jól, de megvilágosodtam: barátkoznak majd velem, ha muszáj lesz nekik. Anyámnak sok mindent mondtak, én is végig hallgattam mindezt, csak én meg is értettem, és felhasználtam. Nem hiszek abban, hogy léteznek érzéketlen emberek. Minden ember érez, csak van, aki elég okos ahhoz, hogy ne ezek határozzák meg. Túl vannak ezek a dolgok értékelve, ahogy annak sem szabad hinni, hogy létezik sors. Ha akarsz valamit, tenned kell érte, tervre van szükség, egy stratégiára, mert az élet így működik. Elveszed, ami kell. Aztán, ha már van valamid, adhatsz belőle.
Apám valószínűleg egy törpe volt, mert alig nőttem magasabbra, mint anyám. 170 centinél valamivel magasabbra sikerült nőnöm, de a legtöbb férfitársam mellett eltörpülök. Soha nem voltam valami nagy harcos, megtanultam, mert muszáj volt, de egyáltalán nem látszik, habár odafigyelek magamra, a testem az én legkedvesebb tulajdonom. Imádok mosolyogni, jól is áll, szerencsére , nem értek egyet azokkal, akik szerint inkább vicsorítok. A füleimmel soha nem voltam kibékülve, viszont olyan szerencsés vagyok, hogy nem kell órákat állnom a tükör előtt, hogy normálisan nézzek ki. Általában borostás vagyok, sokkal érettebb megjelenést kölcsönöz.   

Becenév
Adelsberger
User neve
Rob
Titulus
bombshell from hell
Foglalkozás
szűz lányokat áldozok fel a konyhában
Születési hely
Köln
Születési idő
1126
Család
Egészen biztos vagyok benne, hogy volt, csak az arcuk mosódott már el, kivéve apámat, neki soha nem volt. Mármint, nem ismertem. Igazából bárki lehetett, de biztosan gazdag volt, ha megtudta fizetni az anyámat. Őt viszont ismertem, az egyik legdrágább prostituált volt a városban, a felsőbb körökből mindenki őt kérte, és valamelyikük adott neki engem. Apám valószínűleg idős korában halt meg a pénzében úszkálva, anyámmal pedig nem tudom mi történt, miután eladtam. Valószínűleg megölték, miután megunták.  

nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni...
-Tudod, szeretném, ha tudnád, hogy ez nem személyes. – szólaltam meg, mikor láttam, hogy elkezdett ébredezni a lány. Ideje volt, kezdett kihűlni az ebédem is.
- Hol… hol vagyok? – kábult volt a hangja, a tekintete pedig zavaros.
-A pincétekben. Nem lepődöm meg, hogy nem ismerős, gondolom nem sokat jártál le ide.
-Én… én…   nagyon erőlködött, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, én viszont türelmetlen voltam, miután ilyen sokat kell várnom már csak arra is, hogy felébredjen. Nem ütöttem nagyot a fejére pedig.
Tudom, te ártatlan vagy, éppen ezért mondom, hogy nem személyes. Nem baj, ha eszek? Megakartalak várni. – nehéz volt tartani vele a szemkontaktust, mert fejjel lefelé lógott a plafonról, ahova a lábai voltak bilincselve, és továbbra is úgy nézett ki, mint aki a halálán van. Igaz ki kellett véreztetnem kicsit, hogy ne legyen ereje. Utálom, hogy nem vagyok olyan erős, mint régen. Bármit megtehetnék, most pedig ilyen barbár módszerekre vagyok rákényszerítve. – Tehát, biztos tudni akarod, hogy miért vagy itt. Ez nagyon régre nyúlik vissza. Ismertem az egyik ősödet, több, mint hétszáz éve találkoztunk.
-Maga… megőrült. – suttogás volt ez csak, de így is meghallottam.
-Igen, édesanyád is ezt mondta. Képzeld, miután megtudta, hogy mi történt veled, már beszélni akar ezzel az őrülttel. Érdekes, igaz?
-Kérem…
-Ne, ne kérj, kérlek! Utálom, ha vissza kell utasítanom valamit. Te csak… hallgass végig! – igazából jól tudtuk mindketten, hogy nem sok ereje lenne vitatkozni velem amúgy sem. De egyszerűbb, ha ezt ő is belátja minél előbb. – Szóval, alkut ajánlottam az ősödnek. Segítettem volna neki megölni minden társamat, cserébe az életemért. Elég jó üzlet, nem? Csak az én segítségemmel ölhették őket meg, tizenegy ember életét kínáltam, és mindössze egyetlen egyét kértem. De tudod, mi történt? Elárult! – dühösen csaptam rá az asztalra, majd elnézést kérően pillantottam a lányra. – Bocsánat, nem szabadna ennyire hevesnek lennem. Csak, tudod, az elmúlt évszázadokat egy koporsóban töltöttem, egy Róma nevezetű hely legeslegalján, mintha csak… valami rég elfeledett dolog lennék. Az ősödnek szerencséje van, hogy jól elzárt, különben te ma biztosan nem lennél itt. – mosolyogtam rá, miközben jóízűen rágtam a csirkehúst. Jóval tovább rágtam, mint kellett volna, de olyan rég nem ettem, hogy érezni akartam az ízét a számban, minél tovább. – Tehát, miatta kimaradt az életemből rendkívül sok idő, és sok tervezéssel töltött órám is kárba veszett ezzel. Most, hogy megkapjam, amit akarok, keresnem kell. Tűt a széna kazalban. Ráadásul az erőm sincsen már meg, ezért véreztettelek ki, amúgy nem tennék ilyet. – mindenről azok a rohadt boszorkányok tehetnek. Átvertek engem, pedig én tiszta üzletet kínáltam. De én voltam a naiv, azt hittem, hogy nem mernek majd elárulni, nem terveztem elég jól meg ezt, nem gondoltam minden eshetőségre, ezért pedig egy koporsóban bűnhődtem, egyedül, magányosan, néha meghaltam, mikor éhen, vagy épp szomjon vesztem, de aztán felébredtem és kezdődött minden elölről. – Anyád csipkedhetné magát. – húztam el a számat, mikor az órára pillantottam. Tíz perce volt, hogy öt percet adtam neki. Öt perce meg kellett volna, hogy öljem a lányát.
Kérem…
-Megmondtam, hogy ne kérj! – csattantam fel dühösen, ahogy felpattantam a székből. – Szerinted én nem kértem az ősödet? Kértem! És mit tett? Az előbb mondtam el, emlékszel? Neked ehhez képest első osztályú hely jutott. – miért nem elég ez? Miért kell folyton kérni valamit? Azt hiszik, hogy érdekel? Hogy hétszáz év alatt teljesen más ember lettem? Hogy elfelejtettem mi történt? – Nem kérek sokat! Megmondtam anyádnak, hogy csak egy nevet szeretnék, de ő mit válaszolt? Kitalálhatod, hogy mit, ezért vagy most itt! – szükségem van rájuk. Ha meg van mindegyik, visszakaphatom az erőmet, és mielőtt ez megtörténik, rá fogok jönni, hogyan vehetem el tőlük az erejüket, mielőtt végzek velük. Ennek  már évszázadokkal ezelőtt így kellett volna lennie. Mégis mi értelme élniük? Ignotus mindent azért tett, hogy megbosszuljon valakit, Aud pedig… nos, miután meghalt a lánya, azt reméltem, hogy felköti majd magát valamelyik fára. Kár, hogy nincs több lánya, talán másodjára így lett volna.
-Ha engem megöl, akkor anyám nem teszi meg azt, amit kér tőle. – most először szólalt meg egész erőteljesen, kissé értetlenül pillantottam rá, mert arra számítottam, hogy a vérveszteség miatt majd megszólalni is alig bír.
-Ebben igazad van. Ezért vettem tőled ezt kölcsön. – meglóbáltam az arca előtt a telefonját. – Mint mondtam, egy névbe kerülsz. Ha megkapom a nevet, te elmehetsz. – nem volt könnyű ilyen rövid idő alatt megszokni ezt a kort, de ennek az izének a működését muszáj volt ellesnem. Roppant praktikus egy eszköz. És pont akkor csörrent meg a kezemben. – Nézzenek oda! Úgy tűnik szabad vagy. – mormoltam, miközben a képernyőn megjelenő nevet memorizáltam. Végre haladok, sokáig tartott. – A barátod úton van érted… sőt, meg is érkezett, azt hiszem. – pillantottam az ajtó felé, mikor léptekre lettem figyelmes. Azt hittem nem fog sietni, de ezek szerint komolyan vette, hogy megírtam,  miként ölöm meg a barátnőjét. Pedig eddig azt tapasztaltam, hogy az emberek az ilyesmit manapság már csak üres fenyegetésnek vélik. Úgy tűnik akadt kivétel.
Az ajtó kivágódott és pillanatok alatt leért a pincébe a fiú. Az arcára kiülő döbbenet mesébe illő volt, mikor megpillantott engem, majd a mögöttem függő barátnőjét. Egyből indult is felém, de két lépés után összegörnyedt, a bokájához kapott és fájdalmas ordítások közepette terült el a padlón. Tudtam én, hogy rakni kell oda egy medvecsapdát. A lépcső alján is volt egy, de azt szerencsésen kikerülte. Én viszont tanultam a hibámból, most már biztosra megyek. – Ez szomorú. Pedig én neked drukkoltam! Tessék! – dobtam neki oda a kést, amivel nem rég még a húst vágtam fel magamnak. – Talán sikerül vele levágni a lábad, hogy segíthess neki. Van úgy… egy órád, talán, míg el nem vérzik. Csak ügyesen! – bíztatóan mosolyogtam rájuk,  mielőtt kikerülve a fickót, és a másik medvecsapdát, elindultam felfelé az ajtóhoz. Már félúton hallottam, hogy a srác felkiált, mikor a húsába vág. Ostoba, ahelyett, hogy a medvecsapdát próbálná meg kinyitni vele. Ha kimondod a legnyilvánvalóbbat egy ilyen helyzetben, azt is teszi, nem gondolkodik, köszönhetően a sokknak. Jó tudni, hogy az ember még hasonlít arra, amilyennek megismertem évszázadokkal ezelőtt. A lány anyja majd rátalál a két holttestre, felesleges hívni a mentőket, még félbeszakítanának ott lent valamit.


Vissza az elejére Go down
 

Mr. Adelsberger

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Delmar Adelsberger

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Halhatatlan évek :: Druidák-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •