Share | 
A topik címe: Farkasfalka és ellenségei

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 23, 2015 3:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

keresem a falkámat(?)


személyes információk

kor »megbeszélés tárgya
nem »megbeszélés tárgya
foglalkozás » megbeszélés tárgya

faj » főleg vérfarkasok
történet, kikötések » Nagyon lazára szabom a dolgot. Még egy utolsó reménytelen kísérletet teszek, hogy találok játszótársakat. Lehet már meglévő karaktert is hozni, vagy akár alkotni. Kérlek olvasd el az ET-met, de pár szóban összefoglalva. Thadeus azért érkezett vissza Mystic Fallsba, hogy akár az élete árán is visszállítsa a családja becsületét, mert az alapítók egykoron kiírtották az apjával, hitvesével együtt szinte minden rokonát. A felesége boszorkány volt, és az utolsó erejét átadva halhatatlanná tette a vérfarkast, aki első sorban az Európában élő távoli rokonait (testvérei leszármazottait) akárná áthívni, hogy egyesüljenek, és foglalják el a várost, vagy legalábbis találják meg apja hagyatékát, amely rengeteg pénz lehet a város közelében valahol, s a ládában állítólag boszorkány relikviák is találhatóak. Lehetsz leendő falkatag, aki Thadeus rokonainak az egyike, netán fiatal farkas, aki a városban ismeri meg a Grillt vezető Thadeust, és persze lehetsz ellenség, aki mondjuk az alapítók leszármazottainak egyike, netán vérszomjas vámpír, aki a hatalmi törekvéseket akár leverni. Szóval széles a paletta. Szerelmi szálban nem gondolkozom, drámázni persze lehet, hiszen a farkasomnak már van egy szíve választottja...

És ami fontos: nyilván nem vagyok mindenkinek a szíve csücske, ezért csak olyannal szeretnék játszani, akivel nincsen pocsék közös múltunk. Az üzi az egy dolog, de jobb szeretem, ha valaki facebookra vesz fel:

https://www.facebook.com/peter.szinay

Vissza az elejére Go down
 

Farkasfalka és ellenségei

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kitsune Haruka & Hiraga Natsu VS Akari Tenshi & Nozara Shiba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Egyéb :: Archivált keresések-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3