Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
i wanna stay inside all day, i want the world to go away

i want blood, guts, and chocolate cake, i wanna be a real fake
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Dec. 23, 2015 11:15 pm
Ugrás egy másik oldalra



Gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Kedves Nadiya!  40
Ismételten egy gyönyörűség gyarapítja az oldalt, nem is hinné az ember, hogy a csinos arcod mögött ennyi fájdalom rejtőzik... szinte kézzel fogható volt a lap olvasása közben a keserűség, ami hogyha egy percre talán el is illant volna, a következő sorban újra felütötte a fejét. Meg kell mondjam, kissé titokzatosnak tűnsz nekem, az én érdeklődésemet legalábbis mindenféleképpen felkeltetted, megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért vagy ilyen rossz lelki állapotban? Bár ez a hátteredet tekintve nem meglepő. Miért próbáltad meg eldobni magadtól az életed és ki az a rejtélyes idegen, aki közel szeretne kerülni hozzád? Nagyon remélem, hogy a későbbiekben választ adsz ezekre a kérdésekre, biztos vagyok benne, hogy ezt is olyan frappáns módon, lenyűgöző stílussal teszed, mint ahogyan az előtörténetedet alkottad meg. 40
Menj, foglald le az arcodat és a nevedet, aztán irány a játéktér! Jó szórakozást! Smile

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
♦️ i don't need anyone right now
Tartózkodási hely :
♦ mostly new orleans
Hobbi & foglalkozás :
♦ i'm photographer



A poszt írója Nadiya A. O'Shea
Elküldésének ideje Szer. Dec. 23, 2015 9:11 pm
Ugrás egy másik oldalra

nadiya adele o'shea

[You must be registered and logged in to see this image.]

személyes információk

becenév » Nadi
születési idő » 1992. október 26.
születési hely » Nizza, Franciaország
kor » 23 év
play by » Shailene Woodley
foglalkozás » Lehetőséget adok az alulfizetett és néha túlontúl beképzelt egyetemi oktatóknak, hogy tudással töltsék meg az amúgy erre egyáltalán nem vevő, éppen lázadó elmémet
[You must be registered and logged in to see this image.]

faj » Ember
család » Az anyám ereiben francia vér csordogált, míg az apám minden porcikájában orosz. Mint kiderült, az utóbbinak vajmi kevés köze volt hozzám, ami a vért illette, anyám hűtlensége nehezen vált tagadhatóvá, miután megszülettem, a férfi pedig kapcsolatot akart velem. Az apám - aki tehát valójában nem is az - visszafogadta anyámat, és szeretetben próbáltak felnevelni, egészen addig, míg anya meg nem halt. Így mára már nincs jelentősége, tekintve, hogy tizenhat évesen állami gondozásba kerültem.

a felszín alatt »
Képes vagy még kimondani másoknak azt, hogy köszönöm? Azt, hogy sajnálom? Vagy azt, hogy szeretlek? Gratulálok, a szememben máris lediplomáztál. Én már nem. Most azt mondod, egy újabb megkeseredett amerikai diáklány, aki nem találta meg az amerikai álmot. Talán igazad van. Felnőni boldogan, majd elveszíteni egyetlen nap alatt... olyan ez, mintha egyik napról a másikra azt mondták volna, hogy elveszik a kezeim és a lábaim, nem kapok mankót, de járjak újra. Én próbáltam... anya elvesztése csak egy kezdet volt; apa is magamra hagyott, azt mondta, egyedül nem képes rá. Össztörték a világom. Az álmaim. Nyilván tényleg igaz, elveszítettem az amerikai álomhoz vezető utat. Rájöttem arra, hogy az az intézmény, amelyet a hozzám hasonlóaknak találtak ki, út a süllyesztőbe. Egy javító intézetbe, vagy az állami börtönbe. Megtapasztaltam, hogy nincsen Sárgaköves út, majd belöktek a szívtelen bádogemberek, az esztelen szalmaemberek és a gyáva oroszlánok világába, akik másokon áttaposva igyekeznek eljutni Óz birodalmába. De sosem voltam Dorothy, nem tudtam szívet ígérni annak, aki velejéig gonosz; nem tudtam agyat adni azoknak, akik elfelejtették, hogyan kell kreatívnak lenni;  nem tudtam bátorságot kivívni azokból, akik erre alkalmatlannak születtek. Senkim nem maradt. Tizennyolc évesen már teljesen önálló életet éltem, és néha azon kapom magamat, hogy azon gondolkodom, a saját életemnek milyen könnyen lehetne véget vetni. És azon is, hogy... ha az anyámnak meg kellett halnia, vajon miért nincs jogom ahhoz, hogy én is megfosszak embereket ettől? A napjaimat a kanapén töltöttem. Elfelejtettem szeretni, elfelejtettem élni... a hit pedig mint fogalom, megszűnt létezni számomra. De tanultam. Amint beléptem az egyetem kapuin, ugyan nem lettem mosolygósabb, de változtam. Egy roppant mód kitartó, céltudatos és szenvedélyes nővé érettem... már az első naptól kezdve, akárkivel csak találkoztam, a szépségemet dícsérte, így mondhatom, hogy rendkívüli szépség társul az utóbbi időben szegényesnek tűnő pozitív tulajdonságaim mellé. És amellett, hogy művészetet tanulok, már belekóstolhattam abba is, milyen saját portré kiállítást szervezni. A fényképeimben találtam meg egy elvesztett darabot magamból... amit néha újra és újra elveszítek, de aztán újra rám talál.
A külsőmről nem szoktam tudomást venni, leggyakrabban még csak sminket sem viselek. Az előadásokra egyszerű farmert és inget veszek fel, elegánsabb helyekre pedig nemigen járok, így csinos darabok nem igazán találhatóak meg a szekrényemben. A hajamat általában rövidre vágatom, habár néha hbagyom, hogy egész hosszúra nőhessen.

user információk »

Név » lena
Kor » XX
Multik » Too much
életem lapjai »
Minden ember elgondolkodik azon, miként fogja érni a halál. Hiszen a tudat, miszerint egyszer már nem fog verni a szívünk, a vér nem jut el testrészeinkbe, és az agy funkciói megszűnnek, mindenki fejében ott időzik hosszú évekig. Talán csak az apró, egészséges gyermekek a kivételek.
Gondolkodunk, de feleslegesen. A halál nem a mi kedvünk szerint fog elvinni minket. Nem akkor, mikor mi szeretnénk. A halál váratlan, és olyan módon jöhet, melyet senki nem mondhat meg előre. Jöhet egy autó, melynek irányítását elvesztette a sofőr. Jöhet egy végzetes betegség, melyet csak későn ismernek fel. Jöhet egy ember, aki nem az életedet, csak a pénzedet akarja, de az elvakítja, és nem hagy életben senkit. És jöhet olyan, aki szándékosan öl. Élvezetből.
Gondolkodunk, mert azt hisszük, a halál ténylegesen a vég. De csak ritkán ismerjük fel, hogy míg élünk is meghalhatunk ezerszer. Talán nem ismerjük fel, mert nem a a testünk haldoklik. A kislányból egyszer nő lesz, és nem hisz többé a tündérmesékben. És az élet sorscsapásai miatt elveszíti azt a gyermeki hitet, mely addig időzött a szívében, míg bele nem kóstolt a valódi élet előnyeibe és hátrányaiba. Egy házaspár gyászolhatja a soha meg nem született  gyermekét, hiszen az idő elszáll... s ők mégsem hagynak semmit magukból az utókor számára. A hajléktalan napról napra él, nem lát biztos holnapot maga előtt. És még az sem érezheti magát biztonságban, kinek mindene megadatott az életben, hiszen ő is csak egy ember. Ugyanúgy eljön majd a végzete, mint bármelyikünknek.
Meghalhatunk testileg... de meghalhat valami odabenn, a mellkasunkban. Ami fáj, szinte tép, éget és mar, de mennie kell tovább... mert ez az élet rendje. Ezerszer halunk meg, míg életben vagyunk... én pedig legalább ezerszer meghaltam... minden nap minden másodpercében... az elmúlt fél év alatt...

***

- Úgy gondolom, Miss O'Shea, hogy nem érti Van Gogh valódi művészetének lényegét. - Látványosan megforgatom a szemem, nem törődve a véleményével. Ismét a kioktatás. Ezért felesleges beülnöm egy előadásra. A tanár úgy beszél, hogy közben a tej megaludhatna a szájában, így gyakorta hagyom ki ezt a másfél órás szenvedést, és ha be is tévedek a terembe, inkább a hátsó sorokat tűzöm ki célul. De úgy fest, hogy kivetette rám a hálóját Mr... még a nevét sem tudom.  
- Úgy gondolom, tanár úr, hogy Van Gogh művészetét sokféleképpen értelmezhetjük, és nem egy, a tankönyvből kilesett értelmezés lehet az egyedüli helyes megoldás. - Nyers voltam? Ismerte a stílusomat. Kerültünk már összetűzésbe, az lepett meg, hogy még nem próbált meg kirúgatni az iskolából. Tudtam, láttam a tekintetéből, hogy most nekem fog feszülni, de megmentett a csengő.
Nekem sem kellett kétszer mondani, felkaptam a táskámat, majd a fényképezőfelszerelésemet tartalmazó tatyómat, és egy éles pillantást vetve még rá utoljára, kisétáltam a teremből. Sok ellenséggel rendelkeztem, ezt annak tudtam be, hogy engem nem lehetett eltéríteni szép szavakkal, ígéretekkel, és ha valamit nem véltem helyesnek, hát azt elvből elutasítottam, és ennek hangot is adtam. A tanárok körében rettegett példány voltam már harmadik éve, de sehogy sem tudtak megszabadulni tőlem. A jegyeim és vizsgáim magukért beszéltek, és tudhatták előre, hogy ha egyszer tényleg sikeresen lépek előre a fényképészet terén, jó hírt kelthetek az iskolának. Elvégre nyilván azzal fogom kezdeni, hogy a nevem Nadiya O'Shea, és a Whitmore főiskolán végeztem.
Elővettem a mobilom, és megnéztem az órarendemet. Nem volt ismerős a név, amely a következő előadás tanári előadóját illette. De a jó ég szerelmére, a Mr. Kötekedő nevét sem tudom. - Rendben, Mr. Haynes. Nézzük, mit tud.

***


Soha nem gondoltam arra, hogy ott fogom hagyni a főiskolát. Arra sem, hogy egyszer tényleg egy kórházi ágyon fogok ébredni, és azt látom majd, hogy egy nővérke megvetően lapozgatja a kartonomat. Szinte éreztem, hogy oda van rá vésve, miért is kerültem be. A doboz nyugtató és a rá ivott vodka úgy tűnik, mégsem volt teljesen hatékony módszer. Erősebbet kellett volna választanom.
- Egy férfi állandó jelleggel próbál bejutni önhöz. Valami Andrew. - mondta, fel sem nézve, majd kisétált. Én csak nagyot nyeltem, és lehunytam a szemem. Ugyan, Mr. Haynes... felesleges próbálkoznia.
 

Vissza az elejére Go down
 

the girl who called nobody

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nagy Fenyves
» Uroniko étterem
» Az akadémia mögötti kis erdőség
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» [Event] Tükörkép

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Az alkotás metafórája
- alkoss karaktert -
 :: Halhatatlan évek :: Emberek
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3