A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
shadow preachers, nighttime creatures
† Tartózkodási hely :
₪ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
₪ aktakukac
† Humor :
₪ tudathasadásos



Iris O'Donoghue ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 19, 2016 5:03 pm


Weldon & Iris



[You must be registered and logged in to see this image.]
El sem hittem, hogy végre a nap végére értem. Hiába tölti a hetet más városban a főnököm, a munka így is megtalál, sőt, valósággal vadászik rám. Ha egy pillanatra leülnék vagy innék egy kávét, ha csak egy másodpercre elfordítom a fejem az asztalomtól, amint visszanézek újabb aktakupac tornyosodik rajta. Csak tudnám, miért is akartam anno ügyvéd lenni. És most miért szenvedek ebben a koszfészekben.
Miután az utolsó mappa is illetékes kezekbe került és magam után gondosan bezártam az irattár ajtaját, elindultam hazafelé. Még egy gyors, telefonos egyeztetés a főnökkel és már szabad is vagyok, akár a madár. Akinek aztán holnap reggel újra az aranykalitkában a helye...
A telefonomat a táskámba csúsztatva megakad valamiben a kezem. Tapogatni kezdem, de a formája abszolút nem ismerős, ezért jóformán az egész fejem eltűnik a táskámban. - Jézusom! - Felszisszenve összerezzenek és a lift egyik oldalának ütközöm. Mégis hogy a fenébe kerül a táskámba egy konyhai bárd? És hogyhogy nem vettem észre mindeddig? A liftajtók kinyílnak én pedig idegesen lépek ki belőle. A porta mellett mosolyogva sétálok el, jól hallhatóan köszönve az éjszakai biztonsági őrnek, aki jóformán már alulról szagolja az ibolyát. Ezt se értettem soha, hogy éjszakai műszakba miért nyugdíjasokat vesznek fel, de most nem is tudok ezzel törődni. Sokkal jobban aggaszt, hogy egy, akár már fegyvernek is titulálható tárgy van a táskámban. Ahogy az is gondolkodóba ejt, hogy vajon miért nem emlékszem, miként került oda. Valaki belecsempészte volna? De mégis ki? És mikor? És hol?
Idegesen, összezavarodva sétálok hazafelé, s szokásomhoz híven gyorsabb tempóra váltok, mikor a mellé az ijesztő sikátor mellé érek. Mystic Falls nem éppen egy metropolisz, mégis olyan szörnyű dolgok történtek már itt, hogy jobb félni, mint megijedni. Tekintetemmel végigpásztázom a területet, de nem látok ott senkit, így kissé nyugodtabban folytatom tovább az utamat.
Ám akkor megpillantok valakit a közeli utcasarkon. Engem néz, pillantásával követi a lépteimet. Mikor mellé érek, furcsa és különös érzés lesz úrrá rajtam. A lábam is meginog ebben az őrült magas sarkú cipőben...
Jaj ne csináld ezt Iris! Ne legyél ennyire betoji! Engedd el magad szépen, én majd segítek. Csak hunyd le a szemeidet, lazulj el. Ennyi kell csupán, hogy átvehessem az irányítást és ó, már mennyire szeretném újra én irányítani a testünket.
Megfájdul a fejem, látásom enyhén elhomályosodik. Meg kell kapaszkodnom a könyvesbolt falában, mert úgy érzem, menten elájulok. Mély levegőket veszek, cseppet sem törődve azzal, hogy a férfi még itt van-e valahol a közelemben. Múltkor se keltett bennem túl bizalomgerjesztő érzéseket, s nem hiszem, hogy most bármi is megváltozna.
De megváltozhatna, ha kicsit engednéd. Na, gyerünk, Iris, muszáj lesz! Olyan hosszú napod volt, pihenj kicsit én meg had tomboljak. Vagy legalább had szórakozzak egy kicsit Weldon társaságában.
Mintha pánikrohamom lenne, annyira kapkodok a levegőért, holott ennél frissebb oxigénhez máshol nem juthatnék, mint a szabad ég alatt. Valami viszont mégis történik.
A fejem őrületesen fájni kezd, de van egy módszerem, amivel el tudom mulasztani. Viszont akárhányszor engedek, utána semmire sem emlékszem. De már nem bírom. Táskám kiesik a kezemből, ujjaimmal végigsimítom az arcom. Muszáj lehunynom a szemeimet, muszáj egy kicsit pihennem. Egy kicsit lemenni alfába.
Pf, még hogy alfába...

Imádom fejfájással rávenni, hogy elengedje azt a kis angyali énjét és hagyja, hogy én kerekedjek felül. Egy pillanatig nem változtatok a testtartásomon, viszont zsigeri szinten érzem, hogy Weldon nem húzta fel a nyúlcipőt, mikor rájött, az ártatlan virágszálacskát fújta elé a szél. Tudta, hogy pillanatok kérdése és én is felbukkanok. Ezt már díjazom.
Ellököm magam a faltól és felé fordulok, miközben buja mosolyra húzódnak ajkaim. A sötétszürke blézer repül a földre, szoknyámat legalább három ujjnyival feljebb húzom, mert jelen állás szerint semmit sem mutat. A blúzom felső két gombját is kigombolom, mert szintén eltakar velük minden lényeges és fontos dolgot. Ez a lány igazán megtanulhatna öltözködni...
És végül a hajgumit is kihúzom a hajamból és kicsit összeborzolom a makulátlanul beállított tincseket.
- Így máris jobb. - Elégedetten bólintok egyet, aztán lehajolok a táskáért. Még hogy minek tettem bele a bárdot... Vajon miért, Iris? Hogy levágd a főnököd egyik szervét, ha az a barom még egyszer molesztálni próbálna. Ja bocs, mégse. Te nem vágnád le. Na de én igen.
Felegyenesedek, miután belenyomirgáltam a blézert a táskába, s utóbbit a vállamra kaptam és lassú, kecses léptekkel odasétálok Weldon elé.
- Mindig öröm látni Téged. - Suttogom, s egy apró, alig érezhető csókot lehelek a cuki kis arcocskájára. Mivel még nem mondta, hogy zavarná ez a fajta köszönési szokásom, így nem is szándékozom magamtól leszokni róla. - Van valami terved estére? - Dorombolom neki, miközben kezemmel végigsimítok a mellkasán. Szemeimben csillogó tűz lobog és alig várom, hogy tudomást szerezzek az esti programunkról. Hiszen csak nem azért jött ide, hogy "véletlenül" összefussunk, aztán le is lépjen mindenféle jó dolog nélkül. Igazam van vagy igazam van?


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Warlock •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Keresem :
ξ the perfect solution
† Tartózkodási hely :
ξ mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
ξ lawyer



Weldon Neal Jaspers ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 18, 2016 7:50 pm

Iris & Weldon

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy koszos utcasarkon állni cseppet sem nagy kunszt. A zsebemből éppenhogy előhalásztam egy szál cigarettát, majd ajkaim közé emeltem, és miután meggyújtottam, mélyen letüdőztem a füstöt. Az egész helyzet annyira szokatlan, hisz Amerika egész hatása... annyira más, mint Európában. A diploma után ott töltöttem pár hónapot, majd visszatértem, de nem helyezkedtem el a saját pályámon. A szüleim persze gondoskodtak volna arról, hogy leszerződtessenek egy menő jogi cégnél, de mégis mi lennék én ott? Könnyű a válasz. Az ördög ügyvédje. Egyesek a vámpíroktól és az efféle koszos dögöktől rémülnek meg, de én csak egy egyszerű warlock vagyok, aki sáros, méghozzá nyakig. Ha elkapna a rendőrség, valószínűleg a kedvemért visszahoznák a halálbüntetést arra az öt percre, amíg beadják nekem a méreg injekciót. Annyi aljasságot tettem már, és most itt az ideje, hogy új projektbe kezdjek... és isten a tanúm rá, hogy azzal a szépséggel fogom kezdeni.
Iris. A neve még mindig itt időzött a fejemben. A gyönyörű Iris. Nem tudtam mihez hasonlítani. Még a legcsodálatosabb festménnyel is ostobaság lenne párhuzamba vonni. Naív. Ártatlan. Mégis mocskos, és ő is nyakig benne van. Én pontosan tudtam. Csak éppen ő nem. Imádtam, mikor rájöttem, hogy mi is zajlik. Miért nem ismert fel, mikor másodjára találkoztunk. Akkor még a fény sem úgy csillant meg a szemében, ahogyan előtte este. Eltűnt a ravaszság, a mocskosság. Minden sarat lemosott magáról. Ketten vannak egyetlen testben. Az egyik egy jóhiszemű, ártatlan kis nebáncsvirág, míg a másikuk egy vadmacska. Egy ösztönlény. Egy gyilkos. Pont az, aki kellett nekem. Én is jártam a jó úton. Amíg azt gondoltam, hogy van értelme. Aztán behódoltam a sötét mágiának. Jobban tetszett, mint a becsületes, tiszta élet. Semmi kedvem nem volt kiszállni. Nem keveredtem bele mások ügyeibe. A saját kalandjaimat kerestem. És Irisben megtaláltam a következőt.
Kifújtam a füstöt. A normális, hétköznapi Iris megijedt tőlem. Tényleg attól félt, hogy kinyírom? Ez milyen már. Sosem lennék képes rá, habár lehet, hogy álmodtam már a haláláról, de sosem akartam megölni. Nekem abból semmi jó nem származott volna sem akkor, sem most. Az életem egyetlen fénypontjáról beszéljük, valljuk be. Mert az volt. Bearanyozta a mindennapjaimat azzal, hogy azon tűnődtem, mivel is kellene előcsalnom belőle azt a lányt. A nőt. A vadmacskát.
Besötétedett. Minden nap itt sétál el a munka után. Vajon ezúttal kivel találkozom?

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 4:09 pm

Thomas & Margot
i'm not proud of myself
[You must be registered and logged in to see this image.]

Alig láthatóan megcsóváltam a fejemet. A tánchoz ketten kellettek és én abban a keringőben, mit ő elképzelt nem voltam partner. Gyűlöltem őt, amiért azt hitte utolérve belerángathat az ügyeibe, egyetlen csettintésre mellette termek és az ijedelemtől összeszorult torokkal bólogatni kezdek. Vagy csak a régi szép idők emlékére. Nem tudtam, mi járhat a fejében és ez volt Thomas lényében a legizgalmasabb. Az alapokat ismertem, egy ideig azzal is tisztában voltam, mire számíthattam… aztán minden a feje tetejére állt és rájöttem, hogy hiába kívántam a nyugalmat, sokkalta izgatóbb volt a kiszámíthatatlansága, a veszélyessége, a tudat, hogy bármikor előbukkanhat belőle a szörnyeteg. És groteszk módon éppen ez volt, ami eltávolított tőle. Nem azért, mert megrémített volna, mert nem éreztem magam biztonságban, hanem azért, mert megfogadtam: soha nem rendelem magam alá egy férfi hangulatváltozásainak. Nem leszek a gyengébb, meghunyászkodó fél, nem leszek a vigasztaló kisasszony, az ápolgató nővérke és a megértő tündér. Az életem nem erről kellett, hogy szóljon. Fogalmam sem volt, hogy miről, de azt tudtam, hogy ez nem fér bele.
- Ne tégy úgy, mintha fenyegetni próbálnál. – Soha nem tenne ilyet. Szeret és nem tudna ártani nekem, tomboljon benne bármilyen düh, sértettség, elhagyatottság. Én voltam az egyetlen, aki maradt neki és igyekeztem kihasználni eme csöppnyi előnyömet, ha már itt ült mellettem. Még az elcsépelt mondás szerint is közelebb kell tartanunk az ellenségeinket, mint a barátainkat. De ő nem volt az ellenségem… egy időben a társam, a szeretőm volt és ez sok szabályt felülírt.
- Ha hazudsz, Thomas… - Lassan, viszont biztosan húztam el az arcomat a közeléből. Nem hagytam, hogy az ajkai arcbőrömet érintsék, nem akartam megkockáztatni a túl bensőséges viszonyt kialakulását. Éppen elég volt, hogy fogságban tartotta az ujjaimat. Szívesen menekültem volna, de meleg tenyerének ölelése túlságosan jóleső volt ahhoz, hogy rögtön mozduljak. Aztán mégis, finoman visszaszereztem a saját kezemet. Nem mehettem a saját szavaim ellen. – Soha nem látod újra a bátyáidat. – Hangom teljesen új színt vett fel. Erőteljesebbet, keményebbet, magabiztosabbat, bár ezzel eddig sem volt problémám. Érezhette, hogy nem a levegőbe beszélek. – Tudod, hogy nem vagyok szívbajos. Ha te nem tartod be a fogadalmad, én sem fogom. – Először ki kellett volna találnom, egyáltalán hogyan lehetek a segítségére. Az, hogy gyakran használtam az erőmet, erős túlzás volt. Leginkább vészhelyzetekben varázsoltam. A mágia soha nem segített az életem gondjain, sokkal inkább volt átok, mint áldás. Néha jól jött, de ennyi.
- Engem nem zavar, ha hozzád megyünk. – Komolyan pillantottam a szemeibe. Az, hogy pontosan nem tudta, hol lakom csöppnyi megnyugvást adott, ugyanakkor zavart, hogy talán tökéletesen ismeri a bátyám lakcímét, csak még játszik egy kicsit. - Nem vagyok már kislány, hogy ilyen dolgok miatt tördeljem a kezem. – Tény, magamnak beismertem, hogy hatással volt rám a közelsége, de nem adhattam át magam neki. Ettől sokkal inkább tökélyre fejlesztettem a távolságtartási képességemet és némi együtt töltött idő emléke nem fog kifogni rajtam. Látta a szemeiben, hogy próbál fogást találni, elkapni ott, ahol csak tud, de ostobaság volt a részéről utánam jönnie. Nem vagyok könnyen kiismerhető, ám azt észrevehette volna a kapcsolatunk alatt, hogy nem adom könnyen a bőrömet. Senkinek. Semmiért.


✡ note:  Szeri van  ✡ words: - ✡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 10, 2016 12:46 pm
Margot & Thomas
let’s make a deal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ugyan azt csinálom, mint Rómában. Erre azért muszáj elvigyorodnom. - Ha ugyan ezt tenném, akkor most már ruhátlanul ücsörögnénk itt, kedvesem. - persze, gondolataimban már levetkőztettem a nőt és magamévá tettem. Imádtam minden porcikáját, minden idomát, bőrének illatát, selymes tapintását, imádtam átszakítani azt de csak gyöngéden mintha csak egy ember tenné. Végigcsókolni tökéletes combjait, lenyalni a libabőrt kebleiről, beleharapni mézédes ajkaiba miközben tincseibe túrni és újra meg újra eljuttatni a gyönyör kapujához. - Mindig is utáltad a tengert. - hajtom oldalra a fejemet és tekintetem övébe vésem. Ezt soha nem értettem. Én halász gyerekként nőttem fel, számomra a víz lételemem része volt még a nő gyűlölte. Persze, tudom, a hajókat utálta végtelenül de számomra a hajózás és a víz elválaszthatatlanok voltak. - Tudom, hogy nem tehetsz róla. - vallom be nehezen, hiszen magam hoztam fel a témát puszta sértettségből. Az én hibám. Én szerettem bele épp abba a nőbe akit ezrek üldöznek ki tudja, épp miért. Én adtam a szavamat, hogy megóvom és én voltam az, aki nemet mondott a fivéreinek, mikor azok felkerestek, hogy tartsak velük. - Margot, jobb ha óvatosabban beszélsz arról, ki és milyen helyzetben van. - persze, a nő pontosan tudja, hogy soha nem hoznék bajt a fejére. A pokolba is vele, hogy így ismer, hogy tisztában van vele, hogy előbb dőlnék karókba, mintsem hagyjam, hogy rajtam keresztül bárki árthasson neki. Ettől azonban még a tény, tény maradt. Ezer és ezer szál futott össze a kezemben akikről tudtam, hogy akarják a nőt. Az már más kérdés, hogy az ezer szálból ki tudja hány száznak a végén feküdtek már döglött pókok. Megérint. Pontosabban a szemüveget de mielőtt még elhúzhatná azzal együtt az ujjait, utána nyúlok és elkapom azokat, hogy aztán ajkaimhoz húzzam őket. - Te is tudod, mi tesz gyengévé. - bólintok és csókolom meg ujjait, hogy aztán továbbra se eresszem el. Fáradtan, csalódottan sóhajtok fel. A szemeit fürkészem. - Ha segítesz megkeresni a testvéreim és visszahozni őket az életbe majd megbosszulni a halálukat... és még utána is az lesz a kívánságod, hogy hagyjalak el, hogy soha többé ne láss... - szorítok rá gyöngéden a vékony ujjakra - Akkor legyen. Akkor soha többé nem kell látnod. - közel hajolok és ha nem húzódik el, megcsókolom orcáját. - A szavamat adom. - eresztem ki végre kezeim közül majd visszacsenem szemüvegem. Nem mintha szükségem lenne rá, hiszen vámpír vagyok de a megszokások rabja is egyben. Előre fordulok. - Mond a sofőrnek hova szeretnél menni. - mondom egyszerűen. - Meg kell beszélnünk pár részletet, gondolom ebben egyetértesz. - húzom elő a mobilt a zsebemből és megnézve az üzenetet ami miatt az csipogott pár perce bólintok elégedetten. - Kétlem, hogy kényelmesen éreznéd magad a lakásomban, ahogy azt is, hogy én legyek a tiedben. - pillantok végre ismét rá. - Bár... ahol van ágy, ott lehet alapból nem éreznéd magad kényelmesen mellettem. - kacsintok rá aztán megcsóválom a fejem. - Nyugalom, csak viccelek kedvesen.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 8:27 pm

Thomas & Margot
i'm not proud of myself
[You must be registered and logged in to see this image.]

Igaz, a futásban aranyérmet is nyerhettem volna, ha az olimpián nem a gyorsaságot, hanem a ravaszságot díjazzák. Thomas mégis mintha a vesémbe látott volna és ez felettébb újdonságnak számítottam. Nem nyíltam meg a férfiak előtt. A bátyámnak is csak azt mondtam el, ami feltétlen szükséges volt a viszonyunk fenntartásához, Thomas kivételnek számított: a legnagyobb kivételnek az életemben. Apám tett arról, hogy gyűlöljem a férfiakat, ne bízzak bennük és a saját lábamon állásra törekedjek. Utólag meg is köszönhetném neki, ha nem érezném a késztetést, hogy a sírjára köpjek. Úrinőhöz méltatlan, de szívből jövő cselekedet lett volna és az idejét sem tudnám megmondani annak, mikor tettem valamit pusztán azért, mert jólesett. Talán akkor, amikor még a mellettem ülővel éltem. Ránéztem és emlékek rohamoztak meg, olyanok, amelyek majdnem arra kényszerítettek, hogy a tarkójára simítsam a kezeimet és megcsókolva ne engedjem el őt többé. Aztán eszembe jutott, miért lett elege belőlem. Elvárásai voltak. Megőrült. Megváltozott és ez nekem nem tetszett.
- A régi nóta, Thomas. Megint ugyanazt csinálod, mint Rómában. – Hátradőltem a kipárnázott ülésen és félmosoly húzódott az ajkaimra. Nosztalgikus, ugyanakkor csalódottsággal átitatott. Mit is vártam? Hogy letesz a bosszújáról, egyszer végre nyugodtan hajtja álomra a fejét, mert elfelejtette, hogy valakik meggyilkolták a testvéreit? – Nem tehetek arról, hogy engem kerestek. Fogalmam sincs, miért gondolták, hogy én is azon a hajón vagyok. Akik akkor utánam jöttek ismerhettek volna annyira, hogy tudják, gyűlölöm a hajókat. – Ismét felé fordítottam a tekintetemet. Akkoriban sajnáltam a testvéreit. Jobban mondva azt nem bírtam nézni, amilyen állapotba Thomas került. Hetek kellettek ahhoz, hogy elviselhetőbbé váljon, újra lássam azt a férfit, akibe… beleszerettem. Jézusom, mennyire giccsesnek hangzik a fejemben ez az apró szócska. Jó lenne, ha ki tudnám törölni onnan.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkut ajánlj nekem. Nem fogok belemenni megint egy olyan játékba, amiben te is részt veszel. – Hangom komolyan csengett, még ha az arcom meg is remegett az ajánlata hallatán. Persze, hogy nem hazudik. Nem tud hazudni, nekem nem. Minden egyes szavára mérget ihattam volna, ha azt mondta, hogy megvéd bárkitől, akinél kihúztam és ki fogom húzni a gyufát, az úgy is lesz. És hogy nem látom többé? Ezért jöttem el Európából, nemde? Akkor mégis miért érzem úgy, hogy inkább harapnám el a saját nyelvem, minthogy rögtön rábólintsak az üzletre?
- Talán hazug nem vagy, de gyenge igen. – Állapítottam meg saját magamra vonatkozó gondolataimat is kivetítve a szavaimba. Ismételten felé fordultam, megkerestem a tekintetét. Felemeltem a kezeimet, ujjaimat finoman hozzáérintettem a szemüvege keretéhez és levettem azt az orrnyergéről. – Mondd a szemembe, hogyha igent mondok, akkor soha többé nem látlak. Ha el tudom hinni, akkor benne vagyok. Ketten együtt megkeressük és megbüntetjük azokat, akik kiirtották a családodat. – Végigsimítottam az arcán, egyetlen másodpercre sem figyeltem másra, csakis a kék szemeire, amelyeket nézve akár a lelkéig is elláthattam volna. És pontosan ez volt a szándékom.


✡ note: Szeri van ✡ words: - ✡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 10, 2016 5:23 pm


Gen && Dayton

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogy a mellkasomra helyezi a kezét, én csak egyre jobban levegőért kapkodok, a tűdőm viszont ordít érte.el löktem magamtól és úgy éreztem, hogy nincs esélyem már, ő nyert nem akar engem akkor én boldogan el fogok sétálni, legyen boldog a szépséges barátjával.
- legyen, ahogy akarod. Győztél, elmegyek.- suttogtam, majd úgy néztem rá, ahogyan soha sem eddig. Minden régi emléket törölni akartam, és meg is tettem volna, de nem ment, talán,ha azt teszem, amit a többiek, hogy elhagyom emberségem, akkor talán elfelejtem ezt a szőke bestiát, elfelejtem az összes csókot, azt, hogy valaha szerettem és azt akivé tett engem.  


-Folyt. valahol-

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 10, 2016 2:51 pm
Margot & Thomas
let’s make a deal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Bólintok. – A futásban, mindig is jó voltál. – jegyzem meg félvállról de nem azért, hogy sértegessem, hanem mert egyszerűen  ez vagyok. Megjegyzem, ha van megjegyezni való. Ezen nincs mit túlbonyolítani. S ahogy én is, úgy ő is, kimondja, amit gondol és ezt értékelem. A tiszteletlenséget már kevésbé. Megjegyzésére bólintok. – Szerepet játszik-e, hogy valaki mellettem ébred-e? – kérdem a nőt, úgy, mint valami hülyét, hiszen nagyon is jól tudja, hogy senki mellett nem töltöm ott az éjszakát, szóval ha valaki mellett mégis álomra hajtom a fejem, az igenis kurva különleges. Nem azért mert isten vagyok, hanem azért, mert számomra jelentősége van annak, hogy ennyire megbízok valakiben. Mellette megbíztam. Sebezhetővé váltam mellette. A veszteség fájdalma pedig úgy jött elő belőlem, ahogy akárkiből előtörne, ha nem fognák vissza morális, e világi szabályok. Elborulna bárki agya és öldöklésbe kezdene, de köti a kezüket, az erkölcs. Az enyémet nem köti semmi. Margot egyszer próbálta. Nem jött be. Jobb szeretek én irányítani. A következő megjegyzésére már elönti a düh az agyamat. – Talán elfelejted, hogy akik elsüllyesztették a hajót azok téged kerestek? – kérdem élesen. Nem, nem hibáztatom a nőt, soha nem is tettem. Attól azonban még a tény, az tény marad. A bátyáim azért lettek oda, mert a gyökerek akik Margotot keresték, azt hitték, mi is azon a hajón vagyunk. Erről nem a nő tehet de azt sem várhatja tőlem, hogy csak úgy lenyeljem amit a képembe vágott. Ettől eltekintve azonban, tőlem szokatlan módon, nem hagyom, hogy elboruljon az agyam, mint általában. Helyette szinte már úriemberként dőlök hátra és hanyag vállrándítással hagyom a nőre saját buta gondolatait. – Akkor adok némi motivációt. – A hintó épp oly nyugodt tempóval halad tovább, mint eddig. Tekintetem a mellettünk örökké nyugton álló csak egyre magasabbra törő fákra emelem. Hiányzott ez az átkozott nő. Minden mozdulata, minden jól megválasztott szava, minden kis rezdülése. Most viszont ennél sokkal fontosabb dolog miatt vagyok itt. Megköszörülöm a torkom és visszaemelem tekintetem. Margot hideg lélektükreit figyelem s oldalra ejtem a fejem. – Ha megteszed, akkor eltűnök az életedből. Nem kell többé elfutnod és bujkálnod. Senki elől. – teszem hozzá, hogy egyértelmű legyen a nő számára; ha megteszi amire kérem, letelepedhet. Nem lesz senki aki üldözni fogja. Teszek róla, ahogy eddig is. Persze a saját fejem nem fogom letépni de én is kikerülök a képből. Örökre. – Sok mindent a fejemhez vághatsz… de azt, hogy hazug lennék… na azt nem.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 09, 2016 5:49 pm

Thomas & Margot
i'm not proud of myself
[You must be registered and logged in to see this image.]

Megpróbálhattam volna megállítani, hogy az ajkaim mosolyra húzódjanak, mégsem tettem. Elégedettséggel töltött el, hogy Thomas-nak még akkor sem jutott eszébe haverkodni az ellenségeimmel, amikor már nem a hős lovagot kellett játszania, hanem sokkal inkább ő vált az üldözőmmé. Hogy egyáltalán megfordult-e a fejemben, hogy hazudik? Nem. Egyesen, őszinte ember, aki akkor is megmondja a véleményét és nem ferdít az igazságon, ha jobban járna azzal, hogy egyáltalán nem beszél vagy hazudik. Ez volt az a tulajdonsága, amit a legjobban kedveltem benne: végre találkoztam valakivel, akinek nem a konvenciók és mások lelki világának megőrzése volt a legfontosabb, hanem megakadályozta, hogy az agyát nyomják a gondolatai és tett annak érdekében, hogy ő jól érezze magát. Milyenek is voltunk mi ketten? Mint zsák a foltját, úgy éreztem magam mellette.
- Azért annyira nem akartam, hogy megtalálj, hogy ténylegesen is a nyomomra bukkanj. Ha így lett volna, meg sem léptem volna. - Közölem vele rezzenéstelen tekintettel. Kérni akart tőlem valamit? Úgy ismert, mint aki puszta szívjóságból segít az embereken? Persze ő több volt számomra, mint egy egyszerű idegen vagy éppen ismerős, mégis elásta magát előttem. És most pofátlan módon, túlbuzgó keresésének hála okosabbnak hiszi magát, sőt segítséget kér? Ha nem tettem volna komoly lépéseket az egyedüllétem érdekében, akkor valószínűleg elismeréssel adóznék előtte.
- Szóval az üzlettársaid kiválasztásánál opcionális, ha lefeküdtek veled? Felettébb érdekes. - Egy röpke pillanatra felvontam a szemöldökeimet. Nem e körül forgott a történet és ahogy megláttam a képet a hajóról értelmet is nyert a sztori. Azért kellek neki, mert ismerem a történetet. Nem vagyok idegen. Beavatott a testvérei halálába, többször is hallottam már a mesét róluk és a tengeri roncsról, ami olyan, hogy nem szívesen osztja meg másokkal. Megértettem őt. Mégis miért tárulkozna ki, miért árulná el a cselekedetei motivációját bárkinek, ha egyszer már elmondta valakinek és az a bizonyos illető is a rendelkezésére állhat?
- Ideje lenne feldolgozni a történteket és nem a rejtett utak után keresgélni.Tényleg azzal akarod eltölteni az életedet, hogy halottakkal foglalkozol? - Kérdeztem tőle. A fejemet tettem volna arra, hogy ezzel mélyen megforgattam a kést a szívében, de... én sem próbáltam meg soha visszahozni az anyámat az életbe csak azért, mert hiányzott. Megtanultam élni nélküle és a távozása miatti haragot, csalódást, fájdalmat máshogy vezettem le. - Nem én vagyok az embered, Thomas. Pontosan tudod, hogy csak akkor használom az erőmet, ha nagyon muszáj. Akkor sem tudnék segíteni, ha akarnék, szóval ha ennyi volt szólhatnál a sofőrnek, hogy álljon meg. - Komolyan szóltam hozzá és úgy pillantottam az arcára, mintha utoljára látnám. Biztos voltam benne, hogy nem fog engedni, de egy próbát megért.

✡ note:  Szeri van  ✡ words: - ✡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 01, 2016 11:18 pm
Annak ellenére, hogy továbbra is szenvedélyesen szeretem ezt a férfit, aki kis híján az életemet vette el tőlem.. Erősnek kell maradnom és meg kell őriznem a távolságot. Damien-nek ehhez semmi köze. Ő megmondta, hogy menjek el innen, de mire ténylegesen elmentem volna addigra egymásba kellett futnunk és újra a sajátjává varázsolta a szívemet.
- Igen pontosan az vagy.. Egy dhampír. Egy szörnyeteg, aki képes lett volna kiontani az életemet és elsétálni. - Damien szerencsére pontosan tudja, hogy mégis mikor kell visszafognia magát és, mikor kell csendben maradni. Már ismer annyira, hogy tudja egyetlen egy apró rezdülésemből, hogy mit kívánok tőle.
A kezemet Dayton mellkasára helyezem és egyre inkább lelassítom a szívverését. - Érzed? Ahogyan egyre lassabban ver a szíved, mert már nem bír küzdeni? Ahogyan egyre közelebb ér a pillanat, amikor már feladja? Így hagytál ott engem. Pontosan így. Szinte alig vert a szívem. Nem éppen kellemes, nemde? - A tekintetébe fúrtam a sajátomat és egy pillanatra sem akartam elereszteni őt semmilyen formában.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 30, 2016 8:25 pm


Gen && Dayton

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szemébe mosolyogtam és úgy gondoltam ő maga nem lenne ilyen, bár ismertem a régi lányt még, akiben annó beleszerettem. Fekete mágia és rossz maga viselet határozta meg jellemét, talán most sincs ez máshogyan. Választ még nem kaptam kilétére és arra, hogy hogyan úszta meg a támadásom felé.
- És, ha nem.. - LÉpek közelebb hozzá, és nem érdekel engem a férfi, akinek állítólag a gyűrűjét viseli az ujján, min még egynap az enyém díszelgett.

- Nem érdekel, hogy ki ez, nem érdekel mennyi idő, de enyém leszel... Dhámpír vagyok- Suttogtam az utolsó szót hallkan, hogy a férfi megne hallja. Engem nem fog legyőzni egy silány ember, vissza szerzem a nőt, akit annak idején bálványként imádtam.

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 19, 2016 12:41 pm

Margot & Thomas
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elvigyorodom. - Nagyon fontos, hogy egy dolgot tudj rólam Margot. - ejtem ki nevét lágyan – Én teljesen őrült vagyok. - kacsintok rá játékosan majd felvonom a szemöldököm. - Ugyan kérlek kedvesem, ne sértegess. Az összefogás amúgy sem az erősségem... bár ha szó szerint érted, akkor igen, összefogtam a csontjait. - gondolkodom el pár pillanatig majd felszökő szemöldökeire pillantok. - Csak nem gondoltad, hogy bárkit is hagyok eljutni hozzád aki ártani akar neked? - megcsóválom a fejemet. Szeretem őt. A magam módján szeretem, úgy, ahogy én tudok szeretni. Nyersen, vadul, erőszakosan de szeretem. Szerencsére ő nem változott. Nem vált feleslegesen feszültté, nem viselkedett szégyenlős iskolás lányként aki összezárva lábait söprögeti a szoknyáját. Nem. Felemelt fejjel lép be a hintóba és foglal helyet. Elmosolyodom szavaira és megcsóválom a fejemet. - Tudom, hogy akartad, hogy rád találjak. S azt is tudom, hogy ezt még magadnak sem mered bevallani. - jegyzem meg egyszerűen és ahogy becsapom az ajtót foglalok magam is helyet. Azonnal kérdez, azonnal kételkedik bennem. Nem állom meg, elvigyorodok. - Persze. Kérhetnék bárki mást is de egyikük sem lenne képes arra amire te képes vagy. Főként mert egyikőjük sem járt az ágyamban. - simítok ki egy kósza tincset és hátradőlve húzom elő zsebemből a feleslegesen nagy okos telefont, hogy aztán a galéiába lépjek és egy képet kiválasztva csúsztassam azt a nő kezébe. A képen egy hajó áll. Nem is akármilyen. A hajó mi elsüllyedt, a hajó ami elvette fivéreimet. - Emlékszel? - kérdem a nőtől aki járt ezen a hajón hisz magammal vittem egy kis túrára az ír vizekre. - Szükségem van a segítségedre, hogy visszakapjam az erőmet. - szögezem le egyszerűen a tényt, hogy most miért is ülünk a hintóban. Szükségem van arra, hogy ismét képes legyek a mágiával élni. - S utána pedig megkeressük a hajót ami elragadta tőlem a fivéreim. - teszem hozzá és mivel jól ismerem a nőt és kifürkészhetetlen tekintetét, na meg hevesebben dobbanó szívét, kételyeit és félelmet, hozzáteszem. - Ha megvan a hajó és a testvéreim, vissza fogjuk őket hozni az életbe. - tárom ki karjaim egyszerűen és közben füttyentek egyet mire a hintó bekanyarodik jobbra. Egyelőre nem vagyok hajlandó beavatni a nőt abba, hogy hova tartunk mert őszintén meg akarom őt lepni. - Persze az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy hiányoztál.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :

You will never know how much I care. You are my best friend my soul mate and my everything. You mean the world to me and I never want that to end. Me without you is like Adam without Eve. It is just unnatural. you might just be my best friend and I might not be anything to you.
But I do love you with all my heart.

† Hobbi & foglalkozás :
event organiser ϑ



Prudence Geneviev Abélard ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 10, 2016 10:06 pm
Damien szerencsétlenkedése, már kiakaszt. Nem értem, hogy miért nem tudta elérni azt, hogy még véletlenül se találkozhassak Dayton-nal. Engem az sem érdekelt volna, ha megöli, hiszen akkor már régen túl lennék ezen az egészen. Főleg, hogy magamban mélyen már régen eltemettem és már egyáltalán nem tartom számon őt az élők sorában. Elveszítettem, amikor megpróbált megölni, ahogyan ő is elveszített engem.
Mély sebeket tépett fel az új találkozás és nem is tudom kiverni a fejemből. Kell egy lezárás és ezért is nem mentem el, ahogyan terveztem a városból. Damien-nel sétáltunk az utcán és szokás szerint lökte a hülye szövegelését, majd pedig az egyik pillanatról a másikra felállt a karomon a szőr és nem sokkal később betolakodott a képbe Dayton. Már megint. A szívem kihagyott egy ütemet, de őt elnézve elég rossz bőrben van. – Ha követnélek azt észrevennéd. Remélem nem bánod, de arra kérlek, hogy állj félre. Vagy pedig hozzásegítelek ahhoz, hogy félreállj. – Mondom teljesen komolyan majd pedig belekarolok Damien-be, aki egy darabig értetlenül pillant rám, de megszorítom a kezét, hogy játssza a szerepét. El kellett volna mondanom neki, hogy szükségem lesz egy híres vőlegényre. – Szóval, mi legyen? – Picit oldalra döntöm a fejemet és úgy figyelem egyre inkább, hogy mennyire megviselt a tekintete, de azt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy ott van egy apró vércsepp az ingén.
Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Keresem :
Megtaláltam szívem hölgyét!
† Tartózkodási hely :
๑ Ahova megyek



Dayton Morgan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Feb. 10, 2016 4:40 pm


Gen && Dayton

[You must be registered and logged in to see this image.]
Éppen vérivásból tartottam haza. Egy nőt megcsapoltam a fájdalom, ami bennem van elviselhetetlen, égető, és borzalmas mélységekbe taszít. Nem tudtam aludni már napok óta, mázli, hogy félig vámpír vagyok. Egyszerűen csak a vágy, hogy öljek most feltört, de nem hagyom magam. Nem ölök csupán, ahogyan tanították, lecsapol és bájol. Vérem nagyon furcsa, hiszen hívogató a vámíprok számára, ami nem éppen a legjobb főleg, ha isszonyatosan éhesek, így megtanultam megvédeni magamat.
Ahogy szedem a lábam, rakom egyiket a másik után, megpillantom Gent és valami férfit. Jézsusom, hát ő lenne az, akiről beszélt, ő lenne a "híres" jegyese? Méregetem őket, ahogy egymás mellett mennek, nem láttak meg,d  enekem nem tűnt szerelmes párnak, vagy csak én fognám meg kedvesem kezét. Ha újra vissza kapnám Gent, többé nem ereszteném. Oda séálok, majd..
- Hellóóó- Köszönök cinikusan, és vigyorgok egy majd a másik képébe.
- Megint össze futunk, asszem követsz.. - Mondom, majd kezeimet össze kulcsolom.




- Elnézést a silány kis kezdőért.

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 31, 2016 8:57 pm

Thomas & Margot
i'm not proud of myself
[You must be registered and logged in to see this image.]

Bőrömet felmelegítette az ajándéka, de a hangulatom nem engedett a fagyosságából. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtalált, ostorozni és ostobának titulálni kezdtem magam. Jobbnak képzeltem magam, ravaszabbnak, nem olyannak, aki mindössze pár hetet tudott úgy kihúzni, hogy ne leljenek rá. Thomas-nak sikerült… és ebből is látszott, hogy megtaláltam a másik felemet, abban a tekintetben biztosan, hogy képes volt felmászni arra a szintre, amit az eltusolásokban műveltem. Okos férfi volt, lenyűgözően eszes, emellett megvoltak a maga kapcsolatai és arra is hajlandó volt, hogy kövessen az Isten háta mögötti kisvárosba, amit tökéletes búvóhelynek tekintettem. Nem a bátyám után kellett volna jönnöm, a családi kapcsolatok túlságosan kézzel foghatóak ezekben a helyzetekben… de hirtelen nem volt más ötletem. Az idő és a saját gondolataim ellenem játszottak, Thomas pedig kézen fogta őket és a segítségükkel már mellettem is termett.
- Összefogtál az egyikőjükkel? Sok mindenre képesre tartottalak, de erre nem. Még akkor sem, ha kétségbe estél. – Egy szót sem szóltam azon az éjszakám, amikor elhagytam. Túl közel kerültünk egymáshoz és az újdonság varázsa rémálommá fordult át. Képtelen voltam bízni a férfiakban, a bátyám kivételével az összest ugyanolyannak, árulónak, hazugnak, mézes cukorral borított testnek láttam, amelyek arra teremtettek, hogy megnehezítsék a nő életét és a szívébe tőrt döfve szenvedést okozzanak neki az édes pillanatok mellett. Voltak, akiknek fontosabb volt és többet jelentett a néhány finom perc, én mégsem tudtam átadni magam az élvezet teljességének és tökéletes látszatának. Rögtön megláttam azt, amit mások talán letagadtak volna és nem voltam hajlandó élni benne. Thomas megváltozott… addig is fenntartásokkal kezeltem a szituációt, amelyben én játszottam a szerelmes nőt, ám a vámpírrá válása után darabokra hullott a nem túl erős ragasztóval összerakott kép és a túlzottan homályos jövőkép.
- Egy hintó? Ha nem lennék biztos abban, hogy nem, azt hinném, hogy megbolondultál. – Szó nélkül szálltam be a belsejébe, miután karomat kihúztam az övé közül. Nem voltam ideges, feszült sem, az a férfi ült velem szemben, akit jól ismertem és felkészülhette arra, hogy előbb-utóbb ismét találkozni fogunk, csupán az időpont előbb eljött a vártnál. Mi értelme lenne szorongani és a lábamat rázni?
- Azzal gyanúsítasz, hogy akartam, hogy rám találj? Meglehet, de a hajlamod nélkül arra, hogy kövess nem sikerült volna. – Halvány mosoly jelent meg az ajkaimon. Jómagam előtt sem körvonalazódott tisztán, milyen szándékaim voltak. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem hiányzott a maga töréseivel és kiszámíthatatlanságával együtt, mivel hozzá hasonlóan én sem voltam az egészlegesség mintapéldánya. Senki hozzá hasonlóval nem találkoztam még az életemben. – Azért utaztál át az óceánon, hogy a segítségemet kérd? Kétlem, hogy lenne valami, amit csupán az én segítségemmel lehet megoldani. – Jelentettem ki magabiztosan. A segítőkészséggel való viszonyom meglehetősen szegényes volt, vele szemben is hajlamos voltam meggondolni, mikor keresem meg a kulcsot a zár kinyitásához, amivel elszigeteltem magam a szamaritánusságtól.
✡ note: Szeri van ✡ words: - ✡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 17, 2016 5:32 pm

Margot & Thomas
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretem a hideget. Főleg ha hó is csatlakozott hozzá. S pontosan tudom, hogy épp ezért nem egy kávézó négy fala között fogok rátalálni. Mindig is szerette a havat. Szerette azt amit a legtöbb ember utált sőt, amitől a legtöbb ember irtózott. A legtöbben ilyenek voltak. Azt mondják szeretik a telet, imádják a havat. Aztán mikor az leesik bemenekülnek a szürke kis üzletekbe a szürke kis életük elől. Ő nem. Ő lassú léptekkel halad, olykor meg-megáll, hogy kiélvezze a pelyheket mik finom óvatossággal olvadnak édes orcájára. Kedvtelve húzom felfele szám egyik sarkát. Öröm újra látni a francba is. Csillogó szemeit, karcsú alakját, barna tincseit, érezni édes illatát mi az ibolya, mandarin és rózsabors keveréke, mit éjszakákon át csókoltam le bőréről. Tekintetem végigfut kecses alakján amit most is elegáns darabokba bújtatta. Összességében elégedett vagyok vele, ízléses, mint mindig de hiányolok valamit a képből. Be is lépek hát az egyik csillogó villogó boltba érte. Nem hezitálok rajta, hogy megvegyem-e neki és az ára sem érdekel különösebben. Röviden vázoltam az eladónak, mit visel szívem hölgye és szerencsémre nem kellett többet várnom kettő percnél, hogy megkapjam a tökéletes darabot. Elégedetten fizettem és némi borravalót nyomva a hölgy kezébe szorgos segítségért hagytam magam mögött az én ízlésemnek túlságosan giccses fényeket. Kilépve a zsebemből előkerült a cigaretta és laza mozdulattal gyújtottam rá, tüdőztem le a mocskot amiből jelenleg nem volt elég bennem és jóízűen fújtam ki a füstöt miközben elnéztem magamnak ringó csípőjét és édes fenekét mit a hosszú szövetkabát rejtegetett én azonban túl jól ismertem. Mögötte lépdeltem kényelmesen lemaradva még el nem szívtam a dohányt majd megunva a leleskelődő perverz szerepét előztem meg könnyedén, csupán egy könnyed fuvallattal cirógatva meg a nőt aki előtt két méterrel fékeztem le. Nem kellett csalódnom a reakciójában de egyetlen szó sem érdekelt ami elhagyta ajkait. Nem. Engem a szíve érdekelt, a hevesebb dobogás, a félreütés, a megszokott ütem zavara. Megvártam még közel ér, megvártam még megállt előttem. Volt benne annyi, hogy a szemembe nézzen, azután, hogy elhagyott mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. A gyászban, a gyászban mi igazán szörnyeteggé tett. Értékelem, hogy nem süti le tekintetét és ezt ő is pontosan tudja. A kezemben tartott apró szatyorba nyúlok és előhúzóm belőle az elefántcsont szín sálat mi Margothoz illő eleganciával és kellő meleggel burkolja be a nőt miközben nyaka köré tekerem a finom darabot. - Nem venném a szívemre ha megbetegednél. - magyarázom egyszerű ajándékom és ellépve nyújtom a karomat a nőnek, miközben ellentétes irányba fordulok, arra, amerről eddig a nő jött. - Nem minden ügyfeled kedvel kedvesem. Talán emlékszel még az egyikre Rómában. - emlékeztetem arra a napra, amikor egymásba szerettünk. - Arról nem is beszélve, hogy követtem az elszórt morzsákat. - Úgy hiszem Margot is akarta, hogy ráleljek végre. Ha a nő elfogadja a karomat nem kell sokáig mennünk, csupán az utva végéig ahol lovas hintó vár kettőnkre. - Csak a hölgy után. - engedem lovagiasan előre majd bemászva utána tűrök el egy előre szökő tincset az arcából. - Még mindig gyönyörű vagy. S nekem szükségem van a segítségedre. - Nincs értelme játékokat játszanom. Ő túl eszes ahhoz... különben nem szerettem volna belé.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 16, 2016 2:12 pm

Thomas & Margot
i'm not proud of myself
[You must be registered and logged in to see this image.]

Szerettem a hideget. Akkor főleg, ha a télies időjáráshoz hó is csatlakozott és gyönyörű fehérre festette a tájat. A természet romantikussága és rejtett vonulatai, amelyeket a festők előszeretettel vetettek vászonra engem nem tudtak meghatni... soha nem ücsörögtem egy domboldalon bámulva a naplementét és az erdei túrákban sem leltem örömömet, tekintve, hogy ezek nem is jelentek meg lehetőségként az életemben sem gyermek- és kamaszkoromban, sem mostanában. A hideg, a fagy, a hó ropogása a csizmám talpa alatt, a legtöbb ember gyűlölt ellensége vált az én barátommá ezzel is példázva, mennyire nem tartoztam a tavasz által kivirágzó, napsütésben fürdő galamblelkű egyének közé. Az én hibám. Egyszer egy elméletileg hozzáértő személy azt mondta, nem úgy dolgoztam fel a saját történeteimet, hogy azok a fejlődésemet segítség elő, hanem bezártam őket egy dobozba és a kulcsot nem csak lenyeltem, hanem ripityára törtem. És a hajlandóság sem volt meg bennem a sérelmeim meggyógyítására... közhely, de megvédenek és ezt a védelmet nem terveztem eltaszítani magamtól.
Az éjszakai hóesést még inkább kedveltem. A lámpák halovány fénye megvilágította a pelyheket, amelyek egyre vastagabban kezdték takarni az aszfaltot, ám annak a lehetősége, hogy a közlekedés elakadjon nem állt fenn. Látszott a városon, hogy a lakosok kevésbé kultiválják a fehér csapadékkal járó időjárást, alig lézengtek az utcákon. Késő délután volt, az üzletek nyitva, az üvegablakok mögött pulton támaszkodó, telefonjukat nyomkodó eladók és egy-két vevő tartózkodott, akiken nem a vásárlási kedv, hanem a hideg elől való menekülés látszott. Hazafelé tartottam, vagyis Hayden lakásába, ahonnan nem cuccoltam át egy sajátba, hiába terveztem tovább maradni, mint az eddigi városokban. A bátyám volt a bástyám, mellőle nem menekülhetek el. Legyen akármilyen morcos, majd felenged és megbékél azzal, hogy a kishúgának szökő évente egyszer szüksége van a segítéségre.
Megtorpantam. Nem a szó szerinti módon, sokkal inkább először lassítottam a lépteimet, aztán egymás mellé helyeztem a lábaimat, mert megpillantottam egy alakot. Hányszor véltem már látni őt az elmúlt hónapokban... többször, mint kellett volna. Az elmém játékot játszott velem, normális reakciónak tudhattam volna be, hogy mindenhol a sötétbarna haj és kék szempár gazdáját vettem észre, de mire pislogtam egyet, eltűnt a tekintetem előtt. Csak egy másodpercet kértem magamtól az ismételt pislogásra, kinyitva a szemeimet nem tisztult ki előttem a kép. Ott állt tőlem pár méterre és én éreztem, hogy a tüdőm több levegőért kiált. Egy lépés előre, majd még egy. Aztán a harmadik és a negyedik.
- Szóval most ért véget a bújócskám első felvonása. - Mi értelme lett volna hátat fordítani annak, aki úgyis itt volt és egy percbe sem tellett volna neki, hogy észrevegyen? Miatta keltem át az óceánon és én voltam az, aki elhagyta, de volt bennem annyi tartást, hogy akkor már ne rejtőzzek, amikor látom az út végét. - Hogy találtál meg? - Kérdeztem rá egyenesen, az arcára nézve. Régen adódott olyan alkalom, hogy a szívem kissé hevesebben vert a normálisnál.
✡ note: Szeri van ✡ words: - ✡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 16, 2016 12:51 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:21 am
Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-