Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 09, 2016 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Thomas & Margot
i'm not proud of myself

Megpróbálhattam volna megállítani, hogy az ajkaim mosolyra húzódjanak, mégsem tettem. Elégedettséggel töltött el, hogy Thomas-nak még akkor sem jutott eszébe haverkodni az ellenségeimmel, amikor már nem a hős lovagot kellett játszania, hanem sokkal inkább ő vált az üldözőmmé. Hogy egyáltalán megfordult-e a fejemben, hogy hazudik? Nem. Egyesen, őszinte ember, aki akkor is megmondja a véleményét és nem ferdít az igazságon, ha jobban járna azzal, hogy egyáltalán nem beszél vagy hazudik. Ez volt az a tulajdonsága, amit a legjobban kedveltem benne: végre találkoztam valakivel, akinek nem a konvenciók és mások lelki világának megőrzése volt a legfontosabb, hanem megakadályozta, hogy az agyát nyomják a gondolatai és tett annak érdekében, hogy ő jól érezze magát. Milyenek is voltunk mi ketten? Mint zsák a foltját, úgy éreztem magam mellette.
- Azért annyira nem akartam, hogy megtalálj, hogy ténylegesen is a nyomomra bukkanj. Ha így lett volna, meg sem léptem volna. - Közölem vele rezzenéstelen tekintettel. Kérni akart tőlem valamit? Úgy ismert, mint aki puszta szívjóságból segít az embereken? Persze ő több volt számomra, mint egy egyszerű idegen vagy éppen ismerős, mégis elásta magát előttem. És most pofátlan módon, túlbuzgó keresésének hála okosabbnak hiszi magát, sőt segítséget kér? Ha nem tettem volna komoly lépéseket az egyedüllétem érdekében, akkor valószínűleg elismeréssel adóznék előtte.
- Szóval az üzlettársaid kiválasztásánál opcionális, ha lefeküdtek veled? Felettébb érdekes. - Egy röpke pillanatra felvontam a szemöldökeimet. Nem e körül forgott a történet és ahogy megláttam a képet a hajóról értelmet is nyert a sztori. Azért kellek neki, mert ismerem a történetet. Nem vagyok idegen. Beavatott a testvérei halálába, többször is hallottam már a mesét róluk és a tengeri roncsról, ami olyan, hogy nem szívesen osztja meg másokkal. Megértettem őt. Mégis miért tárulkozna ki, miért árulná el a cselekedetei motivációját bárkinek, ha egyszer már elmondta valakinek és az a bizonyos illető is a rendelkezésére állhat?
- Ideje lenne feldolgozni a történteket és nem a rejtett utak után keresgélni.Tényleg azzal akarod eltölteni az életedet, hogy halottakkal foglalkozol? - Kérdeztem tőle. A fejemet tettem volna arra, hogy ezzel mélyen megforgattam a kést a szívében, de... én sem próbáltam meg soha visszahozni az anyámat az életbe csak azért, mert hiányzott. Megtanultam élni nélküle és a távozása miatti haragot, csalódást, fájdalmat máshogy vezettem le. - Nem én vagyok az embered, Thomas. Pontosan tudod, hogy csak akkor használom az erőmet, ha nagyon muszáj. Akkor sem tudnék segíteni, ha akarnék, szóval ha ennyi volt szólhatnál a sofőrnek, hogy álljon meg. - Komolyan szóltam hozzá és úgy pillantottam az arcára, mintha utoljára látnám. Biztos voltam benne, hogy nem fog engedni, de egy próbát megért.

✡️ note:  Szeri van  ✡️ words: - ✡️ made by

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 11:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Annak ellenére, hogy továbbra is szenvedélyesen szeretem ezt a férfit, aki kis híján az életemet vette el tőlem.. Erősnek kell maradnom és meg kell őriznem a távolságot. Damien-nek ehhez semmi köze. Ő megmondta, hogy menjek el innen, de mire ténylegesen elmentem volna addigra egymásba kellett futnunk és újra a sajátjává varázsolta a szívemet.
- Igen pontosan az vagy.. Egy dhampír. Egy szörnyeteg, aki képes lett volna kiontani az életemet és elsétálni. - Damien szerencsére pontosan tudja, hogy mégis mikor kell visszafognia magát és, mikor kell csendben maradni. Már ismer annyira, hogy tudja egyetlen egy apró rezdülésemből, hogy mit kívánok tőle.
A kezemet Dayton mellkasára helyezem és egyre inkább lelassítom a szívverését. - Érzed? Ahogyan egyre lassabban ver a szíved, mert már nem bír küzdeni? Ahogyan egyre közelebb ér a pillanat, amikor már feladja? Így hagytál ott engem. Pontosan így. Szinte alig vert a szívem. Nem éppen kellemes, nemde? - A tekintetébe fúrtam a sajátomat és egy pillanatra sem akartam elereszteni őt semmilyen formában.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Márc. 30, 2016 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gen && Dayton

Szemébe mosolyogtam és úgy gondoltam ő maga nem lenne ilyen, bár ismertem a régi lányt még, akiben annó beleszerettem. Fekete mágia és rossz maga viselet határozta meg jellemét, talán most sincs ez máshogyan. Választ még nem kaptam kilétére és arra, hogy hogyan úszta meg a támadásom felé.
- És, ha nem.. - LÉpek közelebb hozzá, és nem érdekel engem a férfi, akinek állítólag a gyűrűjét viseli az ujján, min még egynap az enyém díszelgett.

- Nem érdekel, hogy ki ez, nem érdekel mennyi idő, de enyém leszel... Dhámpír vagyok- Suttogtam az utolsó szót hallkan, hogy a férfi megne hallja. Engem nem fog legyőzni egy silány ember, vissza szerzem a nőt, akit annak idején bálványként imádtam.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
Humor :
♦ morbid



A poszt írója Thomas Leech
Elküldésének ideje Pént. Feb. 19, 2016 12:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Margot & Thomas
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elvigyorodom. - Nagyon fontos, hogy egy dolgot tudj rólam Margot. - ejtem ki nevét lágyan – Én teljesen őrült vagyok. - kacsintok rá játékosan majd felvonom a szemöldököm. - Ugyan kérlek kedvesem, ne sértegess. Az összefogás amúgy sem az erősségem... bár ha szó szerint érted, akkor igen, összefogtam a csontjait. - gondolkodom el pár pillanatig majd felszökő szemöldökeire pillantok. - Csak nem gondoltad, hogy bárkit is hagyok eljutni hozzád aki ártani akar neked? - megcsóválom a fejemet. Szeretem őt. A magam módján szeretem, úgy, ahogy én tudok szeretni. Nyersen, vadul, erőszakosan de szeretem. Szerencsére ő nem változott. Nem vált feleslegesen feszültté, nem viselkedett szégyenlős iskolás lányként aki összezárva lábait söprögeti a szoknyáját. Nem. Felemelt fejjel lép be a hintóba és foglal helyet. Elmosolyodom szavaira és megcsóválom a fejemet. - Tudom, hogy akartad, hogy rád találjak. S azt is tudom, hogy ezt még magadnak sem mered bevallani. - jegyzem meg egyszerűen és ahogy becsapom az ajtót foglalok magam is helyet. Azonnal kérdez, azonnal kételkedik bennem. Nem állom meg, elvigyorodok. - Persze. Kérhetnék bárki mást is de egyikük sem lenne képes arra amire te képes vagy. Főként mert egyikőjük sem járt az ágyamban. - simítok ki egy kósza tincset és hátradőlve húzom elő zsebemből a feleslegesen nagy okos telefont, hogy aztán a galéiába lépjek és egy képet kiválasztva csúsztassam azt a nő kezébe. A képen egy hajó áll. Nem is akármilyen. A hajó mi elsüllyedt, a hajó ami elvette fivéreimet. - Emlékszel? - kérdem a nőtől aki járt ezen a hajón hisz magammal vittem egy kis túrára az ír vizekre. - Szükségem van a segítségedre, hogy visszakapjam az erőmet. - szögezem le egyszerűen a tényt, hogy most miért is ülünk a hintóban. Szükségem van arra, hogy ismét képes legyek a mágiával élni. - S utána pedig megkeressük a hajót ami elragadta tőlem a fivéreim. - teszem hozzá és mivel jól ismerem a nőt és kifürkészhetetlen tekintetét, na meg hevesebben dobbanó szívét, kételyeit és félelmet, hozzáteszem. - Ha megvan a hajó és a testvéreim, vissza fogjuk őket hozni az életbe. - tárom ki karjaim egyszerűen és közben füttyentek egyet mire a hintó bekanyarodik jobbra. Egyelőre nem vagyok hajlandó beavatni a nőt abba, hogy hova tartunk mert őszintén meg akarom őt lepni. - Persze az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy hiányoztál.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 10, 2016 10:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Damien szerencsétlenkedése, már kiakaszt. Nem értem, hogy miért nem tudta elérni azt, hogy még véletlenül se találkozhassak Dayton-nal. Engem az sem érdekelt volna, ha megöli, hiszen akkor már régen túl lennék ezen az egészen. Főleg, hogy magamban mélyen már régen eltemettem és már egyáltalán nem tartom számon őt az élők sorában. Elveszítettem, amikor megpróbált megölni, ahogyan ő is elveszített engem.
Mély sebeket tépett fel az új találkozás és nem is tudom kiverni a fejemből. Kell egy lezárás és ezért is nem mentem el, ahogyan terveztem a városból. Damien-nel sétáltunk az utcán és szokás szerint lökte a hülye szövegelését, majd pedig az egyik pillanatról a másikra felállt a karomon a szőr és nem sokkal később betolakodott a képbe Dayton. Már megint. A szívem kihagyott egy ütemet, de őt elnézve elég rossz bőrben van. – Ha követnélek azt észrevennéd. Remélem nem bánod, de arra kérlek, hogy állj félre. Vagy pedig hozzásegítelek ahhoz, hogy félreállj. – Mondom teljesen komolyan majd pedig belekarolok Damien-be, aki egy darabig értetlenül pillant rám, de megszorítom a kezét, hogy játssza a szerepét. El kellett volna mondanom neki, hogy szükségem lesz egy híres vőlegényre. – Szóval, mi legyen? – Picit oldalra döntöm a fejemet és úgy figyelem egyre inkább, hogy mennyire megviselt a tekintete, de azt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy ott van egy apró vércsepp az ingén.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 10, 2016 4:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gen && Dayton

Éppen vérivásból tartottam haza. Egy nőt megcsapoltam a fájdalom, ami bennem van elviselhetetlen, égető, és borzalmas mélységekbe taszít. Nem tudtam aludni már napok óta, mázli, hogy félig vámpír vagyok. Egyszerűen csak a vágy, hogy öljek most feltört, de nem hagyom magam. Nem ölök csupán, ahogyan tanították, lecsapol és bájol. Vérem nagyon furcsa, hiszen hívogató a vámíprok számára, ami nem éppen a legjobb főleg, ha isszonyatosan éhesek, így megtanultam megvédeni magamat.
Ahogy szedem a lábam, rakom egyiket a másik után, megpillantom Gent és valami férfit. Jézsusom, hát ő lenne az, akiről beszélt, ő lenne a "híres" jegyese? Méregetem őket, ahogy egymás mellett mennek, nem láttak meg,d  enekem nem tűnt szerelmes párnak, vagy csak én fognám meg kedvesem kezét. Ha újra vissza kapnám Gent, többé nem ereszteném. Oda séálok, majd..
- Hellóóó- Köszönök cinikusan, és vigyorgok egy majd a másik képébe.
- Megint össze futunk, asszem követsz.. - Mondom, majd kezeimet össze kulcsolom.




- Elnézést a silány kis kezdőért.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Thomas & Margot
i'm not proud of myself

Bőrömet felmelegítette az ajándéka, de a hangulatom nem engedett a fagyosságából. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtalált, ostorozni és ostobának titulálni kezdtem magam. Jobbnak képzeltem magam, ravaszabbnak, nem olyannak, aki mindössze pár hetet tudott úgy kihúzni, hogy ne leljenek rá. Thomas-nak sikerült… és ebből is látszott, hogy megtaláltam a másik felemet, abban a tekintetben biztosan, hogy képes volt felmászni arra a szintre, amit az eltusolásokban műveltem. Okos férfi volt, lenyűgözően eszes, emellett megvoltak a maga kapcsolatai és arra is hajlandó volt, hogy kövessen az Isten háta mögötti kisvárosba, amit tökéletes búvóhelynek tekintettem. Nem a bátyám után kellett volna jönnöm, a családi kapcsolatok túlságosan kézzel foghatóak ezekben a helyzetekben… de hirtelen nem volt más ötletem. Az idő és a saját gondolataim ellenem játszottak, Thomas pedig kézen fogta őket és a segítségükkel már mellettem is termett.
- Összefogtál az egyikőjükkel? Sok mindenre képesre tartottalak, de erre nem. Még akkor sem, ha kétségbe estél. – Egy szót sem szóltam azon az éjszakám, amikor elhagytam. Túl közel kerültünk egymáshoz és az újdonság varázsa rémálommá fordult át. Képtelen voltam bízni a férfiakban, a bátyám kivételével az összest ugyanolyannak, árulónak, hazugnak, mézes cukorral borított testnek láttam, amelyek arra teremtettek, hogy megnehezítsék a nő életét és a szívébe tőrt döfve szenvedést okozzanak neki az édes pillanatok mellett. Voltak, akiknek fontosabb volt és többet jelentett a néhány finom perc, én mégsem tudtam átadni magam az élvezet teljességének és tökéletes látszatának. Rögtön megláttam azt, amit mások talán letagadtak volna és nem voltam hajlandó élni benne. Thomas megváltozott… addig is fenntartásokkal kezeltem a szituációt, amelyben én játszottam a szerelmes nőt, ám a vámpírrá válása után darabokra hullott a nem túl erős ragasztóval összerakott kép és a túlzottan homályos jövőkép.
- Egy hintó? Ha nem lennék biztos abban, hogy nem, azt hinném, hogy megbolondultál. – Szó nélkül szálltam be a belsejébe, miután karomat kihúztam az övé közül. Nem voltam ideges, feszült sem, az a férfi ült velem szemben, akit jól ismertem és felkészülhette arra, hogy előbb-utóbb ismét találkozni fogunk, csupán az időpont előbb eljött a vártnál. Mi értelme lenne szorongani és a lábamat rázni?
- Azzal gyanúsítasz, hogy akartam, hogy rám találj? Meglehet, de a hajlamod nélkül arra, hogy kövess nem sikerült volna. – Halvány mosoly jelent meg az ajkaimon. Jómagam előtt sem körvonalazódott tisztán, milyen szándékaim voltak. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem hiányzott a maga töréseivel és kiszámíthatatlanságával együtt, mivel hozzá hasonlóan én sem voltam az egészlegesség mintapéldánya. Senki hozzá hasonlóval nem találkoztam még az életemben. – Azért utaztál át az óceánon, hogy a segítségemet kérd? Kétlem, hogy lenne valami, amit csupán az én segítségemmel lehet megoldani. – Jelentettem ki magabiztosan. A segítőkészséggel való viszonyom meglehetősen szegényes volt, vele szemben is hajlamos voltam meggondolni, mikor keresem meg a kulcsot a zár kinyitásához, amivel elszigeteltem magam a szamaritánusságtól.
✡️ note: Szeri van ✡️ words: - ✡️ made by

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
Humor :
♦ morbid



A poszt írója Thomas Leech
Elküldésének ideje Vas. Jan. 17, 2016 5:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Margot & Thomas
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretem a hideget. Főleg ha hó is csatlakozott hozzá. S pontosan tudom, hogy épp ezért nem egy kávézó négy fala között fogok rátalálni. Mindig is szerette a havat. Szerette azt amit a legtöbb ember utált sőt, amitől a legtöbb ember irtózott. A legtöbben ilyenek voltak. Azt mondják szeretik a telet, imádják a havat. Aztán mikor az leesik bemenekülnek a szürke kis üzletekbe a szürke kis életük elől. Ő nem. Ő lassú léptekkel halad, olykor meg-megáll, hogy kiélvezze a pelyheket mik finom óvatossággal olvadnak édes orcájára. Kedvtelve húzom felfele szám egyik sarkát. Öröm újra látni a francba is. Csillogó szemeit, karcsú alakját, barna tincseit, érezni édes illatát mi az ibolya, mandarin és rózsabors keveréke, mit éjszakákon át csókoltam le bőréről. Tekintetem végigfut kecses alakján amit most is elegáns darabokba bújtatta. Összességében elégedett vagyok vele, ízléses, mint mindig de hiányolok valamit a képből. Be is lépek hát az egyik csillogó villogó boltba érte. Nem hezitálok rajta, hogy megvegyem-e neki és az ára sem érdekel különösebben. Röviden vázoltam az eladónak, mit visel szívem hölgye és szerencsémre nem kellett többet várnom kettő percnél, hogy megkapjam a tökéletes darabot. Elégedetten fizettem és némi borravalót nyomva a hölgy kezébe szorgos segítségért hagytam magam mögött az én ízlésemnek túlságosan giccses fényeket. Kilépve a zsebemből előkerült a cigaretta és laza mozdulattal gyújtottam rá, tüdőztem le a mocskot amiből jelenleg nem volt elég bennem és jóízűen fújtam ki a füstöt miközben elnéztem magamnak ringó csípőjét és édes fenekét mit a hosszú szövetkabát rejtegetett én azonban túl jól ismertem. Mögötte lépdeltem kényelmesen lemaradva még el nem szívtam a dohányt majd megunva a leleskelődő perverz szerepét előztem meg könnyedén, csupán egy könnyed fuvallattal cirógatva meg a nőt aki előtt két méterrel fékeztem le. Nem kellett csalódnom a reakciójában de egyetlen szó sem érdekelt ami elhagyta ajkait. Nem. Engem a szíve érdekelt, a hevesebb dobogás, a félreütés, a megszokott ütem zavara. Megvártam még közel ér, megvártam még megállt előttem. Volt benne annyi, hogy a szemembe nézzen, azután, hogy elhagyott mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. A gyászban, a gyászban mi igazán szörnyeteggé tett. Értékelem, hogy nem süti le tekintetét és ezt ő is pontosan tudja. A kezemben tartott apró szatyorba nyúlok és előhúzóm belőle az elefántcsont szín sálat mi Margothoz illő eleganciával és kellő meleggel burkolja be a nőt miközben nyaka köré tekerem a finom darabot. - Nem venném a szívemre ha megbetegednél. - magyarázom egyszerű ajándékom és ellépve nyújtom a karomat a nőnek, miközben ellentétes irányba fordulok, arra, amerről eddig a nő jött. - Nem minden ügyfeled kedvel kedvesem. Talán emlékszel még az egyikre Rómában. - emlékeztetem arra a napra, amikor egymásba szerettünk. - Arról nem is beszélve, hogy követtem az elszórt morzsákat. - Úgy hiszem Margot is akarta, hogy ráleljek végre. Ha a nő elfogadja a karomat nem kell sokáig mennünk, csupán az utva végéig ahol lovas hintó vár kettőnkre. - Csak a hölgy után. - engedem lovagiasan előre majd bemászva utána tűrök el egy előre szökő tincset az arcából. - Még mindig gyönyörű vagy. S nekem szükségem van a segítségedre. - Nincs értelme játékokat játszanom. Ő túl eszes ahhoz... különben nem szerettem volna belé.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 16, 2016 2:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Thomas & Margot
i'm not proud of myself

Szerettem a hideget. Akkor főleg, ha a télies időjáráshoz hó is csatlakozott és gyönyörű fehérre festette a tájat. A természet romantikussága és rejtett vonulatai, amelyeket a festők előszeretettel vetettek vászonra engem nem tudtak meghatni... soha nem ücsörögtem egy domboldalon bámulva a naplementét és az erdei túrákban sem leltem örömömet, tekintve, hogy ezek nem is jelentek meg lehetőségként az életemben sem gyermek- és kamaszkoromban, sem mostanában. A hideg, a fagy, a hó ropogása a csizmám talpa alatt, a legtöbb ember gyűlölt ellensége vált az én barátommá ezzel is példázva, mennyire nem tartoztam a tavasz által kivirágzó, napsütésben fürdő galamblelkű egyének közé. Az én hibám. Egyszer egy elméletileg hozzáértő személy azt mondta, nem úgy dolgoztam fel a saját történeteimet, hogy azok a fejlődésemet segítség elő, hanem bezártam őket egy dobozba és a kulcsot nem csak lenyeltem, hanem ripityára törtem. És a hajlandóság sem volt meg bennem a sérelmeim meggyógyítására... közhely, de megvédenek és ezt a védelmet nem terveztem eltaszítani magamtól.
Az éjszakai hóesést még inkább kedveltem. A lámpák halovány fénye megvilágította a pelyheket, amelyek egyre vastagabban kezdték takarni az aszfaltot, ám annak a lehetősége, hogy a közlekedés elakadjon nem állt fenn. Látszott a városon, hogy a lakosok kevésbé kultiválják a fehér csapadékkal járó időjárást, alig lézengtek az utcákon. Késő délután volt, az üzletek nyitva, az üvegablakok mögött pulton támaszkodó, telefonjukat nyomkodó eladók és egy-két vevő tartózkodott, akiken nem a vásárlási kedv, hanem a hideg elől való menekülés látszott. Hazafelé tartottam, vagyis Hayden lakásába, ahonnan nem cuccoltam át egy sajátba, hiába terveztem tovább maradni, mint az eddigi városokban. A bátyám volt a bástyám, mellőle nem menekülhetek el. Legyen akármilyen morcos, majd felenged és megbékél azzal, hogy a kishúgának szökő évente egyszer szüksége van a segítéségre.
Megtorpantam. Nem a szó szerinti módon, sokkal inkább először lassítottam a lépteimet, aztán egymás mellé helyeztem a lábaimat, mert megpillantottam egy alakot. Hányszor véltem már látni őt az elmúlt hónapokban... többször, mint kellett volna. Az elmém játékot játszott velem, normális reakciónak tudhattam volna be, hogy mindenhol a sötétbarna haj és kék szempár gazdáját vettem észre, de mire pislogtam egyet, eltűnt a tekintetem előtt. Csak egy másodpercet kértem magamtól az ismételt pislogásra, kinyitva a szemeimet nem tisztult ki előttem a kép. Ott állt tőlem pár méterre és én éreztem, hogy a tüdőm több levegőért kiált. Egy lépés előre, majd még egy. Aztán a harmadik és a negyedik.
- Szóval most ért véget a bújócskám első felvonása. - Mi értelme lett volna hátat fordítani annak, aki úgyis itt volt és egy percbe sem tellett volna neki, hogy észrevegyen? Miatta keltem át az óceánon és én voltam az, aki elhagyta, de volt bennem annyi tartást, hogy akkor már ne rejtőzzek, amikor látom az út végét. - Hogy találtál meg? - Kérdeztem rá egyenesen, az arcára nézve. Régen adódott olyan alkalom, hogy a szívem kissé hevesebben vert a normálisnál.
✡️ note: Szeri van ✡️ words: - ✡️ made by

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 16, 2016 12:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Vissza az elejére Go down
 

Sétálóutca

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 6:30 pm
Csüt. Dec. 14, 2017 12:22 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3