A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 05, 2016 5:31 pm
Mila & Tatia
•••••• bestie, good to see you again ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Az a lakosság, amelyiknek a tagjai az utunkba kerülnek megérdemlik, hogy megtizedeljük. – Mosolyodtam el igazán vidáman. Az idejét se tudtam utoljára annak, mikor tartottam egy igazi féktelen tivornyát, ami során azt öltem meg, aki elém került és ezt addig folytattam, amíg meg nem untam. Ennél már csak az volt jobb, amikor megvolt a megfelelő társaság is. Ideje lenne, hogy ismét beiktassak egy ilyen hétvégét, hetet, hónapot vagy akár évtizedet, ám mielőtt elkezdtem volna szervezni, ki kellett húznom Mila-ból, hogy mégis pontosan mi a fene történt vele azon a főiskolán. Mert ugyan azt hitte, hogy letudhat két mondattal, de mivel még a szemöldökeim is a homlokom közepére szaladtak a hírtől, miszerint a fősuli egyik dokija beadott neki valamit, nem hagyhattam annyiban a témát.
- Amint pontosabban kifejted, hogy mi történt veled, akár a helyszínt is megválaszthatod. – Hátradőltem, mintha csak a hosszú mesét várnám, ám biztos voltam abban, hogy minden egyes szót nekem kell majd kihúznom belőle. Hasonlítottunk abban, hogy nem szerettük beismerni a gyengeségeinket és az, hogyha valakit elkapnak, bezárnak egy pincébe és különféle mérgeket fecskendeznek belé, eléggé beleillik a gyengeség kategóriába. Ezekről a kísérletekről és az így mutánssá vált vámpírokról eddig csak hallottam, egyetlen ismerősöm sem esett áldozatául a bolond tudósok törekvéseinek. Eddig. – Tényleg igaz, hogy akik megkapják ezeket a szereket, egy csapásra vámpírvérre szomjaznak? Mert ha igen, akkor távozz, sátán! – A vigyorom szélesebb lett. Nem féltem Mila-tól és ha annyira nem tudna uralkodni magán, mint ahogy a mendemondák tartják, már régen nekem ugrott volna. Ha az Augustine-okat nem is teljesen, de a vérengző vámpírokat nagyon jól ismertem. – Egyáltalán hogy tudott elkapni egy sima ember? Azt ne mondd, hogy leálltál a verbénáról vagy annyit ittál, hogy önkívületi állapotba kerültél. Ha így volt, akkor azt kell mondjam, hogy szégyent hoztál rám. – Sóhajtottam. Elvicceltem a dolgot, ahogy ő, én sem akartam komolyan venni, mégis érdekelt, mi történt. És addig úgysem állunk fel ettől az asztalról, míg töviről hegyire el nem mesél mindent, főleg, hogyha a végén kiderül, hogy aggódhatok is miatta. Nem volt kedvem semmiféle gyógymód után kutatni vagy pesztrát játszani mellette… mert akárhogy is, a barátnőmet nem hagyhattam magára egy ilyen helyzetben. – Hogy jutottál ki? Megszöktél vagy kiengedtek a nagyvilágba, hogy pusztítsd el az összes vámpírt? Fogalmam sincs, hogy működik pontosan ez a dolog. – Ismét a kezembe fogtam a poharamat és nagyot kortyoltam a mézédes vérből, amolyan erőgyűjtés gyanánt a történet meghallgatásához.


••• gyengusz, de... ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
my lost insane mind ♃
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
† Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
† Humor :
dirty ♃



Mila Tawn-Holloway ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 25, 2016 9:49 pm
to my only friend, tatia
it's not my world, not anymore
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elvigyorodtam. Az egész életünk egy wellnesshétvége volt. Legalábbis mióta átváltoztam. Azt pedig értelemszerűen Tatiának köszönhetem. Megmentett a keserű élettől. Attól, hogy más emberek megalázását tűrjem el. És neki köszönhettem azt, hogy volt lehetőségem bosszút állni azokon, akik fájdalmat okoztak, és lenéztek csak azért, mert két mellel születtem. Valójában ők is, csak hát... ezt így szokás mondani. Némelyiküknek nagyobb volt, mint nekem, de hát ez a férfiak között még ma is jellemző. És mire voltak büszkék? Arra, hogy képesek voltak az erejükkel bántalmazni valakit. Hát, azóta rajtam se nagyon lehetett fogást találni. Erőm teljében voltam egy ideje, ezt köszönhettem a hemoglobin-gazdag élrendnek, és annak, hogy ezt emberek nyakából szívtam ki, nem pedig mókuséből. Vicces is lenne. Rontaná az imázsomat, ha valaki egyszer rajtakapna, hogy egy négylábúból táplálkozom. Ezt még úgy... elképzelni sem tudtam a lelki szemeimmel. Nem is voltak olyan barátaim, akik ilyen életmódra vetemedtek. Ahogy mondani szokás, az emberek megfertőzik egymást egyes gondolatokkal. De még a lehetőségét se akartam megadni senkinek. És remélhetőleg Tatia ma nem azt akarja bejelenteni, hogy elkezdett diétázni. Ki fogok térni a hitemből.
- Innen akár indulhatunk is! - mondtam teljesen őszinte lendülettel és lelkesedéssel. - Minden megvan, ami kell. Igaz, attól tartok, a mi csajos hétvégénk öhm... megtizedelné a lakosság egy bizonyos százalékát a választott helyszínen - vigyorodtam el ismét. Ezen nem volt mit tagadni. Most miért lett volna szégyen az, hogy élveztük, vagy mi több, habzsoltuk az életet? Ezt viszont szó szerint. - Tudod, hogy mit mondanak erre... minden hely ízlésvilágát ki kell próbálni. Mi ebben az élen járunk - tettem még hozzá, végignyalva az alsó ajkamat. Bár a vér íze majdnem mindenhol ugyanolyan, kivéve bizonyos eseteket. Persze attól függ, mit képzelünk bele.
Megvontam a vállamat. - Tettem egy kis kítérőt a Whitmore-ra - mondtam könnyedén, mintha nem is valami nagy vallomásra készülnék. - És a doki öhm... beoltott valami szérummal - zártam végül a soraimat. Nem ragoztam tovább, nem tartottam fontosnak. De az, hogy már hallott róluk, legalább megkímélt egy felesleges körtől lepegye-völgyben. - Szóval mikor indulunk a hegyekbe? Túra-idő van - dobtam fel a témát. Talán mert kezdtem éhes lenni. És jobbnak tűnt emberek nyakát szívni, mint az övét.

38[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 8:10 pm
Mila & Tatia
•••••• bestie, good to see you again ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Elnevettem magam. Igazán hiányzott már Mila. Elég volt csak találkoznunk és máris jobb kedvem lett, még megszólalnia sem kellett. Éppen emiatt nem bántam meg soha, hogy annak idején átváltoztattam, pedig én aztán tényleg megválogattam, hogy kinek adom oda az öröklét ajándékát. Nem hiányzott, hogy felelőtlen szerencsétlenek szaladgáljanak a világban azzal a tudattal, hogy mindent megtehetnek: mi lenne a hírnevünkkel rövid idő leforgása alatt? Így is voltak olyanok, akik a vámpírtársadalom szégyenei voltak, nem is teketóriáztam, ha ilyenekkel találkoztam és túlságosan szánalmasnak találtam őket vagy egyszerűen csak felidegesítettek, a szívük kívülre került a mellkasukon. – Nem rossz ötlet. Felírom a jegyzetfüzetembe, amiben a részleteket tervezgetem. Ki tudja mikor jön el az idő, amikor be kellene iktatni egy igazi wellnesshétvégét. – Nem mintha lett volna miben elfáradni. Ez is előnye volt az örök életnek, nem kellett azon fáradozunk, hogy hatvan évbe belesűrítsünk mindent, nem fájt amiatt a fejünk, hogy mi lesz velünk a holnapi napon, lesz-e még munkahelyünk, a régi lesz-e az egészségünk…az emberi lét nagy kérdéseitől és bajaitól kímélhettük meg magunkat. Nem is beszélve a lehetőségről, hogy azt és olyan stílusban próbáltuk ki, amit és ahogy szerettük volna. Úgy látszik, Mila-nak ebbe a kategóriába beleesett az egyetemi élet is, nem mintha én magam kihagytam volna ezt a létformát. Két kezemen nem tudnám megszámolni, hányszor voltam különböző intézmények tanulója.
- Legalább szórakoztál egy kicsit. Rád fért már, így meg is bocsájtom, hogy szó nélkül tűntél el erről a lepratelepről. De legközelebb magaddal vihetnél. – A kiruccanások csak akkor voltak jobbak, ha társaságban történtek, Mila-val pedig mindig is jó párost alkottunk. Ám amikor egy hosszú pillanatra elhallgatott, ismét összevontam a szemöldökeimet. Valami nem stimmelt, főleg, hogy megemlítette az Augustine-okat. Az a csoport szadista volt. És még mi vagyunk a rosszak?
- Aki nem hallott róluk, az eléggé tudatlan. Ahhoz képest, hogy titkos társaság, egyes körökben hamar hírük megy. – Kortyoltam bele a vöröslő innivalómba. Nagyon reméltem, hogy nem azért hozta fel a témát, mert belekeveredett az egyik ügyükbe. Egyáltalán van esély arra, hogy még működnek és aktívak is? Régen lehetett már információmorzsákat elkapni róluk, talán új szintre emelték a titkosításukat. – Bajba keveredtél vagy mi történt? – Komolyodott meg a hanghordozásom. Jelenleg nem tűnt úgy, mint akit bármi megviselt volna, de Mila is tökéletesen értett ahhoz, hogyan rejtse el az érzelmeit és az őt ért sérüléseket.


••• gyengusz, de... ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
my lost insane mind ♃
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
† Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
† Humor :
dirty ♃



Mila Tawn-Holloway ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 01, 2016 4:37 pm
to my only friend, tatia
it's not my world, not anymore
[You must be registered and logged in to see this image.]
Merész elgondolás volt, meg is jelent a lelki szemeim előtt, ahogyan egy asztal körül ülünk idősebb vámpírok, és egy dobókockával ütjük el az unalmas délutáni órákat. Ez az, amitől mindig is féltem. A testem nem öregedett, de én magam éreztem az idő múlását. Azt, ahogyan... a kegyetlen kor kezdte megtámadni a bensőmet. Túl sok gondolatot ébresztett bennem, és mi több, az érzések mindent elnyomtak. Nem találtam magamban azt a domináns nőszemélyt, akit Tatia barátnőjévé fogadott, miután átváltoztam. Csak egy idős, öregedő vámpír voltam, aki néha azon kapta magát, hogy listát ír, mi mindenre vágyott kislányként, és annak nagyjából törtrésze sem valósult meg. Nem tudtam minek elkönyelni. Életbeli pofonnak felesleges lett volna, hisz rengeteg időm volt. Egy egész örökkévalóság állt a rendelkezésemre abban, hogy megtaláljam a nekem szánt utat. Mégsem lehettem túl optimista, mert... mindig volt olyan, aki az utolsó pillanatban pofont osztott ki.
- Hervasztó gondolat - hervadtak le az ajkaim. A lefelé konyult szám pedig egyértelmű jele volt annak, hogy nem is akarok erre az egészre gondolni, amúgy is túl sokat jut eszembe. Tényleg, a változatlan külsőmért lehettem csak hálás, amúgy rengeteg más dolgot kívántam a halálba. - Ha már azzal jutalmaztak minket, hogy miénk az örökkévalóság, valahogy ki kell használnunk. Egyetlen percet sem akarok arra pazarolni, hogy Monopolyzzak. Hacsak ez nem azt fedi le, hogy a feltalálója vérét kívánod feltálalni abban a jakuzziban - jelent meg ismét az a bizonyos mosoly az arcomon.
A jókedv végül a következő megjegyzése során talált meg. Nem volt szívderítő, hogy kinézte belőlem az egyetemi élet utáni vágyat. Felnőttem már az ilyesfajta hülyeségekhez, egy pillanatra sem jutott eszembe az, hogy megpróbáljak főiskolai keretek közé illeszkedni. - Szégyen lenne, ha orosz vérrel az ereimben ne bírnám a vodkát - kacsintottam rá aztán. - Inkább azzal volt a baj, hogy ők nem bírták. Bár az az egyéni receptúrának köszönhető, azt hiszem - sóhajtottam fel eléggé lemondóan. Az, hogy a vérükbe került az alkohol, és egyszerre kortyolhattam a kettőt, hát... jó lett volna tudni, miben múlnak ki éppen. Alkoholmérgezésben vagy vérveszteségben. Bár ez még azelőtt volt, hogy összesodort volna az élet Maxfield-del. - Te hallottál már az Augustine vámpírokról? - kérdeztem aztán, eltüntetve az imént jött jókedvet. Talán mert ebben már semmi szívderítő nem volt. Meglepett volna, ha azt mondja, hogy nem.

38[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Ápr. 09, 2016 11:46 am
Mila & Tatia
•••••• bestie, good to see you again ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
A gyenge pontjaim listája már egy ideje nem bővült túlságosan komoly tételekkel, de Mila-t mióta ismerem dobogós volt. Valószínűleg azért, mert akárhányszor csak mellette vagyok és beszélünk akkor is eltűnik belőlem a feszültség, ha egyébként hajlamot mutatok az emberiség kiirtására. Hasonlít rám, szinte a tükörképem és jó tudni, hogy van valaki, akire akkor is számíthatok, ha leszakad az ég és éppen az ujjaimat kaszabolják le ollóval a fene se tudja milyen indokok miatt. Ő lenne az, aki értem jönne és aki aki ha segítséget kérne tőlem, rögtön ugranék. Persze arra ő sem volt hajlandó, hogy eltekintsen a hasonmásaimmal való viccelődéstől, amitől záros határidőn belül a falra tudtam mászni, most is szemforgatással reagáltam a szavaira. Nem is akartam ezzel foglalkozni, volt nekem bajom anélkül is, hogy a három hasonló nő járjon a fejeben.
- Alapíthatnánk egy nyugdíjas klubot vámpíroknak. Ki tudja, talán sokan vevőek lennének a barkóbázásra és a társasjátékokra, mert megunták az izgalmas életet vagy csak szeretnének kikapcsolódni egy kicsit, miközben vért kortyolgatnak a jakuzziban. - Végül is ezer évesen tényleg, mi mást kellene csinálnunk? Bár belegondolni is rossz volt, hogy ide is juthatunk. A vámpírlét legnagyobb ajándéka volt, hogy a testünk, az agyunk nem öregedett, a képességeink nem tompultak, hanem tovább fejlődtek és nem kellett attól rettegnünk, amitől egy átlagember: hogy nem lesz idő arra, amit meg szeretnénk valósítani. Az idő volt az egyetlen, amiből tengernyi állt rendelkezésünkre.
- Vagy te már el is kezdted a Whitmore-on a sziesztát? Tanulós időszakra adtad a fejed, de nem bírod a vodkát és emiatt keseregsz? - Kérdeztem mosolyogva, majd finoman belekortyoltam a reggelimbe. Fél szemmel láttam, hogy nem a jó típusba tartozó élete legrosszabb időszakáról beszélt, ezért én is komolyabb arckifejezést vettem fel. - Mi történt ott? Bajba keveredtél?


••• gyengusz, de... ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
my lost insane mind ♃
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
† Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
† Humor :
dirty ♃



Mila Tawn-Holloway ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 27, 2016 4:09 pm
to my only friend, tatia
it's not my world, not anymore
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tatiára nem tudtam nem mosolyogni. Még a legbúsabb hangulatomban sem voltam képes elnyomni ezt az apró kis ajakrángós gesztust, pedig aki ismert, tudta hogy veszélyes vagyok komor kedvemben. Akkor vér folyt, és ezt nem is szándékoztam megváltoztatni. Kellett valami színfolt az életemben, és valljuk be, a vörös az egyik legszebb szín a palettán. Festeni ugyan nem szerettem, de eléggé dekorativ voltam ahhoz, hogy néhanapján kidekoráljam áldozataim éltetőnedvével a legközelebbi falat. Kíméletlen tudtam lenni, ha felbosszantottak, de néha csak spontán műveltem ehhez hasonló rémségeket. Bár én inkább művészetnek tartottam az ilyesmit, semmint rémségeknek vagy falra írandó vétségeknek. És ami még inkább megnyugtatott, hogy Tatia is rávehető volt az efféle játékokra, talán pontosan ezért passzoltunk egymáshoz ennyire ebben a furcsa barátságban. Nem tudtam mást társnak szólítani, csak őt. Átváltoztatott, megkímélte az életemet, jobbá tett. Vagyis, ha a tetteimet nézzük, jobb biztosan nem lettem, inkább kegyesen eltüntettem azokat, akik semmilyen hasznát nem szolgálták már az emberiségnek. Ehhez nem kellett velős romlottság, elegendő volt némi realizmus, emberismerés és... a nélkülözhetetlen játékos kedv.
Tovább kortyolgattam a vért, amivel várt. Tényleg isteni volt, magam sem tudtam, mikor ittam ehhez hasonlót, bár Tatia nem tudott a kis... problémámról, amit még Wes Maxfield óta sem sikerült megoldanom. Nem gyakorta ittam már embervért, sokkal vonzóbb volt a mifélénké, köszönhetően a doktor virusának. De még nem akartam róla beszélni. Melegedjünk be.
- Hm - dőltem hátra, mintha olyannyira méregetném és közben gondolkodnék. - A hajatok miatt - vontam egyet a vállamon felnevetve. Nem gondoltam túl bonyolult dologra, tekintve, hogy nem is volt kedvem most mély beszélgetésbe elegyedni arról, vajon miben is különbözik ő és a másik három. A hajuk tényleg különbözik, arról már nem is beszélve, hogy ő ezer év kisugárzását magában hordva tudott végigsétálni még a legegyszerűbb, legelhagyatottabb utcarészen is. Minden benne volt, fájdalom, kínlódás, öröm, tapasztalat.  
Félrebillentettem a fejem, mikor magyarázkodásba kezdett. Nyilvánvalóvá tette, hogy ugyanazt az időt éltük meg a városban. Nem volt szükség kavarásra, bajcsinálásra, mert elveszett az igény rá, vagy esetleg jött valaki más, aki ebben jobban űzte az ipart, de ha így lett volna, az ő torkát már átharaptam volna a móka fényében. - Ó, Tatia. Még sosem jártunk ennyire egy cipőben - dőltem előre ismét, és az asztalra könyököltem, miután kiittam az utolsó kortyot is a pohárból. Mohó voltam, de leginkább azért, mert már másfél napja nem táplálkoztam, és az olyan vámpírok esetében mint én, ez megterhelő.
Megvonva a vállamat bólintottam egyet. - Úgy is volt. Leléptem. De nem jutottam messze, csak... a főiskoláig - sóhajtottam fel, majd megforgattam a szemem. - Életem legrosszabb időszaka volt. Ebből már leszűrheted, hogy tragikus ami ott zajlik - fintorodtam el. Közelebb kerültem a nagy vallomáshoz, de még mindig nem volt ínyemre kimondani.

38[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 04, 2016 9:01 pm
Mila & Tatia
•••••• bestie, good to see you again ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ugyanaz a mosoly ült az arcán, mint mindig és nyugodtan sóhajtottam fel magamban látva, hogy semmit sem változott. Nem tűnt gondterheltnek, nem volt oka lemondani a kért találkát és ennek örültem a leginkább, hiszen szükségem volt azoknak a társaságára, akik a jó úton tudtak tartani. Vagy legalábbis nem untattak halálra és érték el, hogy ki akarjak ugrani az ablakon a hülyeségeik miatt. Mila-ban eddig soha nem csalódtam, ami eléggé nagy szó volt az én ismerőseim körében tekintve, hogy akiket megtiszteltem a bizalmammal is hajlamosak voltak az árulásra akkor, ha jobb ajánlatot kaptak az én társaságomban való tengődésnél és kiemelt helyek betöltésénél. Ezeket a jobb ajánlatokat pedig általában az ellenségeim szokták megtenni, de az ilyenek nem sokáig húzták… a bizalmamat elárulni végzetes hiba volt.
- Ugye milyen finom? Mintha csak ránk várt volna. – Mosolyodtam el cinkosul a pincérre sandítva, aki ha nem is önként és dalolva, de végül szótlanul adta a vérét nekünk reggelire. A gondolat is ízletesebbnek tűnt, mint a tojásrántotta, esetleg a palacsinta, amikre fanyalodni eléggé hétköznapi és tőlünk távol eső lett volna.
Sóhaj hagyta el a számat, miután belekortyoltam a saját innivalómba, mivel a hasonmásaimról való társalgás továbbra sem tartozott a kedvenc témáim közé. Meg kellene tanulnom elviselni az emlegetésüket, de valamiért inkább halogattam az alkalmat, amikor már fel sem tűnik, hogy róluk van szó. – Körülbelül huszonöt féle variációt hallottam arról, hogy melyikünk miért különbözik, úgyhogy ha szeretnéd megosztani a saját elméletedet, akkor rajta, nem szakítalak félbe. – Tettem maga elé a kezeimet jelezve, hogy vevő vagyok a lehetséges újdonság varázsára és felkészültem a különböző jellemzések táblázatba való beírásába. Lassan tanulmányt készíthetnék a hasonmásokról, lehet nem lenne rossz ötlet összeülni négyünknek és megírni a kollektív történetünket. Kár, hogy az első két sorig sem jutnánk, mert záros határidőn belül megfojtanánk egymást.
- Tudom, el vagyok tűnve és ez meglepő tőlem. Mostanában elég kevés lehetőségem adódott a balhé csinálására, mintha a város lenyugodott volna és nem kultiválná, hogy a határain belül élek. Nekem is nyomasztó, elhiheted. – Mondtam őszintén. Olyan érzésem volt, mintha egy kiskutya lennék, akit ketrecbe zártak és nem hagyják érvényesülni, mert tudják, hogy úgyis rombolni fog. De mi azzal a baj? Valakinek ezt a szerepet is be kell töltenie. - Mesélj, mi történt veled mostanság? Te sem sokat hallattad a hangod. Már azt hittem, leléptél.


••• gyengusz, de... ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••  
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Keresem :
my lost insane mind ♃
† Tartózkodási hely :
mystic falls ♃
† Hobbi & foglalkozás :
hahaha, you kidding? ♃
† Humor :
dirty ♃



Mila Tawn-Holloway ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 30, 2016 2:36 pm
to my only friend, tatia
it's not my world, not anymore
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az utóbbi időben nem adódott semmi dolgom a városban. Egyszóval: unatkoztam, mint a fene, és úgy tűnt, hogy senki nem akar gondoskodni arról, hogy ez ne így legyen. De hát... mit is vár egy vámpír azoktól, akik utálják? Nem mintha én szeretném őket. Egyedül Tatia iránt érzek barátságos érzéseket, hiszen ő a teremtőm, és sokat jelent nekem az, hogy bízott bennem, pont bennem annyira, hogy örök élettel ajándékozott meg, majd fogadott barátjai körébe.
- Pedig szeretek korábban érkezni - jegyeztem meg egy mosollyal az arcomon, mikor elhaladtam mellette, és helyet foglaltam vele szemben. Már ki tudja, mikor láttam utoljára, összefolytak a napok, a hetek... jó régóta nem kezdtem magammal semmit, valószínűleg arra készültem, hogy az én drága kis riválisom ismét megpróbáljon eltenni láb alól, ha már a múltkori kísérlete olyan silányan sült el. Ez egy remek történet lehet Tatia számára is, hogy jót mosolyogjon egyesek ostobaságán. Itt mutatkozott meg leginkább, hogy nem voltam kispályás. De nem is lehetnék az, Tatia Petrova különleges alkalmaknál hajlandó csak egy semmi vámpírral egy asztalhoz ülni.
Ledobtam a kabátom, majd körülnéztem. Mikor beléptem, célirányosan ezt az asztalt vettem célba. Nem okozott örömet gyermekeket nézni a szomszédos asztalnál, valószínűleg valamilyen szülinapi zsúrt ültek körbe, mert torta kapott helyet a tányérokon de mivel csak átutazóként járhattak itt, egy útszéli lepratelepet kellett választaniuk. Gyerekek. Látni sem bírom őket, hiszen soha nem vágytam rájuk. Egy gyerek... az én fejemen átok lenne. Még jó, hogy nem vagyok képes arra, hogy gyermekem legyen. Az egy igazi viccújságba való történet lenne.
- A reggeli frissítő esetében még nem számít a vércsoport - kacsintottam a szembenülő nőre, majd belekortyoltam a vöröslő nedűbe. Édes íze volt, Tatia jól mondta, én pedig elégedetten sóhajtottam fel.
Ezt követően tettem le az asztalra a poharat, majd előredőltem, és kíváncsian vizslattam az arcát. - Bárki bármit is mondjon, mindannyian megkülönbözhetőek vagytok. A másik hármat rendszeresen látom szaladgálni - forgattam meg a szemem lemondó sóhajjal. Négy egyforma nő... az egyik hibbant, a másik beképzelt, a harmadik pedig mártír, egyik sem nagy előny. De valószínűleg a génjeikben van, hogy elviselhetetlennek kell lenniük. Sokan ezt tartják Tatiáról is, de rá okkal néztem más szemekkel.  

38[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 19, 2016 6:47 pm
Mila & Tatia
•••••• bestie, good to see you again ••••••
[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy tenni, mintha az étel ízét élvező vendég lennék, felülmúlhatatlan volt. A tojásrántotta kevésbé. Nem tudom, mennyit fizethettek a szakácsnak, de a szerencsétlen valószínűleg azokon állt bosszút a csekély jussért, akik betértek az apró, város széli bisztróba, hogy az útjuk során bekapjanak valamit gyorsa harapnivalót. Tipikus amerikai vendéglő piros bőr boxokkal, egyenruhás, félig a sírban járkáló pincérnővel, akinek a rúzsa a lengyel banyákra emlékeztetett és egy ócska, poros zenegéppel a sarokban. Olyan hely, ahol önszántamból soha nem fordulnék meg, most mégis az egyik ülőalkalmatosságon pihentettem magam és a villámmal azonosítatlan jeleket szurkáltam a sárga valamibe. Ettől én is jobban főzök, pedig az nagy szó, tekintve, hogy a kötényt inkább valaki megfojtására, mintsem saját magamon használtam volna. Ha lett volna.
Csakhogy a hely nyugodt volt, senki nem ismert senkit, nem kellett attól a falra másznom, hogy a harmadik ember kérdezi meg, milyen az orvosi egyetem, ketchup helyett pedig észrevétlenül helyettesíthettem a szószt egy kis vérrel. Mindössze egy mosoly szükségeltetett az extra adaghoz, meggyőzést sem alkalmaztam. Tökéletes napkezdés volt, régen volt ilyen szép délelőtt 10 órám, arról nem is beszélve, hogy társaságot vártam. Mila felőle régóta nem hallottam már, nem hagyhattam, hogy a legjobb barátnőm elhanyagolva érezze magát. Semmit sem tudtam róla az elmúlt hónapokban... nem voltunk összenőve, de egyike volt azoknak, akikben megbíztam és akiknek érdekelt a sorsa. És az, mit keres még mindig ebben a porfészekben burkoltan utalva arra, miért nem ráncigálja meg a hajam és visz el innen valahová? Jólesne egy csajos kiruccanás.
- Remélem nem bánod, hogy neked is rendeltem. - Nem volt nehéz hallani a cipősarkának kopogását, főleg, hogy mellém lépdelt, fejemmel a velem szemben lévő üvegpohár felé biccentettem, amiben friss, pirosló vér lötyögött. - Bár vércsoportot nem tudok mondani, de az biztos, hogy a gazdája bekapott pár epret, mielőtt adományozott volna. - Elmosolyodtam és a tekintetemet Mila felé fordítottam. - Régen találkoztunk. - Semmi szemrehányás, rosszindulat, tényleg öröm jelent meg a mosolyomban. Jó volt végre olyasvalakivel találkozni, akinek a létezésében eddig nem csalódtam.

••• gyengusz, de... ••• [You must be registered and logged in to see this link.] •••
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 19, 2016 6:47 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 4:56 am
Vissza az elejére Go down
 

Bisztró

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-