Share | 

avatar
Hibrid •• halálosabb vagyok bármely vérfarkasnál vagy vámpírnál
Chatkép :


Keresem :
Tartózkodási hely :
☽ New Orleans >> soon Seattle



A poszt írója Hayley Labonair
Elküldésének ideje Szer. Május 10, 2017 9:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Davina &&  Hayley
Tudom, hogy senki se helyeselné azt, hogy itt vagyok, vagy éppen azt, hogy egyedül jöttem ide, de azt is tudtam, ha kísérővel érkezek, akkor semmi esélyem se lesz. Nekem pedig esélyre van szükségem, hiszen mi maradt már ebben a viharos időszakban? Nem maradt más számunkra, mint remény, de nem is magamnak remélek egy szebb életet, hanem a lányomnak szeretnék és míg egykoron – hajdanán, amikor részben vámpírrá váltam -, akkor én is oltottam ki nem egy életet, de azóta szinte minden egyes vércseppjét megbántam és megvetem az akkori énemnek. Örülök annak, hogy ismét sikerült lecsillapodnom és többé nem hagynám, hogy a démonaim vagy a fájdalmam vegye át a hatalmat. Mindannyian hibázunk, de míg egyesek képesek belátni ezt, addig mások nem és mindig csak a másikban keresik a hibát. Nem értettem, hogy miként nem képesesek a békére hajlani másik, főleg, ha mások élete is a tét. Ennyire nem számítana sokaknak már az élet? Az, amelynek ajándéknak kellene lennie és nem pedig csak egy könnyedén elvehető és elhajíthatónak, mint mondjuk egy feleslegessé vált papírdarab.
Lábaim egyszer csak nem mozdulnak, kíváncsian pillantok fel a hatalmas nagy vaskapura, miközben az éjszakai köd egyre inkább kezd a vidékre rátelepedni. Kísértetiesnek is mondható lenne a hely, de még se érdekel. Tudom, hogy a lányom biztonságban van, ahogyan azt is, hogy Elijah se fog betoppanni, hiszen nem is tud róla, hogy idejöttem, ahogyan arról se tud, amire készülök, de a békéért mindannyian áldozatokat hozunk és ha bukni kell, akkor legalább csak én bukok és nem az egész család, de akkor is mélyen a szívemben reménykedtem abban, hogy sikerrel járhatok.
Végül lassú léptekkel indultam el abba az irányba, amit megbeszéltünk, hogy hol is találkozunk. Mindenre vágytam, csak arra nem, hogy ilyen későn temetői látogatást tegyek. Lépteim nesztelenek voltak, miközben egy percre se lankadt a figyelmem. Gyertyák illata egyre inkább megcsapta az orromat, ahogyan egyre beljebb sétáltam, de mielőtt még beléptem volna a kriptába, vagy ők minek is neveznék ezt mély levegőt vettem és minden erőmre szükségem volt, hogy ne fordítsak hátat. Hamarosan pedig az ismerős illat, alak ki is rajzolódott előttem. Egy gyermek, akinek ideje korán kellett felnőnie és ráadásul egy kegyetlen világban. Talán, ha visszamehetnék a múltba, akkor megóvnám őt ettől, de most mégis ő volt az egyetlen reményem.
- Köszönöm, hogy eljöttél és belementél abba, hogy találkozzunk, Davina. – szólaltam meg barátságosan, hiszen míg Klaust és Marcellust talán megvette jelenleg – vagy fogalmam sincs, hogy milyen érzéseket táplál – addig engem egészen elviselt. Nem mondanám azt, hogy puszipajtások voltunk, de mégis közelebb álltunk a barátsághoz, mint a mélyről jövő gyűlölethez, ami ebben a városban szinte mindenkiben megtalálható volt. – Először is gratulálok, hogy te lettél a vezető, hiszen még nem volt szerencsém ezt megtenni. Milyen érzés? – pillantottam rá érdeklődve, mielőtt rátérnénk a jövetelem valódi okára; közben pedig egyre beljebb sétáltam és kíváncsian vettem szemügyre a helyet, ahol voltunk. Tudtam jól, hogy itt még óvatosabban kell játszanom, mert talán itt még erősebb, mint egyébként.


■ ■  Remélem jó lesz kezdőnek! 40  ■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 28, 2017 8:59 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szabad játéktér!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 26, 2017 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

köszönöm a játékot <3
453
fayeandkol

Mi mindannyian a gonosztól származunk a hit szerint. Ádám és Éva gyerekei megfogantak, akiket Kainnak és Ábelnek neveztek el. Még is, Kain megölte Ábelt, a gonosz pedig tovább terjedt. Még is a legnagyobb, amikor maga a gonosszal kötünk szövetséget. Lássuk csak az előttem álló vérfarkast, aki megbízik bennem. Hiszi, hogy én majd megteszem azt, amit kér. Ott van Katherine, aki úgyszintén hitt, és hisz bennem. Persze... én minden szó nélkül fogom a két nő kérését teljesíteni, ám mindennek meg van az ára, ha a gonosz az, akihez segítségül kell mennünk. A kígyó kokettált a két emberrel, akik észt és hatalmat akartak a jó felett. A kígyó eleget tett a kérésnek; tudatot kaptak. A két ember észrevette akkor, hogy meztelenek, ezért mezt kell hordaniuk, úgy nem maradhatnak. Az Úr pedig ezt meglátta, akkor viszont jött a következmény; mivel észt kapott az ember, ezért nem élhettek ott többé, ahol ők voltak. A kígyó elcsavarta a fejüket, még is talán a legtöbbet tette az emberért, ugyanis a leghatalmasabb és legértékesebb tulajdonságot kapták meg tőle; a tudást.
A rossz mindig megtesz mindenkiért bármit. A legjobbat, ezért is kell a következményekre számítani. A vérfarkasok soha nem fogják megtalálni a nyugtot, hiszen a vámpírok mindig is nagyobb tömeggel rendelkeztek, mintsem a vérfarkasok, akik csak gén útján lehetnek bűzölgő dögök. A legtöbbjük nem is aktiválja, elvégre nem mindennapos, ha valaki öl. A vámpírok nos, akár egy nap százat is lehet teremteni. A vérfarkasok mindig is vesztesek maradnak. Hiába hívnak boszorkányt, hiába kerül tudtukra a világ leghatalmasabb varázslata; vesztesek mind. De én vagyok a gonosz, s megteszem értük azt, amit Ő kér.
- Nem is azért kérdeztem, hogy az apja épp ki, vagy miként vagytok. Szimplán csak mást is felfedeztem a születendő gyermekedben. Mint mondtam, egy magamfajta sok mindent érez. És én nem csak azt tudom a magzatról, hogy fiú gyermek lesz. Sokkal inkább mást is, de abban mi a mulatság, ha előre megjósolok róla mindent? - Egy szelíd, még is sejtelmes mosoly rajzolódott ki arcom szélén, miközben szempáromban feltűnt valami tény, amit nem fejtek ki szavakba, még is tudhatja a nő, hogy van más valami a gyerekkel. Mint mondtam, egészséges, ám várhatóan nem halandó lesz a fiú. Ugyanis az apja minden bizonnyal boszorkány lehet, abban az esetben, ha nem mással szűrte össze a levet, aki velem azonos fajba tartozik.
- A javaslatom továbbra is az, hogy társalogj vele többet. Ugyan nem értik, de tudják akkor, hogy nincsenek egyedül. - Nyugtató szavak áradata, de mi lappang a szavak mögött? Rosszakarat... valami gonosz?
Mire bármit is mondott volna, nos, azzal a lendülettel léptem hátra egy lépést, és amint ezt megtettem, azonnal eltűnt lényem. Nem éreztem úgy, hogy ott kellett volna továbbra is maradnom. Fordult velem a világ; valami  nincs rendben velem.

 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Márc. 29, 2017 5:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

- Ó, dehogynem. Kell hozzá egy kis kreativitás, egy kicsivel több türelem és a gyűlölet máris a lehető legerősebb fegyverré válik. - Az utálat csak akkor nem ért semmit, ha 1. nem gondoljuk komolyan vagy 2. nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy megfelelően tudjuk hasznosítani ezt az egyébként pusztító érzést. Nem mindenkinek való az, hogy egyetlen ügyre tegye fel az életét, sőt, sokaknak még a komoly döntések meghozatala is nehézséget okoz. Biztos, hogy Kol sem szórakozásból fordult a családja ellen: ha nagyon bele akarnék gondolni, milyen elcseszett élete lehetett a szülei és a testvérei miatt, tuti kirázna a hideg, úgyhogy inkább hagytam is a mentalizálást.
- Hidd el, tudom milyen érzés, amikor mindig a hátad mögé kell nézned. - Nem terveztem a dolgok mélyére ásni, de tényleg tudtam, milyen ha folyton az ember feje fölött lebegett a bárd. Potenciális célpont voltam és vagyok a francia negyed 95 százaléka számára, csak azért nem ölnek meg, mert azzal elindítanának egy olyan lavinát, amivel a vámpírok már aligha bírnának. Mondhatni, kimondatlanul is immunitást élvezek, amit nem sokan mondhatnak el magukról a farkasok közül.
- Te tényleg abban a hitben éltél, hogy az erdő szélén létezgetünk és a totális káosszal vagyunk egyenlőek? - Ezek a fránya sztereotípiák, semmi jó nem származik belőlük. Bár, őszintén, az egyik legnagyobb előnyünk, hogy sokan még mindig hajlamosak azt hinni, hogy lábtörlők vagyunk, akik maximum havonta egyszer kavarhatják fel egy kicsit az állóvizet, amúgy csendben vannak. Csak hát, a csend nem feltétlenül a nyugalom jelzője.
Viszont én jelenleg a csendet választottam és hagytam, hogy a férfi megfogja a kezeimet. A gyanakvás elemi részem volt, ahogy a kíváncsiság is... utasítsam vissza egy egészen erős boszorkány önkénes felajánlását? A hangsúly hamar átkerült az önkéntesre, bár nem hinném, hogy akkora szörnyeteg lenne, hogy ártson a babának... miért is tenné? Persze, az arckifejezése és a szavai miatt szívesen arcon csaptam volna, de volt bennem annyi humorérzék, hogy ne kezdjek el toporzékolni és kiabálni, főleg, hogy egy kis hatásszünet után ismét megszólalt. Igazából, fogalmam sem volt, mit mondjak vagy miként reagáljak. Az, hogy Kol a gyerekemről beszélt, még mindig egésze szürreális volt. Eddig nagyjából elvoltam a gondolattal, hogy teherbe estem, de most... mintha kezdett volna az egész valóságossá válni. Több, mint két hónapos, mozog és már hall is? Már nem csak egy "valami", hanem... él. És az enyém.
- Fiam lesz? - Automatikusan elmosolyodtam. Eddig eszemben sem volt arról gondolkozni, "mi lett volna a jobb", de most úgy éreztem, mintha életem egyik legjobb hírét kaptam volna. Ez az érzés egészen addig tartott, míg Kol eszembe nem juttatta, hogy a babának apja is van. - Az apja... bonyolult. Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne. - Sóhajtottam egyet. Ennyivel le is zártam a témát, mert elég volt a bizonytalanságból a mai napra. Kevin egy olyan téma volt, amihez egy kicsit több erőt kellett volna gyűjtenem és nem Kol Mikaelson volt a megfelelő személy a vele kapcsolatos gondolataim és érzéseim megtárgyalására. - Nos, akkor most, hogy megegyeztünk, nem is tartalak fel tovább. Biztos rengeteg idődet felemészti a családod kikészítése. - Mély levegőt vettem és negédes mosolyra húztam a számat.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Márc. 28, 2017 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Faye | Kol
- Az utálat olykor nem képes arra, hogy elpusztítsa azt, ami végett létezik. - Szólalok fel végül komoly arcvonásokkal. Merthogy hiába közös az ellenségünk, nos, én azzal elegánsan kitörölhetem a hátsó felemet. A vérfarkasok csak próbálkoznak annak érdekében tenni, hogy a bátyáimat lerázzák magukról, de az a helyzet, hogy egy ősit lerázni... előbb lehetne eléldegélni a Napon, mint azokat lekoppintani. hah.
- A porhüvelyem nem azért volt, mert annyira bujkálhatnékom volt. - Rántottam egyet a vállamon, majd mikor beugrik Kaleb arca, hirtelen elmosolyodom szelíden. Eléggé szórakozott egy fiú, sőt, egészen jó társaság is. Hiába a kora, a szememben még mindig csak egy kölyök. - Valójában az ő testének köszönhetem, hogy most jelenleg itt vagyok és élek. Különben meg nem érdemes oda-vissza ugrálni két test között. Félő, hogy bent ragadnál. - Szurkáló mosoly telepszik ki szélesen arcomra, csakhogy kicsit eszébe juttassam, hogy varázsolni nem épp olyan, mint a mesékben, hogy egyet csettintesz aztán már tiéd a világ. A mágia annál jóval bonyolultabb és nehezebb. Nem utolsó sorban megterhelő, ha már itt tartunk.
- Vének is vannak? Milyen komoly kis játékszer... - Gúnyos vigyor ült ki újra az arcomra, ám félreértés ne essék, nem piszkálódni akarok... vagy még is? Talán kicsit, de mindössze csak meglepett, hogy a vérfarkasoknak még olyanjuk is van. Azt hittem, hogy ezeknek életük sincs, nem hogy még vének is vannak nekik.
A kézfogást követően újra visszahúzom magamhoz mellkasom elé karjaimat, és tanakodva nézem, amikor arcára kiült a meglepettség amint kiejtettem, hogy szívesen megnézem a kölkét, ha érdekli persze. Nem vagyok annyira brutális mint amennyire annak tűnök.
Na jó, de, még is.
Ettől eltekintve még is csak megtehetek annyit, hogy adjak némi tájékoztatót a hasában éldegélő szörnyről. Na igen, nem szeretem a kölyköket.
Huncut vigyor keretében végül lassú léptekkel sétáltam egyre közelebb hozzá, majdan mikor egészen közel voltam hozzá, gyengéden megérintettem mindkét tenyeremmel a karjait. Ekkor óvatosan megfogtam a kezeit magunk előtt végül, egészen gyengéd érintéssel. Kellett, hogy megérintsem őt, különben a fenét se éreznék abból, ami a testében zajlik le.
Szempáromat lehunytam, majd amint ez megtörtént, csak arra összpontosítottam, hogy arra az egy aprócska pontra koncentráljak, s annak az állapotáról.
- Két feje van? - Óvatosan megugrottam, majdan egy nyelés keretében tovább folytattam. - Egy-egy szemmel és vagy ötször több karokkal. De a jó hír, hogy legalább a tíz lábán mindegyiken öt picurka ujjacska van! - Amint folytattam volna a baromságaimat, szinte azonnal kibukkant belőlem a nevetés, majd kinyitottam a szempáromat. Az a baj, hogy még tudtam volna ragozni, de nem akarom őt megijeszteni.
- Na jó, csak vicceltem! - Két tenyeremet magunk elé helyezem, mielőtt még nekem akarna esni esetleg, majdan hátrébb léptem ezt követően. - Valójában a magzat nagyon is egészséges. Ha jól sejtem, akkor több, mint két hónapos. Ilyenkor már képesek nagyon minimális mozgásra és egyaránt a hallásra is. Beszélj vele gyakrabban, hátha előbb megbarátkozol vele. - Próbáltam valami biztatót is mondani az előző húzásom kijavítására.
- És minden bizonnyal nem egy kétfejű százkarú szörnyet hozol a világra mint amivel én ugrattalak, hanem egy egészséges fiú gyermekre készítheted fel magad. - Karjaimat hátracsaptam ekkor, majd az égre tekintettem, és mély levegőt vettem magamhoz. - Az apja? - Kérdezem csak úgy csevegés gyanánt, ugyanis az kínos lenne, ha szerencsétlen kölyöknek csak anyja lenne. Bár... én örültem volna a legjobban annak, ha csak a szuka anyánk lett volna egyedül. Mikael egy elmebeteg volt.

hello lil mom ● ●   music: Kol Mikaelson Is So Done With Your Shit ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Kedd Márc. 28, 2017 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

A szemöldökömet felvonva, a lábamat lóbálva vártam a válaszát. Nem akartam siettetni, tekintve, hogy hajnalban nem sok dolgom volt azon kívül, hogy vele diskuráljak az esetleges alkunkról. Igaza volt, én nem sok mindent tudtam ajánlani neki, de hát ezek a legjobb üzletek, nem? Attól függetlenül, hogy nem szerettem tartozni senkinek, bepróbálkoztam... abból indultam ki, hogy mindennél többet ér neki, ha borsot törhet a bátyja orra alá és mi mással tehetne jobban keresztbe a családjának, minthogy szövetkezik az ellenséggel? Úgy látszik, volt annyi ész a jóképű arcához tartozó koponyájában, hogy erre magától is rájöjjön.
- Remek! - Két lábra álltam, semmi más nem hiányzott volna, minthogy felfázzak a márványkő miatt. - Én nem garanciát keresek, úgyhogy nem zavar, hogy nem vagy a megbízhatóság mintaképe. Annyi bőven elég, hogy éppen azokat utálod, akiket én. - Mosolyodtam el. Nem hosszú távra terveztem a férfival, igazából csak meg szerettem volna alapozni egy még ellenségesebb és kiélezettebb hangulatot. Ha már lúd, legyen kövér... háborút nem lehet úgy vívni, hogy időközben elfelejtjük, milyen érzelmekkel viseltetünk az ellenség iránt.
- Szóval egy porhüvely... okos, lehet, lenyúlom az ötletet. - Volt már rá példa, hogy meg akartak ölni, Marcel-nek volt egy olyan időszaka, amikor hetente kétszer küldött rám bérgyilkosokat.  Mára talán megunta a próbálkozást, direkt módon letett a megölésemről, de tuti, hogy egyszer kikészít idegileg. A hab a tortán igazán az volt, amikor a Mikaleson-ok is megjelentek. Túl sok mindent kellett átkalibrálni és az érkezésük következményeit azóta is nyögöm... a farkasok megijedtek és most a legkevésbé arra volt szükség, hogy elkezdjenek széthúzni azért, mert még nem vakítóan sugárzó a fény az alagút végén.
- Nos, Kol, igazad van, tényleg egészen semmiség, amit kérsz. - Kissé el is képedtem, de ki vagyok én, hogy elkezdjek turkálni a vágyai között? Ha neki gyógynövények kellenek, gyógynövényeket fog kapni, én aztán nem vitatkozok. - A vének értenek hozzájuk, ráállítom őket az ügyre. - Bólintottam. Én magam nem voltam az a botanika-kedvelő fajta, nem is értettem hozzá, úgyhogy azzal nem ment volna semmire, ha én kezdek füveket tépkedni az út széléről. Szerencsére, mások pengébbek voltak ebben a témában.
Azon viszont még jobban meglepődtem, hogy teljesen magától felajánlotta a "szakértelmét". Összevontam a szemöldökeimet és ugyan rögtön a kezemet nyújtottam neki az egyezségünk hivatalossá tétele érdekében, mégis vonakodtam azzal kapcsolatban, hogy a hirtelen eszembe jutó kérdésemet feltegyem-e neki vagy sem. - Hát, ha már ilyen kedves vagy... - Mi bajom lehet belőle? Kezdtem egyre jobban elfogadni az állapotomat és nem terveztem megöletni a gyerekemet, úgyhogy akár meg is tudhatnám, miújság van vele. - A baba... jól van? - Még arra sem volt időm, hogy felkeressem az orvosomat, annyi minden szakadt a nyakamba, miután visszajöttem Monaco-ból. Gratulálhatnék magamnak, anyaságból instant bukásra állok.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 27, 2017 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem szokásom, hogy bárkinek is segítsek. Na jó, ha cserében kapok valami hasonló értékű dolgot a tettemhez mérten, akkor még a saját anyámat is eladnám bár őt a nélkül is örömmel lepasszolnám de egy vérfarkastól mi a fenét tudnék elvárni? Fogalmam sincs. Jelenleg meg főleg nem szorulok segítségre, ugyanis nekem egy a tervezet, amit hamarosan majd úgy is beteljesítek. Nekem kell ahhoz segítség, pláne nem a vérfarkasoké. Mi a csudimudit kezdenék én velük?
Ezen kattogtak a fogaskerekek a fejemben, forogtak hevesen, szinte majdnem kiakadtak már, de továbbra sem jutott semmi sem az eszembe, hogy még is mivel tudnák viszonozni majd azt az oly' nagy tettem, miszerint Elijah fejébe fogom szó szerint beleütni, hogy akadjon le a vérfarkasokról. Nos, mennyire lesz majd hasznos a Kol-féle figyelmeztetés? Huh.
Végig olyan halkan voltam, mint a sír; még csak a szemeim sem rebbentek. Tovább gondoltam a dolgokat, és végül azon megállapodásra jutottam, hogy gyűjthetnének nekem gazokat, amelyek többnyire hatásosak a boszorkányoknak. Ez még így is ingyen munka a részemről, de legalább nem nekem kell majd kertészkednem meg kapálni. Haha. Inkább hajolgatni.
- Üsse kő! - Ejtem ki morogva, bár a morgás inkább csak a játék része volt, mint aki nagyon de nagyon nehezen ment bele a dologba. Megvallva különben tervezetben volt az is, hogy Elijahnak megmutatom a valódi hatalmam, az már másodlagos, hogy hozzácsapom pár szóban, hogy el lehet takarodni a vérfarkasoktól. Nem megerőltető. - Veheted igennek. - rántottam egyet a vállamon makacs módon, majdan néhány ujjammal hajamba túrtam, ezzel is némileg megigazítva annak a szokásos formáját. - De azt hadd mondjam el, hogy nem vagyok garancia. - Tárom szét a karjaimat egy pillanatra, majdan komoly tekintettel feszes mellkasom előtt fonom össze őket. - Nekem külön gondjaim vannak a ti ügyeteken kívül is. Na már most nem csak egy valaki akarja a halálom, hanem annál vagy százszor többen. Nem tervezem a halálom, viszont mikor meghaltam, nos, akkor sem terveztem. - Mosolyodtam el a végére, ám abban nem különösen volt jókedvnek még a hűlt helye sem. Közelébe sem. - Ha netán balfék lennék, akkor abban az esetben Kaleb, a porhüvelyem tud engem helyettesíteni. Nem fogtok egyedül maradni. - Szögeztem le végül a végére, hogy megnyugodjon. Nyilván ez nem fog bekövetkezni, ugyanis engem nem lehet megölni teljesen. Az ördög halhatatlan, nem igaz?
- Cserében azonban nagyon gyermekded dolgot kérnék. Ha netán találnátok valami értékesnek tűnő gazt, tegyétek nekem félre. A mocsárban rengeteg sok ilyen növény van, és legalább addig sem nekem kell ott mezei zsúrlóskodnom, hogy találjak valami salátát. - Magamhoz vettem egy mély levegőt, majd hirtelen megugrottam, amikor is eszembe jutott valami. - Különben meg ha kíváncsi vagy, hogy miként van odabent a vasgyúró, akkor szívesen leszek arra a kis időre doktorbácsi is. Merthogy boszorkányok tökéletesen éreznek mindent. - Biccentettem oldalra a fejemet, miközben tanakodva néztem őt. Elment az eszem?
Végül amint válaszolt volna, inkább hamarabb cselekedtem, és még mielőtt elfelejtettem volna a nagy dumálásba, addig is a kezemet nyújtottam, miszerint akkor így is legyen hivatalos a szövetség a kézfogással. Ha elfogadja, akkor az egyesség áll, én pedig minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy ne legyenek lábtörlők vagy a kirakatban olcsó bundaáruk.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 16, 2017 6:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

- Ti Mikaelson-ok nagyon gonoszak vagytok. – Kislányosan szűkültek össze a szemeim. Az ijedtséget az ajtón kívül hagytam, tisztában voltam azzal, kitől kértem találkozót. A városi legendák nem csak a bátyjairól, hanem Kol-ról is szóltak és egyik sem úgy festette le, mint egy kiscicát simogató, édes lelket, sokkal inkább, mint egy kegyetlen, ravasz, trükkmester címmel kitüntetett rókát. Legalább nem lesz unalmas a társalgásunk… bár az, hogy azokban a családtagjaiban, akikkel eddig találkoztam kivétel nélkül megvolt a felsőbbrendűségi érzés, na az már kezdett egy kicsit idegesítő lenni.
Halvány mosolyra húzódott a szám. Nem vártam, hogy ellenfelet lásson bennem vagy egyáltalán megforduljon a fejében, hogy én is lehetek veszélyes. Hozzászoktam ahhoz, hogy a hozzá hasonlók azt hitték, nekünk annyi jár, hogy meghúzzuk magunkat és nem tudunk mást, mint szavakkal dobálózni… és a jobb napjaimon, amikor éppen a megnyerő stílusomat öltöttem magamra, akkor hagytam is, hogy ezt higgyék. Sokkal többre mentem vele, mintha elkezdtem volna bizonygatni, hogy milyen vagyok, amikor elgurul a gyógyszerem. Arra is volt már példa, nem is egyszer: őszintén, több vámpírt juttattam már sírba, mint ahányan a kripta körüli sírokban feküdtek. Ám már azt is megtanultam, hogy hencegni nem jó tulajdonság: legalábbis nem egy háború kellős közepén, ahol a rejtett képességek érték a legtöbbet.
- Szerinted én nem lepődtem meg, amikor egyszer csak megjelent a kertemben? Addig a pillanatig én is azt hittem, hogy nem alacsonyodtok egy bizonyos szint alá, de mit ad az ég, én is tévedhetek… - Sóhajtva vontam meg a vállaimat. – Ha már te vagy olyan kedves, hogy prezentálod nekem a bátyáddal kapcsolatos érzelmeidet, én is elmondom, hogy alkut ajánlott nekem. – Megforgattam a szemeimet. A mai napig nem tudtam rájönni, mégis mit képzelt magáról Elijah Mikaelson, amikor ezt a lehetőséget feldobta. Biztos megveszett. – Először azt hittem, megbolondult… aztán rájöttem, hogy csak szerelmes a lelkem. Hát kell ennél szebb motiváció? – Persze hogy ironizáltam. Elijah azért látogatott meg, mert nem akarta, hogy a nője beroncsizzon, ha ne adj’ Isten egy egészen szép farkaspopulációnak baja esik. Mondjuk pont a félholdasoknak. – Nos, mivel én nem mentem bele abba, hogy az "Elijah és a farkasok" című könyv társszerzője legyek, ki kellett találnom valamit, mert biztos vagyok abban, hogy a bátyád és a volt fajtád nem fogják annyiban hagyni és a nyakamra fognak járni. Ezzel a lehetőséggel egészen addig nem is volt bajom, míg ki nem derült, hogy gyerekem lesz. – Vallottam be. Ez a kis poronty a gondolkodásom és a terveim jó részére kihatott. Nem tehettem ki magam a közvetlen támadás lehetőségének, ha életben akartam tudni a gyerekemet.
Már csak arra vártam, vajon mit fog mondani. Reménykedtem abban, hogy gyűlöli annyira a bátyját és a családját, hogy megfontolja az ajánlatomat és igencsak jó érzéssel töltött el, amikor úgy tűnt, kapható az általam felajánlott keringőre.
– Ezt vegyem egy igennek? – Kérdeztem, mielőtt még örömtáncba kezdtem volna.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Márc. 15, 2017 6:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Nekem nem kell ok arra, ha valakit meg szeretnék ölni. - Arra viszont már előbb kell ok, ha valakit életben akarok hagyni. Egyszerű elv, mely alapján voltaképpen a problémák gyakorta megoldódnak a maguk rendje szerint. Ez nem fenyegetés, ugyan. A fenyegetés nem az én szokásom, és egyáltalán nem is a szavak embere vagyok, sokkal inkább a tetteké.
- Kicsit leszállhatnál az égből, Angyalkám. - Mutatok fel az égre egy hanyag mozdulattal, majd pedig ő rá amolyan zuhanás mozdulatot imitálva.
Hogy jó kedvemben voltam -e? Nos, még mindig nem egészen. Soha sem tűrtem vigyorogva a gyönyörtől, ha valaki nincs tisztában a maga képességeivel. Legszívesebben a kezeit tördeltem volna el, de e helyett valami sokkal jobb futott végig az agyamon. Ejj... ez a ravasz róka!
Arcom vonásai hirtelen valami sejtelmesre húzódtak, majdan felállok a kis ülőhelyemről, és karjaimat hátracsapva, nos, megindulok egy lassú sétával a nő körül. Épp úgy, mint mikor a bestia kinézi magának a vadat éhes szájjal.
- Elijah, nos...- tanakodva helyezem mutatóujjamat ajkaim elé, és gondolkodva nézek rá mint aki majd megszakad, de aztán elröhögve magam újra tovább lépek hátratett karokkal. - Téged kihozni a sodrodból? Ajaj, csak nem félnie kéne tőled? - Vonom fel a szemöldökeimet egy mosoly keretébe foglalva, épp úgy, mintha egy viccre reagáltam volna. Életemben nem hallottam még embert, aki az ősöket próbálja felülbírálni. Sőt, mi több, még Elijahnak kellene térdepelnie ennek a nőnek, hogy vétkezett. Atya isten... Elijah lement volna szánalmas talpnyalóba? Már én kezdem magamat kellemetlenül érezni. Szörnyű ezt egy női vérfarkastól hallani.
- Ettől eltekintve való igaz, hogy Elijah mostanában átment kis idegesítő görcsbe, de, hogy a vérfarkasokkal nekiáll kínlódni... jobb dolga nem akadt? - Nem tagadom, de világ életemben lenéztem ezeket. Jelenleg a legnagyobb undor amit érzek, az csak is a bátyám iránt halmozódott fel. Most kivételesen nem Nikről pampogok, hanem arról a másikról. - Komolyan. Elijah és a vérfarkasok? Elmenne egy gagyi könyv címnek is... - A kisöcs csalódott a bátyjában. - Azt hittem, hogy Elijah jóval tökösebb. Egy világ dőlt most bennem össze. - Ha mondott is valamit a nő, magamhoz mérten tökéletesen figyelmen kívül hagytam. Jelenleg most feldolgozom a hallottakat kellően. Megélni ezt szőrös fejjel. Még, ha csak boszorkányokkal lenne ez a cirkusz...
Szükségbe vettem önkényesen vagy két percet mire egyáltalán elfogadtam, hogy a bátyám jó dolgában már azt sem tudja, hogy mit csináljon. Azt hittem, hogy a szemétdomb királyának a dolga, hogy a vérfarkasokat piszkálja. Óvodások.
Végül megállva a nőre tekintek, és zavartan néhány ujjammal a hajamba túrok, mostanra már reálisan tanakodva a dolgokon. Ez kissé megzavarta az én szegény lelkivilágomat.
- Azt hozzáteszem, hogy jelenleg semmit sem követelek. Ingyenes nem vagyok, de hidd el, hogy később megtalálom a módját, hogy leródd a fizetséget. - Közlöm vele szinte azonnal, nehogy a végén még majd azt higgye, hogy annyival letudom, hogy ő nagysága szóba állt egyáltalán velem. Nem. Én tisztában vagyok a ranglétrával, nem úgy, mint az ostoba bátyám na meg ez a nő. Jelenleg én sem vagyok különb, jelenleg is egy vérfarkassal kötök egyességet, de ez nekem csak jó. Elijah jó mélyre eltrágyázta magát, most pedig nekem köszönhetően nyakig benne lesz a szarban tátott szájjal. De, a fő célpontomat még nem felejtettem el. Elijah csak egy kis gyermekded akadály.
- Más óhaj? - Tekintek rá a hasára, ami lapos volt ugyan még mint egy deszka, de boszorkánynál jobb orvos nem létezik.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Vas. Márc. 12, 2017 4:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

- Nem vagyok az a típus, akit érdekelnek a figyelmeztetések. - Közöltem vele felvont szemöldökökkel, de egy enyhe mosoly kíséretében. Nem féltem tőle, pedig lehet, hogy kellett volna: egy Mikaelson, aki ősi vámpírból boszorkánnyá avanzsált, nem lehet piskóta. Mégsem tartottam tőle, mert semmit sem tettem ellene. És egészen addig nem is terveztem rosszabb kapcsolatot kialakítani vele, míg ő sem ártott nekem. Ennyire egyszerű volt a képlet, érvénybe lépett a jó öreg "az ellenségem ellensége a barátom" mondás és még arra is hajlandó voltam, hogy teljesen tiszta lappal, minimális előítélet kíséretében tárgyalni jönni a férfival. - Pont annyira nincs okod életben hagyni, mint megölni. Ne legyél neveletlen! - Felemelt mutatóujjammal óvatosságra intettem, bár a gesztusomban nem sok komolyság volt. A Mikaelson-oknál minden bizonnyal a családba való felvételi követelmény volt a felesleges fenyegetőzés és a megalománia. Csoda, hogy mindenki utálta őket?
- Megvannak rá az okaim, de nem hinném, hogy kíváncsi lennél rájuk. Hacsak mégsem döntesz úgy, hogy szeretnél pótapuci lenni. - Őszintén, én is sokszor elgondolkoztam azon, miért nem az volt az első lépésem, hogy felkeressek egy orvost, aki pikk-pakk elintézi a bennem növekvő... problémát? Nem hittem abban, hogy jó anya leszek és fogalmam sem volt mit fogok csinálni, de ez a gyerek az enyém volt és ha agyon kell tapostatnom magam azért, hogy megvédjem, akkor azt fogom tenni. Már arra is gondoltam, hogy csak simán dacos vagyok és jobb akarok lenni a saját anyámnál, sőt, azt az oldalt is próbáltam nézni, amiben elméletileg lesz egy örököse a harcomnak és a falkámnak, de ezek nem voltak elegek ahhoz, hogy megtartsam. Egyszerűen... azt hiszem, hogy kötődni kezdtem a bennem lévő élethez.
- Mintha elfojtott agressziót éreznék a levegőben. - Állapítottam meg lehuppanva az egyik kőoszlopra, közben elkezdtem lóbálni a lábaimat. A férfin tartottam a tekintetemet, figyeltem a rezdüléseit és feltett szándékomban állt elterelni a gondolataimat arról, hogy milyen éhes vagyok. - Nem hibáztatlak. Tényleg nem. Olyan testvérek mellett, mint a tieid, tuti megtéptem volna saját magam. - Egyáltalán ki lehet bírni mellettük ép ésszel? Kétlem. Aki ki akar szabadulni a köreikből, annak nincs más módja, mint a megölésükre készülni, Kol ezt szépen példázta.
- Tudod, én nagyon-nagyon nem utálom a bátyádat. A hibrid egy másik lapra tartozik, tőle is hányingerem van, de a tenyérbemászó Elijah... egyszer ki fog hozni a sodromból. - Sóhajtottam egyet. Ügyet sem vetettem arra, hogy szerinte a vámpírok lábtörlőnek használnak minket... addig volt jó, amíg nem voltak tisztában azzal, hogy mire lehet számítani tőlünk. A meglepetés ereje mindig a legnagyobb fegyver egy háborúban. - És mivel te sem egyezel vele, úgy gondoltam, egy próbát megér és megkereslek. Elég jó módja lenne a bosszantásának, hogyha aláásnád a farkasokkal kapcsolatos terveit. Személy szerint nekem a helyedben maga ennek a tudata is elég lenne, de hallgatlak, ha van valami kérésed, ne tartsd magadban. Imádok alkudozni. - Kacsintottam rá. A többit majd akkor fogom mondani, ha látom benne a hajlandóságot, első körben nem leszek olyan ostoba, hogy mindent kiteregessek, aztán majd pislogjak magamon körbe-körbe, ha úgy dönt, beköp a családjának.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Márc. 12, 2017 1:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Faye
Bestiális tekintettel mértem fel őt újra, miközben megállok pontosan vele szemben. Nem különösebben nyerték el a tetszésemet a szavai, főleg nem a hangneme.
Nagyjából volt szerencsém a környékkel újra összemelegednem, bár úgy nagyjából tökéletesen figyelmen kívül hagytam a kutyaszagú vérfarkasok és a mai szánalmat keltő boszorkányokat.
- Nos, a figyelmeztetést nem poénból szántam. - Vonom fel a szemöldökeimet meglepődve. Nem igazán tűröm, amikor valaki megjegyzést tesz rám. - Kvázi jobb lenne, ha egy minimálisat is, de tapintatosabb lennél. Jelenleg semmi okom sincs arra, hogy életben hagyjalak téged és a kölyköt. - S bár szórakozott tekintetem megmaradt, még is magában hordozta a fenevadat. Örülhet annak, hogy egyáltalán szót váltok vele. Egy pillanatra a vérnyomásom felszökött attól a bizonyos 'okoskodás' kifejezésétől.
- Idegesítő? Akkor minek tartogatod? - Kissé morbid, de nem értem, mi a fenének kell egy kölyökkel kínlódni. Én nem is értem. Az összes vérfarkas felcsináltatja magát?
Csendben hallgatom végig mindazt, amit mond. Jelezvén, hogy nem csak testben, de lélekben is jelen vagyok, néhányszor bólintok.
- Ha pót apuci kell, akkor sajnálatoson módon vissza kell, hogy utasítsam. - Mosolyodom el újra, egy cseppet sem takargatva fogaim fehérjét. Pontosan jól értettem mindazt amit mondott, pusztán csak színészkedem, hogy félreértem. Rendkívül szeretek mások idegzetével játszadozni.
Bármit is mondana, még ha akarnám sem fogom hagyni szóhoz jutni, ezért már azonnal elkezdem a mondanivalóm;
- Tudni illik, az 'okoskodás' végett van az, aminek segítségével a pokolba fogom taszítani az én egyetlen egy korcs testvéremet. Nem jut más róla eszembe, csak egy csoffadt kutya. Nem elég, hogy anyánk ribanckodásából  fogant, de még hibrid is?! - Nevetem el magamat, bár abban a nevetésben inkább volt irónia mintsem jóleső derülés. Tisztában vagyok azzal, hogy a vérfarkasok Klaus és barátai ellene mennek. A vak is látja. A vérfarkasok úgy élnek, mint az ősemberek. Már azt is feltételezem, hogy elkezdtek barlangrajzot gyakorolni valamelyik mocsár bugyrában. Ezt nevezik csőcseléknek. - ...És való igaz, hogy egy kicsit sem repdesek a famíliám után. Elkövettek néhány olyan hibát, amelyek nekem abszolút nem kedveztek. De azt tudnod kell, hogy nem fogom egy pillanatig sem a ti érdekeiteket figyelemmel követni. - Már tisztán láttam mindent. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy mit akar tőlem ez a nő. Minden bizonnyal azzal lehet kapcsolatos, hogy esetlegesen segíthetnék abban, hogy végezzek olyan tényezőkkel, ami számukra sem a legjobb. - Nem vagyok ostoba, Faye. Tudom, hogy a bátyáim és gyapotszedő Marcel a bőrötöket használják lábtörlőnek. Tudom, tudom. Én segíthetek, ha abból nekem is van haszon, mintsem hátrány. Csak egy igen erős érv, hogy segítsek. - Mutatok körözve rá és a hasára, majdan nemes egyszerűséggel helyet foglalok az egyik kripta előtti márványból készült ülőhelyen. Úgy vélem, hogy hosszas  beszélgetéssé fog ez alakulni. Jobbik esetben.
A jó hír az, hogy segíteni fogok neki. De még is, vágjam rá ezt azonnal? A francokat! Én különben is szeretem magamat kéretni.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Pént. Márc. 03, 2017 7:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

Ha valamit, azt el lehetett mondani a Mikaelson-okról, hogy a stílusok nagyjából rendben volt. Biztos volt valami ezer évvel ezelőtt a levegőben, ami mára már kipusztult belőle. Ugyanakkor nem igazán arról voltam híres, hogy szeretném keresni a társaságukat, mert hát, mindentől függetlenül, semmi közös nem volt bennünk. Sőt, hajlamos voltam felidegesíteni magam a társaságukban, a feszült idegállapotra pedig most egyáltalán nem volt szükségem. Mintha olyan nagyon könnyű lenne nyugodtnak maradni annak tudatában, hogy a vámpírok legszívesebben átharapnák az összes vérfarkas nyakát azért, nehogy veszélyben forogjon a hatalmuk és a befolyásuk. Ám jelenleg nem kellett tartanom attól, hogy seb nyílik a bőrömön: legalábbis bíztam benne, hogy boszorkány létére Kol Mikaelson nem szeretne elkezdeni harapdálni.
- És bepótoltad már, amiről lemaradtál? Ha nem, majd adhatok gyorstalpalót, értelmetlen lenne elkezdenem úgy beszélnem, hogy nem vagy képben. - Megvontam a vállamat. A fejemet tettem volna rá, hogy tökéletesen tisztában van a fennálló helyzettel és kíváncsi is, máskülönben nem lenne itt. Ha én kapnék egy levelet egy totál ismeretlen akárkitől és az érdeklődés apró szikrája sem mozdulna meg bennem, az agyamban is egyből a szemetesbe menne a kérdése.
- Nektek boszorkányoknak a véretekben van az okoskodás. - Sóhajtottam egyet, a kezeim pedig egy pillanatra automatikusan a hasamra csúsztak. Nem mintha nem emlékeztem volna magamtól is arra, hogy nem vagyok egyedül. - Idegesítő, hogy egyre többen tudják annak ellenére, hogy még nem is látszik rajtam. - Kitártam a karjaimat. Elméletben volt pár hetem addig, amíg tényleg látszata lesz a dolognak és elvileg jó géneket is örököltem... ennyit köszönhettem az anyámnak, ha a génállománya segít abban, hogy megmaradjak a normálishoz közeli formámban a terhesség alatt is, lehet, hogy elgondolkozok azon, hogy megbocsájtsak neki néhány dolgot.
- Ami azt illeti, az állapotomnak is köze van ahhoz, hogy ide hívtalak, de erről majd később. - Kötöttem ki. - Először is: az emberek arról susmognak, hogy mostanában nem igazán vagy odáig a családodért. Hogy őszinte legyek, csalódott lennék, ha kiderülne, hogy ez csak egy légből kapott pletyka. - Akkor annyi lenne a kis tervemnek és mehetnék haza azon gondolkozni, hogyan törjek borsot az állítólagos uralkodó család orra alá... és igazából, nagyon nincs kedvem újra kezdeni az egész tervezgetést.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 20, 2017 11:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Faye
New Orleansban mindig is többen voltak a boszorkányok a kelleténél. Próbáltak összefogni és elnyomni a szemétdomb királyát, Marcelt, csakhogy ő túl sokat eltanult attól, aki kimentette a talpnyaló életmódból. Ugyanolyan zsarnokságot vezetett be, amit az én ostoba bátyám is megtett volna a helyében; pokollá tette a boszorkányok életét itt. Persze, nem viselem a szívemen az itteni boszorkányok életét, pont úgy, ahogy senki életét sem.
Megvallva nem volt szerencsém látni kezdetben ezt a város akkor, mikor a testvéreim újra vissztértek Mystic Falls után. Úgy érzem, hogy nem maradtam le semmiről, és nem veszítettem vele semmit. Talán nevezhetem úgy, hogy aránylag idillebb helyzetbe tértem vissza, de nem akarom magamat elszólni, ugyanis körülbelül két hónapja annak, hogy itt vagyok. Húzós időszakom talán az volt, amikor beálltam Finn mellé a csicskát játszani. Az óta viszont itt vagyok én, és végre megkaptam azon esélyt, hogy végre beváltsam azt, amin már évszázadok óta fáradhatatlanul dolgozom. Csak szeretném tudtára hozni a szitut azon személyeknek, akik nagyon rosszul döntöttek a mellett, hogy engem tönkre akartak tenni. Még röhögni is fájdalmas rajtuk.
Mindennek ellenére most jócskán lekötött a környezet. Jártam már itt, mikor még ősi voltam. Megvallva nem a kedvenceim közé tartozott a hely, tekintve, hogy ez mennyire boszorkányoknak való helyszín. Akkor még csak egy ősi voltam, aki mindent megtett puszta kémiával, hogy hasonló legyen a tehetsége egy boszorkányéhoz. Ám mielőtt minden kis gonoszka tervemet bevasaltam volna a korcs testvéremen, nos, Marcel jóvoltából újra visszazökkentettek a fekvőhelyemre. Egy szóval, minden semmissé lett amin dolgoztam, így aztán jócskán lehet okom arra, hogy letépjem a fejét mind a kettőnek.
A kriptán található tábla felületét jobban letörölgettem, hogy kellően látszódjanak az ott felírt nevek. Tenyeremen a vastagon állott por megmaradt, de könnyedén porolom le ahogy a ruhámba törölgetem bele. Tipikus tisztítási módszer.
A kosz nélkül jóval több név sorakozott fel. Még ránézni is ijesztő; és ez csak egy darab kripta. A többiben is pontosan ennyi létszám lehet, tekintve, hogy még holtan is mennyire érezni, hogy nagyon is van erejük. Nem csoda, hogy eltették őket láb alól. Túlságosan is rettegtek, hogy ezek egyszer felkeltek volna ellenük. Nos, ezek az ostobák megérdemelték volna minden bizonnyal. Ha rajtam múlna és annyi boszorkányt összeszednék, megérne egy kisebb lázadás itt a városban. Nem megvalósíthatatlan.
Éreztem egy idő után, hogy már nem vagyok egyedül. De nem fordultam el a kripta elől, még mindig csak azt vizsgáltam tekintetemmel.
A hátam mögül végül is megszólal egy kellemesen csengő női hang. Megvallva ilyen hosszas csend után üdítő volt hallanom a hangját valakinek.
- Most az egyszer nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy elkéssek, Kedves.- Válaszoltam végül, majdan egy lassú mozdulattal felé fordultam, hogy szemügyre vehessem.
Fiatal nő, egészen szemrevaló. Bár amint megláttam és közelebb került hozzám, valami mást is megéreztem rajt.
- Valóban nem rég óta vagyok itt ebben a szégyenletes városban. - Felelem, miközben a tekintetemre kiül a szokványos mosolyom, mely inkább volt ördögi mintsem szelíd. - Nyugodtan tegezz. Az még a jobbik eset, mintsem az, amit meggondolatlanul tennél. - Feleltem biztatóan, bár nem akartam már most bemutatkozni, hogy milyen vagyok valójából.
- Mindenesetre elég bátor vagy, hogy minden védelem nélkül idehívsz egy labilis ősit. Talán ez az egyik, amiért most még inkább magadra vontad a figyelmemet. Nem utolsó sorban az, hogy várandós vagy. A helyedben jobban megfontolnék dolgokat. - Tekintetem újra visszasiklik a nő alakjára, majdan nemes egyszerűséggel lépek egyet valamerre, csak úgy mozgás gyanánt.
Hayley az utóbbi napokban úgy védte a kölyköt, mint egy anyaoroszlán. Ott volt védtelenül, várva, hogy könnyedén kioltsam a kis életét. De azzal nem lenne meg az én való örömöm, így csak szórakoztam vele. Az jobban kielégített.
- Nos, minek köszönhetem, hogy ide hívtál? Rettentő mód érdekelne. - Érintettem öklömet ajkaimhoz, miközben szemeimet jobban összeszűkítettem. Nagyon ajánlom, hogy nem dísznek hívott ide.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 20, 2017 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to little Mikaelson

Rengeteg új ötletem támadt. Az újonnan szinte állandóan bennem uralkodó, eddigitől másfajta feszültség nem is volt olyan rossz, mint azt eleinte hittem... teljesen abban a hitben voltam, hogy véget ért az életem egy jelentős fejezete, sőt, ezzel együtt maga az életem is, de jelenleg láttam a fényt az alagút végén. Rájöttem, hogy félig-meddig tagadásban voltam: igyekeztem nem figyelembe venni az állapotom negatív következményeit, sokkal inkább a pozitívumokra figyeltem. Voltak mélypontjaim is, de a mai nap nem ilyen volt. A mai nap a cselekvésé volt és azé, hogy újra visszalendüljek a megszokott kerékvágásba, amit némi változatossággal terveztem megfűszerezni. Új értelmet nyert számomra a régi mondás is, miszerint kétségbeesett idők kétségbeesett döntéseket követelnek. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, aki találkozót két egy Mikelson-tól.
Pedig megtettem. És jobban vártam, mint bármi mást az utóbbi időben. Nem voltam biztos abban, hogy a férfi elfogadja a névtelen invitálásomat és megjelenik, de bizakodtam. A boszorkányok régi, több száz éves kriptája nem volt éppen bizalomgerjesztő hely, viszont tökéletesen megfelelt a célomnak: a vámpírok nem szoktak erre járkálni, kirázza őket a hideg a levegőben keringő mágiától. Nekem sem az volt a kedvenc foglalkozásom, hogy itt járőrözzek és szintén libabőrös lettem, amikor megcsapott az ősi varázslatok maradványainak szele, ám jelenleg nem tudtam, hol lelhetnék ennél biztonságosabb falakra. Innen semmi sem fog kijutni, csakis akkor, ha én vagy a meghívott játszópartnerem elkezdünk fecsegni. Én pedig nem voltam az a fajta, aki ennyire gondatlan lenne.
Még hajnal volt, a napsugarak éppenhogy látszani kezdtek, aminek köszönhetően a terület a kelleténél is baljósabbnak tűnt. A szívbajosságból már kinőttem egy ideje és a melegebb öltözetem arról is gondoskodott, hogy ne fagyjak halálra. A fáklyák égtek, mire odaértem, ebből tudtam, hogy a férfi előbb érkezett, mint én. Mosolyra húzódtak az ajkaim. Itt van és lelkes is. Reméltem, hogy ez a hozzáállása percek múlva sem fog változni.
- Azt hittem, én leszek az, akinek várakoznia kell. - Léptem be a helyiségbe. Ismertem mindkét bátyját, de vele eddig nem találkoztam. Végignézve rajta le sem tagadhatta volna a családját. Hasonlítottak, a vonásaik mindenképpen.
- Helló, Kol. - Léptem hozzá közelebb. - A nevem Faye Charpentier. - Megelőztem a valószínűsíthető első kérdését, miszerint ki is vagyok én. - Mivel nem olyan régen letté ismét részese a város életének, nem biztos, hogy tudod, ki vagyok. És remélem nem baj, hogy rögtön le is tegeztelek, de nehéz lenne a hivatalos formánál maradni, még akkor is, ha tudom, hogy a csinos kis arcod valójában hány száz éves. - Az ajkaim felfelé görbültek és érdekes módon nem voltam rosszul attól, hogy egy légtérben tartózkodtam vele. Csak egy kicsit volt rám hatással, hogy honnan származik.

40
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 9:35 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Faye

Hasonló helyen jártam nem régen. Hasonló hely mint a romkert, de ez még is másabb. Sokkalta csöndesebb, ez egy tökéletes hely arra, ha valaki beszélni szeretne a másikkal. A névtelen levél ami nekem lett címezve azt kérte, hogy ide jöjjek. Nem vagyok az a típus, aki az ilyentől a nadrágjába csinál. Megvallva, egy aprócskát elszomorodtam, amikor megláttam a kézírást. Minden bizonnyal női kéznek köszönheti az iromány magát, mintsem egy férfi kezének. Bíztam abban, hogy Nik volt a levél feladója, de sajnos nem. Viszont, továbbra sem érdemes elkeseredni. A levél fontosnak bizonyult, így miért is ne?
Farmerdzsekimet megigazítottam magamon, kissé jobban összegomboltam. Kellemetlen és nem utolsó sorban idegesítő érzés volt a hideg levegőt éreznem. Vámpírként akár egy szál alsóban is élvezhettem volna a mínusz fokokat, de persze ez jócskán túlzás. A lényeg, hogy meg van a boszorkány létnek a maga hátránya. Mondjuk bármitől meghalhatok, akárcsak egy ember. Ez rám nézve eléggé veszélyes, de pánikra semmi ok. Visszaszerzem a vámpírlétemet, amikor eljő annak az ideje. Isten ne adja, akár még a boszorkány adottságaimat is megtartom mellé. Na, akkor ki merne ellenem jönni?
Komoly terveket forraltam az én kis üstömben, amelyek jócskán ördögi tervek. Azonban csak akkor alkalmazhatom a mérget, ha előkerül az én kedves családom. S nyomuk... merre fele van? Hayleyt felfedeztem, és nem utolsó sorban a kétszínű bátyámat is, de a többi, mintha meghaltak volna. Bár úgy lenne.
Farmerdzsekim zsebeibe csúsztattam a tenyereimet, és mikor a hideg levegőt kifújtam számból, teljességgel látszott, annyira pusztulatos idő van. Nem beszélve arról a ködről, ami körbebástyázza ezt az egész területet. Nem ijesztett meg, bár egy kávézó vagy egy mozi lehet jobban tetszett volna. Na jó, nem. Imádom ezt a helyet!
Hajnali órákat írhatunk. Egy fikarcnyit sem aludtam, és könnyen lehet, hogy ez tökéletesen kiült az arcomra. Persze, ez a tökéletes küllememen nem ront semmit, hiszen én így is perfekt vagyok. Leszámítva, hogy álló helyzetemben is képes lennék álomra hajtani a fejem. Na igen... ősiként nem is emlékszem, hogy aludtam volna bármikor is. Érdekes.
Pontosan időre tértem be, talán negyed órával előbb is érkeztem. Épp úgy, mintha egy randira készülődtem volna. Nyilván nem mindegy, hogy kivel is lesz ez a szívélyes beszélgetés.
Újra tüdőm járataiba szippantottam a levegőt, és egyet fordulok lassan, hogy ránézhessek az előttem lévő kriptának a táblájára. Sok-sok névvel gazdagodott az a tábla. Hát igen, régen sem komálták a boszikat.
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 17, 2016 3:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Látom megvillanni szemeiben... igazán nem is tudom, hogy mit. Gyűlöletet? Utálatot? Kételkedést? Talán mindegyiket összesen. Talán annyiféle érzés kavarog benne családunk minden tagjával egyetemben, hogy ha Isten ujja mutatna le az égből, hozzátéve, hogy bízzon bennem, talán az sem lenne számára elég. Az egyetlen, amit nem látok rajta az az, hogy sikerült volna meggyőznöm. Sőt támad, fejemre olvasva minden bűnt, amit ebben a városban bárki valaha is elkövetett a fajtája ellen.
- Kérem, Mr. Griffith - ráncolom össze a szemöldökömet. - Kérem mondja, hogy nem kívánja értékes időmet rabolni azzal, hogy akár évekre szóló felsorolásába kezd az áldozatoknak? Félre ne értsen, nem vitatom a veszteségük nagyságát. Csupán felemlíteném, hogy nem önök az egyetlen vesztesei a városban dúló háborúnak - veszek mély levegőt, bár messze állok attól, hogy az indulat elöntse a fejemet. Egyszerűen csak bosszant a szubjektivitása, mintha csupán a boszorkányok lennének szenvedői a mostani állapotoknak, és nem vesztett volna már minden faj annyit, hogy nem tudni, ezen veszteséges fájdalma kiveszik, vagy elcsitul-e bennünk. - Igen, haltak már meg farkasok, boszorkányok, és vámpírok is szép számmal a városban. Hol egyik, hol másik faj volt okozója a többi halálának. És sajnos azt kell mondanom, hogy bármit is tart rólunk Ősiekről, én sem vagyok képes egyszerre több helyen szerét ejteni a jelenlétemnek. Amit Niklaus öcsém ki is használ néha, hogy az ő nem éppen fájdalom- és vérmentes módszereivel igyekezzen biztosítani a hatalmát. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem rója fel bűnömül azt, hogy nem vagyok a nap 24 órájában az öcsém sarkában. Bár, ahogy most önre nézek azt kell mondjam, csodálkoznék, ha ezen irányú reményeim valóra válnának. A roppant sajnálatos eseményeket pedig, ami Ön és legidősebb fivérem között zajlott nem a közeli családom tagjai generálták. Egészen pontosan, nem olyan családtagjaim, akik fontosak lennének számomra. Finn mindig is szolgalelkűen meghajolt anyám bármily akarata előtt, és higgye el Mr. Griffith, az ő kettősük ellen a kovenek összes mágiája sem lenne elég. Mindazonáltal megnyugodva értesültem róla, hogy Ön tett már róla, hogy ez az incidens soha többé ne ismétlődhessen meg - teszem hozzá, a barna szempárt fürkészve.
- Már elmondtam Önnek, Mr. Griffith, hogy nincs hátsó szándékom ezzel a koalícióval. Sem háború Marcel ellen, sem a helyzetben lévő lehetőségek kiaknázása. Baráti jobbot nyújtva jöttem el idáig. És azért Önnek ajánlom fel ezt a státuszt, mert noha nagyra tartom az ifjú Davina Claire tehetségét, az ifjonti hevesség nem mindig jó tanácsadó. Ön érett férfi, Mr. Griffith, és olyan karizmatikus egyéniség, akire úgy hiszem, hallgatnak majd az emberei. És válaszolva a kérdésére, miért támadt fel bennem a hirtelen, és Ön számára meglehetősen gyanús békevágy: mert ennek a háborúnak mind vesztesei vagyunk. Annyit vesztettünk máris, hogy Isten tudja, mikor heveri ki a város, pedig még nem vagyunk a végén. Most nincs más hátra, mint hogy próbáljuk megmenteni, ami még menthető, az
embereket a városokban, a sajátjainkat és idegeneket egyaránt, fajra való tekintet nélkül. Ha sikerül, mérhetetlenül több ember marad életben, és megmenekül a vérfarkasok, boszorkányok és vámpírok maradéka. Ha nem, akkor tovább tart a pusztulás, és New Orleansból előbb vagy utóbb nem marad más, csak egy holtakkal telezsúfolt temető
- emelem pillantásom önkéntelenül is a kripta vége felé, ahol felsejlenek a magasabb házak tetejei, és mintha hallanám a jazz véget nem érő lüktetését, mintha magának a városnak a szíve dobogna az idő ette köveken.
- Nem szándékozom kiskapukat keresni Mr. Griffith, ahogyan más kibúvót sem a kötelességeim rám eső része alól. A szándékom, és minden szavamat, amit most Önnek elmondtam tiszta, és mentes a hátsó gondolatoktól. Azt ajánlottam Önnek, amit hallott, sem többet, sem kevesebbet. És még valamit Mr. Griffith: tudom, hogy régóta itt élnek, és sajátjukénak tekintik a város minden szegletét. De New Orleanst az én családom húzta ki, és építette fel a sártengerből és mocsárból, így hát remélem megérti, hogy számunkra legalább ugyanolyan fontossággal bír ez a város - mosolygom el magam. - Nos, Mr. Griffith, nem tudok többet mondani immár annál, mint amit eddig elmondtam. Lehetőséget ajánlok arra, hogy véget vessünk a vérengzésnek New Orleans utcáin. Amennyiben nemet mond nekem, nem szándékozom bosszút állni, ahogy lemészárolni sem Önt. Csupán azt hiszem, mélyen csalódott lennék. De a döntést, mint mondtam, meghagyom Önnek. Ha időt szeretne kérni rá, amíg kimondja a döntő szót, megadom. Kérem, fontolja meg alaposan, mit nyerhetünk, vagy veszíthetünk mindannyian.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 10, 2016 2:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Elijah&&Vincent
I don’t like vampires, I don’t like you
Tudtam nagyon jól, hogy a békére kell törekednem, ahogy Davina és a többi természetfeletti lény is akarta, de hogyan bízhatnék meg abban a férfiban, akinek a bátyja orvul ellopta a testem, és az életem feletti irányítást, ráadásul olyan hosszú a bűnlajstromuk, hogy az életem is kevés lenne, hogy elsorolják. Nem ítélkezhetnék, de a módszereik eddig is hagytak kivetnivalót maguk után, honnan kellene tudnom, hogy ez a hirtelen jött béke iránti vágy nem hozza magával azt a rengeteg hullát, amit el akar kerülni? Bíznom kellene az adott szavában? És mégis hogyan tegyem? Ott az a bizonyos előnye, a halhatatlanság, én pedig nem szívesen nyúlok a mágiámhoz, ha nem muszáj. Itt viszont meg kellett védenem magam, de most egy pillanatra elgondolkodtam. Talán, ha megbizonyosodnék arról, hogy minden szava igaz… De ahhoz le kell bontanom a falat, amit magam köré húztam mágiával, amit nem tud áttörni, hacsak én nem akarom.
– És mi van azokkal a boszorkányokkal, akik az önök kezei által haltak meg közvetlen az ideérkezésük után? – Hogy provokáltam-e? Határozottan igen. Nyilván a boszorkányok sem szentek, de azt biztosan állíthatom, hogy mióta itt éltek, rengeteg halál történt. – Vagy azokkal a farkasokkal, akik a másik bátyja keze által haltak meg? Ha Klaust olyan jól tudja kontrollálni, akkor az engem megszálló Finnt miért nem sikerült, hm? – provokáltam tovább a férfit, mert tudnom kellett azt, hogy meddig terjedt a türelme. Ha ennyitől elveszti a fejét, akkor igazam van, ha pedig nem, nos, akkor nagyon jól tudja kontrollálni magát. A bizalmam nem alakulhatott ki két perc alatt, vagy azoktól a hangzatos szavaktól, amelyekkel az oldalára akart állítani.
– Azért vagyok elutasító, mert ez a koalíció a megérzéseim szerint egy nagy hazugság. Vagy talán egy hadjárat Marcel ellen? Hm… Nem tudom eldönteni, miért is rám esett a választása. Vajon azért, mert úgy gondolta, könnyen megnyerhet? Vagy azért, mert nem kedvelem Marcelt? Nem hiszem, hogy valaha megbocsájtanák azt, amit a boszorkányokkal tett, de minden bizonnyal, ha harcra kerül a sor, ugyanúgy a várost fogja védeni, hiszen itt született, de a maga családja csak ide vándorolt… Nem értem, honnan ez a nagy hév a béke érdekében, talán veszély fenyegeti a családját? – fejtegettem az okokat egy kissé talán még mindig provokáló hangnemben. Tudtam, hogy Klaust sokkal könnyebb kihozni a sodrából, mint Elijah-t. Legalábbis Cami elmondásai szerint Klaus a hirtelenharagú, Elijah pedig a hidegvérű. De vajon igaza van, vagy csak egy látszat az egész férfi? Nem mondhattam neki sem igent, sem pedig nemet. Nem tudtam meddig képes elmenni, habár nem féltem tőle. Talán kellene, hiszen képes lenne megölni, ha akarna, de ahhoz nekem is lenne egy-két szavam, vagy igézetem.
– Nem vagyok vezető, csak egy boszorkány. Mégis mit tesz velem, ha egyáltalán fel sem hozom a koveneknek, hm? Megöl? Megkínoz, vagy megszállja a testem, hogy a nevemben beszéljen? – sétáltam közelebb felé, majd megálltam pontosan ott, ahol a láthatatlan fal volt eddig. Már rég nem gátolta semmi őt, én pedig megfeszült izmokkal vártam azt, mikor pattan el nála a cérna. Mindenesetre megjegyeztem minden szavát, amivel majd egyenesen Davinához megyek. Nem fogom meggyőzni a régenst semmiről, csak elmondom neki, hogy mit tervez Elijah.
– Ismerem a maga ígéreteit. Előszeretettel keresi a kiskapukat, és azt, hogyan forgassa a szavait úgy, hogy győztesen kerüljön ki az ígéreteiből – ráztam meg a fejem egy gúnyos félmosollyal az arcomon. – Én nem csak a népemért küzdök Mr. Mikaelson, ha nem tűnt volna fel. A városért küzdök, ahogy a népem is teszi, védi a betolakodóktól a várost, ami egykor rég még a mienk volt! – léptem még egyet felé. Balom lazán a farmerom zsebébe dugtam, de jobbom ökölbe szorult. Én nem csak a népemért akarok küzdeni, hanem a városért, ami az én otthonom is.





Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Szer. Szept. 07, 2016 9:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To: Vincent

Persze, egyetlen egy percig sem gondoltam, hogy pont Vincent Griffith lesz az, aki majd azonnal a tenyerembe csap, barátságosan meglapogatja a hátamat, és biztosít majd róla, hogy számíthatok a támogatására. Ugyanakkor nem tudom palástolni a csalódásomat sem. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a boszorkányok - vagy épp vezetőik - gyűlölete akkora, ha nem hallják meg tőle az ésszerűség szavát sem. Békéről papolnak, de a döntéseikkel ők maguk taszítják háborúba a népüket, aztán bőszen mutogatnak a vámpírokra, ezen belül főleg a családomra, mint bűnösökre, akik felelősek a kialakult helyzetért. Roppant kényelmes és szemellenzős látásmód, az már szent igaz.
- Kérem, ne mondjon véleményt a családunk kötelékéről úgy, hogy nem élte át az a tíz évszázadot, amit mi kénytelenek voltunk - sétálgatok fel alá, szórakozottan meg-megpöccintve egy követ a falban. - Ugyanakkor azt mondom, higgye el nekem, ha létezik valaki, aki képes kontrollálni Niklaus cselekedeteit és dühét, akkor az a valaki én magam vagyok. Alátámasztja szavaimat az a tény, hogy még mind a boszorkányok, mind a vérfarkasok élnek. Ha az öcsémen múlt volna, már egy holtakkal telezsúfolt városban tenné a fejére a koronát - fordulok szembe Vincenttel. - Fel nem foghatom, Mr. Griffith, miért ily elutasító az általam felajánlott koalíció puszta lehetőségével szemben is. Kétlem, hogy Marcel Gerard uralma alatt jobb lett volna a helyzetük. Képes összeszámolni, hány boszorkány halt meg amiatt, mert épp olyan helyen mert mágiához nyúlni, ami Marcellus meglehetősen önkényes jogkörét sértette? - teszem fel a költői kérdést. - Mindazonáltal tekintettel bizonyos múltban történt eseményekre némileg megértem, ha nem hisz a szavamnak. Épp ezért ajánlom fel, hogy írásban is fektessük le az egyezményünket, ezáltal is biztosítva, hogy egyik faj se élvezzen több jogot, mint a másik kettő. Ha fél a gyülekezet tagjainak reakciójától, akkor azt kell mondanom, nyilván nem áll könnyű út egyikünk előtt sem. Renitensekre mindig, és mindenhol számítani lehet, kevésbé puskaporos körülmények között is. De ha a többség látja, hogy a vezetők képesek a békés egymás mellett élésre, akkor előbb-utóbb ők maguk is belátják, hogy mennyivel jobb a béke, már csak abból a szempontból is, hogy nem kell saját, vagy épp családjuk biztonságáért aggódniuk - vágom zsebre kezeimet és tartok némi szünetet. - De mert megértem az összes aggodalmát, felajánlok még valamit. Terjessze a javaslatomat a kovenek elé, Mr. Griffith. Hagy mondják ki az emberei a végső szót. Lássuk, csakugyan vágynak-e a békére, vagy épp hosszú időn át tartó háború árán akarnak érvényesülni. Mert ha igen, akkor azt kell mondjam, ők sem jobbak a vámpíroknál - engedek meg egy halvány mosolyt magamnak. - Gondoljon rólam bármit is, egyet tudnia kell: ezer éven át mindig megtartottam az adott szavam, és most sem lesz másképpen. Ha ígéretet teszek arra, hogy mind a boszorkányok, mind a farkasok a vámpírokéval egyenlő jogot mondhatnak majd magukénak, akkor tenni is fogok róla, hogy ez így is történjen. Niklaust illetően pedig higgye el, képes leszek kezelni a reakcióját - vonom meg a vállamat, és széttárom a kezeimet. - Nos, Mr. Griffith, nem hinném, hogy több szót tudok hozzáfűzni a már elmondottakhoz. Dolgozhat a népéért békés körülmények között, vagy épp állandó partizánháborút vívva is. A választás kizárólag önön múlik.
music: | note: - | words:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 04, 2016 12:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Elijah&&Vincent
I don’t like vampires, I don’t like you
Nem voltam egészen biztos abban, hogy végig akartam hallgatni az Ősi ömlengését valamiről, amiben nem értettem vele egyet. Nem hittem abban, hogy létezik az, amiről felvezetést tartott, de mivel nem volt jobb dolgom, és nem mellesleg kíváncsi is voltam, maradtam. Pedig könnyedén leszerelhettem volna, és akkor most úton lehetnék oda, ahová eredetileg is terveztem. A beszélgetés egy vámpírral számomra érdektelen, de azt is figyelembe kellett vennem, hogy nem minden helyzetben a saját magam testi épsége volt a legfontosabb. Nem bíztam benne, sem a családjában, de legfőképpen akkor nem bíztam egy vámpírban, ha szívességet akart kérni tőlem. Hayley-ben sem bíztam meg, és nem főként azért, mert félig vámpírrá vált, hanem azért, mert azokkal élt, akiket a legjobban megvetettem. Valahol mégis a gyermeket sajnáltam az egész kialakult szituációban. A vámpírok soha nem tanulnak a hibáikból, mert azt gondolják, egy öröklét áll rendelkezésükre ahhoz, hogy majd ezt megtegyék, de ez a pillanat soha nem jön el, mert ők ilyenek. Felelőtlenek, gyilkosok és bestiák. Azt hiszik, övék a világ, és mindenkit megfélemlíthetnek, de velem rossz lóra tettek.
– Nézze, nem nagyon mozgat meg mennyire becsül nagyra, vagy mennyire ítéli el a családtagja tettét, vagy a hibrid öccse kegyetlenségét. Nem érdekel, hogy mit tenne másképp a helyükben. Ha igazán szoros lenne a kötelékük, nem állnának harcban a természetfelettivel, vagy a várossal – sóhajtottam fel egykedvűen. Talán eltértem a tárgytól, de igazából olykor a látszólagos egymás melletti elbeszélés ellenére is kiszűrhető az igazi válasz, az, ami a másiknak fontos. Elijah céllal jött hozzám, azért, hogy hassak Davinára, de ha szövetségre lépek a vámpírokkal, akkor nem csak én iszom meg a levét. A közösség kivetne magából, így nem mérlegelhetek egyedül, nem tehetek olyan lépést, amivel akár Davinának is árthatok.
– Ne próbálja meg nekem beadni azt, hogy nem nyúlt véres eszközökhöz egyszer sem az élete során. Mert minden bizonnyal így volt, és ezek után nem állíthatja, hogy nem hisz bennük – ráztam meg a fejem, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy választ adhassak arra a beszédre, amit Elijah elregélt, én pedig közbevágás nélkül hallgattam végig. Olykor elmosolyodtam, mert nem hiszem, hogy egy több mint ezer éve vámpír ennyire naiv és hiszékeny lenne, hogy azt gondolja, ennyi a béke.
– Szóval azt gondolja, hogy a megváltó szerepét felöltve felkarol minden fajból egyet, aki belemegy valamiféle egyezségbe, aminek nincs biztosítéka. Hiszen honnan tudhatná azt, milyenek a boszorkányok, vagy a farkasok? Tudta, hogy míg ez a két faj kovenekben, vagy falkákban él, addig a vámpírok csupán marják egymást, és csak időleges békére képesek a természetük miatt? Nem véletlen, hogy minden faj a vámpírokat támadja, akik hirtelen a semmiből előtűnve teremtettek, vérszomjjal, és örökléttel megátkozva – beszéltem elégedetten. Tudtam, hogy a békére szüksége van a városnak, de hogy pont egy vámpír hozza ezt fel, az kissé abszurd. Hisz ők azt gondolják, hogy a tápláléklánc tetején állnak, irányítanak, beférkőznek mindenhová. Meg sem kell küzdeniük szinte semmivel, mert egy igézet elég ahhoz, hogy megszerezzék, amit akarnak. Ám most ez nem segítene, hiszen boszorkány lévén nem tudna megigézni engem, így a szavakkal próbál rávenni valamire, amihez jelen helyzetben nem fűlik a fogam.
– Nem bízom magában, sem ebben a koalíciójában. Hogy is tehetném, hiszen bármikor meggondolhatja magát! Ez a város az otthonom, én ezért a városért küzdök, és ha ehhez az kell, hogy vámpírok feje hullik, hát legyen, de nem tudom elhinni, hogy nem fogja egyik pillanatról a másikra egy rossz szó miatt lemészárolni a fél boszorkány közösséget New Orleans-ban. Ráadásul tudhatná, hogy a helyiek nem kedvelik sem magát, sem a családját, én pedig nem engedhetem meg magamnak azt, hogy esetlegesen megint bemocskolódjon a nevem. Ez az egész békehadjárat nem működhet hosszú távon, hiszen a vámpírok többet és többet akarnak majd, nekünk boszorkányoknak pedig az életet kell védeni – hagyták el a szavak ajkamat lassan, hogy ő is értse. – Plusz, most biztatott, hogy a bátyja háta mögött áskálódva teremtsünk egy új birodalmat. Mégis mit gondol, mit tesz, ha kiderül? Ha maga nem, ő minden bizonnyal tombolni fog, és pusztítani, aminek megint csak mi, halandók isszuk meg a levét! – Az az érzésem, hogy nem gondolta át kétszer ezt az egészet. Ide jött, én pedig elmondtam a saját véleményem a megváltó hadjáratáról. Ugyanazt akarom én is, de nem vagyok biztos benne, hogy az út, amin én akartam a békét, egyezett azzal, ahogy ő tervezte.




Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 18, 2016 8:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To: Vincent

Hagyom, hagy mondja el mindazt, ami a szívét nyomja. Igazából normál körülmények közt ez nem lenne több számomra, mint a szúnyog döngicsélése, de úgy látom, Vincent Griffith legalább hajlik valamiféle kompromisszumra. Annyiban legalábbis, hogy képes rá, hogy meghallgasson, nem úgy, ahogy Davina. Ezzel pedig máris némi előnyben vagyok, és ha ad rá alkalmat, őt is hozzásegítem.
- Úgy tűnik a városi boszorkányok sajátossága a roppant bizalmatlan természet. Vagy vegyem ezt egyenesen a családom iránti ellenszenvnek? - érdeklődöm aztán joviális mosollyal. - Higgye el Mr. Griffith, ezt már erőteljes sértésnek tekinteném, önmagamra nézve legalábbis, úgyhogy amennyiben a válasza "Igen" lenne, kérem, ne is fáradjon a felelettel - emelem fel kezem némileg elhárító módon, majd némileg türelmetlenül felsóhajtok.
- Mint már mondtam Mr. Griffith, nem hinném, hogy feladatom lenne legidősebb testvérem tettének megítélése, ahogy anyám valóságtól meglehetősen elrugaszkodott ötleteiről sem adnék most véleményemnek hangot - nézek a boszorkánymester szemeibe. - De mivel látom, hogy minden szavam ellenére meglehetősen a pokolba kíván engem, ezért nem rabolom az idejét tovább a szükségesnél, így hát a tárgyra térek - vágom zsebre a kezeimet.
- Nem tudom, mennyire van tisztában azzal, amik az elmúlt időszakban a városban történtek Mr. Griffith, de a családom nem csupán a boszorkányoknak szúrja a szemét - fogok bele. - Az elmúlt teliholdkor találkozásom volt egy vérfarkassal, és számomra némileg fájdalmasan ért véget az apró kis incidens. Azóta már sikerült megtudnom eme vérfarkas kilétét, és az elkövetkezendő napokban szerét ejtem egy látogatásnak a mocsárban, hogy elbeszélgessek vele hallatlan merészségéről. Az öcsémmel ellentétben én viszont nem mindig hiszek a véres megtorlásokban. Következésképpen egy olyan megoldással szeretnék előállni, ami előmozdítja mindannyiunk körülményeinek javulását - teszek néhány lépést el és alá. - Természetesen elsősorban önhöz jöttem, mert szeretnék úgy menni a mocsárba, hogy tudjam, számíthatok-e a boszorkányok mesterének támogatására - mosolygom el magam újfent. - Nem mondok vele újat ha azt mondom, a város jelenleg egyre erősebben süllyed a káoszba. Ebben szerepe van családunknak is, vagyis fogalmazzunk inkább úgy, családom némely tagjának. Én azonban új perspektívába szeretném helyezni a dolgokat, és megoldást találni a háború befejezésére mindaddig, míg nem lesz a város egy hullahegy. Ebben pedig sarkalatos szerepet ajánlok önnek, Mr. Griffith. Tudom jól, hogy Marcel Gerard uralma alatt sem volt sokkal jobb a helyzet. A farkasokat a mocsárba száműzték, a boszorkányoknak halálbüntetés terhe mellett tiltották meg a varázslást a belvárosban. Minden faj érdeke sérült, és mindenki bosszúért liheg. Én viszont tudom, hogyan lehet elsimítani az ellentéteket, és tiszta lapot kezdeni valamennyiünk életében. Egy koalíciót ajánlok Mr. Griffith, egy szövetséget, ha úgy tetszik. Egy három tagból álló triumvirátust a város élére. A vámpírokat jómagam képviselném, a boszorkányokat illetően önre gondoltam, és eme roppant bátor és vérmes hölgynek a mocsárban felajánlanám a vérfarkasok tisztségét. Mi hárman biztosíthatnánk egy újfajta szövetséget, és azt, hogy mindhárom faj jogai egyelő arányban legyenek elosztva. Úgy hiszem, mi hárman gondoskodhatnánk róla, hogy bármely fajhoz tartozzon is, senkit ne érjen megkülönböztetés, vagy jogsérelem. A város vezetése maradjon csak névleg Niklaus kezében, hagy legyen ő a király. De a döntési jogkör minden esetben a miénk lenne. Vegye példának okáért Angliát. Létezik királyi család, de a jogot és a törvényt a parlament alkotja. Ha nagyban működhet, biztos vagyok benne, hogy kicsiben is. Ezzel a roppant kecsegtető ajánlattal érkeztem önhöz Mr. Griffith. Eljött a lehetőség, hogy jobbá tehesse az emberei életét. A jövőjük egyedül az ön választásán múlik.
music: | note: - | words:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 16, 2016 2:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Elijah&&Vincent
I don’t like vampires, I don’t like you
Nem igazán értettem, mit akar tőlem a vámpír, de nem hagyom magam meggyőzni az ő igazáról. Camitől nagyon sok információhoz jutottam velük kapcsolatban. Tudtam például, hogy Klaus annal ellenére, hogy gyereke lett, ugyanolyan kegyetlen, és könnyedén letépi bárki fejét, aki ellenkezni mert vele. Nos, velem emberére akadt volna, még úgy is, hogy nem használtam mágiát. Aligha volt gyengepontom, és mivel Klaus gyengéd érzéseket táplált Cami iránt, nem hittem, ha arra kerülne a sor, vele fenyegetne. Aztán ott volt Freya, a megkerült, halottnak hitt testvér, aki rengeteg erővel bírt, valamiért Hayley mégis hozzám jött nem is olyan rég. És itt volt a drága - önmagát a legnemesebbnek tartó - Elijah is, aki soha nem riadt vissza egy kis erőszaktól. Cami szerint jól bánt a szavakkal, de én sem voltam hülye. Sőt, már most sejtettem, mire megy ki a játék. Ez a fickó olyan, ha nem értek egyet vele, ölni fog. Vagy csak blöfföl. De egyik eshetőségnél sem lehetek gyáva és mehetek bele olyan alkukba, amikben mi halandók látjuk kárunkat. Erős vagyok én is a magam módján, és van valamim, ami ezeknek a vérszívóknak aligha, ez pedig a becsületem.
– Hm... Bár tudnék hinni magának – jegyeztem meg egy hitetlen mosollyal az arcomon. Nem voltam naiv. Ha szövetkeznék vele, akkor a boszorkányok soha nem bocsájtanának meg. Mindazonáltal több okom van nem kedvelni a családját, mint fordítva, így ez a beszélgetés már eleve halottnak bizonyult számomra. Mégsem esküdtem bosszút ellenük, holott nyilvánvaló, ha nem tettek volna keresztbe ennek a Finnek, nem szállt volna meg. A beszédén ezért csak mosolyogni tudok, mert ez a fickó nagyon el volt tévelyedve valamerre, és az nem ez a világ volt.
– Nem hinném, hogy elvenni valaki élete felett az irányítást, felmenthető bűn lenne, akár saját akaratából tette, akár nem. Minden bizonnyal megvolt az oka rá hogy ezt tegye, de ezt pont nem magával fogom megbeszélni – csendült fel a hangom ismét, miközben figyeltem, amit tesz. Részben tudtam, hogy mit tett ez a Finn, de nagy részéről nem akartam semmit sem felfogni, de kénytelen voltam. A boszorkányok pont emiatt akartak régensnek, hiszen pont elég indokom akadt nem szövetségre lépni velük. Most pedig itt van ez a vámpír, előadja nekem, hogy mennyire szent, holott tudtam nagyon jól, mire képes. Mégsem féltem tőle. Nem tudott nekem ártani, ameddig a fal állt. Természetesen készen álltam arra is, ha ártani akarna nekem, ráadásul ezen a helyen nem árthat nekem. A szellemek körülöttünk voltak, figyelték minden egyes szavamat, és tettemet. Biztosra vettem, hogy tudták a válaszom, mielőtt kimondanám.
– Davina meglehet, hogy fiatal, de tudtommal nem ok nélkül veti meg a családját, és el kell keserítenem, én magam sem érzek szimpátiát sem maga, sem pedig a többi rokona irányába. Felesleges a korára fogni, mert ez nem attól függ. Úgy érzem tettek eleget ellene, hogy így érezzen. Szóval meg se próbálja nekem beadni, hogy csupán azért jött, hogy győzzem meg Davinát, maguk igazából szentek, és nekünk boszorkányoknak segítenünk kell a családját – ráztam meg a fejem elutasítóan, de érezte ő azt, hogy nem viseltetek jó érzésekkel irányába. Ha a fivére ellopta a testem, nem is akartam tudni, hogy a többi mit tehetne, ha az útjukban lennék. Vagy éppenséggel nem alkudozom velük, ezért kiírtja a fél várost, hogy jobb belátásra bírjon. Kinéztem belőle is, ugyanúgy, ahogy a hibrid öccséből, sőt, talán még Freya is ölne a családjáért, de mivel nem ismerem, így ezt nem mondhattam biztosra.
– Ha maga, és a famíliája okozza azokat a halálokat, mert nem ugrottam, ahogy fütyültek, azok a halálok csakis a Mikaelsonok lelkén száradnak, semmi közöm nem lesz hozzá, szóval, ha ez a piszkos módszere, hogy bűntudatot akar ébreszteni bennem, akkor már el is felejtheti, hogy végighallgatom – ráztam meg a fejem, hogy nyomatékosítsam benne a szavaimat. Tudnia kellett, hogy én nem félek tőle. Az egész magatartásom erről árulkodott, és remélem felfogta, így nem kell majd magamat ismételnem újra, és újra.
– De legyen, elmondja a panaszát, én pedig eldöntöm, hogy belemegyek-e, vagy sem. Bár nem hinném, hogy a mi érdekeink valaha is találkozhatnának – fűztem még hozzá félmosollyal az arcomon, mert tudnia kell, ez itt az én területem. Nem vagyok olyan, mint a többiek, és megeshet, hogy bolondnak nevezett, de tisztán látom, milyen vámpír is ő valójában.




Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Kedd Aug. 16, 2016 7:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nekem címzett első mondatát hallva mosolyom még szélesebbé válik, de válasz nélkül hagyom a megjegyzését. Niklaus ilyenkor már természetesen fenyegetések özönét zúdítaná a merész halandóra, aki nem tiszteli királyi fenségét, de nekem sem kedvem, sem időm nincs beletársulni egy sehová nem vezető verbális háborúba.
- Nem szokásom hízelegni, Mr. Griffith - húzom végig az ujjam a falon függő gyertyatartó faragott ívén. - Én mindig a tényeket közlöm, akár kellemesek ezek, akár fájó pontok bárki önérzetében. Örüljön, hogy ön az első számú pont alá tartozik - húzom aztán elő zsebkendőmet öltönyöm zsebéből, és letörlöm bepiszkolódott kezemet. Fel sem nézve beszélek tovább, mintha csak kimondatlan gondolataimat osztanám meg vele.
- Drága fivérem címszóval nyilván bátyám, Finn jelenlétére utal. Higgye el Mr. Griffith, mélységesen elítélem azt, amit tett. Nem keresek számára mentségeket, de legyen vele tisztában, hogy legidősebb testvérem mindig is képtelen volt saját döntések meghozatalára, és szolgalelkűen követte mind atyám, mind anyám utasításait. Nem ő volt a kiötlője az ön - hogy is fogalmazzak? - megosztott személyiségének, csupán az eszköze - teszem el a zsebkendőt, és figyelmesen nézek a boszorkánymester arcába.
- Finn-nek legalább volt némi felmentése arra, amit tett. Az ön mozgatórugóit viszont nehezen értem meg, Mr. Griffith. Davina Claire-t elvakítja a családom iránt érzett gyűlölet, de Davina még ifjú hölgy, akit életkoránál fogva inkább az érzelmek, mint a logika vezérelnek. Az viszont megdöbbentő számomra, hogy Ön ugyanúgy elutasítóan viselkedik velem szemben akkor is, ha fogalma sincs, miért jöttem. Hallgasson meg, mert könnyen lehet, hogy utána, még ha csupán kényszerűségből is, de rábólint a szavaimra - vágom két kezem zsebre. - És higgye el nekem, távol állok a fenyegetéstől. Az ajánlatom gyümölcsöző lehet, nem csupán a családom, de a boszorkányok számára is. Erre pedig szavamat adom. Jelen pillanatban az ön tisztje eldönteni, hogy a békét, vagy a háborút választja-e a városban. Ha az utóbbit, állok elébe. Ez esetben viszont számoljon el saját lelkiismeretével, hogy ártatlanok százainak vére az ön kezén szárad. Nos... még ezek után sem érdekli a mondanivalóm? - teszem fel a kérdést, és kíváncsian várom a válaszát. Davinával ellentétben ő felnőtt férfi, aki képes rá, hogy meghozzon bizonyos döntéseket. Néha nagyon nehéz, de mindenképpen helyes döntéseket.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Aug. 14, 2016 1:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Elijah&&Vincent
I don’t like vampires, I don’t like you
Nem számítottam látogatóra, sőt igazából semmire, ezért is gondoltam arra, hogy elmegyek Camihez, mert tudni akartam, hogy jól van-e. Aggódtam érte a múltkori után, és mellesleg beszélnem kellett vele arról, hogy mostanában egyre többször kell a mágiához nyúlnom segítségül. Nem akartam belefolyni ezekbe a dolgokba, de muszáj volt azok után, hogy láttam, az erőm nélkül nem segíthetek azoknak, akik fontosak nekem. Így nem térhettem ki előle. Csupán az álcát tartottam fenn, miközben próbáltam elfogadni a kialakult helyzetet. A múltkor Hayley-vel dűlőre jutva alkudtunk meg, amihez reméltem, tartani fogja magát. Persze általában ez nem szokott sikerülni, nem is értem, miért bízom olyanokban, akik vérrel tartják életben magukat, szóval ez az én hibám, hogy bíztam benne. Mikor meghallom Elijah hangját, egy pillanatra ökölbe szorult a kezem, majd finoman elengedtem, és lassan fordultam a férfi felé.
– És így derül ki valakinek a szavahihetősége – jegyeztem meg csak úgy magamnak, mind inkább neki. Nem mosollyal fogadtam, mert gyűlölöm a családját és őt is, mióta megszabadultam a szerencsétlen testvérétől. Így szabaddá váltam, és meg is akartam tartani ezt a fajta szabadságot, mert nem engedhettem, hogy megint behálózzanak. Boszorkány voltam, nem alkudozhattam folyton vámpírokkal minden ostoba kis dologról. Nem az fog történni itt, ahogy az Eredeti vámpírok akarták. Ha ehhez én is kellettem, akkor részt is fogok venni benne. Csupán akkor voltam hajlandó tárgyalni vérszívókkal, ha az érdekeink is egyeztek, ám nem hittem abban, hogy jelenleg ez a helyzet állt fenn. Szavaira gúnyos mosoly a válaszom, majd feltartottam a kezem, jelezve, hogy eleget hallottam.
– Felesleges hízelgéssel nem megy nálam semmire, én nem a többi boszorkány vagyok – jelentettem ki ridegen, de még nem érezhette benne az ellenségességet. Elégedetten figyeltem, ahogy a láthatatlan falat érintette meg a kezével, amin nem tudott átlépni, csupán akkor, ha én úgy akartam, de annyira bolond nem lennék, hogy a közelembe engedjem óvintézkedések nélkül.
– Aligha hiszem, hogy sértené a bizalmatlanságom azok után, amit a drága fivére tett velem! – jegyeztem meg egy gunyoros félmosollyal ajkamon. Két kezemet lazán zsebre dugtam, és onnan néztem Elijah-t, aki természetesen az ő magasztos és fennkölt módján próbált parancsolgatni.
– Beszélnünk kell? Én nem hiszem, hogy kell, Elijah. Ha Davina Claire nem volt hajlandó tárgyalni, miből gondolja, hogy én fogok? Nem kedvelem a vámpírokat, sem a családját. Csodálom, hogy van mersze olyan helyre jönni, ahol én vagyok előnyben – vettem fel egy ridegebb hangszínt, hogy tudja, nem örülök a látogatásának. Nem gondoltam, hogy mi ki tudunk egyezni, mert én nem fogok neki ugrálni, mint valami pincsi, és nem fogom Davinát sem rávenni efféle magatartásra. Nekem az az érdekem, hogy ők eltűnjenek a városból, és ezek után nagyon reméltem, hogy a farkaslány is velük megy majd.
– Szóval azzal az elánnal, amivel ide bejött, mehet is, mert amibe Davina nem ment bele, én sem fogok, ráadásul nem tetszik a fenyegető hangneme sem - jelentettem ki nyugodtan, mert nem szeretem,mikor olyan „javaslatokat” tesznek, amiből azt érzem, hogy el kell fogadnom, amit mond.




Vissza az elejére Go down

avatar
Eredeti •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Chatkép :

Kedvenc dal :
In the eyes of a saint I'm a stranger
We're all trying to find a way
At the death of every darkness there's a morning
Though we all try
We all try
We're all one step from grace
Rag'n'Bone Man - Grace

Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Hayley és Hope megóvása



A poszt írója Elijah Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Aug. 14, 2016 1:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Sosem hittem volna, hogy előállhat egy olyan visszás helyzet, amibe akaratomon kívül belecsöppentem. Mintha minden a feje tetejére állt volna, zűrzavar a köbön, és most először némileg féltem, hogy elvesztem a fonalat az események forgatagában. Sejtettem, hogy Niklaus hatalomátvételi tervei - vagy ahogy ő a maga módján nevezte, városrendezési szándéka - ellenségeink sokaságát támasztja felénk, nem mintha eddig szűkében lettünk volna, hála az öcsém káprázatosan bárdolatlan viselkedésének. De arra álmomban sem gondoltam volna, ha az én békekötésre nyújtott kezemet is egymás után söprik félre azok, akiknek odanyújtom. Vagy szándékaim tisztaságában kételkednek, vagy nemes egyszerűséggel túl hosszú már családunk bűneinek listája, nem tudom a választ. De annyit tudok, hogy én akarom a legkevésbé, hogy ez a város vérfolyammá váljon. Esküt tettem rá, hogy támogatom az öcsémet, azt viszont nem ígértem meg, hogy nem igyekszem finomítani elefántszerű bevonulását a városba, és az ebből fakadó hatalmi elképzeléseit. A végeredmény ugyanaz, de a célig vezető útvonal nem mindegy, hogy békés alkuval, vagy hullák százaival van kikövezve.
Az egyik legkeményebb dió amit - be kell valljam lelkiismeretesen - nem sikerült feltörnöm, az ifjú Davina Claire volt. Fel sem foghatom, hogyan becsülhettem le, mert mint bizonyította, ifjú kora ellenére azon kevesek egyike, akiket a méltó ellenfél besorolás alatt lehet megtalálni a szótáramban. Ha még az a roppant csábító lehetőség, amit felajánlottam neki, sem volt képes megingatni elhatározásában, akkor vagy az akarata, vagy a gyűlölete nagyobb minden másnál.
Nem hagy számomra más választást, mint a városi boszorkányok közül annak keresnem a társaságát, akiből kinézem az értelem azon szikráját, miszerint ő sem háborút akar, és halált, épp ellenkezőleg. Nem kérem tőle, hogy alapítsunk közös rajongói klubot, mi vámpírok, és ők boszorkányok, csupán a békés együtt élés céljaira törekszem, és reménykedem, hogy ebben mélyen egyet fog érteni velem.
Nem tudtam, hol kell őt keresnem, de valljuk be, túl nagy logika nem is szükséges hozzá. A boszorkányok nem túl sok helyen fordulnak meg a városban. Csak végig kellett járnom ezeket, és kis türelemmel íme rátaláltam arra, akit talán nemsokára úgy nevezhetek, hogy a nekem való gondolkodású ember.
Ő viszont hamarabb észreveszi a jelenlétemet, mint ahogy megszólalhatnék. Legalábbis az, hogy arccal afelé várakozik, ahonnan én megjelenek, ezt sejteti. Ugyanakkor máris elismeréssel adózom annak, hogy óvatos is. Anyám boszorkány, így nem kell elmesélni, miért is látom alakját úgy, mintha forró levegő vibrálna előtte. Meg sem próbálok tíz méternél közelebb kerülni hozzá, mert alighanem felesleges vállalkozás lenne.
- Üdvözlöm - állok meg a kripta ajtajában, és megjelenik arcomon az a fajta mosoly, ami kétféle lehetőséget hordoz magában: akár baráti csevejt, akár szívek kitépkedésével megspékelt találkozást. Remélem van annyira okos, hogy nem kényszerít a második opcióra.
- Bemutatkoznom úgy hiszem nem kell - dőlök neki vállammal a kripta ajtajának. - Örülök, hogy végre láthatom, Mr. Griffith. A városban ódákat hallottam már zengeni önről. Megállapíthatom, hogy nem minden ok nélkül - nyújtom ki kezem, és megérintem a szinte tömör fallá sűrűsödött levegőt magam előtt. - A bizalmatlansága ugyanakkor némileg sértő, főképp annak tükrében, amiért ma felkerestem - fordulok szembe vele. - Beszélnünk kell egymással Mr. Griffith, és csak remélem, hogy ön tárgyalóképesebb fél lesz, mint Davina Claire. Ön, és boszorkányai érdekében is javaslom ezt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 11, 2016 2:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Elijah&&Vincent
I don’t like vampires, I don’t like you
Hetekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ismét visszatérek a mágia világába. Még mindig nem használtam feleslegesen az erőmet, de igyekeztem Davina segítségére lenni, amiben tudtam, és amikor hagyta. Próbáltam nem kifejezni a rosszallásomat, mert nekem semmi hasznom nem származott abból, hogy mágiát használtam, de nem menekülhetek önmagamtól örökké. Hayley-vel alkut kötöttem, de biztos voltam benne, hogy ez az egyezség is megszűnik majd, mégsem agyaltam ezen. Segítettem a rendőrségnek, Caminek, és talán végre megtalálom majd önmagamat is. De ameddig ez nem történik meg, addig igyekszem minél jobban kihúzni magam, mert nem akartam fejest ugrani a közepébe.
A város harcban állt, vagy közeledett egy harc, amit el akartam kerülni, de természetfelettiként erre semmi esélyem sem volt, így megbékéltem, és a háttérből figyeltem az eseményeket. Már amennyire én ezt el tudtam érni.
Semmi jó sem származott abból, hogy Klaus és a családja itt élt, és még mindig nem tudtam eltekinteni afelett, hogy annak a gyermeknek az anyja nem azon van, hogy elhagyja a várost az egész családjával, hanem maradva vállalja a kockázatát annak, hogy bármi történik azzal a szegény gyerekkel. Inkább harcol, ahelyett, hogy a gyerekével foglalkozzon. Nem tartottam szimpatikusnak őt, de nem akartam jobban belefolyni. Nem az én dolgom, hogy teszik tönkre egy utód életét, és egészen addig nem intézek ellenük lépéseket, ameddig ők is békén hagynak. Élni és élni hagyni az elvem, de ha átlépik a határt, akkor eldobom az elveimet én is.
Előbb álltam Davina és a boszorkányok oldalára, és biztosra vettem, hogy képes lennék bármelyik vámpír ellen kiállni azért, hogy a sajátomat védjem. Ezért akartam beszélni a lánnyal, de eddig még nem sikerült összehoznunk egy olyan találkozót, ahol megbeszélhettük ezeket a dolgokat. Így eljöttem a temetőbe, a boszorkányok kriptájához, hátha itt megtalálhattam, de sajnálatos módon nem sikerült összefutnunk, de mégis maradtam, hogy egy rövid időre egyedül lehessek. Körbejártam több sírt, ismerősét és ismeretlenekét, és éreztem a szellemeket magam körül. A boszorkányok szellemei itt voltak körülöttem, és tudtam, hogy itt biztonságban lehettem, jöjjön bárki ártó céllal. Szerencsémre megértők voltak, mikor elutasítottam a régensi pozíciót, így nem átkoztak ki a közösségből. Senki nem érdemelte volna azt, amit én éltem át Finnek köszönhetően, és talán felfogták, hogy ez az, ami miatt nem akarok egy ideig boszi ügyekkel foglalkozni.
Most viszont nehéz döntés előtt álltam. A Camit ért támadás ráébresztett, hogy nem menekülhettem többé a varázslat elől. Az őt ért atrocitás valami nagyobb előszele volt, és jobban oda kell figyelnem rá, ha nem szeretném a múltkori esetet megismétlődni látni.
Mély levegőt véve közel fél óra belső harc után döntöttem úgy, hogy inkább felkesesem Camit, amikor egy enyhe hűvös fuvallat állított meg. A szellemek jeleztek nekem, hogy valaki belépett a temető területére. Valaki olyan, aki nem boszorkány, és nem ide tartozott. Megforgattam a szemem, majd egy láthatatlan falat húztam fel a kripta belsejében pontosan középen. Így a látogató, aki vélhetően engem keresett, be tudott jönni, de a helyiség feléig tudott eljönni. Reflexből varázsoltam, mert nem voltam abban biztos, hogy esetleg én társalogni akarok a látogatóval. Ezért hátat fordítottam a bejáratnak, így várva az idegent.




Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Régi boszorkánykripta

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány
» Boszorkányfény
» Draconius Boszorkány- és Varázslóképző
» [Játékos küldetés] - A földalatti boszorkány
» Shizu Boszorkánykonyhája [T2]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Külterület
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3