Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 12, 2017 2:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

Shanna && Mia
A meglepettség furcsa elegyet alkot a megdöbbenéssel, ami részemről jogos és nem annyira meglepő. Ahogy felbukkan, sok mindent felborít azzal kapcsolatban, amit eddig hittem. Egyszerűen nem tudtam vagy csak nehezemre esett elhinni, hogy mit érzek. A vére csábítóvá vált, ahogy nyakán lüktetett az ér, a hasát pedig ha szeretné sem tudná elrejteni, ugyanis egy övénél hevesebb dobogó szív hangjára is figyelmes lettem, szinte azonnal. Az aura, ami körbeölelte zavaros volt, megfoghatatlan és értelmezhetetlen, legalábbis elsőre. Mérhetetlen örömöm zavarodottságba, és nem túl meglepően, de némi csalódottságba és irigységbe is keveredett. Ennek oka talán az volt, hogy újra ember volt és épp egy élet növekedett benne. Nem voltam ember, a lányom pedig nem nézett a szemembe, érthető okok miatt, amik miatt én magam is nehezen néztem a tükörbe. Nagynéniből anyává válni nekem is nehezemre esett, hisz sosem lehetettem igazán utóbbi, még akkor sem, ha láttam róla képeket, és néha mellette voltam. Nem láttam az első lépéseket, kimaradtam a fogacskák kihullásából, szinte mindenből, amit ő most végignézhet.
Gyorsan szeli át a szobát, lesokkolva állok, amire azt hittem, hogy egy vámpír sem képes és tessék egyike leszek az élő példáknak. Nem mozdulok, próbálom összerakni a képet, az elmúlt hónapokat, heteket, amióta nem láttam és a mérhetetlen zavarodottságomról próbálok nem tanúbizonyságot adni.
-Valami olyasmivel kellett volna kezdened, hogy szia, aztán jöhetett volna az a rész, hogy mi történt. Végül a nagy bejelentés.-hangomban némi vágós él jelenik meg, olyasmi hangnemet ütök meg vele szemben, amit nem sűrűn szoktam, mondhatni eddig sosem tetem.
Felszisszenek és távolabb lépek. Fogalmam sincs mit mondja, így szavaira csak összevonom szemöldököm és rövidebbre nyírt, hullámos hajamba túrók, idegesen, mintha épp vitatkozni készülnék. De ezen mozdulatok sokkal inkább a tehetetlenségemből fakadtak.
-Na ne mond, úgy gondolod?-szakad ki belőlem a kérdés, a sértettségem talán már látszik. Hiába kerestem, mintha eltűnt volna a föld színéről. Már értettem ez hogyan is történhetett meg. Nem volt többé vámpír, a kereső varázslat pedig nem ugyan az volt egy ember esetében.-Sok minden történt? Ember vagy, gyereket vársz. Én elmondtam a lányomnak, hogy a lányom, mellesleg ezért nem áll velem szóba. Mielőtt ezt megtettem volna, kikapcsoltam fél évre. Mesélni szeretnél? Hallgatlak. De előbb iszok egyet, amivel nem kínállak meg, ha nem bánod. Már nem vagy vámpír, nem tenne neki jót.-lépek a komódhoz és egy pohárba töltök egy adag rövidet, amit húzóra magamba gyűrök, és élvezem azt a fél pillanatot, amíg a karcos íz szaggatja torkom. Jobban érzem-e magam? Nem. Mert tényleg sokknak élem meg az elmúlt perceket. Mintha tüzes vassal égettek volna meg.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
ζ Knocking On Heaven's Door
Tartózkodási hely :
ζ Venice & Baltimore
Hobbi & foglalkozás :
ζ Staying alive
Humor :
ζ Sweet



A poszt írója Shanna Kwanten
Elküldésének ideje Pént. Júl. 07, 2017 9:48 am
Ugrás egy másik oldalra

Mia && Shanna

Tudom, hogy régóta nem jöttem ide, de túl sok minden történt. Egyszerre vesztem el és az igazat megvallva még mindig nem voltam abban biztos, hogy megtaláltam a helyemet. Hogy tudom azt, hogy most már ott vagyok, ahol lennem kell. És nem, ezt nem Mia házára értem, hanem arra az ösvényre, amin nap, mint nap járok. Hiányzik-e a vámpírlét? Igen, ugyanakkor talán tényleg nem akarok több pusztulást és szenvedést átélni. Így legalább remélhetőleg még egyszer megpróbálhatok jól élni, úgy, ahogyan illik, hogy aztán végre örökre megpihenhessek. Sokan félnek a haláltól, de én már nem tudtam. Egyszer megjártam, másrészt meg túl régóta élek már.
Óvatosan lépek beljebb, majd pedig megtorpanok, amikor torkán akadnak a szavak. Megpróbálhatnám elrejteni a hasamat, de úgyse menne már. Másrészt meg hallja is, hogy nem egy szív dobban, hanem kettő. Látom a reakcióit, amik teljesen jogosak, amikor pedig megállapítja a tényeket, akkor egy aprót bólintok, hogy igen. Aztán pedig olyan érzés ül ki az arcára, amit szerintem tőle még sose láttam és még inkább szarabbul érzem magam, hogy csak úgy beállítottam ide.
- Sajnálom… - csak ennyit suttogok, miközben őt figyelem, mert most kellene nagyon okosnak lennem, mondanom valamit, de hirtelen nem tudok. Csak állok és figyelem őt, míg végül sietős léptekkel át nem szelem a köztünk lévő távolságot, hogy karjaimba zárjam őt. Hiányzott, nagyon is, mert számomra ő jelentette a testvért, sokat köszönthettünk már életünk során egymásnak, de most mégis eltűntem, hiszen volt olyan időszak, amikor azt se tudtam, hogy megélem-e még a napfelkeltét, vagy éppen azt, ahogyan a horizont alá bukik az égitest.
- El akartam mondani, de nem tudtam, hogy mégis miként kellene. – engedek kicsit az ölelésen és őt fürkészem egészen közelről. – Sok minden történt és nem mondom azt, hogy mindenre jó mentségem van, de szeretnénk mindent elmesélni, ha nem dobsz ki. – szavaimat komolyan gondolom és tényleg rajta áll az, hogy még maradok-e, vagy inkább elcammogok és keresek valami cukrászdát, ahol tonna számomra magamba tömhetem az édességet. Igen, most nagyon is megkívántam, de ez most eléggé mellékes. Szeretném helyre hoztunk a köztünk lévő köteléket, ha még egyáltalán ez lehetséges.



■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Pént. Jún. 02, 2017 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra

Shanna && Mia

A lányom talán nem értett meg mindig, sőt, az utóbbi időben szinte semennyire sem, de ez nem akadályozott meg semmiben. Az idő múlt, eltelt annyi idő, hogy másokkal is kezdjek törődni. Önző dolog? Könnyen lehet. De inkább legyek önző, minthogy annyi elszalasztott lehetőség után várjak a nem létező csodára.
Az éjszakai műszak kicsit hosszabb volt, mint terveztem, gyomrom kikészült az áporodott szagtól, így mielőtt elindultam volna, jobbak láttam egy adag vért magamba tunkolni, s csak aztán indulni. Könnyed léptekkel szeltem át az utcákat, és mikor hazaértem, a Nap első sugaraival, végignyúltam az ágyamon, és a plafont bámulva próbáltam pihenni egy kicsit. De ez nem sokáig tartott. Hallottam a közeledő lépteket, s mikor azok az ajtó elé értek, felültem az ágyban. Az elmúlt időben inkább éltem úgy, mint egy szellem, mint úgy, mint egy ember, s egyre inkább kezdtem hasonlítani régi önmagamhoz. Ez pedig nem a jó értelemben volt értendő.
Az ismerős hang hallatán kételkedve állok fel. Hallom a szívverést, nem is egyet, egy apró, heves zajt is, ami hirtelen emlékeztet régi, évszázadokkal ezelőtt élő énemre. A lányra, akit magam mögött tudtam hagyni. Lassú léptekkel indulok el, le a lépcsőn, a nappaliba, s ahogy meglátom az időközben beljebb lépő szőke lányt, először elönt a boldogság, majd a meglepettség, végül pedig egy egészen más reakciónak hála, hajamba túrok, sminkem, ami igencsak elkenődött már az elmúlt éjszakának hála, próbálom megigazítani azt.
-Shanna, mit keresel te itt és...-kezdek neki, de ahogy ez a mondat elhagyja a szám, észbe is kapok. Látom a hasát, mire teszek egy lépést hátra, megrázom a fejem és lehunyt szemmel masszírozom meg homlokom, mintha attól félnék, egy árny, egy látomás áll előttem.
-Ember vagy és terhes.-állapítom meg, mikor kinyitott szemmel is továbbra is előttem állva pillantom meg. Arcomra az öröm pillanatnyi látszata mellett egy dolog ül még ki, de az hirtelen és megmagyarázhatatlanul idegenen tőlem. A féltékenység... ember volt. Az elmúlt két év hosszú időnek tűnt. Mikor is láttam utoljára? Fogalmam sincs, de most egyszerűen nem tudok megmozdulni, ledöbbenve ácsorgok, és próbálom arcom vonásait befolyásolni. Hirtelen eszembe jut a lányom, és nagyot nyelek. A soha be nem gyógyuló sebek kellemetlen érzéssel szakadnak fel bennem, még ha örülök is annak, amit látok. De nekem is akadnak titkaim. A két év hosszú idő... s erre ő is hamar rá fog jönni, ha ma még képes leszek összeszedni magam.

■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Kedvenc dal :
ζ Knocking On Heaven's Door
Tartózkodási hely :
ζ Venice & Baltimore
Hobbi & foglalkozás :
ζ Staying alive
Humor :
ζ Sweet



A poszt írója Shanna Kwanten
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 29, 2017 11:06 am
Ugrás egy másik oldalra

Mia && Shanna

Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ennek a találkozásnak a vége, hiszen eléggé eltűntem a térképről. Szükségem volt időre, hiszen pontosan tudta Mia, hogy mi történt pár éve, vagyis lassan két éve, ha jól tippelek. Nem voltam büszke arra, hogy nem adtam életjelet magamról, ahogyan arra se, hogy csak így váratlanul állítok be, de ha most nem teszem meg, akkor sose lennék talán képes. Egyáltalán nem tudom, hogy mivel fogom inkább kihozni a „sodrából” a „testvéremet”. Azzal, hogy eltűntem, esetleg amiatt, mert ember lettem ennyi évszázad után, vagy inkább azzal, hogy gyermeket hordok a szívem alatt. De az se kizárt, hogy így együtt fog igazából visszaütni az egész. Nem hibáztatom érte, mert fordított esetben én is biztosan kiakadnék egy hangyányit.
Lassú léptekkel haladtam a háza felé, miközben a tavasz egyre inkább érezhetően megmutatta magát, vagy legalábbis a nap igyekezett. Ma szabadnapon volt, és ha nem csaltak információim, akkor ő se dolgozott. Csak remélni tudtam, hogy tényleg otthon találom. Persze, arról is hallottam suttogást, hogy időközben előkerült a lánya, de fogalmam sem volt arról, hogy mennyi a valóságalapja az egésznek, így inkább nem foglalkoztam vele. Majd megtudom, ha eljön az ideje.
Sietve kopogtam az ajtón, majd ha nyitva találtam, akkor be is sétáltam, hiszen részben ez is az otthonom volt és eddig mindig szívesen látott. Sietve húztam le a fejemről a sapkát, de a cipőből még nem bújtam ki, mert lehet hamarosan ki is leszek „hajítva”. Nem csodálkoznék rajta. Így csak picit sétáltam beljebb, mert nem akartam semmit se összekoszolni.
- Halihó! Valaki van itt? – kérdeztem meg csilingelő hangon, miközben a gombóc egyre inkább növekedni kezdett a torkomban. Nem lesz semmi baj se, nem lehet. Nem akarom őt elveszíteni és remélem sose kell.
- Szia Mia, én vagyok az Shanna, az elveszetke…- kezdtem bele, ha bármi nyomát is találtam annak, hogy itt van és kis cukin még integettem is neki, miközben egy helyben toporogtam a bejárat és a nappali között, mert tényleg nem akartam bárhova is tovább hordani a sarat. A jól ismert mosoly ott ült az arcomon, még ha kicsit félénkebb is voltam a szokásosnál.


■ ■credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Theory of a Deadman - Angel
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my lovely mom

- Szerintem volt elég időd ahhoz, hogy beszélj, de nem tetted, akkor meg mégis mit hittél? – továbbra se érdekel a hangnemem, amit megütök. Meg kellene hallgatnom? Hol volt az elmúlt két évszázadban? Mellettem, de mégis hallgatott. Nem érdekel még az se, hogy mennyire fájhat neki ez. Saját magának köszönheti, mert inkább élt hazugságban, ahogyan az én életemet is megkeserítette, mert úgy látta jobbnak. Bár csak sose derült volna ki, hiszen nem tudok úgy tekinteni rá, mint egy anyára. Nem az anyám és sose lesz az! Legalábbis most szentül hittem ebben, még akkor is, ha ez nem volt jellemző rám. Igyekeztem mindig mindenkinek segíteni, hiszen sose tudhatjuk, hogy mélyen legbelül ki milyen csatát vív, de ő nem tartozott jelenleg ebbe a körbe. Ha tehettem volna, akkor már rég eltűntem volna innen, de Brunonak is nyoma veszett, így pedig az a kísérletem is megszűnt, hogy odaköltözzek hozzá.
Nem érdekel még a korlát recsegése se, ahogyan az se, hogy miként kezdenek el a képek keretei megrepedni, hogy utána az üveglapjuk milliónyi darabra törjenek. Nem azért történik így, mert én azt akarom, hanem azért, mert az erőm ismét elszabadul, mint ahogyan máskor is tettem. Nem tudom uralni, ahogyan azt se tudom meghatározni, hogy mi történjen. Mintha csak különálló életet élne…
- Legalább már azt is tudjuk, hogy kitől örökölted a nuku anyai érzéseidet! Ezt a legkönnyebb, ha gond van, akkor rakjuk ki az illetőt! Gyerünk, tedd meg, de többé ne is várd, hogy megtalálj, vagy hallj rólam valaha! – ekkora viszont elveszítettem a kontrollt és nem csak a hangommal adtam tudtára a dühömet, a fájdalmamat, hanem az erőm ismét lecsapott. Könnyedén durrantotta ki a villanykörtét, miközben ezernyi darabra törte a szobába található vázákat is. Komolyan még ezt is képtelen látni, hogy nem én teszem, hanem pontosan az, amitől ő meg akart fosztani, de még se sikerült neki teljesen? Nem akartam sose boszorkány lenni, sose akartam ezt az erőt, erre most meg… Nem érdekelt a szénfekete tekintet se, hiszen az íriszeim könnyedén változtak fagyossá és fájdalom ittassá, miközben egyre inkább ömleni kezdett a vér az orromból. A lábam egy pillanatra megremeget, mintha csak hirtelen az erőm is fogyatkozóban lenne. Nem értettem, hogy mi történt és valószínűleg eléggé könnyedén kiült az arcomra a rémültség is, miközben a közeli polcban kapaszkodtam meg pár pillanat erejéig.
- Sose láttam őt egyetlen egy képen se! - feleltem csöppet se kedvesen, de tényleg nem rémlett egyetlen egy férfi se egyik képről se. Vagy vak voltam, vagy pont olyan képeket rakott ki, amiket nem néztem meg azóta se, hogy mik lógnak a falon. Mostanában volt így is elég bajom. Mondhatni az egész életem teljesen felfordult és szinte még magam sem tudtam azt, hogy mit kellene tennem ahhoz, hogy ne úgy érezzem a legtöbb pillanatban, hogy kicsúszik a lábaim alól a talaj. Érzem, ahogyan a könnyeim arcomon végig folynak, de még se teszek semmit se. A vért is részben a felsőm ujjával töröltem le valamelyik pillanatban. Már az se rémlik, hogy mikor tettem ilyet. Minden teljesen összefolyik, összeolvad…
- Feladod? Nem küzdesz azért, hogy megértselek? Talán tényleg jobb volt addig, amíg nem tudtam, hogy TE vagy az anyám. Egy anya sose adja fel, de szemmel láthatóan neked fel se tűnik az, hogy mekkora fájdalmakat okoztál az elmúlt időszakban és miért viselkedtem úgy, ahogyan. Mintha nem lenne a szívedben semmi anyai ösztön… - lehet szemétség volt tőlem ezt a szemére hánynom, de már nem érdekelt semmi se, meg mire észbe kaptam volna addigra már ki is bukott az egész. Az anyám, vagy legalábbis akiről azt hittem, hogy ő az anyám néha még egy pillantásból is tudta, hogy valami nem stimmel, de neki… Szerintem, ha szemébe mondanám, akkor se jönne rá, ahogyan az se érti meg, hogy az erőm miként szakít szét mélyen legbelülről, hiszen nem én uralom őt. Ő ural engem és máskor még az eszméletemet is elveszítettem. Fogalmam sincs, hogy miként nem tudta meg, de hálás voltam a sorsnak, hogy nem jutott el a fülébe, hogy az elmúlt hónapokban hányszor estem csak úgy össze minden jel nélkül… - Minek mondtad el, hogy az anyám vagy, ha valójában nem is akarsz anyaként viselkedni? – fontam végül össze a karomat magam előtt, miután sikerült ismét kis erőt gyűjtenem. Továbbra is őt figyeltem és vélhetően nem is jutott fel korábbi vádaknak köszönhetően a szobájáig, ha igen, akkor pedig eléggé hangosan mondtam ahhoz, hogy meghallja. Bár suttoghatnék, akkor is hallaná, hiszen vérszívó részben…



■ ■ Mothers/Children ■ ■ Azért  41 ám! ■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my lovely daughter

A gyomrom összeszorul szavai hallatán, és az egész napos rossz érzés okát könnyedén ismerem fel. Nem érthette miért tettem, amit tettem. Az életét védtem meg, és visszaadnám az erejét, ha azt látnám, amit magamnak feltételnek szabtam. Ha legalább saját magára nem lenne veszélyes, de jelenleg pont úgy néz ki, mint bármelyik, külső alapján korabeli tinédzser. Dacos, dühös, fortyogó. Ha most kapná vissza az erejét, aligha élné túl a környéken bárki, akár még engem is beleértve. Anyámnak igaza volt. Ha egyszer a lányom megtudja az igazságot, ahogy annak idején én tettem vele, elvesztek mindent, amit felépítettem addig.
-Sosem vártam, hogy a legjobb anya címmel tüntess ki, de az ajtócsapkodás és a dühöngés helyett ha meghallgatnál, azzal igazán leköteleznél.-emelem fel kezeim magam előtt, pont úgy beszélve, mintha nem is az anyja, inkább a régi nagynénje vagy a barátnője lennék. Az anyai ösztöneim mások voltak, mint sokaknak. Még csak azt sem mondhatom, hogy sokaknak, akik hasonló helyzetben voltak, mint én, mert lássuk be a mi helyzetünk önmagában nem volt szokványos. Annyiban hagyom, és inkább meggondolatlanságból, mintsem kedvességből, de olyasmi hagyja el a szám, ami eddig egyszer sem. Sosem hoztam szóba az apját, talán nem is véletlenül, talán azért, mert az emlék puszta gondolatától is sírva fakadtam volna.
ahogy rám üvölt, szinte toporzékolva várja el, hogy válaszoljak, megállok a lépcső alján, ujjaimmal a korlát fájába vájok, ami ettől recsegve esik áldozatomul. A képkeretekben lévő üvegek földre potyognak, csilingelve törnek még kisebb arabokra, és még mielőtt bármi mást mondhatnék, olyan sebességgel fordulok felé, hogy pár kép mellőlem le is repül a falról.
-Ha rombolni, dühöngeni akarsz, felőlem az egész várost lángokba boríthatod, attól még nem fog semmi változni, de figyelmeztetlek, ne merj még egyszer a lakásomban rombolni, mert se perc alatt találod magad a küszöb másik oldalán. Az én anyám ennyiért a hajamnál rángatott volna végig a lakáson.-sziszegem dühösen, szemem szénfeketévé változik a dühtől, és nem is igazán rá, sokkal inkább magamra haragszom, ami miatt előhoztam Killiant.
-Tudni akarod, hogy ki ő? Az apád. A képeken, amiket összetörtél, mit gondolsz ki volt, holmi egy éjszakás kalandjaim?-fekete szemem megtelik fájdalommal, hangom mégsem remeg meg. Nem foglalkozom vérző orrával, sem a hirtelen rám törő érzésekkel.-Az anyámnak hála az életünk épp úgy alakult ahogy, neked az erőd nélkül és nélkülem kellett felnőnöd, apád pedig abba bolondult bele, hogy nem tudott egyszerre szeretni és harcolni a rá kényszerített sorssal. Nem te vagy az egyetlen, akinek nincs hatalma az ereje felett, de a te erőd legalább visszaadható. Ellenben a férfi, akiért bármit feláldoztam volna, nem él. Az apád halott, és vele együtt saját magamból is elvesztettem egy darabot.-indulok el felé, szinte szikrákat szórnak időközben könnyessé vált szemeim, de semmi sem érdekel. Testem mellett ökölbe szorulnak kezeim, és a gyűrűm úgy vág húsomba, hogy lassú cseppekben kezdem el vörösre színezni magam mellett a parkettát.-Ha felülemelkednél a gyermeki dühön és meghallgatnál, megértenéd, hogy mit miért tettem, rájönnél, hogy az egyetlen dolog vagy az életemben, ami emlékeztet még rá. De tudod mit? Feladom. Sem neked, sem másnak nem fogom bizonygatni, hogy mi a jó neki. Ennyi, befejeztem. Nem erőlködöm, hogy meghallgass, hogy megérts.-emelem fel magam előtt ismét kezeim, immár ökölbe szorítás nélkül, lazán, és szememből lassan kicsorduló könnycseppjeim ellenére is tudom, hogy az, aki most nézne rám vissza a tükörből, az egy megtört, szomorú és magányos lélek arca lenne, Freya, s nem én, akivé lettem. Egy elnyomott árny lépdel elő a sötétből és hirtelen mindent a feje tetejére állítva megmutatja azt az énem, amit annyi idő után sikerült vastag falak és páncél mögé tuszkolnom.

■ ■Eye Of The Storm ■ ■ :hug: :bb: ■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Theory of a Deadman - Angel
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my lovely mom

Ennyit arról is, hogy nyugodt estém lesz és végignézhetem a filmet békésen, minden bosszantó külső és zavaró tényező ellenére is. Nem értettem, hogy miként keveredhetett máris haza, hiszen elméletileg tuti még dolgoznia kellett volna, vagy ma hamarabb ment volna? Franc se tudja, csak az bosszantott, hogy óvatlan voltam és nem figyeltem eléggé, hogy még idejében megszökjek, mintha csak ez a ház lenne a legnagyobb fertő és börtön, mert másképpen jelenleg nem éreztem. Egyszerre lett a barátságos otthon számomra rideg és hazugságokkal teli.
Karácsony is itt volt, a szeretet ünnepe, de mindennek lehetett volna nevezni jelenleg a helyzetet csak annak nem. Nem volt itt szinte semmilyen szeretett, vagyis nagyon mélyen legbelül. Anyát, vagyis a nagynénémet akartam, aki elment, mert mennie kellett, de már ebben se voltam biztos. Néha megfordult az is a fejemben, hogy direkt Mia küldte el, akit még mindig nem túlzottan tudok anyunak hívni. Hiába volt mellettem sokszor, hiába volt egyszer a bizalmasom, hirtelen úgy éreztem, hogy nem bízhatok benne és egy idegen. Hirtelen már nem láttam azt a melegséget az íriszeiben, amit régebben és ami miatt egykoron olyan szoros kötelék alakulhatott ki közöttük.
A tévé könnyedén kapcsolja ki magát, vagyis hála neki. Talán máskor hangot adnék a nem tetszésemnek, de most igazából én akartam eltűnni a közeléből. Nem akartam vele beszélni, de hát ahogyan lenni szokott persze most se úszhattam meg a dolgokat. Ő nem bírt csak úgy egyszerűen elsétálni innen.
Keserűen elnevettem azon, amit mondott és még a fejemet is megráztam. Sose volt szokásom kiabálni, vagy veszekedni. Igyekeztem mindig mindenkivel kedves lenni, de most úgy éreztem, hogy valami fura és szokatlan érzés járja át a testemet. Talán ez volt a düh, keserűség és fájdalom egyvelege, mondhatni megmérgezett szép lassan. – Komolyan? Mert az sokkal inkább felnőttesebb, hogy bezárod a saját gyerekedet a testébe, hogy lassabban öregedjen, majd pedig úgy teszel, mintha nem is te lennél az anyja!! Igazán, ezért még a végén valami díjat is fogsz kapni, mint legjobb anya. – hirtelen nem érdekelt az, hogy mennyire fájnak neki a szavaim. Ő akarta ezt, hát akkor tessék megkapta. Kicsit emeltem csak feljebb a hangom, de a fagyosságot tökéletesen kiérezhette belőle. Talán még a hideg és jeges téli esték is megirigyelték volna tőlem. Amit viszont ezek után mond…
Pár pillanat erejéig könnyedén fagyok le, hiszen sose hallottam még ezt a nevet, de még suttogva se. Egy újabb titok? Egy újabb hazugság? – Ki az a Killian? – a hangom megremeg, szinte erő nincs benne. Olyan, mintha valami kisegér szólalt volna meg, annyira halk, mintha csak tátogtam volna és nem is mondanám ki ténylegesen. Látom a fájdalmat az arcán, az íriszeiben, de valahogy nem érdekel. Ahogyan elindul, úgy kezd még inkább hatalmába keríteni a düh. – Ki az a Killian?! – szinte már üvöltök és az érzéseimnek köszönhetően könnyedén repednek meg a falon lévő fényképek üvege, nem érdekel az se, hogy pusztítok. Pusztítani akarok, mert úgy érzem, hogy felemészt ez mélyen legbelül. Nem csak a titkok, hanem az erőm is, ami akkor jön, amikor akarja… - Ne merj megint hátat fordítani nekem! – teszem még hozzá, ha nem reagált volna, a keretek recsegése pedig könnyedén tölti be a szobát. A békesség pedig pillanatok alatt tűnik el, miközben az orrom vére is elered, de még ez se érdekel. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy nem tudok megálljt parancsolni ennek az egésznek.


■ ■ Mothers/Children ■ ■ Azért  41 ám! ■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 8:26 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my lovely daughter

A lányom volt, mégis, mikor reggel felkeltem és elindultam dolgozni, rám se nézett, este ugyan ez. A tetetett alvás egy idő után már fel sem tűnt, ránéztem, megnyugodtam, hogy jól van, és mentem a dolgomra. Nem vártam, hogy megértse mit és miért tettem. Ahogy azt sem, hogy megbocsásson. De egyszerűen belefáradtam a magyarázkodásba és a véget nem érő vitákba. Ismertem, hisz így vagy úgy, de velem, mellettem nőtt fel. Sokáig én voltam a nagynéni, aki gondját viselte. Most én lettem az esküdt ellenség. Pont, mint az anyám, én is ugyan olyan lettem. Az, amit sosem akartam a gyerekemnek.
Az esti műszakokat a reggeli és a napközbeni fel-fel váltotta, és a mai is ilyen volt. Reggel egy kávéval a kezemben hagytam el a csendes házat, egy cédulát tűzve a hűtőre, miszerint bevásároltam tegnap délután, ha éhes, van miből válogatnia. A munkám olyan lassan indult el, ahogy be is fejeződött. Bár az ünnepeknek hála viszonylag sokan voltak, egyre többször kaptam azon magam, hogy mit sem törődök másokkal, és elkezdem magam emészteni a történtek miatt. Végigpörgetem mindazt, amit tettem, és elképzelem a mi lett volna ha részeket. Az agyam képtelen koncentrálni, de szerencsére akadnak, akiket ez két pia között nem érdekel, amíg a poharuk tele van.
A műszak végével az ajtó elé érve veszek egy mély levegőt. Időt hagytam neki eleget, és mikor hallom a tévé zaját, nem gondolkodom sokáig. Könnyedén suhanok be az ajtón és érek célba egyenesen a nappaliban, táskám szinte hangtalanul letéve időközben a konyhapultra. Shay azonban feláll, mikor észreveszi, hogy figyelem, és hasonló sebességgel, mint ahogy én érkeztem, összepakol. Arcom rezzenéstelen, és mikor feláll, egyszerűen kikapcsolom a tévét, semmiféle technikát használva ehhez, pusztán a gondolataimmal, és ellentmondást nem tűrve ejtem foglyul tekintetét.
-Oké, felőlem csinálhatjuk ezt. Nézz keresztül rajtam, ez aztán a felnőttes viselkedés. Komolyan, ha ordítanál vagy üvöltenél velem, még az is jobb lenne ennél, amit művelsz.-a szavak könnyedén csúsznak ki számon, végig sem gondolom, amit mondok, egyszerűen hagyom, hogy mindaz, ami eddig bennem is érődött, most kitörjön. -Az biztos, hogy a makacsságod határozottan Killian-től örökölted.-nyelek nagyot, mert ez volt az a mondat, amit igazán végig sem gondoltam. Eddig sosem beszéltem neki az apjáról. Én voltam a szemében a rossz, és nem akartam célkeresztbe állítani azt, akit... akit megöltem.-Jó filmezést továbbra is. Maradhatsz, én lefekszem.-érzem, hogy arcomra kiül a mérhetetlen fájdalom, és elfordulva tőle, elindulok az emeletre hogy mielőtt elkergethessem némi hideg vízzel a rám törő érzelmeket.


■ ■Eye Of The Storm ■ ■ Azért  41 ám! ■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :

Kedvenc dal :
Theory of a Deadman - Angel
Tartózkodási hely :
❃ Mystic Falls
Hobbi & foglalkozás :
❃ little school girl



A poszt írója Shaylee A. Snowflake
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my lovely mom

Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy Mia valójában az édesanyám. Egyszerűen képtelenségnek tartottam, vagy talán inkább abba nem akartam belegondolni, hogy ennyi évszázadon át ő tehetett mindenről. Mai napig képtelen vagyok felfogni azt, hogy miként volt képes ezt eltitkolni előlem egészen addig a percig. Bár szerintem akkor se mondta volna el, hacsak nem alakulnak úgy a dolgok, hogy nincs más választása. Régebben ő volt a menedékem és majdnem mindenben beavattam őt. Természetesen előtte is megvoltak a titkaim, de most… Egyszerűen nem tudom, mintha csak az óceán két partján állnánk. Teljesen idegennek érzem őt. Mintha hirtelen úgy érezném, hogy sose ismertem igazán, hiszen ha ekkora dologról ennyi ideig hazudott, vagy éppen nem mondta el; mindegy is, hiszen a lényegen nem változtat, akkor még miről hazudhatott nekem? Vajon végre hagyni fogja azt, hogy normális tempóban öregedjek és a többi dolog, vagy ezt már nem is lehet visszafordítani?
Azóta, hogy ez kiderült szinte minden egyes pillanatban kerülöm őt. Ha tehettem, akkor itthon se voltam, amikor ő itthon volt. Nem éreztem azt, hogy a közelében akarok lenni, legszívesebben messze futottam volna, de mégis képtelen voltam. Végre megszerettem ezt a helyet és még barátokra is leltem, úgy éreztem magam hosszú idő után, hogy végre élek… erre ezt történt… Biztosan mások örülnének örömükben, de én nem tudok. Túl sok mindenre derült fény. Ott volt ez az egész anya-lánya dolog és mellé még valami olyasmi is kiderült, hogy boszorkány vagyok, vagy mi… Komolyan utáltam, hogy lassan öregszem, de szerettem egyszerű ember lenni és távol lenni a sok harctól, de úgy nézett ki, hogy ez még se adatik meg nekem. Amikor nagyobb érzelmi hatásért, akkor képtelen voltam uralni az erőmet, aminek köszönhetően fura és megmagyarázhatatlan dolgok történtek, de arra a világért se vettem volna rá magam, hogy felkeressem édesanyámat és segítséget kérjek. Legalább így ritkán jelennek meg és nem állandóan kell.
Könnyedén fészkeltem be magam a nappaliban található kanapéra egy kis chipssel és popcornnal, na meg persze az üdítő se hiányozhatott. Hideg téli estéken egy kis filmezés kijár. Meg amúgy is szünet volt így az ünnepek alkalmával szerencsére nem mindenhol. Így legalább nem kellett attól félnem, hogy Mia-ba botlanék a nappaliban, hiszen dolgozik és még ha jól számoltam, akkor legalább három óra múlva jön. Addig be is zárkózom a szobámba, így a gond megoldva, de alig telhetett el 30-40 perc léptekre lettem figyelmes és mire hátra fordultam ott állt az a személy, akit a lehető leghosszabb ideig kerültem, vagy éppen nem túl kedvesen reagáltam a dolgaira. Fogalmazhatunk úgyis, hogy mindenmódon igyekeztem a tudtára adni, hogy nem vágyom a társaságára.
- Majd fent befejezem, nem akarlak zavarni, csak azt hittem, hogy később jössz. – csak ennyit mondtam, semmi szia vagy bármi üdvözlés. Nem akartam vele annál többet beszélni, mint ami kell. A tálat magam mellé raktam, hogy utána felálljak és elkezdjek szedelőzködni. A filmet befejezhetem a szobámban is. Csak itt nagyobb volt a tévé, ezért foglaltam be ezt a helyet, meg a kandallónak köszönhetően itt igazán meleg van.

■ ■ Mothers/Children ■ ■ Azért  41 ám! ■ ■ credit

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Kedd Nov. 01, 2016 7:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

|| lezárt játék ||
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 25, 2016 8:38 pm
Ugrás egy másik oldalra





Mia && Kieren
It's all good 'till you try to find the you that you once had

Megpróbálhattam volna lebeszélni arról a hajtóvadászatról, amire készült, de tudtam jól, milyen a dühös, szeretteit elvesztő ember. Ellenben azt is tudtam milyen, ha megtalálja a tovább, jövőbe vezető utat. A múltunk elengedése nem könnyű, és még kevésbé olyan dolog, ami könnyen megy, de ha egyszer megérzi az ember a helyes utat, valami eltántorítja a bosszúvágytól, sok jó dolog várhat rá. Az általánosítást mellőzve próbálom előtte is ezt felvázolni, de tudom jól, mit érez most. Mennyire vágyja, hogy minden olyan legyen, mint régen, még akkor is, ha ez nem egy megvalósítható dolog. Fogalmam sincs, miért kezdett érdekelni a férfi baja, de egyre azon kaptam magam, hogy az aurája vibrálására figyelek. Eme idegesítő szokásom csak akkor került igazán előtérbe, mikor valami felettébb érdekesnek tűnt az adott pillanatban.
-Az élet már csak ilyen. El kell veszítened valamit, hogy tovább léphess, ha úgy hozza a sors. Figyelj, attól, hogy bosszút állsz, nem hozhatod vissza, akit elvesztettél. Boszorkány vagyok, tudom, hogy szívás ez, de ez van. A beletörődésen kívül nem tudsz mást tenni. És az is semmitmondó vigasz, hogy ha elveszítesz valakit, nem te vagy az egyetlen, aki így érez, ilyen helyzetbe kerül. Tapasztalat szintén.-válaszolok vagyis inkább reagálok az összetett kérdésre, melyre igazán jó válasz nincs is, mert senkinek sem kellene az elmúlás érzésével szembesülni, senkinek sem kellene.
Végül próbálom oldani a hangulatot, de tudom, hogy sem az alkohol, sem a felesleges beszélgetés nem fog a helyzetén segíteni, egy próbálkozást mégis teszek erre. A felé nyújtott poharat elveszi, és olyan fürgén húzza le a tartalmát, hogy mire kettőt pislogok, már az üres poharat szorongatja. Leülök, és onnan figyelem, a nekem szegezett kérdésre vállat vonva dobom fel lábaim a dohányzóasztalra, és belekortyolok egy másodikat is a pohárba, ekkor már kiürítve azt.
-Freya vagy Mia egyre megy, nem a név számít. Az ember számít, akit a név takar. -magyarázom, és töltök magammal egy másik pohárnyit, azt azonban nem iszogatom, hanem a barnás színt nézegetve majd ismét a férfire emelem a tekintetem, amolyan bemutatkozást várva tőle.-De, ha a névváltoztatás mellett döntesz, szívesen segítek. Persze ehhez tudni kellene, hogy miről változtatunk.-mosolyom barátságos, és próbálom valóban a hangulatot úgy oldani, hogy ő se legyen ennyire karót nyelt.-De felőlem mehetsz, ha szeretnél. Nem tart itt semmi és senki. Én megvagyok magam, már megszoktam ezt az állapotot.-vonok vállat könnyedén, de valóban tudom, hogy szemem, már ha látja, pont nem arról árulkodik, hogy magányt kedvelő ember vagyok. De egyenlőre nincs okom arra, hogy máshogy álljak a dolgokhoz. Viszont a mai nap szabadnap, nincs munka, nem tudom a pult mögül szemlélni az embereket, és ez némiképp zavar is. A második italba is belekortyolok hát, és tekintetem visszavezetem az üvegpohárra, amiben meglötyögtetem az italom.



||40|| ®



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 24, 2016 9:54 pm
Ugrás egy másik oldalra


mia & kieren
Olyan egyszerű lenne csak lehunyni a szemem és hagyni, hogy minden problémám szépen lassan felszívódjon. Hogy a negatív érzéseim előbb vagy utóbb, de egyesével elhagyják a testemet és ne is töltse be más az életemet, mint a nyugalom. Nem is kívánom azt, hogy boldog legyen, hanem egyetlen egy percet, amikor igazán önmagam lehetek anélkül, hogy aggódnom kellene ezer dolog miatt. Talán jobb, hogy nincs már Lillian. Sosem kellett volna még egyszer szerelembe esnem. De azzal, hogy elengedem őt és szemet hunynék a bosszúm felett csak azért, hogy nekem jobb legyen az egyáltalán nem az én asztalom. A legrosszabb az egészben, hogy már jártam boszorkánynál, akinek a lelkemet is eladtam volna, de ős sem tudott megoldást kínálni a problémára, miszerint az én szeretett Lillian-em elveszett. Csak úgy, mint Ambrosia. A sors kegyetlen játékot űz velem és egyre inkább kezd elegem lenni ebből a játékból. Nem tudom, hogy mégis mit vétettem az életben ekkorát, hogy folytonosan cipelnem kell magammal a keresztet, de valahogy a sors sosem rám csap le igazán, nem közvetlenül, hanem arra, akit szeretek. Mint aki örök magányra lenne ítélve.
Szóval azt mondod, hogy a legjobb, amit tehetek, hogy ezt az egészet elengedem? Mégis mit mondana rólam? Hogy még csak meg sem próbáltam megbosszulni annak a halálát, akit a világon talán a legjobban szerettem? Már nem ez az első eset, hogy elveszítek valakit, aki túlságosan is közel állt hozzám és nem tudok olyan könnyedén szemet hunyni felette, hogy jelen pillanatban amúgy is tehetetlen vagyok, mert az a féreg bárhol lehet. – Szeretném az egészet magam mögött hagyni. Mi sem lenne egyszerűbb, de nem tehetem. Szükségem van valamire, hogy ezt lezárhassam és magam mögött tudhassam. Mert csak így csettintésre nem tudom eltávolítani az érzéseimet. Nem vagyok vámpír, hogy egy apró kapcsolóval játszadozzak. Hogy aztán kitisztult fejjel térjek fele az érzések mezejére. Nekem csak ez az állapot van, amikor már szinte úgy érzem, hogy megfulladok az érzelmeimtől, de ez olyas valami, amitől senki nem foszthat meg. Látnom kell, ahogy az a nyomorult Jared a saját vérébe fullad bele. Csak ez hozhat békét a lelkemnek. Utána sem hiszem, hogy képes leszek olyan könnyedén egy teljesen új életet kezdeni, de talán elvonulva a nyilvánosságtól, valahol az erdő sötétségében megbújva képes leszek tovább lépni. De az egyszer biztos, hogy többet nem kockáztatom meg, hogy bárkinek is baja essen miattam.
A felém nyújtott poharat elveszem és egy biccentéssel köszönöm meg, majd ugyanazzal a lendülettel fel is hajtom. Érzem, ahogy az alkohol az egész testemet bejárja és egy kicsit el is lazít, de az igazság az, hogyha mindig alkoholba akarnám fojtani a bánatom, már rég valahol egy sötét sikátorban ücsörögnék kannás borral a kezemben. – Szóval azt mondod, hogy jobb lenne, ha én is átkeresztelném magam? – Nem hinném, hogy képes lennék így eldobni az életemet, de az igazság az, hogy nincs is már élet, amibe kapaszkodhatnék.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Pént. Aug. 19, 2016 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra





Mia && Kieren
It's all good 'till you try to find the you that you once had

Láttam az idegen arcon, hogy vívódik, hogy valamiben elmerült annyira, hogy nem tud onnan magától kisétálni. Bár próbáltam nem az auráját nézegetni és talán helytelen, talán helyes következtetéseket levonni, de ahogy Jared-ről beszélt, egyre inkább alátámasztotta: jelenleg az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhat, az a harag, a gyűlölet. Anyámmal ugyan ezt tettem anno. Ugyanúgy próbáltam nem foglalkozni mással, és abba kapaszkodtam, hogy őt gyűlöljem mindennél jobban. Volt értelme? Elértem vele bármit is? Nem. Ahogy a lányomról és a lányom előtt is évszázadok óta titkolózom, legalábbis az elmúlt egyben. Hagyom, hogy más nevelje, hogy másról gondolja, ő az anyja, míg abba a tévhitbe ringatom magam, hogy mindezen titkokra sosem derül fény... szép elgondolás, de felesleges, és kivitelezhetetlen, kivédhetetlen az igazság rejtegetése, majd lelepleződése.
Kérdésére vállat vonok, sokatmondó válasz, mely valóban sok mindent kifejez. Például azt, hogy magam sem tudom, erre a kérdésre mi is a jó válasz. Egyáltalán van-e rá jó válasz.
-És ő az egyetlen, aki ezt hagyott maga mögött? Nem fogom mentegetni, de mi sem vagyunk szentek, legalábbis az, akivé ötszáz hosszú év alatt váltam, nem szent. És gondolom a magad fiatal éveivel sem tartozol a makulátlanok közé, már csak azért sem, mert ha úgy vesszük a fajodnak van egy igen jó tulajdonsága.-magyarázom a helyzetet, majd nagyot sóhajtok, és kitöltök két italt. Komolyan ezt a kérdést akarjuk a végtelenségig feszegetni?-A bosszú nem életcél. Nem visz előbbre, még ha akkor, abban a pillanatban, mikor ez hajt minket, ezt is érezzük.-ez némiképp magamnak is szól, és ahogy ismét rá emelem tekintetem, elmerengek a rám szegeződő barna szempárra, mely szinte szomjazza a válaszokat, melyeket meg akarna kapni, de valahol talán ő is tudja, hogy tőlem nem fog kapni ilyesmit. Teszek felé egy lépést, majd még egyet, és végül barátságos mosollyal nyújtom felé a poharat. Furcsa békesség lesz úrrá rajtam, aminek köszönhetően teszek inkább egy lépést hátra, és próbálom a rám törő érzéseket leplezni.
-Valóban, az sem élet. De az, ha hagyod, hogy mindez felemésszen, beleőrülsz és te vetsz véget az életednek. Én egyszer kikapcsoltam. Egyszer régen pedig úgy döntöttem, hogy a lányomnak jobb, ha nem tudja, én vagyok az anyja. Akkor nem hittem, hogy valaha meg fogom bánni, amit tettem. Nem gondoltam, hogy az üresség fájdalmas lesz, de az volt. Rosszabb volt, mint a reménykedés.-húzom le a pohár tartalmát, majd úgy döntök, hogy a beszélgetést próbálom valódi beszélgetéssé változtatni.-A nevem Mia, legalábbis mióta vámpír vagyok részben. Nem mondom, hogy egy új név új, tiszta lapot ad. De valahogy mindenkinek túl kell jutnia a saját árnyékán. Neked el kell őt engedned. Jaradet is és a lányt is, akit szerettél. A múltaddal együtt.-bár nem mondom el, hogy mindezeket honnan tudom, de pontosan tudom, hogy a szerelem múlásától sötét aura mit takar, így nem gondolkodom kivételesen, és kimondom mindazt, ami eszembe jut abban a pillanatban, mikor rá nézek.-Ha szükséged van valakivel, akivel a bánatod italba fojtanád, ma este épp szabadnapos vagyok.-ajánlom fel, magam sem tudom, hogy milyen indíttatásból, és ajkamra egy barátságos mosoly szökik.



||40|| ®



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 19, 2016 1:58 pm
Ugrás egy másik oldalra


mia & kieren
Hogyan is élsz tovább, ha úgy érzed, hogy az egész létezésed nem más, mint egy puszta átok? A szüleimnek nem kellettem és arra is rájöttem idővel, hogy jobb is, hogy nem kellettem, mert sosem akartam annak a családnak a részesévé válni. Teljesen más ember l,ennék ma, ha nem az árvaházban nevelekdek, ahol minden gyerek ugyanolyan keserű körülmények között várta, hogy újra felkelljen a nap, hogy ez legyen az a nap, amikor valaki érdemre méltó hazaviszi. De ki az, akinek felcseperedett gyermek kell emlékekkel? Mindenki tiszta lapot akar kezdeni azzal, hogy egy csecsemőt visznek haza. Aki később lehet hálátlan és visszakerül oda, ahova mi is. Csak neki sokkal nehezebb lesz hozzászoknia az életkörülményekhez és emiatt elindul egy nagyon sötét úton. Ahelyett, hogy olyan gyermeket fogadnának örökbe, aki tudja, hogy amit kapott eddig az szinte egyenlő a semmivel. A hála, amit a befogadásért cserébe egy gyermek nyújtani tud az mondhatni egyenlő egy csodával. Kár, hogy sokan ezt képtelenek meglátni. Azonban az életemben történt keserűségek gyökere lehet, hogy ide vezethetőek vissza, hiszen elveszítettem a szüleimet és hiába szembesültem azzal, hogy jobb nekem nélkülük.. Ez cseppet sem vigasztalt. Aztán pedig következett Ambrosia, aki a fény volt az alagút végén és most pedig elveszítettem Lillian-t egy őrültnek a keze által. Egyszerűen nem is értem, hogy miért hal meg mindenki körülöttem. Mintha valami kegyetlen sorsot szánt volna nekem az élet és ez talán soha nem ér véget. Mert én jelen pillanatban még mindig nem látok kiutat ebből az egészből. Talán soha nem is lesz igazán kiút belőle.
Azt mondod, hogy nincs értelme a bosszúba, a haragba és a gyűlöletbe kapaszkodnom? De mi van, akkor ha nekem már nem maradt semmi más ezen a világon, mint a bosszúszomjam és a haragom annak a rohadéknak az irányába? Nekem nincs senkim. Nincs lányom, aki miatt félre tegyem a bosszúságomat. Az egyetlen dolog, ami megmaradt nekem az, hogy bosszút álljak azon a férgen, aki tönkretett egy életet anélkül, hogy egyáltalán egy szemhunyásnyit odafigyelt volna arra, hogy milyen pusztítást hagyott maga mögött. – Kell legyen valami nyoma, hogy merre van. Nem szívódhatott fel csak úgy a föld felszínéről. Annak sem örülnék kifejezetten, ha már halott lenne, mert az akarom, hogy az enyém legyen az utolsó arc, amit lát azelőtt, hogy a túlvilágra látogatna. Ennek így kell lennie. Máskülönben soha nem találom meg a lelki békém. Bár a kérdés már csak az, hogyha beteljesítem a bosszúvágyam, akkor mégis mihez kezdek? Megpróbálom még egyszer, hogy fejest ugorjak valamibe, amit könnyedén elveszíthetek, vagy ezúttal úgy határozok, hogy inkább a magányomba burkolózók? Magam sem tudom, de előtte még le kell küzdenem a vérszomjam, ami Jared irányába terjed. – De az sem élet, amikor már nincs mit veszítened, amikor már annyira üres, hogy az egyetlen, amit tenni tudsz az egy őrült kergetése. – Ez az egyetlen, ami még a földön tart. Pontosabban a két lábamon, mert ha tényleg engednék a fájdalmamnak, amit érzek, akkor nagy valószínűséggel már rég a padlóra rogytam volna és soha többet ne mozdulnék.



©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 23, 2016 12:50 pm
Ugrás egy másik oldalra





Mia && Kieren
It's all good 'till you try to find the you that you once had

Valamiért amióta ez az én házam volt, mintha üresebb lettem volna. Oké, hogy Jared nem volt a nagy ő az életemben, de a puszta abszurd tény, hogy velem sosem bánt rosszul, hagyott bennem egy nyomot, pláne azok után, hogy a múltam minden része szétesett a jelemben és képen törölt, felébresztve, hogy az életem még mindig nem tündérmese. Tudtam, hogy a lányom hamarosan hozzám költözik egy időre és el kell neki mondanom mindent, de valami visszatartott ebben, hisz jobb volt neki nélkülem. Zavarodott voltam, és hiába tagadtam, magányosan és sebzetten kifejezetten fájt a puszta élet. Anyám felbukkanása sem segített ebben sokat, bár meggyőződésem szerint akár még jó dolgok is kisülhetnek ebből az egészből, s talán ha életemben még egyszer adok neki egy esélyt, és talán ezúttal nem csalódok benne. Ha mégis, hát lelke rajta, én jó szándékkal próbálok hinni benne, hogy megváltozott, és már nem az az akaratos nő, aki volt.
Most mégis, ahogy ez a férfi a nappalimban feldönti az asztalt, elkap a méreg és a múltból való melankóliából másodpercek alatt húz ki, és bár feltett szándékom nem volt, hogy kihasználjam a boszorkány-animágus kapcsolatokat, azért magamra kellett szólnom, hogy meg se forduljon a fejemben véletlenül kitekerni a nyakát.
-Ugyan, én érzem megtisztelve magam, hogy ennyire otthon érzed nálam magad.-a szavaim nem túl kedvesek, mondhatni a bocsánatkérése úgy pattan le rólam, mint egy gumilabda a betonfalról, amihez hozzávágták. Nem hat meg, hogy mit akar, az sem, hogy miért akarja, és ahogy felvázolom a helyzetet, igazából rájövök, hogy az esélytelenek nyugalmával egyszerűen nem érdekel Jared és a holléte. Távolabb lépek és elmélázok kicsit, miközben szavain rágódom pár másodpercig. Mosolyra húzom ajkam, és felé fordulok ismét.
-Tudod az a rohadék nem kis ismeretségi körrel rendelkezik, s bár hízelgő, de kétlem, hogy a magam majd hatszáz événél nincs idősebb, aki segíthetné, én pedig vagyok olyan helyzetbe, hogy ne kockáztassak.-vonok végül vállat és kortyolok a poharamba töltött italomba, majd leteszem azt az imént helyreállított asztalra és vállat vonok.-Tudod sok rohadékkal találkoztam az életembe, akiket nem éri meg, hogy üldözzünk. Bármit is tett, egyszer úgy is megbűnhődik érte. Én személy szerint belefáradtam, hogy mindig mindenkinek jót tegyek, és azt hiszem egy szerencséje van, hogy visszakapcsoltam és nem érdekel többé. Örülök, hogy eltűnt, és addig jobb is neki, míg a szemem elé nem kerül. Viszont a sorsom nem fogom kísérteni más miatt, ha eddig magam miatt sem tettem. Van egy lányom, akinek szüksége lesz rám és akárhogy is húzta keresztül az életem Jared, nem a bosszúvágyból kellene örökké táplálkozni. Te is jobban tennéd, ha másra gondolnám, nem a sebeid nyalogatnád.-állok meg ismét előtte, mélyen szemébe nézve, hisz tudom jól, süt rólam, hogy minden szavam komolyan gondolom, s őszintén szólva még csak meg se fordul a fejemben, hogy máshogy tegyek. Tudom, hogy az őszinteség épp olyan könnyen öltött jelet arcomon, szememben, mint a dühöm vagy bármi mást, ami még ha hazugság is volt, szükségem volt rá, hogy látszódjon rajtam.-És azt hiszem, bárkiket is ölt meg, a gyászból ideje lenne felébredned. Mert az nem élet, amit belőlünk előhoz.-bár nem tudtam miért keresi, aurájából sugárzik a düh, a hiány, hogy valakit, vagy valakiket elvesztett, s mivel elhatároztam, hogy őszinte leszek ebben a kérdéskörben, kifejezetten úgy mondom ki a szavakat, hogy érthesse, átérzem azt, amit érzett. Csupán a jövőbeli nézőpontjainkat kívánom egyesíteni, és nem amiatt, hogy Jaredet óvjam, sokkal inkább ezt az idegen férfit kívánom megvédeni a vesztétől, hisz ismerem Jaredet, mint a tenyerem, s tudom, hogy mire képes.


||40|| ®



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 21, 2016 10:11 pm
Ugrás egy másik oldalra


mia & kieren
Egyáltalán nem tudtam uralkodni magamon és az indulataimon. Mintha a testem már egyáltalán nem hozzám tartozott volna, hanem teljes mértékben az érzelmeim irányítása alatt állt volna. Éreztem, ahogyan a düh, a gyilkolási vágy ott tombolt az ereimben és legalább ilyen hevesen tomboltam volna én magam is, ha nem éppen egy olyan lakásban lettem volna, aminek a porig rombolását nem hiszem, hogy támogatná az előttem álló hölgy. Főleg, hogy már a jelenlétem is éppen elég volt a számára ahhoz, hogy hozzám vágjon egy bútordarabot. Nem a legjobb üdvözlés, de az igazság az, hogy tényleg hívatlanul érkeztem.
- Bocsánat. - Kérek elnézést a tombolási kísérletemért. Valahogy Lillian halálával együtt elvesztek belőlem azok a dolgok is, amik azzá tettek engem, aki vagyok. Egyszerűen már magamra sem ismerek rá és csak remélni tudom, hogyha a vérszomjamat végre kionthatom, akkor minden visszatérhet a régi kerékvágásba. De az is lehet, hogy ez az egész nem más, mint puszta megtévesztés, amivel saját magamat akarom átvágni. Talán Lillian nélkül már sosem leszek ugyanaz az ember, aki voltam. Két nagyon fontos személyt veszítettem el az életemben és nem bírom, hogy a sors folyamatosan elragad mellőlem mindenkit. Mintha valami gúnyos átok ülne rajtam. Bár, ha még így lenne megtalálnám a boszorkát, aki a nyakamba akasztotta, hogy utána senkit ne vehessenek el tőlem. Bár egy átkot vádolni sokkal könnyebb, mint önmagamat. Ó, de én mégis ezt is könnyedén teszem.
- Nem szívódhat fel egy személy csak úgy.. Mármint valószínűleg boszorkányt használt, nem? Akkor miért nem kutatjuk fel azt, akivel kapcsolatba léphetett és rajta keresztül próbáljuk meg lenyomozni a rohadékot? - Fogalmam nincs, hogy milyen kapcsolatai lehetnek ilyen téren, de az igazság az, hogy nem számít, ha az összes nyamvadt boszorkányt meg kell fenyegetnem az utamon, akkor is megtalálom azt a rohadékot, aki képes volt kiontani egy gyönyörű, törékeny nő életét. Nem is értem az ilyen, hogy nevezheti magát férfinak.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szer. Jún. 01, 2016 10:57 am
Ugrás egy másik oldalra





Mia && Kieren
Who the Hell Are You?

A kezdeti, páni félelemnek ugyan nem nevezhető, de meglehetősen abszurd érzés, hogy ez akár csapda is lehet, egészen hamar elmúlik, s porrá lesz. Elkezd a legkevésbé sem érdekelni, hogy mit akar, ugyanakkor mivel az életem lényegében romokban hever és fogalmam sincs, hogy hogy álljak igazából talpra, így azt hiszem még jól is jöhet egy idegen társasága. Pláne, hogy a jelek szerint az ellenségünk, ha úgy vesszük, közös. Egyikünk sem szerette túlzottan Jared-et, ez már akkor kiderült, mikor meghallottam ama egyszerű kérdést: "Hol van Jared?". Ez túl sokat mond egy olyannak, mint én, aki szánalmas vagy sem, még segített is egy pszichopatának abban, hogy az lehessen, aki. Nevezzük gyenge pillanatnak, vagy inkább egyszerűen csak valami furcsa vonzódásnak, ami megmagyarázhatatlan okok miatt hozzá kötött. Igaz, volt az a férfi az életemben, aki miatt muszáj voltam már kikapcsolni, majd miután visszakapcsoltam, már csak a fájdalmat éreztem, valami halovány, távoli szerelmet, amit sosem kaphatok meg ismét. Ez volt az élet rendje. Legalábbis jelenleg így tűnt számomra. Elmúlás, aminek egyik fő okozója a szóban forgó ellenség is volt. Elérte, hogy szörnynek gondoljam magam, aki csak ártani tud mindenkinek. Ellenben vele, aki aztán egy szent volt. Hát, persze.
Az asztal úgy mozdul meg neki köszönhetően, hogy a föld fölé emelkedve repül egy jó métert, mire felmordulok és összevont szemöldökkel figyelem a férfit.
-Egy. Ez az én házam, nem a tied, örülnék, ha nem törnél-zúznál. Kettő. Ha meg akarod találni, talán segíthetek. Három. Hidd el, ha megtalálnám, én is örömmel megölném, de van egy kis probléma.-teszem le a poharam az asztalra, felállok a fotelből és elé lépek, míg ujjaim mozgatva az asztalt visszaállítom eredeti formájába, és eredeti helyére.-Jared nem hülye. Ellentétben veled, ő nagyon jól palástolja az érzelmeit, mellékesen pedig tudja a módját, hogy mindenki elől elbújjon. Szerinted nem próbáltam még meg lenyomozni? Nem akartam távolról átkot bocsátani rá? Szóval ahelyett, hogy mint egy idegbeteg férfi módjára dölyfösködsz, ha van még ötleted arra, hogy hogyan keressük meg, mond.-fonom mellkasom előtt keresztbe karjaim, tekintetem övébe fúrom, mintegy jeléül annak, hogy szavaim komolyan szólnak és valósak. S nem csak holmi ábránd, hogy segíteni akarok neki, hanem a valóság. Eltökélt célom felkutatni és megölni Jared-et, viszont mivel eddig minden próbálkozásom zsákutca volt, így ideje keresnem bizonyos segítségeket a művelethez.


||music:zene|| megjegyzés || ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 05, 2016 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra


mia & kieren
Rettenetesen dühös voltam magamra, amiért hagytam, hogy Lillian kicsússzon a kezeim közül. A legrosszabb az egészben az, hogy nem éppen a legjobb módon váltunk el egymástól. Mármint elég sokat veszekedtünk, de ez mindennapos volt már nálunk. Most pedig, mikor utoljára láttam elutasítottam, amikor megpróbált rám mászni. De mégsem engedhettem neki, hogy megtegye, hiszen azért volt az egész, mert ki volt bukva. Én pedig nem akartam őt kihasználni egy gyenge pillanatában, mert úgy éreztem, hogy egyáltalán nem lenne az fair vele szemben. Meg különlegesnek akartam, hogy tényleg azt érezze, hogy különleges. Mert mindig is az volt. Az én szememben az egyik legkülönlegesebb nő volt a világon, de ezt most már soha nem éreztethetem vele, mert az a rohadék elvette tőlem.
Nem értem, hogy nem láttam előre, hogy ez lesz, hiszen egyszer már ugyanezen az úton jártam és, akkor is csak akkor vettem észre a jeleket, amikor már túlságosan késő volt és nem tehettem semmit azért a nőért, akit az életemnél is jobban szerettem. Úgy néz ki, hogy az, akit képes vagyok befogadni a szívembe és teljesen őszintén szeretni az egyben halálra is van ítélve. Talán jobb lenne, ha a jövőben nem engednék ilyen ostoba csábításoknak. Másoknak megkímélem az életét, míg önmagamat ettől a rettenetesen fájdalomtól, amivel már megint együtt kell élnem. A gyász belemar a lelkembe és a legrosszabb, hogy nekem kellett Bailey elé állnom és elmondanom, hogy a nővére, akit éppen csak visszakapott, akivel rendezték a kapcsolatukat meghalt. Nincs többé. De sosem fogom feladni a reményt, hogy egyszer még újra láthatom. Kell legyen rá mód, hogy a szerelmem visszatérhessen hozzám, mert máskülönben örökre elfelejthetem a szerelem jelentését és az érzését, mert soha többé nem fogom átengedni magam neki.
- A rohadt életbe. - A hozzám legközelebbi asztalt felborítom, mert úgy érzem, hogy valamit tennem kell aztán rájövök, hogy nem otthon vagyok és így biztosan nem nézik túlságosan jó szemmel a pusztító hajlamaimat. De az igazság az, hogy segítek egy kicsit az átrendezésben, mert ő volt az, aki az előbb nekem akart lökni egy széket.
- Kell legyen valamilyen módja annak, hogy megtaláljam. Meg kell ölnöm azt a rohadékot. - Nem számít, hogy milyen árat fizetek érte, de annak a féregnek meg kell halnia.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 01, 2016 3:56 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kieren and Mia

Az ajtó kinyílik, fejemben sokadjára fogan meg a gondolat, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet csak felújítani a házat, jobb lett volna felgyújtani az egészet vagy éppen eladni, hogy más részesüljön a váratlan vendégekből. Hiszen Jared ki tudja, hogy hány ügyfelét hozta ide vagy hány üzletet bonyolított le itt, aminek következtében ki tudja hány ember lett bejáratos ide.
~Tudtad Mia, hogy ez lesz!~pofozgatom magam fejben, jól megérdemelném, hisz jelenleg viselkedésemen látszik, mennyire jóhiszemű és naiv maradtam még ennyi idő után is. Pedig a hibákból tanul az ember...legalábbis ezt mondják.
A férfi és közém tolok egy széket. Váó, ez is aztán felnőttes viselkedés. Nem, mintha ez bárkit is megállíthatna, ha nem éppen kedves szándékkal tör be valahová. Ellenben ez ismét a naiv cselekedeteim sorát erősítheti. Sosem viselkedtem így, viszont az utóbbi hónapok nem túl jó mutatója alapján ez a lelki és viselkedési törés normálisnak számíthatott.
Kérdéseim szinte feleslegesek, mintha a fehér falnak beszélnék vagy az üvegablaknak, ami elválaszt minket a kerttől, ahol már javában sötét van, ellenben itt, ahol lámpát gyújtottam, és még csak erőfeszítésbe sem került a kapcsolók keresgélése. Válasz helyett egy kérdést kapok tőle, mire könnyedén vállat vonok és felé lépek egyet, a célom az, hogy végül nyugalmam kifejezve leüljek a kanapéra.
-Nos, lehet, hogy él, lehet, hogy nem.-vázolom fel a helyzetet fintort vágva, míg ismét vállat vonok.-Itt ugyan nem járt, mióta kiosztottam, amiért megölte a barátnőm. Ez úgy három hónapja lehetett. De ha látod, üzenem neki, hogy Mia üdvözli és mielőbbi halálát kívánja.-ülök végül le a kanapéra, az asztalon lévő töményből egy pohárba öntve magamnak, majd hátradőlök és keresztbe fonom lábaim. Szavaimból süt a gyűlölet, az utálat és akkor még csak a rövid okát mondtam el annak, amiért utálhattam Jared-et. És egy bizonyos éjszakára gondolva még a hideg is kiráz az említésétől.-Évtizedek óta ismerem. Ha meg akar lépni, meg fog. És biztosíthatlak róla, hogy boszi trükkök ide vagy oda, én sem találtam még meg. De addig jobb is neki, míg ez így van. Csak arról felejtett el tájékoztatni, hogy mennyi kellemetlen vendégem lehet miatta. De ez már nem az ő lakása. Szóval az ajtó arra van.-billentek fejemmel nem túl kedvesen az ajtó felé, majd megiszom az italom és felállok ismét a kanapéról, s a szobám felé veszem az irányt, hacsak nem akadályoz meg valahogy. A szívbajosságom viszont nem igazán látszik viselkedésemen, mert nincs is miért ilyennek lennem.
●● Break the Cycle  ●● 388 ●● :bb: ●●
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra


mia & kieren
Újra megnyíltam valakinek, de a vége valahogy mégis csak az lett, hogy ugyanúgy pofára estem és elveszítettem. Gyűlölöm magam azért, hogy hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül Lillian, ahogyan Ambrosia is. Egyszerűen folyamatosan pofára esésre vagyok ítélve, mintha nem is tehetnék azért, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek. De nem számít. Az egyetlen dolog, ami jelen pillanatban fontos nekem, hogy megöljem azt a rohadékot, aki ezt tette vele. Megint ugyanarra az útra léptem, de nem tudok egyszerűen tovább lépni így, hogy tudom valaki bántotta őt és szabadon mászkálhat. Pontosan ezért indultam a lakására annak a nyomorultnak, aki újat emelt az én szerelmemre. De legalább tanultam valamit ebből az esetből is. Még akkor is, ha újra meg újra ugyanazt az utat járom. Nem nyithatom ki a szívemet senkinek sem, mert azzal nem taszítom őket máshova, mint a halálba. Ezt pedig én mindössze a kispadról figyelhetem teljesen tétlenül. Tényleg elhittem, hogy más lesz most. Hogy megkapom a boldogságot anélkül, hogy veszítenem kellene valamit közben. Tudom Lillian-nel nem volt egyszerű a kapcsolatunk, de az, hogy meghalt sosem számítottam bele a lehetséges esetekbe. Egyszerűen nehezemre esik elfogadni, hogy ez most mégis megtörtént. De nem hagyom, hogy a halála megbosszulatlan legyek. Megérdemli, hogy megvédjék az emlékét. Ha máshogy nem is, akkor legalább annak a rohadéknak a vére fog folyni. De ez leginkább már magam miatt van, mintsem miatta. Nekem kell ez a megnyugváshoz.
Nem egy női hangra számítottam, amikor beléptem, ahogyan arra sem, hogy egy széket löknek majd felém, de egy kisebb megbotlás kíséretében valamennyire sikerült kitérnem előle. Legalább nem estem pofára. Én már ezt is sikernek hívom. – Hol van Jared? – Nem érdekel a kérdése, mert valószínűleg a sajátommal már meg is válaszoltam. Nem akarok semmi más, mint annak a rohadéknak a fejét arany tálcán. Ezzel talán nem érzem magam, majd annyira szerencsétlennek. Valakinek, aki arra van ítélve, hogy állandóan elbukjon és mindig elveszítse azokat, akiket szeret.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 3:05 pm
Ugrás egy másik oldalra



Kieren and Mia

Jared házát ünnepélyesen átírattam a nevemre, majd kellő felügyelet mellett átrendeztem minden szegletét. El akartam felejteni a pince létezését is, így azt befalaztattam. A kora estét szokás szerint azzal töltöttem, hogy meditálok egyet. Ez egy újfajta szokásom lett, amit a szobámban ejtettem meg. Amióta visszakapcsoltam kicsit máshogy néztem a dolgokra. Scar visszatérése, majd a problémák Chantele és a kis üldözője után kezdtem azt hinni, hogy az erőm valamiért kibillent a helyéről és mintha hiába lenne teljes az életem, mégsem érezném magam teljesnek. S ez zavart.
Gondolataim közé merülve azon kapom magam, hogy zajokat hallok a bejárat felől. Tudta, hogy nem jó ötlet egy ekkora gazember házát megtartani, mégis a telek fekvése tökéletes volt és nem váltam volna meg tőle, hiába a rengeteg rossz emlék. Felkapom a fejem és halkan felkelve a földről elindulok a nappali felé. Lassan végig a folyosón, le a lépcsőn, majd a bejárati ajtó felé nézek.
-Ha Jared-et keresi, már nincs itt. A lakás az enyém és ha jót akar magának ahol bejött ott távozik is.-gyújtom meg a nappaliban a lámpákat anélkül, hogy bármely kapcsolóhoz hozzáérnék, majd mikor meglátom  férfit, végigmérem, ismerem-e, s mivel a válasz nem volt, így feláldozva az egyik új bútordarabot, egy széket tolok a lábai elé, hogy mielőbb padlót fogjon. -Mit keres itt?-nézek rá, hangom nem remeg meg, ennyi idősen aligha kell félnem egy egyszerű betörőtől. Viszont érzem rajta, hogy nem egyszerű betörő. Sokkal inkább egy animágus.
-Hány boszorka ellensége lehetett annak a nyomorultnak...-teszem fel a kérdést sokkal inkább magamnak, mint neki, dünnyögve és kicsit morcosan. Tulajdonképpen elképzelni sem akartam, hogy hány lehetett, de egy biztos: mostantól minimum más városba kellene költöznöm, hogy teljesen megszabaduljak az emlékétől is, ám ez aligha lenne hatásos. Ha valaki meg akar találni, így is meg fog, meg úgy is. Hacsak jelenleg szintén nem értem küldetett a kis betolakodó.
●● Break the Cycle  ●● 301 ●● :bb: ●●
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Gimme All Your Love
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 2:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Kertváros :: Sanford lakás
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3