Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 11:36 am
Ugrás egy másik oldalra

Cassandra && Charles
sometimes we need adventures

Elmosolyodta mértem végig a nőt. Mindig is különleges és páratlan szépség tulajdonában állt, mit sem változott a pár év alatt, amelyet társaságom nélkül töltött el. Ez voltaképpen nem is zavart, független, önálló nőként volt lehetősége dönteni arról, hol kíván élni. Én csupán megadtam neki a lehetőséget arra, hogy az élete ne érhessen véget oly' korán, s esetében ezt szívesen tettem. Magam sem tudom, mi ejtett rabul benne, talán éppen abban a fázisában voltam az életemnek, mikor barátokra vágytam. Olyanokra, amelyek sosem adattak meg. Magányos voltam, mint egy rút és ordas farkas, a küllemem szúrós és kellemetlen. Ha a fogaimat kivillantom, még veszéllyessé is válok mások szemében, de imádtam uralni egy-egy helyzetet. Éppen úgy, mint a mostanit is.
- Ebben az esetben... - töröltem le ajkamról a vért, majd lenyaltam ujjaimról, s azt követően eresztettem el a testet. Élet már aligha volt benne, s nem tudtam, Cassandra-ban mennyi hajlandóság lenne őt megmenteni. Hiszen tudtam, volt ő már megmentő - más életében.  Talán büszkeséget kellett volna produkálnom, hogy egy olyan lényt teremtettem, amely nem csak önző.  
- Most már csak a tiéd a figyelmem, kedvesem - villantottam felé egy szolíd mosolyt, majd keze után nyúltam, hogy kézfejét ajkamhoz emelve apró csókot leheljek rá. Szokásom volt betartani az illemszabályokat, régimódi berögződésnek tituláltam, de ebben szerettem más lenni a mai udvariatlan korcsoktól. - Mi járatban itt? Gondolom hiába reménykedem abban a válaszban, mely szerint miattam érkeztél - eresztettem le kezét, majd elővéve egy zsebkendőt a belső zsebemből, megtöröltem másik kezemet, amelyen még némi vér díszelgett.  
 

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 6:30 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nem bírok rendesen pihenni, mint mostanában olyan sokszor... Ilyenkor a város tetőit veszem a talpaim alá és nézelődök. Elég fürge és hajlékony voltam még boszorkányként az ilyen mutatványokhoz, de ez most csak előnyömre van. A napomat átdolgoztam. Örömmel vállaltam volna be egy plusz műszakot, de túl sok a túlórám így is. Mondjuk azt, hogy a főnököm aggódik értem. Ritka madár a sebész, vigyázni kell rá a kalitkájában...
Érzem a vért a környezetemben, de nem vagyok éhes. A sors fintora, hogy naponta ha húsz tasak vér nem megy át a kezeim között, akkor egy sem. Általában azokat lovasítom meg, amik nem megfelelőek betegnek a keresztpróba alapján. Nem adhatok mégsem rossz vért neki, de nekem... Nem vagyok vércsoport diétán. Apa amúgy is próbál mindenféle dolgot rajtam, én meg hagyom neki. Legalább ennyi remény legyen... De ha végignézek a környezetemen, a családon belüli gyilkosságok a vámpíroknál gyakoribbak. Láttam már karón varjút. Magamban dúdolgatok.

Fogd meg a kezem, messze van még  a folyó medre... Ha sikerül aludnod, ha nem, a rendőrök csöngetnek reggel, drága,
Nézz be a szekrénybe apád puskájáért, a nap vörösen kel fel, jön a dráma.
Az Úr eljön az elsőszülöttedért, lángol a haja és ég a szíve,
Menj a folyóhoz, mely vadul zúg, mosd el magad, érj révbe...


Leugrok a cserepekről és puhán landolok egy sikátornál, azt hiszem a Rousseau's környékén járhatok. Befordulok szinte táncoló léptekkel, mikor teljes erővel vág arcon a vér illata, de meg sem torpanok. Inkább kíváncsian félrebiccentem a fejem, hogy mi történhet itt... Ekkor látom meg őt. A régi ismerőst, aki éppen iszik. A szavaira halkan kuncogok kicsit.
- Igazán kedves tőled, Charles, de folytasd nyugodtan, a te zsákmányod. - tartom fel picit a kezeim, majd a hátam a tégláknak döntöm egy pár lépésnyi távolságot tartva. Nagyon régen láttam őt utoljára...
TAGGED: Charles
lassan, de biztosan
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 16, 2016 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

Cassandra && Charles
sometimes we need adventures

Úriember mivoltomat nem voltam hajlandó azzal beszennyezni, hogy a város képzeletbeli falain belül táplálkozom vagy gyilkolok. Azt sem tagadhattam volna, hogy szerettem a kisebb kiruccanásokat, a kirándulásokat, habár elég sok lehetőségem nyílt ezekre, miközben utaztam, és különböző üzleti fogásokat kötöttem. És az utóbbi időszak eléggé feszélyezetté tett... ingerültté váltam, ahogyan megtudtam, hogy akit keresek, már nincs közöttünk. Hosszú évszázadok munkája ment kárba. Mostanában túlontúl gyakran tört rám az éhség, és nem szándékoztam tenni ellene. Lehetnék fakír,  ám mit érnék el vele? Mondjam azt magamnak, hogy "Fogd vissza magad, Charles! Nem ehetsz, mert nem táplálkozol emberből ha nem muszáj!"? Mégis, ennek ki dőlne be? Egyáltalán, kitől várom el, hogy bedőljön? Az életem üres... Vivienne az egyedüli, akivel törődöm. Nézzük csak végig az egészet... volt egy már aggastyán férfi, aki megölte az apját, és úgy vált vámpírrá... utána pedig mindenképpen el akarta kapni féltestvérét. Egyedi történetnek tűnhet, mondaná ezt egy szkeptikus, de valójában elég gyakori jelenség az apagyilkosság vámpíri körökben. Túl... gyakori.
Megpillantottam egy gyönyörű nőt, valószínűleg átszórakozta az éjszakát, és itt lelte az éj leple. De ami másoknak hátrány, az nekem előny. Nem hazudom, ha azt mondom, életem legjobb időszakát most élem. Megvan mindenem. De még így, ragadozóként is maximum árnyéka lehetek annak, aki egykoron voltam. Ez nem rossz egy bizonyos értelemben, mert így legalább csak megjavítani akarnak azok, akiknek betekintést adok az életembe, nem rögtön nyársra tűzni, amihez még úgy sincs kedvem, mint megjavulni.
Volt abban a lányban valami. A vére innen is hívogatott. Egy pillanat múlva már ott álltam mögötte, és mélyen, komoly tekintettel igéztem belé a következőket: - Nem mozdulsz. Még csak meg sem rezzensz. Pislogást sem akarok látni - nyúltam máris a nyaka után, és végigsimítottam ütőerén. - Éhes vagyok... rád éhezem... - súgtam már fülébe, majd kegyetlenül nyakába haraptam. Élvezetet okozott volna az is, ha hallom közben sikoltozását, de nem akartam bámész szemekkel küzdeni, itt és most voltam éhes, nincs időm elvonszolni innen .
Volt annyi józan eszem viszont, hogy ne húzzam sokáig, ám lépteket hallottam, ekkor emeltem fel fejemet. Ravasz mosoly rajzolódott ajkaimra, ahogyan az ismerős illatot megéreztem. Van itt valaki. És pontosan tudtam, hogy kit fújt ide a szél. Túl jó a szimatom. - Nem tudom eldönteni, hogy önző legyek, s folytassam, vagy kínáljalak meg téged is, kedvesem - beszéltem, ajkaim körül nem tüntettem el az odatapadó vért, ám nem kerestem meg az érkező tekintetét. Régen volt az utolsó viszontlátás.  
 

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 16, 2016 3:55 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Bár mögötti sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Belváros :: Francia negyed :: Rousseau's bar
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3