Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Kedd Aug. 16, 2016 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Mégis mit mondhatnék neki azon kívül, amit már elmondtam több ízben is? Oliver soha sem fog megváltozni és segíteni sem fog nekem. Mégis mit tehetek? Várhatok arra, hogy eljussak arra a szintre, amikor már nem érdekel semmi, a következmények sem és nem csak játszadozom a szívének összeroppantásával, hanem meg is teszem. Talán képes lennék rá, talán pár év tized múlva már szemrebbenés nélkül menni fog, hogy végezzek vele és akkor megtörve a varázst én magam is távozhatok erről a világról és legalább pluszban egy rettenetesen hitvány alaktól is megszabadítom az emberiséget és mindenki mást is. Egészen szép jövőkép, de amíg ezt nem tudom megtenni, talán igaza van sok értelme nincsen a mindenféle összecsapásoknak szóban, mert csak az időt vesztegetjük vele. Persze megpróbálhatok rájönni arra is, hogyan törjem meg a varázst, de ha eddig nem sikerült félő, hogy már nem is fog. Persze ettől még fel nem adom, de talán a legjobb megoldás az lenne, ha egy időre eltűnnék. Én nem vagyok olyan, mint ő, nem fogok ártatlanoknak keresztbe tenni csak azért, hogy neki rosszat okozzak, ezzel pedig ő is tisztában van.
- Talán soha, talán csak érezni fogod, ahogyan megszűnt a varázs. Az lesz a kellemetlen, ha ezzel te is megszűnsz... és nem fogod tudni, hogy miért történik veled, ami történik. - ki tudja hogyan szüntetem meg a varázst. Mi van, ha következménye lesz, amivel nem tudok én sem számolni? Sőt mi van, ha számolok, de már nem érdekel és ő csak azt veszi észre, hogy elillan belőle az élet és vége? És azt se fogja tudni miért történik és egyáltalán mi. Akkor lenne élvezet látni az arcát, de erre nem sok esély van, főleg ha nem szemtől szembe intézem el ezt az egészet. Végül csak egyszerűen hátat fordítok neki, hogy elsétáljak. Nincs már itt mit tennem, maximum még egy halk igét mormolok el, hogy lezárjam a bejáratát a zárkánknak, hogy oda innentől nagyon nehéz legyen bejutni legalábbis egy vámpírnak. A vadászok bemehetnek a testért, hogy eltemessék azt az újabb áldozatot, akitől Oliver elvette az életét. Rengeteg lehet már a rovásán, tényleg ideje lenne végleg megállítani.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 07, 2016 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát igen. A kitartásról vitatkozhatnának veled. - vontam egyet mindkét vállamon. Serah elég nyilvánvalóan tudta, hogy mit akar, és taníthatta volna azt, hogyan legyünk eléggé kitartóak ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Még ha neki nem is sikerült. Legalábbis eddig. Vele kapcsolatban sem bízhattam el magamat, mert ha eddig eléldegélt, mi a garancia arra, hogy nem képes még jó pár évszázadig életben tartani magát? Szerintem nem akart ő annyira meghalni soha, csak a szája járt. Én például sose fáradtam bele az örökös körforgásba. Mindig kikötöttem azok mellett, akik ugyanúgy néztek ki, kezdve a hasonmásokkal. Serah számára már ez is tökéletes iránytű lehetett volna. Mindig ott voltam, ahol ezek a nők felbukkantak. Mystic Falls pedig jelenleg minden hasonmásnak otthont adott.
- Nem, nem feltétlenül a siránkozásra gondoltam. Tekinthetnél rám máshogyan is, de. Talán már nincs gyomrod hozzá. Ezt mondjuk... megértem, ha nagyon erősen koncentrálok rá. - nyaltam végig alsó ajkamat szemtelenül. A humorom egy kicsit sem változott, ő viszont annál többet. Nem lehetett bugyuta ígéretekkel levarázsolni a lábáról, bár tény, hogy a mágia segítségével ő könnyebben tette volna meg velem - szó szerint. De azon kívül, hogy majdnem megfojtott, nem tudtam, hogy használja-e a képességeit. Talán már évtizedek óta sztrájkba kezdett. Ezt sem velem fogja megosztani. - Remélem, most csak viccelsz. - vigyorodtam el, majd hamarosan nevetésbe váltottam át. - Amit eddig láttam belőled... egyáltalán nem érdekelne, hogy olyan leszel-e mint én. Ha fájdalmat tudsz okozni, meg fogod tenni. Ha nem, én csalódok benned a legnagyobbat. - néztem a szemeit, de nem tudtam kiolvasni belőlük semmit. Tudtam titkot tartani, de ennek a tulajdonságnak ő is a birtokában volt. Nem akartam nevetni ezen az egészen, mert tudtam azt, hogy ha lehetősége lenne rá, rögtön megforgatná a tőrt annak a szívében, aki fontos nekem. Ha megtenné, azzal pedig azt érné el, hogy én magam is feladjam az életemet. De előtte még megölném őt, hogy én tehessem meg, ne pedig az a francos természet rendje.
Körülnéztem. Ezt a gyűrűtémát nem rágtam át eléggé, nem is vettem észre, hogy nincs az ujjamon. Serah szavai pedig nem is nagyon leptek meg. - Nem lövöm le ugyanazt a poént kétszer. - forgattam meg mindkét szememet, majd körülnéztem. A hullához léptem, majd elkezdtem átkutatni a zsebeit. Szinte éreztem, hogy Serah reménykedik, hogy nem hagyhatom el vele együtt ezt a zugot. Tudna gondoskodni arról, hogy napnyugtáig valahogy jól megszívjam. A szívem nyugodtabban kezdett verni, mikor ráéreztem az ékszerre a farzsebben, és elégedetten sóhajtottam. - Na tessék. Még csak el sem ásták. Óvatlan, rossz vadászok. - ráztam a fejemet, hangomban játsszva az iróniával, majd az ujjamra csúsztattam az előkerülő ékszert, és Serah mellé léptem. - Mit gondolsz, mikor tudunk legközelebb randizni? Foglalok asztalt is. Mi a kedvenc virágod? - kérdeztem, egyértelműen az agyát húzva, miközben kiléptem a napsütésbe, és jólesően sóhajtottam egyet.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Kedd Május 31, 2016 9:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Talán nem próbálták elég kitartóan. - őt se lehetetlen megölni. Talán bennem még nem elég erős a késztetés valami miatt, de ki tudja talán újabb pár tíz év múlva már az is meg lesz, csak várnia kell és mivel láthatóan nem akar nekem segíteni, hogy tovább lépek úgy fest inkább ezt a várakozást választja. Az ő döntése, de ettől még addig nem fogok vele jópofizni és főleg nem fogom megérteni hányattatott sorsát. Soha sem jó kifogás a "Velem is gonoszak voltak, ezért én is az lettem." Ez csak kifogás, ahogyan megneveztem, semmi több. Mindenki maga dönti el, hogyan alkalmazkodik az őt alakító történésekhez, Oliver pedig egész életében csak rossz döntéseket hozott, amik közül volt, aminek én ittam meg a levét és még ki tudja hányan.
- Mert mit várnál? Évszázadok távlatából siránkozzam? Azt lesheted Oliver! - persze, hogy gonosztevőként emlékszem rá, hiszen összetörte darabokra a szívemet és ez még nem volt elég miatta kerültem ebbe a végtelen körforgásba is, amitől már nagyon szabadulni akarok. Nem érdekel, hogy ha e miatt ő kicsit is rosszul érezte magát, hiszen nem látszott rajta akkor sem, mostanra pedig ha jól sejtem már elérte azt az állapotot, hogy nem is igen tudja felfogni milyen is, ha valami miatt rosszul érzed magad, nem hogy... érezzen bármit is.
- Talán csak nem akartam rájönni eléggé, vagy én... nem vagyok olyan, mint te, hogy esetleg olyat, akinek nincs köze ehhez az egészhez bajba keverek, mert akkor pont olyan lennék, mint te. - nem tudom, hogy ki a gyengéje, de már biztos, hogy valakiről szó van a háttérben. Nehéz elképzelni, hogy Oliver szíve valakiért dobbanhat egyáltalán. Ha ebbe jobban belegondolnék, csak még rosszabbul érezném magamat és talán még jobban is fájna, hiszen engem csak úgy ott hagyott, összetört, de más felé képes érzéseket táplálni... Nem, ebbe talán bele se akarok gondolni. Legalább valamilyen szintű büntetést is kap, mert nem segítek neki a kijutásban. Megtehetném, de nem akarok. Jobb látni, hogy legalább egy rövid ideig, de szenved, főleg hogy megint elveszi valakinek csak úgy az életét, aki talán nem érdemli meg.
- Nagyon remélem, hogy így is lesz. - folyton öldököl és ha én segítek neki, akkor elvárom, hogy ne tegye legalább a következő órákban ezt a városban. Amikor viszont én kilépek a napfényre, ő viszont kénytelen megtorpanni akaratlanul is elmosolyodom.
- Oh szóval segítséget kérsz tőlem? Sajnos nincs nálam vámpírgyűrű... és a nap még odébb van, hogy lemenjen. Most jön az újabb fenyegetőzés, hogy ha nem segítek neked, akkor ha kijutottál lemészárolod a várost? - karba font kézzel állok meg tőle vagy két lépés távolságra kellemesen napsütötte terepen, ahol csak úgy szikrázik a hajam a napfényben. Még be is szívom a friss levegőt, mintha csak a kellemes napfényből merítenék erőt. Ami számára gyilkos, azt én mindig is imádtam. Kellemetlen egy helyzet... mármint neki.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Vas. Május 22, 2016 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
Rántottam egyet a vállamon. - Sokan próbálták már, de úgy tűnik, az én kiiktatásom embert próbáló feladat. Valamiért senkinek sem akar sikerülni. - biggyesztettem le a szám szélét. Nem volt bennem valódi bánat, tekintve, hogy az életemről beszéltünk. Ahogyan ő sem szívesen vázolná fel a halála körülményeit, úgy én sem szándékoztam ezt itt és most elkezdeni. Bár lehet, naív gondolat, hogy ő még soha nem képzelte el, hogyan fogja kilehelni a saját lelkét. Remélem úgy, hogy én is végignézhetem majd, mert túl kíváncsivá tett. Már nem tartottam számon, hogy hány éve élt, de ennyi idő alatt a gyűlölet, amit irántam táplált, nem szűnt meg létezni.
- Ünneprontó vagy. De ez mit lep meg. - sóhajtottam fel szemforgatva. Az idő valamikor megszépíti az emlékeket, esetében viszont inkább besötétített mindent, ami közöttünk történt. Nyilván azt hitte, hogy egyetlen célom volt, méghozzá az, hogy kihasználjam a nekem kínált védelmet, amire éppen akkor szükségem volt. Egyértelműen így indult, de amikor ki kellett pukkasztanom azt a szép kis lufit, nem esett jól. Akkoriban még nem ilyen voltam. Azóta sok évszázad telt el, de akkoriban még a vámpírságom elején jártam. Legalábbis viszonylag. Már emberként sem voltam könnyű eset, ezt felfokozta a vámpírságom, de azóta csak rosszabb lettem. - Inkább emlékszel rám gonosztevőként, de ha neked jobb így. - tettem még hozzá. Ismertem az emberek néhány tulajdonságát. És ha ő így akart védekezni, hát szíve joga volt.
Felsóhajtottam. Volt annyi eszem, hogy nem tárulkoztam ki. Sosem mondtam volna ki előtte, hogy mi a gyenge pontom. Vagy az, hogy ki. Eleve nem ismert senki, nem tudták felmérni az érzelmes oldalamat. Sokan fogadkoztak volna arra, hogy Tatia az, akit féltettem, és aki miatt végigjártam ezt az utat, de mind tévedne... Tatiát nem volt mitől féltenem, szép lett volna, ha pont ő az, aki megfájdítja a fejemet. - Mindenkinek van gyenge pontja. És ha nem jöttél még rá, akkor valamit jól csinálok, nem? - Elena volt az, akiről azt hittem, hogy valami újat indíthat el az ezer évnyi végtelennek tűnő út után. Bár ha Serah kivetné rá a hálóját, nemcsak velem találná szemben magát, Damon Salvatore is egyenes úton végezné ki. Vagy éppen ellenkezőleg, összefognának ellenem, de inkább nem adtam tippet senkinek, hogy hogyan tudna eltüntetni a föld színéről.
A verbéna a bőrömbe égett, fájtak az ujjaim, és szinte a saját húsom szagát szippantottam be. Tudták ezek a marhák, hogy mivel kell kihúzni a gyufát. - Jól van, csak gyere már. - böktem a fejemmel a kijárat felé. Még hogy barbár... mondjuk azt gondolt rólam, amit akart, nem zalatott fel. - Nem szoktam ígérgetni, de legyen. Nem harapom át senki torkát, nem tépem ki a karjukat, és a többi és a többi. - forgattam meg a szemeimet, majd igyekeztem volna kilépni az ajtón, de amint kisétálhattam volna a szabadra, a karomon végigégetett valami. Úgy húzódtam vissza, mintha kígyó mart volna belém, és rögtön a gyűrűm után néztem, ami már nem volt az ujjamon. Nyilván amikor ájultan ültem a ketrecemben, lehúzták rólam. Így pedig nem tudtam kilépni a napfényre. - Nem adtak neked véletlenül egy... gyűrűt? Tudod, csak a hecc kedvéért. - vontam meg a vállaimat Serah-ra nézve.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 30, 2016 9:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Talán igaza van már nincs lelkiismeretem, legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy valamikor régen még volt. Jó boszorkány voltam, aki segített másoknak, mostanra pedig tettem olyasmiket, amikre nem vagyok büszke és amiket nem tettem volna meg mondjuk kétszáz éve, vagy talán száz éve sem, de van amikor nincs más választásod, változnod kell, mert az élet megváltoztat... vagy épp valaki miatt változol. Ha nem vetkőzöm le a jó egy részét, akkor soha nem is leszek képes elérni, hogy végre megszabaduljak tőle, vagy az élettől, vagy mindkettő.
- Azt elhiszem, tőlem akár ők is megtehetik helyettem. - sőt könnyebb is lenne, mert ez az amire még talán mindig nem vagyok képes. Nem tudnám megölni bármennyire megérdemelné és tudom hogy meg kellene tennem, vagy legalább megpróbálnom, még sem menne. Az a fránya jó még ott van bennem, de ki tudja, talán idővel ki tudom majd ölni magamból. Pár évtized... és akkor már nem állít meg a jó szívem.
- Hát persze Oliver számodra... - a múltunk számomra már megszürkült, sőt meg is feketedett. Hogy volt-e benne jó? Talán igen, de nagyon hamar szétpukkadt a buborék és kiderült, hogy a rózsaszín köd igazából zöld volt, mint a méreg, rút, mint a lelke. Nem tett mást, csak kihasznált és ez épp eléggé elcsúfítja azokat a régi emlékeket. Darabokra zúzta a szívemet és ez még nem volt elég, hiszen neki köszönhetően és a nagymamám tévedésének hála még ehhez az aljas gyilkoshoz is kötődöm és nem tudok elszakadni tőle, pedig semmi másra nem vágyom jobban.
- Kivégeznél... és ez a lényeg igaz? Legalább már biztosra tudom, hogy van gyenge pontod, még neked is, ez azért jó hír, ezért már megérte. - összezárva lenni vele és hallgatni a szavait, a régi pocsék emlékek felemlegetését. Eddig is sejtettem, hogy van olyan pont ahol még őt is meg lehet fogni és ha azt akarja hát megteszem, ha másképp nem képes megérteni, hogy bármennyig elmegyek. Nem akarok ezen a világon lenni, nem akarom tovább ezt az életet élni, nem akarok vele sem találkozni soha többé, csak tovább akarok lépni végre és ha ennek az az ára, hogy valaki máson keresztül juthatok el hozzá... hát akkor az lesz. Épp e miatt szenvtelenül figyelem, ahogyan a ráccsal küzd, még ha segíthetnék is neki, ha akarnék, de nem akarom. Szenvedjen csak, legalább ezt jól esik látni. Azt már kevésbé, hogy csak úgy kitöri a vadász nyakát, még ha tudom is, hogy igaza van, valószínűleg másképp nem tudott volna hatni rá, na nem mintha nem üthette volna ki ájulásig.
- Barbár vagy... soha nem is leszel más és ezt _mindenki_ tudja rólad. - szándékosan nyomom meg azt az egy szócskát. Előzőleg már eléggé fel sikerült paprikáznom, aminek volt valami oka. Talán van olyan valaki, aki fontos neki? Egy ilyen megjegyzésre adott reakció is válaszokat adhat nekem, de végül ellépek a hulla mellett és elindulok kifelé. Menjünk, ha már annyira menni akar. - De ne játssz velem, innentől nem ártasz senkinek a városban... nincsenek kiskapuk. - különben én is tudok vele játszani és fájdalmat okozni. Lehet, hogy be voltunk zárva, de ettől még tudok neki kellemetlenséget okozni akkor is, ha fenyegetőzik. Az nekem is megy.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 23, 2016 8:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nem félek attól, hogy elszámolsz a lelkiismereteddel. - jegyeztem meg egy vállrántás kíséretében. Voltak emberek, akik úgy jöttek a világra, hogy semmi iránt nem tudtak megbánást tanúsítani. És voltak azok, akik a világ minden bűnét magukénak érezték, a saját lelkiismeretük lett sáros miatta. Serah céltudatos volt, tudta, hogy mi a feladata, de nem hittem abban, hogy ő valaha át tud majd váltani egyikből a másikba. Jelenleg nem tartozott sem a rideg, kegyetlen csoportba, de túlvolt a cukormázon is, és nem bőgte el magát azon, hogy hatvan évvel ezelőtt hány millióan haltak meg. - De ha mégis kellene, szólj időben. Sok ellenségem szívesen végignézné, ahogy végre valaki eltesz láb alól. - intéztem felé egy kacsintást. Élvonalból néznék végig. Arról viszont már nem ejtettem szót, hogy nekem is voltak barátaim, de azért is lett volna felesleges egy ilyen információ leközlése, mert Serah első dolga a halálom után az lenne, hogy önmagát is belefojtvja a Mississippi-be.    
- Csak ismételni tudom magam. Sokáig nem bántad, hogy beléptem az életedbe. - vontam fel a szemöldökömet szemtelenül. Akkor egy életre megtanultam, hogy miért nincs értelme boszorkányokkal cimborálni, de arra sem Serah döbbentett rá, hanem a nagyanyja átkozott hókuspókja. Végül is, azért voltunk itt most is. - Az már inkább szomorú, hogy ez a sok rút év ilyen csúf árnyékot borít kettőnk közös múltjára. Voltak ott jó dolgok is. - tettem még hozzá. Mit érdekelt engem, hogy ő hogyan emlékezett vissza arra az időszakra. Addig meghúztam magam, és udvarias úriember voltam, míg szükséges volt. Nem jöttek rá, hogy mi voltam, és hogy az egyik legnagyobb ellenségüket szállásolták el.
Elfordítottam a fejemet, és a falat kezdtem méregetni. - Mindjárt bűntudatom lesz. - sóhajtottam fel lemondóan, mikor közölte ismételten, hogy nem halhat meg miattam. Csak miattam. Nem akartam arra biztatni, hogy a több száz éves múltja után ideje lenne új hobbit találnia, mert talán ez az egyetlen problémája. Kicsit háttérbe szoríthatna a fejében, és észrevehetné, hogy az élet zajlott tovább.
Amikor visszanéztem rá, már álltam a rácsok előtt, de majdnem vérben forgott a pillantásom. - Egyetlen dologgal tudnád visszakapcsolni az érzéseimet, de hidd el, nem akarod megtudni, hogy érzelmekkel együtt milyen módon végeznélek ki érte. - vetettem oda foghegyről. Felbosszantott, ehhez még sok érzés sem kellett, csak összpontosítanom arra a gondolatra, amit felidézett bennem az érzelmekkel kapcsolatban. Egyelőre még örülnöm kellett annak, hogy nem találta meg a leggyengébb pontomat, ezek szerint az utóbbi időben egész jól visszavonultam a nyilvánosság elől. Nem akartam veszélybe sodorni az egyetlen olyan lény életét, aki még nekem is fontos volt... túl sokban osztozkodtam vele ahhoz, hogy elveszítsem.
Elégedett mosoly jelent meg arcomon. - Na, erről van itt szó. Ne vágj olyan arcot, mint akinek most húzzák a fogát. - tettem még hozzá, majd amikor hallottam, hogy a hangok egyre közelebb érnek, a rácsra tapadtak ujjaim. Mart a verbéna, ezer év még nem volt elég ahhoz, hogy teljes mértékben hozzászokjak az anyaghoz. Minden tartalék erőmet bevetettem, hogy megfeszítsem a rácsokat, közben érezve, hogy vér sercen ki a tenyeremből. A verbéna szinte már a csontomig égetett, de egy utolsó hajrával sikerült a fél sort kibontanom. Éppen akkor, mikor az egyik vadász visszaérkezett. A fájdalom égetett, a vére pedig túl csábító volt, de vissza kellett tartanom magam. Mennyi az esélye annak, hogy nem mérgezi magát verbénával? - Nem mondtam, hogy mikortól kezdem az emberek életben hagyását. - vetettem oda Serahnak, mielőtt a vadász fegyverét ki nem csavartam volna a kezéből, aztán a nyaka következett. - El is akarod temetni? Csak mert arra nem igazán érünk rá.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 31, 2016 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Csak szótlanul rázom meg a fejemet. Igaza van, ebben legalábbis igazat adhatok neki. Nem érdemes sértegetnem, mert úgy sem érek el vele semmit sem nála, na nem mintha meg akarnám változtatni. Tisztában vagyok vele, hogy ez lehetetlen. Talán lenne olyan valaki, akinek sikerülhetne, de hogy ez nem menne könnyen és az valami kivételes személy lenne ez biztos, de ennek iszonyú kicsi az esélye. Nem is hiszem, hogy lenne olyan, aki egyáltalán próbálkozna effélével. Én biztosan nem. Itt nincs más út, valamelyikünknek meg kell halnia, vagy mindkettőnknek. A világ sokkal jobb hely lenne Oliver nélkül, én pedig egyébként sem akarok már itt maradni, nincs miért és nincs ki miatt, akkor miért szenvedjek tovább? Csak el kell érnem azt az állapotot, amikor képes leszek megölni őt.
- A legnagyobb különbség köztünk mégis az, hogy ha egyszer képes leszek elszámolni a lelkiismeretemmel, akkor én gond nélkül végzek veled, te viszont még ahhoz is túlságosan gőgös vagy, hogy megölj. Kellemetlen. - egy csepp cinizmus sincs most a hangomban, inkább jóval több keserűség, de ez végül is érthető. Az életem egy rettenet, ő tette azzá, még ha csak közvetve is, hiszen a nagymamám volt az, aki létrehozta a bűbájt, ami összeköti vele életem fonalát, de ő tehet róla, hogy elhitette a családommal, hogy jelent valamit az az idő, amit nálunk töltött. Túl későn jöttünk rá, hogy az ég világon semmit sem jelentett.
- Szép? Csak számodra, az én életemet tönkretetted önző módon aznap, amikor besétáltál a birtokunkra. - na igen semmi jót nem tett azért, hogy legalább jobban viseljem. Megtehette volna, hogy közli elmegy, de nem ő lelépett szó nélkül és úgy, hogy abból még az sem volt biztos milyen önző és rettenetes alak. Talán... hm... lehetséges, hogy ha nagyon rosszat akarok neki, akkor azt máshogyan kell megtennem. Neki is van gyenge pontja, mindenkinek van nem igaz?
- Jobb élet? Nem érted, hiszen nem tudod milyen érezni, ezért azt sem tudod milyen belefáradni az életbe. Elfáradtam, de miattad még csak meg sem halhatok. - azt hiszem sejti, tudja, hogy nem gyűlöltem még úgy senkit sem mint ahogyan őt és még sem vagyok képes rá, hogy megöljem, hiába tudom, hogy meg kellene, hogy végeznem kéne vele, de nem megy. Akármennyire is akarom képtelen vagyok rá... most még.
- Zsarolsz, fenyegetsz... nem is vagy képes másra igaz? Tudod mi lenne az igazán szórakoztató? Találni egy olyan bűbájt, ami feloldja a vámpírok érzelemmentességét, amivel bekapcsolom az érzéseidet és akkor szórakozva nézhetném végig, hogy... Jól van... veled megyek és akkor az emberek életben maradnak. - legyen így, csak mert igaza van lehet még rosszabb is a helyzete. Nem tudom megölni, erre még nem vagyok képes. Talán idővel igen, de addig is megnehezíthetem az életét. Kereshetek egy ilyen bűbájt, a nyomában járhatok, hogy ne legyen képes szórakozni és ártani másoknak, hogy ne beszélhessen azokkal, akikkel akar, hogy ha netán még is van olyan, aki - bár ez lehetetlenségnek tűnik - közel áll a jeges szívéhez, akkor rajta keresztül zsaroljam. Piszkosan játszunk? Én is tudok sötét húzásokkal operálni. Már megtanultam, épp elég időm volt rá.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 28, 2016 10:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megforgattam a szemeimet. - Mondj valami újat. Elég sok minden voltam már az évszázadok alatt, szerintem már szánalmas is. - próbáltam meg visszaemlékezni azokra a jelzőkre, amikkel illettek, de valójában egyik sem volt olyan jelentős, hogy megragadt volna. A rekorder mondjuk a gyilkos volt, ennek neveztek a legtöbben. Jogosan leginkább, mert nem féltem vérrel festegetni egy-egy falat, ha olyan kedvem szottyant délután háromkor. És még művészlélek sem voltam. - De legalább valamiben egészen hasonlóak vagyunk. - néztem rá egy pillanatra. Engem nem tudott a földbe döngölni, nem tudott megsérteni, vagy egyszerű halálvágyat ébreszteni bennem. Egészen velős megjegyzéseket szívtam vissza, pusztán amiatt, mert minden szál erőmre szükségem volt a kijutáshoz innen. És ha ő ott óhajtott ülni végig, hát szíve joga volt meghozni ezt a döntést. Én nem fogok sírni utána, legalább nem nekem kell kivégeznem.
Elvigyorodva néztem rá. - Ó, régi szép idők. - sóhajtottam fel elmélázva. A szívek összetörése nem volt kedvenc hobbi, leginkább a pillanat szülte őket. Vagy az, hogy belefáradtam a bűvölésbe. Esetében inkább arról volt szó, hogy tovább kellett állnom, nem maradhattam. Különben ki tudja, meddig folytatódhatott volna a színdarab, és most mennyivel több bűnt kellene levernie rajtam. Önző voltam, mindig magamra gondoltam, de ezt nem is szándékoztam megmásítani. Azt sem hazudhattam, hogy fontos volt nekem, mert nem hitte volna el, de még én se magamnak. Mindannyiunk életében voltak sima bábuk. Bár nekem nem Serah volt az, hanem a nagyanyja. - Túl sokan képzünk jogot arra, amit mások is megtettek. Miért én akarnék kimaradni? - kérdeztem kíváncsian, csak hogy a puszta beszélgetőkémmel bosszantani tudjam. Nem készültem csak úgy elcsitulni, és úgy várni a halálra.  
Kíváncsian ültem fel, bár még éreztem magamban a verbéna hatását. - Óh! - tágultak ki szemeim pár pillanat erejéig. - Te már megpróbáltad megtörni, igaz? - kérdeztem, majd félrebillent fejjel töprengtem, mit is fűzzek hozzá. - De nem sikerült. Megpróbáltad feladni. De vajon miért, egy jobb élet reményében? - kérdeztem. Nyilván csak azért, mert megunta az utánam való kajtatást. Nem voltam a szívének legnagyobb álma, ráadásul kevés esély volt arra, hogy bocsánatkéréssel esek térdre előtte, és ezt tudta ő is.
Felsóhajtva kezdtem el a fal mentén feltápászkodni, a hideg kövekbe kapaszkodva, majd mikor kihúztam magamat, lenéztem rá. - És én még az eszedért kedveltelek. - jegyeztem meg szemforgatva. - Én megyek. Talán nem ölök meg senkit. De csak ha velem jössz. Különben vérfürdőt rendezek. Nemcsak itt, a városban is. - vontam ártalmatlanul a vállaimon. Nem voltam még túl erős, a rácsok át voltak itatva verbénával, de hervadoztam én már rosszabb állapotban is egy sötét pincében évtizedekig - vér nélkül, nem ez fog majd ki rajtam.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Hétf. Márc. 07, 2016 9:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Ha ezekkel a szavakkal azt akarja elérni, hogy netán megsajnáljam, akkor esélye sincs, erre nem kerülhet sor, főleg az, ahogyan előadja nem is igen ad rá okot, hogy effélét érezzek irányában. - Jajj te szegény a rossz életeddel, így aztán kihasználhatsz másokat, akik képesek érezni. Ez csak szimpla gyávaság. Olyan vagy, mint egy nagy gyerek, aki nem képes szembenézni a tettei következményeivel... szánalmas. - ez jobb, amikor utálom, mint amikor a saját kétségbeesésem uralkodik el rajtam. Nem tudom őt sajnálni, nem hiszem, hogy életében nem volt meg többször az esélye arra, hogy jobb legyen, hogy eltörölje a bűneit, hogy jobbá váljon. Biztosan volt rá lehetőség, innentől ez csak nyafogás, amiből kihátrálhat úgy, hogy kikapcsolja az érzéseket és kész. Persze milyen egyszerű is a vámpíroknak... na e miatt nem maradhat életben, mert érzések nélkül csak újabb és újabb szörnyűségeket követ el.
- Azért érzed milyen nevetséges az, amit elmesélsz? Összetörték a szívedet... így te is bárkiét összetörheted? - csak a fejemet csóválom, hiszen mégis erre mit lehetne mondani? Szerinte nekem milyen érzés volt, amikor egyszerűen csak lelépett? Milyen érzés, hogy a nagymamámat is olyan ügyesen átverte, hogy képes volt olyan valakihez kötni a szívem darabkáit, aki egy ilyen alak, aki soha nem viszonozta az érzéseimet, inkább helyette megszorongatta a szívemet, hogy aztán földhöz vágja és szétszaggassa? Pontosan tudom, hogy milyen ez, csak épp én még az érzéseket sem tudom kikapcsolni. Bennem meg van minden, csak az évtizedek mosták el valami hátsó rejtett zugba, ahonnan nehezebben törnek elő.
- Igazad van, hogy erre nem gondoltam! Csak egyszerűen meg kell törni az átkot és minden szép és jó lesz, rózsaszín ködfelhőbe burkolózva... - gúny, na attól istenesen csöpögnek a szavaim érthető módon, hiszen mégis hogy a fenébe mondhat ilyet? Ha csak úgy meg lehetne törni, akkor nem törtem volna meg, nem törtük volna meg? Nem ilyen egyszerű, hiszen a nagymamám varázslatát se tudom semmissé tenni, pedig már elég régóta próbálom.
- Nem segítek neked kijutni innen, ha erre vagy kíváncsi, nem adtál rá okot. - a fejemet a kemény kőnek vetem és egyszerűen csak mereven előre nézek, el mellette, hogy még ne is nagyon lássam a tekintetét. Szándékosan nem nézek rá, mert nem érzem úgy, hogy akár kicsit is megérdemelné. Nem fogok segíteni kijutni neki innen, nem fogom védeni az életét, hiszen én nem tudom megölni, hátha a vadászok képesek rá és akkor hátha minden megoldódik. Én nem félek a haláltól, ő ellenben sokkal inkább.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Vas. Feb. 21, 2016 1:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy elég nyomatékos sóhaj bukott ki ajkaim közül. Nem voltam az a fajta, aki mentegetőzött, vagy minden követ megmozgatott, csak hogy akadjon egyetlen mondat, amely talán mentesíti a felsorakoztatott vádpontok alól. Valójában életem minden egyes cselekedete vádpont volt, így tekinthetjük ezt úgy, mint egy baromi hosszú listát. Se eleje, se vége. Már én sem emlékeztem arra, mikor kezdődött, már a vámpírrá válásom előtt is voltak gondjaim. És ezek csak erősebbek lettek. - Megadatott az a csodálatos dolog, hogy eldöntsem, akarok-e érezni vagy sem. Ha nem, akkor egyszerűen kikapcsolom őket. Ki tudja, mikor éreztem utoljára. És tudod mit, nincs senki az életemben, aki igényelné, hogy érezzek. Nekem nem volt soha szerető anyám, aki megtanított volna szeretni, törődni azokkal, akiket szeretünk. Csak egy rokkant apám volt, akinek köszönhetően kettő helyett kellett dolgoznom, aki miatt nem élhettem teljes életet. Ha éreznék, csak azt tudnám, hogy egy ocsmány szörnyeteg vagyok, tele hibákkal, és nagy eséllyel meg akarnék halni. De pont emiatt nem akarok gondolni arra, hogy milyen lenne érezni. Akkor túl korán tennék eleget a nagy vágyadnak. - forgattam meg a szememet. Régen játszottam ennyire nyílt lapokkal, és az is furcsa volt, hogy a valódi érzések súlya nélkül ilyen őszintén tudtam beszélni minderről. A kegyetlenség művészetében voltam a legjártasabb, szerettem másokat bántani, ártalmatlan senkiket piszkálni, majd megölni őket. Öröm volt az egész, saját lelki nyomoroncságomat próbáltam palástolni ezekkel a brutális dolgokkal. Már túl voltam azon, hogy megtaláljam a lelki békét. Nem volt arany középút. Nem tudott rákényszeríteni sem ő, sem más, hogy érezzek.
Csak egy grimaszt villantottam a társalgásra utaló megjegyzését hallva. Hát persze, hogy így érezte magát a társaságomban, neki sem adtam túl sok okot arra, hogy kedvelni tudjon. Egy életre meggyűlöltettem magamat vele, és volt egy olyan érzésem, hogy nekem ez így jobb is. Még csak az hiányzott volna, hogy valakit érdekeljen, mi van velem. Egyszer már majdnem behódoltam, de inkáb lemondtam a lehetőségről. Vagyis... a másik mondott le a lehetőségről, nem kért belőlem. Túl fájó volt, szúró az, hogy az egyedüli, akit szeretni akartam, sosem lesz képes viszonozni. Elég volt ez ahhoz, hogy többé meg se forduljon a fejemben ez egész érzelmes mizéria.
- Én csak azokra az érzésekre emlékszem, amik szarok. Fájdalomra. Szenvedésre. Ebben az új világban. Mikor kikötött a hajó. Arra, hogy a legjobb barátom és a bátyja ugyanazt a lányt szerette, mint én. A fájdalom, az összetört szív érzése, mikor a lány mindkettejüket tisztelte és kedvelte, szerette... választotta, de én sosem lehettem más, csak egy barát az életében. Az érzés, amikor a legjobb barátom vámpírrá tett. És az volt az első, hogy amikor lehetőségem adódott rá, a lányt is azzá tettem. - Megcsóváltam a fejemet. Nem tudtam ezekről közömbösen beszélni, hozzám tartoztak. Klaus Mikaelson pecsételte meg a sorsomat, én pedig ezáltal megpecsételtem szíve hölgyének sorsát. Valamit valamiért. Akkoriban még úgy tűnt, örök életre barátok maradunk, azóta egymás legnagyobb ellenségei lettünk. Minden megváltozott.   
Lassacskán felemeltem a fejem, és felsóhajtottam. - Boszorklány vagy... nincs erre valami abrakadabra? Úgy értem, mindent meg lehet törni, nem? Bár az ilyen "nem szerethet férfi, mert meghal ha belém szeret" dolgokra mindig azt hittem, hogy csak a mesékben van. - vallottam be őszintén. Minek tagadtam volna? Bár a családjából már bármit kinéztem. Rögeszmések bandája.
Tekintetem a bejárat felé tévedt, jelezve, hogy hangokat hallok. Közelítettek azok, akik nem olyan régen elsétáltak, majd Serahra nézve rezzenéstelenül fogalmazódott meg bennem a kérdés. - Tényleg meg akarsz halni? Mert most ezt el kell döntened. - nyeltem, de úgy, hogy ne lássa. Bíztam abban, hogy inkább a küzdelmet választja, semmint a csendes halált. Na nem mintha lehetne csendes, amíg mellette voltam, nem adtam ingyen a bőrömet.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Szer. Feb. 17, 2016 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Irigylem, főleg a miatt amilyen lazán tud kezelni mindent, mintha semmiség lenne az élet, mintha semmi se számítana igazán. Nem foglalkozik semmivel és senkivel, nem aggódik se a jövő, se a múlt miatt, a jelent pedig csak megéli úgy, ahogyan van. Nekem folyton pörög az agyam, megoldásokat keresek, próbálok ebből a rettenetes mókuskerékből kitörni, de képtelen vagyok rá miatta. Valakit amúgy is hibáztatnom kell. A nagymamám szúrta el, ez is tény, de még sem utálhatom a saját nagyimat. Végül is Oliver követte el a hiba alapját, hiszen ő volt az, aki úgy tett mintha... aki elhitette a nagymamámmal, hogy van értelme egy ilyen őrült tervnek és a megoldás vele együtt a sírba szállt, én pedig most már évszázadok óta járok a földön és nem tudom, hogyan mászhatnék ki ebből a rémséges helyzetből, erre most még össze is zárnak vele... Komolyan, mi jöhet még?
- Nem lepődöm meg. Ha tudnád, hogy nem lesz bajod, gond nélkül végeznél velem. Azt sem tudod mik azok az érzések igaz Oliver? - nem tudom róla elképzelni, hogy képes lenne érezni, kötődni... szeretni. Szerintem ilyesmikre az ő kihűlt szíve képtelen. Játszott velem, szórakozott akkor régen és élvezte, hogy megmentettük cserébe, mert azt hittük megéri. Oh nagyi, miért voltál ennyire naiv? A férfiaknak nem lehet hinni, mind csak akar valamit, mind azért cselekszik, hogy elérje az áhított célt. Olivernek a szabadsága kellett és persze az élete, míg mások másra vágynak, de attól még egyformák, ugyanúgy akarnak valamit és csak azért tesznek úgy, mintha érdekelnéd őket.
- Társalogni? Felétek az a divat, hogy társalogtok kedélyesen azzal, akit gyűlöltök? Érdekes szokás. - nem érdekel a gúny, sem a cinizmus a hangjában. Itt csak én lehetek gúnyos, nekem van hozzá jogom, neki nincs. Ő az egésznek az okozója, most is ha rám hagyja... de nem golyók elé ugrál és meg akar menteni, miközben én nem kértem rá. És persze megint mindenkit meg akar ölni, mert semmire sincs más megoldása, csak a vérontás. - Érzéseid? Ha lennének, akkor sose használtad volna ki... az enyémeket és akkor most nem lennék itt és téged talán megöltek volna az ok itt kint. Szép álom igaz? - keserűen nevetek fel, mintha csak elképzeltem volna ezt a csodás jövőképet, de persze esélyem sincs rá. Nekem csak ez maradt, hogy vele társaloghatok a nagy semmiről, csak mert kíváncsi és hogy kapjon egy újabb szeletet, amit majd felhasználhat ellenem, de... nem tud már ártani nekem, nem tud senkit sem bántani, aki fontos nekem és ennél rosszabb már amúgy sem lehet.
- Tudod miért van ez az egész? Mert a családom nem szerethet, mert a férfi, aki beleszeret valakibe, aki a családom tagja meghal. A nagyanyám pedig azt hitte te már amúgy is halott vagy... ez valamiféle kiskapunak számít. Ezért csinálta. Ezért... kötötte össze veled az életemet és tette tönkre az életemet. Nem érek semmit azzal, ha felbontom ezt, attól a másik hátrány megmarad. - összeszorítom a számat és hátravetem a fejemet a sziklának. Hát most már tudja, jöhet a gúnyos nevetés, meg a többi, nem érdekel. Ha kijutunk innen, akkor úgyis minden kezdődik előröl. Én meg akarok halni, ő viszont nem akarja kipróbálni, hogy az nála milyen eredményt hozna. Sakk-matt, az a kérdés, hogy ki bírja tovább, mert hogy én nem adom fel, az holt biztos.

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 11, 2016 9:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
Úgy néztem rá, mint akivel bolondgombát etettek. Irigy rám... az okát nem boncolgatta, így szinte ő hagyott engem vergődni a nagy kíváncsiságban. Nem mintha nem tetszett volna ez az egész, imádtam, ha valaki irigy rám, még ha túl sok indítékot nem is szolgáltattam rá soha. Elég rosszfiúnak számítottam a magam körében, kegyetlen tetteket írtak már a számlámra. De valószínűleg ő sem ezeket irigyli el tőlem. - A rajongásod jeleként tudom be. - vontam aztán a vállaimon. Távol állt ő attól, hogy rajongjon értem, de még mindig nem vetettem meg a programot, miszerint felhúzom az agyát. A hely és az idő erre nem megfelelő, de nem zavartattam magamat, előre tudtam magamról, hogy ha egyszer majd jön valaki, aki télnyleg képes engem elpusztítani, a halálom másodpercében is el tudnék cseverészni az időjárásról, ha tudnám, hogy az bosszantja az illetőt.
Felvontam szemöldököm. - Helyes következtetés. Gyáva vagyok. Minek kísérletezzek vele? Annyira azért még nem bosszantasz, hogy ilyesmiken gondolkodjak. Ha meggyőződnék róla persze... - gondolkodtam el. Nem kellene kétszer mondani, annyi szent, hogy átsegíteném a túlvilágra. Túl sokat nyúzott az utóbbi időben, a szívemet többet pesztrálta ennyi idő alatt, mint más az elmúlt évezred alatt. Ez teljesítmény volt. De nem ítélhettem el érte, ezt verték abba a nagyon kis csinos fejébe. Nem hagyhatta, hogy elússzon a kis hal, ebben az esetben nagy hal, neki kellett kiszednie a vízből, aztán kifiléznie. A gond az volt, hogy inkább álltam volna szemben tizenkét velem egy kaliberű férfival, mint vele. Serah nehéz ügy volt. Tudott, amit tudott, és ez könnyedén okozhatta a vesztemet.
Nagyra nyíltak a szemeim, és arcom ugyan nem nevetett, de belül éreztem azt, hogy most aztán fején találtam a szöget. Ez a nő valamiről nagyon is utált beszélni, és úgy tűnt, megtaláltam azt a dolgot. Az élete nélkülem már elképzelhetetlen. De mégis ott lebeg a feje fölött a lehetőség, hogy megtegye. És ha mondjuk rá tudnám venni... de ugyan mivel is venném rá? A szíve, akár egy kőszikla, a józan gondolataiban pedig kételkedtem. Ennyi idő az én agyamból is kirohasztott mindent. Miért hibáztatnám érte éppen őt? - Nem manipulállak, éppen társalogni próbálok. - vontam egyet a vállamon, társítva mellé az ártatlan pislogást. - Tudom, ez azokban a körökben sosem volt divat, ahonnan te jössz, de megtaníthatlak arra, hogyan csinálják ezt a mifélénk. - Gúnyolódtam vele, némileg gonosz él költözött a hangomba, de egy sóhaj után ellazítottam a megmerevedett izmaimat, és ismét felé fordítottam a fejemet. - Nem járhat... Mi az, hogy nem járhat? Ki mondja, hogy nem? - fűztem tovább a gondolataimat, habár csak a mélyére akartam látni. Annyi kérdésem volt vele kapcsolatban, és ekkora lehetőségem még sosem volt a dolgok mögé látni. Amúgy is egyedül voltunk, a kis idióták leléptek valahová. - Úgy mondod, mintha nekem sosem lettek volna érzéseim. Mintha nem érthetném meg. - tettem még hozzá. Akartam már olyat, ami elérhetetlennek bizonyult. Voltam már szerelmes. Talán gyerekem sosem született, de nem is kellett ahhoz, hogy egészében megértsem a problémáját. Talán jobban hasonlítottunk a meg nem értettségben, mint bárki más.
  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Pént. Jan. 15, 2016 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


El vagyok keseredve, és elfáradtam és nem tudom, hogy ez valaha fog-e változni pozitív irányba, főleg hogy olyan valakinek kellene elmagyaráznom az érzéseimet, aki még csak hírből sem ismeri ezt a szót és hogy ő maga érezzen... elképzelhetetlennek gondolom, sőt hihetetlennek is. Nem is tudom, hogy mit várok. Talán tényleg azt kellene tennem, amit vár tőlem. Annyiban hagyni, és megvárni, amíg végképp elpattan bennem valami és lesz elég erőm ahhoz, hogy végezzek vele. Nem is az kellene, ami neki meg van. Nem érezni, kizárni magamból mindent, ami az érzésekkel kapcsolatos, nem aggódni, nem félni, nem érezni bűntudatot.
- Tudod néha irigyellek. - egyszerűen csak kicsúszik a számon a gondolat. Még magamat is meglepem vele. Sóhaj is társul mellé, együtt mutatják, hogy mennyire nem vagyok már a helyzet magaslatán, de arra, amit ő mond nem reagálok. Kit érdekel a virág? Én csak nem akarok itt lenni és nem akarom már... ezt az egészet. Olyan hihetetlen ez? - Nem tudhatod, hogy rád hatással lenne-e a halálom, talán... csak te tudsz megölni úgy, hogy életben maradj, de gyáva vagy megpróbálni. - persze, hogy gyáva, mindig is gyáva volt, mert lehetséges, hogy magammal rántanám, lehetséges, hogy ő ugyanúgy nem élné túl, ha végezne velem. De mit is várok? A gyávasága volt, ami hozzánk vezérelte, a miatt használt ki sok-sok évtizeddel ezelőtt, és a miatt ment el szó nélkül, mintha ott se lett volna soha. Jó ég! Fogalmam sincs, hogy a nagyi mit képzelt egyáltalán, és miért hitte, hogy jó, amit tesz. Az újabb szavakra megint csak nem kap választ, mintha nem is teljes mértékben lennék itt, csak részben. A tekintetem is a falat kutatja és nem rá figyelek. Haditerv... minek nekem haditerv? Nem akarok én már semmit sem tervezni és mégis vagyok annyira balga, hogy odafigyelek akkor, amikor változik a hangja, amikor másképp kezd el beszélni és ott van bennem a késztetés, hogy segítsek neki feljebb ülni. Nem szabad! Figyelnem sem kellene rá.
- Ez... nem lehetséges. Én nem... ha nem lennék hozzád kötve... már azt sem tudom milyen úgy élni, normálisan megöregedni, de így se úgy se járna nekem férj... szerelem. Nem értheted... - egy pillanatra hunyom le a szememet, csak aztán rázom meg a fejemet, amikor újra rá pillantok. - Fejezd be Oliver! ne próbálj meg manipulálni! - tudom, hogy erre megy ki a játék. Nem fog tudni hatni rám, nem engedhetem. Régen ez könnyebben ment neki és még most is valamelyest képes rá, de nem hagyhatom, hogy ténylegesen célt érjen el, nem szabad. Mindig is ilyen volt és nekem muszáj ellenállnom neki, egyébként is tudom, hogy nem érdekli az egész, csak ügyesen próbálkozik, hátha akkor majd segítek neki és kiszabadulhat a szorult helyzetéből. Tudom, hogy csak erre megy ki a játék és muszáj is erre koncentrálnom. Ne érezz.... Ne érezz!

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Szer. Jan. 06, 2016 9:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
Megtehettem volna, hogy reggeltől estig csak a szememet forgatom. Nem jelentett különösebb örömet egy cellában üldögélni vele, de bíztam abban, hogy egy vámpír és egy boszorkány már viszi valamire, ha más nem, legalább a rácsok eltüntetésével kapcsolatban. Szorított az idő, a levegő eléggé fojtogatóvá vált, és nem gondoltam volna, hogy ezt pont én fogom érezni. A verbéna megtette a hatását, még dolgozott bennem, és nem is tudtam volna felülni, akkor sem, ha erőlködve megkezdtem volna ezt a hadműveletet.
- Ha ilyen csúnyákat fogsz mondani, te biztosan nem kapsz virágot. - mondtam rezzenéstelen arccal, miután felé fordultam. Hagyna meghalni... ez a nő tényleg egy mazoista, alig várta, hogy meghaljon, de reméltem, hogy ha erre sor kerül, hát ezerszer nagyobb kínok viszik el, mint engem. - Milyen kár, hogy hozzám vagy kötve. Már vagy százszor segítettem volna a problémáidon. - forgattam meg a szememet, majd szemügyre vettem a fickót, aki velünk maradt. A többiek elsétáltak, a hallásom segített abban, hogy tudjam, már távolodtak.
Megpróbáltam jobban felhúzni magamat, de még fájt a seb a hátamon. Kellemetlen érzés volt, és tudták, hová szúrják, hogy fájjon. Valahová a szívem köré fecskendezték szét az anyagot, valószínűsítettem, hogy csak azért nem végzett velem ez a mennyiség, mert már túl voltam a fénykoromon, és többet bírtam, mint a fiatal, ifjonc vámpírok. - Szóval. Gyártunk haditervet, vagy te tényleg itt akarsz megrohadni? - kérdeztem kíváncsian, bár az arcomra ennek nem sok jele ült ki. Nem tudtam, milyen esélyeim voltak, tekintve, hogy ismertem. Céltudatos, nem állt meg soha a célja előtt.
Megköszörültem a torkomat, és keserű mosoly ült ki az arcomra. Éreztem a vesztett ügyet, hát újra felsóhajtottam. - Túl sokat áldoztál fel miattam. Vagy inkább... áldoztattak fel veled. - Elfordítottam a fejemet. - Lehetett volna egy családod. Férj, gyerekek... bár ehhez még most sem késő. Ezek sem lennének képesek éltetni? - kérdeztem. Nem nagyon érdekeltek a lelki nyűgjei, de ha már az életem utolsó óráit töltjük itt kettecskén, kíváncsian hallgattam, mit kezdene, ha egyszer csak nem lenne többé hozzám kötve. Élne-e vagy még mindig meghalna?   


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 10:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Akkor régen évszázadokkal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy képes leszek őt ilyen szinten gyűlölni, most mégis így érzem, és még sem vagyok képes rá, hogy komolyabban ártsak neki és ez ebben az egészben a legrosszabb és a legfursztrálóbb, pedig tudom, hogy kellene. Akkor bújhatok ki a nyakamra tekert kötélből, ami folyamatosan fojtogat, de meg nem képes ölni, ha lépéseket teszek, még hozzá komoly lépéseket, mert ő nem fogja fel, hogy ez így rettenetes és nem hajlandó legalább megpróbálni bevégezni az egészet, pedig meg kell értenie egyszer és mindenkorra, hogy nem fogom abbahagyni ezt az egészet. Igen, a vége az lesz, hogy valamelyikünk meghal és miért nem jó neki az, hogy én legyek a valamelyikünk? Én akarom ezt, én vágyom már végre a pihentető halálra, nekem lenne szükségem rá, és ő csak azért sem hajlandó engedni, segíteni... Most is úgy ment meg, mint ha lenne értelme, pedig meg tudom védeni magamat.
Igaza van engem is meg akarnak ölni a vadászok, de ez még nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy ő végezzen velük és megölje őket. Eszem ágában sincs a kezébe adni a jogot, hogy újabb életeket oltson ki, már így is túlságosan sok vér tapad a a kezéhez. Megmondtam neki, ha kell akkor a nyomában leszek és újra és újra megakadályozom, hogy ártson másoknak. Megnehezítem az életét... na de nem most.
A világ elsötétül, hozzám pedig végül már nem jut el semmi más csak a süket feketeség és nem több. Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, mire kezdek magamhoz térni. A kemény padló finoman szólva is kellemetlen fekhely. Persze tudom, hogy neki is, de ő mégis csak vámpír, könnyebben regenerálódik egy ilyen után is, mint én, akinek sajogni fog a háta, mint a fene, bár ezzel most igyekszem nem igen foglalkozni. Lassan nyitogatom csak a fejemet, olyan mintha másnapos lennék, pedig arra már néhány évtizede nem volt példa. Megtapogatom a fejemet, de nem érzek rajta semmit, valami mással üthettek ki. A szemöldököm ráncba szalad, ahogyan feltápászkodom és eljut hozzám közben az ismerős hang is.
- Remek. - ennyit sikerül csak elsőre kinyögni, amikor végre megértem, hogy miről is van szó. A rácsok másik oldalán vagyok, odakint pedig azok, akik ide bezártak minket, akik talán még nem tudják, hogy mit kezdjenek velünk, vagy még nem tudják, hogy hogyan tegyék. - Hagyhatom is nekik... ha nem én öllek meg, akkor nem lesz miatta bűntudatom... és talán engem is meg tudnak ölni. - halk, kissé rekedten induló szavak csak, de szándékosak. Nem érdekel, hogy mit gondol és az sem, hogy mit mond a virágokról. Igen tegyék csak, öljenek meg minket, próbálják meg. Oliver nem igen fogja hagyni magát, de láthatóan őt is könnyedén le tudták szerelni, akkor hát nem lehetnek olyan tapasztalatlanok. Jó persze közre játszott benne az is, hogy én is rendesen visszafogtam, hogy még véletlenül se öljön meg senkit sem.
Közben a kintiek lassan elszivárognak. Csak egy fickó marad, aki afféle őrként funkcionál gondolom. Valami régi székfélére ül le, de nem kifejezetten minket figyel, gondolom csak a társaira vár, amíg ők majd visszatérnek valami fontos elintézése után, vagy... addig megássák azokat a sírokat, ahová majd a virágok kerülnek?

♫ If I never see your face again ♫RuhaCsöbörből vödörbe ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Vas. Dec. 27, 2015 1:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hisztis boszorkány. - Már csak ennyit tudtam kinyögni annak kapcsán, hogy megint előjött ezzel a "nem tud megölni, senki nem tud megölni"-című dallal, aminek a szövegét lassan már tényleg megtanulom. Jó, megjegyezhetném én azt, hogy tényleg nem árt neki semmi és senki, kivéve ha engem megölnek, mert akkor ő is velem hal meg. De nem látja a próbálkozást, hogy próbálnék vele normálisan viselkedni? A sajátos stílusommal persze, mert én ezzel voltam megáldva. Nem tudtam senki felé olyan szavakat harsogni, amelyek könnyű szerrel türözték volna, hogy imádom az emberiséget, és más élőlényeket. Én nem szerettem senjit magamon kívül. De már tényleg mindárt magamon kívülre kerülök.
- A francba is, ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - Életre kelt a hangom, mikor rám tukmálta, hogy nem ölhetem meg őket. Az pedig csak mellékes volt, hogy még mindig szúrt a mellkasom a fájdalomtól, mégpedig az általa keltett fájdalomtól. Az iménti békés szándék után most szívem szerint az ő fejét tekertem volna le a helyéről, de nem ő volt a legnagyobb gondom jelenleg. Bár neki jó, ha ezek engem itt megölnek, mert nem szenvedne tovább. Nem voltam boszorkány, de olyan adrenalin löketet éreztem magamban, amit régen nem, és tudtam, hogy pár másodpercen belül ha nem a szívemet robbantja fel, akkor az agyam mondja fel a szolgálatot, és itt vérenzgés lesz.
Az, hogy mi ketten egymással voltunk elfoglalva, tökéletes alkalmat nyitott meg a vendégségbe érkezőknek ahhoz, hogy pár másodpercen belül fordítsanak az arányokon. Serah-val kezdték, és mikor a mellkasomban megszűnt a fájdalom, még egy utolsó lehetőségként ott termettem a hozzám legközelebbb álló mellett, majd a nyakába harapva kezdtem el táplálkozni... az, amit Serah velem tett, éhséget váltott ki belőlem, a vérben pedig valami furcsa oknál fogva nem volt verbéna... felkészületlen suhancok.
Fájdalmas nyöszörgéssel váltam el a nyaktól, miután a hátamban szúrást éreztem... a véremben úgy áradt szét a nagy adagnyi verbéna, amit belém döftek, mintha varászlattal gyorsították volna fel a hatását. Nem kellett sokat várnom, hogy az előttem lévő tér elhomályosuljon, aztán már csak annyit hallottam, hogy ránk csapódik a cella. Nem aludtam el, tökéletesen láttam, hogy Serah mellettem kapott helyet. Ő viszont szépen elájult, én pedig csak a falnak dőlve vártam, hogy valahogy kitisztuljon a látásomn...
Fél óra múlva csak egy fokkal lett jobb. Már nagyjából láttam színeket is, és Serah felé fordítottam a fejemet. - Ébresztő, Csipkerózsika. Azt hiszem, hogy... egymásra vagyunk utalva. - bukott ki belőlem, mikor már láttam szemei mozgását. Nem volt bennem túl sok erő ahhoz, hogy bármit is tegyek... ahogy sejtettem, mire mozdulni próbáltam volna vagy felállni, vissza is estem a fal mellé. Közben a kint sugdolózó vadászokat hallgattam amennyire tőlem telt. - Éppen azt beszélik, milyen virágot ültessenek a sírunkra. - köszörültem meg a torkomat.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 26, 2015 1:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Magam sem tudom, hogy mit akarok ezzel elérni, kétségbeesett lépés, mert már nincs más ötletem. Nem tudom, hogy mivel vehetném rá, hogy segítsen nekem, már pedig segítenie kell, mert ha nem teszi... magam sem tudom, hogy mi lesz akkor. Nem bírom már ezt tovább, egyszerűen sok, szabadulni akarok tőle, szabadulni akarok az élettől és mindentől, ami vele jár. Jó lenne végre kikapcsolni és annyiban hagyni ezt az egészet. Az életem nem szól semmiről, csak néha teszek ezt-azt, hogy legalább valami történjen. Segítek Shelbynek, mert legalább ezzel is tehetek valamit, de egyébként... olyan kilátástalan minden. Ő pedig mintha még élvezné is azt, hogy kínozhat az élettel, amit miatta kell élnem. Meg sem próbált segíteni és pont e miatt van itt és ezért nem érdekel, ha ne adj isten fázik is a hideg kövön. Megérdemli, bele úgy se hal, akkor meg nem teljesen mindegy? Lehetne rosszabb is. Ülhetne ott bent megkötözve karóktól kivéreztetve, akkor szerintem nyűgösebb lenne.
- Érted? Marhaság! Miattad... a nagyim miatt, de hogy érted... - megrázom a fejemet. Legszívesebben végeznék vele, ha képes lennék rá egyáltalán. Talán idővel képes leszek rá, kivárhatja még azt hogy végleg elpattanjon bennem valami és akkor majd megteszem, vagy megpróbálom, mert könnyen lehet, hogy amúgy is lehetetlen lenne.
- Arrogancia... nem áll jól. - rázom meg a fejemet. Még hogy nekem kell tanulnom. Egyet kellett igazán megtanulnom, azt hogy ne bízzam senkiben, hiszen benne se szabadott volna, én viszont voltam olyan buta, hogy megtettem, pedig tudtam, hogy nem szabad. És most itt vagyok miatta bajban és miatta nehéz helyzetben, mert amíg rá figyelek, hogy visszafogjam addig engem támadnak. Igen, az emberek buták, eddig is tudtam, képtelen felfogni, hogy mi miért történik, hogy őket védem... mintha nem is érdekelné őket, vagy minimum képtelenek lennének felfogni. Nem számít, ettől még visszafogom őt.
- Nem tud megölni, csak még mindig nem fogod fel azt sem, hogy miért vagy itt. - megvédett, nem fogok e miatt megenyhülni. Igen a folyó árt nekem, de nem öl meg, semmi sem képes megölni. Lelassít, megállít, kómába is ejthet akár, amíg rendbe nem jövök, de ennyi, meg nem halok akkor sem. Ha képes lennék rá, már megtörtént volna és nem erre még eddig nem került sor, pedig már sokakkal húztam újat, akikkel biztosan sokak szerint nem szabadott volna. Ő pedig persze megindul feléjük annak ellenére, amit mondtam neki. Persze nem kap választ, csak összehangolt támadást, újabb számszeríjből kilőtt karó repül felé több is. Szépen együtt dolgoznak, de tudom, hogy ettől még lassabbak nála, ezért támadom megint őt, nem pedig a támadóinkat. Kapnak egy lökést, mintha afféle széllökés lenne, a falnak kenődnek tőle, de aztán Oliver szíves a cél.
- Mondtam, hogy nem ölheted meg őket! Túl sokat öltél már Oliver! - szorítom a szívét, ahogy csak tudom, egészen addig a pillanatig, amíg képes vagyok rá koncentrálni, amíg aztán el nem sötétül a világ. Áram, sokkoló, valami hasonló lehet, és amikor magamhoz térek már abban a cellában csücsülök, amelyikbe előzőleg én magam zártam be őt. Kába vagyok, forog a világ és van egy olyan érzésem, hogy majd vele kell farkasszemet néznem és hogy nem fogja értékelni, hogy közös kis ketrecben kaptunk helyet.

♫ If I never see your face again ♫ ♦️ Ruha ♦️ Kicsit megcsavartam, sikíts, ha nem jó így Very Happy ♦️ ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 14, 2015 7:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Soha nem volt erényem az, hogy ép, józan ésszel gondolkodjak. Bár sokan mondták, hogy ahhoz a temérdek kegyetlenséghez, ami kísérte az életemet, szüség volt valami kis agyhoz, csak annyit tudtam felelni, hogy ahhoz inkább valami egészen más kell. Ravaszság, türelem, és utóbbi ugyan nem túl sokszor adatott meg, de amikor szüiség volt rá, igenis ki tudtam várni a soromat. Valljuk be, ezért voltak jók a belépőim, és ezért találtam mindig méltó társakra a bajban. Már ha ezt lehetett bajnak nevezni. Valójában vállaltá a kockázatot, hogy mellettem vagy dicsőséget kapnak, vagy pedig elnyerik méltó büntetésüket: a halált, amivel engem már régóta fenyeget minden második ember. Vagy nem ember, a tárgy szempontjából lényegtelen volt, hogy kinek is volt problémája velem. Egyedül teljes hűséget Tatia mutatott irányomban, de ezt is csak annak tudtam be, hogy már fiatal emberekként is egymásra voltunk utalva Niklaus mellett. Ha valakire, hát rá igaz, hogy hűséges, éppen annyira, mint én hozzá.
Lebiggyesztettem ajkaimat, és szomorúan vizslattam arcát, habár látszódott rajtam, hogy a lehető legjobb színészi képességeimet kapartam elő valahonnan a tarsolyom legmélyéből. - Attól még tudok fázni. - néztem rá teljes durcával, mint valami ötéves, majd megráztam a fejem, és teljesen lazán legyintettem egyet, jelezvén, hogy hagyjuk a gyerekes hiszti előadásomat, valahogy ez most nem szolgált semmiféle célt. Azon kívül, hogy én jól éreztem magam tőle és jól szórakoztam.
- Tudom, tudom. Miért nem vagyok képes felfogni? - forgattam meg a szememet, helyette fejezve be a saját mondatát. - Nincs lehetetlen. Nekem legalábbis ezt tanította az apám. Sosem mentem más emberek feje után,. Bár tény, nagyon hízelgő, hogy ennyi évszázadon keresztül csak értem éltél. - vonogattam a szemöldökömet szemtelenül, de a fülem még idejében kapcsolt, és hallottam pár lépést odakintről. Mire Serahra néztem, feltűnt, hogy ő is hasonlóképpen nézett abba az irányba, tehát ő is hallotta.
Felsóhajtottam. - Sokat kell még tanulnod. Nagyon sokat. - vontam egyet a vállamon, majd mikor már szemeimmel is láttam a háborgatókat, végigmértem őket, hogy mennyi is az annyi. A karó elől kitértem, majd a rácsok következtek. Nem érdekelt Serah élete túlzottan, de lehetőséget láttam saját magam életének a mentésére, így amint lehetőségem adódott, értelemszerűen azt választottam. - Vadászgatunk, vadászgatunk? - billent oldalra a fejem, mituán már nem választott el rács tőlük, és szinte éreztem, hogy vérszomj gyűlik a gyomromban, ahogy végignéztem rajtuk. Serah szavait sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom, a fájdalom, amit okozott is hanyagolható volt. A torkukat akartam átharapni, ám még időben feltűnt, ahogy az egyik a lehető leggyorsabb sebességével kap elő egy kisebb fegyvert, és kilőtte a töltényét. Serah irányába.
Egy másodperc tizedrésze alatt ott álltam mellette, és tenyeremmel kaptam el a fából faragott golyót, majd fogaimat összeszorítva zúztam össze. - Ahelyett, hogy az én szívemet szorongatod, nem gondolod, hogy van nagyobb ellenséged is momentán, mint én? - kérdeztem. Elvégre lássa be, nem én akartam golyót ereszteni a fejébe. És amúgy is, miért az én szívemre figyelt, míg ez a kis senki kihasználva ezt, majdnem lelőtte? Neki ez olyan lett volna, mint egy sima töltény. Hacsak nincs csodálatos gyógyuló képessége.
Elfordítottam róla a fejemet, a vadász horda felé pillantottam, majd megindulva feléjük ismét összekoccantak a fogaim. - Ti pontosan melyikünkre vadásztok? - kérdeztem, bár tulajdonképpen nem érdekelt. Ha rajtam múlik, letépem mind fejét öt másodpercen belül.  


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Szer. Nov. 25, 2015 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem adott nekem más választást, nem adott más lehetőséget, más utat, hogy másképp oldjam meg ezt az egészet, pedig én akartam... próbáltam szép szóval, próbáltam fenyegetéssel, próbáltam fizikai fenyítéssel, de Oliver mindig is túlságosan dacos volt és azt hiszi csak az lehetséges, amit ő akar, csak azért, mert vámpír, mert idősebb nálam? De nem olyan sokkal és azóta sokat fejlődtem én is. Boszorkány vagyok, nem kell vériváson élnem, még sem halok meg és még csak mágia sem kell hozzá, a részemről nem, az én erőmet nem csökkenti, hogy fiatal maradjak, magától történik, vagyis... a nagymamámtól. Mégis meg akarok halni, azt akarom, hogy vége legyen, ő pedig van annyira önző, hogy még ezt sem képes megadni nekem, én pedig már milliószor gondoltam rá bárcsak azon a napon nem segítettünk volna neki, bárcsak sorsára hagytuk volna. Vámpír és boszorkány ne közösködjön, annak soha sincs jó vége, főleg hogy a legtöbb vérszívó önző, vagy azzá válnak az idők során minél többet élnek. Oliver régen is az volt, ez azóta csak még jobban erősödött.
- Szerencse, hogy nem fázhatsz meg. - vámpírból van, nem hatnak rá az átlagos betegségek, nem fog betegen köhögni hetekig, egyébként sem az a cél, hogy elmenjen innen, vagy hogy köhöghessen. Az lenne a cél, hogy ne maradjon életben, vagy én ne maradjak életben, nem is értem miért nem fogta fel még mindig, hogy az önzése a saját életébe is kerülhet, csak mert nem hajlandó legalább megpróbálni. Nem tudhatjuk mi lenne a hatása, talán semmi, talán rá nem hatna sehogyan sem, ha megpróbálna végezni velem.
- Te is tudod, hogy nem én csináltam és ha ilyen egyszerű lenne már megtettem volna. Nem tudom megtörni és nem tudok célpontot váltani... miért nem vagy képes... - felfogni, fejeződne be a mondat, de már nincs időm rá. A jó ég tudja, hogyan kerültek ide, de ő is kiszúrhatja a közeledőket. Legalább egy tucat alak, talán vadászok... talán a jó ég tudja, hogy kicsodák, de sokan vannak, annyi szent. Követhettek vajon, amikor elkaptam Olivert, vagy miért lehetnek itt? Határozottan fordulok feléjük, Oliver pedig csak egy "fogd be!" típusú pillantást kap, hiába tudom, hogy úgy se lesz hajlandó visszafogni magát, soha sem hajlandó. Gyorsan kell döntenem, hiába nem akarok harcot és nem akarok bajt... ölni pedig végképp nem, még sem tart sokáig amíg döntenem kell, hiszen az alakok felsorakoznak és egyértelműen nem barátkozni akarnak. Az első lövés Oliver felé zúg el, karó, természetesen fa, de ezt neki kell megoldania, a második pedig engem célozna meg, de a számszeríj a plafon felé repül egyetlen intésemre. A következő mozdulat már a cseppnyi hezitálás után az ajtó láncának elpattanása.
- Ha megölöd bármelyiket... - nem akarok végezni velük, biztosan okkal vannak itt, talán épp Olivert újabb ellenségei, miért is ne lehetnének? Kétlem, hogy ne lenne egy nagy adagnyi halálos ellensége. Érezhet még egy enyhe szorítást a szíve tájékán, hogy felfogja... eszem ágában sincs annyiban hagyni, ha kivégez mindenkit.

♫ If I never see your face again ♫ ♦️ Ruha ♦️ Kicsit megcsavartam, sikíts, ha nem jó így Very Happy ♦️ ©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 16, 2015 7:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid 

[You must be registered and logged in to see this image.]
A nő tele volt meglepetésekkel. Évekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy már minden lépését kiismertem, de újra és újra meg tudott lepni furcsa fordulatokkal, de ezek azért is voltak veszélyesek ezúttal, mert az életemet akarta kioltani velük. Vagy nagyon profi módszerekkel biztosította be magát ezúttal, és biztos abban, hogy nem vagyok képes kitörni innen, vagy elment minden józan esze, és beképzeli azt, hogy képes legyőzni. Ezt még soha nem sikerült senkinek megtennie, és egy hozzá hasonló félnótás sem most fogja elérni. Valljuk be, akinek évszázadokon egyetlen életcélja van, márpedig az, hogy engem kinyírjon, annak tényleg kevés sütnivalója van. Egyrészt meert velem kíván ujjat húzni, és ott az a bizonyos másrészt, még tényleg nem sikerült senkinek. Vagy úgy gondolta ma reggel, hogy ideje új hagyományokat teremteni? Roppant naív.
- Úgy látom, a mai nyugtatód elmaradt. - sóhajtottam fel, és a hideg falnak dőltem, mímelt sértődöttség vette kezdetét részemről. - Legalább bekészíthettél volna egy takarót. Nem fűt a vérem. - forgattam meg a szemem, és láthatóan nem vettem őt túl komolyan. Esetleg meg kellett volna tennem, de egyelőre még nem láttam értelmét. Ezen a cellán kívül még nem mutatott fel mást, amivel kiérdemelte volna az elismerésem. De egy cellába én is bármikor dalolva bevágom.
Újabb sóhaj kíséretében néztem körbe, ekkor már majdnem teljesen tiszta fejjel. Nem tudtam, mivel kábított el, de boszorkány, úgyhogy ezen nem is érdemes elgondolkodnom. - Ha most azt várod, hogy sírjak és zsebkendőért könyörögjek, rossz cella előtt ácsorogsz. - szűrődtek ki hangok a fogaim között, majd negédes vigyorra váltva méregettem. - Az öngyilkos hajlamaidat levezetheted máson is akár. Mennyi erődbe telne inkább máshoz kötni magad? - Kicsi híja volt, hogy ne szúrjak oda egy apró szócskát a mondatom végére, de nem is értettem, miért fogtam vissza magam. Se nem feleségem, se nem barátom, hogy visszafogjam a káromkodásaimat.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 29, 2015 1:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Oh a múlton már régóta nem gondolkodom, felemésztett volna és ha hagyom neki, akkor elvesztem. Sok minden van mögöttem, még sokkal több, amire cseppet sem vagyok büszke, épp ezért nem gondolok rá, hogy miket tettem eddigi életemben. Csak a jelenre koncentrálok és ezzel együtt a jövőre, hiszen épp azt akarom a jelenben elérni, hogy a jövő ne jöhessen létre, legalábbis számomra. Egyszerűen csak szabadságot akarok, új életet, más életet, vagy ha ezt nem érhetem el, akkor nem akarok már semmit sem. Nem tudom, hogy miért nem érti meg ezt, hogy miért nem próbál ez egyszer emberségesen viselkedni, leróni a tartozását és segíteni nekem. Egyáltalán nem biztos, hogy neki is baja lenne ebből. Ha megölne, ha megpróbálná, mert talán nem is sikerülne neki, akkor mindketten jobban járnánk nem igaz? Én sem keseríteném meg az ő életét és ő sem okozna nekem több fejfájást, milyen szép is lenne! Azt azonban tudom már, hogy úgy sem leszek képes őt érvekkel meggyőzni, akkor viszont mást kell tennem. Eddig kutattam, eddig próbáltam rájönni a megoldásra, de nem sikerült. Talán nincs is, talán van, de már nem tudom hol keressem. Egy viszont biztos, nem fogom feladni, és valahogy elérem, hogy felfogja már nem az vagyok, akit akkor régen könnyű volt átejtenie és az ujja köré csavarnia, még ha nem is ebben a sorrendben.
Figyelem, ahogyan lassan magához tér és felnéz rám. Nem lep meg, hogy így indít, támadó szavakkal még akkor is, amikor ő van rács mögött, amikor ő van vert helyzetben. Érdekes egy hozzáállása van, de ezt mindig is tudtam. Megcsóválom a fejemet, de aztán megkeményítem a tekintetemet. Nem érdekel már, mint mit mond, leperegnek a szavai és a sértések is.
- Én megmondtam neked, hogy van egyszerűbb út is. Vagy te halsz meg, vagy én... és most te vagy vert helyzetben, még nem fogtad fel? - én bizony nem fogok játszótérre menni, nekem most vele van dolgom, még hozzá nem is kicsi és ha nem fogja fel a helyzet komolyságát, az nem az én bajom, majd felfogja maximum akkor ha már úgy is mindegy. - Erős rácsok, átvizsgáltam, de nyugodtan mérd fel a lehetőségeidet. Megjegyzem, híján vagy nekik. - rántom meg a vállamat. Innen nem jut ki, csak ha dűlőre jutunk és innen még a családtagjaimnak sem tud ártani, na nem mintha tömegesen lennének és még abban sem lehet biztos, hogy érdekelne, ha ártana nekik. Az arcom rezzenéstelen, sokat változtam már az utóbbi évtizedekben, nem mar már a lelkiismeret, ha olyat teszek, amit nem szabadna. Nem vagyok jó boszorkány, nem vagy patyolat tiszta, vagy hófehér. Szürke... feketébe hajló inkább, és pont e miatt sejtheti, hogy bajban van, kénytelen lesz felfogni, hogy vagy megérti, bajban van, vagy csak még nagyobb bajban lesz. Ne jó taktika, ha csak még inkább kétségbeesett tettekre sarkall. Az őrült boszorkány veszélyes boszorkány, ezzel még neki is tisztában kellene lennie, bármennyire is istentelenül egoista.

♫ If I never see your face again ♫RuhaItt vagyok ragyogok ^^©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
▸ all around the world
Hobbi & foglalkozás :
▸ doppelgangers
Humor :
▸ dark



A poszt írója Oliver D. Lambrick
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 26, 2015 11:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next




Serah & Oliver

you are a clever girl, don't be stupid 

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy kellemes délutánnak indult. Nem voltam az a fajta, aki úgy igazán elgondolkodik az életén, habár megeshet, hogy bizonyára találnék oylat, amire nem voltam túlontúl büszke. Ez azonban a ritkábbik eset, minek is kutatnék valami után, amiről tudom, hogy úgysem vált ki belőlem semmilyen érzelmet? Az egésznek annyi értelmet nem tulajdonítottam, mint az amúgy néha leszakadó égnek. Ha esik az eső, akkor hadd essen, tudok tenni valamit ellene? Aligha. Ahogyan a múltban elkövetett hibák ellen sem tudtam már mit tenni. Már ha bevallanám azt, hogy hibákat követtem el, mert ez sem volt szokásom. Csak egy büszkeségfallal ruháztam fel magamat, és a legnagyobb ocsmányságokat oda sorakoztattam fel. Épeszű ember nem tudná elhinni, hogy ilyesmit valaki képes megtneni, de én gondolkodás nélkül cselekedtem, és egyetlen mozdulatom iránt sem volt bűntudatom. És bárki, aki azzal próbálkozott, hogy megpróbáljon bennem bármi jót találni, az elvérzett. Majdnem szó szerint. Ott volt Elena, aki szerint bennem is van valahol jó, de végül megkóstolta a pengém élét, szó szerint, ha úgy vesszük. És miért? Megelőzhette volna, ha másképpen dönt. Hát ennyi, egy döntésen múlott az élete. Nem tudtam azt eldönteni, hogy lett volna-e bűntudatom, ha az én hibámból hal meg. Értelme sincs ezen gondolkodni, tekintve, hogy már akkor remek társaság vette körül és megmentették az életét.
- Mi van? - reagáltam a szavakra hirtelen. Az idő múlása jelentéktelenné vált. Csak sötétséget láttam, majd éles fény jutott a szememig, és az első gondolatom az volt, hogy az előbb még az utcán sétálgattam, most hol is kötöttem ki, hol vagyok?
Összeszorítottam a szemem, majd hunyorogva ropogtattam meg a nyakamat, de az illat már majdnem mindent elárult, és emiatt vigyort is csalt az arcomra. - Micsoda meglepetés. - sóhajtottam fel, és elnyúltam a talajon. Minek vettem volna az erőfeszítést arra, hogy felálljak? Az átkai vannak elég erősek ahhoz, hogy ismét a talajra kerítsen, hát nem próbálkoztam feleslegesen, és őt ismerve, szükségem lesz minden erőmre. - Elég nevetséges vagy, ha már rács kellett ahhoz, hogy legyőzz. Akkor inkább egy játszótéren gyakorolnál. Bár szó mi szó, ott nem te esnél kétségbe, hanem jó pár gyerek. - néztem magam elé, szemügyre véve a vasrudakat. 


[You must be registered and logged in to see this link.]




A hozzászólást Oliver D. Lambrick összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 07, 2015 12:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
Who wants to live forever
Legyen hó
Tartózkodási hely :
₰ New Orleans és amerre az utam visz
Hobbi & foglalkozás :
₰ Emlékezés...



A poszt írója Serah-Ann Lawrence
Elküldésének ideje Kedd Okt. 06, 2015 6:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



Oliver & Serah

[You must be registered and logged in to see this image.]


Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez megoldást hozhat, de ha egyszer nincs más választásom? Megnehezíti a dolgomat, pedig én igazán igyekeztem ezt normálisan rendezni. Nem lett volna más dolga, mint hogy eltegyen láb alól, nem hiszem, hogy ez olyan őrültmód lehetetlen dolog lenne, hogy ne teljesíthetné. Tudom, hogy csak azért nem teszi, hogy bosszantani tudjon vele, mert direkt cselekszik az ellen, amit az ember akar, amit ezúttal én akarok, pedig sokkal könnyebben vége lenne ennek az egésznek, sokkal hamarabb túl lennénk rajta mindketten, nekem is könnyebb dolgom lenne. És mégis kénytelen vagyok mindent bevetni, nem elég a fenyegetés, nem elég az, hogy próbálok hatni rá, a meggyőzés nem lesz elég én is tisztában vagyok vele, már tudom. Próbáltam, ott volt a bál is, de még ott sem értem el semmit sem nála. Nem tudom eldönteni, hogy nem érti, hogy egy idő után igenis tenni fogok valamit, amit talán megbánok majd, vagy azt hiszi nem változtam semmit. Évszázadok teltek el, keserű vagyok és fáradt, idővel az ember lelke is megkopik ennyi idő alatt, nem tudhatja, hogy mikor jutok el addig, hogy képes legyek tényleg durva dolgokat is véghez vinni.
És most itt vagyunk, ő odabent, én pedig idekint. Rácsok választják el, miután úgy egy fél órával ezelőtt elkaptam az utcán. Sötét volt, így aztán talán nem vett észre, vagy csak volt benne megint annyi önhittség, hogy úgy gondolta, hogy úgy sem tehet ellene semmit az, aki követi. Tévedett, felkészültem, hogy ne érezze meg a szagomat, direkt szél ellenben maradtam és elég varázslatot ismerek már ahhoz, hogy ki tudjak ütni egy vámpírt, hogy aztán könnyedén ide hozhassam. És most lassacskán ébredezik a rácsok mögött. Mágiával erősítetem meg, nem fog tudni egy könnyen kijutni onnan, saját erőből legalábbis biztosan nem.
- Tényleg kell ez Oliver? Tényleg nem érted, hogy ha a kétségbeesés végső szakadékának szélére sodorsz akkor... olyasmit is megteszek, amire nem is gondolnál? - nem könyörgő a hangom, ezúttal nem, sokkal inkább próbálom megértetni vele komolyan beszélve. Hátha felfogja végre, hogy nem engedem csak úgy el, hogy nem fogom hagyni, hogy tovább folytatódjon ez az egész. Be akarom fejezni végre, mert ez  bűbáj számomra átok, ami rajtam van és már nem bírom elviselni tovább. Meg kell szabadulnom tőle és egyben az élettől is.

♫ If I never see your face again ♫RuhaItt vagyok ragyogok ^^©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Kedvenc dal :
i told you i would find you, no matter what you do, i always find you

Tartózkodási hely :
● mystic falls ●
Hobbi & foglalkozás :
● fighting with myself ●
Humor :
● old ●



A poszt írója William C. Ward
Elküldésének ideje Szer. Feb. 25, 2015 4:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next



[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem vagyok egy jó játékos. Arról már szó se essék, hogy a fair-play távol áll tőlem. Nem szokásom betartani a néha csupán képzeletben előírt szabályokat, hisz az élet szabálytalan, jobb esetekben természetesen. Nem fűlik a fogam a korlátokhoz, egyáltalán, ki szeret, ki ragaszkodik ahhoz, hogy korlátozzák őt? Mik vagyunk mi, holmi állatok, kik ketrecbe zárhatók, naponta háromszor kapnak eledelt, és ezzel máris képesek elcsitítani az amúgy hangos üvöltéseket? Hát, nem! Engem nem lehet lefizetni, nem vagyok tanítható, sem idomítható. A saját játékszabályaim az egyetlenek, amelyeket hajlamos vagyok betartani, mindenki más szabályain átgázolok, s ha kell, életet oltok, de midnig megtalálom, ami számomra kell. És ami az enyém. Ennek a lánynak pedig van valamije, ami határozottan az enyém. A legértékesebb kincsem, melyet embertől kaptam. Pontosabban, ő azt hiszi, hogy az apámtól. De köze sincs a valósághoz mindennek. Nem apámtól kaptam. Apám egy iszákos alkoholista volt, ki azt gondolta, hogy talán jó móka egy ártatlan gyermek lelkén levezetni a feszültségét. Ám nem. Ehhez semmi köze a józan észhez.
Ahogyan annak a nyakláncnak sem.
- Nem várnám meg a zsigerek kihűlését, kérem! Nem vagyok időmilliomos, és nincs szükségem gyermeteg játékokra sem. Ami számomra szükséges, az ott van önnél. Már jó ideje ott van, és tudnia kell, hogy bármit megtreszek, csak hogy visszaszerezzem. Kíméljen meg gyermeteg játékaitól, különben én fosztom meg önt becses nyelvétől! - Hangom kemény, ámde vigyorgok közben. Magam sem tudom, mit találtam ilyen mókásnak, talán a játékot, mely kezd élesebbé válni. Mintha tudná, és én is tudnám, hogy a szavaim nem komolyak, helyette csak hergelem, s hergelem ezzel önmagam is. Akarom azt a láncot.
Az enyém!
- Szóval Amanda. Hm, ezen esetben már gondoskodni tudok a sírkövéről. Nem mintha nem lennék készségesen orvosolni a problémát egy névtelen monstrummal a teteme tetején. - vontam meg a vállam,de mosolyom nem csitult, továbbra is széles gesztussal bámultam rá. Minden komolyságomtól megfoszt eme gesztus, de nem érdekel.
- Óh! - bukott ki belőlem szinte rögvest, mikor alkudozó hangját meghallottam, és szinte kitártam előtte füleimet. - Kérem, avasson be. Mégis, mit tudnék én tenni magának, hogy visszakapjam a számomra oly értékes ékszert? Kérem, ne habozzon. És mi több, ne várasson! - ragadtam meg két vállát hirtelen.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 09, 2015 6:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next


Amy & Will

Everybody loves a winner. So nobody love me...

Próbálok rájönni, mégis miért ilyen arrogáns velem, és még mindig meggyőződésem, hogy azért, mert akkor nem köszöntem meg neki, hogy segített. Kicsit felhúz azzal, hogy hazugnak állít be, de végül jobban kezd érdekelni az, miért is húzta fel magát annyira, mint az, hogy a saját igazam szajkózzam.
Kijelentésére, miszerint számíthattam volna rá, hogy meg fog találni könnyedén, csak felvonom a szemöldököm, nem válaszolok. Érdekes, ahhoz képest, hogy annyira fontos volt, hogy megtaláljon, mégis egy évet nem jött utánam. Pedig nem költözködtem, mint egy vándorcigány, összesen két helyen voltam megtalálható. De inkább csak bólintok, jobbnak látom ezt a felfedezésemet nem az orra alá dörgölni, csak mereven állom a tekintetét, sejtheti, hogy nem vagyok az az alamuszi alkat. A medál említésére elcsodálkozok, hisz nem emlékszem semmiféle medálra, se nyakláncra, sem más ereklyére, és a fenyegető fellépése eléggé meg is rémít, aztán...eszembe villan. Egy pillanatnyi kép. A dulakodás. A gyorsasága, ami bőséggel meghaladta az enyémet. Az ereje, ahogy azokat a vérfarkasokat elintézte. És egy apró, csillanó tárgy, ami a földre hullott, aztán el is szelelt vele az egyik vérző pofájú dög.
S ekkor kezd megfogalmazódni bennem egy terv, az agyam sebesen pörgeti az alternatívákat. Igen, fontos neki az a valami, különben nem ugrálna itt habzó szájjal, mint egy veszett kutya. A kérdés csak az, hogy mennyire, és miért? Mézes madzagot vetek elé, pár szóban említve, hogy láttam valamit. Nem, nem ejtettek a fejemre csecsemőként, hogy ne tudjam, ősi vámpírral van dolgom, és csupán egy pillanatig tartana neki kitépnie a szívem a helyéről, szóval most okosnak kell lennem, Adni is, és elvenni is.
- Hmm. Megteheti. - bólogatok kissé szöszi fejemmel, pislogok ártatlanul rá, majd lépek közelebb egyet - Megölhet, ugrókötelezhet a kihűlt zsigereimmel egészen nyugodtan. Engem hidegen hagy, sőt, talán még meg is köszönném. De akkor sosem kerül közelebb ahhoz, hogy megtalálja az Ön számára oly becses kis szépséget. És az ugyebár, Mister, önnek nagyon-nagyon fontos. - mosolygok rá magabiztosan, és türelemmel várok, hátha válaszol a feltett kérdésemre is. Ugyan fiatal vagyok még, ez tény, alig múltam huszonegy, de nem vagyok agyatlan barbie baba. Persze azt nem mutatom, hogy valójában eléggé be vagyok ijedve, és tényleg nem díjaznék egy csatát vele, bár nem vagyok teljesen esélytelen sem vele szemben. Képzett vámpírvadász vagyok, és vámpír is. Tudnék neki meglepetést okozni, de remélem azért, hogy nem kerül erre sor. A bemutatkozására csak szelíd mosolyt villantok rá, bár a fölényes vigyorától a hideg is kiráz. Kétségem sincs afelől, hogy komolyan mondja minden szavát, valóban képes lenne megölni, ha valami nem úgy történne, ahogy akarná. A vámpírok néha igen szeszélyesek. Épp ezért vagyok még a viselkedése és a szavai ellenére is illedelmes, sőt tisztelettel beszélek hozzá.
- Köszönöm, hogy megtisztelt. Üdvözlöm, William. Én Amanda vagyok. Amanda Black. - mondom, kissé még teátrálisan meg is hajolok, mint valami hercegkisasszony, majd felegyenesedek, és teszek pár lépést oldalra, egy fa levelét kezdem tanulmányozni, simítom meg a zöld levelet lágyan, puha kis kezemmel. - Nem, nem tervezem a nevét a sírkövemre vésetni. Elég morbid lenne, nem gondolja? - rázom meg a fejem, majd visszafordulok hozzá. Ráemelem kékségeimet, és édes kis mosolyommal ajándékozom meg, leplezve félelmem. -Önnek a medál kell, és nekem is kell....valami. Szóval, ha segítek megtalálni a medálját, akkor Ön segít megtalálni azt a...hmm...valamit. Mit szól? - pillantok fel rá, és úgy érzem magam, mint az a bizonyos kígyó annak idején az Édenkertben. Persze valójában fogalmam sincs, hol lehet az a medál, de nem vagyok kétségbeesve. Ha egyszer valami megvolt, akkor annak bizony csak idő kérdése a nyomára bukkanni. Ha belemegy a játékba, én tisztességesen fogok játszani. Ha nem, még mindig lehet B tervem. Ha meg megöl...akkor meg nem tök mindegy? Még talán szívességet is tenne.


  ઈ Zene
 ઈ Note
 ઈ Words
 



©Because everyone has a good and dark side
 

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Régi börtönök

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3 ... 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3