Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Okt. 08, 2014 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Olivia & Jason


Van bennem egy fajta szégyen érzet.. benne volt a pakliban, számítottam, számítottunk erre az eshetőségre is hogy valamelyik nagyon unatkozó vagy éppen bosszúálló vámpír végül arra a döntésre jut hogy vámpírt csináljon, esetemben belőlem. Felkészítettek erre. Illetve arra, hogy ha ez bekövetkezik ne féljek.. ne hozzak szégyent nevemre, és ne váljak végül azzá, akik ellen próbáljuk a világot megszabadítani. Magyarán végezzek magammal. De én nem tettem meg. S nem azért mert ennyire lázadni szeretnék családom ellen, vagy mert véglegesen hátat fordítottam nekik azzal hogy eljöttem.. nem. Ha nagyon tagadni akarnám érzéseimet azt mondanám előnyt látok belőle, ami igazából még igaz is lenne.. de nyomósabb ok jelen esetben Olivia. Akit egyelőre nem tudok hova rakni, egészen eddig futottam előle. Sőt, még most is futnék előle ha nem kívánná a helyzet a jelenlétét. Vicces hogy a naaaagy, és ijesztő Jason pont egy nőtől "fél", előle fut. - Könnyen beszélsz. Fogalmad sincs min megyek át percről percre, hogy milyen szinten kell visszafognom magam már csak a jelenléted miatt is. Nem tudsz semmit, Olivia. Nem értem miért bízol bennem, hogy miért vagy egyáltalán még  mindig itt. -  Nem hiszem el hogy még mindig ennyire próbálja rám erőltetni akaratát, mikor határozottan kijelentettem mennyire nem akarom és nem is fogom pont az ő vérét venni, nem fogok rajta kísérletezni. Lehet, hogy emberként, vadászként egy határozott, és talpraesett férfiként ismert meg, vagy ilyennek tűntem a szemében, de ez mind szertefoszlott mióta megtörtént.. EZ. Ami ránézésre is látszik rajtam.. teljesen szétestem. Minden megváltozott bennem, ezzel pedig az a baj hogy nem tudom , nem ismerem még a határaimat s azt hogy mit engedhetek meg magamnak. Fokozott erő, fokozott érzések, maró éhség. - Olivia. Ne érezd magad felelősnek. Nem tartozol semmivel, semmit nem hibáztál. Nem kell ezt tenned. - Kezdem azt érezni hogy ez miiind azért van mert hibásnak érzi magát a kialakult helyzet miatt. Magára hárítja az én orbitálisan hatalmas hibámat, ami.. hiba. Ezt pedig mindenképpen kiverem a fejéből. Nem kell hogy rosszul érezze magát a hülyeségem miatt.  - Bénítani? Tudod, minket felkészítettek erre. Egy vadásznak ez, hatalmas szégyent jelent. Aminek véget kell vetni. - Igaz, én nem akarom megölni magamat.. vagyis, egyik pillanatban ezt akarom, a másikban amazt.. szóval én sem tudok kiigazodni akaratomon. Nagyon instabil vagyok.. de egy dologban biztos vagyok. Ha ez a családom fülébe jut nem élek sokáig. Ismerve őket Oliviára is veszélyt jelentenének. Még több ok hogy ne legyen mellettem.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 04, 2014 11:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

olivia & jason
what the hell happened to you?!
Minden egyes porcikám aggódott érte, de ez nem hathatott ki a tudatomra. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy hagyom a gondolataimnak, hogy tönkretegyenek. Összpontosítanom kellett, mert bármennyire is Jason az, akivel szemben állok egy része szörnyeteggé változott. Lehet, hogy idővel nem lenne bennem egy apró félelem szikra, hiszen megtanulna uralkodni magán, de most a jelen pillanatban úgy éreztem jobb, ha megfeszült izmokkal figyelem minden egyes mozdulatát. Nem féltem tőle, mert legbelül bízom benne. Csak nem tudhatom, mikor veszíti el a fejét és engedi felszínre a szörnyeteget. Nem tudom elképzelni, hogy mégis, hogyan juthatott el idáig. Talán én tettem benne tönkre valamit azzal, hogy érzelmeket ébresztettem benne? Hiszen nagyon tisztán emlékszem arra, hogy mi volt azon az estén. Nekem te nem csak egy kaland vagy. Azt hiszem ezt mondta. Az én hibámból lett figyelmetlen és azért történt ez az egész. De ez most teljesen mindegy. Ostorozhatom magam ameddig csak akarom egyáltalán nem lesz jobb. Segítenem kell rajta itt és most arra, hogy önmagamat hibáztassam a történtek miatt van bőven még időm ezen kívül is. Valami megoldást kell találnom a dolgokra, mert tisztában vagyok azzal, hogy nem fogja könnyedén beadni a derekát, ami a táplálkozást illeti, de el kell keserítenem, hogy én sem vagyok azaz ember, aki feladja csak azért, mert egy kisebb akadály gördült az útjába.
Szerintem elég jól hallasz, szóval ez a szöveg már annyira nem fekszik a számodra, de azt el kell mondanom, hogy igen. Jól hallottad, de nem kellene annyit aggódnod. Komolyan.. Egy kicsit ellazulsz és nem azon görcsölsz, hogy bántani fogsz-e vagy sem és minden a legnagyobb rendben lesz. Akár egy tűszúrás. Nem figyelsz oda rá és már vége is van. Mert ameddig azon görcsölsz, hogy mennyire fog fájni, hogy mekkora seb marad utána.. Hát ezzel csak magadat idegesíted fel, hidd el nekem. Tönkreteszed az idegeidet. Ne add át magad ennek az egésznek. – Próbáltam biztatni, mert ezzel a negatív hozzáállással nem fogunk semmire sem menni. Legalábbis én nem fogok semmire menni, mert ha egy kicsit sem bízik magában könnyedén elveszítheti a fejét. Bár nem vagyok vámpírszakértő nem tudom mi kell ahhoz, hogy megtanulják kontrollálni a szomjukat.. Azért remélem jó úton haladok és elérek valamit a szövegelésemmel. – Figyelj. Képes vagyok vigyázni magamra. Nem az a lány vagyok, már akit megmentettél, mikor először találkoztunk és nem is az a lány, akit újból megmentettél. Eljött az ideje, hogy én mentsem meg saját magam. Vagyis inkább téged önmagadtól. – Kötelességemnek éreztem, hogy figyeljek egy kicsit rá. Hogy ne engedjem, hogy önmagába roskadjon. Abba belepusztulnék. Főleg, mivel úgy érzem, hogy ez az egész nem történik meg, ha nem bukkanok fel az életében. – Nem foglak megölni erről még csak ne is álmodozz, de képes vagyok arra, hogy megbénítsalak éppen elég időre. Elhiheted. – Az utóbbi napokban gyakoroltam, már amennyire lehet egy hotelszobában. Nem akartam a gyárba menni, ahol eddig vele gyakoroltam valahogy nem éreztem volna ott jól magam. Így tehát maradt a hotelszobám.

zeneszám • lesz még jobb is • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 04, 2014 9:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Olivia & Jason


Időm sem, sőt agyam sem volt azon gondolkodni hogy jó volna megbeszélni a kettőnk között történteket. Igazából.. még csak hozzá kezdeni se tudnék, ha akarnék. Én ezt magamban egyelőre elintéztem annyival hogy egyáltalán nem sajnálkozom miatta, és nem is bánom ha már megtörtént akkor megtörtént.. legalábbis így, hogy már egy jó ideje nem láttam Oliviát ez a véleményem. Főleg azok után hogy leittam magam mert nem tudtam hova rakni az esetet.. jobb, ha még csak nem is gondolok rá.. mostanában szerencsémre vagy sem, de leköti a figyelmemet a vérszomj amit igyekszek kontrollálni. Fogalma sincs az embernek milyen is ez, vagy csak bele sem gondol igazán.. piszok nehéz egy megerőltetés, de ettől független még mindig elfogult vagyok a vámpírokkal szemben. Hiszem, hogy példát tudok mutatni. Csak idő kérdése míg hozzá szokom a helyzethez. Abból pedig most már van bőven.. tulajdonképpen, időmilliomos vagyok.. ha csak nem belebolondulok ebbe a létbe és végzek magammal, vagy valaki más megteszi helyettem. De ez addig nem történhet meg míg ilyen ködös a kapcsolatunk Oliviával. Most érzem először hogy valakinek fontos vagyok,és ez egy részben jól esik, de ijesztő is. Függök tőle, ahogy ő is tőlem. Ezentúl nem gondolhatok csak magamra. 
Ez a reakció, ahogy beáll, az arcmimikája. Megmosolyogtat még ebben a helyzetben is. Nem csodálom hogy megmozgatott bennem valamit.. ez a nő.. hihetetlen. Van benne valami ami vonz.. és kihozza belőlem az olyan dolgokat, amiket normális esetben nem tennék, vagy nem mondanék. - Ahaa. Mert végül is, az imént nem magadat ajánlottad fel nekem.. vagy talán rossz hallok? - Nyújtom a szavaimat, játszom velük.. erre a reakcióra nem tudok a megszokott komolysággal reagálni. Hiába jól esik hogy megtenné értem, ez akkor sincs rendjén.. de egyszerűen nem tudok szigorúan bánni vele már pedig megérdemelné. Mert ezzel csak azt éri el hogy az eddig oly biztosan állt szikla előtt meglök.. rezeg a léc. Az ellenállásom léce. Kívánom, akarom őt. Tulajdonképpen tálcán tálalja magát nekem. - Ne álljak ellent? - Kérdezek vissza kissé felemelve hangomat. Nem értem.. hogy miért akarja ezt ennyire. Na jó, valamelyes részét megértem, de.. nem lehet. Tulajdonképpen ha nagyon akarna még mindig elmehetne..semmivel nem felel értem. - Csak úgy mint legutóbb? - Akaratlanul is kicsúszik a számon ez a hasonlat. Fogalmam sincs hogy fogja érinteni, de nincsenek jó sejtéseim. Az is lehet hogy csak azt érem el ezzel hogy leálljon az egész fejébe vett tervvel, nem szeretném rajta tesztelgetni magam.. - Hihetetlen vagy. - Ismételten csóválom fejemet, konkrétan nem hiszek a füleimnek. Képes lenne ezt tenni értem? Én..ezt nem értem. Pedig, pont hogy az ellenkezőjére játszottam, most mégis ez lett a vége. Nem tudok rajta kiigazodni. A láncokat feszítem, szabadulni akarok mielőtt még olyat tenne amit mindketten megbánnánk. - Szóval azt mondod.. képes lennél megölni? Készen állsz arra, hogy elveszíts? Hogy gyilkossá válj? - Igyekszem eltiporni az önbizalmát, vélhetőleg sikeresen. Nem tudom honnan veszi ezt a belém vetett hatalmas bizalmat.. mert hogy jelen pillanatban én egyáltalán nem bízom magamban.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 02, 2014 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

olivia & jason
what the hell happened to you?!
Az egész úton azon töprengetem, hogy mégis hogyan fogjuk ezt az egészet megbeszélni. Meg egyáltalán miről fogunk beszélni. Meg beszélgetünk egyáltalán? Arról az estéről? Vagy beszélgetünk egyáltalán? Az is lehet, hogy egyszerűen csak a tettek beszélnek majd helyettünk és megmutatja a technikákat te nem kommentál hozzá semmit sem. Utáltam volna, ha ez történik ezért próbáltam valami értelmes monológot összehozni a fejemben, hogy ne érezhessem magam annyira ostobának. Nehéz lesz ez az egész társalgás, hiszen kellemetlenül fogunk feszengeni. Legalábbis én biztosan. A helyzetemnek az sem segít, hogy egy ilyen helyre hívott. Megértem, hogy hozzá kell majd szoknom az ilyesmihez, ha információkat akarok kipréselni egy vámpírból meg ilyesmik, de még nem állok készen erre. Legalábbis azt mondta, hogy még nem állok készen arra, hogy egy vámpírral legyen szemtől-szembe. Ahhoz képest már meg is csókoltam egyet. Nem tudom, hogy játszadozott-e e fejemmel, hiszen képes volt elvenni az emlékeimet, ha csak pár pillanat töredékéig is, de megtette. Mi van, ha a többi felé irányuló vonzalom sem másból származik, mint igézésből? Nem lehetek ebben biztos. Csak akkor tudhatom meg, ha folyamatosan fogyasztok verbénát és nem csak a karkötőre bízom magam. Mert nélküle azt tesz velem, amit csak akar. Senki nem fogja megállítani. Legfőképpen én nem.
Mikor leértem végignéztem rajta. Az arca teljesen sápadt volt és tekintetem az egész alakján végigfuttattam, már amennyire tudtam, hiszen a fényviszonyok nem voltak éppenséggel kedvezőek. Aztán értelmet nyert, hogy miért vagyunk egy olyan helyen, ahova a nap alig ér el. Nem értettem, hogy történhetett ez. Könnyű szerrel ölte a vámpírokat az én életemet is megmentette most mégis vámpírként végezte. Talán ő akarta így? Ez a felvetés is ostobaság. – Nem vagyok rossz tanítvány. Tudtommal nem az a dolgunk, hogy etessük a vámpírokat. Szóval inkább jó tanítványnak mondanám magam. – Kihúzom magam, mert tényleg úgy gondolom, hogy jelen pillanatban valami okosat mondtam. De lehet, hogy egyszerűen csak az ostoba gondolataim mellett tűnt okos dolognak.  –  Jaj, ne szórakozz már velem, Jason. Nem vagy szörnyeteg. Lehet, hogy éhes vagy, de megtanulod kezelni. Segítek neked, de nem fog menni, ha továbbra is megvonnod magadtól a vért. Minél tovább húzod annál rosszabb lesz. Nagy valószínűséggel, mire visszaérnék pár vértasakkal te már kiszabadítanád magadat és öldöklésbe kezdenél, szóval ne állj nekem ellent. – Igaz, hogy nem vagyok olyan jó vadász, mint ő és az erőnlétünk sem összehasonlítható én akkor sem fogok lemondani róla. Segítek neki, mert ő is segített nekem. Nélküle ma nem állhatnék itt, szóval ez a legkevesebb, amit megteszek érte. – Féltesz. Ez jó jel. Csak koncentrálj erre, miközben belemélyeszted a szemfogaid a csuklómba, rendben? Egyesek azt mondják igazán finom vagyok. – Elvettem tőle az íjat, de rögtön le is raktam a földre, majd előhúztam a csizmámból a saját fegyverem. – Ha már valamit használnom kell az ez lesz. Az íjat esélyem sem lenne ellőni. Ezt pedig verbénás vízben áztattam, szóval dupla kellemetlenség. Egyél vagy én magam vágom el a karomat, hogy ne legyen választásod. – Nem féltem tőle. Bíztam abban, hogy le tud állni és, ha mégsem én meg tudom védeni magam. Jó tanárom volt. Még, ha csak rövid ideig is, de sokat tanulhattam tőle.
zeneszám • lesz még jobb is • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Okt. 02, 2014 3:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Olivia & Jason


Zavartságom szintje már - már az eget veri. Nem igazán vagyok abban sem biztos hogy így mutatkozni akarok- e egyáltalán pont Olivia előtt. Szégyenlem magam, szégyenlem azt hogy ennyire elengedtem magam, és lecsúsztam. Ilyet csak akkoriban éreztem utoljára mikor történt az a bizonyos végzetes eset rossz döntéssel, de akkor volt ki felkaparjon a földről, még ha erőszakkal is, de legalább sikeresen. Nem, jó döntés volt elhagyni otthonomat.. ez a szabadság érzet kárpótol mindenért, a múltamnak pedig így fordítottam hátat, s egy bizonyos részben változtattam az életemen, az életvitelemen. Vagyis, ha a nem tudatos, akaratos részét is tekintjük akkor több dologban is, de ez most nem lényeges. Igyekszem gondolataimat egyenesbe terelni, lenyugodni míg ideér a lány vélhetőleg vértasakok társaságában. Az éhség gyötör, de olyan szinten hogy letudnám kaparni puszta kezemmel arcomról a bőrt.. ezért is félek a találkozástól, félek attól hogy nem tudatosan, de bántani fogom. Nem vagyok biztos magamban s ezért kénytelen vagyok biztonsági lépéseket tenni magam ellen. Mivel ez egy régi börtön, nem bízhatok a cellákban. Mint egy láncra vert kutyát, úgy kötözöm ki magam az egyik betontömbhöz, és csak várok.   - Semmi bajom. - Rövidre fogom magam csak úgy mint általában. Nem akarom sajnáltatni magam, mert azzal csak azt érném el hogy még rosszabbul érezze magát a kialakult helyzet miatt, ezt pedig nem szeretném. Nem fog legyűrni ennyi.. idővel megbirkózom, s hozzá szokok a gondolathoz, s ehhez is.. hogy már én is a vérszívók közé tartozom. - Rossz tanítvány vagy. - A fejemet csóválva gyengédebb félmosolyfélére húzom számat. Hülye kérés volt, én sem gondolhattam komolyan hogy majd a kórházba betörve vért hoz nekem.. de ez nem az a pillanat mikor kitisztult fejjel alaposan áttudok gondolni mindent.. tulajdonképpen, gondolkodni sem tudok. Utólag visszagondolva.. ha egy picit türelmes lennék megvártam volna az estét. Csak hogy, nem garantált senki biztonsága míg odaérek, ráadásul türelmetlenségem határos.  - Ne tedd. Most ne. Nem hiába jöttem ide és kötöttem ki magam a falhoz. Bármelyik pillanatban..letéphetném.. és a belőled áradó vérfürdőben dagonyázhatnék... - Nagyot nyelve elgondolkodok, izmaim megfeszülnek, a számat nyalom. Talán nem is kérdés hogy az imént említett helyzetbe képzelem magam.. kezdek megőrülni, de ugyanennyire kiszáradni is s egyre nehezebb visszafogni magam. Hallom ahogy a vér folyik ereiben. Kikészít. - Maradj a napon, Olivia. Vagy menj.. menned kell. Nem vagy biztonságban mellettem.. bántani akarlak, a véredet venni.. - Megölni.. de ezt elnyelem mielőtt még kimondhatnám. Meglepően sokat beszélek.. és ez mind mind a megőrülésem jele.
Elrugaszkodok, kezemben a családi íjjal amit elhoztam otthonról, amivel számtalanszor megmentettem a lányt. Majd amíg a lánc enged a cellához közelítek. Kezébe adom az íjat, s szinte ellököm kezét. - Erre még szükséged lehet. - Természetesen nem akarok megválni tőle, legalábbis nem véglegesen.. de nála egyelőre kellőbb, sőt még jobb kezekben is lesz.. bízom benne, rámerem bízni.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 29, 2014 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

olivia & jason
what the hell happened to you?!
Kellemetlenül éreztem magam ebben a zord közegben. Az, hogy vért hozzak magammal már ki is esett a fejemből. Egyszerűen csak idegesen csengő hangján agyaltam és igazából nem is voltam az a típus, aki könnyedén be tud törni a kórházba, hogy vért lopjon. A vámpírok számára könnyű lehet, hiszen ha le is buknak egyszerűen megigézik az illetőt és már ott sincsenek és mindenki tökéletesen boldog. Nekem amúgy is kiment a fejemből és az hajtott, hogy a lehető leghamarabb ide érjek. Nem tudtam, hogy miért volt olyan a hangja és mélyen legbelül nagyon nyomasztónak találtam. Ideges voltam, mert nem voltam biztos, hogy a kapcsolatunk most hányadán is áll. Mégis csak lefeküdtünk egymással és egyszerűen nem tudom ezt hova tenni. Meg kellene beszélnünk vagy úgy kellene tennünk, mintha meg sem történt volna. A probléma csak az, hogy nem tudom nem megtörténté tenni. Meg igazából nem is akarom. Egy whisky még nem üt ki annyira, hogy az alkoholra fogjam a történteket vagy az akkori sérüléseimre. Csak én magamat okolhatom a dolgok miatt. De nem szabad erre úgy tekintenem, mint egy hibára, mert nem hiba volt. Egyáltalán nem. Még akkor sem, ha jelen pillanatban két férfi között őrlődöm és nem tudom, hogy mit kellene tennem, mert félek ez a találkozás elbizonytalanít majd. – Úgy nézel ki, mint akin átment az úthenger.  – Jegyeztem meg a nyilvánvalót. Mégis, hogyan kezelné egy vadász, hogy vámpírrá változik, ha nem úgy, hogy magába roskad? Úgy érzem, hogy ez az egész az én hibám és csak én tehetek arról, hogy ez az egész egyáltalán megtörtént.. Megtörtem szilárd, magabiztos lelkét azzal, hogy megpróbáltam befészkelni magam a lelkébe. Hogy lehettem ennyire önző? – Sajnálom.. Én elfelejtettem.. Meg ez nem olyan, hogy otthon vért tárolok és csak a hátamra kapok egy hűtőtáskát és elhozom. De még jó, hogy van bennem jó pár liter és van, amit nélkülözni is tudok.  – Nem gondoltam volna, hogy önként fogom felajánlani egykoron a véremet egy vámpírnak, de a kivétel erősíti a szabályt. Feltűrtem a felsőm ujját, majd közelebb léptem hozzá és odanyújtottam a kezem. Nem dugtam át a rácson. Eszem ágában nem volt. A karó még mindig a csizmámban volt. Csak most legalább normálisan elhelyeztem így nem sértette fel a lábam. De ha berántja a karom, mert elveszíti a fejét, hát eléggé nehéz lesz előkapnom. – Bízom benned. – A hangom teljesen nyugodt volt és a szívverésemet is próbáltam lelassítani azzal, hogy szétárasztottam a nyugalmat a testemben.



zeneszám • lesz még jobb is • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 29, 2014 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Olivia & Jason


Fogalmam sincs hogy kéne viselkednem.. az együtt töltött éjszakánk óta még csak nem is találkoztam vele, nem láttam, nem üzentem neki, nem adtam életjeleket magamról. Sok olyan dolog átfuthatott az agyán amiről szó sincs, szimplán csak.. rossz bevallani magamnak is, de menekültem előle. És ennek a gyávaságnak következtében történt egy visszafordíthatatlan dolog. Vicces hogy egy ilyen zord külső valójában mennyire kenyérre kenhető személyiséget takar. Amit, nem mutatok ki. Ennyi idő után sem tudták teljesen kiverni belőlem, csak mélyen elnyomni.. amit Olivia szinte egy pillanat alatt a felszínre hozott, és lám, már meg is történt a baj. De egyáltalán nem hibáztatom őt.. itt aki újabban hibázott az nem más, mint én vagyok. De merem megkockáztatni a tényt miszerint nem bánom, ha tehetném újra megtenném. Semmit nem csinálnék másképp. Nem adom könnyen a bizalmamat, de ő kiérdemelte és jogosan, amit többszörösen bizonyított. Most is.. ide rángattam egy teljesen ismeretlen és nem túl biztató helyszínre, s gondolkodás nélkül jött. Egy nagyon ritka kincsre találtam személyében akit óvnék , védenék mindentől, ha nem hátráltatna az egyelőre hatalmas gyengeségem.. hozzá kell szoknom az emberfeletti erőmhöz, a fokozott érzelmekhez, minden új. - Sajnálom. Nem akartam. - Szívverése szinte már bántó a fülemnek. Próbálok nem oda koncentrálni, és nyugtatni a lányt, gyengéd hangnemmel hozzászólni ami tőlem talán kissé újonnan, furcsán érheti. Hiába érzem iránta azt amit, ha közben elutasítóan bánok vele teljesen máshogy értelmezheti az egészet, ami lényegében.. nem. Nem. Összezavarodtam. Fogalmam sincs melyik és hogy lenne a legjobb nekem.  - Ami ennél most fontosabb.. hoztad amit kértem? - A minket szétválasztó rács felé közeledek, majd kezemet kidugva azon támasztom meg magamat. Nem nevezném terelésnek, mert jelenpillanatban tényleg fontosabb a vér amit kértem hogy hozzon magával remélve, hogy nem felejtette el ugyanis.. nem igazán vélek felfedezni olyan tárgyat amibe hozhatta volna.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 29, 2014 5:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

olivia & jason
what the hell happened to you?!
Tisztában voltam azzal, hogy beszélnem kell Jason-nel. De mégsem sikerült lelkiekben erre felkészülnöm. Főleg, mivel a hangja nagyon zaklatott volt a telefonban egyszerűen nem tudom, hogy mi történhetett, hogy pont most akarja megbeszélni a dolgokat, hiszen már egy hét is eltelt az incidens óta. Én pedig egy vámpírral kezdem kapcsolatot kiépíteni pedig nem lett volna szabad. Egyrészt, mert nem tisztáztam vele a dolgokat másrészt pedig azért, mert vámpír és Jason vadász. Nem hiszem, hogy túlságosan jól viselné, ha egy vámpír miatt utasítanám vissza. Az valahogy nem lenne helyénvaló. Az pedig, hogy ez mellett még elvárnám, hogy folyamatosan kiképezzen engem vámpírvadásszá.. Nem szabad ilyesmibe belegondolni. Mert, ha megszakad a kapcsolatunk, akkor minden kapcsolat szakad és nem tarthatjuk fel a kis vadász és tanonc viszonyt. Egyik kapcsolatom üti a másikat. Választanom kell, ami valljuk be nem lesz éppenséggel egyszerű, hiszen mindkét férfihez vonz valami. Nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan mi.
A találkozás helyszíne kissé ijesztő volt a számomra. Azt gondoltam, hogy elkapott egy vámpírt és következő szintre fejlesztjük a kiképzésemet. Más magyarázatot nem találtam arra, hogy mégis miért akarja, hogy az erdő közepén lévő, nyirkos és büdös helyre legyek. A szívem majd kiszakadt a mellkasomból, miközben lépdeltem lefelé, majd mikor beléptem egy kisebb helyiségnek nevezhető valamibe, akkor szavai miatt egy kicsit hátraugrottam ijedtemben. – A frászt hoztad rám. – Mondtam, miközben a mellkasomra tettem a kezemet. Sötét volt alig láttam az arcvonásait, de azt határozottan kijelenthetem, hogy valami megváltozott benne. Aztán elkapott a felismerés és azonnal lesápadtam. – Mi.. Mi történt veled?  – A kiképzőm, a megmentőm a világ egyik talán legtapasztaltabb vadássza most vámpírként tekint rám. Az, hogy megrémültem gyenge kifejezés volt. Nem tudom, hogyan történhetett ez az egész, de egy részem azt sugallta, hogy az egész az hibám. Ha nem kezdek érzéseket ébreszteni benne, ha azon az éjszakán nem erőltetem rá magam, akkor talán még mindig azaz érzelemmentes, összeszedett ember lenne nem pedig vámpír. Az egész az én hibám.



zeneszám • lesz még jobb is • ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 28, 2014 10:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Olivia & Jason


Magamra voltam hagyatkozva, csak úgy mint általában. Azt hittem... menni fog ez egyedül is, hogy nem kell segítség, hogy nem szorulok rá másokra.. de hatalmasat tévedtem. A vámpírlét teljesen felborított minden biztos pontomat az életemben. Egyelőre tényleg úgy áll a helyzet hogy igaza volt annak a vámpírnak, s ez számomra ténylegesen nagyobb szenvedés lesz mint a halál. Valószínűleg a helyében én is ugyanígy cselekedtem volna. Mert nézzünk csak rám.. teljesen szétcsúsztam, mint egy utolsó csöves bujdosok a világ elől, messze az emberektől elzárva ami jelenesetben még kellő is. De tudom hogy ez nem tarthat örökké, ez nem élet.. a vadászatnak szenteltem életem és szeretném ha ez így is maradna.. egy újabb nehéz időszak amit egyelőre még ha szarul is viselek hiszem, hogy leküzdök. Legalábbis, már ezen az álláspontom vagyok. Sikerült lenyugtatnom magam.. nem volt egyszerű. A kezem bánta. Tudtam hogy ezzel , ennyi már nem végezhet velem de valami.. erős kellett ami észhez térít. S ezúttal sem tévedtem. Ahogy általában, most sem gondoltam túl a helyzetet, tettem amit jónak láttam.. de mivel éppen éhség gyötör lassabban gyógyul a vártnál. És ez az a nyomós ok hogy idehívtam Oliviát. Őszintén szólva nem szívesen teszem ki ekkora veszélynek, mert jelenpillanatban csak azt jelentek számára. Sőt, azt sem akarom hogy így lásson.. de rajta kívül nincs másom ezen a rohadt világon akire támaszkodhatnék.- Ne gyere közelebb. - Hallom a lány lépteit, közeledik s amint a megfelelő távolságban érzem őt felszólalok. A nyirkos, sötét régi börtönbe zárva magam mentem magamtól a lányt. Az épphogy beszűrődő napfények világítják meg csodás arcát, míg én a sötétségbe bújva igyekszem átvészelni a nappalt. Eddig sem álltunk túl közel egymáshoz, de jelenállás szerint olyanok vagyunk mint az ég és föld.. ami elszomorít, de közben egy részben megnyugtat.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Aug. 29, 2014 8:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Amy & Will

Everybody loves a winner. So nobody love me...

A föld alá vezető lépcsősor igencsak felkeltette a kíváncsiságom, de ahhoz nincs merszem, hogy beljebb is merészkedjek. Ismerem a vadászok módszereit, és tudom jól mi minden várhat odalent, ami épp a vámpírságom miatt tehet engem prédává. Így ha lehet, inkább kihagyom a felfedező körutat. Már épp elindulnék vissza a város felé, mikor meghallom...igen, ez a semmivel nem összetéveszthető zaj töri meg a csendet, ami épp csak egy szívdobbanásnyi idő. S már előttem áll egy alak, olyan gyorsan és hirtelen torpan meg előttem, s szólal meg érces, dühtől elfojtott hangon, hogy össze is rezzenek. Ám riadalmam nem tart sokáig, épp csak addig, míg fel nem ismerem egykori segítőmet. Úgy egy éve, mikor még alig pár hetes vámpír voltam, az erdőben vadásztam, mikor rám támadt egy falka farkas. Ő mentett ki szorult helyzetemből, de én úgy megrémültem akkor, hogy elmenekültem onnan, miután a farkasok kettesben hagytak minket. Azóta is hálával gondolok rá, így boldogan mosolyodnék el azonnal a viszontlátás örömére, hisz most módom volna neki köszönetet mondani. De mégsem teszem, hisz érzem rajta azt, hogy valószínűleg egy hajszál választja el attól, hogy nekem ne ugorjon. Nem értem miért, arra gondolok, biztos zokon vette azt, hogy szó nélkül hagytam ott. De hisz csak egy alig pár hetes vámpír voltam, ő pedig biztonságban volt, én igazán nem akartam modortalan lenni. Csak akkor és ott nagyon meg voltam rémülve, elvégre egy falka farkassal szemben elég tehetetlennek éreztem magam, ez a vámpír pedig alig pár perc alatt hatástalanította őket. Alig voltam pár hetes, és bár vadásznak képeztek ki, mégsem tudtam akkor, épp kivel állok szemben, ahogy igazából most sem tudom.
   -Üdvözlöm! Öhm...én...régen, igen....-motyogom zavartan, szándékosan megtisztelve a magázódással és szép kék szemeimmel nagyokat pislogok rá, majd hátrálok egy lépést. Mégis, hogy értheti azt, hogy elszórakozni? Nyilván nem arra gondolt, hogy sütizni fog velem, mert elég fenyegető, ahogy előttem áll. - Elszórakozni? - kérdezem, és miközben nyelek egyet, az agyam lázasan járni kezd.Közben még egy lépést hátrálok az avaron. Lábam alatt roppan néhány gally, a nap arany fénysugarai simogatják a bőröm, de az az érzésem, még nagyon meg fogom bánni azt, hogy ide jöttem. Próbálok kedves, csevegő hangnemet megütni, de elég nehéz megtartani a higgadtságom. Felnézek a fölém tornyosuló vámpírra. Igazán helyes, kifejezetten szexi, a szeme kékjétől az ember lányának reflexből kezd remegni a térde. A hangja biztos bársonyos és szívet dobogtató, már ha épp nem azt érzékeltetné épp, hogy mindjárt letépi a fejem. Egyszóval, mint már akkor is, most is feltűnik milyen dögös, csak épp nem ezzel vagyok elfoglalva.
   -Én...ha tudtam volna legalább a nevét, megkeresem, hogy megköszönjem...Ne haragudjon, hogy úgy otthagytam...-mondom, és nem értem, tényleg nem értem miért lett ennyire mérges rám, egy aprócska illetlenség miatt. Ha ad rá lehetőséget, mindenképp megpróbálom kiengesztelni, bár arról fogalmam sincs, hogyan fogom véghezvinni, de mindent megteszek, hogy elnyerjem a bocsánatát.
    ઈ Zene
   ઈ Note
   ઈ Words
   


   
   

Vissza az elejére Go down

avatar
Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
Tartózkodási hely :
● mystic falls ●
Hobbi & foglalkozás :
● fighting with myself ●
Humor :
● old ●



A poszt írója William C. Ward
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 25, 2014 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Miután kiéltem a lányon szükségleteim, csak otthagytam. Ez után már nem érdekel él e vagy ha e, megadta nekem amit akartam és ennyi. Az ilyesféle kalandjaim sosem igazán jelentettek ennél többet. Néhány lányt eltekintve, csak egy éjszakát töltöttem velük. Hisz érzelmek nélkül a hölgyekben is csak vágyaim csillapítását láttam. Ami többnyire most is igaz rám, de persze már vannak olyan személyek az életemben. Akik fontosabb szerepet töltenek be ennél. Hiszen ott van a lányom Lucy, akire csak most találtam rá igazán. Még fogalmam sincs, hogyan is kezeljem ezt a dolgot. De az már nagy előrehaladás az ügyben, hogy meg tudtuk beszélni. És az, hogy Wyettel van, akiben bízom, jócskán megkönnyíti a dolgomat. Ugyanis így tudom, hogy biztonságban van és nincs szükség a túlzott apáskodásra. Ami amúgy szerintem csak rontana a dolgokon köztünk.
Csak sétálgattam a városban, majd át a parkon, hogy kicsit körül nézzek milyen is ez a hely. Már itt vagyok egy ideje, de erre még csak most jutott időm. Annyi dolog történt ebben a pár napban, hogy azt ép ésszel szinte fel sem lehet fogni. Szerencse, hogy én már megszoktam, az a pár évszázad elegendő volt rá. Majd valahogy a börtönökhöz jutottam, szóval úgy gondoltam megcsodálom ezt a helyet... hiszen nem mindennapi. De mielőtt ezt megtehettem volna, megpillantottam valakit, aki túlontúl ismerős volt nekem... Egy kis, szépséges tolvajt, akivel pár hónapja találkoztam. Ez a dolog nemsokkal a Lucy-val való találkozásom után történt. Mielőtt még újra kikapcsoltam volna érzelmeimet. Megmentettem egy csapat farkastól és ő úgy hálálta meg, hogy ellopott egy számomra értékes dolgot. Az apám medálját... ezt azon az éjszakán adta nekem, mielőtt még... Mindegy, ez a kislány valahogy elcsente, majd eltűnt. És többé nem is láttam, egészen idáig.
Amikor megláttam elöntött a düh, arra gondoltam, most megfizet amiért átvert. Kevesen élték túl az ilyesfajta tetteket ellenem, szóval még szerencsésnek is vallhatja magát, hogy eddig megúszta. Ezt követően vámpírsebességgel rohantam oda, és termettem egyenesen az orra előtt.
- Rég találkozunk... Mit szólnál ha kicsit elszórakoznánk a régi idők emlékére? Szerintem van mit bepótolnunk. - mondtam neki bájos vigyorral. PErsze tudhatta, hogy közel sem ennyiről van szó.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 20, 2014 1:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Amy & Will

Everybody loves a winner. So nobody love me...

Az erdő sűrű és csendes volt ezen a napon, enyhe szél borzolta csupán a sárgás-barnás avart a lábaim alatt. A nap átsütött a fák levelei közt, aranyszínű sávokban világítva meg az erdő néma lakóit. Nem öltöztem túl, bár nekem az időjárás semmit nem jelent, azért kellemes az idő, így a ruházatom igazán nem kelthetett feltűnést senkinek, ha mégis összefutottam volna bárkivel itt, elvégre ehhez az időhöz épp megfelel a csipkés hátú felső és a fekete, feszes rövidnadrág, hozzá illő balerina cipővel. A gondolataimba merülve sétáltam, igyekeztem nem nagy zajt csapni, de azért nem kerülte el a figyelmem, hogy a lábaim alatt megroppant egy-egy faág. Már meneteltem egy ideje, alaposan eltávolodva a kiindulási ponttól, de vadászni nem volt kedvem, valahogy...nem vonzott a dolog, így lépkedtem előre, csak időnként érintve a fák kérges törzsét puha, fehér kis kezeimmel, miközben a gondolataim valahol egész máshol jártak. Bah....emberi vér. Jó a tasakos, persze, életben tart. De mióta majdnem megtámadtam azt az eladót a boltban, nem tudom kiverni a fejemből a vérének az illatát. Nem megy, hiába próbálom. Már a kórházból szerzett ellenőrzött vértasakok sem tudják oltani igazán a szomjam. Vajon lesz még valaha olyan, mikor le tudom küzdeni a vágyam, hogy egy ártatlan vénájába mélyesszem a megnövekedett szemfogaim?
Pedig most mindennél fontosabb lenne, hogy türtőztetni tudjam magam. Jessica, a nővérem itt van a városban. Tudja, hogy vámpír vagyok. Én pedig tudom, hogy vámpírokra vadászik. Patt helyzet. Nem tudom mi tévő legyek.
Persze, Chelsea megígérte, hogy leküzdöm majd a vágyat. De mikor? És ha én mégis képtelen leszek rá?
Ahogy egyre beljebb nyomultam a fák közt, észrevettem tőlem jobbra egy furcsa mélyedést. Felkeltette az érdeklődésem mi lehet, bár először gödörnek néztem. Közelebb mentem, és észrevettem, hogy nem egy gödör az, hanem egy lefelé vezető romos lépcsősort rejtegetett eddig előlem az erdő mélye. Kék szemeimmel kíváncsian néztem le a végéig, ahol egy vaspántokkal megerősített nagy, kissé korhadó fa ajtó állt tárva-nyitva. S bár hajtott a kíváncsiság, hogy mi lehet odalent, még sem indultam lefelé, csak nyeltem egyet, és megigazítottam a ruhámat magamon, bár nem tudom miért, hisz nem állt rendetlenül. Csak a belső feszültség levezetése miatt. Fejem elfordítva körbenéztem, de nem láttam senkit magam körül, az erdő ugyanolyan csendes és nyugodt volt mint eddig.

ઈ Zene
ઈ Note
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 10, 2014 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next



Ezio & Serah



Jól látja, fáradt vagyok, belefáradtam ebbe az egészbe, belefáradtam a létezésbe, az életembe és egyszerűen... mindenbe már. Abban sem vagyok biztos, hogy van értelme annak, hogy tovább éljek, ha sikerül megtörni ezt az átkot, hiszen ott van a másik is, ősibb, régibb, és talán még inkább kezelhetetlen és javíthatatlan. Nem akarok életem végéig azon rettegni, hogy ha ne adj isten valakit megkedvelek, véletlenül meg is szeretek a családi kis átok lesújt és végez vele. Nem... túl nagy kockázat és nem bírok már el több veszteséget. Egyszerűbb úgy tenni, mintha nem érdekelne, mintha nem lenne semmi sem igazán fontos, mintha... az élet csak abból állna, hogy megoldást keresek, olyat, amit igazából talán meg se lehet találni, vagy aminek csak... egyetlen kiskapuja van, ami pedig úgysem érhető el. Mi van akkor, ha nagyim úgy intézte el, hogy csak akkor oldódjon fel, amit ránk helyezett, ha értelmet is nyer? De erre semmi esély, hiszen hogy szerethetnék egy gyilkost? Tudom, hogy Oliver milyen ember és az a naiv fiatal lány, aki régen voltam, aki talán akkor egy kicsit belehabarodott egy ismeretlenbe, egy jó képű idegenbe, akin talán látszott is, hogy veszélyes, de közben mégis mégis ez volt benne a vonzó, már rég elveszett. Nem leszek már soha olyan, ő pedig képtelen a szeretetre, akkor is az volt és biztos vagyok benne, hogy mára már még inkább képtelen rá.
- Nem... nem rángatlak bele és nem vállalom a kockázatot sem. Talán valaki meghal e miatt, és nem lesz értelme, talán tévedünk és nem oldható fel az átok, talán... - megrázom a fejem és halványan elmosolyodom azzal a tipikus "nincs semmi baj" mosollyal, amit látva mindenki tökéletesen tisztában van vele, hogy igen is van, de majd valahogy túléled. Én is túlélem... rémes, hogy épp ez a baj, hogy mindent túlélek. - Meg kell találnod a családodat, én pedig remélem, hogy így lesz. Nem venném a lelkemre, ha miattam esne ez kútba. - ha baja esne, mert Oliver nem jó ember, nem olyan, mint ő, közel sem. Aprót biccentek felé. Jobban lesz, nem félek tőle, hogy ne tudna távozni innen, talán kell neki még pár perc, amíg teljesen összeszedi magát, de csak ennyi. - Örülök, hogy megismertelek Ezio! - távozom, mert távoznom kell, mert a saját bajomba nem keverek bele mást, olyat nem, aki nem érdemli meg.

//Köszönöm a játékot! Smile//

©️
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 05, 2014 8:44 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Serah & Ezio



Ha valahogyan szert tehetnék apám régi könyveire, és amiket már sok száz éve, talán sok ezer éve őriznek már. Ezért is lehettünk volna ilyen jó boszorkányok, ha velem nem történik meg az a kis eset. Az eset, ami megváltoztatott. Más ember lettem tőle. Egy vámpír, kétségtelenül, és egy boszorkány egyben. De nem csak ennyi változott meg bennem. Hogy jó lettem-e vagy rossz? Ez egy olyan kérdés amire őszintén szólva nem tudok válaszolni. Talán nem is akarok. A tudatlanság előnyömre is válhat. Bár inkább mondanám azt, hogy a régi jó életemből átváltottam egy olyasfajtára, ami egyben jó, és rossz is. Változik, helyzettől függően. Ha kell, kisegítem a hajléktalanokat, persze nem alkohollal, és ha kell, ölök valaki „kedve” miatt. Nem vagyok valami bérgyilkos, de ha az emberen látom, hogy meg van gyötörve teljesen, egy-két ember miatt, akkor intézkedhetek az ügyben. És van tapasztalatom a hazugok kiismerésében. Serah pedig mindennek tűnik, csak nem hazugnak. Látszik rajta, hogy belefáradt már az egészbe, a rengeteg próbálkozásba, ő csak egyszerűen élni szeretne. Élni, mint minden másik ember. Boszorkányok vagyunk, ilyen az erőnk, de attól még ha az ember nem használja, ugyanúgy halandóvá válhat. Nem szó szerint, az erő nem tűnik el, egyszerűen csak… Nem kerül előtérbe. Bár pont én beszéljek erről? Én, aki azt se tudja valójában micsoda? Vámpír? Boszorkány? Ember? Kétségtelen, az erőim jól jöttek ahhoz, hogy az étvágyamat vámpírként tudjam csökkenteni, elég nagy mértékben, hogy havonta elég kétszer maximum táplálkoznom. Ennyi előnyöm van, legalább ártatlanokat nem bántok…
Rápillantottam amint a monológomat befejeztem, és mikor felállt, mosolyogva szólaltam meg újra.
- Igazán nem probléma. Csak mondd meg, mit tegyek pontosan, és megteszem. - Majd pedig én is feltápászkodtam, de a hátamat ugyanúgy nekidöntöttem a falnak. Kicsit még szédültem a kábítószer hatása miatt, amit adott. Nem volt sok, ezért sem érzem annyira már.





↯ words: 297 ↯ music:  ↯ note:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 26, 2014 9:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next



Ezio & Serah



Csak finoman elhúzom a számat. Az a baj, hogy ennyi idő után már nagyon nehéz az arany középútban hinni. Nem létezik, ha létezne, akkor nem így élnék évszázadok óta,akkor nem vágynám ennyire a halált. Túl sok rosszat láttam, túl sok rosszat éltem meg és túl sok rosszat tettem ahhoz, hogy elhiggyem az élete átmenetekből áll. Nem, sajnos a negatívum mindig több, és ezt elviselni egyáltalán nem könnyű. Az ember... a boszorkány, mindegy, egy idő után vagy beleőrül az egészbe, vagy megtörik a cipelt súly alatt. Nem hiszem, hogy van olyan, aki ezt el tudja kerülni, vagy ha mégis, akkor minden bizonnyal az a személy rendkívül erős, és irigylem, ha képes rá. Valaha én is azt hittem, hogy erős vagyok, de már egyre bizonytalanabb vagyok e téren. Az az erő mintha csak évről évre csökkenne benne, mintha csak szépen lassan kihalna és elfogyna végleg. Nem tudom, hogy valaha vissza lehet-e még egyáltalán hozni, vagy hogy akarnám-e. Nincs miért ez itt a legnagyobb gond.
Persze a kezét megrázom, amikor felém nyújtja, és a felvetésére csendben hümmögök kicsit. Van ebben ráció azt hiszem, nem feltétlenül csak olyannal végezhetünk, aki ártatlan, de vajon van joga bárkinek eldönteni, hogy ki érdemel halált és ki nem? Az önbíráskodás jó út? Bár, ha senki sem teszi meg...
- Talán ez jó megoldás lehet... - bólintok, aztán csak csendben hallgatom a szavait. Neki sem könnyű, de legalább van miért élnie, így azért valamivel elviselhetőbb lehet a létezés. - Így már értem, és az a fontos, hogy a remény megmaradjon, a nélkül azt hiszem nem is lenne értelme az életnek. Épp ez a baj, hogy... nekem nincs célom, amiért érdemes élnem, nincs semmi. - megrázom a fejem miközben halkan sóhajtok egyet, aztán egyszerűen csak feltápászkodom a földről. - Sajnálom, hogy iderángattalak, elkábítottalak és... tudod. Nem akarlak ebbe belerángatni, csak ha tényleg segítenél, de van jobb dolgod is, hogy megleld a családodat nem? - eszem ágában sincs lefoglalni a saját bajommal olyan valakit, aki láthatóan nem rossz ember. Lehet, hogy vannak mögötte rossz tettek, sokak mögött vannak, de attól még ha vannak ott jók is, akkor talán felülírható minden más.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 20, 2014 8:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Serah & Ezio



- Nem könnyű kivitelezni, ez tény és való, de nem lehetetlen. - Folytathattam volna még, de nem hiszem, hogy épp ezeket a dolgokat akarja hallgatni. Meg nekem sincs kedvem ilyenekről beszélni, egyelőre csak rá koncentrálok. Meglátjuk mit tehetek, vagyis miben segíthetek neki. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tud dűlőre jutni ezzel az egész dologgal kapcsolatban. Elege van már ebből a hosszú életből, amit nem csodálok, bárkinek sok lenne már ez, hogy nem tud egyszerűen meghalni. Én is sok éve keresem már őket, mégsem jutottam semmire. Egyre halványodik számomra is a remény, hogy valaha találkozom-e még velük. De mint említettem, most nem én vagyok a fontos. Néhányan megvesznének egy ilyen dologért, hogy nem tudnak meghalni, de ő pont a kisebbség közé tartozik, akinek nagyon nincs ínyére a dolog. Nem csodálom. Mégis, nem tudja megkönnyíteni a dolgát, mert ő nem egy megrögzött gyilkos. Ránézésre sem tűnik annak, sőt szinte biztos vagyok abban is, hogy akár oda nyújtom neki a kezemet, akár nem, megtenni nem tudta volna. Remegett minden porcikájában, hevesen vert a szíve a légzéséből ítélve. Szóval nem, szerintem ha nem kezdem el azt a kis színjátékot, akkor is életben lennék. De nem érdekel engem az a kérdés, az a bizonyos „mi lett volna, ha”.
- Ezio. - Nyújtottam egy lágy mosoly kíséretében a kezemet. Nem veszett ki belőlem teljesen az úriember, csak jól tudom rejtegetni.
- Kereshetek neked akkor egy megrögzött sorozatgyilkost, aki öregembereket, gyerekeket gyilkol nap mint nap…. Nem tudom, nehéznek nehéz. Elvégre nem láttam már mennyi… Közel 7 évszázada a gyermekeimet, mégis él bennem annyi remény, hogy arra gondoljak valahol még élnek, és egyszer találkozok még velük. Nem tudom, hogy miért táplálok magamban hamis reményeket. Bár ez az egyetlen dolog, ami életben tart igazából. - Mondtam kicsit keserves nevetés közben. Hát igen, nem vagyok jó ember, de hazugság az nem az én asztalom. Amit mondok, az mind igaz. Elvégre mi vesztenivalóm van? Pontosan…







↯ words: 314 ↯ music:  ↯ note:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 12, 2014 7:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next



Ezio & Serah



Hallom a hangjából, csak úgy süt abból az elnyújtott sóhajból, hogy neki sem lehet könnyű, de hát a magunk fajtáknak soha sem az. Nem azt mondom, hogy minden természetfelettinek nehéz az élete, de őszintén szólva még nem sok olyannal találkoztam, aki épp nagyon jól volt, vagy ha mégis, hát ezeket sok esetben csak ilyen időleges eseménynek érzem, ami aztán majd úgyis elmúlik olyan gyorsan, ahogy jött, legalábbis félő, hogy erre van a nagyobb esély. Nem tudom, hogy vele mik történtek, de nem is hiszem, hogy jogom lenne faggatni, miután nem rég kábítottam el és meg akartam ölni. Ez nem épp a legjobb alap arra, hogy kedélyesen elbeszélgessünk és nosztalgiázzunk egyet egymás múltját kitárgyalva.
- Persze elhiszem, néha... sehogy se jó. Az se ha túl sokat tudsz és az se, ha túl keveset, kár hogy az átmenetet nagyon nehéz kivitelezni. - már az is megfordult a fejemben, hogy talán könnyebb lenne elvégezni magamon valamilyen varázslatot, amivel elzárom a memóriámat. Ami visszafordítható, de megpróbálhatok legalább néhány évet normálisan leélni, legalább hellyel-közzel. Sokszor elgondolkozom rajta, hogy mennyi minden volt még fiatal koromban, amit szerettem volna megtapasztalni, kipróbálni, de így mind-mind lehetetlennek tűnik
- Serah. - biccentek egy aprót, amikor kiegészítem a félbe maradt mondatot. Igen a nevem eddig még nem került említésre, a szavaira viszont végül megrázom a fejem, akármennyire is elgondolkodom a lehetőségen. - Az a baj, hogy akkor is tudnám, hogy egy ártatlan vére tapadt a kezemhez, még ha csak átvitt értelemben is, és... Neki is meg kellene halnia hozzá, és talán még csak nem is érném el a kellő hatást. Te hogy bírod? Ilyen sok esztendő az ember háta mögött... nem nehéz? - sok mindent látni, sok mindent átélni, nagyon kemény dolog, a legtöbben nem is gondolnak bele, amikor örök életre vágynak. Nem, ez nem olyan mesebeli csoda, ahogy sokan képzelik. Végignézni olyanok halálát, akik fontosak voltak neked, csak nézni ahogy mennek el feletted az évek természetellenesen, ráncok és öregkor nélkül... nem jó, nagyon nem.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jún. 10, 2014 6:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next


Serah & Ezio



Csendben hallgattam a szavait, amin elgondolkoztam. Ugyanúgy nincs se neki, se nekem túl jó életünk. Elvesztettünk szinte mindenkit, a szeretteinket, és azok szeretteit. Egyedül ez az utolsó nem teljesen igaz rám, mert utoljára mikor a gyermekeimet láttam, akkor nekik sem volt senki aki iránt túl nagy érzéseket tápláltak volna. Egyedül nekem annyiból volt talán nehezebb, hogy én a saját feleségemet, az életem szerelmét, akinek a védelmére esküdtem fel, őt a saját kezeimmel öltem meg. Jobban mondva fogaimmal… Azt a pillanatot nem tudom elfelejteni, akármennyire is szeretném. Ahogy jóízűen szívtam ki az összes vérét, miközben ő kapálódzott, sírt. Majd amint a karjaimban tartottam az élettelen testét, úgy, hogy semmit nem tudtam tenni. Meghalt, bele kellene nyugodnom, de nem megy. Még így, 700 év után sem.
- A tudatlanságban élés sem épp a legjobb… - Mondtam egy sóhajjal. Tudatlanság, elvégre tudom hol vannak ők? Nem. Egyedül a bátyámat tudom elérni, akivel szintén jó kapcsolatot ápolok. Kérhettem volna őt is, ha esetleg valamelyikőjüket megtalálja, akkor szóljon nekem, de nem szerettem volna ezzel terhelni. Elvégre egész életemben nyakán lógtam, ő tett vámpír boszorkánnyá, amivel hatalmas szívességet tett nekem, amit viszonozni tudtam eddig? Nem. Sajnos, nem.
- Neked csak a vérre van szükséged. Megteszem én, egy szavadba kerül mindössze ömmm…. - Mondtam volna a nevét, csak még nem is mutatkoztunk be egymásnak. Egyszerűen csak egy röpke kis beszélgetésbe keveredtünk, aztán sötétség, és itt ébredtem. Az évek nem mondom, hogy túl jó hatással voltak rám, egy vámpírt is megölök, cserébe ha segíthetek valakinek egy átkot feloldozni. Magamat fel nem áldoznám, nem tagadom, mert… Igazából nincs szükségem indokra, úgy érzem.







↯ words: 263 ↯ music:  ↯ note:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 28, 2014 4:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next



Ezio & Serah



Őszintén szólva rég nem is próbáltam segítséget kérni. Nem láttam értelmét, hiszen... ki tudna egyáltalán segíteni nekem? Az elején még próbálkoztam, de mára teljes mértékben sikerült feladni. Csak magamra hagyatkozhatom és ha én nem oldom meg a problémáimat, akkor senki sem fogja helyettem, ez ennyire egyszerű. Hiába próbál ez a fickó segíteni, valahogy arra sem látok sok esélyt, hogy neki jobban menne, hogy többet érhet el, mint amikkel én próbálkoztam eddig, de majd meglátjuk. Egy próbát talán megér, aztán úgyis teszek mindent ugyanúgy tovább, mint eddig.
- Ezt jó hallani, bár attól még meglepő, elég sokan vannak, akik az életük előrehaladtával épp, hogy nagyravágyóbb lettek, mint előtte. - hatalom vágy és társai. Sokan hiszik, hogy azért, mert idősebbek, mint az átlag, máris többek, de ez szerintem marhaság. Én sem gondolom, hogy bárkinél több lennék csak azért, mert erős vagyok, vagy idős. Jó persze, néha bennem is felmerül, hogy okosabb vagyok, már csak a tapasztalataim miatt is az átlagnál, de általában idővel sikerül az efféle balgaságokat elnyomni magamban. Sőt, ha azt nézzük jobb azoknak, akik efféle átkok nélkül élnek és halnak meg, amikor eljön az idejük.
- Végignéztem, ahogy meghal mindenki, aki fontos volt, és azok is, akik nekik voltak fontosak. Ha cél nélkül élsz, az már nem élet, az... csak szenvedés. - rántom meg a vállam. Nem arról van szó, hogy nem fontos, egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Ha valaki hatalmat akar, vagy teszem azt szerelmes, akkor van egy cél, ami miatt életben van, de akinek ilyesmi nincs, az egy idő után egyszerűen csak belefárad. - Én is ide tudnám hozni, akit kell, nem ez a gond. A főbb probléma az, hogy... nem tudom képes lennék-e bárkit feláldozni azért, hogy megoldódjon ez az egész. - igen ez a legfőbb probléma. Őt se lettem volna képes megölni, legalábbis azt hiszem. Túlságosan nehéz. Erősebbnek kéne lennem, kegyetlenebbnek az évek miatt, amik elszálltak felettem, de nem vagyok az, nem vagyok elég, hogy ilyet megtegyek.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Eyal & Ser

Hajnalban felebredtem majd felultem. Meglepodtem mikor meglattam a takarot. Sohajtottam egyet, majd feloltoztem. A kezem viszont meg mindig verzett... Elindultam haza hogy bekossem.

//jatek vege
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Serena, és Eyal


Hosszú volt ez az éjszaka is, de nehezen eltelt. Sajnos most sem úsztam meg azt,hogy ne harapjon meg Serena. Az átváltozás végén, vittem egy takarót, és betakartam vele. Adtam egy puszit arcára. Majd elindultam haza, de kezdtem érezni a harapásának, hatását.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Eyal & Ser

Atvaltoztam, igy az onkontrollt is elveszitettem.
Elkezdtem vicsorogni es a szememben latszodott a duh, illetve a szomorusag.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Serena, és Eyal


Eltörtek a csontjai, és elkezdődött az átváltozás. Sok időbe telt, de átváltozott. Dühösebb volt farkas alakba mint valaha. Kihatott rá azok az érzések, amiket még emberként érzett is.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Eyal & Ser

- Mit tettel??! - mondom duhosen es egybol lerogyok a foldre es felkialtok mikor elkezdenek eltorni a csontjaim.
- Menj innen!!! - kiabalok ra.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Május 27, 2014 9:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Serena, és Eyal


Tudtam,hogy már lassan át fog változni...De nem akartam szenvedtetni, még így se. Leszedtem róla a láncokat.Tudtam,hogy nem fog neki tetszeni, de nem akartam még jobban szenvedtetni.
-De....-nem mondtam inkább semmit.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére Go down
 

Régi börtönök

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros :: Erdõ és kripták
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3