Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Pansy Coverture

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 01, 2016 11:40 am
Ugrás egy másik oldalra
Pansy Coverture


személyes információk

becenév » Nem igazán szoktak engem már becézgetni
születési idő » 1977. szeptember 5.
születési hely » New Orleans
kor » 38
play by » Kate Winslet
foglalkozás » Vadászok Menedéke vagyok

faj » Hunter
család »
Hallgatnom kellett volna apámra és még akkor lelépni amikor lehetett. De mit ért volna az egész, ha azzal a tudással a birtokomban kellett volna mindazt tennem amit rám bíztak? Ha nem mondtak volna semmit, hanem egyszerűen elengednek, elküldenek, igazából bármelyik megtette volna. Most nem ülnék itt a város szélén a hídon, lábam lógatva a semmibe és merengenék azon mivé lett a világunk. Bár az is lehet talán, hogy mindez ostoba álom volt, és a világ amiben én hittem, soha nem is létezett. Lassan negyven leszek mégis olyan naív vagyok időnként, mint akkor régen, amikor ugyanitt ültünk az apámmal. Ma már nincs velem, ahogyan anyám sem. Úgy haltak meg, hogy nem volt hely, ahol egy időre meghúzhatták volna magukat, ahol egy időre megpihenhettek volna, elrejtőzve új erőre kaptak volna. A bátyámat évek óta nem láttam, de tudom, hogy ha szüksége lesz rám akkor majd visszatér. Tudja, hogy hol talál, én innen nem mozdulok sehova. A nevem sem a sajátom. „Pansy” egy virág, egy sokszínű és gyönyörű virág…árvácska néven ismerik sokan. Tulajdonképpen akár én is lehetnék. A családnevem jelentése pedig: „menedék”. Lassan tizenkét éve a vadászok az én családom, ahogyan én az övék. Az ajtóm mindig nyitva áll előttük, csupán a jelszót kell ismerniük, amit egymásnak adnak át. Nincsenek már gyermekeim sem és férjem sem….ennek is tizenkét éve. Akkor történt a tragédia, amely örökre megváltoztatta az életemet és tett azzá, aki ma vagyok. Egy napon veszítettem el őket: anyát, apát, a férjemet és a kislányomat. És akkor ment el a bátyám is, aki azt mondta csak akkor tér vissza, ha bosszút állt. Mindenért. Én pedig várom őt vissza, ahogyan bármelyik vadászt.

a felszín alatt »
Ha virágként kellene jellemezni magam, akkor azt mondanám, hogy liliomként indultam, hogy aztán tüskés rózsává váljak, amely indáival körbefutja az életet. Végül fösvény kezek szaggattak ki gyökerestől, hogy a földemben árvácska nyíljon minden tavasszal Ez vagyok, ez lettem.
Hiszékeny és naív gyerek voltam, aki csodálkozó nagy szürke szemekkel és dús fekete hajjal született. Mára a szemeim körül ráncok barázdálnak finom kis árkokat, a fénye a pillantásomnak kissé talán megkopott, a bőröm sem olyan sima mint régen, és a hajam színe mindig attól függ, hogy éppen milyen kedvemben vagyok. A hiszékenységemet felváltotta az óvatosság, a mosolyomat a higgadt derültség, a szószátyárságomat a megfontolt hallgatás. Nem szokásom soha ok nélkül beszélni, és többnyire az vagyok, aki megvárja, hogy a másik szólaljon meg előbb. Apró gyermek voltam amikor ide költöztünk New Orleansból, akkor még nem tudtam, hogy menekülünk. Csak azt érzékeltem, hogy egy bőröndnyi holmit hozhattam csak magammal, meg a kedvenc játékmackómat Mr Wilbert-et. Ezek az emlékek még ma is élénken élnek bennem, ahogyan apa buick-jának hátsó ablakából nézem a távolodó várost, és tudom, hogy soha többé nem jövünk ide vissza. Öt éves vagyok, a bátyám nyolc. Maga felé fordít, hogy átöleljen és a mutatóujjával fogja fel a dundi könnyeket amelyek az arcomon peregnek végig. Akkor szomorú voltam, egy becsapott kislány, mostanra megértettem, hogy a szüleimnek nem volt más választásuk. Vadászok voltak, és lerohanták a menedékünket. Nem volt elég biztonságos, vagy már túl sokan tudtak róla. Ezt a hibát a későbbi házam vásárlásakor nem követtem el. Nem hisztiztem, csendesen tűrtem, hogy új élet kezdődik a számomra, amelyben mindenféle tudást nélkülözve kellett élnem. Azt hittem a legfontosabb dolog, hogy milyen ruha van rajtam, hogy milyen a hajam, hogy milyen az első randevúra felkent sminkem ( ami nem mellesleg rémesen ripacs külsőt kölcsönzött nekem), hogy mennyi pénz van a zsebemben, hogy milyen egyetemre megyek majd. No igen. A végzettségemet tekintve állatorvos vagyok, de csupán a külvilág számára praktizálok.  Kettős életet élek. Tizenkettő. Bűvös szám az életemben, mert akkor meghaltam a világ számára, hogy újjászülessek azoknak, akiknek szükségük van rám. Egyedül lakom, az út menti bokrok tengerében futó kanyargós út végén, ahol az öreg, több száz éves platánok és tölgyek borulnak egymás ágai közé, van egy nagy kőkerítéses ház. Nem tűnik lakatlannak, de rengeteg csapda védi, amelyekkel az évek során erősítettük meg ezt a helyet. Kevés barátom van, azok többnyire tanárok, banki alkalmazottak vagy éppen a városi villamosműveknél dolgoznak. Kedvelem a praktikumot, az egyszerűséget és az átmenetiséget. Fél évnél tovább nem lakik nálam senki, bár többnyire hamarabb tovább állnak. Tizenkét éve nincs állandó férfi az életemben, két éve pedig egyáltalán nincs. Van néhány orvos kollégám akik segítenek ha szükséges, és néhány fontos és nem elhanyagolható kapcsolatom, amely egy olyan világhoz köt, melynek létezéséről már egy jó ideje tudok. Sokszor elgondolkodom mi lett volna a jobb döntés: amikor apám felajánlotta a meséjét, és akkor távozni. Vagy jobban tettem és maradtam, megismerve ezáltal az élet valódi arcát. Nem tudom. Sokszor eltűnődöm, de az igazság az, hogy ha azon a karácsony estén megint választanom kellene, újra  az igazságot választanám. Mert lehet, hogy ez a keserűbb és ez a nehezebb, de a könnyű utak unalmasak. Nem válogatom a vadászok fajtáját, akinek szüksége van rám, megkaphat nálam mindent. Cserébe egy szívességgel távozik, amit bármikor behajthatok rajta.


user információk »

Név » ...
Kor » ...
Multik » Nincs multim
életem lapjai »

2004. karácsony előestéje
Ebben az évben úgy határoztunk a férjem és én, hogy anyáékkal töltjük az ünnepeket. A kislányunk már totyogós volt, éppen két hete indult el magától. Én készítettem a sültet, a hidegtálat, anya a süteményeket és a tortát. Hosszú idő óta az első olyan ünnep lett volna, amit igazán meghitten tudunk tölteni egymás társaságában. Tudom, hogy az ember soha nem lehet elég óvatos, és azt is tudom, hogy apa elkövette azt az óriási hibát, hogy nem volt elég elővigyázatos. Nem tudom, hogy az unokája jelenléte okozta nála, vagy túlságosan elérzékenyült, hogy mind együtt vagyunk, mintha egy nagy és boldog család lennénk. A felszínen azok is voltunk, de mindannyian tudtuk, hogy ez pusztán a látszat, ahogyan minden az volt az életünkben. Csak egyszerűen szerettünk volna legalább egyszer igazi karácsonyt. Feldíszített fával, forró punccsal, anya mézes süteményével, a bátyám rémes sál mániájával, és az én virágos festmény imádatommal. Hallgatni apámat ahogyan összegzi az előző évet, kínosan ügyelve rá, hogy ne tegyen említést pontosan merre is jártak anyával a nyári hónapokban. Noha mind tudtuk, mégsem beszéltünk róla, egyszerűen mert úgy gondoltuk ennek nem most van itt az ideje. Most egymás számára akartunk fontosak lenni. Megjegyezni a másik arcvonásait, hogy sok év múlva se feledjük el. Hiszen tudtuk….és megint a tudás, a pokolba is! De akkor is így volt, mert erről szólt az életünk. Ha hamarabb mondja el, akkor talán nem megyek férjhez, akkor talán nem születik gyerekem, talán minden másképpen lehetett volna, de apa nem akarta a kezembe adni a választás lehetőségét. Azt akarta, hogy más életem legyen, egy jobb….egy tudatlanabb, hogy ne az ő útjukat kelljen járnom. De az utaknak, amelyek egy kútfőről indulnak, valahogyan törvényszerűen egymásba kell futniuk. A vér kötelez és predesztinál valamire, amelyet nem kerülhetek el, az apám bármennyire is ezt a sorsot szánta nekünk.
Tűz égett a kandallóban, a lángja a ropogó fahasábokon született. A nappali végében plafonig érő, széles és díszes karácsonyfa, amelyet délután a férjem és én díszítettünk. Most itt áll mellettem, karján a kislányunk, másik kezével óvón ölelve át a vállamat. A másik oldalon anya és apa, mellettük a bátyám és egy régi karácsonyi dalt énekelünk, mintha ez lenne az utolsó dalunk ezen a világon. A dallam végigtekergőzik a lábunk alatt és tökéletesen elfedi a hangunk az odakint roppanó száraz ággal zaját. Figyelmetlenek vagyunk a külvilágra, mert egymással vagyunk elfoglalva és azzal, hogy mindenféle módon meghitté tegyük az ünnepet. Árnyékok ébredeznek odakint, melyek csupán csak azt akarják, hogy holtan feküdjünk, vérünk millió vörös patakot fakasszon a kinti szűz hóban. Nem figyelünk, mosolyunkat egymásnak ajándékozzuk, és amikor a dal véget ér mindannyian csendben maradunk, és a fát nézzük. Én visszafordulok a férjem és a lányom felé, amikor hirtelen…..az ablakok betörtnek, kintről hűvös szelek csapnak az arcunkba. Szétfolyó sötét árnyékok hömpölyögnek be a nappaliba, a tűz megvadulva hajt fejet a feltámadó szélnek, amit maguk után vonszolnak. Apa és anya egyszerre mozdulnak, de mindhiába, az érkezők sokkal gyorsabbak. Hirtelen egy kéz ragad meg és ránt magával, távol kerülve a férjemtől és a kislányomtól. Olyan gyorsan történik minden, hogy fel sem eszmélek. A nyári meló….a nyári meló ütött rajtunk, annak a bosszúja érkezett el. Felkutatták a szüleimet, és akkor csaptak le amikor a legvédtelenebbnek tűntek. Egy kőrepedésben vacogok, a számra a bátyám jéghideg keze tapad, szemeim elkerekedve próbálnak valamit meglátni, de csak a kinti zajokat hallom, amelyek egyre csak halkulnak. Aztán olyan csend telepszik a világra, hogy a fájdalmas és kitörni kész zokogásomat is belémfojtja. A bátyám és én nem tudom meddig bújtunk meg a menedékben, de életben maradtunk. A többiek azonban…..
Nem hiszek sem Istenben sem felsőbb hatalomban sem senkiben. Ha lenne, nem engedte volna meg mindezt. A látvány rémisztően groteszk, ahogyan a holtestek a karácsonyfa alatt fekszenek kiterítve itt hagyott ajándékaként valakinek, akiről nem tudom kicsoda. Csak azt tudom, hogy megölte a családomat. Hosszú órák néma gyászával térdelek mellettük, kezemben a kislányom apró, viasz szín keze…nem tudom felfogni és a mai napig sem vagyok képes. Többé már nem lehetett ugyanolyan egyetlen ünnep sem, ahogyan többé nem folytathattuk ott ahol abbahagytuk. A bátyám még egy fél évig maradt mellett, hogy utána magamra hagyjon egy ígérettel: hazatér, ne hagyjam el a várost. Várok rá, ahogyan mindig is vártam, és közben új célt, új életet találtam magamnak. Nem áll meg…mint valami megvadult mókuskerék, amelyet ismeretlen erők hajtanak peregnek velem tovább a napok, én pedig benne ragadtam. Egy túlélője annak a régi karácsonynak. Hogy feladni? Igen, gondoltam rá, de akkor ki lenne aki hazavárná a testvérét? Ez pedig erőt ad, meg talán a tudat, hogy bosszút áll, ahogyan ígérte.
Újra hó hull a tájra, újabb december érkezett el, de nem díszítettem fát, ahogyan egyetlen évben sem díszítek azóta az este óta. Négy árva gyertya egy halványezüst gyertyatartóban áll az asztal közepén, és én nézem ahogyan a lángok a sóhajaim alatt meghajolnak. Itt alszom el a nappaliban, nézve még ahogyan a csonkig égett gyertya, mint az élet szimbóluma végleg elalszik. Aztán én is. De nem végleg. Még nem végleg.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Márc. 01, 2016 3:09 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Drága Pensy! 31
Valami hátborzongató volt, amit éreztem, mikor megláttalak... éppen tegnap nézegettem képeket Kate Winsletről, és lám, ma érkezik valaki ezzel az arccal... tényleg, hátborzongató. Embarassed
De komolyabbra fordítva a szót, isten hozott az oldalon! Sajnálom, hogy csak most tudtam ideérni hozzád, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni... de már nagyon kíváncsi voltam, mit alkottál. És a történeted volt a következő hátborzongató pontja az életemnek.
A szívem szakadt meg a békés karácsony utáni történésektől... a történeted elején bevezetett kis titkolózás csak felkeltette az érdeklődésemet, és nem is számítottam még arra, hogy mi lesz a történet vége. De a hideg fukosott a hátamon, és mindig is úgy tartottam, hogy az az igazán jó írás, amely ilyen intenzív érzékeset képes kiváltani az emberből... ez peddig határozottan nem hagyott hidegen, de ki lenne képes tárgyilagosan ülni efölött a csodálatos sztori fölött? 40 Bár ezt leginkább arra értem, amilyen szépen megalkottad, semmint arra, ami történt...
A foglalókat ahogy látom, már megejtetted, nyomás a pajtikeresés, sok sikert és jó szórakozást! 40

Vissza az elejére Go down
 

Pansy Coverture

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vadászok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •