Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
tattooed girl
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 21, 2017 8:19 pm
Kimberly & Darius

Elmosolyodom, mikor él a lehetőséggel. Egyrészt, semmi baja nem lesz tőle, másrészt… utálom, mikor valaki a ”szentéletű” jelzőre gyúr. Ha ember volnék, akkor is szívnám ezt a szart, amíg bele nem döglök. Szerencsére nem kell emiatt aggódnom, nem vagyok halandó, bármit juttatok a szervezetembe, komolyabb gondom nem lesz tőle.
- Te… tölteléknek nézel engem? – néztem rá kíváncsian. A válasza igazából nem érdekel, csak… kíváncsiság, érdekel, hogy tudja-e tartani a száját, mikor beszélni akarna. Vagy épp fordítva. Hogy melyik a jobb? Jó kérdés, én mindig kimondom, amit gondolok, lesz, ami lesz. Általában pedig az lesz, amit én akarok. Ilyen az élet. Meg kell halni néhány embernek, hogy te élhess. – Aligha találkoztál olyannal, mint én. – mosolyogtam rá, kissé megnyomva az ”olyan” szót. Nem csak arról van itt szó, hogy mi vagyok. Olyannal biztos találkozott már, egy vámpír nevelte fel, nem igaz? De én több vagyok, mint a fajtársaim. A többségük csak sanyargatja magát, vágyik újra a halandóságra. Nincs ennél szánalmasabb dolog, amit tehetne egy fajtámbéli. Ajándékot kapott. Végtelen időt, erőt, gyorsaságot… azt tehet, amit csak akar. Miért dobná ezt el? Csak mert ölnie kell? Mindennap meghal valaki, mit számít, ha egy kicsit gyarapítjuk a statisztikát? – Egy ilyen fiatal a … töltelékek között? Imádhatnak. – nevettem fel halkan. Ismerem, hogy milyen emberek vannak az ilyen helyeken. Néha még én magam is közéjük tartozom. Ennek pont az a lényege, hogy az ember élvezze az ott eltöltött időt, ha nem így lenne, nem is járnának oda olyan sokan. Ezért alkalmaznak általában több nőt, mint férfit, és milyen okosan teszik.
A szavait hallva grimaszolva néztem fel rá, de végül mosolyra húztam a szám. – Nézzenek oda, még eszed is van! – csóváltam meg a fejemet elismerősen. – De mégis itt vagy, igaz? Annyira nem lehet ijesztő a helyzet. – vontam meg a vállamat. Pedig az. De, amíg viselkedik, nem lesznek gondjaink egymással.
-Érződik. – válaszoltam meg a kérdését, mielőtt szívtam volna egy slukkot. – Tudod, az olyanok, mint te, nem élnek sokáig. A véretek… olyan, mint a drog. – mosolyogtam rá, ahogy végig mértem. Öltem már olyat, mint ő. Habár, az esetemben ez nem meglepő, aligha van olyan fajta ember, vagy épp természetfeletti lény, amilyet nem öltem volna meg. – Ha élni szeretnél, barátkozz meg azzal a gondolattal, hogy sokakat kell még megölnöd. – adtam egy jó tanácsot. Talán engem is. Nem mondom, hogy sikerülne, de próbálkozni lehet, igaz? Egy élete, egy halála. Az örökkévalóság sajnos csak az ember ellen adatik meg. Az ember a leggyengébb láncszem. – Unatkozom. Itt pedig még nem jártam. – vontam meg a vállamat. Ha a legnagyobb ellenségemről kérdeznek, egyértelműen az unalom. – És kíváncsi is vagyok. Hátha megbánom egy régi döntésem. – a kérdés pedig az volt, megöljem-e. Az apja könyörgött, hogy csak a szeme fényét ne bántsam. Amilyen vajszívű vagyok, nem bántottam. Kíváncsi vagyok, megérte-e.  
Vissza az elejére Go down

avatar

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Keresem :
önmagam »
Tartózkodási hely :
new orleans »
Hobbi & foglalkozás :
pultos »



Kimberly Hawkes ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 14, 2017 12:58 pm
Not a clown, just a shadow
Darius && Kimberly

Távol kellett volna maradnom. Elsétálni a játszótér mellett, még akkor is, ha észreveszem. Mindig is ezt tettem eddig, soha nem mentem a közelébe. Most pedig egyenesen besétálok az oroszlán barlangjába? Bár nem ismertem... de valami miatt erősen éreztem, hogy ebben a történetben biztosan nem ő az ártatlan, visszahúzódó kisegér. Nem, ő a ragadozó, ez méterekről látszódott rajta. És az, hogy félelmet keltsen bennem, nem tűnt annyira bonyolult, nehézkes feladatnak. A gyerekek megijedtek tőle, ahogyan a szüleik is. Valamihez értett... talán az aurája. A kisugárzása. Tudja a franc, soha nem hittem az ilyen közhelyes megítélésekben... de itt mégis igaznak tűnt ez az egész hülyeség.
- Kösz - böktem ki egyszerűen, mikor a cigaretta már a kezembe került. Nagyon ritka alkalmakkor éltem ezzel a káros szokással, de mióta félig vámpír lettem, hát... köpök az ilyen marhaságokra. Nem tud megölni egyetlen szenvedély sem; legyen szó alkoholról, drogról vagy éppen cigarettáról. - Furcsa. Pedig nem is árasztod azt az émelyítő kocsmaszagot, amit általában a töltelékek szoktak - vontam fel a szemöldököm, a hangom pedig enyhe iróniával ivódott át. És még nem is szakadtak a göncei. Tehát nem csóró. Vagy ha igen, remekül takargatja a valóságot. Bár... volt egy olyan tippem, hogy nem is ember. Természetfeletti hajléktalant pedig nem láttam még. Apám mellett érdekes volt felnőni. Voltak furcsa ügyei, ezt nem is tudtam kimosni az emlékeim közül. Vámpírként képesnek tartotta magát arra, hogy felneveljen és véghez is vitte. Még akkor is, ha a nagyszájúságom gyakran keserítette meg az életét. Ő volt a hősöm. Amíg el nem vették tőlem... miért érzem azt, hogy ennek a fickónak van köze hozzá? - Épp elég idős vagyok hozzá. Amúgy dolgozni járok oda - tettem hozzá az amúgy nem elhanyagolható tényezőt is.
Megvontam a vállam. Valamivel lepleznem kellett magam. A kibontakozó gondolataimat főleg, amelyek lassan lenyomták a kezdetleges félelmemet. - Nem egy hely a veszélyes, hanem az emberek, akik azon a helyen vannak. És bocs a feltevésért, de te nem tűnsz egy békés szerzetnek, még egy játszótéren sem - jelent meg egy pillanatra valami torz fintor az arcomon, de rögtön el is tüntettem. Tényleg mindent kimondtam, ami eszembe jutott.
Leültem a hintára az erős invitálás után, közben a környéket figyelve. Még látszódott az eltűnő utca végén az egyik gyerek, akit karonfogott az anyja. Ő néha hátranézett, de a kissrácnak nem engedte. - Ennyire látszódik? - kérdeztem a kérdés hallatán, közben ismét a férfira nézve. Még a nevét sem tudtam, de azt hiszem, ez a jelenlegi állapot tökéletes. - Kettőt. De csak nemrég változtam át... vagyis... csak félig. - Azt se tudtam, minek nevezzem magam. - És te? Miért dekkolsz egy játszótér kellős közepén?

40 ●●   [url=]by lena[/url]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
tattooed girl
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 08, 2017 7:52 pm
Kimberly & Darius

Én persze könnyen szívom ezt a szart. Az élőholt mivoltomnak az egyik nagy előnye az, hogy akármennyit is tüdőzöm le ebből, semmi bajom nem lesz, így hát… egy nap szerintem képes vagyok tíz dobozt is megtölteni újra és újra. Nem mintha venném. Mi vagyok én, egy kertvárosi apa? Lószart, vagy elveszem mástól, vagy megölök érte valakit. A boltban elég csak megszorongatnom valakinek a nyakát és már pakolja is elém a cuccot. Hervasztó, hogy mennyire töketlen lett az emberiség. Nagy ritkán fordul csak elő, hogy valaki ellenáll. Nem szórakoztató az, ha úgy ölsz, hogy a préda hagyja magát. A harc adja az egésznek az ízét, ha az nincs, oda a varázs.
Mindent imádok, ahol kapni alkoholt! – válaszoltam jókedvűen, ahogy rágyújtottam még egy szálra. Felé nyújtottam a dobozt, ha akar, vegyen, most engedékeny kedvemben vagyok. Ha nem él a lehetőséggel, hát nem él, több marad nekem. – De te nem vagy még egy kicsit fiatal hozzá? Korán kezditek, mi? – villantottam ragadozószerű mosolyt. Én nem fogom őt kioktatni, az én számból kissé nevetséges is volna. Nem csak azért, mert szeretek inni, hanem azért is, mert… őszintén szólva a legkevésbé sem érdekel, hogy mivel cseszi el az életét.  Az ivással nem is lehet egyébként, azért van, hogy feldobja. Az élet szar, valamivel muszáj megdobni.
Talán félsz? Ez csak egy játszótér. Sokkal veszélyesebb helyek is vannak a számodra. – vontam meg a vállamat, majd felé nyújtottam az öngyújtóm, hogy meggyújthassa a cigarettáját. – Ha megakarnálak ölni, néhány gyerek, meg a szüleik nem tartanának vissza. – szeretem a közönséget, néha, néhány szerencsés delikvenst ki is választok közülük. – Ne kéresd magad, ülj le! – böktem  a fejemmel a mellettem lévő hintára. Csak képzelem milyen látványt nyújthatunk most. – Hányat öltél már meg? – nem néztem rá, mikor kérdeztem, csak lassan fújtam ki füstöt. Egy kilométerrel odébb is érezném. Szinte… kiállt a vére azért, hogy kiontsam. Tudom, hogy micsoda. Az éhségnek nem lehet parancsolni, mindegy mennyire akarja valaki az önkontrolt.
Vissza az elejére Go down

avatar

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Keresem :
önmagam »
Tartózkodási hely :
new orleans »
Hobbi & foglalkozás :
pultos »



Kimberly Hawkes ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Dec. 27, 2016 4:13 pm
Not a clown, just a shadow
Darius && Kimberly

Még időben be akartam érni. Törekedtem a pontosságra, hogy időben vegyem fel a műszakot, nehogy Frank ismét szóvá tegye, hogy általában kések... én tényleg megpróbáltam változtatni ezen, de az utóbbi időben túl sok minden járt a fejemben. Egyszerűen képtelen voltam hozzáedződni ehhez az új élethez... az apám halála alapvetően megviselt. És ehhez még hozzájött az, hogy... elkezdtek nyúlni a fogaim. Én féltem magamtól a legjobban, arról nem is beszélve, hogy így emberek közé menni... bátorságot követelt. Sosem voltam gyáva, visszaszóltam, ha valaki nem olyan hangnemet választott velem szemben, mint amilyet elvártam volna. De már többről szólt a holmi keringőre hívás. Benne volt a levegőben, hogy esetleg... eldurran az agyam, és vér fog folyni. Ezt próbáltam megelőzni. Minap már így is eltörtem az egyik tag kezét, aki a fenekemet fogdosta, és nekem ez naná, hogy nem tetszett. Aztán neki se... ja, és persze Franknek sem.
Szóval. Igyekeznem kellett. A legrosszabb, hogy előtte Frank jelenléte sem zavart, de mióta félig vámpír vagyok, egyszerűen idegesít, ha ott van, ahol én is. Talán ez az a híres-hírhedt ellentét kettőnk között.
Elhaladtam egy játszótér mellett, de szinte rögtön meg is fagytak a lábaim. Az már megszokott volt ezen a környéken, hogy néha előterem egy rosszarcú alak, de azt még én sem szoktam meg, hogy gyerekeket próbálnak cigizésre sarkallni. Na jó, nem az én bajom, nem az én gyerekem. Ha az lenne, annak a fickónak már nem lenne a helyén az arca. Amúgy pedig... túl ismerős. Ismét.
- Mostanság túl gyakran látlak ott, ahol én is megfordulok. Vagy pusztán véletlen, és szereted a hangulatos kocsmákat? - kérdeztem könnyedén, mikor odaértem mellé. Oké, csak Frank ne hallja meg, hogy kocsmaként emlegetem a helyet.
Bennem volt a félelem, hiszen... szívem szerint a torkának feszültem volna. De nem tehettem. Csak elfogadtam a cigarettát, amit felém nyújtott. - És mindenkit elüldöztél - fordultam körbe nagy sóhajjal. Nem volt meg a biztonságérzetem most, hogy kettesben maradtam vele. Próbáltam erős hangot tartani, nem megremegni, mert az ilyesmit észreveszik. Ő legalábbis biztosan észrevenné

40 ●●   by lena
Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
tattooed girl
Kedvenc dal :
Seven devils all around you
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の
Humor :
piece of shit の



Darius Alpert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Dec. 09, 2016 8:18 pm
Kimberly & Darius

Néha ki kell próbálni új helyeket is. Sajnos, nem ölhetek meg mindenkit, aki idegesít, úgy hamar elfogynának az emberek, és valakikből meg kell élni, igaz? Tehát, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy darabokra tépek mindenkit abban a rohadt bárban, inkább kiszellőztetem a fejemet. Csak néhány gyerek volt a játszótéren, meg a szüleik, ők nem nézték valami jó szemmel, mikor a kölykük mellett rágyújtottam az egyik hintában, de nem igazán mertek egy rossz szót sem szólni. Tipikus. Bár, jól tették, nem voltam túlzottan jó kedvemben, ha idejönnek, talán még árvát is csinálok a gyerekükből. Abban rohadt jó vagyok.
A mellettem lévő hintában a kölyök úgy nézett, mintha Isten jelent meg volna előtte. Próbáltam nem tudomást venni róla, de végül morogva fordítottam felé a tekintetemet és vártam, hátha történik valami. De csak nézett, mint valami hülye. Nem volt kedvem találgatni, hogy mi baja van, úgyhogy végül csak elővettem a cigarettás dobozt a mellényemből és felé nyújtottam, hogy vegyen magának egyet. Na ekkor megtörtént, amire már régen vártam. A drágalátos anyuka egyből odafutott, felkapta a fiát és már mentek is el, miközben engem szidott az orra alatt. Előbb-utóbb a kis görcs úgy is rászokik majd, tök mindegy, hogy mit csinál az anyja. Nem mintha tanácsot akarnék adni gyereknevelésben. Egy tanácsom van. Ne csinálj gyereket.
Kiürült a hely, úgyhogy egymagamban ültem a hintán, mikor megpillantottam egy ismerős alakot. Nem emlékszem azokra, akiket megölök. De azokra igen, akiket életben hagyok. – Hé! – kiáltottam oda neki és intettem a kezemmel. – Gyere ide! Kaphatsz te is! – mutattam fel a kezemben lévő cigarettás dobozt. Az ő anyja csak nincs itt, hogy megakadályozza. Ha jól emlékszem, nincs is anyja. Legalábbis nem rémlik. Az apját öltem meg, de az arca nem dereng. Biztos tartozott nekem az a szarházi, előfordul egész gyakran. Én pedig nem vagyok valami engedékeny természet, ha ilyesmiről van szó.
Vissza az elejére Go down

avatar

Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Tartózkodási hely :
▷ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
▷ bajkeverő, egykori mentős
Humor :
▷ there's not so much



Jezabel Lulu Tennyson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 27, 2016 10:48 am

To Bethany

Nem mindig voltam ilyen és ebben Leslie-nek teljesen igaza volt, ha akartam volna se tudtam volna vele vitába szállni ilyen téren. Egyszerűen csak nem tudta azt, hogy mi miatt hagytam ott a hivatásomat, mi miatt lett inkább bajkeverő belőlem, mintsem továbbra is életeket mentő. Sose volt egyszerű felkelni minden egyes nap, de legalább megérte, hiszen egy remek csapat várt minket, nem csak egy csapat voltunk, hanem egy nagycsalád, akik néha igazán megölnék a másikat, de még se tudnának egymás nélkül élni, de aztán elég volt egyetlen egy tragédia és minden szép lassan szertefoszlott. Miután Darren is lelépett, én is távoztam. Nem volt többé már, ami odaköthetne. Nem akartam többé életeket menteni, dönteni az emberek sorsa felett és egészen idáig jól ment ez. Itt volt még ez az ízé is. Boszorkány vagyok, vagy mi. Nem elég, hogy egy bestia él bennem, de még persze a természetnek eme ajándékkal is meg kellett ajándékozni. Bár inkább tartom átoknak, mint ajándéknak.
Elég az, ha picit jobban felhúznak, s akár házakat tehetek romossá. Eléggé ijesztő, mit ne mondjak. Persze Leslie ebben is optimista, hiszen, ha neki ment, akkor nekem is fog, legalábbis szerinte. Én ebben már csöppet se vagyok biztos. Ő mindig optimistább volt, ő mindig tudta jól, hogy mit akar az élettől, én meg nem igazán. Ő volt, a családom és a mentős élet, de más semmi. Most viszont igazából semmim nincs, vagyis ő és egy hatalmas káosz és a céltalan botorkálás. Igazán remek, de már kész csoda lenne, ha egyszer nem történne semmi baj. A nap már magasan járt, miközben egy kavicsba rúgtam, s ugyanabban a pillanatban hallottam meg a pisztoly hangját is. Lőttek, de nem is egyszer. Túl jól ismertem a régi bandaháborúknak köszönhetően… Riadtan pillantottam körbe és hamarosan meg is láttam két embert a játszótéren. „Menj tovább! Semmi dolgod itt! Már nem vagy mentős!” Ostoroztam magamat, de mire észbe kaphattam volna addigra már feléjük rohantam, akinél a fegyver volt sietve rohant el, mire odaértem. Fiú volt, szinte még gyerek, aki a földön feküdt. Sietve próbáltam elállítani a vérzést.
- Valaki hívja már a mentőket! – üvöltöttem teli torokból. – Hívják már őket! – s a kezem között egyre inkább kiszökött a vér. Sietve téptem le egy darabot a felsőmből is, hogy a sebre rakjam. – Valakinek van egy tolla?! – hülye kérdés, de hasznos lehet, amint megtaláltam a megfelelőt azt is szét kaptam, majd egyszerűen csak a megfelelő ponton sebesültbe vágtam, hogy a légzést biztosítani tudjuk neki.
- Itt tartsa, jó? Ne mozgassa! – szólaltam meg aggódva egy járókelőnek, aki beállt segíteni.
- Maradj velem, rendben? Mi a neved? – próbáltam beszéltetni őt, miközben aggódva pillantottam körbe, hogy merre lehetnek már a mentősök. Egyáltalán szólt nekik valaki?

|| Remélem jó lesz! 38
Vissza az elejére Go down

avatar

Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Tartózkodási hely :
▷ new orleans
Hobbi & foglalkozás :
▷ bajkeverő, egykori mentős
Humor :
▷ there's not so much



Jezabel Lulu Tennyson ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Feb. 27, 2016 10:32 am
****
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

Játszótér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Las Vegas külterülete, egy útszéli benzinkút a sivatagban, a várostól nem messze.

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-