- Olyan a szemed angyalom, mint az őzikéké. Nagy, de a kíváncsiság ott ül benne és minden, amit érzel. A hajad pedig olyan, mint a természet egyik legjellegzetesebb színe, vagyis barna, ahogyan a szemed is. Talán ha nagyobb leszel, akkor másabb színre fested, esetleg rövidebbre vágod, hogy a szellő ne tudjon incselkedni vele, de most anya dönt róla. Általában kiengedve hordod, de te pontosan tudod, hogy miért, igaz? – s azzal egy apró puszi landol az orromon, mire egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat. Ő pedig csak tovább csinálja, majd hamarosan felállunk. – Gyere, ideje ruhát választani, de praktikusan, hiszen csípős időnk van ma. – pillant rám mosolyogva, majd hamarosan már a szekrényben vagyok és úgy kutakodom utána, persze előtte még jó párszor fenékre ültem, de hátha járni se mindenki egy nap alatt tanul meg. – Hmm, melyikhez lenne kedved? Már most olyan nagy vagy, ugyanakkor vékony is, de sose felejtsd el, hogy te mindig úgy leszel szép, ahogyan vagy. Enni fontos, ahogyan mozogni is. Bár egyikből se szenvedsz hiányt csillagom. – s egy kisebb ugrabugra, tornázás közepette sikerül felöltöznöm, majd egy puszi landol a homlokom. – Mindig légy ilyen életvidám, barátkozós, kedves és biztos vagyok abban, hogy cserfes is leszel, ahogyan a testvérkéd is. – majd ekkora a testvéremre pillantok, akire mindig azt mondta anyu, hogy vigyázzak és szeressük a másikat…


Mindig is úgy éltem, ahogyan anyu egykoron mondta, de nem azért, mert ezt várta el tőlem, hanem egyszerűen csak a nevelésem miatt, vagy talán csak túl jól ismert és előre látta a jövőt. Ki tudja… De mostanában már nem hallani a hangomat, egyszerűen csak magamba fordultam, nem engedek senkit se közel. Amióta elveszítettem őt, amióta elárult az a személy, akiért az életemet is adtam volna… Mondhatjuk azt, hogy olyan érzés volt, mintha hirtelen kitépték volna azt, aki voltam, s nem maradt volna más legbelül csak üresség, félelem, fájdalom és tanácstalanság, hiszen nem csak elveszítettem saját magamat, de még egy bestiát is beengedtem a testembe…

Név » Blondie
Kor » secret
Multik » talán van, talán nincs

Azt mondják, hogy sok fajta börtön létezik és talán magam számára én teremtettem meg a legnagyobb börtönt. Emberölésért simán rácsok mögé dughatnának, de baleset volt, vagyis valami olyasmi. Most mégis egy idegen férfi házának egyik szobája jelenti számomra a börtönt, de ezt csakis magamnak köszönhetem, ahogyan már korábban említettem, de repüljünk kicsit vissza az időben, hogy miként is kerültem egyik éjszaka Sean-hez, miként fogadott be…

Patrickkal még az egyetem első éveiben ismertük meg a másikat, vagyis inkább úgy lenne helyes, ha azt mondanám, hogy akkoriban kezdtünk el sokkal inkább egymás iránt érdeklődni. Természetesen szép lassan egyre inkább megismertük a másikat és boldogok voltunk, de egy bizonyos határt sose léptünk át. Emiatt jó pár ismerősünk furán pillantott ránk, hiszen a mai világban a legtöbb ember találkozik, s egy-két szó után az ágyban kötnek ki, de mi nem ilyenek voltunk. Együtt szerettük volna megélni azt a mámorító csodát, ami a hálószoba falai között várt minket, s úgy terveztünk, hogy erre majd csak esküvő után kerül sor. Egyre közelebb ért az a nap, de az érzés egyre inkább hatalmába kerített. Minden apró érintés, pillantás közelebb sodort minket ahhoz a ponthoz, mikor is elhatároztuk azt, hogy nem várunk a nagynapig, hanem inkább előtte fejet hajtunk ama érzések előtt, az ösztönök előtt, de sose jött el az a pillanat, hiszen akiért az életemet is adtam volna… Nos, az a személy átvert és megfosztott attól, amire annyira készültem és talán úgy vártam, mint egy kisgyerek az ajándékokat.
Elmentem a megadott címre, de senki se volt ott és ekkor még inkább hatalmába kerített egy baljós érzés. Így sietve indultam el haza, vagyis Patrickhoz, ahol is fura dolog történt. Én voltam ott, vagyis nem én, hanem a testvérem, de ezt senki se sejthette, hiszen sose voltunk egypetéjű ikrek egészen mostanáig. Pontosan tudtam, hogy milyen vér csörgedezik az ereinkben, tudtuk azt, hogy vannak boszorkányok és fogalmam sincs, hogy mit adott cserébe az egyiknek, hogy úgy nézhessen ki, mint én. Együtt voltak, a sóhajai szinte a fülemben csengenek a mai napig, illetve szinte még mindig látom, ahogyan a két test egyé válik. Reszkettem, úgy éreztem, hogy elárultak, a lelkemet kitépték, de még se tudtam, hogy mit tegyek, de végül megbotlottam, az ajtó kinyílt és két szempár pillantott vissza rám miután szinte elveszek egymás forró ölelésében. – Patrcik? – alig hallható volt a hangom, s ekkor a varázslat megszűnt, s újra a testvérem a testvérem volt. Patrick zavarodottan pillantott hol rá, hol rám, majd sietve indult el utánam, de nem bírtam maradni. Egyszerűen csak elfutottam. Jó pár napig elő se kerültem, nem akartam senkit se látni, s talán akkor el kellett volna sétálnom, mert akkor még élne…
Végül egyik este a testvérem bejött hozzám. Veszekedtünk, mintha meg se bánta volna azt, amit tett. Minél nagyobbak lettünk, annál inkább különbözőek is. Ég és föld, de mégis szerettem és próbáltam vigyázni rá, de egyre inkább úgy éreztem, hogy felesleges volt. Elkapott, de nem érdekelt, leráztam a kezét rólam, majd meg is löktem, aminek köszönhetően megtörtént a baj. Utána kaptam, de már késő volt. Ő zuhant lefelé, a sikolyunk töltötte be a teret, majd mire földre ért, én is a földre roskadtam a fájdalomnak köszönhetően, ami az átkom kiváltásával járt. Megijedtem, reszkettem és nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Nem is próbáltam megnézni, hogy él-e még, hiszen az átkom kiváltását jelként fogtam fel. Sietve pakoltam el, s hagytam magam mögött mindent, így keveredtem eme mocsaras vidékre is, s eme utam során találkoztam Sean-nel is.
Elmesélhetném, hogy mi történt azóta, de nem sok mindent tudnék, hiszen a testvérem halála óta szinte meg se szólaltam, mert félek… Félek attól, ha megszólalok, akkor többé nem ébredhetek fel és nem derülhet ki az, hogy ez csak egy rémálom. Ahogyan attól is félek, hogy Sean szörnyetegnek fog találni, hogy többé már sehova se tartozhatok. Talán örökre némának kellene maradnom, de vajon meddig leszek képes magamba fojtani mindazt, ami legbelül milliónyi darabra tép szét? Fogalmam sincs, de egyre inkább érzem, hogy a börtönöm falai repedni kezdenek és hamarosan egy újabb szellő jön felém, csak az a kérdés, hogy megváltás vagy pokol szele…