Share | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 23, 2018 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To my Mom ♡

Ha nem mondta volna ki, akkor is tudom, hogy borzalmasan festhetek, de még talán kevésbé, mint ahogy valójában érzem magam, nagyon nem éreztem jól magam. Nem hittem volna, hogy ennyire ki fogom ütni magam, hiszen sose volt jellemző rám. S kár lenne arra fogni, hogy anyám ellen így akartam lázadni. Kicsit talán volt benne valami, de valójában nem erről volt szó. Egyszerűen csak nem akartam tegnap mértéket tartani és meg is lett az eredménye.
- Nem biztos, hogy az jó lenne, ha máris elmúlna a bajom. Pláne, ha még tudom is, hogy miként kell csinálni. A végén minden egyes alkalommal így esnék haza, mert úgyis van rá ellenszer. – húzom el a számat, mert szerintem ha belegondol ő is jobban, akkor képes lennék rá. Jelenleg mindenképpen, amikor ennyire hullámzó a kapcsolatunk, mert biztos vagyok abban, hogy azért mennyire nem örül annak, hogy ennyire tönkre tettem magam és kiszolgáltatottá váltam a ránk vadászok előtt magamat. Nem akarok meghalni, normális életet akarnék, igazságokat hazugságok helyett, de valahogy úgy érzem, hogy a tökéletesen felépített életemben, családomban igazából semmi igazság nincs, semmi se az, aminek látszik és ezt néha már nem tudom elviselni. Sok, nem bírom el ezt a terhet. Egyszerűen nem megy. Bármennyire is csábító volt, azt hiszem, hogy most én ennek meg akarom inni a levét és vállalni a következményeket. Nem akarom könnyedén megúszni, így legalább legközelebb sokkal inkább óvatosabb leszek és nem leszek ennyire felelőtlen.
- Valójában ez a Killian az apám? – csúszik ki ajkaim között, mert sose mertem rákérdezni, azt hiszem, hogy most eme szörnyű állapotban mégse volt annyira egyszerű csomót kötni a nyelvemre. – Merre van apa? Miért nincs velünk? – jött a többi kérdés egyből, miközben anyát fürkésztem. Hangom óvatosan csendült, de ha rám nézett akkor láthatta, hogy mindig is érdekelt ez a dolog és szeretném tudni. Szeretném apámat ismerni, tudni azt, hogy ki volt és milyen volt. Vagy éppen azt, hogy miért nem maradt velünk, miért nem volt soha apa-lánya programunk és miért nem érdeklem őt. Bár utóbbira vélhetően anya nem tud választ adni, de attól még nagyon is érdekelt. Tudni szeretném. Ez akkora baj lenne?
- Akkor majd helyre hozzuk…- fogtam meg a kezét, majd még inkább hozzábújtam. Régóta nem történt ilyen közöttünk, de most kezdtem el igazán megérteni azt, hogy anyát is mennyire bántja a döntése, hogy mennyire megbánta. Fura, hogy ehhez egy ennyire görbeeste kellett, de kinyílt a szemem és ennek köszönhetően pedig nem akartam ellökni. Csak megérteni a dolgokat, ami nem lesz könnyű, de majd igyekezni fogok.
Hamarosan pedig újra a fürdőben kötök ki. Mintha ez soha nem akarna végetérni, pedig borzalmas érzés. Hallom a szavait, de valahogy nem nyugtatnak meg. Hagyom, hogy segítsen, majd amikor megérzem a puszit, akkor sietve ölelem és hozzábújok, mint kisgyerekként tettem. – Szeretlek. – mondom alig hallhatóan, de őszintén. Szavaira csak bólintok, de még rövid ideig nem mozdulok meg. Csak ott maradok hozzábújva a fürdő hideg padlóján. Végül lassan visszamászom az ágyhoz és eldőlök, majd magamra húzom a takarót. – Rendben van, köszönöm. – mondok csak ennyit, és kisebb szenvedés után végül jön az álom is, hogy egy kis békességet hozzon a szívembe. Nem tudom, hogy mi lesz ezek után, de most éreztem igazán azt, hogy anya és én nem különbözünk. Most éreztem igazán azt, hogy a falak omlani kezdtek. Talán így marad, talán nem.

Köszönöm a játékot, élveztem! :hug: Majd kezdhetünk vmi frisset is *.*


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Vas. Feb. 11, 2018 3:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my lovely girl ♡

-Nem ellened szól, de az anyád vagyok, nem tagadom, nem nézel ki valami jól.– akár várt a kérdésére választ, akár sem, őszintén mérem végig karikás szemeit. Bármi is történt a múltban, igyekeztem egyenes ember lenni, sőt, a szám nem csak fiatal koromban hozott bajt a fejemre, de még most is. A meggondolatlanságnak nem nevezhető őszinteségem viszont sokszor és sokan inkább sértőnek találták, kevésbé rajongtak érte, ha előveszem azt az énem. Mintha törődtem volna valaha is azzal, hogy a köz mit gondol rólam. Sosem vártam tőle, hogy könnyen megértse, amit tettem, miért tettem, de most hirtelen mintha a levegő hőmérséklete engedett volna és a fagyos ellenállás helyére valamivel melegebb, hideg helyett, csupán hűvös levegő érkezett.
Történjen bármi, a lányom volt és tudtam jól, a lázadás a felnőtté válás velejárója. Ettől függetlenül igen nehezen tudtam volna megmagyarázni, miért tart ellen, mikor tudja, én segíthetnék neki. Nem voltam a boszorkányok legjobbja és ezt soha nem is állítottam magamról, de igyekeztem jó boszorkány lenni... még ha jelenleg a szemében nem is a példaanya szerepében díszelgek. Szavai adhatnak és szolgálhatnak reménysugárként, és mosolya is erről árulkodik, de az esetek többségében nem ez a hozzáállás volt rá jellemző. Olyan volt, mint én. Vehemens és céltudatos, de makacs is. -Hát,
ez esetben engedhetnéd, hogy segítsek. Tudok egy borzalmas ízű, de hatásos italt macskajajra. És akár segíthetnél is. Egy kis gyakorlás, mit szólsz?
–vetem fel a hirtelen jövő ötletet, hátha az előbbi nyitottság, higgadtság és kedvesség még nem illant el. És még az ágyból se kellene kikelnie, figyelhetne így is, s talán elsajátítana valamit abból, ami a lénye része volt mindig is. A boszorkányok ugyanis nem felejtenek, és könnyen ráérezne ő is újra a mágiára, ha küzdene érte. Ettől függetlenül viszont fogalmam sem volt róla, mi a fene csúszott a gépezet működése közben a fogaskerekek közé, hogy egyszeriben nem kaphatja meg újra az erejét. Ez a se veled, se nélküled viszony viszont a segítségem ellenére is könnyedén felemésztheti..
-Amikor először alkoholhoz nyúltam... –borzongok meg, emlékezvén annak a valaminek az ízére, amit anno bornak mert bárki is nevezni.-Kilian szerint bor volt, szerintem valami állott, pocsolya ízű valami. Viszont felettébb hatásosnak bizonyult és pár korty másnapra úgy a fejembe szállt, hogy az ágyból nem bírtam kikelni. Cserébe akkor megtanultam egy nagyon jó gyógyírt. Hiába, anyja lánya. –vonok vállat könnyedén, ahogy hozzám bújik, meglep, de a jó értelemben, és tenyerem homlokára fektetem. Szavaimra megmozdul, így elengedem, de a meglepettség egyszeriben ki is ül arcomra. Az, hogy nem hasonlít az anyámhoz hirtelen ér. Én magam is ezt teszem minden nap, amikor a tükörbe nézek.
-Én nem érzem a különbséget. Talán itt vagyok, igen. De helyetted döntöttem, és ezzel végzetes hibát vétettem, mert az egész életed az én rossz döntésem befolyásolja. –rázom meg fejem ellenkezve vele, mégis lesokkol a szó. Anya. Sosem hívott még így. Egy előző esetben sem, született bárminek, ez a szó az utolsó pillanatban sem hangzott el soha. Akár emlékszik erre, akár sem, most meglep, hogy ilyen könnyedén mondja ezt nekem.
Látom a mozdulatot, ami végül rohanásba fejeződik be, egyenesen a fürdő felé tartva. -Ha ismered a határokat és nem iszol össze-vissza, nem ilyen. Akárcsak a vámpírok. Ha nem iszol sok vért, és tudod hol a határ, nem lehet baj. –kimondva ez borzalmasan és megcáfolhatóan hangzik, így mikor mellé térdelek, elengedve haját és megtörlöm a száját egy törölközővel, csókot nyomok a feje tetejére. -Elismerem, nem ugyan az. De egy bárban dolgozom, és dolgoztam sokat, hidd el nekem, lehet ismerni a határokat. –nem bátorítani akarom, de véleményem szerint, minél jobban tiltanám, akár még ennek kárán is, de képes lenne csak azért is a szavam és a kérésem ellen tenni.-Na gyere, ideje lefeküdni, mire felkelsz elkészítem azt a főzetet és ha éhes vagy, még valami tartalmasabb vacsorával is előrukkolok.-hirtelen abban is elbizonytalanodom, hogy evett-e már a főztömből egyáltalán. Tekintve, hogy a hűtőben akadt mindig ez-az, gyanítom igen. Felsegítem a földről és visszakísérem az ágyához, hogy lefektessem, ha úgy gondolja, szüksége van még pihenésre.

:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 08, 2017 8:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To my Mom ♡

- Ennyire pocsékul festek? – teszem fel a költői kérdést. Válaszolnia se kell rá, hiszen pontosan tudom, hogy a családunkat körbeölelő hazugságtól eltekintve inkább az őszinteség híve volt mindig is, mintsem a hazugságoké. Igyekszem megérteni, hogy miért tette és talán még könnyebben megbocsájtanám, hogy másnak a gondjaira bízott, hiszen szeretem őt, ha nem bukkant volna fel az erőm. És most vélhetően ugyanott vagyunk, mint egykoron lehettünk. Lehet akkoriban túl kicsi voltam, de attól még most se tudom irányítani az erőmet. Megjelenik, ha úgy tartja kedve, ha pedig én akarom, akkor meg nem igazán, mintha direkt nem akarna elrendeltetés szerűen működni, vagy csak ez is valamiféle fura mellékhatás lenne? Ahh, nem tudom és most eleve nehéz gondolkozni is, hiszen szétrobban a fejem és émelygek is. – Úgy tartják, ha valaki elveszik, akkor is hazatalál és az én otthonom itt van. – pillantok rá egy halovány mosollyal az arcomon. Tudom, hogy én se vagyok a mintalány, amióta kibukott a dolog, de szeretem őt. Még akkor is, ha pont ennek az ellenkezőjét hangoztattam legtöbb esetben.
- Próbáltam, de ha lehunyom a szememet, akkor úgy érzem, mintha éppen egy hajóra keveredtem volna és minden egyes másodpercben hányi akarnék. – vallom be, nem tudom, hogy ehhez idővel hozzá lehet-e szokni, de szerintem egy darabig nem igazán szeretnék alkoholt inni, vagy legalábbis nem ennyit vagy éppen keverve. Ez borzalmas érzés, más hogy képes rendszeresen ezen túlesni? Elmosolyodom, amikor megérzem az érintését, majd kicsit még inkább hozzábújok, mint kicsiként tettem. Azt hiszem, hogy már csak ketten marattunk és már csak tényleg ő lehet az én menedékváram is, ha bármi van. – Valóban? Dacos vagyok, kitartó és makacs, mint te? És még a piát se viselem jól? – kérdezem meg egy kisebb nevetés közepette, de inkább volt erőtlen, mintsem olyan, mint szokott lenni. De legalább próbálkoztam kicsit poénosabbra fogni a dolgokat, hiszen szerintem régóta nem volt ennyire békés és szokatlan ez a helyzet. Ha pedig valami fura, akkor jönnek a gyenge poénok. Gyomorszájon vágnak édesanyám szavai és szinte már én kezdtem rosszul érezni, hogy felhoztam ezt, hogy így viselkedtem vele. Lassan ülök fel, talán túl lassan is, mintha csak attól félnék elég egy hirtelen mozdulat és megint inkább a mosdóban fogok kikötni. – Lehet, hogy elrontottad, de van egy nagy különbség vélhetően közted és nagyi között. – láthatja, hogy komolyan gondolom, még akkor is, ha nem könnyű beszélnem. – Még pedig az, hogy te itt vagy és próbálod helyrehozni. Nem könnyítem meg a dolgodat, de most is itt vagy velem, anya. – és most először hívtam igazán anyának őt. Nem gyűlölettel, nem cinikusan kiejtve a szót, de alig, hogy át akarnám ölelni, máris felpattanok és rohanok a fürdőbe, hogy újra kiadjam azt, ami még bennem marad. – Soha többé nem akarok inni, ha ez mindig ilyen. – mondom nyúzottan, hiszen remélhetőleg utána jött, hogy legalább a hajat fogja, vagy akármi, de hirtelen úgy éreztem, hogy ez lesz a végzetem, nem pedig az erőm volt megölni vagy valamelyik természetfeletti lény, hanem ez a pocsék alkohol utáni szenvedés.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Hétf. Okt. 16, 2017 8:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my lovely girl ♡

Úgy gondoltam, hajlandó vagyok kompromisszumokra, tudnék így élni. A lányom nem volt kislány. Mindig is inkább önálló volt, pláne, hogy sok évtizede nem voltam olyan közel hozzá, mint most. Nem csak fizikailag. Bár a viták nem azt mutatták, hogy kiegyensúlyozott, jó kapcsolatunk van, de már ez is több volt, mint amennyire eddig képes voltam. Bár nem mondtam, éreztem, tudtam. Emlékeztetett épp úgy a múltra, mint az apjára. Erről persze nem tehetett. Voltak napok, amikor ezt igen könnyen tudtam kezelni. Voltak, mikor nehezebben ment, mint ahogy azt valaha hittem.
Bár örökölte az erőm, és én tettem ellene, hogy mindig a keze ügyében legyen az, mintha a sors gúnyos tréfát akarna velem űzni, hirtelen elő-elő tört belőle az ereje, és azt hiszem itt lett volna az ideje annak, hogy kicsit talán több beszélgetés árán, de egyenesbe állítjuk a dolgokat. Megtörni nem lehetett csak úgy ezt az „átkot”, de ha már a sors így hozta, lehetett tompítani a hatásain.
Ahogy belépek a lakásba, megérzem a levegőben az ital kissé áporodott szagát. Nem lep meg, és valami furcsa oknak hála igazán dühösnek sem érzem miatta magam. Próbálok nem előítéletekkel teli, belépni a szobába, ami részben sikerül is, és két mély levegőt véve lenyelem az első gondolatom, ami nem éppen indult kedvesen rá nézve. Kiszökött, amiért mérges voltam rá, de annyira meg is értettem, amennyire kellett. Emlékeztetett a helyzet arra, amiben én nőttem fel…
-Nem kell orvosnak lennem, hogy rájöjjek, nem igazán vagy jól.-rázom meg fejem kissé rosszallóan, majd leülök mellé az ágy szélére, egyik lábam felhúzva magam alá. -Nem kell, de jobb így. Lehetne rosszabb is. Mondjuk, ha nem itt lennél.-féltettem, annak ellenére is, hogy hajlamos voltam napközben odafigyelni arra, merre is jár. nem veszthettem el még egyszer. Bár az anyja vagyok, halkan elnevetem magam, ahogy fintort vág az étel puszta gondolatára is. Meg tudom érteni, bár a vámpírokra a pia nem éppen ugyan azzal a hatással bírt, mint az emberekre, sőt. Néha azt kívántam, bárcsak kiütne egy kicsit, hogy a gondolataim nem szaladgálnának a fejemben olyan hevesen. -Aludj egyet, legalábbis próbálj meg. Ha nem sikerül, főzök neked egy teát, ami mondjuk a macskajaj ellen is jó.-azon kapom magam, hogy előre lendül kezem és gyengéden végigsimítok kezén. Nem gondoltam, hogy az üvöltözés jó megoldás lett volna erre a helyzetre, de nyilván találtam volna olyan szülőt ,aki erről igencsak másképp vélekedik. - Mondd csak, ha haragudnék, mi lenne más? Te ettől még nem éreznéd magad jobban, és őszintén, ha kiabálok, nem segít semmin, rajtam se. Nem haragszom. Igazából ebből is látszik, hogy több a közös bennünk, mint azt elsőre hiheted. Csak az én anyám nem ült le mellém ilyen nyugodtan.-hunyorgok, visszaemlékezve azon esetekre, mikor kicsit később és kicsit vadabb este után tértem haza, mint ahogy szerette volna. De szerelmes voltam…akkor még tudtam, hogy mit jelent szeretni valakit jobban, mint bármi mást. -Próbáltalak megvédeni attól, ami velem is megtörtént.-emelem rá tekintetem, majd érzem, ahogy szép lassan a bőröm alá kúszik a múlt azon része és elfog a rossz érzés. -Nem kellett volna megtudnod, milyen az, amikor nem tudod ki vagy mi vagy. Elrontottam, tudom. A saját anyám tönkretette az életem. Nem akartam, hogy a tied is így alakuljon. Mégis pontosan ugyan azt tettem a tieddel, amit ő tett az enyémmel.-nézek napgyűrűmre, és próbálok rá nézni, de nem megy. A tekintete fájdalmasan hatna rám és nem akarok szembesülni vele. Nem hiszem, hogy képes lennék rá.

:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Szept. 04, 2017 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To my Mom ♡

Nem, nem vágytam egy újabb veszekedésre, pedig biztosra vettem, hogy megint csak az lehetne, ha találkoznánk. Én elszöktem itthonról és ha ez nem lenne elegendő, akkor túl sokat is ittam. Legalább károkat nem igazán okoztam, azt hiszem, de már abban se vagyok biztos, hogy nem esett-e ki egy-egy pillanat kép a tegnap estéről. Ahogyan megjelenik a házban, én úgy szeretnék láthatatlanná válni, de pontosan tudom, hogy ez nem lehetséges. Bár nem értem, hogy miért akadna ki. Fiatal vagyok és szórakozni én is eljárhatok, arról meg nem én tehetek, hogy az erőm ilyen kiszámíthatatlan, hanem ő, hiszen ő varázsolt valamit egykoron, ami most kezd megrepedni, de a lehető legrosszabb időpontokban. Nem akartam sose boszorkány lenni, csak normális életre vágytam, de nem csak a normális élettől kell búcsút vennem szép lassan, hanem attól is, hogy erre esélyt kapjak, hiszen boszorkány vagyok.
Apróra húzom magam az ágyon, de a remény abban a pillanatban szerte foszlik, hogy egyedül szenvedhetek, amikor is a látom, hogy a kilincset valaki lenyomja. Pontosan tudom, hogy hamarosan ő fog bejönni, de azért abban még reménykedek, hogy nem fog velem kiabálni, se veszekedni, hanem valamennyire megérti és átérzi, hogy miért szöktem ki este.
- Nem mindenkinek telik jobbra. – felelem kisebb sóhajtás közepette, mert a fejem még mindig kavarog és úgy érzem, hogy hamarosan a nem létező kaja is ki fog jönni megint. Miként keveredhettem ennyire pocsék állapotba? Nem is értem. – Azt hiszem azt inkább kihagynám, ezen egyszer mindenkinek át kell esnie, nem? – kérdezek vissza barátságos hangon és kicsit meglepetten is vizsgálom őt, mert tényleg nem értem, hogy miért ennyire kedves velem. Vajon csak meg akarja várni, hogy jobban legyek és utána fog darabokra szedni, meg felelőtlennek és ki tudja még minek nevezni? Vajon mit tenne akkor, ha tudná, hogy egykoron még babát is hordtam a szívem alatt, de elveszítettem? Nem, erre gondolni se akarok. – Enni? – és érzem, hogy még a gondolattól  is kiráz a hideg. – Maximum talán egy kis levest bírnék, de igazából rágondolni se bírok.  Sajnálom… – vallom be, de nem mozdulok meg, csak figyelem őt továbbra is apróra összehúzva az ágyon. – Tényleg nem haragszol? – kérdezem meg óvatosan, közben pedig kicsit megpaskolom az ágyamat, ha leült rá, akkor a fejemet az ölébe hajtom. – Elmondod, hogy miért tetted? – teszem fel a kérdést, hiszen sose tudtuk megbeszélni, hogy miért vette el tőlem az erőmet, aminek köszönhetően kicsit az öregedéseim is felborult, de az már lassan mellékes, de tényleg érdekelt az igazság.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :
Killian
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▲ Mystic Falls ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ run away from the past ▲
Humor :
▲ If you play with me, easy to lose your head. ▲



A poszt írója Mia Sanford
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 05, 2017 10:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my lovely girl ♡

Azt, amit megtudtam Shan-ról, kicsit lesokkolt. Na jó, ez enyhe túlzás volt, igazából abban sem voltam biztos, hogy azóta magamhoz tértem. A lányom nem nézett a szemembe, amit meg tudtam érteni. De amikor napokra eltűnt, még úgy is aggódtam érte, hogy minden lépését figyeltem. Nem minden anya gyűjtöget hajszálat egy hajkeféből és hasonlók, de nem is minden anyuka boszorkány és vámpír egyszerre és paranoiás kissé, ha arról van szó. Másnak, ha a lánya nem veszi fel a telefont, az első dolga a rendőrségre menni. Én e helyett egyszerűen varázslathoz nyúltam egy térkép felett és figyeltem. Az ereje részben az enyém is volt. Más boszorkány örült volna, ha a lánya jó géneket örököl. Én annak sem örültem, hogy egyáltalán örökölt tőlem bármit is. Kiskoromtól kezdve nehezen illeszkedtem be és elő-elő törő erejének hála, ő is hasonló cipőben lépdelt nap, mint nap. Ezen nem tudtam segíteni és ez végtelen lelkiismeret furdalást eredményezett nálam.
Szabadságot akart, amit én is meg akartam neki adni, csakhogy a szabadsága olyan dolgokat is magával hozhatott, amit viszont mindketten el akartunk kerülni. Semmi szükségét nem éreztem annak, hogy ismét emberekkel feledtessem el azt, ami történt. És annak se, hogy ő a lelkiismeretével harcoljon. Abban én már túlzottan otthon voltam, őt kíméltem volna ettől. A bárban jól elterelték mások gondolatai a sajátjaim és legalább nem a múltamon rágódtam, mint valami kiköpött, majd visszavett rágón, aminek már szinte fanyar volt az íze és a mentolnak nyoma sem volt.
A hajnali húzós műszakot egy adag fiatal jelenléte húzta ketté, akik betámolyogva a bárba amúgy is részegen, még több piát óhajtottak magukba tunkolni. Ennek az lett a vége, hogy az utcán végezték, de mire hazaindultam, már semmi nyomuk nem volt. Belépve a házba, azonnal hallgatózom, és ledobva a táskám magamba nyomok egy zacskó vért, mielőtt folytatnám utam. Kimerült vagyok még egy vámpírhoz képest is. És a koncentrációm ma sem arra ment el, hogy a tálcák egyensúlyozásával törődjek, ami egy idő után feltűnővé is vált, hogy túl jól megy nekem. Hajlamos voltam elfelejteni, hogy a jó egyensúly bizonyos emberek szemében nem éppen volt átlagos képességnek tekinthető, pláne, hogy nem is voltam én magam sem átlagos.
A szobája előtt elhaladva hallom, hogy szinte visszafolytja magában a lélegzetet is és rezzenéstelenül ücsörög. Felszisszenek, mikor megérzem az alkohol jellegzetes szagát a fürdőszobában, de nem tervezek őrjöngve kirohanni onnan. Veszek egy gyors fürdőt, majd kényelmes ruhában elindulok a szobája felé. Nem rontok rá, halkan, szinte hangtalanul lépdelek el idáig, a kilincset óvatosan nyomom le és úgy lépek beljebb.
-Az olcsó sör és a rövid keverése nem a legjobb ötlet.-hangom kedves, semmi jelét nem mutatom annak, hogy vitatkozni szeretnék, mert nem is tervezek ilyesmit tenni. -Mondanám, hogy tudok segíteni, de erre maximum valami borzasztó ízű főzetet tudok ajánlani.-nézek sápadt arcára, ahogy ágyán végignyúlva fekszik. -Figyelj, én nem akarok vitatkozni. Főzök ebédet, ha elmondod mit szeretnél enni.-próbálok semleges vizekre evezni, nem előhozakodni azzal, hogy tudom jól mit érez vagy azzal, hogy én is voltam már hasonló helyzetben. Inkább csak szeretnék kicsit úgy a közelében lenni, hogy közben nem érzem azt, le akarja venni a fejem.

:hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 11, 2017 4:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To my Mom ♡

Nesztelenül osontam ki a szobámból, hogy töltsek egy kis italt magamnak, majd magamhoz vettem egy-kis ropit is, mert biztos voltam abban, hogy kajára se bírok nézni. Még mindig nem igazán tudtam elfogadni azokat a dolgokat, amikre pár hónapja fényderült. Pár hétig még haza se tettem a lábamat, meghúztam magam inkább valaki másnál. Nem tudtam elfogadni, hogy valójában ő az édesanyám, vagy talán nem is ez volt a legfájóbb, hanem inkább az, hogy miatta nem öregedtem igazán. Miatta néztem ki még mindig úgy, mint egy 18-20 éves lány. És ha mind ez nem lett volna elég, akkor még az erőm is miatta tűnt el, ami olykor mostanság mégis felütötte a fejét. Sok bajt okozott, hiszen nem egyszer volt olyan, hogy az iskolában is kitörtek az üvegek, de még se szóltam róla senkinek se, illetve volt még egy-két apróság. Nem akartam ezt az életet, én csak egy egyszerű lány akartam lenni, olyan mint a többiek.
Brunohoz is megszöktem, ahogyan tegnap este is tettem. Whitmore egyetemen volt egy koncert, hiszen elindult a nyár, a koncertsorozat és Mia nem akart elengedni, nekem meg elegem lett abból, hogy legszívesebben bezárna, pedig minden miatta van. Amiatt, mert egykoron inkább valami bűbájt mondott rám, aminek túl sok mellékhatása lett és most kezdett el visszaütni a dolog. Szerencsére semmi baj nem történt és hajnali három körül vissza is érkeztünk a városba, utána pedig nem volt más hátra, mint beosonni a szobába.
Most is még csak 10 óra volt, de már most pocsékul éreztem magam, nem-nem a hazugság miatt, hiszen az övéhez képest ezt semmiség volt, inkább az alkoholnak köszönhetően, amit tegnap elfogyasztottunk. Nem igazán szoktam hozzá, de hát mindent el kell kezdeni. Sietve ültem le az ágyamra a rágcsálnivalóval és az innivalómmal, de éppen hogy kényelembe helyeztem magam, amikor is lépteket hallottam. „Csak menj tovább, csak menj tovább kérlek…” mantráztam magamban, hiszen most végképpen nem volt kedvem a veszekedéshez, - mostanában valahogy minden beszélgetés abbafulladt -, vagyis inkább erőm nem volt, mert a fejem is úgy hasogatott, mintha a falba vernék éppen. Végül kisebb nyöszörgés közepette eldőltem, miután leraktam a földre a bögrémet, mert úgy hátha kevésbé fog sajogni a fejem.  

|| Bocsi az elírások miatt, de melóból írtam. 27

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Júl. 11, 2017 4:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

| Szabad játéktér! |
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 28, 2017 6:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Shaylee & Lyla

Sose szerettem azt, amikor mások emésztik magukat, vagy éppen csak rossz dolgok történnek velük. Főleg akkor nem, ha meg se érdemelték volna. A mai világban sok fiatal él könnyelmű életet, így nem fogom azt se mondani, hogy azért történt vele, mert megérdemelte. Nem szerettem ítélkezni senki felett se, de legfőképpen olyan felett nem, akinek a történetét, múltját nem is ismerem. Egyszerűen csak szerettem volna neki segíteni és ha kicsit is sikerült a beszélgetésemmel és a barátságommal – ami remélhetőleg még inkább kialakul, majd idővel-, akkor már megérte. Megmentette az életemet és nem is tűnt rossznak. Mármint olyannak, aki tényleg megérdemelné azt, hogy a sors csak sok rosszat hozzon az életébe. Főleg, hogy ennyi évszázad alatt pontosan tudtam mit jelent a fájdalom és a veszteség. Néha pont azokat veszítjük el, akiket nem akarunk és akik a világot jelentik számunkra, csak ezt néha túlzottan későn is észleljük, jövünk rá.
Csendesen hallgatom azt, amit mond. Nem vágok a szavába, csak várok, hogy végig mondja, hiszen nem lehet könnyű neki erről beszélnie. Néha egy aprót bólintok, hogy értem mire gondol. Pár pillanat erejéig még én is habozok, mint aki nem tudja, hogy mit is kellene mondani, vagy éppen csak a megfelelő szavakat keresgéli. – Tudom, hogy nem könnyű. A fájdalom örökké velünk marad, nem zárhatod be se, de nem is hagyhatod, hogy emiatt ne legyen jelened. – óvatosan csendült a hangom, mert nem szerettem volna megbántani se. – Ne érts félre, nem akarom megmondani, hogy mit csinálj, de még ha nem is vagyok minden fajta érelemben különleges, azért régóta élek már ahhoz, hogy tudjam így van. – mosolyodtam el halványan és reménykedtem abban, hogy idővel ő is belátja, hogy nem kell elfelejtenie, egyszerűen csak meg kell tanulnia vele együtt élni és nem hagyni azt, hogy emiatt ne lehessen boldog.
- Ezt örömmel hallom és bármikor fel is hívhatsz, ha úgy érzed csak beszélgetni szeretnél valakivel. – pillantottam rá lelkesen, hiszen nem voltak barátaim, de talán végre most egy lehet. Reménykedtem abban, hogy ezt semmi se ronthatja el.
- Mit szólnál a holnaphoz? Ma már nem mehetek sehova se, mert különben a nagynéném megölne, de szerintem holnap suli után tökéletes lenne. – tényleg ez volt az igazság és láthatta is, hogy nem tréfálok. Ha még maradt volna, akkor szívesen beszélgettem vele és ha kért valamit inni, akkor hoztam neki, amennyiben eljött a búcsú ideje, úgy könnyedén öleltem meg őt és reménykedtem abban, hogy még tényleg látni fogom őt.


|| Köszönöm a játékot, ha benne vagy, akkor jöhet valami folytatás a jelenben. 40 :hug:


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 28, 2017 3:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Shaylee && Lyla
Szinte magamra sem ismerek, olyan szinten megváltoztam olyan rövid idő leforgása alatt. Sosem hittem volna, hogy egy halál eset ilyen mértékben meg fog változtatni. Azt persze tudtam, hogy eléggé megfog viselni az, ha majd elveszítem a szüleimet, mert azt én is tudtam, hogy egyszer megfognak halni, de arra még csak álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen hamar, de legfőképpen ilyen körülmények között fogom őket elveszíteni.
A családom halála után olyan emberré váltam amilyenné akarták, hogy váljak. Legalábbis javított verziója vagyok a régi önmagamnak. Nem is tudom mikor voltam utoljára bulizni, mikor néztem egy srácra ÚGY, mikor akartam utoljára tőlük valamit egy jó kis beszélgetésen kívül, de legfőképpen mikor nevettem legutoljára igazán őszintén, önfeledten. A szüleim a halálukkor magukkal vitték a lelkem egy darabját is amit tudom, hogy nem fogok sosem vissza kapni, már semmi sem lesz olyan, mint régen. Viszont azt is tudom, hogy egyszer túl kell lépnem a múltamon és a sok fájdalmon. Meg kell birkóznom a nehézségekkel amikor a dhampir létnek köszönhetek, de legfőképpen meg kell tanulnom túllépni a halálukon és boldognak lenni. Tudom, hogy szép lassan sikerülni fog, mert most már itt van nekem Shaylee, és Laura pedig segít nekem abban, hogy megtudjam védeni magamat azokkal szemben akik vadásznak rám. Az is csoda, hogy egyáltalán szóba állt velem, nemhogy még segítsen is nekem.
Halványan elmosolyodok amikor a lány gyengéden megszorítja a kezemet, jelezve ezzel azt, hogy ő mellettem van. Olyan furcsa érzés, hogy még csak 1 napja ismerjük egymást, de már is tudom, hogy bízhatok benne, és jó érzés tudni azt, hogy van egy barátom akire támaszkodhatok, aki segít nekem a bajban és akivel őszintén beszélhetek a gondjaimról, hiszen tud a természetfeletti létezéséről.
- Próbálok pozitívan hozzá állni a dolgokhoz, de... Valahogy olyan érzésem van, hogy sosem tudok újra a régi lenni. - nézek az ágyon mellettem ülő lányra. - Olyan értelemben, hogy ismételten élvezni tudjam az életet és ne folyton a fájdalom és a bánat járjon a fejemben, meg az, hogy mit csinálhattam volna máshogyan. - javítom ki magamat, illetve egészítem ki a mondandómat, hiszen nem is akarok olyan lenni, mint régen. Sikerült belátnom, hogy az az élet amit régen csináltam rossz volt.
Mosolyogva hallgatom a szavait, majd szóra nyitom a számat. - Tudod, jó érzés tudni, hogy van hova mennem és van kire számítanom. - reménykedek abban, hogy a mondatom után rájön, hogy rágondolok. Nem volt hétköznapi a találkozásunk, de pont ettől is olyan különleges és felejthetetlen.
- Esetleg mikor szeretnél menni? Jó lenne egy csajos nap, nem indult számodra túl egyszerűen ez a mai nap. - mondom miközben kissé elhúzom a számat a mondatom közepe felé, hiszen egy vámpír támadta meg őt a suliban.
Kérdésén elmosolyodom. - Edzeni szoktam egy régi ismerősömmel, bár csak azért, mert eléggé sokan vadásznak rám a fajomat illetően, de régen... Csak a buli volt.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 12, 2017 7:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Shaylee & Lyla

Csendesen hallgatom őt, de továbbra se mozdulok meg az ágyamról. Mindig is jobban szerettem azon ücsörögni, mint az asztalomnál. Nem akartam rossz emlékeket felidézni a szőkeségben, így végül óvatosan kinyújtom a kezemet és ha engedi, akkor megfogom az övét és egy halovány mosollyal pillantok rá. – Szerintem, akiket szerettünk valaha, azokat sose könnyű elengedni. – szólaltam meg egészen óvatosan és alig hallhatóan, miközben őt fürkésztem. Mintha csak a reakcióiból szeretnék olvasni, végül egy picit megköszörültem a torkomat. – Én is sokszor gondolok olyanokra, akiket egykoron ismertem, de ma már nem élnek. Szerintem emlékezni sose baj, de azt sose hagyd, hogy a szomorúra emlékezz. A múltba már nem mehetsz vissza úgyse, de a jelenben még élhetsz igazán. Emlékezz a sok jóra és boldog pillanatra, abból még erőt is meríthetsz. – szabad kezemmel pedig egyik oldalt a fülem mögé tűrtem a hajamat, miközben kicsit előrébb csúsztam az ágyamon. Nem ismertem még őt annyira, de úgy gondoltam, hogy nem lehet rossz ember. Az élet inkább csak meggyötörte őt, de van benne erő, hiszen még mindig itt van és él. Dönthetett volna másképpen is, de nem tette. Az pedig már rajta fog múlni, hogy mennyire sikerül önmagában megtalálni az erőt a további élethez, lépésekhez az élet kacskaringó, kiszámíthatatlan és kegyetlen ösvényén.
- Ohhh, értem. – picit meglepődtem ezen, hiszen én szeretem a meglepetéseket. Persze csak a jókat, amúgy én se rajongtam érte, de sok esetben ez nem is kívánság műsor. Én csak tippet adtam neki, arról fogalmam sem volt, hogy mennyire jönne be az ötletem, de már nem is számít, hiszen nem úgy tűnt, mint aki bármit is felszeretne használni belőle. – De most már nem vagy egyedül! – szólaltam meg sietve, hiszen most már annyira sincs egyedül, mint gondolta volna. – Ide bármikor jöhetsz, én örülni fogok neked és nem hiszem, hogy Mia néninek is bármi kifogása lenne az egész ellen. – honnan is kellett volna tudnom azt, hogy valójában ő nem a nagynéném, hanem az édesanyám, aki jobban őrzi ezt a titkot, mint bármilyen más kincseket a tulajdonosaik. Egyszerűen csak örültem annak, hogy esetleg szerezhetek egy barátot. Ráadásul olyat, aki előtt még nem is kell hazudnom arról, hogy régebb óta élek, mint azt a külső mutatja. Régebben sose mertem barátkozni, de most úgy éreztem, hogy ez is változhat.
- Benne vagyok, egy kis vásárlás sose árt. – bólintottam eléggé hamar az ötletre. Nekem se fog ártani, hiszen annyira sok ruhám még nincs, hamarosan pedig itt a tél is. Ideje kicsit felfrissíteni a gardróbomat is. – Szoktál edzeni járni, vagy bármi hasonló? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen fogalmam sincs, hogy miket szeret csinálni, így legalább kiderül ez is róla. Egy-két harcművészetet jó magam is ismerek, de azért a profitól is kicsit messzebb vagyok több területen is.





Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 25, 2016 12:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Shaylee && Lyla
- Apám vámpír volt és anya volt ember, szóval így lettem én félig ember és félig vámpír. A legrosszabb az, hogy már viszonylag nem most történt az, hogy meghaltak, nekem viszont még sem sikerült túl lépnem rajta. - a kezemben lévő üvegpoharat vizslatom a tekintetemmel, mintha olyan érdekes lenne, pedig nem, csak másfelé szeretném terelni a figyelmemet, ugyan is, ha jobban belegondolok abba, hogy miken mentem keresztül; félő, hogy ismét letargiába zuhanok, hogy ismételten rám fog törni a sírógörcs azt pedig nagyon nem szeretném. Viszonylag régen szomorkodtam emiatt a téma miatt és nem akarok vissza esni abba az állapotomba, mert amikor az agyamat kikapcsolom és másra figyelek, akkor ismét elkezdek kicsit örülni, élvezni az életet és a szüleim ennek örülnének. Annak, hogy sikerül/t túllépnem a halálukon és sikerül/t vissza térnem a régi énemhez. Mármint arra gondolok, aki nem búslakodik a szobájában hanem él. Igazán él, még is figyel másokra, nem úgy, mint anno én, akinek csak önönmaga volt a fontos. Nem, most már másokra is figyelek és jó érzés volt ma az amikor megmentettem Shayt.
- Nem igazán szeretem a meglepetéseket. - mondom erőltetetten felnevetve szavai hallatán. Nem akarok reménykedni olyan dologban amiben nem kéne. Persze, a reménysugara ismét felébredt bennem amikor a túlvilágról kezdtünk el beszélgetni, viszont tudom, hogy igaza van abban amit mond, dacolni kell a halállal, és bőven van következménye is annak, ha valakit vissza hozunk a halálból, én pedig ha vissza hoznék nem egy személyt hoznék vissza, hanem mindkét szülőmet. Belegondolni is rossz, hogy milyen lenne csak egyikükkel élni, miközben a másik halott... Az a baj velem, hogy nagyon ragaszkodó típus vagyok ezért nem bírtam sosem azt, ha mondjuk össze vesztünk valamin a barátaimmal, azt pedig végképp nehezen viselem, hogy a saját hibámból kifolyólag vesztettem el a családomat. Még mindig azt mondom, hogy ha akkor este nem megyek el bulizni vagy a haza felé vezető úton befogtam volna a számat és csendben vártam volna azt, hogy hazaérjünk, akkor az a baleset nem következett volna be, mert apa tudott volna teljes mértékben az útra koncentrálni és nem rám figyelt volna.
Amikor azt mondja, hogy kezdhetnénk együtt valamit akkor őszintén elmosolyodok. Egy barát sosem árt az embernek, a lány pedig tényleg szimpatikus, kedves, jó vele beszélgetni és a közös hangot is egyből megtaláltuk.
- Nem tudom hogy vagy vele, de mondjuk szeretek vásárolni és nem ártana pár új ruha, akár elmehetnénk együtt is nézni valamit.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 15, 2016 9:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Akkor inkább a tényeknek hiszel egyedül, mintsem esetleg megérzéseidre hallgass? A szüleid biztosan egyszerű emberek voltak, mert ha nem, akkor talán őket is vissza lehetne hozni. Persze csak akkor, ha mersz a halállal dacolni. – eredt meg kissé talán túlzottan a nyelvem, de sose arról voltam híres, hogy magamban tartanám azt, amit gondolok. Meg nem mondtam semmi sértőt se szerintem, inkább csak esetleg egy reménysugarat adtam neki, ha esetleg még se egyszerű halandók lettek volna a szülei, mert akkor akár meg is lehet próbálni visszahozni őket. Persze elég idős és tapasztalt boszorkány képes csak rá, meg az se mellékes, hogy nem szabad félnie attól se, hogy a halállal dacoljon az illető. Úgy tartják, hogy csakúgy nem lehet senkit se visszahozni, mindennek ára van, de miért is lepődünk meg ezen? Az egyszerű halandók között is szinte mindennek ára van és következménye, akkor pont a természetfeletti világban ne lenne így?
- Biztos akad olyan, akikről még én se tudok, vagy csak eléggé keveset, de pont ettől izgalmas és jó ez a világ, hiszen legalább mindig szolgálhat meglepetéssel. Meg amúgy is, legalább még egy dolog, ami alátámasztja azt, hogy a könyvek világa és a régi történetek, mesék nem mindig csak kitalációk, hanem van igazság alapjuk, így miért ne lehetne a túlvilággal kapcsolatban is igazság? – elmélkedtem félig-meddig hangosan, még egy aprót hümmögtem is, hiszen én már hallottam olyanról, aki a túlvilágról tért vissza. Nehezen hihető, de elég őrült világban élünk ahhoz, hogy legyen benne igazság. Én pedig mindig is szerettem pont abba beleütni az orromat, amibe nem mindig kéne, de hát ez van. Legalább a koromnak megfelelően viselkedem néha, vagyis amit látszatra rám lehetne mondani, így egy szava se lehet senkinek se.
- Ha gondolod, akkor akár csinálhatunk valamit együtt is. Nem nézünk túlzottan eltérő korúnak, még ha a valóságban nem is így van, de szívesen elmegyek veled valahova. Szerintem itt, Mystic Fallsban is remek lehetőségek vannak. Minden kezdet nehéz, de ha tényleg akarod, akkor megpróbálhatok segíteni. – pillantottam rá széles mosollyal az arcomon, hiszen miért ne? Kedves lány, meg barátokra mindenkinek szüksége van. Részben én is el vagyok veszve az álmaim miatt, amik kísértenek, meg ismét új vidéken voltunk, így ismerőseim annyira nem voltak még. Ő előtte pedig legalább nem kell titkolnom azt, hogy mi is vagyok valójában, vagyis azt, hogy túl régóta élő ember, vagy netán még se annyira ember? Ohh, azok a fránya álmok és fura dolgok, amik néha övezik a lépteimet.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 13, 2016 6:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Shaylee && Lyla
- Hallottam pár történetet ilyen vissza térésekről, de nem nagyon hittem el. Tudod, én úgy vagyok vele, hogy elhiszek dolgokat akkor, ha majd a saját szememmel látom őket. - fejtem ki az alapelvemet, ami szerint az eddigi életemet éltem, de most, ha jobban belegondolok, akkor ez az elv nem is annyira igaz, hiszen annyi mindenen mentem én is keresztül, annyi mindent tapasztaltam már meg és annyi mindent láttam már, hogy szinte már nincs is olyan dolog, amiben nem lehetne hinni. Annyi rejtély vesz körbe minket, hogy szinte mi csak kapkodjuk a fejünket, hogy sikerüljön befogadnunk az újdonságokat.
- Bár, ha jobban belegondolok, akkor nem is annyira furcsa az, hogy létezik túlvilág. Hiszen annyi minden van, amiről szinte még senki sem tud, kitudja, hogy még hány faj létezik a világon, amikről mi még nem szereztünk tudomást. - mondom elgondolkodva, de eközben még is izgatottan, hiszen a régi életemben is szerettem az újdonságokat, bátran vetettem magamat bele az ismeretlenbe, szerettem az új és egyenlőre ismeretlen helyzeteket, így hát természetes, hogy izgalmasnak tartom ezt a témát.
Szavain elgondolkodom. Igaza van, mindenben. A szüleim tuti nem örülnének annak, ha most látnának, hogy magam alatt vagyok mióta meghaltak, és nem sikerül megtalálnom önmagamat, nem találom a helyemet a világban. Mindig is csak azt akarták nekem, hogy boldog legyek, mindent megadtak nekem, pontosan azért, hogy a boldogság, az öröm csillogását láthassák a szemeimben, én még is olyan rosszul viselkedtem velük szemben... Folyton csak veszekedtünk, öltük egymást, sosem becsültem meg őket igazán, és ehhez a haláluk kellett, hogy ráébredjek, hogy mit is veszítettem el velük együtt.
- Tudod, igazad van mindenben. Nem akarok egész életemben magam alatt lenni, csak olyan nehéz vissza térni a régi kerékvágásba, bármennyire is szeretnék. - ahogyan a legutóbbi szavai járnak a fejemben, úgy kapok én is egyre jobban erőre, tényleg nagyon örülök annak, hogy a suliban össze futottunk, mert egy nagyon jó barátot szereztem magamnak, hiszen Shay nagyon szimpatikus lány, nem mellesleg sikerül lelket is öntenie belém.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 1:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Tényleg nem hiszel benne? Nem hallottad még a történeteket, amik arról szólnak, hogy egyes természetfeletti lények miként tértek vissza a haláluk után? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen azt hittem, hogy legalább ezzel tisztában van. Tény, hogy nem verik nagydobra, de egy-egy boszorkány elég sok mindenre képes. Képes dacolni a természet akaratával, ahogyan ennyi év alatt láttam nem egy olyat, akik visszatértek a halálukból, s ha azt vesszük a vámpírok is részben ilyenek, meghalnak, hogy utána örökre éljenek. Igazán érdekes és fura dolog talán a természettől, hogy előbb meg kell halniuk, hogy utána talán örökké éljenek, vagyis a legtöbb vérszívónál így van, mármint azoknál, akik sima vámpírok, de igazából a vámpírboszorkányoknál is, legalábbis én ezt hallottam. Sőt, náluk még nehezebb a dolog, mert az erejüket elveszítik, ha vámpírrá válnak és úgy kell visszahoznia egy boszorkánynak a korábban csak sima boszorkány erejét. Eléggé kesze-kusza ez a dolog is, de talán pont ettől még érdekesebb, hogy nem annyira egyszerű megfejteni azt, hogy pontosan milyen világban is élünk. Így legalább akad bőven meglepetés, én pedig szeretem a meglepetéseket, ahogyan a bajt se szoktam túl gyakran elkerülni.
- Ha így van, akkor miért nem élsz? – kérdeztem meg ismét azt, amiről már korábban is szó volt, majd sietve álltam fel, hogy letegyem a poharamat az asztalra. Fürkészően pillantottam ki a kinti tájra, hiszen ha valamit megtehetnék, akkor én is visszamennék a múltban, hogy magam mellett tudjak valakit, még akkor is, ha ez önzőség lett volna, vagy szembe megyek a családommal. – Mármint szerintem a szüleid is azt akarnák, hogy élj, de ne csak létezz, hanem váltad valóra az álmaidat, találd meg önmagad. Örökké rejtőzni akarsz, vagy keseregni? – talán kicsit élesek voltak a szavaim, de én legalább őszinte ember vagyok. Kíváncsian pillantottam végül hátra rá, hogy mi lesz a felelete. Nem értettem őt se, lehet, hogy vámpír lett félig, de nem akart, viszont még mindig jobb élete volt, mint nekem. Több, mint 200 éve élek és annyira lassan öregedtem, hogy néha azt hittem, hogy nem bírom tovább. Szerintem a vámpírsággal is meg lehet küzdeni, csak akarni kell, nem pedig sírni felette.




Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 11, 2016 8:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem mondom, reggel nem így terveztem a napomat, de ha őszinte szeretnék lenni, akkor nem is igazán bánom, hogy végül így alakult, hiszen ezáltal megismerhettem egy remek lányt, akivel meg van a közös hang, megmenthettem az életét és ez engem nagyon jó érzésekkel tölt el.
Régebben nem volt teljes mértékben igaz rám az az állítás, hogy segítek másokon. Magamnak való voltam? Igen. Makacs, fafejű és önző. Ezek voltak igazak rám, viszont a baleset óta olyan, mintha teljes mértékben megváltoztam volna, jó irányban természetesen és ez jó is. A baleset kellett ahhoz, hogy megbecsüljem azt ami csak egyszer adódik meg nekünk. Az életet. Még a természetfelettiknek is meg kéne becsülniük az életüket, hiszen sosem lehet tudni, hogy éppen mi fog történni, mi is ugyan úgy meghalhatunk, mint egy átlagos ember, hiszen vannak vadászok, akik habár vámpírokra szakosodtak és őket ölik meg, de bármi más is történhet amiért meg hal egy természetfeletti. A vadászok pedig... Hát igen, ezért is kerestem fel egy régi ismerőst, talán nevezhető barátnak is, akit megkértem, hogy segítsen megvédeni magamat, tanítson meg mindenre amit tud. Lauraval már nagyon nagyon régen beszéltem, elment, mert tudta, hogy ha a közelemben maradt volna, akkor bántott volna. Valamiféle ösztön féleség van benne ami arra ösztönzi őt, hogy megölje a természetfelettiket avagy csak a vámpírokat, ezt pontosan nem is tudom, de kockázatos az, hogy vele harcolok, de még is ez tesz engem erősebbé, hogy küzdök az életemért és azért, hogy ne öljön meg.
- Nem nagyon hiszek abban, hogy van élet a túlvilágon is... - kezdek bele a mondandómba halkan, majd a lányra emelem a tekintetemet. - Vagy is mostanáig nagyon sok mindenben nem hittem, szóval kitudja... De tudom, hogy bármit megadnék azért, hogy jóvá tehessem azokat a dolgokat amiket ellenük elkövettem. - fejezem be végül.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 15, 2016 11:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Amikor megszólal, akkor rá emelem a pillantásomat és őt fürkészem az íriszeimmel. Mindenki másabb, másabb fejbe kólintás is kell az élettől, de azért ezt senkinek se kívánnám, hogy elvegye az élet a szüleit, főleg, ha még ennyire fiatal. De ahogyan mondani szokták, mindennek ára van, s vélhetően az ő kissé szeszélyes életvitelének ez volt az ára, még ha előre nem is sejtette. Az élet mindig azt ragadja el tőlünk, ami számunkra a legfontosabb. Így történhetett meg az is, hogy egykoron elveszítettem a gyermekemet. Senkinek se beszéltem róla, s mielőtt még én eldönthettem volna, hogy mi legyen, mit tegyek, azelőtt az élet közbe szólt és egyszerűen elvetéltem. Pedig végre olyan dolog történt a hosszú életem során, aminek örültem.
- Elhiszem, hogy nem volt könnyű. – szólalok meg kissé óvatosan, majd röpke pár másodperc erejéig elgondolkozom, hogy miként is folytassam. – S néha menekülni akarunk, de örökké mi se menekülhetünk. Úgy tartják, hogy a szeretteink látnak minket halálunk után, s nem hiszem, hogy azt kívánnák a szüleid, hogy állandóan szomorú légy. Elhiszem, hogy nem lehet jó vámpírnak lenni, vagyis félig annak lenni, de amíg nem találjátok meg a gyógymódot rá, addig talán meg kellene próbálnod újra kitárni a szárnyaidat és élvezni az életet. Biztos vagyok abban, hogy menne. – pillantottam rá mosolyogva és biztatóan. Tudom, hogy baromi fiatalnak néztem ki, de azért több mint 200 év van a hátam mögött. Ragadt rám rendesen hasonló dolgok. Néha igazán eszement tudok lenni, de sok minden ragadt rám.
- Annyira nem félelmetesek, meg a legtöbb meg se akar érinteni minket, ha csak nincs valami célja. Nekik se lehet kellemes mások érzéseit érezni. – rántom meg a vállaimat. Minden fajnak vannak békésebb és kevésbé békésebb teremtései.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 08, 2016 12:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Miközben hallgatom a szavait, rádöbbenek, hogy igaza van. Van pár ember akinél elég egy szerelem, vagy bármilyen baleset ahhoz, hogy észhez térjenek. Viszont vannak olyan emberek is, akiknek ennyi nem elég, meg kell fosztani őket a normális, emberi élettől ahhoz, hogy rádöbbenjenek arra, hogy az élet igen is ajándék, embernek lenni a sors ajándéka. Erre én nem jöttem rá időben; nem jöttem időben rá arra, hogy milyen jó dolgom volt még akkor amikor a szüleim még életben voltak, akkor amikor nem kellett önállóan gondoskodnom magamról, mert bármiről is volt szó: ők ott voltak nekem. Most már viszont... Most egyedül kell mindent elintéznem, a saját lábamra kell állnom és élnem az életemet ami valljuk be, a családom nélkül elég üres. Habár igen, nem én voltam a világ minta gyereke, a szüleim kívánhattak volna maguknak jobb és engedelmesebb gyereket is, de nem kívántak, nem akartak más gyereket, mert szerettek engem, és ez mindennél fontosabb volt. Szerettük egymást és nagyon nehéz elengedni őket, túllépni a halálukon és új életet kezdeni, felállni a földről és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben legbelül szép lassan meghalok a hiányérzettől.
- Szüleim halála után szükségem volt valamire amibe menekülhetek, valamire ami eltereli a figyelmemet, és ez a tanulás lett. Nem figyeltem, hogy milyen egyetemre megyek, csak cselekedtem ahogy tudtam. És így kötöttem ki a Whitmore-on. - mondom halványan mosolyogva. Érzem, hogy szép lassan kezd azért begyógyulni a seb amit a haláluk ejtett rajtam, mert már képes vagyok könnyek nélkül beszélni róla. A halálukról, arról, hogy már nincsenek velem.
- Még nem találkoztam tündérekkel, de ahogy mesélsz róluk, örülök is annak, hogy nem hozott velük össze a sors. - mondom halkan felnevetve.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Május 30, 2016 8:54 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kíváncsian hallgatom azt, amit mond, hiszen ahány ember, annyi féleképpen gondolkozunk. Senki se hasonló, vagyis nem teljes mértékig. Bizonyos pontokon talán egyeznek az emberek véleménye, ahogyan a természetfelettieké is, de pont ettől szép ez a világ és roppant mód bonyolult, mert a legtöbben úgy vagyunk összerakva, hogy túlbonyolítsuk a dolgokat és ne lássuk a fától az erdőt. Részben egyetértettem vele, de másrészt nem. Szerintem annyira nem ritkaság a vámpírság, akkor már a tündérek és a hasonló lények mennek ritkaság számba, de hát kinek mi. Szerintem a környezetemben is találnék simán pár perc alatt csomó vámpírt, ha nagyon akarnék, de semmi kedvem vámpírlesle menni, végül picit megrázom a fejemet. – Szerintem nem kell ahhoz vámpírrá változniuk, hogy észbe kapjanak. Legalábbis ennyi év alatt láttam azt, hogy egy-egy cselekmény is mennyire tudja befolyásolni az embereket. Néha egy ballépés, néha egy tragédia vagy éppen szerelem. Mindegyiknek elég nagy ereje van, s még vámpírlét se kell hozzá, ahogyan természetfeletti se, csak a sors kegyetlen játéka elegendő. – pillantottam az újdonsült barátnőmre, majd pedig lassan én is belekortyoltam ismét az italomba. Nem vagyok nagy gyümölcslé rajongó, de most határozottan jól esett. Nem is kicsit. Kicsit talán meg is nyugtatta az idegeimet. Suliból lógok, de Mia néni meg fogja érteni és tuti segít majd eltűntetni eme dolgokat, legalább nem hagytam ott a fogamat. Bár az álmok még tuti nem tűntek el ezzel, de majd igyekszem nem túlzottan beleőrülni.
- Ohh, értem. Azt hittem, hogy olyan szakra mentél egyetemen, amiben később elszeretnél helyezkedni. – legalábbis az emberek általában úgy választanak egyetemet. Természetesen van, hogy nem jön össze, de attól még gondoltam neki lehetnek tervei a jövőre nézve, hiszen mégis csak egyetemista és nem megint középiskolába jár. Jó, én is volt, hogy ellógtam, mert mindig suliba járni eléggé unalmas tud lenni. Főleg akkor, ha sokszor csak féligazságot oktatnak, de hát az meg nem lehet elárulni, hogy héé én amúgy tudom mi zajlott ott valójában, mert tuti, hogy dilisnek néznének, anyáék meg mérgesek lennének.
- Ahaa, értem, de azért van nálatok szerencsétlenebb faj is ilyen téren. – vágtam egy angyali mosolyt, hiszen tisztában voltam ezekkel már. – Vagyis a tündéreké. Találkoztál már tündérrel? Szerintem az ő vére téged is csábítana. Veszélyes lények, meg kell hagyni, ugyanakkor általában gyönyörűek is, mint a szírének, de szerencsétlenségükre, aki valamilyen módon vámpír, azokat a vérük vonzza. – könnyedén kúsznak be az ember fejébe, így tényleg jobb nem hagyni nekik azt, hogy csak úgy megfogjanak valakit.



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Május 29, 2016 5:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Igazából van valami abban, amit mondasz. - mondom nevetve. - Kb. minden második utca sarkon egy természetfeletti lénybe botlik bele az ember, legyen szó vámpírról, vérfarkasról vagy boszorkányról, de ugyebár még ott vannak a kevésbé ismert természetfelettiek is, amik csak az utóbbi időben kezdtek elő jönni, akikről nem tudunk annyit, mint például a vámpírokról. - mondom, majd beleiszok a gyümölcslevembe amit még Shay hozott fel nekem, meg hozott magának is. - Tudod, amíg az emberek nem tapasztalják meg, hogy milyen például vámpírnak lenni addig nem is becsülik meg az életüket. - sajnos én is ebbe a kategóriába tartozom, de nem vagyok büszke rá. Nem fogtam fel, hogy csak ez az egy életem van, nem több, ittam, cigiztem és drogoztam, agyon buliztam az agyamat, mert én így láttam jónak. Nem érdekeltek a büntetések amiket a szüleimtől kaptam, azokat is előszeretettel szegtem meg. Most viszont, hogy nincsenek és egyedül maradtam a vámpír énemmel... Most már tudom, hogy anno nem kellett volna úgy élnem ahogy éltem, nem kellett volna így viselkednem a szüleimmel, meg kellett volna becsülnöm őket és örülnöm annak, hogy olyan szülőket kaptam a sorstól akik szerettek engem, akik még a neveletlenségem ellenére is a legjobbat akarták adni nekem, de én nem becsültem meg ezt, nem értékeltem őket, csak mentem a saját hülye fejem után. Most már viszont minden rossz cselekedetemet megbántam, csak egy gond van vele, már pedig az, hogy a megbánáshoz már túl késő, semmi sem hozza vissza őket a halálból és együtt kell élnem azzal a ténnyel, hogy részben az én hibám volt a baleset, részben én miattam haltak meg.
Pislogok párat hirtelen, így vissza térve a valóságba és ismét az újdonsült barátnőmre figyelek.
- Igazából még nem tudom, hogy mihez szeretnék kezdeni suli után. Eleve halasztottam egy évet, most az a terv, hogy végezzek a sulival. - mondom halkan nevetve. Jó persze, ez nem jó példa számára, hiszen az csak jó, ha az ember tudja, hogy mit akar kezdeni az életével, én viszont... Napról-napra élek, spontán.
- Igen-igen, csak mivel félig ember is vagyok, ezért különleges vérem van, ez pedig csábítja a többi vámpírt. Valamilyen szinten rosszabb is, mintha sima ember lennék, mert egy ember vére nem vonzza annyira a vámpírokat, mint például a dhámpíroké. - magyarázom neki és remélem, hogy érthetően sikerült. Sosem voltam jó magyarázásban.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 29, 2016 9:08 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lyla & Shaylee
Nice to meet you
Sose volt gondom azzal, hogy barátkozzak, inkább csak annyiból, hogy tudtam sokáig nem lehettük mellettünk, de vele talán végre ez másabb lesz. Ő is különleges és nem egyszerű ember, így nem kell előtte hazudnom és az ártatlan, illetve naiv lánykát játszanom és végre talán igaz barátra is lelhetek. Persze, még csak pár órája ismerjük egymást, de akkor is úgy éreztem, hogy ez másabb és tényleg nem fogunk elszakadni egymástól, ha úgy dönt, hogy visszamegy oda, ahol most él. Valahogyan biztosan meg fogjuk oldani, mert nem hiszem, hogy Anyu vagy Mia néni annyira elengedne csak úgy egyedül. Tudom, hogy vannak titkok a múltunkban, amik igazán érdekelnek és néha próbálom is megfejteni őket, de máskor meg nem érdekelnek, mert úgy gondolom, ha itt az ideje,  akkor el fogja valamelyikük mondani. Amire meg rájövök, azt szépen eltitkolom, mert nem akarom rájuk zúdítani.
- Wooow, tényleg? Lassan kezdem azt hinni, hogy most már több a természetfeletti és egyre kevesebb az ember. Pedig embernek lennie szerintem jó. Mármint nehezen tudnám elképzelni azt, hogy örökké éljek, pedig jelenleg nagyon úgy fest, hogy így lesz. De legalább neked könnyebb, mert tudsz valakivel beszélgetni. – ez már szerintem eléggé jó dolog, hogy nem kell mindig mindent titkolnia, ahogyan például nekem kell. Jó lenne végre csak úgy élni, mintha nem lenne ekkora titkom és nem kellene hazudnom, hogy mennyi idős vagyok. Eléggé unalmas más az iskola és korábban volt, hogy sikerült ellógnom, de mostanában erre nem nagyon van lehetőségem. Sajnos. – És mi leszel, ha nagy leszel? S az jó, ha néha legalább tudsz picit lazítani. – pillantottam rá mosolyogva, majd szőke tincseimbe túrtam, mielőtt újra ittam volna a poharamból.
- A véred vonzza a vámpírokat? De hiszem te is az vagy félig, akkor rád miért fáj a foguk? – ezt tényleg nem értettem. Lehet, hogy félig ember volt, de attól már ő is egy vérszívó volt részben és így a vámpírok miért akarnák az ő vérét. Tudtommal a vámpírok nem esznek más vámpírokból, vagy eddig csak jókkal találtam szembe magam?
- Szeretek bajt kavarni, míg máskor láthatatlan lenni. – szólaltam meg mosolyogva, majd körbe pillantottam a szobámban. – Szeretek rajzolni és mindenhasonló dolgot, de leginkább énekelni és dalszöveget szeretek írni. Sport annyira nem az én asztalom, maximum a tánc. Az annyira rosszul nem is megy. Meg persze olvasni, jó érzés néha elveszni a könyvek világában.


:hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Ápr. 20, 2016 9:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Shaylee & Lyla






Elmosolyodom amikor mondja, hogy szívesen látnak bármikor. Sosem voltak barátaim, vagyis mindig voltak olyan emberek akikkel eltudtam menni bulizni, de velük nem tudtam és igazából nem is akartam arról beszélni, hogy mi nyomja a szívemet, mi bántja a lelkemet, stb. Ők nem is barátok, szimplán csak bulizós haverok voltak számomra és ez fordítva is igaz. Pont ezért olyan furcsa az, hogy most itt ülök egy olyan lány mellett akinek szintúgy nem könnyű az élete, csakúgy, mint az enyém és akit konkrétan a barátomnak nevezhetek. Habár csak 1 napja ismerjük egymást és a megismerkedésünk sem volt túl szokványos, de talán pont ezért érzem azt, hogy megbízhatok benne, hogy neki bármit elmondhatok, és az egyszer biztos, hogy ha úgy döntök egy idő után, hogy vissza megyek New Orleansba, akkor sem fogom vele megszakítani a kapcsolatot. 21. századot éljük, van internet, gyanítom neki is van például facebookja, ott tudunk beszélgetni amíg meg nem tudjuk oldani azt, hogy például az egyik iskolai szünetben kijöjjön hozzám.
- Az könnyíti meg a helyzetemet, hogy a szobatársamnak a legjobb barátnője is dhampir, így könnyebben tudok neki beszélni a bajaimról, hisz tudja miről van szó, mert már képben van vele. - mesélek neki, miközben halványan elmosolyodok amikor eszembe jut a barátnőm. Végülis, ha Ebony nem lenne akkor sokkal nehezebben venném az akadályokat. - Ami pedig a bulizást illeti... Régen szinte minden éjszaka benne voltam egy buliban, de a szüleim balesete után inkább a sulira próbálok összpontosítani. Ez persze nem azt jelenti, hogy például a sulis bulikra nem szoktam eljárni. - fejezem be végül a beszámolómat ami a kérdését illeti.
- Szívesen mondanám azt, hogy nyugodt szívvel rám bízhatnak, de tekintve azt, hogy a vérem vonzza a vámpírokat... Nem szívesen venném, ha egyedül lennél és senki nem lenne veled aki megtudna védeni. - tényleg örülnék annak, ha kijönne velem, de csak úgy, hogy tudom, hogy van velünk valaki aki megtudja védeni nem úgy, mint én aki csábítja a vámpírokat.
- Nincsen kimondottan olyan dolog, amit a hobbimnak tudnék nevezni. Viszont szerintem eleget beszéltünk rólam, most te jössz. - nézek rá mosolyogva. - Mit szeretsz csinálni, stb.
babe :hug: xxx



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lyla & Shaylee
Nice to meet you
Szavai igazán meglepnek, mert erre aztán nem számítottam, de jó érzés az, hogy ő is ezt gondolja. Pedig először nem is voltam valami kedves, de abban a helyzetben szerintem senki se lett volna, viszont szerencsére pár perccel később minden gördülékenyen ment és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ez még hozzám képest is sok idő lett volna, de jó érzés volt az, hogy tudtam valakivel beszélgetni. Na, meg végre a titkomat is elárulhattam és ez számomra eléggé fontos dolog volt. Még ha nem is hangsúlyoztam túlzottan.
- Ezt örömmel hallom és ez fordítva is igaz. Igazán kedves és barátságos lány vagy, s remélem, hogy nem most látlak utoljára. Szívesen látlak erre felé bármikor és nem hiszem, hogy Mia néninek bármi kifogása lenne ellene. Ő örül annak, ha barátkozom. – jegyzem meg mosolyogva, majd a szőke tincseimmel babrálok, hiszen néha igazán az arcomba sodródik és olyankor eléggé bosszantó. Kíváncsian hallgatom, amit mesél, majd sietve bólintok.
- Ez szuper. Biztosan remek lehet a kollégista élet barátokkal. Mármint a barátnőddel élsz, akivel együtt mehettek bulizni és igazából nincsenek határok, vagy tévednék? – kérdezem tőle egy apró mosoly keretében, mert azt hiszem megint sikerült elragadtatnom magam, de ha továbbra se jövök rá a dolgok nyitjára, meg a fura álmaimra, akkor biztos lehetek abban, hogy még sok idő el fog telni addig, hogy én egyetemre mehessek. Állítólag csak két év, de még akkor is így fogok kinézni. Ezért úgy utálom, hogy ennyire lassan vénülök. Ezt senkinek se kívánnám, de mondjuk az még rosszabb lenne, ha vámpír lennék és ebbe a testbe szorultam volna. Szóval így inkább nem is nyávogok annyit.
- Örömmel elmegyek, mármint amit elengednek anyuék, vagy eljön velem valaki. Nem biztos, hogy elengednének egyedül. Főleg most nem a történtek fényében. – biggyesztem le az ajkaimat, majd megrántom a vállaimat, hogy mindegy is. Nem akarok én szomorkodni.
- Amúgy van hobbid? Van olyan dolog, amit szeretsz csinálni? – kérdezem tőle kíváncsian és közben mosolyogva figyelem az újdonsült barátnőmet. Már megérte suliba menni.


:hug:

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 03, 2016 6:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Shaylee & Lyla






Figyelmesen hallgatom Shay szavait, és rá kell jönnöm arra, hogy éretteb annál, amilyennek kinéz. Mondjuk nem is csoda, ha jól emlékszem akkor több, mint 200 éves? Azért az nem semmi... Belegondolni is rossz, hogy milyen lehet neki; évtizedeken keresztül ugyan úgy kinézni, nem nőni szinte egy centit sem. Amióta Shay elmesélte azt, hogy ez történt vele, azóta azon gondolkodok, - mármint azon is - hogy miért tette ezt vele a családja? Gondolom meg akarták őt védeni, de akkor is, milyen megoldás vagy védelmi eszköz az, ami megállítja, hogy egy gyerek növekedjen.
Sosem hittem a véletlen találkozásokban, mindig is úgy gondoltam, hogy minden találkozásnak, minden cselekedetnek meg van a maga oka, hogy mi miért történik velünk. Az, hogy találkoztsm ezzel a lánnyal, ez is egy ok volt, nem véletlenül mentem be pont a mai napon a suliba, a sors akarta úgy, hogy ma menjek vissza. Ezzel pedig megmentettem egy ártatlan életet, és még az is lehet, hogy az én lelkem is szép lassan rendbe jön, az ő barátságának hála. Rengeteg jóság és szeretet van benne, tényleg örülök annak, hogy megismertem őt, és azt hiszem még a barátomnak is mondhatom őt.
- Nem volt túl hétköznapi a találkozásunk, de örülök, hogy találkoztunk. Jó ember vagy, és szerencsésnek mondhatom magamat, ha a barátom vagy. - mondom kedves hangsúllyal, szememben tele őszinteséggel, miközben arcomon egy mosoly jelenik meg. Szép lassan eltűnnek a szomorú vonások az arcomról, és kezdek lassan újra a régi lenni.
- Van egy lány az egyetemen, a kollégiumban szoba társak vagyunk, ő is természetfeletti. Egész jól el szoktunk lenni, rajtad kívül ő az egyetlen aki tud arról, hogy mi történt a családommal. - miközben mesélek neki, és belevonom ismételten a családomat is, a hangom nem bicsaklik meg, a szememben nem gyűlnek könnyek és a mosoly sem hervad le az arcomról.
- Igen, mondhatni New Orleans mindig pörög. Mindig vannak az utcán, nincs olyan napszak, amikor csendes lenne, de ez nem zavaró. Meg van a maga kis hangulata. Egyszer eljöhetnél oda, biztosan élveznéd. - mondom mosolyogva.
babe :hug: xxx



Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 01, 2016 3:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lyla & Shaylee
Nice to meet you
Nem akartam semmit se feltépni, de sajnos ez nem így működik. Sok esetben olyan dolgok történnek, amire nem számítunk. Néha elegendő egy szó, vagy éppen tárgy és az ember múltja vagy éppen démonai máris életre kelnek. Tény, hogy rosszul éreztem magam amiatt, hogy felidéztem a szülei halálát, de legalább nem direkt. Ha tudom, akkor biztosan nem mondok semmit se, hiszen sose akartam senkinek se ártani és ez mára se változott meg.
- Tudod egy dolgot megtanultam, hogy a családod nem mindig a vérszerinti kötelék jelenti. Néha sokkal inkább a szív dönti el, hogy kiszámít családnak. Lehet akár egy barát, vagy egy idegen a sötétségből, vagy éppen egy megmentő. – pillantottam rá mosolyogva és reménykedtem abban, hogy hamarosan újra képes lesz mosolyogni. Majd pedig sietve mentem el innivalóért, majd kettesével szedtem a lépcsőket felfelé. Tény, hogy néha anyut igazán kiidegeltem azzal, hogy nem növök, de amúgy nem szoktam emiatt növekedni. Ennyi idő alatt az ember már szokik, hogy sokkal tovább van gyermeki testbe szorulva, mint tásai, de legalább már kinézek 16-nak, ez már jó, legalábbis szerintem.
- Ebben nem kételkedtem, de azért őket nem kell félteni. Csak légy óvatos. – pillantok rá mosolyogva, majd belekortyolok az italomba, végül pedig szőke tincseimmel kezdek el babrálni.
- S ott van már barátod? Mivel töltöd a mindennapjaidat? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen biztosan izgalmas élet lehet, vagyis gondolom. Én is sokszor ábrándoztam arról, hogy egyszer kereket oldok rövid időre és kipróbálom egyedül az életet, de anyuékra nem akarok szívinfarktus hozni.
- Azt mondják, hogy sose alszik az a város és mindig szól a zene. Tényleg így van? – újabb kérdés dömping, de én már csak ilyen voltam. Szerettem megtudni minél több dolgot a városokról és az emberekről is.

:hug:

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Snowflake szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Lakónegyed :: Kertváros :: Sanford lakás
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Szept. 16, 2018 3:54 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3