Share | 

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Pént. Május 26, 2017 10:44 pm
Ugrás egy másik oldalra





louise & winn
a miracle would happen

Szavait hallgatva csak mosolygok. Jól tudom, hogy szeret dirigálni. Lényegében napi szinten tapasztalom, hiszen 24 órát nem bír ki anélkül, hogy valamivel ne szekírozna. Már egészen hozzászoktam, szóval nem zavar. Sőt szerintem el sem tudnám már képzelni az életem a beszólogatásai és bölcs - sokszor csak annak hitt - tanácsai nélkül. Tátott szájjal hallgatom a statisztikáról szóló vakerolását.
- Milyen baromságokat olvasol te? Ha meg tényleg így van, akkor...jaj, de szar vagyok matekból... A lényeg az, hogy most vagy kb. a mélyponton. Ilyenkor történnek a csodák. - Ez akart lenni a lelkesítő beszédem, komolyan? Most kéne szépen hevesen elnézéseket kérve kiaraszolnom a büféből, és várni pár órát, míg újra Louise szeme elé kerülök. Éjjel úgyis felbukkan majd a lakásomnál a fánkokkal. Ha másért nem, azért, hogy hozzám vágja őket egyenként.
- Hogy te milyen kedves vagy, hallod. Tényleg megengeded, hogy rendbe hozzam a hibáimat, amiket a túlzott féltés miatt követtem el? Azért, mert aggódom érted? Hű, Lou...tényleg köszönöm, hogy hagyod nekem. - Kicsit talán túl gúnyosra sikerült a hangnemem, de nem tehetek róla. Még a gondolattól is irtózom, hogy randevút szervezzek Louise-nak. Nem is tudom, mintha úgy érezném, ő túl jó mindenkihez. Viszont nem óvhatom ennyire, különben tényleg egyedül marad. Várjunk, erre szokták mondani, hogy két szék közt a pad alá esik, vagy egy fenékkel ül meg két lovat? Vagy egyik sem illik ide? Ha most valaki felboncolna, kíváncsi lennék, mit találna az agyamban...vagy annak a helyén. Úristen, miken tudok elmélkedni? Ez már beteges. Most Lou-ra kell fókuszálnom. Ahogy általában mindig. Hiszen akármikor valamelyest értelmes gondolatok árasztják el a fejemet, azok közt ott van ő is. Most azonban szíves örömest lennék máshol. És nemcsak a kusza gondolataim közt kóvályognék szívesen egy kicsit másfelé, mint Louise. Szó szerint rohadt jó lenne nem itt lenni, ahol épp a szex került elő, mint téma. Hogy a francba jutottunk el idáig? És mégis mit kéne mondanom? Oké, bizonyára csak poénkodott - azt hiszem, legalábbis -, de akkor sem létezik normális válasz a kérdésére. Nagyszerű, most meg hisztérikusan röhögök, mint egy elmebajos. Igen, ez aztán marha normális reakció. Miután szépen fokozatosan elsajátítom a kussolás képességét, nagyokat nyelek, hogy hátha a felgyülemlett gyomorideget így el tudom oszlatni, ami miatt kis híján újabb röhögőgörcs tör rám. Azt pedig nem akarom, hogy Lou véletlenül is azt higgye, rajta röhögök. Bár szerintem ismer annyira, hogy tudja, képtelen vagyok normálisan kezelni a kínos szitukat. Ez pedig határozottan az. Számomra biztos.
- Én? Segíteni? A szexben? Neked? Hogyan? Miért? Mikor? Vagyis...tudtad, hogy a kávétól felpörögsz, aztán ha elmúlik a hatása, olyan leszel, mint egy zombi? - Mindezt úgy közlöm, hogy mereve...mármint meredten bámulom a kávéfőzőt. Ráadásul a rám szegeződő szempárokból ítélve ismét túl hangosra tekertem a hangerőmet. Csúcs.


||music:írás közben hallgattam|| rohadt nagy késéssel, de szeretettel  38 ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Az álmaimat
Kedvenc dal :
When I'm gone
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
Titkon énekes, dalszerző, valójában pincérnő



A poszt írója Louise Crawley
Elküldésének ideje Szer. Jan. 25, 2017 8:55 pm
Ugrás egy másik oldalra



Winn & Louise
Azért örülök neki, hogy itt van, még ha néha fújok is rá a viselkedése miatt, de tudom, hogy csak viccel, legalábbis az esetek nagy részében szinte teljesen biztos vagyok benne. Én viszont már cseppet sem viccelek, tényleg kellene nekem egy macska, ha már úgyis egyedül maradok, mert kezdem egyre inkább úgy érzeni, hogy ez lesz a vége. Ha azt nézzük hiába piszkálom Winnt csak mert nem elég határozott, az a helyzet, hogy neki legalább plátói szerelme van, nekem pedig még az sem jutott, ami azért elég ciki így túl azon a bizonyos harmadik X-en nem?
- De én ingyen is szíves örömest beleugatok az életedbe, ezért nem kell külön még fizetned is. - ciccegve csóválom a fejemet, aztán persze jön a széles mosoly is. Hát na persze igaza van, gond nélkül szólok bele a dolgaiba és még élvezem is, de a fenébe is, ha a helyében lennék, akkor nem szórakoznék ennyit. Ott van a lány, akiért oda van, ő még se lép semmit, csak vár a... nem is tudom, hogy mire vár egyáltalán, de az biztos, hogy az istennek se lép, mintha akkor összetörne a kis vágyálma és persze van rá esély, hogy tényleg így is lenne, de ez nem számít, én akkor is aktívan beleszólok a dolgaiba és még élvezem is.
- Az a baj, hogy én egyáltalán nem vagyok ebben olyan biztos, hiszen ha eddig se találtam... Tudod te, hogy statisztikailag minden évvel vagy tíz százalékkal kisebb az esélye annak, hogy megtalálom azt a bizonyos Igazit? Valami újságban olvastam. - nagy komolyan magyarázok annak ellenére, amiket ő mond arról, hogy majd megkeresi nekem a tökéletes pasit, meg a szerelmet. Tudom én, hogy segíteni akar, de én tényleg egyre inkább nem hiszek már ebben. Olyan lehetetlennek tűnik. - De rendes vagy, persze könnyen lehet, hogy az egész a te hibád, elüldözöd mellőlem a pasikat, szóval akkor neked is kell rendbe hoznod. - áh nem, láthatja rajtam, hogy igazából nem gondolom cseppet sem komolyan. Nekem kellene megtalálnia a nagy őt, csak hát gőzöm sincs, hogy hogyan. Ha van valami társad valahol, akkor idővel belé kellene botlanod, de ha nem találod meg egy ideig, akkor onnantól már elég kis esélye van, hogy valaha is sikerülni fog nem? Ez igazából teljesen logikus, az emberek nem negyven évesen házasodnak, azok csak a ritka kivételek.
- Oké a téma nem a legjobb, de akkor is te vagy a legjobb barátom, hát kivel beszéljem meg? És nincs. Még is ki lenne, aki segít? Te? - elnevetem magamat és csak megrázom a fejemet. Tudja jól, hogy nincsenek tömegesen barátaim, erre nincs időm és persze a lányok általában a harsány természetem miatt annyira nem komálnak, a pasik meg... A pasik tudjuk, hogy milyenek, barátság nő és férfi között nem igen van, csak nagyon ritka esetben, mint mondjuk közöttünk, de persze nálunk azért működik, mert régóta tart és mert Winn-nek ott van a múzsája, aki lefoglalja minden gondolatát és pasiként ezért nem merül fel benne több, de a legtöbb pasi nem így működik, ők általában csak egy valamire gondolnak, ha egy nővel kerülnek kapcsolatba bármennyire is csúnya általánosításnak tűnik ez.

♫ How come, how long ♫ ϟ Kinézet ϟ ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 19, 2017 12:35 pm
Ugrás egy másik oldalra





louise & winn
a miracle would happen

Egy halvány mosolyt megejtek, amikor a fánkokról beszél. Való igaz, folyton bezabálja a jó részét, mire megérkezik hozzám, hogy aztán be se álljon a szája hajnalig. Nem mintha bánnám. Sőt azt nagyra tartom, hogy ilyen sokat eszik, és mégis jól néz ki. Most komolyan ezen gondolkodom? Végül is szemem az van, na. Ahogy az éjszakába nyúló beszélgetéseinket idézem fel, akarva-akaratlanul elengedek egy gyors nevetést. A baj az, hogy kicsit talán hangosabban a kelleténél, mert ismét én vagyok a középpontban. Egy "bocs, hogy élek" elnézést kérő nézést küldök a büfében tartózkodók felé, aztán ismét Lou-ra emelem a tekintetem, aki most már szerintem a háta közepére sem kíván.
- Eszemben sincs téged kirúgatni. Bár szerintem...lehetnél a személyi asszisztensem is, hiszen vérprofin szólsz bele az életembe. - A levakarhatatlan vigyorommal vetem ezt oda neki, bár úgyis érti a poént. Igen, a viccet tökéletesen érti...csak tudnám, hogy akkor most mégis hogy csúszhatott ki a számon az a bizonyos sértés. Hirtelen nem is tudom, mit mondhatnék neki. Látszik, hogy rosszul érintette, és persze teljesen jogosan. Most kedvem lenne nyakon szúrni magam egy villával. Lehet, épp Louise is ezen morfondíroz. Nem is hibáztatnám érte.
- Figyelj...nem úgy értettem. Biztosan találsz valakit. Pont te ne találnál? Ugyan, Lou. Inkább nekem kéne visszafogni magam, mert a végén minden udvarlódat elüldözöm. Csak hát...azt akarom, hogy a legjobbat fogd ki. Még ha lehetetlennek is tűnik, megígérem, hogy megtalálom a neked való pasit. Értek hozzá. Kifejlesztettem egy hatodik érzéket, amivel kiszagolom, ki méltó a szerelmedre. - Milyen komoly hangon indítottam el ezt az eszmefuttatást, még magamat is megleptem vele. Aztán tessék, mi lett belőle. Megint előbújt a poénkodó hangnemem. Pedig minden egyes szót komolyan gondolok. Lou nem maradhat egyedül. Ha kell, fenyegetéssel veszem rá a tökéletes fickót, hogy hívja el randizni. Elvégre a pasas is csak nyerhet vele. Mindössze előbb rá kell bukkannom valahol a méltó fickóra. Lou nem járhat együtt akárkivel. A magasröptű gondolataim ösvényéről Louise hangja zökkent ki, mégpedig annyira, hogy kis híján leesek a székről a hallottak miatt. Szexhiány? Erre mégis mit reagáljak? Nem szoktunk erről a témáról beszélgetni, többnyire csak a felszínt érintjük, aztán továbblépünk. Most meg úgy érzem, nem válthatok csak úgy át a munkámra. Az bunkóság lenne. Sem az időjárásra. Az meg túl ciki lenne.
- És nincs...izé...valaki, aki...segíthet? - Bravó, Winn. A nap kérdése. Ennél még az is kevésbé lett volna gáz, ha felvetem az esti csapadék lehetőségét.


||music:írás közben hallgattam|| rohadt nagy késéssel, de szeretettel 40  || ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Az álmaimat
Kedvenc dal :
When I'm gone
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
Titkon énekes, dalszerző, valójában pincérnő



A poszt írója Louise Crawley
Elküldésének ideje Kedd Aug. 09, 2016 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra



Winn & Louise
Nem azt mondom, hogy elveszítem lassan a türelmemet, de ha folyton csak nyafog akkor soha az életben nem ér el vele semmit sem. Ha én lennék Chantal helyében és lenne egy rajongóm, aki oda van értem, de nem mer szóba állni velem és nem nyit felém... hát biztos vagyok benne, hogy baromira morcos lennék e miatt. Az emberek nagy többsége nem szeret egyedül lenni és ha egyedül van, de lenne rá lehetősége, hogy ez változzon, más viszont elveszi tőle ezt a lehetőséget... na az nagyon pocsék dolog. Nem tudom már hogyan kéne hátsón billentenem Winnt, hogy tényleg lépjen valamit, mielőtt még a sok gondolkodása miatt nekem lesz helyette gyomorfekélyem. Na azt nem akarjuk ugye? Sosem viseltem jól a betegségeket.
- Tudtam! Na ezért nem hagyom ki sosem, bár tény, hogy néha megdézsmálom mire odaérek, de ennyit elnézel nekem. - szórakozottan mosolyogva nevetek fel. Na igen tényleg volt már rá példa, hogy konkrétan alig maradt a fánkokból mire megérkeztem hozzá, de a fő, hogy mindig viszek és az esetek nagy részében azért épp elég marad ahhoz, hogy viszonzásul befoglalhassam mondjuk a kanapéját. Na igen volt már olyan kollégám, aki megkérdezte miért nem vagyunk mi lakótársak. Néha én magam sem tudom, de talán időnként kell a magánszféra és úgy nem lenne meg egyáltalán, meg aztán már idősek is vagyunk az ilyen lakótárs dolgokhoz. A kárörvendő mosolyt is nehéz elnyomnom, amikor majdnem sikerül a saját nyálába fullasztanom. Ha attól nem lenne rosszabb a helyzet akkor tuti, hogy megmondanám neki eleve itt van a bibi. Chantal a múzsája, valami romantikus képzet csupán, ha még arra se tud nyíltan gondolni vele kapcsolatban, hogy megdöntse. A piszkos fantázia minden ember számára lételem, vagy... jó a többség számára és ha nem tudja magát fulladozás nélkül vad szexcsatában elképzelni azzal a lánnyal, akkor marad hogy dalokat énekel neki, de valaki mást kell keresnie, ha nem akar elhízni a palacsintától. Mindenesetre inkább megvárom, amíg a palacsinta után összeszedi magát, hogy tényleg ne legyen komolyabb baja.
- Ma nagyon nem vagy a toppon, te takarítasz, ha kiköpsz ide... bármit is. - az előbb a fulladozás, most meg majdnem a vizet köpi ki. Ma nagyon nincs a toppon, még a macska kérdést se vette komolyan, pedig én nagyon is úgy gondoltam. Jó talán a pezsgőzés után még nem teljesen, de mostanra tisztult a kép és az ötlet nem tűnt el a fejemből, ami azért jelent valamit nem? - Héj, ne akarj kirúgatni! - szórakozott nevetéssel lököm meg a vállát, de itt már elég régen dolgozom, hogy ilyesmi miatt nem kellene megválnom a munkámtól, azért ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Azon viszont azért rendesen meglepődöm, ami ez után jön. Ha nem is szándékos, de tényleg nem esik jól. Kettőnk közül eddig mindig ő volt a pozitívabb velem kapcsolatban, most meg jobb a macskákkal, mint egyedül?
- Jól van, akkor menjek egyedül macskát beszerezni? Ha már úgy is elkönyveltük, hogy egyedül maradok? - azért pár pillanatra elhúzom a számat. Nincs mit tenni lehet, hogy igaza van és kár ezen görcsölnöm. Nem olyan rossz ez, csak... néha pocsék otthon este, tök egyedül... de az ember idővel csak megszokja valahogy. - Tudod azért... próbálkozom, de szerintem valaki elátkozta a szerelmi életemet és még csak nem is az egyedüllét a rossz... Winn... istentelenül szexhiányom van, de komolyan... rémes! - ezt azért már határozottan halkabban mondom neki, csak aztán jön egy hatalmas sóhaj, mielőtt még a homlokomat a pultra tett kezeimre dönteném. Tudom, hogy talán ilyesmit még én se szoktam neki mondani, de a legjobb barátom és oké, hogy a pasik szoktak kívánósabbak lenni, de azért a nőknek is vannak igényeik és ezt még egy macska se tudja pótolni.

♫ How come, how long ♫ ϟ Kinézet ϟ ©


A hozzászólást Louise Crawley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 25, 2017 8:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 21, 2016 11:32 am
Ugrás egy másik oldalra





louise & winn
a miracle would happen

Lehet, hogy Lou-nak igaza van? Mi van, ha Chantele tényleg "csak" a múzsám? Mármint a fene tudja...ha valamilyen csoda folytán Chantele az utamba sodródna, és ezt úgy értem, nemcsak álmodoznék róla, hanem valóban velem lenne, vajon ugyanilyen hévvel szeretném, mint ahogy fantáziálok róla? Ugyanígy egész nap rá gondolnék vagy róla beszélnék? Fene tudja. Tessék, most meg Louise szépen elbizonytalanított. Ehhez nagyon ért. Bár nem csupán ehhez van tehetsége. A csaj ugyanis másodpercek alatt képes elérni, hogy legyen bármilyen rossz is a kedvem, de végül megjelenjen minimum egy halvány mosoly a szám szegletében. Boszorkányság.
- Most lebuktam. Csak és kizárólag a fánk miatt visellek el éjszakánként. - Azt az istennek sem vallanám be, hogy amúgy is élvezem a társaságát. Meg minek is mondanám? Tisztában kell lennie vele, hiszen egyébként nem is lennénk barátok, ha nem örülnék, mikor a közelemben van. Igaz? Hát persze, hogy az. Minden barát örül, ha a másik vele van. Amikor Chantele megdöngetése kerül szóba, szépen félrenyelem a nagy büdös semmit. Kis híján a saját nyálamba fulladok bele. Kicsit sem meglepő módon az egész büfé újfent engem bámul. A haldoklási fázis részeként intek, hogy nincs semmi gond, bár inkább tűnhetett kétségbeesett kapálózásnak, de végül csak sikerült ismét egy normális felnőtt férfi látszatát keltenem. Még kissé rekedtes hangon, de csak kinyögtem Lou-nak, hogy a palacsinta tökéletes lesz. Mikor végre lenyomtam pár falatot, ittam néhány korty vizet, amit kis híján vissza is köptem, amikor előkerült a macskatéma.
- Szívatsz? Azt hittem, csak azért mondtad, hogy macskát akarsz, mert két üveg pezsgőt egymagad ittál meg a lakásomon. Vagy most sem vagy józan? - A kérdést lényegesen közelebb hajolva tettem fel neki, hogy véletlenül se hallja meg senki. Persze csak ugratom, és mivel Lou szerint is "csibész" vagyok néha, eleget kell tennem a titulusomnak. Szóval miért hagynám abba a piszkálódást éppen most? Félhangosan felnevetek.
- Mondjuk jobban belegondolva simán el tudom képzelni, hogy idős korodra felhalmozol néhány négylábú nyávogót. Jobb, mint egyedül...basszus. Lou, ne haragudj. - Azt hiszem, most elvetettem a sulykot. Mindig ugratjuk egymást, de van, ami már nem vicces, hanem bunkó és sértő. És nem is értem, miért mondtam neki ezt. Pedig nem megbántani akartam, sőt...talán csak kivetítettem azt, hogy neki senki nem elég jó. Vagy most ezzel a gondolatmenettel nyugtatom a lelkiismeretem. Akárhogy is, Louise lelkébe sosem taposnék bele szántszándékkal. Ebben biztos vagyok.


||music:írás közben hallgattam|| bocsi a késésért 40  || ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Az álmaimat
Kedvenc dal :
When I'm gone
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
Titkon énekes, dalszerző, valójában pincérnő



A poszt írója Louise Crawley
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 30, 2016 9:49 pm
Ugrás egy másik oldalra



Winn & Louise
Komolyan nem értem őt, pedig nem szokott gondja lenni a nőkkel ezúttal mégis más a helyzet. Magam sem tudom, hogy azért, mert ez a nőszemély tényleg annyira tetszik neki, vagy valami más van a dologban, de ideje lenne valahogy vagy továbblépnie, vagy tennie valamit, mert így aztán biztosan nem jut egyről a kettőre.
- Hé én nem tettem semmit sem! Támogatlak mindenben, de... ha folyton csak énekelgetsz neki és azt se tudja, hogy ő az akkor mit vársz? Talán ő az elérhetetlen múzsád, akit ha megkapnál akkor elveszítené a jelentőségét és már nem lenne meg az értéke, tudom is én... te vagy a művész. - megrántom a vállamat. Komolyan passzolom a kérdést. Valami miatt tényleg sokkal nehezebben megy ez most neki, mint bárki mással. - De ne aggódj azt nem hagyom, hogy éhen vessz itt nekem. Az rossz reklám lenne a helynek is, akkor meg kirúgnának, annyit nem ér. - mosolyodom el most már és még finoman oldalba is bököm, hogy ne legyen ilyen kis morcos. Tudom én, hogy ha éhes, akkor kivetkőzik magából, de mivel nincs nálam snickers marad a jól bevált palacsinta, vagy valami húsféle, ha inkább arra vágyik. Majd megnézem van-e a konyhán valami, ami még azért simán jó, de fel nem szolgálnák és akkor még fizetnie se kell érte. Persze, ha tudnám, hogy miket mond rólam akkor tuti, hogy nem kapna ingyen kaját, sőt kaját sem, de az egyik tálcával egy fejbekólintást minimum, főleg amikor tudja jól, hogy már ott tartok, hogy macskás öregasszonnyá avanzsálom magamat, mert kihaltak az értelmes pasik a városból.
- Héj hapsikám! Szóval idejössz nekem, engem hibáztatsz a csaj miatt, mert nem kaptad meg, kaját kérsz, de még le is szólsz, mert sokat beszélek? A végén még megtalálok sértődni és akkor buktad a kaját és az éjszakai fánkot is! - mert hát lássuk be, amikor betoppanok hozzá meló után általában viszek is valamit. Nem megyünk sehová sem üres kézzel és amúgy is tudom, hogy szereti, ha megyek. Ő is elpanaszolhatja nekem, hogy aznap épp milyen őzike szemekkel nézett a kiszemeltje és hogy mennyire szép volt a haj csillogása a lámpák fényében... Jesszus, nem is tudom hogy miért bonyolítja meg ennyire. Valahogy olyan neki az a nő, mint egy gyűjtőnek egy híres festmény. Csak nézni, de nem szabad hozzáérni, mert még valami baja lesz.
- Tudom, hogy mi tenne jót neked. Az egyik, ha jól megdöngetnéd álmaid asszonyát, ami ugye kizárt, mert... nem beszélsz vele nyíltan, mintha félnél, hogy összetörik, ha hozzáérsz, a másik egy kiadós csokiöntetes epres palacsinta. És mivel az első esélytelen, marad a palacsinta, jöhet? - ha rábólint, akkor térülök-fordulok és hozok neki egyet. Palacsinta mindig van rontott a konyhán, azokból szoktunk belakni mindig, Paul pedig a kedvenc szakácsom mindig elpakolja a rosszul sikerült darabokat. Néha arra gyanakszom, hogy szándékosan ront ennyit, pedig amúgy állati jól főz, de így legalább van lepasszolható maradék, amit a legtöbb esetben én szoktam lenyúlni. Ha nem lenne a pasas ötven felett és nem lenne felesége még arra gondolnék, hogy akar tőlem valamit, de inkább atyai szeretetről van itt szó.
- Na és mikor jössz el velem macskát választani a menhelyről? - már pedzegettem neki a témát és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nekem bizony lesz macskám, legalább egy. Na jó, mondjuk egyel indítok, aztán meglátjuk, de baromira utálok már egyedül lenni, a macskák pedig legalább boldogsághormont termelnek és macskát simogatni sokkal kevésbé hizlal, mint mondjuk csokit enni, miközben bőgve nézed a Titanicot. Akkor is azt mondom kamu, hogy Jack nem fért fel arra a nyüves deszkára! De legalább ez a film jól bizonyítja, hogy a boldog befejezés nem létezik... szóval kell egy macska.

♫ How come, how long ♫ ϟ Kinézet ϟ ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 28, 2016 12:47 pm
Ugrás egy másik oldalra





louise & winn
a miracle would happen

Tessék, máris jobban érzem magam. Egyrészt Lou enyhén szólva célozgat arra, hogy leállhatnék a kávé literszámra ivásával, mert rohadtul nem tesz jót az agyam megmaradt részének, amit még nőügyektől függetlenül használni tudok. Komolyan mondom, mindkét volt nejem, Chantele, na meg minden egyes nő, aki megtetszett valaha, kiölt egy darabot a normálisan működő agysejtjeimből. Nők. És végre...köszönöm drága Lou, hogy kimondtad az egyértelműt. Igen, minden hülyeségem Chantele miatt van. Ő az oka annak, hogy lekoptatok kvázi szépségkirálynői külsővel rendelkező csodanőket. Ez pedig szánalmas.
- Kezdetben még odamentem volna hozzá egy kedves felszedőszöveggel, de VALAKI belerúgott többször is az önbizalmamba, és az esélytelenségemet latolgatta, aminek köszönhetően már úgy sejtem, úgysem jönne össze a dolog. De nem fogok ujjal mutogatni. Kapok valamit enni, ha már idáig eljöttem? - Jól van na, éhes vagyok, plusz miközben két pofára zabálok, nem kell tovább magyarázkodnom. Még a végén véletlenül kicsúszna a számon a nagy monologizálás közben, hogy pár nappal ezelőtt egy fickó megkérdezte tőlem, hogy mivel olyan sokat lógok Lou-val, biztos tudom, van-e barátja, mert ő elhívná randizni, én meg beközöltem, hogy Louise leszbikus. Hogy ez honnan jött, fogalmam sincs, de a legjobb barátom ennek hallatán garantáltan képen törölne egy tányér valamivel, vagy ami még kellemesebb lenne, a fejemen törné ripityára.
- És mondd csak...mikor végzel? Csak azért kérdezem, hogy addig legyen időm aludni, mivel ismerve téged, majd megjelensz az ajtómban és egész éjjel kiselőadást tartasz valamiről. Megjegyezném, baromira élvezem ezeket az éjszakai diskurzusokat. Idővel majd ezeknek köszönhetően elsajátítom a nyitott szemmel alvás képességét. - Bár a hangom szarkasztikusan csengett, de az igazat megvallva tényleg szeretem, mikor átjön. Persze ezt maximum így magamnak ismerem be, Lou egója már így is egészségesen rendben van, köszöni szépen. Már az alváshiány sem zavar túlzottan, sőt ami azt illeti, ha egy héten legalább háromszor nem igyekszik a dübörgő kopogásával betörni az ajtómat, ezzel minden lakót felverve az épületben, már érzem, ahogy az inszomnia eluralkodik felettem. Lou tud a legjobban felvidítani, megnevettetni. El sem tudnám képzelni nélküle az életem. És ilyenkor kapaszkodik belém mindig a szomorú felismerés. Ha majd a 40 felé közeledünk, le kell lépnem...hiszen ő öregszik, míg én...mondjuk addig még van pár évünk, de akkor is rohadtul lelombozó a gondolat, hogy majd el kell válnom Lou-tól. Nem akarok. Soha.


||music:írás közben hallgattam|| bocsi a késésért 40  || ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Az álmaimat
Kedvenc dal :
When I'm gone
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
Titkon énekes, dalszerző, valójában pincérnő



A poszt írója Louise Crawley
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra



Winn & Louise
Ez a kis büfé valahogy egészen más, mint odakint. Néha úgy érzem szinte mindenkit ismerek itt, ami persze nincs így, de már az is nagy dolog, hogy jó néhányan névről ismernek, akik gyakran járnak ide évek óta. Olyan így a hely, mintha egy nagy család része lehetnél és ez jó, hiszen odakint az emberek többsége egyáltalán nem foglalkozik a többiekkel. Elmegyünk bárki mellett az utcán függetlenül attól, hogy milyennek látjuk a helyzetet. Valaki sír, valaki éhes, ételért, pénzért könyörög... nem foglalkozunk vele, mert sokkal könnyebb úgy tenni, mintha észre sem vennénk, mint segíteni, vagy együttérzést tanúsítani. Itt viszont egész más a helyzet. Persze akadnak kivételek, ma is volt itt még kora reggel egy fickó, valami öltönyös, talán ügyvéd lehetett és az új pincérlány Poppy véletlenül nem vitt ki tejet a kávéjához. Úgy leteremtette, mint annak a rendje. Ez a legtöbb helyen nem jelentett volna az ég világon semmit sem, de itt olyan síri csend lett, hogy vágni lehetett volna a levegőt úgy megállt. Mire én kiértem a konyhából már csak az ügyvéd hűlt helyét láttam és Poppy beszámolóját hallhattam, amit még mindig könnyek között mesélt el arról, ahogyan az öreg Mr. Bates odaállt az ügyvéd elé és úgy kiosztotta, hogy köpni-nyelni nem tudott. Aztán persze amikor fizetés nélkül távozott Mr. Bates kifizette a kávét helyette és még Poppyt is megvigasztalta. Hát ezek az apróságok, amik miatt szeretem ezt a helyet és nem olyan rémes, hogy lassan elérem a harmadik X-et és még mindig nem értem el semmit az életben. De majd egyszer...
És ezen a ponton ránt ki két kar a merengésből. Még jó, hogy épp semmi sincs a kezemben, mert azért megáll bennem az ütő. Már arra gondolok, hogy valami kellemetlenkedő vendég molesztál, bár efféle nem szokott történni, meg aztán biztosan lenne felhördülés ebben az esetben, de semmi ilyesmi, csak pár rosszalló tekintet, amikor az evőeszközök csörömpölve esnek le a földre a tálcával együtt. Erre már én is megfordulok és azonnal el is mosolyodom, amikor egyértelművé válik, hogy ki az.
- Az biztos és nem is csak engem. - szórakozott mosollyal pillantok körbe, amíg ő felkapkodja a leszórt holmit. Azért van egy-két csúnyább nézés, de azért nem vészesen sok. A többségnek azért ennyi még nem árt meg, főleg azóta, hogy Poppy betanul. Volt néhány apróbb baleset, úgyhogy már megszokták, hogy nem minden megy teljesen zökkenőmentesen. Már épp kérdezném, hogy mi az oka a nagy meglepetésnek, hogy beugrott, de nincs rá szükség, se perc múlva kiderül, és nem mondom, hogy meglep. Mégis csak zenél, énekel és jól is, nem csoda, ha mindenféle nők adják oda neki a számukat.
- Hát könnyen lehet, hogy a túl sok kávé lassan teljesen megzápítja az agyadat. - elgondolkodva nézek rá még előre is nyúlok, hogy megkocogtassam a fejét mintha csak azt akarnám megnézni, hogy nem lötyög-e odabent már minden, aztán persze elmosolyodom, majdnem el is nevetem magamat, de csak az apró nevetőgödröcskék jelennek meg az arcomon. - Biztosan még mindig Chantalon jár az eszed és úgy érzed, ha kikezdesz valakivel, vagy hagyod, hogy valaki kikezdjen veled, azzal elvágod magadat nála, pedig szimplán csak oda kellene menned hozzá és komolyan elhívni randizni. Miért nehezebb ez esetében, mint másoknál? - komolyan nem értem, hiszen azért nem szokott beijedni, ha beszélnie kell egy lánnyal, de valami miatt Chantal teljesen leblokkolja. Azt nem teszem hozzá, hogy amúgy se látom értelmét ennek az egész próbálkozásnak, mert a végén még zokon venné. Valahogy az a lány... nem passzol hozzá. Nem tudnám megmondani, hogy miért, de van egy ilyen érzésem és kész, de ha egyszer neki ő tetszik, hát nem fogok beleszólni az életébe. Viszont, ha legalább megpróbálná és látná, hogy nem oké a dolog, akkor talán tovább tudna lépni. Ez az epekedő hősszerelmes szerep nem áll jól neki. Na jó igazából még jól is áll, talán még a dalai is jobbak így, de nem szabad túlzásba vinni, mert a végén még rámegy a maradék életkedve is, azt pedig mint legjobb barátja nem hagyhatom.

♫ How come, how long ♫ ϟ Kinézet ϟ ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chatkép :

Tartózkodási hely :
változó, főleg Seattle
Hobbi & foglalkozás :
bárénekes
Humor :
hát hogyne



A poszt írója Winn Landrey
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 24, 2016 12:25 pm
Ugrás egy másik oldalra





louise & winn
a miracle would happen

Egy újabb fura nap, amit nem tudok hova tenni. Mostanában csak olyasmi történik velem, aminek hatására a magasba szökik a szemöldököm. Ha továbbra is ilyen tempóban huzogatom, előbb-utóbb a homlokomon ragad. Ma egy gyönyörű nő jött oda hozzám, hogy megdicsérje a tegnapi előadásomat a bárban, aztán klisésen egy szalvétán odacsúsztatta hozzám a számát. Normál esetben örülnék, mint majom a farkának, hogy kellek valakinek, hiszen a Chantele-ügy nem kicsit viselt meg az elmúlt időszakban. Egyre biztosabbá válik számomra, hogy nem kellek neki. Persze mivel többnyire csak égetni szoktam magam előtte, elég nyilvánvaló, hogy elvágtam az amúgy is csekély esélyeimet nála. Na, de ma nem a reménytelen érzéseim kavartak be, amiket Chantele iránt táplálok. Ez pedig igencsak meglepő. Sőt ha jobban belegondolok, az elmúlt 1-2 hétben bármi is történt, mindennek egy valakihez volt köze. Ez pedig Louise. A mai szépségnek is visszaadtam - ismétlem, visszaadtam - a szalvétát, majd pedig azt mondtam, "elnézést, egy barátommal kell találkoznom." Basszus, mégis ki a fene mond ilyet egy lenyűgöző mosollyal megáldott hölgynek? Na ki? Hát persze, hogy én. A múltkor meg Lou betévedt ismét a bárba, és miközben énekeltem, sokszor bámultam őt és a pultos pasit, aki kicsit szerintem túl sokszor vigyorgott rá olyan idiótán. Nem tetszik, hogy csapta neki a szelet. Úgy gondolom, a csávó nem megbízható, Lou jobbat érdemel. Jó, az elmúlt 6 évben, mióta ismerem őt, sosem tetszett egy fickó sem, aki megkörnyékezte, de ez csupán azért van, mert féltem őt és tényleg nem túlzok, szerintem egyik sem érdemelte meg Louise-t. És ez még így szerintem tök normális is. Aggódom érte, na bumm. Mindössze az nem világos, hogy mi a rossebért koptatok le nőket rá hivatkozva? Mindegy, Chantele még mindig az a nő, akit viszonzatlanul ugyan, de imádok. Igen, ezzel kapcsolatban ne legyenek kétségeim. Nem lehetnek kétségeim!
Ahogy Louise munkahelyére belépek, az illatok pedig megcsapják az orrom, egyúttal a legjobb barátomat is észreveszem, gyors léptekkel és szélesen mosolyogva trappolok egyenesen mögé, aztán hátulról szorosan megölelem. Ám a hirtelen mozdulat következtében leverek egy tálcát az asztalról. Miközben a büfében ücsörgő, a hangzavar miatt kis híján infarktust kapó vendégeknek intek bocsánatkérően, felkaparom a padlóról a tálcát és azt a néhány evőeszközt, ami rajta hevert, majd pedig Lou-ra emelem tekintetem. Le merem fogadni, hogy már sokkal apróbb mosollyal a képemen.
- Ne haragudj, nem direkt csináltam. Csak meg akartalak lepni, amit ha úgy vesszük, sikerült is, nem? - Aha, végül is nézzük a pozitív oldalát. Tudom, hogy még nem járt le a munkaideje, de nem bírok magammal, muszáj beszélnem vele. Azt hiszem, meg is kezdem a pofázást. Maximum betömi a számat egy köteg szalvétával vagy nyakon szúr egy villával, ha elege lesz belőlem.
- Na jó, szerinted az normális, hogy ma lepattintottam egy gyönyörű nőt? Miért csináltam? Lehet, hogy kezd az agyam megsemmisülni? - Poénkodok ugyan szokásomhoz hűen, de valójában szerintem csak azt szeretném, hogy Louise nyugtasson meg azzal, hogy az egésznek Chantele-hez van köze. Talán ha Lou kimondja, akkor relaxációs állapotba tudok kerülni, és nem azon morfondírozom, miért jut eszembe annyiszor az épp velem szemben ácsorgó legjobb barátom.


||music:írás közben hallgattam|| remélem, megteszi kezdőnek 40  || ®

Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
Az álmaimat
Kedvenc dal :
When I'm gone
Tartózkodási hely :
Seattle
Hobbi & foglalkozás :
Titkon énekes, dalszerző, valójában pincérnő



A poszt írója Louise Crawley
Elküldésének ideje Pént. Márc. 18, 2016 9:53 am
Ugrás egy másik oldalra

Tipikus amerikai kis büfé-féle. Különféle időszaki menükkel, reggeli, ebéd és vacsi lehetőséggel, vagy csak egy szimpla kávézásra is, egyszerű kiszolgálással, afféle családias kis hely, ahová gyakran ugyanazok járnak vissza.



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Donna'a Dinner

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3