A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Elhagyott raktárház


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 07, 2016 1:45 pm
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 29, 2016 10:55 pm
holly & kelsey
• • I missed you & I need you so much, sis • •
Szeretném közel engedni őt is, de roppant mód nem könnyű, de el se akarom teljesen lökni. Most, hogy itt van egyszerűen képtelen lennék rá, de azt is tudom, hogy nem maradhatok örökre ebben a városban, hiszen Bruno Mystic Fallsban van, s nekem pedig ott a helyem mellettem. Eleve nem helyeselte azt, amit teszek, de tudta jól, hogy számomra a munkám fontos, ahogyan azt is, hogy egy-egy ilyen ügy segíthet még inkább visszatérni a szürkehétköznapokba a fájdalmasabb napokból. Persze arra roppant mód nem számítottam, hogy pont Kelsey-be fogok belebotlani.
- Majd meglátjuk, hiszen sose lehet tudni, hogy ki miként reagál bizonyos dolgokra. – mondom neki alig hallhatóan, de ő hallani fogja, viszont az illetéktelen fülek nem, hiszen az emberek kezdenek magukhoz térni. Nem vidám meséről van szó, ahogyan nem is annyira könnyű egyáltalán beszélni róla. Aztán minden a fejetetejére áll, hiszen egy golyó süvölt el mellettem, egyenesen Kelseyt eltalálva, a többiek sietve rohannak ki, bennem pedig valami gát átszakad. Düh járja át a testemet, s nem is gondolkozom, csak cselekszem és ennek a kárát a bűnöző látja, hiszen nem kegyelmezek neki. Miért is tenném? Velem se bántak kesztyűs kézzel, így hirtelen én se akarok, de mielőtt még túl nagy kárt tehetnék az illetőben észbe kapok és elengedem őt. Persze csak annyira, hogy eszméletlenül feküdjön a továbbiakban is a földön, mert nem fog meglépni. Azt már nem engedem, ha miatta lett ekkora felfordulás, majd pedig sietve termek a testvérem mellett. Egy apró mosoly kúszik az arcom a szavai hallatára. – Látod, a hősöknek már csak ez jár. – s kicsit már jobb kedvűen csendülnek a szavaim, miközben azon vagyok, hogy az erőmmel helyre hozzam a sérülését. Kórházba mennie roppant mód nem lenne jó, hiszen ahhoz túl gyorsan gyógyul eleve a sebe a farkas géneknek köszönhetően. A seb pedig szép lassan gyógyulni kezd, ahogyan több vér se serken ki, miután a golyó is a földre pottyant. – Még szerencse, mert akkor tuti, hogy seggbe rúgnálak valahogyan. – pillantok rá kicsit szélesebb mosollyal, de messze nem olyan, mint régebben volt. Viszont már ez is haladás, a korábbi mosolyaimhoz vagy tetteimhez képest. Amikor pedig átölel, akkor egyszerűen lefagyok és nem tudok megmozdulni. Eleinte nem is ölelem át őt, s még a szívem is kihagy egy-egy ütemet, majd óvatosan, szinte remegő kezekkel ölelem magamhoz, hogy utána elengedjem, majd pedig sietve állok fel, s hátrálok ismét pár lépést. Jó érzés volt, de ugyanakkor pokoli is. S nem akarom újra megízlelni a poklot, amit az emberek érintései jelentenek számomra a múltban történtek miatt. Szavaira csak bólintok, hiszen roppant mód nem lelem a szavakat. Mégis miként lelhetném, ha az ölelésével sokkolt. – Rendben, akkor majd rendelünk valamit. Nekem is le kell majd adnom az itt történteket, így vélhetően együtt megyünk majd az őrsre, viszont őt jobb lenne, ha megbilincselnéd, mert szerintem lassan magához fog térni. – pillantok a kicsit arrébb heverő bűnözőre. Nem szívesen használnám az erőm megint, illetve magam sem tudom, hogy képes lennék-e elmenni Kelsey-hez vagy inkább valami forgalmasabb helyen akarnék vele találkozni. Túl nagy a káosz…


•• credit •• Marlisa - Stand By You •• Bocsánat a késés miatt. 27
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 21, 2016 8:30 pm
holly & kelsey
• • Am i hallucinating? • •
A percek óta tartó huzavona alatt most először érzem azt, hogy egy kicsit talán mégis olvad a jég. Az eddigi hideg távolságtartása után nevetségesen jól esik, ahogy a testvérének nevez, és még inkább rájövök, hogy milyen nagyon is hiányzott nekem Holly. Persze tudom, hogy ha sikerül is rávennem őt, hogy ne meneküljön tovább, hogy maradjon itt, a városban, akkor sem lehet minden olyan, mint régen. Talán idővel többé-kevésbé rendbe jönnek majd a dolgok, de az elmúlt éveket már egyikünk sem tudja meg nem történtté tenni, vagy egyszerűen elfelejteni. De nem is kéne ennyire előre szaladnom. Azt hiszem, egyelőre elég, ha csak annak örülök, hogy Holly ígéretet tett nekem, és nem fog lelépni anélkül, hogy valamiféle magyarázatot adna nekem.
- Bármi is, amit mondani szeretnél, kibírom. Aztán együtt megoldjuk. Kitalálunk valamit. Persze csak, ha te is ezt szeretnéd majd – teszem hozzá gyorsan, mert bármiről is van szó, egyértelmű, hogy nem akar túlságosan belevonni. El sem tudom képzelni, mitől tarthat ennyire. Vagy kitől. Talán inkább az utóbbi. Kétlem, hogy attól félne, nem viselem el az igazságot. Tudja, hogy sok mindent kiálltam már, és erősebb vagyok, mint sokan képzelik. Ha viszont amiatt félt, mert belekeverhet valamibe, és veszélybe kerülhet az életem, annál is inkább tudni akarok róla. Nem azért, mert halálvágyam van. Hanem mert segíteni akarok. Mert ezt a terhet, akármi is történt, már nem cipelheti tovább egyedül. Lehet, hogy túlélt valami borzalmat, de ebbe a menekülésbe, rettegésbe a végén egyszerűen belerokkan, ha nem engedi, hogy valaki segítsen neki végre.
Abban a tudatban megnyugodva, hogy nem most kell őt utoljára látnom, megindulok, hogy intézkedjek, és bilincset kattintsak a bűnözők kezére. A figyelmetlenségem azonban, amíg Hollyra figyeltem a fegyveresek helyett, most megbosszulja magát, mert mielőtt elérhetném a kijáratot, már egy golyóval az oldalamban hullok térdre, majd terülök el a koszos padlón. Fájdalom árasztja el az egész jobb felemet, és valamiért mégis csak az jár a fejemben, hogy a pasas nem szökhet meg, nem engedhetem. Meglepetésemre a kuzinom közbelép, mielőtt ez megtörténhetne. Szerencsére a többi túsz már kimenekült az iménti lövés után, így nincs más szemtanúja annak, amit tesz. Így mégis csak könnyebb lesz kimagyarázni.
- A rohadt... életbe! Ez... pokolian fáj... - köhögök, és egyszerre nevetek is az abszurd helyzeten, majd azonnal megérzem a fémes ízt a számban. Vér. Közben Holly már mellettem térdel, és ismét a mágiájához nyúl. Aztán érzem, hogy megmozdul a sebem, és erősen összeszorítom az ajkaimat, amíg a golyó kiemelkedik az oldalamból. - Ne aggódj, nem halok én meg ilyen könnyen – mosolygok fel rá még kissé erőtlenül. Kell még pár perc, hogy teljesen rendbe jöjjek. De ahhoz még van erőm, hogy gyengéden megszorítsam Holly kezét. - Megmentettél. Köszönöm. - Felhúzom a pólómat az oldalamon. A lyuk már el is kezdett összeforrni. Csak a vért kell majd lemosnom magamról. Igazából most ez érdekel a legkevésbé. Kicsit nehézkesen, de felülök, majd váratlanul átölelem Holly nyakát.
- Ugye komolyan gondoltad, azt a beszélgetést? - húzódok el tőle végül annyira, hogy a szemébe nézhessek. - Még mindig rám vár a feladat, hogy jelentést adjak az itt történtekről, de később átjöhetnél. Főzök neked vacsorát, amit csak szeretnél. - Mondjuk ezzel nem biztos, hogy meggyőztem, hisz nem vagyok éppen egy konyhatündér. Még majd fenyegetésnek veszi, nem pedig kedveskedésnek. - Na jó, inkább rendelek kaját, úgy a biztosabb – teszem hozzá elmosolyodva.
•• credit  •• Music: How To Love •• Most én bocsi :$
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 29, 2016 1:50 pm
holly & kelsey
• • I missed you & I need you so much, sis • •
El akarom mondani, ugyanakkor még se. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, de kezdem úgy érezni, hogy vele is pontosan azt akarom eljátszani, mint amit Brunoval tettem. Szerencsére őt idővel visszakaptam, s ahogyan őt se akartam ellökni soha magamtól, úgy nem akarom Kelseyt se, de fogalmam sincs arról, hogy mit kellene tennem. Egyszerűen tanácstalan vagyok. Az érintését se biztos, hogy képes lennék elviselni, ugyanakkor úgy magamhoz ölelném, ahogyan egykoron tettem. Tudtam jól, hogy neki se volt könnyű élete, de ő erős maradt, míg én azt hiszem teljesen megtörtem és kifordultam önmagamból annak a napoknak köszönhetően. Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak a halál inkább magával ragadna, de sose volt ennyire kegyes az élet. Most pedig itt voltunk, de még se tudtam mihez kezdeni a helyzettel, egyre inkább nyakunkon voltak a többiek. Én csak besegítettem itt, így érthető, hogy nem akartam betenni oda a lábamat, a rendőrőrsre. Túl sokan vannak, nekem meg nincs kedvem köztünk mászkálni. Otthon is nehezen teszem be oda a lábamat, de sok választásom nincs. Egyszer talán teljesen meggyógyulok.
- Mindig is úgy tekintettem rád Kelsey, s ez a mai napig nem is változott. Mindig is a testvérem leszel. – mondom neki barátságosabban érezheti a hangomból, hogy nem hazudok. Tényleg fontos számomra és ezen semmi se tud változtatni, egyszerűen csak nem tudok mihez kezdeni a helyzettel. – Ígérem, hogy mielőtt elsétálnék meg foglak keresni. De talán ezt nem kellene hallanod. – teszem hozzá egy kisebb habozás után. Mégis miként mondhatnám el? Nem kellene neki még több terhet cipelnie, de tudom, hogy nem fogja feladni. Nem, ő sose volt olyan. Olyan volt, mintha sose lehetne megtörni és az élet a földre löki, akkor ő csak azért is feláll, hogy megmutassa őt nem lehet csak úgy a földbe döngölni. Emlékszem a régi beszélgetéseinkre, arra, hogy mennyire örültem a felbukkanásának. Most is örültem neki, csak jelét nem adtam ennek. Mintha képtelen lennék kifejezni az igazi érzéseimet.
A szirénák egyre közelebbről szólnak és tudom, hogy mennünk kell, hogy nem sokáig folytatódhat ez az egész. Most nem, majd talán később, de mielőtt esetleg átjuthatnék a gátjaimon és magamhoz ölelhetném őt, egy lövés dördül el és hamarosan Kelsey is megáll. Ijedten rezzenek össze, de gondolkodás nélkül cselekszem. Az erő átjárja a testemet, könnyedén mormogom el a varázsigét, aminek következtében a bűnöző hirtelen a falnak csapódik, majd a földre hull a fegyvere. Sietve rúgom arrébb, majd pedig Kelsey mellé térdelek le. – Meg ne merj nekem halnia, érted?! Most nem halhatsz meg! – mondom neki dühösen, majd a sebet veszem szemügyre. Ha kiveszik a golyót, akkor gyorsabban fog gyógyulni, mint az átlag emberek és ezzel még a bókáját is megütheti. Sietve mormogok el egy újabb varázsigét, aminek köszönhetően a golyó könnyedén hagyja el a testét, majd pedig jöhet a gyógyítás, mielőtt még beérnének, ha csak meg nem akadályozott benne. Kivételesen nem agyaltam azon, hogy mi lesz ha használom az erőmet, csak muszáj volt, úgy éreztem, hogy nem tehetek mást. Végül sietve pillantottam fel, amikor hallottam az egyre közeledő lépteket.  

•• credit  •• Marlisa - Stand By You •• Bocsánat a késés miatt. 27
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 20, 2016 6:09 pm
holly & kelsey
• • Am i hallucinating? • •
Kezdem úgy érezni, hogy én minél jobban próbálkozom, ő annál inkább elutasít. Nem akarja, hogy itt legyek, nem akarja, hogy segítsek, nem akar a közelében tudni, az érintésemtől visszariad. Szeretném megérteni, próbálom megérteni, és sejtem, hogy sok rossz dolgon mehetett keresztül, hogy borzalmas volt neki, de már itt van, én is itt vagyok, és szomorú, sőt, fájdalmas látni ezt a mértékű elutasítást. Hogy az az ember, aki a világon a legközelebb állt hozzám a családomból, úgy kezel, mint egy idegent. Nem mond semmit, csak fél szavakat, nem magyaráz meg semmit. Ellenkezőleg. A homályos kijelentéseivel csak még inkább összezavar engem. Én is átéltem már egy-két szörnyű dolgot. Kezdve azzal, hogy saját anyám majdnem megölt, amikor még csak három-négy éves voltam. Aztán tizenévesen megerőszakoltak a nevelt húgommal együtt, és éveken át megriadtam olykor a saját árnyékomtól is, az igazságszolgáltatásban pedig nem reménykedhettem, amíg én magam a kezembe nem vettem az irányítást. Tudom, hogy néha mennyire nehéz nyitni mások felé, beengedni másokat. De mi egykor annyira közel álltunk egymáshoz Hollyval. Tudnia kellene, hogy bennem megbízhat, hogy én mellette állnék. Ha kell, segítséget is hozhatok, hiszen rendőr vagyok. Bármi van, megoldhatnánk. De nem kér belőlem. Le kellene mondanom róla? Ez nem ilyen egyszerű. Nem megy. Még nem.
- Figyelj! Tudom, hogy az alkalom most nem megfelelő. Megértem. - Már csak másodperceink lehetnek, mielőtt az erősítés ideér. Dolgunk van, itt nem beszélhetünk nyugodtan. - De kérlek... kérlek, ígérd meg, hogy mielőtt egyetlen szó nélkül eltűnnél ismét, még adsz egy esélyt, hogy meghallgathassalak. Muszáj beszélnünk, normális körülmények között. Ha... valaha is tényleg úgy tekintettél rám, mint a testvéredre... ha még egy kicsit is fontos vagyok neked, tartozol nekem ennyivel. Csak egy beszélgetés. Ennyit kérek. - Hátralépek, mert látom, hogy most túl sok neki ez az egész. Nem tudom, miért, de nem akarja, hogy hozzáérjek. A rendőrségre sem akar menni. Látom, hogy ez annál jóval több, mint hogy nem akar belekeveredni ebbe az ügybe. Fél valamitől. De nem akarom tovább faggatni, most nem. De úgy érzem, tartozik nekem egy magyarázattal, mielőtt elmenekülne.
Most viszont intézkednem kell. Már hallom a szirénákat. A rendőrautók itt vannak a sarkon. Körülöttünk az emberek is ébredeznek lassan. A legjobb, ha kimegyek, és fogadom a társaimat. Még egy utolsó könyörgő pillantást vetek Hollyra, mielőtt hátat fordítanék neki. Szerintem tudja, hol talál meg, ha úgy döntene. Ha tényleg ügyészként dolgozik, akkor elvileg én is megtalálhatom őt, legalábbis amíg fel nem szívódik. Megindulok kifelé, de abban a pillanatban egy hangos dörrenés rázza meg a raktárat. Egy lövés dördül, majd a következő pillanatban a földön találom magam. Basszus, eltaláltak! Az egyik díler menekülni igyekszik a hátsó ajtón át, és úgy tűnik, én vagyok az elterelése. Utánavetném magam, de a golyó keresztülhatolt az oldalamon, és bár hamarosan begyógyul majd, egyelőre piszkosul fáj, és a világ is kicsit elhomályosul előttem. A francba! Nem is tudom, az bosszant jobban, hogy a pasas meglép, vagy hogy megint ki kell találnom majd valami mesét arra, hogy hogyan úsztam meg ezt a lövést, ami nagyon is eltalált, és mégsem hagy majd nyomot, mire a mentő ideér. „Csak egy felszíni karcolás”, nem igaz? Na persze!
•• credit  •• Music: Stand By You •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 17, 2016 6:16 pm
holly & kelsey
• • I missed you & I need you so much, sis • •
Tudtam jól, hogy nem fair ezt mondanom, se kérnem tőle, hiszen emiatt már elszúrtam Bruno-val is jó pár hónapja is a dolgokat, most viszont csak reménykedni tudtam abban, hogy nem követem el ugyanazt a hibát, még ha ugyanazt is játszom el. Az élet sose lesz könnyebb és attól még, hogy Bruno közelében jobban voltam, nem jelentette azt, hogy amúgy is jobban vagyok, mert még messze voltam attól, amit sokan már gyógyult állapotnak neveznek. Csendesen hallgattam azt, amit mond és nagyot nyeltem.
- Tudom, hogy nem fair kérés, de meg kell értened, hogy mindenkinek jobb lesz így. Pontosan tudom, hogy miken mentél keresztül. – vagyis a nagyját tudom, s pont ezért nem akarom, hogy megismerje a démonaimat. – Pontosan ezért nem akarom azt, hogy rádöbbenj arra, hogy mi történt velem. – a rendőrségi akták is hézagosak, hiszen a génjeimnek köszönhetően eleve gyorsabban gyógyultam, s amúgy se mondhattam el azt, hogy kik bántottak. Teljesen őrültnek néztek volna és arra egyáltalán nem vágytam.
Szavainak köszönhetően egy könnycsepp gördül végig az arcomon, majd megrázom a fejemet. A fogam alsó ajkamba harap, hiszen tisztán emlékszem mindenre. Mégis miként felejthetném el? Mindig is akartam egy lánytestvért és a személyében megkaptam azt.
- Talán tévedtem. Talán nem jó különlegesnek lenni. Nem jó dolog két erőt egyszerre birtokolni, hiszen még egy miatt is úgy bánhatnak veled, mintha semmi érzésed nem lenne! – csattanok fel kissé ingerültebben, mint kellene, majd elfordítom egy pillanatra a fejemet. Nem hagyhatom, hogy azok a napok által keletkezett sebeket és dühöt rajta vezessem le. Ennyire gyenge nem lehetek, de mégis részben még mindig úgy érzem, hogy ez már nem áldás, hanem sokkal inkább átok. Régebben nem így volt, de azóta megváltoztattak az események. Amikor pedig hozzám ér, akkor kicsit összerezzenek, de nem rántom el magamat. Valószínűleg ő is láthatta az ijedtséget az arcomon, a testbeszédemből, de nem ellene szólt, hanem a világ iránt. Nem szerettem, ha csak úgy váratlanul valaki hozzám ér.
- Biztosan meg lehetne oldani! Eléggé észrevétlenül el tudok tűnni. Majd kimagyarázom. – állok elő sietve az ötlettel, majd amikor meghallom az újabb ötletét, akkor a hideg is kiráz. Nem akarom betenni a lábamat az őrse, a kihallgató szobába meg még inkább nem. Úgy érezném akkor, hogy ok nélkül újra csapdában vagyok, s kicsit talán a múltamban történtekre emlékeztetne, hiszen akkor is faggattak és meg akartak fejteni. – Látod, csak a gond van velem. Ezért lenne egyszerűbb, ha mindenki inkább menne a maga dolgára. Ti elkaptátok azokat, akiket akartatok, én pedig hamarosan újra itt hagyom a várost. Kels, vannak olyan dolgok, amiket nem szabad bolygatni, se megoldani nem lehet. – s a kezem arcára siklik, ahogyan egy testvér simítana végig a testvére arcán és közben őt fürkészem. – Sajnálom…

•• credit  •• Marlisa - Stand By You •• Bocsánat a késés miatt. 27
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 05, 2016 6:23 pm
holly & kelsey
• • Am i hallucinating? • •
Holly viselkedése teljesen összezavar. Egyszerre kedves, mégis hideg és távolságtartó, mintha csak egy idegen lennék, a tekintetéből viszont valami egészen más tükröződik. Összeszorul tőle a szívem, és egyben meg is ijeszt. Szeretnék rajta segíteni, és szeretném tudni, hogy mi is történt vele, jó lenne beszélgetni, vagy legalább csak megölelni, de valahogy egyik sem tűnik most helyesnek vagy lehetségesnek. De nem szeretném, hogy eltűnjön, lelépjen, mielőtt válaszokat kapnék. Nem akarom elveszíteni őt újabb két évre. Nem veszíthetem szem elől.
- Ez... Ez így nem fair, Holly. Nem dönthetsz helyettem is. Nem döntheted el, hogy mi a jó nekem. Olyan vagy, mintha a testvérem volnál, tudod jól. Szükségem van rád. És most, hogy végre megtaláltalak, nem gondolhatod komolyan, hogy hagylak csak úgy elsétálni. - Még egy lépés felé, és már szinte karnyújtásnyira vagyok tőle. Még mindig szeretném megölelni, érezni, hogy tényleg itt van, hogy nem csak képzelem, de nem merem. Félek, hogy elijeszteném, és bevallom, borzalmasan rosszul esne, ha most elutasítana. Már így is nehéz megemésztenem a távolságtartását, bármi is az oka erre.
- Engem nem érdekel, ha megváltoztál. Úgy értem... talán már nem teljesen az vagy, akit ismertem, de még mindig az unokatestvérem vagy. Te vagy az a lány, aki a legtöbb titkomat ismeri, akivel együtt kezdtük megismerni a varázslást, aki megmutatta nekem a falkán keresztül – megbicsaklik a hangom, ahogy a többiekre gondolok, de a fájdalmas emlékek most nem tartanak vissza attól, hogy tovább beszéljek. - Aki megmutatta, hogy nem kell félnem a farkasénemtől sem. Aki megtanított rá, hogy különlegesnek lenni igenis jó dolog. És ez mind ott van még benned. De akárki is lettél, én szeretném őt újra megismerni – érintem meg óvatosan a vállát, és próbálom tartani vele a szemkontaktust, a tekintetemmel kérlelni, hogy ne meneküljön. Istenem, annyira aggódtam érte! Éveken keresztül. A legtöbben már lemondtak róla, de én tudtam, éreztem, hogy még él. Persze még így is alig tudom elhinni, felfogni, hogy most itt van. De annyi biztos, hogy nem hagyom csak úgy elszaladni.
- Nem engedhetlek elmenni – jelentem ki végül valamivel komolyabban. Aztán a fejemmel az ajtó felé bökök. Ha az érzéseire nem hallgatna, még mindig megpróbálhatom észérvekkel. A törvény ebben most a segítségemre is van. - Az erősítés itt lehet most már bármelyik pillanatban. Talán már csak pár másodperc. Nem mehetsz most el. Ki akarnak majd hallgatni, hogy elmond, mi történt itt. De kérni fogom, hogy én vehessem fel a tanúvallomásod, és akkor kitalálhatjuk, hogyan magyarázzuk ezt meg – pillantok az emberekre körülöttünk. Lassan sorjában elkezdenek majd ébredezni. Talán mondhatjuk azt, hogy gázszivárgás volt, vagy ilyesmi. Körbefordulok a raktárban, a tekintetemmel keresve valamit, amivel megmenthetem a szitut. Vajon mi lehet azokban a ládákban? Gondolom drogot akartak itt eladni, mielőtt a lövöldözés kitört volna. Holly remélhetőleg többet tud. És ügyészként neki is lehet már némi tapasztalata ilyen esetekkel, szóval mindkettőnknek jobb lenne, ha összedolgoznánk. Addig is olvad majd egy kicsit a jég közöttünk. Remélem.
•• credit  •• Music: Stand By You •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 05, 2016 2:26 pm
holly & kelsey
• • I missed you & I need you so much, sis • •
Tudom, hogy ideje lenne már teljesen talpra állnom, hogy de még mindig nem teljesen ment. Amióta Bruno visszatért az életembe még inkább igyekeztem és valamilyen szinten ment is, de még mindig túl sok volt a démonom, ami képes volt fogva tartani. Régebben imádtam azt, hogy kettő az egyben vagyok, már ha lehet így mondani, de manapság ezt még mindig nehezen tudtam megemészteni. Főleg azok után, amit tettek velem. Csak azért tették azt velem, mert egyszerre kettő vagyok és milyen érdekes lehet tanulmányozni egy élő példányt, hogy mit is bír ki. Nem értettem azt se, hogy egy boszorkány erre miként lehet képes, hiszen mégis csak egy fajból származunk, vagyis bizonyos mértékig és nekünk legalább össze kellett volna tartanunk, ahogyan a vadászokat se értettem meg sose. Lehet, hogy veszélyesek vagyunk, de ahogyan az emberek között, úgy köztünk is akadnak olyanok, akik nem akartak senkinek se ártani. Ilyennek születtünk, de megtanultuk uralni az erőnket és a bestiánkat, s emberek helyett állatokra vadásztunk. Ezért se értettem, hogy anno miként történhetett meg az az egész.
Használhattam volna az erőmet, de még se ment. Nem bírtam rávenni magam, mintha a vér megfagyott volna az ereimben, pedig talán még mindig jobb lett volna, mint ami utána következett. Hiányzott Kelsey, de nem akartam még több fájdalmat okozni neki. Nem voltam már ugyanaz az ember, mint aki korábban. Tartottam másoktól, még olyanoktól is, akikben egykoron megbíztam. Ez alól egyedül eddig Bruno volt a kivétel, mert benne megbíztam és nem féltem attól, hogy elárul, ahogyan egykoron valaki a falkánkkal tette. Nem értem, hogy volt erre képes valaki, egyszerűen nem bírom megérteni és elhinni. Ez az egész annyira képtelenség, hogy csak na. Egyszerűen az volt a családunk és mégis valaki elárulta azt. De miért? Pénzért? Szabadságért? Már mindegy, hiszen ugyanúgy őt is megölték, ahogyan a többségét azoknak, akik ott voltak és nem sikerült elszökniük…
Figyelem arcának a vonásait és már bánom, hogy nem cselekedtem hamarosan. Jó érzés látni őt, ugyanakkor fájdalmas is, hiszen eddig mindig sikerült rejtve maradnom és talán mindenkinek jobb volt azt hinni, hogy esetleg már nem is élek… Igen, azt hiszem az volt a legjobb mindenkinek, mivel már árnyéka voltam önmagamban, vagyis a legtöbb esetben, ahogyan most is.
- Körülbelül igen… - erősítem meg a szavait alig hallhatóan, pedig nem kellene. Talán ezzel még inkább megbántom őt, de hát hónapokig igazából mozogni is alig bírtam, így sok mindenről nem marad le. Sőt, miután szabadultam a kórházból rövid idővel később már meg is szoktam, mert azt hittem úgy jobb lesz Brunonak is… Hát, tévedtem. – Mondhatod ezt is, de az ügyész pontosabb. – javítom ki barátságosan, majd amikor közeledne, akkor én egyszerűen hátrálok. Nem ellene szól, ez amolyan automatikus cselekedett. Szeretném az ölelésembe zárni, de azzal már elkéstünk és képtelenség. Biztos voltam abban, hogy sok kérdése van, de nem hiszem, hogy pont most kellett volna megbeszélnünk ezeket, talán sose. Akár egy boszorkányt meg is kérhetek, hogy töröljön ki az emlékezetéből. Igen, ez annyira nem is lenne rossz ötlet. Lassan bólintok. – Mindenkinek jobb lesz úgy… - jegyzem meg hűvösen, mintha csak tovább akarnám szakítani a köztünk lévő szakadékot, de talán az is a célom. Akkor nem láthatja a bennem szunnyadó fájdalmat és sötétséget. Igen, nem engedhetem meg azt, hogy bármelyiket is megízlelje, mert túl pusztítóak és túl fájdalmasak. A táskámért nyúlok, de a szavai megállítanak. Megrázom a fejemet, de nem engedem útjára a könnyeimet. Nem nézek rá, nem megy, hiszen elbuktam.
- Talán halottnak is kellett volna maradnom… - jegyzem meg fájdalommal ittas hangom, de még se bírok elindulni. Könnyedén elsétálhatnék a másik irányba, vagy abba, amelyik irányból jött. Kiadhatom magam a kétségbeesett túsznak is, hiszen még igazolni is tudom magam, hogy nem bünőző vagyok, de bármennyire is szeretnék elfutni nem lehet. Újra megszólal, újabb kérés, mibe a lekem és a szívem is beleremeg. Felelnem kell, de mégis mit mondhatnék? Azt, hogy kísérleteztek rajtam, mert korcsnak gondolnak? Nem, nem akarom, hogy féljen, vagy éppen rettegjen azért, hogy egyszer érte is eljönnek.
- Túl sok minden történt Kelsey. Vannak olyan dolgok, szörnyűségek, amikről jobb nem beszélni, amiket nem kell újra kísérteni. – pillantok rá fájdalommal a szemeimben, majd lassan kifújom a levegőt. – Azt hittem ismerem ezt a világot, azt, hogy mivé vált, de nem. Sose ismertem igazán, egészen addig. Ez? Ők? – mutatok a bűnökre és a raktára. – Ez mind csak egy kacsalábonforgó palota ahhoz képest, ami ott történt. Megváltoztam, sajnálom. Akit ismertél az meghalt, míg fogva tartottak. Félek, rettegek, de mégis élnem kell. Nem akarom tönkretenni a te életedet is. – vallottam be neki a dolgot és reménykedtem abban, hogy megérti, hogy csak neki akartam jót. Tudom, hogy az általunk hitt jó, nem mindig az igazán jó, de nem akartam, hogy aggódjon értem, hogy esetleg a karrierje és a beteg, s megtört „testvére” között keljen választania, amíg próbáltam felépülni, majd elfogadtam, hogy a lelkem talán sose fog igazán…

•• credit  •• Music •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 05, 2016 12:38 pm
holly & kelsey
• • Am i hallucinating? • •
Több okból sem szoktam csalni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a varázserőmmel. Először is rohadt nehéz kimagyarázni a feletteseimnél azt, amikor egy egész raktárnyi rosszfiút úgy terítek le, hogy egyetlen bűbájjal elkábítom őket. És sajnos a büró nagyon odafigyel a részletekre, úgyhogy a mostani után is nagyon kell ügyelnem rá, hogy milyen jelentést adok majd le. És csak tovább rontja a helyzetet, ha közben halottak, sérültek vagy szemtanúk is vannak. Szerencsére ezúttal ezek miatt nem kell aggódnom. Az egyetlen személy, akit nem üt ki a mágia, háttal áll nekem, így nem járhat el a szája. Aztán ott van még az is az ilyen szituknál, hogy a lebukás veszélye nem csak az iroda előtt veszélyeztethet engem. Vegyük csak példának a családommal történteket: az egész falkát elpusztították nagyjából egy óra leforgása alatt. Bevallom, azóta még inkább óvatos vagyok, hisz ha azok a vadászok rám akadnak, a félig farkas, félig boszi lányra, mintha kincsre bukkannának. Az a megérzésem, hogy a különlegessége miatt vitték magukkal akkor Hollyt is. Szinte naponta eszembe jut, hogy vajon mi történhetett vele, hogy hol van most, egyáltalán él-e még. De hiába lettem zsaru, egy ilyen ügyben nem kezdhetek csak úgy nyomozgatni anélkül, hogy lebuktatnám és veszélybe sodornám azokat, akik még megmaradtak.
És mégis... időnként úgy érzem, minden kockázatot megér, hogy kihasználjak egy ilyen lehetőséget, és valami jót is tegyek az erőmmel. Főleg ha ártatlanok halálát akadályozhatom meg vele. Mert hát mi értelme van a képességeimnek, ha soha nem használom őket? Ha folyton visszafogom magam, egyszer abba fogok beleroppanni, hogy nem merek az lenni, aki vagyok. De ezekben az éles helyzetekben nincs is idő sokat mérlegelni, és pro-kontra listát készíteni fejben. Csak teszem, amit helyesnek érzek, majd fél másodperccel azután, hogy a teremben levők elszenderülnek, az elveszettnek hitt kuzinommal nézhetek farkasszemet. Esetünkben ez a szófordulat mindig vicces szokott lenni... de ebben a pillanatban egyikünk sincs mókás kedvében. Azt hiszem, egyelőre mindketten leginkább csak döbbentek vagyunk. Nem számítottunk a másikra.
- Egy éve? - kérdezek vissza zavartan, de mielőtt rendesen megfogalmazódna bennem a kérdés, hogy mégis miről is beszél, hisz már vagy két éve keresem őt, már másra tereli a szót. - Ügyvéd? - ráncolom a homlokomat. Lassan kezdem úgy érezni magam, mintha papagáj lennék, ideje lenne valami értelmeset mondanom, de továbbra is képtelen vagyok rá. A „Mi a fene?”, a „Hogy-hogy?” és a „Mi történt?” kérdések túl hangosak a fejemben. Az ennél összeszedettebb gondolatoknak kell egy kis idő, hogy ezeket túllicitálják. - Máris mész? - ocsúdok fel, és teszek felé egy lépést, amint ő hátrál. Nem értem. Miért tart távolságot? Miért akar itt hagyni? Ha már egy éve szabad, és éli az életét, miért nem keresett már meg?
- Mi történt veled, Holly? Kerestelek. Már attól féltem, meghaltál. Most meg hirtelen felbukkansz a semmiből, de eltűnnél, mielőtt egyáltalán igazán a szemembe néznél? - teszek felé még egy lépést. Fáj látni, ami a tekintetében ül, azt az űzöttséget, és mintha csak egy idegen lennék, nem is néz rám igazán. Tényleg még csak meg sem ölel ennyi idő után? Megtenném én, de nem merem, így nem. Érzem róla, hogy nem akar a közelében tudni, de nem értem. Hiszen annyira közel álltunk.
Talán tizenhárom lehettem, amikor először felfedeztem a képességeimet. Furcsa dolgok történtek körülöttem, és megijedtem, főleg miután a nevelő szüleim és a fogadott testvéreim egy emberként nevettek ki, és állították, hogy butaságokat beszélek. Nem az ő hibájuk, egyszerűen csak nem érthették. Nem tudták, milyen lények is voltak a valódi szüleim. Akkor döntöttem el először, hogy fel akarom keresni az igazi édesanyámat, hogy utánajárjak, ki és mi is vagyok. Mivel négy évesen fogadtak örökbe, és volt már néhány emlékek a korábbi életemről, sosem volt titok otthon, hogy ki is az igazi anyám, és a kérésemre aztán el is vittek hozzá. Akkor ő még börtönben ült, ami megnehezítette a közvetlen, kötetlen beszélgetést, de szerencsére a rácsok mögött töltött évek bizonyos értelemben jó hatással voltak a nőre, aki életet adott nekem. Elhagyta a drogokat, és kialakult benne némi felelősségtudat is, így megvolt benne a szándék, hogy segítsen rajtam, és mivel ezt ő maga nem tehette, a nővéréhez küldött, hogy nála keressem a válaszokat. Ekkor ismertem meg Hollyt és az édesanyját, és olyanok lettek nekem, mint a második családom, a falkával együtt. Bár a farkasokkal akkor még nem kerültünk annyira közel egymáshoz, hisz az átkomat akkor még nem váltottam ki, és nem is volt biztos, hogy ez valaha meg fog történni. De Holly... a kettőnk kapcsolata már kezdettől fogva különleges volt, valószínűleg a sok hasonlóság miatt. Más volt az életünk, mégis hasonló dolgokon mentünk keresztül, kezdve azzal, hogy egyikünk sem ismerte a valódi apját. Pár évvel később pedig szinte ugyanazon okokból döntöttük el, hogy az igazságszolgáltatásban akarunk majd dolgozni, én mint rendőr, ő pedig mint ügyvéd. Nem lep meg, hogy ő is megvalósította az álmait, sőt, örülök neki. Csak azt nem értem, miért hagyott ki mindenből. Közelebb állunk egymáshoz, mint a testvérek, legalábbis eddig azt hittem.
- Holly, kérlek, mondj valamit – még egyetlen lépés közelebb, de továbbra sem túl közel. Vettem én, hogy távolságot akar tartani, és ha ezt szeretné, így lesz, csak előbb magyarázza meg, miért.
•• credit •• Music: Stand By You •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • My savior
† Kedvenc dal :
• • Tourner Dans Le Vide
† Tartózkodási hely :
Somewhere in the big world • •
† Hobbi & foglalkozás :
• • prosecutor



Holly Dewdney ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 20, 2016 8:04 pm
holly & kelsey
• • I missed you & I need you so much, sis • •
Nem hagytam már magam mögött egyik várost se régóta, hiszen régebben túl sokat menekültem. Először az elrablásom és a megkínzásom után kerültem Los Angelesbe, majd pedig onnét Mystic Fallsba menekültem. Eleinte a legjobb barátom az alkohol volt, de már ahhoz se nyúlok. Nem lehet, nem tehetem magamat még inkább tönkre, mint eddig. Az érintéseket és az emberek érintését még mindig eléggé nehezen viselem, de már nem adom annyira tudtára senkinek se, mint eleinte. Egyedül Bruno közelségét sikerült megszoknom a hónapok alatt, de még mindig képes vagyok verejtékben úszva és sikítozva ébredezni az álmaimban. Minden ilyen alkalommal egyre nehezebb megállnom azt, hogy ne nyúljak újra alkoholhoz, de nem akarok megint elbukni. Most nem, hogy végre lett újra munkám. Ügyész vagyok, mintha az annyira remek lenne, de legalább az is lefoglal és egy apró darabkát még mindig a múltamból megőriztem. Édesanyám is ügyész volt, s miatta döntöttem eme pálya mellett, de jó ideig nem űztem. Haragudtam az egész világra és mindenkire. S senki se volt mellettem biztonságban, hiszen mégis hogy lehetne? Egy bestia él bennem, miközben karöltve a természetgyermeke is vagyok, hiszen boszorkány géneket is megörököltem és kiváltottam mind a két átkomat is. Mintha az élet azt akarta volna, hogy megkapjam mind a két felelősséget, de még az életet élni is az elmúlt hónapokban nehéz volt, így fogalmam nem volt arról, hogy miként fogok megbirkózni ezzel az egésszel.
Nem túl sok kedvem volt átjönni New Orleansba, de kiadták és én pedig nem szálhattam vitába a főnökömmel. Én lettem a kapcsolat tartó a két város között, hiszen hasonló eset történt és esetleg segíthetek elkapni a gyilkost, mert már az eddig megkapott dokumentumok alapján egész jól összeraktuk bent azt, hogy milyen típusú személyt is kereshetünk. Na, meg egy cselnek köszönhetően még az is szóba jött, hogy esetleg kiadhatnám magam a vevőnek. Őrültségnek tartottam, de miért ne? Legalább nem ártatlan civilek halnak meg, s amúgy se annyira könnyedén halunk meg, mint mások. De persze, ahogyan lenni szokott most se ment minden simán.
Az eredeti találkahely megváltozott az utolsó pillanatban, így kötöttünk ki ebben a lepukkant raktárépületben. Na jó, nem is volt lepukkant, de a hotelhez képest az volt. Hallottam a víz morajlását, ahogyan a hajók motorját is. Viszont még se érdekelt semmi se, mert még mindig benne voltam a játékban. Semmi okom nem volt arra, hogy ne legyek. Egyszerűen csak kockáztatni akartam, talán újra azt akartam érezni, hogy élek és még képes vagyok megvédeni magamat, viszont megint szarul jöttem ki a dologból. Mert pár perc alatt kiderült, hogy csapda volt az egész. Hiába birtokoltam két erőt még se használhattam. Mégis miként tehettem volna meg, ha ők egyszerű halandók voltak? Se hullaszagot nem éreztem, ami vámpírra utalt volna, se farkas szagot, illetve még boszorkány erőt se éreztem, de lehet csak berozsdásodtam. Háttal álltam a bejárnak, ami nem tetszett, de így még inkább füleltem.
Türelmesen vártam, hogy megtörténjen az üzlet, majd a zsaruk elkapják őket, de helyette persze a beépített zsarunak el kellett mindent csesznie. Elég rövid időn belül lebuktatott minket, s mire észbe kaptam volna, addigra már túsz voltam. Felemeltem a kezemet. Nem akartam balhét, csak kisétálni innét. Még azt is elhitettem volna velük, hogy fogalmam sem volt róla, hogy zsaru, de akkor az az életébe kerülhetett volna. S minél inkább teltek a percek, s minél inkább hallani lehetett a szirénákat, annál inkább idegesebbek lettek ők is. Használnom kell az erőmet, muszáj. Csak így menekülhetünk meg. Próbáltam rávenni magamat, de még se ment. Egyszerűen nem tudtam megtenni, mintha féltem volna attól, ami történni fog, hiszen ilyenkor még inkább eszembe jutott az, hogy amiatt kínzott meg egy vadász csapat, s egy boszorkány, mert két erőt birtoklok, mert egy korcs vagyok az ő szavukkal élve. Viszont mielőtt még túl késő lett volna közeledő lépteket hallottam, s hamarosan egy ismerősnek mondható illat kezdett el körbe lengeni, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnét ismerős… Túl sokáig agyalni se tudtam, mert hamarosan mindenki a földön kötött ki. Éreztem, hogy legbelül félek, de készen álltam arra, hogy megvédjen magamat, vagy legalábbis szerettem volna ebben hinni. S hamarosan pedig a megmentő és a varázsló kiléte is fellebbent. Csodálkozva pillantottam a szőke teremtésre és egy pillanatra még hátráltam is…
- Kelsey? Tényleg te vagy az? – kérdeztem alig hallhatóan, majd idegesen a hajamba túrtam. Szavaira csak egy keserű nevetés hagyta el az ajkaimat. – Kicsit több, mint egy éve viszont előkerültem… - szólalok meg remegő hangon, mert nem akarok arra gondolni, ami történt. – Ügyész lettem és két rendőrség összedolgozott, így kerültem ide… - teszem hozzá. – Te? Nyomozó lett belőled, vagy rendőr? – kérdeztem kíváncsian, de még mindig fenntartottam a távolságot. – Talán jobb lenne, ha távoznék… - szólaltam meg idegesen, hiszen örültem annak, hogy látom, de mindenkitől féltem, ahogyan minden érintést szinte üvöltve viseltem el, még ha nem is adtam neki hangot. – Köszönöm! – kaptam észbe, hogy nem ártana megköszönnöm, hogy amíg én képtelen voltam cselekedni, addig ő megtette.
•• credit  •• Music •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 20, 2016 4:13 pm
holly & kelsey
• • Am i hallucinating? • •
Többnyire nem nekem szólnak, ha segélyhívás érkezik a környékről, hiszen nyomozó vagyok, nem pedig civil járőr. Bennünket sokszor már csak akkor értesítenek, ha megtörtént a bűncselekmény, és ki kell mennünk terepre kideríteni, mi is zajlott ott valójában, mielőtt kihűlnének a nyomok. A helyszínelők általában imádnak velem dolgozni, mert a rejtett képességeimnek hála olyan dolgokat is észreveszek, melyeket ők elsőre nem, a szimatom, a kiváló látásom és hallásom egyaránt jól jön ilyenkor. Persze ezekről ők mit sem tudnak. Nos, a lényeg, hogy általában a már mocsok, vér és felfordulás borította helyszínekhez szólítanak ki, csak ritka esetekben érhetek időben az éppen folyamatban levő balhékhoz. Ez a mostani ilyen. A központban tudták, hogy már eleve a közelben vagyok, hisz jelenleg bandák összecsapása típusú ügyön dolgozom a kikötőben, melynek alig egy hete már sajnos civilek is áldozatául estek, amikor lövöldözés tört ki. Ha minden igaz, most is hasonló van folyamatban a móló közelében, az egyik elhagyott raktárházban, így a járőrökkel együtt én is meghívást kaptam az eset lerendezésére. Egy drogüzlet sikerülhetett félre, de a nagyobb baj az, hogy a szemtanú szerint, aki jelentette az esetet, több járókelő és dokkmunkás is a tűzvonalban lehet.
Habozás nélkül megfordítom a kocsimat, és gázt adok, amint a főnök bontja a vonalat. Kicsit kellemetlen, hogy ezúttal egyedül kell dolgoznom. A társamat sajnos felfüggesztették két hete, miután egy nyomozás során ránk támadtak, és le kellett lőnie valakit. Az ilyen vizsgálódások gyakran el szoktak húzódni, jelenleg az én káromra is. Most az lesz a szép, ha én is követhetem a példáját, hisz a civileket kimentve én is véletlenül megsebesíthetek valakit. Ennek mindig megvan a kockázata.
- Miller nyomozó – lépek oda a rendőrtiszthez, aki láthatóan a további erősítésekre vár a raktár bejáratánál. - Felvilágosítana, hogy mi történik odabenn? Mit tudunk? - teszem fel a kérdést, amire érkezik is hamar a válasz. Ők is csupán egy-két perce értek ide, eddig három lövést hallottak, a társa elment ellenőrizni a hátsó ajtót, hogy járható-e.
- Szóljon be a rádión, hogy küldjenek még erősítést – szólítom fel a fiatal tisztet, hisz sajnos még azt sem tudjuk, hányan vannak bent. - És kérjen mentőt is, valószínűleg sebesültek is lesznek – teszem hozzá, és ezzel magára is hagyom. A partnerét követve megindulok a hátsó bejárat felé, útközben kézbe veszem a fegyveremet is a vállszíjamból, és azt előre szegezve haladok tovább befelé. Először egy kisebb irodába jutok, ahol már valaki fekszik a földön. Nem kell lehajolnom, hogy érezzem a pulzusát, tisztán hallom a szívverését, még él, és vér sincs sehol, szóval valószínűleg leütötték. Az irodából átláthatok a nagyobb raktárhelyiségbe egy belül üveg, kívül tükör típusú ablakon át. Próbálom felmérni a helyzetet, de odaát a hely minden irányba mennyezetig érő ládákkal van megpakolva, így nincs mindenre megfelelő rálátásom. Aztán megpillantom a másik járőrt, amint a rakomány mögül készül rátámadni a fegyveresekre. Az istenit! Miért kell az ilyen zöldfülűeknek folyton hősködnie? Ki fogja nyíratni magát. Megáll az eszem!
- Phestmatos... – motyogom az orrom alatt a srácra összpontosítva, és mire befejezem a varázsigét, ájultan csuklik össze ott, ahol állt, a többiektől fedett területen. Jó. Nem szoktam ilyet csinálni, csak kivételes esetekben használom a mágiámat, és ugyanez a helyzet a farkas énemmel is. Mellőzök minden ilyesmit, főleg mióta Holly eltűnt, a falkát pedig lemészárolták. De ezt most meg kellett tennem. Aztán beljebb lopakodok a dobozok mellett haladva. Három fegyverest számolok, akik minden bizonnyal idebent rekedtek, miután meghallották a közeledő szirénákat, és két túszt is ejtettek közben, akik rosszkor voltak rossz helyen. Az egyikük félájultan fekszik a földön, a halántéka vérzik. A másik egy nő, barna hajú, háttal nekem. A lehetőségeimet fontolgatom: ha fegyverrel rontok rájuk, biztos, hogy lesznek újabb sebesültek is, hisz túlerőben vannak, és hiába jók a reflexeim, nem kockáztathatom, hogy egyszerre hármukat is el tudom intézni, ha ártatlanok is vannak a közelben. Talán egy újabb, pici átok. A fenébe az egésszel! Bosszúsan sóhajtok, majd alvó varázslatot szórok az egész társaságra. Ezt csak az védheti ki, aki maga is természetfeletti. Az alakok sorban csuklanak össze, kivéve egyiküket. A barna hajú nő, akinek közelebb lépve végre megpillanthatom az arcát...
- Holly? - suttogom magam elé döbbenten. Nem, az nem lehet. - Mi... mit keresel itt? Te...? Ez hogy lehet? Eltűntél - pislogok rá a sokktól döbbenten, és egyelőre csak dadogásra telik tőlem. Jelenleg azt sem tudom eldönteni, hogy menjek oda, és öleljem meg, vagy inkább vágjam pofon magam, hogy felébredjek ebből a hallucinációból. A körülöttünk alvó bandatagokról pedig rövid időre teljesen meg is feledkezem.
•• credit  •• Music •• Megjegyzés
Vissza az elejére Go down


Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Are you I N S A N E like me?
Been in P A I N like me?


He's so TALL
AND handsome as HELL
He's so BAD but
he does it so WELL

† Tartózkodási hely :
♐ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♐ detective
† Humor :
♐ kinky



Kelsey Miller ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 20, 2016 4:07 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 1:29 pm
Vissza az elejére Go down
 

Elhagyott raktárház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Elhagyatott gyárépület
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Külterület :: Kikötő-