Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 22, 2017 11:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem ismerek magamra. A hideg amellett, hogy józanítóan hatott rám, magával hozott minden felismerést, amit 18 év távlatában elég nehéz feldolgozni, de még csak elviselni is. Szinte rám zuhantak az évek, és simán meg is mernék rá esküdni, hogy öregebbnek is nézek ki egy évtizeddel, de ez a legkisebb problémám most.
Mindig el tudtam számolni magammal, a kétes ügyleteimtől kezdve a nőügyeimig mindent, pedig aztán sose voltam szívbajos. Erre jön az a kis fruska, úgy gondolja, hogy becsattan az életembe és majd vígan élünk tovább, mintha eleve így lett volna elrendelve. Az első gépre fel kellett volna pakolnom, a kezébe nyomni egy százast, utalni az egyetemre valót és elvágni vele minden kapcsolatot. Megutáltatni magam vele, vagy bármi, ami használ. De nem Evelynre hasonlított. Most meg megint itt áll előttem, a hosszú vöröses haját meglendíti a vállának mozgása, én meg le vagyok fagyva. Hibáztathatok mindenkit, foghatom az anyjára, a nevelésére, rá, de a bűnt attól még nem bocsátja meg senki, de legfőképp én nem magamnak. Láttam az arcát, belenéztem a szemébe és igazi seggfej módjára megmondtam neki, hogy rohadtul nem érdekel engem ez az egész apa-lánya dolog, meg úgy egyébként az se, hogy létezik. Nem ártott ő senkinek, csak magyarázatot akart, ahogy én is sokáig kajtattam utána. Túl sokat reméltem tőle, vártam, hogy majd megrengeti az igazság a világomat, de az elcseszett életemen már nem sokat tudott volna változtatni. Grace pedig tiszta. Tiszta volt. Végérvényesen bemocskoltam őt, de elérte, hogy sose legyen nyugodt éjszakám. A bosszúja utolért, olyan nyomorultul érzem magam, mint még soha. Semmi kétség, hogy elértem a gödör legalját és esélyem sincs kimászni belőle. De őszintén már nem is nagyon akarok.
- Volt.. -  a hangomat egyszerre olyan idegennek érzem. Oldalra dőlök és hagyom, hogy a vállam a falnak koppanjon. A lelkem már darabjaira szakadt, a szívemen is seb tátong, pedig biztosra vettem, hogy engem nem lehet leteríteni holmi érzelmekkel. Nem kellett volna hagynom, hogy megszülessen, mert nem vállaltam érte a felelősséget, most pedig Faye..
Jól tette, hogy lelépett, amint rázóssá vált a talaj a lába alatt. Berenice nem fog utána menni, vagy ha mégis, semmit sem fog találni. Azt pedig külön meg is köszönheti, hogy félig még a zuhanykabinban vagyok, megspóroltam neki egy takarítást. Sajnos egyre inkább tudom, hol vagyok, és mi vár rám. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek a történetnek, csak egyféleképpen lehet vége. Grace eltávolodik, vissza se néz, pont úgy ahogy én is tettem vele, én nem nyerek bocsánatot a bűneimre, de talán mindegy is. Elég sok van ahhoz a rovásomon, hogy már egyáltalán ne számítson. Sajnáltam, megbántam, de a büntetést választottam, és valami fenti rohadék most az egyszer úgy tűnik, meg is adja nekem, ami jár.

köszönöm a játékot, asszony ♥

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Május 17, 2017 10:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hogy keveredtem én ebbe bele? Pár perce csupán ez zakatolt a fejemben, amit mellékesen szívesen vertem volna bele a tükörbe. Mit tett velem ez a férfi? A szemeim alja puffadt és nagyon reméltem, hogy csak homályosan látok és nem lett véreres a szemfehérjém. Sápadtabb voltam a kelleténél és majdnem megfagytam a saját hülye ötletem miatt. A legfőbb pedig: még mindig itt voltam, nem csaptam rá az ajtót és tűntem el annak ellenére, hogy megérdemelte volna. De hogy ordítsak vele, ha éppen az idegösszeomlás szélén áll? Nem vagyok szívtelen és akármennyire fáj magamnak is beismernem, Kevin... fontos nekem. Ha nem lenne az, nem lennék itt. Csak egy nyomorult mazochista támasztaná értetlenkedve és összezavarodottan a mosdókagylót, míg a másik a hattyú halálát játssza, ha nem jelentene neki valamit az illető. A felismerés elemi erővel vágott fejbe, ha lehetséges, az eddiginél is kevesebb erő járta át a testemet, kicsi választott el attól, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. De tartottam magam, mély levegőt vettem és próbáltam nem arra a késztetésre gondolni, hogy elfussak vagy éppen az első kezembe akadó tárggyal fejbe vágja a csendbe burkolózó, zuhany alatt kuporgó óvodást. Annyi minden kavargott bennem és hálát adtam volna annak a hatalomnak, amelyik segít egyetlen dologra összpontosítani, de nem történt más, minthogy összerezzentem a jeges dermedtségbe hasító hangtól. Kevin megszólalt és nekem borsózni kezdett a karom; ha valaki megkérdezte volna, miért, ő lett volna a fejbeverős-fantáziáim következő alanya, tekintve, hogy nem tudtam volna válaszolni a kérdésre. És semmit nem utálok jobban, mintha valamire nem tudom a választ.
- Miről beszélsz? - Hangom halk volt, szinte könyörgő. Konkrét szavak nélkül esdekeltem neki azért, hogy tegyen össze egy értelmes mondatot és ne várja el tőlem a barkóba-mester szerepét. Szaporábban vettem a levegőt, ahogy megláttam a kinyújtott kezét. Azt hiszem, mégis kezdett összeállni a történet.
- Neked már volt egy gyereked? - Összevontam a szemöldökeimet. Tényleg, semmi más nem hiányzott, csak ez az információ. A szívembe nyilallt, egyszerre sajnáltam és lettem eszméletlenül mérges. Zavarodott, sajnálkozó, dühös, ez a mai mérleg. És én ezzel nem tudtam mit kezdeni.- Oké, öhm... már hajnalodik, szóval biztos elmúlt a vihar és... megyek. Haza. Én... sajnálom. Mindent. - Még egy mély levegő, aztán sarkon fordultam és sietős léptekkel kisétáltam a fürdőből. Nem kaptam levegőt, a hajamba túrtam. Szerettem volna mellette lenni, de nem ment. Hogyan kellene reagálnom, mit kellene tennem? Az összetett érzelmi helyzetek meghaladták a képességeimet.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szer. Május 17, 2017 9:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nehéz tagjaimmal alig mozdultam, ujjaim mellkasom húsába vájtak, de erő híján a vér csak ki-kiserkent. Komolyabb kárt ezzel nem tudtam magamban tenni, de ezzel is csak tompán voltam tisztában. A káosz már eluralkodott az elmémen, a valóságot is csak alig-alig értékeltem, a tévképzeteket és a fejemben záporozó rémképeket nem tudtam elzárni. Mázsás teherként, mit teherként, rögtön inkább hegyomlásként nehezedett szívemre a múlt, szűnni nem akaró gyötrődést okozva ezzel. Érzelmi hullámvasutam sosem volt még ilyen meredek.. Félelem kerít hatalmába, rettegés, hogy mélyrepülésem alján nem vár más csak az őrület. De talán megérdemlem. Sőt. Biztos, hogy megérdemlem. Életemben sosem éreztem ekkora felelősséget a nyakamon. Olyan felelősséget, amit én nem akartam, más aggatott rám, mégis az én lelkemen szárad az élete. Az én véremé. Az enyém.
Tessék, a halála kellett ahhoz, hogy beismerjem, hogy az enyém. A veszteség kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mim lehetett volna. Kim.
Hisztérikus kacaj szalad ki a számon, semmi kétség, hogy a téboly jeleként, és már meg sem próbálkozom hadakozni vele. Feladtam a küzdelmet. Már rég feladtam volna, megtehettem volna bárhol máshol, de itt ért utol a sorsom, Monacoban. Már semmi kétség, hogy ez az utolsó éjszakám ezen a világon. Éjszaka van egyáltalán? Nem mindegy? Odabent teljes a sötétség, kezdek elveszni, értelmetlenül hadoválok, próbálok valami kapaszkodót keresni, ami visszavezet a jelenbe, de mindhiába. Kinyitom a szemem, de csak homályosan látok. Nem messze tőlem háttal áll Ő. Csapzott haja vizes és kócos, teste megremeg, az én torkom meg elszorul. A lelkiismeretem nem hagyja, hogy behunyjam a szemeimet, látnom kell őt. Látnom kell, még akkor is, ha hatalmasabb sebet tépek fel a látvánnyal, mint amit a gondolata valaha okozni tudott volna. Ezt érdemlem én, semmi jobbat, semmi mást. Megpróbáltam nem foglalkozni vele, elfojtani az emléket is. Nap nap után éltem az életemet, mintha mi sem történt volna, most viszont a gyomrom is forog. Nem vagyok biztos benne, hogy nem az alkoholtól.. Bár a hideg zuhany alatt vacogás valamelyest kijózanított már. Így viszont még keservesebb minden. Nem tudok hova szaladni, de nem is akarok. Képtelen vagyok rá. Megmozdulni is nehezemre esik, nagy nehezen mégis sikerül talpra vergődnöm, tántorgok egy sort egyik lábamról a másikra, közelebb is lépnék, de a mozdulat közben megtorpanok. Nem tehetem meg, hogy a közelébe megyek. Én bűnösként, míg ő... Nem is bírok talpon maradni, padlóra küld saját vétkem.
- Annyival jobbat érdemeltél volna.. Szar apa voltam.. Az vagyok.. - nyögöm magam elé. Kinyújtom felé a kezem, megtörten nézek fel rá, de a bocsánatát nem merem kérni, sosem érdemelném ki. Ő lesz az új démonom, beállhat a sorba, rögtön a legelejére, hisz semmi kétség az ő halála az én főbűnöm.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 9:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kezdett az egész helyzet egyfajta szürreális tragikomédia jelleget felvenni, amihez nekem most se türelmem, se kedvem nem volt. Őszintén, egyszerűen nem értettem, mi történik. Ha valaki azt kérte volna tőlem, hogy foglaljam össze 5 mondatban a nap eseményeit, arra sem lettem volna képes, mert szinte láttam magam előtt, hogy az agyam működése gátlás alá került és egyáltalán nem viselkedtem tudatosan. Viszont amit Kevin művelt, túlment minden határon. Miért akadt ki ennyire? Én is a földhöz vághatnám magam, mert egyáltalán nem terveztem, hogy teherbe esek. Hogy a fenébe fogok beilleszteni egy gyereket az életembe? De gyilkos mégsem lehetek… nem ölethetem meg azt a valakit, aki belőlem származik és tőlem várja a segítséget a még szinte el sem kezdődött életéhez. Nem vagyok szörnyeteg és senki nem várhatja el tőlem, hogy ennyire érzéketlenné váljak. Én sem magamtól.
Ám annak örültem volna, ha akad egy épkézláb ötletem, amivel véget vethetek ennek az agymenésnek. Nagyon úgy tűnt, hogy a jéghideg zuhany nem vált be, csupán egyetlen pillanatra láttam kitisztulni Kevin tekintetét és az a pillanat sem olyan volt, amiért imádkoztam volna. A zuhanykabinon kívülre kerültem, mire feleszméltem és rövid időre eluralkodott rajtam a döbbenet. Sokkot kaptam, amiből az elkerülés rángatott ki: hátat fordítottam neki és a mosdó pultjának támaszkodtam. Dühös voltam és most nem magamra, amiért felelőtlen voltam és nem is kettőnkre, hanem csak és egyedül Kevin-re. Miért teszi ezt velem, miért viselkedik így, mi történik? Sikítani szerettem volna, ahogy a torkomon kifér, de meghallottam a motyogását és az elterelte a figyelmemet.
- Ki az a Grace? – Nem tudtam eldönteni, hogy kimondtam a kérdést vagy csak a fejemben keringett, mert ha ki is ejtettem a szavakat a számon, azok olyan halkak voltak, mint a levegővétel. Válaszra egyébként sem számíthattam, hiszen Kevin teljesen magán kívül volt, így nem volt mást tenni, mint tovább támasztani a koponyámat. Leengedtem, az izmaim elernyedtek, a tüdőmből kiürül a felesleges, szorító levegő és a mellkasomban tomboló feszültséget tompa nyomás váltotta fel, aminek feltett szándéka volt, hogy összeszorítsa a bordáimat. Önkéntelenül, engedve a reflexeimnek majdnem megindultam kifelé a fürdőből, de a lábaim nem mozdultak. Nem hagyhattam itt Kevint, ilyen állapotban. Nem téveszthettem szem elől, nem akartam, hogy még jobban kiforduljon önmagából és… baja essen.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 8:14 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem is tudom, mi tévő legyek, szinte teljesen bénult vagyok, gyengének érzem magam, mint soha ezelőtt. Minden helyzetben megállom a helyem, én vagyok Kevin Godbert, aki nem riad meg semmitől, nincs olyan szituáció, amiből ne nyertesen hoznám ki magam. Vagy így, vagy úgy. Most viszont, ahogy ebbe belegondolok, legszívesebben magamat fojtanám meg, amiért nem tudok figyelmen kívül hagyni néhány megmásíthatatlan tényt, ami saját magam helyett is fojtogatja a torkomat. Kész csőd vagyok, Faye is tehetetlen. Nem is kellene itt lennie már, rég el kellett volna takarodnia, ha más nem, egy másik szállodába, nem megvárni, míg hazajövök és ott folytathatjuk az egészet, ahol abbahagytuk. Már teljesen mindegy, annyira nem vagyok önmagam, hogy még én sem ismerek rá egykori énemre, nem várhatom el tőle, hogy ehhez asszisztáljon. Ennek ellenére is szorosan bújok hozzá. Mintha bármin változtatna. Mintha értelmet adna a lányom halálának az, hogy újra apa leszek. Mit újra.. Sose voltam az.
Érzem a noszogatást, de nem futja többre, csak elégedetlenkedő nyöszörgésre. Végül csak felcincál a padlóról, én meg kapaszkodok belé, hisz azt hiszem, jelenleg benne kettőnk helyett is van élet. Fogalmam sincs, mit csinál, merre visz, de megyek utána. Vakon. Titkon még remélem is, hogy csak az erkélyig macerál és - tanulva az én technikámból - eltüntet minden nyomot, ami bajba keverhetné. Könnyen álcázhatná az egészet balesetnek, én meg megkönnyebbülnék, amiért nem kell tovább szembenéznem vele és a kialakult helyzetünkkel. De nem. Nincs ekkora szerencsém, a jó isten nem ver bottal, naná, hogy nem. De legalább azt beláthatná, hogyha egyszer valamit már istenesen elkúrtam, akkor nem mér rám újra ekkora feladatot.
Tizennyolc lépés után állok meg, és bár valószínűleg nem jutottam volna el ide önerőből, megpróbálom kihúzni magam. Rossz ötletnek bizonyul, megszédülök, és nem marad hol kapaszkodnom, ezért kénytelen vagyok közelebb rántani magamhoz a nőt, aki valószínűleg most legádázabb ellenségének tart. Hideg víz zúdul rám, egy pillanatra megtántorodom és csak egy hajszál választ el attól, hogy lefejeljem a csempét, de stabilabbnak érzem magam, mert ő a közelemben van. A fájdalom nem múlik, cserébe viszont elkezd rázni a hideg a fagyos zuhany miatt. Szenvedek, kínlódom, mintha lenne hozzá jogom, de még én is tisztában vagyok vele, hogy nincs. Nem kell ehhez tudósnak lenni. Előttem van az élettelen arca, a fehér bőre, pont úgy néz ki... Pont mint Faye. A haja ázott és vörös. A bőre akár a porcelán, hibátlan. Nekem meg egyszerre szorul el a torkom és támad hányingerem, ahogy összekapcsolódik a múlt és a jelen. Ismét lökök rajta egyet, de csak annyira van erőm, hogy kipenderítsem a zuhany alól. Ezzel a lendülettel viszont én is lecsúszom újra ülő helyzetbe. A térdeimet dideregve felhúzom és csak kuporgok.
- Hagyj már békén, tűnj már el.. Nem az én hibám volt. Nem az enyém.. - ismételgetem a hazugságot. Hiábavaló, még én sem hiszem el. - Grace, én nem akartam.. Esküszöm nem. Én mondtam, én mondtam... Fáj.. - tépek ismét saját húsomba. A vér vért kíván.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 4:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Igazából, egy pillanat erejéig azon is elgondolkoztam, hogy ez a szituáció nem lehet más terméke, csakis a kandikameráé. Vagy ha az egész egyszerűen egy rossz álom? De sajnos, akárhányszor lehunytam, majd kinyitottam a szemem, ugyanott voltam, semmi sem változott. Sőt, ahogy teltek a percek egyre rosszabbá, kínosabbá, fenyegetőbbé váltak a dolgok és tényleg nem tudtam, hogyan fogok kikászálódni abból, ami szüntelenül lefelé húz. Mégis, az igazi hab a tortán Kevin kiakadása volt és az, hogy engem is térdre kényszerített. A tekintete zavarodott volt – bár nem láttam sokat belőle, mert a fejét tartó kezeimet ellökte magáról -, csak motyogott és én alig tudtam felfogni valamit abból, ami történt.
- Kevin, ne csináld ezt velem… hallod? – Tehetetlen voltam, fogalmam sem volt, mit tehetnék annak érdekében, hogy elmúljon ez az őrület. Hívjak mentőt? Vitessem egy diliházba? Jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy elveszítette a józan eszét: utoljára akkor láttam ehhez hasonló rohamot, amikor a falkám legfiatalabb tagja először változott át és rájött, mivel kell törlesztenie azért, mert balesetet okozott. Ez rosszabb volt… most Kevin kucorgott előttem a teljes kétségbeesés tüneteit produkálva és én emiatt kezdtem pánikba esni. Hogy lehet az, hogy pont ő esik térdre, amikor én is legszívesebben ordítottam volna? Egyszerűen nem értettem, hogy dramatizálhatja túl ennyire a dolgot… ha nem akar foglalkozni a gyerekemmel, ne tegye. Az már egy másik kérdés, hogy elképesztően rosszul esett, ahogy beszélt velem és felettébb megalázottnak is éreztem magam. Talán ez volt, ami leginkább megrémített: soha nem érdekelt, mások hogyan állnak hozzám, de Kevin elviharzás előtti szavai szüntelenül a fülemben csengtek és nem tudtam kikaparni őket onnan. Fel kellett volna állnom és elszaladnom, olyan messzire, amennyire csak lehet, mielőtt én is elveszítem a maradék eszemet. Gyűlöltem összezavarodottnak lenni és Kevin rá is tett jó néhány lapáttal arra, hogy én is elinduljak a lejtőn.
De valamelyikünknek észnél kellett lennie és úgy tűnt, ez a valaki én leszek. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam Kevin karjait és megpróbáltam két lábra állítani. A szándékom veszett fejsze nyele lett volna, ha nem kapaszkodik belém és így is eléggé nehéz dolgom volt, tekintve, hogy nem egy kis darab embert kellett egyik pontból a másikba tologatnom. A fürdőszobát céloztam meg, ami szubjektíve mérföldnyi távolságnak tűnt és a másodpercek, amíg elértünk az ajtóig, szintén végeláthatatlanok voltak... kifújtam magam, amikor benavigáltam magunkat a zuhanykabinba és összerezzentem a jéghideg víztől, amiből jócskán zuhant az én nyakamba is, miután megnyitottam a csapot. Ha ettől nem józanodik ki, akkor semmitől.
- A frászt hozod rám! - Hatalmasat sóhajtottam beletúrtam a vizes hajamba. - Mi fáj? - Kérdeztem rá egyenesen. Egyre csak ezt hajtogatta, biztos nem véletlenül.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 10:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Mindent megtettem annak érdekében, hogy figyelmen kívül hagyjam a történteket. Nem akartam érezni semmit, nem akartam gondolkodni rajta, de még csak azt sem hagytam, hogy tudatosuljon bennem a veszteség érzése, hisz tudtam jól, hogy minden az én hibám. Egyedül az enyém. De nem bírtam tovább. Faye reggel olyan sebet tépett fel a lelkemben, ami nem hogy nem gyógyult be, még kifakadni se volt ideje.
- Te nem teheted ezt velem... Te nem! - mondogatom, mintha bármit is változtatna a helyzeten. Fáj, nagyon fáj, már nem is tudom megkülönböztetni, hogy a testem mely részéből jön a fájdalom, egybefüggőnek érzem, ami egyedül kilóg a sorból, az a mellkasomban jelentkező kín, amihez foghatót soha nem éreztem még.
Még a térdemen is imbolygok kicsit, hallom Faye hangját, de nem sok jut el belőle a tudatomig, a hanghordozása viszont elég ahhoz, hogy kitaláljam, jobb is ha nem hallom, mert nem gyengéd dicséretet duruzsol. A következő pillanatban viszont két puha kéz fonódik arcom köré. Egy pillanatra eltöprengek, hogy vajon most készül-e átsegíteni a másvilágra, de semmi erre utaló jel nem érkezik. A szemeimet szorosan lehunyom, hogy kordában tudjam tartani az érzéseimet, de értelmetlen a próbálkozás is.
Eszelős módon kapok az ingem után, ami kettészakad, de így legalább a mellkasomat szabdalhatom tovább. Ki akarom tépni a helyéről, nem akarok most érezni, jó volt minden, amíg a szívem üres volt és csak magammal törődtem. Csendes kínlódásom lassan őrületbe fajul, a körmeim felszántják ugyan mellkasom bőrét, de nagyobb kárt nem okoznak. Faye érintését se tudom tovább elviselni, csak ellököm a kezét, kezdek úgy viselkedni, mint valami tébolyodott. Ujjaim fejbőrömet kaparják, a hajamat tépem, a kín ellen nem használ, de addig sem azon vagyok, hogy megöljem magam. Vadul szívom tüdőmbe a levegőt, zihálva, mint aki maratont futott, pedig csak a démonaimmal küszködök rendületlenül. Arra nem is emlékszem mikor dőlök annyira előre, hogy homlokom már a hasát súrolja.. A hasát, ahol egy kis élet dobog. A gyomrom ismét gombócba zsugorodik, az egész testemmel reszketek. Nem bírom.
- Fáj.. - motyogom magam elé kínlódva. Ha megkérném, vajon megtenné? Megölne, hogy megkönnyítse? Mindketten jobban járnánk.. Neki nem kellene miattam aggódnia, és élhetné az életét továbbra is a mondvacsinált békéjével, én meg nem veszítenék el még egy gyereket. Ez viszont nem jön a számra, egyre csak azt hajtogatom, hogy fáj. Kínlódok, szenvedek, semmi kétségem afelől, hogy a földi pokolba kerültem. De nem. Nagyon is a szobánkban vagyunk, ráadásul az isten tudja, hogy kötöttem ki újra a padlón, de Faye ölében nyugszik a fejem, én pedig mint egy gyerek, úgy kapaszkodok a blúzába. Olyan gyengének érzem magam, mint még soha.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 30, 2017 12:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Újfent kiszáradt a szám. Azt hittem, legalább ezt a pár óra hosszát kihúzom anélkül, hogy találkozzak vele. Persze, máskor biztosan van arra kapacitása, hogy az egész éjszakát egy kocsmában töltse, de a ma este kivétel... miért ne lenne az? Nehogy lezáratlanul hagyva az ügyet, de viszonylag nyugodtan sétáljon egyikünk jobbra, másikunk balra... abban mi lett volna a poén?
- Ennek is? Miért, még minek? Sorold, kérlek! - Intettem a kezemmel, de aztán ez a mozdulat legyintésbe váltott át. Semmi kedvem nem volt beszélni vele, nemhogy megint felhúzni az agyam. Már azt is elterveztem, hogyha kell, kiülök a teraszra és egész éjszaka ott fogok dekkolni, csak ne kelljen vele egy levegőt szívnom. Mégsem tudtam megállni, hogy a kérdése hallatán ne forduljak vissza felé. Miért nem tudja befogni? Kihozza belőlem a legrosszabb énemet és arra a nőszemélyre most én sem voltam felkészülve.
- Nem jókedvemből vagyok itt, te szerencsétlen. A bőröndöm és én is készen álltunk, hogy elhúzzunk innen, de vihar van az óceán felett és mivel nem vagyok egy kicseszett X-Men, hogy kontrollálni tudjam az időjárást, megszívtam. - Ha ideges leszek, hülyeségeket beszélek és ha ez nem lenne elég, még össze-vissza is, úgyhogy próbáltam pár mély levegőt venni és nem engedni a hirtelen feltörő, túlságosan is erősnek ható vágynak, hogy Kevin fejéhez vágjak valamit. Szívesen megtettem volna, szinte magam előtt láttam a képet, ahogy ismét elterül a padlón és nem is áll fenn többet. Ezek után még van, aki csodálkozik, hogy vérfarkassá változtam? Tanulhattam én bármilyen módszert, ha felhúzták az agyamat, annyira nehéz volt kontrollálnom magam, mint elmozdítani a helyéról a Csomolungmát.
A saját, ordító gondolataimon keresztül beszűrődött egy félmondat, amit ki tudtam hámozni Kevin részeg beszédéből. Nem csinálja újra végig... miről beszél? És egyáltalán miért érdekel engem, hogy részegen mit hablatyol össze? Nagyon, nagyon messze álltam az eredeti elképzelésemtől, miszerint teljesen ignorálni fogom őt, mivel ismét rá néztem és ahogy ezt megtettem, rájöttem, hogy nem lett volna szabad. Megijedtem. Térdre esett, bennem pedig megállt az ütő egy másodpercre... láttam rajta, hogy ez már nem az alkohol hatása, hanem valami másról van szó. Az értetlenségemen felülkerekedett egyfajta ösztönös reakció, aminek köszönhetően rögtön előtte termettem és letérdelve elé fogtam a kezeim közé az arcát. Évek óta ismerem, de eddig soha nem láttam ilyennek. Elmúlt a késztetésem, hogy fejem arcon akarjam csapni az első látóterembe kerülő tárggyal.
- Kevin! - Az ujjaimmal finoman megpaskoltam az arcát. - Hé, mi van veled? - A mellkasom szorítani kezdett és mivel nem sokszor szoktam érezni, hamar felismertem, mi kezdte befészkelni magát a bordáim közé: az aggodalom. Jelenleg az sem érdekelt, ha két másodperc múlva feláll és őrjöngeni kezd, csak mondja azt, hogy jól van és hagyjam békén... - Miről hablatyolsz?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szer. Márc. 29, 2017 11:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem túl kellemes a folyosón múlatni az időt, de alighanem ez még a jobbik eset. Faye karmaiban valószínűleg frusztrálóbb lenne, ha nem tudnék levegőt préselni a tüdőmbe. Vagy ami még jobb, ha ő nem tudna... Tehetetlenségemben nem csak a fejemet vagdosom az ajtóhoz ütemes ritmusban, hanem a lábammal is dobolok, aztán legnagyobb meglepetésemre kihagyok egy ütemet, de csak azért, mert eltűnik a szilárd fa a hátam mögül, és a fejem legközelebb a szoba padlójával kerül közelebbi kapcsolatba. Kiterülök félig a küszöbön fekve és még az is elég nagy megpróbáltatást jelent, hogy a kezemet a fejemhez lendítve reagáljak a sajgásra. A következő, amire emlékszem, a nejem fülembe kúszó nevetése, ami olyan szinten irritálóan hat, mint még soha. Nem tudom nem gyűlölni őt jelen pillanatban, hisz tönkrebaszott mindent a gyerekkel, és legjobb esetben is az éjszakát fogom csak megérni itt, aztán majd a hatóságok pár nap múlva megtalálják a vízben a hullámat, aminek elég macerás lesz az azonosítása. Tudom, hogy megy ez, legalább egyszer érezném jól magam... Nem is tudom, miért akartam bejutni. Azt hittem, hogy ez a némber eltűnt azzal a lendülettel, hogy én rávágtam az ajtót. Úgy kellett volna lennie, az a logikus lépés. De hát ő nő. Ráadásul egy Charpentier. Mikor volt ő utoljára logikus?
Csak méltatlankodó nyögésekre futja, meg arra, hogy a szemeimet eltakarjam a tenyeremmel. Kezdek képben lenni, de a látásom nem az igazi, a gyomrom sem. Még ha a végtagjaim úgy működnének, ahogy szeretném, akkor nem zavarna az se, hogy fekve is szédülök, de egyelőre semmi sem klappol. Ennek ellenére hamar megunom, hogy a lábaim kilógnak és fekszek csak mint egy kinyúvadt béka a sztrádán, kétes lendülettel indítom a feltápászkodásomat, de majdnem megint sikerül padlót fognom, így biztos pont gyanánt átölelem az ajtófélfát, és Faye után tekintgetek. A fejem cefetül fáj, meg mernék esküdni rá, hogy még mindig az előbbi csattanást érzem, pedig nem kellene. Nem az a lényege az alkoholnak, hogy tompít? Homlokomat a hideg fának nyomom, veszek egy mély levegőt, aztán felemelem a hangom.
- Te vagy ennek is az oka.. - próbálok érthetően beszélni, de aligha sikerül. A cél az volt, hogy ne tudjak gondolkodni, de ennyi erővel akár főbe is lőhettem volna magam, gyorsabb módszer és hatékony is. - Minek vagy még itt? - lépek beljebb és erősen igyekszem, hogy megálljak támaszték nélkül, de toporgással is igen nagy a kilengésem. - Tuti, hogy én még egyszer ezt nem. Nem csinálom.. Még egyszer ezt nem.. - lendítem felé fenyegetően a kezem, de nem jön a nyelvemre semmi más, csak az eskü, hogy nem vagyok hajlandó még egy gyereket elviselni az életemben. Kevés vagyok én ahhoz, és erre már bizonyítékom is van..
- Nem.. - ismétlem és a hasára nézek, majd fel rá. A szemeit keresem, de minden homályos, csakhamar nyilvánvaló lesz, hogy azért nem látok kettőig se, mert leizzadva a megterhelő ácsorgástól és könnyes szemmel figyelem. Nem férfias, kicsit se az, se szipogok egyet, kézfejemmel letörlöm az arcom, így véres is leszek. Ez a legkevesebb, mikor a térdeim is felmondják a szolgálatot és ott borulok térdre, ahol nem szégyen. A fájdalom átjárja azt, ahol azt hittem már nincs semmi. A szívem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Pént. Feb. 17, 2017 8:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Földöntúli erőre lett volna szükségem ahhoz, ha egyáltalán fel szerettem volna állni a kényelmes székből. Egyfajta nyugodt, csendes öntudatlanságba zuhantam az elmúlt percekben és eszem ágában sem volt kikászálódni belőle azok után, hogy semmi másra nem vártam, minthogy lezárjon az agyam és tudjak pihenni ezután a rettenetes nap után. Mire sikerült volna, addigra kiverték az álmot a szememből. Ki a jó ég érezte missziójának, hogy az ajtón dörömböljön ilyenkor? Hirtelen eszembe jutott egy egész rossz lehetőség: mi van, ha a reggel kiviharzott szerencsétlent tényleg lemészárolta a monacoi maffia és most értem jöttek? Legszívesebben agyon ütöttem volna magam, amiért engedtem, hogy belerángasson ebbe a hülyeségbe. Mennyivel jobban jártam volna, ha szépen otthon maradok és azt csinálom, amihez értek és nem keveredek bele egy rossz krimi és tragikomédia egyvelegébe. Tény, hogy a mai napom 90 százalékában a top 3 ötleteim között szerepelt Berenice felhívása... nagyon szívesen kértem volna tőle egy találkát, hogy beavassam abba, hogy egy jól kigondolt átverés áldozata lesz, ha nem veszi igazán a kezébe az irányítást. Aztán elvetettem ezt a lehetőséget, mert valamiért nem vitt rá arra a lélek, hogy aláírjam Kevin halálos ítéletét, még akkor sem, ha jelenleg képes lettem volna megfojtani a puszta kezemmel. Talán éppen ezért nem tárcsáztam a nő számát: nem mondtam le annak a lehetőségéről, hogy én kaparhassam ki Kevin szemét. Ezért inkább azon kezdtem el gondolkozni, vajon milyen nehéz lehet átúszni az óceánt viharban?
Kezdett idegesíteni az ajtó felől jövő motoszkálás, úgyhogy egy hatalmas sóhaj után meg sem álltam a bejáratig, amit a lehető legnagyobb hirtelenséggel nyitottam ki. A beköszöntő látványra nem számítottam, Kevin gubbasztó alakja pillanatnyi megdöbbenést váltott ki belőlem.
- Jézusom. - Nyögtem ki. - Semmi más nem hiányzott. - Megforgattam a szemeimet. Szerettem volna nyakon önteni egy pohár vízzel, de attól még a végén magához tért volna... a szócséplésre pedig most egyáltalán nem volt szükségem. - Végül is, a padlótól tényleg nincs lejjebb. - Apró kacaj tört elő belőlem, de csak kínomból. Aztán visszasétáltam a szoba belsejébe. Hogy én nem fogok neki segíteni, az biztos.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Pént. Feb. 17, 2017 7:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hamar kiderült, hogy a kocka nem az én játékom, túl körülményes, a kártyát eleve elvetettem. Ismerem magam annyira, hogy csak akkor nyerem meg a játszmát, ha közben számolom a lapokat, de ha minden tétnél Jack barátomat üdvözlöm, arra rövid távon a gatyám is rámegy, vagy ami rosszabb, az életem. A borostyánszínű folyadék a sokadik kör után már egyáltalán nem is marta a torkomat, pedig nem vagyok az a fajta, aki minduntalan leissza magát. Sokkal inkább azt vallom, hogy minden sikerem abban rejlik, hogy tiszta fejjel hozom meg a döntéseimet. Most viszont képtelen lettem volna még egy perccel tovább a valóságban tobzódni, kellett valami illúzió, ami mindent elfeledtet velem. Vagy legalábbis majdnem mindent.
Már negyedszerre vártam a rulettasztalon a piros hetesre, és folyamatosan buktam a pénzem, mikor felszólítottak arra, hogy távozzak a kaszinóból. Nem értettem, voltaképp azt se, hogy engedhettek be egy szál ingben, meg egy vászonnadrágban, hisz akármerre nézek mindenki kiglancolva illegette magát, vagy az aktuális kurváját a jobbján. Ezeket az embereket pont nem vágja földhöz, ha elvesztenek egy milliót a félkarún, a bőrük alatt is pénz van. Nekem meg nincs, hát hogyne. Nyilván a kisebb tétek feltűntek a krupiénak is, aki riasztotta a gorillákat, akik aztán kellő határozottsággal meggyőztek arról, hogy kívül tágasabb. Még van képük azt mondani nekem, hogy aludjam ki magam, aztán röhögve gratuláltak ahhoz, hogy apa leszek. Kellett nekik megszólalni, hát nem azért nyakaltam be egy egész üveg whiskey-t hogy ne ezen járjon az eszem?! A franc essen beléjük, egyből el is megy a kedvem attól, hogy újra játékba szálljak, inkább mérgesen rugdalózva, néhányhoz behúzok a falnak is, aztán megindulok a szálloda felé. Ki tudja, lehet hogy tényleg jó hatással lesz rám, ha alszok egyet. A végén még az is kiderül, hogy a stressz miatt hallucinálok, és ez az egész kurvára nem is a valóság. Így lesz, mert ennyire nem kúrhattam el mindent.
A visszafele út a tengerparton vezet, a víz mossa a lábamat, máskor élvezném, most csak végiggázolok rajta, a lábamra tapadó apró homokszemeket pedig a szálloda krémszínű szőnyegén szóróm széjjel. Hol a cipőm? Tisztán emlékszem rá, hogy az előbb még megvolt.. De nem indulok a keresésére, a liftben is nehezen nyögöm ki, hogy az ötödik emeletre megyek, az egy helyben ácsorgás meg még nehézkesebben megy. Eddig azt hittem, teljesen képben vagyok, a felvonóban viszont az egyensúlyom csak röhög rajtam, hogy mekkora balek vagyok.
A sort pedig csak tetézi, mikor rájövök, hogy nem csak a cipőm nincs nálam, hanem a szoba kulcsát se hoztam magammal. Isten se tudja, miért.. Ha minden igaz az a bolond nő meg már félúton van Amerikába. Jól rábasztam, megint. Komolyan, már azt várom, hogy mikor sikerül akkora hibát vétenem a mai nap folyamán, amibe ténylegesen is beledöglök. Jobb ötlet híján hamar megtalálom a földet az ajtó előtt, hátamat az ajtólapnak támasztom, fejem hangosan koppan, mikor érintkezik a fával. Aztán még egyszer. Kínomban már csak röhögni tudok magamon, várakozás közben pedig olyan szintre fejlesztem, hogy én is megijedek magamtól. És hogy mire várok? Egyrészt az ébredésre, mert a jelenlegi állapot cseppet sem szimpatikus, másrészt arra, hogy ezen a hosszú folyosón legyen valakinek annyi esze, hogy szobapincért rendel, mert az hétszentség, hogy én még egyszer nem vergődök le a recepcióig.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Faképnél hagyott. Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire bunkó... bár jobban belegondolva nagyon jól jött, hogy kirontott az ajtón, mert a szavai akkora gyomron rúgások voltak, hogy eldönteni se tudtam: nekiugorjak a nyakának vagy egyáltalán csap megpróbáljak levegőt kapni a totális sokktól. Elég régóta ismertük már egymást, de ennyi válogatott sértést még nem vágtunk egymás fejéhez. Ha a gyűlöletet mérni lehetne, biztos kiakadt volna műszer. Amint kilépett az ajtón, a sikítás elemi erővel tört fel a torkomból. Mi az, hogy az egész az én hibám? Hogy van képe beleszőni ebbe a baromságba a falkámat? És még a vezetői képességeimet is megkérdőjelezte, ez idegesített a legjobban. A nyakamat tettem volna rá, hogy arra játszott, hogy felhúzzam magam és sikerült is neki. Olyan állapotba kerültem, mint még soha életemben és nem csupán arra gondoltam, hogy egy gyerek növekedett bennem, akivel fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek. Ráadásul, hogy biztos ne legyen könnyű dolgom, egy címeres seggfejtől estem teherbe. Ennyire utál valami nyamvadt felsőbb hatalom? A lehető leggyorsabban el akartam tűnni innen, képtelen lennék egyetlen percet is annak tudatában tölteni, hogy Kevin bármikor felbukkanhatott. A fejem majd szétrobbant és egyáltalán nem segített rajtam, hogy a telefon túloldalán motyogó nő közölte, hogy egyetlen tengerentúlra tartó gép sem szállhat fel az óceán felett tomboló vihar miatt... nem hiszem el, a 21. században felborul a légi közlekedés egy kis eső és szél miatt? A lelkemen az sem könnyített, hogy leordítottam a nő fejét és eltörtem az első kezembe akadó kristályvázát, az pedig végképp betette az ajtót, hogy a recepción közölték: nincs szabad szobájuk, ergo ki kell húznom holnapig azzal a személlyel egy légtérben, akit jelenleg a legjobban gyűlöltem. Reméltem, hogy valahogy elkerülhetem Kevint, hogy tényleg nem fog tudni visszajönni a szállodába... Közel álltam a hisztériás rohamhoz, szomjaztam a friss levegőre. Miért nincs telihold? Akkor kiélhetném magam. Keresnék egy csapat vámpírt, elkapnám a nyakukat és dalolva várnám, mit fognak lépni. Viszont jelenleg az esélye sem volt meg annak, hogy átváltozhassak. A gyerek, akit az előbb még védtem, elvette tőlem a legfontosabb dolgot az életemben: a farkaslétet. Hogy fogok helyt állni  egy háború kellős közepén, terhesen? Eddig nem volt arra precedens, hogy kihúzzam magam a harcokból, teljes vállszélességgel álltam az embereim mellett, de most? Annyi marad, hogy maximum a háttérből irányíthatok? Én abba belehalok.
A járkálás sem tett jót és az időérzékemet is teljesen elvesztettem, úgyhogy inkább görcsbe szorult gyomorral és cikkázó gondolatokkal visszamentem a szobába. Újabb próbát tettem a repülőtérrel, de nem volt változás. Már bőven benne voltunk a délutánban, amikor kiültem a teraszra. Fel akartam hívni a húgomat, elmondani neki, hogy mi van, de valamiért sokkal nehezebb volt megnyomni a hívás gombot, mint Kevin arcába vágni a helyzet lényegét. Szuggeráltam a képernyőt, egészen addig, míg el nem nehezedtek a szemhéjaim... de a félig kómás állapotból elég könnyen kirángatott az ajtó felől hallható motoszkálás.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 8:38 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Akkora hülyeséget csináltam, ami ép ésszel felfoghatatlan. Tény és való, hogy leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy ne fojtsam meg őt itt a helyszínen. Tudom, hogy megbánnám, de jelenleg képtelen vagyok azt mérlegelve dönteni, milyen jó szövetséges vált belőle az elmúlt évek során. Ez a húzása felér egy árulással, még akkor is, ha nekem is elég fontos szerepem volt abban, hogy összehoztuk azt a gyereket.
- Nyilván.. Egyedül kevés lettél volna hozzá, de tudod azért reméltem, hogy van annyi eszed, hogy védekezz. Ha már nekem nem volt.. - harapom el a mondat végét, és idegesen a hajamba túrok. Csináltam egy gyereket, akit nem akarok, van egy nő, akit szintén nem akarok, és ennél nagyobb szarba nem is keveredhettem volna. Az égiek marhára szerethetnek gúnyt űzni belőlem, de most még ők is túllőttek a célon. Milyen épeszű ember akarna tőlem gyereket? Persze az tény, hogy csupa jó gént örökölne, de azért ennél egy kicsit többről van szó.
- Ja, most még nem akarsz.. Ismerem ezt a történetet.. - csúszott ki a számon az, amit eszem ágában sem volt megosztani vele, se most, se máskor. Nem tud arról, hogy volt egy lányom, sem arról, mivel végződött a kapcsolatunk. Könnyen tör így pálcát a fejem fölött.
- Csodás, ez a legjobb ötlet, ami a te szádból hallok ma reggel... - csattanok fel. Nem tudom, hogy örülök-e neki vagy sem, hisz bennem eddig nem érett meg az elhatározás, hogy hazaküldjem, de most nem is tűnik olyan távolinak ez a gondolat. - De tévedsz.. Azért vagy, hogy leródd a tartozásod. Hányszor húztalak ki a bajból? Hányszor rágtad a küszöbömet, hogy segítsek, mert veszélyben a hatalmad meg a drágalátos városkád? Tudod, aki nem képes egyedül megszilárdítani a hatalmát, az nem való vezetőnek... - ütök oda, ahol tudom, hogy fáj neki. Nem sok minden van, amit nagyobb becsben tart a falkájánál és a városánál, ami rendben is volna, ha boldogulna vele.
- Mázlim lesz, ha egy főbelövéssel megúszom.. - meredek egy pillanatra magam elé, aztán összekapom magam. - De ha mégsem ma tesznek el láb alól, nem akarom, hogy itt legyél, mire visszajövök.. - intem óva attól, hogy megvárjon. Elég nagy tökönrúgás volt ez ahhoz, ne akarjak többet vele még csak egy légtérben se lenni. A cipőmet csak felnyalábolom a földről és ahogy vagyok, cseppet sem üzleties öltözetben, nekivágok a vakvilágnak. Egyelőre halvány lila gőzöm sincs afelől, merre visznek a lábaim, csak a fülemben csengő ajtócsapódásra figyelek. Ez akár valami hülye metafora is lehetne arra, hogy elvágtam magam a legfőbb szövetségesemtől.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 7:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Elmondhatatlanul dühös lettem. Éreztem, hogyan lüktet az ér a halántékomon, legszívesebben nekimentem volna Kevin-nek, de még tartottam magam. Elnézve a helyzetet, ez már nem sokáig lesz így, egyetlen apró hajszál választott el attól, hogy én is igazán mérges vadállattá váljak. Kevin-nek fogalma sem volt arról, milyen vagyok, ha tényleg kihoznak a sodromból... az, hogy kő kövön nem marad, nem kifejezés, egyedül azért fogtam vissza magam, mert egyáltalán nem volt kedvem még nagyobb bajba keveredni és a felindultságom következményeivel is foglalkozni. Pedig szívem szerint törtem-zúztam volna, de így nem maradt más, mint a kiabálás, amit nem terveztem visszafogni. Persze csak akkor, ha egyáltalán a megdöbbenéstől szó jött volna a számra, ám a kérdésétől hirtelen levegőt sem kaptam.
- Én? Ha nem rémlene, ketten kellettünk a tánchoz, édesem. - Csöpögő gúnnyal hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Ismét a rosszullét kerülgetett, nem volt abban a passzban, hogy képes legyek ebből a veszekedésből jól kijönni és még talpon is tudjak maradni. De az az idegesség, amit Kevin minden egyes szavával feljebb srófolt bennem, kitűnő munkát végzett és nem engedte, hogy leengedjek.
Ellökte magamtól a kezét, amikor a homlokomhoz ért. Még a hideg is kirázott attól a gondolattól, hogy bárki hozzám érjen ebben a pillanatban. - Tökéletesen tiszta az elmém, köszönöm. - Tipikus férfi hozzáállás: ha valami rossz vagy éppen nem az ő szájízük szerint történik, akkor ki a hibás? A nő. Hogyne. Sokkal könnyebb mindent az ő hátára pakolni. Ez az igazságtalanság volt az, amitől kikészültem.
- Nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy azt fogom csinálni, amit te mondasz. Képtelen vagy felfogni, hogy nem akarok tőled semmit? - Ezt már az elején kijelentettem, elképzelésem sincs, miért parádézik. Nem volt szükségem arra, hogy majd foglalkozzon ezzel a  gyerekkel vagy... bármi másra. Sőt, én magam sem tudtam, mit fogok vele kezdeni, viszont... ez a szerencsétlen teljesen elbizonytalanított. Nem fér bele az életembe egy gyerek, de ha arra gondoltam, hogy elvetessem, a hányinger kezdett kerülgetni.
- Oké. - Mély levegőt vettem. - Hazamegyek. - Jelentettem ki, aztán megvontam a vállam. - Egyébként is, tudod mit? - Léptem közelebb hozzá. - Cseszd meg! - Szűrtem a fogaim között. - Miattad vagyok itt, te vittél bele ebbe az agymenéses üzletedbe. Ha nem kellett volna azzal foglalkoznom, hogy a seggedet mentsem, akkor nem töltöttem volna veled elég időt ahhoz, hogy ide jussak. - Ismét felélénkült a hangom, dühösen fújtattam egyet. - Sok szerencsét a maffiának való magyarázkodáskor. Remélem agyonlőnek és bedobnak a kikötőbe, te seggfej!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Kedd Feb. 14, 2017 11:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eljut a tudatomig minden egyes szó, ami a szobában kavarja a levegőt körülöttünk, de nem tudom feldolgozni. Igazság szerint nem is akarom, mert szétbontanám az épületet, ha ezzel meg kellene birkóznom. Még így is megremegnek a tagjaim. Elég sok mindenre fel voltam készülve így reggel, de arra nem, hogy elém állva közli, hogy terhes. Bár becsülendő, hogy nem kertelt, de most mégis azt kívánom, bár ne tudnék erről az egészről. A gondolataim máris nem a mai napon kalandoznak. Csupa olyan esemény jut eszembe, amit az életben nem akartam megélni, és ez bizony baromira dobogós helyen van köztük.
- Van fogalmad róla, hogy mennyire elcsesztél ezzel mindent? - meredek rá dühösen. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy addig szorongassam a nyakát, míg nem kell többet aggódnom azon, hogy felcsináltam őt a monaco-i buli kellős közepén. Az indulataim nem csitulnak, sőt felindultságát látva csak fokozódnak. Kezd feltűnni, hogy nem igazán osztjuk egymás véleményét a témában, ebbe viszont nem fogok belenyugodni. Nem olyan fából faragtak engem.
- Neked meg nem ártana, ha elkezdenél gondolkodni... - bököm meg a homlokát. Itt áll előttem, de nagyobb kárt csinál, mint hasznot. Eddig teljesen nyeregben éreztem magam, tökéletes alakítást nyújtottunk, valóban elhitettük mindenkivel, hogy férj és feleség vagyunk. Most viszont nem tudok úgy ránézni, hogy ne üljön ki undor a tekintetembe. Nem vagyok én apának való, és őt a legnagyobb jóindulattal se lehetne anyapalántának nevezni. - Merthogy az lesz, amit én mondok. És nekem nincs szükségem senkire, aki még nagyobb szarba kever, mint amibe magamtól másztam. - próbáltam rövidre zárni a témát. Makacsságban egymást übereljük, de íme itt a bizonyíték, hogy mégsem Faye az én női változatom. Ha így volna, eszébe sem jutna gyereket szülni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 11:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szent meggyőződésem volt, hogyha valami padlóra fog küldeni, az egy vereség lesz. Egy nagy veszteség, egy elbaltázott csata, a szeretteim sérülése, ezek kapcsolódtak össze a képzeletemben azzal, hogy úrrá lesz rajtam a kétségbeesés és a tehetetlenség. Erre egy olyan… lény taszít a teljes bizonytalanságba, aki félig én vagyok. Akinek én vagyok az anyja. Szinte éreztem, ahogy ismét kifut a vér az arcomból. Minél többször és minél komolyabban gondoltam bele a dolgokba, annál rosszabb volt, ismét közelítettem a pánikroham felé, nehezebben vettem a levegőt és a saját kezemet nyomorgattam, hogy eszméletemnél maradjak. Mi a fenét fogok én csinálni egy gyerekkel? Hova teszem, mikor fogok foglalkozni vele és milyen élete lesz egy háborús övezete kellős közepén? Soha nem hittem volna, hogy ilyen kérdéseken kell majd agyalnom… és hogy nem tudtam megválaszolni őket, csak olaj volt a tűzre.
És amikor már azt hittem volna, hogy a külvilág teljesen kizáródott és semmi sem zavarhatja meg a kuszaságot a fejemben, ismét meghallottam Kevint. Feltett szándékom volt nem foglalkozni vele, mert először saját magamban akartam rendet tenni, de ahogy felcsattant… egy röpke pillanatra meglepődtem, aztán a hanghordozása előhozta belőlem az elmúlt percekben rejtőzködő, igazi énemet. Úgy pattantam fel a fotelból, mintha muszáj lett volna, hitetlenkedő és mindenekelőtt dühös arckifejezéssel léptem elé. Ha ordibálni akar, hát ordítsunk, abban jó vagyok! De az borítékolható volt, hogyha én is kinyitom a számat, akkor két percen belül ránk küldik a szomszédos szobák lakói a biztonságiakat.
- Szerinted én így terveztem? Azt hiszed, tőled akartam gyereket? – Véletlenül sem. Úgy terveztem, hogy a családalapítással várok addig, míg be nem köszönt egy békésebb időszak New Orleans-ban. Lesz majd egy férjem, aki megbízható és elfogadó, törődik a gyerekünkkel és nem is tudom… már arra sem emlékeztem, milyen terveim voltak. Csak abban voltam biztos, hogy ha elér a felismerés, hogy állapotos vagyok, akkor nem egy hotelszoba közepén akartam állni, kétszázas vérnyomással, miközben Kevinnel kiabálok. Arról nem is beszélve, hogy a totális döbbenet ült ki az arcomra, mikor hatalmas megrökönyödéssel kérdezett rá arra, hogy meg akarom-e tartani. Egészen eddig a pillanatig eszembe sem jutott a másik lehetőség… legszívesebben elröhögtem volna magam, hogy úgy néztünk egymásra, mint két hülye, de éppen ennyire szívesen sírtam volna el magam, pedig nem voltam egy galamblelkű kislány.
- Nem fogom megöletni! – Jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Megőrült? Ez egy gyerek, nem egy szúnyog, amit le lehet ütni azért, mert nem tetszett, hogy berepült a szobába. – És ha a dologba való beleszólásod csak addig terjed, hogy le akarod mészároltatni a gyerekemet, akkor inkább hallgass. – Láttam az ökölbe szorult kezeit. Nem is olyan rossz ötlet, talán jobban érezném magam, ha behúznék neki egyet. Hogy a francba juthatott eszébe ekkora baromság? Én sem szeretnék anya lenni, de… ez a gyerek már él. Kevinnek ismét sikerült elérnie, hogy felhúzzam magam. – Jó lenne, ha végre megjegyeznéd, hogy én nem az egyik nyomorult nőcskéd vagyok, akit úgy ugráltathatsz, ahogy neked tetszik és azt fogja tenni, amit te mondasz neki. 
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 12:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Eljött hát ez is. Hirtelen nem tudom, sírjak-e vagy röhögjem ki magam, hisz csak idő kérdése volt, hogy valaki elém álljon egy ilyen hírrel.. Bár mostanság már nem szálltam olyan gyakran virágról virágra, ez benne volt a pakliban. A válaszát meg se várom, nem kell. Bitang mód fejbe csap valami, csak már rohadtul késő van ahhoz, hogy utólag gondoskodjak arról, hogy egyik kalandomból se legyen gyerek. Egyszer már végigzongoráztam ezt a témát, bár akkor sikeresen kimaradtam mindenből, még a gyerek életéből is. Leginkább persze az volt a cél, hogy ő maradjon messze az én világomtól, mert az életembe nem fér bele a gyereknek még csak a gondolata se.
Mondhatnám, hogy ezt dobta a gép, de azért itt jóval többről van szó és még több forog kockán a hülyeségem miatt. De legalább azt látom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, mit csináljon. Óhatatlanul lepörögnek lelki szemeim előtt olyan események, amire nem vagyok felkészülve, aztán gatyába rázom magam azzal nyugtatva a lelkemet, hogy egyik se fog bekövetkezni, mert éjfélig tuti megtudom, mennyire szeretnek Monacoban a szélhámos fejébe golyót röpíteni. Jelen pillanatban még barátságosabb megoldásnak tartanám azt a verziót.
Ja, tőlem. Tőlem van. Nyilván. Csak én lehetek akkora balfasz, hogy a nőre hagyom a védekezés jogát. Bizalmat szavaztam neki, hisz egyformák vagyunk, teljesen evidens volt számomra, hogy egyikünk se akar a közeljövőben családot, gyereket, visítást meg szaros pelenkát. De úgy tűnik, ez csak számomra volt ennyire egyértelmű. Hiba volt megbízni egy nőben. Öreg hiba. Úgy tűnik, hiába mondogatta nekem az öreg Dave a szomszédból gyerekkoromban, hogy ne bízzak senkiben, aki egy hétig vérzik és nem hal bele. Csak nem sikerült megtanulnom ezt az egy leckét az életről.
- Véletlen baleset, mi? Eszednél vagy te? - találom meg hirtelen a hangomat, de úgy hogy a falak is majd' beleremegnek a nagy csend után. - Ha felcsavarodsz egy fára az lehet véletlen, de ez egy gyerek - emelem fel a kezem, hogy a hasára mutassak vele. - Ráadásul te meg akarod tartani? - jön az újabb meglepetés, amire aztán végképp nem számítok. Bár a mostani helyzet után talán nem kellene készpénznek vennem semmit. - Nem gondolod, hogy ebbe nekem is van némi beleszólásom? - Be kell vallanom, a gondolat, hogy gyereket csináltam, még Berenice-nél is rémítőbb, pedig az a nő se semmi. Nem lehet olyan bolond, hogy apát akar csinálni belőlem... Hovatovább, olyan bolond, hogy anya akar lenni. Teljes elmezavar.. Úgy nézek rá, mint egy holdkórosra, a kezeim már ökölbe szorultak az indulattól, de késő bánat.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 11, 2017 11:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Úgy szorongattam a kezemben lévő üveg vizet, mintha az életem múlott volna rajta. A műanyag pattogott az ujjaim alatt, a körmömet belemélyesztettem, aztán a kupakot nyomorgattam, de még mindig olyan volt, mintha fátyolt húztak volna a józan eszemre és ítélőképességemre. El akartam kezdeni gondolkozni, szépen, lassan, átrágva mindent, ami történhet és aminek egyáltalán fennáll a lehetősége, ám viszonylag nehéz volt ezt úgy kivitelezni, hogy pár másodperccel ezelőtt közöltem a terhességemet a gyerekem apjával. Mennyivel könnyebb lenne a helyzetem, ha tényleg házasságban élnék és erre a hírre várnék régóta. Csak sajnos nem tudtam magam elképzelni, ahogy mosolyogva közlöm életem szerelmével, hogy szülök leszünk... ez a kép éppen annyira volt abszurd, mint a mostani helyzet. És én bolond amiatt is elkezdtem aggódni, vajon Kevin hogy fogadja a hírt. Nem hallottam mozgást a fürdőszobából... semmi más nem hiányzott volna, minthogy infarktust kapjon és még újraéleszteni is nekem kelljen. Hát nincs nekem elég bajom?
Annak ellenére, hogy tudtam, a neheze most fog jönni, fellélegeztem, amikor megláttam a szobába sétáló alakját. Az arcán pontosan ugyanaz a kifejezés ült, mint amikor én rádöbbentem, milyen állapotban vagyok. Egyszerre kerülgetett az ájulás, a rosszullét és minden, ami az alá adja a lovat, hogy az ember láb alól kicsússzon a talaj.
- Bizony. - Újabb kortyot ittam. Mint valami nyomorult kacsa... de hát kellett valami pótcselekvés - Már nem is olyan vicces, mi? - Hátradőltem és a hajamba túrtam. Charlotte egyszer azt mondta, hogy meg kellene tanulnom relaxálni, mert ha hagyom, hogy könnyen ideges legyek, egyszer meg fogok őrülni. Jelenleg szidtam magam azért, mert azt hittem, hülyeséget beszél.
- Tőled van. - Bólintottam egyet a kérdését hallva. - Mástól nem lehet. - Nyögtem ki. Nagyon maximum az az eshetőség állhatott még fenn, hogy én vagyok a második nő, aki a Szentlélek szállt meg. Ebben a nyavalyás világban ez sem lenne meglepő. - Hát, nem hittem volna, hogy ide jutunk. - Fejcsóválva a tarkómat kezdtem masszírozni. - Mielőtt megijednél, nyugodj meg, nem várok el tőled semmit. Ez az egész csak... egy véletlen baleset következménye. - Más sem hiányzott volna a nyakamra, minthogy azt higgye, kiterveltem az egészet. Belőle ezt a feltételezést is kinéztem.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 11, 2017 11:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nevetséges egy helyzet lenne előállni Berence-nek azzal, hogy gyerekünk lesz. Nem vagyok én annyira jó színész, hogy őszinte örömöt virítsak egy ilyen hír hallatán, de ami igazán zavart az egészben, hogy tudom Faye-ről, hogy nem igazán hozzá őt lázba a gyerek-téma. Ezért is volt olyan jó a kapcsolatunk mindig, nem olyan, mint a többi nő. Na jó, talán uralni akarna, ha hagynám, de nem követel úton-útfélen gyémántgyűrűt, nagy esküvőt, kertes házat három visító törpével, akik aztán megkeserítik az életünket. Pont annyira nem volt az elköteleződés híve, mint én, ezért volt a tökéletes alany a tervemhez. Előre elkönyveltem, hogy másképp nem lehet, ez az ötletem sikerre van ítélve.
Most viszont mégis. Az a hang, ami kiszakadt a torkán, lehervasztotta a vigyoromat. Az agyammal még nem fogtam fel a szavai jelentőségét, de tudat alatt a testem már reagált is rá és kezem megindult a felső fiók felé. Első nekifutásra felismertem a terhességi tesztet, valószínűleg azért, mert lázmérőnek elég fura lenne dupla kék csíkkal, ráadásul rögtön három is volt belőle. Ez csak egy kibaszott vicc..
Muszáj volt megtámaszkodnom a mosdókagyló szélében, hisz nem vagyok hülye, viszonylag gyorsan rájöttem, hogy a terhessége nem egy jövőbeli lehetőség a tervem sikeréhez, hanem a jelen állapota, ami rohadtul nem volt benne az elképzeléseimben. Körülbelül két perc alatt hullott darabjaira az, amin fél éjszaka agyaltam. Ennyi erővel aludhattam volna is, akkor talán tudnék valami épkézláb reakciót mutatni, ahelyett, hogy csak állok egy helyben egy.. törött fogkefét szorongatva.
Elkezdtem én összerakni a képet, újra lejátszódik bennem az a néhány mondat, amit kinyögött, aztán úgy érzem, mintha fordulna velem egyet a szoba. Köpök egyet a lefolyóba, a törölközőbe törlöm az arcom, aztán utána indulok. Nem igazán tudom mit mondhatnék, a hangomat is nehezen találom, mert rettegek a választól, amit kaphatok.
- Terhes vagy... - Üveges tekintettel nézem őt, de nem is igazán látom. A szoba közepén megállok, mintha a tőle való távolságtartás segítene elhatárolni magamat a problémától.
- Nekem kellene gondoskodnom rólad... - idézem szó szerint, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a külsőm kendőzetlenül mutatja, mi zajlik le mélyen bennem. - Tőlem van? - köszörülöm meg a torkom, mert nehézkesen megy a beszéd. A kérdés lehetne akár költői is.. Innentől kezdve a zsigereimben érzem, hogy ezt jól elbasztam. Szó szerint.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 11, 2017 10:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Soha nem voltam még ennyire rosszul. És nem csak fizikailag. Az egy dolog, hogy forgott velem a világ, a fejem majd' szétrobbant és olyan szomjas voltam, hogy elkezdett kiszáradni a szám, de azt nem gondoltam volna, hogy az egyébként sem nyugodt agyam ilyen sebességre tud kapcsolni és mindenféle válogatott ökörségek jelenhetnek meg benne. Egyetlen épkézláb gondolatot sem tudtam volna kiragadni, csakis foszlányokat láttam magam előtt és képtelen voltam koncentrálni. Ehhez jött az is, hogy Kevin az ajtóban toporgott és a szokásos arckifejezésével bámult rám, amitől jelenleg szintén a falat tudtam volna kaparni. Bár ha a világ legjobb hírével kopogtak volna be az ajtón, attól sem kerültem volna derűsebb hangulatba. Várjunk csak... a világ legjobb hírének elméletileg nem annak kellene lennie, ami jelenleg velem történik? Gyerekem lesz. Ha jobban belegondolok, elvileg ez egy jó hír. Nagyon elvileg. Az életvitelembe egyáltalán nem fért bele az anyai lét, éppen ezért nem is terveztem, hogy kisbabám lesz... egy darabig még biztosan nem. Mondjuk úgy 10 évig. Vagy ha soha, akkor soha... meglettem volna anélkül is, hogy fel kelljen nevelnem valakit. Egy embert. Hogy fogok én elbírni egy önállótlan lénytől, akinek a létezése tőlem fog függeni? Mi lett az univerzummal, hogy úgy gondolta, ez a nekem való feladat? Megőrült?
És az sem biztos, hogy a legjobb módját választottam az állapotom közlésének. Kevin kiszámíthatatlan, ha képes lettem volna tisztán gondolkodni sem tudtam volna kitalálni, mit fog reagálni. De mi mást csinálhattam volna? Titkolózzak? Biztos, hogy nem. Ha két perccel tovább egyedül maradtam volna a ténnyel, hogy teherbe ejtett, megőrültem volna. Nem, mintha hirtelenjében megkönnyebbültem volna, hogy kicsúszott a számon... hiszen csak rá kell nézni, az idiótája víg fogmosásba kezdett, míg én a világból való kirohanás határán táncoltam.
- Ó, szóval azt hiszed, hogy kitaláltam. - Kínomban elnevettem magam. Jogos feltevés, mindketten elég okosak voltunk ahhoz, hogy kétszer is megrágjuk a másik mondatát, mielőtt elhiszünk neki valamit. - Elismerem, kreatív vagyok, de most nagyon nem ez a helyzet. Húzd ki a felső fiókot és meglátod. - Otthagytam a fürdőben. Innom kellett valamit és ugyan most ölni tudtam volna némi alkoholért, agyon is csaptam volna magam, ha pohár után nyúlok. Maradtam a víznél és a puha fotelnél, amibe lehuppantam.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 11, 2017 10:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem vagyok épp a türelem mintapéldája, és éveim alatt hozzászoktam már, hogy a magam teremtette kis világban pillanatok leforgása alatt következik be az akaratom. Jobb esetben. Persze a végletek embere vagyok, vagy könnyen megkaparintok valamit, vagy az életben nem tudom megszerezni azt. Ez a helyzet elég kiábrándító tud lenni olyankor, mikor egy igen fontos ügy van kilátásban, és a dolgok nem akarnak szépen csendesen hömpölyögni a maguk kis medrében. Sőt, nem csak terelgetnem kell őket, hanem erőnek erejével felülmúlni a legnagyobb hullámokat is. Legalábbis így képzelem el az elkövetkezendő napokban a Berence-szel való üzletelést. Naná, hogy feszült vagyok. Feszült, ideges, frusztrált, türelmetlen, lobbanékony. Hatványozottan.
Teljesen biztos vagyok benne, hogyha Faye nem nyitotta volna ki az ajtót, két másodpercen belül kopogtam volna be hozzá olyan vehemenciával, hogy a finom fa felület gyötrelmesen hasad félbe. Pillanatok töredéke alatt igyekeztem magamra ölteni valamiféle álcát, de kár lenne magamat becsapni, a testtartásom elárul. Máris nem állok olyan hetykén az ajtóban, amint meglátom. Első döbbenetemre: felöltözve. Talán oldott volna a hangulatomon, ha kivillanni látom azokat a szép hosszú combjait.. Amíg viszont ez nem következik be, addig minden ingerencia nélkül masírozom be mellette, majd a tükör előtt állva megmosom az arcom és kezembe kapom a fogkefémet, hogy gyorsan túlessek a reggeli rutinomon.
Elkerekedett szemet meresztek rá bejelentésén, és más esetben biztos a torkomon akadna a fogkefém is, de így csak habos szájjal megejtek egy vigyort a tükörképem felé.
- Persze, szabad kezet adtam elég sok mindenben, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit meredek? Még tőled is.. - legszívesebben kiröhögném, amiért ilyesmi jutott eszébe, de másrészt a legelmésebb gondolat, hisz mi tarthatna jobban össze egy házasságot, mint egy gyerek?! Nem mintha nem futkosna a gondolattól is a hideg a hátamon, de tetszik a lelkesedése. Üdítő.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Jan. 04, 2017 6:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Sok helyzetet megúsztam már, kivágni magam különböző szituációkból nem esett nehezemre, de jelenleg nagyon a vesztemet éreztem. Úgy bámultam a márványpultot, mintha az életem múlna rajta és a szokásomtól eltérően nem tudtam kiigazodni magamon. Szívesen ordítottam volna a hirtelen rám törő kétségbeeséstől, ugyanakkor biztosan nem jött volna ki hang a torkomon, a lelkiismeretem nem engedte, hogy ilyen reakcióval adózzak a pár perce megtudott hírnek. Átjárt valamiféle eddig nem érzett aggodalom, ám egyetlen pillanatig sem saját magam voltam az aggódás tárgya: rögtön arra gondoltam, jelenleg mi van a babával, hogy lehet és mi lesz vele? Hiszen, könyörgöm... a tükörbe néztem és nem egy olyan nőt láttam benne, akinek anyává kellene válnia, akinek ez lehetne az életcélja. Nem tartottam magam rossz embernek, de jelenleg nem igazán hittem abban, hogy egy gyerek jó helyen lenne a kezeim között. Arról nem is beszélve, hogy nem én vagyok az egyetlen alkalmatlan szereplő ebben a történetben: Kevin éppen olyan borzasztó, mint én, kiskorúak közelébe sem engedném. A nyakamat tettem volna rá, hogy ő az apa, szó, mi szó, rajta kívül nem volt más esélyes.
Nagyot sóhajtottam, amikor meghallottam Kevin hangját. Persze, amikor igényelném, akkor egyetlen percre sem lehet nyugtom... majdnem kibukott belőlem, hogy igen, idegileg tökéletesen kész lettem, de végül csak nyeltem egyet. Szerencsére volt annyi eszem, hogy magamra csukjam az ajtót, így is majdnem felrobbantam, hát ha még benyitott volna! Még egy tökéletes indok, amiért nem lettem volna jó szülő: a temperamentumom túl heves volt ahhoz, hogy állandóan törődjek és tutujgassak. Ettől függetlenül valami megmagyarázhatatlan, természetfelettinek tűnő oknál fogva eltűnt belőlem a feszültség nagy része és kezdte átvenni a helyét egyfajta nyugalom, miközben a teszteket besepertem a fiókba. Ugyan a mellkasom még mindig szorított és közel álltam a szívrohamhoz, a végtagjaimat békésen ernyedtnek éreztem.
- Az lenne a helyénvaló, ha te gondoskodnál rólam. - Közöltem, miután vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót. Kevin álmos tekintete minden pénzt megért volna, ha nem lett volna nagyobb bajom.
- Terhes vagyok. - Bukott ki belőlem minden további nélkül. Nem voltam a mestere a késleltetésnek, ki kellett beszélnem magamból a sokkot, ami ért és mivel amúgy sem tudtam volna magamban tartani a dolgot, jobb is volt, hogy nem kínoztam a szervezetemet ezzel a feszültséggel. És a babának sem hiányzott az idegeskedésem... igazából a kis lény egészsége volt az első, ami eszembe jutott.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Vas. Jan. 01, 2017 5:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kaptam egy kis nyugit. A hosszabb lefolyású tárgyalások előtt ez már bevált szokás, most viszont nem igazán a megszokott ritmusban telt el az az egy nap, amit általában arra szánok, hogy feltérképezzem a helyi viszonyokat, mérlegeljem a helyzetet, ami alapján taktikai döntéseket tudok majd hozni. Sokkal inkább azzal foglalkoztam, hogy az álcánk kikezdhetetlen legyen, és mivel Faye-t is belerángattam, remélem ő is ezen ügyködik, akkor is ha épp nem vagyunk egy légtérben. Neki is elég sok minden múlik rajta. Konkrétan az élete, de ha nem akarok ennyire drámai lenni, közvetett módon a nehezen kiépített kis birodalma is szívhat.
Nem csoda tehát, hogy a kimaradt eszmefuttatást az éjszaka leple alatt próbáltam megejteni. Faye már javában szuszogott mellettem, alaposan sikerült kifárasztanunk egymást. És még elvárta volna, hogy ágyazzak meg magamnak a fürdőkádban. Második napja osztozom vele az ágyon és nem hiszem, hogy lenne oka panaszra. Az viszont tény, hogy fáradtabban nehezebben megy a tervezgetés, és hajlamos vagyok elsiklani a részletek felett, ezért is döntök végül órák múltán úgy, hogy egy kiadós alvás nem fog megártani, mielőtt ismét átgondolom a stratégiát. Berenice nem könnyű eset, sosem volt az, és kétlem, hogy most próbálkozna meg egy hozzá amúgy sem passzoló szereppel. Megnehezíti majd a dolgomat, és fel vagyok készülve rá, hogy vért fogok izzadni, mire minden szavamat elhiszi.
A reggelem viszont nem indul minden zökkenő nélkül. Hangos ajtócsapódásra ébredek, ami száműzi az álmot a szememből, ennek pedig a legkevésbé sem örülök. A kevés alvással nem jár kéz a kézben a sikeres tárgyalás, én pedig utálok dekoncentrált lenni, pláne akkor, ha minden furfangomra szükségem lehet. Morogva fordulok hát a hátamra, majd konstatálom azt, amit már az ajtócsapódás pillanatában tudtam, hogy Faye berobbant a fürdőbe.
Ujjaimmal végigszántok az arcomon majd a hajamon, nyújtózom egyet, aztán félig ülő helyzetbe tornázom magam. Az éjjeliszekrényről magamhoz veszem a telefonomat, futólag átgördítek az e-mailjeimen, a kéretlen leveleket pedig megnyitás nélkül törlöm. A napi helyzetjelentés szerint odahaza minden a legnagyobb rendben, csak ez az, ami egy kis megnyugvással tölt el.
Fogalmam sincs mennyi idő telt már el, de míg a fürdő foglalt, úgy döntök, hogy előkészítem magamnak a ruhámat, hogy időben érkezhessünk az ebédre. Nem lenne illendő megváratnom az ügyfelet, ám ez most nem csak rajtam múlik, hiszen oldalbordával együtt kell megjelennem. Csak azt remélem, hogy ha már ennyi ideig piszmog a fürdőben, megéri várni rá. Ha már így alakult a helyzetünk, nem épp rejtett szándékom felvágni a nővel, akit az oldalamon tudhatok.
- Kész vagy már? - szólok be az ajtón két kopogás után, aztán be is nyitok, de zárt ajtóba ütközöm, amit nem tudok mire vélni. - Beengedhetnél, aztán míg zuhanyzom hozathatnál valami reggelit, mint egy rendes feleség.. - poénkodom az ajtófélfának támaszkodva, bár elég nagy teherként feszült a hátamra a mai nap. De fenntartottam a lehetőséget, hogy ha látszódik rajtam, mennyire stresszes nekem a helyzet - nem csak azért, mert alig aludtam -, az hatással lesz rá is, ami pedig egyenes út a lebukás felé, legyen bármennyire jó színésznő.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
bubblegum bitch ★ ☆ she wolf ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



A poszt írója Faye Charpentier
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 6:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Reggel még rosszabbul keltem, mint az elmúlt napokban, pedig azt hittem, nehéz lesz überelni. Túlzottan kótyagos voltam, forgott velem a világ, mintha mázsás súly ült volna a vállamon és már megint ez a hányinger... nem hiszem el. Eddig ráfogtam az időeltolódásra, aztán arra, hogy a színészkedés nem az én asztalom és az agyam emiatt idegeskedik, de már kezdtem egészen beleszokni a helyzetbe, így ezt a gondolatot is elhessegettem. További ötletelésre nem is volt időm, mert hirtelen a gyomrom kis akart szakadni a helyéről, elemi erővel tört rám a rosszullét. Kipattantam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Pár perc múlva már hideg vízzel locsolgattam az arcomat, a tükörbe nézve majdnem megijedtem magamtól: sápadt voltam, mint akiből kiverték az életet. Megcsipkedve az orcáimat kaptam némi színt, ami elfogadhatónak volt mondható, ugyanakkor nehezemre esett egyetlen pontra koncentrálni. Elképzelésem sem volt, mi a fene lehet velem... talán percek telhettek el, mire a fejembe fészkelődött egy ötlet, amire a legabszurdabb álmaimban sem gondoltam volna eddig, sőt... nem, nem, ez nagybetűs hülyeség. Bár ha kicsit erősebben kutakodtam az emlékeim között, akkor rájöhettem, hogy a legutolsó teliholdat is kihagytam és már kétszer kellett volna átélnem hosszú napok fájdalmait, mégsem így volt. Mégis, miért villant be pont ez a lehetőség? Lehet, hogy kifutott a vér az agyamból.
Mint akit kergettek kaptam magamra néhány ruhát és hagytam el a túl kicsinek tűnő szobát. A tegnapi séta alatt mintha láttam volna a közelben egy gyógyszertárat, nem is kellett sokat keresgélnem, alig pár száz métert tettem meg, néhány perc múlva pedig meneteltem is visszafelé. A friss levegő nemhogy kitisztította volna a fejem, sokkalta jobban belelovaltam magam annak a lehetőségébe, amitől hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
Alig vártam, hogy a szobába visszaérve pontot tehessek az őrült agymenésem végére. Ismét bezárkóztam a fürdőbe, aztán a használati utasításban leírtak elvégzése után úgy néztem a tesztre, mintha meg akarnám gyilkolni. Legszívesebben kettétörtem volna, a lábaimban kilométerhiány lépett fel, fel-alá járkáltam, forogtam, épp csak nem zumbáztam, mire ismét rá mertem nézni a kezemben markolt műanyagra. Két vonal... a papír szerint ez azt jelenti, hogy... terhes? Én? Biztos, hogy nem! Esélytelen, nem lehet és kész... egészen addig próbáltam győzködni magam arról, hogy csak a kütyü volt hibás, míg másik kettő alá nem támasztotta az első igazát. Eljött a pillanat, amikor tényleg, szó szerint rosszul lettem.
Fogalmam sem volt mennyi ideje ülhettem a padlón, mire feleszméltem. A fejemet a térdeimre hajtva próbáltam mély levegőt venni, eltüntetni a rosszullétemet és nem elhalálozni. Létezne, hogy éppen pánikrohamot kaptam? Sosem volt pánikrohamom, vámpírok ellen háborúzok, egy farkasfalkát vezetek, erre két vonal küld padlóra? Ez siralmas. Szuggeráltam a teszteket, reménykedve, hogy csak homályosan láttam, de az arcom újbóli megmosása se segített, az eredmény ugyanaz volt. Változtattam a helyzetemen, már a márványpultnak dőlve vártam a végítéletet egészen addig, míg meg nem láttam magam az egész alakos tükörben. Csak bámultam magam elé, aztán felhúztam a pólómat... semmi különbséget nem láttam... talán egy picit... vagy képzelem? Létezne, hogy ennyire el tud bújni egy kis élet?
Aztán mocorgást hallottam a szobából és ekkor döbbentem rá, hogy ennek a babának apja is van. Napi feladat 2: hogy a fenébe fogom ezt előadni Kevinnek? Nem volt kétségem afelől, hogy ő volt a partnerem abban a táncban, ami a fennálló állapotot okozta és a beszűrődő hangokból ítélve nem sok időm volt addig, míg keresni kezd, így az előbbinél is jobban kezdtem szétzuhanni.
- Szedd össze magad, most rögtön! - Suttogtam magam elé mantrázva, feltett szándékom volt rendezni a légzésemet, de nehezebb feladatra vállalkoztam, mint azt hittem, mivel nagyon nem akaródzott a szervezetemnek a jobban levés.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



A poszt írója Kevin Godbert
Elküldésének ideje Kedd Júl. 05, 2016 12:10 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Mrs. & Mr. Godbert
I wanna be the winner in this game.

Idáig jutottunk. Kénytelen vagyok a főpróbán elkotyogni magam és elviselni azokat a körülményeket, amik járulékai Faye jelenlétnek. Történetesen ez alá értem a sárkánykodását és ezt a töménytelen mennyiségű dührohamot, amit a nyakamba kapok. De egy szót se szólok, csendben tűrök, mert még mindig tartok attól kissé, hogy a legnagyobb ganéban kell  csücsülnöm holnap reggel egyedül, mert ő hirtelen meggondolja magát és felpattan az első gépre. Bár csak nem olyan ostoba, hogy azt hiszi, ha már eddig belemászott, akkor megúszhatja ennyivel. Remélem. Megnyugtató lenne.
- Szólj, ha kidühöngted magad.. - kérem nagyot sóhajtva. Úgy érzem ez a beolvasás már nem csak erről szól, hanem hetekre visszamenőleg, mintha tényleg házasok lennénk. Vagy azért kapom, mert átjártam az eszén, mikor pár ügyes húzással belecsempésztem az üzleti ügyeimbe, ráadásul főszereplőként. Megszokhatta volna már, hogy ha hasznot akarok húzni, akkor nem érdekel, hogy kin keresztül vezet az út...
- Nos, most hogy ilyen jó kedvedben vagy, és láthatóan majd megveszel azért, hogy megszeretgethess, előre bocsátanám, hogy az ittlétünk alatt nyílt kártyákkal játszom. Megfelel? Nincs több titok. De ne merd kihasználni a helyzetet... - poénkodom el a végét. De ennek ellenére is komolyan gondolom, hogy egyfajta békeajánlatként állítom közénk ezt az alkut. Igaza lehet abban, hogy elcsesztem, de örüljünk annak, hogy az én szám is eljár néha. - Te törlesztesz, én üzletelek, mindenki boldog. - zártam rövidre a témát. De nem vagyok hülye, Faye-t ismerve fel vagyok rá készülve, hogy visszaszúr majd még emiatt a húzásom miatt.
Követem őt a folyosóra, és remélem, hogy tényleg fenntartja a látszatot, hogy egy boldog pár vagyunk, azt meg pláne, hogy a falakon át nem szűrődött ki olyan információ, ami nem tartozik illetéktelen fülekre. Az érkezésünkkor lefuttattam egy programot, ami a poloskákat szűrte volna ki, ha lett volna. De semmit sem talált, így bízhatok abban, hogy a lakosztályunk nincs bedrótozva. Máskülönben egy ilyen párbeszéd mindkettőnk sírját megásta volna.
- Ha hiszed, ha nem, Monacoban még én sem jártam, szóval megyünk amerre kedvünk tarja. Mást sem szeretnék, hátha kiderül, hogy inkább neveletlen, mint frigid. - mormolom halkan, le se tudnám vakarni a vigyort a számról, hogy jót szórakozok a helyzeten és közben felé nyújtom a kezemet, hogy fűzze össze ujjainkat vagy karoljon belém, amihez épp kedve van. Szükségét érzem a testi kontaktus ezen formájának, bár nem tudom, hogy a házasok mennyire csüngnek egymáson. Azt tudom, hogy Faye még csak nem is feleségem, de már most az idegeim sínylik az utazást. Megfogtam vele az isten lábát...


•• credit •• folytasd valami szép helyen, kedvesem  :mer:  
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

504-es lakosztály

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Lóherés Lakosztály
» Szakés Macska bár + Enheriel és Snowcat lakosztálya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl :: Monaco :: Hotel Hermitage Monte-Carlo
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Yesterday at 4:41 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3