A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Ifjúsági Központ


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 21, 2016 8:59 am
to Charlie

Lehet, hogy sokan emiatt utáltak, furának, vagy magamnak valónak gondoltak, de valahogyan ez se tudott meghatni. Miért is hatott volna meg? A saját családom árult el, s ha nem bízom senkiben, akkor többen se támadhatnak hátba. Ennyire egyszerű ez a fajta képlet és nekem is jó volt így. Lehet, hogy magányos voltam, de már nem igazán hittem abban, hogy ez valaha változhat. Elvették tőlem azt, aki a legfontosabb volt a számomra, a temetésére mehettem el, mert engem vádoltak a gyilkossággal. Vajon a szüleim már engem is eltemettek? Nem tudom magam se, de talán nem is akarom.
- Miért is lennél rá kíváncsi? – pillantottam fel rá csöppet se kedvesen és nem túlzottan voltam azon, hogy helyet csináljak neki a padon. Nem akartam, hogy leüljön, mert akkor sose fogok megszabadulni tőle. Én pedig nem akartam azt, hogy a nyakamon ragadjon, rosszabb volt, mint a cipőtalpára ragadó rágógumi. Őt nem lehetett levakarni úgy, mint a többieket. Ő valami miatt kitartott, de ha ő nem érti az elutasítást, akkor az már nem az én bajom. Nem fogok miatta megváltozni. – Szerinted miért vagyok itt? – kérdeztem meg kíváncsian, mielőtt én bármire is választ adnék. Szeretném tudni, hogy ő miben is hisz, vagy éppen mit gondol rólam. Ha elhiszi azokat a badarságokat, amivel a szüleim bedugtak ebbe az istenverte látóhatáron kívüli otthonba, akkor tényleg nincs miről beszélgetnünk. Én nem fogok senkit se megcáfolni, de legalább megtudom azt is, hogy a szüleim mennyire tudják manipulálni az embereket. Nem tűnt ostobának, de azért a családom erejét se szabad lebecsülni.
Szellő könnyedén játszadozik a tincseimmel, majd egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat, amikor kiderül, hogy tényleg nem fog eltipegni abba az irányba, amerről jött, hanem még mindig beszélgetni akar. A könyvbe sietve rakom vissza a könyvjelzőt, majd pedig felülök. Maximum, ha túlzottan az agyamra fog menni, akkor elsétálok innen. Abban nem akadályozhat meg, mert ha megtenné, akkor azt hiszem fel is jelenthetem, vagyis ha jól rémlik. Tudom, hogy vannak attól még jogaim, hogy itt vagyok. – Tündérkrónikákat olvasom, miért? – pillantottam rá úgy, mint akinek roppant mód nem tetszik az, hogy faggatják, vagyis inkább az, hogy zavarják őt az olvasásban. Tény, hogy nem könnyítem meg a dolgát, de hát ez van. Nem látom okát annak, hogy kedvesnek kellene vele lennem.

:hug:
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
.•° 7 years
† Tartózkodási hely :
.•° on my way
† Hobbi & foglalkozás :
.•° therapist



Charlotte Wayne ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 20, 2016 9:35 pm
agnes & charlie


Szívemen viselem a sorsukat, mindannyiukét. Általuk én magam is együtt élek azokkal az eseményekkel, amik meghatározták az életüket, amik fordulópontok voltak a számukra. Most viszont csupán azt akarom elérni, hogy a következő sorsdöntő pont az én munkásságom nyomán következzen be. Nap mint nap mást sem teszek, mint azon ügyködöm, hogy elnyerjem a bizalmukat és amint ez megtörtént, már-már úgy is érzem, hogy az események szépen sorban - olykor egészen lassan, de - végre a helyes irányba tolódnak. Hogy segíteni tudok visszaterelni a mederbe néhány fiatal lélek útját. Ami pedig engem segít, az a tudat, hogy hányszor jártam már sikerrel.
Szeretem a tavaszt, főleg a késői időszakot és a kora nyár kellemes hangulatát, a langyos levegőt, a napok hosszabbodását, mikor már nem érzem azt, hogy a nap a munkaidőm végével automatikusan befejeződik, mert azzal a lendülettel ránk is sötétedik. De úgy tűnik, hogy nem mindenki szívleli úgy az évszakok változását, mint én. Pedig vannak néhányan, akiket ha más nem is, de legalább ennyi felvidíthatná. Szörnyen rossz látvány azt tapasztalni, hogy újra és újra falakba ütközöm, és nem csak én, a nevelőktől is azt a véleményezést kapom, hogy bizony van olyan tagja a csoportnak, aki eddig még csak a többiekkel sem túl kommunikatív. Nem hogy velem. Hatalmas problémát jelent ez is...
- Kíváncsi lennék rá, miért érzed úgy, hogy azzal nyersz a legtöbbet az ittléted alatt, ha mindenkivel úgy viselkedsz, mint egy kaktusz.. - Nem kérdezem, sokkal inkább elmélkedve mondom, miközben még mindig nem fordulok felé. Tudom mi fogadna, a hangjából sejtem, hogy nemhogy a bizalmát, még a szimpátiáját sem sikerült elnyernem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy feladom. Sem a türelmemet, sem azt, hogy elérem nála, hogy önszántából beszéljen. Engem nem szükséges egy kalap alá vennie az összes többi nevelővel, agyturkásszal vagy bárkivel, aki ide juttatta. Azt hittem, eddig mindenkinek egyértelmű, hogy én a javukat akarom.
- Mit olvasol? - fordulok felé, amint ismét megüti a fülemet az a kelletlen hangszín, amivel méltat. Nem tetszik, egyáltalán nem örülök annak, hogy ilyen tehernek éli meg a jelenlétemet, de ugyanakkor bárhogy is érez irántam, bármennyire is nyűgként gondol rám, jelenleg én vagyok a szükséges rossz az életében. Ezt kell megértenie. Talán akkor könnyebb dolgom lesz vele.
 
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 27, 2016 10:32 am
Charlie & Agnes

Gyűlöltem ezt a helyet, maga volt a pokol is. Tényleg érdekelt, hogy vajon otthon eltemettek-e már, vagy mivel magyarázták ki, hogy hova tűntem. Esetleg drogosnak tűntettek fel és elvonóra küldtek? Vajon a szabadulásom előtt kapok valamilyen üzenetet, hogy mégis milyen meséhez igazítsam a történetemet, vagy egyszerűen már haza mehetek? Őszintén szólva kedvem se lenne visszamenni arra a helyre, ahol a családom simán hátat fordított nekem. Inkább legyek gyilkos, mint hogy szembe nézzenek azzal, hogy egy idősebb pasival feküdtem össze és esetleg az egyik befolyásos ember fia liliomtipró lehetne törvény szerint? Tiszta röhej, ahogyan ez a foglalkozás is. Nem értem, hogy mit esznek ezen az itt élők. Tényleg azt hiszik, hogy a bugyuta foglalkozás majd begyógyítja a sebeket? Sokakat maguk a szülők dugtak be ide, így ezek után tényleg még hinni akarnak abban, hogy egyszer majd minden rendben lesz? Ez mind szép és jó, de dajkamese. Ez pedig a rideg valóság, semmi több. Egyik gyerek se lesz képes igazán megbízni a családjában, ha azok hátat fordítottak neki. Aki pedig ebben hisz az ostoba, vagy pedig remek színész, színésznő.
Nem túlzottan érdekelnek, hogy mit művelnek. Egy ilyen foglalkozáson nem vettem részt, ha csak nem volt kötelező. Amúgy meg hagyjanak békén. A pénzt megkapják, így nincs miért aggódniuk. Már az is eléggé felháborító volt, hogy ki lettem üldözve. Elhiszem, hogy jön a tavasz és hasonlóak, de akkor is. Miért nem dönhetem el, hogy inkább a szobámban poshadok és nem a kertben? Nem akarok itt lenni, se a virágok között, illetve hallani se akarom a madarak csiripelését, mert egyből ő jut eszembe. Az a férfit, akit igazán szerettem és talán örökre szeretni fogok, de valaki elvette tőlem, miközben mások azt hiszik, hogy én vettem el az ő életét. Egy pillanatra sietve ölelem magamhoz a könyvet, majd megrázom a fejemet és bosszankodva törlöm le a könnyeimet is. Nem, nem fogok sírni, azzal nem hozhatom őt vissza, de majd egyszer kiderítem azt, hogy ki is vette el tőlem őt. Úgy terveztük, ha betöltöm a huszonkettőt, akkor megszökünk és egybe kelünk. Ez nem gyermeki ábrándozás volt, hanem a valóság és akkor még hittem abban, hogy létezhet boldog élet, de egyszerűen szertefoszlott, mielőtt még kettőt tudtam volna pislogni.
Végül inkább olvasni kezdek, még a közeledő léptek se érdekelnek. Ha nem figyelek oda, akkor talán tovább is megy, de persze nem kell. Miss Fontoskodónak ide kell jönnie és kioktatnia. Sóhaj közepette csukom be a könyvet, majd felnézek rá, hogy ez most komoly? - Akkor ez a reményed újra szerte foszlott. Talán itt lenne az ideje annak, hogy feladd ezt az egész kedveskedő és mézesmázos énedet, vagy tartsd meg annak, akit érdekel. – jegyeztem meg csöppet se kedvesen, de legalább szóra méltattam. Nem erre neveltek, de tényleg semmi kedvem nem volt se hozzá, se máshoz. Mégis mit tudna segíteni? Semmit se, talán még ő is elhinné, hogy gyilkos vagyok. Erre a gondolatra kicsit még fel is morrantam az orrom alatt. – Akarsz valamit, vagy végre olvashatom tovább a könyvemet? – kérdeztem tőle egy grimasz keretében, majd a hajamat kiszedtem az arcomból és a fülem mögé simítottam.

:hug:
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
.•° 7 years
† Tartózkodási hely :
.•° on my way
† Hobbi & foglalkozás :
.•° therapist



Charlotte Wayne ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 26, 2016 5:17 pm
agnes & charlie


A meleg időjárás kínálta lehetőséget a megszokott foglalkozásba is belecsempésztem, így végre a szabad ég alatt tarthattam meg. Mégsem olyan komor mint odabent az előtérben összegyűlni. Arra számítottam, hogy így a hangulat is oldottabb lesz, de legalábbis több résztvevővel számolhatok. Ez utóbbi sejtésem be is igazolódott, az átlagnál jóval többen voltunk, de mégsem éreztem a sikerélményt, mikor megláttam, hogy Agnes kidugta ugyan az orrát, de még mindig nem óhajt csatlakozni hozzánk. Nem kényszeríthetem rá, hogy beszéljen. Őszintén nem is akarom. Előbb vagy utóbb majd ő maga is rájön, hogy ez nem az én érdekem, hanem a sajátja, de ezt az utat neki kell megtennie. Nem hiszem, hogy annyira makacs lenne, hogy ittléte alatt nem jutna el arra a szintre, hogy előttem, majd azután a többiek előtt is nyíltan beszél majd arról, miért is került ide. Mi vezetett ehhez a helyzethez. Addig pedig még jónéhány hónap hátra van. Én minden napomat itt töltöm, néha hétvégenként is benézek, ha úgy érzem végre átütő sikerem lehet, de a vége mindig csalódás. Egy pillanatig eljátszom a gondolattal, hogy már-már agresszív taktikai lépéseket folytatok annak irányában, hogy végre őt is szóra bírjam, de hamar rájövök, hogy ez nincs így. A nevelőkkel ellentétben én nem nullhuszonnégyben foglalatoskodom azzal, hogy helyrerázzam. Nem lakom velük az ifjúsági központban, amit néhányan csak javítóintézetnek csúfolnak, holott ez jóval több annál. Árnyékoltabb maga a fogalom is. Ez egy második esély azok számára, akiket a bíróság vagy az orvosai még javulóképesnek ítélnek. Hogy ezután mi jár? Tiszta lap. Az itt töltött napok viszont katonás rendben telnek. Nem hagyhatják el az épületet, ha friss levegőt akarnak szívni, arra csak a belső udvaron van lehetőségük. Közös erővel tartják rendben a központot, ők főznek magukra és ők végzik a házimunkát is. Úgy gondolom, teljesen fair play azért cserébe, hogy nem tényleges rácsok között és fegyőrök mellett kell eltölteniük ki-ki saját idejét. Az emberi bánásmód mellett pedig barátságot köthetnek, tanulhatnak egymástól, a saját és a másik hibáiból. Az egyetlen kitétel az, hogy a külvilággal nem érintkezhetnek. Semmilyen formában. Nincs mobiltelefon, internet, sem televízió. Levelet írhatnak és kaphatnak, de a legtöbbjük nem igazán él vele, mert túlzottan középkorinak tartja ezt az elgondolást.
A foglalkozáson a mai nap ugyan többen vesznek részt, de csak a megszokott arcok fejtik ki a véleményüket az aktuálisan bennük munkáló problémákról. De a kis siker is siker. A végén csak egy kedves mosollyal megköszönöm a részvételt, és biztosítom őket arról, hogy hétfőn ugyanitt találkozunk, majd arra veszem az irányt, amerre Agnest sejtem. A munkaidőm ugyan néhány perce már lejárt, és bárki más azonnal hazafelé venné az irányt, hogy levetkőzze a hét fáradalmait, de én sosem úgy kezelem az embereket, mint munkát. Ők érző, hús-vér fiatalok, akik vagy a körülmények áldozatai vagy a neveltetésük hagy némi kívánnivalót maga után.
- Azt reméltem, ma végre megtisztelsz minket a jelenléteddel.. - állok meg az egyik épp virágba borult fa előtt és végigsimítok egy épp nyílni készülő bimbón. Ők is ilyenek, csak épp akadályozva vannak a kiteljesedésben. Én a segítségemet nyújtanám nekik. A szívemen viselem a sorsukat, egy az egyben mindannyiukét. Másképp ugyanis ezt a munkát nem lehet jól csinálni.
 
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 04, 2016 6:17 pm
Charlie & Agnes

Tavasz már itt van a nyakunkon és ezt még a madarak vidám éneke is simán elárulja. Nem maradhattam bent, mert mit csinálok? Esetleg felgyújtom az épületet, megrongálom a berendezéseket? Ha az elmúlt időszakban nem tette meg, akkor nem most fogom elkezdeni. Eleve nem is kellene itt lennem, mert nem követtem el semmilyen bűnt se, vagy nem olyat, ami miatt itt kellene lennem. Mégis miként ölhettem volna meg azt a férfit, akit szerettem és szeretek? De komolyan, nem is értem, hogy miként nem látták ezt. Ha nagyi élne még, akkor biztosan ő neki feltűnt volna, de már nincs, mert a család őt is elhallgatta. Talán rám is ez vár? Idáig nem jutottak el Washington hírei és azt se tudom, hogy milyen hírrel dugtak be, de már azon se lepődnék meg, ha közben meg a szülővárosomban már a temetésemet is megtartották volna, hogy ne keltsem a család rosszhírét, ha pedig 22 évesen előkerülök, akkor majd előadják a boldog és hihetetlen pillanatot. Túl jól ismertem már ezeket a dolgokat és a nagy, illetve váratlan találkozásokat. Még a gyomrom is felfordul tőlem. Nem akarok visszamenni, vagy csak azért mennék vissza, hogy ők is mindent elveszítsenek, ahogyan én és érezzék azt, hogy milyen az, amikor a család egymásnak hátat fordít.
Sietve bújtam bele a dzsekimbe, felkaptam az egyik könyvemet, majd elindultam a kert legeldugottabb padjához. Ott talán senki se fog zavarni, vagyis nagyon reméltem, mert nem akarok senkivel se beszélgetni, még Charlie-val se. Nem értem, hogy mit gondol, ha eddig senkinek se nyíltam meg, akkor pont neki fogok? Ez kész vicc, azt se értem, hogy minek akar problémás gyerekekkel foglalkozni, hiszen már láttam olyat is, amikor valaki késsel ment a nevelőnek. Fiatal és lehetne jobb karrierje is, de ő mégis itt van. Nem értem… A szellő gyengéden simogatott, miközben a nap egyre inkább felmelegített és közben egy pillanatra se vettem le a könyvről a pillantásomat, még akkor se, amikor közeledő lépteket hallottam. Nem hiszem, hogy azért fog valaki megenni, mert nem rendesen ülök a padon, hanem inkább keresztben és felhúzott lábakkal, de így sokkal jobb olvasni és nincs kedvem a többi gyerekkel együtt játszani. Főleg úgy, hogy ők okkal vannak itt, én pedig nem.


 
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Am I just destroying everything I touch?
† Tartózkodási hely :
● Javítóintézet ●



Agnes Fortier ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 04, 2016 5:49 pm
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:09 pm
Vissza az elejére Go down
 

Ifjúsági Központ

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Manhattani S.H.I.E.L.D.-központ
» Képregények
» Vízelosztó központ

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-