A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Salvador Villa


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 05, 2016 8:37 pm
„Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve,
Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más...”

(Edgar Allan Poe)

Mystic Falls, Brighton Galéria – Hétfő, 20:30


Hosszú, vésőforgatástól inassá izmosodott ujjait zaklatottan fonja a rézkilincs köré, hogy aztán, lenyomva a tenyerében hűvöslő fémnyelet, kitárja a galéria nehéz tölgyfaajtaját. Távoztában elhaló, szellősusogásnál nem hangosabb búcsúszó hagyja el sem túlzóan dús, se nem túlontúl vékony, átlagosnak mondható, festetlen ajkait.  A hangszálain tespedő láthatatlan, anyagtalan gombóc a szokásosnál is fátyolosabbá tompítja halk szopránját, melyet csaknem teljesen magába habzsol a sarokvasain elforduló nyílászáró idegszaggató frekvenciájú, éles nyikorgása. Felhámjára libabőrt csipkéz a hallójáratait felhasító, fémes csikorgás, mire látványosan összerezzen. Mielőbb szeretne friss levegőt szívni, ezért sietősen átlépi a rézveretes küszöböt, háta mögött hagyva a neves kiállító terem elégedetten somolygó, délceg, sötét hajú, tüzes pillantású tulajdonosát. Mr. Gregory Nolan Brighton a méltán híres mystic falls-i képtár vezetője már csaknem egy éve próbál kapcsolatba lépni vele. Az alkotásaira pályázó, rendhagyó artisztikai irányzatokat favorizáló férfi figyelmét egy a műveiről szóló újságcikk hívta fel és irányította rá. A művészeti lapban közzétett publikáció Judith néni ötlete volt, aki ily módon szándékozott két legyet ütni egy csapásra. Ugyanis legjobb barátnőjének unokahúga kezdő újságíróként tevékenykedett az Enigma néven futó folyóirat szerkesztőségében és az újdonsült zsurnaliszta akkoriban témaválasztási gondokkal hadakozott. Viorica épp kapóra jött Tamara-nak, azt viszont nem lehet egyértelműen kinyilatkoztatni, hogy az újságírólány, vagyis az általa megírt cikk is hasonlóképpen hasznosnak bizonyult-e az ő számára. Judith néni szerint igen, elvégre, azóta számos megrendelés érkezett unokahúga sajátos művészi látásmódját tükröző, nem mindennapi belső világát megelevenítő szobraira. Az idős hölgy – megboldogult nevelőanyjának nővére, s egyben Viorica egyetlen élő rokona - a maga részéről sosem gondolta volna, hogy azok a márványból faragott, groteszk vízköpők ennyire kelendőek lesznek. Bár tény, hogy az emberek nagy hányada különös, hideglelős vonzalommal viseltetik az elvont, normálistól messze eltérő dolgok iránt. Elvégre Edgar Allen Poe borzongató hangulatot ébresztő költeményei is széles rajongótáborral dicsekedhetnek, nem csoda hát, hogy az ő rendhagyó műveit is egyre élénkebb érdeklődés övezi. Benne azonban még csak a csírája sincs meg a művészi elégedettségnek, amit az alkotásai sikerét látva éreznie illenék. Sőt, mi több, inkább tapasztalja magán a közelgő idegösszeroppanás vészjós tüneteit, semmint az elismertségből fakadó örömmámor jeleit. Sosem kívánt reflektorfénybe kerülni, de még csak halovány mécslángnyi figyelemre se áhítozott soha. A maga részéről, megmaradna az ismeretlenség jótékony homályában, ahol saját kedvére és szórakoztatására áldozhatna a szobrászat oltárán. Nem említve azt a korántsem csekélyke részletet, hogy az alkotást nem csupán szabadidős tevékenységként, vagyis hobbiként űzi, hanem terápiás jelleggel is alkalmazza. A benne lapuló, megelevenedni kívánó szörnyetegek megformázásával, életre segítésével méregteleníti rémes hallucinációktól tépázott elméjét, az őt rágó, jeges félelem képbe zárásával melengeti fázósan rettegő, túlságosan is érzékenyre hangolt lelkét. Úgymond kifaragja magából a benne duzzadó feszültséget, olyképpen, ahogy kiszabadítja a kő börtönéből az abba zárt lényeket. Éppen ezért felfoghatatlan a számára, hogy egyes emberek miért tartják attraktív dísztárgyaknak a szobrait… Miért fizetnek súlyos összegeket a szennyezett agyából, riadt szívéből kitépett szörnyalakokért?
Mikor vált kelendő árucikké a félelem?
És most, borzalommal kereskedő kofa módjára, pénzzé teszi a lelkéből kiszaggatott rémségeket. Eladja iszonyatban fogant, fájdalom szülte, démoni küllemű vízköpőit, az azokat megvásárlók pedig nappali szobáikat, hálótermeiket ékítik velük. A háta mögött álló férfi pedig nyilvánosan kiállítja, közszemlére teszi a márványba formált irtózatot… Ő pedig így mintha meztelenül, testétől fosztott, húsából kifejtett, pucér lélekkel állna a Világ előtt. Végtelenül morbid és groteszk ez az egész. Mégis meg kell tennie, el kell adnia a kőbe dermedt, bálvánnyá vésett paranoiát, az egyetlen, általa létrehozott, kézzel fogható produktumot, amit anyagi javakká tehet, hiszen rengeteg pénzre lesz szüksége ahhoz, hogy valóra váltsa álmát. Egy szanatórium felépítése és elindítása kolosszális indulótőkét emészt fel. És ő mindennél jobban vágyik arra, hogy segíthessen a hozzá hasonlókon, hogy támaszt, menedéket, enyhülést nyújtson mindazoknak, akiknek megrendült a mentális egészségük.
- Akkor péntek, este nyolc, Miss Darrow. Helyszín a Salvador Villa. Szeretettel várom a megnyitóra. – szól utána a képtár parázsszemű tulajdonosa, különös (kaján?) hangszínnel, melynek hallatán fázós borzongás árad végig gerincén. Mintha gleccser folydogálna a hátán.
Kétségek közt vergődve, önmagával vívott etikai vitába bonyolódva, nyugtalanul hagyja el a tágas, egyedülálló képekkel zsúfolt termet. Hiába csukódik be mögötte a galéria hatalmas üvegajtaja, hátában érzi Mr. Brighton lángpillantását, mely átperzselve ruháin lyukakat éget a bőrébe, húsába, de még lapockáiba is. Gyomrát a szorongás fantomujjai szorítják marokra és nyomják fel torkába, súlyos emlékektől béklyózott szíve vadul püföli szegycsontját. Megkísérli figyelmen kívül hagyni a csigolyáin felfelé kúszó, nyálkás testű viszolygást, amit a galériatulajdonos izzó tekintete citált fel benne. Nagy légkortyot szív orrába az éjszakába burkolózott város benzingőztől csípős, karcosan hűvös levegőjéből, miközben szorosabbra fogja magán habfehér, térdig érő szövetkabátját. Az árnypalástot öltött épületek között kanyargó, télvégi szél ostromot indít ellene, jeges szellemujjaival mézszínű tincseibe markol, végigkarmol arcán, tolakodón benyúl ruhái alá; puszta bőrét horzsolja, vacogó felhámját parányi göbökkel csipkézi ki. Látványosan megborzong és iparkodva elindul a merőleges utcában rejtező buszmegálló felé. Nem tekint hátra, nem kívánja látni az utána bámuló férfit, csak minél előbb ki akar kerülni annak látóteréből.

° ° °

New Orleans, Salvador Villa – Péntek, 19:50

Jó néhány mély légvételt és némi ideges hajigazgatást követően, óvatosan lép ki üvegszálas harisnyába, púderszín topánokba bújtatott lábaival a nyirkosan fénylő, gránitszürke aszfaltra. Bizonytalanul helyezi testsúlyát a szokatlanul magas tűsarkakra, hogy végül – megvetve lábait a szilárd talajon - kiemelkedhessen végre a taxi hátsó üléséről.
Egy halk „minden jót”-tal vesz búcsút az indiai származású, jámbor arcú sofőrtől, majd gyengéden beteszi maga mögött az ajtót. Nem tekint a járda mellől kiguruló, forgalomba olvadó, kanári-sárga Ford után, figyelmét már az előtte tornyosuló, impozáns küllemű, hatalmas, sudár jegenyék karéjozta épület köti le. Ámuló pillantása aprólékos alapossággal méri fel a francia reneszánsz ihlette, barokkos építészeti stílusban kivitelezett, egykor arisztokrata család lakóházaként funkcionáló, ma különböző rendezvények, társadalmi események helyszínéül szolgáló villa minden egyes tökéletesre komponált részletét. Falánk íriszei szinte habzsolják az eléjük táruló látványt, szépségre éhező, művészetre fogékony elméje szomjasan issza magába a vajszín falakat ékítő, habfehér, növényindákat idéző mészstukkókat, a fazettázott díszüvegeket keretbe foglaló, boltíves ablakokat és az épületre rögzített, kovácsoltvas karokon függő, gömb formájú, mandarin-sárga fénykörbe vont lámpaburákat. Megbabonázva, bizonytalan léptekkel indul meg a főbejárat felé, miközben szemeit egyetlen másodpercre sem vonja el a tervezői zsenialitást hirdető, attraktív villa bájaitól. Az átszellemült nézelődés enyhít valamelyest a szívét markoló szorongás kútvíz-hideg présén, noha sajnálatos módon nem szünteti meg azt teljes egészében.
Egyetlen sejtje sem kíván jelen lenni a – szerinte indokolatlanul felfújt, szükségtelenül nagy hangsúlyt kapó – eseményen. Nem akarja arcát adni a szobraihoz, nem akar egy pillanatra sem a figyelem középpontjába kerülni, sőt, mi több, még az ismertség gondolatától is hideglelőssé válik. Ráadásul a jelenleg benne munkáló, pánikba torkolló stressz nem hogy ingatag lelki békéjének, de ideiglenes mentális egészségének sem tesz jót.
Ki tudja, hogy hat elméjére ez a fajta feszültség?
Kár volt Judith nénire hallgatnia… Kár volt eljönnie.
E kétségektől gyötörten, száját harapdálva, remegő térdekkel halad a hatalmas, kétszárnyú üvegajtó felé, melyen rémisztően sok, elegáns öltözékben feszítő ember árad az épületbe. Megérzi nyelvén rózsás árnyalatú szájfényének édes málna ízét, mire azonnal kiereszti fogai közül megrágcsált alsó ajkát. Miként az imént a taxiban, zavarában most is feltűzött hajához nyúl jobbjával, hogy remegő ujjakkal megtapogassa laza kontyba béklyózott hajfürtjeit. Ezzel végezve keze lejjebb siklik; most a fülcimpájában fehérlő, szabályos gömb formájú, enyhén rózsaszínes beütésű igazgyöngy fülbevalót érinti meg. Eközben pillantása egy feltűnő szépségű nőre rebben. A dús keblű, darázsderekú, gazellalábú, illően dekoltált, oldalán felhasított karmazsinvörös selyemruhát és ezüstszürke alapon fekete pettyes hópárduc-bundát viselő jelenés kimért, felsőbbrendűséget sugárzó léptekkel közelíti meg a bejáratot. Arisztokratikus vonásait közrefogó, éjfekete, tükörfényű, szögegyenes fürtjei hosszan omlanak le hátára, a vállalkozó kedvűbbek keblének halmaira kígyóznak rá. Magabiztos mozdulatai, egyenes tartása, különleges kisugárzása és dekoratív külleme úgy vonzza a férfitekinteteket, akár mécsláng az éji rovarokat. Eltépi tekintetét a fekete szépségről, hogy végigpillanthasson magán. Cipőjének púder-színét idéző, pasztell-rózsaszín, térde felett végződő, magas nyakú, testhez álló csipkeruhát visel, mely a gerincén végigfutó, halványrózsaszín, szatén fényű gyöngygomb-sorral nyílik és záródik, s amit derékrészen cirka öt centiméter vastag selyemszalag ékít. Konszolidált, romantikus hangulatú, nőiesen elegáns darab, melynek megjelenését az imént megtapogatott igazgyöngy fülbevalóval, hegyes orrú, lakk tűsarkújával, egy lábbelijéhez illő borítéktáskával, hófehér kasmírkabáttal és diszkrét, természetes hatású sminkkel tette teljessé.
Toalettjének precíz felmérése után magában összegzi benyomásait: alkalomhoz illően elegáns, de nem feltűnő. Az olyan szépségek mellett, amilyen a karmazsinruhás nő is, igazán nem szúr majd szemet a tömegben. Egyetlen férfi sem fogja olyan mohó pillantással méregetni, mint a hollóhajú jelenést. Megkeresi Mr. Cromwell-t, gyorsan letudja a módfelett kínosnak ígérkező bemutatkozást, aztán kimenekül a kényelmetlen szituációból.
Nem marad a monumentális megjelenésű, lélegzetelállítóan gyönyörű épület falai között fél óránál tovább.
Ezt elhatározva megszaporázza lépteit, hogy mielőbb letudhassa a felesleges köröket és hazaindulhasson végre.
Feszültséget sugárzó arcán szolid mosollyal honorálja a bejáratnál álló, komornyiknak öltözött, őszülő halántékú, rendezett bajuszt viselő férfi előzékenységét, amivel az kitárja előtte az ajtót. A tágas, fényűző berendezésű előtérbe érve újfent elragadja az ámulat. Lassan, megilletődve sétál végig a vajsárgával erezett, agyagszín márványkövezetre terített, tömör bolyhozású, jajjvörös szőnyegen, miközben kutató pillantása hol a rozsdaárnyalatban barnálló, sima felületű márványoszlopokon, hol a köztük elhelyezett, kovácsoltvas állványokon zöldellő, dúsan leomló, apró levelű, parányi, hattyúfehér, csillag-formájú virágkelyheket dédelgető folyondárokon, hol pedig a falra erősített, arannyal futtatott, sokkarú tartókban olvadozó gyertyákon, s azok lágyan hajladozó, megnyúló-összezsugorodó, légáramlatokkal kacérkodó lángjain időz hosszabban el. Olyannyira lefoglalja az elbájoló látványvilág, hogy már csak akkor veszi észre, hogy a lenyűgöző hallból a még lenyűgözőbb fogadóterembe sodródott a többi vendéggel együtt, amikor már a dúsan megpakolt, lédús, színpompás gyümölcsökkel, sajtkülönlegességekkel, vörös és fekete kaviárral, füstölt lazaccal, sült garnélarákkal, pármai sonkával és pirított, fűszerolajjal locsolt baguette-t kínáló tálcáktól roskadozó asztaloknál találja magát. Meglepetten hordozza körbe pillantását a válogatott ínyencségek gusztusosan tálalt halmain, azonban nem nyúl egyetlen ételféle után sem. Valami ihatót keres, ha már – szándékán kívül, a környezetben gyönyörködve – a patyolat damasztterítőn sorakozó csemegékhez járult. Fürkésző tekintete egy ovális, tükröződő felszínű tálcára, pontosabban a rajta állomásozó, talpas kristály-kelyhek glédájára téved. Az aranyló gyöngyöző-borral töltött, kecses, virágtölcsért idéző poharakon játszó gyertyafény rezes szikrákat gyújt az üveget ékítő, jégvirágszerű metszetek szirmaira. A hirtelen támadt kényszerítő erőnek engedve – noha tisztában van azzal, hogy gyógyszereire szigorúan tilos alkoholt fogyasztania – bátortalanul kinyújtja jobbját, hogy mandulaformájú, gyöngyházrózsaszín körmökben végződő, gyűrűtlen ujjai közé csippentse a hozzá legközelebb eső kehely vékony szárát. Vigyázva veszi el a rézszikrákat szóró, pezsgős poharat, de nem ajkaihoz vonja azt, hanem szemmagasságnál is tovább emeli, hogy a freskókkal dekorált plafonról alácsüngő, kristályfüzéres csillárok szórta, meleg fénysugarak záporába fürössze meg zsákmányát. Környezetéről elfeledkezve, megigézetten bámulja a citrinszín nektárban lubickoló, parányi, fényes buborékgyöngyöket. A rá ereszkedő, bűvös áhítatban megszűnik körülötte a külvilág, mintha tejopálból csiszolt bura alá szorulna; nem érhetnek el hozzá a csarnokban tartózkodók beszélgetésének hangjai, nem látja a közelében lévők arcát, alakját, nem fogja fel ottlétüket. Ily módon a terem túlvégéről felé induló Gregory Nolan Brighton-t sem veszi észre, ahogy az sem tűnik fel neki, hogy a díszes helyiségben elhelyezett, hattyúszín márványtalpazatokon az ő ide nem illően csúf, horrorisztikus külsejű szobrai rémisztgetik a borzongásra vágyó „műértőket”.
Vissza az elejére Go down
 

Salvador Villa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//
» Mikaelson Villa 1800 években
» Erdei villa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-