A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Alec rezidenciája


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Crawling in the dark
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Fotós, fotóriporter



Sasha Elinor Harper ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 27, 2016 10:41 pm



Alec & Sasha
Igazság szerint nekem magával az öregedéssel nem volt soha sem különösebben problémám. Engem az rémített halálra és borított ki, hogy nálam sokkal rövidebb ideig tartott volna az élet, mint másoknál. Az én esetemben az a mondhatni öregség jellegű leépülés harminc éves korom körül már megkezdődött volna és ez iszonyatosan rövid idő, hogy az ember teljes életet élhessen. Más, ha azért halsz meg, mert teszem azt elüt egy autó, de egész életben arra számítani, hogy utol ér a vége, hogy egyszerűen csak szépen elnyiszálják életet fonalát egy tompa ollóval, ami fájdalmasan lassan hagy csak elmúlni... na azt nem akartam. Ráncok jöhetnek, de lassú leépülés az nem, főleg nem akkor amikor mindenki más élete fénykorát élni.
- Ez olyasmi, amire jobb, ha nem kérdezek rá igaz? - nem lehet kellemes dolog élve mumifikálódni, annyi szent, bár gondolom ebből akkor van visszaút, ha ő már kipróbálta, viszont most mégis itt van és nem néz ki úgy, mint valami múmia. Sőt igazából most sokkal jobban érdekel az, hogy mi lesz velem és hogyan alakul majd ez az egész átváltozás. A fogam már most erőteljesen igyekszik kellemetlenségeket okozni, gondolom ezt még meg kell szoknom, hogy nagyobb és más is az egész elhelyezkedése, de menni fog, muszáj lesz neki.
- Ez... elég pocsékul hangzik és gondolom az az elégé véglegesnek számít. Oké akkor honnan szerezzek olyan ékszert, ami megakadályozza a napon elégést? Gondolom innentől nem csak éjszaka lehetek odakint... ugye? - na jó azért van egy cseppnyi félsz bennem, hogy nem kérdeztem rá a hátulütőkre, de hát nem is igen tehettem mást, mert ha vannak negatívumok is netán, akkor is csak ez az út járható számomra, vagy vége és még mindig rosszabb lett volna bevárni a betegséget, mint elégni a napon... legalábbis azt hiszem. Az legalább viszonylag gyors halál nem, bár van egy olyan sejtésem, hogy e mellett viszont nem valami kellemes.
Azért a kis tasakkal meg kellett küzdenem, sosem nyúltam még efféléhez, hogy tudjam merre van a nyitja, de végül csak sikerül rájönni és meglepő módon nem kellemetlen a vér íze, hanem valahogy kimondottan kellemes és éltetőt és simán be tudnám nyakalni az egészet! Na persze, ha ez ilyen egyszerű lenne... hiszen az első pár korty után már is kénytelen voltam elengedni. Bár az arcomon végbemenő változás nem volt olyan nagyon érzékelhető, de az egész valahogy az egész testemet felpezsdítette, mintha bele sikerült volna nyúlni a konnektorba, ami lássuk be nem valami kellemes dolog. Aztán persze a fogak is megindulnak szépen egyre erőteljesebben. Megszorítom a karfát és inkább gyorsan felé nyújtom a tasakot, mert a végén még kiszorítom belőle a maradék vérmennyiséget, ami jó eséllyel rendesen nagy pazarlás lenne. Igyekszem nem felkiáltani, hanem visszafogni a fájdalmat, és reméljük nem orrok meg érte, hogy karfa sínyli majd meg a dolgot. Maximum ha nem veszi el a tasakot, akkor próbálom tűrni a dolgot és nem kipréselni belőle a vért, hanem tovább inni. Az első pár korty tényleg iszonyú kellemes volt, de így azért mégis csak nehezebb iszogatni, tényleg irdatlanul tud fájni az első, remélem hamar elmúlik.
- Te ezt mennyi... mennyi idő alatt szoktad meg? - kissé azért rekedtes a hangom, amikor már végre egyáltalán meg tudok szólalni. Hát szó se róla, tényleg nem ez volt életem legkellemesebb élménye, de lehetne rosszabb is, ha megvártam volna a betegség kiteljesedését. Ez azért megnyugtat.


♫ Try everything ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you? ◊ ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
ξ it's my own design, it's my own remorse, help me to decide, help me make the most of freedom and of pleasure, nothing ever lasts forever, everybody wants to rule the world
† Tartózkodási hely :
ξ always follow the bloody yellow flicker road



Alec J. Hannigan ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 27, 2016 3:56 pm
sasha & alec
Why You ALWAYS Need a Plan B
Soha nem kutakodtam úgy igazán a vámpírok biológiáját illetően. Tudomásul vettem a szabályokat, melyek végigkísérték a létezésemet. Egyszerűen megjegyezhető információk voltak ezek, abból álltak, hogy ékszer nélkül ne sétáljunk ki a napfényre, s táplálkozzunk rendszeresen, lehetőleg valódi vért - vagy tasakból. Egyesek rásanyarodtak az állati vérre, én sosem voltam hajlandó megkóstolni. Más ágról szakasztottak, eleget éheztem gyerekkoromban, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt az életmódot kövessem a második életem során is. Ez olyan volt számomra, mint egy második esély. Tiszta újrakezdés, csupán nem születtem meg újra, nem kaptam új gyerekkort. Kaptam helyette örök ifjúságot, amely a mai világban már mindennél többet jelentett. Talán még holmi pénznél is, hisz a nők egyetlen álma a ránctalanság volt. Legalábbis állandó álomként ezt tudták volna felsorolni. Kevés olyan nővel találkoztam, aki bátran vállalta volna az öregedés páratlan tulajdonságait, hisz mindannyiunkat máshogyan érintette ezt a problémának nem nevezhető életciklusi szakasz.
Bólintottam. - Már halott vagy. Pár órán belül kiszáradsz, ha nem táplálkozol. Ám ez a későbbiekben is így marad, csupán annyi különbséggel, hogy akkor élve fogsz mumifikálódni. Hidd el, tapasztaltam, és nem egy jó szórakozás. - fintorodtam el saját magam balgaságán. Én választottam az évtizedeken át tartó éber álmot. Érzékeltem magam körül mindent, csak éppen vér nem jutott a szervezetembe. Testem, bőröm elszűrkült, az erek kiduzzadtak arcomon. Ez voltam én a második világháborút követően, ám bennem sokkal nagyobb háborúk dúltak holmi fegyveres összecsapásoknál.
Keze ügyébe helyeztem a tasakot, majd ismét körülnéztem, biztos akartam lenni abban, hogy tényleg elhúztam-e minden függönyt. - Zavarni fog a napsütés az első időkben. A szemeidet. Soha többé nem járhatsz a napon, amíg nem szerzel egy boszorkánytól ékszert hozzá. - Úgy beszéltem erről, mintha annyira rutinszerű lenne. Nekem már az volt. Vegigcsináltam egyszer, de annak idején nem volt annyira egyszerű olyan boszorkányt találni, aki megcsinálta volna. Most már némi rásegítéssel bárki készítene. - Ha ékszert kapsz, de anélkül sétálsz ki... el fogsz égni a napon. - tettem még hozzá, csak hogy érzékeltessem, mekkora ostobaság lenne csak úgy szabadon sétálgatni. Vámpírként már nem is tehetné meg a napon.
Nem válaszoltam, hagytam, hogy feltalálva magát, belekortyoljon a tasak tartalmába. Megálltam előtte, karjaimat keresztbe fontam a mellkasom előtt, s úgy vártam, hogy elkezdődjön a folyamat. Ami általában nem hosszú. És elsődlegesen fájdalommal jár, mikor a fogak először nyúlnak meg. Felemeltem a kezemet, megérintettem a haját, és felsóhajtottam.[b] - Egy ideig fájni fog. Amikor éhség fog gyötörni, és először bújik ki az ínyből. De egy idő után meg sem kottyan. -[/b] mondtam, majd sürgetően folytattam. - Idd ki az egészet! Aztán. Gondoskodom a gyűrűdről. - sóhajtottam fel, és félrebillentett fejjel figyeltem tovább.

©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Crawling in the dark
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Fotós, fotóriporter



Sasha Elinor Harper ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 17, 2016 9:52 pm



Alec & Sasha
Még mindig nem biztos, hogy jól döntöttem, de most már nem igen lehet visszakozni. Végül is meghalni biztos, hogy rosszabb, vagyis lassan leépülni, meg meghalni még csak-csak egyszerű, főleg ha a halál gyorsan jön, mint ahogyan most általa. Tényleg nem számítottam rá, hogy olyan villámgyorsan töri ki a nyakat, hogy még arra sincs időm, hogy azt mondjam gumicukor. Végül is igazából választásom se nagyon volt, hiszen ha nem ez a vége, akkor is megöl, így végül is még mindig jól jártam és neki is meg volt a betevő falat már előttem... Na jó erre első körben biztosan nem szabad gondolnom, valahogy elképzelhetetlennek tűnik, hogy én emberekből fogyasszak vért, aztán a jó ég tudja, hogy milyen lesz az, amikor majd tényleg ezt kell tennem és nem lesz választásom.
Lassan ébredezem, kissé kótyagosan és valami iszonyatosan bántja a szememet a fény, pedig még csak nem is olyan nagy erősségű, de még valahogy a lámpa is kellemetlenül érint, milyen lenne akkor vajon nappal a napfény? Gondolkodni se nagyon tudok ezen, ahhoz túlságosan érzem az éhséget és annyi eszem azért van, hogy nem egy kiadós hamburgerre vágyom, vagy ha arra... hát jó véresen.
Felpillantok, amikor tudatosul végre az is, hogy a hang ismerős, tehát nem csak megtette és ott hagyott, ami azért baromi kellemetlen helyzet lett volna, de lássuk be amilyen volt kezdetben akár még ennek is meg lett volna az esélye.
- Tehát, ha nem iszom meg, akkor meghalok, hiszen megöltél. - bólintok egy aprót és furcsa módon már csak a zacskós vér látványától is összefut a számban a nyál, ha ez egyáltalán vámpírként lehetséges, de annyi biztos, hogy csak még éhesebbnek érzem magamat, hogy látom a zacskót. Végül csak megrázom a fejemet és a kezemet nyújtom, hogy adja csak oda. - Nem akarok meghalni, ez nem változott. - ha már elindultam az úton, akkor nem riadok vissza. Sok mindent értem már el az életben és nem most fogom feladni. A feladás amúgy se tartozott soha sem a tevékenységeim közé. Talán kicsit azért ügyetlenkedem is a tasakkal, hogy megtaláljam a nyitját, hogy hogyan működik egyáltalán. Érthető, hogy nem megy könnyen, sose dolgoztam még vérzacskókkal, nem vagyok orvos.
- Szóval nem vázolod fel, hogy milyen lesz, tapasztaljam meg én magam igaz? - igazából ez cseppet sem lep meg, végül is nem is az ő dolga, hogy felkészítsen. Azért vagyok itt, mert én akartam, ő pedig nem valamiféle szeretetszolgálat, hogy pesztrálgasson és tartsa bennem a lelket, így hát a válaszára se sokat várok igazából, hanem én magam nyitom ki végül a tasakot, hogy szürcsöljek belőle. Csak pár korty csorog le a torkomon a sűrű anyagból, de máris megindul a folyamat. Kész csoda, hogy nem ejtem el úgy, ahogy van. Valószínűleg Alec nem értékelné, ha kárba veszne az egész, vagy a szőnyege menne tönkre a vér miatt. A szám elé kapom a kezemet, ahogyan megkezdődik a változás, de ettől persze nem marad abba. A szemem is feketébe vált, csak ezt nem látom és a szemkörnyék elszíneződését sem, ellenben a fogak változását nagyon is érzem, ahogyan azt is, ahogyan felhasítják az alsó ajkamat. Na igen, ezt az állapotot még szokni kell, de a seb se tart túl sokáig, nem érzem a saját véremet tartósan, csak pár pillanat és el is tűnik, ahogy jött.


♫ Try everything ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you? ◊ ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
ξ it's my own design, it's my own remorse, help me to decide, help me make the most of freedom and of pleasure, nothing ever lasts forever, everybody wants to rule the world
† Tartózkodási hely :
ξ always follow the bloody yellow flicker road



Alec J. Hannigan ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 11, 2016 10:25 pm
sasha & alec
Why You ALWAYS Need a Plan B
Előre sejtettem, hogy sok kérdése lesz. Én pedig nem szerettem válaszolgatni. Kérdezni sem. A csendet szerettem, a saját agyam kattogásának furcsa zaját. Ez volt az én művészetem. Sosem változtattam át senkit, mert nem leltem benne örömömet. De az, hogy valaki a halálos betegsége ellen lépjen fel ilyesmivel, még számomra is úgy volt. Talán csak azért véltem furcsának, mert még sosem hallottam emberről, akinél ez működött volna. Nem mintha annak idején annyira nyíltan beszéltek volna az emberek rákról... daganatról... vagy egyéb panaszokról. Mindent titkolni kellett. Ezért is lepett meg annyira a mai világ nyitottsága. A betegségek iránt. Bár még szoknom kellett ezt a nő és nő, illetve férfi és férfi dolgot. Annak idején ez már közel sem volt hétköznapi. Egyenesen démonnak kiáltották ki azt, aki egy azonos neműt mert szeretni. Igaz, most is akadtak gyűlölködők, de nekem sok más problémám volt ezen kívül is, nem foglalkoztam azzal, hogy mi történik. Azt tartottam fontosnak, ami körülöttem zajlott.
A házamba vittem a nőt, majd letettem a kanapéra. Egy időbe bele fog telni, mire magához tér, éppen annyira, hogy felkutassak pár tasak vért. A nő, akit tegnap megigéztem, fogadkozott, hogy telepakolta vele a hűtőt, vész esetére. Hát, mindig is ilyen alkalmazottakra vágytam. Előrelátóak voltak. Ann kidején bezzeg megvetettek, mert szerettem a nagy tisztaságot, és ezért akár nyúzni is képes lettem volna.
Leültem a fotelba - a kanapéval szemben, és türelmesen vártam. Az ujjaim tördelése viszont alapvetően nem azt sugallta, hogy az a fajta lennék. A sötét szoba ellenkező hatást váltott ki belőlem. Élénkebb lettem. De ha vámpírrá válik, nem érheti napfény. Egy ideig biztosan nem. És amikor ébredezni kezdett, fel is pattantam a fotelból, megmarkolva a véres tasakot. - Üdv a világomban. - mondtam rögtön. Az átváltozás megtörtént. Már csak végig kellett csinálnia. - Mielőtt ezt megiszod - nyújtottam felé a tasakot. -, még most van lehetőséged visszakozni. Bár csak halállal. - vontam a vállamon. Gondoltam jobb, ha tudja. Az átváltozás akkor fejeződik be, ha táplálkozott. Addig csak valami furcsa szerzet két állapot között.  

©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
Crawling in the dark
† Tartózkodási hely :
New Orleans
† Hobbi & foglalkozás :
Fotós, fotóriporter



Sasha Elinor Harper ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 11, 2016 9:19 pm
Előzmény




Alec & Sasha
Bár félnem kellene tőle, de mégis képes vagyok csak úgy finoman visszaszólni neki. Na igen logikus, ha lennének vámpír ismerőseim, akkor nem rohangálok vadidegen vámpírok után, akik egyáltalán nem biztos, hogy akarnak nekem segíteni és nem ölnek meg inkább helyette véglegesen. Persze igazából még az is jobb halálnem, mint megvárni a lassú leépülést, amíg teljesen elveszíted a kontrollt a tested felett és nem maradsz más csak valami roncs. Akkor már inkább a gyors halál egy sötét sikátorban, ahol talán napokig nem talál meg senki, csak amikor már bűzölögni kezd a tested... Most viszont úgy tűnik, hogy idáig nem jutunk el, mert hajlandó segíteni nekem és... ez valahol meglep, de izgalommal is tölt el. Esélyt kapok arra, hogy élhessek?
- Tehát csak a vér kell és nem... kell ölnöm is hozzá. Ez jó... ez jó hír. - bár már az is viszolygással tölt el most még, hogy valakinek a vérét kell innom, de miután rémes gyógyszereket szedek, végül is ahhoz képest egy kis vér nem lehet olyan rettenetes, miközben még érdemi hatást is elér, hiszen a gyógyszerek jelenleg leginkább csak hátráltatják a kór terjedését, a vámpírizmus ellenben ténylegesen eltünteti belőlem.
- Annál biztos, hogy nem lehet rosszabb, ami várna rám. Épp eleget tudok már a betegségemről és... nem érdekel, ha nehéz is lesz. - persze talán ezt most még könnyű mondani, de cseppnyi bizonytalanság mégis csak vegyül a hangomba. Mi van, ha még se lesz ez olyan egyszerű? Mi van, ha tényleg kínok között változom majd át és nem lesz majd könnyű dolgom? De rosszabb csak nem lehet annál, mint ami ténylegesen a jövőmet jelentené jelenleg. Persze valahol meg kellene ijesztenie a ténynek, hogy ilyen szenvtelenül beszél erről az egészről, meg a nyakkitöréstől, de azt már előzőleg is láttam, hogy nem kimondottan hatja meg semmi sem, de segít és ez a lényeg. Nem az a fő, hogy ki változtat át, hanem hogy valaki megtegye.
- Vérfarkas? És... utána majd elmondasz nekem erről mindent igaz? - tudom elég nagy lutri valamibe belemenni úgy, hogy nem ismerem a részleteket, de ő nem annak a típusnak tűnik, akitől előre esti mesét kérhetnék, vagy azt várhatnám, hogy meg akarjon győzni. Nem, ezt nekem kell vállalnom önként és kész.
Persze a vér maga nem valami kellemes ízű, sőt... kifejezetten kellemetlen így töményen. Más, mint amikor megvágod magadat és lenyalod azt a keveset, mert épp nincs nálad más, amivel letöröld. Ez így tömény, de... sokat nem gondolkodhatom rajta, mert az ujjai a nyakamra fonódnak és már a reccsenést se hallom, csak hirtelen elsötétül minden és kész.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, de ismeretlen helyen ébredek, bár legalább kényelmesen, viszont valami iszonyatosan kínzó az éhség, amit érzek. Lassan nyitogatom a szemeimet, ha van is fény akármennyi, jó eséllyel az is zavaró lesz, bár minden bizonnyal azért valamelyest besötétítette a szobát, hiszen ő már csak tudja milyen egy friss vámpírnak.
- Szóval... most már az vagyok? Vámpír vagyok én is? Egy... nagyon éhes vámpír... - nem korog a gyomrom ugyan, mint mondjuk nem olyan régen még történhetett volna, de tényleg valami rettenetesen kínzó az éhség, még is igyekszem feltornászni magamat és felülni legalább, természetesen a házigazdát keresve a tekintetemmel.


♫ Try everything ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Who are you? ◊ ©
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
ξ it's my own design, it's my own remorse, help me to decide, help me make the most of freedom and of pleasure, nothing ever lasts forever, everybody wants to rule the world
† Tartózkodási hely :
ξ always follow the bloody yellow flicker road



Alec J. Hannigan ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 09, 2016 9:25 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:34 pm
Vissza az elejére Go down
 

Alec rezidenciája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Magnus Bane lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Lakónegyed-