A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Mcborrow sugárút


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 30, 2016 3:49 pm
Ronnie && Tristan
you lost your mind? do you want to kill me?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ember nem feltétlenül megy bele egy egy éjszakás kalandokba, és várja el utána, hogy a másik fél keresse, emlékezzen rá, azt pedig még inkább, hogy egy kocsiban ülve épp a haláláról beszélgessenek. Az átkom már réges-régen kiváltottam, fegyverem nem sokszor ugyan, de oltott ki életet. De az kicsit abszurd volt, hogy elvárta mindezt tőlem, és még beszélgetni is kezdett velem, amit aztán pláne zokon vettem. Nem akartam az öngyilkos akciójának része lenni, sőt, egy ilyenbe sem mentem volna bele, még akkor sem, ha tulajdonképpen tisztában voltam vele, hogy a gondolataim között azóta az éjszaka óta ott motoszkált, hogy ki ő, és őszintén szólva az hajtott, hogy meg akarom ismerni, amit most jól véka alá rejtettem. Mégis hogy nézett volna ki az ilyesmi, egy olyan este után, aminek nem az volt a célja, hogy a másikat megismerjük, hanem az, hogy korlátok nélkül létezzünk egy keveset?
-Hát, ebben igazad van.-lehet, hogy ő vámpír volt, de megannyi ember volt, aki rosszabb volt, mint bármely természetfeletti összesen. A válasz erre vagy az ok, ismeretlen volt, de így volt. Ő is tudta, én is. S jelen esetben talán nem arról kellene beszélnünk, hogy ki mennyire rossz, mikor maga az alaphelyzet is több, mint katasztrofális. És ez volt a furcsa. Normális esetben nem feltétlenül gondolkodom, vagy élem át a fájdalmát, sajnálom meg, és még segítséget is ajánlok fel.
Valahogy a szülei részét megértettem, hisz magam is a szerető családban felnövő gyerek voltam, aki szerencsés lehet és hálát adhat az égnek, de nem számítottam rá, hogy épp velük hozakodik elő. Próbáltam levetkőzni a rám telepedő védekező mechanizmust, ami abból állt, hogy próbálkoztam minden személyeskedő viselkedést és személyeskedő megnyilvánulást kerülni. Eddig ez egyenlő volt azzal, hogy lekezelő és végtelenül bunkó viselkedést tanúsítottam.
-Sajnálom.-nagy nehezen ugyan, de igazán őszintén bököm ki a szavakat, és hirtelen nem is nagyon tudom, hogy mi mást mondhatnék még.
Felszisszenek, ahogy reagál és elkap a méreg, s eddig bírom a türelmes helyzetkezelést. Az ellenkezést és a makacskodást sosem szerettem, így egyszerűen és agresszívan kapom el állát, ahogy végre rám néz, ezzel biztosítva, hogy ne is legyen lehetősége kis ideig máshová nézni. Érzem, ahogy szemem farkasom ragyogó borostyán szín szemét veszi fel, és minden szavára ad egy elég egyértelmű választ.
-Figyelj ide! Ha azt akarod, hogy sajnáljalak, akkor rossz ajtón kopogtatsz. Ha azt, hogy segítsek, akkor jón. De ha azt akarod, hogy elveszítsem a türelmem és hagyjalak meghalni, legyen. Tudod, az elmúlt napok fényében, mikor furcsa módon minden percben végigfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha keresnék egy telefonszámot, vagy bármit, ahol legalább egy kicsit lehetőségem lenne arra, hogy pia hatása nélkül beszéljek veled. Erre itt vagy, fogalmam sincs, hogyan kerültél ide, de ha így folytatod, komolyan.... -kezdek bele és akad el szavam, ahogy a méregtől könnyedén kicsúszik a számon az a pár gondolat, amit eddig rejtegettem, és kezem elkapom álláról, és akár egy tinilány, érzem, ahogy arcomon eluralkodik némi zavarodottság, ami tulajdonképpen annak a jele, hogy saját magamból adtam ki olyasmit, amit eddig csak én akartam tudni, mástól elrejtve. Pláne előle.-Tudod mit, hagyjuk. Nekem dolgom van, neked pedig egy ügyes boszorka kell, nem én, hisz csak egy farkas vagyok.-hátrálok ki ügyesen a felelősség alól, és próbálnám kinyitni az ajtót, ami időközben, talán neki köszönhetően, de bezárult, így menekülni nem nagyon tudok rajta.

 41 ●● X Ambassadors - American Oxygen ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 29, 2016 6:59 pm
Ronnie && Tristan
i don't know why i just need you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Jelenleg távol állt tőlem az élet humoros oldala. Régen szerettem viccelődni. Na jó, nem volt az olyan régen. Csak éppen nem találtam a tréfát az életemben. Kerestem, kutattam... arra is gondoltam, hogy groteszk módon nevetek saját magamon, hogy milyen szánalmasan gyenge vagyok, de mindig elvetettem az ötletet. Még nem jutottam el arra a szintre, hogy képes legyek rá. Pedig mondhatni, az elmúlt napokban elég sok mindent megcsináltam már, amit amúgy nem tettem egy ideje. A magamon röhögés még nem tartozott ezen új szokások közé. Még tartogattam valahol mélyen. - Hát, ez két okból lehet. Vagy nagyon rosszat gondolsz rólam, vagy éppen ellenkezőleg - mondtam megvonva a vállamat, majd felé fordítottam a fejemet, mikor engem jófiúnak, saját magát pedig angyalnak nevezte, habár éreztem a hangsúlyon, hogy ez itt a humor ideje. Vagy inkább az iróniáé. Igen, ez találóbb. - Nem vagyok jófiú. De annyira rossz se vagyok. Szerintem találkoztál már nálam rosszabbakkal - közöltem tényszerűen. Igaz, azt nem tudtam, milyen területen dolgozik, így nehezen állapíthattam meg, hogy hány sorozatgyilkossal futott már össze éjszaka az utcákon. Én elég sokat öltem már, de nem szórakozásból. Vagyis... oké, ebbe ne menjünk bele, éppen én sem vagyok valami fényesen.
Meg kellett volna nyugodnom, hogy nem támadt hányingere a sérülésemtől, de azért annyira mégse voltam higgadt. Minek örüljek? Hogy nem hányta el magát tőlem? Ezer év alatt egyszer sem jutottam el odáig, hogy egy nőnek rókáznia kelljen miattam. Úgy tűnik, ezen előbb-utóbb változtatni akar a sors. Az a szemét. - A szüleim halála után lettem vámpír. Ők voltak az utolsók, akikre... hallgattam - vontam egyet a vállamon. Nem kezdtem viszont taglalni, hogy az egyetlen ember, akire valaha is hallgattam, az az anyám volt. Mindig segített megtalálni a megoldást, megtalálni a lényeget a lényegtelenben, és... megtalálta azt, hogy ki vagyok én belül. Nem Gareth játékszere voltam, ahogyan azt a bátyám gondolta. Nem egy céltábla. Az anyámnak köszönhettem, aki lettem. De a bátyám megölte őket. Utána pedig minden egyes tanítását kiforgattam, és lettem egy olyan Tristan, aki... máshogy kezeli az életet.
Éreztem, hogy verejtékezni kezd a homlokom, így odanyúlva letöröltem némi nedvességet. Közben hallottam, hogy azt mondta, nem méltóztatik megtenni az utolsó lépéseket velem, nem döfi át a szívemet egy karóval. - Remek. Mára még valami lombozó hír? Ennél még a halálom is szívderítőbb - fintorodtam el. Sürgetett az idő. Nem tudtam, miért érzem ezt, elvégre nem siettem sehová. De ideges voltam. A gyomrom állandóan görcsben volt. Csak lehunytam a szemeimet. Bennem akadt a mondat. Nem akartam kimondani a mondatom folytatását. Talán mert én sem tudtam, miért volt ő az első gondolatom. A hangja bizalmat áraszt, én mégsem vagyok képes ránézni. Pedig érzem magamon a tekintetét. Nagyot kellett nyelnem. Újra és újra. - Mindig úgy képzeltem a halálomat, hogy... egyik pillanatról a másikra már vége is. Arra nem készültem fel, hogy hagynak gondolkodni az utolsó órákban. Ez a legkegyetlenebb... és azt főleg nem gondoltam, hogy Sherlock és Holmes-ot kell játszanom egy nyomozóval, csak hogy... túléljem - fordultam felé aztán. Tényleg segíteni akart? Vagy csak sajnálni kezdett? Bár tudnék a fejekben olvasni...

38 ●● angel with a shutgun ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 26, 2016 8:35 pm
Ronnie && Tristan
you lost your mind? do you want to kill me?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Próbáltam magamnak is bemagyarázni, hogy minden úgy megy, ahogy én azt az életemben előre, kislányként elterveztem. Igazából ez már valahol ott kifordult, hogy kiváltottam a farkas átkom. Ezek után szinte minden dőlt, mint a dominó. Azt nem tudtam, hogy hozzá hogyan álltam, ahogy azt sem, hogy mit csináltam volna, ha elüt. Ilyen a sors, vagyis inkább az a része az életnek, amit nem tudsz elképzelni, befolyásolni és hiába mérlegelsz, vagy agyalsz, úgy se tudsz tenni ellene. Akkor este tehettem volna, nem kellett volna a társaságát az ágyig kipróbálni, de a kalandvágyam még rendőrként, vagyis beépített ügynökként is igen nagy. És elsődleges céljaim között nem az ő megismerése volt, hanem az, hogy valami igazán szaftosat, és a kartonomon jól mutató dolgot göngyölítsek fel. Na, erre várhattam egyenlőre. A kérdés, hogy mit keres itt, a válasza, és a reakciója viszont semleges volt, igazi válaszokat nem kaptam, amire inkább próbáltam nem reagálni, próbáltam nem rossz képet vágni hozzá.
Az egészből pedig, az ragadt meg benne, hogy mihez hasonlítottam, nem pedig az, amit mondtam. Ez annyira jellemző volt, hogy már szinte elengedtem a fülem mellett, de azért kicsit odaszúrtam ismét.
-Na, ne mond... Hogy mik vannak.-hüledezek, orrom alatt dünnyögve arra, hogy hogyan reagál.
Az viszont egyenesen kiül arcomra, hogy az ő ott van tényleg, azt komolyan is gondolja, és inkább meglepődik, hogy ez így van, mint kezeli normálisan. Na ez kiborít. Egy őrültet engedtem be az életembe? Erre nem kellene büszkének lennem. Először azt hittem szórakozik, de arca komolyságról árulkodott és láttam, hogy nem, nem viccel. Megnyugtató...
A "milyen típusú pasi" kérdéskörre pedig csak elnevetem magam. Ezt próbálom leplezni, így apró kuncogásként hat az ellenszenv, amit ez a mondat kivált belőlem.
-Hát persze, hogy tudod. Még akkor is, ha nem igaz, amit gondolok rólad, mi? Mert alap esetben ezek után jön az a rész, hogy te kikéred magadnak, hogy jófiú vagy. Én pedig angyal vagyok, nem? Igazából nem tudod mit gondolok rólad, örülj ennek.-kacsintok végül rá, bár azt hiszem, egy éjszaka ide vagy oda, valamiért nem gondoltam, hogy olyan borzalmas ember lenne. Vagy talán túl gyorsan ítélek? Megeshet az ilyesmi.
Nem kap el az undor, inkább leplezni próbálom a sajnálatom és az együttérzésem, mivel tudom, hogy ez sem segítene rajta sokat.
-Nyugi, láttam már rosszabbat is.-feltétlenül kijelenteném, hogy egy szétloccsantott fej vagy egy megcsonkított hulla inkább fordítaná fel a gyomrom, most inkább valamiért az aggódás jut eszembe és voltaképpen némi félelem kerít magába.
-Remek...a hulla ősök már csak tudják mi jó neked. Ne vedd magadra, de nem tűnsz olyannak, aki hallgat anyucira meg apucira.-próbálom a stílusom moderálni, de nem megy. Furcsa, hogy ez az ellenállás még soha nem volt jelen az életemben, most mégis jobbnak gondolom ezt, hisz tudom, hogy arcom árulkodó lehet, és valami fura félelem semmi perc alatt ülhet ki rá.
-Nem vagyok az ellenséged és nem fogom megtenni, legyek neked bárki is.-szögezem le makacskodva, szinte hangom parancsoló lesz vele szemben és ahogy ujjaim bőrére siklanak, és eszem egy perc alatt hagy el, s úgy kell magam figyelmeztetni, hogy ne tegyem, amit teszek, így elkapom tekintetem, és nagyot nyelek. Komolyan, mint egy tini. Tekintetem végül mégis visszasiklik arcára, döbbenetem kiül arcomra, és óhatatlanul érzem, hogy ajkam megrándul, ezzel voltaképpen magam is leleplezve kicsit.
-Mielőtt nekikezdenél bármiféle vallomásnak. Ezt megoldjuk, kitalálunk valamit, hallod? Nem fogom hagyni, hogy egy egyszerű farkas harapás öljön meg. Ez olyan... pitiáner halál egy olyannak, mint te.-mosolyodom el bizakodóan, és érzem, ahogy tekintetem elidőzik arcán, méregetve a hóka bőrét, a sápadt arcot, ami szembenéz velem, majd az ajkát, melynek érintését még most is érzem a bőrömön.
 41 ●● X Ambassadors - American Oxygen ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Júl. 25, 2016 8:43 pm
Ronnie && Tristan
i don't know why i just need you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem gyakran féltem. Azt hittem, az az olyanok kiváltság, akik nem tudták értékelni a jövőt, azt, hogy az élet változik, és hogy csak úgy maradhatunk életben, ha kitartunk, és nyitottak vagyunk... de a napokban rájöttem, hogy a félelem nem szégyelnivaló tulajdonság. Csak elszoktam tőle. Régen, amikor kisfiú voltam, mindig féltem a bátyámtól. Hogy megtalál, és... fellök. Vagy lelök az egyik fa tetejéről, csak mert irigy volt, amiért a szüleink inkább rám figyeltek, nem rá. Ő idősebb volt, mondhatni, lecserélték a régi bútort az újra. És ebben az esetben én voltam az új, ő meg a régi. Ilyen egyszerű volt. Ezt az elvet pedig én is gyakran követtem. Csak az életemben nem volt ideje semminek se régivé válnia, mindent lecseréltem, méghozzá idő előtt. Értékelnem kellett volna őket. De ez is egy valódi emberi tulajdonság... csak a végső pillanatokban gondolkodunk el azon, mi mindenünk volt, amin nem szabadott volna túladnunk.
- Hát. Én nem vagyok se gyilkos, se drogdíler. De értékelem a hasonlatot - sóhajtottam fel. Ahogy levettem a dolgokat, valami nyomozóféle lehetett, szóval ehhez méltán próbáltam jutalmazni azt, hogy mihez vagy kihez hasonlít. Ő ebben élt. És igaz, erős túlzás volt, hogy nem vagyok gyilkos, de... azt hiszem, nem egy és ugyanazon jellemzők alá soroljuk a gyilkolást. Közben azért követtem az ujja vonalát, és szemügyre vettem a figurát, akire intett. - Ó, szóval ő tényleg ott van... ez most egy jó hír - bólogattam, mint valami elesett kutya. Csak hát, az én lábaimon már nem segít, ha újrakötözik vagy ellátják. Amit én elszenvedtem, az már... hát, inkább egyszerűsítsük le. Kurvára megszívtam. Ennyi. - Tudom, hogy milyen típusú pasinak gondolsz, de nem szokásom sértegetni a szőke nőket - vontam aztán a vállamon. Ha úgy lenne, már megtettem volna. Csak heccelésből, de egyetlen megjegyzésem sem volt erre vonatkozóan pár napja a közös kis kiruccanásunkon.
Nem tudom, mi futott végig az arcán, mikor meglátta a harapást a karomon. Undor. Vagy... nem tudom. - Ha rosszul vagy, akkor... inkább ki az ablakon - nyomtam meg egy gombot magam mellett, mire az ablaka rögtön leereszkedett. - Belefáradtam. Hihetetlen, de... annyira egyszerű elfáradni. Tegnap láttam az anyámat és az apámat... ők is azt mondták, hogy eleget éltem már - csitult el a hangom. Sőt, abban sem votlam biztos, hogy kimodntam ezeket a szavakat, mert közben érzékeltem ujjai siklását a karomon. Valami furcsa megnyugvás lett úrrá rajtam, de ettől függetlenül még midnig tudtam, mi vár rám. - Nem akarom egy ellenségemnek megadni az örömet, hogy megtehesse. Én pedig túl gyáva vagyok hozzá - fűztem hozzá, amikor elfordult, és inkább az ablakból nyíló látványt választotta. Bár ezt meg is értettem. - Nem tudom, mi történik a fejemben. Napok óta... csak rád... én csak rád... - gondolok. Tettem hozzá magamban.

38 ●● angel with a shutgun ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 21, 2016 12:23 pm
Ronnie && Tristan
you lost your mind? do you want to kill me?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Volt egy munkám, amit nem kellett volna elhanyagolnom, de épp azt tettem. Fittyet hányva a szabályokra, beültem egy olyan fickó kocsijába, akivel jobb esetben azután az este után nem kellett volna találkoznom. Az, hogy kis híján elütött, én pedig kis híján lelőttem, a helyzetet csak még abszurdabbá tette, és értetlenül néztem rá, ugyanis halvány fogalmam sem volt arról, hogy mi is  volt ezzel az akcióval a szándéka.
kérdésemre adott válaszának hallatán nem, hogy szemöldököm a homlokomra siklik, de még óhatatlanul előtör belőlem a szakmai ártalom, és rosszallóan felszisszenek.
-Persze, semmit. Ahogy egy felbérelt gyilkos is véletlenül gyilkol, vagy ahogy egy drogdíler is véletlenül áll épp azon az utcasarkon.-mutatok ki az ablakon, és olyan hangnemben teszem mindezt, hogy szinte érzékeltetem vele, egyenesen az arcába, hogy ne húzza az időm, nem most másztam le a falvédőjéről. -Szőke vagyok, nem hülye.-oszlatom el az esetleges sztereotípiákat, még az előbbi megjegyzésem megtoldva ennyivel, de végül rájövök, hogy azt, amit mond még a vallatási tapasztalataim fejében sem érthetném meg, és ennek jeléül még arcomra is egy értetlenkedő fintor siklik.
-Ne rébuszokban beszélj, ha lehet. Ehhez reggel van, még nekem is.-magam sem tudom, hogy kérem vagy inkább szinte parancsolom, de egyszerűen képtelen vagyok rálátni a lényegre, hogy pontosan mit is keres itt. Mert véletlenül kétlem, hogy egy magafajta pont erre tévedne.
Az értetlenségem egyre nyilvánvalóbb, ahogy furcsa mód valamiféle aggodalom is felüti bennem a fejét, és nem értem miért, de egyre szűkebbnek érzem az autó utasterét. Nagyokat pislogva hallgatom összefüggéstelen beszédét, melyből kihámozni a lényeget szinte lehetetlen, egészen addig a pillanatig, míg felém nem fordul, és felhúzva a kabát ujját, olyasmit mutat, amire valahogy nem számítottam. Megannyi hullát láttam már, felboncolt embert, de  ez vitte a prémet hirtelen, s szinte érzem, ahogy valami furcsa oknak köszönhetően felfordul a gyomrom, nem az undortól, valamiféle félelemtől inkább.
-Te most azért kerestél, hogy én...-dadogok értetlenül, de olyan hevesen, hogy kis híján hagyom, hogy szemem is megvillanjon.-Ezt nem gondolhatod azért te se komolyan.-rázom meg fejem, s ezzel körülbelül véget is ér a nagy ellenkezés, és összeszoruló ajkakkal próbálom a saját nyugalmam is visszaszerezni, hisz velem ellentétben ő olyan nyugodt, mintha tényleg beletörődött volna mindenbe.-Te, amúgy hallod magad? Ennyi idősen, bár fogalmam sincs, mennyi az annyi, egyszerűen kisétálsz mások életéből és feladod? Gratulálok, ha ez a célod, keress mást, akitől búcsúzkodni akarsz, meg akit meg akarsz arra érni, hogy öljön meg. Mert arra ne is gondolj, hogy én ezt végig fogom nézni.-közlöm, már, amennyire sikerült lehiggadnom, bár most ismét megemelem a hangom, s igazából fel sem tűnik, hogy ahogy elhallgatok, ujjaim a csuklóján elindulnak felfelé, és a seb szélén óvatosan megsimítják a bőrét. fogalmam sincs, hogy miért teszem, egyszerűen természetesnek hat a mozdulat, és ahogy felfogom, hogy mit is csinálok, visszahúzom kezem, és tekintetem elkapva arcáról, kibámulok a mellettem lévő ablakon, olyan szótlanul, hogy azzal már magamat is meglepem.
 41 ●● X Ambassadors - American Oxygen ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 21, 2016 6:24 am
Ronnie && Tristan
i don't know why i just need you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem fűztem túl sok reményt ahhoz, hogy megérti, miért is vagyok itt. Még én se nagyon értettem, miért ütött belém valami rohadt villámcsapás, és ez miért váltotta ki belőlem azt, hogy meg kell keresnem Ronnie-t. Nem volt mit bizonygatnom neki, az életem tele volt az ahoz hasonló kalandokkal, mint amit vele ejtettem meg. Voltaképpen csak ezekből állt az életem, mégsem jegyeztem meg egyet sem. Egyik sem volt annyira emlékezetes, már az is kiváltság, hogy Ronnie nevét még mindig tudom. És az, hogy ennyire emlékezetes maradt, ezer százalék, hogy nem abból jött, hogy ő farkas, én pedig vámpír. Jó pár ehhez hasonló viszonyról gondoskodtam rá, még a saját életemben is. Mondhatni, marhára nem érdekel, ki micsoda. Bár egy tündér románcra már régóta vágyom, de azokat előbb ölném meg, minthogy közelebb kerüljek hozzájuk. Még az illatuk is zsongató... vagyis, a vérük. De hát az ilyen megesik. Valakinek el kell hullania azért, hogy a csúcsragadozó életben maradjon, ez minden kerge állatvilágban így van.
Nagy levegőt vettem. Tény, örülök, hogy volt eszem rálépni a fékre, mikor majdnem elütöttem. Az, hogy elővette a telefonját, és elkezdett beszélni valakivel, csak akkor nyugtatott meg, mikor már le is tette, és szót fogadva beszállt. Nem akartam ráerőszakolni az akaratomat, de ebben most mégis élen jártam. - Semmit - vontam a vállaimon csendesen, arra a kérdére válaszolva, hogy mit akarok. Ujjaim a kormányon doboltak, én pedig csendesen bámultam ki a szélvédőn, ícsak nagy ritkán fordulva a lány felé. - Olyat nem, amiről tudom is, hogy akarom - tettem hozzá. Ezt még én se értem, hogy várnám el tőle, hogy ő megértse? Semmi kétség, egyetlen ép agysejtem sem maradt.
Végül lassan felé fordítottam a fejem, és újabbat sóhajtottam. - Szerintem csak ráéreztem. De az utóbbi napokban sok olyan dologra is ráéreztem, ami amúgy nem volt ott - mondtam kicsit kuszán, majd úgy döntöttem, inkább mutatok, mint mondok, abból jobban fog érteni.
Feltűrtem a kabátom ujját, hogy felé tartsam a karomat, így elé tárulhatott az a rész, ahol Brynn beadagolta a farkas mérget. - Még nem döntöttem el, hogy elköszönni jöttem-e vagy... ki tudja, megadni azt a lehetőséget, hogy valaki más végezzen velem. Kicsit... fáradt vagyok a sok halottól, aki körülvesz - néztem magam köré. Most éppen nem láttam senkit, azt se tudtam, ő tudja-e, hogyan működik a méreg hatása, de az, hogy a napom huszonnégy órájából a háromnegyedét azzal töltöttem, hogy másokat, halott ismerősöket képzelek magam köré, az simán tény volt.

38 ●● angel with a shutgun ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 04, 2016 5:05 pm
Ronnie && Tristan
you lost your mind? do you want to kill me?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Arcom szavaira megrándul, és nyúl módjára mozdul meg orrom, idegesen ráng egyet-kettőt, jelezve, hogy ez még viccnek is szar volt, nem, hogy az elmúlt napok emlékére tegyen. Ami nyilvánvalóan fura volt, tekintve, hogy nem szoktam meg annyira, hogy valakire reggelre szó nélkül otthagy. Ez szálka volt a szememben, de talán voltam annyira felnőtt, hogy most ne tegyem szóvá és túllépjek az ügyön.
-Kösz, ezt észben tartom.-vágok végül fancsali képet, inkább egy elnyomott gúnyos mosoly kíséretében, minthogy jelöljem, bár ha úgy vesszük ezzel nem sokat árthatnék neki véleményem szerint.
Fura volt, meg nem mondanám miért. Nem, nem azért, mert a pia cseppet sem homályosította el előttem arcát, már akkor sem, és megmagyarázni sem tudtam igazán az okát. Egyszerűen valami nem stimmel, s zsigerből, a rendőri, vagyis nyomozói ösztönöm nem hagyott megnyugvást számomra ilyen helyzetekben.
Nem értettem, hogy mit keres itt, azt meg pláne nem, hogy miről beszél, vagyis miért ezt a választ kapom a kérdésre. De legalább nem hazudott, az embereknél már ezt is értékelni kell, pláne, ha az illető tulajdonképpen egy vámpír. Félre értés ne essék, előítéletektől tökéletesen mentes vagyok. És ha zavart volna ez a tény, nem jutottunk volna addig, hogy reggel egyedül ébredek kissé kótyagosan. Látszik, túl magas elvárásaim vannak, mondjuk egy reggeli "Kösz, jó volt az este." már túl sok volt, még tőle is. Mondjuk kifejezetten nagyképűnek tűnt, amikor megláttam, és mivel nem kellett engem sem félteni, a zsák a foltját... bár először az is határozott kijelentés volt tőlem a fejemben, hogy nem, nem dőlök be neki, vagyis, hogy nem hagyom, hogy megdöntsön. Az ígéret hamar elszállt a semmibe.
-Oké..-dünnyögöm, majd mikor rám szól, hogy szálljak be, nem mozdulok, inkább összevonom a szemöldököm és az órámra nézek. Késésben vagyok, de igazából nem érdekelt annyira. Ellenben a kissé parancsoló hang, ami másodjára is rám szólt, hogy üljek be mellé. Hiába állítja le a motort, mintha ezzel elhitetné, hogy nem, nem akar elrabolni, azért a kétségeim és a rossz előérzetem -amit nem igazán tudok hová rakni-, nem hagy nyugtot továbbra sem.
-Csak szólni akarok, hogy késni fogok. Kezdjétek el nélkülem.-nyúlok a telefonomért, ami akkor csörren meg, mikor elindulok az ajtó felé. Táskám az ölembe húzom, elrejtve a jelvényem és a pisztolyom, majd becsapom magam után az ajtót és Tristan-ra nézek.-Mit akarsz?-szegezem neki a kérdést talán kicsit nyersebben, mint terveztem.-Egyáltalán mit keresel erre?-ez sem éppen kedves kérdés, de nem túlzottan érdekel, miután a szívverésem a négyszeresére váltott és kis híján még le is lőttem, ami már a saját figyelmetlenségem és meggondolatlanságom volt.

 41 ●● X Ambassadors - American Oxygen ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 03, 2016 9:17 pm
Ronnie && Tristan
i don't know why i just need you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Próbáltam nem arra figyelni, ahogy bemozdult. A keze rögtön a csípőjéhez rándult, ebből is gondoltam, hogy pisztoly nélkül nem tesz egy lépést se... furcsa, múltkor nem néztem ki belőle, hogy ő ilyesfajta nő. Nem mintha jelenleg az érdekelt volna, hogy lelő-e vagy sem, mert túl nagy kárt nem tehetett bennem. Volt nagyobb bajom egy kibaszott golyónál, igaz, valószínűleg nem sokat segített volna az amúgy is megtépázott idegeimen, ha belém nyom egy egész tárat. - Ha meg akarnálak ölni, ennél jobb módját választanám - jegyeztem meg, majd nagyot nyeltem. Nem nagyon tudtam elhinni, hogy tényleg ő állt előttem. Próbáltam arra gondolni, hogy ilyen élethű nem lehet egy látomás... és most viszonylag tiszta voltam, pár órája nem gyötörtek víziók... kivéve most az autóban, mikor magam mellett láttam. Annyira közel éreztem az utolsó órákat, és nekem egyetlen gondolatom az volt, hogy ha már meg kell halnom, adjam meg az örömet neki, hogy a múltkori beképzelt modorom után elégtételt vehet, és ő teheti meg. Bár tudtam én, hogy nem tenné, de... csak találni akartam valakit, aki helyettem fogja a karót. Soha nem akartam feladni, nem abból a fából faragtak, de mióta már minden létező élő és holt megjelent előttem vízió formájában, nem kívántam mást, csak a túlvilág levegőjét. Egyre erősebben hívott magához.
Lehunytam a szemeim pár másodpercre, majd újabb levegőt vettem, közben rászorítottam a kormányra. - Fogjuk rá. De minek hazudnék? Semmi sincs rendben - ráztam meg a fejem, érezve egy verejtékcseppet a homlokom redőiben. - Szállj be - intettem fejemmel a mellettem lévő anyós ülésre, miközben leállítottam a motort. Mielőtt még azt hinné, hogy el akarom cibálni magammal valahová... isten ments. Vagy visítana, vagy lelőne. Egyikhez sincs most... türelmem.
Hogy kezdhettem volna neki? Mit kellett volna mondanom? Azon kívül, hogy én vámpír vagyok, ő pedig farkas, és néhány napja volt egy kellemes közös éjszakánk, nem sokat tudtam elmondani kettőnkről. Arról pedig főleg nem, hogy lógva hagytam, mert mielőtt magához tért volna, én kereket oldva eltűntem Daneville-ből. Talán emiatt amúgy sem örült nekem annyira. És nem kezdhettem azzal, hogy azóta sem tudtam kiverni a fejemből. Én lennék az első, aki hányna saját magától. - Csak... szállj be - ismételtem el a szavaimat nagy levegőt véve, közben lehunyva a szemeimet. Legutóbb, mikor valaki felhergelt, egy egész szoba négy fehér falát festettem vörösre a vérével, és nem akartam megismételni. Főleg nem vele. Az nem én lennék. Az, aki valójában voltam, nem bántani akarta. De ott szunnyadt most a fenevad valahol, aki ki akart törni, és a méreg tökéletes indítékot biztosított.

38 ●● angel with a shutgun ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Skylar Grey - Moving Mountains
† Tartózkodási hely :
∆ Seattle, Mystic Falls ∆
† Hobbi & foglalkozás :
∆ detective, agent



Ronnie Miller ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 02, 2016 2:34 pm
Ronnie && Tristan
you lost your mind? do you want to kill me?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Maradjunk annyiban, hogy az életem mondhatni unalmasan telt. A munka melletti utazgatásnak hála sem sikerült az elmúlt heteket kiverni a fejemből. Egy éjszakás kalandokat nem tartottam a sajátjaimnak, valahogy mindig is úgy voltam vele, hogy nem kötelezném el magam, de egyből nem is dőlnék be senkinek. S hiába volt akkor este a pia, mintha nem csak az vonzott volna egy nálam jóval idősebb vámpírhoz, aki megjegyzem, külsőleg egyáltalán nem volt idősebb nálam.
Megrázom a fejem és inkább visszafordulok az asztalhoz, a laptop kijelzőjét vizsgálva, mert valahogy a gondolataim nem akarnak ráállni a gondolkodásra és önmagában véve, a munkámra. A rendőrség nem volt az otthonom, mivel munkám terepre szólított, rendszerint csak rövid ideig tartózkodtam asztal mögött, mivel nem is itt volt a kapitányság, ahová tartoztam.
Végül lecsukom a laptopot és a táskámba teszem, felkapom a kulcsokat, megigazítom a fekete ujjatlanom, jelvényem az övemre tűzöm és pisztolyom a helyére csúsztatom, most jól látható helyre, hisz nem kell ma beépülnöm sehová. Gyalog indulok, hogy kiszellőztessem a gondolataim, ahová valahogy beleférkőzött az az este, éjszaka, és még most is végigbizsereg a hátam a puszta gondolattól. Valami vonzott Tristan felé, csak még én sem tudtam micsoda. Azóta nem láttam, és ez mindkettőnknek így volt jó.
Beismerem, nem nézek körbe. Egyszerűen sétálok át a kora délelőtti napsugár fényeitől napszemüveggel óvva szemem a zebrán, gondolván, hogy úgy se jár erre ilyenkor senki, plusz ami tény, hogy nem is figyelem, mi folyik körülöttem. A fékcsikorgásra mégis felkapom a fejem, és hiába jut el tudatomig az ismerős hang, előrántom a fegyverem a helyéről és úgy nézek szembe azzal, aki kis híján elütött. A döbbenet mégis gyorsan siklik át arcomon és meglehetősen gyorsan kapcsolok, hogy bár nincs senki az utcán, nem foghatok senkire fegyvert csak úgy. Pláne nem olyanra, aki... Micsoda, aki? Nem is tudja, hogy mi a munkám. Ezzel is csak egyel közelebb léptem ahhoz, hogy az emberek lőtt mindenfelé leleplezzem magam.
-Jesszus, elment az eszed, meg akarsz ölni?-reagálok végül szavaira, bár arcát vizsgálva kicsit zavarnak tűnik. Visszacsúsztatom a pisztolyom a helyére és az autó felé lépek egyet, hisz a kocsiból nem szállt ki. A napszemüveget a pólómra csúsztatom, hogy láthassa arcom, amiről nem kis mértékben süt a ledöbbenés és némi maradványa a halálfélelemnek is.-Igen, itt lakom két házzal odébb.-mutatok a szóban forgó ház felé, ami inkább egy kis lakás, amit bérlek, mintsem egy nagy kertes valami, ahol vannak felesleges gyerekeknek való szobák.-Minden rendben?-érdeklődök, a meglepettségét ugyanis nem nagyon értem. Mintha szellemet látna, holott nagyon is élek, igaz a szívverésem úgy a kétszázat veri, és kissé kivert a víz.

 41 ●● X Ambassadors - American Oxygen ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Keresem :
-
† Kedvenc dal :
born to die
† Tartózkodási hely :
mystic falls ⊂
† Humor :
really hot ⊂



Tristan Raymond ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 28, 2016 12:30 pm
Ronnie && Tristan
i don't know why i just need you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Az egész abszurd. Soha nem futottam nő után, és mikor találkoztam ezzel a farkassal, csak mókának gondoltam az egészet. Bár az életemben nagyjából egy hete semmi sem tréfa... mióta megkaptam annak a farkasnak a mérgét, a lehető legrosszabb állapotok uralkodnak rajtam... olyan testrészeimből folydogált néha a vér, amelyről azt sem tudtam, hogy lehetséges. A legrosszabb mégsem a fizikai fájdalom volt, hanem... az agyam játéka. A furcsa hallucinációk... nem volt elég az, hogy rühelltem tükörbe nézni, mert ilyen pocsékul ki tudja, mióta nem néztem ki. Gyötörtek... néhány lidérces látomásban újra és újra átéltem, ahogy Garreth évtizedekkel ezelőtt megölte az egyetlen nőt, akit szeretni tudtam. Majd jött az, amikor engem szúrt át egy karóval. Mégis, öröm volt az ürömben, mikor azt hittem, hogy Ronnie ott van. Először tényleg úgy hittem, hogy megtalált, és velem van. Aztán rá kellett jönnöm, hogy csak a képzeletem művelte velem. Azóta gyakran előfordul, de már nem dőltem be ennek az egésznek.
Ebből a felindulásból indultam útra. A volán mögé ültem, és miután eltüntettem az éppen csorgó vért az orrom alól, nagy levegőt véve tapostam rá a gázra. Bíztam az ösztönökben, hogy tudom, hol kell keresnem, de mikor körülnézve magam mellé pillantottam, csak nagy levegőt véve, elkeseredetten szólaltam meg. - Szállj ki a fejemből...! - bukott ki belőlem, miután ismét a mosolygó alakra pillantottam. Még látomásnak is szép volt, de tudtam, ismertem a meséket a vérfarkas harapásról. Nem vehet rá semmi és senki, hogy én magam öljem meg magamat. Meg fogom találni a megoldást.
Hirtelen tapostam rá a fékre, mikor rájöttem, hogy valaki lelépett a zebrára. Még a levegő is bennem maradt. Tény, hogy szerettem embereket ölni, de nem azzal, hogy elütöm őket az utcán. Elég furcsa hobbi lenne. A meglepetés inkább az volt az egészben, hogy mikor megnéztem, ki is sétálgatott a lakónegyed ezen részében. Nem nagyon akartam hinni a szememnek, túl sokszor tévesztett meg az agyam. - Ronnie? - kérdeztem, hirtelen szállva ki a kocsiból. - Tényleg te vagy? - tettem még hozzá, nem mintha erre nem lehetne hazugság a válasz.

38 ●● angel with a shutgun ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 7:12 pm
Vissza az elejére Go down
 

Mcborrow sugárút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Roosevelt sugárút

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Lakónegyed-