Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 05, 2016 7:59 pm
Ugrás egy másik oldalra
Eric Castello

KOR » 43-45 éves
FAJ » emberen kívül bármi lehet
PLAY BY » Patrick Dempsey / Ben Robson
STÁTUSZ » szabad
FOGLALKOZÁS » Üzletember (titkos ügynök)
VÁRJA » Én és Bethany 40
KAPCSOLATUNK » Te vagy az én „férjem”, de roppant mód nem ennyire egyszerű. Mind a ketten egyszerű embereknek tűnünk, akik különféle üzleteket kötnek, s közben sokat tesznek a közérdekért, de valójában így lenne? Roppant mód nem. A kapcsolatunk pedig még inkább nem békés, hiszen nem díjaztad egyáltalán azt, hogy betoppanjak a lányom életébe, de én könnyedén mutattam be neked, ahogyan a kormánynak is, pedig jól tudom, hogy nincs onnan kiszállás.
Mind a ketten ügynökök vagyunk, így találkoztunk mi is, hiszen az egyik akció eléggé balul sült el, ahova beépültem és majdnem az életemet vesztettem, ha te nem találsz rám. Kettőskémnek gondoltak sokan, de aztán sikerült tisztáznod a nevedet. Azóta is többször együtt épültünk be, ami a házasságunknak néha jót tett, míg máskor nem éppen. Képesek vagyunk nagyon durván egymásnak menni, majd utána érdekes módon elsimítani a dolgokat. Most pedig roppant mód nem vagy boldog azért, amit tettem.
Részben talán a kormány küldött utánam, hiszen meló is lenne és nem lehet csak úgy kirepülni az ő kezük közül még ennyi idősen se, illetve ott van az egymásnak tett eskü is, amit azért jó párszor megszegtünk már hála egy-egy bevetésnek, de még se volt képes minket egymástól elszakítani. Vajon a mostani döntésemnek sikerülni fog, hiszen a lányomról többé nem akarok lemondani és ezt te is tudod, de talán az még inkább bánt, hogy ennyi év alatt neked sose sikerült rávenned arra, hogy esetleg családot alapítsunk, és úgy szálljunk ki rövid időre vagy éppen örökre…

|| Ne tűnj el, s lehetőség szerint légy aktív. 40 Pb-ről és névről lehet egyeztetni. Pm-ben megtalálsz. 40 Nagyon várlak! 31
Vissza az elejére Go down
 

Eric Castello

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Eric Castello
» Eric Bana
» Eric Newsome
» Eric ___ - love of my life

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •