Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Hétf. Júl. 31, 2017 5:53 pm
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict

Forgiven but not forgotten, asshole

Pár másodpercig rezzenéstelen arccal néztem felé, kutattam a mozdulatait. Ki tudja, hogy miért, arra számítottam, hogy ezúttal is okkal, hátsó szándékkal érkezett az oroszlán barlangjába. De sok ellenségéhez képest ez az oroszlán soha nem szokott meghunyászkodni, az alvás pedig igencsak nem jellemző rá. Ebben hasonlítottunk. - Más miatt is szívesen eltettelek volna láb alól - válaszoltam, ekkor már negédes vigyort villantva felé.
Luke Meyers soha nem tartozott azon vámpírok közé, akiket mindenképpen életben akartam volna tudni. Apám mániája volt az, hogy legyünk jóban velük, mert bármikor kellhet egy közülük a bajban. De más elveket vallottam. El sem jutok addig a bajig. Ebből következik, hogy nincs szükségem erre a féregre. Sem most, sem később nem lesz. A legutóbbi találkozásunk túl mély nyomot hagyott bennem, és övé a megtiszteltetés, hogy Lorenzo által csak egy pofont kapott üdvözlésként, nem pedig egy karót a szívébe. Nem mintha ezt az örömet átadnám az egyik emberemnek. - Remélem, nem szándékozol másra tékozolni az életed. Ha valaki meg fog ölni, biztos lehetsz benne, hogy én leszek az - tettem még hozzá az iméntihez. Azt nem, hogy ez az alkalom most jött el. Pedig fortt a vérem, szerettem volna végiggázolni az élettelen testén. Szőnyeget nyúzni a bőréből, minden mást pedig kihajítani az ablakon. Túl drámai lenne.
A homlokomra szaladt mindkét szemöldököm, miközben meghallottam a legújabb szavakat, és keserédes nevetés bukott ki a számon. Nem volt jó kedvem, ilyenkor pedig nem honoráltam a tréfát. Nem is gondolhatta komolyan, hogy ennyivel majd elintézzük kettőnk dolgát. Ahhoz túl nagy volt a sértettség bennem. Méltó revansot kell kapnom. - Kvittek akkor leszünk, mikor úgy érzem, hogy nem akarlak a pincébe láncolva látni - léptem közelebb hozzá, szinte farkasszemet nézve vele egy méter távolságból. Az ajkam ravasz játékot járt, nem láthatta, vajon milyen indíttatás vezérel, miközben arra vártam, hogy eltűnjön a nappalim szőnyegéről.
- Várj! - intettem Lorenzo-nak, aki már hajlandó lett volna végrehajtani a neki adott feladatot. Ismét megkerestem Luke tekintetét, közben az ujjaimmal intettem az emberemnek, hogy menjen ki a helyiségből. - Mik a valódi szándékaid? - kérdeztem, ekkor már hanyagolva az iróniát. Még a felsőbbrendűségem is kitáncolt belőlem. - A legnagyobb ellenséged házába jöttél... és önként sétálnál börtönbe. Mit akarsz valójában? Ki küldött ide? - Csak jöttek a kérdések. Kezdtem paranoiás lenni, mostanság megnövekedett azon emberek száma, akik szerettek volna a föld alatt látni. Bár Luke magában is nagykutya... ki állna fölötte?

Cool ● ●   music: angel with a shotgun ● ● coded by me
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Okt. 21, 2016 6:26 pm
Ugrás egy másik oldalra



Benedict && Luke


Meglehet. De ne mondd, hogy nem tettél volna el láb alól, ha osztozkodni kellett volna. Van az a pénz, amin nem osztozkodunk, igaz? – én úgy láttam az üzletet, amilyen. Üzletnek. Semmi személyes, színtiszta logika és haszon. Eszerint rendeztem az ügyeimet eddig is, és ezután is így tervezem. Engem is árultak el, és általában az oka mindig egy dolog: a becsvágy. Akinek van hatalma, az többet akar, ez olyan emberi tulajdonság, amit nem lehet levetkőzni. Éppen ezért a bizalom elég ritka üzleti körökben. A haszon felülírja általában a lojalitást. Lehet másként látni ezt, de hosszútávon ez az egyetlen mód, hogy működjön is egy üzlet. – Mielőtt idejöttem, vacsoráztam. De azért értékelem. – persze, pontosan tudtam, hogy nincs ebben semmi értékelni való.    Habár, ahol ember van, ott vér is. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Az ő faja szerette magát száműzni, az enyém azonban mindig emberek között élt. Pont ezért. Ahol van ember, ott élni is lehet.
Így sem panaszkodom. – mondtam szűkszavúan. Persze, tudom én is azt, hogy más lenne minden, ha akkor nem döntök úgy, hogy elárulom. Esélyem nyílt, hogy kilépjek az árnyékából, hogy többet szerezzek meg magamnak, mint amit kaptam volna a vele való osztozkodásban. Ha a mostani helyzetemet nézem, vannak dolgok, amik miatt úgy gondolom jól döntöttem, de nyilván ott a másik oldal is. Bocsánatot kérni nem fogok, nem hinném, hogy hallani akarná, vagy, hogy elhinné. Tettem, amit jónak láttam. – Igazán nincs mit! Akkor… kvittek is vagyunk? – a kérdésem sajnos nem volt komoly. Tudtam jól, hogy nem. Ez itt többről szólt, mint a pénz.
Pince… gondolom az nincs ilyen impozánsan berendezve. – húztam el a számat, mikor hátrapillantottam Benedict emberére, aki megütött, mikor beléptem a házba. Nem hiszem, hogy meglepőt mondok azzal, hogy nem kedvelem a fickót különösebben. – Nos, akkor… gondolom, látjuk még egymást. – biccentettem Benedict felé, majd megfordultam és a Lorenzo nevű férfi felé sétáltam, hogy levihessen a pincébe. Biztos vagyok benne, hogy a piszkos munkát Benedict nem akarja egyfolytában az embereivel végeztetni majd. Ahhoz túlzottan is szeretne nekem fájdalmat okozni.



||music:Sweet Child O' Mine|| Áucs Very Happy || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Vas. Okt. 09, 2016 4:52 pm
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict
forgiven but not forgotten, asshole
Nagy levegőt vettem, miközben összedörzsöltem a tenyeremet, és továbbra sem engedtem el a tekintetem fogságából. Minden mozdulatát látnom kellett, mielőtt olyat tett volna, ami veszélyt jelent rám nézve. Egyszer már kicsúszott a kezeim közül, még egyszer a lehetőségét sem adom meg neki. Ha az kell, tényleg belefojtom egy kiskanál vízbe. Vagy a saját vérébe. Nem tudom, melyik esne jobban neki. Nyilván a vér, hisz vérszívó. Vajon a saját vérét is olyan nagy örömmel kortyolgatná, mint másét? - Szóval szerinted a fajaink kivételével mindenben egyformák vagyunk. Tévedsz. Talán ebben a legnagyobbat - vigyorodtam el. Én egy fair játékos voltam, nem árultam volna el, és nem húztam volna keresztül minden számítását. Ő ezt tette. Nem más a szememben, mint egy eltaposnivaló féreg. Nem bocsájtottam meg neki. Elfelejteni is csak addit felejtettem, míg önként ide nem tolta a képét. De a szavaitól csak feszültebb leszek, igazán tudhatná már, hogy nem szeretek feszült lenni, mert akkor valaki mindig megsérül. - Erről jut eszembe, remélem vacsorázni nem nagyon akarsz, nem készültem fel arra, hogy ilyen ínyencségeket tartsak az otthonomban, mint mondjuk... vér - rántottam meg aztán a vállamat. Besétált az oroszlán barlangjába. Valószínűleg nem is készült arra, hogy csak úgy elmegy majd. Abban elsősorban én állom útját. Bár felesleges tagadni, errefelé én vagyok a legnagyobb akadály.
Sajnáltam, hogy már nincs a kezemben az ital, ehhez kellett volna valami erős és ütős. Nekem legalábbis, mert kezdett kiszáradni a torkom. - Hm. Hát igen. Elvágtad magad, mikor átvágtál. Azóta már ki tudja, mi minden lehetne a birtokodban... - sóhajtottam fel, mintha tényleg királyi szintre tudtam volna emelni. Talán sikerült volna, hisz saját magammal is sikerült. Tiszteltek, féltek tőlem. Igaz, egyik követi a másikat. Nekem úgy tűnt, hogy ő nem kért belőle. Nem futhatott be valami nagy karriert, ha a nevemmel akar takarózni. - Szerinted hány ilyen szőnyeget tudnék még venni a vagyonomból? Inkább köszönettel kellene tartoznom neked, hogy annak idején elhúztad a beled, és nem kellett osztozkodnom - vontam meg a vállaimat ismét. Ez csak szőrszálhasogatás volt, ilyen esetekben nem a pénz érdekelt. Valójában kevés olyan eset volt, amikor az érdekelt. Hozzászoktam, hogy van. Egy idő után megunjuk a dollárok számlálgatását, és a szórakozás válik elsőszámúvá.
Elgondolkodva meredtem rá. Rengeteg ötletem volt, mi mindent tudnék vele csinálni. Kitépni a karjait. Vagy egyenesen a szívét. Esetleg a fejét a nyakáról. Ki tudja. Annyi ötlet, mégis, mindegyik túl gyors... lassabb folyamat kell. Olyan, ami elég élvezetes. - Már túl jól ismersz - mondtam, majd az idő közben az ajtóban felbukkanó Lorenzo felé néztem. - Mr. Meyers egy ideig a vendégszeretetünket fogja élvezni. Azt hiszem, a pincében jó helye lesz - mondtam, ekkor már le sem véve a szememet Luke-ról. - Gondoskodj róla, hogy ne tudjon elmenni, amíg én úgy nem döntök.

Cool ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Júl. 29, 2016 10:19 pm
Ugrás egy másik oldalra



Benedict && Luke


Ami azt illeti, te sem igazán. Persze, kevésbé vagyok emberi, mint te, ez tény. – vagy mégis? Elvégre, ő vadállattá változik, míg én csak meghaltam, és így lettem ezzé. Akárhogy is, ez aligha olyan dolog, ami számítana, de örülök neki, hogy ennyire … tartja magát az apróságokhoz. – A fajtánk nem igazán kedveli egymást, igaz? Fura, pedig nem sok mindenben vagyunk mások. – ami azt illeti, szinte ugyanolyanok vagyunk. Ők is gyilkosok, mi is. Ők azonban elrejtik ez, önkéntelenül, ez igaz, de nem tagadhatják meg. Ők élők, mi holtak, mégis, szinte ugyanazt csináljuk. Kiéjük a hatalmunkat, mások ellen használjuk azt, többnek éreztetjük magunkat náluk. Ezzel jár, ha valaki erősebb, mint a másik.
A szavai mosolyt csaltak az arcomra. Ha más körülmények között beszélgetnénk, valószínűleg belemennék valamiféle gyermeteg adok-kapok csatározásba, de ezt most nem tehettem meg. Tudtam jól, hogy nem érdemes túlfeszítenem a húrt, mert, ha elpattan, én leszek az, aki csúnyábban fog vérezni. – Nem feltétlen új utak. Inkább csak... megvédem ezáltal a régieket, így könnyebb újakat kreálni. A név sokat számít, ha tartanak tőle. Megvéd, néha jobban, mint a testőrök. – ez így működött. Ha nagyhal vagy, senki nem akar megölni, inkább pénzt csinálnak belőled. Azonban, ha senki vagy, ha nincs neved, úgy halsz meg, mint egy kutya. – Habár a szőnyeged minden bizonnyal elég drága tétel volt. El ne verd még több ilyenre a vagyonod. – mosolyodtam el. Szerintem el sem tudná verni a vagyonát semmire sem, legyen az bármiféle kártékony szenvedély. Az ember, ha elég gazdag, egy idő után nem foglalkozik azzal, mire mennyit ad ki. – Nem hinném, hogy szükség lenne rá. – nevettem fel halkan. Egyrészt, Lzzyt még senki nem vádolta meg a ”szagával”. Mondjuk úgy, hogy senki nem arra figyel. Másrészt, valószínűleg inkább felajánlaná Benedictnek, hogy lélegezzen a száján át, míg beszélnek. Az utóbbit könnyen eltudom képzelni, és nem tudom eldönteni, hogy egy szórakoztat, vagy inkább aggaszt. – Elégtétellel. – ismétlem aztán meg végül a szavait, emésztve egy kicsit ezt az egyetlen szót. – Gondolom ez láncokat, és valami sötét helyet jelent, ahová kiköthetsz és… elégtételt vehetsz. – valami ilyesmire számítottam. Ezt is reméltem, ami azt illeti. Reméltem, hogy inkább dönt a fájdalom, semmint a halál mellett. Inkább okozzon fájdalmat, mintsem öljön meg, igaz? Nem mintha rajonganék a fájdalomért, de… a fájdalom előbb-utóbb elmúlik, a halál viszont végleges, és volt már benne részem. – Ha ez az, ami megenyhít… itt vagyok! – tárom szét a kezemet, mosolyogva ugyan, de közel sem őszintén. – Ha ez az ára. – ezt szerettem volna, bármilyen fura is kimondani. Most pedig… már csak ki kell bírni valahogy. Bíztató.



||music:Sweet Child O' Mine|| Áucs Very Happy || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Vas. Júl. 24, 2016 5:00 pm
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict
forgiven but not forgotten, asshole
Utáltam a céltalan beszélgetéseket. Ahhoz pedig okkal nem volt kedvem, hogy harapófogóval rángassak elő belőle minden egyes szót. Ő jött hozzám, nyilvánvalóan célokkal s valamilyen reménnyel. Azok után, ami közöttünk történt, lennie kell egy bizonyos oknak, amely arra buzdította, hogy megtegye ezt az utat, és a szemem elé merjen kerülni. Hisz tény, abban sem lehetne biztos, hogy élve megússza. Ha rajtam múlna, már akkor letépettem volna a fejét, mikor belépett az ajtón, és átlépte a küszöbömet. De miért is adnám át ezt az örömet bárki másnak? Ez az én tisztem, az én járandóságom. Megölni azt, aki ekkora fejtörést okozott. Gyűlöltem az előttem álló vámpírt, és ez nagy szó volt még tőlem is. Ok nélkül senkit nem taszítottam el magamtól, de ő minden létező módon átvert és becsapott. A legkevesebb, hogy mind a két kezét és lábát önként kellene letépnie, csak hogy pont kerüljön egy régóta feszegetett kérdésem mögé. Vajon visszanő-e a vámpírok végtagja? Ez mindig is érdekelt, habár volt egy olyan baljós sejtésem, hogy nem, ez nem így működik. Na igen, kire nézve baljós... ez inkább neki lenne az. Nyomorékként esélyes, hogy a kutyát se bűvölné el a két szép szemével.
- Jelenleg egy ember van, akit nem akarok többé látni. Bár figyeljünk a részletekre, nem is vagy ember - nyomatékosítottam a szavaimat, mintegy utalva, hogy leginkább ő bosszant. Hihetetlen, hogy képes volt elvonni a figyelmemet Dante-ről és Lucasról. Ki tudja, talán Luke-ot receptre kellene felírni, ha már megőrjít ez a két nyavalyás farkas.
Bólintottam. Kimérten, de amolyan "valahogy sejtettem, hogy ez lesz"-stílusban. Még jó, hogy a befolyásom. Mi más kellene neki tőlem? A pénzem? Van neki elég. Nyilván megszedte magát, miután kiszállt - vagy kirúgdostam - a közös üzletünkből, elvégre jó kis trükköket lesett el a... nagyoktól. - Mindjárt megkeresem a leesett állam, annyira meglepődtem - jegyeztem meg némileg unottan, de a felszín alatt már feszített valami kíváncsiság. Hm, Luke-nak rám van szüksége. Micsoda fordulat a mai napban! - Szóval azt hiszed, ha az én nevem mögé bújhatsz, az én nevemmel takarózhatsz, máris új utak nyílnak meg előtted. Micsoda gondolat! Bár nem ostobaság, az tény - ismertem el. Volt nevem ebben a szakmának nem nevezhető világban. Igaz, nekem ez volt a munkám, és ennyi. Ezen nem volt mit ragozni. De Luke-nak már semmi nem járt belőle. Eljátszotta minden esélyét. - Pénz nem is kellene. Mint láthatod, még nem állok az éhenhalás szélén - mondtam a nyilvánvalót, de hát hülye lett volna azt gondolni, hogy valaha is oda kerülök. Amíg én életben vagyok, nem fog veszélyeztetni a szegénység. Ha a leszármazottaim felelőtlenül élnek majd, előbb-utóbb eljön az is.De ez legyen az ő problémájuk. - De azt hiszem, némi elégtétellel megenyhülnék. Ó, és persze szívesen megismerném majd a partneredet is. Bár gondolom vámpír, szóval... fújja be magát valami drága pacsulival, hogy ne csak a vámpírszagra tudjak figyelni - léptem némileg távolabb.

Cool ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Jún. 29, 2016 8:06 pm
Ugrás egy másik oldalra



Benedict && Luke


Nem igazán tetszett az, ahogy nézett engem. Bár, számítottam rá, hogy úgy fog méregetni, mint a vadhúst. Nem hibáztathatom érte, én is így néznék arra, aki elárult engem, de jelen esetben én vagyok az áruló, így a másik oldalt képviselem. Az esetleges halálomért pedig nehéz lenne nem őt okolni, akármi is az indok.
 Nem, természetesen nem ezért jöttem. – ráztam meg a fejemet. Szívesen hozzátettem volna még, hogy ettől függetlenül van abban valami, amit mondtam, de jobbnak látom ezt nem hozzátenni. Való igaz, hogy nem kellett volna bennem megbíznia. Nagyravágyóbb voltam akkoriban, mert jószerivel semmim nem volt. Ilyen az ember. Semmije nincs, majd mindent akar.
 Jó tudni. – bólintok fanyarul, de egy szavam sem lehet. Ennél kaphatnék sokkal rosszabbat is. Bár, már az embere sem ütött kicsit, azonban úgy jöttem ide, hogy felkészültem: szinte bármit tehet velem. Így hát jobbnak látom nem firtatni a dolgot, minél kevésbé akar ütni, nekem annál boldogabbnak kell lennem.
 Igen, de… ennél tudok jobbat is. – bólintok a szavaira. – Amúgy is… felteszem sok ember van, akit nem akarsz soha többet látni. – egy emberrel így talán kevesebb lehet. Csak remélni tudom, hogy működni fog az, amit elterveztem. Úgy jöttem ide, hogy azt feltételeztem, elég lesz a puszta fájdalom is, hogy a bosszúvágya ne maradjon kielégítetlen. Remélhetőleg így is lesz.
Nem lep meg, hogy nevet, és nem is tudom hibáztatni érte. Fölényesebb helyzetben van, ezt ő is tudja, én is, így hát szinte bármit megtehet, amit csak akar. Kinevet, ha éppen ahhoz van kedve, nekem pedig nincs sok választásom, csak annyit tehetek, hogy nem szólok semmit sem, ami nehéz ugyan, de sikerül. Rég nem nevettek így az arcomba, kifejezetten idegesítő, hogy ezt most megteszi, de mit tehetnék ellene? – A befolyásod. – a pénz nem akadály, azt én és Lzzy is megtudjuk oldani, a háttérmunka pedig… nos, kérdéses, az sok mindentől függ, de amire a leginkább szükségünk lenne, a már említett befolyása. – Általad sokkal nagyobb mozgásterem lehetne, és sokkal kevésbé lennék támadható is. A név sokat számít, ha van mögötte valami, esetedben pedig van. – Lzzy és az én esetemben is, de jóval kevesebb, mint, amire szükség lenne, hogy sikeresek legyünk. – Nyilván, nem ingyen kérném mindezt. Nem tudom, hogy mit akarsz, pénzed úgy látszik van elég. – legalábbis a háza és a szőnyeg alapján nekem úgy látszik, hogy nincsenek anyagi problémái. – De kész vagyok megfizetni az árát, akármi is legyen az. – tálcán kínálom magamat fel, ennél nem tehetnék semmi kiszolgáltatottabbat, ami több, mint zavaró, de nem mehet mindig a legjobban. – A segítséged árát és… a felejtésed, vagy a megbocsátásod árát is. – a kettő nem ugyanaz, de esetemben igazából egyre megy. Remélhetőleg inkább akar belőlem hasznot húzni és bosszút állni, mint itt helyben megölni.



||music:Sweet Child O' Mine|| Áucs Very Happy || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Vas. Jún. 26, 2016 7:42 am
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict
forgiven but not forgotten, asshole
Nem is pislogtam, úgy néztem rá. Nagyjából így vizslatja egy éhező fenevad a prédáját. Bár én nem megenni akartam, hanem kilógatni a testrészeit a ház elé. Abba már nyilván belehalna egy vámpír is. Elvégre... testrészek nélkül... nyilván nem nőnek vissza. Vagy mégis? Hm, vannak még érdekes kérdések ebben a vámpír históriában. De mindent ki kell próbálni, gyakorlat teszi a mestert.
- Hát, ha azért jöttél, hogy elmondd, csak a formaságok számítanak, és eszerint voltaképpen sosem kellett volna bíznom benned, inkább most hordd el magad, mert ettől nem lesz jobb kedvem - vontam fel a szemöldököm. Bátor vallomás, bár ő nem is a gyávaságáról volt híres. Ahhoz is kellett némi oroszlánszív, hogy engem átverjen. És lám, megtette. Nem volt puhány, de egyikőnk sem volt az. Nem ijedtem volna meg attól, hogy megüssem vagy a szeretett szőnyegembe tapossam. Na jó, a szőnyeget azért hagyjuk.
Mély levegőt vettem. Ez segített a lehiggadásban. - Nem, most még nem követem Lorenzo példáját. Kivárok egy jobb alkalmat arra, hogy felképeljelek - húztam ki magam higgadtan. Látszólag votlam csak az, belülről majd' megevett az ideg. Nem készültem fel ma arra, hogy a múltam ezen részével kell szembenéznem. Minél kevesebb időt akartam azzal tölteni, hogy Luke árulásán gondolkodom. Arról nem nagyon kellett vitát indítanom, hogy bárki belássa, nem én voltam az áruló, hanem ő.
Elfordultam, hogy italt töltsek magamnak. Bár esetében esélyes, hogy az egész bödöm se lesz elég. El kellett lazítanom magam, habár nem sok sikerrel jártam. Aztán visszafordultam felé a telitöltött poharammal, és belekortyoltam. - Áh, ismered a vágyaimat - mondtam lemondóan. - Tudod, hogy bármit megtennék azért, hogy ne lássalak még egyszer... - tettem hozzá némi indoklást. Tényleg nem akartam se látni, se hallani róla. Saját kis birodalmat akart, hát... húzzon innét, és építse tovább. Az árulásával aláírta azt az íratlan szerződést, miszerint én azt követően semmilyen szarból nem mosom ki. Márpedig ha itt van, nem nyaralni jött. Micsoda merészség. Mindjárt megsajnálom, hogy már nem játsszunk össze.
Szavaival hamarosan meg is erősítette, hogy nem a whiskym miatt jött el idáig. A segítségem kellene. Ezt követően csak egy élénk nevetés bukott ki belőlem. A komolyságot aligha tudta belőlem kihozni, miközben beszélt üzletről, partnerről, halálról... arról, hogy együtt halunk meg, ha úgy adódik, hogy véget vetek az életének, és letépem a fejét. - Na jó, várj. Akkor neked most a pénzem kell, a befolyásom, vagy némi háttérmunka? - kérdeztem. Rettentően tetszett a dolgok azon pontja, mikor azt modnta, hajlandó jóvá tenni a múltban ellenem elkövetett sérelmeket. De hát persze... hogy is bíznék én pont benne.

Cool ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Jún. 15, 2016 6:34 pm
Ugrás egy másik oldalra



Benedict && Luke


Régen értékelted a humoromat. – vontam meg a vállamat. Még akkor is, ha az öltönyöm tényleg méregdrága volt. Azonban most már megtehetem, hogy megvegyem magamnak. Mindenből a legjobbat, eszerint próbálok élni, és ezt a legtöbb dologra rá tudom húzni az életemben. Azonban mostanában ez nem jön össze. Éppen ezért is vagyok itt.
Ugyan már! Te is tudod, hogy formaságokból esküszünk csak meg dolgokra! Bűnözők vagyunk, ezzel azzal jár, hogy néha eláruljuk a másikat. Hidd el, megbántam azóta a dolgot. Fiatalabb voltam, most már komolyabban veszem a dolgokat. – nyilván nem bántam meg, hiszen az árulásom vezetett oda, hogy most itt vagyok. Megtenném újra, ha visszamehetnék az időben, nem változtatnék semmin. Abban viszont igazat mondtam, hogy már másként nézek a világra. Ugyanúgy nézek ki, mint akkor, és nem vagyok sokkal idősebb sem, de egy vámpír életében elmosódnak az évek, egy idő után nem számolja, nem érdekli. Vannak fontosabb dolgok is, mint a kor. – Most te is meg fogsz ütni? Az embered már átadta az üdvözleted. – bökök a fejemmel az ajtó felé. Az állam még most is sajog, jó erősen pofán vert a fickó. Gondolom nem szólt neki Benedict, hogy finomkodjon, ha mégis, amit kétlek, akkor bivaly erős keze lehet a férfinak. A szavaira nem tudok hirtelen mit mondani, úgyhogy tanácstalanul rázom meg a fejemet, és sóhajtok fel. Keményebb lesz ez, mint hittem volna ezt. – Nézd, minél előbb dűlőre jutunk, annál hamarabb eltűnök innen. A szőnyegedre se lépek többet, és kevesebbet kell majd szellőztetned is. A vér nem jön ki egykönnyen az ilyen anyagból, és még rosszabb szaga van, mint nekem. – tudom, hogy milyen az, mikor egy drága szőnyeg össze van vérezve. Megtanultam az évek alatt én is azt, hogy nem a házamban kell kivégezni azokat, akikkel bajom van. Arra külön épületem van, a házam arra való, hogy benne éljek a lehető legnagyobb kényelemben és nyugalomban. – Két perc, köszönöm! – pont kettővel többet adott, mint amire előzetesen számítottam. – Szükségem van a segítségedre. –tértem egyből a lényegre. Két perc, nincs sok időm, hogy szépítsem a mondandómat, és nem fogom megkockáztatni sem a dolgot. – Mióta itt vagyok, megszedtem magam, de még mindig a könnyebben eltaposhatók közé tartozom. Ismersz, tudod, hogy többet akarok. – azt szeretném, ha én lennék olyan helyzetben, hogy másokat eltaposhassak. Nem akarok kiszolgáltatott lenni, elegem van már abból, hogy a többséghez tartozzak. A felső rétegbe akartam. Aminek ő is a tagja volt. – Tudod, hogy hasznos lehetek számodra, jól értem a dolgomat. Van egy partnerem, üzlettársam, igazán lenyűgöző személyiség, biztos téged is hamar megnyerne magának. – ebben azért nem vagyok olyan biztos, de Lzzy-nek mindig is erőssége volt az, hogy megkedveltesse magát másokkal. Ellenére annak, hogy időnként roppant ellenszenves tudott lenni. – A legutóbbi eset óta megértem, ha nem bízol bennem. Kész vagyok jóvátenni azt, amit akkor elkövettem ellened. – Lzzy pedig átveszi a helyemet, amíg én ezt jóváteszem. Hacsak…  De, ha megakarsz ölni, ami valószínűleg sikerülne, mindent megteszek majd, hogy te is velem halj meg. – nem hazudtam, pedig szokásom. Nem is fenyegetés ez. Csak kimondom azt, amit mindketten tudunk. Felkészültem arra, hogy meghalhatok itt ma. Ha megakar ölni, több, mint biztos, hogy meghalok. De nem adom fel egykönnyen, megteszek mindent, hogy megnehezítsem a dolgát.



||music:Sweet Child O' Mine|| Áucs Very Happy || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 11, 2016 11:29 pm
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict
forgiven but not forgotten, asshole
Megforgattam a szemeimet. Még hogy drága volt az öltönye... mintha ez engem amúgy megakadályozna abban, hogy belefojtsam egy kiskanál vízbe is. Bár nála azzal nem érték el sok sikert, vámpírként annyiszor tud megfulladni, ahányszor nem fárad bele. Ez még talán használható alternatíva. Talán a haját egy kicsit sajnálnám, mert hacsak nem isten teremtette ilyen tökéletesre, hát valószínűleg sok időt tölt azzal, hogy így nézzen ki. - Fellapoztad a humorbibliát, kikeresve a lehető legröhejesebb kifogást? - kérdeztem, miközben félrebillent a fejem. Még alig beszélt, de már elegem volt belőle. Élő - na jó, technikailag holt - példája volt annak, hogy miért nem akartam többé vámpírokkal szövetkezni. Annak idején sok hasznot tudtam húzni belőlük. Alkut kötöttem velük, és egy ilyen alkunak köszönhetően tudtam Gwendolyn-ból vámpírt csinálni. Mert valljuk be, én magam alkalmatlan lettem volna rá. Nincsenek agyaraim, hogy bárkit csak úgy harapdálni tudjak. Vagyis, de. Csak attól senki nem lesz vámpír.
Felsóhajtottam, ám arcom nem rezdült. Ki kellett kortyolnom az utolsó milit is abból a pohárból. Gyorsan elfogyott, ennél azért tovább szokott tartani egy adag italom. Ezt a hatást hozta ki belőlem. Egyedül azért nem hajítottam neki a poharamat, mert túl drága volt ez a készlet. Valószínűleg pont annyira, mint az ő szépnek gondolt öltönye. - Ó. Szóval szerinted én ezt tettem volna a helyedben. Rossz válasz - léptem közelebb hozzá. Sajnos az, hogy Lorenzo behúzott neki egyet, még nem oldotta bennem a feszültséget. Nekem is szükségem volt arra, hogy megtegyem, de valami isteni csoda kellett hozzá, hogy végül ne tegyem. - És ismét tévedsz! A haláloddal nyernék a legtöbbet, legalább öt kurva percig jól érezném magam, miután a szőnyegemre léptél - néztem lefelé, majd vissza rá. Ilyen helyzetekben még pislogni is elfelejtettem. - Arról nem is beszélve, hogy legalább három napig kéne szellőztetnem, hogy ez a vámpír szag kitakarodjon a házból. - Nem, nem voltam túl barátságos, de gondolom nem is ezért jött. A valódi indítékot homály fedte, és valamiért nem is akartam visszakérdezni, hogy mégis mi az, amit ő tudna nekem adni. És amiért ne akarnám letépni a fejét. - Kapsz nagyjából... két percet - adtam be végül a derekam. Neki kellett valami. Nekem viszont aligha kellett bármi tőle. Az persze eltöltött némi elégedettséggel, hogy végre nem nekem kell kunyerálnom valahol.

Cool ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 11, 2016 9:38 pm
Ugrás egy másik oldalra



Benedict && Luke


Sejtettem, hogy nem lesz valami szép viszontlátás ez. Reménykedtem benne, hogy soha többet nem kell találkoznom majd Benedict-tel. Vállaltam a kockázatát annak, hogy tisztességtelenül játsszak, és még mielőtt megtorolhatta volna a dolgot, el is tűntem. Meg voltak az eszközei, hogy megöljön, én pedig nem voltam olyan ostoba, hogy hagyjam is neki. Most azonban már több vagyok, mint akkor, bízok benne, hogy éppen ezért nem az lesz az első oka, hogy megölet. Kellemetlen lenne. Biztos lenne jobb megoldás is, de nem jut eszembe semmi. Úgy tűnik muszáj ezzel most szembe néznem, hogy előre tudjak lépni. Lzzy addig helyettem is állja majd a sarat.
A fickó továbbra sem tért vissza. Ezt már is baljós előjelnek könyvelem el. Biztos vagyok benne, hogy emlékszik rám, nem tölt el boldogsággal, hogy ilyen sokáig időzik a főnöke szobájában a fickó. Alighanem fel kéne készülnöm arra, hogy megvédjem magam, ha netalántán most mondták volna ki odabent a halálos ítéletemet. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Csak gondolni kellett rá, és már vissza is tért. Gyanúsan méregettem őt, mikor megállt előttem, megfeszítettem az izmait, készen arra, hogy megpróbál leszúrni. – Áh! ¬– mordulok fel, mikor képen töröl. Nem szórakozott, mindent beleadott, hogy elégedetté tegye a főnökét. Megmozgatom az állkapcsomat, és fájdalmas képpel masszírozom meg az államat, miközben belépek az ajtón. Előtte azért még visszanézek a férfira, de az olyan faarccal néz vissza rám, amilyent még soha nem láttam.
Éppen szóra nyitnám a számat, hogy köszönjek neki, de megelőz. Na igen, valami ilyet vártam. – Ez… egy nagyon drága öltöny volt. – nem ilyenkor kéne humorizálni, főleg nem ennyire gyengén. Igazából, csak az igazat mondtam. Az öltöny valóban méregdrága volt, nem szívesen piszkítanám össze. – Nézd, Benedict, tudom, hogy nem a legjobb megoldást választottam a múltkor, de te is ezt tetted volna a helyemben! – legalábbis nagyon remélem. Azt nem merném kijelenteni, hogy úgy ismerem, mint a tenyeremet, de ő is olyan, mint minden más hozzánk hasonló: becstelen. – A halálommal nem nyernél semmit. – és itt jön most az, amiért eljöttem hozzá. – Azzal viszont igen, ha nem ölsz meg itt helyben. Lenne… egy ajánlatom a számodra. – mondom aztán végül ki a lényeget. Felkészülök arra, hogy megint képen fognak vágni. Ez egy ilyen nap, nem vagyok olyan helyzetben, hogy ellenkezzek.



||music:Sweet Child O' Mine|| Áucs Very Happy || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Szomb. Jún. 11, 2016 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra

Luke && Benedict
forgiven but not forgotten, asshole
Kezdett felmenni bennem a pumpa, észre sem véve, hogy mikor öntötte el úgy igazán vér az agyamat. Lorenzo ott állt előttem a dolgozószobában, beharangozva egy régen látott vendéget. - Viccelsz, igaz? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Nincs tehetsége ahhoz, hogy vicceljen. Nagyon máshoz se volt, nem még ahhoz, hogy ilyesmit találkon ki. Éreztem megfeszülni a gyomromat. A fogaim összekoccantak, miközben tekintetem az ajtóra szegeződött, és úgy méregettem, mint valami sas a közelben lévő zsákmányát. - Egy lekcét kihagytam a tanításodból, Lorenzo. Ha legközelebb vámpír lép a házamba, gondolkodás nélkül tépjétek le a kibaszott fejét, hát még ha mellé Luke Meyersnek hívják - mondtam sziszegve, majd felálltam, szinte felborítva az asztalt a lendülettől. Általában higgadt voltam. Még az a nyavalyás Chriest se tudott kihozni a sodromból, de Luke neve elég volt ahhoz, hogy a plafonon legyek.
Próbáltam tisztességesen levegőt venni, hogy a vér helyét ismét józan gondolatok vegyék át, de vele kapcsolatban nem tudtam csak úgy lazán, kimérten gondolkodni. Megvolt a kettőnk közös múltja. Én dühvel zártam, vagyis zártam volna, de inkább mondjuk azt, hogy elfelejtettem, ő pedig eltűnt, így nem volt, akin levezettem volna magam. Pedig mindig értettem ahhoz, hogy bosszút álljak, talán inkább kreatív igazgatónak kellett volna lennem ilyen türeleten.
Láttam Lorenzo-n, hogy már indult volna, méghozzá azzal a felindulással, hogy azt tegye, amit mondtam. De nem lenne annyi esze, hogy ne azon a drága szőnyegen csinálja az előszobában. - Várj - szóltam után, majd hátat fordítottam, és italt töltöttem ki a poharamba. - Küldd be. De előtte... - néztem fél szemmel az emberemre. - De előtte adj neki egy baráti pofont arra a szép arcára, mondván, hogy üdvözlöm - forgattam meg a szemeimet. Ezt már komolyan is gondoltam. Vámpír, meg sem kottyan neki, ha megruházzák, maximum némi vér összekoszolja a mindig drága ruházatát. De kicsit sem érdekelt.
Ismertem Lorenzo-t, neki nem kellett kétszer mondani. Bár ezen még mosolyogni se volt kedvem. Vártam... a másodpercek pedig teltek és teltek. Aztán újra nyílt az ajtó, de nem vettem a fáradtságot, hogy felé nézzek. Messziről kiszagoltam, hogy ő az, ha más nem, a vámpírsága által. - Várok egy nagyon... nagyon jó indokot arra, hogy ne harapjalak meg, csak hogy végignézhessem, hogyan döglesz bele három nap alatt a vérfarkas méregbe - mondtam, ekkor már véve a fáadtságot arra, hogy megforduljak, és a szemébe nézzek. Meglepő, semmit sem változott. Velem ellentétben már nem nagyon öregedett.

Cool ●● angel with a shutgun ●●  by lena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Pént. Jún. 10, 2016 4:17 pm
Ugrás egy másik oldalra

A szavaim úgy peregnek le róla, mint borsó a falról. Azt már nem tudom eldönteni, mert nem látok a fejébe, hogy csakugyan ennyire nyugodt-e, és hidegen hagyja a csipkelődésem - vagy inkább pofátlanságom - vagy csak magára erőlteti a fene nagy nyugalmát, hogy ne szerezzen örömöt nekem, a lelke mélyén meg már ezerféle kínhalált haltam éppen... de igazából nem is érdekel. Amit akartunk, már mindketten tudattuk a másikkal. És a véleményünk sem változott. Az egyetlen, ami meglepő volt az itt létemben, hogy még élek, és a jelek szerint sértetlenül ki is sétálhatok innen. Ha valaki megkérdezte volna, a következő találkozásunknál milyen fogadtatásra számítok, alighanem ez lett volna az utolsó opció a tippjeim között.
- Isten őrizz. Nem kell a pénzed. Semmi olyasmi nem kell tőled, ami más emberek fájdalmából, vagy kiszolgáltatottságából épült. Inkább vagyok földönfutó, mintsem bemocskoljam magam a pénzeddel. És még mielőtt felemlegetnéd a zsíros csekket, ami legutóbb hozzám vágtál, felvilágosítalak, hogy az a pénz sem nálam kötött ki - vonok vállat hányaveti módon. Eddig is megéltem, ezután is meg fogok. Nem esik le a nem létező gyűrű az ujjamról a kétkezi munkától sem.
Amikor az ajtó felé bök, egy gúnyos mosollyal sétálok el odáig, de a küszöbön egy szóra még visszafordulok.
- Ha a két madárkádat akarod kalitkába zárni, nem állok az utadba, mint már megmondtam. De hidd el azt is, hogy én magam öllek meg, ha ebben a városban ártatlanok halnak meg a bosszúvágyad miatt - szorítom ökölbe a kezem. - És még mielőtt kinevetnél, gondolj arra, hogy végül minden történet végén a nagy, gonosz farkas jár pórul - lépek ki aztán az ajtón, és úgy vágom be magam után, hogy csaknem kiesik a keretéből, aztán nagy levegőt veszek. A csatlósai szúrós szemekkel bámulnak rám, de mivel szemmel láthatóan el lettem engedve, és nem harsan utánam egy "fogjátok meg" kiáltás, hagynak távozni. Itt volt az ideje. Egyszerűen a hányinger kerülget ennek az alaknak a puszta közelségétől is.

(Chriest lakókocsija)
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 09, 2016 9:58 pm
Ugrás egy másik oldalra

benedict & chriest
well, well... it's time to eat a cupcake, mate

Aligha bírtam ki nevetés nélkül. Egyre inkább értettem, miért nem alkalmaztam hozzá hasonlóakat. Nem mintha eddig nem tudtam volna. De ez a szellemi magasság, amibe magát képzeli, már nekem sértő. És röhejes. De mindegy, neki kell minden reggel ugyanazt az arcot látnia a tükörben. Én nyugodtan aludtam, és nem zaklatott fel, hogy mivel próbált belém kötni. Akadt már dolgom ennél rosszabb és nagypofájúbb taggal is. ez mondhatni... bemelegítés az óvodai színvonalon.
- Az embereim egytől egyig farkasok. Ők a falkám is egyben. Így biztos lehetsz benne, hogy a hűségünk egymás irányában tartósabb a dezodorodnál - sóhajtottam fel, majd leültem a fotelbe, amivel már régóta szemeztem. Közben végighallgattam, milyennek is tartott, és csak újabb vigyort váltott ki belőlem. - Még nem fanyarodtam rá arra, hogy tőled kérjek tanácsot. De talán neked sem ártana egy borotva. Kérsz rá egy tizest? A maradék nyolcat megtarthatod zsebpénznek - tettem még hozzá. Talán érdekelt volna a véleménye, ha azért keltem volna fel minden nap, hogy rá jó benyomást tegyek. Csak ez nem fedte a valóságot. - Ha a várossal lesz kedvem játszadozni, akkor a várossal fogok játszadozni. Talán ideje lenne megkeresned a sajátjaidat, akik képesek elviselni a szagodat - néztem rá nyomatékosan, majd állammal az ajtó felé intettem. - Nyitva az ajtó, távozhatsz. De ne feledd. Nem akarlak látni a két madaram közelében. Máskülönben megfizeted az árát - mondtam mindennemű rezdülés nélkül. Nem tréfáltam soha, főleg nem életekkel. Ahogyan ő sem fenyegetett, hanem ígért, hát... úgy készpénznek vehette az én szavaimat is.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 09, 2016 6:03 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Jelenleg eléggé lefoglal az önimádatod ahhoz, hogy rájöjj, az én fajtám a te fajtád is - bököm oda félvállról. Bár tény és való, farkas berkekben nem nagyon kedvelik az ilyesféle alakokat. Igaz, túl sokat nem tudok róla, milyen a falkán belüli élet, de annak idején nagybátyám azt az egyet a fejembe verte, hogy a farkaslétnek tisztaság, és méltósága van, ahogy pedig erre a pöffeszkedő, dölyfös pávára nézek, ez a két szó a legutolsó, ami eszembe jut róla.
Amikor úgy kezd el beszélni hozzám, mintha értelmi fogyatékos óvodás lennék, csak megforgatom a szemem, és türelmetlenül felsóhajtok. - Talán a füleden ülsz - lövök vissza a labdát. - Ugyanis az előbb fejtettem ki, hogy eszem ágában sincs az utadba állni. Nem mellesleg, ha Lucas hét évet kibírt melletted, akkor már meg tudom érteni, hogy a jelenlegi mentális állapotára miért a legjobb szó az, hogy instabil. Szegény fiú, ennél azért jobb járt volna neki - vigyorgok. - Tényleg, áruld már el nekem, meddig bírják ki melletted az embereid úgy, hogy nem kapnak agyfrászt a puszta látásodtól is? Nem vagy egy szép példány, ha meg nem sértelek. Farkasként is alighanem az a bolháktól vakarózós fajta lehetsz - szemétkedek még egy sort, aztán mikor láthatóan kezd az agya bedurranni, elégedetten pislogok felé.
- Nézd, tisztázzunk valamit. Engem rohadtul nem érdekel, mi maradt Lucasnál. A széfed kulcsa, apád naplója, vagy a kedvenc zenélő óvszered, sz*rok rá. Mondtam már: kapd el, ha tudod. Te soha nem fogod feladni, ő nem hülye, és nem fogod könnyen elkapni. Tőlem évekig is elfogócskázhattok, legfeljebb lesz valami szórakoztató a városi programban - lépek oda elé, és felvillan szememben a farkas vadsága. - Csinálj amit akarsz, velük egyetemben. De egy valamit véss az eszedbe. Ha pusztítani kezdesz ebben a városban, ahhoz az itteni farkasoknak is lesz szava. Ha a városon akarsz bosszút állni, nem hagyod el élve New Orleanst. És ezt ne fenyegetésnek vedd, hanem véresen komoly ígéretnek - veregetem meg a karját leereszkedően. - Van még valami mondandód, vagy távozhatom? Épp elég ideig néztem már a sunyi képedet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Csüt. Jún. 09, 2016 9:30 am
Ugrás egy másik oldalra

benedict & chriest
well, well... it's time to eat a cupcake, mate

- Jelenleg túl fáradt vagyok ahhoz, hogy a te fajtád életéről és haláláról filozofáljak - jegyeztem meg közönyösen. Én magam minden másodpercet kihasználtam az életemből, ami csak megadatott. Annak ellenére, hogy a munka majdnem huszonnégy órában foglalt le, még nem adtam fel az élvezeteket. Azt viszont eszemben sem volt cáfolni, hogy könnyebb pénzzel, mint pénz nélkül. Ez eléggé nyilvánvaló tényező volt minden olyan élőlény életében, aki tudta, milyen éhezve átaludni egy éjszakát.
Követtem őt a tekintetemmel, ahogy kiszolgálta magát az italos pultnál, miközben én magam is belekortyoltam a sajátomban. Örömömet leltem a minőségi alkoholban, megnyugtatta a zakatoló idegeket, ha bizonyos helyzetekben már közeledtem az agybajhoz. Szerencsére a részeg bódulat már jó ideje elkerült... vagy én kerültem el, mert apám kimért leckéje után megtanultam, hogy miért nem jó választás részegen ügyeket intézni. Arról nem is beszélve, hogy tettlegesen is nyomatékosította. Nem mintha engem valaha is érdekelt volna a fizikai erőszak, nem a saját iskolai sérelmeimet vertem le mások megölésében, csak mert a többiek csúfoltak volna. Sosem tették. Teljesen rendes gyerek voltam.
Figyelmen kívül hagytam az ízléstelen tréfát a beállítottságommal kapcsolatban, hisz semmi köze nem volt hozzá, még akkor sem, ha igaz lett volna. Egyelőre nem akartam nőkkel foglalkozni, mert csak elvonják az ember figyelmét. - Talán a füleden ülsz. Éppen most mondtam, hogy nem kell tőled semmi, csak hogy kimássz a képből, és ne játssz össze velük - néztem rá nyomatékosan. Ki nem állhattam, ha ismételgetnem kellett magamat.  - Lucas hét évig volt az emberem. Szerencsétlen szám, tudom - sóhajtottam fel. - De ezidő alatt mindennek neveztem volna, csak igazságosnak és becsületesnek nem - vontam meg a vállaimat. - A legjobb barátom volt. Éppen azért, mert olyan volt, mint én. Az, hogy egy nő átmosta az agyát, még nem jogosította fel arra, hogy olyasvalamivel távozzék, amire nem képezhet jogot - mondtam, majd rögtön észre is vettem, hogy kiürült a poharam. Pedig most szükségem lett volna egy kortyra. - Engem nem érdekel, ők ketten mit éreznek egymás iránt. Én vissza akarom szerezni azt, ami az enyém, mert szükségem lesz rá. Ha ehhez valamelyiknek meg kell halnia, vagy ha az egész rohadt városnak kell lángba borulnia, akkor égni fog - mondtam, észre sem véve, hogy sziszegek. De sikerült megemberelnem magam, és kihúzva magam vettem mély levegőt. - Te pedig lehetőséget kaptál arra, hogy elhordd magad a célkeresztből. Tekintsd a cég ajándékának.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Jún. 08, 2016 5:20 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nem tűnt túl feszültnek, vagy idegesnek, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy valami úton-módon kihozzam a sodrából. Nem mintha különösebben érdekelt volna, de bőven megérdemelte volna. Megölni nem fog, ennyiért legalábbis nem, akkor meg miért ne? Pár pofonba még nem pusztult bele senki, én sem fogok, ha esetleg elveszti a fejét.
- Ha meg akarsz ijeszteni, akkor nem jött össze - szögezem le tárgyilagosan, ahogy a bérgyilkosaival fenyeget. - Tudod, miért nem? Mert nincs a világon semmim - tárom szét a karjaimat. - Nincs semmi, amit bánnék itt hagyni a világon, ha elvágatnád a torkomat. A magadfajta, ha feldobja a talpát, elveszti az élet élvezetét. Ha egy magamfajta fejezi be a földi pályafutását, elveszít egy halom sz*rt az életéből - biggyesztem le a számat hányaveti módon. - És kösz a tippet a francia nőkről. Ha kimegyek innen élve, ki is próbálom - tornázom magam talpra az ücsörgésből, és pofátlan módon a bárpulthoz sétálok, és kiszolgálom magam az italból, amiből néhány perce hiába kínált.
- Hm. Egész tűrhető - állapítom meg legyűrve fél pohárnyit, aztán elgondolkodva nézek rá. - Szóval Lucas kell. Meglepsz. Nem tételeztem fel, hogy átnyergeltél a férfiakra - vigyorgok rá kajánul. - Nos, mint az előbb már rávilágítottam, nem szívlelem a pasast, viszont becsülöm. Tudod miért? Mert benne megvan az, ami belőled hiányzik. Igazság, becsület, tisztesség. Már feltéve ha tudod, mit jelentenek ezek a szavak. Ha nem, csak szólj, elmagyarázom - teszem le a poharamat. - És ezen véleményem alapján haladva azt mondom bocs, de nem szolgáltatom ki őket neked. És egész egyszerűen nincs közöm az egészhez. Kapd el, ha tudod, ne várd, hogy pompomlányokat toborozzak neked ehhez, akik majd legyezgetik az önérzetedet a nevedet hirdető zászlócskákat lengetve - teszem le a poharat. - Lucas nem hülye, szóval nem lesz könnyű dolgod. És ha ezzel Gwenen akarsz ütni egyet, akkor reménytelen. Utálják egymást, de ez téged ne érdekeljen, mert neked ehhez már semmi közöd. De ha ez megelégedéssel tölt el, nem állok az utadba. Boldog vagy?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Szer. Jún. 08, 2016 12:28 pm
Ugrás egy másik oldalra

benedict & chriest
well, well... it's time to eat a cupcake, mate

Magam sem tudom, mire számított. Már legutóbb is láthatta, mikor a házamba lépett azzal a női holtesttel, hogy nem vagyok barbár. Meglehetősen nyugodt voltam, ahhoz képest, hogy minden létező módját megragadta a hergelésemnek. Ezt viszont nem vettem fel. Nem ő az első, és valószínűleg nem is ő lesz az utolsó.
- Akkor bővítem az ismereteidet - sóhajtottam fel, és félrebillentettem a fejemet. Túlzottan nem érdekelt, hogy hová teszi a seggét, még ha azt is gondolta, hogy bármivel ki tud hozni a sodromból. Egy idióta próbálkozásainál azért több kellett ehhez. - Én nem verek meg senkit. Ahogyan nem is veretek meg senkit. Az embereim bérgyilkosok, nem kidobóemberek. Ha csinálni fognak valamit, az a torkod átmetszése lesz. De ha ebben az ívben halad tovább a beszélgetés, én leszek az, aki ezt a megtisztelő szerepet magára vállalja - villantottam felé egy negédes mosolyt. Nem hatott meg, hogy nem vesz komolyan, sokan estek már ebbe a hibába, de nem engem, hanem őket kaparták el azóta. Mindenesetre nem terveztem gyilkosságot. Tönkre vágná a remek statisztikámat, miszerint már hetek óta nem öltem meg senkit.
A nevetést viszont csak egy ideig tudtam visszatartani. Kibukott belőlem, majd rögtön meg is ráztam a fejem. - Te? Az embereim közé? Ugyan, hová gondolsz? - embereltem meg végül magam. - Az ő fejükbe még van esély beleverni valamit. A tiédet maximum egy asztalba tudnám - vontam a vállamon. Vele ellentétben nem becsültem le őket, elvégre ha nem tettek volna tanúbizonyosságot a hűségükről és elkötelezettségükről, már régen máshol lennénk. Ők önként tartoztak ebbe a körbe. Én viszont belekényszerültem az apám által. Annak idején tiltakoztam... de ma már nehezen élnék úgy, hogy nem vagyok része ennek az egésznek.
Felsóhajtottam. Kicsit sem érdekelt a szakítás ténye. Ilyen az élet körforgása, az emberek jönnek és mennek. Vagyis, lehetne ilyen egyszerű, csak nem az. Ha munkáltató lennék, hát a legrosszabb fajtának tartanának. Tőlem senki nem megy el csak úgy. - Ajánlom Franciaország nyugati részét. Azok a mediterrán nők... - sóhajtottam fel némileg ábrándozva. Néhány még arra is hajlandó, hogy adjon magára.    
Közben a fénykép legalább ezer darabra lett tépve, és szeretettel szórta szét a szőnyegen. Elég nyilvánvaló volt, hogy ez a bosszantás egy következő lépcsőfoka, de még mindig túl nyugodt voltam. - Te azt hiszed, hogy minden a szerelem körül forog, ha egy férfi hadjáratba kezd, igaz? - vontam fel a szemöldököm. - Nekem nem Gwendolyn kell, hanem Lucas - léptem közelebb hozzá, alig pár centitől nézve a szemeibe. - A nő csak egy eszköz... te elvezettél hozzá. Ő pedig elvezetett volna Lucashoz. Milyen szerencse, hogy mindketten egy helyen vannak... - léptem hátrébb, miután a tekintetem egy másodpercre sem rezzent. Ki tudtam mutatni a fogam fehérjét. - Lucas elvett tőlem valamit, ami még mindig ott van nála. Amire szükségem van. És ha kell, mindkettőt megölöm, hogy visszaszerezzem - tettem hozzá, és ekkor már éreztem, hogy forr bennem valami düh... valami indulat.
Ledobtam magamról a bőrdzsekit, majd ismét a férfi felé fordultam. - Neked egy ajánlatom van. Nincs szükségesm felesleges szereplőkre ebben a történetben. Tűnj el a közelből. Ne állj az utamba. Mert ha megpróbálod, újabb név kerül arra a bizonyos listára. És az nem a tiéd lesz - néztem az összetépett cafatokra, majd vissza rá egy ravasz vigyorral. Kevés dolog volt szent számomra, és nem hiszem, hogy most kellene változtatnom rajta.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Szer. Jún. 08, 2016 8:58 am
Ugrás egy másik oldalra

Látom rajta, hogy remekül szórakozik, és a legkevésbé sem csodálkozom ezen. Meglehetősen érdekes fogalmai vannak a szórakozásról. Vagy nők megalázása és kihasználása, vagy férfiak fenyegetése. Csak egy sekélyes, vagy beteg lelkű ember talál ebben örömöt vagy élvezetet.
- Oh... - fintorodom el aztán, mikor tesz egy megjegyzést, amivel úgy hiszi, rám ijeszt. - És mondd csak, mit gondoltál, én mit csinálok, amíg az embereid a torkomat szorongatják, malmozok? - fonom aztán keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt, és olyan gúnyosan nézek rá, ahogy csak tudok. - Felhívnám a figyelmedet, hogy a harc nem csak a létszámfölényen múlik. A kimenetele sokban függ ettől is - kopogtatom meg a homlokomat. - Ahogy látom, ezt nem tanulták meg az embereid. Talán nincs is nekik mivel - vonok vállat, majd elröhögöm magam.
- Remek. Képes vagy meglepetést okozni nekem. És le vagyok nyűgözve, hogy te csupán egy verést szántál nekem. Úgy hittem, annyi ólom lesz belém pumpálva, mint amennyi a nagytemplom harangjában van - teszem hozzá, de tény, hogy meglep, és ezt nem is tudom palástolni. Főképp, amikor jutalmat kezd emlegetni. Hát ennek a fickónak tényleg elmentek otthonról...
Nem érdekel, hogy tetszik-e neki, vagy sem, de kényelmesen elhelyezkedem - nem, nem a kanapén, hanem az íróasztalát terhelem meg, már csak bosszantás céljából is - aztán fejem félrebiccentve úgy méregetem, mintha egy sosem látott rovarfajtát fedeztem volna éppen fel.
- Tehát ha jól értelek, nem tervezel sem agyonverni, sem lelövetni. Milyen nagylelkű - sóhajtok színpadiasan. - Az általad felajánlott jutalom pedig nyilván az lesz, hogy álljak a csatlósaid közé, esetleg szolgáltassam ki neked Gwent. Kösz a megtisztelő felkérést, de a válaszom mindkettőre nem - fújok egyet megvetően, csak akkor rándul meg az arcom, mikor a tárcámban megtalálja, és szemügyre veszi Les fényképét.
- Nem rovom fel a hírszolgálatod hibájául, hogy még nem értesültek róla, hogy ő is lapátra tett - bökök Les képe felé. - Friss a dolog, ezért még nyilván le vannak maradva. Mostanában a nők előszeretettel vágnak ronda dolgokat a fejemhez, és küldenek el melegebb éghajlatra - húzom el a számat. Noha Les időt kért tőlem - és tapasztalatból tudom, hogy az esetek jó részében egy általában ki nem mondott szakítást jelent - mégis reménykedem az ellenkezőjében. És rájövök arra is, hogy az ő nyakát csak egyképpen tudom kihúzni a hurokból: ha az enyémet dugom oda helyette.
Odasétálok, kiveszem a képet a tárcámból, és apró darabokra tépem. Ha kibékülünk valaha - ami kisebb csodával fog felérni - nem kell kép, elég lesz ő maga nekem. Ha meg nem... jobb is, ha semmi nem emlékeztet a fájó múltra, így hát kéjes örömmel szórom a fotó fél centis fecnijeit Benedict méregdrága szőnyegére.
- Ami pedig a kérdésedet illeti, jól sejted. Nem szívlelem Lucast, és akkor még finom is voltam. Ettől függetlenül ne várd, hogy a kezedre játsszam őt. A magyarázat marha egyszerű: ettől függetlenül még mindig jóval többre becsülöm nálad. Amúgy sem értem, mire ez a nagy lelkesedés, hogy bosszút állj rajtuk. Lepattintott egy nő, nőj fel, és lépj rajta túl. Szerelmes voltál bele? Majd elmúlik. Vagy az zavar, hogy lenyúlta a pénzedet? Maradt még ott elég. Vagy az, hogy a becsületedbe gázolt? Abba marha nehéz, ami nincs is - röhögök bele a képébe.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Kedd Jún. 07, 2016 8:25 pm
Ugrás egy másik oldalra

benedict & chriest
well, well... it's time to eat a cupcake, mate

Látva az éledező dühöt benne, nekem csak jókedvem lett tőle. Azt nem szerettem, ha engem hergelnek, elég nagy teljesítmény kellett ahhoz, hogy valaki felcsesszen agyilag, és általában remekül lepleztem, ha sikerült. Viszont másokat látni vérben forgó szemmel... az egészen más. Szórakoztató. És ha mást nem is, ezt tökéletesen láthatta az arcomon. Engem nem érdekelt holmi káromkodás, amit kiböfögött magából, ettől függetlenül belőlem még nem váltotta ki ugyanezt. Nyilván azért, mert apám még a foglalkozásunk ellenére is igazi úriembernek nevelt. Csak akkor intézkedtem ököllel, mikor már nem volt más megoldás. És ahogy itt elnéztem a szituációt, illetve a makacs öszvért, ez pontosan egy olyan szituáció lesz.
- Éppen ellenkezőleg. Azt a fikarcnyi jómodort tőlem tanulták. Valószínűleg ennek köszönheted, hogy nem törték el reflexből a nyelőcsövedet - vontam egyet a vállamon. Az embereim a világ különböző pontjairól származtak, a koszból és porból szedtem össze őket. Volt olyan, aki még a nyelvet se beszélte, mikor beköltöztettem magamhoz. - Tőlem tökéletes kiképzést kapnak arra, hogyan törjék el az olyanok nyakcsigolyáit, mint amilyen te is vagy. De nem gyorsan... egészen lassan. Kiélvezve minden apró törés hangját, a mozzanatokat... - mondtam, szinte már magától a szavaktól felvillanyozódva. Jó ideje nem végeztem piszkos munkát, az én dolgom ennél összetettebb volt ebben a szervezetben. Régen, mikor az apám még élt, nem féltem bemocskolni a tenyeremet, ma már inkább másokat uszítok.
Nem túlzottan érdekelt, hogy nem kér az italból. Az ő részét is áttöltöttem a sajátomba. - Szóval szerinted az lenne a helyes eljárás, ha péppé vernélek kinn, a gondozott zöld pázsitomon - billent oldalra a fejem, majd elvigyorodtam. - Felettébb tetszene ez az alternatíva, és úgy érzem, kiváltképp rá akarsz szolgálni, hogy megtegyem... de már régóta nem ököllel intézkedem. Azt meghagyom nekik - böktem az állammal az ajtó irányába. - És amúgy is, miért ruháználak meg, ha elvezettél a kedvenc játékszeremhez? Az ilyesmiért az ember inkább jutalmat oszt - sóhajtottam fel, majd odasétáltam a cuccokhoz, amit Lorenzo kiszórt az asztalra. Szétnyitottam a tárcát, majd felnevettem, mikor megláttam egy képet benne. - Ó, csak nem a barátnőd? Mármint, az új. Értesültem a szomorú szakításról Gwendolynnal - biggyesztettem le a számat. - Nem tehetsz róla, az az átkozott farkas elvette minden eszét. Micsoda szerelem! - forgattam meg a szemem. Lucas bökte a csőrömet, mert míg Gwendolynt bosszúval jutalmaztam, Lucas eltűnt. - Ezért vagy itt. Te nem kedveled Lucas Osborne-t, vagy tévedek? - kérdeztem felvont szemöldökkel, ismét felé fordulva.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
AZ ÉN GYÖNYÖRŰ FELESÉGEMNEK!
https://www.youtube.com/watch?v=xTeBqQ9syKw
Tartózkodási hely :
New Orleans
Hobbi & foglalkozás :
Les rigolyáinak elviselése



A poszt írója Chriest Wolfswood
Elküldésének ideje Kedd Jún. 07, 2016 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

(Chriest lakókocsija)

Fogalmam sem volt, merrefelé megyünk. A szememre kötött vastag kendő gondoskodott róla, hogy ne lássam az utat. Valahányszor megpróbálkoztam vele, hogy egy véletlenszerűnek álcázott mozdulattal kissé lejjebb dörgöljem vállam segítségével a fejemről, kaptam egy csattanós nyaklevest valamelyik szemét állattól. Aztán elkönyveltem magamban, hogy nem jó megoldás, ha még a főgóréval való találkozás előtt hülyére veretem magam, így hát megültem a fenekemen, de az agyam közben lázasan pörgött, latolgatva a helyzetet, és gondolkodva, vajon a város melyik részére dobják majd ki a hűlő tetememet. Hacsak nem balzsamoznak be, és nem állítanak majd közszemlére valahol egy "így jár, aki átveri Benedictet" táblácskával a fejem felett, okulásul mindenkinek, hogy ne is forgasson senki ilyesmi ökörséget a fejében, amit nekem sikerült megtennem.
Csak az időt tudom közzel-hellyel mérni, bár néha belezavarodom a másodpercek számolásába. Nagyjából mégis negyed óra telhet el, mikor az autó bekanyarodik valahová, lassít, majd megáll. Abban a pillanatban újra megragadnak, és úgy hurcolnak magukkal, hogy a lábam szinte nem is éri a földet.
- Megyek én magamtól is - igyekszem kirántani magam a kemény vasmarkok szorításából, vajmi kevés sikerrel. Csupán akkor kerül le a kendő a szememről, mikor egy ajtó előtt állunk. Sokáig nincs időm szemrevételezni, mert máris a szoba közepén találom magam, az a két szemétláda úgy tolt a díszes szőnyeg szélére, mint a tanár a csínytevő gyereket a dorgáló szülő szeme elé, én pedig önkéntelenül is utálkozó fintorral reagáltam mikor megláttam ezt a felfuvalkodott pávakakast, ahogy istenként az italát kortyolgatta, rezzenéstelen arccal véve tudomásul a meglehetősen zajos érkezésemet.
- Dugd fel a sajnálatodat - morgom dühösen, mikor a két emberét végre kiparancsolja mellőlem, távoztában az egyikkel pedig visszaadatja eltulajdonított tárcámat, amin önkéntelenül is felröhögök. Az én zsebemből nem dőzsölne sokáig a fogdmegje, az már fix.
Alig fél perc telik bele, hogy immár kettesben maradjunk, én pedig ösztönösen a vállamat dörzsölgetem, ahol ez a két vadbarom belém mélyesztette összes ujját.
- Az embereidnek nyilván volt kitől megtanulni és ellesni a jómodort - vetem oda, és látványosan szarok a pohár italra, amit felém nyújtogat. - Mellesleg számítottam rá, hogy találkozunk, csak arra nem, hogy ilyen hamar - vonok aztán vállat. - Hiába, ez az én szerencsém. De tudod mit? Nem érdekel. Essünk túl rajta... vagy sétáljak ki az udvarra, hogy ne vérezzem össze a drága szőnyegedet? - nézek rá hidegen. Másnak talán már a térdei reszketnének, de engem nem érdekel, hogy ki előtt állok, és miért. Lehet vagyonos, lehet rettegett, a szememben még mindig csak egy patkány, semmi több.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Kedd Jún. 07, 2016 11:12 am
Ugrás egy másik oldalra

benedict & chriest
well, well... it's time to eat a cupcake, mate

Egész otthonosan berendeztem a kis lakásomat. Bár a méret lényegében relatív. Mások egy egész élet megkeresett pénzéből se tudtak volna ilyen házat venni. Talán még bérelni sem. De az én kétes ügyleteim mindent lehetővé tettek, amit akartam. Legalábbis eddig. Megvenni a rendőrséget, amit már alapvetően átitat a korrupció, nem nagy durranás. Elintézni, hogy ahol én vagyok, és néhány emberem, és rendőrök ne legyenek a közelben, szintúgy egy csettintés. A mai világban már mindent meg lehetett venni pénzért. Kivéve a becsületet, de abból még a kutya se élt meg, és nem én fogom elkezdeni a példamutatást. Annál némileg... összetettebb jellem vagyok.
Az elmúlt napok után elég gyorsan rájöttem, mi vonzotta ide a drága vámpíromat. Lucas után jött. Egy legyet két csapásra, micsoda megkönnyebbülés! Mindketten meg fogják kapni azt, amit érdemelnek, ilyen dühöt még senkinek sem sikerült élesztenie bennem. Utáltam veszíteni, sosem voltak nálam vesztes lapok. És kivételesen ezt a szerencsét nem pénzen vettem. Amikor Gwendolynt beengedtem az életembe, nem is sejtettem előre, hogy egyszer idáig fajulhat a helyzet. Az előtte lévő nők megértették a szabályokat. Majd mikor már nem akartak benne részt venni, busás összeggel távozva eltűntek a süllyesztőben. Ő nem. Összefeküdt a legjobb emberemmel, a jobb kezemmel. Ennél nagyobb vétket ellenem aligha tudott volna elkövetni.
Ám arról sem feledkezhettem meg, hogy mi... pontosabban ki vezetett el idáig.
- Meghoztuk, főnök! - csapódott ki az ajtó, mire rezdületlenül felsóhajtottam, és kikortyoltam az utolsó cseppet is a poharam aljából. A farkas férfi Lorenzo és Pablo kezei között vergődött, szabadulni próbált. Már nem is emlékeztem a nevére... Chris... vagy... Chriest. Mindegy, hamarosan kiderül.
Elmosolyodva fordultam feléjük. - Még ne engedjétek el - intettem a két emberemnek. - Újra találkoztunk, szőrös barátom. Maradj nyugton - léptem oda elé. Ő maga is farkas volt, de az én embereim is azok voltak... mind egy szálig. Nem véletlenül. - Sajnálom, hogy ilyen körülmények között cipeltettelek ide, de valld be, ha én küldök meghívót se jöttél volna, pedig... lenne mit megbeszélnünk - vált negédessé a mosolyom.
Elléptem onnét, majd tisztes távolságba érve fordultam feléjük ismét. - Elengedhetitek. Hagyjatok magunkra. És Lorenzo, amit elvettél tőle, tedd az asztalra - néztem szigorúan az említettre. Tudtam, hogy milyen zsebtolvaj múlttal rendelkezett, de egészen más egy halott embertől elvenni a tárcáját, mint egy húsvér, élő férfitól. És itt ma senki nem fog meghalni. Lorenzo elhúzott szájjal pakolt le mindent, köztük pár összegyűrt dollárt és a férfi tárcáját, majd mind a ketten kivonultak. - Az embereim képesek úgy viselkedni, mint az ősemberek - töltöttem ezúttal két pohárba italt, majd elé sétálva felé nyújtottam az egyiket. - Remélem, nem veted meg a drága italt. Nyilván nem sok lehetőséged van ilyet kortyolgatni.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Kedd Jún. 07, 2016 10:57 am
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Lorenzini rezidencia
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Szer. Aug. 15, 2018 8:21 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3