Kedves Kalandozók! Eljött a parti napja. Remélem, ugyanúgy fogjátok ezt a kis kalandozást élvezni, mint én, a maga hullámvölgyeivel együtt Először pár instrukcióval kezdeném az ELSŐ kört illetően: - a kaland június másodikától, tehát mától veszi kezdetét! Az első kör egy közös kör, jövő vasárnapig lesz lehetősége írni minden (multiknak egyaánt) jelentkezőnek, aki jelezte, hogy részt kíván venni a kalandban. Ha előbb érkeznek be a reagok, értelemszerűen előbb jön a folytatás, ami már más helyszíneken, különálló csoportokban fog történni. Aki jövő vasárnapig nem ír a kezdő szituációba, amit hamarosan lentebb olvashattok, azt nem osztom be a következő körbe. - a kezdő reagnak nem kell hosszúnak lennie, elég egy kis terepszemle, illetve a lentebb olvasható szituációra való reagálás - ha valaki a második, harmadik körben, tehát időközben tűnne el, annak a karakterét a mesélő fogja mozgatni, majd kiiktatni. Ha bármi miatt nem tudtok írni, jelezzétek! Nem harapunk, de hatással van mások kedvére, ha valakire sokat kell várni. - nem kell naponta írnia senkinek, viszont egy hetes időközök lesznek, tehát a mesélő következő posztja jövő vasárnap várható. Akkor kezdődik meg a második kör, a harmadik pedig azt követően egy hétre lesz. Nincs megszabva, hogy a második körtől ki hány reagot ír egy hét alatt, hisz ha lesz olyan csapat, amiben kevesebben lesztek, akár két-három reagot is megírhattok fejenként. A mesélő reag biztosan vasárnaponként fog érkezni! - nincs megbeszélve reag-sorrend, ha valaki nem ír, akkor kihagyhatjátok, hogy tudjatok haladni. Érdemes egy-két napot várni, de ha ezidő alatt mástól nem jön reag, folytassátok. PM-ben tudtok közösen reag-sorrendet leegyeztetni.
"Ismét eljött. A parti délutánja, de a nap már nyugovóra tért, helyére csillagok és a telt hold költözött. Besötétedett. De itt van ő is. Évről évre visszaköszön, meglátogatja régi otthonát. Tavaly nem ölt meg senkit. Ahogyan azelőtt sem. Mintha a tökéletes áldozatra várna... talán idén már megtalálja. Diákok és tanárok együtt múlatják az időt, alkohol folyik, nevetés csendül fel a padokon, a zene pedig megunhatatlanul szól. A sötétség viszont esőt hozott magával, viharfelhők és szél kezdte tépkedni a lányok hosszú haját. A gyertyák, amelyeket kedvtelésből gyújtottak meg a diákok az udvaron, mind kialudtak. Fedezéket a campus meleg falain belül találtak, pedig azt gondolták, szeptemberig nem kell besétálniuk a falak közé. Meg akarták várni, hogy az idő megenyhüljön. Újra a szabadban akartak mulatni, néha kinéztek az ablakon, látták, ahogyan néhányan odakinn maradtak, táncoltak az esőben, majd egy pillanat alatt el is tűntek. Az emelet felől hangos sikoly hallatszik, megtöri a lármát, és jeges csend költözik a falak közé. Valaki megijed, megpróbálja kinyitni a hatalmas bejárati ajtót, de csak annyit hall, hogy valaki kivülről elfordítja a zárba helyezhető kulcsot. Minden próbálkozás hiába. Az ajtó nem nyílik. Ilyen még sosem történt. Talán nem egyedül van. Talán nem egyet akar. És talán megunta a válogatást."
Ez a kezdő szituáció, megkérnélek titeket arra, hogy az első reagotokban ezekre reagáljatok. Illetve máris szükség lesz a kockadobásra, hisz ennek segítségével fog megtörténni a beosztás. Jövő vasárnapig, pontban 10:00-ig fogom várni, hogy a reagok megérkezzenek az első körbe, az eredményeket pedig látni fogom a kocka-topikban. Itt a sikeresség funkcióra állítsátok a kockát. https://risingofthemortals.hungarianforum.com/t6156-kocka-a-kalandoroknak#269776
Hajrá-hajrá!
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Tegnap pakoltam ki a kollégiumi szobából, hogy ismét mindent hazavigyek. Bár elég furcsa volt egy olyan helyet az otthonomnak neveznem, amit valójában sosem éreztem igazán annak. De így jár az, aki felgyújtja a saját otthonát, csak mert... nincs teljesen észnél. Voltak dolgok, amik könnyedén borítottak ki, de azóta rájöttem, hogy meg kell tanulnom kezelni az ilyen szituációkat. Nem felelhetek minden tragédiára azzal, hogy kikapcsolom az érzéseimet, mert az még nagyobb következményeket hozhat magával. És talán nehezebben emészteném meg utólag őket, mint éppen abban a pillanatban. Mint a családi ház felégetését. Egész este azon igyekeztem, hogy elkerüljem Damont. Már mikor megláttam kinn az udvaron, valami furcsa idegessét kezdett uralkodni a gyomromon. A múltkori beszélgetésünk után kicsit sem hiányzott, hogy ismét előadja a sajátos hülyeségeit, ráadásul talán már megint megalapozta a saját hangulatát, így még annyira sincs igényem a társaságára. Stefant és a lányokat viszont sehol sem láttam. Mindenkire rájárt a rúd mostanság, én pedig nem kezdhettem azzal, hogy elrángatom őket erre a helyre. Mindig találtam magamnak társaságot, bár tény, alig hallottam valamit a zenétől, a poharak pedig túl gyakran töltődtek tele. Újra és újra. Persze alkohol nélkül is lehet jól szórakozni... de én túl görcsös vagyok pár pohár "jótékony hatás"nélkül. Csak akkor éreztem némi frisseséget, amikor a hajamhoz valami nedvesség ért. De nem én voltam az egyedüli, a hangos nevetés egy idő után megszűnt. Csalódottságot hallottam, és körülnézve rájöttem, hogy nem is véletlenül. Ugyan elég sokan voltak itt olyanok, akik nyilván vendégként érkeztek, de egy ilyen heves esőzés mindent tönkre tudott tenni. Bevonulva a campusra, az ajtófélfa mellett álltam meg, és nekidőltem. Talán az alkohol hatása is kezdett tompulni, annak köszönhettem, hogy elálmosodtam, és némi komótosságot fedeztem fel saját magamban, de ahogy teltek a percek, pár ember pedi felháborodva magyarázta, hogy az eső ellenére is kimegy... talán éppen ezért volt annyira megrázó és váratlan, ahogy az emelet felől hangok szűrődtek. Egy hangos sikoly, legalábbis az én fülem annak érzékelte. De mások is hallották. Odakaptam a fejem, páran pedig az ajtó felé indultak. Megint mások egymást küldték volna az emeletre. De már nem hallottam semmit. A zene odakinn még szólt, de... a fenti zajok megszűntek a sikoly után. Körülnéztem. Ismerős arcokat viszont csak elvétve láttam.
|| a dobás eredménye 2.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 03, 2016 11:03 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Egy újabb buli a campuszon. Egy újabb alkalom, mikor a többszázas diáksereg hullarészegre ihatja magát, kikapcsolódhat és lehetőséget adhat a magamfajtának arra, hogy mindenféle magyarázat nélkül is lazán lecsapolhassa a vérét. Bár, nekem jelen esetben kisebb gondom is nagyobb annál, hogy pia szagtól bűzlő nedűt fogyasszak. A bulizáshoz sincs több kedvem, leginkább azért toppantam be ide, hogy néhány emléket előhajkurászhassak Elena "elfelejtett tudatából" rólunk. Hihetetlen, hogy mikkel kell foglalkoznunk, az életünk soha nem lehet unalmasan hétköznapi legalább néhány nap erejéig.. Alig, hogy elértem az iskolához, az ég is úgy döntött, hogy látogatást tesz a helyszínen. Még épp időben beértem az épületbe, így sikeresen megúszhattam a gyors zuhanyt is. Az esővel egyidőben a diáksereg is egyöntető szitkozódásba kezdett a felháborodásainkat kifejezve az időjárás iránt. És, mint az minden egyes Whitmore-buli esetén történni szokott, ezuttal sem alakult minden "fényesen", kisvártatva egy éles sikitó hang is felcsendült az emelet irányából. A hang nem tűnt ismerősnek, így nem is igazán tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, helyette inkább elcsórtam az egyik felém siető kezei közül egy poharat, majd egy húzásra ki is ürítettem annak tartalmát. Ahhoz képest, hogy hova jöttem, még teljesen józannak mondhatom magamat, ami azért valljuk be nem igazán vallott rám. a dobás eredménye 4
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 03, 2016 12:36 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Hivatalosan is elkönyvelhetem, hogy mióta tagja vagyok a hogyan-felügyeljük-a-hallgatókat bizottságnak, azóta egyetlen parti sem maradhat meg az önfeledt szórakozás szintjén. Ahogy randi helyszínnek sem alkalmas tökéletesen. Ric-kel akkor váltunk el egymástól, mikor ez az egész beköltözött a szabad ég alól. Az utóbbi kukoricaföldes tömeghisztéria volt, most pedig a vihar okoz teljes káoszt. Sokak kifakadását nem értem, hiszen jónéhány fiatal próbálja továbbra is jól érezni magát, ha már túlélte ezt a szemesztert is. Fiatalabb koromban én is valahogy így nézhettem ki, állapítom meg gondolatban, mikor végigmérek két lányt, akik cipő nélkül, ázottan iszkolnak be, hogy csatlakozzanak az immár bent mulatozókhoz. Szép lassan egyesek méltatlankodása is inkább lelkesedésbe csap át, ami átragad szinte mindenkire, én pedig megnyugodva fújom ki a levegőt, hogy ezt megúsztuk egy kis morgolódással. Újra a látóterembe kúsznak azok a hallgatók, akik odakint is a buli tömegbázisát képezték, hogy aztán végül beérjék az aulával, ha már az időjárás bemutatta a középső ujját. Előkerülnek - vagy el sem tűntek? - a poharak, egy-egy felém billenő tartalma is megcsap, ahogy az alkohol terjeng a levegőben. Újra emlékeztetnem kell magam, hogy ez nem egy gimis buli, ahonnan a szeszes italok száműzve vannak, de azt már nem nézem jó szemmel, hogy épp előttem pöffent rá valaki egy füves cigire. Persze az ilyen ügyeket szeretem diszkréten kezelni, hát már kapnám is ki a kezéből a füstölnivalót, hisz ennek itt nincs helye, mikor is mindenki egy emberként fordul az emelet felé. A borzadalmas sikoly, ami áthatol a falakon, mindenki figyelmét felkelti, a lárma elcsendesedik néhány pillanat alatt, én pedig kénytelen vagyok megállni a mozdulat közben és körbepillantani, hogy a teremben keressem a hozzám hasonló státuszú kollégákat, akik gardedámot játszanak a fiatalok körül. A többiek értetlen arcát látva viszont semmi jót nem sejtek, hát még mikor meglátom, hogy az emberek meglódulnak az ajtó felé, ami nem akarja megadni magát az akaratuknak. Újabb pillantás körbe, és aztán arra a következtetésre jutok, hogy a szárnyas ajtó is megadta magát az időjárásnak. Legalábbis jobb lesz ezt bizonygatnom a tömegnek, mielőtt bárki pánikba esne.
|| a dobás eredménye: 4
A hozzászólást Dr. Josette Laughlin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 03, 2016 7:20 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 03, 2016 2:40 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
A tömegben nem nehéz elvegyülni, hamar a kezembe nyom valaki egy poharat, én pedig nem kérdezek, csak a zene ütemére ringatózva kortyolok belőle néhányat. Szeretem ezt a közeget, pezsdíti a véremet és elfeledteti velem a mindennapok problémáit. Ilyenkor nem kell arra koncentrálnom, ami igazán zavar, teljes nyugodtsággal adhatom át magam az estének és hagyhatom, hogy közben ne számítson semmi más, csak hogy jól szórakozzak. Még az időjárási viszontagságok sem tántorítanak el attól a feltett szándékomtól, hogy kedvemet leljem a társaságban. Ugyan elázom odakint, és úgy érek a fedett helyiségbe, hogy csavarni lehet a vizet minden ruhadarabomból, de az én hibám, hisz már akkor meg kellett volna indulnom befelé, mikor eleredt az eső és feltámadt a szél. De másodmagammal együtt inkább kint táncikáltunk tovább, mígnem tényleg beláttuk, hogy egyhamar nem tisztul majd ki az ég olyannyira, hogy ott folytathassuk, ahol abbahagytuk. Beszaladunk, fel a lépcsőn, ami kissé csúszóssá vált már a víztől, de még épp nem esünk hanyatt. Kínos lenne, ha minden szempár azért szegeződne ránk, mert felnyaltuk a padlót. A ruhák kezdenek rám tapadni, a levegő egyre fülledtebb és nyomasztóbb idebent, de betudható ez a kint tomboló viharnak. Elkapok néhány mondatfoszlányt, amit nekem címeznek, hisz nem zavartatom magam, hogy mindenki csupa víz lesz, aki mellett elmegyek. A terem zsúfolt, nem lehet úgy közlekedni, hogy egyik-másik emberhez ne érjek hozzá, és őszintén szólva nem is érdekel, hogy ki méltatlankodik miatta. A lépcső aljánál torpanok meg, mikor meghallom, hogy nem is olyan messzire tőlem valaki felsikít. Látni nem látom ugyan, de a hallásom elég érzékeny ahhoz, hogy fájdalmas élményt nyújtson az éles hanghatás. Ha rajtam múlna, a következő pillanatban már az emeleten lennék a hang tulajdonosa után kutatva, de emlékeztetnem kell magam, hogy az itt lévők többsége semmit sem tud a természetfeletti jelenlétéről, így csak szép lassan lépek fel az első lépcsőfokra, mintha csak kíváncsi volnék. Az igazság viszont az, hogy felzaklatott a hang, ahogy az is, hogy mögöttem is valaki betársult hozzá. Sikítunk, ha sikítást hallunk? Csak a szememet forgatnám, de nem teszem, hisz csatlakozik hozzám néhány diák, akik hozzám hasonlóan szeretnének a történtekre fényt deríteni. Nem kizárt, hogy valami féleszű szórakozik...
Sosem tudhatjuk mit hoz az élet, de mindenre fel kell készülni, legalábbis ezt vallom. Az életem egy-két hét alatt teljesen felfordult. New York egyik legjobb döntésem volt, mégsem tudtam ott maradni, mióta megismertem őt. Mindent megtettem, hogy távol tartsam magam Chadtől, mégis vonzott magához. Örömmel pakoltam össze a bőröndöm, mikor felvillant a jelem, megtaláltam a tökéletes indokot a távozásra, persze csak egy időre. Változásra volt szükségem, egykori mesterem feltűnése rég eltemetett érzéseket ébresztett fel. Mystic Falls tökéletes menedék, mégsem éreztem jól magam, kikapcsolódásra vágytam. Így most itt vagyok a Withmore Főiskola nyárköszöntő partiján. A zene üvöltött, mindenki nevetgél, vizezett alkohol szaga terjeng a levegőben. A tömegben elvegyülve szerzek magamnak valami erősebb italt, mikor hirtelen eleredt az eső. A diákok többsége sikogatva rohant az épületbe fedezéket keresve a vihar elől. Nem zavartattam magam, élveztem ahogy a hideg cseppek végigfolytak arcomon, táncra perdültem. Még éppen időben rohantam be a meleg épületbe, mielőtt bezáródott volna az ajtó. Egy sötétebb sarokban bújtam meg a lépcsőhöz közel, mikor meghallottam a vérfagyasztó sikolyt, ami az emeleet felől érkezett. Pár diák ijedten próbálja kinyitni az ajtót, de mind hiába, fél füllel még halottam, ahogy valaki kívülről elfordította a kulcsot. Egy páran tanakodnak, hogy mi is történhetett. Míg egy csapat indulni készül, hogy megnézze mi történt odafent. Egyik sem tudott meghatni, gyorsan lehúzom a maradék töményet, majd a környezetem figyelem tovább. Kiből lehetne egy jót falatozni?
|| a dobás eredménye: 1
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 03, 2016 7:54 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Egész életemben őt kerestem és most, hogy egy hajszál választ el attól, hogy megismerhessem megfutamodtam. Még nem állok készen rá, azt sem tudom mit mondhatnék neki. Egy Petrova sosem menekül, én sem ezt teszem, taktikát váltottam a régi ismerőseit akarom felkeresni. Azt hallottam a legtöbben valami egyetemi partira mennek a közeli Withmore Főiskolára. Leszállt az este mire oda értem, hangos zene töltötte be a teret. Minden diák és a felvigyázó tanárok együtt mulattak, a legtöbben temérdek alkoholt vittek be a szervezetükbe. Egy mellettem elhaladó ittas egyén kezéből kikaptam a piát, mintha mi sem történt volna haladtam tovább. A tömegben keresgéltem egy bizonyos vámpírt, mikor hirtelen eleredt az eső. A legtöbben sikogatva vagy hangos káromkodások közepette rohantak be a menedéket nyújtó meleg campus épületbe. Úgy tettem, mintha én is ugyan olyan hallgató lennék, így a következő pillanatban már bent is voltam. Tekintetemmel őt kutattam, egy erőteljes sikolyra lettem figyelmes, mely az emeletről jött. Az eddig zajos teremre hullacsend telepedett. Mindenki azt suttogta: Megint itt van. Biztosan gyilkolt... Hallottam pletykákat miszerint évekkel ezelőtt voltak itt halálos esetek. A hallgatók egy része ijedten próbált kijutni a szabad levegőre, de az ajtók nem nyílottak. Mások szívesen utána jártak volna mi történt valójában az emeleten. Néhányan már a lépcsőn indultak felfelé, míg én a tömegen próbálom magam átverekedni az ajtó felé.
|| a dobás eredménye: 5
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 03, 2016 9:26 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, jó ötlet volt-e egy újabb egyetemi bulit választani a randi színhelyéül, de még nem állok készen rá, hogy kettesben töltsük el az időt. Legalábbis ezzel győzködöm magam, de valójában kicsit félek kettesben lenni a nővel. Egy tömegben, rengeteg ember, főleg gyerekek között könnyebb ellenállni a kísértésnek, hamarabb le tudnám állítani magam, mint ha nem lenne más körülöttünk. Nem tudom, miért vagyok ennyire bizalmatlan magammal, hiszen újbóli vámpírrá válásom óta nem bántottam senkit, egész jól viseltem a halandókkal való együttélést, de Jo-val nem merek kockáztatni, legalábbis még nem. Félve jövök el a partira, nem gondolná az ember, de pont az ilyen bulikon történnek a legnagyobb tragédiák. Már önmagában veszélyes ennyi ittas ember egy helyen, de természetfeletti lényekkel túlzsúfolva még inkább elkerülhetetlenek a "balesetek". Még Mystic Falls városában sem úsztunk meg egy önfeledt szórakozást sem sérülések, halálesetek nélkül, miért lenne ez más a kampuszon? Nem én vagyok itt az egyetlen emberfeletti lény, ebben száz százalékig biztos vagyok, hiszen a legtöbbjük a baráti körömbe tartozik, de még rajtuk felül is biztosan lézeng errefelé egy-kettő, akár ismeretlenek is, akiket a zene és az emberek hevesen lüktető pulzusa csábít ide. Egy darabig kint tart a buli, de nem tudunk néhány szónál többet váltani a nővel, nemsokára egy kisebb vihar kezd tombolni körülöttünk, a többség beszállingózik az épületbe, mi is így teszünk. Egymás mellett haladunk, de ahogy a tanárok szétszélednek, hogy felügyeljék a diákokat, elválunk egymástól, ígéretet téve, hogy ha mindennek vége, megkeressük a másikat. Hatalmas a tömeg odabent, a kétségbeesés és rosszkedv pedig szinte kézzel foghatóan lengi be a hatalmas teret, a feszültséget vágni lehetne, de ez sem tart sokáig. Néhányan kint maradnak, élvezik a frissítő csapadékot, de mikor a szél a hajukat, szoknyájukat tépi és egyenesen az arcukba süvít, feladják és behúzódnak valahová. Néhány diák még becsusszan a nyitott ajtón, utánuk pedig becsukódik az ajtó, ami vagy a szél műve, vagy az egyik újonnan érkező csapta be maga után. Jo-t kutatom a tekintetemmel, meg is találom néhány méterre tőlem, ahogy Elena barna hajkoronáját is felfedezem, rajtuk kívül ismerős diákok és néhány ismeretlen kísérő vagy vendéget is láthatok. De alighogy végigpásztázom a tömeget, elérkezik az a bizonyos pont, amitől rettegtem, az a bizonyos pont, amire már-már számítottam és ami a legtöbb mulatságon előbb-utóbb eljön. Egy sikoly, majd egy kulcs helyezkedik a zárba és fordul el, aztán néma csend. Nem telik el néhány másodperc és halk beszélgetések, riadt sóhajok és kiabálás tölti ki a csendet. Előbb Jo-ra, majd Elenára pillantok, egy a meglódult, mozgolódó tömegtől elveszítem őket. Néhányan megindulnak a lépcső irányába, mások még mindig az ajtót próbálják feszegetni, jómagam pedig szintén az emelet irányába indulok. Bosszant a lassúság, szeretnék egy szempillantás alatt fényt deríteni mindenre, de csak vonszolom magam a lépcsőn, közben hallgatózok, ám egyedül a lépteket és a lenti mozgolódást hallom.
a dobás száma: 4
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Júl. 04, 2016 5:15 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Bulik, partik, rendezvények és még sok más olyan dolog, amit még egész fiatal főiskolai éveiben rendre látogattam és élveztem is minden percét. Persze akkor még nem volt a nyakamban semmi gond, fiatal voltam, meggondolatlan, gyerek. Most viszont, hogy sok mindenre fény derült a múltamból és tudom, hogy a fegyelem a legfontosabb már máshogy nézek az ilyen iskolai programokra. Mondhatni benőtt a fejem lágya, ha így tetszik. A több tanárt keresem az ittas fiatalok tömegében, de alig-alig tűnik fel egy ismerős arc már el is sodorta a sokaság. A falat támasztom és igyekszem koncentrálni a körülöttem zajló eseményekre, diákokra, akiknek már talán most elég kellene, hogy legyen a buliból. Legalább most már világos a számomra, hogy a szüleim egykoron miért voltak olyan idegesek, ha kimaradtam egy-egy éjszakára. Miközben gondterhelten sóhajtok egyet kiveszek egy forralt borral töltött poharat egy srác kezéből, akit eddig még nem is láttam. Észre sem veszi a mozdulatot csak megy tovább mintha kataton állapotba került volna. Így kell az agyat pusztítani. Belekortyolok a pohár tartalmába, de azonnal köpöm is ki az egészet, jellemző, valami piával még kevert rajta egyet. Az óráimra járó diákok egyikét sem láttam eddig, meglepő, pedig köztük talán a legtöbb a nagy partiarc figura, főleg a hátsó sorban elhelyezkedő nagy futball reménységek. Az eső először csak szemenként potyogott néhol a kezemben ragadt pohárba majd hirtelen záporrá nőtte ki magát és mindenki özönleni kezdett az épületbe. Legalább mind egy helyen lesz, könnyebb szemmel tartani őket. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy ennyire befásult alak leszek, de megtörtént, bár nem egészen rajtam múlt, ha nem lenne a nyakamban ez a családi "örökség" nem kellene olyan óvatosnak és számítónak lennem. Odabent, mint valami kutya kiráztam a hajamból a vizet, de hasztalannak bizonyult hisz a ruhám épp oly vizes volt, mint a hajam. Tömve volt az épület és aggasztóan sok volt az ismeretlen arc, magamat nyugtatva megpróbáltam elhitetni, hogy ezek csak nem az óráimra járó diákok, de tudtam, emögött azért jóval több rejlik. Hirtelen egy sikoly törte meg a zsibongó társasági zajt. Megmerevedett mindenki majd szinte tömeges csordaként indult meg az ajtó felé engem is sodorva. De senki nem tudott kimenni, a pánik kitörni látszott. Mivel ilyenkor hatni lehetetlen rájuk úgy éreztem jobb, ha a zavargást keltő probléma felé veszem az irányt, a többit intézik a kollégák. A lépcsőfokokat lassan tudtam megtenni, de haladtam és feltűnt, nem Én vagyok az egyetlen, aki felfelé tart.
A buli kezdett a tetőfokára hágni és felettébb jól éreztem magam. Tetszett, hogy Bryan is itt volt, hogy beszélhettem vele és hogy belecsöppenhetett a főiskolának ebbe a részébe is, de az esett a legjobban, hogy a vizsgák után lazíthattam egy kicsit. Még mindig nem voltam az, aki ha két fedőt összevertek rögtön a helyszínen termett, ám ezt az összejövetelt nem hagyhattam ki. Azok a csoporttársaim, akikkel jó viszonyt alakítottam ki a tanév során úgyis addig nyüstöltek volna, míg be nem adom a derekamat, így elejébe mentem a történetnek. Persze inkább örültem annak, hogy végre volt kedvem kimozdulni, ismerkedni, felhőtlenül szórakozni. Nem is olyan régen még azt hittem, a szobámban fogom letölteni örök életem minden egyes percét és nem is volt bajom ezzel a képpel... mostanában egyre inkább úgy éreztem, nem vagyok halálra ítélve. Vihar támadt, esni kezdett, szinte derült égből jött a villámcsapás. Érdekes, az előrejelzések szerint egyetlen csepp esőnek sem kellett volna leesnie ma este, de ismét bebizonyosodhatott, hogy a tévében nem lehet bízni. Bent sokkal nagyobbnak tűnt a tömeg, mint az udvaron, a falakon kívül sokkal jobban el tudtunk szóródni és mire nagyjából mindenki betámolygott az épületbe, addigra a levegő is elfogyott. A zárt tereket rengeteg emberrel még mindig gyűlöltem, ám egy hirtelen sikoly hamar kiverte a fejemből az utálatot. A csacsogások elhalkultak, a legtöbben, köztük én is az emeletre vezető lépcső felé kaptuk a fejünket. A hang vérfagyasztó volt, a kezdeti döbbenet után néhányan szintén rázendítettek. A mellettem álló lány akkorát ordított, hogy belesajdult a fejem, míg egy másik elindult kifelé, de az ajtó zárva volt, hiába rángatta. Mi a fene?
// dobás: 1
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 09, 2016 11:58 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nem mondom, élvezem a látványt. Már azelőtt is elégedetten vigyorogtam, mielőtt leszakadt volna az ég de az eső és a vizes női felsők, no meg a nők, igazán meghozták a kedvemet a maradásra. A fotelben ülve figyelem a bent táncolni kezdőket és vigyorogva húzok le egy kortyot a kezemben pihenő sörből. Félreértés ne essék nem a pohárból hanem az üvegből. Ettől a nyomorult vizezett szartól csak hugyoznom kell de legalább valamit szorongatok, mielőtt még az egyik csintalan kis fruska tincseibe kapnék, hogy magammal csábítsam az egyik szobába. Mielőtt azonban lenne időm, hogy végiggondoljam ezt, valaki felsikolt. Felpillantok és a kétségbeesés hamar eluralkodik, a diákok java pánikolni kezd, valaki az ajtóhoz siet, valaki sírni kezd, valakik pedig látom, hogy elhátrálnak az emeleten. Az ajtó persze nem nyílik, mindenki zaklatottan pillant körbe és körbe. Nagyot sóhajtok meg. Egy férfit látok csupán megindulni. A picsába. Én csak inni jöttem. Ennyit erről a tervemről. Körbenézek. - Na, mi lesz srácok? - kérdem majd gondolkodás nélkül indulok el a férfi után, fel a lépcsőn, az emeletre ahonnan a sikoly jött. Más esetben csak legyintenék de a zárt ajtó némiképp befrusztrál. Nem komálom ha nem tudok ellépni amikor úgy hozza a kedvem. Továbbra is a kezemben a sör amikor felérek az emeletre és a férfire pillantok aki szintén tököket növesztett és elindult felfele, ahelyett, hogy a többi töketlennel ácsorogna odalent. Mégis mi a franctól kell beszarni amikor vagyunk vagy ötvenen ha nem többen is. Ennyi embert egyetlen nyomorult vérszívó, boszorkány vagy tököm tudja mi más sem bírna lenyomni. Alaricra pillantok. - Na, menjek előre? - kérdem vigyorogva és a kilincsre teszem a kezemet.
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆
A poszt írója ♛Tatia Petrova
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 09, 2016 9:19 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Szinte visítottam azért, hogy elhagyhassam Mystic Falls-t, legyen valami, ami miatt átléphetem a városhatárt és a közeli főiskolán tartandó nyárköszöntő megfelelő célpontnak tűnt. Fiatalok, részegek, két lábon sétáló vérbankok, akik szolgáltatják a bulit anélkül, hogy bármit csinálnának. Nem is volt jobb annál az érzésnél, amikor az emberek arcán az életörömöt lehetett látni, aztán a haláltól való félelemet. Nem volt könnyebb préda a bulizó emberkéknél és én is kiélhettem a szórakozási hajlamaimat, még ha azok betegebbek voltak azoknál, amiket a társadalom elvárt. Nem mintha ezek a szinte még gyerekek nagyon visszafogták volna magukat. És mivel a külsőmnek hála tökéletesen beillettem közéjük, nagy erőfeszítéseket sem kellett tennem a beolvadásra. Viszont az esőt utáltam. Az elsők között menekültem be az épületbe, ahol körülbelül tíz percen belül ugyanolyan hangulat uralkodott, mint kint, nem kellett várni sokáig sem a zenére, sem az alkoholra, csupán az ajtó hangos csapódása és egy váratlan, éles sikítás akadályozta meg a jókedv tovább fokozódását. Egy röpke pillanatra meglepődtem, ám amint láttam, hogy többen lefagytak, aztán szintén visítani kezdtek, majd az ajtó felé fordultak, rögtön elmosolyodtam. Valami azt súgta, hogy az én igazi bulim csak most kezdődött el, az egyik asztalra ülve a lábamat lógatva figyeltem az egyre inkább egy rossz horrorfilmre hajazó helyzetet.
// dobás: 3
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 09, 2016 11:11 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nem vagyok túlzottan meggyőződve arról, hogy „kellett-e ez nekem”. Amikor kézhez kaptam a meghívót, eltettem a fiókba, hogy csak azután húzzam elő onnan, amikor Ben megérkezett a szokásos szeánszra. Az orra alá dugtam, kérlelhetetlenül: velem jön, és viselkedjen normálisan. Ez is a terápia része. Emlékszem, nagyon is jól, milyen volt a galéria megnyitón. Tündéri revans? Naná! - Legalább az ajtót kinyithattad volna, hogy kiszálljak – dohogok, majd kilököm nagy nehezen a kocsi ajtaját és kiszállok. Nem vagyok partizós típus, pontosan azért nem, mert tudom, hogy ilyen helyeken könnyen én lehetek a desszert a menüben. Már, ha tudják, hogy ki is vagyok. Könnyű, nyári ruhát vettem fel, a hajamat lazán fogtam kontyba, hogy a tarkómat is érje a hűs szél. - Nahát, alacsonyan szállnak a békák, nem is láttam – már az emeleti előadótermeknél járunk, amikor a nyitott ablakok felől megérkezik az eső illata. Nem akartam egyből a tömegbe vinni, ezért a vendégelőadó termek egyike felé vezettem Bent, megmutatva, hol is szoktam koptatni a magas sarkúimat. – Mára nem mondtak esőt. Cigit veszek elő, ritkán szoktam, most megkívántam, néha lehet bűnözni is. A dobozt Ben felé nyújtom, nincs kedvem cívódni, minden egyes alkalommal. - Úgy tűnik, megúsztad a tömegben való megnyilvánulásod – a füst eltűnik az esőben, főleg, mert a nyári esők párát is hoznak magukkal. A sikoltást csak halkan hallom, lepöccintem a hamut. - A fiatalok máris belecsaptak a buli hullámba. Nekidőlök az ablakpárkánynak, várva, hogy elálljon végre az eső és kimehessünk. Már alig várom, hogy a kezeim dörzsölhessem, nézve, ahogy Ben küszködik a tömeggel. És egyben utálom az egész helyzetet. Mert pont nem akarom, hogy baja essen vagy verekedésbe fogjon.
//lemaradt a dobásom eredménye: 4
A hozzászólást Annable V. Amathys összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 10, 2016 10:11 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 10, 2016 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
- Nem hagyhattam ilyen könnyen elúszni az esélyt, hogy odabent maradj – jegyzem meg szenvtelenül, pillantásom lustán a bulizó fiatalokat pásztázza, míg bevárom Valerie-t, hogy végre kitipegjen a taxiból. Eddig sem rejtettem véka alá az álláspontom, miszerint egyedül mérföldekkel jobban élvezném a bulit, de hála neki a lazulós csajozás helyett ez lesz az első próbatétel. Már a kezelés sikerességét illetően. Csoda, hogy nem vagyok oda az örömtől? Nem pont arról álmodoztam tizenévesen, hogy majd a pszichológusom társaságában avatom fel a legendás nyárköszöntő partit. Mert hiába Párizs és a francia egyetemek, ki ne ismerné az otthoni pletykákat, mindig is jót szórakoztam a főiskolások fantáziáján, ami a néhány évvel ezelőtti balesetből mára rémtörténetet kreált. Ami engem illet, nagyjából annyira hiszek benne, mint mondjuk a vérfarkasokban. - Hogy mik szállnak? – ráncolom a homlokom felé fordulva, nem nagyon figyeltem eddig a szavaira. Én is jártam egyetemre, mindegyik előadó marhára ugyanolyan. Mit kell ezen mutogatni? – Azt se mondta senki, hogy bulizás helyett előadókban fogunk rostokolni. Veszek egy cigit, és én is nekidőlök az ablakpárkánynak, már-már kárörvendően pislogok ki a zuhogó esőbe: most már legalább nem csak az én estém van elrontva. - Semmi bajom a tömeggel – szögezem le újra, pont olyan határozottan, mint az eddigi tíz alkalommal. – Inkább te... – Folytatnám is, de a sikoly, ami idefent az emeleten még közelebbről hallatszik, mint a lenti társaság számára, belém fojtja a szót. Valahonnan a szomszédos termekből jöhetett, és ami a tónusát illeti... nem annyira boldog és felhőtlen bulizásról árulkodott. Kérdőn nézek Valerie-re. - Mi lenne, ha átkopognánk hozzájuk? Neked találnák egy újabb pácienst, a hallottak alapján szegény nagyobb segítségre szorul, én pedig végre élvezhetném az estét – vetem fel a sziporkázó ötletet, de a felszín alatt valahol engem is érdekel, hogy mi történhetett. Sok mindent megéltem Párizsban, az a helyzet, hogy nagyon is tudom, mikor sikít így valaki. És ez egy hangyányit azért nyugtalanít.
Dobott szám: 1
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Keresem :
■ my girl on the fire
Tartózkodási hely :
■ actually - mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
A poszt írója ♛Bryan L. Foster
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 10, 2016 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nem gyakran vállaltam részt az ilyen rendezvényekben. Bár talán ez azért fordult elő, mert az ilyesfajta partik nem voltak jellemzőek a brüsszeli egyetemre. Ha ott ünnepelni akarták a vizsgák végét, betértek a belvárosi kocsmák egyikébe, oda pedig nem hívtak ügyelni egyetlen tanárt sem. Milyen meglepő döntés volt ez részükről... Felsóhajtottam, és megmasszíroztam a nyakamat. A legrosszabb az volt az egészben, hogy a lazítás még ilyenkor sem volt járható opció. És nem akartam saját magamat olyan helyzetbe hozni, hogy a következő év első pár hetében arról beszéljenek, én mit csináltam ezen a partin. Néha-néha láttam felbukkanni ismerős arcokat, akiket az előadásaimon láttam. Ebony is eljött, ennek félig-meddig tudtam örülni, tekintve, hogy végre kimozdult a csigaházából. Annak viszont kevésbé, hogy ezúttal nem tudtam érvényesíteni azt a jogot, hogy vigyázni tudjak rá. Elvégre mindkettőnk számára zavarbaejtő lenne, ha a nyakában lógnék. Azt meghagytam azokra az időpontokra, mikor mindketten ráértünk. Ez a tanár-diák kapcsolat amúgy is zavaros volt még - jó pár szempontból. A vihar csak úgy jött, pedig megesküdtem volna rá, hogy az előrejelzések alapján szándékosan választották ezt a dátumot. Nem volt kilátásban eső, de még három perccel ezelőtt sem úgy nézett ki. Mindenki betért a campusba, néhányan még időben siettek be, páran viszont eléggé eláztak, de az italok még ott voltak a kezekben. Nem az volt a feladatom, hogy mindenki kezéből kiverjem az italát, felnőttek voltak már. Legalábbis a legtöbbjük. A beszélgetés nem csitult, egyre többen adtak hangot a felháborodásuknak, amihez már úgy éreztem, nekem is kellene egy ital. Egy dolog volt rosszabb a türelmetlen embereknél. A türelmetlen tinédzserek és fiatalok. A saját gyerekeim által tanultam meg, aztán az sem volt hanyagolható tény, hogy évek óta tanítottam már főiskolásokat. Amikor az emelet felől érkező hangoknak köszönhetően arra fordítottam a fejemet, minden elcsitult. A sikoly egy ideig visszhangzott, aztán elhalt. De mozgolódás kezdett. Páran az emelet felé indultak volna... míg mások kifelé. De úgy tűnt, az ajtó nem nyílt.
|| a dobás eredménye 1.
Vérfarkas
Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now
A poszt írója ♛Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje ♛Vas. Júl. 10, 2016 8:50 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Figyeltem Jesse-t. Nem azért jöttem ide, hogy bajt kavarjak, habár rendkívül tetszett volna, ha azt a bajt az itteni vizespóló-bajnokság női tagjaival kavarom. Mert az eső után többet is mutattak azok a pólók holmi domborulatoknál... általában fordítva működött ez a dolog. Soha nem én voltam Jesse bébicsősze, inkább ő ügyelt arra, hogy nyilvános helyen, ott, ahol nem tudok megvenni minden emnbert magamnak, ne keverjek bajt, ne kövessek el olyasmit, amit nem tudok kimagyarázni. Például gyilkosságot egy kilenc miliméteressel. Pocsék volt az italkínálat, ennél drágább löttyökhöz szoktam, ezt viszont még alkoholnak is felesleges volt nevezni. Bár tény, ezeknek aztán olyan mindegy, hogy buli címszó alatt ki mivel varázsolja le a másikról a bugyit. Nem azon volt a hangsúly, hogy az italuk 76-os évjárat-e vagy valami olcsó szupermarketben vásárolt tucatpia. - Maradj a seggeden - bukott ki belőlem az első gondolat Jesse-re nézve, mikor láttam, hogy megemelkedik. Farkasként, akárcsak ő, úgy én is teljesen tisztán hallhattuk azt a sikolyt az emelet felől, ahogyan az ajtó becsapódása sem volt egy halk jelenség. De Jesse vagy nem hallotta, vagy momentán kurvára nem érdekelte, hogy mit magyarázok neki. Követett valakit, akiről azt szűrtem le, hogy valószínűleg felügyelőtanár. Szíve joga megöletni magát, de ettől függetlenül Jesse-re még szükségem lehet. - Bedőltök pár hülye tréfának - dőltem le az egyik kényelmes fotelba, megtámaszkodva a könyökömmel. Nem féltem, nem ijedtem meg. Fogadni mertem volna arra, hogy valamelyik ütődött poénkodik az itteniekkel. Ezek meg naívak és hiszékenyek. Kár beléjük a pia.
|| a dobás eredménye: 3
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 16, 2016 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Nyárköszöntő parti
Bevezetés a partira
Végre egy jó kis egyetemi buli! Vagy valami olyasmi. Ritkán jutok el ilyen helyekre, lévén én magam nem vagyok egyetemista, csak egy-két jobb ismerősöm hív el néha. Mint ma este is erre a hagyományos nyárköszöntő bulira. Ez, amennyire én tudom, afféle hagyomány Whitmore-os körökben, ráadásul valami nagyobb partinak készül, nekem legalábbis azt mondták. Igyekeztem hát a legjobb formámat hozni, ami azt hiszem sikerült is, erős, de nem közönséges sminkem, a szokásosnál is loknisabb hajam, magas sarkú cipőm, fehér miniszoknyám és topom, valamint a kis kék kabátkám még jobban kiemelik a szépségemet. Mert lássuk be, szép vagyok. A tényeket kár tagadni. Nem véletlen, hogy az ellenkező nemnél is igen nagy a sikerem, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom. Most is, ahogy belépek a helyre a barátnőimmel, több srác mustráló tekintetét is elkapom. Nagyrészük csak kiéhezett egyetemista fiú, akik úgysem mernek odajönni hozzám, míg tajtrészegre nem isszák magukat, akkor pedig már lényegében használhatatlanok. Legtöbbjük említésre sem méltó, ezt egy szempillantás alatt felmérem, ahogy leülünk a lányokkal egy asztalhoz és italt szerzünk magunknak. A lányok persze nevetgélnek és hamar a pasikra terelődik a szó. Latolgatják ők is a lehetőségeiket, mikor hirtelen a megszokottnál is izgatottabbá válnak. Követem tekintetüket, hogy lássam, mi is tette ilyen izgatottá őket. A égen nagy felhők gyülekeznek és hamarosan szakadnak kezd az eső, mintha dézsából öntenék. Sietve futunk be a házba, mindenki félti a hajkölteményét, a ruháit. Egy kis varázslattal nem lenne nehéz rendet tennem, ha úgy alakul, de mivel halandók is vannak itt, jobb nem megkockáztatni ilyesmit, legyen bármilyen érezhetően erős itt a természetfölötti jelenléte. Marad hát a "klasszikus" megoldás, a ház biztonságot nyújtó menedékébe húzódás. Kicsit szűkösen vagyunk idebenn, jó lenne, ha csak egy futó záporról lenne szó és hamarosan ismét odakint folytathatnák a bulit, ami éppen csak kezdett beindulni. Épp a terem közepén járunk, a lányokkal a kiürült poharunkat szeretnénk újratölteni, mikor hirtelen az emeletről sikítás hallatszik, mire hangzavar kerekedik és a bejárati ajtóban kulcs fordul el kívülről. Összevonom a szemöldököm. Nem lenne ebben persze semmi különös, ha mondjuk a vihar vágta volna be az ajtót, de a kulcscsörgés nem erre utal. Ráadásul a vihar is teljesen váratlan csapott le, semmi nem utalt rá. Valami gyanús nekem ebben. Többen megindulnak az emelet felé, mások a bejárati ajtót kezdik feszegetni. Megint mások egykedvűen figyelik a történéseket (jobbára vámpírok, ahogy érzem). Mások meg egyszerűen csak félnek, pánikolnak, sikítoznak. Én a magam részéről egyelőre inkább az ajtóra fordítom a figyelmem, amit bezártak. Rákoncentrálok az ajtóra és megpróbálom én kinyitni. Na nem kézzel, ez ebből a távolságból nem is menne, de bűbájjal. Viszont éppúgy, mint a testi erő, amit egyes diákok alkalmaznak vele szemben, ez sem használ. Mi a fene történhet itt? Mert ez nem puszta véletlen, az is biztos. Valaki bezárt ide minket, méghozzá úgy, hogy tudatában van annak, mit tesz. Nem tudom, ki lehetett az és mit akarhat tőlünk, de nem sok jót sejtek. Lehet persze, hogy csak afféle játék, de ilyen bűbáj ellenállást senki nem hoz létre csakúgy heccből. Valami azt súgja, bárki és bármiért is teszi ezt velünk, nem a jó szándék vezérli. Pánikba esnem mégsem lenne okos. Bár a varázslat nem használ, a „klasszikus” józan ész használatával bízom benne sikerül kitalálnom valamit. De előbb rá kellene jönnöm, mi is ez az egész.
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból már a Whitemore-ig vitt az indulat, de már egyre jobban érzem, rossz nyomon járok. De nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom! Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Nem mintha számítana, ma éjszaka úgyis elhagyom a Whitemore-t. Mystic Falls. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz Gabriella. Tudom, mert ismerem. Bár ez az eltűnés nem fér a fejembe… De előtte még szükségem van arra, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Ezért is jöttem el erre a bulira, ahol érezhetően hemzseg a természetfeletti. Egy boszorkány vérére szomjazom. Most sokkal inkább átvitt, mint szó szerinti értelemben. Vagy egy mit sem sejtő ártatlan kis halandó lányéra. Bízom benne, hogy hamar meg is találom majd a megfelelő áldozatot. Fiatal, részeg és meggondolatlan. Ilyen lányokból halomra találni itt. Nem okoz majd különösebb nehézséget behálóznom egyet az éjszaka folyamán. Még a hátsó szobákba is önként és dalolva, arcán kéjsóvár mosollyal követ majd, mikor megfogom a kezét. Nem lehet majd oka panaszra, tényleg a mennyekig repítem, hogy aztán pokolra küldjem. Az élvezettől sikítozik, de csak azért, hogy aztán a következő pillanatban már a rémülettél gúvadjanak ki a szemei. De már késő. Szinte csak egy mozdulat és vége. Terveimet a hirtelen lecsapó vihar sem húzza keresztül, sőt. Talán még könnyebb is lesz így, hogy kisebb helyre kényszerül ennyi ember. A fantáziaképemet azonban egy sikoly töri meg. Pont olyan, amilyet én is hallani szeretnék. A gond csak az, hogy nem én idéztem elő. A terem egy eldugottabb, sötét sarkából figyelem, ahogy kitör a pánik, többen visítoznak és fel-alá rohangálnak, amit csak fokoz, mikor valaki kívülről kulcsra zárja a bejárati ajtót. Rezzenéstelen arccal figyelem csak a történéseket. Bár nem tudhatom, ki és miért csinálja, amit csinál, van-e összefüggés az ajtó bezárása és a fenti sikoly között, de annyi biztos, hogy egyelőre úgy fest, az események a kezemre játszanak. Mintha valaki díszdobozba csomagolná nekem a ma esti potenciális áldozatokat. Épp csak a masni hiányzik a tetejéről. Persze rosszul is elsülhet mindez számomra is, de nem vagyok az az ijedős fajta. Figyelek, de nem pánikolok. Majd minden elválik. Addig azonban miért is ne használhatnám akár ki is a helyzetet a saját szórakozásomra?
Kezdőlap
