Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozShare | 

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Júl. 02, 2016 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra


OBSESSION FRPG

AZ ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN LAKOZIK






Élni és élni hagyni

Érvényben van még ez a törvény az univerzumban? Létezik még olyan hely a Földön, ahol béke találhat a megfáradt utazóra, ahol nyugalom veheti körül az üldözőt és az üldözöttet? Ahol megférnek egymás mellett a különböző nézeteket valló, másként nevelkedett, másként gondolkodó lények? Ha van is, az biztos, hogy nem ezen az elátkozott, mégis szívbemarkolóan gyönyörű helyen. Írország a kelta hagyományok őshazája, csodálatos tájak, ódon kastélyok, zöld mezők és fenséges ormok otthona. De több lakozik a felszín alatt, mint gondolnád. Az emberek történelemkönyvéből kimaradt sok olyan részlet, amelyről ha tudnának, egészen másként tekintenének önmagukra, és a létükre, s nyomós indokkal másították meg a porosodó lapokra vetett betűket, tépték ki a megsárgult papírlapokat az egykor hitelesen megírt történeteket, legendákat és mondákat a vastag könyvekből, amelyek azért voltak hivatottak megszületni, hogy fennmaradjanak a világörökség részeként.
A sötétség már a küszöbön áll. Várakozik, türelmesen hagyja, hogy végre beléphessen, hogy végül elpusztítson minden fényt, ami a világon létezik. A háború az orrunk előtt zajlik, csendesen, alattomosan kúszva be az otthonok melegébe, a fényűzés és a szegénység egyaránt melegágya a kibontakozó sötét korszaknak, amely elérkezni látszik. Ősi, mégis titokban, az árnyak közt már ősidők óta létező fajok küzdenek a fennmaradásért, a hatalomért, vagy épp a megváltásért, bűnbocsánatért. Itt mindennapos a túlélésért való küzdelem, és csak keveseknek adatik meg a nyugodt élet biztos tudata, s az is csupán illúzió, csak pillanatnyi állapot. Hisz bármikor válhat a nyugalom eszeveszett menekülésbe, bármikor ránk találhat a veszély, és nincs előle menekvés. Vadászokból prédák, prédából vadászok, hitetlenből hívők, s hívőkből kiábrándult hitetlenek lehetnek egy röpke perc alatt. Fajok léphetnek sosem képzelt szövetségre, és hagyhatnak cserben azok, akiktől segítséget vártunk. Halandók csöppenhetnek hirtelen egy misztikus világ rejtekadó erdejébe, ismerhetnek meg olyan fajokat, amelyeket eddig csak a tündérmesékből és a filmekből ismerhettek. Kegyetlen kivégzések, csodás megmenekülések szövik át a napok szövevényes hálóját a mindennapok szürkeségével ötvözve. Sosem tudhatod, kit rejt a másik, s ha egyszer belekóstolsz...már nincs menekvés. A rabja leszel.

Nimfák, boszorkányok, alakváltók, vadászok és az egyházi személyek közt dúló harcok folynak, halandók nyerhetnek betekintést egy olyan világba, amelynek a létezéséről sem tudtak. Tiltott szerelmek születnek, ellenségek válnak szövetségesekké, és szövetségek hullanak szét megtört ígéretek miatt. Gyere, és légy részese a világnak, formáld a jövődet, felejts vagy emlékezz, hogy halálod napján emlékezzenek rád. Írj egy új könyvet az utókornak, s legyen a te neved arany betűkkel a borítóra írva! A kaland csak rád vár!


Vissza az elejére Go down
 

Obsession rpg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Uralkodó farkastörvényeink
- bevezetés világunkba -
 :: Vérrokonság
-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3