A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Önvédelmi edzőterem


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Keresem :
♦ love?
† Kedvenc dal :
♦ waiting for love
† Tartózkodási hely :
♦ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



Lyla Hathaway ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 13, 2016 6:12 pm



Laura && Lyla
Miután felálltam a földről, elkezdek én is bemelegíteni, pontosan azt csinálom amit a velem szemben álló lány csinál, és közben azon gondolkodom, hogy ha nem lettem volna anno olyan, mint amilyen voltam, akkor lehetett volna jobb a kettőnk közt lévő kapcsolat? Buli volt buli hátán, nem vetettem meg a piát és mást sem, imádtam pasizni, éjjeleket töltöttem bulikban, sosem érdekelt a harc, vagy az, hogy ellenségeket gyűjthetek bármilyen cselekedetemmel, magasról tettem ezekre a dolgokra, ahogyan Lauraval sem foglalkoztam sokat, nem kerestem a társaságát, mert úgy gondoltam, hogy nem élvezném a vele töltött időt, mivel mondhatni szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Aztán bekövetkezett az én életemben is a katasztrófa, egy olyan dolog ami akkora pofont adott, hogy sikerült ráeszmélnem arra, hogy az élet márpedig rövid, és én teljesen elmúlattam az időmet, megannyi évet elszalasztottam a hülye bulizásokkal, ahelyett, hogy igazán éltem volna, hogy olyan dolgokkal foglalkoztam volna, amik tényleg számítanak. Amik fontosak.
Most már bánom azt, hogy Lauraval nem lett szorosabb barátságunk, sőt, nem is tudom, hogy egyáltalán barátok voltunk-e anno, hiszen nem mondott el nekem sem többet, mint a többieknek, én is csak annyit tudtam, amennyit mindenki más is, így hát nagyon kérdéses volt a beszélgetés kimenetele amikor ide jöttem, nem tudtam, hogy mire számítsak, nem tudtam, hogy mit gondol rólam, hogyan fog ennyi idő után viszonyulni hozzám, de végül örülök, hogy ez az egész így alakult.
Szavai hallatán ösztönösen jobbra fordulok a fejemmel, hogy jobban is szemügyre vehessem azokat az embereket, akik immáron ülve néznek minket, hogy mit fogunk itt produkálni.
- Nem szándékozom olyat tenni, amivel még jobban magamra vonnám a figyelmüket. - mondom, de a hangomban nem lelhető fel semmi, csak annyi, hogy ezt komolyan is gondolom.
Következő kérdésére vissza fordulok hozzá. - Nem tudtam, hogy belefogsz egyezni, csak reménykedtem benne. - mondom a szemeibe nézve.




Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 02, 2016 2:06 pm



You think you play by different rules?
Lyla Hathaway & Laura C. Doyle
Pontosan tudtam, hogy miféle próbálkozásba akar kezdeni azzal kapcsolatban, hogy felfedezze, merre az előre a túlélés felé. Igen, ezt tudtam. Akárcsak azt, hogy miféle lány volt. Az én szöges ellentétem, az a típus, aki hajlamos többet gondolkodni azon, hogy hogy védje meg magát, minthogy cselekedjen, vagy inkább hagyja magát, és nem küzd. De az elszántságot láttam szemében, és ez valamiért emlékeztetni kezdett arra is, hogy én is pontosan ilyen voltam, s egy esélyt nem feltétlenül rossz adni egy ilyen lánynak. Spiritusz van benne, ha akar, kitartó tud lenni, csak rá kell, hogy jöjjön, merre is keresse azokat az alapokat, amik erre sarkalják majd.
Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy mivel nem volt egyszerű ember, könnyen előnyének érezhette ezt. De meg kellett tanulnia az erőt adó, és néha hátrányt jelentő énjét is, ami nyilvánvaló nem könnyű lépés. Ahogy visszatér, hát nem hagyom, hogy gondolkodjon. Engem nem zavar a felénk és ránk szegeződő szempárok sokasága. Neki viszont ez adhatott egy plusz indokot arra, hogy ne viselkedjen feltűnően máshogy, és ne meggondolatlanságból cselekedjen a vámpír énjének hála.
Mikor a földre nyomom, felnyög alattam, ajkamra apró, s alig látható mosoly szökik, amiért sikerült meglepnem, majd újra felsegítem, és innentől, bár hangosan nem ígérem, igyekszem fair play játékos lenni. Szavaimnak eleget téve, felveszek egy pozíciót előtte, és egyik lábamról a másikra helyezve a súlyom, aprókat szökellek.
-Ne aggódj, vannak olyan helyzetek, mikor senkit nem érdekel, hogy ki vagy, amíg nem teszel olyasmit, amiért érdekelje őket.-célzok ezzel a közönségünkre, mivel időközben jó páran úgy döntenek, inkább ülve és bámulva pihennek egy keveset.-Miből gondoltad, hogy rá tudsz venni erre? Már egyikünk sem olyan, mint régebben.-érdeklődöm, s egyben azt is alátámasztom, hogy valóban nem érzem már azt a barátságot, ami köztünk volt még anno. Az ugyanis komolyan érdekelt, hogy minek hála döntött úgy, felkeres. Nem is igazán számítottam rá, és megvallva az igazat, abban sem voltam biztos, hogy ennek jó vége lesz, de ha egyszer elkezdtem valamit, igyekeztem azt annak rendje, s módja szerint be is fejezni. Miközben mutatom a gyakorlatokat, érdeklődve szemlélem, s várom válaszát, gondolataim egy része viszont egészen másfelé, a múlt apró darabjai körül forognak. Bár nem tudtam róla sokat, és ő sem tudott rólam annyit, sőt, épp annyit tudott, mint más, így nem értettem, miért próbált meg ilyesmit. Az utolsó kétségbeesés kényszerítette vagy volt ezzel másféle célja is? Esetleg én gondolom túl, és ez ennyi? Mivel manapság sem barátokban nem bővelkedtem, sem olyanokban, akikkel mindent megosztanék, így érthető okok kellettek ahhoz, hogy valóban érezzem, nincs semmi olyasmi, amire gyanakodnom kellene. Ám ebben az értelemben a paranoia részemről egyre normálisabb volt.




Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Keresem :
♦ love?
† Kedvenc dal :
♦ waiting for love
† Tartózkodási hely :
♦ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



Lyla Hathaway ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 5:25 pm
Laura & Lyla
we are each our own devil and we make this world our hell.
Fogalmam sincs, hogy mi fog kisülni ebből a "harcból" vagy gyakorlásból, nem tudom, hogy hogyan nevezzem pontosan, viszont azt tudom, hogy muszáj lesz, hogy fejlődjek, muszáj lesz gyakorolnom, mert meg kell védenem magamat. Nem azért szedtem össze a darabkáimat a padlóról a baleset után, hogy aztán egy vadász kinyírjon! Igen, sokáig tartott amíg sikeresen észbe kaptam, sokáig tartott az, hogy felfogjam, hogy mindenkinek csak és kizárólag egy élete van, még nekünk vámpíroknak is és meg kell ezt becsülnünk, én pedig kezdem pont ezt tenni. Régen, anno nem foglalkoztam ezzel a ténnyel, hogy az élet igen is mulandó, nem érdekelt az, hogy bármikor beüthet a ménykő, cigiztem, piáltam, a naptáramban buli volt buli hátán, váltogattam a pasikat a bulikban, szerelmes sem voltam még soha, mert az rendben volt, hogy jó pár helyes sráccal volt dolgom, de egyik sem fogott meg olyan szinten, hogy beléjük szeressek, meg mindegyik az a tipikus "kurva helyes vagyok és ezt ki is használom" pasi volt. Tudták, hogy hogyan kell elcsavarni egy lány fejét, viszont én sosem dőltem be nekik, nem mindegyikkel bújtma ágyba, mert ribanc azért nem vagyok, csak jól akartam érezni magamat a bulikban és ez legnagyobb örömömre mindig így is történt.
A baleset viszont teljes mértékben megváltoztatott engem, a családom elvesztése ébresztett arra rá, hogy már pedig tényleg rövid életünk van, aztán szép lassan rá döbbentem arra, hogy én is bármikor meghalhatok, nem számít az a tényező, hogy félig vámpír vagyok. Nem számít, hiszen vannak vadászok és egy pont az én nyomomban van, de nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy végez velem; a-a, megmutatom mindenkinek, hogy többre vagyok képes, és ezt Laura is látni fogja, már csak azért is, mert pontosan jól tudom, hogy azt hiszi, hogy már az első pofára esésnél fel fogom adni, de nem, erről most szó sincs, mert felnőttem, és igen is végig fogom ezt csinálni.
Mikor vissza érek a lányhoz, elkapom a kesztyűt amit dobott nekem, majd felveszem azt és figyelem az összes szavát amit mond és igyekszem eljuttatni azt az agyamig is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem idegesítenek a kíváncsi szemlélők, biztosra veszem azt, hogy tudják, vagy legalábbis sejtik, hogy nem vagyok ember, átlagos ember legalábbis, biztos tudják, hogy van bennem valami természetfeletti.
Váratlanul ér az amikor megragad és egy szempillantás alatt a földön találom magam. Meglepődötten és halkan nyögök fel és szinte reagálni sincs időm, mert az alkarját érzem meg a nyakamnál. Szinte reflex szerűen reagáltak az izmaim, épphogy nem használtam ösztönből a vámpír énemet, de megegyeztünk, nincs természetfeletti.
- Ah, igen, lehet ebben igazad van. - mondom majd megfogom a kezét és vele együtt én is felállok a földről.



• a tv édes zaja  • xxx  • bocsi a késésért  •
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 11, 2016 11:36 am



You think you play by different rules?
Lyla Hathaway & Laura C. Doyle
Mindenkinek oka volt rá, hogy új célt találjon az életében és harcoljon valamiért. Neki az, hogy túléljen a "szuper képességei" nélkül is. arra ugyanis nem hagyatkozhat. Tudtam, hogy amivé én váltam, azt milyen módon értem el. Nem kívánom ezt senkinek és nem várok el ilyesmit senkitől. Megszenvedtem azért, hogy továbblépjek, hogy gyilkos legyek egy világban, ahol gyilkosok élnek egymás mellett. Nem mondtam, állítottam sosem, hogy jobb lennék. Nem akartam valaki tanára lenni azért, hogy megismerje ezt az életet, ahol nem számít semmi, ahol a vakmerőség erény, a félelem és a lelkiismeret gyengeség. Érezni akartam megint, de tudtam, hogy ez soha többé nem következhet be. Nem volt miért érezzek. Az edzőterem második otthonként szolgált, és ahogy Lyla megkért, hogy oktassam, hirtelen felismertem, mire is vállalkoznék. Nem akartam elvállalni a tréningezést, mégis valami miatt, amit jó szándéknak gondoltam, hogy meg tudja magát védeni, mégis igent mondtam...
Elküldöm átöltözni, esélyt sem adva neki arra, hogy meggondolja magát és kihátráljon, majd akkor, ha a sokadik pofont kapja a padlótól, dönt. De előre nem dönthet, ahogy velem is ezt a kiképzést alkalmazták, és a küzdés csak erősebbé tett. Elvonul, amíg én felhúzom kezemre a kesztyűt, ami az ujjperceim nem védő, ellenben a középcsontok egy részét igen, majd mikor visszatér, immár az edzéshez alkalmas ruházatban, felé is dobok egy pár ilyen kesztyűt. Bár ritkán kerültem testi közelharcba, mindig volt egy ilyen a kezeimen. A páncélzat, mint olyan, már kiment a divatból. Viszont az ember mindent megtehet azért, hogy a lehető legkevesebb sérülést szerezze egy-egy harc alkalmával. Ha nem így van, ott a fejben valódi hibák vannak.
-Első lecke. Amíg teheted védd a tested. Lehet, hogy meggyógyulsz és a vér vagy más ezen segíthet. De abban a percben, ahogy elreped egy csontod, nem biztos, hogy úgy reagál a tested, ahogy akarod. Az adrenalin jó, nem érzel fájdalmat percekig. De magaddal szúrsz ki hosszútávon.-állok meg előtte, és ajkamra ravasz mosoly szökik, ahogy előre lendülök, mikor látom a kesztyű a helyére került, és elkapva combjainál, a földre borítom, majd leszorítom úgy, hogy a nyakát nyomja alkarom egy része, és a fejét ne tudja mozgatni.-Második lecke. Mindig védekezz.-nem tudom mikor élveztem ennyire valamit, de az arcom keretező izzadt tincsek és a vállamra tapadó hajam sem zavarnak abban, hogy kicsit keményebben kezdjek az okításának. Sőt. Kifejezetten felpörget a tudat, ami eddig megrémisztett. Végül is, jó dolgot teszek vele, ha segítek neki. Arcvonásaim mégis hirtelen változnak vissza, elrejtve mosolyom, és a felszabadultságom, és koncentrációról árulkodnak vonásaim.-Sajnálom Princess, először talán valóban be kellett volna melegítenünk.-rántok vállat, felállva, és felhúzva őt is, hacsak időközben nem gyűr ő is a földre és nem kell kiszabadítanom magam szorításából. Ha így van, gyorsan cselekednem kell és a meglepettségből fel kell eszméljek, hogy cselekedni tudjak. De ez sosem rossz. Szeretem a váratlan helyzeteket.




Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Keresem :
♦ love?
† Kedvenc dal :
♦ waiting for love
† Tartózkodási hely :
♦ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



Lyla Hathaway ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 11, 2016 8:33 am
Laura & Lyla
we are each our own devil and we make this world our hell.
Sosem voltam az az ember aki megelégedett pár emberrel maga körül, szerettem a felhajtást, szerettem mindig a középpontban lenni, ahogy azt is nagyon szerettem, hogy mindig minden rólam szólt. Sokan ismernek, sok emberrel volt sok dolgom, sok kalandom, szinte minden buliban benne voltam. Aszerint az alapelv szerint éltem egészen mostanáig, avagy a balesetig, hogy tegyél meg mindent, hiszen csak egyszer élünk, ki kell élvezni az élet minden örömét én pedig ezt meg is tettem az összes lehetséges módon. Hát, meg is lett a kára... Habár Ebony szerint nem én tehetek a balesetről és annyiban is hagytam már nála ezt a témát, ahogy másoknak sem beszélek róla, de akkor is tudom, hogy valamilyen szinten, domináló részben én tehetek arról, hogy az a baleset akkor este megtörtént. Én veszekedtem apámmal, újfent én idegesítettem fel őket és ezért nem tudott figyelni a vezetésre. Ha akkor este nem mentem volna el bulizni akkor most lehet nem mennék keresztül azon, amin. Szokták azt mondani, hogy a sors vagy az élet, hogyan nevezzük, kinek hogy tetszik; csak olyan dolgokat sodor elénk, az életünkbe amivel meg tudunk birkózni. Erős vagyok a magam módján ezt tudom, még is ez olyan hatással volt rám, a szüleim elvesztése, hogy még most is keresem a helyemet, keresem saját magamat. Fiatal vagyok még és talán pont ezért is ütött nagyot ez a fajta pofon amit az élettől kaptam, a családom elvesztése. Természetesen nem azt mondom, hogy nem fogok tudni lábra állni, mert ez hazugság lenne, egyszer tudom, hogy sikerül teljes mértékben túl lépnem ezen, de azt is tudom, hogy ez még nem most lesz. Egyenlőre ott tartok, hogy a világ felé azt mutatom, hogy igen, minden rendben, erős vagyok és minden akadállyal szembe tudok nézni.
Tudom, hogy ha elfajulna a dolog akkor Laura nem fogja majd vissza fogni magát, és részben ezért is kerestem fel őt, mert nagyon jól tudom, hogy ő nem fog engem megkímélni, ha kell akkor kegyetlen lesz és pont ez lesz a jó, mert így fogok tudni tanulni és a későbbiekben majd fejlődni.
- Nincs kifogás. - bólintok, ahogy helyeselek arra is amikor azt mondja, hogy nem használhatom az erőmet. Az átlagos életben ezzel nincs is gond, mert tényleg emberi életet akarok élni, viszont harcban... Az is igaz, hogy sosem próbáltam még ahogy harcolni sem harcoltam túl sokszor, de gyanítom, hogy az ösztöneim miatt elő jönne a vámpír énem amit most a háttérbe kell majd szorítanom.
Mikor elfordul, elmegyek a megfelelő helyre átöltözni. Egy fekete nadrágot és egy ugyan csak fekete toppot hoztam magammal. Nem voltam biztos abban, hogy Laura bele fog menni, de reménykedtem benne, reménykedtem abban, hogy meg fog esni rajtam a szíve és örülök, hogy végül így lett, hogy végül bele ment abba, hogy segítsen nekem.
Mikor átöltöztem vissza megyek hozzá.



• a tv édes zaja • xxx • bocsi a késésért •
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szer. Aug. 10, 2016 8:42 pm



You think you play by different rules?
Lyla Hathaway & Laura C. Doyle
Fogalmam sincs, mi jutott eszébe, hogy miért én voltam a fixa ideál, aki tud neki segíteni. Kismillió dolog volt, ami miatt nem akartam volna neki segíteni. Például az első egyből az, hogy tulajdonképpen sosem voltunk igazi barátok. Én tudtam jól, hogy a vadászok csoportját erősítve nem tudom befolyásolni a határaim, és a rémálmaim mostanában még inkább előtérbe kerültek, s elnyomásuk csak rontott a helyzeten.
-Abba, amit mondasz, csupa igazság van. Lehet, hogy a barátod vagyok, de ha el akarod törni a nyakam, nem állok le ott, hogy kitöröm a kezed, ez a veszély pedig fent fog állni.-nem eltántorítani akartam, de bizonyos dolgokat jobb volt tisztázni. Én nem akartam, hogy ő olyasmibe vágjon bele, ami kényszeres, ahogy azt sem szerettem volna, ha leányálmokat kerget arról, hogy kedves vagyok és gyengéd, aki nem árt neki. Mert gondolkodás nélkül kitekertem volna a nyakát, ezt tudtam jól. A barátságom pedig igazából nem a legfőbb jellemvonásaim egyike voltak. Hűvös és távolságtartó ember révén, az is csoda volt, hogy egyáltalán beszéltem neki bizonyos dolgokról, amikről mással sem igazán beszéltem.
Nem voltunk ugyan olyanok. Én nem szerettem a társaságot, a zajos iskolákat, a bulikat, az olyan dolgokat, amiket más huszonéves igen. Szerettem a motorom bütykölni, a kardom és a késeim élezni, főzőcskézni, de csak magamnak, olvasni, de csendben és egyedül. Igazából önző voltam, ezt sem tagadtam volna sokáig.
Látom rajta, hogy komolyan gondolja, hogy komolyan akarja, ám a kezdeti lelkesedést épp úgy ismerem már, mint a feladás csalódott arckifejezését. Előre nem tervezek, de talán egy próbát megérhet, nem?
-Legyen. De akkor most sincs kifogás. Nincs majd holnap. Most van. Öltözz át és kezdjük.-bár a terem szinte üres, a jelen lévő pár alak kíváncsian figyel minket, ahogy azt Lyla is mondta, látszott rajta, hogy nem érdekli az ilyesmi. Ám a rébuszokban való beszélgetést arról, hogy én mit tehetek vele, és ő erre hogy reagálhat, senki sem érthette. Ő gyorsabban gyógyult, mint én, de nem volt teljesen olyan, mint bármelyik másik vámpír.-Ja, és még valami. Az erőd csak akkor használd, ha komoly okod van rá. Az első lecke ehhez fog kapcsolódni.-lépek távolabb tőle, ezt ugyanis már valamivel halkabban mondtam, majd elfordulok, hogy át tudjon öltözni az erre kijelölt helyen, s időközben megnyújtom pár izmom, mielőtt újra kellene melegítenem, ugyanis most semmi kedvem nem volt még egy húzódást is leápolni magamon, a pár kék-zöld folt így is éppen elég volt.




Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Keresem :
♦ love?
† Kedvenc dal :
♦ waiting for love
† Tartózkodási hely :
♦ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



Lyla Hathaway ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 01, 2016 12:45 pm
Mikor mondja, hogy lassítsak le, érzem, hogy ez még sem fog olyan könnyedén menni, mint ahogyan én azt gondoltam mikor ide jöttem. Azért kerestem fel Laurat, mert tudom, hogy ha valaki, akkor ő a megfelelő ember ahhoz, hogy megtanuljak harcolni, hogy megvédjem magamat. Nem vagyok olyan erős, mint egy normál vámpír, számomra az emberi énem dominál bennem, rengeteg gyenge pontom van és pont ezért is félek attól, hogy ha a vadásznak lesz lehetősége megölni engem, akkor egy pillanatig sem fog habozni és meg fog ölni, sikerülni fog neki, mert nem leszek felkészülve rá, nem tudom megvédeni magamat...
- Bárhogy is nézzük, de a barátom vagy Laura, és ha valaki, akkor te tényleg tudnál nekem segíteni. Nem kímélnél és tudnék fejlődni. - nem jutnak eszembe érvek, hogy miért segítsen nekem, én csak... Kétségbe vagyok már esve és fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Tény és való, hogy Laura és én szöges ellentétei vagyunk egymásnak, ő mindig is szeretett sportolni, edzett volt, nekem az életem viszont világéletemben a bulizásról és a pasizásról szólt, sosem törődtem a természetfelettiekkel, a dhámpír énemmel, csak élveztem az életet. Viszont mióta a szüleim meghaltak az életem fenekestül felfordult, 180 fokos fordulatot vett és szinte alig bírom tartani a tempót, annyi minden van amibe bele kéne rázódnom, de nem megy. Főleg az nem, hogy meneküljek egy vadász elől aki a halálomat akarja.. Nem, szembe kell néznem vele, de úgy nem fogom túlélni a támadását, ha nem vagyok rá felkészülve, ha nem tudok tisztességesen szembe nézni vele.
- Igazad van, sosem harcoltam, sőt, nem is érdekeltek ilyen dolgok, de most az életemről van szó és nem akarok meghalni. Szükségem van a segítségedre, nem tudom, hogy ha te nem segítesz akkor kihez fordulhatnék... - nézek végül a szemeibe és nagyon remélem, hogy végül meg fog szánni engem, őszintén gondoltam azt, mikor azt mondtam neki az előbb, hogy szükségem van rá.


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Júl. 10, 2016 6:12 pm



You think you play by different rules?
Lyla Hathaway & Laura C. Doyle
Megvolt az okom a távolságtartásra és az olyan stílusra, ami mindenkivel szemben legalább három lépés távolságot eredményeztet. Miért? Egyszerű volt erre a válasz. Nem volt szükségem rá, hogy még több embert elveszítsek, hogy emlékezzem, milyen, ha azt hiszem, vannak barátaim. Elég volt egyszer elvesztenem mindenkit, s ennek az emléknek hála már az se érdekelt volna,ha senki nem áll velem szóba. A magamnak valóság és a makacs próbálkozás, hogy az maradjak, aki, elég volt életcélnak. A próbálkozás pedig, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a képességeimből, egyszerű volt. Nem sírtam, ha fájt, megtanultam elzárni magamban mindent és szép kis jégszobor lettem. A törődésem mondhatni felületes volt és igen, én voltam az egyetlen, aki érdekelt, ergo önző voltam. Nem hittem a második lehetőségekben, a megbocsájtásban, valami eltört bennem egy éjszaka alatt és nem is akart visszatérni belém.
Az edzőterem amolyan második otthonom volt, ahová bármikor menekülhettem. Egyszerű volt ide eljutni, egyszerű volt úgy élni, hogy csak az előttem álló napot várom, nem tervezek előre, nem kergetem magam álmokba. Ellenben a lány, aki épp felém tartott, pontos ellentétem volt. Az élete minden percét bulizásra szánta, és bevallom őszintén, sosem tudtam komolyan venni. Talán pont ezért, a röpke percekig tartó köszönés, és ölelkezés után elnevetem magam, és megrázva fejem, hagyom, hogy copfba kötött hajam, a gumi kivétele után, izzadt vállamra omoljon.
-Oké, lassíts le királylány!-intem le, mielőtt belelovalhatná magát abba, hogy ez ilyen könnyen megy. Senki sem sétál csak be így egy edzőterembe és határozza el, hogy változtatni fog a helyzetén. Legalábbis én az ilyen hirtelen fellángolásokban nem tudtam hinni.-Először is. Szar ügy, hogy valaki a nyomodban van. Másodszor viszont, miből gondolod, hogy ez így megy? Hogy ráérek és egyébként is...ez nem megy egyik napról a másikra. Harmadszor. Mikor másztál ki a medencéből és próbáltál megterhelőbb sportot, amihez mondjuk... nem is tudom... mondjuk olyan erő kell, ami elég ahhoz, hogy az ellenfélt leterítsd a lábáról?-érdeklődöm kíváncsian, míg ismét összefogom a hajam és a törölközőt megigazítom vállamon. Őszintén szólva nem hittem ebbe az egészbe, ahogy most ide elém állt. Valamiért nem tudtam gyilkosként elképzelni, függetlenül attól, hogy vámpír volt.





Vissza az elejére Go down


Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
† Chatkép :

† Keresem :
♦ love?
† Kedvenc dal :
♦ waiting for love
† Tartózkodási hely :
♦ new orleans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ túlélés



Lyla Hathaway ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 09, 2016 7:31 pm
Van egy ellenségem, sikerült valahogy össze szedni őt, habár fogalmam sincsen arról, hogy hogyan, de mindenáron a halálomat akarja. Tényleg nem tudom, hogy mivel sikerült őt magamra haragítanom, a lényeg csupán csak annyi, hogy nem karok félelemben élni, nem akarok esténként mindig a hátam mögé nézni, hogy vajon az a férfi követ-e engem, és nem akarom karóval a szívemben végezni. Pont ezért döntöttem úgy, hogy felkeresem a legrégebbi barátomat, Laurat. Mindig is érdekes barátság volt a miénk. Gyűlöli a vámpírokat, az egész természetfeletti világot, így hát az ösztönei természetesen nálam sem mások, még akkor sem, amikor engem senki sem változtatott vámpírrá, hanem az vagyok eleve. Ahogy ember is. Félig ember, félig vámpír. Ez viszont sajnos nem változtat a dolgon, pont ezért is eléggé régen találkozunk és beszélgettünk egymással, mert nem akart nekem ártani, én pedig éppen akkor a családomat gyászoltam. Most viszont tényleg ő számomra az utolsó esély, ha ő nem tud nekem segíteni akkor... Akkor nem tudom, hogy mitévő legyek.
- Szia. - köszönök neki halványan mosolyogva. Sosem vettem magamra a viselkedését, sosem sértődtem meg egy-két szaván, hiszen, ha valaki akkor én tudom, hogy Laura milyen, és mivel fontos számomra és szeretem ezért elfogadtam őt úgy, ahogy van, számomra csak is az volt a fontos mindig is, hogy a barátomnak tudhassam. Mindig is az volt, csak kicsi távolságot tartottunk. Mindkettőnk érdekében.
- Szükségem van egy kis segítségre, és reménykedni tudok abban, hogy te tudsz nekem segíteni. - mondom, majd mosolyogva átölelem. Mi ketten tűz és víz vagyunk. Sosem edzettem, mindig csak buliztam, pasiztam, és néha úsztam, de csak hobbi szinten. Sosem tudtam volna magamat például ilyen helyen elképzelni, mert az nem én vagyok, de most mást már tényleg nem tudok tenni.
- Van egy férfi aki mindenáron meg akar ölni, egyszer már majdnem sikerült is. Azt szeretném, hogy taníts meg harcolni. Te jó vagy benne, a barátom vagy, pont ezért fordulok feléd. - nézek a szemeibe, és a tekintetemben látszik, hogy tényleg nem tudom mit tegyek, ha tőle nemleges választ kapok.


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 09, 2016 6:13 pm



You think you play by different rules?
Lyla Hathaway & Laura C. Doyle
Az edzőterem amolyan második otthonom volt, bár nem ebben a városban éltem, de erre volt dolgom, hát mentem, amerre kellett. Seattle pedig azért volt mostanában a térképemen feltüntetett hely, mert a főnököm, ha úgy tetszik, ott állomásozott, vagy inkább a kastélya öreg falai között élt, mint egy Drakula és eszében sem volt a lábát kitenni onnan, amiért én roppantul nem voltam hálás. És persze itt volt Lyla, akire nem tudtam haragudni, hogy vámpír, függetlenül attól a ténytől, hogy utáltam a fajtáját, még akkor is, ha ő annak született, nem azzá tették, így nem is halt meg és támadt fel. Egyszerűen ellenkezett az elveimmel, hogy lenyeljek bizonyos békákat, ennyi az egész.
A zsákok elől elsétálok a húzódzkodóig, és figyelve a megfelelő légzésre, egyszer, majd még egyszer, s ismét  a rúd fölé emelem ki magam, miközben fogaim összeszorítva koncentrálok az egyensúlyomra is. A gondolataim próbálom kiüríteni, nem gondolni a múltra, a jelenre, úgy teszek, ahogy tanították, ha menne, de nem megy, és a karom még magamhoz képest is korán fárad el, és izzadt tenyereim közül kicsúszik a fém rúd.
-Hogy az a rohand...-káromkodom, mikor guggolótámaszba érek földet, és nagyot csapok a földre. A terembe a nap ezen esti szakában kevesebben vannak, záróra előtt járunk alig két órával és én már több, mint két órája itt vagyok, mint mindig. Puffogva sétálok el az üvegemért, amikor meglátom a szürke fürtöket és óhatatlanul felvonom egyik szemöldököm, majd végigmérem és igyekszem elővenni a barátságosabb énem, aki nem akarja most azonnal kiröhögni, csak azért, mert őt nem néztem se sportoló, se edző alkatnak. Ennyit az előítéletekről, nem igaz? -Mi szél hozott?-törlöm meg homlokom a törülközővel, amit aztán vállamra dobok, és nagyot kortyolok a kulacsomból. Izzadt hajam vállamhoz és nyakamhoz tapadva öleli körül arcom, karikás szemeim és a testemen rejlő kék-zöld foltok pedig arról adnak tanúbizonyságot, hogy mostanában sem unatkoztam, és nem, nem az edzőteremben szereztem a foltokat, hanem, ha úgy tetszik, terepen.-Csak nem edzeni jöttél?-nem bírom megállni, hogy ne öleljem meg, ezzel átadva neki némi izzadtságot, és a kérdésem igyekszem nem kételkedő hangon feltenni, inkább csodálkozva és reményekkel teli. Kicsit muszáj voltam rájátszani a viselkedésemre, hogy az ösztöneim, amik irányába akár nem túl kedvesek is lehetnek, el tudjam kellőképpen nyomni. Mert hiába, én már csak ilyen vagyok. Nem csak vele, mindenkivel.





Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Júl. 09, 2016 5:25 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:36 pm
Vissza az elejére Go down
 

Önvédelmi edzőterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Önvédelmi edzőterem
» Edzőterem
» Akadémiai edzőterek
» Akadémiai edzőterek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: New Orleans :: Belváros-