A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
Leech lakosztály


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 13, 2016 5:08 pm

i am not proud of myself
thomas & margot

[You must be registered and logged in to see this image.]
Alig láthatóan megforgattam a szemeimet. Gusztustalan szokásnak tartottam a nemtetszés ilyen módon történő kifejezését, ám most kénytelen voltam ezt használni, más nem lett volna elég ahhoz, hogy tudtára adjam, mit gondolok. Nem voltam szívbajos, szívesen közöltem szavakkal is a véleményemet, de jelenleg az járt a fejemben, mennyire utáltam az ellentmondást annak ellenére, hogy én is abból épültem fel. Elvártam a rendet, hogy be tudjam sorolni a tárgyakat, eseményeket, embereket egy adott csoportba, mégis irtóztam a változatlanságtól, az új mellőzésétől. Rosszul voltam a biztonságtól, de megrémített a túl nagy bizonytalanság. Szerettem a kiszámíthatót, csakhogy az őrületbe kergetett, ha képes voltam megjövendölni az elkövetkezendőt.
- Nem az lep meg, hogy szeretsz. Sokkal inkább az, hogy nem vettél erőt magadon ahhoz, hogy nélkülem éld az életet. - Én megtettem, ezt tökéletesen szimbolizálta az eltűnésem. Ő volt az egyetlen, akivel komolyabban tudtam venni a kapcsolatomat, az eddigi férfiak az életemben csupán arra voltak jók, hogy pár éjszakáig szórakoztassuk egymást. Nem is vártam el többet egyikőjüktől sem. Thomas más volt és nem tudott megfelelni a követelményeimnek. Szóval meg kellett próbálnom eltüntetnem az életemből. Túlságosan nehezen ment... miért is hittem, hogy partnerem lesz ebben a játékban is?
Rezzenéstelen arccal nézek végig rajta, amikor a pohár csörömpölve összetört az ujjai között. Hozzászoktam már, nem lepett meg a heves reakció, egyébként sem volt ínyemre kimutatni, pontosan mi játszódott le bennem. Ismerte ő azt az oldalamat is, ami lassan, de végül szívesen megnyílt, jelenleg mégsem ez a tulajdonságom dominált bennem.
- Neked talán nem alku tárgya, de nekem igen. - Nem engedtem és nem is fogok. Felőlem összetörheti az egész berendezést, kiugorhat az ablakon és lemészárolhatja a fél várost, nem megyek. - Szerinted azért utaztam át a fél világot, hogy amikor megtalálsz önkéntesen száműzzem magam egy tutajra? Felejtsd el. - Lehúztam az italom maradékát. Nem tőle féltem, tudtam, hogy nem bántana. Egyszerűen nem akartam a szükségesnél több időt tölteni vele, nehogy a bűvkörébe vonjon és ezúttal ne legyen annyi eszem, hogy szabaduljak tőle. Nem fogom megkocáztatni annak a lehetőségét, hogy összezárva legyek vele és bárminek is esélyt adjak.
- Visszaadom az erődet. Akár most is, de nem megyek veled. - Ismét belemélyedtem a tekintetébe, mivel ő is így tett. Nem eresztett, én pedig nem adtam meg magam sem a szempárnak, sem az akaratának. -Találj ki más megoldást, olyat, ami mindkettőnknek megfelel. Ha nem, hát találkozunk a következő városban.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Szer. Júl. 13, 2016 11:27 am
Margot & Thomas
let’s make a deal

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Nem kellett volna elmenekülnöd. - öltök rá nyelvet játékosan, kisfiús, cinkos mosollyal az arcomon. Maradt volna mellettem, akkor nem lett volna szükség erre a fogócskára át az egész nyamvadt világon. Persze, hogy nem engedtem el. Nem volt rab és cellától sem kellett tartania de tény, hogy szerettem őt, a magam elbaszott és mocskos módján de foggal és körömmel ragaszkodtam hozzá. Az egyetlen biztos pont az életemben. Az állandóság ami némi nyugalmat tudott jelenteni a fájdalomban és őrületben. Ami képes volt átvenni a gyeplőt az éhség felett.
- Miért ér ez akkora meglepetésként? - szeressek mást. Hah. A pohár ripityára törik a kezemben. Mintha az olyan rohadt egyszerű lenne, mintha én olyan könnyen szeretnék. Nem véletlenül találtunk egymásra. Ahogy ő sem bízott senkiben, úgy én sem. Egymás mérgezett lángjai voltunk és mindent felégettünk magunk körül. Felemelkedek és a seprűért indulok, hogy összesöpörjem az üvegszilánkokat majd a tenyeremből is kiszedegetem a darabkákat és aztán elégedetten bólintok amikor a sebek összeforrnak. - Az erőmet itt is visszaadhatod. Ez kétségtelen. Amikor neked kényelmes, még az indulás előtt. Akár most is. Bármi kell, megszerzem, tudod, hogy nem probléma. - mondom egyszerűen miután újabb kristálymetszésű poharat húzok elő a szekrényből és megtöltöm azt aranyló itallal. Helyet foglalok, ismét vele szemben, közelebb húzva a fotelt és belekortyolva italomba hunyom le tekintetem a tiltakozását hallva. Megcsóválom a fejemet. - Az utazás, nem alku tárgya Margot. - csóválom meg a fejem. - Jól tudod, hogy ahhoz, hogy visszahozz valakit az életbe, ott kell lenned, ahol elvesztek. Az pedig a tenger. - a tekintetébe fúrom sajátomat. - Nem tudom mitől félsz. Azt hiszed neked esek a hajón vagy eltemetlek a vizeken? - kérdem sértődötten mert még a feltételezése is szarul esik. Lehet, hogy elmenekült előlem, lehet, hogy most már ki nem állhat és az is lehet, hogy egy nyomorult vagyok. Azt viszont tudja, hogy soha nem bántanám. Akkor sem ha most azt gondolom, hogy a fivéreimért megtenném, nem nyúlnék hozzá egy ujjal sem. Egyszer megígértem neki, hogy nem hagyom, hogy bárki ártson neki. A szavam pedig szent és a bárkibe én is beletartozom. Ezzel pedig tökéletesen tisztában van a nő is velem szemben. - Mint mondtam Margot. - sóhajtok fel. - Ott az ajtó. Ha nem, hát nem. Nem kényszeríthetlek. - persze, hogy kényszeríthetném. Megigézhetném. Megteszem? Dehogyis. Kényszeríthetném, hogy szeressen. Rábírhatnám, hogy ne akarjon mással lenni csak velem. A szavam viszont köt. - Ha maradsz, akkor itt a szavam. Tedd meg amire kérlek és… - termek előtte és pillantok tekintetébe. - Soha többé nem kell látnod. - Meg akarom csókolni, Felfalni. Bekebelezni. Mégis elhajolok, mielőtt még egy újabb pohár törne szilánkosra.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 11:26 pm

i am not proud of myself
thomas & margot

[You must be registered and logged in to see this image.]
Elszakítottam a tekintetemet az övéétől. Nem volt kedvemre való ez a beszélgetés. Vajon miért tűntem el gy szó nélkül? Ha bejelentettem volna, hogy vége, megvárom, míg visszaér vagy még az elutazása előtt közlöm a szándékaimat, akkor magyarázkodnom kellett volna. és én semmi mást nem utáltam jobban, mint megmagyarázni, mit miért teszek. Nem tartoztam ezzel senkinek. Neki sem, hiába hiszi azt, hogy joga van tudni, mit miért tettem. Az egyetlen akire tartozik, az én vagyok.
- Nem kellett volna utánam jönnöd és akkor megkímélhetted volna magad ezeknek a kérdéseknek a feltevésétől. - Belekortyoltam az italba. Finom. A kedvencem. A mocsok ismerte az ízlésemet, pontosan tudta, hogy ritkán iszom alkoholt, de ha igen, akkor minőségit és ezt a fajtát. Közölni akarta, hogy az ő felfogásában ismeri minden porcikámat, a kívánalmaimat, a dolgokat, amiket gyűlölök, megvetek. Hiába volt ő is az utóbbi kategóriának tagja, hiába nyomatékosítottam azzal a szándékaimat, hogy eltűntem a szemei elől, próbálkozott. Szánalmas volt, mégis annyira megkeseredetten hízelgő.
- Szeretsz? - Emeltem felé a fejem, amikor a tükör előtt állt. Jóképű szerencsétlen? Igaz. Megvetettem? Igen. Semmi sem hibádzott az egyenletben, csupán az az apró tényező, hogy pár méterre ültem tőle, amikor semmi keresnivalóm nem lett volna itt. - Ne tedd. Ilyen egyszerű. Keress mást, a jóképű szerencsétlenek manapság nagyon kelendőek. - Halvány félmosoly játszott az ajkaimon, ami le is fagyott pár pillanaton belül, mimikámat ismét a komolyság uralta. Itt is van, A sértődékenység és a vele kézben járó harag, amely bármelyik másodpercben olyan mértéket ölthet, amelytől az ablakon másznék ki. Engem nem bántott volna, mégis úgy éreztem, hogy megfulladok a közelében, amikor felcsillant a szemeiben ez a bizonyos szikra.
- Ha elmennék, követnél. Ha maradok is van rá esély, hogy soha nem tudlak levakarni magamról, de bízok az úriemberhez méltó ígéreteidben és abban, hogy soha nem csapnál be. Vagy már levetkőzted magadról ezt a szokásodat? - Tettem fel az apró, lényeges kérdésemet. Ha valamit, azt nem vehettem el tőle, hogy mindig betartotta az ígéreteit és a hátamnál állt. Nem volt bajom a meneküléssel és a bujkálással, az idők folyamán hozzászoktam, de előle szaladni sokkal fárasztóbb volt, mint bárki más elől. Az érzések és kétségek elől úgy tűnik, tényleg nehéz menekülni.
- Nem megyek el az országból. Sőt, ebből a nyavalyás városból sem. - Jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Három nap múlva Dublinban? Egy hajó? Teljességgel kizárt és nem azért, mert a hideg rázott a hajóktól, hanem mert nem leszek olyan ostoba, hogy hagyom magam a tenger közepére hurcolni. - Vagy innen segítek vagy sehonnan. Választhatsz. - A kristálypohár alja koccant az asztal lapján, tekintete felé fordulva láthatta rajtam, hogy nem viccelek. Közel sem. Ha szükség volt rá, fél percen belül felállok és eltűnök, hogy folytassuk a macska-egér játékunkat, de ebbe nem fogok belemenni. - Mondtam neked, hogy ha én nem, akkor te sem vagy alkupozícióban. Nem te vagy az egyetlen, aki keményen tud üzletelni.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 8:36 pm
Margot & Thomas
let’s make a deal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tudom, hogy utálja a rendetlenséget, épp úgy, mint én magam. Nem volt nehéz egy olyan nővel együtt élni aki szerint épp ugyan olyan elviselhetetlen volt ha a piros ruhát a kék mellé tette valaki, mint mondjuk az, ha valaki mocskosan hagyja ott a wct. Nem is véletlenül temette a két nő a karjait az összetört szilánkok darabjaiba. Ők okozták a kárt, nekik is kellett feltakarítaniuk. - Ha nem rám, hát kire? - kérdem némiképp összevont szemöldökkel és értetlenül. Nem vallott a nőre, hogy kitérjen a válaszadás elől. Aztán végül csak elmondja. Ha valami hát ez rosszul esik. A nő tudja, hogy nem azért vált belőlem szörnyeteg mert nem álmodoztam másról. Egyszerű boszorkány voltam, egyszerű ember s férfi aki megtalálta élete szerelmét, legyen az akármilyen elcseszett is. Nem véletlenül vonzottuk egymást. Két elcseszett lélek. Nem csoda. hogy egymásba botlottunk aznap, Rómában. - Mi voltam, Margot? - kérdezem csendesen, belekortyolva a vérbe újra. - Jobban tetszettem volna valami szánalmas, gyönge hazugként aki egyszer csak beléd mélyeszti a fogait mert már nem bírja kontrollálni magát? - kérdem némi éllel a hangomban de attól nem kell tartania, hogy ártok neki. Max a poharak repülnek a falnak, a bútorok ki az ablakon, a csempék lesznek összezúzva de rajta egy karcolás sem lesz. Azok után amit apám tett anyámmal s velük, megesküdtem, hogy soha nem fogok úgy bántani senkit, ahogy ő tette. A két nő az imént csak azt kapta amit megérdemelt de élni fognak, sebeik begyógyulnak. Arról nem is beszélve, hogy az a két nő nem jelent számomra semmit annál, mint hogy táplálják az éhségemet. Utasítására a tükörhöz lépek és végignézek magamon. - Egy jóképű szerencsétlent látok, aki szeret egy nőt, aki megveti. - rántom meg a vállamat egyszerűen, némi kisfiús vigyorral és elfordulva Margottól húzom le a maradék vért. Egy szörnyeteg él bennem, egy mohó, éhes szörny és én ma este ennyit engedtem csupán agyarainak. - Akkor tudod hol az ajtó Margot. - foglalok helyet. - Ha ennyire undorodsz a velem való szóváltástól, menj. Az ígéreteknek nem kell megköttetniük. - akkor viszont az életéből sem tűnök el és ezt ő is tudja. Arról nem is beszélve, hogy ki fogom deríteni, hol lakik a bátyja, már csak időse. Margot nagy szerencséjére, nem tudok a mellettem lévő lakosztályról. - Ha viszont maradsz, fogadd el, hogy válaszokat kérek a történtekre. - rántom meg ismét a vállamat. - Mit kell tenned? Azt hittem ezt már elmondtam. - sóhajtok. Nem szeretem ismételni magamat. - Az erőd segítségével, mivel te élő vagy, visszahozzuk a testvéreimet. Persze ehhez hajóra kell vinned a formás hátsódat Margot de mellettem biztonságban leszel. Arról nem is beszélve, hogy egy akkora hajó vár kettőnkre, hogy meg sem fogod érezni, hogy utazunk. - a pénz soha nem jelentett akadályt, főleg ha arról volt szó, hogy boldoggá tegyem a nőt. Nem, nem pénzzel de azzal amit megvettem rajta neki. Nem mintha ő nem tudta volna megfizetni amire vágyott de szerettem megajándékozni és ezen a szokásomon most sem voltam hajlandó változtatni. - A hajó vasárnap indul Dublin egy nyugati kikötőjéből.
Vissza az elejére Go down


Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
✣ ✣ paint it black
† Tartózkodási hely :
✣ ✣ mystic falls now
† Hobbi & foglalkozás :
✣ ✣ to destroy is kinda good job
† Humor :
✣ ✣ elite



Margot Evans ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 7:46 pm

i am not proud of myself
thomas & margot

[You must be registered and logged in to see this image.]
Jobban belemehettem volna abba, hogy mi lesz, ha valamelyikünk megszegi ezt a kezdetleges, felettébb nevetséges alkut. Várható volt, hogy megtalál. Ha valamit eltervezett, azt véghez is vitte, ebben mindenféleképpen hasonlítottunk egymásra. Makacs volt és elszánt. Részben a személyiségem tükörképe. De míg belőle előtört a szörnyeteg, sőt, vámpírrá változott, addig én magamban tartottam és a passzív agresszivitást részesítettem előnyben. defektesek voltunk, éppen egymáshoz valóak és az, hogy tisztában voltam a saját gyengeségemmel még inkább rombolta az esélyeimet az iránta való együttérzésre. Azt gyűlöltem benne, amit magamban sem bírtam elviselni és azt is utáltam, hogy volt családja, akiért meghalt volna. Én is ezt tettem volna a bátyámért, Thomas mégis más volt, egy újabb szintre emelte a törődést. Mondhatni örültem is annak, hogy a bátyai halottak voltak... ők voltak az egyetlen fenyegetés, akik elvonhatták Thomas figyelmét rólam és ezt nem bírtam elviselni. Önző voltam, csak magamnak akartam attól függetlenül, hogy irtóztam a tudattól, mennyire számított nekem a figyelme és a szeretete. E mellé viszont kapcsolódtak a kitörései, ez volt a hab a tortán. Elegem lett. És most, mire szó jött volna a számra szinte meg is érkeztünk a lakására, ő pedig szótlan volt. Szokásához híven.
A lakosztályban olyan kupleráj uralkodott, amit nehezen toleráltam. Rezzenéstelen arccal figyeltem a nőket, akik a legszebb kifejezéssel illetve ki lettek tessékelve. Láttam Thomas szemében megcsillanni a benne élő fenevadat és nem tetszett a látvány. Most végképp nem. Nem voltam felkészülve a vele való találkozásra, ennek ellenére tudtam, hogy úgyis ott és akkor fogom hergelni, ahol és amikor lehetőségem lesz rá. A vérembe ivódott a piszkálása. Mindenki fejre állítása. Szerettem a miattam létrejövő káoszt.
- Nem adtam választ, mert nem tartozik rád. - Vért kortyolgatott mellettem, erősebben szorultak az ujjaim a saját poharamra, miközben kissé kimérten, de kellően lazán dőltem neki oldalammal a kanapé háttámlájának. Az arcát vizslattam. - Téged hagytalak el, mégis inkább azt, amit képviseltél. Nem tudtam elviselni azt, amivé váltál. - Őszinte voltam, miért szépítettem volna az igazságot? Ő is azt várta el tőlem, hogy valós szavakat suttogjak az arcába. - Nézz tükörbe. Vagy nézz szét a szobádban és megtalálod a választ. - Biccentettem a fejemmel a szoba egyik tetszőleges sarkába. - De nem azért jöttem, hogy erről beszéljek. Mondd el, mit akarsz tőlem és mikor. - Hangom megkeményedett, nem volt kedvem a múlt részleteiről beszélni, pedig tudtam, hogy nem úszhatom meg.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 6:41 pm
Margot & Thomas
let’s make a deal

[You must be registered and logged in to see this image.]
Finomkodás nélkül ragadom meg az arcát. Nem vagyok erőszakos - legalábbis vele nem - soha nem bántottam és soha nem is fogom de azt akarom, hogy ezúttal figyeljen minden kiejtett szavamra. - Soha, soha ne fenyegess engem a fivéreimmel Margot. Vannak bűnök amik alól még téged sem mentenélek fel. - Szeretem ezt az őrült nőt. Mondhatni ő az egyetlen aki képes volt visszazárni a fenevadat a ketrecébe de neki sem sikerült mindig. Ó, nem. Az viszont nem volt rá jellemző, hogy egyenest ő maga hergelje fel bennem a vadállatot. Pontosan tudta, hogy fivéreim, akik annak idején annyiszor próbáltak megmenteni részeges apánktól, a világon mindennél többet jelentettek a számomra. Én mégis elárultam őket azért, hogy Margot mellett maradjak. A sors fintora, hogy a nő, miután elvesztettem fivéreimet, elhagyott. Nem. Nem elhagyott. Elmenekült mellőlem... mintha valaha is bántottam volna. Margot ismerte minden düh kitörésem, minden ki nem mondott haragos szavamat de azt soha nem tudta, milyen amikor ez a düh és harag felé irányul s jobb is ha ez így marad. Eleresztve fordulok előre és mondom meg ezek szerint a sofőrnek a címemet. Nekem nincs lakásom, mi a francnak lenne? A hotel teljesen kielégíti az igényeimet, minden téren.
Nem kell sokat várni, hogy megérkezzünk és teszek róla, hogy megüljön a csend kettőnk között. Soha nem voltam az a fajta fickó aki kénszert érzett arra, hogy feleslegesen pofázzon. Kiélveztem Margotlátványát. Újra és újra lenyeltem a vágyat és elfojtottam a képzelgést, hogy húsába tépjek, hogy elvegyem tőle azt amit akarok. Persze soha nem engedtem annak a lusta, mohó szörnynek odabent ha Margotról volt szó. Ha másról...
Megérkezik a hintó. Kiszállok és egyik kezem régimódin csapom hátra még a másikat a nőnek nyújtva segítem őt ki majd oldalamon kísérve megyünk, egészen a legfelső szintig, ahol a lifttől jobbra nyílik a lakosztályom. Precíz ember vagyok és szeretem a rendet. Így amikor meglátom bent a két nőt, a ruháimat a földön és az italok kiöntve, azonnal elkap az ideg. - Bocsáss meg egy percre. - zárom be a nő orra előtt az ajtót, hogy alig három perc múlva már zokogó, karjukat s nyakukat szilánkokkal bevont nők siessenek ki, még csak rá sem nézve Margotra hagyják el az épületet, én pedig az utolsó darab fehér inget csúsztatom a helyére a többi fehér darab közé, precíz rendben. Háklis vagyok a kuplerájra. Az ital foltja persze a szekrényen maradt és fejcsóválva emelem át rajta Margotot. - Sajnálom a kuplerájt. - lépek a megmaradt italokhoz és a nő kedvencéből töltök egy fél pohárral. Nekem jöhet a brandys üvegben pihenő vér. A két nőből. Helyet foglalok miután a nő is. - Mond el. - pillantok rá. - Miért hagytál el, Margot? Soha nem adtál választ nekem. - dőlök kissé előrébb és belekortyolok a még friss vérbe pedig szívem szerint a két nőt téptem volna cafatokra.
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
♦ near to miss evans
† Hobbi & foglalkozás :
♦ miss evans
† Humor :
♦ morbid



Thomas Leech ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 12, 2016 6:24 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 2:04 am
Vissza az elejére Go down
 

Leech lakosztály

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lóherés Lakosztály
» Szakés Macska bár + Enheriel és Snowcat lakosztálya

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Hotel-