Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
just a girl and she's on fire ◆ ◇
Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
Humor :
cute ◆ ◇



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Kedd Feb. 21, 2017 8:07 pm
Ugrás egy másik oldalra

Benedict + Sophie

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez a világ teljesen más volt, amiben én felnőttem. Szavam nem lehet, sohasem nélkülöztem, de ez a fajta fényűzés távol állt tőlem. Beleszületni a jólétbe, a pompába, a viszonylagos problémanélküliségbe érdekes lehetett, ám rögtön jött a kérdés, hogy milyen lehetett a gyerekkora annak, akinek olyan apával kellett felnőnie, mint Mr. Lorenzini volt? Volt egy olyan érzésem, hogy aki másokkal manipulatív és mindig eléri azt, amit akar, a gyerekeivel sem viselkedik másképpen. Igaz, nem az én tisztem volt eldönteni, hogy kinek mi a jó és hogy viselkedik, de ezek a gondolatok automatikusan jöttek. Sokkal inkább ilyeneken agyaltam, minthogy belegondoljak, mi fog történni. Az életemet nem féltettem, mert ha a jótevőm azt készülne elvenni, mi értelme lett volna annak, hogy előtte segít kijutni a vadászok karmai közül? Fogalmam sem volt, pontosan mitől féltem. Ha más nem, a lelkiismeretem tiszta lesz… ennek örülnöm kellene, nem?
- Megnyugtató. – Mély levegőt vettem és halvány mosoly kúszott az arcomra. Egy újabb törlesztési mód kilőve. Nem mintha bármi ilyesmire rá tudott volna venni a hitelezőm, a szemét is megpróbáltam volna kikaparni, ha ennek az ötletnek csak a szikrája is felmerült volna. Nem terveztem vérontást rendezni az irodájában és a menekülést csak végszükség esetére tartottam fent, de azért mindennek volt egy határa.
- Nem a pénz a probléma. Ha arról lenne szó, legalább tudhatnám, mire számítsak. – Minek kellene pénz egy személynek, aki akár fürdőzhet is benne, ha ahhoz van kedve? Az, hogy fizessek neki, éppen emiatt volt szintén buta ötlet. Valami mást akart. Túlságosan sejtelmes volt ahhoz, hogy rájöjjek, mit, pedig azt hittem, jó emberismerettel rendelkezem. – Az apád megmentette az életemet és elképzelésem sincs, milyen árfolyammal dolgozik. Ha lett volna más kiút, biztosan nem kérem a segítségét. – Miért mondtam el ezt pont a fiának? Igaz, hogyha Benedict továbbadja a szavaimat, akkor sem leszek rosszabb helyzetben, legfeljebb el lehet majd mondani rólam, hogy a felelőtlen mellett a nyavalygós címke is rám süthető.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha veszek egy mély levegőt és bemegyek. – Volt egy olyan érzésem, hogy kettejükre is igaz a mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. A srác kellőképpen sunyinak tűnt ahhoz, hogy itt legyen az ideje befogni a számat, arról nem is beszélve, hogy azt láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet. – Köszönöm az útbaigazítást. – Nem akartam bunkó lenni, de az ösztöneim azt súgták, ha most nem leszek túl ezen a dolgon, akkor még órák hossza múlva is az ajtóban fogok toporogni. Ezért fogtam magam és mivel a megbeszélt időponthoz képest már késtem is egy percet, benyitottam az ajtón. Az idősebbik Lorenzini már várt rám, és ha nem hallottam volna róla legendákat, azt hittem volna, hogy puszta kedvességből kínál itallal. Elmondása szerint a mai napra teljesen be volt táblázva, ezért csak pár percet tudott rám szánni… ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy választás elé állítson: vagy a rendelkezésére bocsátom a vámpírképességeimet akkor, amikor szeretné vagy két napon belül vérfarkasok martalékává válok. Csakis azért mentem bele az alkuba, mert reméltem, hogy nem lesz rám azonnal szüksége… tehát nyertem egy kis időt, ami alatt kitalálhatom, hogyan szabadulhatnék meg a rám váró terhektől, még ha a megfutamodás nem is volt rám jellemző. Az ajtón kilépve mély levegőt vettem, az irodában az össze oxigén eltűnt a tüdőmből... ez a ház ennyire dohos vagy én kezelem rosszul az új helyzeteket?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Kedd Jan. 31, 2017 7:22 pm
Ugrás egy másik oldalra


just an advice, listen to me: go away
sophie & benedict

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát igen. Azt biztosan állíthatjuk, hogy nem lesz gondom a tojás árával a jövőben sem - biccentettem. Igazából soha nem érdekelt, mi mennyibe kerül. Talán azért, mert tellett rá, és általában nem nekem kellett a zsebembe nyúlnom. Sőt, nagyon bevásárolni sem jártam, csak ha nekem akadt szükségem valamire, az pedig nem egy élelmiszer boltba vezetett. De hát ilyen volt az élet. Valakinek megadatik... valakinek nem. Néha szívesen cseréltem volna azzal, akinek nem volt semmije. Talán még úgy is többje volt, mint nekem. A húgom lázadása már egész követhető példa lenne... de én túl anyagias vagyok ahhoz, hogy csak úgy lemondjak valamiről, ami egyetlen tollvonás után már nem lenne az enyém. Kinézem az öregből, hogy fogja magát, és egyetlen durcázásom után kihúz a végrendeletéből, mondván, hogy én nem vihetem tovább a családi boltot. Milyen szép kifejezés, így még azt gondolnák az emberek, hogy valami legális történik a falakon belül. Na, nem ejtettek mindenkit a fejére. Nem voltak ennyire naívak, sajnos.
- Hát - dörzsöltem meg a tarkómat, miután összehunyorított szemmel végigmértem. - Egy nőnek mindig lehet olyanja, ami egy férfinak még nem adatott meg, de mint mondtam, ilyen szempontból tisztességes az öreg. Talán megúszod egy öt perces beszélgetéssel, ami alatt nagyjából úgy érzed majd, hogy... teljesen csupasz vagy előtte - forgattam meg a szemeimet. Ezt nem azért mondtam; még velem is képes volt eljátszani, hogy ostoba gyereknek éreztem magam, akit még ő fürdetett. Amúgy szerintem soha nem csinálta. Ez az anyám dolga lehetett. Vagy valamelyik dajkáé, akit nem üldöztünk el idő előtt. - Nincs sok pénzed, igaz? Na nem mintha neki ne lenne elég, sose szokott szívességért cserébe pénzt kérni - rántottam meg a vállamat. Már engem is kezdett érdekelni, hogy vajon mit akarhat egy ilyen kislánytól, látván, hogy... nagyjából nincs semmi olyan benne, amije tényleg ne lenne meg.
- Sophie - ismételtem el a nevét, majd rögtön el is mosolyodtam az ötlete hallatán. - Ha előre megbeszéltétek, feltűnne neki. Vagy mondhatom neki azt, hooogy... elintézem én - léptem aztán közelebb hozzá sunyi vigyorral. Az apám úgyis mindig hiányolta az üzleti érzéket belőlem. - Vagy egyszerűen átesel életed öt legrémesebb percén - böktem a fejemmel az iroda felé.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
just a girl and she's on fire ◆ ◇
Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
Humor :
cute ◆ ◇



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 29, 2016 9:47 am
Ugrás egy másik oldalra

Benedict + Sophie

[You must be registered and logged in to see this image.]
Jobban belegondolva fogalmam sem volt, mit mondhattam volna a helyzetemről egy kívülállónak. Az igazság egészen addig elmebajnak tűnhetett, míg meg nem győződhettem arról, hogy a másiknak szintén köze van ahhoz a világhoz, amiben éltem. Sok minden változott az idők folyamán, de az, hogy az emberek féljenek a vámpíroktól vagy bármilyen természetfeletti lénytől, soha nem lesz lejárt lemez. Hosszas győzködés, magyarázatok sora és hitetlenkedő tekintetek kellenek ahhoz, hogy egyáltalán lenyelessük a halandókkal, hogy igen, tényleg létezünk és nem mindegyikünk vérengző vadállat. Azoknak a vadászoknak, akik a nyomomba eredtek, teljesen mindegy volt, hogyan próbáltam kimagyarázni magam abból az esetből, amibe keveredtem. Egyesek rosszabbak tudnak lenni, mint a szemellenzős lovak és ez nagyon bosszantó, de sokkal inkább szomorú volt.
- Az biztos, hogy a megélhetéssel nem lesznek gondjaid. - Egy röpke pillanat alatt ismét szétnéztem a tágas folyosón. Lefogadtam volna, hogy a falon lógó képek eladásából jól lehetne lakatni a harmadik világot, viszont mintha a srác nem lett volna felhőtlenül boldog attól, milyen nevet kell majd tovább vinnie. Megértettem, bár ki tudja, mennyi rálátása volt az apja üzleteire: bele se merek gondolni, mi lehet az igazi szakterületet az idősebb Mr. Lorenzini-nek. Elég sokoldalúnak tűnt és nem jó értelemben. Kíváncsi voltam, vajon a fia szerint dióhéjban milyen sors várhat rám, már nem is próbáltam titkolni az idegességemet. Talán, ha most kiadok belőle egy kis darabot, akkor az irodában könnyebb lesz magamra erőltetnem a magabiztosságot. Nem attól féltem, hogy leszedik a fejemet, csak elképzelésem sem volt, mit várhat tőlem az adományozóm... és a közeljövő sötétbe burkolózása nem volt jó hatással rám.
- Nem hiszem, hogy bármit tudnék adni, amije nincs vagy nem kaphat meg. - Nem voltam milliomos, nem voltak üzleti kapcsolataim, befolyásos partnereim... a halhatatlanságnak számomra nem ez volt a lényege, néhány apróbb módosításon és könnyítésen kívül úgy tekintettem a vámpírlétre, mint a halandó életem meghosszabbítására. Ennek ellenére, ha úgy jött ki a lépés, szerettem megvédeni magam, ezért attól kevésbé tartottam, hogy a férfi bántani fog. Nem tartana sokáig maradandó károkat tennem benne, de reméltem, hogy erre nem fog sor kerülni. Benedict elmondása szerint nincs rá esély.
- A nevem Sophie. Örülök a találkozásnak. - Őszinte voltam, a halvány mosolyom is erről árulkodott. Furcsa mód, kissé nyugtató hatással volt rám, hogy összefutottam Benedict-el. - Ha most mégse mennék be feltűnne neki vagy túl sokan kértek már tőle szívességet ahhoz, hogy az összeset megjegyezze? - Csak úgy felvetettem az ötletet, elvégre ki tudja...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Szer. Dec. 28, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra


just an advice, listen to me: go away
sophie & benedict

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ez egyáltalán nem hangzik jól. Bár nem az én életem, ő meg azzal cseszi szét az életét, amivel akarja. Igaz, ha beleszületett volna ebbe az életbe... inkább messziről elkerülte volna ezt az egész cirkuszt. Mint én, én is próbálok belőle kikerülni, csak baromira nem akar sikerülni. Nehéz is úgy, hogy minden utcasarkon van valaki, aki ismeri az apámat, és mielőtt bármit is tehetnék, már mindent tud rólam az öreg. - Megbeszélés? Ez rettentően... érdekes - sóhajtottam fel, miközben összedörzsöltem a két tenyeremet. Én a helyében már nagyon ideges lennék. A hangomban kicsivel több volt az irónia, mint szerettem volna. Igazából nem akartam vele gúnyolódni, tekintve, hogy valószínűleg élete legrosszabb fél órája vár rá. Inkább... sajnálom szegény teremtést. Olyan törékenynek tűnik, aprónak...  
- Benedict. A másik Mr. Lorenzini. Sajnos. Bár attól függ, honnan nézzük. Az örökségem szép lesz, hála ennek a névnek - vontam egyet a vállamon. Lehet, hogy a jelenlegi bunkóságomat inkább az apám reggeli vitájának köszönhettem, mert amúgy nem szoktam hangosan kimondani az ilyesmit. Főleg nem mások előtt. Még a végén lerombolom apám tekintélyét. Utána aztán miből építkezne...
Követtem a tekintetemmel, amikor nekiindult az iménti útbaigazítás után. Én már a falnak dőltem, onnan nézve, hogy vajon meddig is jut el. Még nem volt késő visszafordulni, igazából az lett volna a legjobb megoldás. Nyilván azt az utasítást kapta, hogy legyen itt egy bizonyos időpontra. Ő aztán nem mondhatja, hogy nem volt itt.
A gondolatokból az ébresztett fel, hogy ismét meghallottam a hangját. Hozzám fordult vissza, én pedig kicsit elhúztam a számat. - Az attól függ. Ha úgy jöttél ide, hogy nincs mit veszítened, egész olcsón megúszhatod - mondtam, ekkor már mellőzve a gúnyolódást. Tényleg nem tűnt nyugodtnak, most először láttam rajta, hogy ideges. - De nem fog bántani, ha lenne emiatt félelmed. Tiszteli a nőket - tettem még hozzá. Ezt az egyet becsültem benne. Az anyám halála után csak erősödött ez a jó szokása.
Megköszörültem a torkomat. Felajánlottam volna neki, hogy vele megyek, de apám első mondata az lett volna, hogy húzzam ki a belemet a szobából. Múltkor sikerült némileg rossz fényben feltűntetnem, mikor magával vitt egy üzleti tárgyalására, és olyasmit mondtam a partnerére, amit nem kellett volna. - Mi a neved?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
just a girl and she's on fire ◆ ◇
Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
Humor :
cute ◆ ◇



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 9:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

Benedict + Sophie

[You must be registered and logged in to see this image.]
Rossz érzésem volt. Nagyon szívesen sarkon fordultam volna, hogy figyelmen kívül hagyjam a kötelességet, miszerint meg kell jelennem a segítőm előtt, hogy megbeszéljük a törlesztésem részleteit, de a lelkiismeretem nem engedte, hogy kihátráljak. Egy üzlet azért üzlet, hogy mindkét félj megkapja, amit várt tőle: én életben maradtam, ezért muszáj fizetnem. Elismerem, buta voltam, hogy csak utólag tájékozódtam Mr. Lorenzini személyiségéről és stílusáról, ám ahogy a mondás tartja, a kétségbeesett idők kétségbeesett lépéseket követelnek, aztán hogy mi lesz akkor, amikor az életünk ismét egyenesbe jön... akkor kezdetünk magunkon körbenézni és rájönni, mennyi dolgot csinálhattunk volna másképpen. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ez már így sikerült, lélekben arra kezdtem készülni, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből, de hogyan tervezgethetnék, ha azt sem tudom, mi vár rám a fal másik oldalán? Belefájdult a fejem a tehetetlenségbe.
- Öhm, személyes ügy. Egyfajta... megbeszélés. - A mosolyom kínosba váltott át a srác kérdését hallva, majd el is tűnt az arcomról. Azt sem tudtam, milyen szót használhatnék a helyzetemre, az agyam egyre tompább és tompább lett. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy törlesztenem kell, világéletemben magam oldottam meg a problémáimat.
- Köszönöm. - Balra a harmadik ajtó a kanyar után? Van ember, aki nem téved el itt? Mégis hogy lehet ekkora házban élni? Mint egy kastély, minden ijesztően tökéletes, szabályos és emberfelettien ijesztő módon szép. Akár egy múzeum. Talán meg is álltam volna csodálkozni, hogyha nem azért lettem volna itt, amiért. Készültem is, hogy megteszem a hátralévő távot, de a fiú megszólalt és ezzel elérte, hogy minden benne kavargó érzés mellé meg is lepődjek.
- Miért, több is van? - Bukott ki belőlem. Arról nekem senki sem szólt, hogy válogatni is az én dolgom, abban a hitben voltam, hogy egy ilyen kaliberű üzletemberből csupán egy van egy épületben. Úgy látszik, tévedtem, arra viszont tényleg nem gondoltam volna, hogy éppen az általam keresett személy fiába fogok belebotlani, akinek a hangja vészjóslóan suttogóvá vált és egyfajta értetlenkedést vettem észre az arcán. Kíváncsi lettem, hogy az arckifejezése annak szól-e, hogy voltam olyan ostoba, hogy megjelentem? Kezdtem én is elég butának érezni magam. - Arról már lekéstem, hogy az ő segítsége nélkül oldjam meg a bajomat. Ha ő nem lenne, én sem lennék itt. - Ez úgy hangozhatott, mintha egy hőst tisztelhettem volna benne, pedig egyáltalán nem ezen a véleményen voltam. Ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább sátánnak tűnt a megmentőm.
- Gondolom nem veszi jó néven, ha valaki elkésik. - Egy mosollyal kíséreltem megköszönni az útbaigazítás, ám miután tettem pár lépést, visszafordultam felé. - Mire számítsak? - Először bunkóságnak tartottam feltenni ezt a kérdést, de hirtelenjében úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy, rosszabbul nem fogom érezni magam.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 8:54 pm
Ugrás egy másik oldalra


just an advice, listen to me: go away
sophie & benedict

[You must be registered and logged in to see this image.]
Majdnem meguntam az életemet is. Bár azon már túl voltam. Semmi értelme nem volt itt szerencsétlenkedni egész nap, de nem nagyon akadt mást lehetőségem. Nem hozhattam bajt az apám fejére, mondván, hogy van neki már amúgy is elég baja. Remélem, nem Zoéra gondolt, mikor ilyen szavakat használt. Persze, volt baj itt mindenkivel, csak vele, az én tökéletes apámmal nem. Az emberek azért tisztelték, mert féltek tőle. Gyűlöltem ezt a cirkuszt, ki akartam szabadulni innét, de azt hiszem, észrevette a szándékomat. Vagy valamelyik ficsúrja, és aztán elmondta neki. Apám azért nem ismert engem annyira, hogy rájöjjön, mennyire belerúgnék ebbe az egészbe, ha tehetném. De nem szabadott... én vagyok az örökös. Vagy mi a franc. Bár volt akkora szerencsém, hogy úgy tűnt, az öreg megél még egy pár karácsonyt. Vagy nem. Ebben a szakmában már senki nem tudta. Még meg kellett gondolnom, szám szerint hány könnycseppet hullajtsak utána, ha valaki szétlövi a fejét. Az anyámat elveszítettem már az életmódja miatt... igaz, őt már azelőtt is elveszítettem, hogy meghalt volna, méghozzá apám páratlan nevelési eszközei miatt. Zoé-ban pedig az anyámat véltem felfedezni. Mindketten kitörni akartak ebből a mocsokból.
Fütyörészve sétálgattam a folyosón, zsebre vágtam mindkét kezemet. Igazából tényleg nem akadt más dolgom. Csak fel és le... már fejből el tudtam volna mondani, hogy miből mennyit használtak fel a koceráj építésekor a jól megfizetett építészek. Legalább jól tartott, egy kis kosz sem volt a falakon. Bár tény, apám úgy kezdte a nevelésünket, hogy eltöri a kezünket, ha mocskot csinálunk a hőn szeretett otthonában. Micsoda idilli gyerekkor.
Felemeltem a fejem, mikor lépéseket hallottam. Egy halk sóhaj bukott ki belőlem, megforgattam a szemeimet, és folytattam volna tovább az amúgy semmirekellő utamat, de a lépések gazdája nem így tervezte. Egy újabb szerencsétlen préda. - Hm. Mi dolgod van neked Mr. Lorenzinivel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, még annyi udvariasságot sem eresztve meg, mint amennyit az illem megkövetelt volna. Oké, a morcosságomat nem kéne egy ártatlan kislányon elverni. De hogy lehet valaki ennyire fiatalon ennyire ostoba? Ilyen nyíltan az oroszlán barlangjába sétál? - Egyébként tovább a folyosón. Balra a harmadik ajtó a kanyar után - böktem a fejemmel abba az irányba, majd félrebillentett fejjel egy másodperc alatt végigmértem. - Bár előbb tisztázzuk le, hogy melyik Mr. Lorenzini-t keresed - tettem aztán hozzá egy vállvonással, kivéve a zsebemből a kezemet, és összefontam a mellkasom előtt. Annyi biztos, hogy túl lazán kezeltem az életet, apa a falba nyomná a fejem, ha hallaná, hogyan beszélek egy nővel. De amit ő nem hall, az nem is zavarja. - Ha az apámat, akkor... hidd el, inkább oldod meg egyedül, mint az ő segítségével - vált a hangom suttogóvá, némileg közelebb hajolva hozzá. Mi mindent kérne egy ilyen fiatal, szép lánytól? Bele sem mertem gondolni, milyen árat kellene fizetnie. Na jó, lehetnék naívabb is. Lehet, hogy egyszerű lakberendező, várjuk ki a végét.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
just a girl and she's on fire ◆ ◇
Tartózkodási hely :
mystic falls ◆ ◇
Hobbi & foglalkozás :
no idea ◆ ◇
Humor :
cute ◆ ◇



A poszt írója Sophie Quenell
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 7:57 pm
Ugrás egy másik oldalra

Benedict + Sophie

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sok helyen jártam már, de Chicago eddig kimaradt. Akárhová mentem, mindig elképedtem, mennyit változott a világ, pedig nem volt idő, ami kiesett volna, figyeltem a körülöttem végbemenő történésekre. Talán ez volt az egyetlen áldása a vámpírlétnek: a tudat, hogy már régen halottnak kellene lennem, de mégsem vagyok az, a bolygó pedig forog a tengelye körül és láthatom, ami a természet törvényeit tekintve nem lett volna szabad. A lázadó jelzőt képtelenség lett volna rám aggatni, mindig betartottam a szabályokat és ügyeltem arra, hogy ne keveredjek bajba, ám úgy tűnik, egyszer mindennek vége szakad... és emiatt kerültem ide, ez elé a hatalmas villa elé, aminek ha átlépem a küszöbét, fogalmam sincs, mi várhat rám. Valószínűleg nem fogják leszedni a fejemet a helyéről, de mivel sajnos nem voltam jó üzletasszony, ezért meggondolatlanul mentem bele egy alkuba és most ehetem, amit magamnak főztem. Segítségre volt szükségem, őt ajánlották és én elvállaltam, hogy bármit megadok, csak mentsen ki azoknak a vadászoknak a karjából, akik a nyomomba szegődtek. Nem tettem ellenük, nem bántottam őket, üldöztek, mert vámpír voltam és nem tudták elfogadni, hogy elbújtam előlük. Valahogy mégis megtaláltak, többen voltak, mint első alkalommal és nem bírtam el velük... kellett egy irgalmas -vagy éppen haszonleső- szamaritánus, aki a rendelkezésemre áll és ostoba módon elfogadtam az első utamba kerülő lehetőséget.
Becsengettem és a hatalmas ajtó úgy tárult ki előttem, mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Nagy levegőt vettem, elindultam a folyosókon és rápillantottam az órámra. Délután négy órát beszéltünk meg és én még sehol sem tartottam, csak kóvályogtam, pedig a bejáratnál egy nő adott egyfajta útbaigazítást. Befordultam az egyik sarkon és egy fiút pillantottam meg, aki az ellenkező irányba sétált.
- Bocsánat! - Viszonylag visszafogottan elkiáltottam magam, odasiettem hozzá és halvány mosolyra húztam a számat. Jellemző, akkor is megpróbálok mosolyogni, amikor a teljes bizonytalanság vár rám. - Mr. Lorenzini-t keresem. Tudnál segíteni? - A húszas évei közepén járhatott, eszem ágában sem volt magázódni. Elég ostobán vette volna ki magát, ha egy kinézetre velem körülbelül egykorú fiúval ennyire hivatalos hangot ütnék meg. A gondolataim ellenére a hangom nem volt túlzottan magabiztos. Ugyanúgy csengett, mint általában, kedvesen szólaltam, de legbelül egy láthatatlan erő úgy rugdosta a szerveimet, mintha focimeccsre készülne, arról nem is beszélve, hogy a torkom is kaparni kezdett. Nem sok jót hallottam eddig Lorenzini-ről, csak abban bíztam, hogy ma kellemes napja van és szerencsém lesz.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Keresem :
Δ some betrayers at the moment
Kedvenc dal :
Δ look at me! it's not my hobby
Tartózkodási hely :
Δ chicago right now



A poszt írója Benedict Lorenzini
Elküldésének ideje Pént. Júl. 22, 2016 7:36 am
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Sophie & Benedict || 2002

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Sophie Turner

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Hatodik érzék
- minden, ami a szemnek láthatatlan -
 :: Múlt
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 42 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 28 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3