Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Kedvenc dal :
♡ my demons
♡ yellow flicker beat
♡ i hate u, i love u
Tartózkodási hely :
❥ New Orleans



Gwendolyn Lowell ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 10, 2017 3:06 pm
Karaktermustra
lenni vagy nem lenni?



Kedves Tagok!

A mai nappal kezdetét vette az el nem készült karakterek felülvizsgálata. Szeretnénk kiszűrni a rendszerből mindazokat, akik nem rendelkeznek elbírált karakterlappal és nem játszanak, ugyanis megtévesztő lehet a fórumozóknak a regisztrált felhasználóink száma. Feleslegesen nem szeretnénk tárolni a karaktereket, akik jó eséllyel el sem fognak készülni. Az elkövetkező hetekben tehát sorra vesszük az el nem készült felhasználóinkat, köztük a multikat is, és felvesszük velük a kapcsolatot. Ez még nem jelent automatikusan törlést, hisz mindenkinek megvan a maga privát élete, ami közbeszólhatott, vagy egyszerűen csak meggondolta magát és nem jelezte felénk.

A ma értesített karaktereknek május 20-ig van ideje reagálni a kiküldött pm-re. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a karakter törlésre kerül.

A mai napon értesítést kaptak a következő karakterek:

Gina Morgan
Will Payne
Sutton Hensely
Rebekah Mikaelson2
Celeste Cortez
Pippa Blanchard
Jade Crawford
Nolan Reed
Lisette Dupont
Amelia J. Beckett
Donna D. Greco
Milan Kostov
Alys Winston
David Miller
Cara Brooks
Savannah Blake
Kiera Z. Gordon-Hawthorne
Vitanie West
Sierra Mercury

A Staff nevében
Gwen


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



Kevin Godbert ÍRTA A POSZTOT
Szer. Ápr. 12, 2017 11:01 am
#programajánló
te hova dobod be magad tavasszal?



Kedves Tagunk!

Tavasz van, az új kezdetek időszaka. Itt az alkalom, hogy újult erővel vágj bele az online életedbe is, pezsgést vigyél a karaktered mindennapjaiba, mi pedig ösztönzésképp különféle alternatívákat kínálunk neked. Csak aztán nehogy a bőség zavara miatt, ne tudj dönteni. Razz

#NewOrleans

Hűvös még a tavaszi éjszaka, csíp a szél, de a lágy muzsika, ami belengi a jazz fővárosát, csak arra vár, hogy téged is megdelejezzen. Suttogások, alig észrevehető mozzanások, irigy pillantások, dráma és erőfitogtatás. A bál nem vár, ha lemaradsz, kimaradsz!
[You must be registered and logged in to see this link.]

#MysticFalls

Mystic Fallsban is folyik a szerveződés, az eltűnések mindennaposak, a Tanács újra megalakul, te pedig a része lehetsz! Mindegy mi vagy: ember, boszorkány, vámpír, farkas vagy valami félszerzet, a cél közös. Az alapítók után szabadon vár, a Tanács.
[You must be registered and logged in to see this link.]

#aroundtheworld

Ha nagyobb hatalomra vágysz, összpontosítsd figyelmed arra a nemzetközi szervezetre, ami igazán kordában tudja tartani az egyensúlyt. Legyen szavad egy olyan legitim csoportban, aminek tagjai között megfordult Newton, Nobel, Churchill, Lincoln és Washington is.
[You must be registered and logged in to see this link.]

Te tudod, milyen az, mikor valaki befolyásolni próbál? És hogyha nem is valaki, hanem valami próbálja átmosni az agyad? Vérszomj, vágy és hatalom vár a Vámpírtársaság tagjai között.
[You must be registered and logged in to see this link.]

Ha pedig valami igazán nagy újdonságra vágysz, bízd magad ránk és hagyd, hogy olyan partnert adjunk melléd, akivel biztos nem fújna össze titeket a szél. Kérhetsz mesélőt, állíthatsz be rizikófaktort. Mégis mire vársz még?
[You must be registered and logged in to see this link.]


Vedd fel a kesztyűt. Hallasd a hangod.
Vállalj szerepet! Mi számítunk Rád!


PS: A főkaraktereknek ment pm formájában is!


A Staff nevében
Kevin


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 19, 2017 12:22 pm
Közös kalandra fel!
jelentkezz te is


Kedves Játékosaink! 40

Már jó ideje érlelődött a fejünkben az ötlet, ám miután kiderült, hogy erre ténylegesen lenne is igény, úgy döntöttünk, hogy belevágunk; mostantól él az oldalon az összepárosításos játékok lehetősége is.
Innentől kezdve jelentkezhettek az alábbi topikba is partner-keresés apropójából.
Mi benne a változás?
Itt nem neked kell ráírnod a másik jelentkezőre, mi fogjuk leszervezni neked a játékot. Pontosabban, segítünk abban, hogy biztosan ne maradj egyedül a játéktéren! Wink
Less rá a részletekre [You must be registered and logged in to see this link.], majd jelentkezz te is, végy részt valami újban. 40

A Staff nevében
Elena


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 19, 2017 10:00 am
Törölt karakterek
apró változás



Kedves Tagjaink! Smile

A hétvégén mi is ráléptünk a tavaszi nagytakarítás és felfrissülés útjára, ennek első része pedig a helyszínek archiválása, valamint az inaktív, színüket elvesztett és leadott karakterek törlése volt. Ideje volt már, hogy a régóta nem használt arcok erre a sorsra jussanak, úgyhogy ne ijedjetek meg, ha esetlegesen nem találjátok egy-egy régi éneteket. Smile

A Staff nevében
Ebony


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Tartózkodási hely :
♔ mystic falls & sometimes NO
Hobbi & foglalkozás :
♔ if you're not so lucky, you know i'm not a good guy
Humor :
♔ actually, i have



Kevin Godbert ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 16, 2017 7:34 pm
Közvélemény- kutatás vol.1.
mire kell figyelned?



Kedves Tagjaink! Smile

Felhívom figyelmeteket, hogy a főkarakterek részére fontos PM lett kiküldve. Néhányan már jelezték felém, hogy nem kaptak üzenetet, emiatt kollektíven felhívom figyelmeteket, hogy írjatok a Főkarakterek összesítőjébe, ha ti is ezzel a bökkenővel szembesültök.
Ha valaki nem kapta meg közvélemény-kutatásra felhívó üzenetünket, nálam jelentkezhet.

[You must be registered and logged in to see this link.]


A Staff nevében
Kevin


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
castle ★ ☆ eléglesz ★ ☆
Tartózkodási hely :
new orleans is my home ★ ☆
Hobbi & foglalkozás :
fighting for equality ★ ☆
Humor :
are you insane like me? ★ ☆



Faye Charpentier ÍRTA A POSZTOT
Szer. Márc. 15, 2017 3:38 pm
Bővülö Staff
apró változás



Kedves Tagjaink! Smile

Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy bejelentsem: mától nem hárman, hanem négyen vagyunk a Staff-ban és az új tagunk nem más, mint Kevin Godbert (ismerhetitek még Gwen-ként, Jo-ként és a többi)! 40
Az user nagyon-nagyon régóta tagja az oldalnak és jelenlétével, valamint kreativitásával eddig is hozzájárult a fejlődésünkhöz, ezért döntöttünk úgy, hogy szeretnénk, ha hivatalosan is fordulhatnátok hozzá segítségért és tanácsért. Szóval ne habozzatok, ha bármilyen kérésetek, kívánságotok, problémátok van, akkor mostantól őt is kereshetitek! Smile

A Staff nevében
Faye


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Keresem :

I stopped being me such a long time ago, I can't even remember who that was... I guess the only thing that makes me feel like myself these days is when I'm not.
Kedvenc dal :
control, mad hatter ✤ ✤
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤
Humor :
hard ✤ ✤



Ebony Tate-Smith ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Márc. 02, 2017 4:49 pm
Helyszínek átrendezése
apró változtatás



Kedves Tagjaink! Smile

Ezt a posztot csupán egy apró változtatás szülte, ugyanakkor ezt a változást fontos közölni, nehogy véletlenül kavarodás legyen belőle. New Orleans belvárosa kapott egy új főtopikot "Francia negyed" címmel, amibe átkerült jó néhány helyszín. Ezek a helyszínek eddig elvegyülve szerepeltek a nagy "Belváros" topikban, de mától, hogy átláthatóbb legyen, a "Francia negyed"-ben találhatjátok meg őket. A helyszínek a következőek:
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]

A Staff nevében
Ebony


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 31, 2016 10:46 pm
Boldog  új évet  kívánunk! 
jöhet 2017



Sziasztok!

Gyorsan eltelt egy újabb év; már hatodik éve, hogy van lehetőségem újévkor írni ide valamit, a szokással ellentétben viszont nem csak összesíteni szeretném az elmúlt év tapasztalatait. Bár kétségtelen, hogy azokból is adódott bőven, idén is sokat tanultunk, és remélem, mindenkinek hasznára vált a megszerzett tudása. 40

Újévkor magunk mögött hagyjuk a múltunk egy bizonyos részét. Egy évet. Tele vagyunk újévi fogadalmakkal - én legalábbis biztosan nem szűkölködöm bennük -, elszántan indulunk neki, néha kicsit lombozódik a lelkesedés egy-egy apró kudarc után, de soha nem késő újrakezdeni.
Szilveszter este, még akkor is, ha nem itthon töltöm az újévet, mindig mérlegre állítom az elmúlt év eseményeit: büszke vagyok arra, amit tanultam, ami a hasznomra vált, és ilyenkor világosodik meg leginkább, hogy mi az, amit nem viszek magammal a jövő évembe.
Az elmúlt fél év tele volt hullámvölgyekkel - amit kivetítettem az oldalra is azzal, hogy elhanyagoltam azt a munkát, amit azelőtt ebbe öltem bele... talán ezt bánom a legjobban, ha visszagondolok az elmúlt évre. Az elmúlt másfél hétben visszanyertem azt, amit annyira szerettem az egészben, és volt időm végiggondolni, hogy mennyi olyan dolog történt, amit megelőzhettem volna egy kis odafigyeléssel. És ez az az érzés, amit nem szándékozom tovább vinni 2017-be; rengeteget tanultam azóta, hogy a dolgozók világába léptem: rengeteg élethelyzetet tanultam meg kezelni,  de eközben elfelejtettem, hogy csak akkor lehetünk egy csapat részei, ha mi magunk is oda akarunk tartozni. Amíg egy kis élet is van abban az álomban, ami több, mint hat évvel ezelőtt indult útjára, addig nem szabad hanyagolnom ezt az amúgy rendkívül szerethető munkát, amit közöttetek, az oldal vezetőjeként végezhetek. Rendkívül szerencsésnek érezhettem magam mindig is, amiért soha nem adminként kezeltetek, hisz ezt soha nem követeltem meg magamnak; szimpla emberként fordultatok hozzám, így engedtetek közel magatokhoz. Sokatokkal úgy érzem, életreszóló barátságot kötöttem, és ki tudja, mit hozhat még a jövő? Smile

Azt sajnos nem tudom előre megmondani, mit fog hozni 2017. De mi továbbra is azon leszünk minden kreativitásunkkal és szabadidőnkkel, hogy jót szórakozhassatok minden percben, amit itt töltötök. Jövőre ismét szeretnénk megnyitni a kapuinkat az újítások előtt, rengeteg olyan játékot, programot készítünk, ami közelebb hozhat minket egymáshoz. Legyen 2017 egy jobb év, mint 2016 volt! 38
Köszönöm nektek az elmúlt évet. A sok kitartást. A sok élményt, amit megosztottatok velem az életetekből. A sok nevetést, amit kiváltottatok belőlem. A sok megnyugtató szót, amikor szükségem volt rájuk. Cserébe ezúttal is ugyanezeket tudom nyújtani, amikor nektek van rá szükségetek. Szeri van

Jövőre is várunk titeket köreinkbe, de előtte még érezzétek jól magatokat a jelenben, tegyétek felejthetetlenné az év utolsó napját!  :torony:

A Staff nevében;;
Elena


Vissza az elejére Go down

avatar

Admin •• ne félj, nem harapunk nagyot... annyira
Tartózkodási hely :
Egy lépéssel mindig előtted
Humor :
Néha van



Admin ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 18, 2016 10:51 am
Inaktív  karakterek
mire kell figyelned?



Kedves Tagjaink!

Nemrégiben már a foglalóban is jeleztük, hogy kik azok a karakterek, akiktől sajnos jó ideje nem született reag a játéktéren. Voltak, akik pótolták a tartozásaikat, folytatták a játékaikat vagy éppen újba kezdtek, ám akik eddig nem éltek ezzel a lehetőséggel, most pm formájában is megkapták a figyelmeztető üzeneteiket: az alább található listában szereplő karaktereknek 2 hetük van arra, hogy aktivitást mutassanak, ha szeptember 01-ig nem jelzik távolmaradásuk okát vagy egyszerűen nem születik tőlük reag, akkor az adott play by felszabadul. Sorozatbeliek esetében a karakter ismét meghirdetésre kerül, a keresett karakterek ügyében pedig a hirdető kezébe adjuk a döntés jogát.

Sorozatbeliek:

Kol Mikaelson
Marcel Gerard
Jeremy Gilbert
Mary-Louise Brice

Keresett karakterek:

Tommie Aragonte
Caitlin Prescott
Anna Cromwell
Bennett Christiansen
Alana Moretti
Greg C. Roscoe

Saját karakterek:

Brandon Perkins
Vera Buckley
Sierra Sanchez
Christopher M. Britanov
Damien Z. Myers
Roger Cash
David Winchester
Simon Attias
Nicolle Morrow
Quinn R. Walsh
Erin Josslyn Hart
Victoria D. Morrison
Matthias St. James
Jonathan Eastwood
Gillian H. Andrews
Abrienne D'Alembe
Malia Tang
Shawn Claflin
Zooey Cullen
Shane Timothy Eastwood
Julia Prosser
Shane Hopkins
Hermia Granger

Mindenkit visszavárunk, reméljük, nem kell tőletek elbúcsúznunk. Bízunk abban, hogy nem csupán rövid ideig lesztek ismét aktívak a figyelmeztetés okán, hanem igazándiból szeretnétek gyarapítani az oldal tagjainak névsorát. Smile
Bármilyen kérésetek/kérdésetek van, forduljatok felénk bizalommal!

A Staff

Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 29, 2016 2:36 pm
Újítások,  információk
mire kell figyelned?



Kedves Tagjaink!

Mint láthatjátok, az oldal ezúttal is új színekben tért vissza. A legutóbbi dizájncsere ugyan nem volt olyan régen, de többen is összedugtuk a fejünket a staffban, hogy új ötleteket valósítsunk meg, és úgy gondoltuk, ha már újítások, akkor miért ne lenne ez egy teljes arculatváltás? 40
Persze akadnak keserédes pillanatok minden egyes döntésnél, ilyen ez a mostani is. Az oldal már majdnem hat éve működik, túl vagyunk pár hullámvölgyön, ismertünk meg új embereket, engedtünk el barátokat... és ezúttal közösen döntöttünk úgy, hogy egy kicsit meg kell válnunk a sorozataink világától is. Ez nem jelenti azt, hogy többé nem lehet sorozatbéli karaktereket alkotni, vagy hogy Mystic Falls és New Orleans eltűnik az éterből; de kibővítettük a városaink történetét, hogy más, saját karakterek is be tudjanak csatlakozni a mindennapokba. Új canonokat kreáltunk nektek, és már félig lezajlott az a bizonyos törlés és archiválás, de még mindig folyamatban a nagy takarítás. Szeretnénk minél több lehetőséget adni a már meglévő, és ezt követően érkező tagjainknak.

Tehát, amit már említettem, a városaink története kibővült. Mystic Falls-hoz létrehoztunk egy Tanácsot, amelyhez nagyon várjuk a tagokat, köztük a Tanácsvezető polgármestert. Őket a canonok között találjátok meg.
New Orleans régóta a farkasok és vámpírok harcának színtere, és ezúttal lehetőségetek van ebbe a csatába belefolyni. Ide is került pár canon, de folyamatban van a többiek feltöltögetése is, a jelenlegi még bőven nem a végleges lista.
Seattle részénél ismét elővettük azt a régi kastélyt, amelyet annak idején a lányok kreáltak meg, és szeretnénk felvirágoztatni. Seattle az emberek városa, természetfeletti lények csak saját felelősségre léphetnek a városba, ám a város határában lévő Stardust kastélyban mindenki menedéket találhat.
A Whitmore Főiskolára várjuk az Augustine-orvosokat, illetve azon lényeket, akiket ők hoztak létre/mérgeztek meg.
És itt az újítás: egy teljesen mágiamentes város! Baltimore-ba belépve a természetfeletti lény egyszerű ember lesz. De akkor mindennek oda, ha egyszer kilépsz onnan... a város egy második esély azoknak, akik egyszer erőszakkal vagy véletlenül elveszítették emberi valójukat. A város története lassan, részletesen lesz felvezetve, de fontos tudni, hogy nincs kivétel a városban.

A keresett karaktereknél is változás állt be; az új mintánk alapján kérünk mindenkit, hogy egy új topikot nyisson a hirdetésének itt: [You must be registered and logged in to see this link.]
A mintát itt találjátok: [You must be registered and logged in to see this link.]
A régi hirdetések archiválásáról mi gondoskodunk, nektek tényleg csak annyi dolgotok van, hogy amely keresette még szükségetek van, azt az új mintában az új helyre új topikban küldjétek be. 40 Erről minden hirdető kap majd egy pm-et is természetesen, hogy biztosan értesüljön mindenki. Smile

A sorozatbéli karakterek lekerültek a fejléc alatti részről, ami azt jelenti, hogy naprakészen fogjuk tartani a sorozatbéli karaktereink fórumrészt. Nincs szó arról, hogy nem lehet többé sorozatos karaktert alkotni. :033:

És ez volt az első fázisa az oldal "újjászületésének", igyekszünk naprakészek lenni, itt lenni és folytatni a folyamatos megújulást, mert ami biztos, hogy nem ez volt az utolsó ötletünk. Wink
Amit pedig még szeretnék kiemelni, hogy nagy-nagy köszönet jár a staff-csapat tagjainak ezért a munkáért, hisz minden új leírás és a canonok kilencven százaléka az ő kezük munkáját dícséri. 38

Ha bármi problémát találtok, facebook-on, vagy itt pm-ben megtaláltok. :033:

A Staff nevében;
Elena


Vissza az elejére Go down

avatar

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
my only hope for happiness

Kedvenc dal :
back home
Tartózkodási hely :
⊂ the place where nothing bad happens
Hobbi & foglalkozás :
⊂ i'll be a little doctor
Humor :
⊂ like a dead man's humor



Elena Gilbert ÍRTA A POSZTOT
Pént. Júl. 29, 2016 2:20 pm
***
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Vissza az elejére Go down
 

Hírek, bejelentések

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Bevezetés világunkba :: Farkasüvöltés-