Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 14, 2017 10:47 pm
Ugrás egy másik oldalra
| Lezárt játék! |
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 26, 2017 1:26 pm
Ugrás egy másik oldalra
Amikor meghallom, hogy hova szeretne menni, akkor akaratlanul is összerezdülök. Lehet, hogy sok jó dolog történt ott, de sok olyan is, aminek a vége eléggé rossz lett és semmi kedvem nem volt oda visszamenni. Főleg, hogy apának is nyoma veszett. Én nem is értem, hogy miként jöhetett neki ez az ötlet. Kellett pár perc némaság is, hogy megleljem a hangomat ezek után, de talán legfőképpen ahhoz kellett, hogy megpróbáljam finomam a tudtára adni azt, hogy baromira nem fogok odamenni. Ha ő szeretne, akkor menjen egyedül, de az előbb is hangsúlyoztam azt, hogy lehet jobb lenne inkább a közelben maradni. Úgyis gyorsabban fáradok mostanában, de hát úgy néz ki a falnak beszéltem. Miért is nem lepődök meg ezen? Ahh, mindegy is.
- Igen, egykoron szép és jó volt, de nem tartom akkor se jó ötletnek. Messze van és a jók jónak is a vége eléggé borzalmas volt. – feleltem végül minden hezitálás nélkül. Az őszinteség amúgy is fontos, nem? Hát akkor maradjunk annál, de azért a hangom óvatosan csendült, mint aki fél attól, hogy most a másik lelkébe gázol. Nem állt szándékomban, de egyszerűbb volt így, mint esetleg majd fölösleges köröket lefutni.
- Hmm, ez igazán hízelgő, de azért egy puha ágyban való bealvást jobban preferálnék, mint a kádban alvós dolgot. – mosolyodtam egy, majd kicsit hátrébb dőltem és nyomta egy puszit az arcára, hogy tényleg fáradt vagyok és egy alvás jól esne. Hosszú volt ez a nap és legalább végre én is békésen aludhatok, mert nem kell még mindig azon agyalni, hogy miként hazudjak, vagy éppen miként titkoljam el előle az igazságot.
Sóhajtottam egy aprót, de kicsit el is nevetettem magam, miközben megráztam a fejemet.
- Életem, még mindig nem lettem jósnő, hogy meg tudjam mondani, hogy mi lesz és én nem szeretném előre tudni a nemét. Ha te igen, akkor majd neked elárulja a doktor, de én meglepetésnek szeretném. Az a fontos, hogy egészséges legyen, akár fiú, akár lány, akkor is szeretni fogom. A nevekre meg még bőven van időnk, nem gondolod? Meg lehet mind a két nemre is gyűjteni. – kicsit mocorogni kezdtem, hogy tényleg lassan megmosakodjak, utána pedig szép lassan kikászálódjak a kádból, mielőtt tényleg ott aludnék meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Márc. 18, 2017 1:07 am
Ugrás egy másik oldalra
Napról napra fel szokott bennem merülni a kérdés, hogy megérte-e ez nekünk. Ez, hogy meghaltunk, aztán pedig újra születtünk. Ugyanazon személyként, mégis valamennyire másként. Én csak néhány évtizede voltam vámpír, Shan annál több ideje, és még nekem is nehezen megy a visszarázódás ebbe az életbe. Akármennyire is szeretném, jelenleg még nem tudom megmondani, hogy jól döntöttünk-e. Nincsenek meg azok a védelmeink, azok a pluszok, amik miatt kicsit kiemelkedtünk mások közül, ami miatt nem voltunk egyszerű halandók, akiket bármikor ledönthet a lábáról egy-egy betegség. Egy bizonyos szinten hiányzik a vámpírlét, akármennyire is próbálom magamat azzal hitegetni, hogy jó ez így, hogy minden olyan, mint régen. De így sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Egy mélyebb sebesülést nem tudunk elintézni pusztán annyival, hogy iszunk vért, és meggyógyulunk… szóval igen, él bennem egy kis hiányérzet. De ez nem jelenti azt, hogy nem örülök ennek a változásnak. Így legalább sokkal jobban meg tudjuk becsülni az egymással töltött időt, mert így már kétségkívül véges lesz. Bezárult néhány kapu, de közben meg is nyílt néhány. Ilyen például az a hír is, amit Shanna közölt velem nem is olyan régen.
- Én inkább az előbbit preferálom. És meg is van a hely, ahova leginkább szeretnék menni.
Bólintok mosolyogva, ha pedig ő rákérdez, vagy csak kíváncsian tekint fel rám, akkor már folytatom is.
- Velence. Annyi szép emlék fűz oda minket. Ott születtünk mind a ketten. Ott jelentetted be, hogy állapotos vagy. És ott házasodtunk össze legelőször.
Pillantok le Shannára, és amennyire ez a jelenlegi pozícióból lehetséges, még egy lágy csókot is nyomok az ajkaira. Kimondhatatlanul szeretem ezt a nőt, és másra sem vágyom, hogy boldoggá tegyem őt. Már maga az a tudat is, hogy újra gyerekünk lesz… nos, biztos vagyok benne, hogy örül neki. Szereti a gyerekeket – nem véletlenül óvónő -, és életünk legboldogabb évei voltak, míg Bellst neveltük.
- Legyen ez a legnagyobb gond. Jó ez a kis nyugi. Ha pedig bealszol, akkor tudni fogom, hogy te neked is jól jött már ez. Nagyon is.
Volt már rá példa, mikor vagy ő, vagy én aludtam be egy ilyen csendes kis semmittevés közepette. Néha olyan jó ellazulni, és teljesen kikapcsolni. A kád nem a legkényelmesebb formája ennek, de van, mikor már ezt is isteni ajándékként fogom fel. De azért az ágyat semmi nem tudja kárpótolni.
- Mit gondolsz, aranyom? Fiú lesz, vagy lány? Ú, és a néven is el kell hamarosan kezdenünk gondolkozni. Bár ahhoz előtte jó lenne tudni a nemét. Vagy szeretnéd, ha meglepetés lenne, és akkor derülne ki? Akárhogy is, te végzed a feladat oroszlánrészét, a te pocidban van a jövendőbeli gyerekünk. Hogy érzed, fiú, vagy lány lesz?
Nem tagadom, kicsit be vagyok zsongva most emiatt, mert szerettem apa lenni. Lehet, hogy voltak nehézségeink, de hát hol nincsenek? Most viszont tudom, hogy minden rendben fog menni. Rendben kell mennie. Mást nem fogadok el.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Márc. 09, 2017 2:36 pm
Ugrás egy másik oldalra
Szavaira már nem feleltem semmit se, mert felesleges lett volna. Szerintem ez a veszély nagyon nem fenyeget engem se, ha annyira fáradt voltam vagy lennék, akkor simán ledőlnék egy kicsit pihenni. A háztartás nem fog elfutni, ahogyan a kaja se, maximum ő lesz éhesebb és ha nem is szólnék, akkor is összedobna valamit magának, vagy éppen nekünk, amíg pihenek. Így kár is ezt túlragozni, hiszen pihennie mindenkinek kell.
Nem fogom azt se mondani, hogy mindig minden rózsás lesz, hiszen kisebb veszekedések mostanában is akadnak vagy összezördülések, de hát melyik kapcsolatban nincsenek? Szerintem mindenhol akad olyan, amikor nem minden a napos oldalról szól. És ott van az a tény is, hogy egy gyermekünket már elveszítettünk, ami elég mély nyomott hagyott bennünk, de szerencsére azért a sérülés valamennyire kezd begyógyulni és remélhetőleg az újabb jövevény érkezését se fogja beárnyékolni, legalábbis mindent el fogok követni azért, hogy ne így legyen. Meg azóta a pillanat óta szeretem – még ha nem is könnyű minden egyes perc-, hogy tudom úton van és érkezik.
- Szeretnél másik országba utazni, vagy másik városba? Vagy miként gondolod? – nem volt annyira sok kedvem megint utazni, hiszen az is eléggé megterhelő tud lenni. Meg szerintem nem csak szállodában lehet kikapcsolódni, itthon is simán el tudnánk érni a csend és nyugalom szigetét. Vagyis szerintem igen, de ha ő menni szeretne, akkor csak ne túl messzire, mert biztos vagyok abban, hogy napokig kb. elviselhetetlen lennék. Szerencsére most még egészen sikerül magamban tartani az olykor morgós medve effektusomat, vagyis inkább a házisárkányét.
- Nem hiszem, ez most túlzottan is jó ahhoz, hogy ennél jobb lehessen. Így is nehéz nyitva tartanom a szememet, hogy ne aludjak be. – vallottam be, mert tényleg ez volt az igazság. nem tudom, hogy mi fordult meg a fejében, de talán jobb, ha nem most szeretne még inkább ellazítani, mert úgy érzem magam, mint egy zombi és most ez a könnyed semmit tevés és békés pihenés tökéletesen megfelel. Mintha erre vágytam volna ezer éve már.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 05, 2017 10:34 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Jól van, szerelmem, elhiszem. Csak tényleg nem szeretném, ha megerőltetnéd magad, vagy a hullafáradtságig güriznéd magad, mert a férjed egy lusta dög.
Habár igaz, hogy most kicsit túlzok, a szövegelésem nagy része teljes mértékben igaz. Most amúgy is gyorsabban fárad, és lehet egyszer már átélte ezt az egészet, de… nos, az sem mostanában volt. Meg akkor még jóval másabb volt az egész életünk. Ő sem vámpír már, hogy ugyanolyan jó legyen az állóképessége, mint régebben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miket fog számunkra tartogatni ez az elkövetkezendő fél év. Még anno, mikor Bellst vártuk, akkor is voltak esetek, mikor már elég nehezen tudtam elviselni Shannát, de hát ez csak természetes, hiszen a hormonok tomboltak benne, mint a fene. Na meg azok a nehezebb időszakok végül teljesen kifizetődtek, mikor a kezében tarthatta a lányunkat… Még mindig fáj valamilyen szinten belegondolni, hogy mennyire könnyedén elromlott minden olyan hirtelen. Ez minden bizonnyal nem fog változni később sem, valamilyen szinten mindig érezni fogjuk ennek a hatását. De nem rokkanhatunk bele, szóval túl kellett lépnünk. És ez sikerült is, mert a komor hangulat helyett, ami egy éve volt jelen, már színtiszta boldogság lengi be a teret.
Csak hümmögök egyet, és tovább csókolgatom a nyakát, mikor visszakérdez. Nem, nem akarom tudni a titkát. Nincs abban semmi jó, hogyha mindent tudunk. A boldog tudatlanság, ahogy mondani szokták. Meg hát nem is hiszem, hogy lenne bármi titka. És nem is igazán akarom firtatni. Egyszerűen csak örülök neki, hogy még ennyi év után sem múlt ki közöttünk a szerelem, sőt… ha lehet, még erősebb lett, mint kezdetekben.
- Én benne vagyok. De valahol a városon kívül, valami meleg helyen. Oké, hogy a télnek mindjárt vége, de akkor is. Olyan helyet kellene keresni, ahol tényleg nem kell mást csinálni, csak… nos, lenni. Valami all-inclusive szálloda, vagy nem tudom.
Pénzünk az bőven van ennek megfizetésére, és szerintem ilyesfajta kényeztetést több, mint megérdemlünk már mindketten. Mégiscsak mind a ketten meghaltunk néhány hónappal ezelőtt… Örülök, hogy azóta nem volt ennek semmiféle következménye, és remélhetőleg ezt követően sem lesz. Nem akarok jelenleg mást, minthogy békességben leélhessük a maradék időnket Shannal. Megbecsülve minden egyes percet, kiélvezve minden egyes pillanatát a végsőkig.
- Hmm… mit gondolsz, képes lennél még jobban ellazulni?
Kétféle dolog is megfordult a fejemben, de abba nem fogom beavatni, hogy mik is ezek. Bár abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy bármelyikben meglelné az élvezetet, vagy ahogy mondtam, az ellazulást. Vagy akár megkaphatja mindkettőt. A végén nekem kell majd becipelnem az ágyba, mert elalszik itt nekem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 05, 2017 4:04 pm
Ugrás egy másik oldalra
Csak bólintottam egy aprót a halálos dologra, hiszen akkor is féltem megtenni, mert rendben van meghalunk és visszahoz minket, de féltem attól, hogy nem fogja állni az a boszorkány szavát. Nem éppen ártatlannak tűnt. Sőt, inkább volt olyan, akit ennyi évszázaddal a hátam mögött is inkább elkerülnék annyira, amennyire csak lehetséges. Viszont a világért se akarnám próbára tenni ismét a szerencsénket. Elég volt egyszer meghalni, ha legközelebb megtörténik, akkor már végleges lesz és ez így is van helyén. Túl hosszú ideje éltem már. Most legalább még inkább tudom becsülni minden egyes percét, amit Nate-l tölthetek és az úton lévő babánkkal.
- Jól vagyok, emiatt ne aggódj. Ha nem bírnám, akkor már rég betámadtalak volna vele, hogy ezt és azt csináld meg. Egyszerűen csak fáradt vagyok, az meg nem a világvége még szerinte. – persze azt inkább nem kötöttem az orrára, hogy néha azért tényleg rosszul voltam, vagyok és émelygek. Meg néha meg kell állnom és leülnöm valahova, mert úgy érzem, hogy nem bírom tovább és elfáradtam. Ücsörögi meg még mindig jobb, mint esetleg összeesni, mert annyira kimerültem. Nem véletlen, hogy reggelente is sokkal nehezebben ébredek, mert olyan jó aludni és legszívesebben el se hagynám az ágyat, amíg ki nem alszom magam.
- Rendben van. – és mielőtt még a fürdő felé vettem volna az irányt nyomtam egy csókot a kedvesen ajkára, hogy utána megigyam a maradék remek gyógynövényes teámat, majd pedig mindent ott hagytam, ahol volt és mentem is vizet engedni. Egy kis lazulás jót fog tenni, legalább kicsit pihenek, csak nehogy bealudjak a forró víznek köszönhetően, mert az eléggé ciki lenne. Bár ha egyedül lennék itt, akkor annyira nem, mint így, de biztosan szóval fog tartani. Amikor megérzem az érintését és ajkainak a játékát, akkor csak jólesően hümmögök, sóhajtok párat, mert nagyon is jól esik az érzése. Főleg most, amikor az érzékeim is sokkal jobbak, legalábbis sokkal érzékenyebb is vagyok. Nyomok végül arcára egy puszit, hogy utána bemásszak a kádba. Megvárom, amíg ő is így tesz és utána a hátam mellkasának simul, ahogyan bevackolom magamat oda. A fejemet pedig a vállához döntöm és hagyom, hogy a víz ellazítson.
Kérdésén csak lekuncogom magam, majd úgy billentem a fejemet, hogy kicsit láthassam őt, ahogyan felnézek rá.
- Ha elárulnám a titkom, akkor oda lenne a varázserőm, nem gondolod kicsim? – kérdeztem tőle jókedvűen, hiszen tényleg nem állt szándékomban megválaszolni a kérdést. Igazából talán magam sem tudtam válaszolni rá, de szerinte ma feleletem azért megállta a helyét.
- Hmm, most már hogy tudod a titkomat esetleg valami nyugisabb nyaralást is választhatnánk, ha nem gond. – szólaltam meg egy kisebb hallgatás után, hiszen tényleg nem bírnék ki most olyan nagy városnézéses dolgot, vagy éppen túrázást, amiért régebben éltem-haltam volna. Talán jobban megviseli a szervezetemet ez az egész a kezdetekben – vagyis remélem csak akkor -, mint azt valaha gondoltam volna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 03, 2017 8:45 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Pontosan ez a célom.
Bólogatok mosolyogva. Én is belátom, hogy több, mint megérdemli a pihenést. Én pedig szeretném ezt megadni neki. Elhiszem, hogy szeret pörögni, és tényleg nem tud megülni a fenekén, de továbbra is úgy vélem, hogy egy kis nyugalomnak bizonyos szinten mindenki tud örülni. Shan pedig nem kivétel ez alól…
Csak bólintok egyet, hogy persze, megértem amit mond. Viszont ezzel együtt el is gondolkoztat… már csak azért is újra kellene házasodnunk. Az eskünkben az volt, míg a halál el nem választ. De mindkettőnket elért a halál, az pedig már csak részletkérdés, hogy utána mégiscsak felébredtünk. Ámbár… ha nagyon bele akarnék ebbe a témába menni, akkor azt sem tudnám mondani, hogy a halál elválasztott minket. Nem, pont ellenkezőleg. Főként azért is, mert most már ismét ki vagyunk szolgáltatva a világon szinte mindennek. Betegségek, komolyabb sérülések. Tudtuk, hogy mit vállalunk, és én egyelőre nem is bántam meg. Örülök, hogy végül így döntöttünk, hogy… nos, új életet lehelünk magunkba. Hogy adunk magunknak egy újabb esélyt, mikor is tiszta lappal indulhatunk. Nagy kockázatot vállaltunk, mert megtörténhetett volna, hogy csak egyikünk ébred fel, vagy egyikünk sem. De megléptük, és minden jól ment, szerintem pedig csak ez számít. Ha pedig idővel rájönnénk arra, hogy ez így mégsem működik, vagy akár olyasmi történik, amit nem tudunk halandókként megoldani… nos, az alternatívák ott fognak lenni valószínűleg. De nem akarok ilyenekbe még csak belegondolni sem.
- Biztos, mint… nos, mondanám, hogy mint a halál, de az esetünkben…
Mosolyodok el lágyan, kicsit viccelődve ezzel az egésszel. Remélhetőleg Shan is jól fogja levenni, és nem rontom le ezt a hangulatot. Nem vagyok már vámpír, de tudom, hogy most az ő szívéről is egy hatalmas kő esett le, amiért nem haragszom rá emiatt. Ilyen hírek után nehéz is lenne. Akkor talán kapott volna tőlem egy-két rosszalló pillantást, ha én magamnak kellett volna rájönnöm, mikor látom, hogy már kerekedik a pocakja.
- Elhiszem, drágám. De te is tudod, hogy ezt nem folytathatod, amit most is tettél, ma. Alapból könnyebben fáradsz, és most is már ilyen állapotban jössz haza, aztán pedig még főzöl egy vacsorát, ami szintén elég fárasztó és unalmas tud lenni egyes esetekben.
Főként úgy, hogy én mindeközben békésen alszok a kanapénkon. Igen is ébresszen fel, hogy csináljak neki valamit. Bár igazából erre ezentúl nem lesz szükség, mert ilyenek nem hiszem, hogy elő fognak fordulni. Talán csak akkor, hogyha mindennel megvagyok, és úgy tudom haza várni a szerelmemet.
- A tied legyen a kevésbé energiaigényes. Irány a fürdő!
Még nyomok egy gyors csókot az ajkaira, aztán pedig már hozzá is látok a konyha rendbetételéhez. Fürgén mozgolódok, mert mindezek után nehezemre esik akár egy percet is távol lenni leendő gyermekem anyjától.
Elég hamar végzek is ebből kifolyólag, és miután lecsekkoltam, hogy minden megvan, elindultam én is a fürdő felé. Shan látszólag most készülődne beszállni a kádba, én pedig mögé sétálok, és kezeim csupasz hasára csúsznak, miközben egy lágy csókot nyomok a nyakára. Kicsit játékosan még egy kicsit csókolgatom a nyaka és a válla vonalát, de aztán pedig elengedem őt, és én is elkezdek a ruháimtól megválni.
A kádban elfoglalom az engem illető helyet, és Shan elhelyezkedésétől függően ölelem át újfent a hasánál, és illetem őt gyengéd csókokkal, vagy pedig simogatom a lábszárát.
- Magyarázd már meg nekem, kedvesem, hogy lehet az, hogy napról napra egyre szerelmesebb leszek beléd?
Valahogy mindig sikerül valamivel felülmúlnia magát. Nem mintha ez gond lenne, mi több. Örülök, hogy még ennyi év után sem csökkentek az érzéseink, vágyaink egymás iránt. Az én részemről semmiképpen. És tudom, hogy Shanéról sem, mert hát lássuk be, akkor valószínűleg nem lennénk most együtt, és az elmúlt egy év történései másképp lettek volna teljesen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 27, 2017 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra
- A végén még túlzottan el fogsz kényeztetni és unatkozni fogok. – feleltem mosollyal az arcomon, hiszen tényleg nem vártam el tőle, hogy kiszolgáljon és mindent megtegyen. Szeretek főzni, ahogyan csinosítgatni is a lakást, mert szép lassan egyre inkább otthonosabbá válik. Meg ha minden rendben megy, akkor hamarosan ki kell találni a gyerekszobát is. Bár azt előre tudom, hogy valami semleges színt szeretnék, mert nem akarom előre megtudni, hogy fiú vagy lány lesz-e a jövevény. Legyen inkább meglepetés.
- Ha bármi lenne, akkor tudod jól, hogy elmondanám neked. Régen is mindig elmondtam, emiatt ne kételkedj. Azért mert egyszer meghaltunk, attól még az esküben tett fogadalmamat be fogom tartani. – pillantottam rá őszinte mosollyal az arcomon, hiszen fontos számomra. Boldognak szeretném látni, de bármi is fog történni örökre szeretni fogom. A viharosabb napokon is, ahogyan a békésebbeken vagy éppen akkor is, amikor betegség csap le ránk, hiszen most már arra se vagyunk immunisak, mint régebben. Sokkal jobban kell vigyáznunk magunkra. És most már nem csak magunk miatt, egymás miatt, hanem az érkező jövevény miatt is.
Amikor ölembe hajtja a fejét, akkor gyengéden simítok végig újra és újra arcán, miközben nem mozdulok meg. Ahhoz túlzottan is békés minden és a boldogság is most kezd igazán körbelengeni. Hirtelen a vállaimon ülő teher részben elillan és pontosan tudom, hogy most már nem egyedül kell megbirkóznom minden egyes nehéz napommal, de még egy vallomás még mindig hátra volt, aminek kisebb habozás után neki is fogok. Itt az ideje túlesni rajta és teljesen tisztalappal indulni eme csodálatos hírrel.
- Biztos, hogy nem haragszol? – kérdezem meg óvatosan, mert azt se szeretném, ha elfojtaná, miközben a rossz érzés ott lakozik benne ezzel kapcsolatban. Nem akarom, hogy az elnyomott érzések, vagy éppen gondolatok szép lassan megmérgezzék a kapcsolatunkat. – Köszönöm életem, de ne kérd azt, hogy állandóan csak üljek és ölbe tett kézzel várjak. Ismersz, hogy szeretek pörögni és nem csak ücsörögni. – feleltem mosollyal az arcomon, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy újra egy csókkal pecsételhessük meg a köztünk lévő köteléket. Boldog mosoly pedig továbbra se tűnt el, majd amikor elváltak ajkaink, akkor nem sokkal később gyengéden simítottam végig a pocakomon, mert most vált igazán számomra is igazzá ez az egész dolog, hogy ő is tudja.
- Nekem tetszik az ötlet. Mit szeretnél a fürdőt előkészíteni, vagy a konyhát rendbe tenni? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen el kell mosogatni és a megmaradt ételt pedig elpakolni a hűtőben. Amelyiket nem választotta annak kezdtem neki, mert nem vártam el tőle, hogy mindent ő csináljon továbbra se.
Amint viszont a kád is megtelt vízzel és a hab is eléggé magas lett benne, akkor nem sokkal később be is másztam a kádba. Ha már ott volt akkor úgy, ha nem, akkor pedig egyelőre egyedül foglaltam be a hatalmas kádat és hagytam, hogy a víz kicsit kikapcsoljon és ellazítson eme fárasztó nap után.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 26, 2017 6:27 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Nem, nem csak a következő két hétben. Utána is így lesz, de most annál inkább. Szóval készülj!
Most már tényleg ideje lesz nekem is besegítenem az itthoni dolgokba, mert való igaz, hogy az elmúlt időszakban nem igazán tettem hozzá semmi hasznosat. Na de ami késik nem múlik. És a kövi két hétben pedig végképp ki fogom őt szolgálni. Én is kb annyi ideje vagyok így, hogy ellustultam, talán egy héttel több, de az biztos, hogy összességében egy hónapnál nem.
- Sejtettem, hogy ez történt, de biztosra kellett mennem. És elhiszem, hogy fáradt vagy. Még egy ok, hogy átadd nekem a gyeplőt ilyen téren. Hadd bizonyítsam, hogy méltó férjed vagyok!
Játszadozom továbbra is vele mosollyal az arcomon. Lehet kicsit vissza kellene fognom magamat, mert tényleg látom rajta, hogy fáradt, és ki tudja, hogy én is mikor lövök túl a célon a poénjaimmal, meg a néha már-már gyerekeket megirigylő viselkedésemmel. De mindez csak azért van, hogy mosolyt csaljak az arcára. Imádom Shannát, és akkor tartom a leggyönyörűbbnek, mikor őszintén mosolyog, és látom rajta, hogy jól érzi magát a társaságomban. Szerencsére sokszor látom őt ilyennek, ami nagyon jól esik nekem is.
Nehezen tudom most ezt az egész hírt feldolgozni. Nem abból az okból, mert rossz lenne, vagy nem örülnék. Nem, pont ellenkezőleg. Azért nem tudom, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy megint ez történik. Rettentő boldog vagyok, túlzottan is. Remélem, hogy most nem álmodok, hanem ez a valóság, és ez most tényleg megtörténik.
Néhány pillanatig az ölébe hajtva a fejemet pihenek meg, miután egy puszit nyomtam a hasára. Mikor viszont megszólal, akkor felnézek rá kíváncsian. Nem hangzott valami biztatónak, ahogy elkezdte, de mikor elmondta, hogy miről van szó, akkor csak újfent elmosolyodtam. Kezemmel gyengéden végigsimítok az arcán, ahogy lágy mosollyal az arcomon nézek rá.
- Ó, Shan… Emiatt ne kérj bocsánatot. Megértem, hogy miért tetted, és pont ezért nem is haragszom rád. Így viszont végképp jogos lenne, ha inkább hátradőlnél, és hagynád, hogy én csináljam az itthoni munkákat. Sejtem, hogy milyen leterhelő lehet a munkád is, és legalább ennyivel megkönnyíthetném az életedet.
Majd pedig ismét közelebb hajolok hozzá, hogy egy csókot nyomhassak ajkaira. Rettentően szeretem ezt a nőt, és nem is akarom véka alá rejteni.
- Mit szólsz ahhoz, hogy elmegyünk fürdeni, aztán pedig alszunk egyet, és holnap majd átbeszéljük ezt az egészet?
Shan is elmondta, hogy fáradt. És valószínűleg most hatalmas kő esett le a szívéről, hogy tudja, nem haragszom rá azért, amiért nem mondta el ezt ennyi ideig. Meg hogy ilyen jól fogadtam a hírt. Hát hogy a rákba ne fogadtam volna jól? Hisz apa leszek! Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 26, 2017 12:18 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Ohh, csak a következő két hétben? Hmm, akkor ideje valami szórakozás után is néznem. – feleltem játékosan és mosollyal az arcomon. Nem vártam el tőle azt, hogy mindent ő csináljon, de azért néha egy kis segítség jól jött volna. Főleg most, hogy nem voltam mindig jól, de még se szólhattam, hogy „Szívem segítenél? Éppen úgy érzem magam, mint aki össze fog esni”, mert akkor jött volna a kérdés, hogy „Miért”, arra pedig mostanáig nem álltam igazán készen, hogy választ adjak.  Lehet, hogy ez nagy önzőség volt tőlem, de hát nem tehetek róla. Így láttam jobbnak, mint esetleg kitenni megint annak, hogy elveszítettem a gyermekünket.
Az ivásos dologra csak egy aprót bólintottam, hiszen felesleges lenne ezt tovább ragozni, az meg fel se tűnt, hogy elszóltam magam egy hangyányit, de annyira nem meglepő, hiszen állandóan arra figyelni, hogy mit ne említsek meg vagy éppen mit igen. Fárasztó tud lenni a titkolódzás is, nem is kicsit.
- Nincs, miért lenne? Csak félremondtam szívem. Fáradt vagyok. – feleltem egy kisebb legyintés közepette, hogy tényleg nincs semmi olyan dolog, ami miatt aggódni kellene. Rosszul éreztem-e magam amiatt, hogy hazudtam? Még szép, hogy igen, de legalább éltem annyi ideje, hogy neki se tűnhessen fel a kisebb füllentésem. Ez volt a szerencsém, amikor felhívta a figyelmemet a kisebb nyelvbotlásomra.
- De akár a városban is maradhatunk, biztosan szerveznek programokat itt is. – utaltam arra, hogy akár meg is próbálhatunk most még inkább beilleszkedni, ha már emberek lettünk és egyszer már meghaltunk. Most már bármikor bekövetkezhet a vég is, így minden egyes napot jobb megbecsülni.
Hamarosan pedig a kisdobozka is előkerül, amikor elkezdi bontogatni, akkor egyre inkább izgulok, hogy miként fog reagálni rá. Lehet, hogy jobb lett volna, ha én mondom el szavakkal, és nem így, de nem ment. Túl sok volt bennem a félelem és tovább már nem húzhattam, hiszen lassan egyre inkább kezd látszódni is rajtam. Még nem olyan vészes, de hamarosan már ezt tagadni se lehetne, mert nyilvánvaló jelei lesznek. Mielőtt viszont bármit is mondhatnék, már ott áll előtte, vagyis guggol, hiszen mégis csak ülök, amikor viszont megérzem ajkának a játékát, akkor habozás nélkül viszonozom, majd amikor egy puszit nyom a hasamra, akkor elmosolyodom és gyengéden simítok végig az arcán.
- Én is téged Nathaniel, de valamit még el kell mondanom… - mondom óvatosan, közben pedig őt fürkészem. – Nem mostanában tudtam meg, hanem körülbelül három hónapja tudom már. Féltem elmondani, mert nem akartalak kitenni annak, hogy esetleg elveszítem őt is… - feleltem óvatosan és lesütöttem egy pillanatra a szemeimet, mintha csak attól félnék, hogy haragudni fog rám.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 25, 2017 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Változatosság, értettem!
Még játékosan szalutálok is egyet. Ha állnék, valószínűleg még egyenesbe vágnám magam ezen túl, de most nem fogok emiatt felpattanni a helyemről. Főként, mert amilyen hirtelen tenném, valószínűleg kicsit meg is borítanám az asztalt, és… nos, a komikum hamar erejét vesztené így. Bár ki tudja, lehet még jót is szórakozna rajta Shan.
- Nos, én tudod jól, hogy nagyon szívesen megcsinálom a házimunkákat. Pláne, ha ezzel meg tudom könnyíteni az életedet. Általában meg is szoktam csinálni. Az elmúlt időben kallódtam csak el, amit nagyon sajnálok. De hát a következő két hétben úgy ki foglak szolgálni mindennel, hogy királynőként fogod érezni magad.
Mondom neki mosolyogva, mindazonáltal teljesen komolynak szánom a mondandómat. A kisujját sem kellene megmozdítania, ha rajtam múlna. De hát ismerem Shannát, hogy ő nem az a fajta, aki meg tud ülni a fenekén. Vagyis de, képes rá, csak ilyen hosszú ideig nem. Bár ki tudja, lehet képes lenne meglepni.
- Annyira nem vágyom rá én sem. Legalábbis, hogy egyedül igyak.
Vonom meg a vállaimat egyszerűen. Jó lett volna egyet koccintani, de nem fogok belehalni abba, ha napoljuk ezt valamikor későbbre.
Felhúzom a szemöldököm arra, miután kifejtette, hogy miért nem iszik. Nem is válaszolok egyből, csak néhány pillanattal később.
- Hogy érted azt, hogy nem lehet? Ugye nincs semmi baj?
Kérdezem tőle kíváncsian, talán egy kicsit aggódva. Nagyon remélem, hogy nincs semmi baj vele. Felmerül bennem egy másik eshetőség is, hogy mire érthette, de nem akarok levonni következtetéseket. Bár az is egy eshetőség, hogy csak véletlenül elszólta magát, és nincs semmi jelentősége. Velem is történt már ilyen egyszer-kétszer.
- Én benne vagyok. Majd nézhetünk akkor valamit.
Jó lesz egy kis közös kikapcsolódás, ebben biztos vagyok, szóval alig várom, hogy elmenjünk valahova. És magunkat ismerve, úgy is ki fogunk tudni találni valamit.
- Nem csodálom, hisz isteni lett.
Bár ezen sem kellene meglepődnöm, mert Shan remekül főz. Volt is ideje megtanulni a legjobbat kihozni a kajákból, mégiscsak több, mint hétszáz évet lehúzott már a földön.
Felhúzott szemöldökkel nézem a kis dobozkát, amit elém rak. Az biztos, hogy évfordulónk nincsen, és egyéb nevesebb eseményről sem tudok, ami miatt ajándékot kellene kapnom, vagy adnom. Ettől leszek még kíváncsibb, hogy mi lehet vajon ez.
Így tehát ki is bontom, és kiveszem belőle az ajándékot. Néhány pillanatig tart csak, mire felfogom, mit akar ezzel mondani Shan. Boldogan elmosolyodom, ahogy világossá válik ez, és aztán pedig vissza is ejtem a dobozba a ruhácskát, és Shanra pillantok. Felállok, hogy odasétáljak hozzá. Nem hagyva semmi reagálási időt, vagy hogy mondjon valamit, már hajolok is ajkaihoz, hogy örömtől ittasan csókoljam meg őt hosszasan, ezzel fejezve ki a szerelmemet. Hajába túrok egyik kezemmel, a tarkójára vezetve az ujjaimat, amit a csók végeztél is ott hagyok.
- Annyira szeretlek, Shan.
Mondom neki őszintén, majd pedig leguggolok elé, és nyomok egy kisebb csókot a hasára is. Nem hiszem el, hogy megint apa leszek. Váratlanul ért ez a bejelentés, de a legkisebb mértékben sem bánom. Bár nagyon még fel sem fogtam ezt az egészet, az az igazság. De ha valamiben, abban biztos vagyok, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 23, 2017 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra
Csak egy mosollyal feleltem a szavaira, de nem mondtam már semmit se. Tudtam jól, hogy csak szórakozik, ezért is tartottam feleslegesnek azt, hogy bármit is reagáljak már rá. Na meg ott volt az a tény is, hogy fáradt voltam, nem is kicsit. Még ennyi hónap után is nehéz volt az, hogy ennyire könnyedén elfáradok, de legfőképpen azóta, hogy változás állt be az állapotomba.
- Ismersz, hogy szeretem a változatosságot, ahogyan attól még, hogy finom lett valami azért nem árt, ha van közte pár hét. – rántottam meg a vállaimat alig láthatóan, miközben szedtem még egy kicsit magamnak, mert még bőven volt hely a hasamban. Úgy éreztem magamat, mintha hetek óta nem ettem volna már. – Nos, majd eldől, hogy mennyire lesz szerencséd, de szerintem felesleges kétszer egymás után azt csinálni. – én legalábbis így láttam, meg mostanában eléggé válogatós is voltam. Sokszor még én se tudtam, hogy mit fogok csinálni, meg olyan is volt, hogy a boltban megvettem az alapanyagokat és mire hazaértem, addigra már teljesen mást kívántam. Na, meg kezdtem az extrán furán kajákra is áttérni. Még szerencse, hogy nem látta eddig.
- Miért is? – pillantottam rá kérdőn, hiszen nem akartam azt se, hogy a háztartás elszaladjon, így érthető, hogy sose vettem ki igazán szabadnapot. Na, meg sokkal jobb érzés az is, amikor nem nekünk kell megkérni a párunkat arra, hogy csinálja meg már ezt és amazt, mert ma én pihenek, hanem saját magától is felajánlja a dolgot. Bár azt nem tudtam, hogy erre mekkora az esély.
- Nyugodtan igyál, ha szeretnél. – nem fogok emiatt megharagudni, meg én jó sokáig nem fogok semmilyen alkoholt se inni, ha szerencsénk lesz és nem történik semmi baj se. – Nem kívánom mostanában az alkoholt. Régen se rajongtam érte, meg nem is lehet. – kotyogom ki a dolgot és fel se tűnik, hogy elszóltam magam részben. Helyette inkább az újabb adag kajának a végét fogyasztom el. Közben pedig részben azon kattogok, hogy vajon miként is mondjam el neki. Kérdésére sietve rázom meg a fejemet, mert tényleg semmi ötletem nem volt, vagyis lett volna, de előbb ahhoz még valahogy találnom kell az előzményt is.
- Nem igazán, gondoltam majd együtt kitalálunk valamit, amihez mind a kettőnknek kedve lenne. – feleltem egy-két korty után, majd egy aprót sóhajtottam, ahogyan az utolsófalat is eltűnt a tányéromról. – Azt hiszem, hogy most fogok kidurranni. – feleltem mosolyogva, majd felálltam, hogy leszedjem a tányérokat és a mosogatóba helyezzem. Utána pedig kihalásztam a táskámból egy becsomagolt dobozkát, amiben egy gyerek ruha volt felirattal. – Ezt neked hoztam, gondoltam örülnél neki. – pillantottam rá mosolyogva, majd leültem a saját helyemre, az asztal túloldalán és onnan figyeltem őt és a reakcióját. Ennél jobb ötletem nem volt arra, hogy miként is mondhatnám el.




Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 23, 2017 6:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Ugyan, dehogy! Nem is mernék ilyenre gondolni! Még olyat, hogy te csak szórakozz velem a céljaid eléréséért… pff, elképzelni sem tudom.
A színjátékot elég könnyedén észreveheti Shan. Ismer már eléggé, hogy mennyire szeretek viccelődni, főként, mikor vele vagyok, és volt már rá jó néhány évünk is, hogy megszokjuk egymást minden értelemben. Tudja, mire hogyan reagálok, és ez hasonlóan van visszafelé is. Nem is tudom, hogy vagyok ilyen szerencsés, hogy rátaláltam Shanra, és mára már a feleségemnek nevezhetem őt. Sok minden történt velünk az elmúlt két évtizedben, jók és rosszak egyaránt, de örülök, hogy egy valami nem változott, mégpedig az egymás iránti szeretetünk.
- És a változatosság mennyire nagy kritérium? Nyilván nem főznék két egymást követő nap ugyanolyan kaját, de mondjuk valamit kétszer csinálok meg, mert olyan jó lett? Mégiscsak új receptekkel fogok próbálkozni.
Nekem nincs azzal gondom, hogyha minden napra más és más legyen. Nem hiszem, hogy bármiből is sokat fogok főzni, csak pont arra a napra elegendő adagot. Fenn áll az eshetősége annak is, hogy valami nem jön be vagy neki, vagy nekem, és az alapanyagokat nem akarom feleslegesen sem pocsékolni. Pláne az olyanokat, amikhez olyan fele-fele arányban viszonyulok, hogy jó lehet, de közben lehet borzalmas is lesz.
- Nos, nem hiszem, hogy a kimenőd kérdése csak rajtam múlik.
Bár biztos vagyok benne, hogy remekül ellennénk ezeken a szabadnapokon. Viszont mostanában tényleg gondolkoztam azon is, hogy akár elmehetnénk valahova közösen. Egy hétvégére mondjuk elutazni valahova, kicsit kikapcsolódni. Nyáron meg valami hosszabb utazást mindenképpen terveztem, valami távolabbi helyre, valami szépre.
- Hm… jól van, én is kihagyom akkor. De mi van veled mostanában? Akárhányszor kínállak valamivel, szinte sosem kérsz belőle.
Könnyen meglehet, hogy csak pont olyan pillanatokban vetettem fel ezeket, mikor tényleg nem vágyott a legkisebb mértékben sem az alkohol iránt. Nem tudom azt mondani, hogy nem értem meg valamilyen szinten. Nekem is vannak pillanataim, mikor ránézni sem bírnék, nemhogy inni belőlük.
- Én is terveztem valamit, hogy valamikor hétvégén elmehetnénk egy kicsit kikapcsolódni. Mondjuk azt nem mondanám, hogy tervem is volt ezt illetően. De neked nyilvánvalóan van. Ugye?
Kérdezem tőle mosolyogva, ahogy a válaszát várom. A vacsorám pedig szép lassan kezd elfogyni, amit nem bánok, mert minden falat egy élvezet számomra.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 21, 2017 3:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Igazán nincs mit és bármikor, de az meg se fordult a fejedben, hogy csak húzni akarlak még inkább, hogy tényleg rávegyelek a dologra? – kérdeztem tőle mosolyogva ás játékosan, hiszen ismertem már annyira, hogy tudjam, ha úgy teszek, mintha nem hinném el, akkor még inkább be akarja bizonyítani a dolgokat. Most pedig tényleg nem volt másképpen, én is örülnék egy kis pihenőnek, meg ebben az állapotban sokkal könnyebben is elfáradok, még ha nem is mutattam. Nem akartam azt, hogy esetleg velem együtt kelljen szenvednie ebben a három hónapban, ami a legkritikusabb a múltban történtek miatt is, meg amúgy is.
- Csak és kizárólag frissen főzött kaja. Ismersz, hogy jobban szeretem azt, mint a mireliteket. – A viselkedésének köszönhetően kicsit feljebb szökött a szemöldököm és úgy fürkésztem őt, mint aki azt fontolgatja, hogy jól van-e a másik, de inkább hallgattam. Éhes voltam, nem is kicsit. Ez pedig látszott abból is, hogy pár perc leforgása alatt a fele el is fogyott a korábban kiszedett adagnak.
- Hmm, talán kijárna, ha… - a tekintetemet meg a tiszta lakáson futattam végig. Persze csak bolondoztam, hiszen segített ő is a takarításban. Bár mostanában nagyobb szükségem lett volna segítségre, de én titkolóztam, így magamra vethetek és senki másra. – És én mikor is kapom meg a kimenőmet? – érdeklődtem bolondozva, majd újabb falatot tűntettem el, miközben a válaszára vártam. Amikor viszont a bort kérdezte, akkor sietve ráztam meg fejemet, hiszen tele szájjal sose volt szokásom beszélni.
- Én inkább kihagynám, de ha te szeretnél, akkor nyugodtan igyál. Maradok szerintem a teámnál. – mutattam a tányérom „mellett” helyet foglaló bögrére. Igaz inkább volt gyógytea, mint sima tea, de jobb ötletem jelenleg nem volt az olykor rám törő émelygés ellen, mint ami még főzés közben is jelen volt. – Van valami terved holnapra? Arra gondoltam, hogy akár elmehetnénk valahova. – pillantottam rá a bögrém mögül, miután ittam belőle. Az illata se volt a legjobb, de hát melyik gyógyteának az? El kell mondanom… próbáltam saját magamat meggyőzni, de még mindig nem ment, így pedig totálisan más dolgokra tereltem a beszélgetést. Nem értem, hogy miért félek ennyire.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 10:35 pm
Ugrás egy másik oldalra

- Ez a legkevesebb, amit tehetek.
Mosolygok rá Shanra ezzel együtt. Egy vacsora megfőzése nem nagy kunszt, persze nyilván attól függ, hogy mit is csinálok. A bevásárlás meg pláne nem jelent túlzottan kihívást, szóval mindezt képes vagyok teljesíteni. Ha legközelebb ugyanilyen nap lesz, mikor nekem nem kell dolgoznom, neki igen, akkor egyszer mindenképpen fogok egy olyat csinálni, hogy olyan csillogósra takarítok mindent, hogy Shan el fog vakulni, mikor hazaér.
- Nos, erre találták ki az internet nevezetű csodát. Na jó, nem egészen, de erre is jó használni. Egyébként meg kösz, hogy azt hiszed, nem vagyok képes egyedül választani. Igazán aranyos vagy.
Mondom neki egy kisebb kacagással körítve.
- Na de egyébként rá kell kérdeznem, frissen főzött házi koszt ér csak, vagy mirelit kaja is? Tudod jól, hogy mindkettőben remekül tudok alkotni.
Mondatom befejezéseképpen még el is kezdek bólogatni hevesen, mint ahogy egy olyan tenné, akinek nincs ki a négy kereke. Közben jólesően vigyorgok az orrom alatt. A végén lehet azt fogja hinni Shan, hogy tényleg meghülyültem. Egyesek elisszák, én elalszom az agysejtjeimet. Jó is lenne, mi?
- Nálam? Extra? Semmi különösebben. Mai nap szinte teljes lustulással volt eltöltve. Nem vagyok rá teljes mértékben büszke, de hát késő bánat ez már. De hát havonta-kéthavonta csak kijár egy lustálkodós nap nekem is, ugye? Igaz?
Kérdezem tőle játékosan, szinte már számítva arra, hogy valami hasonló választ fogok kapni. Közben én is elkezdek végre enni, hogy ne hűljön ki azért, mert be nem áll a szám. Nem sietem el a vacsorát, mert egyszerűen annyira finom, hogy kár lenne.
- Mit szólnál ahhoz, hogyha feldobnánk ezt az estét egy kis borral?
Mosollyal az arcomon intézem neki a kérdést, már-már készen állva az ugrásra, hogy menjek a borért. Nem vagyok nagy iszákos, mi több, de néha jól esik egy ilyen vacsorához valami finom vörösbor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 10:39 pm
Ugrás egy másik oldalra
Sokkal könnyebben fáradtam és már nem csak amiatt, mert ember voltam, de ennek ellenére igyekeztem sose a jelét mutatni. Erősnek kellett maradnom, hiszen bármennyire is szerettem volna másokkal megosztani a hírt valahogy sose ment, mintha csak attól rettegnék, ha kimondom, akkor az egész semmisé válik. Arra pedig nem álltam készen. Inkább maradtam három hónapra magamra, hiszen így legalább kisebb volt az esélye, hogy másnak is fájdalmat okozok, ha esetleg baj történne. Éltem már annyi ideje, hogy megtanuljam elfojtani azt, ha valami igazán fáj. Még akkor is, ha nem volt mindig könnyű és ez mostanra se változott semmit se.
Halovány mosollyal az arcomon figyelem, ahogyan ébredezik, mintha most ébresztettem volna fel a lehető legmélyebb alvásából, pedig nem állt szándékomban és ha akart volna, akkor tuti aludna még mindig. Valószínűleg az étel csábító illata könnyedén magával ragadta, hiszen nem kellett neki könyörögni se, hogy jöjjön, mert kihűl vagy bármi hasonlót. Könnyedén foglalok helyet a szerény kis otthonunkban, miközben igyekszem megtörni kicsit a csendet. Néha jó és vágyom is a csendre, de mostanában nem túl sokat volt időnk mélyebben beszélgetni és egyre inkább érett az idő, hiszen örökké titkolni se fogom tudni. Egyre inkább gömbölyödni fog a hasam is és még ki tudja, hogy mivel fog járni. Ez teljesen másabb volt, mint egykoron. Mintha emberként sokkal inkább megérintett volna ez az állapot és még inkább éreztem volna a szívem alatt növekedő csöppséget.
- Majd akkor legközelebb alvás helyett elmész vásárolni és mire hazaérek, addigra finom vacsorával várhatsz, kicsim. – feleltem mosollyal az arcomon, hiszen kicsit szórakoztam vele. Egyébként is ismert már, hogy nem fogom csak úgy felébreszteni őt. Elvoltam egyedül is. Igaz, kicsit tovább tartott, mint gondoltam, mert egyszer kicsit rosszul lettem és le kellett ülnöm, de szerencsére nincs gond és az étel is finom lett.
- Erre befizetek és remélem, hogy változatos lesz a kaja. Jahh, és nem ér csalni, mert felhívsz, hogy melyiket is vedd meg. – szólaltam meg két falat között. Sose szeretem teli szájjal beszélni és ez továbbra is így volt. Bár kicsit kételkedtem abban, hogy tényleg két hétig mindent ő csinálna, akkor abból mi sülne ki, de ezt inkább megtartottam magamnak.
- Elvoltam? – kérdeztem meg hitetlenkedve, mert nem értettem. – Dolgoztam, kicsit tovább kellett maradnom az óvodában, mert egyik szülő késve tudott jönni valami megbeszélés miatta fiáért. Aztán pedig mentem vásárolni, ahol szokás szerint tömeg volt – meg picit pihennem is kellett közben, de ez titok maradt továbbra is. – aztán haza és főzés. Szerintem nem voltam el sokáig… És nálad volt ma valami extra? – húztam még mindig kicsit az időt, hiszen képtelen lettem volna kimondani. Ennyi hónap után meg pláne. Inkább vettem egy kis ajándékot, ami a táskámban lapult, hogy hátha abból majd rájön, ha odaadom. Akkor talán könnyebb lesz, vagy nem, mert biztosan nem fog örülni annak, hogy ennyi hónapon át titkolóztam.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 7:43 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nem igazán vall rám az ilyesmi, hogy egyszer csak bealszok olvasás közben. Sokat szoktam pedig olvasni, akár a munkahelyemen is, ha épp nincsen kivel foglalkoznom, itthon viszont – pláne mikor ilyen kényelembe helyezem magam – könnyedén megeshet, hogy elszenderedek. De ez is ritkaságszámba megy. Azt viszont nem mondom, hogy soha nem fordul elő, mert az egyszerű hazugság lenne.
Most sem igazán vettem észre, mikor jött haza Shan, vagy hogy mennyi ideig voltam kidőlve. Mikor viszont simogatásra és egy puszira elkezdett felkelteni, akkor az első dolog, amit felfogtam, azok a mennyei illatok. Egek, ezek szerint kicsit sem sikerült rövidre ez a pihenő, ha ennyi idő alatt hazajött, és meg is főzött egy vacsorát. Kicsit azért szarul érzem magam, hogy megint nem csináltam semmit. Valahogy az ilyen kis délutáni alvásaimat olyan jól tudom beidőzíteni, hogy Shannak néha már alig tudok segíteni, mert mire felkelek, már kész minden. Már persze, ha nem lesz elege, és ver fel ő maga, és ösztökél munkára.
Megvakarom a tarkómat, ahogy felülök a kanapéról. Gyorsan kiásítom magamból a fáradtságot, aztán pedig már állok is fel a kanapéról. Követem őt az étkezőbe, és leülök az asztalhoz.
- Csodálatos, de drágám, miért nem ébresztettél fel, hogy segítsek? Tudod jól, hogy fenemód jó alvó vagyok, viszont azt is tudod, hogy nem akarom, hogy mindent te csinálj.
De azt sem igazán tudtam, hogy most hova ment, mert nem hagyott semmiféle cetlit, vagy üzenetet. Akár elmehetett valamelyik barátnőjével szórakozni is, amennyire én tudom. Na jó, ez hülyeség, mert ha ilyenről is lenne szó, arról Shan biztosan szólna nekem. Mondjuk az sem lett volna rossz megoldás, ha felhívom.
- Mivel már nem az első volt, így a következő két hétben én fogok bevásárolni, főzni, és minden egyebet csinálni, amiket az átalvásaimnak köszönhetően nem tudtam. Hogy neked is kijárjon a pihenés.
Mondom neki mosolyogva, miközben én is szedek már magamnak a vacsorából.
- Na de inkább te mesélj. Merre jártál, mármint nyilvánvalóan a boltokon kívül? Jó ideig elvoltál, csak azért kérdezem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 7:06 pm
Ugrás egy másik oldalra
Sok minden megváltozott az elmúlt hónapok alatt és még igazán magam sem tudtam, hogy mekkora árat is fogunk fizetni ezért, vagy éppen milyen alkuba ment bele azért Nate, hogy Maybelle ezt megtegye. Tudtam jól, hogy semmi sincsen ingyen. Főleg nem egy ilyen tett. Még azt is kinézem, hogy jóval hamarabb hozta vissza a férjemet, hogy tovább kínozhassa őt és biztosan ne akarja megszegni az adott szavát. A világ sokkal csendsebbé vált, ahogyan eleinte még én is eléggé nehezen tudtam megszokni azt, hogy újra csak halandó vagyok. Nem ment minden egyből zökkenőmentesen, de szép lassan azért kezdtek helyre rázódni a dolgok. Azt is tudtam, hogy ha Mia megtudja, akkor jobb lesz, ha figyelek a nyakamra. Mármint képletesen, mert biztosan nem fog örülni annak se, hogy az ördöggel lett alku kötve, amiről én nem is tudok, hogy pontosan mi.
Végül az egyik óvodában leltem állást, amit imádtam. Jó érzés volt elveszni az ártatlan gyerekek között, még akkor is, ha nem is volt mindig annyira egyszerű mosolyogni és jókedvűnek lenni, hiszen pokolian hiányzott a lányom is és nem tudtam elfelejteni azt, hogy miként is hibáztam egykoron és nem védtem meg őt. Azóta viszont sok minden megváltozott, de legfőképpen az, hogy három hónapja súlyos titkot őriztem. Nem mertem elmondani, mert mi van akkor, ha elveszítem? Tudtam jól, hogy rizikós a jelenlegi állapotom, de szerencsére nem annyira, hogy csak otthon ülhessek. Ennek ellenére óvatosabb lettem, alkoholt már nem is fogyasztottam. Kész csoda, hogy eddig nem szúrt szemet Nate-nek.
Könnyedén léptem be szatyrokkal a kezembe a lakásba, amikor megláttam a nappaliban elterülő férjemet. Csak lemondóan sóhajtottam egyet, végül pedig a konyhába sétáltam. Alig hallhatóan felcsendült a zene a rádióból is, miközben neki álltam a vacsorának. Fáradt voltam, de mégis talpon voltam még mindig. Jól esett volna, ha nem ismét bealszik, mivel nem ez volt az első alkalom, de nem tettem szóvá inkább. Csak igyekeztem minél halkabban elkészíteni a vacsoránkat, hogy utána megterítsek. A kezem néha pocakomra siklott óvatlanul is, ahogyan többször is megpihentem, de kitartottam. Amikor pedig mindennel elkészültem, akkor odasétáltam hozzá és gyengéd simogatás, majd egy puszi közepette keltegettem őt.
- Kész a vacsora kicsim. – csak ennyit mondtam, majd pedig visszasétáltam az étkezőbe, hogy helyet foglaljak, míg rá vártam.
- Milyen volt a napod? – dobtam fel a legáltalánosabb témát, miközben szedtem magamnak a tésztából, hogy utána neki lássak az evésnek, mivel farkaséhes voltam mégis csak mostanában kettő helyet kezdtem enni egyre inkább.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 14, 2017 5:49 pm
Ugrás egy másik oldalra

Nem tagadom, mind a mai napig rendkívül fura, hogy már nem vagyunk másak Shannal, csupán emberek. Hosszú ideig éltünk vámpírként, és nekem ennyi rövid idő alatt is eléggé nagy részemmé vált, hát még Shannak, aki már több századot is megélt. Viszont amennyi mindent ennek a létnek köszönhettünk, úgy ennek az erőnek a többszöröse volt az ára. Köztük a lányunk élete is. Már volt időm belenyugodni az elvesztésébe. Az életem végéig hordozni fogom ezt a sebet, ebben biztos vagyok, de már egyszerűen megtanultam vele élni. Pláne most, hogy még nagyobb kockázatokat vállalva elhatároztuk Shannal, hogy megpróbálunk adni magunknak egy új esélyt, méghozzá emberekként. És mivel így már jóval kevesebb időnk van, mint eredetileg lett volna, nincs időm a múlton rágódni, hogy mi lett volna, ha… Inkább próbáljuk kiélvezni a maradék időnket.
Kétségkívül új fordulatot vett az életünk, és én pedig örülök ennek. Én nekem könnyebb volt visszarázódnom ebbe a létbe, mivel én csak néhány évtizede voltam vámpír, Shan viszont több évszázada. De úgy látom rajta, hogy ő sem bánja, hogy megléptük ezt. Vagy ha bánja is, akkor nagyon jól leplezi. De szerintem ennyi idő alatt sikerült kiismernem őt valamennyire.
Azóta pedig munkát is kerestem, hogy kicsit tényleg olyanok lehessünk, mint az átlagpolgárok. Hamar találtam magamnak munkát régi ismertségek révén, az egyik edzőteremben dolgozok, mint személyi edző. Szeretem a munkámat, főként azért is, mert egész rugalmas a munkaidőm, a fizetés pedig igazából teljesen mellékes, hisz se én, se Shan nem tartozik a szegény családok közé – sőt! De valamivel jobb, mintha egész nap csak ülnék és nem csinálnék semmit. Így is rengeteg időt töltünk együtt Shannal, amit a végletekig ki is használunk.
Nem tudom pontosan, miféle dolga lehetett ma Shannak, de nem is faggattam róla túl sokat. Nekem ma nem volt különösebben dolgom, így azzal töltöttem el az időmet, hogy olvasgattam. Legalábbis egy ideig ezt csináltam a kanapén fekve, végül pedig elnyomott az álom is, mikor már ténylegesen sötét lett odakint is. Addig már nem jutottam, hogy az ágyba másszak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 29, 2016 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra
Képen a konyha található meg, de itt "található meg" a fürdő, jamra és a többi hasonló dolog.

Közös terek NlBWvNw
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Közös terek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Közös fürdőszoba
» Közös fürdő

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Kwanten lakás-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •